1 Tim 6, 3-12 (vas.de., vázlat)

   3 Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, 

4 az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. 

5 Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik. 

6 Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, 

7 mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. Jób 1,21; Zsolt 49,18; Préd 5,14 

8 De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. 

9 Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. 

10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak. 

11 Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. 

12 Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. 

    Ha tévtanokról hallunk, akkor elsősorban régi, idejét múlta hitvédelmi (apologetikai) viták jutnak eszünkbe, amik számunkra érthetetlen és irreveláns teológiai témákról folytak… és úgy gondoljuk, hogy ezzel az intéssel nem kell különösképpen foglalkoznunk. Pedig manapság talán még időszerűbb a figyelmeztetés, mint annak idején: a kommunikációs lehetőségek kiszélesedése, a veszélyesebbnél veszélyesebb elméletek terjedése miatt, legyen azok hátterében akármilyen ideológia. 

   Sajnos, ami szélsőséges, az mindig izgalmasabb, az jobban megragadja az emberek figyelmét. Pl. az önmagában primitív fajelmélet nemcsak a maradi, tájékozatlan embereket bűvölte el, hanem képes volt tudósokat, Nobel-díjasokat is megszédíteni. Pedig hát nem magasabb rendű, nem emelkedettebb gondolat az, hogy alapvetően mindenki egyforma, hogy nekünk úgy kell tekintenünk egymásra, mint Isten képmására?!

  Mi a tévtanok ellentétje? Azt írja Pál: „Jézus Krisztus egészséges beszéde és a kegyességhez illő tanítás.” A megfogalmazás három dologra figyelmeztet minket: 1) a jó etalonja, mértéke nem bennünk van, figyelnünk kell a mennyei mintára, 2) nem vallásos elméleteket kell nekünk követni, hanem a mi élő Urunkat, 3) az „igaz tanítás” az életformában kell testet öltsön, megmutatkozzék. A kegyesség – hallottuk – 

istenfélelmet jelent, alázatos, Krisztus szeretetét sugárzó viszonyulást. 

   Az apostol arról is ír, hogy mi áll a hamis, félrevezető tanítások hátterében. Felfuvalkodás (hatalomvágy, mások irányításának a mániája, kitűnni akarás), vitatkozó, okoskodó magatartás, ami rögeszméket sulykoló szóharcokban mutatkozik meg (amik távolról sem a közösség érdekéről szólnak). Pál ezt beteges viselkedésnek nevezi, ami, sajnos, fertőz: a közösségekben viszálykodást, káromlást, gyanakvást, bizalmatlanságot szül. A rossz nagyon könnyen terjed. („Míg az igazság komótosan felöltözik, a hazugság háromszor megkerüli a világot.”) Meghasonlást, békétlenséget kelteni a legkönnyebb. Nem kell hozzá indok, csak a szív gonoszsága. 

  Az apostol nem óvatoskodik az ilyen széthúzást keltő, nagyravágyás hevében mindent felrúgó személyekre vonatkozó jelzők használatánál: megbomlott elméjű, az igazságot elvető emberek (lehet, hogy az igazságról harsognak… „a legtöbb igazságtalanságot az igazság nevében követték el”). Céljuk pedig a nyerészkedés. Gondolhatunk itt anyagi érdekekre, vagy a hatalom megszerzésének a nagy bizniszére. Kevés szegény diktátort ismer a történelem. A hatalmát másokkal megosztót pedig egyet sem.  

   És ha szóba kerül a nyereség hajhászása, akkor az apostol – ennél a komoly, mindenkit foglalkoztató kérdésnél - hozzáteszi: az igazi, valódi nyereség: a kegyesség megelégedéssel. Vagyis az Istennek engedelmeskedő életfolytatás, amiben hála és megelégedés van. A megelégedés egy csodálatos szó, és valóban relativizálja ezt a nagy, sokszor kíméletlen harcot, ami a világban zajlik a pénzért, vagyonért, befolyásért, gazdagságért… Az a gazdag, aki megelégedett. E tétel értelmében egy tisztes szegénységben élő, sorsával megbékélt, önmagával összhangban levő ember gazdagabb lehet, mint multimilliomos, multicég tulajdonos, multibebiztosított embertársa.

    Hajlamosak vagyunk lesajnálni azt, akinek kevese van. Élhetetlennek tartjuk, olyan valakinek, aki nem boldogul… Gyülekezetünkhöz tartoznak olyan gazdagnak nevezhető személyek, akiknek a jövedelme a kisnyugdíjasokénál nagyságrendekkel nagyobb, de nagyságrenddel kevesebbet szánnak a gyülekezet támogatására, mint említett kisnyugdíjas testvéreink. Nem a pénzről beszélünk, hanem a megelégedésről, arról, hogy a kevésből sokszor több jut, mint a sokból. Ez a szeretet csodája. Jézus nem dúsgazdag földesúrként vendégel meg 5.000 embert, hanem szegény, valójában nincstelen Messiásként… És olvassuk, hogy jóllaktak, megelégedtek. 

   Az apostol a végső számadás pillanatát is felvillantja: semmit nem hoztunk e világra, semmit nem viszünk ki belőle… Ez a két pont el kell gondolkoztasson. Mi történik a kettő között? Mi az, amiért érdemes fáradozni, amiből áldás származik, ami a jót szolgálja, ami megmarad? Persze, ebből a felsorolásból nincsenek kizárva a földi javak, sikerek sem, ha azokkal bölcsen sáfárkodtunk, de ha csak önmagukért fontosak számunkra, ha csak nagyravágyásból, versengésből harcolunk értük, akkor nyomatékosan meg kell hallanunk: nem viszünk semmit magunkkal. 

  Az apostol meglepően alacsonyra helyezi a megelégedés szintjét: ha van élelmünk, ruházatunk… Krisztus Urunk is ezt tanítja a Hegyi beszédben. Szoktuk mondani: minden ember csak jóllakásig ehet, egyszerre csak egy házban lakhat, és csak halála pillanatáig élhet. Persze, tudom, az élelmen és ruházaton kívül még nagyon sok mindenre szükségünk van, de annyi mindenre nincsen, amit mégis foggal-körömmel igyekszünk megszerezni, sokszor békességünk, vagy akár egészségünk rovására. Elgondolkoztam azon: ha háborúba vinnének, ha börtönbe kerülnék, ha valahol túszként tartanának fogva, akkor biztos azt mondanám magamban: csak szabadulnék meg, csak lehetnék a családommal, akkor nem is vágynék többre, boldog lennék, megelégednék azzal, ha van mi ennem, van, mibe öltöznöm, van, hol laknom. Látjátok: a többre vágyás elfelejteti velünk életünk nagy áldásait, igazi értékeit, legtisztább örömeit.    

  Egy elgondolkoztató mondat hangzott el az igében: akik meg akarnak gazdagodni – vagyis akiknek ez a legfőbb vágyuk, aminek mindent alárendelnek -, azok kísértésbe esnek. Azt értem meg az igéből (máshol is olvasunk erről): törekednünk kell, szorgalmasan munkálkodnunk, hogy adni is tudjunk, hogy becsületes jólétben éljünk, de akik a gazdagság a bűvöletében (és megszállottságában) élnek, akik minden eszközzel és módszerrel vagyonosodni akarnak, azokra nézve igaz: csapdába esnek (a gazdagság egyfajta káprázat, megtévesztő csillogás, hamis nimbusz, ami többet sejtet, mint ami van.) És ez az embereket – így fogalmaz az ige – pusztulásba viszi. Furcsa ellentmondás: azok, akik erőseknek, nagyoknak, befolyásosaknak tűnnek, saját maguk romlását készítik elő. Sok ilyen esetet, történetet ismerünk… 

  Egy sokat idézett, sokféleképpen értelmezett mondat következik (ami megvilágítja az előbb mondottakat is): minden rossznak a gyökere a pénz szerelme. Nem a pénz maga, hanem annak szerelme. A szerelmes egyfajta bódult állapotban van, képtelen helyesen mérlegelni, féltékeny, mindenre elszánt. Értjük a párhuzamot: a pénz szenvedélye önzővé tesz, elvakulttá, olyan lépésekre kényszerít, amiket valójában „a lelkünk szégyell”, elszakít a hittől,  és sok fájdalmat okoz. 

   Aki az anyagiak függőségében él, az nem boldog ember. (Történet az aranyröggel.) Semmiféle függőség nem tesz boldoggá… Nézzétek azokat, akik reggeltől estig, fiatal éveiktől kezdve késő öregkorukig egyetlen dolgot hajszolnak, akiknek szíve és minden gondolata egyetlen dolgon csüng: hogy minél többet szerezzenek.    

    De te kerüld ezeket, írja Pál Timóteusnak. Te nemcsak ehhez a világhoz tartozol, az Isten embere vagy. Ne engedd, hogy a földiek teljesen lekössenek, betöltsenek! Törekedj az igazságra (a nagyra törő, a mindig többre vágyó ember nehezen tud ugyanakkor igazságos is lenni)! Törekedj a lelki érékekre: kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Milyen bőség, micsoda gazdagság! Találd meg az egyensúlyt, ismerd fel a helyes prioritást! „Keressétek először az Isten országát…” (Mt 6, 33). És akkor minden a helyére kerül. Megadatnak a földi javak is, bőségesebben, mint megérdemelnéd. 

  Ne csak anyagiakért fáradozz, hanem harcold meg a hitnek a nemes harcát, kövesd Krisztust, nyerd el az örök életet! Isten többet ígér, többet ad, mint amennyit te magadnak szerezni akarsz. Fogadd el, élj bővelkedő, másokat is gazdagító életet! Ámen.