Jel 12  (vas.de.)

    Képzeljük el (nekünk, akik értük a kommunizmus éveit, talán nem is olyan nehéz), hogy egy olyan diktatúrában élünk, ahol nem szabad gyakorolnunk a hitünket, ahol nem szabad összegyülekeznünk, ahol állandóan figyelnek, és csak titokban emlékeztethetjük egymást az evangélium vigasztalására (sajnos, vannak olyan országok, ahol mindez nem elméleti feltételezés, hanem mindennapi kemény, fenyegető valóság). Egy ilyen helyzetben hogyan tennénk bizonyságot Krisztusba vetett reménységünkről?  Igaz, egyfajta rejtjeles nyelven, amit csak mi, a beavatottak értünk igazán: bibliai jelképekbe burkolva az erőt, bátorítást nyújtó üzenetet a megváltásról, Isten igazságáról. Ezt teszi János is, amikor – Isten parancsára –megírja a Jelenések könyvét… egy nagyon nehéz korban, amikor rettenetes elnyomás nehezedett Krisztus követőire, amikor a szemükben a római birodalom testesítette meg a hitet, életet elfojtó, elpusztítani akaró gonosz hatalmat. 

   Változtak az idők (nálunk fele legalábbis), de ma is sokféle kísértéssel, külső,belső támadással kell szembenéznünk… Nagybetűs ellenségünk minket nem nyílt üldözéssel, hanem rafináltabb módszerekkel próbál elszakítani Istentől és egymástól. Mondhatjuk: a taktika változott, de a szándék nem. (A kísértő színt váltott, de nem tűnt el a színről…)  Ezért időszerű a Jelenések könyvének tanítása, akkor is, ha jelképei közül sok már idegen, vagy alig érthető számunkra. A Biblia egészére figyelve azonban kihámozhatjuk a könyv fő mondanivalóját, hogy ti. Isten minden emberi hamisság és ármánykodás ellenére véghezviszi üdvözítő akaratát, és megtartja az övéit. Van egy másik valóság is, egy másik szempont, amit nekünk (hívő embereknek) mindig – kivált, ha a földi perspektívák beszűkülnek – szem előtt kell tartanunk. 

    Egy jel tűnik fel az égen… A jel – benne van a szóban - valamit jelez, jelképez, valamire utal, valamit üzen… Az égen mutatkozik, azaz fölöttünk áll, amiről szól, az – bár kapcsolatos velünk – de túlmutat emberi lehetőségeinken. Egy asszony a napba öltözve. A nap (Nap) a Bibliában a fény, a világosság szimbóluma, Isten teremtő hatalmának, gondoskodásának, jelenlétének a bizonyítéka.  A Jelenések könyve első részében úgy jelenik meg Jézus, mint akinek tekintete olyan, „mint amikor a nap teljes erejével ragyog”. Akik téged szeretnek, tündököljenek, mint a kelő nap az ő erejében, olvassuk Bírák 5,31-ban. Vagy az Ézsaiás 60, 1-ben: Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Ezen az asszonyon nem saját ékszerei csillognak, sziporkáznak, szépségét, dicsőségét a naptól (a mennyei Naptól) kapja kölcsön. A protestáns írásmagyarázás az anyaszentegyházat (annak közösségét, tagjait) ismerte fel az asszony alakjában, akin ott ragyog Isten szeretetének dicsősége,  aki Isten világosságát kell hordozza ebben a világban, és aki a kiválasztás, az elhívás, a megváltás, a megszentelődés méltóságával koronáztatott meg. (Pál apostol is úgy beszél az egyházról, mint Krisztus menyasszonyáról).  A 12-es szám az ószövetségi pátriárkákra, az újszövetségi apostolokra utalhat,  mert Isten mindig embereket választott ki és bízott meg népe szolgálatával.

  Lába alatt a hold… A hold a változás jelképe, ugyanakkor a Bibliában az ünnepek meghatározója. Ennél az igei megjegyzésnél gondolhatunk azokra a vallásos szertartásokra, amiknek alárendelt szerepe van, ugyanakkor alapot is jelentenek az egyháznak.

    Az asszony várandós: az élet, a jövő ígéretét hordozza. Istennek nem csak átmeneti terve van velünk, nemcsak felhasznál minket akarata véghezvitelében, hanem meg is akar tartani örök közösségében. A vajúdás ténye utal a megváltás utáni várakozás gyötrelmére (Pál írja: sóhajtozunk megterheltetve, Péter pedig: szomorkodunk különböző kísértések között), de benne van a közelgő beteljesedés bizonyossága is, amiből élő reménység fakad. Emlékszünk Az ember tragédiájának fordulópontjára: amikor Ádám – sok csalódás után – mindent feladna, Éva közli vele, hogy „anyának érzem, ó Ádám, magam”. És hirtelen célja, értelme lesz a küzdelemnek. 

  Egy másik jel is mutatkozik János látomásában. Ugyanott: az égen. Ez a félelmetes jel is túlmutat emberi hatáskörünkön, a kísértő szellemi világ erejét mutatja. Ősi ellenségünk hatalmi igénnyel lép fel, a pusztítás szándékával. Egy sárkány bukkan elő (figyeljük meg: míg az asszony realisztikus, a sárkány mitikus figura), aminek hét feje és 10 szarva van (Dániel prófétánál – a 7. fejezetben -, illetve a Jel 13-ban olvasunk hasonló szörnyetegekről).  A bibliai álmokban, látomásokban a fej az uralomnak (vagy egy-egy uralkodónak) a jelképe. A hetes szám a teljességet szimbolizálja. A gonoszság nem egy erőtlen, vérszegény jelenség ebben a világban. Sőt: teljesnek és véglegesnek mutatja magát. Szoktuk is mondani: egyre inkább a gonoszság uralkodik. Ez látszólag, tapasztalhatólag így van, de tudnunk kell: napjai meg vannak számolva. 

  Többen az írásmagyarázók közül a sárkány itt megjelenő alakját a korabeli Római birodalommal kötik össze, ami akkor a keresztyének számára a legfélelmetesebb, legrettenetesebb hatalom volt, és az államapparátus valóban ördögi gonoszsággal üldözte a Krisztus követőit. Ma már az a birodalom nem létezik, de a gonoszság igen. Ez a tény arra figyelmeztet: Isten népének mindig lesznek konkrét földi hatalmakban testet öltő, ádáz ellenségei. (Mint a népmesében: a hétfejű sárkány levágott fejei újra kinőnek. Ravasz László írja: a hamisság új köntösben régi hatalmát gyakorolja.) 

   A sárkány minden megnyilvánulása a rombolásról, a pusztításról szól, úgy nyomul előre, mint a jónak, az igazságnak, a világosságnak az esküdt ellensége, farkával (ami állati testrész) magával sodorja a csillagok harmadát (vannak, akik a Sátán seregtoborzását látják ebben a mozzanatban), és azzal a céllal jön, hogy felfalja az asszony gyermekét. Jézus tanítja a Sátánról: embergyilkos volt kezdettől fogva (Jn 8,44). Minden, ami életellenes a nagyvilágban és személyes életünkben, családunkban: civakodás, meghasonlás, széthúzás, bántás, harag, gyűlölet – a gonosztól van. 

   Az asszony fiúgyermeket szül, aki vasvesszővel legeltet minden népet (Zsoltárok 2,9). Egyértelmű az utalás a Messiásra… és itt, igaz, Krisztusnak az ellenségeit megítélő, ua. az övéit oltalmazó hatalmára tevődik a hangsúly. Ez a vérengző, gonoszságában, dühösségében megállíthatatlannak tűnő hatalom is neki van alávetve. A gyermek (aki életveszélybe kerül – és a látomásnak ebből a momentumából világosan kihallották az olvasók a Jézus élettörténetét, születésétől egészen a megdicsőüléséig) elragadtatik Istenhez… Isten személyesen törődik a sorsával, garantálja az életben maradását. A Gyermek, az egyszülött Fiú nem veszhet el. Isten az ő nagy, szabadító tervét akarja véghez vinni általa (és ebben semmi meg nem akadályozhatja) éppen az asszonyra vonatkozóan, aki a földön marad, és akinek még sok fenyegetéssel, bajjal kell szembenéznie. Igaz, értjük (milyen vigasztaló ez a felismerés!): minden (a gonoszság tombolása is) Isten üdvözítő akaratának rendelődik alá.

   Az asszony elmenekült a pusztába, ahol táplálják 1260 napig (ez a szimbolikus jelentőségű három és fél év, amit az „ideig, időkig és fél ideig” prófétai talányossággal megfogalmazott kifejezés is takar, ami a megpróbáltatás időszaka a Szentírásban). Mennyit jelent ez? Szenvedésből, nyomorúságból egy nap is elég. Nem kevés idő ez. Kitartásra, állhatatosságra van szükség. Mindenképpen egy korlátos, Isten által kimért, megszámolt idő, aminek a végét is ő hozza el. 

    Isten közben, a megpróbáltatások között gondoskodik az asszonyról: számára előkészített helyről (a puszta nemcsak a kísértés, hanem Isten közelségének a helye is), táplálásáról (ami/aki él, annak táplálkoznia kell, vajon ezt komolyan vesszük-e lelki értelemben?), elrejtéséről, oltalmáról. Menekülésében is ő segíti.  Két szárnyat kap (az allegorizáló magyarázat szerint ez a két szövetséget - az ót és az újat – jelenti).  Az özönvízre emlékeztető jelentben a sárkány szájából kijövő pusztító áradatot a föld (itt Isten teremtett világát képviseli) nyeli el.  

   Aztán változik a helyszín. Olvastuk: háború támadt a mennyben… Félelmetes mondat. Minden földi háború előzményét is látjuk ebben a mennyei lázadásban. A gonoszság zendülésében. Mély titkokat feszeget itt az Írás… Mihály és angyalai harcra kelnek, a Sátán is maga csapatával, de nem tudnak felülkerekedni, és nem marad hely számukra a mennyben. Fontos kijelentés ez: közeledik az idő, amikor a gonosz végleg teret veszít. Ennek első lépése: a mennyből való kiűzetés… Engedjük, hogy a mi szívünkben már most ne legyen hely számára. Engedjük, hogy Isten visszaszorítsa azt bennünk. A gonoszság terjeszkedni akar (nézzük korunk háborúit…), de hisszük: egyszer levegő nélkül marad. 

   A Sátánnak mennyei helye elvesztése után a legfőbb célja az, hogy másokat is megfosszon attól, megakadályozzon annak elnyerésében. (Észak-Korea mért nem engedi állampolgárait más országokba – miközben azt állítja, hogy azok a legboldogabb társadalomban élnek? ) 

   Levettetett a földre…. Talán túlhaladottnak tartjuk ezt a bibliai, mitologikus képet, de szemléletesen körülírja helyzetünket, azt, ahogy a széthúzás, önzés, harag és háborúskodás lelkülete (lelketlensége), indulata uralkodik világunkban, sokszor köztünk is. Mindazáltal jó tudnunk: van egy ország, ahol békesség és öröm van, ahol az üdvösségünk vár ránk, és ahol senki el nem vitathatja tőlünk megváltásunk révén kapott jogainkat. Nem lesz, nem lehet semmi kárhoztatásunk.

   A 11. versben olvastuk: legyőzték őt a Bárány vérével, és bizonyságtételük igéjével.  Ez a megállapítás azokhoz a keresztyénekhez szólt akkor (és szól ma is) biztatóan, akiknek sok bajjal, szenvedéssel kellett szembenézniük, akiket talán száműztek, megaláztak, kisemmiztek, de akik Isten ereje által mégis diadalmaskodtak mindezekben, másoknak is példaként szolgálva... Krisztus áldozatában, győzelmében van a mi reménységünk, a mi biztos fogódzónk is. Eszünkbe jut Jézus tanítása: Isten országa tibennetek van. Igen, már elkezdődött. A gonosz ereje megtört. Urunk győzelmében már most részünk van. Reménységben járunk, és meg vagyunk győződve afelől, hogy minket senki és semmi el nem szakíthat Isten szeretetétől. 

   A Kísértő azért ostromol olyan kíméletlenül minket, mert tudja, hogy ideje kevés, mi pedig tudjuk, hogy a kegyelem ideje végtelen… Az Úr őrizzen meg, erősítsen meg Lelke által ebben a bizonyosságban Krisztusért! Ámen.