Jn 10, 11-21 (vas.de., vázlat)

11 Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Jn 10,15; 13,37; 15,13; Zsolt 23,1; Ézs 40,11 

12 Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. ApCsel 20,29; 1Pt 5,2 

13 A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. 

14 Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, 

15 ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért. Mt 11,27 

16 Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. Ez 37,24; 36,37; Jn 11,52; 17,20; Ef 2,14-18 

17 Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Ézs 53,10; Fil 2,8-9 

18 Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól. 

19 Ismét meghasonlás támadt a zsidók között e beszédek miatt. 

20 Sokan így szóltak közülük: Ördög van benne, és nincs eszénél: mit hallgattok rá? 

21 Mások ezt mondták: Nem megszállott ember beszédei ezek. Vajon meg tudja-e nyitni az ördög a vakok szemét? 

   A juh a Biblia leggyakrabban emlegetett, valóságos sztár-állata. Több mint 500-szor olvasunk a Szentírásban nyájról, juhokról, kosokról, bárányokról. Ez utóbbi számított az elsőszámú áldozati állatnak. Amikor az Ószövetségben az emberek bűneikért, vétkeikért bárányt, juhot vagy kost vagy ajánlottak fel, akkor nem egy idegen állatot szántak halálra, hanem a sajátjukból, házi kedvenceik közül adtak, átérezve azt, hogy a bűnnek mindig fájdalmas következményei vannak. A jóvátétel, kiengesztelés áldozatot követel.   

   Igénkben a pásztor és nyája, a nyáj és pásztora szép hasonlatát, szemléletes példáját felhasználva beszél Jézus az ő küldetéséről, az övéi iránti elköteleződéséről. Nemcsakhogy egy ismert kép ez, hanem valóban rámutat a Krisztussal való közösségünk lényegére. A nyáj nem lehet meg a pásztor nélkül… Látott valaki önfenntartó nyájat, amelyik gondoskodik magáról, megvédi önmagát? Ha egy nyájat a sorsára hagynánk, akkor a juhok rövid időn belül elpusztulnának, ragadozók zsákmányává válnának. Szükségünk van Jézusra, az ő megtartó szeretetére. (A juhok létezése ellent mond az evolúció elméletének… védtelen, kiszolgáltatott állatok, nincsenek éles fogaik és karmaik, nem bajnokok a futásban sem, nem is annyira szaporák, mint a farkasok, sakálok, más ragadozók, mégis vannak… mert van pásztoruk.) 

    Az előző versek arra is figyelmeztetnek: sokan csak hasznot akarnak húzni a nyájból (v.ö. Jer 23, Ez 34). Őket valójában nem érdekli a nyáj sorsa, bár lehet, hogy szép szavakkal beszélnek önzetlen odaadásukról, az emberek javát és üdvösségét szolgáló fáradozásukról. Vannak közöttük önjelölt pásztorok, akiknek nincsen hiteles küldetésük, saját dicsőségüket keresik, vannak tolvajok, akik kíméletlenül kifosztják a nyájat, és nemtörődöm béresek is, akik csak saját magukat féltik.   

  Ezután hangzik el: én vagyok a jó pásztor. Jézus magáról és mirólunk beszél. Arról, hogy az övéi vagyunk, hozzá tartozunk, hogy életünk összekapcsolódik az övével, és nála nélkül nincs esélyünk a megmaradásra… A jó pásztor az, aki „az elveszettet megkeresi, az eltévedtet visszatereli, a sérültet bekötözi, a gyengét erősíti, a kövérre és az erősre vigyáz” (Ez 34). És aki életét adja a juhokért. Nincsen ennél önzetlenebb cselekedet. Nem a juhokat áldozza fel saját érdekében, hanem önmagát érettük. Neki fontosabbak a juhok, mint a saját élete. Juhai nem haszonállatok az ő szemében, hanem – akár a Nátán próféta elbeszélésében – kezes barátok. A jó pásztort erről lehet megismerni. 

   Ehhez képest a béres, akinek a juhok nem tulajdonai, akinek nem fáj a szíve értük, ha veszélyt lát, elfut, nem kockáztatja az életét. (Ami nem a tied, az nem fáj neked… "Amikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista… Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna." – Martin Niemöller, német teológus, lelkész, a dachaui koncentrációs tábor túlélője). 

    A farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. Kit nevez Jézus béreseknek? Akik csak látszatból vagy érdekből sürgölődnek a nyáj körül, szeretik azt kényük-kedvük szerint terelgetni, de valójában nem törődnek vele, nem vállalnak áldozatot érte (Jézus célozhat itt a farizeusokra, írástudókra, vagy gondolhatunk az első keresztyének között megjelenő ámítókra, akik „rút nyereség okáért” - Tim 1,11 -, saját dicsőségüket építve akarták a gyülekezeteket irányítani). Kik a farkasok? Az Ószövetség a nép gonosz, öntelt vezetőit (Ez 22, Zóf 3), Jézus (Mt 7) és Pál apostol (ApCsel 20) a hamis tanítókat nevezi azoknak.

   Jézus megismétli: én vagyok a jó pásztor, aki ismeri az ő juhait, és a juhai is ismerik őt. Nagyon fontos kritérium ez. Amikor azt az üzenetet halljuk, hogy Jézus ismer minket, akkor arra is gondolnunk kell, hogy ő maradéktalanul közösség vállalt velünk. Mellénk állt, magára vette terheinket, elhordozta bűneinket. Nehéz helyzetben a hamis barátok eltűnnek, a jók pedig előlépnek. A bajban, megpróbáltatásokban látod meg igazán, hogy Jézus veled van - szobatársad lesz a kórházban, vigasztalós a szomorúságban, bátorítód a csalódásban, támaszod akkor, amikor magadra maradsz.  

   És mi is ismerjük őt… Vajon mennyire igaz ez? Meghalljuk az ő szavát? Egyáltalán akarjuk-e hallani? Kit követünk, kinek a hívására hallgatunk? (Történet: turisták figyelték meg egy pusztai kútnál, hogy itatáskor 3-4 nyáj is összekeveredett, kérdésük volt, hogy azt a rengeteg birkát hogyan választják szét a pásztorok… aztán miután ittak az állatok, a pásztorok szóltak, füttyentettek nekik, és a juhok szépen odagyűltek köréjük, és elindultak utánuk.) Kinek a szavára indulunk-e? Ha mindig másfele megyünk, akkor kérdés, hogy az Úr nyájához tartozunk-e? 

    Ha egy felmérést végeznének közöttünk (és őszintén válaszolnánk), hogy mennyire fontos személy Krisztus az életünkben, akkor vajon milyen eredmény születne? Krisztus, aki megváltott, aki legfőbb vigasztalásunk életünkben-halálunkban. A konfirmációkor megfogadjuk, hogy hűséges követői leszünk, aztán minden fontosabb lesz. Minden. Jézusnak még az utolsó hely sem jut. Ismerjük-e, tudjuk-e, hogy mit tett értünk, komolyan vesszük-e az ő áldozatát? 

   Annak a ténynek a hátterében, hogy Jézus ismer minket – igen, ebben az is benne van, hogy ő tud bűneinkről is – az áll, hogy az Atya ismeri a Fiú, és a Fiú is az Atyát. A bibliai „ismeret” szó a legszemélyesebb közösséget jelenti, az összetartozás legmélyebb formáját… Az Atya ismeri Fiának, mint a jó Pásztornak juhai iránti rendíthetetlen szeretetét, és Jézus is ismeri az Atya végtelen kegyelmét és irgalmát, ami kiterjed mindenkire, aki hallgat az Úr szavára. Ez döntő jelentőségű. Istennek Krisztuson kívül senki sem „örök természete szerinti” gyermeke, mégis mindazok hozzá tartoznak, akik hallgatnak szent Fia szavára. Világos kritérium. Nemcsak arról beszél itt Jézus, hogy „hallgatják a szavamat”, hanem hallgatnak arra, azaz engedelmeskednek.

    Jézus azt tanítja: aki megtartja az én parancsolataimat, az szeret engem (Jn 14,21). Egy idegenvezető mondta, aki egy nehezebb túrára indult egy csoporttal: én nem kötelezek senkit, hogy velem tartson, meg sem számolom, hogy hányan indulnak el velem. Aki hallgat arra, amit mondok, azt tekintem a csapatomhoz tartozónak, azért vállalok felelősséget. Aki nem hallgat rám, az nem tagja a csoportomnak… 

  Más juhaim is vannak, mondja Jézus. Ez elgondolkoztató kijelentés. Nemcsak a tanítványok, nemcsak a zsidók. (HK: „az egész emberi nemzetségből”, és „én is élő tagja vagyok”). Krisztusnak mindig vannak más juhai is, akikkel mi nem számolunk. Túl az általunk meghúzott határon. Ezzel tisztában kell lennünk. Vannak felekezetek, akik nagyon kategorikusan kizárnak mindenki mást. Hála Istennek, nem a Jézusról szóló ilyen-olyan emberi tanítás, hanem maga Jézus Krisztus személye a kritérium. Az Isten kegyelme. De mindenképpen: aki az övé, az hallgat rá.

    Sokfélék vagyunk, de az biztos, hogy végül egy nyáj és egy pásztor lesz. Már most igaz ez a kijelentés, csak kis kerítéseinktől nem látjuk Isten kegyelmének hatalmas birodalmát. Egyik felekezet ezt a szertartást, törvényt, előírást, hagyományt, a másik valami mást tart fontosnak, vitatkozunk, ítélkezünk, pedig egy az Úr…

   „Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy aztán visszavegyem.” Azt szereti az Isten ő egyszülött Fiában, hogy ő ennyire szeret minket. Meghatódik az ő atyai szíve, hogy az ő Egyetlenegye feláldozza életét a bűnös emberért. (Egy kirándulás során egy gazdag család lánya Afrikában járt, annyira megérintette az ottani gyerekek szegénysége, hogy elhatározta, hogy segíteni fog rajtuk. Szülei nem örültek ennek a nagy lelkesedésnek. A lány elvégzett egy asszisztens-képzőt, adományokat gyűjtött, visszament a fekete kontinensre. Évekig szolgált ott, míg egy járványos betegségben – fiatalon - elhunyt. A szülők pedig – lányuk emlékére – elhatározták, hogy folytatják a munkáját.)

    Jézus élete odaáldozásával kapcsolatban elmondja: ezt a küldetést kapta, hogy odaadja az életét, és aztán visszavegye. Örök isteni terv része a mi megváltásunk, a mi üdvösségünk (Isten szent akarata az élet, és minden, ami azt szolgálja, és semmi, ami azt megnyomorítja, pusztítja: pl. harag, háború.) 

  Nemcsak Jézus csodái, hanem tanításai is meghasonlást szülnek. Azt mondják Isten Fiáról (az Isten Bárányáról, aki elveszi a világ bűneit), hogy ördög van benne. A féltékenység, az önzés, a hitetlenség mennyire eltorzítja a látásunkat: a legnagyobb jót tartjuk rossznak. Ahogy a kisgyermek dühös lesz arra, aki kiveszi kezéből a kést. 

    Eszelősnek is nevezik, akit érthetetlen dolgokról beszél, ezért nem érdemes hallgatni. A kegyelem érthetetlen, az evangéliumot ma is bolondságnak tartják sokan.

De számunkra legyen Isten ereje, drága, hiteles bizonyságtétel a jó Pásztor megtartó, megváltó szeretetéről! Ámen.