Mt 25, 1-13 (vas.de.)

 1 Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Jel 19,7

2 Öt közülük balga volt, öt pedig okos. 

3 A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, 

4 az okosak viszont a lámpásukkal együtt olajat is vittek korsókban. 

5 Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. 

6 Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! 

7 Ekkor ezek a szüzek mind felébredtek, és rendbe hozták a lámpásukat. 

8 A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik. 

9 Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak! 

10 Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. 

11 Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! 

12 Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. 

13 Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok! 

   Már a példázat kezdő sora elgondolkoztat: akkor hasonló lesz… Igen, mást jelent Isten országa (vagy annak várása) most, amikor szól az ige, amikor még tart a kegyelmi idő, és mást fog jelenteni majd akkor, amikor elérkezik az Úr napja. Mást jelent egy nyitott ajtó, amin még be lehet lépni, és mást, amikor az végleg bezáratik. Az ige tehát figyelmeztet… Olyan eseményről beszél, aminek bekövetkeztével számolnunk kell, akinek az eljöveteléről tudnunk kell. 

   Földi életünkben is sokszor tapasztaltuk, hogy a pillanatnyi élmények elfeledtették velünk azt, aminek a megtörténése várható, sőt egyenesen kikerülhetetlen volt. Pl. gyermekkorunkban bár tudtuk, hogy a szülők előbb-utóbb hazajönnek, és számon kérnek, mégis úgy belefeledkeztünk a játékba, hogy elhanyagoltuk a ránk bízott munkát, és aztán az „őseink” hazaérkezésével való szembesülés (vagy éppen a büntetés) döbbentett rá arra: másként kellett volna az időt beosztani.

   Hallottuk: hasonló lesz Isten országa a tíz szűzhöz, akik egy menyegzői ünnepre készültek, fogták a lámpásaikat, és kimentek a vőlegény fogadására. Jézus ebben a példázatban egy korabeli esküvői, lakodalmi szokásra hivatkozik (tegnap mi is részesei lehettünk egy „mainak”), és annak képvilágát felhasználva fogalmazza meg üzenetét. A történet kezdetén minden rendben levőnek tűnik: egy csodálatos ünnep ígérkezik, és a példázat szereplői (a tíz szűz, mint a menyasszony barátnői, amolyan „koszorúslányok”) készülnek arra, engedelmeskedve az ahhoz kötődő szokásoknak. 

   Ha máris megpróbáljuk aktualizálni ezt a példázatot, akkor kijelenthetjük: a mai meghívottak egy jó része már indulásból kizárná magát, mert azt mondaná: én nem megyek, engem nem érdekel, nincs kedvem hozzá… De ez a példázat nem róluk szól, nem a közömbösökről, hanem azokról, akik úgy gondolják, hogy mindenképpen a résztvevők közé tartoznak. 

   Már az elején megtudjuk, hogy a tíz lány közül öt balga és öt okos. A Bibliában ez a megkülönböztetés nem valakinek az értelmi képességére vonatkozik, hanem az illető magatartását minősíti: vagyis öten okosan, bölcsen viselkedtek, komolyan készültek az ünnepre, öten pedig csak úgy félvállról véve az ügyet, meggondolatlanul, felületesen, ostobán.  

   Magyarázza is a példázat: a balgák ugyanis (és ezért voltak esztelenek) nem vittek olajat magukkal. Külsőképpen előkészítették magukat, bizonyára szépen fel is öltöztek, de a lényeget figyelmen kívül hagyták. Az gondolták, hogy ők már mindent elintéztek, elég az ő puszta megjelenésük, nekik nem kell semmi mást tenni. Valójában nem vették komolyan a menyegzőn való részvétel feltételeit… Vajon kikre utal itt Jézus? Azokra, akik ostoba, farizeusi módon magukban bíznak, akik saját érdemeikkel dicsekedve, öntelten már a zsebükben tudják a belépőt az üdvösségre.   

   Az okosak olajat is vittek. Az olaj fontos szerepet játszik a Bibliában, sokat olvasunk róla. Az olajfa magvaiból állították elő, általában otthon. Az olaj az áldás, a bőség jelképe volt. Rengeteg mindenre használták: étkezésre, világításra, kultikus célokra, gyógyításra. Az Újszövetségben a Szentlélek gyógyító, megáldó munkáját is szimbolizálja. 

   Most magunkat kell megkérdezzük: nekünk mennyire fontos a meghívás? Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Készülünk-e komolyan, tudatosan, naponta megvizsgálva magunkat? Tudom, nagyon leköt a világ. Még azt is elfeledteti velünk, hogy mindent itt hagyunk egyszer. Tisztában vagyunk ezzel, és mégis elfeledkezünk róla. (Ismerős a példatörténet. A király ad egy ezüst botot udvari bolondjának, mint birodalma legesztelenebb személyének. Egyszer a király halálos beteg lesz, az udvari bolond megkérdi, hogy mi van vele, az pedig azt feleli: el kell mennem egy hosszú-hosszú útra. A bolond tovább faggatja a királyt: látom, nincs nagy kedve, felség, nem lehet visszamondani az utat? Nem, felelte szomorúan a király. És mikor fog visszajönni? Soha, hangzott a válasz. És tudta, felség, hogy el kell mennie? Régóta, hangzott a válasz.  Akkor, felség, bizonyára komolyan készült erre az útra? A király azt felelte: nem, mindig elhessegettem a gondolatot. Erre az udvari bolond átadta az ezüstbotját a királynak: ilyen bolondot még nem láttam, nincs felségednél esztelenebb ember a birodalomban.) 

    Gyűjtjük-e a lelki kincseket, ápoljuk-e azt a lelki kapcsolatot, ami soha meg nem szűnik? Keressük-e a hitben, a Krisztussal való közösségünkben való erősödés alkalmait? A példázat is azt sugallja: nem az ítéletre, hanem egy nagy örömünnepre készülünk, ahonnan nagy kár lemaradni. Az az igazi büntetés, ha elszalasztjuk. Sok baljós jövendölést hallani manapság (a rengeteg fegyveres konfliktus és a világháború árnyékában egészen hihetőknek tűnnek): jön a világvége. Nem, testvéreim, az üdvösség kezdete jön, de készülünk-e arra, mert ha ostobán, hitetlenül lemaradunk róla, akkor az tényleg a világ vége lesz számunkra. 

   Olyan ez, mint amikor egy árva gyereknek egy gazdag család megígéri, hogy örökbe fogadják, egyszer majd eljönnek érte, de ő nem veszi komolyan az egészet, és amikor megérkeznek, hogy elvigyék, nincs elkészülve, bele van merülve kis elfoglaltságaiba, csínytevéseibe. Nem tud menni. 

   Van-e olaj a lámpásunkban? (Vallásórán mondta egyik kisfiú: én a telefonommal fogok világítani.) Lelki kincsekről van szó: a hit, reménység, szeretet mennyei ajándékairól… Mert ezek nélkül üres az életünk. És ha ilyen, akkor itt sincs sok haszna belőle senkinek, és nekünk sem lesz sok jutalmunk utána… A lámpás – ha olaj van benne - világít, fényt áraszt. Ez a rendeltetése. Jézus a világ világossága. Ő kell ott legyen bennünk, hogy mi az ő világosságát sugározzuk. Vele élünk, és őt várjuk tőle kapott hittel, reménységgel.

    Késett a vőlegény… Nem késik el az ígérettel az Úr (2 Pt 3,9), de mi sokszor késedelemnek tartjuk az ő hosszan tűrését. Gyakran kérdezzük: miért nem avatkozik bele Isten a gonosz világ folyásába, végre miért nem ítéli meg azt.  Nem tudjuk. Mi késést érzékelünk, de másként jár az Isten órája.

   Aztán a példázatbeli várakozók mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Látjuk, alapvetően nincs különbség köztük. Csak az olaj. Nehezen tudtuk volna értelmezni azt, ha az áll itt: az okosak fittebbek voltak, végig éberek maradtak, hősiesen kitartottak. A hívő ember is megfárad, elálmosodik, talán el is fásul. Ismerjük gyengeségeinket. Csak Isten szeretetét nem szabad soha megtagadnunk. Szívünk mindig nyitott kell legyen arra, hogy a mi Urunk a kegyelem olajával töltse meg azt. 

   Éjfélkor kiáltás hallatszott. Az éjszaka kellős közepén. Amikor a legnagyobb a sötétség. Lelki sötétség van világunkban, hiába a sok villogó fény, neonreklám. Annyi bajt, hitetlenséget, erőszakot, igazságtalanságot látunk, tapasztalunk! Az ember a civilizáció fejlődésével nem lesz jobb. Lelki értelemben éjfél felé haladunk… Milyen jó látnunk a Krisztus világosságát!

   Kiáltás hallik: íme, a vőlegény, jöjjetek a fogadására. Ki kiált? A vőlegény barátja? Egy vőfély, egy futár, egy erre felkért személy? Isten üzenete szól, belekiált az életünkbe. Neki vannak eszközei, emberei, kiválasztottai, megbízottjai. Isten szava kiáltássá erősödik, hogy felébredjünk… Hogy megértsük: feladatunk, küldetésünk van itt ezen a földön, és azt is: mennyei jutalom vár ránk. A szüzek igyekeznek rendbe hozni a lámpásaikat (meggyújtani azokat?). Kiderül, a lámpás nemcsak cifraság. Az olaj nemcsak költői szimbólum. Szükség van rá. 

   Érdekes epizód az, amikor a balgák kérik az okos lányokat, hogy adjanak nekik olajat. Mit jelent ez? A hitünket nem tudjuk megosztani, mintegy megfelezni egymással. Mindenkinek személyesen magának kell azt kérnie, elfogadnia, kell azzal feltöltekeznie. Nem elég, ha nagyszüleim, anyám, apám hívő emberek voltak, hitvestársam, testvérem, barátom Krisztus követője… A szülő védőoltása nem menti meg a gyermekét. Emberek csak a forrást tudják megmutatni. A hit személyes döntés, elhatározás, odaszentelődés. Ismerjétek meg az Urat!  - hangzik a tanítás. Nem elég csak valakit ismerni, aki ismeri őt. 

   Menjetek a kereskedőkhöz… Az olajat akkoriban általában otthon állították elő, de a kereskedőknél is lehetett vásárolni. Kiderül: az öt balga szűznek nincs otthon olaja. Nem használták azt a mindennapokban. Nem volt életformájuk velejárója. Most valahonnan sebtében be kellett volna szerezni. Otthon van-e olajunk, van-e hitünk, mindennapi kellékként használjuk-e, vagy csak dísznek tekintjük? 

   Amíg olajat vásárolni mentek ezek a lányok, megérkezett a vőlegény, és egy ünnepi körmenetben – ahogy akkor szokás volt - az öt okos szűz bekísérte őt a vígasság, az esküvő helyére. És akkor bezárták az ajtót. A Bibliában gyakran van szó arról, hogy bezárják az ajtót, a kaput. Házak, otthonok ajtait, a város, a templom kapuit. A bent levők védelme, a nemkívánatos személyek távol tartása volt a célja ennek. Itt a bezárás arra vonatkozik: letelt egy időpont, ami után már nem engednek be senkit. Egy időzárról van szó tkp.  

    Tudjuk, földi életünkben is gyakran zárulnak le végleg lehetőségek, alkalmak. Gyermekeink is csak egy ideig gyerekek. A mai nap a mienk. Lelkiekben is így van. Szívünk ajtaját ma kell megnyitnunk (ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket – Zsid 3,15)… Ha megnyitjuk Krisztus előtt szívünket, akkor majd egykor ő nyitja meg számunkra a menny kapuit. Ilyenformán: a menny kapuja a szívünkből nyílik.

   Szóltak: Uram, nyiss ajtót… Azt a választ kapták: nem ismerlek titeket. Mivel ti nem ismertek engem. Semmibe vettétek a szavamat. Magatokkal voltatok eltelve… Isten ismer mindenkit, de csak azokat ismeri fel, azokat ismeri el megváltott gyermekeinek, akik megismerték és elfogadták Krisztusban megjelent kegyelmét. Azért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek mi az Úr akarata (Ef 5,17): a ti megváltásotok és üdvösségetek Krisztusban. Ámen.