Lk 12, 33-40 (vas.de.)   

33 Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. Lk 16,9; 18,22 

34 Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is. 

35 Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. 1Pt 1,13

36 Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki. Mt 25,1-13 

37 Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az uruk, amikor megérkezik. Bizony mondom nektek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik. Jn 13,4 

38 És ha éjfélkor vagy ha éjfél után érkezik is meg, és virrasztva találja őket: boldogok azok a szolgák! 

39 Gondoljatok arra, ha tudná a ház ura, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába. 

40 Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok! Lk 21,34-36 

   Jézus tanítása nem könnyű lecke… A Jn 6-ban olvassuk: „tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?” Jézus akkor azt válaszolja a méltatlankodóknak, felháborodóknak: „A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet.” Azaz nincs kompromisszum: el kell döntenetek: vagy a semmit (semmivé válót), vagy az életet választjátok. 

   Igeszakaszunkat követően is elhangzik egy kérdés, a tanítványok teszik fel Jézusnak: Uram, nekünk mondod ezt, vagy mindenkinek? Kinek kell mindent odaáldoznia, mindenről lemondania: aki apostoli szolgálatot, valamilyen rendkívüli missziói feladatot kap, vagy minden Krisztus-követőnek? Nyilván, nem egyforma a megbízatásunk, vannak, akiknek többet kell vállalniuk, de nincs Krisztus-követés áldozathozatal nélkül. Jézus tanításában elsősorban a fontossági sorrendről (mai kifejezéssel: prioritásról) van szó… Az a tény, hogy Isten gyermekei vagyunk, hitbeli elköteleződésünk nem lehet mellékes, tizedrangú kérdés számunkra. A legfontosabb kell legyen, aminek minden más alárendelődik. 

    Tudjátok, kinek szól Jézus tanítása ma is? Annak, aki hallja, aki a szívére veszi. Isten nem erőszakolja ránk az ő akaratát. Szeretetével, irgalmával próbál meggyőzni minket. Tegyük fel: 24 órára korlátlan hatalmat kapnánk ezen a világon. Sok minden megváltozna abban a 24 órában, sok ország megszűnne, sok ember megkapná úgymond (adott esetben egészen szubjektív, elfogult véleményünk vagy éppen sérelmünk alapján) a „méltó büntetését”. De vajon ezáltal lényegesen megváltozna, jobbá válna a világ? Jobbak lennénk mi? Nem gondolom. Sok mindent teszünk képmutatásból. Az igaz hit ott kezdődik, ahol senki emberfia nem lát, amikor senki nem kér számon. Akkor mutatkozik meg a te igazi arcod. Isten ezt ismeri. Nem azt, amit másoknak mutatsz. 

  Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául. Jézus nem földi közgazdászként, hanem mennyei tanácsadóként mondja ezt nekünk… Ő lelkiképpen szól. Jézus azt tanítja, hogy az a legjobb lelki befektetés, ha odaadod, ha megosztod. Ez nem tűnik ésszerűnek és logikusnak számunkra. De azt belátjuk, hogy több békességgel, áldással járna az, ha nem lenne ez a nagy hajsza, versengés a világon az anyagiakért, ha fontosabbak lennének a belső értékek, kincsek. Ha nem lennének ilyen nagy társadalma különbségek. Úgy gondolom, mindnyájan boldogabbak, megelégedettebbek lennénk. Kevesebb lenne az irigység, rosszindulat, ellenségeskedés, több az öröm, az együttérzés... Csakhogy a lelki értékeket nagyon kevésre becsüljük. A földieket pedig egyre többre. És azokhoz ragaszkodva nehéz nekünk megtenni ezt a jézusi lépést. A mágnes nem tudja elengedni a vasreszeléket… csak ha pólust vált. Mert, igaz, könnyebb megszerezni, mint továbbadni?

   Isten országára tekintve mégis érthető a Jézus intése. A szoros kapun nem vihetjük át földi javainkat. Átmenetileg szükségünk van rájuk, de nem tekinthetjük kizárólagos, legfontosabb értékeknek azokat. Jézus nem a vagyon, nem a gazdagság ellen szól. Isten áldása az, amiért hálásak kell legyünk. A Biblia egyenesen buzdít a szorgalmas, a többre törekvő életre. A HK is úgy fogalmaz: hűségesen kell munkálkodnom, hogy a szűkölködőknek segíteni tudjak… Nem a szerzés az elsődleges cél tehát, hanem a szolgálat. Mert ha a testiek válnak a legfőbb (egyetlen?) vezérelvvé, akkor az lelkünk romlására lesz.  

    Szerezzetek magatoknak el nem fogyó kincset a mennyben… Vajon jut-e időnk, energiánk erre? A menyei kincset is földi életünkben kell gyűjtenünk. Erre nézve is csak ez az egy életünk van. Mire használjuk ezt? Csak a földiekre? Hogyan lehet mennyei kincset gyűjteni? Ha nyitott a mi szívünk. Ha figyelmünket Krisztusra irányítjuk, ha készek vagyunk neki engedelmeskedni. Jézus nem külső szabályokat sorol fel (hogy pl. csatlakozz ehhez vagy ahhoz a csoporthoz, tartsd meg ezt vagy a vallási előírást… és kincsed lesz a mennyben). Ez lenne a legkönnyebb. Jézus azonban az életünk odaszentelését kéri: szellemi, lelki, anyagi javaink felajánlását, alárendelését az ő akarata cselekvésének. Szeretete, jósága megélését. Nem csupán gesztusokat kell tennünk, adományokat adnunk, hanem életünket, mindenünket a rendelkezésére bocsátanunk. Ez azt jelenti konkrétan: sem időnket, sem javainkat nem sajátíthatjuk ki. Az Úréi azok (ahogy mi magunk is). (A megmentett afrikai története…) Ki érzi ezt a hálás lekötelezettséget?      

  Ahol a tolvaj nem fér hozzá, a moly nem emészti meg. Javainkat igyekszünk védeni, bebiztosítani. A világ legtermészetesebb dolga ez. De az egyik legalattomosabb tolvajtól, az időtől nem tudjuk megvédeni tulajdonunkat: elrabolja fiatalságunkat, egészségünket, végül életünket. A mennyei kincsek viszont nincsenek a hatalma alatt. Azok örökkévalók. Megmarad a hit, remény, szeretet.  A mennyben nem lesz idő.  Mekkora tőke van a mennyei számlánkon? 

  Egy elgondolkoztató mondat hangzik el: „ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is”. Valóban, mi a legfontosabb nekem, mit tartok a legnagyobb nyereségnek, legbecsesebb kincsnek, min csüng a szívem? Vajon kedvenc tárgyaimhoz, értékeimhez tapad a szívem: az autómhoz, a pénzemhez, a hobbimhoz, a munkámhoz, a sikeremhez, a szenvedélyemhez? Ezekhez kötöm magam, sorsom, boldogságom? Mert akkor ezekkel a mulandókkal „maradok”. 

   A Krisztushoz tartozás, az ő követése nem elpihenő szemlélődés. Hanem készenlét, szolgálat. Felövezett derék a nekigyürkőzést jelentette (mai kultúránkban így mondanánk: legyenek ingujjaitok feltűrve). Mekkora energiát fordítunk a lelkiekre? Földi feladataink végzésére sokat, és tudjuk, csak így van előmenetel. De ez igaz a lelkiekre nézve is. A lámpásokat meg kell gyújtanunk. A Krisztus világosságát sugárzó emberek kell legyünk. ( A fény nem bújhat el, nem dekkolhat a sötétségben… vállalni kell világosságát, küldetését.)

   A Jézus által említett példa az urukat váró szolgák képét eleveníti meg előttünk. Akik igyekeznek mindent rendbe szedni, mindent elvégezni, hogy hazatérő gazdájuk elégedett legyen. Ugrásra készen állnak, hogy ajtót nyissanak. Újból mondom: a hit nemcsak egy belső meggyőződés, amit magunkban ápolgatunk, hanem odaadó szolgálat. „Nem beszédben áll az Isten országa…” Beszéd, kritizálás dolgában nagyon jól teljesítünk. De a lényeg az, amit teszünk, ahogy segítünk, ahogy… A gyakorlatban ezt jelenti a készenlét: Isten akaratát kereső, szem előtt tartó, cselekvő életformát.  (Egyik lelkészkolléga mondta ironikusan egy esküvő utáni vasárnapon a prédikációjában: ha az Úr Jézus most éjszaka jött volna vissza, elég sok embert talált volna ébren a falunkban, mert a lagziban hajnalig kitartottak a mulatozók.) 

  Boldogok azok a szolgák… Akik a lényegre, az Érkezőre figyelmek. Akik nem merülnek bele az élet dolgaiba. Akiknek nyitott a szíve Krisztus várására.  A hazatérő gazda nem azt követeli, hogy kiszolgálják őt (csak azt, hogy fontosnak tartsák, komolyan vegyék az érkezését), mert majd ő lesz az, aki megvendégeli, megjutalmazza a szolgákat. „Aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya…” Képzeljük el, bejelentkezik hozzám valamelyik híres ember (pl. a spanyol király és családja), és hozzám érkezve hatalmas rendetlenség közepén, a kanapén elnyúlva, ápolatlanul, kócosan, mámorosan talál… Milyen tisztességtelenség, mennyire sértő lenne! És milyen nemtörődöm, komolytalan magatartásról tanúskodna! Mi pedig az Urat várjuk. Megismétli Jézus: boldogok azok a szolgák… Nemcsak lesznek, már most azok, mert céltudatosan élnek, mert tudják, hogy hol a helyük, mi a küldetésük.

   Egy másik példát is hallottunk: ez a ház gazdájáról szól, akinek mindig felkészültnek kell lenni… védenie kell életét, értékeit. A kitartásra, a figyelem nem lankadására int Jézus. Ha valamelyik forgalmas repülőtéren csak pár másodpercig is felfüggesztenék a radarállomás működését, micsoda tragédiák következnének be!  

    A mi Urunk az ő eljövetelének kiszámíthatatlanságáról beszél. Vajon miért nem közli az övéivel, velünk ennek biztos időpontját? Mert jól ismer minket. Mert tudja, hogy akkor könnyelműen, felelőtlenül kezelnénk a rendelkezésünkre álló időt. Halogatnánk szavának meghallását, az engedelmességet. Miközben az életünk maga is kiszámíthatatlan. Ha tudnám, hogy biztosan 100 éves koromig élek egészséges, sikeres emberként, akkor talán elveszíteném a mértéket, olyan határokat lépnék át, amik nem szolgálnák a javamat, és a másokét sem. Akkor elbizakodnék… 

    Jézus üzenete alázatra tanít. Emberi mulandó létünk helyes értékelésére. Benne való bizalomra. Ha ő váratlanul érkezik, akkor mindig várnom kell őt, akkor szüntelen rá kell figyelnem, akkor hit által azt kell cselekednem, amit ő elvár tőlem… Ezt nem félelemmel kell tennem, hanem felemelt fejjel, reménységgel, azzal a bizonyossággal, hogy ebben a várakozásban ő őriz engem hit által, megáldja munkámat, fáradozásomat, és részeltet engem is – minden választottaival együtt – az üdvösségben. Ámen.