bgImage

MEZŐBERGENYEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "
(Zsid 13,8)

1 Kor 9, 19-27 (advent II.)

2024-12-09

Domahidi Béla

1 Kor 9, 19-27 (vas.de. –  dec. 8.)

 

    19 Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. Mt 20,26; Mk 10,45

20 A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. 

21 A törvény nélkülieknek olyanná lettem, mint aki törvény nélküli – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. 

22 Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. 

23 Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban. 

24 Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. 

25 Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Fil 3,14; 2Tim 4,7-8Jak 1,121Pt 5,4; Jel 2,10

26 Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, 

27 hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. 

 

    A gyülekezet számára jól ismert tény, a vendégeinknek mondom: textusválasztásban általában a református bibliaolvasó kalauzt szoktuk követni… Most a tegnapi igeszakaszt olvastam fel, a mai kissé ítéletes lett volna, bár az intő üzenetet is meg kell hallanunk. Az említett (kihagyott) igehelyen arról van szó, hogy a választott népnek Isten nagy csodáiban volt része, fiai-lányai mégis engedetlenek lettek. Intő példaként állnak előttünk, hogy ne legyünk bálványimádók, ne paráználkodjunk, ne kísértsük az Urat, ne zúgolódjunk… A mára kijelölt ószövetségi igerészben pedig (a 2 Sám 12-ben) a Dávid bűnének leleplezése a téma, akinek Nátán a fejére olvassa: te vagy az az ember. Másokban észrevesszük a hibát, magunkban nehezebben. Befele irányuló nézésünk pozitívan torzít (a kifele irányuló negatívan), nem látjuk helyesen önmagunkat. (Csak annyit kellene megbocsáss, elnézz másoknak, amennyit megbocsátasz, elnézel magadnak.)  Advent őszinte, hiteles szembenézés. Dávid mindent megkapott, és mégis önhatalmúlag (mert királyként megengedte magának) saját vágyai útjain indult el. Nincs más út, csak Isten útja, amelyen Krisztus jött el hozzánk a mennyből, és amelyen minket is el akar vezetni a mennybe.

   Megérkeztünk mai textusunkhoz. A 9. fejezet első verseiben Pál a lelki szabadságról beszél (előzőleg a bálványáldozati hús kérdését tárgyalja), és ezt a tanítást saját példájával erősíti meg. Mindenkivel szemben szabad vagyok, vagyis a kegyelem embere.  „Ki vádolja az Isten választottait?” – teszi fel a kérdést Pál a Római levélben. És válaszol is: Krisztus az, aki megigazít. (A tékozló fiú hazafele tartva nem szedett össze innen-onnan valamennyire is szalonképes ruhákat, nem játszotta meg, hogy alapjában véve minden rendben van vele, hanem felvállalta: „amint vagyok sok bűn alatt”. És azt sem nem gondolta, hogy sikerül majd igazolnia magát, megmagyaráznia a bizonyítványát, egyedül apja jóindulatára számított. ) 

     Mégis mindenki szolgájává tettem magam. A Krisztusban kapott küldetés őszinte, elkötelezett vállalása ez, éppen az ő példáját követve. Ő sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon. Hogy a legszegényebb, legelesettebb, legalázatosabb, a legbűnösebb is tudhassa: valaki kiáll mellette. Ha magunkra nézünk, akkor nem kétséges immár: ha ő engem vállal, akkor ezt mindenkivel megteheti. (A kegyelem azoknak adatik a legbőségesebben, akik a legkevesebbet tudnak érte adni.)   Életünk Krisztus utánzása. Imitatio Christi. Ő hasonló lett hozzánk, hogy mi hasonlók lehessünk őhozzá. Adventünk arról szól: ebben a világban, ahol újból ordas eszmék kelnek életre, ahol hatalomvágy, gyűlölködés vakítja el az embereket, úgy kell őt várnunk, hogy közben kérjük, akarjuk, hogy Isten Lelke az ő arcára, indulatára formáljon minket. 

  A zsidóknak zsidóvá, a törvény alatt levőknek törvény alatt levővé lettem, írja az apostol, aztán öntudatosan teszi hozzá: bár nem vagyok a törvény alatt. Mégis igyekszem eleget tenni annak, ahogy Krisztus is engedelmeskedett a törvénynek, még a polgári előírásoknak is. (Emlékszünk: adót fizetett, azt tanította, hogy a császárnak is meg kell adni, ami neki jár. Nem élt mennyei előjogaival, pedig írva van: az Úré a föld és annak teljessége). Pál apostol sem élt vissza apostoli kiváltságaival, nem hivalkodott tudásával, küldetésével, nem okoskodott és nem oktatott ki, nem kritizált. Nem elveket követett, hanem Krisztus megváltó szeretetét akarta közel vinni az emberekhez. Nem megalkuvás vagy népszerűsködés volt ez a részéről, egyetlen szándék vezérelte: szabaddá tenni az evangéliumot.  

    Hallunk a másik oldalról is. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem… Krisztus is, mint jogfosztott, a városon kívül született, és a városon kívül halt meg. Igaz, szívszorító ez?! Ellenségei istenkáromlónak nevezték, azt mondták róla, hogy íme, falánk és részeges, vámszedők és bűnösök barátja! (Mt 11,19). Tehát a számkivetettek, a megbélyegzettek is – helyreállításra, gyógyulásra vágyva - közel érezhetik őt magukhoz. Pál itt is hozzáteszi: bár nem vagyok törvény nélkül, a Krisztus törvényét követem.  Ami, tudjuk - gondoljunk a Hegyi beszédre! -, nemcsak megfelelésvágyból, kötelességtudatból fakadó, hanem szívbeli engedelmességet követel. Nem könnyelművé, hanem sokkal inkább felelősebbé tesz. Nem a külső előírások betartását, hanem önmagunk teljes odaszentelését várja el tőlünk. Az értelem, a szív megújulását. Ha a törvény azt követeli, hogy add oda felső ruhádat, akkor Jézus azt, hogy add oda az alsót is. Ha törvény azt követeli, hogy ne légy bosszúálló, Jézus azt, hogy tégy jót ellenségeddel. A Krisztus törvénye a szereteté, ami a legkönnyebb és a legnehezebb, ami szabaddá tesz, és egy életre elkötelez. Követjük-e ezt törvényt? Nem lelki fényűzés kérdése ez, hanem életé és halálé. 

   Az erőtleneknek erőtlenné lettem… Megható ez a mondat. A mások sorsával való azonosulásról szól. Egy holland lány (Marluta) Krajova környékén a cigányok közt végzett missziót, és beköltözött közéjük a telepre. Vállalta életformájukat, szegénységüket, kitaszítottságukat. Lefordította nyelvükre a Biblia fontosabb részeit. Most Indiában él, és nem a felső tízezer között… Lóhátról nehéz együtt érezni a gyalogossal. Akár lelki értelemben is. Magas lóról osztjuk a tanácsokat és az észt, ítélkezünk. Pedig a lényeg Krisztus aláhajló, megváltó szeretete. 

   Mindenkinek mindenné lettem, hogy megmentsek némelyeket. Krisztusi gondolkodás ez, ua. adventi kihívás. Nem az emberek hamisságát, hitetlenségét, testi vagy lelki hanyagságát kell átvennünk, de közel kell kerülnünk a lelkükhöz… Azokhoz is, akiknek elcsúszott az életük, azokhoz is, akik nemcsak másokkal, de már magukkal sem törődnek. Jézus nem a magas körök barátságát kereste, nem a főpapok és írástudók elit társaságában forgolódott.

  Hangsúlyos itt: mindez az evangéliumért, az örömüzenetért történt, ami nem az én dicsőségemet hirdeti, hanem a Krisztusét, Isten örökkévaló kegyelmét, vigaszt az embereknek. Mennyit ér az evangélium? Megfizethetetlen. És én mennyit vállalok, mekkora áldozatot hozok érte? Mert – az apostol szavaival – mi is részestársak vagyunk abban. Rajtunk is múlik annak sorsa, hatékonysága. Abban, hogy társadalmaink, közösségeink ide jutottak (akár politikai szinten is), hogy az emberek ilyen könnyen manipulálhatóak lettek, hogy az erőszak mámora ennyire képes megszédíteni őket, abban benne van a világi és egyházi vezetők sokféle visszaélése, a szülők közömbössége, az általános elidegenedés, a lelki értékektől való elfordulás, csak földi célok hajszolása. A bennünk levő űrt valami betölti… Egyre jobban látom, hogy mindennek következménye van: nemtörődömségünknek, megalkuvásainknak, igazságtalanságainknak, egymás elleni harcainknak, amiképpen a jóra és a  tisztaságra való törekvésünknek is… Mindennek beérik a gyümölcse. 

   Ezt a szolgálatot végezve nem kell más kontinensre mennem, elég, ha a környezetemben hitelesen megélem azt. Európát, közösségeinket, családjainkat újra kell evangélizálni. Krisztusra mutató emberekre van szükség. Akik nemcsak beszélnek róla, de szerinte élnek is: alázattal és bátran, szelíden és okosan. Vigyázzunk, a Sátán seregének zászlóira is gyakran felkerül a Krisztus neve! 

   Nagyon kifejező a versenypályás hasonlat: kitartásról, odaadásról szól. Kicsit elgondolkoztat a megjegyzés: csak egy nyeri el. Ám az apostol mégis mindenkit biztat (többes számban fogalmaz): úgy fussatok, hogy lenyerjétek. Nyilván, nem egymás ellen versenyzünk (református, adventista, katolikus testvérekként - Krisztusban hívő emberekként), hanem egymást támogatva, egy testként… Másodszor: Krisztus (egyedül) megfutotta helyettünk a pályát, elnyerte nekünk a koronát. Nekünk az ő követésében, szolgálatban kell kitartanunk. „Gyorsan utánad siessek, és szent példád szerint éljek.” 

  A Krisztus követésében – akár a sportban – kulcsszó az önmegtartóztatás… Legnagyobb harcunk önmagunkkal van (mi pedig sokszor arra fecséreljük az energiánkat, hogy egymás ellen hadakozunk). Magunkat kell legyőzzük. Sportolók mondják ezt: önmagukat kell túlszárnyalják. Sok ember önmagát tartja a célnak, az igazság alapjának. Egónk köré építünk mindent. Így aztán nem jutunk tovább magunknál. Ez pedig egy nyomorult, korlátozott állapot. Advent arról szól: túl kell jutnunk önmagunkon. Addig a Krisztusig, aki – más irányba – túl lépett isteni létén, dicsőségén, és emberré lett, hogy megváltson. Őt kell fogadnunk ahhoz, hogy felülmúljuk önmagunkat. 

  Futok, mint aki előtt biztos a cél (Krisztus az út, Krisztus a cél), úgy öklözök, mint aki nem a levegőt csapkodja. Ismernünk kell az ellenséget. Hessegetéssel nem távozik el tőlünk. Csak imádsággal, lelki összeszedettséggel, Krisztushoz ragaszkodással, a hit határozottságával lehet felvennünk ellene a harcot. Nem gondoljátok, hogy ezekben kellene megerősödnünk? 

   Advent küzdelem, nem tétlen (vagy éppen megkeseredett, bűnbe merült) várakozás… Hosszabb túráról tartottunk a szálláshely fele a családdal, egyik lányunk elfáradva, panaszosan mondta: alig várom, hogy megérkezzünk. Azt feleltük: ahhoz szedned kell a lábad. „Azt mondta Jézus: idelenn/
Új próba és új küzdelem /A hívők sorsa szüntelen.” - de biztos cél fele haladunk, mert őt követjük, és tőle kapunk erőt, áldást. Ő megérkezett hozzánk, vele mi is megérkezünk őhozzá. Ámen

Interaktív kereső

Keresési eredmények

Nincs találat

" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "

(Zsid 13,8)