2Kor 5, 11-15 (vas.de./anyák napja)

  11 Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk. 

12 Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. 

13 Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt, ha pedig józanok vagyunk, értetek van. 

14 Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; Róm 14,7-9; Gal 2,20

15 és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. 

    Nem kerestem külön anyák napi textust, a mai újszövetségi igeszakaszt olvastam fel. És ha ünnepünk összefüggésében hallgatjuk az igét, akkor sok, éppen a mai nap jelentőségét, igazi értelmét aláhúzó gondolatot találunk benne. Isten szava valósággal adaptálódik hozzánk, hogy mi is alkalmazkodhassunk hozzá.  

    Az apostol az evangélium hirdetésének a szolgálatáról beszél a korinthusiaknak, és arra mutat rá, hogy ő és munkatársai Isten félelmében, azaz Isten akaratát mindenek elé helyezve igyekeztek végezni azt. Az Istenben való bizalom, az ő Krisztusban megjelent megváltó munkájának az ismerete volt az alapja, az indítéka annak is, hogy „embereket győztek” meg, ahogy az apostol fogalmaz, vagyis törekedtek megismertetni az evangélium igazságát mindenkivel. Minden hátsó, önző szándék nélkül, Isten előtti tiszta lelkiismerettel tévén ezt. 

    Az apostollal együtt én is meg vagyok győződve, hogy az Istenben való hit, a krisztusi szeretet gyakorlása, a közösséghez ragaszkodás minőségibbé, tartalmasabbá, reményteljesebbé teszi az életünket: a családban, gyülekezetben, társadalomban. Ha ez nemcsak képmutatás, nemcsak szlogen, hanem igazi belső érték, elköteleződés. Nem az egyházi statisztika javítása miatt fontos az, hogy eljöjjünk, Isten Igéjét hallgassuk, találkozzunk, hanem önmagunkért, az utánunk jövőkért… Az én lelkészi munkámnak is ez lenne a lényege (persze, pillanatig sem hasonlíthatom azt az apostoléhoz). 

   Pál hangsúlyozza: nem is a szolgálatot végzők személye a fontos (bár nem tudunk elvonatkoztatni attól… barátságtalan orvos is gyógyít, de szívesebben kezeltetjük magunkat egy olyannal, aki kedves). „Nem ajánljuk magunkat”… A napokban az Útmutatóban olvastuk: ha mindent megtettünk is, akkor is csak annyit mondhatunk: haszontalan szolgák voltunk… Ezt magunkról is meg kell állapítanunk: távolról sem vagyunk tökéletesek, sem lelkészként, gondnokként, presbiterként, egyháztagként (ha egyházi megbízatásunkról beszélünk), sem – ne hangozzék ez most ünneprontó kijelentésnek – szülőként, nagyszülőként, testvérként, ha családi felelősségünket vizsgáljuk. Még az édesanyák sem tudnak azok lenni. A jó szándék, a szeretet bizonyára megvan bennük, de talán nem tudnak mindig eléggé bölcsek, előretekintőek, hitben éles látók lenni. A HK így fogalmaz, amikor a szülők iránti engedelmességről beszél: „az ő gyengeségeik iránt türelmes legyek”… 

   Édesanyám az utóbbi időben (amíg teljes felelősséget hordozó anya volt, addig nyilván nem beszélt erről) gyakran előhozza, valósággal bocsánat kérőleg, hogy ő nem tudott olyan anya lenni, amilyen szeretett volna: nem volt elég ideje ránk (6 gyereket nevelt), nem volt elég okos hozzánk (anyai elfogultsággal minket azoknak tart), nem tudott eléggé változatosan főzni (milyen világ volt a 70-es, 80-as években!). Könnyekig hatódva hallgatom, és nem győzöm magyarázni neki, hogy a legtöbbet kaptuk tőle, amit földi ember elvárhat, hogy Isten kimondhatatlanul megáldott minket benne és általa. 

   Furcsa mondatot ír le az apostol: alkalmat adunk nektek, hogy dicsekedjetek velünk. Hogy hálásak  legyetek értünk… Ha most az édesanyákra gondolunk, akkor ennél a pontnál a velük való dicsekvésről, a háláról kell beszéljünk, amit elmondunk értük Istennek (sok versben megszólal ez az üzenet), és amit nekik személyesen is kifejezésre juttatunk. Ez a gyermeki elismerő visszajelzés sokszor elmarad. Több szeretet, több hála jár az édesanyáknak. Míg ők a „mindent a gyermekért” életfilozófiáját vallják, ritkán van részük viszonzásban. Mintha nekünk, gyermekeknek, egyre több kellene egyre kevesebbért… Így éppen azok, akikért annyi áldozatot vállalnak az anyukák, feledkeznek meg a háláról, köszönetről. Nemcsak külső gesztusokról van szó, nemcsak egy-egy csokor virágról, ajándékról, kedveskedő szavakról (arról is), nem a látszatról, hanem szívből fakadó kedvességről, elismerésről.  

   Szóval, kedves gyerekek (idősebbek is): legyetek nagyon hálásak, dicsekedjetek mindenkinek, hogy milyen jó anyukátok, édesanyátok van, és ezt neki szemtől szembe is mondjátok el. „Anya, anyu, mami, anyukus, büszke vagyok rád, hogy te annyi mindent vállalsz értem. Én is így szeretnék viszonyulni hozzád.” A szülők, nagyszülők annyit beszélnek a gyerekeikről, fordítva nem annyira jellemző.  

   Az apostol szolgálatában voltak túlcsorduló érzelmekről, forró szenvedélyről tanúskodó megnyilvánulások. „Révületbe estünk”- olvastuk. Krisztusról bizonyságot téve elragadtattuk magunkat, szent rajongással szinte túlmentünk a racionalitás, normalitás határán. Olyasmit vállaltunk be az evangélium továbbadásában, ami túlzásnak tűnhetett, másfelől azonban józanok, megfontoltak, következetesek voltunk. Az anyai hivatás gyakorlására is jellemző ez a kettősség. A szent elfogultság és a szent szigorúság. Valami túlzó, nem logikus, önfeláldozó odaadás a gyermekért (egy keresztelőn voltam, ahol az anyuka – szinte senkivel nem törődve, mintha a környezete nem is létezne számára – végig le nem vette a szemét a gyermekéről, valósággal elbűvölve nézte, gyönyörködött benne), másrészt nagyon céltudatos, követelményeket felállító mentalitás. Igen, az édesanyák nagyon józanok, határozottak kell legyenek, akár a fegyelmezésben, akár a határok meghúzásában… Tudjátok, hogy van ez! 

  Mert a Krisztus szeretet szorongat minket. Anyák napján sem lehet másról beszélni. A Krisztus szeretete motivál, ösztönöz, valósággal kényszerít. Vajon mennyire érezzük át ezt? Tudjuk-e, hogy valaki mindent vállalt értünk? Valaki feltétlenül szeret. Ez megelőz, felülír, túlhalad minden emberi szeretetet, ragaszkodást. Adva van egy nagy előzmény, amit nem tehetünk soha félre, amit mindig szem előtt kell tartanunk, aminek mindig tudatában kell lennünk… Nem azért jövünk, nem azért adakozunk, mert a lelkész ilyen vagy olyan, nem azért törődöm a családommal, nem azért veszem óvó, féltő szeretettel körül gyermekemet, mert az milyen szép, ügyes, okos (persze, azért is), hanem elsősorban azért, mert szeretetre elhívott ember vagyok… mert végtelen isteni szeretet árad ki rám, az hordoz, és az csordul ki belőlem (elsősorban enyéim iránt). 

   A szeretetben benne van az önátadás. Krisztus úgy szeretett, hogy meghalt értünk, ezért nekünk is ezt az utat kell járnunk… A meghalás itt énünk, önzésük feladását jelenti. Az anyák ebben utolérhetetlen hősök.  Bármit képesek feláldozni a rájuk bízott életért (idejüket, kényelmüket, szépségüket, terveiket,  önmagukat) Ratkó József a Zsoltár anyámnak című versében írja: 

„Újra születnek minden gyerekkel; megöletnek/minden halottal – harmadnapra/föltámadnak, mire virradna./Adassék nekik gyönyörűség,/szerelmükért örökös hűség,/s adassék könny is, hogy kibírják/a világ összegyűjtött kínját.”

  Tudjátok, hogy miért hal meg Krisztus? A mi megváltásunkért. Azért, hogy az övéi legyünk. Azért, hogy (ami az előbbiből következik) neki éljünk. Neki, aki meghalt, és feltámadott. Életünk, anyai, szülői, nagyszülői küldetésünk, gyermeki mivoltunk is szolgálat. Mindenekelőtt az Úrnak. És természetesen egymásnak is. Ennek vállalása nélkül nincs keresztyén élet, nincs család, nincs közösség. 

   Drága anyukák, úgy tegyetek meg mindent gyermekeitekért (mindent, ami a javukra van), hogy legyetek tisztában azzal: mindezzel az Úr Jézus Krisztusnak szolgáltok. És tanítsátok gyermekeiteket az ő követésére, mert így bekapcsoljátok őket a mennyei családba is, annak oltalmába, áldásaiba. Ezzel adjátok meg nekik a legtöbbet, ezzel teljesítitek igazán küldetéseteket.

   Halljuk hát mindannyian, vegyük a szívünkre, akármilyen megbízatást betöltve: ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki meghalt a mi megigazulásunkért, és feltámadt a mi megtartatásunkért! Ámen.  

Magasztalunk téged, örökkévaló Istenünk, ezért a napért, ünnepért. A te atyai jóságodért, irgalmadért, Krisztus Urunk megváltó szeretetéért, a Szentlélek vigasztaló, örömet ajándékozó közösségéért. Hálát adunk családjainkért, elődeinkért, nagyszülőkért, szülőkért, és a mai napon különösen az édesanyákért. Azokért, akik még közöttünk vannak, akiknek naponta tapasztaljuk gondoskodását, jóságát, és hálával gondolunk azokra, akik már nálad vannak. 

    Köszönjük neked, hogy ismerhetünk téged, megváltó kegyelmedet, és annak igazságát, annak biztos jeleit, áldásait fedezhetjük fel az életünkben. És abban a bizonyosságban erősödhetünk meg, hogy te szeretsz minket, ahogy ez megmutatkozik azok törődésében, odaadásában is, akikre rábíztál minket, és abban a szolgálatban is, amit ránk bíztál.

   Hadd legyünk, Istenünk, hálásak családunkért, minden jóért, amit kaptunk szeretteinktől, és hadd tudjuk türelemmel és megértéssel hordozni egymás gyengeségeit is. Taníts meg minket a helyes dicsekvésre, Urunk, elsősorban teveled, de egymással is: szülőként, gyermekként. 

  Hallottuk szent igédből, hogy a szeretet sokszor megmagyarázhatatlan lépéseket tesz, ahogy azt szent Fiad érthetetlen áldozatában is látjuk. Hadd vállaljuk mi is a szeretnek ezt a bolondságát, ami nem a haszonra, önző érdekekre néz, hanem mások javát keresi. Rendelj ilyen szent szenvedéllyel, lelkülettel megáldott, gyermekeket vállaló, és gyermekeiket hitben nevelő édesanyákat (akkor is, ha ez nem divatos, a társadalom, a korszellem által nem támogatott)! Rendelj a család, a közösség áldásait fontosnak tartó embereket! Hadd égjen ez a szent szenvedély ott a szívekben, és így adj nekünk gyarapodást, megmaradást! 

  Krisztusunk, a te szereteted szorongasson minket, minden édesanyát, édesapát, nagyszülőt, de minden gyermeket is! Hogy soha ne felejtsük el: amikor szeretettel fordulunk egymáshoz, akkor neked szolgálunk. Megváltó Urunk, a te jóra, békességre, egyetértésre buzdító szereteted legyen jelen családjainkban, közösségeinkben, és emlékeztess minket szüntelen arra, hogy te azért haltál meg értünk, és azért támadtál fel, hogy mi neked éljünk! Mert ha neked élünk, akkor élünk igazán egymásnak, akkor lesz áldás, öröm közöttünk.

   Áldd meg, Urunk, gyermekeinket, azokat, akik ma itt vannak, azokat is, akik nincsenek jelen, hálás a szívünk értük, annyi kedvességet, örömet ajándékozol nekünk bennük! Légy őrizőjük, és munkáld Lelked által, hogy hitben, szeretetben nőjenek fel, és áldott életű, boldog gyermekeid, gyermekeink legyenek. Imádkozunk minden családért, és azokért, akik családalapításra készülnek. Tedd az otthonokat a béke, a szeretet oázisaivá! 

  Könyörülj betegeken, gyászolókon, bajban, kísértések közt levőkön. Imádkozunk a választásokért is,  cselekedd, örökkévaló Istenünk, hogy azok kimenetele a javunkat szolgálja. Adj bölcsességet és felelős hozzáállást a választóknak és a megválasztottaknak! Adj békességet világunknak! Krisztusért kérünk. Ámen.