Gal 4, 12-20 (vas.de.)

  12 Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg. 

13 Hiszen tudjátok, hogy az első alkalommal testi erőtlenségemben hirdettem nektek az evangéliumot, 

14 és ti mégsem estetek abba a kísértésbe, hogy engem testi erőtlenségem miatt megvessetek vagy megutáljatok, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. 

15 Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok és nekem adtátok volna. 

16 Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek? 

17 Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok. 

18 Helyes az, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor ott vagyok közöttetek,

19 gyermekeim, akiket újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek Krisztus. 

20 Szeretnék azonban most ott lenni nálatok, és más hangon beszélni veletek, mert bizonytalanságban vagyok felőletek. 

    A gyülekezetekért vívódó, sorsukat a szívén hordozó apostol áll előttünk az igében. Mennyi őszinteség, alázat, milyen tiszta szeretet nyilvánul meg benne! Hogy egy patetikus képet használjak: valósággal kiteszi dobogó szívét a galaták elé. 

  Először azt kéri a gyülekezetektől, hogy legyenek olyanok, mint ő: azaz értsék meg őt, azonosuljanak vele. Hangolódjanak rá gondolataira, érzéseire. Legyen bennük ugyanaz az indulat... Mert úgy érzi (ezt kifejezésre is juttatja), hogy elidegenedtek tőle. Isten Lelke tudja ezt az egységet, egymásra hangolódást valóban kimunkálni, megteremteni. A mi gondolataink, vágyaink könnyen szembe fordítanak egymással. Mert én így látom, te pedig amúgy, én ezt akarom, te pedig amazt. Isten szívén tudunk valóban egymásra találni, rádöbbenni, hogy közös a célunk, hogy Krisztusban összetartozunk. Annyit küzdünk, kritizálunk, bizalmatlankodunk fölöslegesen! Sokszor másokon kérjük számon azt, amit mi hibázunk el.

  Én is olyan vagyok, mint ti, jelenti ki az apostol. Nem tartom magam különbnek. Mindnyájan kegyelemből élünk. Nem érzek haragot irántatok, nem hordozok sérelmet magamban. Úgy tartom, hogy nem bántottatok meg. Talán előfordult, hogy rosszat gondoltatok vagy mondtatok rólam, de nem vettem rossz néven. Igaz, mekkora nagylelkűség! Mi pedig hajlamosak vagyunk mások kis (vagy nem szándékos) tévedéseit is felnagyítani. Mi lenne, ha az ellenkezőjét tennénk: a nagyobbat kicsinyítenénk le?! Igaz, hogy leszólt engem, de biztos valami bántotta. Nem így akarta. Nem tudta, mit cselekszik... Kétségtelenül a békesség fele mozdulnának el kapcsolataink. 

  Pál hivatkozik arra, hogy amikor először hirdette az evangéliumot Galácia gyülekezeteiben, akkor testi erőtlenségben jelent meg közöttük. Nem tudjuk, pontosan mire utal itt. Talán ott tartózkodása idején valamilyen betegség tünetei lettek úrrá rajta, rosszullétei, rohamai voltak. Hirdette Isten erejét, miközben testi erőtlenséggel küzdött. Mondhatnánk: éppen így hiteles. Vagy éppenséggel megbotránkoztató egyesek számára.

  A galáciaiak azonban nem estek abba az emberi tévedésbe, hogy az apostolt megvessék… hanem úgy fogadták, mint Isten angyalát, mint Jézus Krisztust. Csodálkozunk, hogy Pál leírja ez a mondatot. Krisztust hirdettem, és úgy fogadtatok, mint őt magát: olyan tisztelettel, olyan odaadással, szeretettel… Maga az Úr mondja: aki titeket befogad, az engem fogad be. Nagyon elgondolkoztató: amilyen az egymáshoz viszonyulásunk, olyan a kapcsolatunk Krisztussal. 

   De aztán – az apostol távollétében – történt valami. Valami, amihez neki tkp. nem is volt semmi köze. Nem benne változott meg valami, hanem a galatákban… Megismerünk valakit, aki segítőkész, teljes és őszinte jóindulatot tanúsít irántunk, minden hátsó szándék nélkül, aki részéről csupa jót tapasztalunk, aztán hallunk róla valami hazug pletykát, rágalmat, és ok nélkül elkezdünk haragudni rá, ellene fordulunk. Lehet, hogy az illető nem is tud róla, de bennünk - mások gonosz mesterkedése miatt - visszautasító, elidegenedő érzések ébrednek iránta. Hogy van ez? Igaz, milyen szomorú, milyen igazságtalan! A gyanakvást nagyon könnyű elültetni a szívekben, a fejekben, nagyon könnyű befeketíteni valakit. Pál, aki az evangéliumot hirdette, egy csapásra az álnok tévtanító, egyenesen az eretnek szerepébe került, a galaták egy része úgy nézett rá, mint aki félrevezette őket, kizsákmányolta a lelküket. Lelkészként átéltem ezt néhányszor én is… Mások tendenciózus befolyásolása miatt ellenséggé váltam azok szemében, akik iránt tényleg jóindulattal voltam. 

  Hova lett a ti boldogságotok? Az a felhőtlen öröm, ami betöltötte szíveteket, amikor meghallottátok az evangéliumot, a jó hírt, hogy Isten szeret, megbocsát, új életet ajándékoz? Hova lett lelkesedésetek, hova lett a legnagyobb áldozatra is kész szeretetetek? Nagyon érzékletesen fejezi ki ezt Pál: még a szemeteket is kivájtátok volna, és nekem adtátok volna. És most rosszakarótoknak néztek? Ellenségetek lettem, mert megmondom az igazat nektek? Azt ti., hogy akárki is környékezett és zavart meg titeket, akármivel is csábít és ámít, nem Isten ügyéért és nem a javatokra teszi. Mert nincs más evangélium. Senki nem hirdethet többet annál, amit Isten kijelentett szent Fiában, akiben megváltott minket.  A kegyelemnél nincs nagyobb igazság, öröm, bizonyosság. Ezt el kellett mondanom nektek. Nincs nagyobb üdvösség (ha szabad így mondani), mint amit Isten Krisztusban készített el számunkra. Egyedül benne és általa van megtartatásunk.

   Nem jó szándékkal, hanem bigott, álnok és szenteskedő lelkülettel buzgólkodnak körülöttetek. Lélekvadászok, akik a maguk (és érdekcsoportjuk) szempontjait erőltetik másokra. Akik maguknak gyűjtenek híveket. A vita hevében az apostol azt írja: el akarnak tőlem szakítani (úgy érti: tőlem, és attól, akit megismertetek általam, Krisztustól). Az 1 Kor 4,15 jut eszünkbe: ha ezer tanítómesteretek is lenne, lelki atyátok csak egy van (és marad).  

   Minden „radikális”csoportosulás taktikája ez: elszakítani, elszigetelni az addigi bizalmi emberektől, hogy aztán szabadon befolyásolhasson. Hitelen, gonosz társaságoktól valóban el kell szakadnunk (Péter apostol is hivatkozik erre pünkösdi beszédében), de az egymáshoz tartozásban - akikkel Isten összekötötte az életünket, akik iránt felelősséggel ruházott fel - meg kell erősödnünk, újulnunk. Egy hamis barát próbál elszakítani szeretteidtől, egy jó barát meg akarja erősíteni kapcsolataidat. 

   Felfigyelünk a buzgólkodás szóra… Igen, a kísértő mindig aktív, tettre kész- Az ördög nem alszik, nem henyél, hanem állandóan agitál, körülöttünk settenkedik. Pl. ha valakit kiszemel magának egy szélsőséges közösség, akkor nagy mozgolódás indul be, az illetőt szemmel tartják, ellenőrzik, igyekeznek teljesen bevonni saját körükbe. Amint a ragadózót izgalomba hozza a préda elejtése.  

  Vajon Isten ügyéért, a jóért tudunk-e (így) buzgólkodni? Amikor nem egyéni ambícióból, nem önző célokért folyik a küzdelem, hanem mások javára, mások felkarolásáért, akkor mit vállalunk? Jézus ítéletként fogalmazza meg a farizeusok fele: körüljárjátok a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek, azután már nem érdekel a sorsa, a lelke.   

  Megrendítő mondat hangzik el: gyermekeim, akiket újra fájdalommal szülök… amíg kiformálódik bennetek (kiábrázolódik rajtatok) Krisztus. A lelki megújulás (újjászületés) belső vívódással, igen, fájdalommal jár. (Gondoljuk el, az apostol mekkora lelki terhet vett magára, mennyit emésztődött a gyülekezetekért - 2 Kor 11, 29 skv.) De áldott következménye van! Krisztus ábrázolódik ki rajtunk, az ő indulata mutatkozik meg bennünk. Az ő szeretete lesz nyilvánvaló. Nem az elszakadásban, hanem az összefogásban, nem az ítélkezésben, hanem egymás biztatásában, támogatásában, nem önző célokban, szenvedélyekben, hanem az önfeláldozó szolgálatban.  A Lélek ezt munkálja… 

   A Lélek áldott gyümölcse a Krisztus jellemének, indulatának, tulajdonságainak megjelenése bennünk. Milyen vonásokat hordozunk, kihez hasonlítunk? Kijelenthető-e rólunk, velünk kapcsolatban: ez a gyermek, fiatal, felnőtt hasonlít Krisztushoz. Vagy legalább igyekszik rá hasonlítani: jóságban, igazságosságban, tisztaságban? Pál arról ír, hogy nagy lelki tusakodásban van ő ezért. De tudjátok, ki szenvedett meg a legjobban? Éppen a mi Urunk, aki a golgotai kereszten megváltott. „Fájna néki látva minket” (énekeljük), hogy nem tudunk szeretni, hogy semmibe vesszük áldozatát. Hogy fontosabbak saját elképzeléseink, vágyaink, bűneink. (Egy fiatalember illegális üzletelésbe kezdett, meggyűlt a baja a törvénnyel, idős szülei minden vagyonukat arra költötték, hogy ebből a helyzetből kihozzák, aztán ő semmibe véve szülei áldozatát, ugyanott folytatta…  A második rúgás, ütés fáj, égeti igazán az ember lelkét…)

   Engedjük, hogy kiformálódjék, kiábrázolódjék rajtunk Krisztus! Ne szegezzük őt újból keresztre keményszívűségünkkel! Az apostol személyes találkozásra vágyik… Jó nekünk, jó lenne találkozni! Kihasználni a lehetőségeket. Egymás mellett élünk, de már nem igazi közösségben. Fragmentális lett az életünk. Isten kegyelme, Krisztus megváltó szeretete, a Lélek ereje tud igazán összekötni, igazi közösséggé formálni. Imádkozzunk különösen ezért a pünkösd ünnepére készülve! Ámen.