2 Tim 4, 9-18 (vas. de., vázlat) 

9 Igyekezz minél előbb hozzám jönni, 

10 mert Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába, Kreszcensz pedig Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Kol 4,14; Filem 24; 2Kor 8,23; Gal 2,3; Tit 1,4 

11 Egyedül Lukács van velem. Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban. ApCsel 12,12.25; 13,13; 15,37-39 

12 Tikhikoszt elküldtem Efezusba. ApCsel 20,4; Ef 6,12-22; Kol 4,7-8 

13 Köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, hozd el, amikor jössz; hozd el a könyveket is, de főként a pergameneket. ApCsel 20,6 

14 Alexandrosz, a rézműves sok rosszat követett el ellenem. Megfizet majd neki az Úr cselekedetei szerint. 1Tim 1,20; Zsolt 62,13; Péld 24,12; Róm 2,6 

15 Te is őrizkedj tőle, mert igen hevesen ellenállt a mi beszédeinknek. 

16 Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. Ne számítson ez bűneik közé! 

17 De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését, és a népek valamennyien meghallják azt. Azután megszabadultam az oroszlán szájából. 1Kor 15,32 

18 Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen. 

   A Timóteushoz írt második levél záradékát hallottuk. Különös textus. Nagyon emberi sorok ezek… ahogy mi is nagyon emberek vagyunk… az élet nagy kérdéseivel vagy éppen kis bosszúságaival küszködve. Az igében különböző személyek neveit sorolja fel az apostol, különböző településeket említ (ahogy mi is, akik most itt vagyunk, sokfelőlről gyűltünk össze), és meglepően mindennapi ügyekről beszél. Isten megtérésre hívó, üdvözítő munkája nem az egekben zajlik, hanem itt a földön. Hiszem, hogy ezen az alkalmon is. 

   Az igeszakasz elején egy megható, szinte könyörgő személyes kérést fogalmaz meg az apostol: igyekezz hozzám jönni. A híres-neves Pál, aki ezreket vigasztalt, aki a félvilágot evangélizálta, itt beismeri: szüksége van emberi közelségre, támogatásra. Volt hite, élő bizodalma, de vágyik munkatársa együttérző, a sorsában osztozó jelenlétére. Igaz, tudjuk miről beszél itt Pál, és igaz, mennyire elgondolkoztató, hogy ennyire fontosak vagyunk egymás számára! Háborúban a haldokló katonák ezeridegen bajtársak kezét szorongatták, és mondták el nekik utolsó gondolataikat.

   Az apostol megtapasztalta az elhagyatottság keserűségét. Démász elhagyott, írja, mert ehhez a világhoz ragaszkodott… Vád is van a szavak mögött, fájdalom is, ua. elengedés és beletörődés. Ez a munkatárs nem tudott kitartani Pál mellett a szolgálatban: talán belefáradt a küzdelmekbe, megriadt a nehézségektől, kívánatosabbnak tűnő földi tervek kezdték el foglalkoztatni. Megértjük. (Közülünk ki tenné félre úgymond a saját életét, ki vonulna önként a házi őrizetbe csak azért, hogy egy neves keresztyén tanító mellett lehessen? Sokkal kisebb dolgokat sem vállalunk.) Kreszcensz, Titusz is elmentek… Lehettek családi kötelezettségeik (öreg, lebetegedett szülők, stb.), szakmai ambícióik. Nem tudjuk. A misszió soha nem volt egy könnyű terület. 

    Egyedül Lukács van velem… Megható, hogy valaki mégis ott maradt mellette. Lukács a hűség példája. (A pályán végig kitartó szeretet neve hűség). Tudjuk, hogy Pált már hajóútján elkísérte (az ApCsel egyrészét személyes beszámolóként írja le). Tőről metszett evangélista típus. Mindent megtesz, minden kockázatot vállal azért, hogy hiteles forrásból hallja az üzenetet, amit aztán írásba foglalhat és megoszthat másokkal. Ráteszi életét a szolgálatra. Magatartása tiszteletet ébreszt. Megértjük azt is, hogy vannak olyanok, akik egy idő után félreállnak, mégis ki kell mondanunk: ez az igazi. Sok ilyen Lukácsra lenne szükség! Akik a szívükön hordozzák, a végsőkig kitartanak… a hitben, a ragaszkodásban, a lelki kincsek őrzésében. Akkor is, amikor már mindenki más hátat fordít, és saját bizniszét intézi. „Ha nincs is társam, követem mégis őt.” 

    Valaki annyira értékes számodra, amennyire ragaszkodsz hozzá. (Egy idős lelkészt valahonnan Nyugat-Európából hazalátogató hívek keresték fel. Kedvesen kérdezte tőlük: milyen érdekes hírt hoztatok a nagyvilágból. Mire azt válaszolták: az igazán érdekes és fontos hír az, amit itt hallottunk annak idején, és amit a szívünkben őrzünk.) 

  Pál kéri Timóteust, hogy Márkot is hozza magával, mert (teszi hozzá) „hasznomra van a szolgálatban”. Pál szeme előtt egyetlen cél lebeg. Valóban egy ügy foglalkoztatja a szíve mélyéig: ha kell, egyedül is, de lehetőleg másokkal építeni Isten országát. Mennyiben tudunk hasznosak lenni? Tudom, ma nem ez a fő kérdés. Hanem az, hogy nekem mi vagy ki van hasznomra. Mégis olykor őszintén meg kell kérdeznünk magunktól: megy-e előbbre a világ általunk, segítünk-e másokat legalább egy kicsit abban, hogy hinni tudjanak a jóban, az igazban. Miért élünk? 

  Tikhikoszra a követ feladata hárul… Efézusban, ebben a nagy városban kell összefognia, biztatnia a Krisztusban hívőket, intéznie a gyülekezet ügyes-bajos dolgait.

  Aztán a levél végén banális ügyek is szóba kerülnek (jórészt azok teszik ki az életünket: hogy pl. éhesek vagyunk, hogy valahol otthagytuk a telefonunkat, stb.). Pál a köpenyét kéri (valószínű, közeledik a hidegebb időszak, és akkoriban egy-egy ruhadarabnak nagy értéke volt), könyvek elhozatalát várja, külön említve a pergamenek. Az apostolt széleskörű érdeklődés, tájékozottság jellemezte (korának egyik legnagyobb elméje volt), bár meggyőződéssel vallotta, hogy „benne (Krisztusban) van a  bölcsesség és az ismeret minden kincse elrejtve” (Kol 2,3). 

   Feltűnik egy negatív szereplő is a felsorolásban: Alexandrosz, aki sok rosszat tett, aki nem építi, hanem rombolja a közösséget. Sajnos, vannak ilyen személyek: akik rosszindulattól, hiúságtól, nagyravágyástól vezérelve, mások életébe belegázolva akarnak érvényesülni. Pál ezt az embert is rábízza Istenre, aki majd megfizet neki. (Jó lenne haragunkat, keserűségünket így átadni Istennek). Egyik kalotaszegi népdalban is megszólal ez a gondolat: „reá bízom a jóságos Istenre”. Pál nem forral magában bosszút, azonban inti Timóteust, hogy őrizkedjen tőle. (Nem rossz hír keltése ez: gonosz emberektől óvnunk kell egymást.) 

   Még egy szomorú mondat: első védekezésem alkalmával… senki nem volt velem. Bár keserűség van az apostol kijelentésében, mégis megengedve, megbocsátásra készen hozzáteszi: ez (a gyarlóság, gyávaság) ne számítson a bűneik közé. 

    De talán csak azért kellett leírnia ezt az esetet, hogy utána elhangozhassék a szép bizonyságtétel: bár mindenki elhagyott, az Úr mellém állt. Akkor tapasztaltam meg igazán az ő erejét, segítségét, támogatását.  Megerősített nemcsak hitemben, hanem a szolgálatban is. Az apostol nemcsak a lelki túlélésre utazik, hanem minden helyzetben szolgálata betöltésére igyekszik. 

   Megtudjuk: Pál ügye kedvező fordulatot vett. Azt írja: megszabadultam az oroszlán szájából… Bizonyára súlyos ítélet fenyegetése hárult el feje felől, és általánosítja is ezt a tapasztalatát: az Úr meg is fog szabadítani minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. A legnagyobb reménység ez, ami túltekint minden megpróbáltatáson, és a végső győzelemre és jutalomra figyel. Egyik mártír mondta az őt halálba küldőknek: azzal, hogy kivégeztek, megrövidítitek nyomorúságom idejét, és megsürgetitek megváltásom óráját. Isten kegyelmi tervét a legnagyobb baj, gonoszság sem húzhatja át. Hisszük, valljuk mi is: megszabadít az Úr minden gonosztól, és üdvösségre vezet. Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.