Jel 2, 1-7 (vas.de.)

1 Az efezusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár: 
2 Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. 
3 Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, 
4 de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. 
5 Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz. 
6 Az viszont melletted szól, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök. 
7 Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.

   A Jelenések könyve az első keresztyéneket ért súlyos megpróbáltatások, üldözések idején született, és fő célja a nagy nehézségekkel küzdő gyülekezetek biztatása, vigasztalása volt. Az Újszövetségnek ez az utolsó könyve lényegében arról szól, hogy az ellenséges világra Isten ítélete vár, az ő megváltott népe pedig (sok nyomorúságon keresztül) végül részesül a megváltás örömében, dicsőségében. Ez az üzenet elvont, titkosított, szimbolikus nyelven, látomásokban fogalmazódik meg, hogy csak a beavatottak értsék, és a hatalom embereit ne ingerelje újabb támadásokra. János, a szerző (aki száműzetésben írja ezt a könyvet) először nem a számonkérés napjairól, nem utolsó időkről kezd el beszélni, hanem – a hét gyülekezethez írt levélben - a jelen helyzetről (ua.-t a jelképes nyelvet használva).
  Elgondolkoztam azon, hogy miként élnénk meg hitünket, hogyan tanítanánk fiataljainkat, ha az említettekkel hasonló üldözésekkel kellene szembenéznünk?  Hála Istennek, úgymond szabad világban élhetünk. Mégis azt látjuk, hogy a kísértések, a támadások nem szűntek meg. Csak más formát öltöttek. Most a „mi esküdt ellenségünk” nem külső kényszert alkalmaz, hanem puhább, ezért veszélyesebb módszerekkel próbálja lelkünket megkaparintani: az önzés, közömbösség, a hitetlenség, nagyravágyás, elidegenedés által. Az eredmény félelmetes: emberek elfordulása Istentől, eltávolodása egymástól, a közösségek szétesése. Nem kétséges: most is „harci helyzet van”, Krisztus tanítása nagyon időszerű!
   A 2.-3. fejezetekben hét levelet találunk (a címzett gyülekezetek sorra egy postai út mentén fekvő városokban éltek). Az első levél címzettje az efézusi gyülekezet volt, amely ott és akkor élt, szolgált, küzdött, várta az üdvösséget, de szól az nekünk, a bergenyei gyülekezetnek is, amelyik itt és most él, szolgál és küzd és várja ugyanazt az üdvösséget.  
  Mit mond el nekünk az Ige? Ha a lényegre figyelünk, akkor azt mondhatjuk: lelki erőforrásokról, értékekről beszél.  Először a gyülekezet angyalát – annak vezetőjét – szólítja meg.  Isten küldöttei vagyunk mindnyájan a magunk helyén. Ha nehéz helyzetbe kerülünk, és valaki váratlanul megjelenik, és a segítségünkre siet, azt szoktuk mondani: téged az Isten küldött… Ti is, kedves kiskonfirmandusok, az Isten küldöttei vagytok a szülők számára, de  gyülekezetünk számára is. Baj, ha megfeledkezünk angyali küldetésünkről. 
  Aztán a küldőről, Jézusról hallunk, aki kezében tartja a hét csillagot: gyülekezeteinket, közösségeinket, családjainkat, életünket.  Az arany gyertyatartó szimbóluma a világban betöltött szerepünkre utal. Az arany a hitet jelképezi (olvassuk: sokkal becsesebb a tűzben kipróbált aranynál), amit a Szentlélek gyújt meg bennünk, hogy világítsunk, hirdessük Isten dicsőségét, Krisztus szeretetét… ebben az önző világban, amelyik kívülről olyan csillogó, sziporkázó lett, de belül sötét és rideg. 
   Tudok cselekedeteidről… Az Úr ismer minket, és mégis szeret, elfogad. Kedves kiskonfirmandusok, szeretnétek, ha valaki mindent tudna rólatok? Egy kicsit megborzadunk ettől a gondolattól. Pedig Isten 100 %-osan ismer minket, tud minden információt rólunk: hogy mit mondunk, gondolunk, teszünk. (Történet a régi időből… Egy Biblia került egy idős házaspárhoz. A bácsi elkezdte olvasni. Először így kiáltott fel: végünk van. Aztán – továbbolvasva – így: megmenekültünk.) Isten először a gyülekezet pozitív vonásait említi: fáradozás, állhatatosság… Mit vállalunk Isten ügyéért? Mennyire vagyunk kitartóak? (Tudjátok, mennyire fontos az, hogy ne adjuk fel, hogy végig megálljunk. Földi értelemben is…) Sajnos, az állhatatosság (állóképesség) sokszor hiányzik belőlünk. Fellelkesedünk, nekibuzdulunk, aztán minden visszazökken a régi kerékvágásba. Pedig csak kitartással lehet előbbre jutni a hitben, lehet eredményt elérni lelkiekben is… 
 Elhangzik egy panasz is: elhagytad az első szeretetet. Ez mindig szomorú. Emberi kapcsolatainkban is: ha elidegenedünk. Gyerekek úgy ragaszkodnak a szülőkhöz, nagyszülőkhöz, aztán az élet forgatagában olyan fásultak lesznek a szívek… De ne fogjunk mindent az életre, mert a mi döntésünk, nem? Ugyanez történik Istennel való kapcsolatunkban is: megérint az Ige, megfogja szívünket Krisztus szeretete, értünk vállalt áldozta, aztán céljaink, elfoglaltságaink másfele indítanak. Mint a Jézus példázatában: a mag kikel, növekedni kezd, aztán a tövisek elfojtják. A gazdagság csábítása, az élet gondjai. Nem látjuk kisbetűs élettől a nagybetűs Életet. Mulandókért feladjuk az örökkévalót, a látszatért az igazi értékeket. Ne hagyjátok el az első szeretetet! Se szülők, se barátok iránt. Kiváltképpen Isten iránt. Érdemes megmaradni az ő kegyelmében, szeretetében! Ez mindig örömöt, áldást jelent. 
 Megszólal a figyelmeztetés is: emlékezzél meg, honnan estél ki. Milyen jó volt Istenhez tartozni, benne bízni! Sok régi konfirmandus nemzedéket emlékeztethetne az ige: jusson eszedbe, milyen lelkesedés, elkötelezettség, öröm volt benned, jusson eszedbe, mit fogadtál. Mi történt? Vajon, aki hátat fordított, az jól döntött? Vajon, aki beleadta magát saját céljai hajhászásába, az boldogabb? Vajon mi éri meg, akármilyen vagány, menő dolognak is tűnjön, hogy elhagyjuk érte Istent, egymást? ( A tékozló fiú hátat fordított apjának, többre vágyott… aztán amikor barátai cserben hagyták, ott maradt üres kézzel és szívvel, rádöbbent: csak az első szeretet marad meg, arra lehet mindig számítani.) A Sátán azt mondja: nagy leszel… pedig a szeretet forrásától elszakadva egyre jobban eltörpül, összezsugorodik a lelked. Milyen jó, hogy mindig Istenhez lehet térni!
   Furcsa módon a szeretet után gyűlöletről is hallunk. (Egy akkor népszerű tévtanítást említ itt az apostol. A nikolaiták ún. liberális keresztyének voltak, akik azt vallották, hogy mindent szabad.) A hamisság, a gonoszságba átcsapó szabadosság gyűlöléséről van szó tehát. Máshol is olvassuk: iszonyodjatok a gonosztól. Néha nagyon összebarátkozunk, összehaverkodunk a rosszal. Csúnya beszéd, kis hamisság (amit nagyobb követ), engedetlenség. Mindig résen kell lennünk: ami rossz, azzal nem szabad kompromisszumot kötnünk, azt nem szabad beengednünk a lelkünkbe. Történet: egy fiú hosszú, kalandos útra ment el barátaival… Édesanyja féltette, egy festményt készíttetett róla, amelyik a lelki vonásait is tükrözte. Azt mondta neki: fiam, maradj tiszta lelkű, amilyen most vagy, mindig nézz erre a képre, és vizsgáld meg magad. Igen ám, de a barátok, akik tudtak a képről, titokban egy-egy ecsetvonásnyit „belejavítottak” abba, átrajzolták azt, a fiú pedig nem vette észre, hogy a képpel együtt mennyire eltorzult a lelke is… Maradjon tiszta az arcotok, lelketek, ne a mások festette képet nézzétek, ne a mások véleményére hallgassatok, hanem a Krisztuséra.
 Akinek van füle, hallja… Azoknak szól az ige, akik meghallják, komolyan veszik, szívükbe fogadják. Isten végtelen szeretettel kínálja fel, de nem erőlteti ránk az ő kegyelmét. Ha bedugjuk fülünket, ha nem vesszük ki a fülhallgatót, akkor nem jut el hozzánk az örömhír, ha bezárjuk szívünket, ha a világ kínálta sikereket fontosabbnak tartjuk, akkor Isten áldásai nélkül maradunk.
 Egy drága ígéret szólal meg a végén: aki győz… annak Isten az élet fájáról ad enni, amely az Isten paradicsomában van. A bűneset története jut eszünkbe: az az ennivaló, amit a Sátán kínált, nem bizonyult jónak. Kívánatos volt, sokat ígért, aztán szomorú következményei lettek. Amit Isten ad Krisztusban, az javunkra, örömünkre van, megtartatásunkra, üdvösségünkre szolgál. Ezt fogadjuk el nyitott szívvel! Ámen.