Lk 21, 1-19 (vas.de.)

   1 Amikor Jézus feltekintett, látta, amint a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe dobják. 

2 Észrevett egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba, 

3 és így szólt: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. 

4 Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije volt, az egész vagyonát. 

5 Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: 

6 Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának. 

7 Ekkor azt kérdezték tőle: Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez megtörténik? 

8 Ő pedig így válaszolt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Eljött az idő! De ti ne kövessétek őket! 

9 Amikor pedig háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de ez még nem a vég. 

10 Azután így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, Ézs 19,2; 2Krón 15,6 

11 mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen. 

12 De mindezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket, átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. 

13 De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre. 

14 Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre, 

15 mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem. Ézs 54,17; ApCsel 6,10

16 Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek, 

17 és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. 

18 De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. 

19 Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket. 

   Az evangélium(ok) leírása szerint Jézus a kereszthalála előtti utolsó napokat jórészt a templomban töltötte (hivatkozik is rá elfogatásakor: „naponta veletek voltam a templomban”, Lk 22, 53)… A Nagy Heródes által felújított, kibővített templom egy hatalmas épületegyüttes volt négy belső udvarral. A persely – amiről az ige említést tesz - az asszonyok udvarában állt. Itt figyelte meg Jézus, amint a gazdagok ajándékaikat a perselybe dobják. Egy özvegyasszony pedig két fillért tett a perselybe. Nem gondolom, hogy az Úr külön leste volna az adományozókat, hanem – így mondanám – a szemébe ötlött ez a jelenet, amit aztán tanításában szemléltetésként felhasznált. Szavaiból kiderül, hogy ő nem a látszat alapján ítél, nem a külső megnyilvánulásokat nézi, hanem mélyebbre lát: az embert ismeri. A teljes életet. A legmélyebb szándékot. A szív indulatait. A gazdagok öntelt, másokat lenéző, lekezelő gőgjét, az özvegyasszony mindent felajánló, hálás, szerény alázatát. (A Covid idején egyik kisnyugdíjas özvegyasszonyunk 1.000 lejt küldött a perselybe.) 

   Azt mondja Jézus, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet adott. Elgondolkoztató az általa használt mérték.  Mert azok a „feleslegükből dobtak”, de ő „az egész vagyonát” adta.

   Jézus átértelmezi a gazdagság kérdését. Ha valaki egy méregdrága autót akar minden áron megvásárolni 300.000 euróért, és csak 299.000 eurója van, akkor ez az ember szükségben van. Ám ha valaki elégedett szerény körülményeivel, mert van egy meleg szobája, van mit ennie, innia, vékonyan még a gyógyszerre való is kikerül, és a fennmaradó kis vagyonkájából még ajándékoz is másoknak, akkor viselkedésében, magatartásában sokkal gazdagabb, mint az említett másik... Nagy titok a megelégedettség (és nem a birtokolt vagyon nagyságával áll összefüggésben), és még nagyobb a néha kis dolgokban megmutatkozó nagylelkűség, ami a mindent odaáldozó kegyelmet példázza.  Jézus nem azt számolja, amid van, hanem azt, amit kész vagy felajánlani.

   Arra is utal az ige, hogy amit megtartasz magadnak, privát használatra (mert a gazdagok a fölöslegükből adtak, a többit maguknak tartalékolták), az igazából nem lesz hasznodra. Az lesz áldássá, örömmé, amit át tudsz adni az Úrnak. Ananiás és Szafíra sunyiban, lopva félretettek az eladott föld árából, és átok lett belőle. Pedig használhatták volna szabadon, hálásan, boldogan. Ez nemcsak anyagiakra vonatkozik: amire külön jogot formálsz (önzésed, kívánságaid, szenvedélyeid, haragod, vágyaid), amihez féltékenyen ragaszkodsz, amit felségterületednek tekintesz, ahova nem engeded be az Urat, csak bajt hoz reád. Add át neki, hogy valóban a tied legyen! Javadra, örömödre.     

   A következő részben arról olvastunk, hogy a Jézus körül levők áradozni kezdenek a templom szépségéről. (A felújított templom tényleg bámulatos alkotás volt, az akkori világ egyik legszebb, legimpozánsabb épülete.) Jézus azonban nem vesz részt a templom elragadtatott csodálatában, dicséretében, sőt meglehetősen sötét képet fest annak jövőjéről. Eljön az idő, amikor… Világos a tanítás: nem a kövekben kell bíznunk. „Épüljetek fel lelki házzá!” – hangzik az ige figyelmeztetése (1 Pt 2,5). A hit épülete, isteni építménye kell erős legyen bennünk, közöttünk. A földi javak, ingatlanok, épületek, vagyontárgyak is áldást jelentenek (legyünk hálásak értük), de nem megmaradásunk akármilyen garanciáját. 

   Jézus is szerette a templomot („a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem” – Jn 2,17), de tudja, hogy végső soron nem az élettelen épületekhez kell kötődjünk, hanem az élő Istenhez. A zsidóknak Kr. u. 70-től nincs templomuk, de sajátos hitüket, identitásukat megőrizték… (Egy történet arról szól, hogy amikor a hívő zsidók megtudták, hogy a templomot az ellenség lerombolja, akkor azzal a kérdéssel fordultak egy bölcs rabbihoz: nem lehetne-e azt, vagy belőle valamit mégis valahogy megmenteni. Az a választ kapták: a szívetekben kell azt felépítsétek, megőrizzétek és gyermekeitek számára átmentsétek.) Fájna nekünk is, ha a templomunk elpusztulna (gyülekezetünk egy része talán észre sem venné), de – értitek – hitünk emiatt nem kellene összeomoljon. Mi a halált legyőző Krisztusban hiszünk. Ahol ő Szentlelke által jelen van, ott mindenütt templom van.   

   Aztán felteszik Jézusnak a kérdést: mikor lesz mindez? Jézus nem egy pontos dátumot, évszámot közöl, hanem arra emlékeztet: szüntelenül készeknek kell lennünk. Nem a világi javakban kell bíznunk. Vigyáznunk kell, hogy a lelki kősziklához, Krisztushoz ragaszkodjunk. Hogy senki és semmi el ne szakítson tőle. 

   Mivel kezdődnek a végidők jelei? 1)Tévtanításokkal. Az engedetlenséggel, szembefordulással, önistenítéssel. Ahogy a bűn is azzal kezdődött. (A Sátán „isteni célokat” villantott fel az embernek: olyanok lesztek, mint az Isten, hát nem kívánatos ez?) Sokan jönnek az én nevemben. Sok riválisa támad Istennek, Krisztusnak, sok megváltó eszme születik, sok próféta, híres tanító, vallásalapító jelenik meg… Azt mondják: én vagyok. Nálunk van az igazság. Aki Krisztus után önmagáról beszél, az mindig gyanús. Pál írja: nem tudtam másról köztetek, csak Krisztusról, a megfeszítettről (1 Kor 2,2). Isten igazságának és kegyelmének ez az alapja. Aki többet mond, az félre akar vezetni. 

    És azt mondják: eljött az idő. A megtérés, a kegyelem ideje mindig itt van. „Íme, most van a kegyelem ideje, most van az üdvösség napja!” (2 Kor 6,2). Jézus ezzel kezdi tanítói szolgálatát: „elközelített Isten országa”. Nekünk ezt kell meghallani. Nem az ítélet időpontját kell számolgatnunk, hanem a kegyelmet megragadnunk. (Nem az a becsületes munkás, aki lesi, hogy mikor jön a főnök, hanem aki mindig lelkiismeretesen dolgozik.) Akinek olaja van, az nem kell spekulációkba bocsátkozzék, hogy vajon mikor jön a vőlegény, hanem az mindig készenlétben várja, és végzi a dolgát…) Az ítélet napját csak Isten tudja. Akármikor elérkezhet. 

   2) A következő elgondolkoztató jel: hallotok háborúkról, lázadásokról. Az Úr nyomban hozzáteszi: de ne rettenjetek meg. Meg kell ennek történnie. Nagy dilemmánk, hogy miért. Az emberek civilizáltabbak lettek, de nem jobbak. Finomabb ruhában járnak, de a szívük durvább lett. Napjainkban is szörnyű háborúkról hallunk. Olvastam valahol: a Jézus kora óta (az utóbbi bő 2000 évben tehát) csupán pár olyan békés hónap volt, amikor nem zajlott valahol a világon hivatalos fegyveres konfliktus. A háborúskodás a zsigereinkben van (Káin génjeit örököltük…) Ezt látjuk saját kis, egymással vívott küzdelmeinkben is. 

   Nemzet nemzet ellen támad, ország ország ellen. Nagyravágyásból, hatalomért, gazdagságért, egymást kegyetlenül letiporva. Mennyi szenvedés, mennyi gyász, pusztulás kíséri a háborúkat!

És a bűnnel terhelt földön természeti katasztrófák is történnek: földrengések, éhínségek, rettenetes dolgok. Újabban a burmai (myanmari) földrengés követelt több ezer áldozatot az amúgy is polgárháború sújtotta, katonai diktatúra alatt szenvedő dél-kelet- ázsiai országban. 

  3) A harmadik jel az üldözés. Kezet emelnek rátok, üldöznek, bántanak titeket. Elhurcolnak, börtönbe vetnek. Mindennapi valóság volt ez, amikor ezt leírták. Ma is sokfele az. Az Open Doors olasz szervezet beszámolója szerint számszerűen soha nem volt ilyen magas a keresztyén hitükért üldözöttek száma (380 millió). 2024-ben 4.476 keresztyén veszítette életét az üldözésekben, merényletekben, 3.775-t raboltak el vagy ejtettek túszul, több mint 6.600 keresztény templomot, kórházat, iskolát támadtak meg vagy zártak be. Családok és közösségek váltak menekültté.

   A felmérés szerint a keresztyének helyzete Észak-Koreában a legrosszabb, ahol a mai napig titokban kell megélniük hitüket, és 50-70 ezer közöttire becsülik a munkatáborba zárt keresztények számát. Szomália, Jemen, Líbia, Szudán, Eritrea és Nigéria folytatja a sort. Az utóbbiban a legmagasabb, 3.100 az egy év alatt megölt keresztények száma. Nem jobb a helyzet Pakisztánban, Iránban, Afganisztánban és Nicaraguában sem…” Nálunk nincs külső kényszer, a közömbösség belső romboló ereje hat.

   De – tanítja Jézus - ez alkalom lesz nektek a bizonyságtételre. Nem rólatok kell az szóljon, mert Krisztust képviselitek. Nem mindig külső sikerekben, győzelmekben, hanem sokszor elnyomásban, kiszolgáltatottságban. Szenvedésetek tanúságtétel, mert hitben jártok. Ez a legfontosabb. Mi a külső körülmények javulását várjuk, attól tesszük függővé közösségeink felvirágzását. Az utóbbi évtizedekben sok minden változott jó irányba, vitán felül szabadabbak, gazdagabbak lettünk, de lélekben, közösségben erőtlenebbé váltunk, templomaink kiürültek. Nem külső, anyagi javakáért, hanem a lelkiekért kell elsősorban imádkozzunk.

  Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondolkoztok, nem töprengtek azon, hogy mivel védekezzetek. Nem aggodalmaskodtok. Ha sértés, bántás ér minket, mennyit agyalunk! Pedig Istenre kell bíznunk magunkat. Ahogy a tegnap hallottuk: az ő tenyerébe kell letennünk az életünket gyermeki bizalommal.

 „Adok nektek szájat és bölcsességet…”  A szenvedéstörténetben látjuk: Jézus többet mond a hallgatásával, mint ellenfelei a hangos vádaskodással. Legyetek meggyőződve krisztusi igazságotok felől, azt drága kincsként őrizzétek a szívetekben. Igazunkat sokszor nem tudjuk bebizonyítani (kigúnyolják, lelegyintik, kinevetik), de minden helyzetben azt kell képviselnünk. 

    Szeretteitek is ellenetek fordulhatnak. Az első keresztyének korában sok ilyen eset volt: a család a keresztyénné lett családtag ellen fordult. Ma is vannak példák (muszlim rokonok feljelentik a keresztyénné lett hozzátartozót). De nálunk is kérdés: vajon a hitet támogató légkör uralkodik-e családjainkban? Nem folyik-e egy palástolt ostrom, ellenségeskedés, pl. amikor szeretetlen kritikát fogalmazunk meg az egyházzal szemben, elidegenítve, megbotránkoztatva egymást? 

    És mindenki gyűlöl az én nevemért… Ma más világ van, mondjuk. Vajon? Menj oda két veszekedő emberhez, hivatkozz a Krisztus alázatára, bocsánatra intő szelídségére, mondd azt egy szabados, hitetlen életmódot folytató fiatalnak: ne indulataidat, vágyaidat, hanem Krisztust kövesd, hogyan fognak reagálni? Nem népszerű a Krisztus igazsága, higgyétek el!  

   Elhangzik egy „kátés” kijelentés: ti tartsatok ki, ne féljetek senkitől, mert „egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről”. Isten vigyáz rátok, számon tart titeket. És végül igazságot szolgáltat számotokra.

   Állhatatosságotokkal nyeritek meg a lelketeket. Az állhatatos azt jelenti, hogy kitartó, meg nem tántorodó. Így nyerjük meg a lelkünket, és a mások lelkét is. Gyakran hiányzik ez a nehézségekkel is dacoló elkötelezettség, kitartás belőlünk (enélkül nincs áldás, célba érkezés, ha csak félig járjuk végig az utat). Mindig van valami, amire hivatkozunk kifogásként: hogy ezért, vagy azért. És akkor ilyen felemás, meghasonlott lesz a keresztyénségünk. Valaki azt mondta: „amikor nehézségekkel találjuk szembe magunkat, akkor Isten valami áldást akar készíteni számunkra”. Hát ne lankadjunk! A Zsid 12, 1-2 verseiből hallottuk: állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát, nézzünk Jézusra, aki vállalta értünk a keresztet is, hogy minket megváltson. Ámen.