1 Thessz 1 (vas.de.) 

   1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban: kegyelem nektek és békesség. 

2 Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban, mert szüntelenül 

3 emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat és a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett reménységetek állhatatosságát; 

4 mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok. 

5 Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben,

6 ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét. ApCsel 17,5-9

7 Példává is lettetek minden hívő számára Makedóniában és Akhájában, 

8 mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Makedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk, 

9 mert ők maguk beszélik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogyan fordultatok a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, 

10 és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól. 

   A szerzői bemutatkozás során három név hangzik el, akik együtt üzennek a thesszalonikai gyülekezetnek: valószínű Pál a fogalmazó, de a sorokban, a tanításokban ott van Szilvánusz és Timóteus szíve, hite, szeretete is… Több bibliakutató a legrégebbi apostoli levélnek tartja, ilyenformán ez lenne az Újszövetség legkorábbi irata (az evangéliumokat később foglalták írásba). Pál Szilásszal a második térítő útja során jutott el Thesszalonikába, amely Macedónia második legnagyobb városa volt (mai neve Szaloniki, ismert görög kikötőváros). Az ApCsel 17-ből tudjuk, hogy Pál három szombaton át tanított a zsinagógában, ahol bizonyságot tett Krisztusról, mint az Ószövetségben megígért Messiásról. Az evangéliumot sokan örömmel hallgatták, de a régi hagyományokhoz ragaszkodók felháborodtak, fellázították ellenük a várost. Pálnak és Szilásznak menekülni kell a városból, valósággal elűzik őket. De az evangéliummal ezt nem tudják megtenni, az ott marad mindazok szívében, akik befogadták.         

    A címzett gyülekezet neve után ez áll: „az Atya Istenben és Jézus Krisztusban”. A megszólított közösség nemcsak egy emberi társaság, szervezet, hanem hit által a teremtő Istenhez tartozó, Krisztusban megváltott emberek közössége. Ebben a hitben él és munkálkodik... 

   És elhangzik a tipikus páli köszöntés: kegyelem és békesség. Az apostol személyes élete és szolgálata során szerzett tapasztalata alapján ezt tartja a legfontosabbnak. Leveleiben többször ír az egészségről, anyagiakról, jó hírnévről, de az említett lelki javakat helyezi mindenek elé: Istennek mindenre elégséges kegyelmét, és annak elfogadásából, megéléséből származó békességet. (Isten gyermekei a próbákban is meglátják az ő kegyelmét, a hitetlenek az áldásokban sem.)   

   Az első mondat a háláról szól. „Tudnotok kell, hogy hálát adunk Istennek mindnyájatokért”. Milyen jó és felemelő érzés tudni, hogy valaki hálás értünk! Hogy hálát adnak értünk gyermekeink, családunk tagjai, barátaink. Mert fontosak vagyunk nekik, kaptak, kapnak valamit jót tőlünk, ami erre indítja őket. Vajon, ad-e valaki hálát értünk? 

   Megemlékezünk rólatok imádságainkban… vagyis ott hordozunk titeket a szívünkben, tudunk előmeneteletekről és gondjaitokról, és mindezt Isten elé visszük. És emlegetjük Isten színe előtt, magunk között, másoknak is hiteteket (az abból eredő munkátokat, mert a hit cselekedetekben nyilvánul meg), a bennetek levő szeretetet (és az abból fakadó fáradozásotokat, törődéseteket, odafordulásotokat, mert a szeretet minden áron a másik javát akarja), és reménységeteket (és annak következményét, állhatatosságotokat, mert az igazi reménység erőt ad a kitartáshoz). Vajon mit lehet velünk kapcsolatban felemlegetni, milyen lelki értékeket lehet felsorolni?

   Mert tudjuk (ezektől a bizonyítékoktól függetlenül, de ezek a jelek még inkább megerősítenek ebben), hogy választottak vagytok. Tudjuk-e, hogy Isten minket is elhívott, elrendelt, neki nagyszerű terve van velünk? (Gyermekkoromban nagyon rosszul esett, ha nem választottak be a focicsapatba, és  boldog voltam, ha igen. Isten mindenkit beválaszt, az ő csapatában mindenkire egyformán szükség van.)   Ő valami nagyon szépet, nagyszerűt gondolt el mindnyájunkról, és minden lehetőséget megteremt arra, hogy mi azt megvalósítsuk. Ehhez azonban nekünk engedelmeskednünk kell. 

    Olvassuk, hogy Isten előre elkészítette a jócselekedeteket (Ef 2,10). Hajlandók vagyunk-e azokat véghez vinni? Csak a mai napra gondolva: vajon valóra váltjuk-e az Isten által nekünk mára beütemezett jó cselekedeteket?  Istennek van egy életprogramja, sőt egy örökélet-programja számunkra. Tudatában vagyunk-e, komolyan vesszük-e? (Vagy hamis vágyainkat, indulatainkat követjük?)  Azok vagyunk-e, azt tesszük-e, amit az Úr rólunk elgondolt? Vajon ilyennek képzelt el Isten, ahogy most élek?    

   Mert az evangélium (a „mi evangéliumunk”, írja Pál együtt a munkatársaival, mert úgymond a szívünkből szóltuk azt) nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel. (A köszöntésből „kimarad” a Szentlélek… bár ha Atyát mondok, akkor beszélek Fiúról és a Szentlélekről is). Milyen fontos gondolat ez: a Szentlélek erejével. A hit nem gyenge emberek támasztéka, hanem lelkileg erős emberek mennyei fegyvere. Az anyaszentegyházról tanítja Jézus: a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. Ua. az is nyilvánvaló lesz ebből az igei üzenetből, hogy a Krisztus követése nem elmélet, hanem életforma. Nem csak az, ahogy templomba jársz, hanem ahogy munkádat végzed, nemcsak az, ahogy imádkozol, hanem ahogy beszélsz az emberekkel. Az igazságot nem „védelmeznünk kell (vitatkozva arról), hanem cselekednünk.  Ez az erő (amit a Lélek által kapunk) a mindennapi küzdelmekben mutatkozik meg: mégpedig a jóságban, békességben, az igazság melletti kiállásban, a megbocsátásban, a kedvességben. (Talán könnyebb megmutatni az erőt a gonoszságban, a haragvásban, az indulatosságban, az önzésben, makacsságban, de az nem a Lélek munkája, hanem a sötétség erőfitogtatása). 

  Ezt láttátok bennünk és szolgálatunkban is... Nem könnyű ezt kijelenteni, Pál, Szilvánusz és Timóteus mégis felvállalják. Krisztus követőiként éltünk közöttetek. Mesterünk tanítását hirdettük, az ő lelkületét képviseltük. Nem voltunk tökéletesek, de a Tökéletesre igyekeztünk mutatni... Ha akarjuk, ha nem, életünk bizonyságtétellé válik: akár negatív, akár pozitív módon.   

   Ti pedig a mi követőinkké lettetek (nyomunkban indultatok el Krisztus felé, mert a mások hite komoly ösztönzést jelenthet), és az Úréi… Mert a cél: rátalálni, vele élni, benne meggyökerezni. Ez a keresztyén élet lényege. (Tizenéves voltam, amikor először ültem motorbiciklin.  Idősebb „motoros” barátom azt mondta: te csak kapaszkodj belém erősen, a többit bízd rám.)  

    „Sok zaklatás között a Szentlélek örömével fogadtátok az igét”. A frissen létrejött keresztyén közösség ellen Pál apostol (és Szilász) távozása után is folytatódott a hadjárat, a piszkálódás... Felkapjuk a fejünket. Mintha ellentmondás lenne itt: a zaklatás ellenére öröm. Ez figyelemreméltó. Milyen öröm? Olyan, amelyiknek a forrása mélyen van. Nekünk is mélyebbre kell ásnunk annak megtalálásáért. A mi örömünk sokszor olyan felszínes, külső tényezőktől függ. Fel kell fedezzük a lelki öröm igazi, biztos alapját. Egy hitéért száműzött keresztyén mondta: kitelepíthettek a világ végére is, ott is Isten közelében maradok, elkobozhatjátok mindenemet, a legdrágább kincsemet, Krisztusban való hitemet nem vehetitek el.    

   Azt írja tovább Pál: ti példává lettetek, tőletek terjedt tovább az ige egész Makedóniába, Akhájába és másfele is, együtt az őszinte hitetekről szóló hírrel. Fontos a hírmondó hitelessége, elkötelezettsége. Ha bizonytalan a kürt zengése kicsoda készül a harcra? (1 Kor 14,8) Nagy kérdés: miért van annyi közömbösség gyülekezetünkben, egyáltalán a keresztyén egyházban? Talán azért, mert bár az evangélium ugyanaz maradt, de továbbadói, képviselői elveszítették lelkesedésüket, talán hitüket is. Ha pl. minden szülő járna templomba, akkor biztos, hogy több gyerek is. Mennyire tudunk az evangélium jó hírének közvetítői lenni?   

    És most már ők maguk beszélik, hogy hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok az élő Istenhez. A bizonyságtétel tovább megy. Miről beszélnek ezek az emberek? Arról, hogy hogyan fogadtatok minket (nagyon hétköznapi dolog), és arról, hogy az élő Istenhez fordultatok. Miből látják ezt? Abból, hogy megváltozott a gondolkodásotok, magatartásotok. Az élő Isten közösségében óhatatlanul formálódik, alakul a lelkünk. De ha nem vagyunk élő kapcsolatban az élő Istennel, vagy csak ha beszélünk erről, akkor minden marad a régiben. Csak a szöveg változik. De a képnek is változnia kell.  

    A thesszalonikaiak hitéhez hozzá tartozik az is, hogy várják Jézust (a levél egyik nagy témája ez)… Hogyan kell helyesen várnunk a mi Urunkat? Képmutatás és felszínes kegyeskedés nélkül kell erről beszélnünk. Egyre nehezebb kérdés ez, ahogy fejlődő világunk is egyre több kihívás elé állít minket. Nem baj ez önmagában, de az már igen, ha a világi gondok, ambíciók teljesen lekötik a figyelmünket. Könnyebb volt az első keresztyéneknek Krisztust várni (éppen az üldözések, nélkülözések között), mint nekünk, akik jólétben élünk, akiket ezer lehetőség, kísértés ostromol. (Pl. az egyik neoprotestáns egyház, amelynek tagjai az 1840-es években mindenüket eladták Krisztus közeli visszajövetelére számítva, ma már az egyik leggazdagabb vallásos közösségnek számít. Megváltoztak Krisztus-várás körülményei, más lett a „Sitz im Leben”.) 

   Jézusra nézni (mert élő Urunk ő, Isten feltámasztotta őt a halálból), és vele megélni ezt a - hála Istennek – modern, bámulatos technikai fejlődést elért kort is. Értitek: lehetek milliárdos, közlekedhetem magánrepülővel, országnyi területeket birtokolhatok,  lehet saját műholdam, de a gyermekem gyermekem, a barátom  barátom, és Megváltóm a Megváltóm marad. És nem szabad elfelejtenem: szeretet nélkül semmi vagyok. És tudnom kell: itt a földön nincs végleges lakásom.     

      Ugyanakkor azt is: egyedül Krisztus szabadíthat meg az eljövendő haragtól, Isten igazságos ítéletétől. Világos tehát: semmiféle „ami” nem menthet meg (legyen szó szuper egyházról, érdemekről, szolgálatról), csak egy „aki”… Így énekeljük: „Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom”.      

    A keresztyén élet keresztmetszetét tárta fel előttünk a mai ige. Elhívatás, hiteles, elkötelezett szolgálat, másokért való fáradozás, áldás, ami kiárad másokra is, és másokat is hálaadásra indít, személyes kapcsolat az élő Istennel, és Krisztus reménységgel teljes várása… Ezen az úton segítsen minket Isten az ő kegyelme által! Ámen.