Már több éve felvetődött: az újévi közgyűlést az év első vasárnapján tartsuk, mert a szilveszteri mulatságok, bulik, családi ünneplések után kevesen jönnek el templomba, és sokakat távol tart az a tény is, hogy a közgyűlés még 1, olykor 2 órával is meghosszabbítja az istentiszteletet. Az idén ezt gyakorlatba is ültettük. A résztvevők számában nem esett látványos változás. Ebben az évben, az érdeklődés lanyhulása miatt, nem folytattuk a vasárnapi születésnapi köszöntések gyakorlatát. A leépülés jelei?

Az imahét – bár nem olyan szenzáció már, mint néhány évvel ezelőtt – még mindig megmozgatja a gyülekezetet. Élményszámba megy az, hogy estéről estére többé-kevésbé megtelik a templom. Jól esik kicsit összejönni, az Ige köré gyűlni. A tél amúgy is a legmeghittebb évszak faluhelyen. Kissé emelkedik a hetente (egész évben) tartott bibliaórán részt vevők száma, és szemmel láthatólag megugrik a vasárnap délelőtti istentiszteletek látogatottsága. Ez részben a családlátogatásnak tudható be: a nem templomos egyháztagok is visszaadják (sokan egyszer egy évben) a látogatást. Valószínű, hogy a jelenséget egyoldalúan, a templom szemszögéből nézzük, a valósághoz tartozik az is, hogy ilyenkor a kocsmák forgalma is növekszik (nem elítélőleg, csupán tényként közlöm). A családok végiglátogatáskor lépten-nyomon világossá válik, hogy gyülekezet és lelkipásztor már jól ismerik egymást, s ennek, nyilvánvalóan, sok előnye van, azonban hátránya is mutatkozhat. Például a megszokottság, a „semmi újat nem várunk már” szemlélete. Hívekben és lelkipásztorban egyaránt. Azonban legtöbb családnál még mindig esemény a pásztori vizit, akad, aki szabadnapot vesz ki, van, aki egy-egy családi ünnepet időzít a látogatás napjára, stb. Megható ezekkel szembesülni. Uram, ki vagyok én? Böjtfőig általában befejeződik a családok felkeresése, a következő időszakban a konfirmandusokra terelődik nagyobb figyelem (tanítjuk őket, vezetni azonban nemigen tudjuk). Virágvasárnap, hamvas ünnepélyességű konfirmáció, elfogódott fogadalmak, megilletődött szülők. Valóban szép, de legtöbb esetben – nem a mi dolgunk ennek megítélése – később kitetszik: a mag köves földbe, illetve tövisek közé esett. Ezer kísértés veszi körül ifjainkat, ezerféle hatásnak vannak kitéve. Lélekben nagyon erősnek, hitben nagyon öntudatosnak kell lenniük ahhoz, hogy megálljanak.

Konfirmálók 2007-ben. Ünnepi kivonulás.

Húsvét mindig áhítatos örömmel, bomladozó reménységgel telített. A gyülekezeten is érezni ennek kisugárzását. Urunk azonban a mégoly színtelen hétköznapokban is velünk van. Kiáradó Lélek által. Amint azt pünkösd üzenete is hangsúlyozza.

    Hollandiából érkezik a hír: egyik mélyhitű, alázatos testvérünk, meleglelkű, hűséges barátunk, Erdély szerelmese, Henk Lenstra, aki többször járt gyülekezetünkben, súlyos beteg. Régóta küzdött a kérlelhetetlen kórral. Barátai, kívánságát teljesítve, meghívnak, hogy még ezen a földön még egyszer találkozhassunk vele. Lelkész és felesége, néhány hónapos kislányukat is magukkal véve, repülővel utaznak Hollandiába. A nagybeteg baráttal sikerül még beszélni, megrendítő élmény számunkra, ő nagyon örül, hogy láthat, kedvesen mosolyog, s mint aki tudja, mi vár rá, suttogva mondja: majd ott fent jobb lesz.

A következő napokban eláll a szava, néhány hét múlva meghal (így mondjuk, emberi szavaink gyarlósága miatt). 50 éves volt. Hosszú ideig az iramosan fejlődő holland kisváros építész alpolgármestere.

Henk barátunk Bergenyében 1998-ban.

    A vakáció első felében a már bejáratott gyermek-bibliahét eseménye gyűjti össze a gyerme-keket. A közös befejezés gyanánt szervezett szülők estéjén megbeszéljük: a nyáron szülők és gyermekek együtt táborozunk valahol. A jódratosnyai egyházközségi nyaralóra esett a választás, változatos, jókedvű, tanulságos hetet töltöttünk ott 20 gyermek és majdnem annyi felnőtt társaságában.  A fiatalokkal szintén a Maros völgye a célpont: a szalárdi termálforrásnál sátorozunk néhány napot. A táborhelyen mások is vannak, az esti gitáros áhítaton néhány marosvásárhelyi fiatal körünkbe telepszik.

Húsvéti szeretetvendégség és az V. művésztábor 2007-ben.

    Kisebb vita alakul ki a polgármesteri hivatallal a visszaszolgáltatott felekezeti iskola haszonbérének államilag szabályozott kifizetése körül, a polgári vezetés visszautasítja a szerintünk jogos követeléseinket, ám végül megegyezés születik, és látszólag helyreáll a béke.

    Sajnos, a fent említett, nem éppen lelki vetületű harcok sok erőt, energiát felemésztenek. Az erdészeti hivatalt is elég sokat kérleltük, hogy a növekvő őrzési díjak mellett engedélyezzen az erdőtakarítás címén évente kibélyegzett 3-4 köbméter tüzelőfán túl is, hogy legalább a rászorulók igényeit kielégíthessük. Mindhiába. Kijózanító és talán jó is ráébredni arra: elsősorban a hívekre lehet (kell) nekünk alapozni.

Így jött el az újabb tél, adventi várakozással, karácsonyi derűvel.

Újévi közgyűlés Mezőbergenyében

    Hozzávetőleg 100-an voltunk jelen a gyülekezet tagjai közül január 6-án, a vasárnap délelőtti istentisztelet keretében tartott közgyűlésen.

Lelkipásztor a 2008-as esztendő igéjével köszöntötte a megjelenteket: „minden gondotokat őreá vessétek, néki gondja van reátok” (I. Pt. 5,7) , és röviden beszélt arról, hogy voltak és lesznek gondjaink, nehézségeink, de tudjuk, hogy azokat nem egyedül, magunkra hagyatva  kell hordoznunk. Hisszük, Isten kegyelme fog kísérni minket az új esztendő napjaiban is, az üdvösség fele irányítva lépteinket. Egy ismert „bölcselet” is elhangzott: Isten nem szélmentes hajózást, hanem biztos célba érkezést ígér. Az Úr adjon nekünk békességet, örömet, Lelket és lelkesedést az új esztendőben!

    A gyülekezetünk lélekszáma 2007. december 31-én 656 volt (azóta két egyháztagunk hunyt el). Egy év alatt 8 lélekkel apadtunk tehát. A 4 keresztelés mellett 7 temetésünk volt (az Úr vigasztalja a gyászolókat az élet beszédével!), az 1 bejelentkezéshez képest 6 kijelentkezést iktattunk. 8 ifjú testvérünk konfirmált, 6 házasságkötést áldottunk meg. Érdekes adalék ennél a bekezdésnél: 10 nem-református testvérünk fizet évek óta rendszeresen egyházfenntartói járulékot (köszönet ezért a nagylelkű gesztusért), és 54 egyháztagunknak nem állandó lakhelye Bergenye. Itthon tehát csak mintegy 600 református él.

    A lelki életre egyfajta stagnálás, lassú visszaesés jellemző. Vasárnap de. átlag 94 –en vettünk részt az istentiszteleteken (néhány találkozó, rendkívüli alakalom is hozzájárult ehhez a magasabb részvételi arányhoz), vasárnap du. alig 20 volt az átlag, az úrvacsoránál 80 a középérték (ez valamivel több, mint az elmúlt esztendőben, a vallásórákon részt vevő gyerekek aránya is jobb volt a tavalyiénál). Sokféle magyarázatot fogalmazhatunk meg (pl. az idősebb templomba-járó nemzedék sorai megritkultak, stb.), tény az, hogy kórosan terjed a gyülekezet közösségétől való elidegenedés. A zsoltárost idézve, „ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben, mert nagy csoportban vonultam ezelőtt”.  Ezelőtt 10 évvel például a vasárnap du. átlag duplája volt a mainak, a bibliaóráé pedig háromszorosa. Szorongatja szívünket az üresen maradó templom látványa és a hibavaló szolgálat réme. Lelkipásztor elmondja, külső okok miatt soha nem menne el a gyülekezetből, egyetlen szó panasza sem lehet, úgy érzi, a gyülekezet tenyerén hordja, segíti, tényleg biztosítja a békesség légkörét, de úgy tűnik, sokszor nem tart igényt szolgálataira. Idézi Jeremiás prófétát, a csontokba rekesztett tűz hasonlatát. Az sem vigasztalhat, hogy más gyülekezetek is hasonló (adott esetben még nagyobb) gonddal küzdenek, hogy az egész keresztyén Európa nagy vívódása ez (kontinensünk nemcsak demográfiailag öregszik, hanem hitében is), mi mégis azt szeretnénk, ha nálunk másként lenne, az árral szembe sikerülne megállni, megőrizni a krisztusi közösség összetartó erejét. Vannak kiveszőben levő gyülekezeti alkalmaink, pl. a szombat esti, amelyen nemritkán csak a szolgálattevők teszik tiszteletüket. A bibliaórákat is mindig ugyanaz a maroknyi csoport látogatja, pedig áldott eseményei lehetnének a gyülekezet épülésének.

    Az anyagi élet területén sikeres évet zártunk. Hálásak vagyunk ezért Istennek. Azt szokták mondani, ha lelkileg rendben van egy gyülekezet, ott az anyagiak is rendeződnek. Mi szeretnénk, ha ennek fordítottja is igaz lenne. Lelkipásztort, gondnokot, presbitereket is meglepte az év végi számadásnál a pénztármaradvány értéke:18.900 RON.                                          

A két szeretetszolgálati csoportunk (Kuratórium és Diakóniai Bizottság) bő 5.000 RON értékben támogatott személyeket, családokat, rendezvényeket, készített csomagokat, az utóbbi december hó folyamán hétvégi szeretetkonyhát működtetett. Örvendetes, hogy bevételeik egy része helyi forrásból származott. Köszönet mindkét csoport tagjainak áldozatos, égető szükségekre felelő, áldásos munkájukért.

Egy dolgot különös hangsúllyal értékel a lelkipásztor: a perselypénz összege meghaladta az egyházfenntartói járulékét („a gyülekezet mellényzsebéből állja a lp. fizetését”). Lassan eljutunk addig az ideális helyzetig, amikor nem kell hivatalos egyházfenntartói járulékot megszabni, mindenki önként, lelkiismerete szerint adakozik a perselybe, s az bőven elég lesz a kiadások fedezésére… Ezzel együtt megköszöni az adakozók jókedvű, bőkezű hozzáállását, és a nem regisztrált adományokat is, közmunkában, egyéb szolgálatban nyújtott áldozatot. Megköszöni a személyesen kapott, messzemenő, jóindulatú támogatást is.

    A közgyűlés egyhangúlag jóváhagyja a presbitérium által javasolt személyenkénti 35 RON egyházfenntartói járulékot (18 és 70 év közötti egyháztagok esetén, 70 éven felülieknek ez összeg 10%-ának befizetését ajánlja), megszabja az egyházi szolgálatot végzők honoráriumának összegét, a temetői díjakat (sajnos, a temetőgondozói szolgálatra senki nem jelentkezett, a kérdés – több indítvány alapján egyelőre a presbitérium vállát nyomva – függőben maradt), és elfogadja a 2008-as év gyülekezeti terveit: egykori református iskola felújítása, ravatalozó építésének megkezdése, holland ifjúsági csoport fogadása, falutalálkozó megszervezése. Lelkipásztor fontosnak tartaná a missziós tervek átgondolását is. Nem annyira kézzelfogható, de rendkívül fontos ügyről van szó: a gyülekezetünk tagjainak élőbb, aktívabb bevonását a közösség tevékenységeibe/ szolgálatába, találkozók szervezését, az istentiszteletek megreformálását, a szeretetmunka kiszélesítését.

    Végül gondnok atyánkfia köszönti a gyülekezetet, áldott új évet kíván minden családnak, megköszöni mindazok hozzájárulását, akik valamilyen módon egyházunk ügyének előmozdulásán fáradoztak, megköszöni a gyülekezetnek az egyházfenntartói járulék hűséges fizetését (csak 8 „hátrálékosunk” van), az adományokat, a konfirmandusok praktikus ajándékát is (ülőszivacsok a padokra, Váczi Lajos szabómester munkája), a közmunkákban nyújtott segítséget, a szeretetszolgálati csoportok tevékenységét, a kórus szolgálatait és a lelkipásztor munkáját, a továbbiakra is sok erőt, áldást kívánva Istentől mindenkinek.