Mk 4, 1-20 (vas.de.)

   1 Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren maradt; az egész sokaság pedig a tengerparton volt. 

2 Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: 

3 Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni, 

4 és történt vetés közben, hogy némely mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. 

5 Némelyik pedig a köves helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben; 

6 amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. 

7 Más része a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést. 

8 A többi pedig a jó földbe esett, és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is. 

9 Majd hozzátette: Akinek van füle a hallásra, hallja! 

10 Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. 

11 Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik, 

12 hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak. Ézs 6,9-10

13 Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? 

14 A magvető az igét veti. 

15 Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét. 

16 A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az igét, azonnal örömmel fogadják azt, 

17 de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal elbuknak. 

18 Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét, 

19 de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést. 

20 A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.

   Igénk kezdő jelenetében Jézust látjuk, amint a Galileai-tenger partján jár (ebben a nyári időszakban aktuális ez a nyitó kép). Ó, azok a kegyelmi idők, amikor a tengerparton is az evangélium hangzott a leghitelesebb módon, és az emberek nagy lelki éhséggel hallgatták azt!   

    Jézus tehát ismét tanítani kezdett. Újból szól az emberekhez. Nemcsak egyszer tette meg... Szükségünk van az emlékeztetésre. Könnyen kikopik a tudatunkból az, amit hallottunk, talán szívünkbe is fogadtunk. Az ő beszéde élet és igazság. Ezekről az értékekről nem lenne jó lemondanunk.   Valóban, ahogy az útszélre esett magokat a madarak felkapdossák, úgy a mennyei gondolatokat, sugallatokat, indíttatásokat is igyekszik a kísértő gyorsan eltüntetni, kitörölni a szívünkből. Milyen jó, hogy fáradhatatlanul szólítgat minket az Isten, sokadszor is esélyt kapunk, alkalmakat teremt az Úr (ebben is megmutatkozik teremtő hatalma és kegyelme): újból és újból találkozni vele és egymással! 

  Hajlandók vagyunk-e ismételten odafigyelni? (Egy rabbinikus történet szerint Kánaán fele közeledve Mózes összegyűjti a népet, és mint már olyan sokszor, megint az ígéret földjének szépségéről, termékenységéről áradozik előttük. Azt mondják neki: Mózes, ezt már sokszor hallottuk tőled, a könyökünkön jön ki, és most már remélhetőleg nemsokára be is megyünk oda, miért beszélsz nekünk megint erről. Az idős próféta akkor azt felelte: azért ismételtem ezt nektek olyan sokszor, hogy ébren tartsam bennetek a reménységet, mert amiről nem hall az ember, azt nem is tudja meglátni.) 

  Nagy sokaság gyűlt köréje, és Jézus beszállt egy hajóba… Érdekes mozzanat ez: már az is, hogy olyan sokan akarják hallgatni őt, másrészt a helyszín kiválasztása, ahonnan Jézus szól a néphez. Van hegyi beszéd, és van tengeri prédikáció. 

   Példázatokban tanít… Ezek olyan, a mindennapi életből vett történetek, amik egy-egy belső, lelki igazságra mutatnak rá. A példázatban bemutatott események, fordulatok és egyéni életvitelük, magatartásuk párhuzamában felismerik az emberek Isten akaratát, cselekedetét, és saját küldetésüket. A „rólad van szó” megvilágosodására jutnak el: igen, ez a helyzet velem és Istennel… (Igaz, néha valakinek az élettörténetét hallgatva önmagunkban fedezünk fel a mély összefüggéseket. Egy pólón láttam egyszer a feliratot, eredetiben talán irodalmibban hangzott, de a lényeg ugyanaz: „Foglalkozásom - jövőcsináló, azaz anya vagyok”. Banális, mégis mellbevágó igazság.) 

  Figyeljétek! Kiment a magvető vetni. Abban a környezetben, ahol elhangzott ez a példázat, mindenki tudta, hogy ez a gyakorlatban mit jelent. Izraelben évente kétszer is vetettek. Kíváncsiak vagyunk, hogy vajon ennek a hétköznapi, a paraszti élethez tartozó, egyáltalán nem izgalmas tevékenységnek a leírásából mit hoz ki Jézus? (Gyökössy írt le egy esetet… egy fiatalember kereste fel azzal a panasszal, hogy feleségével elidegenedtek egymástól, kihűlt a kapcsolatuk… Kint a tornácon ültek, beszéd közben a fiatal férj zavarában felvett egy kavicsot, azt szorongatta a kezében. Egy adott pillanatban Gyökössy azt mondta neki: „add ide azt a kövecskét”. Az meglepődve odaadta… „Ez a kövecske meleg, szerinted miért?” „Mert a kezemben tartottam.” „Próbáld meg a feleségedet is szeretettel, gyöngéden, kedvesen a kezedben tartani”…)

   Némely az útfélre esett, és jöttek a madarak… Aki nem földműveléssel foglalkozott, az ebbe talán nem is gondolt bele. Bizony, a vetőmagnak egy része már a vetéskor kárba megy. Ahogy a gazda szórta a magot, hullott abból az útszélre is, ahol nem volt esélye kicsirázni, kalásszá nőni (az akkori szokás szerint vetés után boronálták be a magvakat a termőföldbe). 

   A köves helyre hullott magnak kevés földje volt, hamar kikelt (a kövek is melegítették a talajt), de aztán elszáradt, mert nem volt mélyen a gyökere. Igen, fontos, hogy a növény gyökeret verjen, megkapaszkodjon a tápláló talajba. Értitek.

   Került a magból a tövisek közé is, azok túlnőtték (a tövisek mindig gyorsabban nőnek, a rossz szokta elfojtani a jót… Egyházunk egyik jelképe a tövisek közt nyíló liliom. )

  Kezd izgalmas lenni a példázat. Mint egy érdekfeszítő történet. Ha a harmadik helyen is meghiúsul a vetés, akkor lesz-e egyáltalán termés? Ha ennyi veszély leselkedik a jó magra, van-e esélye életben maradni, gyümölcsöt hozni? Élet-halál kérdése ez.

  Megnyugszunk (látva a szép búzamezőket), ua. meglepődünk az arányokon: a magok egy része a jó földbe esik… Ezt a tényt pedig semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy némelyik 30-szoros, más 60-szoros,  akár  100-szoros termést hoz. A jó föld hitelességi tanúsítványa a jó termés. Nem kis csoda történik (a világ legfejlettebb laboratóriumai képtelenek ennek lemásolására). Elvetünk egyetlen szem búzát, és a kalászban 30-50 szem fejlődik ki, egyetlen szem kukoricát, és a csuszán 300-500 szem nő… 

    Akinek van füle a hallásra, hallja. Kérdezzük: vajon ennyire egyértelmű a példáztat lelki üzenete? A bölcseknek ennyi elég? Jézus pusztán annyit mond el, hogy hogyan járt ez a magvető. Az elhangzott példázatot nem értelmezi, nem fűz hozzá magyarázatot. Kihalljuk-e ebből a mondanivalót? Mindenesetre példaértékű a földműves kitartása, bizakodása, csodálni való a mag termő ereje, elgondolkodtató a talaj minőségének fontossága, de miről akar itt Jézus lényegében beszélni.

  Emberi síkon, szinten mozogva csak ennyit értünk meg. A tanítványok is megkérdezik az Urat, úgy látszik, még ők nincsenek ráhangolódva az evangéliumi tartalomra. 

  Ítéletes mondatok hangzanak el: ti értitek Isten országának a titkait, de másoknak példázatra, jelképes beszédre van szükségük, hogy halljanak, de ne értsenek… A keményszívűségről beszél Jézus. A közömbösségről. Hogy sokszor semmi sem érint meg minket. Ez a prófétai hévvel elmondott figyelmeztetés – akár a példázat - változásra akar indítani.  (Egy videót láttam a vezetés közben történő telefonálás veszélyeiről… A képsorokon olyan tolókocsis, mankós gyerekek jelentek meg, akiket telefonáló gépkocsivezetők gázoltak el, és akiknek a mások felelőtlensége miatt egész életükben szenvedniük kell. Megrázó volt. Egy darabig nem nyúltam a telefonomhoz.) „Hogy meg ne térjenek”… ha nem engedjük közel a szívünkhöz Isten igéjét, akkor „interakciónk” vele csak múló élmény lesz, és nem az életünket, gondolkodásunkat átformáló katarzis. Csak virágzása lesz, de gyümölcse nem. 

    Halljuk: a megvető az igét veti: Istennek az életet szolgáló tanítását, a megváltás evangéliumát. Hogy megtudd: ki vagy, és mi a küldetésed… és hogy mennyire áldottá akar tenni téged az Úr.

  Az útfélre esett mag… azok, akik hallják az igét, aztán jön a Sátán. Világunkat, benne minket is a felületesség jellemez. Nemcsak telefonjaink érintőképernyősek, de mi magunk is mindent mintegy érintőlegesen kezelünk. Már csak futólagosan találkozunk, rohanva érkezünk egyik helyre a másikról. Figyelmünk is sokfele szóródik szét: hírek, üzenetek, elintéznivalók… (Kv-i élmény. Koncertre mentünk, aztán a zsúfolt városban való forgolódás, a parkolás izgalmai miatt loholva és feldúlva érkeztünk, emiatt a hangverseny első felében nem tudtam figyelni.) Sokszor ilyen módon, útszél – féle szívvel jövünk a templomba is. Védenünk, ápolnunk kell magunkban Isten szavát, a lelki értékeket, mert ha nem teremtünk megfelelő belső feltételeket, akkor nem lesz áldás. Ha egy értékes növényt vásárolunk, igyekszünk annak alkalmas klímát, fényviszonyokat, stb. biztosítani. Saját lelkünket nem kellene legalább ennyire becsülnünk?

   Köves hely… Akik örömmel, lelkesedéssel hallgatják, akiket megszólít az ige, és talán azt is mondják: tényleg így kellene, jó lenne, de felbuzdulásukban nincs kitartás, hitüknek nincs komoly alapja, gyökere… Felszínes élmény csupán, és amikor nehézségek, üldözés támad, akkor elbuknak. Nem épül be mélyen a tudatunkba, nem válik identitásunk részéve. Az „akár élek, akár halok” hitvallása hamar levetett ünnepi kellék, szép szólam lesz, nem több. (Konfirmáció után mentünk el egy vendéglői ebédre, hatalmas zenebona volt… Azon gondolkoztam: szegény gyermek, ha valami meg is ragadta a figyelmét, úgy telemegy a feje ezzel a dübörgő lármával, hogy másnap már nem emlékszik az ünnepi istentisztelet áhítatára, a fogadalomtételben vállalt szent elköteleződésre.) 

   A tövisek közé vetett mag azokat jelképezi, akik hallgatják az igét, de a világ gondja, a gazdagság kísértése, csábítása elfojtja bennük… (A jónak az ellensége a kívánatos. Nem jobb, de kívánatosabb.) Közösségünket talán ehhez a talajtípushoz lehetne a leginkább sorolni. Gyülekezetünk ilyen tövises búzamező. Én is a tövisek alól szólok ki. Annyi minden felülkerekedik, fontosabb lesz, túlnövi és elfojtja hitünket, az Istenhez tartozásunk örömét, a krisztusi életformát bennünk: munka, elfoglaltság, szórakozás, emberi tervek, a világ ezer kínálata... Nem sokan vannak közöttünk, akik nem tartják szépnek, jónak, hasznosnak Isten Igéjét, de nagyon kevesen, akiknek életében meg is látszik annak  szépsége, jósága, hasznossága, áldása.   

   A jó földbe vetett mag… Nem a végéhez, hanem az egésznek a céljához érkeztünk. A vetés lényege az életet biztosító termés. Ahhoz, hogy termés legyen, szükség van magvetőre, vetőmagra, és új magot termő jó földre. Ez utóbbi szól a mi lelki felelősségünkről. Isten mindent biztosít, sőt, a mi szívünket is készíti. Részesei akarunk-e lenni ennek a szent folyamatnak? 

   Mi ez a jó termés? Hallottuk a Galatákhoz írt levélből: szeretet, öröm, békesség, jóság, szívesség… Olyan szükségünk van ezekre, mint a mindennapi táplálékra. Hiába növekszik a gazdasági GDP, ha (nemzeti, de kis-közösségi összefüggésben is) a lelki csökken. Gazdag világunk egyre sivárabb, ellenségesebb, lelketlenebb.

   Kérjük a vetés és az aratás urát, hogy munkálja bennünk és közöttünk a jót, tegyen alkalmassá a lelki gyümölcstermésre, hogy bőven jusson „asztalunkra”, családunknak, közösségeinknek a lelki áldásokból is: hitből, békességből, szeretetből… örömünkre, Isten dicsőségére. Ámen.

Örökkévaló Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, a Lélek megáldó közösségében!

Hálát adunk ezért a napért, ünnepért, találkozásért, vendégeinkért, és hogy nálad mindnyájan otthon lehetünk. Hálát adunk a lelki család közösségéért. Jó nekünk most együtt hittel rád tekinteni, és szeretettel egymásra. Jó nekünk megköszönni a testi-lelki áldásaidat, egészségünket, anyagi javainkat, de hitünket, az élő reménységet, a belső békességet, ua. jó nekünk hiányainkat is neked felsorolni, hiszen te tudsz minket betölteni a te jóságod bőségével.

   Köszönjük a jól ismert ige ismét elhangzó üzenetét, mert minket mindig emlékeztetni kell, a rosszat olyan könnyen és tartósan megjegyezzük, a jót olyan hamar elfelejtjük. Igéd és Lelked által világosíts meg minket, hogy megértsük atyai szent, megváltó akaratodat, felismerjük felelősségünket, küldetésünket. 

    Őrizz meg minket a keményszívűségtől, hogy ne úgy hallgassuk az igét, mint akiket nem is érdekel valójában, hogy mit üzensz abban nekünk… mert a te beszéded élet és igazság. Ha nem figyelünk rád, ha lepattan rólunk az ige, akkor a legfontosabbat veszítjük el…  Annyi minden lefoglal, megterhel, kísért,  elvonja figyelmünket, csak magunkkal törődünk, és kihull szívünkből a te drága szavad, ami valóban megtermékenyítené, széppé, gazdaggá, értékessé, az életünket! Miközben mindent akarunk, semmink nem marad. Kérünk, te puhítsd fel kemény, kérges szívünket, te tégy alkalmassá!

   Bocsásd meg, hogy sokszor felszínesek vagyunk. Talán megérint a te szavad, talán fellelkesedünk, de nem lesz ennek folytatása… A mindennapok kemény küzdelmében elfeledkezünk tanácsodról, útmutatásodról, Krisztus példájáról. És csak emlékek maradnak bennünk, elvetélt lelki vágyak. Adj nekünk kitartást, odaadást, és növeszt mélyre lelki gyökereinket!

   És te ismered, Urunk, lelki töviseinket is, amik úgy túlnőnek minden jó törekvést, minden szent elhatározást, amik elfojtják bennünk a jó szándékot, Lelked munkáját. Mert fontosabbak lesznek a te akaratodnál mások elvárásai, szívünk ingatag vágyai, a világ sokféle csábítása. Kérünk, te tisztogass minket ezektől! 

   30x, 60x és 100x legyen neked hála, hogy van jó föld, hogy néha mi is azok tudunk lenni, hogy rajtunk, bennünk is megmutatkozik Lelked áldott és áldást hozó munkája. Magasztalunk, hogy te teszel késszé ebben, te adsz erőt kitartani, és te növeszted nagyra vetésedet, hogy legyen aratás, legyen gyümölcstermés is, és szeretet, öröm, békesség, jóság töltsenek be, ezekben bővelkedjünk, ezekkel szolgáljunk egymásnak. Most, amikor már fehérek a vetések az aratásra, imádkozunk a lelki aratásért is

mindnyájunk életében. Hadd legyen, ami a lelki asztalra kerüljön a mi örömünkre, kiteljesedésünkre, a te nagy neved dicsőségére. 

   Áldj meg bennünket, akik itt vagyunk, hadd mutatkozzék meg mindnyájunkban a te alkotó, újjáformáló munkád, minket hittel, békességgel, örömmel eltöltő jóságod. 

   Imádkozunk gyülekezetünkért, betegeinkért, könyörülj rajtuk megtartó, üdvözítő irgalmad szerint, erősítsd szeretteiket is. Légy gyászolók, szomorkodók vigasztalója, add nekik különösképpen a reménység és békesség drága, lelket gyógyító ajándékát! 

   Elődbe hozzuk bajban, megpróbáltatásban levő testvéreinket, légy támaszuk, segítségük! 

   Imádkozunk a világ békességéért, annyi erőszak, annyi gonoszság van, a Sátán vetése olyan bőven termi halálos gyümölcseit. Győzd le a rosszat, és Krisztus szeretetét juttasd diadalra egyre inkább a szívekben. Az ő nevéért kérünk. Ámen.