Lk 11, 29-36 (vas.de.)   

   29 Amikor pedig egyre nagyobb sokaság gyülekezett hozzá, ő így kezdett beszélni: Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint Jónás próféta jele. 1Kor 1,22 

30 Mert amiképpen Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek. Jón 3,5

31 Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék férfiaival együtt, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, de íme, nagyobb van itt Salamonnál. 1Kir 10,1

32 Ninive lakói feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására, de íme, nagyobb van itt Jónásnál. 

33 Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot. 

34 A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét. 

35 Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! 

36 Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne semmi sötétség, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével. 

   Nemcsak akkor volt az, ma is vitális kérdés: vajon megérjük-e az evangéliumot, annak igazi tartalmát, mélységét? Nyitott-e a szívünk, az értelmünk annak befogadására? Akarjuk-e, hogy kimozdítson minket megrögzött emberi gondolkodásmódunkból, álláspontunkról, helyzetünkből? Tud-e valamit kezdeni Isten velünk, aki egyszülött Fiát adta értünk a Golgotán, és most Igéje és Szentlelke által keres minket?

   Egy irodalomtanár az órán a szövegértés fontosságáról beszélt a gyerekeknek, és ebben a témában különböző gyakorlatokat végeztek. A tanulók házi feladatot is kaptak. Értelmezniük kellett egy hosszabb írást, amely világos, logikus érveléssel azt fejtette ki, hogy az osztálynak a másnapi irodalomórán a városi művelődési házban kell találkoznia. A diákok elméleti feladványnak tekintették a szövegben olvasottakat, és közülük senki nem ment el a megnevezett helyre, ahol végül csak a tanár jelent meg egyedül… Testvéreim, vajon itt mi egyen-egyenként hogyan viszonyulunk az igehirdetéshez?

   Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen (Jn 5, 39-40). Kutatjuk az igét, mert érdekesnek, esetleg értékesnek is találjuk (talán még igazoljuk is vele önmagunkat, vagy el is ítélünk általa másokat), de eszünk ágában sincs követni azt, akiről bizonyságot tesz. Megmaradunk a kíváncsiskodás szintjén (már az is valami a közömbösséghez képest). 

  Sokan mennek Jézushoz, és ez a tény látszólag a sikerről tanúskodik. Az emberek érzik a hiányt magukban, és érzik az áldás, a békesség többletét Jézusban. De ez nem elég. Be kell fogadni őt. El kell indulni az ő követésére. Engedni kell, hogy ő átformáljon minket, hogy megmutatkozzék bennünk kegyelmének megújító, önmagához alakító ereje. Jött-e ma valaki úgy ide, azzal a komoly elhatározással a szívében, hogy változni akar? Igaz, hogy nem? 

   Nem mindig könnyű elfogadni, és főként magunkra venni a Jézus szavait. Itt éppen azt, amikor kijelenti: ez a nemzedék gonosz nemzedék… Mégis ez a beismerés, a bűnbánat jelenti a kiindulópontot a megtérés útján. Hallgathatjuk 100 évig is Isten igéjét, ha az nem rendít meg minket, nem indít el gondolataink, cselekedeteink átértékelésére… Mi a világra panaszkodunk (minden okunk megvan rá!), de nekünk önmagunkban kell megújulnunk. 

   Az a nemzedék azért volt gonosz, mert visszautasította azt, aki egyedül jó, és egyedül tehet jóvá: Krisztust. Biztos, sok jó, pozitív tulajdonsága is volt az akkor és ott élő embereknek: kedvesség, segítőkészség, családhoz való ragaszkodás, szorgalom, vendégszeretet.  Ahogy nekünk is… De Jézus nélkül mégis gonoszak maradunk. Valahogy a rossz mindegyre felül kerekedik bennünk. (Nemcsak történelmi példáink vannak, hanem sajnos aktuálisak is: tisztességes, illedelmes, jól nevelt emberek egy-egy szélsőséges, gyűlölködő irányzat, ideológia követői lesznek, és teljesen kivetkőznek magukból, vagy éppen felfedik igazi énjüket: képesek lesznek a legszívtelenebbül viselkedni embertársaikkal.  Mert ha jóságunk csak az adott helyzetben elvárt viselkedést jelenti, és nem mély, személyes elköteleződést, akkor a helyzet változásával hozzáállásunk, magatartásunk is drámai módon megváltozhat. Békességben, kölcsönös megbecsülésben él szomszéd a szomszéddal, aztán egyiküket valaki felhecceli őrült rögeszméivel, és máris kész rágyújtani a másikra a házat. Ha nincs élő kapcsolatunk Krisztussal, a ördög egy gombnyomással átállít a pokoli üzemmódba.) Vigyáznunk kell tehát, hogy kire figyelünk, kihez kötődünk!  

  Jézus akkori hallgatói jeleket akartak látni, azokra voltak kíváncsiak, de az ő személye nem érdekelte őket. Uram, csak az áldásaidat kérem! Hogy esne a szülőnek, ha a gyerekük kerek perec kijelentené: a pénzetek kell, a támogatásotok, de rátok nincsen szükségem, hozzátok nincsen semmi közöm? Valami, ami tetszik nekem, ami érdekfeszítő. Testvéreim, ha minden vasárnap valami külső jel adatna nekünk itt a közösségben, ha valami rendkívüli csoda történne - gyógyulás, égi látomás, égből alászálló ajándék -, hiszem, hogy hirtelen megugrana a résztvevők száma. De akkor is egy valaki maradna legszükségesebb: Jézus Krisztus. Önmagunkban továbbra is nyomorult emberek lennénk (bár lehet, hogy mások irigyelnének, és talán mi is elhinnénk magunkat), mert egyedül csak a mi Urunkban van váltság, üdvösség. 

   Nem adatik más, csak a Jónás jele. Ami – tudjuk - Krisztusról szól.   Ahogy Jónás prófétai személye, üzenete megtérésre intő jel volt a maga idejében Ninive számára, úgy Krisztus is jel – mégpedig a legnagyobb! – az egész világ számára, mert benne Isten megváltó akarata lett nyilvánvaló. Régi történet, egy édesanya mondta el: fiát fogságba vitték, és ahogy telt az idő, ő egyre kétségbeesetten kérte Istent: adjon valamilyen jelet arról, hogy él a gyermeke. És egyszer maga a fia érkezett haza. A legnagyobb bizonyíték… Látjuk-e Megváltó Urunkban ezt az élő, hatalmas, szívünket reménységgel betöltő jelet? Krisztust látó, őt halló, vele járó emberek vagyunk-e? Ott van-e ő a családodban, munkádban? Ha őt semmibe veszed, visszautasítod, akkor nincs, amit várj Istentől. 

  Jézus bibliai személyekre hivatkozik, akik majd az ítéletkor az ő kortársai ellen tanúskodnak… Dél királynője elítéli majd e nemzetséget, mert ő eljött a világ végéről Salamon bölcsességét meghallgatni.

Valóban csodálnivaló: csak azért tette meg azt a nagy, kockázatos utat, hogy megismerje Salamonnak Istentől kapott értelmességét, tudását. Nem járt ez anyagi előnnyel számára, és nem volt szenzációs külső élményben, látványban része. Érdeklődése lelki, belső indíttatású volt… Mi a fordított utat járjuk: elmegyünk a világ végére izgalmas élményeket, benyomásokat gyűjteni, de egy pár lépést nem teszünk meg a lelkünkért. 

   Ott van tehát Jézus közöttük, ők pedig gyanakodva hallgatják, és tele vannak okoskodással: hogy ti. nem a József fia-e ez, hogy származik-e valami jó Názáretből, hogy íme, eszik, iszik, a vámszedők barátja, semmibe veszi a törvényt, és így tovább. Mi mindent meg tudunk kérdőjelezni. Mindent ki tudunk magyarázni. A világ legnagyobb tudósa által megfogalmazott felismeréseket a világ legostobább embere is kétségbe tudja vonni. Hátha nem igaz! Így vagyunk Krisztus tanításával, az evangélium üzenetével is: azt le lehet becsülni, le lehet fitymálni, semmibe lehet venni, szellemeskedve ki lehet gúnyolni, de ez a hozzáállás meg is látszik rajtunk. Keményszívűségünk, emberi büszkeségünk győzelme biztos lelki vereségünket készíti elő.  

   Ninive pogány lakói is feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és ellene fognak tanúskodni. Nem én vádollak titeket, tanítja Jézus (Jn 5,45)… Van, aki kárhoztasson titeket. Mózes, akiben reménykedtek, akire büszkék vagytok. Az Ige, amire hivatkozunk, de amit nem veszünk komolyan. Mások, akiket mi lenézünk és elítélünk. Szembe állítja majd őket velünk az Úr. Az lesz az igazi konfrontálódás! Amikor egyetlen igazság marad: az Istené. Az irgalomé és a szereteté. Csak az marad meg, amit hitből és szeretetből tettünk, csak az áll meg az Úr előtt. Ott nem lehet mellébeszélni. 

   Megtértek a Jónás prédikációjára… Az jutott eszembe ezt a mondatot olvasva: nem sok eredmény kísérte szolgálatomat. Egyik családnál jártam, egy fiatalabb családtag is jelen volt, és rá pillantva úgy elfogott a szomorúság: ha eddig soha nem jött, az én szolgálatom alatt már soha nem fog istentiszteleten részt venni. És rengetegen vannak ilyenek a gyülekezetben. Ne értsen félre senki: gyarló prédikációimat nem teszem egyenlővé az Isten igéjével. Lehet hívő ember valaki attól, hogy nem hallgatja azokat. De ha az Úr gyermeke vagyok, akkor vágyom oda, ahol róla beszélnek, nemde? Másfelől azt tapasztaljuk, és nemcsak a részvételi adatokat, arányokat vizsgálva, hogy sok lelki erőtlenség van közöttünk, közömbösség, romlás, hanyatlás, és ennek egyik oka biztos az is, hogy nem kell az ige, nem kell a közösség… Igaz, ti is látjátok? És nem jó nekünk ez a helyzet, ez a szemlélet. Egy hivatásának élő orvos elsősorban nem amiatt szomorkodik, hogy milyen kevés beteg jár hozzá, hanem amiatt, ha rossz az emberek egészségi állapota. Amikor sokkal jobb is lehetne, ha akarnák.

  Ninive lakót megérintette az ige, megtértek, de Jézus tanítását (pedig beszédét csodák kísérték, isteni erővel szólt) sokan visszautasították. A megtévesztés lelke ez… ami éppen az igazsággal szemben hat a legnagyobb erővel. Sok lelki tévút létezik (aztán lehet vitatkozni, hogy azok közül mégis melyik a helyesebb), de igazi út csak egy van. Arra kell rátalálnunk, rátérnünk.

    Ha pedig Krisztust követjük, akkor az ő világosságát kell hordoznunk. Akkor nem tagadhatjuk, nem hazudhatjuk le, hogy az övéi vagyunk. Akkor a tőle kapott hit, reménység, szeretet kell sugározzon rólunk. Látszik-e a rajtunk, bennünk az ő világossága? Szép templomunk van, nagyon szeretem. Főleg azt, hogy világos, tele van fénnyel. De ennél sokkal fontosabb kérdés az, hogy az életünkben, közösségünkben ott ragyog-e a lelki fény? Vagy Krisztust valahova nagyon hátra tesszük, nagyon eltakarjuk életünk fontos dolgaival: munkával, elfoglaltsággal, terveikkel, kedvteléseinkkel.  Uram, te csak húzd meg itt magad, várj sorodra, sok minden előbbvaló, mint te! Miközben az életért harcolunk, az igazi életről mondunk le.  És mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen (Jn 5, 40).

   A lelki világosság belülről fakad. És ahogy a tekintetünk is, valójában belső énünket tükrözi. Az indiai születésű író, Salman Rushdie ellen (aki kritizálni merte az iszlámot) 2022-ben merényletet követtek el. Egy előadás során egy álruhás, símaszkos férfi támadt rá, és több késszúrással súlyosan megsebesítette. Ennek következtében fél szemére megvakult, egyik kezét pedig nem tudja használni. Később elmondta: az egész szörnyű jelenetből csak a támadó sötét, gyűlöletet sugárzó, fenyegető tekintetére emlékszik. Az beégett az agyába… Milyen a tekintetünk: biztató, kedves, jóságot árasztó? Vagy gyanakvó, visszautasító, hideg, szúrós? Úgy nézünk-e egymásra, mint testvérekre?  Bárcsak tiszta lenne a szemünk, a gondolatunk, minden hátsó, bántó szándék nélkül! Milyen boldog közösség lennénk!  (Történet: egy művész a Pilátus előtt álló Krisztus alakját akarta megfesteni, el is készült az alkotás, de a festő úgy érezte: nem sikerült a Megváltó szent, ártatlan tekintetét hitelesen visszaadnia. Egyszer az úton meglátott egy kisgyereket, akinek a szemében leírhatatlan jóságot, tisztaságot fedezett fel, és szüleit megkérte, hogy jöjjenek el műhelyébe. Amikor a gyermek ott állt előtte, és ő vizsgálódva, kíváncsian, elmélyülten a szemébe nézett, akkor olyan erővel hatott rá annak romlatlan, angyali nézése, tekintete, hogy a művész sírva fakadt. Megértette, hogy először az ő szemének kell megtisztulnia ahhoz, hogy a jót, az igazat, a makulátlant ábrázolni tudja.)                  

  Vigyázz, hogy a benned levő világosság sötétség ne legyen! Krisztus az örök világosság. Értjük immár, hogy amikor Isten világosságot teremt, akkor egyszülött Fiára emlékeztetővé teszi azt (a Sátán megpróbálja a maga képére és hasonlatosságára sötétíteni). Isten Krisztus által bennünk is világosságot gyújt, jóságot ébreszt. Vigyáznunk kell, hogy őt soha ki ne zárjuk, őt soha semmi ki ne szorítsa az életünkből, hogy mert akkor világosság helyett sötétség, bűn, irigység, gonoszság fog uralkodni bennünk.   

   Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne semmi sötétség, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével. Ha beállsz a Krisztus világosságába, ha befogadod őt, akkor az ő rád hulló, téged betöltő világosságában te magad is láthatóvá leszel, nyilvánvalóvá válik szándékod, akaratod, minden gondolatod, érzésed, akkor nem lesz semmi rejtegetnivalód. Akkor a szeretet nyíltságával, a hit egyenességével állsz meg mások előtt. Akkor vállalod magadat, hitedet, vállalod Uradat, akinek a világosságában élsz, és aki az ő örök világossága visz majd be téged. Ámen.