Újzsenge bűnbánati hét (vázlatok)

1 Sám 10, 1-8   (csütörtök, aug. 20.)

1 Ekkor fogta Sámuel az olajoskorsót, öntött belőle Saul fejére, megcsókolta, és ezt mondta: Ezennel fölkent téged az Úr öröksége fejedelmévé. 

2 Amikor most elmész tőlem, két emberrel fogsz találkozni Ráhel sírjánál Benjámin határában, Celcah mellett, akik ezt mondják neked: Megkerültek a szamarak, amelyeknek a keresésére indultál. Apád már elvetette a szamarak gondját, értetek aggódik, és ezt mondogatja: Mit tehetnék a fiamért?! 1Móz 35,19-20 

3 Ha onnan továbbmész, és a Tábór tölgyfájához elérkezel, találkozol majd három emberrel, akik az Istenhez mennek föl Bételbe. Az egyik három kecskegidát visz, a másik három kerek kenyeret, a harmadik pedig egy tömlő bort. 

4 Békét kívánnak majd, és két kenyeret adnak neked; fogadd el tőlük! 

5 Azután eljutsz az Isten halmára, ahol a filiszteusok oszlopai vannak. Mihelyt bemész az ott levő városba, találkozol majd egy csapat prófétával, akik az áldozóhalomról jönnek lefelé. Lant, dob, fuvola és citera lesz náluk, ők maguk pedig prófétai révületben lesznek. 

6 Akkor megszáll téged is az Úr lelke, velük együtt prófétai révületbe esel majd, és más emberré leszel. 

7 És ha majd bekövetkeznek rajtad ezek a jelek, akkor tedd meg, amire módot találsz, mert veled lesz az Isten. 

8 Akkor menj el előttem Gilgálba, és én is elmegyek hozzád, hogy égőáldozatokat mutassak be, és békeáldozatokat áldozzak. Hét napig várj, amíg hozzád érkezem, és akkor majd tudtodra adom, hogy mit kell tenned. 

    Újzsenge ünnepére készülünk, amikoris kiváltképpeni módon adunk hálát Istennek gondoskodó kegyelméért, a mindennapi kenyérért, a minket mindezidáig megtartó védő és áldó karjáért, családunkért, nemzeti közösségünkért.

   A mai nap nemzetünk számára egy különleges alkalom, jó erről is hálás szívvel megemlékeznünk. Az augusztus 20-i ünnep Szent István személyéhez kötődik, aki a magyarság első királya volt, akinek döntő szerepe volt az ország megszervezésében, a keresztyénség megszilárdításában. Biztos, hogy másként alakul a történelmünk, sorsunk, ha jó ezer évvel ezelőtt nem ő lesz népünk vezetője. 

   Izrael első királya Saul volt, az ő felkenetésének a történetét olvastuk fel, amelyből aktuális üzeneteket hallunk ki.  Sámuel próféta rátalál az apja szamarait kereső Saulra, elvégzi rajta a királlyá avatás szertartását, megcsókolja őt (biztosítja szeretetéről), és azt mondja: az Úr felkent téged öröksége fejedelmévé.    

    Vigyázz, mert az Úr öröksége fölött kell uralkodnod! A bajok a kisajátítással kezdődnek: amikor azt mondjuk (és úgy is viselkedünk), hogy „az én életem” (pedig a HK első gondolata: nem önmagamé vagyok), „az én családom” (nem az Isten ajándékai-e vagyunk-e egymás számára), „az én vagyonom” (mid van, amit ne kaptál volna?). Ha meggondolnánk, hogy minden javunk az Úrtól van, akkor vasárnap nem férnénk el a templomban. Ha komolyan vennénk, ki-ki a maga körében, hogy megbízottak, újszövetségi kifejezéssel „sáfárok” vagyunk, akkor sokkal odaadóbban és önzetlenebbül végeznénk szolgálatunkat, és sokkal több áldás lenne azon.  

   Sámuel elmondja Saulnak, hogy hazafele tartva kikkel fog találkozni… Isten személyeket rendel, jeleket helyez el a Saul útjára, hogy azok által tanítsa, megerősítse elhívatásában. Azonban neki engedelmeskedni kell. Így zárul az igeszakasz: „tudtodra adom, hogy mit kell tenned”. Tudjuk, hogy Saul később saját kezébe vette a sorsát, nem figyelt Istenre.  Abból ritkán származik jó! Figyelünk-e Istenre, engedelmeskedünk-e neki? 

   Jelképes találkozások ezek. Sámuel beszéde szerint Saul először két emberrel fut össze (egy esemény hitelesítéséhez legalább két tanúra van szükség), akik hozzák a jó hírt: „megkerültek a szamarak, apád már miattad aggódik”. A jószág megkerült, Isten intézkedett már, és otthon nagyon várnak rád. Jó tudni, hogy valakik számára fontosak vagyunk. Ha aktualizáljuk: Szent István szellemi örökségében a keresztyén házasság ill. a család alapvető értékként jelenik meg, mint az erkölcsi rendnek és az ország fennmaradásának a garanciája. Ha gyengülnek a családok, erőtlenedik az ország is. 

    Saulnak a Tábor tölgyfájánál három emberrel (szent szám) kell összefutnia, akik Bétel fele igyekeznek (minden bizonnyal áldozni mennek), egyik közülük 3 kecskegidát, a másik 3 kerek kenyeret, a harmadik 1 tömlő bort visz. Azt mondja a próféta: békét kívánnak, és két kenyeret adnak neked, fogadd el. A kenyereket áldozatra szánták, de Istennek tetsző felajánlás az is (része az ő tiszteletének), ha azokból neked is adnak. Ez arra is emlékeztet: ha az emberek javáért fáradozol, ha hűséges maradsz küldetésedhez, akkor azzal valójában Isten dicsőségét szolgálod. Te kapod a többet, mert az irgalmasság fontosabb, mint a puszta szertartás. 

   Ezzel kapcsolatban két dolgok emelnék ki: a) először a kenyér szerepét, ami itt áldozati ajándék, de íme, az elhívást megerősítő jelkép is, ugyanakkor nyilván a fizikai erőnlétet biztosító táplálék. Kivált abban az időben nagy értéke volt a kenyérnek. Az úrvacsorában is ezt látjuk: a Krisztus áldozatát hirdető jelkép az, ami erősít hitünkben, egyben azt is kifejezi: Isten nemcsak lelkünket, hanem testünket is táplálja. 

    b) Másodszor ennél a résznél a teljes értelemben vett istentisztelet (ami nemcsak liturgia, de a szeretet gyakorlása, az élet bizonyságtétele is) fontosságának a hangsúlyozását látom. István király elrendelte országában a vallásos élet gyakorlását: templomokat építtetett, ünnepnapokat tűzött ki, gondoskodott az egyházi szolgálattevők megélhetéséről. Ezzel évszázadokra meghatározta a magyarság lelki fejlődését. Vajon ma mennyire fontos nekünk az evangélium tanítása, a krisztusi életforma követése? Nem kevésbé sorsdöntő kérdés ez, mint ezer évvel ezelőtt. 

   A harmadik találkozás az Isten halmánál történik (ez egy szent hely volt, a Saul szülővárosa, Gábaa határában), itt már egy egész csoport jön szembe Saullal, próféták, akiknél – ahogy azt Sámuel előre vetíti - „lant, dob, fuvola és citera lesz, ők maguk pedig prófétai révületben lesznek.”

   Sokatmondó a 6. vers: akkor megszáll téged is az Úr lelke, velük együtt prófétai révületbe esel majd, és más emberré leszel. Saulnak rá kell döbbennie: nem saját értelmével és tehetségével kell majd kormányoznia az országot, szüksége lesz Isten Lelkének a bölcsességére. Küldetése, a rá bízott feladat (mégha földiekre tekint is) mennyei eredetű, és az erőt is onnan kapja, ha kész lesz engedelmeskedni. A mi keresztyéni megbízatásunk sem jelent mást. István király az ő intelmeiben kitér arra, hogy a királyi hatalom forrása Isten, ezért fontos – a király és alattvaló számára is - alázatos szívvel engedelmeskedni neki, és megtartani az ő rendelkezéseit. A HK azt tanítja, hogy mi is viseljük Krisztus királyi tisztségét, amikor harcolunk a bűnnel, és készülünk a vele való uralkodásra...  Viszont ha a hatalmat (akármekkora is legyen az) mi próbáljuk magunkhoz ragadni, akkor visszaélés lesz belőle, és csak úgy tudjuk helyesen betölteni rendeltetésünket, ha krisztusi lélekkel, új emberként igyekszünk keresni és cselekedni Isten akaratát. 

  Azt mondta Sámuel Saulnak: amikor ezek a jelek bekövetkeznek, akkor tedd meg, amit tenned kell, mert veled van az Isten. Ez a nagy kérdés: megtesszük-e azt, amit Isten ránk bíz: egyéni életünkben, családunkban, a gyülekezet közösségében, a társadalomban. Azt, aminek ideje van, amire felhatalmaz Isten. István királynak országot kellett szervezni, és nem mondta: majd az utódaim elvégzik. Én élek kényelmesen, fényűzésben, kedvteléseimnek hódolva. 

   Ugyanakkor Saulnak meg kell tanulnia Istenre figyelme várni is. Különösen pedig engedelmeskedni. Egy királynak nem könnyű ezt megtenni. Ebben a pozícióban az ember hamar kijelenti: itt én parancsolok, senki nem szól bele. Mintha saját magunkat hallanánk. Kinek lehet ma akármit is megmondani? Kit lehet inteni? Gyermekeinket, fiataljainkat, hogy maradjanak hűségesek hitükhöz, nemzetükhöz? Híveinket, hogy rendületlenül ragaszkodjanak az Úrhoz, az ő egyházához?  (A Bírák könyvében olvassuk: nem volt király Izráelben, mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.) 

   Pedig, higgyétek el, csak Isten oltalma alatt, csak az ő szavára hallgatva, Krisztust egy szívvel követve, Lélekben megújulva, egymást szolgálva lehet megtartatásunk. Augusztus 20. üzenete is ez: legyünk hálásak múltunkért, elődeinkért, és önző érdekeinket félretéve, összefogva munkáljuk az Isten akarata szerinti közös jót, és hittel, reménységgel haladjunk előre. Egy érdekes idézetet találtam: „a hazát minden nemzedéknek újjá kell építenie”. A hitet is minden nemzedéknek személyesen kell megélnie. Az Úr könyörüljön rajtunk, és adjon nekünk jó belátást! Ámen. 

Zsolt 146, 1-10 (péntek)

1 Dicsérjétek az Urat! Dicsérd, lelkem, az Urat! 

2 Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. 

3 Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Zsolt 118,8-9 

4 Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. 

5 Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége, 

6 aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. ApCsel 4,24; 14,15 

7 Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek, kiszabadítja a foglyokat az Úr. 

8 Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr fölegyenesíti a görnyedezőket, az Úr szereti az igazakat. 

9 Az Úr őrzi a jövevényeket, támogatja az árvát és az özvegyet; de a bűnösöket tévútra vezeti. 

10 Mindörökké uralkodik az Úr, a te Istened, ó, Sion, nemzedékről nemzedékre. Dicsérjétek az Urat! Zsolt 93,1 

   Egy nagyon szép, Istent dicsérő zsoltárt hallottunk, ami Isten gondviselő, megtartó, igazságot szolgáltató hatalmáról szól. Olyan jó tudni nekünk, hogy – bár tapasztalataink sokszor mintha mást igazolnának vissza - mi Isten oltalmának a hatáskörében élhetünk! Vallhatjuk együtt Pál apostollal (aki előbb felsorolja, hogy hittársaival együtt mennyi nyomorúsággal kell szembenéznie): „ha Isten velünk, kicsoda ellenünk”.

   Jó lenne nekünk is Isten dicséretével kezdeni és végezni napjainkat, hetünket (régi szokás volt, hogy a hét a szombat esti hálaadással zárult, a vasárnapi dicsőítéssel indult), igazából életünket is. A közös dicséretben külön, személyesen meg kell szólaljon mindnyájunk szava: „dicsérd, lelkem, az Urat”. Nem tudom, ezen az ünnepen hányan fogunk hálát adni. Persze, van, aki otthon is elcsendesedik, imádkozik, de milyen sokan nem! A zsoltáros valóságos életprogramként fogalmazza meg: amíg élek, amíg leszek. Annyit mindent kaptunk, hogy „ki sem mondhatja szánk”. „Örök éltem sem lesz elég zengnem az ő dicséretét.”

    A zsoltáros Istent dicsőítve elgondolkozik azon, hogy az ő hatalmához képest milyen mulandó az embereké. Pedig mi sokszor - lelki értelemben is - csak az orrunkig látunk, hajlamosak vagyunk „leghamarabb” az emberi segítségben bízni. Először az emberi elvárásoknak eleget tenni. Hányszor hivatkozunk arra, hogy nem utasíthatom vissza a főnök, a barátok, vendégek, rokonok kérését, ezért nem tudok pl. istentiszteletre jönni. Isten az utolsó helyre kerül. Pedig az ember, akármilyen előkelő, befolyásos legyen, nem tud megtartani, egyik pillanatról a másikra semmivé lesznek tervei, ígéretei, ambíciói. 

   De boldog az az ember, hangzik a zsoltárban, akinek Jákób Istene a segítsége, aki őbenne reménykedik. Mert – hangsúlyozza az ige – ő teremtett mindent (eget, földet, tengert), és ő hűségesen meg is tartja az övéit. Szép ez a kifejezés, ennek az ünnepnek a mottója is lehet: hűséges az Isten, aki nem feledkezik el, szüntelenül gondot visel rólunk. 

   Isten gondviselő munkájának 8 területét sorolja fel a zsoltár.

1.Igazságot szolgáltat. Az igazságra úgy van szükségünk, mint a falat kenyérre. Igazságtalanságban, elnyomásban, jogtalanságot tűrve élni a legszörnyűbb dolog. Jó nekünk tudni azt (a nem kedvező külső körülmények között is), hogy Isten igazságossága diadalra fog jutni. 

2. A második gondolat „újzsengei” témát szólaltat meg: kenyeret ad az éhezőknek („füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy kenyeret termeljen a földből” – Zsolt 104, 14). Nem hull az ölünkbe (néha mégis), de Isten megáldja munkánkat. Jóságát hirdeti a búzamag csodája, a kalászok növekedésének titokzatos folyamata, a termés bámulatos áldása… Móricz Zsigmond egyik regénye került a kezembe (A boldog ember), a 20. század elején egy félreeső, szegény magyar faluban zajlik a cselekmény… Állandóan éheznek az emberek, sokszor a málékenyérből is csak egy-egy kis darab jut… vasárnaponként a falu apraja-nagyja mégis ott van a templomban, mert ez hozzátartozik életük rendjéhez.  

3. Kiszabadítja a foglyokat. Háborús időben gyakori volt, hogy fogságra hurcolták a „föld népét” (elsősorban a munkaképes férfiakat), ez a tragédián túl súlyos anyagi csapást is jelentett a család számára. Annál nagyobb volt az öröm, amikor a foglyok hazatértek. Szó van itt a lelki megkötözöttségből, a bűnből, egy-egy szenvedély fogságából történő szabadulásról is. 

4.Megnyitja a vakok szemeit. Jézus világtalanok látását visszadó csodatettei jutnak eszünkbe, de testi-lelki betegségből történő gyógyulásaink is, amelyekben megtapasztaltuk Isten erőt adó, megújító hatalmát. (Hisszük, hogy bár a betegség réme elkísér minket egész földi életünk során, mégis Isten megtartó kegyelme vesz körül.). Utal az ige lelki szemeink megnyílására is, amikor felismerjük Istenben mennyei Atyánkat, Krisztusban megváltó Urunkat. „Aki látja a Fiút…”.

5.Felegyenesíti a görnyedezőket. Sok gond és baj terhel minket, de ezek között bizonyságot kell tudjunk tenni arról, hogy Isten felemel, támogat, nem engedi, hogy kétségbe essünk. A nehézségek lenyomnak, tekintetünket a földre, földiekre irányítják, de Isten megtanít felefele nézni, felegyenesedni, reménységgel indulni tovább.

6. Szereti az Úr az igazakat, Krisztusért mindnyájunkat, és minden irgalmas tette mögött ezt kell felismernünk: az ő szeretetét.  

7. Őrzi a jövevényeket. Hisszük, hogy a gyengék, a kiszolgáltatottak az Úr különös figyelmét és kegyelmét élvezik. A jövevényeké a jövő. Én azt is kihallom az igéből: nem jó, ha itt nagyon birtokosoknak, gazdáknak érezzük magunkat, ha túlságosan befészkeljük ide magunkat. Mert csak átmenőben vagyunk itt.

8.Támogatja az árvát és özvegyet. Akiknek senkijük nincsen. Mégis a legnagyobb protekciót élvezik. Újzsenge erre is emlékeztet: azzal, amit kaptunk, szolgáljunk a szegények, a kicsinyek fele. 

   És a felsorolás egy negatív tartalmú mondattal zárul: de a bűnösöket tévútra vezeti. Lehet, hogy sikereket sikerre halmoznak, de tévúton járnak. Gyorsan haladnak előre, de rossz irányba tartanak. 

   Isten egyetemes uralmáról vall az utolsó vers, és megismétli a zsoltáros a kezdő gondolatot, keretbe zárja a bizonyságtételét: dicsérjétek az Urat. Ez lehet újzsengei mottónk, elhatározásunk, lelki törekvésünk is: egész életünkkel, javainkkal és tetteinkkel Isten dicsőségét hirdetni. Ámen.           

Lk 11, 1-13  (szombat)

1 Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait! 

2 Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! 

3 Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. 

4 És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe! 

5 Azután így szólt hozzájuk: Ki az közületek, akinek van egy barátja, és az elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, 

6 mert útról érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek 

7 – és az így válaszolna belülről: Hagyjál békén! Az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak, nem kelhetek fel, hogy adjak neked. 

8 Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert a barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van. 

9 Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 

10 Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. 

11 Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, 

12 vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? 

13 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle. 

     Egy ismert újszövetségi részt hallottunk, amelyik három részre tagolódik, mindháromban – újzsenge ünnepére készülve erre különösen felfigyelhetünk – előjön a kenyér témája. 

     1.Az igeszakasz azzal kezdődik, hogy Jézus valahol imádkozott, és amikor befejezte, a példáján felbuzdulva a tanítványok arra kérték őt: taníts minket imádkozni. És Jézus megfogalmaz számukra egy imádságot, amit Miatyánk néven ismerünk. Itt annak rövid formáját találjuk. Csak öt kérés hangzik el benne, és hiányzik a dicsőítő záradék. 

   „Atyánk, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod”, és rögtön utána: 

„mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként”. Lukács evangéliumában ez a Miatyánk harmadik kérése, de (a két, Istenre vonatkozó kérés után) az első, ami rólunk, a mi földi szükségeinkről szól. Úgy gondolom, mindennapi küzdelmeinkben is ez kerül az első helyre: a megélhetés gondja, az anyagi biztonság, a jólét keresése. Annyira, hogy el is feledkezünk arról, hogy mi a kötelességünk Istennel szemben.

  Figyeljünk a megfogalmazásra: „mindennapi kenyerünket”. Valójában Isten folyamatos gondoskodását kérjük itt, azt, hogy minden napra rendelje ki a mi szükségünkre valót kenyérben, táplálékban, anyagiakban, testi erőben, egészségben. Szinte szóismétlésnek tűnik, hogy Jézus hozzáteszi: „naponként”. Pedig nem az, mert Isten gondoskodását naponként, konkrét, személyre szabott áldásokban tapasztaljuk meg. Ehhez pedig állandóan kapcsolatban kell lennünk ővele. A gyermek tudja, hogy édesanyja mindig gondoskodik róla, mégis minden nap külön örül annak, és hálás azért, hogy finom étel kerül az asztalra. Istenre hosszú távon rábízhatjuk az életünket, de mindennap kérnünk kell és el kell fogadnunk kegyelmét, jóságát. Mindennapi ráhagyatkozást jelent ez. 

   Nem véletlen, hogy az a kérés következik, hogy „bocsásd meg a mi vétkeinket”. Úgy van lelkünknek szüksége erre, amint testünknek a mindennapi kenyérre. És megint fontos a mi részünk is: nekünk is meg kell bocsátani. Isten bocsánata erre tanít, különben méltatlanokká válunk arra.

   Az utolsó kérés: „ne vígy minket kísértésbe”. A Heidelbergi Káté magyarázata ezzel kapcsolatban így hangzik: „a Sátán, a világ és a mi tulajdon testünk minket szüntelenül ostromolnak”. Igen, ezzel a hárommal van a legtöbb bajunk. Ebben a küzdelemben várjuk Isten segítségét, és számíthatunk is arra.

     2.A második részben Jézus – az imádsággal kapcsolatban – egy példát említ. A tanítás kérdés formájában hangzik el (ezzel személyessé is lesz): ki az közületek, akinek van egy barátja, aki kenyeret kér tőle, és így válaszolna neki: „hagyj békén”. Igaz, egyikőtök sem tenné meg ezt a barátjával? A példában említett késői időpont utal a kenyérért könyörgő barát kétségbeesett helyzetére. Ugyanakkor kiemelődik itt a kenyér jelentősége is. Ha a szóban forgó emberhez egy éhes, elcsigázott vendég érkezett, akinek reggel tovább kell menni, akkor annak bármi áron táplálékot kell szerezni. Móricz Zsigmond Boldog ember c. regényében van egy jelenet: a fiatalabb fiútestvér megérkezik a harmadik faluban élő, családos nővéréhez, aki a szomszédtól kell kölcsön kérjen egy kis tejet és egy darab málékenyeret, mert egy betevő falat sincs a háznál (pedig az asszonynak öt apró gyermeke van!).

   Ki az tehát, aki – ha van neki – megtenné, hogy bajba jutott barátját nem segíti ki kenyérrel? Életünk legszebb történetei azok, amikor valaki segített nekünk, például megosztotta velünk utolsó falatját. Mennyivel inkább Isten, akinek korlátlan lehetőségei vannak. 

    A példázat célzást tesz a lehetséges kifogásokra is: késő van, a gyermekeim lefeküdtek… Igen, ismerjük ezeket. Ha holnap megkérdeznénk a bergenyei reformátusokat, hogy miért nem jönnek el hálát adni, akkor sokféle magyarázat elhangzana. Ugyanígy egymás terhe hordozásának kérdésében is. 

  Érdekes a záró gondolat: ha azért nem is adna, mert a barátja, a tolakodásáért mégis megteszi. Mintha arra biztatna Jézus: szabad nekünk mennyei Atyánkat kis és nagy ügyeinkkel zaklatnunk.

     3.A harmadik rész – a másodikhoz kapcsolódva - az ismert igeversekkel kezdődik: Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 

Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. Az ismétlés a kitartásra buzdít. Csak az nem talál, aki nem keres. És Jézus itt újból egy példára hivatkozik, a szülőére, aki éhes gyermekének nem ad kígyót hal helyett, sem skorpiót tojás helyett. A Máté evangéliumában a párhuzamos részben előjön a kenyér motívuma is: sem követ nem ad kenyér helyett (Mt 7, 19). Isten, akit tökéletes jóság és szeretet jellemez, nem ad rossz ajándékot nekünk, mégha számunkra néha rossznak is tűnik (vagy mi éppen mást gondolnánk jónak). És ha az önmagában gyarló, bűnös szülő tud jót adni gyermekének, mert szereti őt, akkor mennyivel inkább Isten, aki valóban tudja, hogy mi válik a javunkra.

    Jó nekünk újzsenge ünnepén ebben a hitben különösen megerősödni, és Istennek minden jóért – amit örök szeretetéből nekünk ajándékoz – hálát adni! Ámen. 

Örökkévaló, kegyelmes Istenünk, gondviselő mennyei Atyánk Jézus Krisztusban a Szentlélek közösségében! Áldott legyen szent neved, hogy igédben Megváltónk szavai által arra tanítasz, hogy gyermeki bizalommal fordulhatunk hozzád: elődbe tárva szükségeinket, kifejezésre juttatva hálaadásunkat. Először hadd kérjük azt, hogy dicsőíttessék a te neved, országod növekedjen, teljesedjék be a te akaratod, és azután azt, hogy te viselj gondot testi szükségeinkről is. A kéréssel együtt hálát is adunk neked, hogy mindezideig bőségesen kirendelted számunkra földi javainkat. Add, hogy felelősen éljünk a te ajándékaiddal, legyünk készek egymás javát munkálni, egymásnak megbocsátani. 

   Köszönjük, hogy mindenkor minden gondunkkal, bajunkkal jöhetünk hozzád, és Te, akinek hatalmad van mindenre, jóságod, szereteted szerint cselekszel velünk, és töltöd be hiányainkat. 

   Segíts, hogy kitartóak legyünk az imádságban, a jónak a cselekvésében, és mindig emlékezzünk arra, hogy te irgalmas mennyei Atyaként, egyszülött Fiad érdeméért mindent meg is tudsz és meg is akarsz adni, ami a javunkra van!

   Könyörülj gyülekezetünkben a gondok, bajok közt élőkön, a szükséget szenvedőkön, betegeken, gyászolókon, és azokon is, akiknek a kísértő megkötözte a lelkét pénzsóvárgással, az anyagiak vágyával.

   Áldd meg holnapi ünnepünket, hálaadásunkat, Krisztusért kérünk! Ámen.