Böjtfő bűnbánati - 2026

Jn 10, 22-30 (hétfő)

22 Elérkezett Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe. Tél volt. 

23 Jézus a templomban, Salamon csarnokában volt. 

24 Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! 

25 Jézus így válaszolt nekik: Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, 

26 de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. 

27 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 

28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Róm 8,34-39 

29 Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. 

30 Én és az Atya egy vagyunk. Jn 14,9

    Az ünnep a mindennapok monotóniájának félbeszakítása. Kilépés az elfoglaltságból, zajból, hogy egymásra és Istenre tudjunk figyelni. Krisztusra, aki az élet forrása, a világ világossága. Hogy Igével, Lélekkel erősíttessék meg hozzá tartozásunk tudata. Mennyire használjuk ki az alkalmakat (a mostani „alkalmatlan” időkben is)?

    Jézus a templomban van. Ő ott is jelen van, ahol az emberek a mindennapi kenyérért küzdenek, és ott is, ahol Istent keresik. Jánostól mint szemtanútól azt is megtudjuk, hogy tél volt -  ez a megjegyzés nemcsak datálja a történetet, hanem annak hitelességét is aláhúzza.

  Hozzámennek, valósággal körülveszik őt a zsidók, és sürgetőleg szólnak hozzá: meddig tartasz még bizonytalanságban. Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nyíltan! 

Jézus előzőleg többször egyértelműen beszélt arról, hogy őt az Atya küldte, hogy az Atya szereti a Fiút, mindent megmutat neki, és hogy aki hisz benne, annak örök élete van. De nem nyílik meg a farizeusok szíve. Amíg nem fogadjuk el a bizonyosságot, addig bizonytalanságban vagyunk. Amíg nem nyitjuk meg a szívünket, addig nem tudja azt betölteni a világosság. Jézus nem tör be hozzánk. 

  Sokszor mondjuk valakivel kapcsolatban: nem lehet kiigazodni ezen vagy azon az emberen, pedig lehet, hogy csupán bennünk van bizalmatlanság iránta. Bennünk van előítélet. 

  Jézus erről beszél: megmondtam nektek, de nem akartok hinni, és még a cselekedeteknek sem hisztek, amit Atyám nevében tettem. A cselekedetek sem győznek meg titeket, mert nektek eleve más a véleményetek. Ti már eleve feltételeztek valamit. (Lázár Ervinnek A bűvész c. írása jutott eszembe. A bűvészről eleve azt feltételezik az emberek, hogy produkciója szemfényvesztés, és nem valóság. Ha nyilvánvaló is az, hogy „csodákat tesz”, senki nem hiszi.) 

  Nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Jézus nem mennyei részről történő kizárásról beszél, hanem földi oldalon megnyilvánuló odatartozni nem akarásról. A kegyelem nem kizáró, hanem befogadó. Aki azonban nem fogadja be (visszautasítja) a befogadó kegyelmet, az kizárja magát abból. 

  Mert az én juhaim hallgatnak a hangomra, ismerem őket, és ők követnek engem. Jézus nemcsak arról beszél, hogy a juhaim látnak engem, és felismernek… hanem arról, hogy hallgatnak a hangomra. Engedelmeskednek. És én ismerem őket. Az Úr mindenkit ismer, de különös ismerettel az övéit (2 Tim 2, 19). Felismerem bennük a megváltottjaimat, akikért feláldozom az életemet. Felismerem bennük Atyámnak üdvösségre kiválasztott gyermekeit. 

   Az engedelmesség követést jelent. A követés pedig – ez a böjt üzenete – lemondást, önmegtagadást, ua. az élet teljességének megtalálását. A böjt lényege nem bizonyos ételek elhagyása (az csak a testi böjt, azt is lehet gyakorolni), hanem mindannak a félretétele önmagunkban, ami megakadályoz abban, hogy Jézust kövessük: hitetlenség, anyagiasság, önteltség, akármi más. Az igazi böjt túlmutat önmagán, és egy magasabb célra tekint: az Isten akarata szerinti élet megvalósulására. 

  Nagyon szép igevers a 28.: „és én örök életet adok nekik, és soha el nem vesznek, és senki ki nem ragadhatja őket az én kezemből”. Minden földi helyzetből (gazdagság, hatalom, siker) könnyen kiragadhat minket egy hirtelen változás, de a halál mindenképpen. A mi kezünkből is sok minden kiesik. De a Krisztus kezéből, aki meghalt és feltámadott értünk, senki ki nem ragadhat.

  Ugyanezt a tanítást ismétli meg Jézus, a maga nevét az Atyáéval behelyettesítve: senki nem ragadhatja ki őket Atyám kezéből. Tehet-e valaki az Atya üdvözítő akarata ellen, amit Szent Fia önmagát áldozó szeretete által vitt véghez?

   És hozzá teszi: én és az Atya egy vagyunk. Nagy horderejű kijelentés ez. Mi nemcsak egy emberben bízunk, hanem az Isten Fiában, aki irgalomból, alázatból nemcsak vállalta sorsunkat, de isteni hatalmával megmentett minket bűntől és haláltól. Ámen.    

Jn 10, 31-42 (kedd)

31 Ekkor újra köveket ragadtak a zsidók, hogy megkövezzék őt. 

32 Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében. Ezek közül melyik miatt köveztek meg engem? 

33 A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad. 

34 Jézus így válaszolt: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: „Én mondtam: istenek vagytok”? Zsolt 82,6 

35 Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, 

36 akkor ti hogyan mondhatjátok rólam, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, hogy káromlást szólok, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?! 

37 Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; 

38 de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában. 

39 Ekkor ismét el akarták fogni, de ő kimenekült a kezük közül. 

40 Jézus újra elment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol korábban János keresztelt, és ott maradt. 

41 Sokan mentek oda hozzá, és azt mondták, hogy János nem tett ugyan egyetlen csodát sem, de mindaz, amit János őróla mondott, igaz volt. 

42 És ott sokan hittek benne. 

    Jézus kijelenti: én és az Atya egy vagyunk. Cselekedetei, csodái nyilvánvalóan hirdetik azt, hogy ő valóban az Atya akarata szerint cselekszik, szolgál, de itt ennél többről van szó: ő a legszemélyesebb értelemben az Atyától jött, őt képviseli, egylényegű ővele. Jézusnak ezt a legmélyebb hittitkot érintő kijelentését a zsidók nem tudják elhelyezni saját vallásos gondolkozásukban, számukra ez istenkáromlásként hangzik. Ilyet senki nem állíthat magáról (valóban nem, egyedül az Isten Fia). 

    Köveket ragadnak, mert írva van: aki az Úr nevét káromolja, az halállal lakoljon, irgalom nélkül kövezze meg az egész közösség (3 Móz 24,16). Értjük, hogy itt a törvény vehemens, elvakult védelmezői állnak előttünk. Mert az Írások, azoknak saját(os) értelmezése alapján kialakítottak maguknak egy dogmatikai világképet, és ami abba nem illik bele, azt az ördögtől valónak tekintik. A törvényt ilyen mereven, egyoldalúan, emberi módon alkalmazva tkp. szembe mennek a törvényadó akaratával. 

    Kérdés az, hogy mennyiben vagyunk nyitottak arra, hogy Isten alakítsa szabályokba öntött „istenképünket”, hogy az ige formálja „igei látásunkat”?  

   Hitünknek személyhez kell kötődnie. Az örökkévaló Isten igéje élő és ható, nem egy merev elmélet. Krisztusban, rá nézve érthetjük meg az Isten akaratát. Mi nem csupán a megváltásról szóló hitvallási tételeket ismerjük, hanem a Megváltót magát. Fontos a tanítás, az evangélium, az Ige, a Biblia, de az élő Isten jelenlétében, Krisztussal való közösségben, szeretetétől áthatva, a Szentlélek világosságában tudjuk a kijelentést igazán felfogni, elfogadni, magunkévá tenni úgy, hogy kihasson gondolkodásunkra, magatartásunkra.

  Jézus megszólal: sok jó cselekedetet vittem véghez Atyám nevében, ezek közül melyikért akartok megkövezni. Ott áll Jézus, és körülötte a kezükben, szívükben köveket szorongató emberek. (A kövekből oltárt is lehetne építeni.)

  Azt felelik: nem jócselekedetért, hanem istenkáromlásért kövezünk meg (erre elszánták magukat), mert egyenlővé tetted magad Istennel. A zsidó vezetők fejében él egy koncepció, egy teória, és azt nem adják fel az a testet öltött Ige, az önmagát szent Fiában kinyilatkoztató Isten előtt sem. Uram, nekem van egy elképzelésem rólad és műveidről, ne próbálj másról meggyőzni! 

    Hasonlóképpen ragaszkodunk mi is véleményünkhöz, kialakított világszemléletünkhöz, elméleteinkhez. Sajnos előítéleteinkhez is. Értitek, ha egy migráns az életünket mentené meg sajátját kockáztatva, ha fél szemét is adná értünk, akkor is bizalmatlanul kezelnénk, mert ugye, mi tudjuk, hogy milyenek ezek az emberek. Cselekedete, önfeláldozó gesztusa sem képes minket meggyőzni. Elkönyveljük, hogy ilyen, aztán tehet akármit. Szinte értjük a farizeusokat. Látjátok: a böjt saját konok gondolataink félretételét is jelenti.

   Jézus érdekes tanítást fogalmaz meg… Ti az Írásra hivatkoztok (azt pedig nem lehet érvénytelenné tenni). Hát nincs megírva: istenek vagytok? (Zsolt 82,6) Isten isteni méltóságot adott az embernek. Saját képére és hasonlatosságára teremtette, kijelentette magát neki, beavatta a titkaiba, megosztotta vele a hatalmát (). Ha Isten ezt mondja a tőle elfordult embernek, akkor hogyan mondjátok rólam, akit az Atya megszentelt és elküldött, aki az Atya kebeléből jöttem, hogy káromlást szólok? Ha földi teremtményeit ennyire becsüli, akkor mennyire becsüli az ő egyszülött Fiát? És a kérdést visszafordítva, tovább víve: mennyire az embert, hogy Egyetlenegyét érte adta. Mekkora kegyelem ez!

   Értitek? Isten végtelen kegyelmét, Fiában önmagát felkínáló irgalmát kellene meglátnotok, és ti a saját okoskodásotokon akadtok fel. Ha pedig nekem nem hisztek, akkor higgyetek a cselekedeteknek, amik nyilván hirdetik, hogy az Atya énbennem van, és én az Atyában. (Jézus valósággal kérleli őket: ismerjétek fel, tudjátok meg ezt!) Minden mozdulatomban, szavamban ott van az Atya szeretete, jósága. Általam ti is Isten közösségébe kerülhettek. 

   Ez megint felháborodást vált ki a Jézus hallgatóiból: hogyhogy ő az Atyában van… Rátámadnak, de ő kimenekül a kezük közül. (Valaki elmondta: barátja ittasan rátámadott, elég veszélyes helyzet állt elő, ő teljes erejéből megpróbált szabadulni, és nemcsak a saját életét mentette, hanem az is megfordult a fejében, hogy ha ő most megsérül, akkor barátjának meg fog gyűlni a baja a törvénnyel.) 

    Jézus elmegy a Jordánon túlra, sokan mennek oda hozzá, hallgatják, és azt mondják: János nem tett csodát, de igaz volt az ő bizonyságtétele. Mert az Igazságról szólt.  És sokan hittek benne. Figyeljük meg: nem a csodákban, hanem személyesen benne. A legnagyobb csoda Jézus. Érdekes: egyik helyen keményen visszautasítják, a másik helyen hisznek benne. Legyünk olyan emberek, család, közösség, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban! Ámen. 

Jn 11, 1-16 (szerda)

  1 Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából. Lk 10,38-39 

2 Mária volt az, aki megkente az Urat olajjal, és megtörölte a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. Mt 26,7; Mk 14,3; Jn 12,3 

3 A nővérei megüzenték Jézusnak: Uram, íme, akit szeretsz, beteg. 

4 Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia. 

5 Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt. 

6 Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, még két napig azon a helyen maradt, ahol volt, 

7 de azután így szólt a tanítványaihoz: Menjünk ismét Júdeába! 

8 A tanítványok ezt mondták neki: Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy? 

9 Jézus így válaszolt: Nem tizenkét órája van a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát, 

10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága. 

11 Ezeket mondta, azután így szólt hozzájuk: Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem. 

12 A tanítványok ezt felelték: Uram, ha elaludt, meggyógyul. 

13 Pedig Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól. 

14 Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt. 

15 Örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá! 

16 Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt!

     A kezdő mondatban ez áll: volt egy beteg ember. Feltételezhetjük, hogy Lázár beteges természetű volt… A testi gyengeség mindennapjai, élete, identitása részévé vált, mások is így beszéltek róla. Van, aki hosszú évekig hordoz valamilyen testi (vagy lelki) nyomorúságot, valósággal összenő azzal, és nevét együtt említik a keresztjével. XY, a mozgássérült, aki dialízisre jár, az ágybanfekvő, akinek meghalt a férje… Ránk mért böjtnek is nevezhetnénk ezt.  

    Lázár Bethániában lakott („szegénység háza”), Mária és Márta testvére volt. Jézus jól ismerte a családot, közeli kapcsolatban volt velük. Az evangélium egyik legmélyebb értelmű cselekménye – amire hivatkozik is az evangélista - Mária nevéhez kapcsolódik. Megkente az Urat olajjal, hajával törölte meg a lábait. 

   A testvérek értesítik Jézust, hogy Lázár súlyos beteg lett. Figyelemreméltó az üzenet szövege: Uram, akit szeretsz, beteg. Mintha ellentmondás lenne ebben a mondatban. Hogy lehet beteg az, akit Jézus szeret? Jézus, az Isten Fia, aki képes meggyógyítani mindenféle betegséget és erőtlenséget. Ezzel a dilemmával élünk azóta is. A betegség nem azt jelenti, hogy Jézus nem szeret, sőt éppen az az állapot, amikor különösen nyilvánvalóvá lehet az ő szeretete. Vajon el tudjuk-e mi is mondani (milyen nagy vigasztalás van ebben!): az a beteg vagyok, az a bajok között élő, az a bűnös ember, akit szeret Jézus?  

   Jézus azt feleli (a testvérek küldötteinek, a tanítványoknak): nem halálos ez a betegség. Pedig Lázár később meghal. A tények azonban nem hazudtolják meg Jézust, hanem ő hazudtolja meg a tényeket… Talán mi is azt mondjuk: bár Jézus azt tanítja, hogy „bízzatok, én meggyőztem ezt a világot”, mégis lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy a világ gonoszsága uralkodik rajtunk. De mi csak részleteket látunk. Jézus az Isten dicsőségének a távlatából szemléli az eseményeket.  

   Az 5. vers megint szíven talál: szerette Jézus Mártát, ennek nővérét, és Lázárt. Külön hangsúlyozza ezt az evangélium. Mások is látják ezt, és ők maguk is érzik. Micsoda kiváltság tudni, hogy Jézus szeret! Vágyunk az emberek elismerésére, szeretetére is. Az is lényeges. A gyermek számára létfontosságú tudni azt, hogy szereti őt valaki, és a legjobbat akarja neki (akkor is, ha sokszor nem érti, hogy miért kell ezt vagy azt megtennie). De ha az emberektől nem is kapnánk meg, olyan erőt adó tudni, hinni, vallani, átélni azt, hogy Jézus feltétlenül szeret minket.  

   Még két napig ott maradnak (miért nem siet az Úr?, de kiderül: nemcsak két napon múlt, Jézussal meg kell tanulnunk várni, ráhagyatkozni, átengedni – böjti cselekmények ezek is). Aztán szól Jézus a tanítványokhoz: menjünk Júdeába (Bethánia Jeruzsálem mellett van). A tanítványok emlékeztetik őt, hogy „meg akartak kövezni”… 

  Vajon mit jelent ebben az összefüggésben a Jézus válasza? A nappalnak 12 órája van, aki a világosságban jár, az nem botlik meg. De aki éjjel jár, az megbotlik. Óvatosságról beszél, a veszélyek bölcs kikerüléséről (az első keresztyének üldöztetésére is gondolhatunk), vagy ellenkezőleg: az igazság melletti kiállásról, akkor is, ha a világ sötétben botorkál? Vagyis: amíg világosság van, addig kell végezni a szolgálatot, akármilyen fenyegetéssel is kelljen szembenézni. Az igazi baj nem az, ha megköveznek valakit, hanem az, ha a hitetlenség, megalkuvás sötétségében marad.   

  Azután bejelenti Jézus: Lázár elaludt, de elmegyek, hogy felköltsem. Jézus tudja, mit akar cselekedni. Tudatosan használja az alvás kifejezést (amit felébredés követ, mert ő Isten dicsőségének perspektívájából nézi az eseményeket). Egy történetben egy gyászoló édesanya azt mondta: minden reggel én szoktam ébreszteni a gyermekemet… Most tudom, édesen alszik az Úr Jézus ölében, és majd ő fogja felkölteni az örök életre.    

  A tanítványok félreértik… Azt mondják: ha elaludt, ha jól ki tudta pihenni magát, akkor meggyógyul. Jézus ekkor nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt. És hozzáteszi: örülök, hogy nem voltam ott tiértetek. Hogy lássátok: Isten hatalmat adott nekem arra, hogy halottakat támasszak. Hogy megváltó szeretetem számára a halál nem akadály. 

   Tamás kissé patetikusan mondja: „menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele”. Van ebben együttérzés, hűség és elszántság (Uram, veled készek vagyunk a halált is vállalni), de talán kételkedés, hitetlenkedés is (rajta már nem tudunk segíteni a 

legnagyobb részvét mellet sem, mi pedig csak veszélybe sodorjuk magunkat). Hála Istennek, a csodák nem a hitünktől vagy hitetlenségünktől függenek. De hitünkön múlik az, hogy minden helyzetben ragaszkodjunk Krisztushoz, és bízzunk benne, tudva az, hogy vele az életet nyerjük meg. Ámen.