Mt 11, 16-19      (tanévkezdő istentisztelet, vázlat)

De mihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló a piacon ülő gyermekekhez, akik ezt kiáltják a többieknek: 

17 Zenéltünk nektek, és nem táncoltatok; siratót mondtunk, és nem gyászoltatok. 

18 Mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: Ördög van benne! 

19 Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges, vámszedők és bűnösök barátja! De cselekedetei által nyert igazolást a bölcsesség.

   Új tanév kezdődik, szép az idő, remélem, jó a kedvetek is… Megnőttetek a nyáron… Hallottam, gyakran beszélitek egymás között, hogy nem szerettek iskolába járni, de szerintem ezt csak a vicc kedvéért mondjátok, mert a lelketek mélyén tudjátok, hogy iskolába járni jó, hasznos és érdekes is. Egyenesen kiváltság.

   Szeretném, ha együtt beszélnénk meg ezt a nem annyira ismert igerészt, Jézusnak ezt a különös példázatát, úgy ahogy együtt írtuk meg azt a cikket az egyházmegyei újságunk számára az ötezer ember megvendégeléséről.

   Szóval Jézus az őt hallgató emberekről beszél, a magatartásukat próbálja kiértékelni… Felteszi a költői kérdést: kihez is hasonlítsam ezt generációt? Ha valakivel kapcsolatban így kérdezünk, akkor vajon dicséretet vagy bírálatot akarunk mondani róla? () Jaj, kihez/mihez is hasonlítsam ez a Tamást? Nos, mi következik ezután? Többnyire egy nem éppen kedves és hízelgő jellemzés: olyan, mint egy agresszív kiskakas, mint egy mérges pulyka, stb. Vajon Jézus mit tapasztalt a kortársai részéről, hogy ilyen kérdést kellett feltegyen velük kapcsolatban? ()

   Nagyon érdekes, szemléletes a Jézus hasonlata. Azt mondja, hogy olyanok az ő kortársai, mint a piacon játszó gyerekek. Itt Jézus nem a gyerekeket becsüli le (őket nagyon szereti és értékeli, azt tanítja, hogy aki be akar jutni az Isten országába, annak olyannak kell lennie, mint a kisgyermeknek), hanem azt emeli ki negatív vonásként, hogy a példában említett gyerekek nem akarnak egymással játszani. Szabotálják egymás játékát, megrontják egymás kedvét… Nem akarnak összefogni, egymásnak örömet szerezni, szép közösségként együttműködni. 

   Mit mond a gyerekek egyik csoportja? Zenéltünk, és nem táncoltatok, siratót mondtunk, és nem gyászoltatok. Ez mit jelent? Nem akartatok sem lakodalmast, sem temetésest játszani. Értitek? Régebb nem volt annyiféle játékszer, sokszor még egy ócska rongylabdájuk sem volt a gyerekeknek, és egyik kedvenc időtöltésük az volt, hogy utánozták, játékba foglalták a felnőttek vidám vagy szomorú ünnepeit. 

   Gyerekkorunkban mi is gyakran játszottunk lakodalmast (volt ott minden!), ritkábban pedig temetésest (inkább nagyobb korunkban, és sok mókázás, gúnyolódás kapott helyet benne… akár a farsangtemetéskor).

   Szóval mit mondanak a félrehúzódó társaiknak a piacon ülő gyermekek? Megegyeztünk, hogy játszunk, és ti mégsem akartok. Kiválasztottuk már magunk közül a zenészeket, s a közületek kijelölt táncosok nem akarnak beszállni. Vagy a másik játékben: megvannak a siratók, talán az is, aki az elhunyt szerepét játssza, de a gyászoló családot alakító gyerekek félreállnak. És akkor nem lesz játék belőle. Vidáman, jókedvűen, fantáziájukat is megmozgatva el tudták volna tölteni az időt, de egyesek kivonták magukat, és ezzel mindenkinek a kedvét szegték. Vajon miért tették ezt?

   Vajon egyesek miért nem akartak együtt játszani a többiekkel? () Talán mert valami más szórakozást találtak maguknak, vagy megsértődtek, nem volt kedvük, az is lehet, hogy büszkeségből (nem állunk le ilyen kicsikkel), kényelemből, rosszindulatból, stb. Voltatok úgy, hogy nagy lelkesen megszerveztetek valamit, aztán a csapatból néhányan elkezdték húzni az orrukat, hogy mégse, hogy nem akarnak?  () 6 fiú elmegy focizni, 4 meggondolja magát, 5 lány elmegy kidobósozni, 2 visszafordul…

   Miről beszél itt Jézus (később magyarázza is)? Arról, hogy az emberek nem akarnak hallgatni rá, nem akarnak engedelmeskedni, nem akarnak összefogni, nem akarnak bekapcsolódni az Isten „kegyelmi játékában”, üdvözítő programjába. Sem lelkesítő szóval, sem kemény szigorral nem lehet meggyőzni őket, kimozdítani önzésükből, közömbösségükből. 

    Pl. osztálykirándulást szerveznek a tanító nénik, és fele a társaságnak nem akar elmenni. Valami önkéntes programot hirdetnek meg (pl. a „zöld héten” közös szemétgyűjtést), aztán egyesek vonakodnak. És az sem segít, ha azt mondják a tanító nénik, hogy aki eljön, az kap egy szép ajándékot, az sem, ha azt mondják: kötelező a részvétel, aki nem jön, annak beírnak egy elégtelent… Sem biztatással, sem fenyítéssel nem lehet eredményt elérni. Pedig ezek a közös „megmozdulások” olyan szépek lennének, mindenkinek a javára válnának!  

   Értitek, igaz? Jézus erről beszél: eljött Keresztelő János, aki böjtölt, szigorú, önmegtartóztató életet folytatott, Isten ítéletét hirdette, és nem tetszett az embereknek. Azt mondták, hogy ördög van benne. Eljött Jézus, aki arról beszélt, hogy milyen nagy boldogság Istenben bízni, aki Isten kegyelméről, „jókedvének esztendejéről” beszélt, és őt sem fogadták el, őt is bírálták, azt mondták, hogy nem veszi komolyan a törvényt. Az emberek nem akartak Istenhez térni, nem akartak engedelmeskedni, összefogni, egymást támogatva élni… Ez ma is így van. Pedig milyen öröm fakadna abból, ha hallgatnánk a Krisztus szavára, ha az emberek félretennék saját érdekeiket, önfejű elképzeléseiket, az irigységet, a bizalmatlanságot, és Krisztus köré gyűlve, összefogva, szeretetben együtt tudnának sok-sok szépet és jót véghez vinni (pl. templombajárás, egymás megsegítése, környezetvédelem)! 

   Jézus miért mondja el mindezt? Mert tanítani akar. A tanulás kulcsszó a Bibliában, és az iskolában is… Valóban fontos. Lényegében arról szól, hogy igyekeznünk kell minél több ismeretet megszerezni ahhoz, hogy azt a közösséget, amelyikhez tartozunk, építeni, erősíteni tudjuk, és így mi is boldogabbak lehessünk. A tanítók azért tanultak, hogy tanítsanak, az orvosok azért, hogy gyógyítsanak, az építők, hogy otthonokat,  kórházakat építsenek, hogy minél jobban működjön ez a világ. Ti is azért tanultok, nem?  

   Szóval a tanulás… A múlt héten két híres magyar ember, Kölcsey Ferenc és Ady Endre szülőfalujában is jártunk… Szegény, elhagyatott környezetben jöttek a világra, és onnan emelkedtek ki, és lettek a magyar nép, történelem, irodalom jeles képviselői. Hogyan? Úgy, hogy tanultak… Az Ady Endre szülőházában egykori iskolai bizonyítványa is megtekinthető: csupa egyesből áll, kivéve két tantárgyat: a testnevelést és a matematikát, azokól kettest kapott. Ő sem volt mindenből jeles. Amiben jók vagyunk, abban kell rákapcsolnunk… Még azt is elmondom: mindketten sokat tettek a népükért, egyáltalán embertársaikért. Kölcsey azt írta: „Nem önmagadé vagy, hanem a közösségé.” Ady Endre így zárja egyik versét: „S megint élek, kiáltok másért: /Ember az embertelenségben.” 

    Isten is azért tanít az ő igéje által, hogy egymásért, egymást segítve, támogatva éljünk. Felelősek vagyunk egymásért. Ha másokat boldoggá teszünk, mi is boldogabbak leszünk. Remélem, ti is így gondoljátok, így akarjátok. Ha igen, akkor mondjuk együtt, hogy: ámen.