1 Móz 1, 1-25 (bibliaóra, vázlat)

    A teremtés történetét olvastuk… a Biblia első sorai ezek. A „kezdetben” szó („börésit”) nem Isten létezésére, hanem az általa véghezvitt teremtésre vonatkozik… A Mózes első könyvének a latin neve Genesis, ami eredetet jelent, magyarul a Teremtés könyvének is szoktuk nevezni. 

   Erőteljes mondat ez: „kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”. A Biblia – tudjuk – bizonyságtétel, amit élő személyek fogalmaztak meg az örökkön Élőről, a mindenható Istenről, az ő csodálatos tetteiről.

  Ezek közül az első éppen a teremtés. Valójában – végigmenve az időn – a mi létezésünk ügye is akkor dőlt el. Hívő emberekként a személyes teremtést valljuk (kreacionisták vagyunk): hogy ti. a látható és láthatatlan világ eredete, a mi életünk is egy végtelen hatalmú, tudású és irgalmasságú személy, az örökkévaló, mindenható Isten teremtő akaratára vezethető vissza. Természetesen – ez köztudott – vannak más vélemények is (evolucionisták). Mi is valljuk: a teremtés által Isten utat nyitott egyfajta folyamatos előrehaladásra, evolúcióra.

   A Zsid levél írja: hit által értjük meg (11,3). Hit által értjük meg azt is, hogy a hitetlenek ezt nem (így) értik. (Valaki azt mondta: nekik legalább annyira hinniük kell a véletlenben… Történet: egy hívő tudóst kérdezett meg ateista társa: honnan van ez a szép földgömböd? Ja, csak úgy találtam a tenger partján, szerintem véletlenül formálódott ki az évezredek során. A másik sértődötten reagált: viccelsz? Erre emberünk így válaszolt: ha képtelenségnek tartod, hogy az eredetinek gyatra utánzata véletlenül jöjjön létre, akkor hogyan gondolod ugyanezt a csodálatos Földről!) 

   Az Ószövetség a teremtésre egy külön kifejezést, igét használ (barah), aminek csak Isten lehet az alanya, a cselekvője. Ez mindig valami addig nem létezőnek az életre hívását jelenti. A teremtéstörténetben 3-szor fordul elő ez az ige: 1) az eget és a földet, 2) az állatokat, 3) és az embert… A teremtésben egy sorban vagyunk… a megváltás tesz különlegessé minket (erről később).   

   Nem tudjuk, hogy ez a kezdet mikor volt. A tudósok az ősrobbanás időpontját 13,8 milliárd évvel ezelőttre teszik. Isten felhasználja a kozmológiai, fizikai, kémiai törvényeket, mint saját eszközeit (az embert is az általa teremtett földből formálja… anyagi értelemben tényleg egy kupac hamu vagyunk), de nem a fizikai és kémiai vak, véletlen események hozták létre a világot, hanem valaki tudatosan, szándékosan, szeretettel, kegyelemből teremtette azt. Ha Isten szeretet, akkor minden, amit tesz, az ő szeretetéről vall. Az Úr szeretetével tele van a föld (33. zsoltár). Ez azt is jelenti, hogy Isten nem csak úgy próbából, kísérletező kedvében, hanem valami biztos céllal teremtette ezt a világot. Azt jelenti, hogy benne nekünk is feladatunk, megbízatásunk van.

    Amikor itt égről és földről hallunk, akkor gondolhatunk a látható és láthatatlan világra, vagy lakóhelyünkre, a mi bolygónkra, és az azon kívül álló világra, az univerzumra. (Az ember próbálkozik „meghódítani” azt. Galaxisunk, a Tejút 100.000 fényév … a világmindenség több milliárd galaxisból áll… a látható világegyetem méretét 90 milliárd fényévre becsülik… Elképzelhetetlen… Isten nem kicsiben gondolkozik, minden elképzelésünket felülhaladja a teremtés projektje…”Mily nagy vagy te!”  A testünk 37 billió, azaz 37 ezer milliárd sejtből áll.)

   Ekkor csodálkozunk rá arra, hogy ez a hatalmas Isten ilyen csodálatosan megkülönböztetett minket (139. zsoltár). Tudott rólunk, mielőtt az anyaméhben megalkotott. Az idők kezdetén (sőt örök időknek előtte) benne voltunk üdvözítő tervében.

   Folyamatosságot figyelünk meg: a föld kietlen és puszta volt (ahogy a legtöbb bolygón hiányoznak a feltételek a fogalmaink szerinti élethez), és sötétség volt a mélységek fölött. Az Isten által teremtett anyag önmagában ennyit tud kínálni. Lelki értelemben is, Isten nélkül ez van: mélység és sötétség. Pl. milyen mélység, sötétség lehet egy tömeggyilkos diktátor lelkében!

   Akkor Isten szólt, és világosság lett a teremtett, anyagi világban. Ez utal a lelki világosságra is, az Istennel való közösségre. (Mert Isten világosság, és nincsen benne semmi sötétség – 1 Jn 1,5). Isten világossága, jelenléte Krisztusban jött el. Ő volt a világosság, aki eljött erre a világra. A 2 Kor 4,6 is erről beszél: Isten, aki azt mondta: a sötétségből világosság ragyogjon fel, ő gyújtott világosságot a szívünkben… Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Az nem keveredhet. A bűn sem a tisztasággal. 

  Aki Krisztusban van, új teremtés az (2 Kor 5, 17). Isten nemcsak teremtett, hanem Krisztusban, a megváltás által újjá is akar teremteni.  Gal 6,15 – csak az új temetés számít. A régit a bűn miatt elrontottuk (bár szabályai érvényben maradnak, a teremtés rendje, Isten akarata, pl. Mk 10,6 – „férfiúvá és nővé alkotta”). Egy példa: a rabszolgát születése csak a szolgaságra, a nyomorúságra jogosítja fel, egy nehéz, gyötrelmes életre… de ha valaki kiváltja őt ebből a társadalmi helyzetéből, akkor új, szabad életet kezdhet. Minőségében ez egészen más. Igazi élete ekkortól kezdődik. Az első keresztyének ezért váltottak ünnepet: az ószövetség népe a teremtésre emlékezett, az újszövetség népe a megváltásra. 

  Az 1 Pt 1,20 szépen mondja Krisztusról. A világ teremtése előtt kiválasztatott, az idők végén megjelent értetek. 

   Azt is tudjuk, hogy ez a látható világ véget ér. Nagyon szemléletesen fejezi ki ezt a Zsid 1, 10-12 (megavulnak, mint a ruha). A régiek ingyen sem említtetnek. Az ég és föld elmúlnak… de az én beszédeim, amelyek az üdvösségről szólnak, megmaradnak (Mt 24,35).

   Isten nevet is ad a teremtett valóságnak. Ő a létrehívója, az ura, tulajdonosa annak. Szavával teremti és nevezi meg azt. Kiskutyát kapunk, nevet adunk neki. Mi vagyunk a gazdái. Fennhatóságunk alá tartozik. 

   Nincs még Nap és Hold, mégis reggel és este lesz (mennyei háttérsugárzás?). Teremtési periódusról, szakaszokról van szó. Isten tudatosan, módszeresen alkot…  Aztán égboltozatot (firmamentum), szárazföldet, tengereket… Itt hangzik el először: látta Isten, hogy jó! (Mózes születése történetében olvassuk: látták, hogy szép a gyermek…) Minden az ő teremtő szándéka szerint alakul. Isten tudta, hogy mi fog létrejönni, mégis örült… elsősorban nekünk. Biciklizni tanítjuk gyermekeinket, tudjuk, hogy ez milyen eredményre vezet, mégis örülünk, amikor csemeténk elkezd egyedül gurulni. Isten örül teremtett világának, szereti azt. 

  És maghozó növények, füvek és fák jelennek meg, amik élővé, széppé tették a teremtett világot… 

Világító testek, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától… A földi életritmus meghatározói… A Nap, a Hold járása, csillagok forgása keretezi földi életünket, időnket. 

   Állatok teremtése után ez áll a Bibliában: Isten megáldja őket (ez megdöbbent - minden teremtmény Isten áldását hordozza magán), és az életet továbbadó, továbbplántáló képességet ad nekik. Ám egyedül belénk, emberekbe oltotta bele a lelki élet, az üdvösség vágyát. Egyedül mi kaptuk annak ígéretét, bizonyosságát. Munkálkodjatok a kenyérért, amely megmarad az örök életre (Jn 6,27). Isten örök életet adott nekünk, ez pedig az ő Fiában van (1 Jn 5). Ámen.