2 Kor 8, 16-24 (vas.de.)

    Hála legyen Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. 

17 Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. 

18 Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. 

19 Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására.

20 Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: 

21 mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. 

22 Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. 

23 Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. 

24 Tanúsítsatok tehát irántuk szeretetet, és mutassátok meg nekik, hogy méltón dicsekedtünk veletek a gyülekezetek előtt. 

    Igeszakaszunk megértéséhez feltétlenül figyelembe kell vennünk a fejezet előző verseit, amiket hallottunk is az igefelolvasásban. Az első sorokban az apostol – aki az ínségbe jutott, nélkülöző jeruzsálemi testvérek javára elkezdett gyűjtést a korinthusi gyülekezet körében is népszerűsíteni kívánja – a makedóniai keresztyének nagylelkűségét dicséri, akik szegénységükben is bőségesen adakoztak. Vajon csupán pszichológiai fogás lenne más gyülekezetek önzetlen hozzáállásának a felemlegetése? Pusztán motivációs szándék vezérelné az apostolt, hogy minél több adományt csikarjon ki a korinthusiaktól? Akár úgy is tűnhet, hiszen hasonlóan érvekkel állnak elő azok is, akik embertársaikat megtévesztve, javaik tisztességtelen megszerzésére törekszenek. Egyedül a lelkület árulkodik a szándék tisztaságáról. Pál fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a makedóniaiak először magukat adták az Úrnak. Íme, a szívbeli adakozás receptje. Arra is rámutat: nem valami szigorú igazságossági elvet követve tették ezt, hanem önként, sőt túláradó örömmel. (Pál személyesen is részesült a makedóniaik bőkezűségében.) 

   Kétségtelen, az apostol szeretné, ha minél több adomány gyűlne a jeruzsálemi gyülekezet számára, de közben gondja van a becsületre, tiszteletben tartja az adakozók szabadságát, nem kényszeríti őket, nem helyezi nyomás alá, és a mások példáját azért emlegeti fel előttük, hogy döntésükben helyesen, méltányosan, minden szempontot tekintetbe véve járjanak el. „Tudnotok kell ezt, aztán cselekedjetek jó belátásotok szerint.”  

  Pál a következőkben elmondja a korintusiaknak, hogy ugyanazon kegyelem által lelki ajándékokban részesülve, felelősek az anyagiakban nélkülözőkkel szemben. Ha tudatosítjuk azt, hogy megajándékozottak vagyunk, akkor a szívünk könnyebben megnyílik mások számára. Az adós szolga példázata ennek az ellentörténete. Isten gazdag áldásait sokszor olyan szűkmarkúan adjuk tovább. A hála lehet az igazi ösztönzés az adakozásban, mások megsegítésében. 

    Az apostol tisztázza, hogy ez nem parancs, de arra is emlékezteti a gyülekezetet: a szeretet valódisága segítőkészségben, cselekedetekben, áldozatvállalásban mutatkozik meg. Egyébként csak szép szó marad. Nem elég a szándék, azt véghez kell vinni. Sok jó elgondolásunk halt el hamvaiba, mert nem voltunk kitartóak, mert meghátráltunk a kivitelezésben a nehézségeket látva, vagy éppen mi kerestünk kifogásokat.  

   Az apostol úgy látja igazságosnak, és ezt ki is fejti a korinthusiaknak, hogy mindenki ereje szerint adakozzék. Nincs abszolút mérték, nincs kötelező összeg. Mert aszerint kedves Istennek, amitek van…  Ezt a gondolatot meghökkentő módon juttatja kifejezésre Jézus tanítása az özvegyasszony két fillérével kapcsolatban. Isten mindent hozzánk – erőnkhöz, képességeinkhez - mér. Mi, sajnos, sokszor egymáshoz hasonlítgatjuk magunkat.  A fölösleg és hiány közötti összefüggésről hallottunk, kétszer is elhangzik az egyenlőség kifejezés. (Pál még egy ószövetségi hivatkozással is alátámasztja mondanivalóját). Ha a vagyonunkra úgy tekintünk, hogy azt kaptuk, akkor megértjük ezt gondolkodásmódot, ha azonban azt tartjuk, hogy amink van, azt mi szereztük, akkor nehezebben. 

    A legmeggyőzőbb érv: mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. Aki ismeri Krisztus kegyelmét, annak nem kérdés, hogy adnia kell, aki nem ismeri, annak nem kérdés, hogy senkinek nem tartozik. 

    A mai igerészből megtudjuk, hogy Pál apostol a Titusz korinthusi útját egyengeti. A 6. versben ezt írja: úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését. 

   Titusz azonban nemcsak a bátorítás miatt, hanem Istentől kapott buzgósággal, lelkesedéssel, szívesen érkezik Korinthusba. Van valami mélyebb, felsőbb impulzusa a szolgálatának. Néha nagyon mindennapinak tűnik: találkozom valakivel, meglátogatok valakit, aztán én magam is megsejtem, hogy több történt emberi eseménynél. Aki Isten Lelkére figyel, az lépten-nyomon csodákkal találkozik.  

  Titusz önként megy, valósággal ajánlkozva erre a küldetésre. Akár a makedóniak: ő is többet vállal a kötelezőnél. Mielőtt felkérték volna, eldöntötte már a szívében. Nagy kérdés ez. Amit készségesen és szívesen vállalunk, azt sokkal könnyebben, eredményesebben és boldogabban végezzük. Fontos ráhangolódnunk az Isten akaratára, Lelke vezetését követnünk, a Krisztus kegyelmét képviselnünk.  „Uram, oda megyek a legszívesebben, ahova küldesz, mert az a legizgalmasabb, a legáldottabb út.”  

  Elküldtük vele együtt azt a testvért is… Két személy kíséri Tituszt, köztük az, akinek igehirdetői munkáját külön kiemeli Pál (a hagyomány szerint Lukácsról, az evangélistáról van szó). Ezt a testvért megelőzi tehát az evangélium (= jó hír) hirdetésben szerzett jó híre. Az evangéliumot képviseli ebben a szolgálatban is, így az nem világmegváltó magánakció, hanem Krisztusnak, a világ megváltójának a tanítása szerinti cselekedet. Ez a testvér a gyülekezetek megbízását is megkapta… nemcsak belső odaszánással, de külső felhatalmazással is rendelkezik. Hiteles ember. (Mennyire fontos ez!) 

   A 20. vers azt tanúsítja, hogy Pál igyekszik nagyon körültekintően eljárni, a gyanúnak az árnyékát is elkerülni… Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket… A pénz kényes portéka. Még a nagy Pál is nagyon tapintatos ebben a dologban, nehogy valakinek okot adjon akár az alaptalan vádaskodásra, rágalmazásra, ilyen-olyan feltételezésekre, gyanúsítgatásokra. A pénzzel nemcsak becsületesen kell eljárni, hanem bizonyíthatóan, ellenőrizhetően becsületesen. A kommunista rendszerben mondták: nem elég, ha hallgatsz, tanúk előtt kell hallgatnod. (Zárójelben jegyzem meg: a lelkészekkel kapcsolatban is gyakran felmerül a vád, hogy anyagi ügyeik nem átlátszóak… Igen, közösségi emberek, közösségi pénzeket kezelnek. Aláaknázott terület ez.)

  Pál határozottan kimondja: gondunk kell legyen a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. Helyére teszi a dolgokat. Nem elég csak úgymond Isten előtt tisztáznunk magunkat (sokan hangoztatják, hogy „tiszta a lelkiismeretem”, sajnos, akkor is, amikor nem az), az emberek előtt is rendbe kell lennie a számadásunknak. Kétes, zavaros ügyleteink (vagy egyáltalán ilyen magatartásunk) komoly akadályt jelentenek keresztyéni szolgálatunkban, bizonyságtételünkben, hitünk felmutatásában. Persze, a közömbös embert a legönzetlenebb gesztusok sem győzik meg…

  A harmadik személyről megtudjuk, hogy kipróbált ember, buzgó, azaz sok mindent vállal önkéntesen, és nagyon bízik bennetek. Hát nem a korinthusiak kell bízzanak benne?!   Korinthus – ha lehet így mondani – eléggé problémás, megosztott közösség volt. Nem volt nagyon jó hírük a gyülekezetek körében. Pál is sokat vívódik velük és miattuk. Pártoskodók, ítélkezők, talán ridegek is. És most jön valaki, akiben nincs előítélet, aki azt mondja: én szívesen megyek hozzátok, biztos nem fogok csalódni. 

Igaz, mennyire fontos ez?!  Egy lelkész megérkezik egy érdektelen, elfásult gyülekezetbe, nem találkozva vagy éppen nem törődve ezzel a minősítéssel, és jó szándékú nyitottságával megváltoztathatja annak a közösségnek a lelkületét. 

  Akár Titusz, akár a másik két munkatárs: Krisztus dicsősége ők. Úgy tekintsetek rájuk! Ahol az emberek egymást tisztelik, ott felragyog köztük Krisztus dicsősége… Mi fordítva képzeljük le. Előbb lásuk a dicsőség ragyogását, aztán talán tisztelni fogjuk... Ezért olyan szegényes, szürke az életünk. Mert ha előítélet, harag, érdektelenség van valahol, ott nehezen tükröződik a lelkekben az Isten világossága.    Látszik-e közöttünk Krisztus dicsősége? Vagy lehúzzuk egymást a magunk előítéleteinek, rosszindulatú kritikájának a szintjére? (A napokban olvastuk: ha egy növény méreggel öntöznek, nem fog szép virágokat bontani.)

  Egy kérése van az apostolnak: nem az, hogy minél több adományt gyűjtsetek össze, adjatok bőven, ne hiába menjenek el ezek az emberek hozzátok, hanem: tanúsítsatok irántuk szeretetet!  Ez a legfontosabb. Őszinte szeretetet mutatni egymás iránt. Értjük, nincs ennél elsőrendűbb. Ha ez hiányzik, üres csillogás minden (és nem a Krisztus dicsősége), ha megvan, akkor minden egyéb megadatik bőséggel. Erre törekedjünk, erre segítsen Isten! Ámen.

Kegyelmes Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, a Szentlélek közösségében, 

ezen az őszi vasárnapon hálát adunk neked azért, hogy újból összegyűlhettünk a Krisztus nevében,  hogy benne megváltottál, gyermekeiddé fogadtál, és egymásnak testvéreivé tettél. Munkálkodj úgy bennünk Lelked által, hogy ez a tudat, ez a hit meghatározza magatartásunkat, életfolytatásunkat, céljainkat, egymás iránti viszonyulásunkat. Add, hogy komolyan vegyük ebből fakadó megbízatásunkat is, hiszen ha részesültünk a te kegyelmedben Krisztus által, ha sok testi- lelki ajándékot kaptunk tőled, akkor tartozunk mi is azzal, hogy áldásaidat megosszuk egymással, hogy abból, amit kaptunk, tovább tudjunk adni. Segíts, hogy lelkiekben is támogassuk egymást: biztatással, jó szóval, megértéssel, együttérzéssel, imádsággal, de ha szükséges, akkor anyagiakban is, mint akik ismerjük legnagyobb jótéteményedet, hogy ti. Krisztus gazdag lévén szegénnyé lett értünk, és életét is feláldozta a mi javunkért és üdvösségünkért. Ez legyen számunkra a legfőbb motiváció, ösztönzés a szolgálatra, küldetésünk vállalására. Adj bölcsességet, hogy Urunk tanítása, az evangélium szerint járjunk el nagy döntéseinkben és mindennapi megnyilvánulásainkban, munkánkban, hitvallásunkban, adakozásunkban! És igédből taníts meg arra, hogy törekedjünk a tisztességre, hitelességre előtted, de embertársaink előtt is. Annyi jóban részesülve, hadd legyünk mi is a jónak az eszközei! Hadd ragyogjon fel életünkön, de gyülekezetünkön is Krisztus dicsősége, és így tudjon vonzó, kívánatos lenni az, amit hirdetünk, képviselünk. Mindenekfölött azt kérjük, hogy a szeretetben tégy gazdaggá minket, mert akkor minden egyéb is megadatik, minden a helyére kerül, akkor tudjuk betölteni krisztusi küldetésünket.

  Könyörülj gyülekezetünkön! Elődbe hozzuk betegeinket, azokat elsősorban, akik súlyos állapotban vannak, szenvedések közt emésztődnek. Krisztus kereszten vállalt áldozatáért légy közel hozzájuk, enyhíts testi-lelki terheiken, adj nekik szabadulást a megpróbáltatásban, és erős hitet, hogy akár maradniuk kell, akár távozniuk ebből a világból, életüket teljesen le tudják tenni atyai kezedbe. Könyörülj a betegeiket gondozó hozzátartozókon is, adj nekik türelmet, kitartást, reménységet! Vigasztald a gyászolókat, szomorkodókat Szentlelked erejével, az élet evangéliumával, az üdvösség bizodalmával, te tedd áldottá testvéreink megemlékezését, akik ma gyülekezetünk közösségében kérnek tőled lelki erőt a hiány fájdalmának hordozásához, a reménységben, megbékélésben való továbblépéshez! Imádkozunk bajban, nehézségek közt levő híveinkért, akiknek kísértésekkel kell szembenézniük, és azokért, akiknek szívében hála van megtapasztalt áldásaidért, jóságodért, segítségedért, kegyelmedért, gyógyulásért... Könyörülj háborúktól feldúlt és háborús hírektől felkavart világunkon, az emberi erőszak, elvakult hatalomvágy ellenére te teremts békességet, némítsd el a fegyvereket, és hozd el a kiengesztelődés idejét, Jézus Krisztusért. Ámen.