Bírák 7, 15-22 (vas.de.)   

   15 Amikor Gedeon meghallotta az elmesélt álmot és annak a megfejtését, leborult imádkozni. Azután visszatért Izráel táborába, és azt mondta: Keljetek föl, mert kezetekbe adta 

az Úr Midján táborát! 

16 A háromszáz embert három csapatra osztotta, mindenkinek a kezébe egy-egy kürtöt adott meg egy üres cserépfazekat és egy fáklyát a fazékba. 

17 Majd ezt mondta nekik: Figyeljetek engem, és ugyanazt tegyétek; amikor elérem a tábor szélét, ugyanazt tegyétek, amit majd én teszek! 

18 Ha megfújom a kürtöt én, meg mindazok, akik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket a tábor körül mindenütt, és kiáltsátok: Az Úrért és Gedeonért! 

19 Amikor Gedeon és száz embere a tábor széléhez érkezett a középső őrségváltás elején – mert éppen akkor állították fel az őröket –, megfújták a kürtöket, és összetörték a kezükben levő cserépfazekakat. 

20 Ekkor mind a három csapat megfújta a kürtöket, és összetörték a cserépfazekakat; bal kezükben fogták a fáklyákat, jobb kezükben pedig a kürtöket, amelyekkel kürtöltek, és így kiáltoztak: Fegyverbe, az Úrért és Gedeonért! 

21 Mindenki megállt a helyén a tábor körül. Az egész tábor viszont futásnak eredt, és ordítozva menekült. 

22 Mert amikor megfújták a háromszáz kürtöt, az Úr egymás ellen fordította az emberek fegyvereit az egész táborban. Menekült a tábor egészen Bét-Sittáig, Cerédá felé, az ábél-mehólái partig, Tabbat fölött. Ézs 9,3; 10,26; Zsolt 83,10.12

    Szinte kicsúszik a szánkon: könnyű volt Gedeonnak! Úgy indult harcba, hogy biztos ígérete volt Istentől a győzelem felől. De vajon nekünk nincs könnyű dolgunk? Nem mondja az Úr: ne félj, légy bátor és erős, mert veled vagyok, nem tanítja Krisztus Urunk: ne nyugtalankodjék a ti szívetek, vagy azt: békességet adok nektek? Vajon komolyan vesszük-e, alapozunk-e ezekre a kijelentésekre? 

    Gedeonnak – miután meghallotta az ellenséges katona álmát, amely Izráel népének a győzelmét jósolta meg – az első tette az volt, hogy hálát adott. Még el sem kezdődött a csata, és ő már hálát ad a diadalért. Mekkora hit és bizalom nyilvánul meg ebben! Milyen jó lenne így szembenézni a bajokkal, küzdelmekkel, nehézségekkel: Uram, köszönöm, hogy te megsegítesz, sőt, győzelemre vezetsz, köszönöm, hogy mindig veled indulhatok, és te megőrzöl a te kegyelmedben.

  Azután elmondta az ellenséges katona álma által közvetített jó hírt a harcosainak is. Megosztotta velük. (Nem játszotta meg azt, hogy ő milyen jó hadvezér.) Mit adunk tovább? Miről tanúskodok az életünk? Mennyi panasz, kicsinyhitű, negatív üzenet hangzik el a szánkból! El tudjuk-e mondani, hogy Isten megerősít, hogy biztos kézzel hordoz, hadakozik érettünk, és ha ő velünk, akkor senki sem lehet ellenünk? Sokat jelent, ha biztatni tudjuk egymást: ne félj, bízzál Istenben, ő rendel kiutat, megoldást. Nem juthatsz olyan mélyre, hogy az Úr ne emelhetne föl, nincs az a bűn, amit meg ne bocsáthatna, az a szomorúság, amiben meg ne vigasztalhatna.

  Így fogalmaz Gedeon: keljetek föl, kezünkbe adta az Úr az ellenséget! Az Isten által megígért segítség nem semmittevésre buzdít, ellenkezőleg: tettrekészségre, odaadó szolgálatra. Egyik államférfi mondta: népünk egy nagy, áldozatos háborúval kivívhatja a függetlenségét, de azért, hogy szabadságban éljen, minden nap meg kell majd harcolnia. A kezünkbe adott kegyelmet is el lehet játszani, ha nem ragadjuk meg azt. Nyitott ajtó mellett is kint lehet rekedni, ha nem lépünk be rajta.  Amikor Isten nekünk megújulást ígér, akkor nekünk is fel kell kelnünk, meg kell mozdulnunk. Szent Lelke által erre indít. Milyen sokszor lelki tespedtség, hitbeli megfáradás, közöny uralkodik el rajtunk. Nem várunk semmit, és mi sem teszünk semmit.

  Azt is kihalljuk a Gedeon bátorító szavaiból, hogy ha Isten mellettünk áll, akkor érdemes harcolni, akkor munkálkodásunk nem hiábavaló. 

  Gedeon kidolgoz egy taktikát. Neki is (a vele levőkkel együtt) meg kell tennie a magáét. A megmaradt 300 embert három csapatba osztotta. Mindenkinek adott egy kürtöt, egy üres cserépfazekat és egy fáklyát. Ezeket a fegyvereket, ezt a hadi technikát szerezte be Gedeon. Jó lenne, ha a világ fegyverkezése ma is itt tartana. Ma már tankok, harci repülőgépek, tengeralattjárók hiperszonikus rakéták, atombombák képezik a hadi arzenált. Az ige elsősorban nem földi harcra akar felkészíteni minket, hanem a lelkire. Annyi támadás, kísértés ér. A Lélek fegyverzetét kell nekünk felöltenünk (Ef 6, 10-20). 

  A sikeres harchoz figyelemre, összeszedettségre van szükség. Gedeon arra utasítja a katonáit, hogy ugyanazt tegyék, amit ő és emberei… Ebben az is benne van: ő ment elöl, oda, ahol a harc a leghevesebb, az első vonalban harcolt, nem küldte (nem egy parancsnoki központ biztonságából irányította), hanem vezette a seregét. Krisztus példája jut eszünkbe. És az is, hogy keresztyén életünk küzdelmeiben az a leghatásosabb taktika, ha ugyanazt tesszük, mint Jézus… Ez a megbocsátás, a szeretet csatája.

   Nézzük meg a harcosok felszerelését! Kürtről, cserépkorsóról és fáklyáról hallottunk. A kürt mozgósító, harcba hívó, érces hangú hangszer volt. (A Biblia több helyen beszél róla, Jerikó ostroma, stb.) Jelképesen Isten igéjére vonatkozik, ami világosan beleharsogja az evangéliumot a világba. Értjük-e az üzenetét? Azt, hogy aki nincs velem, ellenem van. Azt, hogy harcold meg a hitnek szép harcát. Tudjuk-e, hova tartozunk, tudjuk-e, kinek hiszünk, kit követünk?

   A cserépkorsó széles körben elterjedt, mindennapi használati tárgy volt abban az időben, az élelmiszerek, de illatszerek, értéktárgyak őrzésére is szolgáló edény. A cserépkorsót olykor szét kellett törni ahhoz, hogy a benne levő kincsek elérhetőek legyenek. Allegorikusan az életünket jelenti, emberi szolgálatunkat, fáradozásunkat, áldozatunkat. Mindazt, amit oda kell adnunk Isten ügyéért… Ha semmit nem adunk, annak semmi lesz az eredménye. Annyira fontos valami számunkra, amennyit készek vagyunk vállalni, áldozni érte. Talán itt van erőtlenségünk egyik magyarázata. Mit ajánlunk fel Istennek? Igen, néha kisebb-nagyobb értékben anyagiakat, időnkből is olykor… ez is sokat jelent (sokatmondó, kétségbeejtő tény: gyülekezetünk felének egész évben nem jut egy órányi ideje Isten ügyére, a közösségre). De oda tudjuk-e szánni valóban akaratunkat, energiánkat, törekvéseinket, életünket? Amit összetörsz az Úrért, abból áldás lesz!

   A fáklya világító eszköz volt, fényforrás a sötétségben. Hitünk fényét szimbolizálja. Tudunk-e világítani, utat mutatni? A szeretetlenség, a gyűlölet sötétségét elűzni?

    Gedeon – hallottuk - embereivel megközelítette az ellenséges vonalakat (akkoriban nem voltak még hőérzékelő kamerák), megfújták a kürtöket, összetörték a cserépkorsókat. És a három csapat a maga helyén ugyanazt tette. Az ige részletesen leírja: bal kezükben a fáklyákat, jobb kezükben a kürtöket tartották… Nincs halált okozó eszköz a kezükben. Isten az életet akarja, igéje által a világosságra hív. Hangos csatakiáltás visszhangzik: az Úrért és Gedeonért. Kérdés számomra, hogy miért kell elhangozzék a Gedeon neve is. A dicsőség az Istené, de számunkra fontos az, hogy legyenek emberek, akikre fel lehet nézni, akik hűségükkel példát mutatnak.

   Azt olvastuk: megálltak a helyükön, miközben a tábor futásnak eredt… Mély üzenet fogalmazódik itt meg: meg kell állni a helyünkön. Nem kell feltétlenül mindenkivel szembemenni, hadakozni, vitába szállni, hanem egyszerűen és határozottan ki kell tartani. Értitek? Ha megállnánk, ha kitartanánk a helyünkön, Istennel való kapcsolatunkban, egymás iránti ragaszkodásunkban, akkor a világ nem sokat árthatna nekünk. Ha együtt maradnánk, ha együtt imádkoznánk… A Sátán taktikája az, hogy szétszálaz minket. Ki-ki az ő útjára tértünk, ki-ki saját boldogulását keresi. Eltávolodunk, szétszóródunk, és közben szidjuk a világot. A világ mindig ellenséges volt. Ma sem jobb, és talán nem is rosszabb, mint akkor.

   Az ellenség megzavarodik, egymás ellen fordítják a fegyvereiket, nem tudják, mi történik. Pedig semmi más, csupán annyi, hogy valaki hitt az Isten szavának, feltétlenül engedelmeskedett neki, bátran szembeszállt a túlerővel… A hit bátorsága megzavarja az ellenséget... Legyünk a krisztusi stratégia követői, figyeljünk az ő szavára, példájára, álljunk meg a helyünkön, és akkor részünk lesz abban a győzelemben, amit ő szerzett meg számunkra! Ámen.