ApCsel 12, 6-19 (reformáció vasárnapja)

6 Amikor Heródes elő akarta vezettetni, azon az éjszakán Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. 

7 És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: Kelj fel gyorsan! És lehulltak a bilincsek Péter kezéről. 1Kir 19,5-7

8 Ezt mondta neki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat! Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem! 

9 Péter kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. 

10 Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Amikor kimentek rajta, végighaladtak egy utcán, azután hirtelen eltűnt mellőle az angyal. 

11 Ekkor Péter magához tért, és így szólt: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amit a zsidó nép várt. 

12 Amikor ezt felismerte, elment Mária házához, aki a Márknak is nevezett János anyja volt. Itt sokan voltak együtt és imádkoztak. 

13 Amikor megzörgette az ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy megtudja, ki az. 

14 Megismerve Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. 

15 De azok azt mondták: Elment az eszed! Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: Az ő angyala az! 

16 Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. 

17 Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, majd így szólt: Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek! Azután kiment, és más helyre távozott. 

18 Amikor megvirradt, nagy riadalom támadt a katonák között, hogy vajon mi történt Péterrel. 

19 Heródes pedig kerestette őt, és amikor nem találta, kivallatta az őrséget, és megparancsolta, hogy végezzék ki őket. Azután lement Júdeából Cézáreába, és ott tartózkodott. 

   Filmbe illő, izgalmas történet. Nem emberi hősiesség áll a háttérben, ahogy a reformáció hátterében sem, hanem Isten csodálatos munkája. Olvassuk a fejezet elején, hogy Heródes elkezdett kegyetlenkedni. (Aktualizálom: már hosszú évek óta a keresztyén vallás a legüldözöttebb a világon.) Az első keresztyének tiszta élete, békessége, népszerűsége zavarhatta beteges önérzetét. Vagy a Názáretivel szemben akarta hatalmát demonstrálni? 

   A könyörtelen király kivégzi Jakabot. Meghal az első apostol. Miért engedte meg Isten? „E világon nyomorúságotok lesz”, tanítja Krisztus Urunk. Ő nem itt a földön ígért diadalmat az övéinek. A harcunk helyszíne itt van, de a jutalom odaát. A győzelmet majd a mennyben ünnepeljük. 

  Pétert ultraszigorú őrizetben tartják. Két bilincsbe szorítva, miközben két katona vigyázott rá éjjel-nappal, és a bezárt cellaajtó előtt is őrök álltak. Szinte őrültségnek tűnik. Egy paranoiás ember rendelkezése ez. De Istent nem akadályozzák meg ezek a biztonsági intézkedések… Mintha Péter csak otthon lett volna lepihenve, az Úr angyala hozzá lépett, és világosság támadt a homályos, nyirkos, dohos magánzárkában. Az emberi sötétség, gyűlölködés, bosszúvágy „vakító sötétségében” megjelenik a mennyei világosság. 

   És ahogy ember ébresztgeti társát, az angyal mindennapi természetességgel oldalba lökte (bökte) Pétert. Szinte furcsálljuk, hogy ennyire „földi” módszereket alkalmaz. Így szólt hozzá: kelj fel gyorsan… Az adott helyzetben értelmetlennek tűnő felszólítás ez, de a parancsra lehullnak a bilincsek… Isten szava bilincseket old. A reformáció az ige igazságát, erejét fedezte fel újra. Az evangélium belső megkötözöttségektől tesz szabaddá, és ennek folytán külső körülményeket változtat meg. 

   És lépésről lépésre hangzanak az utasítások. Azok végrehajtása érdekében állandóan figyelni kell. Péter az útmutatásokat követve felöltözik (nincs kapkodás, nem emberi gyorsaságon múlik a siker, ez nem egy törvénytelen szökés, hanem a mindenható Isten szabadító akciója), az angyal még a felső ruháját is felveteti vele. Igaz, milyen jó lenne mindig Isten rendelkezéseit követni, neki engedelmeskedni feltétlenül, és nem azt mérlegelni, hogy (a mi szemszögünkből) mit lehet, és mit nem?! 

   A reformáció erre mutatott rá: nem a megmerevedett hagyományok tisztelete, hanem Isten élő igéjének komolyan vétele, a Krisztushoz való hitbeli odatartozás megélése tesz valóban szabaddá: a szolgálatra, a hálára, a reménységre. De ha nincs meg ez a lelki kapcsolat, odafigyelés, engedelmeskedő bizalom, akkor mi marad? Valaki azt mondta: még a vallásos külsőségek is többet érnek a lelki közömbösségnél. 

  Pétert a mennyei küldött nemcsak szabaddá teszi, hanem előtte menve ki is vezeti a börtönből. Nem elég szabadulni a bilincsektől, nyomába kell eredni annak, akit követnünk kell. A középkor sok egyházi terhétől megszabadult a megreformált egyház, de aztán fokozatosan elfelejtette követni az igét, megváltó Urát. Szabadságában önmaga felé fordult, magát kezdte el szolgálni, saját elképzeléseit véghez vinni. Így jutottunk oda, ahol vagyunk. 

  Péter szó nélkül követte az angyalt, szinte alvajáróként, mert – olvastuk -  nem hitt a szemének, azt gondolta, hogy látomás az egész. Átmentek mindkét őrségen, eljutottak a vaskapuig, az magától feltárult előttük (Reményik Sándor óta tudjuk, hogy ez a magától – a kegyelem). Az angyal még végigkísérte őt az egyik utcán, aztán eltűnt. Péternek ettől kezdve a hit vezetésére volt szüksége.      Amikor felocsúdott, megállapította magában: most már tudom, hogy az Úr megszabadított Heródes kezéből.  Isten munkája volt, hogy csodálatosan kihozta Pétert a börtönből, de az is, hogy értelmet, hitet adott neki, hogy ebben a helyzetben az ő akarata szerint cselekedjék. Nagy csoda lenne, ha egy angyal állna mellénk, és azt mondaná, hogy „szabadulj meg megkötöző bűneidtől, lépj ki a lelki sötétségből, amiben vesztegelsz, bocsáss meg haragosaidnak, fordulj el önző céljaidtól, és teljesítsd be felülről való küldetésedet”, de ugyanilyen csoda az, hogy Isten az igéből tanítja mindezt nekünk.  

  Péter első gondolata nem a menekülés, hanem az, hogy találkozzék a testvérekkel. Elment a Jánosnak is nevezett Márk édesanyja, Mária házához, ahol sokan voltak egybegyűlve. Megzörgette az ajtót, egy Rodé nevű szolgálóleány jött ki, aki – hangját hallva - annyira megörült és meglepődött, hogy kis sem nyitotta a kaput. Berohant, és levegőért kapkodva elújságolta, hogy Péter van kint, de a jelenlevők nem hitték el neki. Az ő angyalát/szellemét láttad. Képzelődsz. Elment az eszed. Ilyeneket mondtak neki. (Pedig ez a szolgálólány, akinek társadalmi és „egyházi” rangja a legalacsonyabb volt ott, látott a legvilágosabban abban a helyzetben.) Nem szép megjegyzések egy hívő csoport részéről, akik éppen Péterért könyörögtek. Újabb példa: Isten nem a hitünkért hallgat meg, hanem kegyelméből. 

  A mikor végül észbe kapnak, beengedik Pétert, és ámulattal néznek rá.  Péter pedig beszámol arról, hogy hogyan vezette ki őt az Úr. Igen, egy angyala által, de a szabadulás hátterében Krisztus áll az ő Istentől kapott, égre és földre kiható hatalmával. Az apostol tehát nem hőstettként, kalandként adja elő a történetet, hanem Isten csodálatos, szabadító közbelépését emeli ki. Az egész történet nem Péterről szól, hanem Isten hatalmáról. Egyedül az ő dicsőségéről.

  Péter fontosnak tartja, hogy megmondják ezt Jakabnak és a többieknek. Hogy ne aggódjanak miatta, és hogy magasztalják az Isten nevét. (Ez a kettő szoros kapcsolatban áll egymással: minél többet aggódunk, vagy minél inkább belemerülünk gondjainkba, annál kevésbé tudunk hálát adni.) Azután más helyre távozott. Most már nem mennyei követ vezette, hanem Istenre figyelő hite és értelme.

    Az őrség tagjai között riadalom támadt… Nem találják Pétert, és Heródes kivégezteti a katonákat. Úgy érzem, ez a fordulat kissé árnyékot vet a történetre. Miért nem menekültek meg ők is? Vajon áldozatokként, mártírokként haltak meg, mint Isten csodájának eszközei (hiszen nekik el kellett aludni, hogy Péter megmenekülhessen)? Hisszük, hogy Isten az ő üdvözítő tervét mindenképpen véghez viszi Jézus Krisztusban. Áldott legyen az ő neve! Ámen.