Róm 16, 1-16  (vas.de.)

    1 Ajánlom nektek nőtestvérünket, Fébét, aki a kenkhreai gyülekezet szolgálója: 

2 fogadjátok be őt az Úrban a szentekhez illően, és álljatok mellé minden olyan ügyben, amelyben szüksége van rátok, mert ő is sokaknak lett pártfogója, nekem magamnak is. 

3 Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, akik munkatársaim Krisztus Jézusban! ApCsel 18,2

4 Ők értem saját életüket kockáztatták, és nekik nemcsak én vagyok hálás, hanem a népek valamennyi gyülekezete is. 

5 Köszöntsétek a házukban lévő gyülekezetet is! Köszöntsétek az én szeretett Epainetoszomat, aki Ázsia tartományának zsengéje Krisztusban! 

6 Köszöntsétek Máriát, aki sokat fáradozott értetek! 

7 Köszöntsétek Andronikoszt és Júniát, rokonaimat és fogolytársaimat, akiket nagyra becsülnek az apostolok körében, akik nálam is előbb jutottak hitre Krisztusban! 

8 Köszöntsétek az Úrban szeretett Ampliátuszomat! 

9 Köszöntsétek Urbánuszt, aki munkatársunk Krisztusban, és az én szeretett Sztakhiszomat! 

10 Köszöntsétek Apellészt, Krisztus kipróbált emberét! Köszöntsétek az Arisztobulosz háza népéből valókat!

11 Köszöntsétek Heródiónt, az én rokonomat! Köszöntsétek a Narcisszusz háza népéből azokat, akik az Úrban hisznek! 

12 Köszöntsétek Trifainát és Trifószát, akik fáradoznak az Úrban! Köszöntsétek a szeretett Persziszt, aki sokat fáradozott az Úrban! 

13 Köszöntsétek az Úrban kiválasztott Rúfuszt és anyját, aki nekem is anyám! Mk 15,21 

14 Köszöntsétek Aszinkritoszt, Flegónt, Hermészt, Patrobászt, Hermászt és a velük lévő testvéreket! 

15 Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és nőtestvérét, valamint Olimpászt és a velük lévő szenteket mind! 

16 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Köszönt titeket Krisztus minden gyülekezete. 

   A római levél utolsó soraiban személyes köszöntések hangzanak el… Összesen 27 (nagyrészt ismeretlen) személy sorolja fel az apostol. Ha abban a korban éltünk volna, akkor talán a bergenyei gyülekezetből (vagy ismerőseink közül) is megemlített volna valakit, valakiket az apostol, és azt örömmel vettük volna tudomásul. De most, közel 2.000 év után van-e ezeknek a névre szóló üdvözléseknek üzenetértéke, mondanivalója? Mit tudunk ma Aszinkritoszról, Flegónról, Hermészről, Patrobászról, Hermászról és a „velük lévő testvérekről”? 

   Az mindenképpen elgondolkoztató, hogy az apostol - az akkori lassú, nehézkes kommunikáció ellenére - élő kapcsolatot ápolt a gyülekezetekkel, tényleg szívén hordozta sorsukat. Számon tartotta őket, sőt a híveket név szerint is ismerte, értékelte munkájukat, és hálás volt értük. Amikor kapcsolataink olyan formálissá, felszínessé válnak, akkor meg kell tanulnunk azt, hogy fontos az emberi közelség, a személyesség. Ismeri az Úr az övéit, olvassuk a 2 Tim 2,19 versében. Egyen- egyenként. Másfelől: amikor hajlamosak vagyunk magunkat lebecsülni, akkor meg kell hallanunk, hogy mindenki számít (és ez nemcsak szavazási szlogen). Isten szemében értékesek vagyunk, Ő számol velünk. 

   Még többet jelent tudnunk azt, hogy az élet könyvében is feljegyeztetik a nevünk. Ebben a búcsúzkodó, záró részben mindegyre elhangzik az Úr, a Krisztus neve (12-szer), akiben értelmet nyer, súlyt kap, áldássá lesz az életünk. Akinek érdeméért Isten felvesz az ő örökkévaló közösségébe. 

   A megemlített személyekről szép vallomásokat, jellemzéseket olvasunk, amik minket is ösztönöznek. Fébé a kenkhreai gyülekezet szolgálója, aki bizonyára áldozatos, sok fáradozást vállaló munkájával érdemelte ki ezt a minősítést. Sok múlik egy-egy személy odaadásán, lelkesedésén. Pál hozzáteszi: sokaknak lett pártfogója, nekem is. Önzetlen lélek volt, aki nagylelkűen segített másoknak. Álljatok mellé!  Egymást támogatni, befogadni ma is elvárás, ma is feladat. Hogy a szolgálatban senki nem maradjon egyedül, érezze, hogy testvéri szívek veszik körül.

   Priszka és Akvila neve ismert, az apostol munkatársai voltak, buzgó, elkötelezett, karizmákkal megáldott emberek… Életüket tették kockára (mi sokszor még az időnket sem). Nemcsak én vagyok hálás értük és nekik (mindkettő fontos), írja az apostol, hanem mások is. Olvasunk a házukban levő gyülekezetről, azaz olyan emberek voltak, akik befogadták Krisztus követőit. Ez pedig nem volt veszélytelen abban az időben. Ha valahol gyülekezet van, akkor az a hely templommá válik. Vajon, mennyire tud azzá lenni a mi otthonunk? (Hány temploma van Bergenyének? Csak egy?) 

   A nehezen kiejthető nevű Epainetoszról megtudjuk (kedves, hogy birtokos személyragot használ az apostol, közeli kapcsolatra utal. Családi beszélgetésben fordul elő ilyen fordulat: pl. melyik Péter?, a mi Péterünk.), hogy Ázsia zsengéje volt, az első megtérők közül való, aki nem másokra nézett, hanem engedelmeskedett az evangéliumnak, környezetében úttörővé lett a hit útján. Mennyire fontos ez a bátor magatartás, amikor minden más irányba halad! Amikor más a divat, a „mainstream”. Fiatalok, nem sok ösztönzést fogtok kapni a Krisztus követésére a világtól, csak a belsőt. De arra figyeljetek, maradjatok hűségesek. Szívesen idézem Sundar Singh énekét: „Ha nincs is társam, követem mégis…”  

   A római Máriát az apostol úgy jellemzi, mint aki sokat fáradozott (figyeljük meg: mindenkiről van valami pozitív megjegyzése, dicsérő szava), Andronikoszt és Júniát rokonainak nevezi, ua. fogolytársaknak is. (Gyakori eset volt az első keresztyének korában, hogy hitükért bebörtönözték  őket, vagyonukat elkobozták… A 12 apostol közül csak János halt természetes halállal, ő is száműzetésben.  A niceai zsinaton megjelentek között csak páran voltak épkézláb emberek.) Pál még elmondja róluk: olyan szolgatársakról van szó, akiket nagyra becsülnek, „nálam is előbb jutottak hitre”. (Micsoda elismerés!)

  Figyelemreméltó a következő megszólítás: szeretett Ampliátuszom! Közeli, meleg baráti kapcsolatra utal. Aztán több munkatárs nevét említi az apostol, egyiküket Krisztus kipróbált emberének nevezi (a katonaéletből vett kifejezés ez, azaz aki sok minden vállalt hitéért, , hűségesnek bizonyult a hit harcában), aztán még egy rokonról tesz említést, egy családfő neve kerül szóba, akinek a háznépe is Krisztus követője (ez nem volt általános, ma sem az). Megosztott világunkban a Józsuétól származó vallomás, hogy ti. „én és az én házam az Úrnak szolgálunk” ritkán érvényesül maradéktalanul. Később egy olyan családról is hallunk, ahol már nem mindenki követője Krisztusnak. Ez mindig kihívás. Könnyebb bizonyságot tenni hitünkről a világ távoli sarkában, mint otthon, szeretteink körében.  

  Három személyt nevez meg Pál, akik sokat fáradoztak az Úrban. Nemcsak az Úrért, hanem benne: hitben, szeretetben járva. Fontos, hogy amit az Úrért teszünk, azt az Úrban tegyük. Ne aktivizmus legyen, hanem Krisztus lelkületét, indulatát felmutató szolgálat, misszió. 

  Köszönti Pál a kiválasztott Rúfuszt, és az ő anyját, aki – megható ezt olvasni - „nekem is anyám lett”. Ez az asszony talán többször megvendégelte az apostolt, talán ápolta betegségében, gondoskodott róla – és ő hálás volt és maradt ezért a törődésért, mert nem egy szuper hős volt, hanem törékeny ember.

   A végén Pál köszönt még néhány testvért… Mennyire tudjuk ezt a testvériséget, közösségi hangulatot megélni? Mennyiben van meg közöttünk? A hiányosság okait keresve talán másokra mutatunk, rossz tapasztalatokra, csalódásokra hivatkozunk. De elsősorban magunkban kell megtaláljuk a magyarázatot: előítéleteinkben, sértődéseinkben, eltávolodásunkban.  Gyakran felrémlik bennem bennem a háború réme, az az érzésem, hogy egyre közelebb kerül hozzánk. Mi lenne, ha menekülnünk kellene, falunk csatatérré változna, szétszóratnánk, és soha többet nem kerülne össze ez a közösség? De már most úgy élünk egymás mellett, háború nélkül, hogy távol kerültünk egymástól, nem vagyunk igazán együtt. Biztos, hogy új szemléletre van szükségünk ebben a kérdésben.  

  Az utolsó négy név után hozzáteszi az apostol: és a velük levő szenteket. Egyszerű Krisztus-hívő, őt követő emberekről van szó, de ez a vállalkozás szentséggel jár. Isten akarata szerint élni. Amennyiben visszasajátítjuk az életünket (amit Isten Krisztusban a maga tulajdonává tett), akkor profánná, örömtelenné tesszük azt. Hol tartunk a megszentelődés útján? Ez nem annak a kérdése, hogy gyülekezetünk milyen jól áll anyagilag, mennyire szép a templomunk, hanem lelki kötődést, elköteleződést, krisztusi lelkületet, gondolkodást jelent. 

  Köszöntsétek egymást szent csókkal (ami a bizalom, kedvesség jele). Családtagok üdvözlik így egymást. Abban a bizonytalan világban (a jelző azóta is érvényes) az apostol és hittestvérei különösen úgy találkoztak, úgy váltak el, hogy nem tudták, fogják-e még egymást látni ebben a földi életben. A mennyei találkozás viszont nem volt kétséges számukra. 

     „Köszönt titeket Krisztus minden gyülekezete”. Az egyház hőskora volt az az idő: Krisztusban mindenki együtt volt még, közös, szent megbízatásnak érezték az ő szolgálatát, Isten országának építését. Annyi fele szakadtunk. Rivalizálás van az egyházat között, akár a politikai életben, lejárató kampányt folytatunk egymás ellen, híveket toborzunk egymástól (egy vegyes házasság kapcsán mondta  a másik fél lelkésze: először náluk kell megesküdni, mert különben ő nem végzi el a szolgálatot. Nem becsületes hozzáállás ez.) Annyiféle mennyországot próbálunk építeni. Pedig csak egy lesz. 

   Hisszük, hogy kegyelemből Krisztus gyülekezetéhez tartozunk, egyek vagyunk és együtt leszünk majd mindazokkal, akik benne hisznek, aki eljött, és megváltott minket. Ámen.