Karácsony bűnbánati hét (2025, vázlat)

ApCsel 27,1-8 (péntek)

    1 Miután úgy határoztak, hogy hajón Itáliába szállítanak bennünket, átadták Pált a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Júliusz nevű századosnak. 

2 Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékének kikötőibe készült, és elindultunk. Velünk volt a makedón Arisztarkhosz is Thesszalonikából. 

3 Másnap befutottunk Szidónba. Júliusz emberségesen bánt Pállal, és megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla. 

4 Onnan továbbindulva az ellenszél miatt Ciprus szélárnyékos oldalán hajóztunk el. 

5 Majd Kilikia és Pamfília partja mentén haladva befutottunk a líkiai Mirába. 

6 Ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, és arra szállított át minket. 

7 Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig; de a szél miatt nem tudtunk kikötni, ezért elhajóztunk Kréta szélárnyékos oldalán Szalmóné közelében. 

8 Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek, és amelyhez közel van Lászea városa. 

    Jézus születése is vándorlással kezdődik (a népszámlálás császári parancsának engedelmeskedve József és Mária Betlehembe megy), itt ugyanezt látjuk: Pál vizsgálati fogságban van, és Róma felé viszik. Ekkor már nem Augusztus, hanem Néró a császár. Persze, azóta sokat változott a világ, de ma is vannak vezetők, államfők, akiknek hatalom van a kezében, és döntéseikkel tömegek életét befolyásolják. Tudnunk kell: a kegyelem a nagy történelemi események sodrában, vagy éppen azok ellenére, az árral szemben is munkálkodik, Isten akarata végbe megy. Nem tudom, hányan inspirálódnak ma Néró gondolataiból, de Pál írásaiból milliók merítenek erőt, biztatást.

    Nagyon szép, egyenesen megható ebben a történetben, hogy az apostolt ezen a nehéz útján – tkp. egészen Rómáig - hűséges, ragaszkodó szolgatársak kísérik el (legalább ketten: „velünk volt a makedón Arisztarkosz”), vállalva a hányattatást, a veszélyeket, a kibírhatatlan körülményeket. Szolidaritásból, szeretetből. Pál tehát sem földi, sem mennyei értelemben nincs egyedül megpróbáltatásaiban. Megrendítő ez az áldozathozatal. Olyan ez, mintha egy minket száműzetésbe deportáló vonatra felszállna legjobb barátunk, és osztozna a sorsunkban, hogy jelenlétével erősítsen, biztasson minket. A karácsony erről szól: közénk születik Jézus, az Isten Fia, vállalja emberi mivoltunkat, hogy megtartó szeretetéről biztosítson minket.     

   Pál egy Júliusz nevű százados felügyelete alá kerül, aki emberségesen bánik vele. Karácsony nagy híre, igaz, hogy Isten Fia emberré lett, és ez örök felhívás számunkra arra, hogy a szó legteljesebb értelmében igyekezzünk embernek lenni (), betölteni emberi hivatásunkat. Pál Szidónban elbocsátást kap, elmehet barátaihoz, és azok gondoskodnak róla (Pálnak mindenütt vannak ismerősei, lelki testvérei, úgy gondolom, korának egyik legismertebb személyisége volt.) Mekkora bizalom ez a pogány tiszt részéről! 

   Hajóra szállnak, elhaladnak Ciprus mellett, a líkiai Mirába jutnak. Hisszük, Isten nemcsak a Pált szállító hajót követi figyelemmel (az útvonal részletei belekerülnek a Szentírásba), hanem közben a megnevezett városban lakó emberek életét, és a mienket is… Jézus nemcsakhogy Betlehemben született, hanem hozta Isten szeretetét a betlehemieknek is, nemcsakhogy feláldozta magát Jeruzsálemben, hanem tette ezt a jeruzsálemiekért is, és az egész világért.

    A százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talál, és arra vezényli át Pált és a vele levőket. A leírás elolvasásától is szinte kimerülünk: mennyi hányattatás, nélkülözés, kényelmetlenség, és mégis az egészben van valami adventi kétség nélküliség és bizonyosság: Pál az Isten által előkészített úton, az általa kijelölt cél fele halad. Fizikai értelemben éppen ezekkel a hajókkal földi helyszínekre, lelkiképpen pedig az üdvösség felé. Jó irányba haladunk.   

    Nehézkes az utazás, Knidoszig jutnak el, majd Kréta szélárnyékos partjai mellett hajóznak el, és eljutnak egy Szépkikötőnek nevezett helyig. Beszédes név. Lehet, hogy festői szépségű volt a kikötő, de nem volt biztonságos. Van, ami tetszetősnek tűnik, de csak üres csillogás… A Bibliában  a jó szó hatszor több alkalommal fordul elő, mint a szép. Az ünnepnek nem a külsőségei a fontosak (nem baj, ha azok is „szépek”), hanem a belső tartalma a lényeg (az viszont nagy baj, ha kimarad.)  Adjon nekünk az Úr kegyelmének minden jóságában bővelkedő ünnepet! Ámen.     

ApCsel 27,9-26 (szombat)

 9 Mivel pedig közben sok idő telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket: 

10 Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományban és a hajóban okozhat nagy kárt, hanem életünket is veszélyezteti. 

11 De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott. 

12 A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak Főnixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kikötője, amely délnyugat és északnyugat felé néz. 

13 Mivel pedig enyhe déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat, felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelében. Jón 1,4-16; Mt 8,23-27 

14 Nemsokára azonban a sziget irányából lecsapott az Eurakvilónak nevezett szélvihar. 

15 Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele. 

16 Amikor egy kis sziget, Klauda szélárnyékos oldalára befutottunk, nagy nehezen ugyan, de meg tudtuk tartani a mentőcsónakot. 

17 Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tovább. 

18 A vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet, 

19 harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. 

20 Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. 

21 Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. 

22 Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. 

23 Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. ApCsel 18,9; 23,11 

24 Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. 

25 Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. 

26 Egy szigetre kell kivetődnünk. 

   Az igét olvasva Szépkikötőbe érkeztünk, és karácsonyra készülünk. Életünknek vannak nehezebb szakaszai, de békességes állomáshelyei is, amikor hála tölt el. Reméljük, ilyen lesz ez az ünnep is. 

  Mivel kezd téliesre fordulni az idő, ahogy most nálunk is (a megjegyzés, hogy „a böjt is elmúlt már” itt a szeptember végén, október elején tartott jóm kippur ünnepe utáni időszakra utalhat), Pál azt javasolja, hogy ne induljanak útra. Micsoda tekintélye van (és bizonyára tapasztalata is)! Pál nem csupán a könyveket bújó írástudó vagy igehirdető, hanem érdeklődő, a világban nyitott szemmel járó, gyakorlati érzékkel megáldott, a munkától sem visszariadó ember. Sok hányattatásában, amin keresztül ment az evangélium szolgálatában, nem kényeskedhetett, szívósnak kellett lennie.

    Nem hallgatnak rá, pedig itt – példának okáért - nem a Római levélben leírt elvont tanításai hangzanak el, aminek teológiai üzenetét képtelenek lettek volna felfogni. 2.000 év után is kérdés: hallgatunk-e Pálra, mint Krisztus apostolára? (Akkor, amikor pl. az alázatról beszél. ) A kikötőt sem látják alkalmasnak a kitelelésre, ezért elhatározzák, hogy megpróbálnak eljutni Főnixbe. 

   A tengeren lecsap rájuk az Eurakvilónak nevezett szélvihar (a szó jelentése: északi és keleti sebes szél). Sodortatik a hajó, leengedik a horgonyt, átkötik a hajót, rettegnek, hogy zátonyra futnak. Tombol a hurrikánszerű ítéletidő, képzeljük el, különösen éjszaka milyen borzasztó érzés lehetett egy hánykódó hajóban lenni a háborgó tenger végtelen, halálos vizein… Milyen megfeszített túlélési harc, mennyi kétségbeesés! Mindenki leszámolt az életével… 

   Kidobják a hajóterhet, a hajó felszerelését.  A szélsőséges helyzetek mutatják meg, hogy minek van igazán értéke. Ragaszkodunk kis dolgainkhoz, szerzeményeinkhez, pozíciónkhoz - aztán el kell engednünk azokat. Ott a nagy vihar kellős közepén átértékelődik az élet… Ha kiderülne, hogy pár heted van hátra, mi lenne a fontos számodra? Ki lenne az, akiben bízni tudnál? Jézus azért jött, hogy a viharban is Urunk és megtartónk legyen… 

   Erős vihar tombolt, sem nap, sem csillagok nem látszottak (két héten át), és – így írja Lukács szemtanúként, hitelesen osztva meg velünk, az olvasókkal, az átélt halálélmény borzalmait – „elveszett megmenekülésünk minden reménysége”. Mindenki kétségbeesve, halálra rémülve várta a kikerülhetetlen véget, a szörnyű pusztulást. A nagy szorongásban, félelemben enni sem tudnak az emberek. 

   Akkor Pál felállt (ki mer ilyenkor valamit is mondani?!), és – egy kis szemrehányással kezdve – azt javasolja az útitársainak, hogy bizakodjanak, mert senki nem fog elveszni. Az evangéliumnak a legnagyobb bajban is van érvényes, bátorító üzenete. Persze, kérdés az, hogy lehet-e tanácsszóra bizakodni. 

    Pál nem saját jóstehetségére, jövőbe látására, vagy törhetetlen optimizmusára, hanem az élő Isten ígéreteire hivatkozik. Karácsony az ígéretek személyes beteljesedése. Isten saját Fiát adta kezesként. 

   Ma éjjel elém állt az Úr angyala… Karácsony után is van az angyaloknak feladata, és van jó hírük számunkra.  Ugyanazzal a bátorítással kezdődik az angyali üzenet, mint Betlehemben: ne félj! A megszólítás személyes: ne félj, Pál! (Mert ő is együtt félt, kétségeskedett a többiekkel, de nem esett kétségbe…) Nem vagyunk bátrabbak, mint a világ, csak bátorítást kapunk.

    Pálnak azt az ígéret adatik, hogy eljut a császár elé (Isten még használni akarja őt a szolgálatban), és hogy ajándékba kapja a vele levőket. Isten érte megkönyörül az útitársakon is. Az a tény, hogy Jézus megszületett, eljött erre a földre, azt is üzeni, hogy Isten szíve itt van velünk. Egyszülött Fiáért Isten könyörül rajtunk. A Legdrágábbért drága neki mindenki, aki az övé. 

    Isten neki adott minket („mindent nekem adott az Atya”). Milyen örömhír volt a Pál bejelentése a hajón levőknek! Attól a pillanattól kezdve (bár a vihar még nem ült el teljesen) senkinek sem kellett félnie többé. Lehet, hogy voltak kételkedők, lehet, hogy akik hittek neki, azok sem nyugodtak meg egyik percről a másikra, de sokakban kezdett a remény ébredezni. 

  Bizakodjatok! Én hiszek Istenben. Pál az ő hitét állítja garanciaként. Hitünk támasz lehet mások számára is. (Orvos mondta a páciensnek: nagyon bonyolult műtétnek ígérkezik. A beteg azt felelte: doktor úr, legyen nyugodt, én bízom Istenben.) 

   Konkrét támpontokat is ad Pál: egy szigetre kell kivetődnünk. Isten szabadítása valóságos. Íme, egy szegletkövet helyezek el Sionban, aki hisz abban, nem szégyenül meg. (1Pt 2,6) Ámen.

ApCsel 28,1-10 (hétfő)

    1 Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. 

2 A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. 

3 Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart. 

4 Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem engedi, hogy életben maradjon. 

5 Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Mk 16,18; Lk 10,19 

6 Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. ApCsel 14,11

7 Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. 

8 Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Lk 10,9

9 Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Lk 4,40

10 Ezek nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal. 

   Miután mindenki kiúszott, kivergődött, kievickélt a partra, megtudták (valószínű a segítségükre siető helyiektől), hogy Málta szigetére vetődtek. Málta egy kis szigetcsoport legnagyobb tagja Szíciliától délre. Összesen 300 km2-es (kisebb Kovászna megyénél), önálló köztársaság (a világ 10. legkisebb állama), itt találhatók azok az ókori földalatti szentélyek, amelyek földünk legrégebbi épületei közé tartoznak. 

   És a bennszülöttek (a szentíró barbároknak nevezi őket, ez ma negatív csengésű szó lett) egyáltalán nem barbárul, hanem nagyon emberségesen viszonyulnak a hajótöröttekhez. A bűnbánati héten másodszor hallunk emberségről, aminek egyik legsajátosabb megnyilvánulása az irgalom. Íme, a primitívnek, kegyetlennek tartott ókorban is jelen van… napjainkban pedig sokszor hiányzik, pedig, vallom, teremtettségünk része, identitásunkhoz a legszorosabban hozzátartozik. Mert Isten a szívünkbe írta, csak annyi minden elnyomja: nagyravágyás, gőg, önzés. 

   „Nem mindennapi emberség”. Hadd vonatkoztassuk ezt a megjegyzést most karácsonyra: Krisztus nem mindennapi, Istenhez méltó emberséget tanúsított, amikor emberré lett megüresítve önmagát (nincs erre találóbb kifejezés), hogy mi is a szó igazi értelmében emberek lehessünk: Isten képét hordozva és az ő Lelkét kapva. Vajon, amikor harag, bosszúvágy van bennünk, akkor kire hasonlítunk?

    A máltaiak – későbbi, szeretetszolgálatos nevükhöz méltóan - azonnal intézkednek, tüzet raknak, befogadják őket (mert a hajótöröttek még esőt is kaptak a nyakukba). Pál is ott sürgölődik, szorgoskodik (hatalmas energia van ebben az emberben!), egy nagy adag rőzsét dob a tűzre, egy vipera a forróság elől menekülve rátapad a kezére, és belemar. A kígyó, gyilkos mérge miatt, a gonosznak a jelképe. Így szól az ősi ígéret: az asszony utóda a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod.    

   A szigetlakók elszörnyülködve nézik a Pál kezéről lecsüngő kígyót (amit ő beleráz a tűzbe, ártalmatlanná tesz), és megjegyzik maguk között: ez az ember bizonyára bűnös. Csodával határos módon megmenekült a tengerből (), de, íme, az isteni bosszúállás csak utolérte. 

  Pál tudja, hiszen ígérete van ezzel kapcsolatban, hogy a császár elé kell állnia. Akkor a kezébe maró kígyó sem állíthatja meg. A helyes életszemlélethez, jövőtervezéshez nem elég az emberi bölcsesség vagy tapasztalat, a hit látására van szükség. Rá kell hagyatkoznunk Isten ígéreteire. És bár mindenki azt várta, hogy Pál holtan fog elvágódni, semmi baja nem esett. Semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak. A HK azt tanítja: mindazt a rosszat is, amit reám bocsát, javamra fordítja. Valaki azt mondta: a bajok, kísértések nem akadályok, hanem útjelzők.  Belénk mar a kígyó, vannak megpróbáltatások, sőt bűnök is az életünkben, de szabadulásunk, gyógyulásunk van Krisztusban. Pált pályafutása során másodszor gondolják istennek. Pedig az élő Isten követe ő. 

  Publiusz, a helytartó befogadja, megvendégeli Pált és a vele levőket 3 napon át (mind a 276 embert?). A helytartó apja beteg, Pál imádkozik érte, ráteszi a kezét, és meggyógyítja… Híre megy, és több beteg szigetlakó eljön Pálhoz, ő pedig meggyógyítja őket. (Hatalmat adok néktek… hogy kígyókon és skorpiókon tapodjatok.). Pállal Krisztus érkezik meg a szigetre. Krisztussal pedig a gyógyulás, a megújulás, békesség. Engedjük-e, hogy karácsony valóban kibontakozzék bennünk, hogy Krisztus megérkezzék hozzánk irgalmával, jóságával, gyógyító szeretetével? 

   Amikor tovább hajóztak, ellátták őket minden szükségessel.  Mint testvérek, barátok. A karácsonyi ajándékozások jutnak eszünkbe. Vajon azt adjuk-e egymásnak, ami szükséges, a külső ajándéktárgyak mellett kedvességet, megértést, odafigyelést? Isten a legszükségesebbet, az életbevágót adta nekünk, hogy benne mindent megnyerjünk. Ezt a legjobbat fogadjuk be, ebből adjunk egymásnak is! Ámen.       

ApCsel 28,11-15 (kedd)

   11 Három hónap múlva azután elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek címerében a Dioszkuroszok voltak. 

12 Szirakúzába érkezve ott maradtunk három napig. 

13 Innen a part mentén hajózva megérkeztünk Régiumba, és mivel egy nap múlva feltámadt a déli szél, másnap Puteoliba értünk. 

14 Itt testvéreket találtunk, akik kértek, hogy maradjunk náluk hat napig. Így érkeztünk Rómába. 

15 Mikor az ottani testvérek hallottak érkezésünkről, elénk jöttek Appiusz fórumáig és Trész Tabernéig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással. 

    Három hónap múlva indulnak tovább (nem rövid idő, a máltaiak vendégszeretet sokáig kitartott). A szeretet próbája a kitartás. Egy találkozás, egy ünnep erejéig mindenki tud kedves, elbűvölő lenni, de milyenek vagyunk, milyenekké válunk az együttélésben, a mindennapokban? Karácsony nagy veszélye az, hogy csak a naptári karácsonyra korlátozódik, pedig egy gyerek születése nem háromnapi esemény, hanem egész életre szóló szolgálat, öröm. 

  A hajótöröttek egy alexandriai hajóra szállnak fel. Lukács egy érdekes részletre is felfigyel, le is jegyzi: a hajó címerében a Dioszkuroszok voltak ábrázolva, a két mitológiai spártai királyfi: Kasztór és Polüdeukész (Pollux). Kuriózumként jegyzem meg (kicsit utánanéztem), hogy a két hős ikertestvér közül az egyik halandó, a másik halhatatlan volt, és amikor Kasztór egy csatározásban meghalt, akkor testvére le akart mondani a hallhatatlanságról. Végül Zeusz – látva ragaszkodásukat – úgy döntött, hogy egy nap az égben, egy nap a holtak világában legyenek. Furcsa… Milyen jó, hogy Isten nem ilyen köztes megoldást talált ki számunkra, hanem azt olvassuk: Krisztus örök váltságot szerzett (Zsid 9, 13).

   Szirakúzába érnek (ez Szicília egyik kikötővárosa), majd három nap múlva továbbindulnak, és a part mentén hajózva – ez már az Appennini-félsziget, az olasz csizma – eljutnak Régiumba, és a fújni kezdő, kedvező déli széllel Puteoliba, ami már eléggé közel van Rómához. Igen, az Isten szelei, szélviharai. Szeszélyesnek tűnnek, és mégis a cél fele visznek minket. Gondoljunk a vihar lecsendesítésére, ahol Jézus megmutatta az ő hatalmát. Ha nincs vihar, akkor nincs ez a történet a Bibliában, ami sok-sok embernek jelentett és jelent bátorítást.

   Jézus tanítja Nikodémusnak: a szél fú, ahová akar… így van az is, aki Lélektől született, azaz végső soron – emberileg kiszámíthatatlanul, mégis egy magasabb elrendelés szerint - Isten akarata teljesedik be az övéi életében. Szükségünk van a lelki, megújító szélre ezen az ünnepen is… Bárcsak ennek az ünnepnek az alkalmai közelebb vinnének Istenhez, egymáshoz!

   Csodálkozunk a 14. vers tartalmán: Puteoliban testvéreket találtak, akik kérték, hogy maradjanak velük hat napig. Pál, bár vizsgálati fogságban van, viszonylagos szabadságot élvez, és annyira megnyerte a római tisztek bizalmát, hogy megengedik neki ezeket a pihenőket. Ezek pedig találkozásokról szólnak, közösségről, egymásnak való örömről, az evangélium hirdetéséről. Ellentmondásosan hangzik, de szabad emberként nehezebb ilyen pihenőket beiktatni, közösségben együtt lenni, mert mindig van valami elfoglaltságunk, vagy találunk magunknak. Ennek az együttlétnek az ad különös hangsúlyt, hogy nem valószínű, hogy a földi életben látták még egymást.

    Róma fele közeledve elébük mennek az ottani atyafiak… Megható ez a ragaszkodás, ez a szeretet, odaadás. Pált nemcsak a fogság bizonytalansága, nyomasztó bezártsága várja, hanem a testvérek imádsága, kedvessége, szeretete. (A napokban megszólított valaki, a börtönszolgálatok során találkoztam vele, elmondta, hogy nemrég szabadult, és soha nem akar visszajutni, de „kint” senki nem várta. Nincs lakása, otthona. Igaz, hogy a végén pénzt kért, hogy hazautazhasson.)

   Pál, meglátva őket, hálát adott Istennek (azt írja az Ef 5,20-ban: „adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében”), és megtelik bizakodással. Legfontosabb karácsonyi feladatunk: Istent magasztalni „az ő kimondhatatlan ajándékáért”, és egymást erősíteni a bizalomban: a szeretet által, ami Krisztusban megjelent, amiben részesültünk, amit másokkal is megosztunk. Ámen.        

ApCsel 28,16-31 (karácsony este)

16 Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. 

17 Három nap múlva magához hívatta a zsidók ottani elöljáróit. Amikor ezek összegyűltek, így szólt hozzájuk: Férfiak, testvéreim, bár semmit sem vétkeztem e nép ellen, vagy ősi szokásaik ellen, Jeruzsálemben mégis foglyul adtak engem a rómaiak kezébe. ApCsel 21,21; 24,14 

18 Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétek nincs bennem. 

19 Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam fellebbezni a császárhoz, de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni. 

20 Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Izráel reménységéért viselem ezt a láncot. ApCsel 23,6; 26,6-8 

21 Ők pedig ezt mondták: Mi sem levelet nem kaptunk rólad Júdeából, sem a testvérek közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat. 

22 Helyesnek tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről az irányzatról tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik. 

23 Kitűztek tehát számára egy napot, és akkor sokan eljöttek hozzá a szállására. Pál bizonyságot tett előttük az Isten országáról, és reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján. 

24 Egyesek hittek a beszédének, mások pedig nem hittek. 

25 Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, és ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról: 

26 „Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Ézs 6,9-10; Mt 13,14 

27 Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” 

28 Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége! Ők pedig meg is fogják azt hallani. 

29 Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak. 

30 Ő pedig ott maradt két teljes esztendeig saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik felkeresték. 

31 Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül.

    Furcsa karácsonyesti textus, de a bibliaolvasó kalauzt követő sorozatunk ezt hozta most elénk... A Jézus születésének, közénk érkezésének, értünk vállalt áldozatának jó híre betöltötte Pál szívét az ő fogságában is, és betölt minket is ünneplésünkben és a hétköznapokban. Az a tény, hogy egy családi közösséghez tartozunk, hogy barátaink vannak, minden helyzetben erőforrás, mennyivel inkább az, hogy megváltó Urunk közénk jött, és mindig velünk van.

    Egy történetet mondok el, ami arról szól, hogy mennyire szükségünk van a gyerekekre, és a nagybetűs Gyermekre. Egy gazdag ember karácsonyra meghívta előkelő barétait a kastélyába, és hogy valami izgalmas meglepetést szerezzen nekik, egy élő betlehemest készített elő… Korhű istállót ácsoltatott, állatokat szerzett be, még három tevét is a bölcsek számára, híres színészeket fogadott fel, akik a karácsonyi történet szereplőit – Máriát, Józsefet, a három királyt - életre keltsék. Amint az előkészületek folytak, a falu szegény lakói – felnőttek és gyerekek – oda-oda merészkedtek, és szájtátva bámulták, ahogy karácsony díszletei csodálatosan kirajzolódnak a szemük előtt. Ilyet álmukban sem láttak. A gazdag ember haragosan rájuk förmedt, hogy ne lábatlankodjanak ott, mert ez nem nekik készül. Eljött az ünnepnap, a vendégek is nemsokára kellett érkezzenek, minden együtt volt, mindenki a helyén (Mária, József, a háromkirályok), amikor kiderült: a forgatókönyv összeállítója megfeledkezett a kis Jézusról. A föld fenekéből is elő kell keríteni egy gyermeket. Nem volt más lehetőség, a gazdag ember lement a faluba, és kissé feszengve, valami bocsánatkérés félét elmotyogva, bement az egyik szegény családhoz, ahol – tudta – mindenféle korú gyermek van, és megkérlelte őket – ajándékot is ígérve nekik -, hogy egyiket, a legkisebbet adják kölcsön, mert gyermek nélkül mit sem ér az egész betlehemes. Valójában ebben a pillanatban sejtett meg valamit karácsony lényegéből.           

    Alig fújta ki magát az apostol a hosszú, fárasztó utazás után, magához hívatta a Rómában élő zsidók elöljáróit. El karta oszlatni a róla keringő hamis vádakat, és bizonyságot akart tenni nekik „Izrael reménységéről”. Igaza van Angelus Silesiusnak: „Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,/ Elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben.” Az evangélium befogadásának, a hit megszületésének legnagyobb akadályai bennünk vannak. Zárva vannak az ajtók ma is. Tele vagyunk mindenféle, másra irányuló gondolatokkal, érzésekkel, vágyakkal. Ki az, aki helyet szorít Jézusnak? Ki az, aki - feladva önző indulatait – hajlandó rá figyelni, neki engedelmeskedni? 

  Pál apostol elmondja, hogy bár semmi törvénytelenséget nem követett el, népe mégis a rómaiak kezébe adta őt, akik szabadon akarták engedni, de jeruzsálemi hittársai tűzzel - vassal, halálos megtorlással fenyegetőzve tiltakoztak ez ellen, és ő kénytelen volt a császárhoz fellebbezni, bár nem a népe ellen akar vádaskodni. Jézus küldetésében is ezt látjuk. Állandóan gáncsolták, állandóan kifogásokat kerestek. Mintha azt bizonygatnám nagyon vehemensen az orvosnak, hogy nincs joga engem meggyógyítani.

  Elhangzik a bizonyságtétel: Izrael reménységéért viselem ezt a láncot. Jézus Krisztusért, aki eljött erre a világra, hogy szabadulást hozzon azoknak, akik hisznek benne. Ő nem egy elképzelés, nem egy eszme, vallásos ábránd, hanem élő személy. Aki Betlehemben született, meghalt a golgotai kereszten, és harmadnap feltámadott, mert az Isten Fia ő… A zsidók jelzik, hogy nem kaptak Pál ellen szóló levelet, csak azt hallották, hogy „tudományát” mindenütt ellenzik. És kijelentik: készek őt meghallgatni.

   Nem írja le a szentíró részletesen, hogy miről beszélt Pál, csak annyit, hogy reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes és a törvények alapján. Testvéreim, karácsony is Jézusról kell meggyőzzön minket. A benne megjelent kegyelemről, megváltásunkról. Nem másról szól ez az ünnep. A pásztorok, a bölcsek is Jézusról győződtek meg, hogy ő a világ megváltója. Ki hosszabb, ki rövidebb utat megtéve, de mindenképpen kimozdultak önmaguk köréből, hogy találkozzanak az Isten Fiával. Csak vele van karácsony. Megtarthatjuk-e a születésnapját valakinek, ha nincsen jelen az illető?

   Egyesek hittek, mások nem. Ma sem más a helyzet, ma sem jobb az arány. Illetve ma már sokan vannak, akik már azon is túl vannak, hogy nem hisznek: teljesen közömbösek. Nem érdekli őket a Jézus története, pedig az az övék is.  

Mielőtt eltávoznak, Pál egy ítéletes igét mond el nekik Ézsaiás könyvéből. Jézus is idézi ezeket a szavakat: „hallván halljanak, és ne értsenek… hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket”. 

    Ezt a keményszívűséget fedezzük fel magunkban, látjuk háborúskodó világban (adva van a békesség alapja, de nem kell Jézus). Higgyétek el: egy „sikeresnek” ígérkező bombatámadás végrehajtásától az sem tántorítaná el a háborúzó feleket, ha kiderülne: a célba vett épületben ott van Jézus. Nagypéntek útja rögtön karácsonykor kezdődik Megváltó Urunk számára. És ma is folytatódik közöttünk. Valaki elmondta, aki pár évvel ezelőtt járt Izraelben: az egykori betlehemi mezőket ma magas kerítés szeli át, ami embereket választ el.

   Egyik karácsonyi versben hangzik el: szégyent hozunk az Úr nevére… A hírekben olvastam, hogy két mexikói fiatalember meggyilkolt egy külföldi turistát, hogy megszerezzék az autóját, pedig meghatóan szép nevük volt: Jesus Geralédo ill. Angel Jesus… „Megkövéredett a nép szíve”. Milyen esélye van az önmagát megüresítő Egyszülött Fiúnak, aki mennyei alázatban és tisztaságban jön, befogadást nyerni az emberek szívébe, amelyben önzés, harag, érzéketlenség van, vagy akár fényes templomokba, ahol megáldják a gyilkos fegyvereket, ahol diktátorok pózolnak gyomorforgató képmutatással. 

   Tudjátok meg: a pogányokhoz küldetett Istennek ez az üdvössége! Nem azokhoz, akik az igazság birtokosainak tartják magukat, akik már mindent tudnak, akik mindenkit kioktatnak, hanem azokhoz, akik éhező lélekkel, igazi bűnbánattal járulnak a jászolhoz, a kereszthez, mint a kegyelem trónusához. Pogányokká kell válnunk, testvérek. Kívülállókká, hogy befogadtassunk, hogy és mi is befogadjunk másokat. Semmiféle előjoggal nem rendelkezővé, hogy Krisztusban mindent megnyerjünk.  

    Tanuljuk meg a bölcsektől és a pásztoroktól: ők nem okoskodtak, tudták, hogy ha az igazi örömet, békességet, ha az üdvösséget akarják megtalálni, akkor minden áron el kell jussanak Jézushoz. Karácsony a menny és a föld, Isten és az ember találkozása. Személyesebben: az én találkozásom Megváltó Urammal. 

   Pál két évig volt saját maga bérelte lakásán (a szentíró eddig követi a sorsát)… és fogadta mindazokat, akik felkeresték. Olyan szép a zárás: tanított az Úr Jézusról. Ez a legfontosabb, és ennek tkp. mártírhalála sem vetett véget. A Szentlélek munkája nyomán igévé lett szavaiból ma is sokan merítenek erőt… Mert az a Krisztus, akiről bizonyságot tesz, aki megszületett Dávid városában, és megváltott minket, élő Úr örökkön örökké. Ámen.