1 Tim 1, 12-19  (vas.de., vázlat)

    12 Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 

13 Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. ApCsel 8,3; 9,4-5 

14 De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. 

15 Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. 

16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. 

17 Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen. Zsolt 145,3 

18 Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot. 2Tim 4,7 

19 Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek. 

   Timóteus Pál apostol fiatal munkatársa volt. A hozzá írt levelekben érezni lehet a bizalmas, közvetlen hangot… Az előző versekben a tévtanítókról van szó, akik hosszasan fecsegnek a törvényről, de annak cselekvésével már kevésbé törődnek, pedig „a parancs célja … a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet”. Ez azt jelenti, hogy mindent ez alapján kell nekünk megítélnünk: a magunk és a mások életében.

   Arról is ír az apostol, hogy a törvény nem az igazak, hanem törvényszegők ellen szól. (Pl. nekem nem kell tartanom a doppingvétséggel kapcsolatos hazai és nemzetközi büntetésektől, mert nem használok ajzószereket, mégcsak nem is sportolok. Az erre vonatkozó előírásoktól nyugodtan alhatom. Viszont azt a törvényt, ami engem is illet, azt komolyan kell vennem.) 

    Ui. a bűn kérdésében mindnyájan érintettek vagyunk. És az apostol itt elsőként áll ki a nyilvánosság elé, és bátor őszinteséggel vall arról, hogy előbb ő is káromló, Krisztus követőit üldöző, erőszakos ember volt. Kemény jelzőket használ, nem szépít, nem próbálja kikozmetikázni a múltját. Nem finomít, hogy „azért nem voltam olyan rossz fiú.” Megalkuvás nélkül szembe kell néznünk magunkkal. Bár Pál apostol azt is hozzá teszi: hitetlenségemben irgalmat nyertem, mert tudatlanságból cselekedtem. Ebben a megjegyzésében először Isten irgalmának a mindent megelőző jelentőségét hangsúlyozza, ami megváltásának (és megváltozásának), lelki megújulásának az alapja volt, másodszor kiemeli azt, hogy „tudatlanságból” cselekedett. Ezt jól kell értenünk: az apostol itt nem a szándékosságot tagadja (ezzel mintegy relativizálva a bűnét), hanem arra mutat rá: bár a törvény alapos ismerője volt, valójában mégsem értette annak lényegét. Az igazi tudás Krisztus megismerésével kezdődik. 

   Aki így, ebből a másféle szemszögből tudja látni magát, az már jó helyen áll. Amíg a bűn megkötözöttségében élünk (mégha „szabadságnak” is nevezzük azt), addig általában magyarázkodunk. A megtisztulás, a gyógyulás akkor kezdődik, amikor rájövünk: nem jó ez így. Nem azt teszem, amit Isten elvár tőlem. 

   „De most” – folytatja az apostol, „hálát adok az én Uramnak, aki arra méltatott, hogy szolgálatot bízott reám”. Az apostol hálás az új életért, és az abban kapott feladatokért is. Az a tény, hogy szolgálatunk, tennivalónk van, annak a jele, hogy megbíznak bennünk, értékelnek, hasznosak, fontosak vagyunk. A Krisztusban megújult élet mindig feladatot, küldetést is jelent. És Pál örömmel írja le: bőséggel kiáradt rám… a mi Urunk kegyelme. Isten kegyelmét magasztalja, és nem azzal dicsekszik, hogy ő milyen bölcsen döntött, és milyen nagy akaraterővel valósította meg ezt a fordulatot az életében. „Az első és legfontosabb: amit Isten tett értem. A második: amit ő akar tenni általam.”

  „Kiáradt rám a kegyelem Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.” Mindent benne nyertem meg. Testvéreim, nekünk valóban mindenben Krisztushoz kell mérnünk magunkat, az ő szeretete kell a legfőbb motiváció legyen számunkra. Lehet, hogy szépen és meggyőzően ki tudjuk magyarázni „lelki bizonyítványunkat”, de amikor szembesülünk a Krisztus áldozatával, önzetlen szeretetével, akkor az térdre kényszerít minket.  (Egy apa, aki az italozás rabjává vált, egyik nap – mivel állapota miatt nem engedték be a munkahelyére - céltalanul őgyelgett a város utcáin, hogy eltöltse az időt, egyszer csak megdöbbenve látta, hogy 14 éves fia egy szemetesautó lépcsőjén kapaszkodik, és a felnőtt köztisztasági alkalmazottakkal együtt dolgozik. Ekkor döbbent rá arra, hogy könnyelműségével milyen nehéz sorsra, mekkora áldozatra kényszeríti gyermekét, aki azért vállalt munkát, hogy a családban pótolni tudja az apa függősége miatt kialakuló anyagi hiányt. Ez radikális döntésre indította.)

    Nos, Krisztus által hit és szeret árad ki ránk.  Cselekvő hit, szolgáló szeretet. Az a tény, hogy Krisztus követője vagyok nem egy bizonyos vallásos meggyőződés melletti kiállást, nem is csak egy vallásos közösséghez tartozást jelent, hanem a gyakorlatban, életformában, kapcsolataimban megmutatkozó lelkületet. Azt kell megkérdeznünk magunktól: amit teszünk, az hitből, szeretetből van-e? 

   Pál Krisztus megváltó munkáját kiterjeszti mindenkire: Krisztus azért jött, hogy a bűnösöket üdvözítse. Úgy hangzik ez, mintha a bűnös mivolt egyenesen az üdvösség feltétele lenne. Aki nem tartja magát bűnösnek, az érthető módon gondolja azt, hogy neki nincs szüksége kegyelemre. Aki meg van győződve, hogy szervezete le tudja győzni a veszettségi fertőzést (aminek esetében - kezeletlenül - szinte 100%-os a halálozási ráta), az nem tartja feltétlenül szükségesnek beoltatni magát.

  Jézus tehát a bűnösöket jött üdvözíteni, azokat, akik alázattal beismerik lelki gyarlóságukat, hozzá menekülnek, és elfogadják az ő kegyelmét. A bűnbocsánatot nyert ember pedig gondolkodásában, magatartásában soha nem lehet olyan, mint előtte volt. (A példázatbeli adós szolgának csak az elengedés kellett, a bocsánat nem… Megkapta a kegyelmet, de nem fogadta el igazán. A kegyelem átformál. Vagy csak fecsegek róla.) 

  Pál megint magára hivatkozik… ha ti. Krisztus benne mutatta meg türelmét. Igen, Isten példa gyanánt adott minket egymásnak. Vajon tudunk-e ilyen Krisztusra mutató jelek lenni? Elsősorban a családban, de munkahelyen, baráti körben is. Figyeljük meg, Pál a lelki sikereivel dicsekszik (nem azzal, hogy mekkora vagyonra tett szert – mert ezen a területen szegényebb lett, nem azzal, hogy milyen társadalmi rangot vívott ki magának, mert főemberből üldözött földönfutó lett). Arról tesz bizonyságot, hogy lelki vakságban élt, és Isten megnyitotta a szemét, és csodálatos szolgálatot bízott rá. 

    „Azoknak lettem példa, akik hisznek, és örök életre jutnak.” Ez a két tény összetartozik. Néha mégis külön választjuk. Hinni azt jelenti: Krisztussal járni, és vele eljutni az örök életre. Krisztus nem akar kisebb ajándékot adni nekünk. 

  Ezek után valósággal felfakad a magasztalás az apostol szívéből: az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

   Az utolsó versekben biztatás hangzik el Timóteus fele: ha ilyen magasztos célra hívattunk el, te magad is, akkor a lelkedre kötöm, az ígéretek alapján, hogy harcold meg a nemes harcot. 

   Fizikai életünk is állandó harc: gondokkal, betegségekkel, szükségekkel, feladatokkal, kihívásokkal. Így van ez lelki vonatkozásban is: aki nem harcol, az nem él. Aki nem vívja ezt a küzdelmet (a kísértésekkel szemben, az Isten akarata keresésében, a jóra való törekvésben), az már feladta. (Az idősebb nemzedék emlékszik még a „házi feladatra”, amit a vakációra kaptunk: selyemhernyóetetés. Nagyon mohó csúszó-mászók voltak, nem lehetett őket jól tartani. Egyik pajtásunk egy nap azzal fogadott: te, az enyémek nem esznek. Nagyon kíváncsiak voltunk… Kiderült: azért nem falták az eperlapit, mert elpusztultak.)

  Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet. A lelkiismeret szó 30-szor fordul elő az Újszövetségben, Pál maga 25-ször használja, öt alkalommal a Timótesuhoz írt első levélben. Az igében kulcsfogalom: ezt a lelkiismeretet vetették el némelyek, ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek.  Semmibe vették a lelkükben megszólaló mennyei hangot, isteni szót, hanem saját akaratukat követték. Írva van: a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel. A hit élő kapcsolat. Ebben kell megmaradnunk, Krisztusra figyelnünk, hogy szolgálatunkat betöltve célba érkezzünk. Ámen.