Az év gyülekezeti eseményei címszavakban:

„ortodox típusú” családlátogatás (a családoknál eltöltött időt kissé lerövidítettük, így „csak” 30-35 percet töltöttünk egy helyen), erdőcsonkítás (az Erdészeti Hivatal értesítésünk nélkül „újraméri” az erdőt, a hivatalosan, jegyzőkönyv által átadott-átvett egyházi erdőrészből kikanyarítva egy darabot: minden tiltakozásunk ellenére – mint mindig – a hivatalnak érvényesül az „igaza”), konfirmáció – a nyolc fiatal közül ketten Budapestről jöttek haza -: a csoport ajándéka két faragott csillár a templomba (Sándor László, Mv-i fafaragó alkotása).

Konfirmáció 2008. virágvasárnapján.

2008 a „kórus éve” (4-5 gyülekezetbe is meghívtak: Körtvélyfája, Bonchida, Madarasi Fekete, Mezőbánd, Újtorda – a hangulatos, jókedvű próbák, a lelkesen vállalt szolgálatok igazi közösséggé kovácsolják az énekkar tagjait, a „kiszállásokról” hazatérve a kórustagok rendszerint még megállnak a gyülekezeti ház nagytermében egy „hangra”, néhány kórusmű eléneklésére, az élmények megbeszélésére),

gyülekezeti gyermeknap, vendégeskedés Kisgyőrben, három svájci csoport látogatása (ősszel a svájci testvérgyülekezet lelkésze és családja tölt néhány napot nálunk), falutalálkozó (ennek keretében az 50 és 60 évesek találkozója, illetve a kopjafa – Székely Lajos csittszentiváni tanár csapatának munkája - és a környezetében kialakított park felavatása), holland fiatalok bergenyei táborozása (helyi diakóniai és bándi cigánymissziós szolgálattal egybekötve), építkezések (a holland fiatalok a parókia kertjében kialakítanak – a helyi ifjúság és presbitérium hathatós segítségével - egy röplabdapályát, nagy csinnadrattával „avatjuk fel”, és nem is sejtjük micsoda sikere lesz a létesítménynek, valóságos „vólé-hóbort” tör ki a faluban, a napsütéses hétvégi ill. vasárnap délutánokon 40-50-en tolongunk a bergenyei „szabadtéri szabadidő-központban”: fiatalok, felnőttek, gyerekek; gyakorlatba jön a gyerekek születésnapjának közös ünneplése a „pályán”), esperesi vizitáció, tervek szövögetése (a Houten-i fiatalok vezetővel folytatott eszmecsere során érlelődik meg a gondolat: a visszakapott felekezeti iskolában alakítsunk ki egy diakóniai-szociális központot).

    Június végén kereken 50 fős csoportunk meglátogatta a magyarországi testvértelepülést, Kisgyőr (egyház)községét. A település lelkipásztora, Domahidi Ernő, a bergenyei lelkész testvérbátyja, a kapcsolatfelvétel szinte magától értetődő. Arrafele utazván nem hagyhattuk ki az egykor kálvinista Rómának nevezett Debrecen főbb nevezetességeinek – pl. Nagytemplom, Református Kollégium, Méliusz Juhász Péter szobra – megtekintését, Tokaj szép tájainak, királyi borainak közelebbi megismerését. A fogadtatás - egy szóban kifejezve - pazar volt, arról bővebben szólva pedig a vendéglátók nemeslelkűségéről, nem közönséges emberségéről, messzemenő kedvességéről tehetünk bizonyságot. A „polgári” rendezvények mellett természetesen az istentiszteleten is részt vettünk. Vajha ezek a találkozások az összetartozás, a hit, bizalom, egymás megbecsülése, a kapcsolatok értékelése, a hála gondolatát, érzését, tudatát erősítenék kölcsönösen bennünk!    

Falutalálkozó (köszöntő beszéd)

 Drága testvéreim,

meg tudjuk-e ragadni szavakkal Isten ránk is kiáradó dicsőségét, el tudjuk-e mondani, hogy milyen csodálatos az ő kegyelme, ki tudjuk-e fejezni végtelen szeretetét, amellyel Fiában, Krisztusban minket megváltott, hangot tudunk-e adni annak az örömnek, hogy mennyei Atyánk rendelése szerint egymáshoz tartozunk, most is együtt lehetünk, ünnepelhetünk?

Róm. 11, 33!!!

   Ez a kérdés szorongat, testvéreim, amikor őszinte hálával, szeretettel köszöntelek mindnyájatokat a találkozásnak ezen az alkalmán/ünnepén. A köszöntés címzettjeinek tételes felsorolása – mint mindig – nem lehet teljes, mégis örömmel üdvözlöm mindenek előtt a kies falunkból és gyülekezetünkből elszármazottakat, éljetek a közelben, vagy akár több száz kilométerre innen, köszöntöm a svájci testvérgyülekezet képviselőit (őket név szerint is), a kisgyőri gyülekezet tagjait, úgy mint testvéreket, községünk elöljáróit, vendégeinket, környékbelieket és természetesen titeket, kedves helybeliek, akik ezer szállal kötődtök Mezőbergenyéhez.  

   Milyen ürüggyel, céllal szerveződött éppen most ez a falutalálkozó, gyülekezeti ünnep, milyen évfordulóra helyeztünk el emlékkövet a templomudvaron, állítottunk kopjafát a parókia elé? Arra gondoltam, indoklásnak elég lenne államalapító királyunk – a határ, a távolság miatt kissé megkésett – ünnepnapját megemlíteni, elég lenne arra hivatkoznunk, hogy templomunk építése 220 éve fejeződött be, elég lenne vendégeink, máshol élő barátaink jelenléte, elég lenne az elszármazottak hazalátogatása, elég lenne az egymás látásának megható öröme, elég lenne eleink emlékének felidézése.

De mindezek mellett, fölött ott van ünneplésünkben Isten iránti hálánk, benne való megtörhetetlen reménységünk kifejezése, Krisztusban való hitünk újbóli megvallása. Ott van – és így szép, felemelő, áldásos a mi együttörvendezésünk – a hit, remény szeretet hármas ajándéka.

   Kérem Istentől, áldja, szentelje meg találkozásunkat, találkozónkat, egész életünket, családjainkat, munkánkat, szolgálatunkat, segítsen mindnyájunkat, hogy – akárhol is éljünk – hűségesen töltsük be küldetésünket, egymás javára, közösségünk épülésére, az ő dicsőségére.

   A találkozó megszervezésével kapcsolatos köszönetlista ismertetése ugyancsak hosszúra nyúlna. Megint csak hiányosan, töredékesen, de néhány szóban hadd köszönjük meg azok áldozatát, fáradozását, akik hozzájárultak e kiemelkedő közösségi esemény előkészítéséhez, valóra válásához:

a bergenyeieknek köszönöm a lelkesedést, tettre-kész hozzáállást, annak megbizonyítását, hogy érdemes találkozókat szervezni,

köszönjük a kívülről, az elszármazottak részéről érkező biztatást, ösztönzést, pozitív visszajelzéseket, köszönjük, hogy van, akiket hazavárni

köszönöm a polgármesteri hivatal anyagi támogatását

köszönöm a presbitérium tagjainak, hogy sok fáradsággal, munkaidőn túl vállalt munkával járultak hozzá a kopjafa felállításához, a park kialakításához, emlékkő felállításához ( e rövid mondat mögött sok minden meghúzódik: feláldozott pihenőszabadság, ingyen vállalt fuvarozás, felbecsülhetetlen értékű önkéntes szakmunka, többnapos „vatikáni valutáért” végzett tevékenység)

köszönöm Ősz tanár úr segítségét

köszönöm a találkozó reklámanyagát, a kihangosítást és egyéb szolgáltatásokat vállaló cégek megbízható együttműködését

köszönöm az adományokat – egy névtelen elszármazott 800, Belényesi Sándor testvérünk 300 lejjel járult hozzá, Puskás Ferenctől a vendéglátásra kaptunk bő támogatást, az 50 évesek 50 új lejt adományoztak.

   Végül köszönöm az együttlét lehetőségét.  Tartalmas, áldott, erőt adó ünneplést kívánok!

Közgyűlés (2009. január 4.) – a 2008-as esztendő kiértékelése, új tervek megvitatása

Köszöntés: Filippi levél 1, 9.

    A szeretet bővelkedéséről hallunk az igében. Az ember igyekszik előbbre jutni, gyarapodni, „fejlődni” … Vajon – miközben a technikában, anyagiakban vitathatatlan a fejlődés, növekedés – nem szorul-e háttérbe a szeretet, az egymásra figyelés, a hála? A szeretet – igénk szerint - ismeret és értelmesség által gazdagodik. A lélek logikája szerint, minél jobban megismerek valakit, annál inkább több szeretnivalót fedezek fel benne. És minél értelmesebben, mélyebb megértéssel szemléli valaki a dolgokat, annál inkább felismeri a szeretet fontosságát.

Tudjuk, a bűn miatt feje tetejére állott világunkban ez sokszor nem így történik. Mégis, mi az igazsághoz próbáljuk szabni magunkat: ezért a szeretet törvényét követjük.

Adja Isten, hogy ebben az új esztendőben mindenekelőtt szeretetben növekedjünk, annyira, hogy áldássá lehessünk családunk, gyülekezetünk és Isten népe számára.

   Az év végi presbiteri gyűlésen ismertetett és elfogadott lelkészi jelentés néhány fontos pontját tárom most a közgyűlés elé.

Lélekszám: az  2008-as esztendőt 645-ös lélekszámmal zártuk, ez 11-gyel kevesebb, mint az előző évi. Sajnos, tovább apadtunk. 19 temetésünk volt, 9 férfi -, 10 nő - testvérünk koporsója mellett álltunk meg (ebből 1 férfi és 1 nő nem tartozott egyházközségünkhöz).

8 keresztelésünk volt (5 fiú – ebből 1 felnőtt – és 3 lány). Természetes apadás: –9.

2 házaspárt eskettünk meg (ebből 1 vegyes házasság), 8 ifjú egyháztagunk konfirmált, volt egy felnőtt konfirmáció is. Bejelentkezett hivatalosan gyülekezetünkbe 2 személy (férfi),

kijelentkezett hivatalosan 4 személy (3 férfi, 1 nő). Az arány: –2.

Hivatalosan nem anyakönyveltünk áttérést.

Összegezve: 11-gyel vagyunk kevesebben, mint egy évvel ezelőtt.

Lelki élet: nem dicsekedhetünk felettébb, de – úgy gondolom – nem is panaszkodhatunk. Sőt Istennek kell hálásak legyünk azért, hogy gyülekezetünknek egy jó rétege látogatja még az istentiszteleteket, hogy ebben az elidegenedett, önzővé vált világban sokak számára fontos a lelki család, hogy időt, energiát, ha kell, pénzt is áldoznak a közösségért.

A vasárnap de. istentiszteleteken átlag 92- en vettünk részt (ez kb. megegyezik a tavalyelőtti átlaggal), du. enyhén esett a résztvevők száma (16), szombat este hasonlóképpen, csak ennél a tételnél az a nagy gond, hogy lassan nincs hova, illetve kiből tovább apadjon (7). A presbitériumnak is jeleztem, ezek a látszatnál nagyobb számok onnan adódnak, hogy az év folyamán sok rendezvényünk volt (magyarországi, svájci testvérgyülekezetek látogatása, holland fiatalok táborozása, falutalálkozó, 50 évesek találkozója), ez mind-mind emelt a számokon. Persze ez nem rossz, sőt örvendetes dolog, bárcsak minél többen járnának ide, hadd ismerjék meg, hogy Bergenye jó hely. 

Az úrvacsorázók száma 76, ez is kevesebb, mint 2007-ben.

Negatív rekordok: vasárnap du. – 6, bibliaóra – 2, úrvacsora – 44, szombat este – 3.

Szeretném, ha kicsit fellendülne egyházi életünk, ha érdekesnek és érdemesnek találnánk a templomi alkalmakat, találkozásokat, ha a fiatalok is jobban bekapcsolódnának gyülekezetünk vérkeringésébe, szívem szerint kívánnám, ha bibliaóráink szélesebb körű gyülekezeti eseménnyé válnának. Kiegyeznék abban, hogy egy hűséges, odaadó református ember hetente a vasárnap délelőtti istentiszteleten és egy bibliaórán vegyen részt. Talán jó lenne megreformálni bibliaóráinkat, arra gondoltam, jó lenne, ha minden hónapban egyik csütörtökön este ún. körzeti bibliaórát tartanánk az irodán vagy akár a körzet valamely családjánál.

Anyagi élet, azaz pénzügyeink.

Ebben a tekintetben bővelkedünk, itt dicsekedhetünk, „vagánykodhatunk”, ui. közepes gyülekezetként minden évben építünk, javítunk valamit, személyeket, egyházközségeket támogatunk, és még bőven marad is. Így történt ez az elmúlt esztendőben is. Persze e tény mögött a hívek jó kedvű, szíves, nagylelkű adakozása van.

A tavaly a perselypénzünk jóval túlszárnyalta az egyházfenntartói járulékot, és ez ideális állapot: eljön az idő, amikor önkéntes hozzájárulással tartjuk el egyházunkat, mint az első keresztyének. Igaz, ebben az összegben benne van a vendégek perselyezése is, de hát a mi vendégeink voltak. Sok pénz begyűlt adományokból is. Egyenlegünk: 28.000 lej.

Szép summa, azonban van is hova tennünk, a tervezett diakóniai központ építési költségeinek ez a 10 százaléka. Az önrész megvan tehát, csak a külföldi támogatások hiányoznak egyelőre. A diakóniai központ elképzeléseink szerint gyülekezetünk javát szolgáló intézmény lesz, amolyan istápoló hely, ahol és ahonnan kiindulva főként idősebb egyháztagjaink gondozását tudjuk megoldani. Ezzel már jövőbeli tervezgetéseink, javaslatainkról beszélek.

Efj. – a presbitérium ajánlata: 40, 00 lej (említettem, lassan perselypénzből is fenn tudjuk tartani egyházunkat – nemcsak a lp. fizetéséről van szó, az a hivatalos kiadásoknak csupán 30%-a - , mindazáltal mégis szükség van egy mindenki által fizetett, tényleg jelképesnek nevezhető egyházfenntartói járulékra. A környéken a legkisebb. A gondnok, a közgyűlés számos tagja jelzi, erre a témára kár több szót vesztegetni. 

Tavasszal tervezzük a ravatalozó területének bekerítését (közmunkát szervezünk, számítunk a gyülekezet segítségére, a továbbiakban is, úgy néz ki, saját erőnkből – Isten segítségével - kell nekivágjunk, kevés az esélyünk pályázati támogatások megszerzésére.)

A diakónia központ építkezéseinek is neki kell majd fogni: bontás, a régi épületrész tatarozása, alap megöntése, és így tovább. Reméljük, mint a gyermek, lassan felnő…

Bár épületeink jó állapotban vannak, egyéb munkálat is adódhat (templom-tető).

Az egyházi földek ügye: úgy tűnik, most már nagyon komoly polgármesteri hivatal szándéka, hogy de facto (de jure eddig is) visszaszolgáltassa az egyházi földeket. A tegnap megjártuk a külterületeket, felmértük. Én rácsodálkoztam: egy kisebb uradalom. A hivatallal való egyeztetésben arra jutottunk: számba kell venni, kinek van birtoklevele az illető területen. Nyilván, jogosan, csak önhibájukon kívül rossz helyen. Én két megoldást látok: végső soron, az egyházi földek úgy gyűltek össze, hogy elődeink adományozták. Vissza lehet adományozni (paniti példa). A másik: akik mégis ragaszkodnak, tegyék meg mégis azt a lépést az egyház javára, hogy belemennek a tagosításba, tehát ua. a földterület az egyház régi földterületén, csak máshol, egy helyen, hogy könnyebb legyen a földek művelése, bérbeadása. Ezt a kérdést meg lehetne beszélni egy gyülekezeti fórumon, a farsangi időszakban. Azok esetében, akiknek nincs birtoklevelük, de használják, természetesen joguk lesz továbbra is használni, csak bérleti szerződést kell kössenek az egyházzal, előnyös feltételek mellett. 

Külön kérdés a volt futballpálya ügye … kárpótlást kérünk, és nem jogi úton szeretnénk rendezni az eléggé összegubancolódott ügyet, hanem szintén megbeszélés alapján (gyülekezeti fórum) A piaci ár töredékét kérnénk, azért, hogy mi is letegyük ennek a gondnak a terhét, és akiknek kertjük, stb. van azon a területen, azok is tiszta lelkiismerettel vegyék most már végképp birtokukba. Lesznek olyanok, akik a nem tisztességes úton szerzett birtoklevéllel a kezükben nem lesznek hajlandók kárpótlást fizetni, azokon és utódaikon hadd maradjon hosszú időkre annak a bélyege – és rögzítsük gyülekezetünk történelmi naplójában, az ún. historia domusban -, hogy udvarukat, kertjüket nem birtokolják, hanem bitorolják, a református egyháztól tulajdonították el. Többen felvetik, ne csak szimbolikus kárpótlás legyen, egyházközségünknek szüksége van pénzre. Gondnok atyánkfia válaszában a békesség elsődlegességéről beszél.

Lelki tervezgetések: erre mindig kevesebb idő marad, holott ez lenne a legfontosabb.

A tél folyamán tervezem egy ún. hitvallási tanfolyam beindítását, svájci mintára, most már annyiféle kurzust tartanak, miért ne legyen ún. hitismereti is, annyi érdekes/fontos kérdés van… ismerjük meg jobban a Szentírást, hitvallásainkat, egyházunk történelmét.

Presbiterei bibliaórákat tervezünk, nagyobb szabású gyülekezeti kirándulást, evangélizációs hetet, gyermek-bibliahetet, ifi tábort. Az Úr segítsen mindebben. Természetesen számítok a munkatársak segítségére.

Köszönet

• leköszönő presbiterek: itt a közgyűlés előtt is elmondom, bizony sok vívódás, fáradozás, áldozat van a szolgálati évek mögött, de hiszem, hogy öröm is, mert nem hiábavaló az Úrban végzett munka. Isten áldása maradjon velük, legyenek, maradjanak aktív tagjai egyházunknak!
• gratulálunk a gondnoknak újjáválasztása kapcsán, Isten áldása kísérje további  munkálkodásában, egyházépítő tevékenységében

köszönetet mondok presbiter testvéreimnek a közmunkában, a falutalálkozó megszervezésében, a park és a röplabdapálya megépítésében, a kopjafa, emlékkő állításában, járda megöntésében, sziklakert kialakításában és még ezer kisebb-nagyobb munkálkodásban (a szakmunka mellett a fuvarozást is meg kell említenünk – sok ingyen kilométert tett meg Barabási Lőrinc testvérünk) tanúsított segítségükért, hozzáállásukért, odaadásukért. Isten gazdagon jutalmazza őket itt e földön és az ő országában. (Sokan tényleg ezzel a köszönömmel maradnak.)

a gyülekezet nevében is köszönetemet fejezem ki a két szeretetszolgálati csoportnak (Diakónia, Kuratórium) lelkes és lelkiismeretes munkájáért. Az Úr adjon nekik buzgóságot, sok elégtételt szolgálatukban, áldja családjukkal együtt! És sok erőt a reményeink szerint kibővülő munkakör betöltésében!

az énekkarnak is tartozom néhány köszöntő szóval, bár itt magamat is köszönteném. De ennél a témánál Lőrinczi Károly kántor testvérünket külön említem, akit nyilvánosan is megdicsértek. Jó pap holtig tanul, hát még a kántor! Képeznie kell magát … hogy még jobban szóljon az orgona.

az egész gyülekezetnek hálámat fejezem ki a személyem iránti türelmükért, tiszteletükért, családom iránti szeretetükért, áldozatukért (gyakran a bőség zavarával küszködünk… ebéd, ünnepi kalács, kóstoló) elmondtam már, tényleg, még szeretném néhányszor: jó itt élni, itt békesség van (mindig megtaláljuk az Úr kegyelméből).

Panaszlistám:

Nem jut idő, pedig néhány megjegyzésem lenne.

A Heidelbergi Káté tanítja: „… felebarátom jó hírét és tisztességét tőlem telhetőleg megoltalmazzam és előmozdítsam.” Nem jellemző, de előfordul közöttünk is, hogy rosszat mondunk, rágalmazzuk, meghallgatás könnyelműen kárhoztatjuk egymást. A rossz szót, mint az elhintett rossz magot, nehéz visszavonni. Mindig marad következménye.

Ne ítélj, tanítja Krisztus Urunk. Vagy: amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek… Legyünk megértőbbek egymás iránt. Magamban is sokszor felfedezem, olyasmiért szólom meg a másikat, vagy neheztelek meg a másikra, ami bennem is ott van. Helyet cserélni az embertárssal, mert Krisztus Urunk is helyet cserélt velem. Mit tennék én a helyében, mit tenne Krisztus a helyemben?

   Temetéseken nem énekelünk… Testamentumom: temetésemre – „mikor vagy hol, még nem tudom” - csak az jöjjön el, aki énekelni fog. Olyan némán állunk, mint akiknek nincsen bizodalmunk. Az ének: bizonyságtétel, hitvallás, keresztyéni reménységünk, az Isten kegyelmében való hit kifejezője, vigasztalásért való folyamodás. Ne legyünk közömbösek! Nem csak a sírásban kell részt vállaljunk, hanem az evangélium megerősítésében is.

Úrvacsora: nekem óriási élményem volt a falutalálkozói úrvacsora. Több mint 200-an vettünk úrvacsorát 30 perc alatt. Bár egyre kevesebben vagyunk az ünnepeken, az úrvacsora eléggé hosszadalmas, fiataljaink restellik is kiállni. Gondolkozzunk el egy ilyen irányú reformon!

Isten kegyelme legyen mindnyájunkkal!