2024

Mt 13, 44-46 (házasságkötés)

44 Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet. Fil 3,7 

45 Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. 

46 Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt. Péld 8,10-11 

   Kedves Menyasszony és Vőlegény, kedves ünneplő Testvéreim! Rendkívüli, szép alkalom a mai, rendkívüli, szép textusokat kerestem, aztán végül a bibliaolvasó kalauzban ezekre a napokra kijelölt igeversekhez érkeztem vissza. Ha „esküvői” füllel hallgatjuk ezt a tanítást, akkor megállapíthatjuk: valójában a lényeget fogalmazza meg a házasságról. Jézus két legrövidebb példázata hangzott el. Kettő, mert mindkettő ugyanarról szól, kettő, mert a hitvesi kapcsolat is két személy egymás iránti ragaszkodását, hűségét jelenti. 

    Néha nagyon tömören nagyon fontos igazságokat lehet kifejezni. Amikor azt mondja egymásnak a vőlegény és menyasszony, hogy szeretlek, és 10,20, 30 év múlva is ugyanazt fogják állítani, akkor ebben benne van a közös élet minden szépsége, áldása, öröme, hálája.

   Jézus itt a mennyek országáról beszél. Tisztáznunk kell: a házasság még nem az, de azt ábrázolja ki. Jézus az üdvösséget több példázatában menyegzői ünnepléshez hasonlítja… Szeretnénk (veletek együtt), ha a házasságotok nemcsak egy ilyen szép ünneppel kezdődne, hanem így is folytatódna. Ez rajtatok is múlik. A német Hochzeit szó, amit az esküvőre használnak (szó szerinti fordításban „kimagasló időt/alkalmat” jelent), mintha arra utalna, hogy ez a csúcspont, aztán innen már minden lefele tart. Ennek nem kell így lennie! Sőt, egy jó kapcsolat szeretetben, összetartozásban, szép élményekben állandóan növekszik, gazdagodik. Kívánjuk, kérjük: legyen házasságotok Isten bőséggel áradó szeretetének kiábrázolódása. 

    Mindkét példázatban arról van szó, hogy a kereső ember, a kereső lélek talál valamit, ami betölti nyugtalanító hiányát, ami kiteljesíti az életét, ami boldoggá teszi. A házasság alapvető igazsága ez: nem jó az embernek egyedül (1 Móz 2,18), ill. jobb dolga van kettőnek, mint egynek (Préd 4,9). Érzem, hogy hiányos, befejezetlen az életem, és szükségem van valakire, akit hozzám illő társként rendelt nekem az Isten. És kapok, nyerek valakit, aki legdrágább kincsem, leghűségesebb társam lesz. Kedves ifjú pár, ti  – az ige szavai szerint - kerestetek, és találtatok… Legyetek nagyon hálásak ezért: Istennek és egymásnak is. Azt is tudnotok kell, hogy Istenben, Krisztust befogadva lesz igazán teljes az életetek, elégül meg lelki éhségetek. 

    Ua. mindkét példázatban szó van az áldozatról is. Nemcsak kapunk, hanem adunk is. A házasság másik sarkalatos igazsága ez. Adnunk is kell, és nemcsak valami mellékes dolgot, egy kis időt, odafigyelést, talán anyagiakat, hanem a nekünk legfontosabbat. Tkp. önmagunkat, mert az, amiért/akiért ezt teszem, messzemenően megéri ezt az áldozatot. Mert ő mindennél fontosabb és értékesebb nekem, akiért érdemes mindenről lemondani. Jézus azt tanítja: „senkiben nincs nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja… a barátaiért”. Urunk ebben az igében elsősorban a maga áldozatáról beszél, de valamiképpen nekünk is (és ez a házasságban különösen hangsúlyos) teljes valónkat kell felajánlanunk egymásnak… egy magasabb szintű, közösségben kibontakozó életért. Ismeritek a kémiai példát: a nátrium is, a klór is mindent bele kell adjon, valójában önmagát, hogy együtt értékes, nélkülözhetetlen sóvá legyenek.   

  Az első példázatban a szántóföldben elrejtett kincsről hallottunk… Már a megnevezés elgondolkoztat: ha elrejtett, akkor valaki elrejtette. Isten rejtett el, őrzött titeket egymás számára. Igen, a szülők, családtagok gondoskodó szeretete által is. Itt most gyermeki hálával erre is kell gondolnotok. Igaz, kedves szülők, féltettétek, óvtátok őket, imádkoztatok értük? Bennetek pedig az Úr úgy munkálkodott, hogy megtaláljátok, megszeressétek egymást. Nem volt véletlen… és nektek most már tudatosan kell vállalnotok egymást. Ki az, aki kincset talált? A menyasszony? A vőlegény? Úgy gondolom, mindketten: mindkettőtök olvasatában igaz kell legyen az ige. És egymásra lelve, együtt kell keresnetek a lelki kincseket is.

   Aztán a példázat beszél egy másodszori elrejtésről is: megtalálja az ember a kincset, és elrejti… Azt volt akkor a törvény, hogy akié a föld, azé a benne levő kincs is. Emberünk nem akarta, hogy valaki más rábukkanjon erre az ékszerre. Elrejtette magának. Elrejtette a szívében. Mert számára kimondhatatlanul, mindent felül haladó módon értékes volt. Kész volt mindenét eladni, csakhogy megszerezhesse azt a földet, igazából a benne rejlő kincset. Tudjuk, kedves Vőlegény, megismerkedésetek óta nagyon kedvedre való lett neked Bergenye vidéke, kedves Menyasszony, neked is drága lett Brassó városa. Egyetlen személyért. Egymás szívében kell egymást elrejtsétek, és tényleg – az emberi kapcsolatok szintjén – a legfontosabbak kell legyetek egymás számára. És talán furcsán hangzik, ha kiszólok az idősebbek házasok fele is: ez mindnyájunkra vonatkozik. Mert nem olyasmit szeretnénk kívánni a fiataloknak, amit soha senki közülünk nem élt meg, ami csak romantikus ábránd, hanem azt, amit mi is megtapasztaltunk Isten kegyelméből. 

   És nagy az öröm a kincs megtalálása fölött. Újból mondom: itt első szinten az Isten országa megnyeréséről van szó, de benne van az is: nektek ujjongva örülnötök kell egymásnak. Nemcsak annak, hogy a menyasszony milyen szép és ügyes, hogy a vőlegény milyen jó kiállású és talpraesett, hanem feltétel nélkül egymásnak… 

   A példázat főszereplője eladja mindenét. Erről szóltam már. Isten országáért érdemes mindent odaadni.  De egymásért is. (Szeretem a következő legendát. Nagy Sándor indiai hadjárata során elfogatott egy indiai herceget és a felségét. Azt kérdezte a hercegtől: mit adnál azért, hogy szabadon bocsássalak téged. Az összes birtokomat. És akkor mit adnál azért, hogy szabadon bocsássam a feleségedet. Önmagamat… Nagy Sándornak tetszett a herceg bátorsága, és szabadon engedte őket. Hazafele azt kérdezte a herceg a feleségétől: láttad, milyen jó kinézetű és daliás termetű ez a Nagy Sándor? A feleség azt válaszolta: én senki mást nem néztem, csak azt, aki kész lett volna az életét is odaadni értem. ) Egymásban a legnagyobb kincset találtátok meg. Azt az idézetet választottátok az esküvői meghívótokra: „rossz nélküled, vagy más megfogalmazásban: csak veled jó”. Akkor érdemes egymásért mindent vállalni. Vőlegény, neked a menyasszonyod nélkül, Menyasszony, neked vőlegényed nélkül a világ legszuperebb ajánlata sem ér semmit. Hiszem, hogy mindketten azt is valljátok: Krisztus nélkül pedig a látszólagos minden is kevesebb a semminél. 

   A második példázatban Jézus Isten országát egy személyhez, a kereskedőhöz hasonlítja. Mert az ő tanítása szerint Isten országa bennünk van. Isten országa nem egy tárgy, hanem az Úrral való közösség teljessége, annak személyes átélése. Jó ez a hasonlat: kereső (kereskedő) emberek vagyunk. Mit keresünk? Boldogságot, érvényesülést, békességet, stb.

    A példázatbeli kereskedő igazgyöngyöket keres. Valami szépet, jót, hamisítatlant, igazat, értékeset… Aztán rájövünk, hogy a többes szám igazából egyes számot jelent: az igazi kincset, társat - földi értelemben is - egy valakiben lehet és kell megtalálni. 

   A kereskedő rátalál a becses, nagy értékű, a nagybetűs gyöngyre. Valakiben megtaláljuk (ott van ebben az Isten vezetése is) mindazt, amire földi értelemben vágyik a szívünk, lelkünk. 

   Egymás számára a nagybetűs igazgyöngy kell legyetek, akiért – megint előjön a gondolat - érdemes mindent feladni, otthagyni, mindent vállalni. (Egy kis történetben azt mondja a fiatal szerelmes felség a férjének, aki nagy áldozatot hozott a házasságért: drágám, mindent otthagytál értem… Az azt feleli: nem, a semmit hagytam ott, te vagy a minden.)

    Az evangélium arról tesz bizonyságot, hogy Krisztus mindent elhagyott, mindenről lemondott, mindent feláldozott értünk, hogy mindent nekünk ajándékozhasson: bűnbocsánatot, békességet, üdvösséget. Isten Krisztusban nektek (akik egymásban drága kincsre lelteket) és mindnyájunknak felkínálja ezt a legnagyobbat. Fogadjátok el, és legyetek valóban boldog, hálás hitvestársai egymásnak, gyermekei Istennek Krisztus által! Ámen.   

Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, a Szentlélek örömet fakasztó közösségében,

hálát adunk ezért a rendkívüli alkalomért, ezért a kimagasló ünnepért, ami nemcsak emberi érzésekről, hanem a te örökkévaló kegyelmedről, jóságodról is szól. 

   Hálát adunk ifjú testvéreink életéért, hogy te őrizted őket az egymás számára, te óvtad, védted őket a szülők gondoskodó, sok áldozatot vállaló szeretetében. Add, hogy most reménységgel, hálával tudják egymásra bízni őket, és sok örömük legyen immár közös úton járó gyermekeikben. Hálát adunk a többi családtag szeretetéért is, barátok ragaszkodásáért, és mindazokért, akik boldogságukban osztozva, jóindulattal, hálás szívvel tekintenek rájuk.

   Köszönjük, Urunk, hogy mindenekelőtt a te országodról hallottunk az igében, hogy földi utunk során – járjunk akár magasságokban, akár mélységekben – tudhatjuk, hogy megváltott, üdvösségre elhívott gyermekeid vagyunk. Ez a bizalom áthatja mindennapjainkat, és ennek az igazsága megmutatkozik életünkben, kiváltképpeni módon a házasságban. Így rejtetted el ifjú testvéreink életét a te atyai szívedben, de az egymás szívében is, hogy felismerjék: a legnagyobb földi kincset ajándékozd nekik egymásban, és hogy közös, áldásaidban naponta gazdagodó életük akkor fog kiteljesedni, ha megmaradnak Krisztusban. Arra is intetted őket igéd által, hogy a házasságban nemcsak kapunk, hanem adnunk is kell, mert ez a hitvesi kapcsolat igazi titka: lemondva önzésünkről önmagunkat adni, hogy a közös élet örömének, boldogságának egy magasabb formáját kapjuk egymásban vissza. Segítsd őket, hogy ezt gyakorolják, és az egymásért, és együtt a másokért vállalt lemondásban, odaadásban, szolgálatban megtapasztalják kegyelmed végtelen, pazar gazdagságát, bőségét! 

   És taníts meg mindnyájunkat arra, hogy ha készek vagyunk lemondani saját akartunkról, érdekünkről, akkor Krisztusban sokkal többet nyerünk önmagunknál.

   Segítsd ifjú testvéreinket, hogy ezt a krisztusi szabályt kövessék, és életük szép, boldog és áldott legyen, és szent akaratod szerint gyermekeiknek is ezt tudják tovább adni! 

  Áldd meg, Urunk, a jelen levő násznépet, a menyasszony és vőlegény rokonságát, ismerőseit, nemcsak az ünneplésben, hanem a hétköznapokban is, munkában, szolgálatban, családi, közösségi életben. Tartsd meg népünket, anyaszentegyházunkat az egész világon, adj nekünk családokat, amelyekben bizalom, szeretet, istenfélelem, krisztusi indulat van, és így munkáld megmaradásunkat, szent Fiadért kérünk! Ámen.

Ef 4, 2-3 + 29 + 32 (esketés)

   Teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, 

igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.

Csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre. 

Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

   Kedves Menyasszony és Vőlegény! Mindjárt az elején egy biztató és megerősítő üzenetet szeretnénk közölni veletek (remélem, hitelesen használom itt a többes számot, ebben a szándékomban számíthatok a jelenlevők nagy részének a támogatására), és ezt a gondolatot Isten igéje is alátámasztja. Arról van szó ti., hogy a házasság jó dolog, sőt még annál is jobb, mert így olvassuk szó szerint (Károli fordításában): „sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek”. Együtt könnyebben boldogulnak, hatékonyabban dolgoznak, sikeresebben veszik az élet akadályait.  Közismert tény (hogy kicsit sportosak is legyünk): a kétevezős kajak gyorsabban halad, mint a szimpla, feltéve, hogy nem egymás ellen lapátolnak a versenyzők. 

   Szóval: jó útra léptek, szép példák vannak előttetek (remélem, láttok néhányat), és a ti példátokra is figyelő fiatalabbak sorakoznak mögöttetek, fölöttetek pedig ott van az Isten áldása. Az pedig úgy lesz a tietek, ha befogadjátok, megélitek.

   A házasság szent matematika, aminek két alaptétele van. Az első – egészen tömören - így hangzik: 1 meg 1 az nem 2, hanem egy teljesebb 1. (A páros élet páratlan áldás.) A Biblia ezt az axiómát így fogalmazza meg: „lesznek ketten egy testté”, azaz egy közösségé, amelyben közösek a célok, a gondok és az örömök. Nem állítom, hogy ezt az összeadást az élet minden területén játék elvégezni, …, egyszerűnek tűnik, de sokszor komoly fejtörést okoz, egész életünkben korrigálnunk kell számításainkat, javítanunk kell a végösszegen. 

   Valaki azt mondta: az 1 + 1-ből azért lesz szintén 1, mert mindkét házasfélnek - figyelitek,  szóhasználatunkban is félről, félségről beszélünk, ami egész-ség után vágyik, mert immár csak egymás által lehet teljes az életünk -, szóval mindkét hitvestársnak le kell győznie önmaga rosszabbik felét, hogy a jobbikat vigye a házasságba, és így jön ki eredményként a kerek egy. Kötelességünk elmondani nektek tapasztalatban előttetek járókként, hogy – sajnos - visszük a rosszabbik énünket is, ami eléggé összekuszálja az említett szent kalkulációt, és ami ellen egész életünkben harcolnunk kell. Nem a társunk, hanem a magunk gyengesége, negatívumai, önzése, közömbössége, stb. ellen. 

    Beszéljünk először az egyről, az egyediről, az egyedüliről. Kedves Fiatalok, két csodálatos egyéniség áll előttünk bennetek!  Szüleitek, a testvérek, ismerősök, barátok tanúsíthatják ez, de mindenekfölött nektek kell ezt kölcsönösen meglátni, csodálni egymásban, hogy milyen sajátos, érdekes és értékes személyek vagytok. Isten is így tekint rátok. Az ő irántatok való, a legnagyobb áldozatban megmutatkozó szeretete bizonyítja ezt a legmeggyőzőbb módon.   

   Ha tehát ilyen nagy kincs egy ember, akkor mennyivel inkább kettő, kivált olyanokként, mint akik egymásra találtak, megszerették egymást, és összekapcsolták a sorsukat. Micsoda rejtély ez! Erről szólván Pál apostol is így kiált fel (mindjárt a következő fejezetben olvasunk róla, időhiány miatt csak hivatkozom rá): „felette nagy titok ez”. Egyenesen misztérium. A házasság tehát a szeretet, a hűség, a ragaszkodás, összetartozás mindennapi misztikáját jelenti, és kívánjuk nektek, hogy soha ne feledkezzetek el egymással való közösségeteknek erről a transzcendens vonásáról. Akkor sem, amikor egészen prózai kérdéseket kell megoldani, tisztázni, hogy pl. ki viszi le a szemetet, kinek kell bevásárolni, és ki felejtette égve a villanyt. 

    Az ige arról is beszél, hogy ebbe az „egy meg egy egyenlő egy” kapcsolatba mit kell bevinni – Isten akarata szerint -, hogy az szép, tartalmas, áldott legyen. Így olvastuk: alázatot, szelídséget, türelmet. Beszéltünk ezekről az ún. jegyes-oktatás során, és tudom (most nyilvánosan bizonyítom), hogy gyakoroljátok is ezeket egymás iránt. Ne fogyjatok ki soha ezekből a belső javakból, felbecsülhetetlenül drága lelki gyümölcsökből, amik – jelképesen szólva – a közös lelki kertetekben teremnek. Döntő kérdés az, hogy mit vetünk az egymás lelkébe. 

   Szép az igében megjelenő kép: kötelek kapcsolnak titeket egymáshoz. Vannak nekünk – hála Istennek - ilyen drága, stabilitást, biztonságot adó földi köteleink: a szülők feltétlen szeretete, testvérek ragaszkodása, nagyszülők melegszívű jósága, barátok barátsága, hitvestárs hűsége. Jó ezeknek a szálaknak a tartó erejét érezni, és azt is, hogy ránk is számítanak mások. Van ua. egy mennyei, lelki hálórendszer is, ami a hit erejével, a megváltás reménységével tart meg minket egységben, békességben. 

    Aztán a legfontosabb is elhangzik: viseljétek el egymást szeretetben… Mintha valami disszonanciát éreznénk ebben a tanításban. (Az is része a zenének. A cimbalom – bibliai hangszer – kissé egyenetlen hangzása milyen érdekes, izgalmas harmóniákat szül!) Tetszetősebb és inkább kedvünkre való lenne, fülünknek kedvesebben szólna, ha az apostol így fogalmazna: mindig örüljetek egymásnak szeretetben. De a kotta ezt írja. Az elviselni (eltűrni, elhordozni) kifejezés kicsit elgondolkoztat. 

  Olyan mélyen eltöprengtem rajta, hogy még egy népdal is eszembe jutott: „ugye, fiúk, szép élet a katonaélet, csak az a baj, sejehaj, csak az a baj, hogy nehéz a… (tudjátok) viselet.” Persze, nem kell nekünk ezt „egy az egyben” a házaséletre vonatkoztatni. De el kell mondanunk, be kell ismernünk férfiasan és nőiesen, hogy van nehézség a páros életben is. József Attila is „nehéz hűségről” beszél, aminek a könnyűvé tételét kéri a kedvesétől. Radnóti azt írja megrázó, Levél a hitveshez című versében: „ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár”. Ezt a kifejezést, hogy ti. „elviselni” (ha őszinték akarunk maradni önmagunkhoz, egymáshoz), nem tudjuk mellőzni, esetleg valami enyhébbre cserélni. Viselni kell… de a hangsúly mégsem ezen a szón van, hanem a következő kettőn: egymást szeretetben. És azonnal más értelmet nyer az egész, és feltárul előttünk az a titok, hogy ami a nehézsége, az a könnyűsége, szépsége, igazi értéke is. Hogy ez a lényeg: „egymást szeretetben”. 

   Olvastam egy kis történetet… A való életben néha ilyen valószínűtlen történetek jelentenek inspirációt. A vadonban eltévedt, a végsőkig kimerült két barát úgy menekült meg végül, hogy egymást felváltva vitték a hátukon. Amikor az egyikük nem bírt már egy lépést sem tenni, akkor a másik vitte őt egy darabon, aztán emez kissé megpihenve, tovább a társát. Mert ha van közös cél, közös akarat, ha van együttérzés, szeretet, akkor van kitartás, siker, öröm, hála, továbblépés, megérkezés.

    Az egymás iránti, egymásra néző szeretetről soha el ne feledkezzetek, és ha fogyatkozni látszik annak földi forrása, merítsetek a mennyeiből! Higgyétek el, igaz az ige: a szeretet soha el nem múlik.

    Az egymást hordozó szeretet nagy igazságait fejtegető tanítás után egy nagyon hétköznapi intést hallunk az igében: csak akkor szóljatok, ha szükséges az építésre. Ez engem, igehirdetőt is elgondolkoztat. Hasznos volt, amit mondtam? Építő, házasságotokat az áldások fele elindító? Élet és halál van a nyelv hatalmában, olvassuk a Péld 18,21-ben. Döntő tehát, hogy mit mondunk. Kivált annak, aki a legközelebb áll hozzánk, aki ránk bízta magát, akire rábíztuk magunkat. Annak, akivel életre-halálra összekötöttük a sorsunkat. Az intés komolysága nyilván nem arra akar ösztönözni, hogy ne mondjunk semmit. 

   Mert nem kétséges, hogy a szeretet nem marad néma. A szeretet beszél, buzdít, vallomást tesz, dicsér, bátorít. Beszéljetek mindig így egymással! Ismerkedésetek is beszélgetéssel kezdődött. Vagy üzenetváltással. A szeretet viszont néha úgy beszél, hogy hallgat, visszafogja magát: a kritizálásban, sértegetésben, indulatos megjegyzésekben. Ebben az értelemben tanuljatok meg hallgatni, egymásra figyelni. 

   „Viszont”… vagyis akármi történik, akármi jöjjön, legyetek egymáshoz jóságosak… Gyönyörű szó ez. Úgy gondolom, ha a társunkkal kapcsolatos elvárásokról beszélünk, akkor ez az elsők között szerepel. (A közmondás szerint a szép időt és a jó embert, jó asszonyt nem lehet megunni.) Ízlelgessük a szót: jó, jóság, jóságos. Micsoda gazdagság van benne! Ha jóságosak vagytok, lesztek egymáshoz, akkor életetek is egyre gazdagabb lesz. Tíz év múlva gazdagabb, mint most. A jóság lefegyverző, átformáló, örömet fakasztó erő… 

    Az irgalmasság, amiről szintén hallottunk,  tkp. isteni tulajdonság. Éppen arról beszél az ige: életünknek, házasságunknak – tagadhatatlanul - van egy mennyei vonása. Képesek vagyunk meghaladni önmagunkat. Az irgalmasság az egymás hibáira, tévedéseire adott szeretetteljes reakció… 

   És harmadikként: bocsássatok meg egymásnak… Igaz, elmondhatom, hogy elmaradt az utolsó találkozásunk, megbeszélésünk, ahol éppen a megbocsátás témája került volna elő (kedvesek voltatok, hogy megígértétek: utólag el fogtok jönni, ti lesztek az elsők pályafutásom alatt, akik házasságkötés után jegyes beszélgetést vállaltok be). Megegyeztünk abban: ez az, amit pótolni lehet, és kell is (nem szóban elsősorban, hanem mindennapi magatartásban). Olyan ez, mint számítógépünkön a frissítés… ha lefagy, ha nehézkesen működik. 

    Erről a kérdéskörről sok mindent el lehetne mondani (kezdve azzal, hogy ki kezdje, sokszor itt meg is torpan az ügy, lezáratlanul lezárul, és arról, hogy milyen megbocsátás-nyelvek vannak, stb.) Az apostol rövidre zárja a témát, úgy, hogy bekapcsolja azt a Krisztussal való közösségünk erőterébe: ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Mert minden jónak, ami megtörténik velünk, minden jónak, aminek meg kell történnie általunk, előzménye van. És itt kell megemlítenünk a házasság matematikájának második tételét, amely kimondja: 1+ 1 annyi mint 3.  Ezt az axiómát a Biblia így foglalja szavakba: „hármas kötél nem hamar szakad el.”

    Életünknek, kapcsolatainknak nemcsak a földi valóságát, összefüggéseit kell látnunk, mert ennél sokkal mélyebben vannak gyökereink, sokkal magasabbra mutat a mi küldetésünk. Sokszor ingatag szeretetünk mögött Krisztus örökkévaló, mindenen győzedelmeskedő szeretete áll, megbocsátásunk alapja, indoka, imperatívusza az ő megváltó irgalma. Ez életünknek, házasságban megélt közösségünknek az igazi dimenziója. 

    Isten testi-lelki áldásait elfogadva, jóságban, megbocsátásban, szeretetben járjátok együtt az utat! És öröm, hála lesz otthonotokban, szülők, ismerősök, a hozzátok ragaszkodók szívében, és a mennyben is. Akkor hát, igaz, engedjük, hogy elkezdjétek, ill. folytassátok és megéljétek! Ámen. 

1 Jn 4, 12 (esketés)

     Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. 

   Kedves Menyasszony és Vőlegény, kedves Szülők, Násznagyok, Keresztszülők, tisztelt Násznép! Felemelő együtt lenni ezen az ünnepen, ebben a kis templomban átérezni Isten nagy, végtelen kegyelmét, és ismerősökként vagy akár ismeretlenekként együtt örülni, hálát adni egy új család születéséért. 

    Az „egymás” fogalmára kerestem rá a Bibliában… Mert erről szól a házasság: egymás iránti elköteleződésről, hűségről, egymás megértéséről, támogatásáról, egymás közötti bizalomról. 

   Elég sokszor beszél a Biblia erről a kölcsönös névmásról. Így bukkantam rá a felolvasott igére is… De olyan találat is volt (pl. az 1 Kor 6-ban), amelyik arról szólt (természetesen rosszallólag), hogy „ti pedig pereskedtek egymással”. A kapcsolatból lehet harc, versengés, vita, stb.  Isten őrizzen titeket ettől!

   Nagy titkokat fejteget az elhangzott igevers. Egy elvontnak tűnő teológiai mondattal indul: az Istent soha senki nem látta… A láthatatlan, mégis hozzánk közel levő, irgalmát, segítségét személyesen, a mindennapokban megmutató Istenben hiszünk. Az ő legnagyobb ajándéka, a szeretet sem látható, nem is mutatható ki a szervezetünkből (furcsa lenne, ha a házasságkötés előtti kötelező orvosi vizsgálat mindenki esetében jelezné annak az értékét!). 

  Gyönyörű az említett mondat folytatása: (viszont) ha szeretjük egymást, (akkor) Isten lakik bennünk. Akkor a láthatatlan, szent, örökkévaló Isten láthatóvá válik cselekedeteinkben, egymással való kapcsolatunkban. Nemcsak felsejlik valami rajtunk az ő dicsőségéből, hanem ő valósággal bennünk lakik. Jelenléte kézzelfogható, átérezhető és átélhető valóság, áldás lesz. Nem kicsi a tét, nem kicsi a megbízatás: szeretetünkkel Isten megmutatni, Krisztusról bizonyságot tenni környezetünkben.   

   A Bibliában a szeretet gyakorlati következményekkel járó szó. Jákób szerette Ráhelt, és kész volt szolgálni érte még hét esztendeig (1 Móz 29,18)… Jónátán szerette Dávidot, és életét kockáztatva segített neki menekülni (1 Sám 18-19-20. fejezet). De a legmegrendítőbb példát az Újszövetségben találjuk: úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta.

   Ha szeretjük egymást… A szeretet egy gyönyörű körforgás. Tisztáztuk már: Istentől indul, ő a forrása annak, ő mutatta meg annak feltétel nélküli, tökéletes formáját Krisztusban. És drága eszközök által jut el hozzánk: nagyszülők, szülők, testvérek őszinte ragaszkodásában, jóságában, barátok kedvességében ismerjük fel. Kedves Menyasszony, Vőlegény, hálásak lehettek, hogy megtapasztalhattátok ezt a családi körben, egymással való közösségetekben.  Ua. ti is azt a megbízatást kapjátok, hogy ennek a drága lelki ajándéknak a továbbadói legyetek. Elsősorban egymás fele, ua. együtt szolgálva mások irányába is. A szeretetben benne van minden jó, amit adni tudunk egymásnak: megértés, támogatás, biztatás, jóra ösztönzés… 

   Ha szeretjük egymást… Ez - beszéltünk róla - áldozatot is követel tőlünk, lemondást, odaadást, törődést, gondoskodást, segítséget. És ez megint kölcsönös: egymásra nézve, egymásért történik. Boldog tapasztalat az, hogy úgy adok, hogy kapok is. Csak a magam kényelmét, érdekét nézve, vagy magam körül forogva nem lehet egymást szeretni. A társam nem díszítő elem, vagy kellék önmagam megvalósításában, hanem az a személy, akit Isten rám bízott, és akire rá bízott engem, akiben szeretetem célba érkezik, teljessé lesz.   

  Szóval, a szeretet kihívás és feladat számotokra. (Mindnyájunk számára.) Minden nap. Ezért nem unalmas szeretetben élni, sőt, gyönyörűséges dolog, boldog feladat… Teréz anya mondta: a szeretet gyümölcse a szolgálat. Talán az a gondolat is tőle származik: a boldogság kulcsa a te kezedben van, de ajtaja a másik szívében.

   Hadd szóljunk az ige alapján a szeretet misztikájáról is. Megrendítően mély értelmű ez a kijelentés: ha szeretjük egymást, akkor Isten lakik bennünk. Vele lesz gazdag az életünk. Szeretet által kimondhatatlanul többek lehetünk önmagunknál. Már nemcsak emberi összetartozásról, vagy akár jócselekedetről van szó, hanem arról, hogy életünkön felragyog az Isten dicsősége. Házasságotok nem attól fog ilyen - bibliai értelemben mennyei – vonásokat hordani, mert „nem tudom milyen” szép helyekre fogtok majd el együtt eljutni, mert álomszép lakásotok lesz (kívánjuk, hogy ezek is megadassanak nektek), hanem attól, hogy szeretitek egymást, és ezért Isten jelen lesz családi életetekben, megáldja, megszenteli azt. A Házi áldás végkicsengése is ez: „hol hit, ott szeretet, hol szeretet ott béke, hol béke ott áldás, hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen.”

  Mert az ő szeretete lett teljes bennünk. Három rövid üzenet ezzel kapcsolatban. 

1) Az Isten szeretetéről van szó. Ez lehet biztos eredete, alapja, megtartó ereje a tieteknek. Minden, ami emberi, az kiapad, kimerül egyszer (vagy mi magunk merülünk ki), vannak rossz napjaink, van szóváltás, van neheztelés, sértődés, de van megbocsátás, van újat kezdés Isten korlátlan szeretete által. 

2) Mi is hozzá kell járuljunk annak megvalósulásához, kibontakozásához. Persze, a szeretet ajándék, mégpedig felülről való, de vigyáznunk kell rá. Ápolnunk, táplálnunk kell. Nem kérdés, hogy virágainkat öntözzük, kertünket kapáljuk… Természetes kell legyen az is, hogy egymásról, kapcsolatunkról is gondoskodunk, felvesszük a harcot a belső és külső veszélyekkel.

3) Isten szeretete teljessé akar lenni bennünk… Ne elégedjetek meg kevesebbel! Azzal, hogy csak úgy ellesztek egymás mellett. Ennél nagyobb ígéreteitek vannak. Házasságotoknak is egyre teljesebbé kell válnia: 10 év múlva még többet tudtok egymásról, még több mindent átéltetek együtt, még több minden összeköt egymással. A házasságnak nem az esküvő a tetőfoka, ahonnan aztán lefele tart az út (Mezőveresegyházán hallottam: „ma menyasszony, holnap: menj, asszony!”). Persze, ez egy csodálatosan szép, ünnepi stáció, hogy aztán még sok áldott állomása legyen családi életeteknek boldogságotok, hálátok növekedésére, a szülők örömére, Isten dicsőségére. 

    Valaki elmesélte, hogy a lakodalmuk valami családi zűrzavar miatt eléggé feszült hangulatúra sikerült, de fiatal feleségével még akkor elhatározták: ők ketten úgymond tovább folytatják az esküvőt, minden nap igyekeznek arra, hogy szépen, békességben éljenek. Kívánjuk, hogy minden napotok ünnep legyen, nem ilyen nagy felhajtással, de ilyen meghittségben, egymásra figyelésben, hálaadásban. Isten adja ehhez az ő áldását nektek és szeretteiteknek! Ámen.

2025

Jn 2, 1-11 (esketés)

1 A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. 

2 Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. 

3 Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. 

4 Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. 

5 Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! 

6 Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. 

7 Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. 

8 Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. 

9 Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, 

10 és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort. 

11 Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne. 

Kedves Menyasszony és Vőlegény, tisztelt Násznép, drága Testvéreim!

   Egy klasszikus esküvői textust olvastam fel. Mindnyájan jól ismerhetjük… Megfigyelhettük: egy bibliai időmeghatározással kezdődik a történet: a harmadik napon. Akkor történnek a csodák. Mi már a feltámadás harmadik napja után élünk: Isten kegyelme, áldása erőterében. A ti házasságkötésetekre is vonatkozik ez. (Ez a háromnapos gondolat – mint az ünneplés, a mulatozás netovábbja - népi kultúránkban is benne van, egyik lakodalmas kurjantás így hangzik: „három éjjel, három nap, nem elég a lábamnak”.) 

   Meghívták Jézust. Kedves Vőlegény, Menyasszony, tudom, hogy szűk körű esküvőt terveztetek. De Jézust, igaz, meghívtátok? Igaz, nemcsak ünnepi alkalmakon, hanem a szürke hétköznapokon is Jézussal akartok élni, járni? (Az esketési áldásban is elhangzik: jó napokban, és a megpróbáltatások idején…)

   Aztán váratlan problémák ütik fel a fejüket. Vannak hiányok a hívő ember életében is. Ezt tudnotok kell! Az evangélista diszkrét, nem közelíti rá a kamerát az új párra, vagy azok szüleire. El tudjuk képzelni, hogy hirtelen feszült lett a légkör, és szemrehányó mondatok hangzottak el: „Mondtam, hogy nem lesz elég!” „Na, ezt jól megszerveztétek!”. „Nem azt mondtátok, hogy minden el van intézve?!” Adódnak gondok a házasságban is: anyagiakban, a kapcsolatban, a lelkiek területén (mert itt erről van szó elsősorban: a kánai menyegző történetében benne van a keresztelés és az úrvacsora szimbolikus üzenete.)

  Az elfogyott bor nemcsak kellemetlen szükség, hanem botrány, felsülés is. Mit mondanak a vendégek: ezek aztán élhetetlen emberek, nem tudják a meghívott vendégeket becsületesen kiszolgálni. Vagy fejcsóválva azt: rossz jel, hogyan fognak boldogulni az életben ezek a fiatalok?

  Szegények annyira lesokkolnak, hogy nem is tudják, mit tegyenek. Tanácstalanság lesz úrrá rajtuk. Nem a mai világ volt, hogy „akkor szaladjunk gyorsan a Kauflandba!”. De ha lelki oldalról nézzünk: a nehézségeket, problémákat valóban nem lehet játszi könnyedséggel megoldani. Azok komoly krízist jelentenek. Külső, felülről jövő segítségre van szükség. 

   Hála Istennek, ott van valaki, Mária, aki a bajba jutott család nevében szól Jézusnak. Jó, hogy vannak olyan emberek mellettünk, akik segítségünkre sietnek, akik velünk együtt keresik a megoldást! Akik problémáinkat az Úr elé viszik. Elsősorban egymás számára kell segítőtársak legyetek, de nyitottak kell legyetek arra is, hogy Isten olykor mások, titeket szerető személyek által mutat nektek kiutat. 

    Rövid, mégis sokatmondó a Mária helyzetjelentése: nincs boruk. Negatív, lesújtó megállapítás… benne van az is, hogy kellene legyen, de elszámították magukat. A csőd állapotába jutottak. 

  Jézus mintha visszautasítaná az óvatos kérést: vajon énreám tartozik, vagy rád, ó, asszony?! Nem az én gondom. Jézus igazából a mi tapasztalatainknak ad hangot. Sokszor úgy érezzük, hogy gondjainkra, problémáinkra, aggodalmainkra nem figyel eléggé az Isten. Azok csak minket nyomasztanak. Jézus itt mintha ezt a „hangulatot keltené”. Pedig már készen van a megmentő terv. 

  Mária szól az ott levőknek: bármit mond, megtegyétek. Kedves ifjú Pár, mi is lelketekre kötjük: engedelmeskedjetek az Úrnak. Bármit kér (hogy bocsássatok meg, hogy járjatok szeretetben, és sorolhatjuk), azt igyekezzetek megcselekedni. Higgyétek el, a javatokra fog lenni! És legyetek kitartóak, soha ne adjátok fel az Úrhoz fordulást, az egymáshoz ragaszkodást. 

    Jézus nemsokára szól is: „töltsétek meg a vedreket vízzel!” Vannak-e kővedreitek (ha üresek is)? Régi értékek, hagyományok, amiket tiszteletben tartotok. Önmagukban nem sokat érnek, de Jézus meg tudja tölteni tartalommal. Baj, ha mindent eldobunk… ha lemondunk a vallásos élet külsőségeiről, pl. ünnepekről, közösségről, mert akkor semmink sem marad. Nem lesz kerete a lelkinek. A házasságban is szükség van rítusokra, egymásnak szentelt időre. A külső (akár a házasság intézménye…) drága kerete lehet belső értékeknek: hűség, szeretet, jóság, odaadás, szolgálat. És lehetőséget teremt a feltöltekezésre, a megújulásra. 

  Jézus utasításokat ad. Van, amit nekünk kell megtenni. A virágot öntözni, a házasságot ápolni kell. Egymásért fáradozni kell.  Nincs semmiféle varázsszó, varázsmozdulat… Töltsétek meg, merítsetek, vigyetek a násznagynak. Szegény násznagy: egy olyan esküvőn, ahol elfogy a bor! De az is lehet, hogy hozzá még nem is jutott el a hír, csak a család tördelte a kezét, és várta a katasztrofális pillanatot, amikor az egész kitudódik, nyilvánosságra jut. 

   Soha nem figyeltem meg (jó pap holtig tanul - legyetek készek a tanulásra: egymás megismerése egy végtelen folyamat), hogy a szöveg pontosan így szól: megízlelte a vizet, ami borrá lett. Nem az áll itt, hogy a bort, ami vízből lett. A vizet kóstolta meg, ami az ízlelés során borrá lett. Így is mondhatnám: használat közben… A szeretet csak gyakorolva működik. Hiába írjátok ki a bejárati ajtó fölé, stb. Csak gyakorolva. A jó csak megcselekedve jön létre, nem elég beszélni róla… 

   A násznagy odahívja a vőlegényt, aki talán nyilvános megszégyenítésre számít (), és azt mondja neki - milyen megkönnyebbülés és öröm volt ezt hallani! -: az a szokás, hogy a jó bort kínálják először, a rosszat később (ez logikus), de te fordítva cselekedtél. Egyszóval: kitűnő, remek ez a bor. 

   Mély üzenete van ennek a mozzanatnak. A bor önmagán túlmutató jelkép. A történet, igaz, egy menyegzőről, lakodalomról szól. Néha „felvizül”, megsavanyodik a házasság bora is (sajnos!), de Krisztus szeretete által, neki engedelmeskedve, a szeretetben megújulva újból ízletes, üdítő, príma itallá válhat. Aztán: a köztudatban az él, hogy a házasságban a jó az elején van, aztán jön a rosszabbja. A méz után a salak. De ha Jézus jelen van, akkor ez nem így igaz. Bizony mondom nektek: a java ezután jön. A házasság – beszéltünk róla – egy gazdagodó kapcsolat. Egyre több minden köt össze titeket, egyre több közös kincsetek lesz. 

  Csodálatos a záró mondat. És ez már nemcsak a lagziról szól. Kívánjuk, hogy Isten a ti házasságotokban is mutassa meg, jelentse ki dicsőségét, hogy hitben, Isten áldásaiban járjatok, és ezeket a drága lelki javakat megosszátok egymással, a közvetlenül reátok bízottakkal, családotokkal, másokkal.  A ti javatokra, szeretteitek örömére, Isten dicsőségére. Ámen. 

Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, a Szentlélek békességet és örömet ajándékozó közösségében, hálát adunk ezért az ünnepi alkalomért, ami nemcsak emberi érzésekről, hanem a te örökkévaló kegyelmedről, jóságodról is szól. 

   Hálát adunk ifjú testvéreink életéért, hogy te őrizted meg őket az egymás számára, te óvtad, védted őket a szülők gondoskodó, sok áldozatot vállaló szeretetében. Add, hogy most jó reménységgel, hálával tudják egymásra bízni őket, és sok örömük legyen immár közös úton járó gyermekeikben. Hálát adunk a többi családtag, testvérek, nagyszülők, rokonok szeretetéért is, barátok ragaszkodásáért, és mindazokért, akik boldogságukban osztozva hálás szívvel tekintenek rájuk.

   Köszönjük, Urunk, hogy szent igédben is menyegzőről, esküvőről hallottunk. Hisszük és valljuk azt, hogy atyai áldásod van a házasságon, és te drága ígéretekkel indítod útra az előttünk álló új párt is. A legdrágább az, hogy Krisztussal indulhatnak, járhatnak, az ő megtartó szeretetében élhetnek. Ő megváltó hatalmával velük lesz minden nap. 

   Azt is hallottuk, hogy a házasságban is adódnak gondok, hiányok, szükségek, hiszen nem a tökéletességben élünk. Téged kérünk, Istenünk, hogy adj bölcsességet Testvéreinknek, hogy nyitottak legyenek a segítség kérésére elfogadására. Hogy soha el ne csüggedjenek, hanem abban a bizalomban és bizonyosságban éljenek, hogy te mindig rendelsz megoldást számukra. És adj nekik készséget az engedelmességre, mert ez az áldások előfeltétele. Hadd tegyenek meg mindent, Krisztusunk, amit te kérsz, te vársz tőlük. Akkor lesznek sikeresek, boldogok, áldottak, és akkor tapasztalják meg kegyelmed végtelen, pazar gazdagságát, bőségét. 

   Hisszük, ebben a kegyelemben növekednünk lehet, és ifjú testvéreink életét egyre jobban egymáshoz kötöd, egyre inkább betöltöd őket javaiddal. És ha boruk talán néha fel is vizeződik, szeretetben megújulva még ízesebbé, nemesebb válik, mint előzőleg. 

   Segítsd őket, hogy Krisztusra figyeljenek, a kedvük ellenére való dolgokban türelmesek, a boldogságban háládatosak, a jövőre nézve élő reménységük legyen, és szent akaratod szerint ezt a hitet gyermekeiknek is tovább tudják adni. 

  Áldd meg, Urunk, a jelen levő násznépet, a menyasszony és vőlegény rokonságát, ismerőseit, nemcsak ünneplésben, hanem a hétköznapokban is, munkában, szolgálatban, családi, közösségi életben! Tartsd meg népünket, anyaszentegyházunkat az egész világon, adj nekünk családokat, amelyekben bizalom, szeretet, istenfélelem, krisztusi indulat van, és így munkáld megmaradásunkat, szent Fiadért kérünk. Ámen.

Ef 5, 1-2 (esküvő)

  Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, 

2 és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.

   Nem tudom, lesznek-e olyan emlékezetes mondatok a mai esketései prédikációban, amik megmaradnak bennetek, amikre majd hivatkozni fogtok, hogy jó apám, apósom („tudjátok, ő adott minket össze”) ezt így és így kötötte a lelkünkre.  (Nyilván szeretném, mint minden esetben, de most az érintettség miatt talán különösen, hogy az üzenet egyedi, személyes, megragadó legyen). Azt azonban tudom, hogy arra mindig emlékeznetek kell, amit Isten tanít nektek igéje által ezen a rendkívüli alkalmon házasságotokra, egész életetekre nézve. 

   Egy dallam ez, ami nem mehet ki a fületekből, amit gyakran el kell dúdoljatok együtt… Tudjátok, miről szól: először arról – és ez a fő motívum, ami ismétlődik, ami visszatér életetek nagy, most már egybeszerkesztett szimfóniájában -: hogy szeretett gyermekek vagytok. Ennek gyönyörű gondolatnak a jelentőségét, felemelő igazságát nem lehet igazán körülírni, tartalmát nem lehet kimeríteni.

   Ott áll életetek mögött Isten végtelen, ajándékozó jósága, kegyelme, Krisztus megváltó szeretete. Nincs szó, nincs fogalom erre. Az angyalok tökéletes harmóniájú kórusa, zenekara is csupán megközelítőleg képes azt megszólaltatni. Végtelen isteni akarat, örökkévaló kiválasztó irgalom, keresztig menő megváltó szeretet - ebben benne van születésetek, az eddig megtett út, találkozásotok, elinduló házasságotok is… Minden csoda, öröm, nehézség, és minden reménység. A legnagyobb is: az üdvösségé.

   És szeretettek vagytok számunkra is… Szülőkként jelentjük ki ezt. Kimondhatatlanul hálásak vagyunk, hogy az Úr nekünk ajándékozott titeket. Ezt a vallomást nem lehet most megspórolni, kikerülni. Isten úgy szereti mindenik gyermekét, mintha az egyetlen volna, úgy szeret mindnyájunkat, mint a nagybetűs Egyetlenegyét… Egyetlen fiúnk, egyetlen lányunk vagytok számunkra, és örömkönnyek csillognak a szemünkben. És tudjuk, hogy sokan szeretnek titeket: Isten kedves természettel, segítőkész lelkülettel áldott meg mindkettőtöket (ez is az ő bámulatos szeretetének a bizonysága)… Hát ennyi szeretet adódik most össze! 

  Az ige figyelmeztet, hogy ez nem tehet önteltté, önzővé… Ha ennyit kaptatok, akkor e szerint, ehhez mérten kell éljetek: Isten követőiként (aki Krisztusban út, igazság és élet lett számunkra), őt utánozva a szeretetben, a jóságban. A házasság isteni rendeltetés és megbízatás - akkor hát a Megbízó kegyelme, nagyszerűsége kell tükröződjék, megvalósuljon abban. Gyermekeinkként sok minden másoltatok le rólunk, a szülőkről, testvérekről, ill. a környezetetekben élőkről is. Jó vagy rossz értelemben hatással vagyunk egymásra, de az Ige arra int: azt kövessétek, azt imitáljátok, ahhoz hasonuljatok elsősorban, aki magára vette sorsunkat, aki lehetővé tette számunkra azt, hogy Isten gyermekei legyünk.   

    És éljetek szeretetben… A legnagyobb jószándékkal sem tudunk ennél többet kívánni és ajánlani nektek.  A régi fordításban (és az eredeti szövegben is) a járjatok kifejezés szerepel itt. Most ezt a nyelvtani igeformát úgy értsétek, mint a legszűkebb körű, kétszemélyes többes számot. Mert most együtt indultok el, és együtt, egymáshoz szorosan ragaszkodva, egymást támogatva, egymásra vigyázva, egymásért felelősséget vállalva kell kitartsatok az úton. A szó legátfogóbb értelmében útitársai vagytok egymásnak. Tudjátok, az útviszonyok (és az időjárási körülmények:) szinte mellékesek, az a lényeg, hogy kivel jártok, az a lényeg, hogy kit követtek, és milyen cél fele haladtok. 

   Olyat is olvasunk a Bibliában, hogy legyetek veszteg, hogy álljatok meg a hitben, hogy ne hagyjátok el a biztos fundamentumot. De itt a járásra buzdít az ige. Mert feladatok várnak rátok. Mert küldetésetek van. Mert Isten ebben a földi és lelki értelemben vett előmenetelben akar megáldani titeket.

    A régi latin mondás szerint „navigare necesse est”. Nem lehet egy adott pontnál lecövekelni. A legjobb hely a világon a szülői otthon, de – igaz - ki kell lépni belőle. (Egy érzelmes idézet szerint: egy szív csak egy szárny – ketten most már repülhettek.) Az esküvő sem tart örökké, hála Istennek, lejár, és tovább kell menni, dolgozni, együtt jövőt tervezni, együtt szolgálni. 

   Elég sok ilyen tartalmú szülői nógatást is kaptatok az évek során: keljetek fel, fogjatok neki, tanuljátok meg, végezzétek el… Egyik magyar kifejezésünk még inkább kiszélesíti ennek a szónak a jelentését: „járjatok abban, hogy…”, azaz törekedjetek arra.  A görög szó (peripateó) azt jelenti, hogy körbejárni (ez a megfontoltságra is utal), ua. azt is, hogy valakit követni, akiben megbízom, valakinek a nyomában lenni. Értitek, hogy mire, Kire utal az ige… 

    Szóval Isten is biztat. A házasság nem üdülés. Járás, fáradozás, igyekezet… egymásra figyelés, közös út, erőfeszítés, néha küzdelem, aggódás is. És mindezekben sok áldás, elégtétel, drága bizonyosság, ami motivál a járásban, a továbblépésben, rendeltetésetek betöltésében.

  Isten gyermekeiként, Krisztus követőiként tehát nem céltalan futkosás az életünk, nem is csak földi távlatokat ismerő ambíció, törekvés… Az ige így határozza meg járásunk, most konkrétan a ti közös járásotok célját, tartalmát, lényegét: szeretetben. 

   Minden, amit tesztek, szóltok, terveztek (), ebben az áldott légkörben, a szeretet erőterében történjen, menjen végbe. És akkor Isten áldó jelenlétében fogtok élni, megmaradni (mert ő  nagybetűs s Szeretet), és felragyog rajtatok az ő dicsősége, a Krisztus világossága. Akkor örömökben és nehezebb időkben is békesség, hála lesz a szívetekben. Áldó hatalmak védenek titeket, és ti is így véditek egymást. Igaz, milyen drága, szép, nagyszerű távlata ez a ti közös elindulásotoknak! Szívünkből kérjük, hogy csakugyan ez valósuljon meg a házasságotokban. 

  Mert ha kiléptek a szeretet köréből, akkor azonnal veszélyes területre tévedtek.  Házasságotokra nézve a legnagyobb fenyegetést nem az jelenti, hogy talán sok minden nem úgy sikerül, ahogy tervezitek, hanem az, ha eltávolodtok szívetekben egymástól. Akkor akadozik a kommunikáció (akik messze kerülnek egymástól, azok csak kiabálva tudnak értekezni), akkor nem talál a szó, rideg, fagyos lesz a hangulat (ügyeljetek nagyon erre a belső klímaváltozásra!), gyenge lesz a jel, nem működik a program… 

(Férj és feleség utazik a vonaton, a feleség háborog: arról volt szó, hogy a tengerre megyünk, és én csak hegyeket látok, amiket annyira utálok. A férj: drágám, ülj át az én oldalamra, mert innen már régóta látni a tengert.)

    Eddig jegyben jártatok, ezután szeretetben kell járnotok. Ez ua. szolgálat is. Mint a legbensőségesebb szeretetkapcsolatban élők, a szeretet követei vagytok. Házasságotok során sok ügyet kell elintéznetek, rengeteg problémát megoldanotok, számtalan tervet megvalósítanotok.  De tudjátok meg: egyetlen igazán jelentős ügyetek, feladatotok, missziótok van. Hogy a szeretet eszközei legyetek. Ha valóban azzá váltok, akkor áldott, boldog, kiteljesedett életetek lesz. Koncentráljatok a lényegre, a többi megadatik nektek. 

   A minta adva van. A családi is (részben), legalábbis merjük ezt gondolni. A szülőké, testvéreké… De az Igében mindenekelőtt a lelki családról van szó, és a mi mennyei Testvérünkről… Ahogyan Krisztus is szeretett minket. Ő kell az etalon legyen. Ne máshoz, hanem hozzá szabjátok magatokat. Úgy szeressetek, ahogy ő, aki kész volt a legnagyobb rosszat is elhordozni, hogy nekünk a legnagyobb jót megszerezze. 

   Önmagát adta értünk. Ismerjük ennek a kijelentésnek a mélységét, horderejét, a megváltás igazságát: az áldozatot hozónak a mártíriumát és a megdicsőülését.  Most azt is kihalljuk belőle, hogy a házasság önmegtagadás, önátadás, lemondás is (mit meg nem tesz az ember szíve a választottjáért!), hogy aztán valami többet kapjatok vissza. (Mint a kis történetben: nekem lisztem van,  neked olajad… ha pogácsát akarunk enni, akkor meg kell osszuk egymással.) Itt elsősorban lelkiekről van szó: odaadott szeretetről, türelemről, áldozatvállalásról, amiből áldott gyümölcsök teremnek. 

   Jó illatú áldozati adományként… Az élet illata a szeretet. Az önzésnek, a haragnak, az irigységnek mindig rossz szaga van… Legyen friss levegő otthonotokban, legyetek Krisztus jó illata mindenütt, amerre jártok! Május van, tele van a levegő virágillattal, de majd novemberben is, januárban is ez a májusi „jó szimat” lengjen körül: a jókedvé, háláé, derűé, örömé, bizalomé, a megváltottság tudatáé, a reménységéé. Ez a mennyei légkör áradjon rólatok, és akkor kívánatos lesz nektek mindig együtt lenni, és másoknak is veletek találkozni - boldogságotokra, Isten dicsőségére. Ámen.

1 Kor 13, 4-8 (esketés)

4 A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. 

5 Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. 

6 Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 

7 Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. 

8 A szeretet soha el nem múlik.

   Kedves új Pár, tisztelt Násznép! Őszintén bevallom: nem vagyok könnyű helyzetben. Nemigen eskettem olyan házasulandókat, akiknek egyértelműen több élettapasztalata van, mint nekem. A szolgálatban és családban töltött éveim során felhalmozott bölcsességre történő hivatkozás, a „mit tudtok ti” fölényeskedése, a kioktatás ez esetben nem működik, érvényét veszíti. … De talán jobb is, ha a lelkész alázatra kényszerül. 

   Ua. – úgy gondolom - ti sem vagytok könnyű helyzetben… Egy előző, lezárult házasság küzdelmes, olykor súlyos kihívásokkal teletűzdelt pályájának - bízvást mondhatom így - tisztességes megfutása, a munka, a szolgálat terhének a második mérföldig menő lelkiismeretes hordozása, a gyermeknevelés felelősségének vállalása után, csalódásokon, nehézségeken túljutva, sikereket elkönyvelve újból elkötelezni magatokat valaki mellett életre-halálra, összekötni sorsotokat… már-már heroikus és illogikus gesztusnak tűnik. 

   És mégis könnyű dolgom van. Először is, mert nem saját bölcsességemet kell megosztanom veletek, ui. találtam egy gyönyörű igét, ami mindnyájunkhoz szól (házasság előtt levőkhöz, abba lépőkhöz, abban leledzőkhöz vagy éppen valamilyen okból házasságon kívül élőkhöz). Másodszor azért is, mert a barátaim vagytok, ismerlek, és tudom, mennyire szívetek szerinti, hitben is megtusakodott, megrendítően mély és őszinte döntés ez. 

  Másfelől titeket sem kell felettébb sajnálnunk, sőt egyenesen szerencsésnek mondhatunk: mert egymásban megértő társra találtatok, ami a ti esetetekben még nagyobb csoda (régebb óta lévén fiatalok, több mindent kell megértenetek, elfogadnotok egymásban). Bibliai bölcsesség is, hogy jobb kettőnek, mint egynek. Továbbá azért, mert szép és példamutató, ahogy emberi sorsunknak ezt a nagy, titokzatos, az összetartozásról, az egymásrautaltságról szóló igazságát most mindenki előtt felvállalva, elhatározásotokra, közös utatokra Isten áldását kérve akarjátok megélni.       

   A szeretet himnuszából olvastam fel egy részletet. Részlet már azért is, mert itt a földön nincs tejesség. Írja is az apostol elébb: „rész szerint való”. Művészemberekként tudjátok: az eszményit még rajzban, festményen sem lehet elérni, mindig csak megközelíteni. De ha törekszünk, akkor sikerül valami szépet és jót alkotnunk. 

   Közismertek ennek az újszövetségi résznek első, bevezető sorai: ha angyaloknak nyelvén szólok is, ha mindent tudok is, de nincs szeretet bennem, akkor semmi, tkp. egy senki vagyok. (Sajnos, úgy tűnik, ilyen senkik irányítják a világot.)

   És elkezdődik a szeretet analízise, vizsgálata, jellemzése. Mert a szeretet nem az, amiről beszélünk, ódákat zengünk, hanem az, amit megélünk… Számtalanszor olvastam már ezt a részt, soha nem tűnt fel, hogy ez a fejtegetés azzal kezdődik: a szeretet türelmes… Szép gondolat, de engem ua. zavarba is ejt.  Ha a szeretetnek ez az aspektusát valamilyen laborvizsgálaton ki tudnák mutatni, akkor az én esetemben a kapott érték jóval az egészséges szint alatt lenne. Pedig milyen jó, hogy a szeretet türelmes! Ezer bajt megelőz ezzel. 

   A tűr a magyar nyelvünkben jelenti azt, hogy elvisel (a másik kedvéért, örömmel, nem morogva: „drágám, érted mindent kész vagyok elszenvedni”, Jákób szerette Ráhelt, ezért az érte szolgált hét év csak pár napnak tűnt számára – 1 Móz 19,21). A másik jelentése a „hajtogat, gyűröget”. Összegyömöszöl az élet, de érted, veled boldogan tűröm. 

  A szeretet jóságos: azaz kedves, jót akaró, melegszívű, irgalmas, segítőkész. Mindnyájan azt akarjuk, hogy jók legyenek hozzánk az emberek, kivált azok, akik mellettünk élnek…  A legnagyobb panaszunk, ha ez nincsen így (más kérdés, hogy mennyire múlik rajtunk), és a legnagyobb lelki élményünk, ha ezt megkapjuk valakitől.  Pilinszky írja Levél című versében: „Gyönyörű vagy. Semmi sem értek. Csak jóság van.”

  Kedves Barátaim, elég is lenne ennyi útravalónak: legyetek türelmesek, jóságosak (el is képzelem, ahogy 1-2, majd 10-20 év múlva el is mondjátok: bizony, ezzel a kettővel jól megvoltunk együtt, hála Istennek.) Igaz, ezt várjátok el, ez akarjátok egymásnak adni? Ilyenképpen már jó reménységgel el lehet indulni „adyendrésen” egymás kezét fogva, egymás szemét-szívét őrizve, sok küzdelemmel a hátatok mögött, és derűs, reményteljes távlatokkal előttetek… 

  De aztán egy csomó tagadó formula következik… Mintha az mondaná az apostol: testvérek, félreértés ne essék: a szeretet nem ez, és nem az. És erre a korrekcióra azért van szükség, mert emberek vagyunk, mert ezeket a negatív indulatokat, tulajdonságokat leküzdve tud a szeretet igazán kibontakozni a szívünkben… Ez a lelki küzdelmet vállalni kell. 

a)…Nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel… Magától értetődő. Vagy mégsem? Lehet irigykedve, hencegve, gőgösen szeretni egymást? 

   Ti már sok mindent letettek az asztalra, van mire hivatkoznotok külön-külön is… Ezt most egybe kell venni, egy közös lelki stafírung kell legyen belőle. Azt is jól tudjátok, hogy nem vagytok egyformák, de egyen-egyenként különlegesen értékesek… Ezt kell meglátnotok mindegyre egymásban. Nem holmi „hájdászkodó”, dölyfös embereknek ismerünk (aki ilyen, az nemigen hagy helyet maga körül, amellett nehéz meglenni). Dicsekedjetek az Úrban, és tartsátok különbnek egymást önmagatoknál! 

b)…Nem viselkedik bántóan (fájdalmas, amikor testvérek, házastársak bántják egymást), 

nem keresi a maga hasznát (igaz, milyen kicsinyes dolog lenne, holott a házasság a gavallérságról, a nagylelkűségről szól!). A polgári házasságkötéskor elhangzik a nyilatkozat, hogy senki sem kényszerített erre a lépésre, én még azt is belefoglalnám: és nem önző érdekből teszem, nem azért, hogy pl. legyen kinek dirigálni, 

nem gerjed haragra (néha indulatos lesz, de nem haragszik meg szíve szerint,…, néha felemeljük a hangunkat egymásra, Isten bocsássa meg a bűnünket, de mindig keressük a megbékélés útját), 

és nem rója fel a gonoszt… Isten két embert véd az igében: az egyiket és a másikat.  Nekem sem jó, ha haragra gerjedek, ha régi sérelmeket hánytorgatok fel, veszek elő újból és újból (pedig az ördög izgat, hogy felemlegessük… homokba kell írni a rosszat, a jót kőbe vésni…) 

c)…Nem örül az hamisságnak, de együtt örül az igazsággal… A szeretet szomorkodik a hamisság sikere miatt, és ujjong az igazság győzelmének. (Egy férfi mondta el: elváltak, felesége maradt a két gyermekkel a lakásban, ő pert indított, de nem nyert, és belátta: ez így igazságos, elvégre volt felesége az ő két gyermekét is neveli.)

  Aztán a végén, hogy nehogy azt gondoljuk, hogy teljesíteni tudjuk a szeretet parancsát, ott állnak ezek a maximalista megfogalmazások: mindent elfedez, hisz, remél, eltűr… Mindent – ez kemény szó. Hiányos az életünk… A „minden” az Isten kategóriája… Érthetetlenségében válik világossá az üzenet: nem csak a mi szeretetünkről van itt szó, hanem valami többről. 

   Mindent megbocsát (hol van egy csomagocska otthonfelejtése, amiből aztán nagy ribillió lesz, a mindenhez képest!), mindent hisz (nem naivságra tanít az ige, hanem a hit bátorságára. Egyik édesanya mondta tékozló fiáról: hiszem, hogy oda tudom szeretni őt az Úrhoz), mindent remél. Reménységünknek Isten a határa (soha ne magunkat tekintsük annak). 

   Mindent eltűr. Ott vagyunk, ahonnan kiindultunk. A prédikációt lassan be kell fejezni, a valós élettel kell azt folytatni, továbbvinni. Hogy a tűrés kétszer hangzott el, a szeretet pedig négyszer – ez mutatja az értéküket. Aki mindent megér, azért érdemes mindent odaadni. 

  Egyetlen mondat még, amit a végtelenségig lehetne magyarázni: a szeretet soha el nem múlik… Többet mond ez annál, mintha az állna itt: mindig megmarad. Mert emberi világunkban a lelki értékeket elmúlás, deformálódás fenyegeti. De a szereteten semmi nem fog. Örök forrásból táplálkozik… Idős férjtől kérdezték, hogy szereti a feleségét.  „Igen”, válaszolta tűnődve, „bár sokszor nem is tudatosítom ezt magamban. Olyan ez, mintha azt kérdeznék: szeretem-e az oxigént. Nem mindig figyelek oda, amikor levegőt veszek, de nehezen lennék meg nélküle.” 

   Hordozzon titeket Isten örök, megtartó szeretete! Ámen. 

Fil 2, 3-5 (esketés)

3 Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál;

4 és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. 

5 Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: 

   Kedves Menyasszony, Vőlegény! Egy nagyon fontos, életbevágó döntéseteket erősítitek meg most Isten és a gyülekezet színe előtt, és arra kéritek az Úr áldását. És ez az elhatározásotok nemcsak rólatok szól, hanem másokról is, nemcsak a jelenről, hanem a jövendőről is, nemcsak földiekről, hanem mennyeiekről is. Ezért lett az esküvő, két fiatal egybekelése régi idők óta az egész közösség ünnepe, öröme. 

    Ha fiatal párokat kérdeznénk meg, mint titeket is, hogy miért akarnak együtt lenni, házasságban élni, akkor – úgy gondolom – a válasz zömében az lenne: mert megszerettük egymást. Jó kiindulópont ez! Az irodalomnak, költészetnek, népdaloknak, modern zeneszámoknak nagy témája a szerelem, de egész emberi életünk legnagyobb ügye annak általános formája, a szeretet. A legnagyobb lelki érték, a legnagyobb erő. A szeretet konkrétan (valójában csak úgy létezik) odafigyelést, törődést, jót akarást, odaadást, áldozatvállalást, stb. jelent. Mindent, ami biztosítja az élet szépségét, mélységét, nemességét. Szüleitek nem azért neveltek olyan nagy gondoskodással, mert féltek attól, hogy megszólják mások, vagy esetleg megbüntetik a hatóságok, hanem azért, mert szerettek titeket. Milyen jó, hogy így van ez a házasságban is! Hogy az valójában nem egy kötelező feladat, nemcsak egy társadalmi elvárás, hanem a szívekben megszülető elhatározás. Persze, kötelesség is, felelősség is, de elsősorban szeretetből fakadó ragaszkodás, hűség, kitartás egymás mellett. 

    Arra azonban vigyázni kell, hogy a házasságnak ez a fő vonása, jellemezője, üdesége mindig megmaradjon. És ez nem megy magától. Tőletek függ. (Beszéltünk róla: ápolni kell. ) A forrás vize azért marad mindig tiszta és friss, mert szakadatlan felbuzog a mélyből. Lehet, hogy vannak olyanok, akik (jelképesen) egy nagy medence vízzel kezdik a páros életet (mindenük megvan, csak úszni kell a boldogságban), aztán a víz elszennyeződik, megposhad, elhínárosodik… mert nincs, amitől felfrissüljön. 

    Mindazáltal nem elég csak az emberi igyekeztet. Megújító, regeneráló mennyei kapcsolatra lesz szükségetek. Az ige azt tanította: az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is volt… Nem elég csak az emberi érzelem (bár nagy szükség van rá). A mi szeretetünk nagyon ingadozó tud lenni. Krisztus az örök erőforrás…  Az ő indulatát hordozni azt jelenti: jót akarunk a társunknak, a békességet keressük, támogatjuk egymást, örülünk egymásnak. Ahogy Urunk tanította: „Új parancsot adok nektek: ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” Ez a parancs minden nap új kihívás. Benne van –Megváltónk példájára gondolva – az önfeláldozás, egymás terhének hordozása, teljes azonosulás egymással. 

   Ahhoz, hogy a Krisztus indulata uralkodjék bennetek, rá kell figyelnetek, hangolódnotok (keresve ennek alkalmait), nyitottak kell legyetek egymás iránt,  de ua. figyelnetek, ügyelnetek kell saját magatartásotokra is… A házastársak általában a másikat szokták vizsgálgatni: vajon nem hanyagol el, kapok-e elég megértést tőle, vajon még mindig fontos vagyok-e neki. De elsősorban önmagatoknak kell ezeket a kérdéseket feltennetek (akár együtt is megbeszélve): vajon én hogyan viszonyulok a hitvestársamhoz, nem kezd-e hűlni a szeretet a szívemben.

    Így int az apostol: senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét, másikét is. A házasságotoknak – talán furcsán hangzik – nem az a célja, hogy te, kedves Menyasszony, te, kedves Vőlegény boldog légy, hanem az, hogy kedvességetek, jóságotok, a naponta megmutatott szeretetetek által egymást tegyétek boldoggá. Ez lesz a ti boldogságotok feltétele is. „Csak a boldogságot teremtők tudnak boldogok lenni.” A nagy kérdés az a házasságban: boldog-e a hitvestársam? Tényleg tudom-e az ő hasznát nézni, igyekszem-e az ő kedvében járni? 

   Aztán vigyázzatok, hogy semmit ne tegyetek önzésből. Sajnos, a házasságban, ebben a szoros, meghitt, szent kapcsolatban is felüti fejét az önzés. Arról van szó, amikor kihasználom a másikat, mindent magamnak akarok tulajdonítani, minden körülöttem kell forogjon. A házasságban az önzés abszolút „kontraproduktív” magatartás. (Nincs helye…)  Értelmetlen dolog lenne, ha pl. egy olimpiai versenyen az evezős vegyes páros valamelyik tagja „önzősködni” kezdene… azzal saját esélyeit is rontaná. Győzni csak együtt lehet. Ha teljes az összhang, az egyetértés.

   És ne a saját dicsőségeteket keressétek. Egyre inkább meg kell tanulnotok a „mi” magasabb matematikáját. Ez a mi sikerünk, ez a mi összefogásunk eredménye, ez a mi családunk előmenetele, öröme, ezért egyformán hálásak vagyunk. Mert végső soron mindenért Istené a dicsőség. Soli Deo gloria. 

    Egymást különbnek tartván magatoknál… Különböző lelki ajándékokkal indultok, de ezt most egybe kell raknotok, hogy egy színes, szép lelki hozomány legyen belőle, és úgy kell ezt tennetek, hogy egymást önmagatoknál többre értékelitek... Kiderül: milyen jó, hogy a másik sokkal türelmesebb, sokkal inkább kész megbocsátani, sokkal kitartóbb, mint én. Jaj, milyen jó, hogy bizonyos dolgokban egyik különb a másiknál, másokban pedig a másik az egyiknél! (Egyik őszinte férj mondta: Isten őrizzen, hogy a feleségem, olyan legyen, mint én. Egy olyan személlyel nem tudnék együtt élni!) Így születik meg a szent harmónia. Isten így szerkesztett össze titeket. És így akar megáldani bőségesen az ő kegyelméből magatokban, családotokban, a jó napokban, megpróbáltatástokban, hálás örömmel itt a földön és örök üdvösséggel az ő országában. Mindnyájan (szeretteitek, barátaitok) együtt kérjük: így legyen. Ámen.     

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, a Szentlélek reménységet, örömet ajándékozó közösségében, minden kegyelemnek forrása és minden tökéletes ajándék szerzője! Rád bízzuk ezt az új hitvespárt, új családot. Kérünk, áldd meg ifjú testvéreink házasságát, adj nekik szeretetben, örömben, hűségben, békességben, testi-lelki ajándékaidban bővelkedő életet. Cselekedd, hogy mindegyikük a másik javát keresse, és teljes odaadással, őszinte ragaszkodással, egyikük a másikat különösen értékelve tudjanak kitartani egymás mellett.

   Ajándékozd meg őket a Te Szent Lelkeddel, és tedd élő tagjává a hívek seregének. Szent akaratod szerint gyarapítsad családjukat, hadd tudjanak hálás szívvel gyönyörködni utódaikban is. Hadd legyen családi otthonuk tanúbizonysága a Te szentségednek, örökkévaló jóságodnak és kegyelmednek.

   Áldd meg szeretteitek, szüleiket, testvéreiket, nagyszüleiket, rokonaikat, ismerőseiket, barátaikat, mutasd meg mindnyájuk életén megtartó irgalmasságodat. Tedd széppé ünneplésüket, és tartsd meg őket a továbbiakban is jó, egymást építő, támogató kapcsolatban. 

   Mindenható Atyánk, őrizd meg testvéreinket megáldó, üdvözítő szeretetedben mind e földön, mind az örökkévalóságban a mi Urunk Jézus Krisztusnak, a világ Megváltójának nevében kérünk. Ámen.

Ef  5, 28. 31.32. (esketés)

   Tisztelettel üdvözlöm a násznépet, és mindnyájunk nevében köszöntünk titeket, kedves Menyasszony és Vőlegény. Abban a kiváltságban (és megbízatásban) van részem, hogy én ezt a köszöntést most kissé hosszabbra nyújthatom. 

   Három igeverset választottam ki az Ef. levél 5. fejezetéből. Olvasom is azonnal:

1.Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. 

2. „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (1 Móz 2, 24) 

3Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.

    Komoly, szép döntés a házasságkötés, a hitvestárs melletti elköteleződés. A felelősségvállalásnak egyik legnagyszerűbb példája. Kedves Menyasszony és Vőlegény, gratulálunk nektek!  Annyira jelentős esemény, annyira meghatározó fordulat ez az életünkben, hogy a Biblia is a szó legteljesebb értelmében vett embernek nevezi azt, aki vállalja ezt a lépést (mindkét részről). „Elhagyja az ember apját és anyját”. Azt is sugallja ez a mondat, hogy a házasság, mint a legszentebb, legmeghittebb kapcsolat hozzátartozik emberi létünk kerekségéhez, egész-ségéhez, ua. előzményéhez is. Két családból érkezvén lesztek egy családdá. 

   Az idézett igeversekben hallunk a házasság legfontosabb feltételéről, hordozó erejéről - a szeretetről… Itt most belekezdhetnénk a szeretet dicséretébe. Nem volna hiábavaló. (Két szép idézetet találtam. „A szerelem az a nagy felfedezés, hogy valakiben kitárul számomra világ. A szeretet az a nagy felismerés: ez a valaki fontosabb számomra a kitárulkozó világnál.” A másik: „A szeretet adni akar: nem valamit, hanem valakit, önmagát, nem valaminek az érdekében, hanem valakinek a javára.” ) 

   Azonban akármilyen gyönyörű gondolatokat sorolnánk is itt fel (sok szép köszöntés fog elhangzani felétek a mai napon, azokat azért tartalékoljátok), azok üresen fognak csengeni, amíg személyes vallomássá, élménnyé nem fogalmazódnak át bennetek. Mert a szeretet csak valós (a házasságban két ember közötti) kapcsolatban tud létezni. Soha nem tudunk betelni szépségével, jóságával, melegével, fényével, amit a társunkban látunk meg. Nincs az a definíció, ami elégségesen körülírhatná, az a laboratóriumi műszer, ami azt kimutathatná: csak a szívünkkel, lelkünkkel tudjuk érzékelni. (Biztos Mo-n is kötelező az orvosi vizsgálat házasságkötés előtt.  Gondolom, elvégeztétek, és a szeretetszintetek sokkal magasabb lett a normál értéknél. Ez maradjon is így. Ez a legegészségesebb állapot.) 

  Csak utalok rá, hogy amikor a feleség szót hallottuk, az valójában magyar nyelvünk logikája szerint (és nem az újkori trendek értelmében) mindkét felet jelenti. (Használjuk is a házastársra, sajnos, inkább ironikus értelemben a „jobbik felem” kifejezést.). Fele-ségem, fele-mindenem, fele-részem, aki nélkül csonka, hiányos az életem, aki kiegészít, aki egzisztenciálisan hozzám tartozik, ahogy a naphoz a fény, forráshoz a víz.

   Megfogalmazódott a házasságot éltető szeretet speciális hatás-visszahatás törvénye is… Az axióma így hangzott: aki szereti a feleségét/férjét, egyszóval hitvestársát, az önmagát szereti. Szereti: ez egy erőteljes, élethossziglan tartó, folyamatos cselekvést kifejező, tárgyas ige, amelyik nem tűri a feltételes módot. Szeretném akkor, ha… (Anyuka nem mondja kisgyerekének: akkor gondozlak, ha - ez abszurd lenne.) Azt nem is kell tisztáznunk (mert tudjátok), hogy a szeretetről szólván nem érzelmekről beszélünk, hanem odaadásról, áldozatvállalásról, nem múló kapcsolatról, hanem tartós és megtartó közösségről. 

   Kívánjuk: szeressétek egymást mindig őszinte szívvel… Mert ez a legtöbb, mi adható. Egymásnak, és – kissé meglepő módon – önmagatoknak is. A „te” egybekapcsolódik az „én”-nel. Egy szervesen összefüggő rendszert, közösséget alkottok. Aki a másikat szereti, az önmagát is. (Ismeritek a történet a nyáron is vacogó királyról, akinek a bölcs azt tanácsolta: öntöztesd fel rongyokban járó szolgáidat, és te is megmelegedsz). Önzés kizárva.  Aki csak önmagát szereti, az a másikat nem, ezért valójában önmagát is rosszul.  

   Az önzetlen, az önmagát adó szeretet útján elinduló két ember, akiről beszélünk, akik most ti vagytok, elhagyja apját, anyját… Nálunk, Erdélyben külön rituáléja van ennek. Szem szárazon nem szokott maradni. Nem akarok most érzelgős lenni, de van valami szívszorongató ebben, és ehhez a szép ünnephez hozzá tartozik ez is. Amit a pszichológia leválásnak nevez. Függetlenedésnek. De tudjátok, kedves Szülők, úgy hagynak el titeket gyermekeitek, hogy egy kitáguló, új minőségű kapcsolatban kapjátok őket vissza…

   Az egy testté létel tézise (a bibliai házasságértelmezés egyik alapeleme) a legvalóságosabb összetartozásról beszél. Ez jelenti, nyilván, a testi kapcsolatot, az egymáshoz kötődés mély átélését, de a közös sorsot, az egymás mindennapi életében való osztozást. Pál apostolt parafrazálva: lehet-e beteg az egyik, hogy a másik is ne szenvedjen, érheti-e szégyen az egyiket, hogy a másik arca is ne piruljon? Nem egy szimpla összeadódás ez, nem az „egy meg egy egyenlő kettő” igazsága, hanem az 1 + 1 –ből valami új, minőségi egység létrejötte. Szemléltetésként: az 1 kerék meg 1 kerék nem 2 kerék, hanem (ha megvan hozzá a keret) bicikli, kerékpár. 

   Nagy titok ez… misztérium. A házasság, meggyőződésem szerint, valamiképpen isteni eredetű, mennyei vonásokat hordozó. Persze, mi emberek néha triviálissá tudjuk tenni (ez rátok nem vonatkozik), ám alapjaiban ott van ez a misztikus szépség, lényeg, tartalom. 

    Az apostol szinte visszakozik, hogy két ember kapcsolatáról mert ilyesmit mondani, és hozzáteszi: ezt Krisztusról és az egyházról (is) mondom. Mi most azt olvassuk ki ebből: a családi modell mellett (hálásak lehettek szüleitek életpéldájáért, szeretetéért, gondoskodásáért) van egy eszményi minta is előttünk, egy önzetlen áldozat, egy végtelen, feltétel nélküli, krisztusi szeretet, ami házasságunk, házasságotok számára etalon, erőforrás lehet, amiben meg lehet újulnotok napról napra. Ezt kérjük, kívánjuk számotokra!

Egy imádságot olvasok fel: 

"Áldd meg, Uram, ifjú testvéreink házasságát! Töltsd be szívüket feltétel nélküli szeretettel, türelemmel és megértéssel. Áldd meg őket testükben - lelkükben, önmagukban és családjukban. Ajándékozd meg őket végtelen jóságodból minden jóval. Adj nekik kitartást és hitet közös küzdelmeikben, áldozatvállalásaikban, hálás szívet a sikerekben és örömökben. Segítsd őket, hogy egymáshoz odaadóan ragaszkodjanak, és benned rendületlenül bízzanak.

Tedd erőssé a kezüket, amellyel egymás kezét fogják,

tedd gyöngéddé a szívüket, amelyben egymást hordozzák,

tedd egyenessé a gondolataikat és tetteiket, amelyekkel egymást gazdagítják.

Tedd házaséletüket példává reményeink és kegyelmed szerint gyermekeik számára is.

Vezesd őket, Uram, hogy mindig az általad kijelölt úton járjanak.

Bátorítsd őket, hogy hozzád és egymáshoz mindhalálig hűségesek maradjanak, s majd elnyerhessék tőled az üdvösség koronáját.” Ámen. 

Kol 3, 12-15 (esketés)

 12 Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. 

13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. 

14 Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. 

15 És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhívva az egy testben. És legyetek háládatosak. 

    Régebb – kivált faluhelyen - nagyobb érdeklődés övezte a fiatalok házasságkötését, és ha a vőlegény vagy a menyasszony (általában ez utóbbi) máshonnan érkezett, akkor főként az idősebbek kíváncsiskodva kérdezték: hová való, kinek a fia, leánya? Most semleges terepen vagyunk, itt egyenlő súllyal tevődhet fel a kérdés: kicsoda a menyasszony, kicsoda a vőlegény. Kedves ifjú Testvéreink, itt most ezt a kérdést nem földi szempontok szerint válaszoljuk meg (bár azok sem elhanyagolandók, és fontos nektek hálával gondolnotok szeretteitekre, akikkel összekapcsolódott és összetartozik életetek), hanem az ige alapján, amely titeket (mindnyájunkat) Isten szent és szeretett választottainak nevez. 

  Mielőtt kiválasztottátok volna egymást, Isten már kiválasztott titeket, megváltott, elpecsételt a magáénak, kegyelmébe fogadott, biztosított szeretetéről. Kedves Vőlegény, nem akárkit veszel el, kedves Menyasszony, nem akárkihez mész férjhez, egyszóval mindketten nem akárkivel házasodtok össze… Ezt az isteni értéket, szentséget, kiváltságot önmagatokban, egymásban soha ne tévesszétek szem elől!

   Amikor a földi származásunk mellett erre a mi mennyei eredetükre mutat rá az ige, ez egyben emlékeztetés, elkötelezés is arra nézve, hogy milyen lelkülettel járjunk. Hogy hogyan éljük meg házasságunkat, hitvesi kapcsolatunkat, de a családtagokkal, egyáltalán az embertársakkal való viszonyunkat is. És ez most egy drága, szeretettel teljes figyelmeztetés számotokra is. 

  Öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, szelídséget, türelmet. És nemcsak az esküvő ünnepi alkalmán (2025. szeptember 28-án)! A menyasszonyi, vőlegényi ruha egy napra való, de ez a lelki öltözet, ami valójában eggyé kell váljon velünk, ez mindig rajtunk kell legyen. Mindig így kell egymáshoz forduljunk, viszonyuljunk. Igaz, milyen szép és áldott az a házasság, ahol ezt a lelki divatot követik! Milyen jó látni, hogy ti is szeretitek ezt a stílust! 

  Könyörületes szív, jóság, szelídség, alázat, türelem. Ez nemcsak természet és temperamentum kérdése (). Olyan lelki ajándékok ezek, amikre törekedni, amikben növekedni, gazdagodni lehet. Kívánjuk, hogy ezek az áldások legyenek ott a szívetekben, ezek „díszítsék” hitvesi közösségeteket… Ezek egyben a házasság erőforrásai, kalóriái és vitaminjai. A könyörületes szív a másikat soha nem tekinti vetélytársnak, hanem mindig meglátja benne a szeretnivaló embert (ó, bárcsak mindig meglátnátok!).  A jóság bizalmat szül (teljesen ráhagyatkozhatom a társamra, mert tudom, hogy a legjobbat akarja nekem), ua. tartalmassá, erőt adóvá teszi a kapcsolatot. Jó a jóval együtt lenni. A szelídség derűvel ragyogja be az otthont, elejét veszi a vitáknak (mert nem a magam önérzetének akarok elégtételt szerezni, nem „lapáttal akarom egyengetni a hullámokat”, hanem megvárom, amíg azok kisimulnak).  Az alázat lehetőséget nyújt az őszinteségre (nem az „én” kerül az első helyre, hanem a „mi”, nem az én akaratom, önérzetem, stb., hanem a mi közös ügyünk). A türelem pedig békességet teremt a kihívások, megpróbáltatások között is. Egy házasság két emberből áll. Ezek a felsorolt lelki javak tehát duplán kell jelen legyenek kettőtök kapcsolatában. 

   Aztán az ige válaszol arra a kérdésre is, hogy mi van, ha én vagy a társam nem éppen ilyenek vagyunk, hanem olykor keményszívűek, haragosak, engesztelhetetlenek, sértődékenyek, türelmetlenek. Ünneprontó szavak ezek. Sajnos, emberi természetünkben ezek is benne lappanganak. És – talán akaratlanul – megsértjük egymást, neheztelésünkkel nehézzé tesszük a másik életét, észrevétlenül önzőkké válunk. Azért hozom szóba ezt, hogy időben felismerjétek ezeket a belülről támadó kísértéseket, és felvegyétek a harcot velük. Gyermekeinknek azért beszélünk a balesetekről, hogy éberré tegyük őket a rájuk leselkedő veszélyekkel szemben. 

   Viseljétek el egymást… Mintha nem hangzana eléggé romantikusnak. Két egymáshoz szíve szerint ragaszkodó fiatal nem elviselni akarja egymást, hanem szeretni. A forró érzelmekből passzív eltűrés lesz? A házasságra vonatkozóan biztos, hogy nem ezt akarja üzenni az ige, hanem arra mutat rá, hogy milyen áldás az, ha egymást békességben, szeretetben el tudjuk hordozni. Ha ki tudunk tartani egymás mellett, és mindig meg tudunk bocsátani. Ez az utóbbi (a megbocsátás) az ige szerint kölcsönös: „egymásnak”. Nem kell minden alkalommal kideríteni, hogy ki a hibás, ki a sértett és ki a sértő fél, kinek van igaza (ebben nem mindig sikerül megegyezni.)  A kérdés inkább az, hogy kinek lesz igaza: Istennek, aki szeretetre tanít, vagy a kísértőnek, aki haragban akar tartani. Valakinek a példája álljon mindig előttetek: a Krisztusé, aki megbocsátott, és titeket is erre tanít. 

    Mindig legyen annyira fontos a házasságotok, legyetek annyira fontosak egymásnak, hogy keressétek meg a megbékélés, a kiengesztelődés útját, és a nehéz időszakokban még odaadóbban álljatok oda egymás mellé! (Olykor egyiknek kell hordozni a másikat, másszor a másiknak az egyiket.)

  És mindezek fölé öltsétek fel a szeretetet. A felsorolt lelki ajándékok csúcsa, közepe, ami összefog mindent és mindenkit. A házasság szent összefogás, összefogódás, ahol egymás szeretete összekapcsol, Isten szeretete pedig körülölel titeket. 

   A kérdés az, hogy hogyan történik a szeretet felöltése? Ha egy ruha lenne, akkor egyszerű lenne magunkra venni. Ha egy gyógyszer lenne, amit – mint megfázás vagy fejfájás esetén – csak be kell vennünk, és rendbe jön minden, szent nyugalom árad szét, felderülnek a tekintetek, mosoly fakad az arcokon, és megnyílik a szív és a száj, akkor egyszerű lenne.  Ó, ha lenne ilyen ruha, ilyen gyógyszer! Igazából van: a Krisztussal való közösségünk és az egymás iránti őszinte ragaszkodásunk. Az ige utasítása tehát azt jelenti: legyetek hűségesek Krisztushoz és egymáshoz. 

   Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben… Egymás mellett élve sok mindent eltanulunk egymástól. Alakulunk egymáshoz. Gyakran külső gesztusainkban is. Ha Krisztus otthonotok állandó lakója lesz hit által, akkor tőle elsajátítjátok a megértést, türelmet, alázatot, és főleg a békességet, és szívetekben az fog uralkodni, mert erre vagytok elhívva, ebben lesztek áldottak egy testben. Pál ezt a gyülekezetről mondja, de ez a kifejezés („egy test”) mindenekelőtt a házasságra vonatkozik. Személyesen a tietekre is. 

  Ezért (és mindenért) legyetek nagyon hálásak. Szülőkért, nagyszülőkért, testvérekért, barátaitokért, kiváltképpen egymásért. És legyetek hálásak Isten megáldó jóságáért. Kedves Menyasszony és Vőlegény! Mi is hálásak vagyunk értetek. Azért, hogy életetekben, családotokban, Isten kegyelméből születendő gyermekeitekben is kiábrázolódik majd Isten örökkévaló kegyelme, amelybe körülvesz minket, és amelyben részünk lesz az örökkévalóságban is. Ámen. 

1 Kor 13, 2b., 8a./Ef 4, 31-32 (esketés)

Ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.

A szeretet soha el nem múlik./

Minden keserűség, indulat, harag… legyen távol tőletek... 

Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

    Nem tudom, gyerekkorotokban játszottatok-e lakodalmast? Az én emlékeimben úgy él, hogy mindig a nagyobbak mondták meg (ők voltak a ceremóniamesterek), hogy ki kivel kell összeházasodjék… Előfordult, hogy a kinevezett gyerekvőlegény és gyerekmenyasszony nem volt éppen jó viszonyban egymással, de a rendezői utasítás szerint a megjátszott jelenetek ideje alatt mosolyogniuk kellett, és szeretniük kellett egymást. Mert, igaz, azt már a gyerekek is tudták, hogy az esküvőn a vőlegény és menyasszony szépen kell viselkedjék egymással. A játék forgatókönyve – nyilván - nem terjedt ki a hétköznapokra. Az túl unalmas lett volna…

  Pedig az élet – az ünnepnapok mellett – főként mindennapokból áll. És az esküvőn tanúsított kedvességnek maradnia kell évekre, évtizedekre. Mégis miért nem marad sok esetben? Mert beférkőzik valami a házastársak közé. Valami, ami eltávolítja, elidegeníti őket egymástól. Önzés, keserűség, indulat, harag, bizalmatlanság. Ezek minden házasságot megkísértenek. Ünneprontó kijelentésként hangzik, de a tieteket is meg fogják környékezni. Vigyáznotok kell egymásra, saját szívetekre, az Istennel ápolt kapcsolatra, a szeretetek, odaadásotok őszinteségére.

    Az első két igeverset az. ún. agapé-himnuszból kétszeres szándékossággal választottam. Először azért, mert a szeretetről szól, ami az emberi kapcsolatok, a közösségek, de főként a házasság összetartó ereje. Ami a Bibliai értelmezése szerint nemcsak érzelem, hanem önfeláldozás, kiállás, hűség, türelem, reménység. Aminek a forrása maga Isten. Azért vagytok ti itt ebben a minőségben, mert Isten az ő örökkévaló szeretetével ajándékozott meg titeket, és ezt a szeretet gyújtotta fel szívetekben egymás iránt is. A házasságkötési fogadalom legfontosabb mondata: „szeretem”. Ebben mindennek benne kell lennie. Mert – hallottuk – a szeretet soha el nem múlik. „Mert a hegyek megszűnhetnek, a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg”- hangzik az Ézs 54, 10-ben. 

  És ezzel már utaltam is a másik okra. A tájból kiemelkedő geográfiai képződményről van szó. „Ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el.” Mindketten a hegyek rajongói vagytok. Esküvői meghívótokon is egy meredek oldalon felfele kapaszkodó vőlegény és menyasszony alakja látható. Jelképes üzenete van ennek. Célokat kitűzni, felfele haladni, együtt magaslatokat elérni. És közben nagyon vigyázni egymásra. A hegyekben az egymásrautaltság, az egymásért való felelősség testközeli élmény. Ha egy zsúfolt városban otthagyunk egy bajbajutottat, akkor az azt jelenti, hogy rábízzuk másokra, ha hegyekben tesszük ezt, akkor a végzetnek szolgáltatjuk ki. Vigyázzatok, a titeket egymáshoz kapcsoló kötelek mindig erősek legyenek, és rögzítve a biztos sziklához, Krisztushoz…     

  A második igeszakaszban az a figyelmeztetés hangzik el felétek, hogy tartsátok távol mindazt magatoktól, ami eltávolít egymástól, Istentől! Szinte megdöbbenünk, amikor rájövünk: az felsorolt negatív tényezők - keserűség, indulat, harag -, amiket ki is egészíthetünk: önzés, gőg, sértődés, egyebek, tkp. belülről támadnak. Ismerjétek fel időben, és lépjetek fel határozottan ezek ellen magatokban… („Soha nem került veszekedni való? - kérdezték egy békességben élő idős házaspártól. „De került, csakhogy mi mindig igyekeztünk azt félretenni.”) 

   Mondhatnátok: ha ennyi küzdelem van a közös életben, akkor megéri? (Megéri egy magas csúcsot megmászni?)  Persze, hogy megéri. A tanítványok is elbizonytalanodnak, és azt mondják Jézusnak: ha így van a férfi dolga az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni (Mt 19,10). De mi más lenne szebb, nemesebb, valóban beteljesedést adó, mint mindent vállalni azért, akiben megismertem a hűséges társat, akit Isten nekem rendelt? 

  De nemcsak harc van... hanem jóság, irgalom, szeretet. Legyetek egymáshoz jóságosak. Megindító kérés ez. Annyi gyöngédség van benne. Nemcsak jók, hanem jóságosak… ez utóbbi sokkal több az elsőnél. A jóságos embertől nemcsak segítő cselekedeteket várhatunk, hanem szíve melegét, kedvességét, odaadását. A jóságos házastárs nemcsak elvégzi kötelességszerűen a rá háruló feladatokat (az sem semmi!), hanem ua. megértő, figyel a másikra, és abban leli örömét, ha örömet szerez a férjének, feleségének. Soha nem akar ártani a másiknak, még ha az esetleg meg is sértette volna. (Ismertem egy mv-i családot, 50 éves történet ez, ahol a feleséget elhagyta az igazgatói állást betöltő férje egy fiatal titkárnőért. Amikor a férfi súlyos beteg lett, a barátnő faképnél hagyta, a feleség pedig szó nélkül visszafogadta, és ápolta türelemmel és szeretettel.) A jóság legyőzhetetlen. 

  Legyetek irgalmasok. Furcsa ez a kifejezés a házasságra gondolva. Isten az, aki irgalmas. Azonban a házasság isteni áldást, a mennyi vonásokat hordoz. Igaz, tudjátok? Nagy titok ez! Misztérium. Ha Isten jelen van a házasságotokban, akkor az ő irgalma is ott van a szívetekben. Mindig meglátjátok a másikban azt az embert, aki rátok bízta magát, aki (bizonyos értelemben) kiszolgáltatta magát nektek… nem azért, hogy ezzel a helyzettel visszaéljetek, hanem hogy ez a tény irgalmasságra indítson titeket egymás iránt. Itt nem aláhajló irgalmazásról van szó, hanem két azonos értékű ember egymás iránti nagylelkű magatartásáról. Ami erőt ad, gyógyít, mély bizalmat ébreszt. (Az irgalmasság ellentéte a szívtelenség… amit – kívánjuk - csak hírből ismerjetek.)   

  És bocsássatok meg egymásnak. A jegyes beszélgetés egyik kiemelt témája volt ez. Mert a házasságnak is fontos feltétele. Hitvesi kapcsolatotok belső, közös immunrendszerének életbevágóan fontos funkciója. Mert emberek vagyunk, és vétünk egymás ellen. A szent házasságban is. A megbocsátás nem egyszerű elengedés, hanem a kapcsolat megújítása, rehabilitációja, regenerálása. Megbékélés, kiengesztelődés, a bizalom megerősödése. 

   A megbocsátás (amit nyújtok, és főként az, amit kapok) inspiráló tanulság kell legyen… (Történet: egy bölcs, ahányszor tanítványa tiszteletlenül viselkedett vele szemben, adott neki egy ezüstpénzt. A fiatal tanítvány nem értette. Mestere így magyarázta: amikor megbocsát neked valaki, akkor valaki értékes kincset kapsz tőle, gazdagabb leszel, vagyis több bízatik rád, és nagyobb lesz a felelősséged. Ezt soha ne feledd! Ne kezeld felületesen a mások bocsánatát!) 

    És megint a legmagasabb példa, az örök minta: ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban és Krisztusért, akit ő végtelenül szeret (és általa minket is)… A házasságnak krisztusi alapja van. Ezért vagyunk mindnyájan - szülők, testvérek, barátok – teljes reménységgel felőletek. Az alap szilárd, építsetek rá egy szép házat, házasságot - áldásból, jóságból, szeretetből! Ámen.