Jn 6, 22-34 (vas.de., vázlat)

 22 Másnap megértette a tenger túlsó partján maradt sokaság, hogy nem volt ott más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el. 

23 De Tibériásból jöttek más hajók annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr. 

24 Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, és elmentek Kapernaumba, hogy megkeressék Jézust. 

25 Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? 

26 Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. 

27 Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.

28 Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? 

29 Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. 

30 Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? 

31 Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” 2Móz 16,4.13-15; Zsolt 78,24 

32 Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. 

33 Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. 

34 Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret! 

   Ezen a vasárnapon kezdődik az idei egyetemes imahét… Alaptémája az Ef 4,4: „egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is”. Amikor itt a testről hallunk (szóma), akkor elsősorban a földi egyházra gondolunk (az 1Kor 12,27 értelmében: „ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint”). Bár mi, keresztyének sokszor versengünk egymással, ítélkezünk egymás fölött (különböző felekezetekhez tartozva, vagy éppen ugyanazon közösség tagjaiként), Krisztus – a HK szavaival élve – egyetlen sereget gyűjt, amelyhez mindazok odatartoznak, akik hisznek benne.

   Nos, ez a földi sereg (amint ez a hadászat fogalomköréből származó kifejezés is utal erre) – állandó küzdelmek, testi és lelki kísértések, kihívások között él. Nyilván, nekünk is megvan a magunk harca (közösségeink külső leépülése, de belső gyengülése is: közömbösség, elidegenedés), de most gondoljunk azokra a keresztyén testvéreinkre, akiket üldöznek, akik hitük miatt naponta halálos fenyegetéssel kell szembenézzenek. (Az Open Doors nemzetközi segélyszervezet adatai szerint 2025-ben 380 millió keresztyénnek kellett hite miatt erőszakkal, súlyos megtorlásokkal számolnia, és több ezerre tehető azoknak az áldozatok száma - csak Nigériában közel 4000 -, akiket keresztyén hitük miatt öltek meg.) 

   Mai igénkben a kenyérgondokról hallunk… Jézus tanítása azonban nemcsak a mindennapira vonatkozik, hanem a lelki táplálékra is. Mert megmaradásunkhoz mindkettő nélkülözhetetlen. Bár a közgondolkodásban az anyagiak abszolút előnyre tettek szert (valaki így értékelte: kb. „1% Istennek, 99% magunknak” arányban), belső tartalom, hit, szeretet, összetartás nélkül szétesik az élet.

    Jézus „a túlsó parton” megsokasítja a kenyeret, félrevonul a hegyre, tanítványai visszaindulnak, ő pedig utánuk megy a tengeren járva… A sokaság nem érti, mi történt. A tanítványok elmentek, Jézus nem volt velük, de a parton sincs sehol… Felszállnak tehát a Tibériásból érkezett hajókra, és elindulnak Kapernaum fele, „hogy megkeressék Jézust”. Megfogta őket a kenyér-csoda élménye, ua. Jézus személye lenyűgöte őket, megéreztek valamit isteni szentségéből, hatalmából, jóságából, szeretetéből… és nem akarnak elszakadni tőle, újból találkozni akarnak, együtt lenni vele. Vajon vannak-e olyan lelki tapasztalataink, amik elindítanak Jézus felé?

   Áthajózva a Tibériás -tavon megtalálták Jézust, és azt kérdezték tőle (egészen hétköznapi, kíváncsiskodó kérdés ez): hogy jöttél ide. Pedig bizonyára mélyebb problémák nyomasztják a lelküket, Igen, felcsigázta érdeklődésüket a csoda, de lelkük mélyén békességre vágynak, örömre, bizonyosságra. Igazi élő reménységre, igazi célokra, amik betöltik őket. Talán nincsenek is tudatában ennek. Csak a földi szükségeket, hiányokat érzékelik… Te miért keresed Jézust? Csak külső gondjaid megoldását várod tőle, vagy a Nikodémus kérdése nyugtalanít: hogyan újulhat meg, hogy lehet Istennek tetsző az életem? Az ő akaratának és igazi rendeltetésemnek megfelelő. 

   Jézus látja, hogy egyelőre csak ezek a felszínes okok motiválják ezeket az embereket, ezért azt mondja nekik: nem azért kerestek, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek. Fontos volt, hogy jóllaktatok, hogy testi szükségeitek megoldódtak, fontos, hogy van mit ennünk, hogy van egészségünk, hogy nem nélkülözünk, hogy anyagiakban előbbre jutunk, de nehogy elfeledkezzünk a lényegről. Fontos, hogy ezek között, ezekben meglássuk a jeleket, amelyek Isten szeretetéről, jóságáról szólnak, amelyek arra emlékeztetnek, hogy ő nemcsak testünkben akar minket megtartani, hanem lelkünkben is, nemcsak erre a mulandó életre táplál, hanem az örökkévalóságra. 

    Sokan Istentől egyfajta biztosítékot várnak: hiszek, foglalkozom az Úr dolgaival, hogy szerencsés legyek, hogy sikerüljenek terveim, hogy ő oltalmazzon, hogy megáldjon munkámban, megsegítsen céljaim elérésében. Testvéreim, nem baj, ha ezeket is kérjük Istentől, ha ezekért hálásak vagyunk, de az baj, ha csak ezek érdekelnek. Baj, ha közben nem kell nekünk Isten legdrágább ajándéka: Krisztusban megjelent kegyelme, bűnbocsánata, a Szentlélek megújító, megszentelő jelenléte, a megbízatás a szolgálatra.   

    (Egy gazdag hívő ember, akinek volt egy könnyelmű fia, egyszer magához hívatta azt, jelezve, hogy komoly dolgokról akar beszélni vele. Elmondta, hogy – mivel egész élete vezérfonala volt – át szeretne adni neki egy Bibliát, illetve egy a nevére kiállított bankkártyát, amin egy tekintélyes összeg van elhelyezve. A fiú csúfondárosan kacagva visszadobta a Bibliát, és azt mondta az apjának: ezzel az ócska könyvvel nincs, amit kezdjek, de a pénz az nagyon jól jön, már régóta vártam ezt a pillanatot. Az apa keserűen azt felelte: kár, hogy nem kellett neked a Biblia, mert – tudod – hogy két testamentum van benne, nos, azok után odacsatoltam egy harmadikat is, az én végrendeletemet, melynek értelmében azé lesz a vállalkozásom - ami sokkal többet ér a neked átadott pénzösszegnél -, aki szívesen elfogadja ezt a Bibliát tőlem.) 

    Elgondolkoztató tanítás hangzik el a 27. versben: ne a veszendő eledelért fáradozzatok… Vajon az anyagiak varázslatában, bűvöletében élve (észre sem vesszük, mennyire magához láncolja gondolkodásunkat, mindent abban számolunk, mérünk) meg tudjuk-e hallani egyáltalán, szívünkre tudjuk-e venni Jézus tanítását? Értjük-e ezt az igazi érték fele elmozduló hangsúlyeltolódást a Jézus kijelentésében? 

    Ő nem a semmittevésre buzdít minket (máshol elhangzik: saját kezetekkel dolgozzatok – 1 Thessz 4,11)), hanem az egyensúly megtalálására. Ha teljesen lekötnek az anyagiak, vagyon, egyebek, ha mindkét kezemmel abba kapaszkodom, akkor nem lesz más reménységem. Tudjuk-e, hogy vannak más értékek, hogy van maradandó kincs is? Mi életünk legfőbb vigasztalása, reménysége? (Egy idős egyháztag mondta: „egész életemben építkeztem, de egy szeget sem viszek magammal”. De tudjuk-e, hogy van, ami megmarad: a hit, szeretet, remény? Krisztus, akit szegekkel vertek keresztre, azért halt meg, hogy üdvösséget szerezzen.) 

    Hiszed-e ezt, elfogadod-e, ez lesz a legfontosabb számodra, ezért minden egyebet háttérbe tudsz-e szorítani? Úgy gondolom, hogy ez a krisztusi tanítás vezethetne el minket az egészséges életszemléletre, az anyagiakhoz való helyes viszonyulásra, a szeretet gyakorlására. Az örök élet javait nem mi szerezzük meg (érdemünkkel, teljesítményünkkel), hanem Krisztus adja, akit Isten megpecsételt, aki mellett ő bizonyságot tett.

  Akkor azt kérdezik az emberek: mit tegyünk? Jó kérdés (az első pünkösdkor is elhangzott). Isten Igéje mindig el akar gondolkoztatni. Baj, ha ugyanúgy kelünk fel a templompadokból, mint ahogy beültünk azokba, ha semmi nem változik gondolkodásunkban, magatartásunkban. Mit tegyünk, hogy… az Isten akaratát cselekedjük? Ha az marad meg, akkor azt érdemes teljesíteni.

   Egyszerű a válasz: higgyetek abban, akit ő küldött. Mégis milyen nehéz! Persze, valljuk, hogy hiszünk, de valóban hiszünk Krisztusban? A Jézus szavai arra utalnak, hogy itt nagyon személyes kapcsolatról van szó. Nem a „mindenki hisz valamiben” közhelyes igazsága ez. Krisztusban, akit Isten küldött, aki életét áldozta, aki példát mutatott. Ami lényegileg nem hozzá kötődik, azt nem lehet igaz hitnek nevezni, mert ez utóbbinak ismérve: teljes szívvel-lékekkel való ragaszkodás őhozzá, az ő indulatának hordozása, szeretetének gyakorlása.  Egy emberi példát említek: Teréz anya és Hitler is keresztyénnek vallotta magát. De nem mondhatjuk, hogy ugyanazt az Urat szolgálták, ugyanazt a lelkületet (és értékrendet) képviselték. 

    Az embert nem könnyű meggyőzni. Ezer kifogást keresünk Isten akarata elfogadása ellen. Pl: „ilyen a világ, ma már nem lehet Krisztus tanítását követni”, „mi hasznom belőle”, „a rámenősek érvényesülnek”, stb. Milyen jelt mutatsz? Ezt mondod, beszélsz az örök életre megmaradó eledelről, de mivel bizonyítod, hogy igazad van? Ha van 1.000 lejem, akkor egy hónapra elég élelmet tudok vásárolni belőle, de mit érek a lelki táplálékkal, mennyi annak a kalóriája? A mi atyáink a mannát ették a pusztában, az ún. mennyei kenyér tehát kézzel fogható táplálék volt. Te mit adsz nekünk?

  Érdekes a Jézus válasza: nem a múltról vitatkozik, hanem a múlt példáját említve a máról beszél. Nem Mózes adta, hanem Atyám adja nektek a mennyei kenyeret. Két dolgot jelent ez: a földiben is meg kell látnunk a mennyeit. Azt az említett 1000 lejt is Isten kegyelméből kaptam (az erőt a munkához, az egészséget, stb.). Nem kell nekünk ezt nagyon szétválasztanunk. Mid van, amit ne kaptál volna? A vagyon is Isten ajándéka, áldása, és felelősek vagyunk azt szerinte használni.

   A másik jelentés: a földi túlmutat önmagán… A földi csak a földire elég. Ha csak 70-80 évre tervezünk, akkor csak az „idelent valókra” kell figyeljünk. De ha elfogadjuk Isten ajándékát, amit Krisztusban ad, akkor tudnunk kell, hogy ennél sokkal többet szán nekünk a mi Urunk. Kár lenne visszautasítani. A mulandóért feláldozni, eldobni az örökkévalót.

  Mert az Isten kenyere a mennyből szállt alá… Itt a nagybetűs Kenyérről van szó. Mit ér az életünk, akár a földi kenyér is Krisztus, megváltó Urunk nélkül? Mit ér a vagyon, a gazdagság élet nélkül? Mert ez a Kenyér élete ad a világnak. Akié a Fiú, azé az élet. Krisztus nélkül nem érdemes egy falást sem enni, egyetlen lejt sem elkölteni. Lehet, de nem érdemes. Nincs élet benne. 

    Nagy felismerés szólal meg az utolsó versben: add nekünk. Add nekünk önmagadat, mert veled lehet teljes az életünk, lehet tápláló, örömet adó a kenyerünk, hasznos célokra fordított a pénzünk. Mert benned van üdvösségünk, örök életünk. Add, Uram, magadat nekünk, hogy mi is neked adhassuk magunkat, és így áldás legyen az életünk, és megtartassunk az üdvösségre. Ámen.