Az építkezés megkezdésének éve ez (gyülekezeti ház). A lelki építés-épülés területén is rengeteg lenne a tennivaló. Az gyülekezeti életben, istentiszteleteken való részvételben a hanyatlás, lelki fáradság jelei mutatkoznak. Az új évezredben – hogy az évforduló jelentőségét is hangsúlyozzuk - még több hitre, szeretetre lesz szükségünk.

A közgyűlés áldását adja a még csak megálmodott gyülekezeti házra. Minden kicsinyhitűséget megszégyenítő az a határozott, férfias elszántság, amivel a jelenlevő hívek vállalják a maguk részét ebben a nem kis feladatban. A kocka el van vetve, helyesebben: kezünket az eke szarvára tettük. Ha Isten megsegít, meglesz, fogalmazza meg egyik presbiter magvasan véleményét. És ha a svájciak küldik a pénzt, toldja meg valaki, nem a hitetlenkedés, inkább a logikai érvelés hangján.

Az imahéten meghívott lelkészek hirdetik az igét, böjtfő nagyhetét ismét második imahétként élheti meg Bergenye templomos népe, a két kiemelt esemény között családlátogatás folyik. Szomorú olyan helyekre bemenni, ahonnan valaki – már jó ismerős – végleg eltávozott, szomorú egy év után is betegágyban találni embertársakat, szomorú látni az idültté váló, mindegyre visszakísértő, nehezen kezelhető problémákat, tapasztalni a látszólagos kedvesség mögött a közömbösséget. Szomorú olyanokra ráköszönni, kiket csak ilyenkor lehet látni. Öröm mégis találkozni, megmosakodni egymás látásában, együtt Isten kegyelmében.

Március végén ténylegesen hozzálát a presbitérium, a gyülekezet az új egyházi létesítmény építésének előkészítéséhez. Lebontódik a nyári konyha, születőben van a terv is.

 A bergenyei református templom szószéke és a 2001 -ben konfirmáltak csoportja.

    A konfirmáció és húsvét ünnepi felbuzdulásait egyfajta pangás, kiüresedés követi. Nyilván a mezei munka is jobban leköti az embereket. Emellett most sok a tennivaló az „egyháznál” is. A presbitérium Nagy Árpád helybeli építkezési vállalkozóval köt szerződést az épület tető alá hozását illetően. Menet közben egyre erősödik a meggyőződés: alkalmasabb embert, csoportot nem találhatott volna. A külföldön több évet dolgozó vállalkozó és munkatársai (Nagy Miklós, Gagyi Ferenc, Gagyi Gyula, Szabó János) komoly, pontos, lelkiismeretes munkát végeznek, jó iramban haladnak és hihetetlenül olcsón, önköltségi áron dolgoznak.

A munkavezető jó érzékkel szabja meg a naponként igényelt munkaerő (= közmunkások) nagyságát. Soha nincs fennakadás, a gondnok a szervezést nem kevés utánajárással, kifogástalanul végzi. Ha azok közül, akik ígérkeztek, esetleg nem jön el mindenki: mindig kerül beugró (gyakran a presbiterek közül), aki helyettesíti a kiesőket.

    Április végén a lelkipásztor testvéröccsének mezőbergenyei származású felesége (az ifjúsági csoportnak áldozatos, melegszívű alapító tagja, később vallástanárnő a helyi és mezőpaniti, majd férjhezmenetele után a Magyarországon található biharkeresztesi iskolákban) egészen váratlanul beteg lesz, kómába esik. Egy hónapig tart agóniája. Május végén a berettyóújfalui kórház intenzív osztályán, 26 évesen meghal. Kisfiúk öt hónapos ekkor. Temetése június 6-án van itthon, Mezőbergenyében. Lőrincz István, marosvásárhelyi (Alsóváros) lelkipásztor vállalja a temetési szolgálatot. Több százan vesznek részt a faluból, rengeteg az idegen is. Ilyen sok embert megmozgató temetésre nem emlékszenek az emberek. Az Úr adta, az Úr vette el, hangzik az ige vigasztalása. Isten az emberileg kevésnek számoltat is teljessé tudja tenni. Az eset az egész gyülekezetet megrázza. Gyerekek vallásórán a halál, feltámadás kérdéseivel hozakodnak elő. Vajon van-e élő reménységünk?

    A munkálatok jó ütemben haladnak. Kiásódik, megöntődik az alap – kétszáz köbméternyi földet kell megmozgatni kézi erővel –, falak emelkednek, nagy hajrában a betonlemez is megöntődik (talicskákkal hordják az anyagot az összeácsolt rámpán), a felső szint falait, közfalait is felhúzzák (sok szakmai tanácskozás folyik építők és a lelkész, illetve presbitérium között, a tervezés párhuzamosan fut az építéssel, az eredeti tervet alaposan átrajzolják gyakorlati, néha éppen statikai szempontok szerint. Az épület beosztása – úgy tűnik – sokkal praktikusabb lesz a módosítások után.)

Jó ütemben, hangulatban halad a gyülekezeti ház építése

    A svájci testvérgyülekezet „Bergenye – bizottsága” Kaspar Wegmann közvetítésével élénk figyelemmel követi az építkezés ütemét, hetente telefonos konzultációk zajlanak, a munkálatok üteme szerint utalják át a pénzt is, mindig időben, pontosan (velünk együtt ők is fáradoznak az építkezés előre-meneteléért, különböző adománygyűjtő akciókat, vásárokat, rendezvényeket szerveznek.)

    A fiatalok is alaposan kiveszik részüket a munkálkodásban (visszatérő refrén: ez a ház tulajdonképpen nekik épül). Nyári táborozásuk sem marad el, a Retyezát természetvédelmi területén a festői szépségű hegyekben, tengerszemekben van alkalmuk gyönyörködni. Minden táborozáskor a lelki felüdülés is hangsúlyozódik: naponta áhítatok, evangéliumi énekek tanulása, bibliai témájú beszélgetések kerülnek a tábori programba.

Bergenyei fiatalok kirándulása a festői szépségű Retyezát-hegységben.

    A nyár elején a lelkészcsaládban megszületik a harmadik kislány. Az ilyenkor szokásos gratuláció alkalmával egyik gyülekezeti tag így fogalmaz: „tiszteletes úr, ne búsuljon, hoznak ezek (mármint a lányok) fiút eleget.”

    Késő őszig elhúzódnak a munkálatok, de óriási az öröm, amikor a szó tényleges értelmében tető alá kerül az épület. A hívek elégtétellel, egyfajta büszkeséggel nézegetik, és nem fukarkodnak a jelzőkkel: impozáns, szép, mutatós. A munka felén, a kiadások harmadán vagyunk túl, mondják a hozzáértők.

 A tél beálltával elcsendesedik a parókia udvara, kissé megélénkül a templom környéke.