"Menjetek be kapuin hálaadással, tornácain át dicséretekkel…"

  A kétezres év bűvös száma sok (vallásos köntösben is jelentkező) spekulációra adott okot. Az évszámok változnak, Isten megtartó irgalmassága ugyanaz marad. Sorsunkat nem a számok irányítják, akárhogy is kalkuláljuk azokat, hanem az Úr akarata.

Az új év több áttörést is hoz az egyházi életben. A gyülekezet, feladva makacsul védett, ősi szokásra hivatkozó gyakorlatát, csatlakozik az általános erdélyi református rendhez: a 18. életévüket betöltöttek egyházfenntartói járulékot fizetnek, hasonlóképpen a 70. életévüket betöltöttek is (ők csak jelképes összeget, de mégis valamit). Az új liturgia bevezetése nem ütközik nagyobb ellenállásba, szinte észrevétlenül történik meg az áttérés. (Ebben az évben a régi énekeskönyvek még használatban voltak, de egyre többet énekelünk már az új énekeskönyvből.)

Elmarad a bűnbánati heteken a reggeli harangszó, melynek már csak hangulatfestő szerepe maradt mára (valamikor bűnbánati héten reggel is igehirdetés volt a templomban).

  Mindenesetre a kerek évforduló kapcsán az év folyamán több megemlékezést szervez a gyülekezet. Már az újévi közgyűlésen megfogalmazódik az ötlet (a nagy millenniumi láz pozitív eredményeket is hozó hatására): szervezzünk az idén falutalálkozót. Menet közben tisztázódik: gyülekezeti találkozó keretében, méretében lehet, kell nekünk gondolkodni. Többször látszik kútba esni az ügy, sok vita, huzavona kíséri a szervezést. Sokan a rendezvénnyel kapcsolatos fölösleges kiadásokat emlegetik, mások a vendéglátás körülményességét, nehézségeit félik. Az terv, az elképzelés azonban lassan érlelődik a presbitériumban, gyülekezeti tagokban.

Az imahét igazán ökumenikusra sikerül: katolikus, baptista, adventista, unitárius lelkészek prédikálnak. Csaknem minden este 200 körüli a jelenlevők száma. Az adventista prédikátort saját hívei is hallgatják (sok adventista most jár először, vagy 30-40-50 év után újból a református templomban). Pozitív visszhangja van a szolgálatoknak, a találkozásnak, válaszfalak épülnek le, lélekben feltöltődnek az emberek.

A családlátogatás során körzetenként házi bibliaórákra gyűlnek össze az egyháztagok (néha mások is). Ebben az évben a hívek kérésére az első bibliaóra-sorozatot egy második is követi, mind a 12 körzetben. Meghitt, közösségerősítő alkalmakat. Olyanok is részt vesznek ezeken, akik egyébként nem járnak, vagy nem tudnak eljárni templomba. Néha valósággal erővel kell végét vetni a késő estébe nyúló beszélgetésnek.

Az idén böjtfő nagyhetét (is) vendégszolgálatokkal szervezzük meg, ezáltal kiemelt esemény, „második imahét” rangjára emelkedik, sok résztvevővel. Természetesen minden istentisztelet gyülekezeti „esemény” kellene legyen, keresztyén küldetésünk megerősítésének alkalma. A meghívott lelkészek vendégül látását az idén a presbiter asszonyok vállalták … a változatos, kiadós ünnepi menüből bőven jutott a helyi lelkipásztor házanépének is.

  Tavasszal a konfirmáció, a húsvét hozza mozgásba a gyülekezetet. A konfirmációt mindig élénk sürgés-forgás előzi meg a templom és parókia körül is. A szülők rendet teremtenek az egyházi épületek táján, az édesanyák, lánytestvérek takarítanak a templomban, irodán, gyerekek virágkoszorúkat, virágfüzéreket fonnak (tavasz elején elég nehéz virágot szerezni, fő dekorációs, díszítő „elem” a fényes levelű, kék virágú, szászfűnek nevezett igénytelen évelő növény).

Konfirmáció 2000-ben. Templombelső karzattal, ajtóval.

  Húsvétkor a legnagyobb az úrvacsorázók száma. A külföldön – mindenekelőtt Magyarországon – élők, dolgozók is igyekeznek hazajönni, lehetőleg a templomba is eljutni. Az úrvacsorai pénzadomány is ilyenkor a legnagyobb. Jelentősebb pénzadományokat a hívek ezen kívül általában hozzátartozók elhalálozásának, ritkábban gyerekek születésének illetve házasságkötéseknek kerek évfordulóin adnak.

A pünkösd utáni vasárnap (szentháromság-vasárnap) 1990. óta a környékbeli gyülekezetek számára a kórustalálkozó időpontja. A tavalyi évtől a lelkipásztor felesége, Domahidi Emese (zenekonzervatóriumot végzett, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tagja) veszi át a bergenyei református énekkar vezetését, annak egyértelmű hasznára, művészi színvonalának növekedésére. Neves szerzők nehezebb kórusművei kerülnek műsorra, sokat csiszolódik az énekkar zenei stílusa. Az énekkar tagjai – kottát senki nem olvas! – nagy odaadással, egyenesen örömmel járnak próbákra. Szokássá lesz, hogy nagyobb ünnepeken, gyülekezeti rendezvényeken, vendégek fogadásakor a kórus előad néhány énekszámot. Repertoárja fokozatosan gazdagodik.

  Az ifjúsági csoport nyári kirándulása, táborozása az idén sem marad el. Az abrudbányai szórványvidék a célpont. Az ottani lelkész, Baumann Ferenc, kedves, nagylelkű gazdának bizonyul. Szálláshelyül a verespataki egykori katolikus plébánia kertjét kapjuk. Történelmi helyeket járunk be (római kori bányát keresünk fel, a Mária Terézia által telepített katolikus székelyek, a Torockó vidékéről érkezett unitárius bányászok és a ki tudja honnan nem jött református munkások lassan elárvuló, elnéptelenedő templomaiba látogatunk el, a Jókai által is megcsodált Detunáta bazaltorgonáit nézzük meg) történelmi pillanatban, mert ez a régi település felszámolás alatt áll. Egy kanadai cég felszíni fejtésbe akar kezdeni a vidéken.

A Detunáta sziklái alatt a bergenyei ifisek illetve a verespataki római kori bányában.

 Egy itthoni csendes ifi-órán.

  Augusztus 12. és 13. - kétnapos áldott ünnep a mezőbergenyei református gyülekezet számára. Szombaton délután a házasok- legényemberek futballmérkőzés zajlik, este az ötvenévesek találkozója templomi áhítattal veszi kezdetét.

Vasárnap a helyi eklézsia és az elszármazottak népes serege, tábora együtt ünnepel a templomban. Igehirdetés után rövid történelmi visszatekintésben a 25, 50, 100, 150, 200, 300, 400 és 500 évvel ezelőtti konkrét vagy kikövetkeztetett, a gyülekezettel illetve faluval kapcsolatos események felidézése történik meg. A beszámolóban megszólal a mai nemzedék hálás bizakodása is, Pál apostol rendíthetetlen hitből fakadó vallomása szerint: „mert meg vagyok győződve…”. Gyülekezeti -, közösségi- és élettapasztalataikról számolnak be visszaemlékezéseikben az ötvenévesek, az ötven éve konfirmáltak képviselői, versek, köszöntők, imádságok hangzanak el.

Szeretetvendégség a parókia udvarán és játék a futballpályán.

  Az ősz folyamán egy houteni csoport látogatja meg a lelkészházaspárt és a gyülekezetet.

  Az évzáró presbiteri gyűlés nagy témája az ún. „gyülekezeti ház” építésének tervezése. A lelkész visszafogott. Szerinte egyebekre is lehetne gondolni, akkor is, ha a környékbeli gyülekezetekben (Mezőpanit, Csittszentiván) már állnak ezek a közösségi épületek. A presbiterek sorában is van bizonytalankodás, ám a határozat végül a következő formában születik meg: „ezt az alkalmat nem szabad elhalasztani, bele kell vágni: az építkezések mindig áldozattal jártak”. A kérdés mindenképpen az újévi közgyűlés elé kerül.