A fentebb idézett lelkészi jelentéssel, önértékelő beszámolóval indul az új év. A gyülekezetet felrázni látszik a megkeseredett hang: többen vigasztalják, támogatásukról biztosítják a lelkészt. Azt gondolják, valaki személyesen sértette meg. (Ha lehet ez a vallomás helye: tíz év alatt soha senki a gyülekezetből egy bántó, durva szót nem mondott a lelkésznek. Mint minden, ez is a kegyelem jele.) Az imahét, családlátogatás (körzetei bibliaórákkal) lelki fellendülést hoz. Imahéten a gyülekezet spontán, bensőséges módon megemlékezik a lelkész tízéves szolgálatáról. Nyilvánvalóan, nem mi emberek, vagyunk fontosak, ám eszköz mivoltunkban öröm eredményt látni, hálát tapasztalni. Kedves köszöntések hangzanak el, kedves ajándékokat adnak át. Aztán minden visszazökken a régi kerékvágásba.

A kórus Nagy Sándort köszönti 50. születésnapján. Befejeződik a parókia belső felújítása.

    A virágvasárnapi konfirmáció önmagában (is) felemelő, gazdag ünnepének kisugárzását tompítja a tény: csak 3 konfirmandusunk volt. A kevésből vajon hány marad? Be tudjuk-e őket kapcsolni gyülekezetünk áramkörébe? Egyáltalán kering-e a mennyei áram közösségünkben? Súlyos kérdések ezek. Húsvétkor új remény gyúl. De jaj, mi lesz, ha hátunk mögött hagyjuk az ünnepet?

    Húsvét és pünkösd között kiemelkedő gyülekezeti esemény az anyáknapja. Május első vagy második vasárnapján ünnepeljük. Ezen az istentiszteleten gyerekeink szinte teljes létszámban a templomban vannak (idejövetelünk első éveiben 100%-os volt a jelenlét). Énekekkel, verssel, virágcsokorral köszöntik az életet továbbadó anyákat, a szeretet hétköznapi hőseit. Meghitt, kedves, megható alkalom. Szeretnénk, ha szüleiket bibliás áhítattal tisztelő, a kapott megbízatást tovább vivő nemzedékek nőnének fel gyülekezetünkben!

Fogyatkozik templomunk népe? 2006-ban három konfirmandusunk volt.

    Az év említésre méltó gyülekezeti alkalmait a KÉVE- találkozók jelentik. (Húsvét után egy ún. gyülekezeti fórum keretében egyházunk égető kérdései kerülnek terítékre. Jelen vannak a környező gyülekezetek lelkészei, képviselői is.)

Nyáron a svájci testvérgyülekezetből egy 18 tagú küldöttség teszi tiszteletét nálunk. Nagy öröm velük találkozni, együtt lenni, beszélgetni, ünnepelni. Számukra egyben Erdélyt felfedező út is ez a „keleti” látogatás. Szászföld látványosságait vesszük sorra, keressük fel. Itthon a gondnokunk fuvaroztatja meg őket határunk hepehupás útjain traktorja utánfutóján. A presbiterek egy kis balkáni hangulattal, mezei „miccsezéssel” fokozzák az élményt. Vendégeink külön díjazzák a helyi „sajtgyárat”, az esztenát.  Áradoznak a bergenyei táj „tágas” szépségéről. Mi is kezdjük más szemmel nézni saját dombjainkat, eredőinket, völgyeinket, patakjainkat.

Svájci-erdélyi csúcstalálkozó – 2006

    Kolozsvárt, a Tarnica - tavat látogatjuk meg, idehaza nagyszabású szeretetvendégséget rendezünk tiszteletükre. Hálálkodva, megelégedve távoznak. Úgy érezzük, kapcsolatunk igazi barátsággá nemesedett. Többen közülük nem először jártak nálunk (Silvia Schlaeppi, Esther Kagi, Lotti Eigenmann, és természetesen Kaspar Wegmann).

    A fiatal házasokkal Homoródfürdő egyházi nyaralójába jelentkezünk be. Sajnos, nem incidensmentes az üdülés ... A fiatal egyháztagok megütközéssel élik át a konfliktust, azt a józan következtetést vonva le: „a papok is emberek”.

    Szeptember elején megszületik a lelkészházaspár negyedik kislánya.

Az iskolai év kezdetével indulnak a gyülekezeti vallásórák. A 10 évvel ezelőtti szinte 100%-os jelenléthez képest a gyerekek fele jár el rendszeresebben. Ezeknek az alkalmaknak az előnye a kötetlenség. Sokat beszélgetünk (néha komoly kérdések kerülnek terítékre), énekelünk, gyakran játszunk is. December közeledtével megugrik a létszám: az adventi vetélkedő és a karácsonyi műsor előkészítése miatt.

Karácsonyi csomagot minden megkeresztelt és még nem konfirmált gyereknek készítünk.

A szeretet ünnepe békességben találja a gyülekezetet.

Lelkészi jelentés Krisztus Urunk 2006. esztendejéről:

Köszöntés: „Boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene” (Zsolt. 144,15 – a 2007. esztendő vezérigéje) Hiszem: jó Isten népének lenni, jó Krisztust követni. A megtartatás útja ez. Akár logikailag is levezethetném: egységben az erő, Isten Lelke az egységet munkálja, sőt erőt, reménységet is ad.

Megjegyzések:

• a lelkészi jelentéseket tkp. a közgyűlés és felsőbb egyházi hatóságaink számára készítjük el évente, pedig igazából Isten előtt kell nekünk „jelentést tenni”.
• az adott esztendő lelkészi jelentését az egyháztörténelem nagyobb összefüggésében kell néznünk, melynek egy kis szeletét, rövid szakaszát mutatja be, nyilvánvalóan részlegesen, töredékesen.
• tisztáznunk kell: ez a beszámoló nemcsak a lelkész szolgálatát írja le, hanem a gyülekezetét, annak egységében.

Lélekszám: - gyülekezetünkben 2006-ban a temetések száma (10) 1-gyel haladta meg a keresztelésekét (9), de az elmúlt évben sokan kiköltöztek, kijelentkeztek gyülekezetünkből (12), így 13-as apadást könyvelhettünk el. Érdekességként jegyzem meg: a 664 egyháztagból 55 - majdnem 10%! - „nem lakik itthon”. 3 ifjú konfirmált, 9 házaspárt eskettünk meg „egyházilag is” (5 egyező, 4 vegyes vallású).

Lelki élet: természetesen, az adatok csak jelzik a lelki élet alakulását/rezdülését, azt igazából nem lehet mérni. A számok mégis makacs dolgok. Ha például nálunk a vasárnap délelőtti istentiszteleten átlagosan 99 voltunk (14,99 %) jelen, akkor ez nem vall valami intenzív közösségi életről (85,01 % átlagosan nem jár templomba). És ha a bibliaórát átlagosan 11 látogatták, ez azt jelenti: csak kevesek ügye gyülekezetünkben a meghittebb, személyesebb hit ápolása. Igen, otthon is lehet imádkozni, de félős, hogy az örökösen otthonmaradók nem imádkozással töltik az ünnepnapokat. Úrvacsorával átlag 78- an éltek, vasárnap du. 23- an jártak el, hétköznapokon 8- an. Hála Istennek, a hivatalos alkalmakon kívül különlegesek is rendeltettek számunkra: körzeti (családi) bibliaórák, különböző találkozók, ünnepi rendezvények, kirándulások, stb., hiszem, áldásul adatván azoknak, akik „áron is megvették” azokat.

Anyagi helyzetünk: valóban nincs okunk a panaszra, nem várt többlettel zártuk az évet, parókiajavítás, harangvillamosítás után, igaz, ebben a pluszban benne van külföldi testvéreink támogatása is.

Ha az egyház gazdasági egység (cég) lenne, most én lennék a legmegelégedettebb lelkész a környéken. Ám az egyházban – és itt elsősorban! – a pénz nem lehet több, mint a szolgálat hatékonyabb végzésének az eszköze. Ha nem az, vakvágányra siklik egyházunk szerelvénye. Egyetlen megtért lélek fontosabb – a mennyben! – összes vagyonunknál. Ám ez utóbbinak is, el kell ismernünk, megvan a maga helye, jelentősége.

8.000 RON-t, azaz nyolcvanmillió lejt hoztunk át az új esztendőbe. De mennyi lelki kincset?

Ezenkívül a svájci és holland támogatással működő két diakóniai bizottságunk több, mint 8.000 új lej értékében nyújtott támogatást gyülekezetünk betegei, öregjei, gyerekei, bajban levő tagjai számára. A nagynak mondható pénzösszeg mögött látnunk kell az adakozók szeretetét és a továbbadók szolgálatkészségét.

Határozatok: a közgyűlés az hivatalos egyházfenntartói járulék (efj.) összegét 30 lejben állapította meg a 18 év fölötti (exkluzíve) és 70 év (inkluzíve) alatti egyháztagok számára, a 70 évnél idősebb egyháztagok számára az efj. 10%-ának a fizetését javasolja. Nem egyháztagok számára szabott díjak (egy régi határozat aktualizálása értelmében): egyházi szolgáltatások – 2 x efj. , sírhelyért – 10 x efj., harangoztatásért – 2 x efj./3nap. Mint tudjuk: a kántor, harangozó juttatásának megállapítása (ez utóbbi választása is) a presbitérium feladata.  

Szóba került egy, a következőkben égetővé váló kérdés is: mi történjen az egyházfenntartást évek óta nem fizető egyháztagokkal. A szélsőséges véleménytől kezdve (írjuk le őket, tekintsük hozzánk nem tartozónak, amiképpen ők is így tekintik a gyülekezet közösségét) egészen az engedékenyebb hangokig (őket is megkeresztelték, konfirmáltak, meglehet hanyagabbak, de ugyanúgy közösségünk tagjai, mint bárki) sokféle tónus szólalt meg. Végül – jobb elképzelés híján – a régi gyakorlat folytatása mellett döntött a közgyűlés: aki hozzánk tartozik - míg önként ki nem jelentkezik (fel is szólíthatjuk a döntésre) –, azt számon tartjuk, igen, a tartozásaival együtt, egyháztagként kezeljük, nyitottak maradván irányukba, buzdítva őket a tényleges bekapcsolódásra.

Tervek:  lelki-missziós stratégia kidolgozására lenne szükség, fiataljaink bevonása, híveink aktiválása érdekében, annyira tanácstalanok vagyunk ezen a területen. Külső elképzeléseink inkább akadnak: egy temetői kápolna építésén gondolkozunk.

Köszönet: nem szabad elfeledkeznünk azokról, akik az idén is vállaltak valamit, néha nem is keveset egyházunkért, közösségünkért. Köszönöm először a gyülekezet egészének hűségét, az egyház ügyének anyagi, lelki támogatását– ez utóbbi tekintetében ugyan néha hallgatólagosan, vagy csak távolról -, a harang villamosítására történő lelkes, önkéntes adakozását, minden más adományozást (az úrvacsoraiaktól elkezdve), azt, hogy még sokan fontosnak tartják, értékelik, előremozdítják az egyház munkáját, szolgálatát.

    Köszönöm a gondnok áldozatkész hozzáállását, szervezésben, egyebekben megmutatkozó lelkiismeretességét, és ugyanezt a presbitérium minden tagjának, a közmunkákon való részvételt, fáradozást. Nyilván, rajtuk kívül - a gyülekezet tagjai közül, asszonytestvéreink - is sokan segítettek.  Isten áldja meg mindannyiuk életét! Külön, név nélkül (a Soós Elek nevét mégis leírom) köszönöm azon presbiter testvérek és mások munkálkodását, akik (önkéntesen vagy jelképes fizetésért) a parókia felújításánál fáradoztak, legtöbbször „túlórákban”. Köszönjük Gálfi B. Attilának és csoportjának – egyebek mellett – a gyülekezeti ház átfestését, felfrissítését. Köszönöm a kuratórium és diakóniai bizottság tagjainak lélekkel, odaadással végzett munkájukat (és természetesen a külföldi testvérek rendszeresen küldött adományát). Köszönöm az énekkar készségét, időt-energiát nem sajnáló buzgóságát. Köszönöm a gyülekezet egészének azt a szeretet, amiben – úgy érzem, nem mindig megérdemelten – részesítenek, a békességnek azt a légkörét, amiben könnyű örömmel dolgozni, minden támogatást, amit családommal együtt kaptam. Köszönöm az észrevételeket, ötleteket, intéseket is.

   Legyen az Úr áldása életünkön, hogy ne némuljon el közöttünk Isten szava, ne vesszen ki lelkünkből a hit cselekvő ereje!