Karácsony nagyhete (2024)

Zsid 1, 1-6 (csütörtök)

1 Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, 

2 ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Zsolt 2,8; Jn 1,3; Kol 1,16 

3 Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Zsolt 110,1; 1Pt 3,22; Fil 2,9; Zsid 9,14.26

4 Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. 

5 Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”? Zsolt 2,7; 2Sám 7,14

6 Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!” 

     Karácsonyra készülve egészen karácsonyiasan cseng számunkra az ige. Hallunk a prófétákról, akik által Isten (az atyákhoz) sokszor és sokféleképpen szólt. Bár itt az ige nem nevezi meg konkrétan a próféciák tárgyát ill. célszemélyét, tudjuk (ki is derül a következő mondatból), hogy Isten örökkévaló, egyszülött Fiáról van szó, akiben az egész teljesség lakik (Kol 1,19). Felidéződik előttünk az Ószövetség hosszú, szövevényes, öntudatlanul is adventi várakozásban vajúdó története. A forrongó készülődés a Megváltó eljövetelére, a megváltásra. Igazából ezt a Krisztus előtti nyugtalan állapot tapasztalható világunkban is, hiába élünk korban az ő születése után. Karácsony üzenete el kell jusson az emberek szívéhez. 

    Az ige megfogalmazása szerint Krisztus megjelenésével beléptünk a végső időkbe… Isten üdvözítő terve utolsó szakaszába érkezett. A kegyelem kora ez. Áldott legyen az ő neve, hogy nem késtük le!  A törvényt és a prófétákat (Keresztelő) Jánosig hirdették (Lk 16,16), mert amint testet öltött, személyesen jelent meg Isten Felkentje, nem volt többé szükség jövendölésekre, a törvény ceremóniáira. Ha megérkezik a király, nincs szükség tovább az előfutár szolgálatára. Isten a legszemélyesebben, a legközvetlenebbül Fia által szól hozzánk. Már nem az a kérdés, hogy hogyan értelmezzük, magyarázzuk az Isten szavát, hanem az, hogy hogyan viszonyulunk egyszülött Fiához. (Egy megható karácsonyi történet arról szól, hogy volt két fiútestvér, mindketten tanyán laktak, jó pár kilométerre egymástól, egyik családos volt, a másik nem, ez utóbbi egyszer kibékíthetetlenül megharagudott a másikra, évekig nem beszéltek, aztán az egyedül élő, idősebbik testvér betegeskedni kezdett, de nem fogadott el semmiféle segítséget, sem látogatást az öccsétől. Karácsony napján testvére a kisfiát küldte el hozzá, felpakolva élelemmel, biztosra véve, hogy a gyermeket nem fogja visszautasítani. A fiúcska elindult, közben nagy hóvihar támadt, csípős szél kezdett fújni, lassan haladt, üggyel-bajjal eljutott nagybátyja házáig, az ajtó zárva volt, a kopogtatásra a sötét szobából előbukkant az idős rokon morcos alakja. Ráförmedt a gyermekre, hogy takarodjon haza, és semmit ne hagyjon ott. A fiúcska megszeppenve fordult sarkon, és –mit tehetett volna - elindult hazafelé a nagy szélben, kavargó hóban, hidegben. Nagy félelem szorongatta a szívét. A leereszkedő sötétségben nem is látott már jól, és amikor beleesett egy hófúvás takarta patakmederbe, már nem volt ereje onnan kimászni. Nyöszörgő, kétségbeesett hangon kiabálni kezdett. És akkor egy férfihangot hallott a közelből: ne félj, jövök, nem lesz semmi baj. A nagybátyja volt, aki – megbánva szívtelenségét, felmérve a helyzet súlyosságát - a gyermek után indult. Ölbe vette meggémberedett kis unokaöccsét, és – szinte elfeledkezve betegségéről - elindult vele testvére háza felé. Amikor beléptek a már aggódó család otthonába, akkor az arcokon, a szívekben hirtelen karácsonyi világosság ragyogott fel. )  Krisztus által kikerülhetetlenül belekerülünk a megváltás történetébe. Minden attól függ, hogy mit kezdünk a Gyermekkel… 

    A következőkben az Egyszülött Fiú jellemzéséről hallunk az igében. Mély értelmű kijelentések hangzanak el. Karácsony a maga egyszerűségében (gondoljunk a szegényes istállóra) hatalmas titkokat tár fel. 

1. Isten őt tette mindennek örökösévé… Minden javát, dicsőségét megosztotta vele. Ha valamit kérni és kapni akarunk Istentől (ő azt ígérte, hogy bőségesen ad), akkor egyedül csak Krisztus által.
2. Isten általa teremtette a világot… Ezt olvassuk a János evangéliuma prológusában is: minden általa lett, ami lett. A kisgyermek, aki az első karácsonykor teremtmény formájában jelent meg ezen a világon, a nagy mindenség hatalmas teremtője. Krisztustól kiindulva, visszafele jobban megértjük a teremtést is.
3. Ő Isten dicsőségének kisugárzása… Isten dicsősége, ami beragyogja az ő láthatatlan világát, látható lesz – immár számunkra is - Krisztusban. Ahogy a sugár „hozza el” földünkre a Nap fényét, melegét, úgy Krisztus Istennek minden kegyelmét és világosságát.
4. Plusz: ő lényének képmása… Az Örökkévaló láthatatlan, csodálatos személyének megjelenése. Isten – megváltó szeretetből - felfedi magát az embernek: lássátok, ilyen vagyok. Mi milyenek vagyunk, testvérek?
5. Hatalmas jobbjával hordozza a mindenséget… Az Atya az Egyszülött kezére bízta a mindenséget… Arra, akiben megváltotta az. Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta. Fiát a világnak, a világot a Fiának.
6. Benne megtisztított minket bűneinkből – ez volt a Jézus Krisztus küldetése. Mondhatjuk: bűneink hozták le őt a mennyből. Nyomorúságunk, lelkünk halált okozó szennye, hogy megszabadítson, megtisztítson azoktól.
7. És végül ő önmagát áldozva, Isten hatalma által felmagasztaltatva a mennyei Felség jobbjára ült… Krisztus rövid életrajza ez: örökkévaló lététől kezdve, a jászolbölcsőn át a mennyei trónusig. Ez átírja a mi életrajzunkat is. 

   Aztán a végén azt hallottuk, hogy ő, a Fiú feljebbvaló az angyaloknál… Mennyből jött, de nem angyal, nem egy mennyei küldött, hanem a nagybetűs Küldött, a Kiválasztott, az Egyszülött, az örökkön-örökké Szeretett, a Feláldozott, a Megdicsőült.

    Isten csak az Egyszülöttnek mondja: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” 

  Amikor pedig Isten bevezeti a mennyei Elsőszülöttet a világba (a karácsony momentuma ez), ez a kijelentés hangzik el róla: imádja őt Isten minden angyala. Ez történt a betlehemi mezőkön, ma is ez történik Isten színe előtt. Kapcsolódjunk be a Fiú imádásába mi is! Ámen.         

Zsid 2, 10-18 (péntek)

10 Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé. 

11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, 

12 amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.” Zsolt 22,23 

13 És ismét: „Én őbenne reménykedem”, majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket Isten adott nekem.” Ézs 8,17-18

14 Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, Róm 8,3

15 és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. 

16 Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám utódait karolja fel. 

17 Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Fil 2,7

18 Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek. 

   Megváltásunk nagy mélységei, igazságai tárulnak fel az igében. Isten örökkévaló, üdvözítő tervéről hallunk, amit Krisztusban, az ő testet öltésében vitt véghez. Isten, „akiért” és „aki által” van a mindenség (mennyire kisajátítjuk abban a magunk kis világát, életét, nem akarunk semmit visszaadni abból – valójában a mindenből -, amit kaptunk), üdvösségünk szerzőjét szenvedések által tette tökéletessé. Nem szívesen halljuk ezt a kifejezést, szeretnénk száműzni szótárunkból, tapasztalatainkból, pedig benne van hitvallásunkban, megváltásunk történetében, a mi történetünkben… Szenvedés nélkül nincs születés, nincs élet, nincs üdvösség sem. Ami nem fáj, abba nem adtad bele egészen a szívedet. Istennek is fájdalomba került, az egyszülött Fiú kínos, gyötrelmes halálába, a mi megváltásunk. 

   A megváltottak ugyanakkor megszenteltek is, és halljuk: a megszentelő és azok, akiket megszentel, egyek, ugyanattól származnak. Krisztus – fogalmazhatunk így is – azért jött, hogy mennyei kapcsolatainkra emlékeztessen minket.  Benne nyilvánvalóvá lesz az, hogy mi – szinte hihetetlenül hangzik - alapvetően Istenéi vagyunk, tőle származunk, hozzá tartozunk, hozzá kötődik az életünk. Ehhez képest, igaz, milyen szégyenletes az, hogy képesek vagyunk (emberek, népek közötti) vérre menő vitát nyitni arról, hogy kinek előbbre való a származása? És milyen szégyenletes az, ha megtagadjuk mennyei Atyánkat (duplán abszurd ez: hűtlen szülők szokták gyermekeiket kitagadni, illetve Istennek llene joga arra, hogy elforduljon tőlünk)!  

    Krisztus tehát, aki testét és vérét adta értünk, testvéreinek nevez minket. Ha Krisztus testvérei lettünk, akkor – a mi magyar nyelvünk ezt nagyon jól szemlélteti –, valóban ugyanazon test és vér részesei vagyunk. Mert ő – érthetetlen titok ez, tudományosan nehéz lenne megmagyarázni – ebben a mi test és vér mivoltunkban vállalt közösséget velünk. Sorstársunk lett anyagi, genetikai meghatározottságú emberi létezésünkben. 

    Hogy testünket felvéve, abban szolgálva, abban szenvedve és meghalva, halála által megsemmisítse az ördögöt. Az ördög nem testi, fizikai valóság (nem olvasunk pl. a testet öltéséről), mégis a mi testi, földi létformánkban kísért minket. Gonosz szándéka nagyon is konkrét, kézzelfogható bűnökben nyilvánul meg („a kívánság megfoganván, bűnt szül” – írja Jakab apostol/ Jak 1,15). Anyagi, testi feltételekhez kötött életünket pusztító hatalma alá vonva lett a halál ura… Ezért hatalma megtörésének nincs más módja, csak az általa meghódított területen, testi létformánkban ellene indított harc. A halált csak halállal lehet legyőzni. Krisztus ezért a megváltó halálért született meg. Az élet győzelméért. 

  Hogy megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Egy egész életen át a halál félelmének rabságában senyvedni… Milyen élet az, amelyik a halál uralmának árnyékában tengődik? Krisztus ebből a szorongatott állapotból szabadított meg, hogy az igazi reménységre, az üdvösségre vezessen el minket. 

   Nem angyalokat kellett neki megváltania, hanem Ábrahám (Ádám) utódait. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez. Karácsony nagy üzenete: mennyei Testvérünk mindenben hasonlóvá lett hozzánk. Magára vette sorsunkat, hogy – mint a nép köréből kikerült, annak nyomorúságát ismerő, irgalmas főpap - könyörüljön rajtunk. (Egy neves törvényszéki bíró – politikai okokból - börtönbe kerülve döbbent rá: amikor különböző bűncselekményekért csak úgy osztogatta kérlelhetetlenül az éveket, valójában nem tudta, hogy milyen büntetést szab ki az elítéltekre. Hogy mit jelent, mennyit számít egy hónap, egy év a rácsok mögött. )  

    Mindezt azért vállalta Krisztus, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Kísértést szenvedett, ezért együtt tud érezni a kísértés alatt levőkkel, és segíteni tud nekik. Csak egy napig kellene egy ostrom alatt álló városban, a háború szörnyűségei között, menekülésben, éhségben, ínségben élnünk,  rögtön jobban megértenénk, jobban a szívünkre vennénk azok sorsát, akik ilyen körülmények között kénytelenek élni, többet imádkoznánk értük, s talán adakoznánk is a javukra. Közömbösségünk, szívtelenségünk sokszor abból ered, hogy nem ismerjük közelről a másikat. Az irgalmas samaritánus odahajolt a bajbajutotthoz, és már nem tudta a sorsára hagyni. 

   A kegyelem kiindulópontja az ember elesettségének igazi megismerése… Krisztus ismer minket, kisgyermekként befeküdt a bölcsőnkbe, önmagát áldozó Megváltóként befeküdt a sírunkba is. Mi vajon ismerjük-e őt, az irgalmasat, a legnagyobb mélységben is hozzánk hajlót? Ismerjük-e Krisztust, aki azért alázta meg magát, hogy segíteni tudjon nekünk, és minket is megtanítson segíteni. Ámen.  

Zsid 3, 1-8 (szombat)

  1 Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra, 

2 aki hű az ő megbízójához, ahogyan Mózes is hű volt az ő egész házában. 4Móz 12,7

3 Ő ugyanis Mózesnél nagyobb dicsőségre volt méltó, mint ahogyan a háznál nagyobb méltósága van a ház építőjének. 1Kor 3,16; 6,19; Ef 2,20-22 

4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, Isten az. 

5 Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett, 

6 Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk. 

7 Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, Zsolt 95,7-11

8 ne keményítsétek meg a szíveteket, 

   Szent testvérek! Ilyen Urunk van, aki megszentel minket. Legalább így, karácsony táján magunkra kell vennünk ezt a mennyei minősítést, lelkületet. Engednünk kell, hogy azok legyünk… Néha alázatoskodva, álszerényen visszautasítjuk, pedig valójában küldetésünket tagadjuk meg ezzel. Ó, én nem vagyok szent, csak ilyen káromkodós, durva, mértéktelen ember vagyok! De Isten azt akarja, hogy szent légy, nem tökéletes, de Krisztus példáját követni igyekvő. (Egy idős asszony kiáltotta a hozzá betörőnek: jó ember, ne bántson!  A rabló gúnyosan azt mondta: mama, és nem a jóságos télapó vagyok, hanem egy rossz fiú, aki magától mindent el fogok venni. A néni erre azt mondta: hidd el, fiam, hogy jó vagy, csak valamiért gonosz lett a szíved.)  Az ünnep akkor lesz szent számunkra, ha azt megszenteljük az Ünnepelt akarata, jósága és szeretete szerint. Hogy köszöntöd az Ünnepeltet, milyen szívvel, milyen gondolatokkal, indulatokkal?     

    Van-e tehát fontosabb annál, mint az, hogy Krisztusra irányítsuk a figyelmünket? Hogy rácsodálkozzunk az istállóban önmagát megüresítve fekvő kisgyermekre, benne meglátva hitvallásunk apostolát, főpapját. Krisztus várása, befogadása és követése, a neki való engedelmesség alapfeltétele a ráfigyelés. Annyi minden próbálja elvonni és elterelni a figyelmünket! Karácsony lényegéről, a lelki értékekről is. (Végeztek egy kísérletet, kb. 100 fiatalnak mutattak be egy rövidfilmet egy balesetről, megkérték őket, hogy figyeljék meg, mi okozza azt. Közben, éppen a filmben bemutatott ütközés előtti másodpercekben, egyszerre küldtek SMS-t mindenik résztvevő telefonszámára… A baleset okát csak a jelenlevők 10%-a tudta megállapítani… Nekem is van történetem: vallásórán beszélhetek a legmeghatóbb, legmeggyőzőbb és legszemléletesebb módon mondjuk a felelősségről, az egymás megsegítéséről, a bajtársiasságról és karakánságról, ha valamelyik menőbb gyerek vadonatúj telefonján kezd vicces felvételeket mutogatni a többieknek, akkor a tanításom iránt a gyerekek érdeklődése szinte nullára csökken.)    

    Krisztust nem előkelő származása (pedig senki nem rendelkezik olyan felmenőkkel, mint ő!) teszi valakivé, hanem tisztasága, hűsége, alázata. Apostol és főpap. Ő az elsőszámú apostol, hitünk igazságának kijelentője… Amikor „apostoli egyház”- ról beszélünk (), akkor arra kell gondolnunk, hogy az Krisztusra magára épül, aki aztán apostolokat, pásztorokat, tanítókat hívott el, bízott meg. Ő ua. mennyei főpap is, akinek a jeruzsálemi főpapok ellene szegültek (hatalmukat féltve nem ismerték fel benne azt, aki tulajdon élete felajánlásával bemutatja a tökéletes, egyszer s mindenkorra érvényes áldozatot, és akinek - engedelmességéért - az Atya átad minden hatalmat mennyen és földön).  

  A szentíró külön kiemeli az ő hűségét. Hűséges elsősorban megbízójához, mennyei Atyjához. Teljes engedelmességgel vállalta a küldetést, és maradéktalanul eleget tett annak. Hűséges ugyanakkor hozzánk is, hiszen minden értünk történt. Karácsony azt hirdeti: Isten a hűtlenné vált emberhez is hű marad. Fiában testté lett, benne kegyelmét küldte el. Mózes példája említtetik, aki hűséges volt egész házához, háza népéhez (azaz népe közösségéhez). Közbenjárásával nem a maga érdekét szolgálta, képviselte, hanem atyjafiaiét. De Krisztus ennek a háznak az alapja.  

    Minden háznak van építője… ez evidens igazság. Ha valahol, akármilyen elhagyatott vidéken, látunk 

egy házat falakkal, tetővel, ajtókkal, ablakokkal, akkor biztosak lehetünk: valakinek a keze munkája az. Az egyház közösségének is van építője. Nem az emberek azok. Mi sokszor kisajátítjuk még az egyházat is, emberi intézménynek tartjuk, de igazából (és teljes joggal) a Krisztusé az. (Félelmetes, ahogy bizonyos emberek saját, néha nagyon önző, egyenesen gonosz céljaik érdekében fedőnévként használják az ő szent nevét.)    

  Mózes szolgaként volt hűséges Isten népéhez, Krisztus Fiúként. Fiúként, aki szolgává lett. Aki nem privilégiumait jött érvényesíteni, hanem számunkra visszaszerezni, visszaállítani eljátszott jussunkat. („Szelídség volt minden dolga,/Önként leve értünk szolga,/Megalázta önmagát…”) Az örökkévaló Isten odaadta mennyei Fiát földi, tékozló gyermekeiért.

  Az ő háza mi vagyunk… Krisztus minket akar felépíteni, megerősíteni – nemcsak erre a földi életre nézve. Ennek felismerése, tudatosítása, ez a hit arra ösztönöz, hogy a bizalmat és a reménységet megtartsuk. Hogy ragaszkodjunk Megváltó Urunkhoz. Hogy befogadjuk a ház urát. Behívjuk ünnepünkre az Ünnepeltet. Aki megtart, megáld és áldássá tesz bennünket. Ha ő nincs jelen közösségeinkben, akkor, akkor csak emberi tákolmány lesz minden… Akkor ingatag lesz az építmény.  Háznak, otthonnak, családnak csak az nevezhető, ahol jelen van a Fiú. Karácsony nem a jeruzsálemi palotában kezdődött, hanem egy istállóban. Nem gazdag helyeken van igazi karácsony, hanem ahol befogadják a Megváltót. Krisztus nélkül nincs ünnep, nincs igazi reménység, nincs alap, nincs élet. 

  Ezért a Szentlélek mondja: ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket. Ne zárjátok be előtte életeteket! Ő szava, igéje által épít, erősít, tanít, alapozza meg reménységünket. Ne peregjen le rólunk az, amit mond. A Krisztus tanítása, az Ige bennünk is testet kell öltsön… Akkor kezdődik el karácsonyunk, amikor Krisztus szava élni, növekedni kezd bennünk, amikor békessége, szeretete, jelenléte tölt be minket. Karácsony Krisztus megérkezése hozzánk. Egy Gyermek született meg nekem, egy Úr lépett be hozzám, és most már nálam-nálunk (ahogy ez lenni szokott) minden róla szól. Ámen.      

Zsid 4, 12-16 (vas. este)

Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Ézs 49,2; Jer 23,29; Ef 6,17; Jel 1,16

13 Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk. 

14 Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Ef 1,20-22

15 Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. 

16 Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. 

   Isten igéjéről hallunk. Karácsony a testté lett igéről tesz bizonyságot… Isten szava ő maga. Ő azonos azzal, amit mond. (Mi mennyire különbözünk attól, amit mondunk!) Ha az ige azt mondja: úgy szerette Isten e világot, akkor tudnunk kell: Isten a szeretet. Aki befogadja az igét, az Krisztust, aki Krisztust, az az igét fogadja be. Ha valakinek a szavát komolyan vesszük, őt magát vesszük komolyan (hiszen beszéde őt képviseli). A jeruzsálemi írástudók és főpapok, bár olvasták, nem fogadták be szívükbe a próféták szavát, nem fogadták be Krisztust. Tudták, hogy Jézus Betlehemben kell megszülessen, de valójában nem hitték. Van, amit túlságosan jól tudunk ahhoz, hogy el is higgyük.  

   Isten igéje, megváltó igazsága kisgyermekként egy jászolbölcső szalmáján jelent meg. Ehhez képest nagyon erős jelzőket találunk itt: élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol. Krisztust nem lehet úgy befogadni, hogy ez ne érintsen meg minket, a világosságot nem engedhetjük be úgy az életünkbe, hogy mi továbbra is sötétben maradjunk. Az igazság természete az, hogy leleplezi az igazságtalanságot (a szemtanú vallomása megcáfolja az elkövető hazudozásait), a tisztaság nyilvánvalóvá teszi a koszt, a mocskot. Az „elme és lélek” spirituális kifejezések, az „ízületek és a velők” pedig anatómiai fogalmak. A modern orvosi eszközökkel vizsgálni lehet ezeket… Isten igéje így deríti ki, hogy mi van az elménkben, a lelkünkben. Féltve takargatott titkainkat, bűneinket mutatja ki a mennyei CT, hamisságainkat, amit igaznak próbáltunk feltüntetni…

   Álljunk meg egy kicsit a „kétélű kard” kifejezésnél. A kard harci eszköz. Nagyon erőteljes üzenete van az igének. Nagyon határozottan kell tartanunk kezünkben a Lélek kardját, határozottan fel kell vennünk a harcot minden hamissággal, megalkuvással, tévhittel. Ezt a küzdelmet kifele és befele is meg kell vívnunk. 

  Az igazságot mi sem ismerjük önmagunkról, amíg Isten igéje napvilágra nem hozza. (Egészségesnek tudjuk magunkat, amíg ki nem derül…) Jónak képzeljük magunkat, legalábbis annak szeretnénk feltüntetni, sok energiát fordítunk a lelki retusálásra. Kérdezd meg Istent, hogy ki vagy, hogy mi van benned, mert magadtól nem fogod tudni. Kérdezd meg Istent, hogy kivé kell válnod. És Krisztusra fog mutatni. „Ez az én szerelmes Fiam.” Karácsony önvizsgálat. Nézz a betlehemi kisgyermekre, a nagypénteki Krisztusra: ő a mennyei minta!  Olyan vagy-e, mint ő, alázatos, tiszta?   

  Senki sem zárkózhat el a szembesüléstől… Az orvosi vizsgálatot ki lehet kerülni, de az isteni megmérettetést, átvilágítást nem. Mindenki mezítelen és fedetlen előtte. Akár egy kisgyermek. Mi derülne ki államfőkről, vezetőkről, sztárokról, híres emberekről, ha levennék róluk – nem az elegáns ruhát, de - a mázat, a hazugságokat? És mi derülne ki rólunk? Istennek kell számot adnunk. Reménységünk Krisztusban van, aki eleget tett.

  Olyan Főpapunk van, aki áthatolt az egeken… Isten világából a mienkbe érkezett, emberként. Ez karácsony magasságának és mélységének mérhetetlen titka. Az egeket nem a mi nagy akarásunk, hanem Isten kegyelme nyitja meg, az egyszülött Fiú alászállása. A testet öltés, sőt, maga a Testet Öltött így lesz út a testben élők számára Istenhez, aki Lélek.

   Olyan Főpapunk van, aki meg tud indulni gyarlóságainkon. Aki hitelesen megismerte elesettségünket, kísértéseinket, betegségeinket. (Egy idős tanító néniről szól a történet, akinek a munkája volt mindene, családot sem alapított, aztán megöregedett, egyedül maradt, tanítványai felnőttek, ritkán látogatták. Egyszer kórházba került, egyre gyengébb lett, kezelőorvosának mind csak azt hajtogatta, hogy neki már nincs miért élni, egyik nap egy másik orvos jött vizitre, megállt az ágynál, ellenőrizte a papírokat, rákérdezett a névre, foglalkozásra, és akkor hirtelen - mindenkit meglepett az orvos gesztusa - odalépett a beteghez, átölelte a csont és bőr nénikét, és könnyes szemmel azt mondta: kedves tanító néni, most Ön van az én kezemre bízva, mindent megteszek, hogy meggyógyuljon, úgy, ahogy Ön is mindent megtett, hogy én ide kerüljek… És a néni állapota váratlanul jobbra fordult. Mert valaki szeretettel, együttérzéssel fordult hozzá.) 

    Ezért ragaszkodnunk kell hozzá, a mi Urunkhoz, és a róla szóló hitvallásunkhoz. Soha nem szabad feladnunk azt a meggyőződést, hogy ő megtart minket mindenen keresztül, tőle semmi el nem szakíthat. (Egy mártír mondta: inkább az életemet tagadom meg, mint megváltó Uramat.) 

   Annál is inkább, hogy ő nemcsak egy kicsit körülnézni jött el emberi világunkba, hanem megindult erőtlenségeinken, magára vette terheinket, bűneinket.  Kísértést szenvedett értünk… A földi élet – amit Krisztus is végigjárt – kísértés, a bűn állandó kockázatának van kitéve. Krisztus vállalta ezt a kockázatot, de nem vétkezett.  

  Általa bizalommal járulhatunk a kegyelem trónusához… Igaz, mennyire fontos szó ez, hogy bizalom! Kapcsolataink rákfenéje a bizalmatlanság. (Vannak szép ellenpéldák. Kommunista időben történt: egy édesanya ismerősével akart pénzt küldeni egyik távoli városban élő fiának, úgy egyeztek meg, hogy a vonatnál találkoznak, az ismerős nem jött, az asszony végül egy ezer idegenre bízott rá egy jókora összeget, megadva a nevet és a címet, azzal a kéréssel, hogy adja át a címzettnek. Sem azelőtt, sem azután nem látta többet az illetőt. Még a nevét sem kérdezte meg. Semmi bizonyítéka nem volt arra, hogy átadta neki a pénzt. A küldemény hiánytalanul megérkezett.)

    A jászolbölcső a mennyei trón fele vezető út első stációja. Hogyan lehet kitartani ezen az úton? Követéssel, engedelmességgel, önmegtagadással… hogy irgalmat nyerjünk a Gyermekért. Kit szeret az Atya?  Azt, aki szereti az ő Fiát. Azt, aki hozzá tartozik. Jézus beszél azokról, „akiket nekem adott az Atya”… 

  Karácsony a kegyelemről szól. Égre, földre szóló kegyelmet kaptunk kegyelemből. Krisztusban a kegyelmet nyerjük meg, a kegyelem által pedig Krisztust. Ő a mi segítségünk, áldásunk, örömünk, békességünk, üdvösségünk. Ámen.  

Zsid 5, 1- 10 (hétfő) 

    1 Minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. 

2 Együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel. 

3 Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni. 3Móz 9,7

4 Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztséget, csak az, akit Isten hív el, mint Áront is. 2Móz 28,1 

5 Ugyanúgy Krisztus sem maga dicsőítette meg önmagát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: „Az én fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” Zsolt 2,7

6 Ahogyan másutt is mondja: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.” Zsolt 110,4

7 Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Mt 26,36-46; Mk 14,32-42; Lk 22,39-46; Jn 12,27

8 Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, 

9 és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. 

10 Mert Isten őt Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.

    Újból az ószövetségi főpap és a Krisztus szolgálata, küldetése közti párhuzamról hallunk az igében (egyik karácsonyi énekünk így tesz bizonyságot a Jézus eljöveteléről: „a Főpap jött, hogy áldozzon, tiszta szívet, lelket adjon, világ bűnét elmossa”). Az Ószövetség népe számára ennek a tisztségnek a viselője az Isten előtti közbenjáró, közvetítő. Ő mutatja be az engesztelő áldozatot, ő közli Isten akaratát. A főpap az Istennel való kapcsolat felvételének, fenntartásának, megújításának a kulcsembere. Érdekli-e a mai embert Istennel való viszonya, mennyei rendeltetése? Szemmel láthatólag sokakat nem, pedig emberi létünk lényegét adja az, hogy hozzá tartozunk. Karácsony úgy szól teljesen Jézusról, hogy ugyanakkor teljesen minket is érint: benne a mi életünk igazi célja mutatkozik meg. 

  A főpapot az emberek közül választják, hogy embertársaiért közbenjárjon Isten színe előtt, ajándékokat és áldozatot felajánlva. Krisztus – a mi nevünkben – önmagát adta, saját személyében kínálta fel a legnagyobb, Istennek leginkább tetsző ajándékot, a legtökéletesebb áldozatot. Ha nagy, értékes ajándékot akarsz karácsonykor, akkor őt fogadd el. Emberek életében, családokban, a világban, a sok baj, probléma között rá van igazán szükség.

    Újból elhangzik: a főpap együtt tud érezni embertársaival, mert ő maga is körül van véve erőtlenséggel. (Önmagáért is köteles áldozatot bemutatni – ez jelzi azt, hogy egy a néppel. Napóleonról azt tartják, hogy együtt harcolt a katonáival, még őrséget is állt…+ Richard Wurmbrand fegyelmi esete a cigarettázó gyülekezeti taggal… a bizottságot egy meggyújtott szivarral a szájában fogadta.)   

   Milyen állapotok közé érkezett az Isten Fia? Mi fogadta? Intrika, féltékenység, hatalmi harc, üldözés, gyilkosság. A földi pokol. Először a földi pokolra szállt alá, hogy abba is reménységet, világosságot hozzon. Az ember átvette az uralmat az Éden fölött, és pokollá változtatta az. Mi van most a világban? Véres háborúk, földig rombolt városok, kínzókamrák, büntetőtáborok, mészárlás, elnyomás, igazságtalanság. Tudjátok, mi a rettenetes? Hogy az emberek képesek önként ezt választani. Az egymás elleni harcot, mások letiprását. (Egy tiszt azt parancsolta a katonáknak: fogjátok fordítva a puskát, mert meg kell szokjátok, hogy az ellenség majd így fogja rátok szegezni.)  

   Főpap csak az lehet, akit Isten rendel. Földi messiások - zavaros érveléssel - isteni elrendelésről beszélnek, szabadítóknak nevezik magukat, pedig csak nagyravágyásuk (vagy eszelősségük) hajtja. Akit Isten küld, az a legfőbb Küldött nyomdokain jár: alázatban, isteni igazságban, áldozatot vállalva. Nem uralkodni, hanem szolgálni akarva, nem bántani, hanem vigasztalni, nem meggazdagodni, hanem másokat gazdaggá tenni.  

  Krisztus sem maga tette naggyá önmagát, hanem Isten magasztalta fel őt, aki így szólt hozzá: „az én Fiam vagy te”, és „pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint”. Melkisédek az Ószövetség titokzatos pap-királya volt, akinek Ábrahám ajándékot adott. Hirtelen felbukkanásának egyetlen célja volt: hogy az eljövendő Felkent dicsőségét felvillantsa, róla bizonyságot tegyen. 

   És látjuk az erőtlenséget magára vevő főpapot: esedezések, könnyek, hangos kiáltások közepette járul Istenhez. A karácsonyi romantika hajlamos elfeledtetni velünk a Krisztus kegyetlenül kemény küldetését. Bántalmazások, üldözések jutottak neki osztályrészül, kínos agónia a kereszten… Krisztus osztozott a halállal eljegyzett sorsunkban. A legnagyobb mélységekbe jutva ahhoz könyörgött, aki a halálból képes kiszabadítani őt. Ő azért született, hogy a halállal is megküzdjön értünk. A mi földi életünket élte, földi halálunkat halta meg. Végig kellett járnia ezt az utat, hogy szabadulást szerezzen. 

  Szenvedéséből megtanulta az engedelmességet. Karácsony: a szenvedést is vállaló engedelmesség. A Krisztusé, a Máriáé, Józsefé, a mienk. Krisztus békessége akkor tud kibontakozni bennünk, ha vele együtt készek vagyunk erre.  Így a karácsony nemcsak egy régi történelmi esemény marad, hanem bennünk is el kezd történni. Nekünk és általunk másoknak is áldást hoz. Vajon a szívekben feltűnnek-e karácsony jelei: gyúlnak-e fények, kap-e helyet a békesség, az imádat, a jó szándék? 

   Miután tökéletességre jutott (úgy értem ezt - hiszen benne nem volt semmi bűn-, hogy tökéletességre vitte, tökéletesen megmutatta irántunk való szeretetét), örök üdvösség szerzője lett. Ami - Káténk szerint - már e földi életben elkezdődik. Úgy ünnepeljük a karácsonyt, hogy ennek örök folytatása lesz. Ez pedig „karácsonyi”, Krisztust követő életre, a Melkisédek rendje szerinti Főpap iránti engedelmességre kötelez minket. Aki azért jelent meg, hogy Isten dicsőséges, örök jelenlétének legyünk a részesei. Ámen.   

Mik 4, 1-7 (kedd, karácsony este) 

    1 Az utolsó napokban az Úr házának hegye szilárdan fog állni a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlenek hozzá a népek. Ézs 19,23-25; Jer 3,17; Zak 14,10; Jel 21,10

2 Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Zsolt 25,4

3 Igazságot szolgáltat majd valamennyi nép között, ítéletet hoz a távoli, erős nemzetek ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Hós 2,20 

4 Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, és senki sem háborgatja őket. Maga a Seregek Ura mondta ezt! 1Kir 5,5; Jer 3,10; Zak 3,10

5 Ha minden nép a maga istenének nevében jár is, mi az Úrnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké. Ézs 2,5; Zak 10,12

6 Azon a napon – így szól az Úr – összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, akikre veszedelmet hoztam. 5Móz 30,4; Jer 31,8; Zof 3,19 

7 A sántákból gyűjtök maradékot, a gyengékből egy erős nemzetet, és az Úr uralkodik fölöttük a Sion hegyén mostantól fogva örökké. 

    Mikeás próféciája egyértelműen a Messiásra tekint… Mit jelentett üzenete kortársainak? A szabadulás megelőlegezett örömét, reménységet a nem túlságosan biztató külső körülmények között (azok ellenére), megerősödést abban a hitben, hogy Isten ígéretei beteljesednek? Mit jelent nekünk Krisztus születése, eljövetele, a megváltás nagy örömhíre, igazsága? Kinti világunkban – látjuk – maradtak és maradnak a gondok, bajok. Még a háború sem szünetel, sem a gonoszság, sem a harag a szívekben. A karácsony belső történés kell legyen. Világunk nem sokat tanult a karácsony lényegéből, ugyanolyan felkészületlen, mint jó 2000 évvel ezelőtt. Talán ez teszi még aktuálisabbá ezt az ünnepet. Helyet kell készítenünk az Isten Fia számára a szívünkben, és engednünk kell, hogy ő naggyá, Úrrá és Krisztussá legyen életünkben, családjainkban, egyházunkban.   

   Az utolsó napokban az Úr házának hegye szilárdan fog állni, kimagaslik a halmok közül, özönlenek hozzá a népek… Karácsony csodája áthatja a világot, Krisztusban a legfontosabb, legdrágább lelki ajándékokat (szeretet, békesség, öröm, üdvösség) ismerhetjük fel, mégis a pillanatnyi lelkesedés után mintha azok értéke visszaesne a szemünkben, mintha azok fénye megfakulna a mindennapok küzdelmében. A jászolbölcső körül kihunynak a fények, és az egész évben elhagyottan áll majd. És a földi javak, emberi ambíciók lesznek naggyá, nőnek a fejünk, tömegek feje fölé. Vajon a szívünkben is ez történik? 

   Az Úr háza, amiről szó van, az ő jelenlétét jelképezi, és az ige szerint az emberek ez után vágyakoznak. Mulandóságunkban megérezni az örökkévalót, tisztátalanságunkban a szentséget, gyarló mivoltunkban a mennyei elhívatást… Jézusban ez az isteni jelenlét, közelség lesz személyessé. Aki engem látott, látta az Atyát, tanítja megváltó Urunk. A pásztorok, a bölcsek az örökkévaló Istennel találkoztak. Mária elsőszülött fiában az Örökkévaló jelent meg, és általa Isten tökéletes akarata jelentetett ki. Mit akar Isten a világgal, teveled? Nézz az egyszülött Fiúra, és meg fogod érteni! 

    Az mondják az emberek: gyertek, forduljunk az Úrhoz, hogy tanítson útjaira. Olyan sok minden elnyomja ezt a tiszta vágyat bennünk, pedig milyen jó lenne az Úr útjain járni! Nem belebonyolódni önzésünk, indulataink, a kísértések, a nagyravágyás, a harag, az makacsság szövevényes útvesztőibe. Jézus tanítja: én vagyok az út. Nem elmélet immár, hanem élő személy. Az ő nyomdokain akar Isten minket vezetni. Annyiféle út kínálja magát, egyedül ez az igaz és az életre vezető.  

   Igazságot szolgáltat, ítéletet hoz, halljuk tovább, de – meglepő módon - nem erővel, és nem hatalommal, nem büntetéssel teszi ezt, hanem az általa hozott békesség által. Az erős nemzetek is megtanulják, hogy az igazságot nem harccal lehet kivívni, hanem békességgel. Minden háború hazugság… 

   Gyönyörű ez a gondolat, ez a kép, ez a mozzanat (igazi karácsonyi „hangulata” és üzenete van): kardjaikból kapákat kovácsolnak… Ha a szívünk megváltozik, akkor produktumaink, termékeink is, akkor a másoknak ártó, másokat pusztító fegyverekből másokat segítő, áldást hozó munkaeszközök lesznek. Azt a rengeteg fegyver, amit az emberiség felhalmozott, és amit – sajnos - használ is, amit állandóan tovább fejleszt, a gyűlölet, a bizalmatlanság gyártja. Az orosz- ukrán háború eddigi kiadásait 600 milliárd euróra becsülik (az 50 milliós Szudán egy éves bruttó hazai terméke ennek 1/20-a). És mennyibe fog kerülni az újjáépítés? Ennyi pénzzel hány iskolát, kórházat, öregotthont lehetett volna építeni, hány életet lehetett volna menteni? És ez nemcsak kidobott pénz, hanem gyilkolásra, rombolásra, emberek megcsonkítására, családok ezreinek a gyászba borítására fordított. Barbár, eszét és szívét vesztett világ ez! 

    Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Igaz, milyen jó lenne? Ha az emberek közt elkezdődne az, amiről Ézsaiás jövendöl: lakozik a farkas a báránnyal. (De az ember mintha a farkasnál is veszélyesebb ragadozó lenne.) A földi uralkodók fegyverrel látják el alattvalóikat, katonáikat, kíméletlenül, sajnálat nélkül harcba küldik saját nagyravágyó álmaikért, hatalmi rögeszméikért, a mennyei király pedig kiveszi a kardot a kezünkből, és a békesség szolgálatát bízza ránk. Milyen jó lenne úgy elmenni a betlehemi jászolbölcsőhöz, hogy ott letegyük harci szerszámainkat, haragunkat, gyűlölködésünket, büszkeségünket, akarnokságunkat, kapzsiságunkat és hatalomvágyunkat! Letegyük gonosz szándékainkat, egymást kihasználó ügyeskedéseinket, hamis játszmáinkat. Krisztus ezeket kéri tőlünk. A bennünk levő rosszat, hogy cserébe az ő jóságát adja. 

   Egy eszményi, már-már az Édent idéző jelenetet ír le az ige: mindenki a szőlőjében, fügefája alatt ül, és senkit nem zavar, nem háborgat senki. Békességüket Isten maga garantálja. Gondoljunk arra, hogy ez a feltétel valójában adva van nekünk, és mégis mennyi minden zavar, nyugtalanít, aggaszt, nyomaszt minket: bajok, bűnök, gondok, hiányok. Mégsem felhőtlen az örömünk. Karácsonykor sem. (Amikor katona voltam, nagyon vártam a leszerelés napját, és azt gondoltam magamban: ha hazakerülök, otthon mindig boldog és hálás leszek. És nem úgy történt. Azóta nagyon sokszor voltam elégedetlen, haragos, keserű, életunt. Persze, odáig azért nem jutottam, hogy visszakívánkozzam.) Karácsony lelki élménnyé kell legyen (v.ö. Bonhoeffer levele szüleinek a börtönből.) A lelki szőlősben, a hit fügefája alatt ülni, békességben, szeretetben. Nem ábrándozás ez, hanem Isten ígérete…

    Csak tartsunk ki iránta való hűségünkben. Ha más más isteneket követ is, mi Istenünk nevében bízunk. Krisztusban, a mi megváltó Urunkban. Nem a törtetők, ilyen-olyan „leaderek” hamis, álnok Krisztus-jelszavaira figyelünk, hanem magára a betlehemire, az alázatosra, a minket megváltóra.

   Milyen Urunk van? Aki összegyűjti a sántákat, a gyengéket, a szétszórtakat. Nem erősekből, vitéz, rettenthetetlen hősökből toboroz magának népet. Ahol az erősek szövetkeznek, és megtévesztő képmutatással még Krisztus nevét is kisajátítják, ott mindig emberi ambíciókról van szó. Annak háború-szaga van.   

  Ó, milyen szép, milyen vigasztaló, szívünkhöz szóló! „A sántákból gyűjtök maradékot, a gyengékből egy erős nemzetet.” Egy kisgyermeket teszek fejedelemmé, egy szegénységben érkezőt a királyok Királyává. Karácsony felborítja értékrendünket, hogy az Istené jusson érvényre.  Az ő erején, kegyelmén kell nyugodjék a mi hitünk, az ő bocsánatán a mi békességünk, szeretetén a mi megtartatásunk, a testté lett Krisztuson a mi lelkünk örök üdvössége. Ezért „jöjjetek Krisztust dicsérni”! Ámen.