Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Mk 13,28-37 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.10.22

Domahidi Béla

Mk 13, 28-37 (vas.de.)

   

Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 

29 Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt! 

30 Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. 

31 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. Ézs 51,6

32 Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. 

33 Vigyázzatok, virrasszatok! Mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő. 

34 Amint az útra kelő ember is, amikor elhagyja házát, megbízza szolgáit, mindegyiket a maga feladatával, az ajtóőrnek is megparancsolja, hogy vigyázzon. 

35 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor tér vissza a ház ura; este vagy éjfélkor, kakasszóra vagy reggel; 

36 ha váratlanul megérkezik, nehogy alva találjon titeket! 

37 Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok! 

 

    Nagy kérdés az, hogy a lelkieket illetően jutunk-e előbbre a tanulásban? Kétezer év alatt mit sikerült elsajátítania a keresztyénségnek az apostolok tudományából (ApCsel 2,42), a Krisztus igazságából? Mintha egyhelyben toporognánk, vagy éppen visszafele lépdelnénk. Vajon az bizonyítja a (jó irányba történő) haladást, hogy az évszázadok során könyvtárakat megtöltő teológiai irodalom halmozódott fel, hogy újabb és újabb, magukat másoknál kiválóbbnak tartó, és az igaz hit birtokosának nevező egyházak jöttek létre állítólag az Írás mélyebb titkainak felfedezése alapján? Vagy pedig inkább olyan belső értékek gyarapodása mutatná a fejlődést, növekedést, mint a megértés, alázat, tisztánlátás, békességre törekvés, szívbeli öröm? Hogyan bánunk a krisztusi örökséggel, mihez kezdünk az ő ígéreteivel?

   Nagy kérdés az is, hogy egyáltalán taníthatók vagyunk-e? Szakmai tanácsot még elfogadunk egymástól, lelkit nemigen. Mindenki más befolyásol minket, Istennek engedjük meg ezt a legkevésbé. Illetve azoknak, akik által Isten tanítani szeretne. Akár egy kisgyermek által. (Az első keresztyénség korában megtörtént, hogy egy gazdag ember elment a „krisztiánoszok” közösségbe, ahol éppen a szolgája tett bizonyságot… Van-e bennünk ekkora alázat? )

   Jézus a fügefa példáját említi… Ez a fafajta ősidők óta ismert, a mediterrán vidéken széles körben elterjedt kultúrnövény, a keleti világban a termékenység egyik jelképe volt, gyümölcse pedig alapélelmiszernek számított. A többi fához hasonlóan minden évben meg lehet figyelni rajta, ahogy a hideg évszak után kirügyezik, zsendül az ága, levelet hajt… ez pedig mindig biztos jele annak, hogy közel van a nyár. Mióta ezt egyáltalán megfigyeli az ember, így történik… Az Isten teremtett világának van egy rendje (bár eléggé felborítottuk), törvények, szabályok uralkodnak abban. (Ha az atomot összetartó erő egymilliárdszor nagyobb lenne, akkor csak hidrogén atom létezne az univerzumban…)

   De van egy rendje a belső világunknak, lelki életünknek is… Vajon felismerjük-e ezeket a törvényeket? Pl. Azt tanítja Jézus: aki nincs velem, tékozol… Komolyan vesszük-e azt, hogy akármennyink lehet, nélküle üres marad a lelkünk? Nélküle a gyűjtés is pazarlás. Vagy azt olvassuk: ha nem bocsáttok meg az embereknek, Isten sem bocsátja meg vétkeiteket. Belátjuk-e, hogy sokszor azért nincs békességünk, örömünk, mert nem tesszük le a harag, neheztelés terheit? 

   Amikor beteljesednek mindezek (Jézus az előző versekben az utolsó idők eseményeit említi), amikor feltűnnek ezek a jelek, akkor tudjátok meg, hogy közel van… Advent előtti vasárnap a mai, evangélikus testvéreinknél örökkévalóság vasárnapja. Milyen jól fogalmaz az evangélium: közel van ő! Mi nem a világvégére készülünk, netán az atomháborúra (ha egyáltalán lehet arra készülni), nem életünk végét, a halált várjuk, hanem végső soron Jézust, a mi megváltó Urunkat, „aki előbb érettünk…” Aki jobban szeretett minket saját életénél… 

   Az ajtó előtt van. Egymásra tevődik bennünk a két kép: az ajtó előtt zörgető Úr (bűnbánati héten hallani fogunk erről az igéről a Jelenések könyvéből), és az ajtónkhoz érkező diadalmas, dicsőséges mennyei Király, aki megítél élőket és holtakat. 

   Isten kegyelme elér az ajtónkig, a szívünkig (csak be kell fogadjuk), de az ő ítélő hatalma is el fog érni minket (akármennyire be is zárjuk az ajtót). Ha befogadott Úrként toppan be hozzánk, akkor megjelenése megváltó szeretetét hozza el számunkra. 

  Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Azt értjük ebből, hogy Isten nemzedékről-nemzedékre tanít, figyelmeztet minket. Minden korban élőknek készen kell lenniük. Isten megváltó tervének megvalósulása valóban közel van minden generációhoz, biztosan bekövetkezik. Azt nem tudjuk, hogy mikor jön el ez az idő (mikor ér véget ez a „jelenvaló” világ), de földi életünk csak egy nemzedéknyi hosszúságú. 

   Az ég és föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el… Az „ég és föld” kifejezés a teremtett mindenségre vonatkozik, minden láthatóra, ami elmúlik egyszer. De a teremtő ige örökre megmarad. Mi mégis (sokszor) biztosabbnak látjuk a kézzelfoghatót, mint az Isten szavát. Abba kapaszkodunk, ami semmivé lesz, és nem arra építünk, ami biztos. A Krisztus beszéde – az ő velünk szüntelenül közölt szeretete - biztos megtartatást jelent a nagy, változó bizonytalanságban.  

   Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja. Jól van ez így! Nekünk mindazáltal nem félelemben, hanem bizalomban kell élnünk. Mi lenne, ha biztos kijelentést kapnánk (persze, ez önellentmondás), hogy még az idén bekövetkezik? Nem vagyok meggyőződve, hogy többen jönnének a templomba… Sokakban az „együnk igyunk, holnap úgyis meghalunk” indulata lobbanna fel. Mások csak képmutatásból fordulnának Istenhez.

   Isten őszinte hűséget, következetes ragaszkodást vár tőlünk. Arról napról nem tudnak a mennyeiek sem, még kevésbé a földiek. Egyházak nőttek ki a Krisztus visszajövetele körüli emberi spekulációkból, aztán az eszkatológikus célokat felváltották az evilágiak… 

  Vigyázzatok, virrasszatok! Lelki éberségre szólít fel az ige… Készenlétre, Krisztusra figyelésre… Éljetek tudatosan! Ne merüljetek bűnökbe, szenvedélyekbe, ne keveredjetek bele a világ dolgaiba! Persze, vannak evilági céljaink, kell is legyenek… Krisztusra tekintve kell nekünk azokért küzdenünk (nem kihagyva őt számításainkból). Vele számolnunk kell, rá számíthatunk. Aki Krisztussal él, vele jár, az mindig kész, nyitott az ő visszajövetelére. Munkánk, szakmánk, családunk, még szórakozásunk is vele kell kapcsolatos legyen. Nem tudjuk az időt, de ismerjük az idő Urát…   

   Az igeszakasz végén említett példa arra figyelmeztet: ne felejtsük el, hogy megbízottak vagyunk. Advent ezt is üzeni: olyan szolgáknak kell tekintsük magunkat, akik úgy végezzük evilági feladatainkat, hogy közben az örökkévalókra figyelünk. (Egy király meghalt az ellenséggel vívott csatában, régi ellenlábasa magához ragadta a hatalmat, elfogatta, kivégeztette a király fiait, egyiküknek azonban sikerült elrejtőznie, és mielőtt külföldre távozott volna, azt mondta apja hűséges szolgájának: te maradj itt, és ne félj, visszajövök, készülj arra a pillanatra. A szolga attól kezdve úgy végezte munkáját, úgy gondozta a kastélyt, hogy ezt jövendőbeli gazdájának teszi, aki valóban nemsokára vissza is tért győztes sereg élén.)

  Parancs alatt vagyunk. Nemcsak a magunk gondjai kell foglalkoztassanak minket. Az egyszemélyes keresztyénség korát éljük. Csak saját problémáim, lelki bánatom-örömöm, élményeim érdekelnek… de mi közösségre rendeltettünk. Hűségesen kell munkálkodnunk mindazért, amire elhívattunk – egymás javára, Isten dicsőségére.  

   A gazda hazaérkezésével kapcsolatban „kellemetlen” időpontokat említ az ige: este (fáradtak vagyunk), éjfélkor (alszunk), kakasszó (éppen ébredezünk), reggel (azt sem tudjuk, merre fussunk)… A legkísértőbb, legmegpróbálóbb időkben kell a leginkább vigyázni. Egyik lp. kollégám mondta el: egy fiatalember elkezdett rendszeresen járni a templomba- előtte csak nagyritkán tette ezt. A lp. rákérdezett, hogy miért... Azt felelte: vezető beosztást kaptam. Nagyobb most a kísértés anyagi szempontból, és büszkeségem, egoizmusom tekintetében is. Most fokozottan szükségem van erkölcsi mértékre, jobban kell figyeljek az Úrra. Micsoda bölcsesség!  Ó, ha mi is így gondolkoznánk: ez és az sikerült az életemben, ezt és azt elértem, jobban kell vigyázzak, nehogy öntelt legyek, nehogy elfeledkezzem embertársaimról, akikért felelős vagyok, Istenről, akitől mindent kaptam...

  Nehogy alva, aludva találjon… Az alvás a nem-figyelés állapota, amikor álmaink foglalkoztatnak, egy másik, illuzórikus világ tart fogva. Amikor kikapcsolunk… (Persze, testi értelemben szükségünk van erre, de a lelki alvás egy negatív „tevékenység” a Bibliában) 

     Isten tudja igazán, én azonban úgy látom, hogy nagy lelki alvás folyik közöttünk, körülöttünk… A harangszó is keveseket ébreszt, de még súlyosabb tünet a hitetlenség, önzés, elidegenedés… A fiatalok közül biztos sokan ismerik az Eredet című filmet, amelyben kibogozhatatlanul összekeveredik az álom és a való világ. Mintha ez történne velünk is. Az hisszük, hogy intenzíven élünk, hogy eredményeket érünk el, haladunk, fejlődünk, és mindez tkp. lelki szunnyadás, amikor nem halljuk meg Isten szavát, nem éljük meg hitünket, nem követjük Krisztus példáját. 

   Az utolsó sorban tisztázódik: a figyelmeztetés személyesen nekünk is szól. Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom. Kérjük Isten Szentlelkét, hogy ébresszen fel, adjon nekünk figyelő szemet és szívet, hogy felismerjük a hozzánk megérkezett Krisztust, és hittel, reménységgel, szolgálatban várjuk az ő visszajövetelét. Ámen. 

 

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által a Szentlélek közösségében, áldjuk háromszor szent nevedet az egyházi év utolsó vasárnapján, hogy hétről hétre hallhatjuk szent igédet, napról napra olvashatjuk azt, és szüntelen imádkozhatunk. Hálát adunk, hogy a te kegyelmed történetébe van beleszőve a mi életünk is, hogy megváltott gyermekeid vagyunk Krisztus által, hogy gondviselő kegyelmedben hordozol minket, megáldod testi munkánkat és lelki törekvéseinket, erőt adsz nehézségek, megpróbáltatások között is. Hálát adunk a z elvégzett munkáért, megtapasztalt segítségért. 

   Köszönjük, hogy a mai alkalmon különösen a Krisztus visszajövetelére irányítottad a figyelmünket. Bocsásd meg, ha annyira leköt a világ, a mindennapi élet sokféle gondja, kihívása, hogy elfeledkezünk mennyei kötődésünkről, hozzád tartozásunkról, megbízatásunkról, és arról, hogy egyszer számot kell adnunk neked minden cselekedetünkért.

   Magasztalunk téged, hogy adsz intő jeleket a világban és egyéni életünkben, amik arra figyelmeztetnek: nekünk készen kell lennünk. Hallottuk, ez nem félelmet, nem tétlenséget jelent, hanem azt, hogy felemelt fejjel, reménységgel várjuk megváltó Urunkat, és odaadással szolgáljuk őt,

Neki engedelmeskedve, Őt követve, szent példája szerint élve… 

  Jó volt hallani azt, hogy bár minden változik, a te beszéded mindig ugyanaz marad, éppen azért arra alapozni, építeni lehet. Őrizz meg minket az emberi okoskodásoktól, sajátjainktól is, hogy a te kijelentésed legyen számunkra a mérvadó, és ne különböző idegen tanítások befolyásolják gondolatainkat, akár a végidőkre, vagy a mi sorsunkra vonatkozzanak. Hisszük és valljuk, hogy életünk 100 %-ban a te kezedben van. Mi nem a világ végét várjuk, hanem Krisztust, élő, megváltó Urunkat, és vele üdvösségünk elkezdődését.

   Tartsd mindig elevenen bennünk azt a felismerést, hogy megbízott szolgáid, gyermekeid vagyunk, akiknek fontos küldetése van, legyünk fiatalok vagy idősek. Amíg időnk van, addig feladataink is vannak, amikhez te adsz erőt és áldást. Add, hogy hűségesen töltsük be rendeltetésünket, végezzük munkánkat a mások javára és te dicsőségedre. A lelki ébrenlét feltétele a szeretet, a szolgálat. 

  Könyörülj gyülekezetünkön! Öleld át jóságoddal, irgalmaddal betegeinket! Imádkozunk gyülekezetünk egykori gondnokasszonyáért, imádkozunk a kis Szófiért, és másokért is, akik a betegség testi-lelki terhét hordozzák. Légy a gyászolók vigasztalója, hadd érezzék meg veszteségükben könnyeket letörlő, bátorító jelenlétedet. Légy segítsége az erőtleneknek, megpróbáltatásban levőknek, áldj meg mindenkit munkájában, fáradozásában! 

   Áldd meg a közelgő adventi időszakot, gyűjt össze magad és igéd köré, hogy Krisztust várva és befogadva tudjunk ünnepelni. Áldd meg mai napunkat, utunkat, találkozásunkat!

Könyörülj háborús világunkon, a háború borzalmaiban, félelmében, nélkülözésében szenvedőkön.

Hadd érkezzék meg mindenüvé a békesség Fejedelme! Ámen.