Lk 4, 31-44  (vas.de., vázlat)

31 Jézus lement Kapernaumba, Galilea egyik városába, és tanította őket szombaton; 

32 ők pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt. 

33 A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi lélektől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: 

34 Ah! Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje! 

35 Jézus azonban ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! Erre az ördög odavetette az embert közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. 

36 Rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: Miféle beszéd ez, hogy hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?! 

37 És elterjedt a híre mindenütt a környéken. 

38 A zsinagógából eltávozva elment Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és kérték Jézust, hogy segítsen rajta. 

39 Jézus ekkor fölé hajolva ráparancsolt a lázra, mire az elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik. 

40 Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. 

41 Sok emberből ördögök is kimentek, és ezt kiáltozták: Te vagy az Isten Fia! De rájuk parancsolt, és nem engedte őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. 

42 Napkeltekor pedig elindult, és kiment egy lakatlan helyre. De a sokaság megkereste őt, odamentek hozzá, és marasztalták, hogy ne menjen el tőlük. 

43 Ő azonban ezt mondta nekik: Más városokban is hirdetnem kell az Isten országának evangéliumát, mert ezért küldettem. 

44 És hirdette az igét Júdea zsinagógáiban. 

    Az evangélium Jézus csodáihoz, elhangzó beszédeihez nagyon gyakran konkrét helyszínek, települések nevét társítja. Nem látomás és káprázat volt az ő szolgálata. Ma sem az. Jézus ígérete szerinti jelenléte az életünkben bátorító belső bizonyosság. Hitünk valóságos helyzetekben megmutatkozó valóságos erő. Munkánkban, tanulásunkban, családi életünkben.

  Lement Kapernaumba, és tanította őket (a zsinagógában) szombaton, és álmélkodtak tanításán, mert szavaiban hatalom volt. Először is azért, mert a tökéletes igazságot szólta (az pedig, ha tagadjuk is, meg is próbáljuk elferdíteni, mindig fölénk nő). Másodszor: ezt minden előítélet, részrehajlás nélkül, teljes jóindulattal és szeretettel tette. Végül  pedig azért, mert szavai egyet jelentettek cselekedeteivel. Sokan csodálkoztak, de mégsem fogadta el mindenki az ő tanítását.

     Vajon mi akarjuk-e, ha Jézus isteni tévedhetetlenséggel megmondja nekünk az igazságot: személyesen rólunk, viselt dolgainkról, úgy, hogy ugyanakkor minden szava mögött átérezzük az ő isteni irgalmát, jóságát is? (Akár egy orvos, aki mély együtt együttérzéssel próbálja meggyőzni a betegségét tagadó beteget a kezelés fontosságáról.) Nem elég elismerni a Jézus hatalmát, engedelmeskednünk kell őneki.

  Volt a zsinagógában egy tisztátalan, ördögi lélektől megszállott ember. Ez nem is annyira testi, mint inkább lelki diagnózis. Ami sokunkra jellemző. Talán elég jól palástoljuk. Ez az ember belső meghasonlottságban él, és önmagával való viaskodásában már a hangos kiabálásig jut: mi közünk hozzád, názáreti Jézus! (Ez a megnyilvánulása azt is jelzi, hogy vágyik a szabadulásra, de régi énje vasmarokkal tartja fogva.) 

   Mintha azt mondaná: hagyj nyugodtan élni a zaklatottságomban, szépen megmaradni csúnya, elrontott életformámban. Sokan vannak, akik bár nem kiabálják ezt, de életük mégis ezt harsogja. „Hagyj békén, Jézus!” Miért akarna az ember megkötözöttségben, lelki megnyomorodottságban élni? Szenvedélyek pusztító rabságában, haragban, gyűlölködésben? A kísértő munkája ez. És nyilvánvalóan nincs a javunkra. A rossz torz logikája mögött sátáni szándék húzódik meg. 

   Az elismerő megjegyzésben, hogy ti.  „tudom, ki vagy”, egyfajta lekezelő hangsúly is felismerünk. „Ide figyelj, Jézus, ne akarj másról meggyőzni, mert tudjuk, ki vagy. Ismerjük ún. szabadító üzenetedet, küldetésedet, de mi nem kérünk belőle, belőled.  Istennek szentje vagy, de mi a földön élünk, és saját útjainkat akarjuk járni”… Az ördög mindig hatástalanítani akarja Krisztus megváltó munkáját bennünk. Saját tapasztalatainkból ismerjük a módszereit, sugallatait: nincs semmi baj az evangéliummal, de nem kell azt szívre venni, példás, amit Krisztus tett, de az semmire sem kötelez minket. Aki úgy hallgatja Jézus szavát, hogy az semmire nem indíthatja őt, az lelkileg immunis marad. És ezzel sikerre jut az ördög terve.  

   Ez a kérdés később is szóba kerül textusunkban, amikor arról olvasunk, hogy Jézus nem engedte őket (a tisztátalan lelkeket) beszélni… Ő nem áll le tárgyalni a gonosszal. Nem köt kompromisszumot vele. A bennünk levő gonosz gondolatokkal nem kell nekünk párbeszédet folytatni (sajnos, komolyabban vesszük a kételkedés hangját magunkban, mint a Krisztus szavát). Nem kell engednünk, hogy ezek fölénk kerekedjenek. Mert tudták, hogy ő a Krisztus. A legveszélyesebb az, ha az ördög tesz bizonyságot Krisztusról. Úgy, hogy lekicsinyli az ő munkáját, csupán egy opciónak mutatja be. És ezzel kioltja a szívben az igazi vágyat és reménységet a változás, a megtisztulás, a gyógyulás után. (Sokan ezért nem jönnek istentiszteletekre: mert, ugye, mit mondhat nekem a pap?) 

   Jézus ráparancsol: némulj el, menj ki belőle, és az ördög odavetette ezt a megszállottat az emberek közé, kiment belőle, de nem tett kárt benne. Akármilyen kísértések közé jussunk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy életünk az Istené (v.ö. Jób könyve).  A csodálkozásból rémület lett… Úgy gondolom, hogy inkább belső megrendülés kell legyen. „Uram, az én életemben is végezd el ezt, parancsolj hatalommal és erővel, szabadíts meg bűneimtől!”  

   A Simon házában (ahol vendégül láthatták őt) Jézus testi betegséget gyógyít. A betegség testünk erőtlenségét, törékenységét mutatja. Magas láz gyötörte a Simon anyósát. Valami gyulladás, mondanánk mai fejlettebb orvosi ismereteink alapján. Kérik Jézust, hogy gyógyítsa meg. Jézus a beteg asszony fölé hajol (kedves, gondoskodó gesztus ez), és ráparancsolt a lázra… Furcsa kifejezés. Nem a betegre szól rá, hogy gyógyuljon meg. Jézus a betegséget űzte el. Néha arra van egzisztenciálisan szükségünk, hogy minket erősítsen meg az Úr a bajok között, máskor arra, hogy azokat elvegye. 

   Az első dolga ennek az asszonynak, miután felkelt, hogy szolgáljon nekik. Betegsége miatt sok munkája maradhatott el, de ez most a legfontosabb számára. A hála adja meg az ajándék értékét, Sokszor azért felületes az örömünk, mert ez hiányzik. Sok mindent kapunk, de elmarad a hála. (Mv-i kollégám mondta el: valaki egyszer egy nagyobb összeget hozott be adományként az egyháznak, és elbeszélte, hogy – nem várt módon – megkapott egy tekintélyes örökségrészt.  Azt mondta: persze, nagyon hálás voltam, de úgy éreztem, hogy ezt az örömet valamiképpen másokkal is meg kell osszam. Azzal kell kifejezzük hálánkat, amit kaptunk. Ha erőt kaptunk, akkor azzal segítve másokat, ha békességet, azt sugározva, ha anyagiakat, akkor azokkal szolgálva.)

    Napnyugtakor aztán sok beteget vittek hozzá (az evangélium megjegyzi a napszakot is, egyrészt hűvösebb volt, a betegeket nem vitték ki a tűző napra, ua. a napi munka is lejárt)… Jézus nem válogatott, mindenkit meggyógyít (Isten kegyelme nem ismer korlátokat, egyedül visszautasításunk miatt vallhat kudarcot). Rájuk tette kezét: megérintette őket, közösséget vállalt velük. A kézrátétel az átvevés és átadás gesztusa: jelképesen átveszem a másik terhét, és adom az Isten áldását.        

  A 41. vers megint elgondolkoztat: sok emberből ördögök is kimentek, és ezt kiáltozták: Te vagy az Isten Fia! De rájuk parancsolt, és nem engedte őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Hajlamosak vagyunk a kor primitívebb gondolkodásában keresni a magyarázatot, pedig csak azt kell tisztáznunk, hogy mit értetünk azon, hogy ördögi megszállottság. Megszállottá tud tenni a gonoszság indulata (és akkor minden gondolatunk, beszédünk, cselekedetünk arról szól), az anyagiasság, a gyűlölködés lelke, egy-egy szenvedély. (Idézzük csak fel belső monológjainkat, miközben ezekkel a bűnökkel vitázunk, egyezkedünk magunkban! Hasonlítanak az evangéliumban leírt mondatokra, igaz?) Meg vannak modern „ördögeink” is, illetve a régiek mai változatai. Sok minden megváltozott, de a kísértések lényegében ugyanazok. Mást jelent ma gazdagnak lenni, mint pl. a Jézus korában, de a gazdagság kísértése ugyanaz (nevetségesnek tartjuk, hogy pl. Nepálban egy kecske miatt családok vesznek össze, de mi is ugyanazt tesszük más vagyontételekkel kapcsolatban.) 

    Reggel korán elindult… Bepillantást nyerünk Jézus lelki életébe. Milyen jó lenne zajos napjainkat csenddel kezdeni, Istenre figyeléssel, imádsággal, az ige befogadásával! A sokaság azonban megkereste őt, kérték, hogy maradjon… Igaz, milyen megható ez:  „maradj velünk, Jézus!”.

    Jézus itt visszautasítja a kérést (Samáriában nem). (De Kapernaumba még többször visszatér.) Lehet, hogy csupán a gyógyítások csodája bűvölte el az embereket. „Maradj, hogy lássunk még csodákat!” Pedig az igazi csodának a lélekben kell megtörténnie. Az evangélium elfogadásában, megélésében.  

   Jézus erre utal: tovább kell mennem, más városokban is hirdetnem kell. Nem a népszerűséget hajszolta, nem lájkokat gyűjtött, nem az emberek elismerését akarta kivívni. Hanem hirdetni, vinni a jó hírt, az evangéliumot. Ami Isten szeretetéről, bocsánatáról, az ő országáról szól. Hogy érdemes hittel belépni az ő közösségébe, mert nála öröm, békesség van, igen, csodák is, gyógyulás, áldás, erő, és megtartatás, üdvösség. Ennek a megtartó evangéliumnak legyünk befogadói. Ámen.