Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "

(Zsid 13,8)

Kereső

Heti ige


" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "(Zsid 13,8)

2010

Gyülekezetünk


2022.05.5

Domahidi Béla

 

Kiemelkedő gyülekezeti események 2010-ben: konfirmálás, ravatalozó avatása, gyülekezeti kirándulás Dél-Erdélybe, szülő/gyerek- és ifi-tábor Tusnád-fürdőn, gyülekezeti tábor Berekfürdőn, lp. felvidéki evangélizációja.

Konfirmandusok a parókia udvarán

 

Fiatalok március 15-i műsora a templomban

Beszámoló a ravatalozó avatásakor

    „Tudván, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban”. Ezen az ünnepi istentiszteleten ezzel az igeverssel köszöntöm szeretettel jelenlevő testvéreimet, vendégeket és helybélieket, más felekezetűeket és reformátusokat. Ebben az igeversben benne foglaltatik nemcsak mai ünneplésünk üzenete, de egész életünk reménysége is. Ez az igevers az I. Kor. 15-ből a feltámadásról a legrészletesebben szóló újszövetségi fejezet záró sora, mintegy végkicsengése. Krisztusban van jövendőnk itt ebben a földi életben, és az üdvösségre nézve. Ezt hirdeti ez a hittel emelt épület, istentiszteleti hely, második templomunk is… 

   Az építkezés szűk másfél évig tartott, presbiter testvéreim kedves szeretettel figyelmeztettek: a beszámoló nehogy ezt időben túlszárnyalja. Hát igyekszem rövidre szabni mondandómat.

   Mindenekfölött: „az Istennek legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.” Ez a mondat nemcsak biblia idézet, hanem számunkra, mezőbergenyeiek számára valóságos átélt igazság.  Sokszor tapasztaltuk meg az építkezés során az Úr csodásan működő kegyelmét, segítségét, áldását.  Éppen ezért tudjuk, hogy nem a miénk, hanem egyedül Istené a dicsőség.  Nekünk pedig megadatott – és nem minden nemzedéknek van része ebben a kiváltságban - a templomépítés izgalma,  szent lelkesedése, hálás öröme. Szívesen fogalmazok így: Bergenye református népe egy második templomot épített, a templom pedig mindig a reménység háza, ahol Isten igéje szól, vigasztal, bátorít, ad erőt tovább menni, és fennen hirdeti, hogy munkánk nem hiábavaló az Úrban.

  Köszönöm a gyülekezet messzemenően támogató hozzáállását. Őszintén be kell ismernem, amikor a presbitériumban felvetődött a ravatalozó építésének a gondolata,  engem először nagyon elfogott a kicsinyhitűség érzése. Vonakodtam a tervtől, féltem, hogy túlságosan megterheli a gyülekezetet, hogy belefáradunk. Azt mondtam: számolnunk kell azzal, hogy lejárt a közmunkák ideje. Aztán nyilvánvalóvá lett: nálunk nem. Legtöbbször az jelentett gondot, túl sokan jöttek, valósággal nem fért mindenki a munkához. Különösen a befejezés hajrájában sokan emberfelettien sokat vállaltak. Volt, aki a szabadságát töltötte itt, volt, aki több napon át valósággal nem látta családját, mert munka után szinte egyenesen ide jött dolgozni (a feleségek gyakran nálam érdeklődtek férjeik holléte felől). Rendkívüli vállalás, nem közönséges áldozat volt ez. Köszönöm. A pénzadományok is  folyamatosan érkeztek, pont abban az ütemben, ahogy szükségünk volt rá.  Ha valaki az elején letett volna egy hatalmas összeget, megfosztattunk volna annak örömétől, hogy sok személyes adományból szépen összegyűlt a kívánt összeg.  Mindenki hozzájárulására szükség volt. Adományaink, munkánk beleépültek nemcsak ebbe az épületbe, de – hiszem – Isten dicsőségébe is. Munkánk nem hiábavaló az Úrban.

   Köszönöm a gondnok, a presbitérium hűséges szolgálatát ebben a munkában. Erre a presbiternemzedékre nagyon sok tennivaló hárult. Nemcsak sokat vállaltak, de derekasan helyt is álltak. A kegyelem Istene áldja őket. Munkájuk nem hiábavaló az Úrban.

   Köszönöm a szakemberek áldozatát, fáradozását. Nagyrészüket már köszöntöttem az előbb, a presbitereket emlegetve. Nélkülük – emberileg szólva – nem sokra jutottunk volna. Testvéreim, kész csoda, hogy átlagosnál is szerényebb szervezőkészséggel megáldott, az építkezéshez nem nagyon értő lelkész mellett az utóbbi években annyi mindent sikerült a gyülekezetnek a külső építkezés terén is megvalósítani.  Én a rejtély nyitját a következő receptben látom: végy egy csapat lelkes, önfeláldozó, önzetlen, egyházáért, Uráért minden fáradságot vállaló építészt, kőművest, ácsot, hegesztőt, asztalost, szobafestőt, villanyszerelőt, sofőrt  … és csodákat látsz. Tudatosan használom ezt a szót. Aki kész engedelmeskedni, az Isten csodáinak eszköze lesz. És annak munkálkodása nem hiábavaló az Úrban.

Ez a kivételes ajándék megadatott nekünk, bergenyeieknek. Köszönöm!

   Köszönöm az asszonytestvérek sok fáradságban, de még több szeretetben megnyilvánuló vendégszeretetét, azt, hogy a közmunkások erejét finom ételekkel újították meg, igazi családias hangulatot teremtve ezáltal. Egyik nyugati barátom mondta ezzel kapcsolatban: olyan hétköznapi úrvacsora, ősi keresztyén időkre emlékeztető légkörük van ezeknek. Köszönöm a drapériákat elkészítő asszonytestvéremnek önzetlen áldozatát. Ez a munka sem hiábavaló. 

   Köszönöm a tervezőmérnök, Kali Ellák segítségét (munkájáért csak jelképes honoráriumot fizettünk), a torony szerkezeti tervét bónuszként elkészítő Makkay Dorottya kolozsvári mérnöknő gesztusát, a mezőpaniti polgármesteri hivatal támogatását, ami nélkül most éppen 20.000 lej tartozásunk lenne.

   Köszönöm a nem reformátusok részéről érkező segítséget (adventista, katolikus és ortodox testvérek), az elszármazottak adományait,

   Az épület 109. 455 lejben áll. És rengeteg munkában, 750 közmunkanapban. Ennek egy jó része szakmunka.

Hívek hozzájárulása: 44. 960 RON

Adományok:                 1.033 RON

Építk. anyagok érték.      490 RON

Polg. hiv.                    20.000 RON

Pénztármar.                34.225 RON

===========================

Összesen:                 109.508 RON           /      Egyenleg:      103 RON

400 díjat kellene kiosszak. Nem teszem most a nyilvánosság előtt … egyénileg mégis szeretném átadni az előkészített könyvadományokat.

   Köszönöm szívemből mindenkinek, hogy osztoztat örömünkben, részesei lettek hálaadásunknak. Hiszem, Krisztus szeretetében voltunk együtt, indulunk tovább.

Kivételes öröm számunkra, hogy a kisgyőri testvérek velünk együtt ünnepeltek – így kerekedett egésszé (kicsit nemzeti értelemben is) -  a mi örömünk - , hasonlóképpen a művésztábor vendégei, akik jórész – innen nézve – határon túlról érkeztek (Isten szeretetének nincsenek határai), esperes úr, lelkészkollegák, polgármester, tanácsosok, elszármazottak, adventista testvérek, de katolikus, ortodoxok, minden kedves vendégünk.

   Munkálkodásunk nem hiábavaló az ÚrbanSoli Deo gloria!

A frissen elkészült ravatalozó.

A parókia felől, hajnali fényben nézve.

Jegyzőkönyv a mezőbergenyei református egyházközség 2011. január 2-án tartott újévi közgyűléséről.

       Lp. köszönti a jelen levő  egyháztagokat a Kol. 3, 15 versével, sajnálatát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy nem sokan jöttek el, alig egy átlag vasárnapi istentisztelet létszáma gyűlt össze.  Ez a tény a gyülekezet egy részének közömbösségéről szól, de mindig úgy volt: az érdeklődők, az áldozatot hozók vitték előbbre az egyház, a közösség ügyét. Természetesen, senkiről sem mondhatunk le, mindenki fontos, és hisszük, hogy a látszat ellenére sokan készséggel és örömmel vállalják azért azt, ami rájuk bízatik.  

Lp. először a presbitérium által az évzáró gyűlésen tárgyalt és jóváhagyott lelkészi jelentést ismerteti a közgyűléssel a következők szerint:

A. Lélekszám. Gyülekezetünkben a természetes apadás – ha mérsékeltebb formában is – az idei esztendőben is tovább tartott. Évek óta jóval több a temetés, mint a keresztelés (utoljára 2000-ben volt pozitív az arány). Kevés a gyerek: áldást visszautasító nép, kiöregedő közösség vagyunk. Milyen túlélési stratégiát kellene kidolgoznunk? Azt, amit Isten Igéje is elénk tár (Jer. 29, 6): „meg ne kevesedjetek” …Ott egy fogságban sínylődő néphez szól az Úr. Mi külsőleg szabadok vagyunk, és mégis a reménytelenség, az aggodalmak fogságában szenvedünk. Nem mások ellen kell nekünk hadakozni, hanem saját kicsinyhitűségünket kell legyőznünk. Imádkozzunk népünkért, hogy Isten könyörüljön rajtunk.

A kijelentkezések – bejelentkezések közötti eltolódás nem túl nagy, sőt az idén több volt az utóbbiból, ennek következtében gyülekezetünk lélekszáma a tavalyi szinten maradt.

Keresztelés:  9 ebből 2 (lány) nem gyülekezeti tag, marad 7 (5 fiú, 2 lány).

Az Úr oltalmazza őket, hogy növekedjenek testben és lélekben!

Konfirmáció: 4 fiatal (1 fiú, 3 lány).

Isten áldja meg életüket, hogy valóban élő és hasznos tagjai legyenek gyülekezetünknek, és bárhova is kerülnek, megálljanak a hitben!

Házasságkötés: 2 pár (nem egyező vallásúak). Isten áldása, békessége legyen házasságukon!

Temetés: 12 (2 férfi, 10 nő).

Isten áldja elköltözött testvéreink emlékét, adjon vigasztalást, igazi reménységet a gyászolóknak!

A természetes apadás: 5.

Bejelentkezett: 9 személy (4 férfi, 5 nő). Kívánjuk, találjanak lelki otthonra gyülekezetünk közösségében!

Kijelentkezett hivatalosan: 3 nő, nem hivatalosan: 1 személy

Gyülekezetünk lélekszáma 2010. december 31-én: 624.

A lélekszám adatainak néhány sajátossága: névjegyzékünkben 639 személy szerepel, ui. 11 nem református személy fizet rendszeresen egyházfenntartói járulékot (róm. kat. + ort.), ezen felül négy, nem a reformátusoknál keresztelt gyermeket is számon tartunk.

A 624 gyülekezeti tagból 62-en nem tartózkodnak itthon. Marad 562.

B. Lelki élet. Itt elsősorban a lelkészi munkanapló adataira támaszkodunk. A tényekből megismerhetjük-e a valóságot?

Hála Istennek az elmúlt évben is az Ige „szabad folyást” kapott,  békességes időket értünk – és ez nem mindenütt magától értetődő - , vallásunkat szabadon gyakorolhattuk, meleg templom, gyülekezeti ház, irodahelyiség állt rendelkezésünkre (sőt egy újabb istentiszteleti hely is felépült: a ravatalozóház).

A lelkészi munkanaplóban a 2010-es esztendőben – akár 2009-ben! - 361 bejegyzés található. Sok vagy kevés ez? Több istentiszteletet kellene beiktatnunk gyülekezeti programunkba, vagy a kevesebbet minőségibbé tenni? Ún. alternatív-, réteg – alkalmakat bevezetnünk?   

Vasárnap délelőttönként 100- an jártunk templomba, valamivel jobb ez az átlag, mint az előző évi (elsősorban a rendkívüli gyülekezeti események miatt: Veress Gábor, a gyülekezet egykori lelkipásztorának szolgálata, falunapok), a vasárnap délutáni istentiszteleteken 16 körül voltunk (az átlag magasabb a tapasztalatnál, a vas. du.- i ünnepi alkalmak miatt: pl. a madarasi gyerekek adventi műsora, stb.). Ez a szám a tavalyi közelében van. A szombat esti istentiszteletek látogatottsága a minimumra csökkent, hiszen az 5-ös átlag azt jelenti, hogy a lelkészen, kántoron, harangozón kívül általában 1-2 személy vesz részt (az idén először fordult elő lelkészi pályafutásom alatt – és mindjárt két esetben -, hogy senki sem jött, azaz: érdeklődés hiányában elmaradt az istentisztelet). Néha el is keseredtem. Be kell látnom – ha nehezen fogadom is el – hogy megváltoztak az idők. Korunk emberének, gyülekezeti tagjának rengeteg kihívással, elfoglaltsággal, ajánlattal kell szembenéznie. Szomorú, hogy – saját kárunkra – leghamarabb a közösségi alkalmakról mondunk le. A bibliaórákon átlag haton- heten  vagyunk (körzeti bibliaórákat is beleszámítva többen).  Az ifi-órákat 16 fiatal látogatta, ez a szám valamivel nagyobb, mint a tavalyi. Nem kis dolog ez, igazán örvendetes azt látni, hogy fiataljaink egy jó része számára – akikre fokozottan igaz a fentebb tett kijelentés - fontos a közösség, időt szakítanak a találkozásra, Isten Igéjével való foglalkozásra.

Egyetlen dologról szólnék még: az úrvacsoráról. Szemlátomást csökken az úrvacsorázók száma (76 az átlag).  Bensőségesebbé, meghittebbé, örvendezőbbé kell tennünk ezeket a gazdag üzenetű, mély lelkiségű gyülekezeti együttléteket!

Természetesen az istentiszteletek mellett sok egyéb alkalom, rendezvény is volt. Pl. a gyermekekkel: farsangi ünnepély, gyermeknap, vakációs bibliahét, nyári tábor, adventi vetélkedő // fiatalokkal: több találkozón vettünk részt, s szerveztünk is néhány dolgot: húsvéti előadás, nyári sátorozás, sikeres karácsonyi műsor, egyebek // felnőttekkel: hitépítő tanfolyam az év elején, szeretetvendégség (több alkalommal), nyári tábor, gyülekezeti kirándulás (Gyulafehérvár és környéke, Magyarország), idősek vasárnapja.

Több olyan rendezvényt iktathatnánk be gyülekezetünk esemény-naptárába, amelyek közösségünk erősödését szolgálnák … evangélizációs hét, körzeti találkozók, gyülekezeti csendesnap, tanulmányi kirándulás, továbbképzők, stb. Ebben is szükség van az együttmunkálkodásra.

C. Diakóniai munka – két csoport végezte: a „régi” Diakóniai Bizottság és a svájci támogatású Kuratórium. Köszönöm szolgálatukat, fontos tevékenység ez, szerves része gyülekezeti létünknek. Kálvin szerint: „signum ecclesiae”. Legyünk hálásak, hogy ezt a (megkülönböztető) jegyet viseli gyülekezetünk. A Diakóniai Bizottság 6.873 RON-t, a Kuratórium 6.300 RON-t adott ki karitatív célokra. (Összesen 13.173)

D. Anyagi élet . Az országban elhúzódó és perszisztáló gazdasági válság ellenére azt kell mondanunk: bőséges esztendőnk volt. Ha mindenben ilyen „eredményesek” lennénk! Isten csodásan működő kegyelmének voltunk tanúi, áldásainak részesei a tavalyi évben is. Nyilván, Urunk emberi eszközöket is felhasznált. Kezdjük a legközelebbiekkel: a gyülekezet tagjaival. Nagyszabású építkezést fejeztünk be – a ravatalozóházat a nyáron avattuk fel -, minden irányú anyagi kötelességünknek eleget tettünk, sőt több gyülekezetet, magánszemélyt jelentékeny pénzösszeggel segítettünk is - és az évet mégis szép pénztármaradvánnyal zártuk. Egyházközségünk pénzbeli összvagyona 2010. december 31-én: 10.241 RON és 3.625 EUR Ebből bankban: 2.640 RON és 3.625 EUR.  Az Úristen eszközei között meg kell említenünk külföldi támogatóinkat: a svájci Bubikon-Wolfhausen-i testvérgyülekezetet és Houten-i barátainkat - ők elsősorban a Diakóniai Központ építését támogatták -, ezenfelül a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatalt is, ahonnan 22.000 lejt kaptunk rendezvényekre. Hosszú idő óta ez az első év, hogy Gerrit barátunktól nem érkezett segélyszállítmány (illetve egy kis töredéket mégis elhozott a kórusunk Tordáról a Diakóniai Bizottság számára.) Ennek a több éves támogatási akciónak a lezárulása ürügyén is gondoljunk rá hálával.

A ravatalozó építésénél a bevétel összesen: 112.218 RON, a kiadások összesen: 110.995 RON-ra rúgnak. Egyenleg: 1.223 RON. ( Van hová tennünk: villámhárító, padok, tűzálló felület, díszfák). A híveknek kb. 90 % - a fizetett, el kell ismernünk: ez várakozásunkon felüli.

Néhány statisztikai érdekesség:

A legnagyobb pénzbeli hozzájárulást Horváth Sándor és cs. (700 lej ),   illetve Nagy Zsuzsa és cs. (660 lejt) fizette. Legtöbb közmunkát (27 nap) Gálfi József Attila testvérünk teljesített.

15 személy 10 napnál többet közmunkázott (szakmunka), 5 személy 20 napnál is többet. Nem hangsúlyozhatjuk eléggé: ha szakembereink – elsősorban presbiter testvéreink – nem vállalnak ilyen sok önkéntes munkát, a költségek duplájára emelkedtek volna (és még mindig az építés gondjaival küszködnénk.)

Mozzanatok az építkezésből

Diakóniai Központ

Mivel csak részadatokról van szó, csak három tétel értékét közlöm. Bevételeink – svájci testvérgyülekezet és holland barátaink jóvoltából – 131.863 RON, kiadásaink: 130.245 RON. Egyenleg: 1.618 RON és 3.625 EUR a bankban.

Köszönjük az úrvacsorai adományokat is.

Isten kegyelme, áldása legyen az adakozók életén, munkáján, adományain!

 Lp. ismerteti az új esztendőre vonatkozó terveit. Jó lenne külső és belső dolgokban tovább gyarapodni, Isten akarata szerint cselekedni.

A lélekszám tekintetében megfontolni a következőket: család az egyik legfőbb érték, minden közösség alapja, a jövendő záloga. Fiataljaink családalapítási kedvét sok minden elveheti: gazdasági gondok, talán a szülők házasságának negatív példája, a szabadosabb élet. Mégis szeretnénk a lelkükre beszélni: voltak sokkal nehezebb idők, amikor nagyon nehéz körülmények között nagy családok küzdöttek a túlélésért. Egyáltalán ezért van még magyar református, például Bergenyében is. Tartozunk elődeinknek azzal, de Isten előtti felelősségünk is: ne csak a saját kényelmünkre tekintsünk. Ami könnyebb, nem biztos, hogy hosszú távon jobb is. Ritkán hallani embereket arról beszélni: milyen jó, hogy egyedül maradtam, hogy senkim sincs … gyakrabban olyanokat, akik a család áldásairól nyilatkoznak. A minden kötöttségtől mentes, szabados, reklámokban ideálisnak feltüntetett életforma egy színes kövekkel kirakott zsákutca. Lehet szórakoztató rajta járni, de nem vezet sehova. A fiatal házasoknak mondom („hallják, nem hallják”): „az anyaméh gyümölcse jutalom”, a gyermek számára a legnagyobb ajándék, a legjobb játszótárs a testvér. Jó lenne, amint ezt hangsúlyoztam már, ha a társadalmi nyomás ellenére közösségünkben vissza tudnánk állítani  a tisztességes házasság és családi élet becsületét, méltóságát. Tudom, a család fenntartásának anyagi feltételei is vannak. De nemcsak a pénzen múlik. Falunkban a legelesettebbek a család nélkül élők sorából kerülnek ki. Ne felejtsük: minden református felelős minden reformátusért! Jobban oda kellene figyelni, többet áldozni kallódó híveinkre. Nehéz feladat, sok rossz tapasztalatunk is van. Mégis: megtenni, amit megtehetünk. Váljunk támogató közösséggé!

(Zsidó hitközségek példája: több száz év óta gyakorolják, bámulatos eredménnyel. A befizetett tizedből a közösség a szegényeket, nagycsaládokat támogatta. Sok, később híressé vált embernek jelentett ez esélyt a továbbtanulásra. Nekünk sem feltétlenül több pénzre, hanem a meglevő tartalékainkkal való bölcsebb gazdálkodásra van szükségünk. Sajnos, a mi tizedünk máshova megy. Gondoljuk meg például, egy-egy káros szenvedélynek hódoló testvérünk havi 300-400 lejjel támogathatna egy nagycsaládban elő gyereket. De hol van az a bizonyos tisztességes nagycsalád, hol van ez az etikus gondolkodás?)

A lelki életre vonatkozóan kérem a híveket (a Krisztus szerelmére): jöjjünk, biztassunk másokat is. Olyan szép együtt lenni, olyan lehangoló üres templomban ülni (vagy állni). Legyünk befogadó, egymásra odafigyelő közösség, érezzük és éreztessük: jó egymáshoz tartozni, kiállni egymásért. Sokan kimaradnak … különösen a beköltözötteket között. Legyünk nyitottak irányukba, tegyünk meg mindent, hogy idegenkedésüket legyőzzék!

Az anyagi életre vonatkozóan: maradjon meg adakozó szeretetünk. Családi költségvetésünkben (tudom, nincs jogom beleszólni, még kevésbé hatalmam a helyzeten változtatni, de felelősségemnek érzem kimondani”): ne adjunk pénzt azért, „ami nem eledel”, ami fölösleges, sőt káros.

Lp. ismerteti a közgyűléssel a presbitérium határozati javaslatát a 2011-es  efj.-ra vonatkozóan: felnőtt egyháztagonként 50 RON. Kifejti, hogy bár két éve nem változott az efj. összege, az utóbbi két évben híveink jó része tkp. 90 lejt fizetett az egyháznak (40 lej efj., 50 lej ravatalozó). Akik rendszeresen tettek a perselybe, azok sokkal többet (az efj. négyszeresét-ötszörösét). Lp. azt is megemlíti, hogy a presbiteri gyűlésen szóba került az esedékes templomjavítás, de a beszélgetésben kikristályosodott, hogy ez 2011-ben nem kerül fel az elvégzendő feladatok lajstromára, és valószínű, hogy önkéntes adományokkal fogjuk majd megoldani.

           Lp. közli a közgyűléssel a presbitériumnak a ravatalozó használatának dolgában hozott döntését. A zászlót ezentúl nem fogjuk végigvinni a falun. Ott marad a ravatalozóházban. Készíttetünk egy zászlót a ravatalozó tornyába is, amit temetésen kitűzünk. Mivel a ravatalozó gondozása, takarítása, a virrasztók felügyelete többletmunkát jelent, presbitérium temetésenként 30 lejes használati díjat szabott meg (+ 20 lej üzemanyagra). Az összeg a

lp.-nál fizetendő. Ha a család nem tartozik egyházközségünkhöz, a ravatalozóház használatáért 300 + 50 lejt köteles fizetni.

Végül a lp. néhány személyes gondolatot fogalmaz meg.

A Diakóniai Központ építéséről röviden: svájci testvéreink rájuk jellemző szorgalommal és lelkiismeretességgel gyűjtik a pénzt, Kaspar barátunk szerint már szinte egyben is van a költségvetésben kiszámított összeg. Az Úr áldja meg őket önzetlen szeretetükért, nagylelkű mellénk-állásukért! A jövő évi közgyűlésen – remélhetőleg - már az avatás időpontjáról döntünk, és arról, hogy kik költöznek be a kiadó lakrészekbe.

Egyben a régi épületszárny felújítása is zajlik, mindannyiunk nagy örömére.  Elégtételt jelent látni, hogy amit őseink felépítettek, azt sikerül felújítanunk, és jóllehet új rendeltetéssel, ám a közösség javára felhasználnunk. Isten áldása legyen az épülő és megújuló épületen, annak mindenkori használóin! Lp. a közgyűlés figyelmébe ajánlja a koszorúmegváltás lehetőségét. Szerinte sokkal hasznosabb, személyesebb is, mint a fölösleges költekezés. A borítékba tett összeg mellett még néhány vigasztaló szót is írhatunk a családnak.

Az idén panaszlista helyett köszönetlistával érkeztem… 2011 –et szeretném – a magam számára – a hála évének kinevezni, és akként megtartani.

Kis kitérővel kezdem: az imént elkeseredésről beszéltem. Mélypontjaimhoz érkezve családomnak elmondtam: nem látom sok értelmét annak, amit teszek, illetve mindazt, amit széltében-hosszában eredményként emlegetnek, egy középszerű menedzser is megvalósíthatta volna, lelkészi szolgálatom viszont egy keserves csőd. Egyre kevesebben járnak a templomba, egyre több gyülekezetünkben a szenvedélybeteg, egyre több probléma a családokban … mit csinálok én tulajdonképpen? Miben mutatkozik meg munkám hatékonysága, vagy legalább jele annak, hogy lelkészként igyekszem a gyülekezet javát szolgálni?  Vagy csak a levegőt vagdosom? Lehet, magam is belefáradtam, és érzi ezt a gyülekezet is.  El kell menni – mondtam az enyéimnek -, átadni a helyet valakinek, aki új lendülettel ki tudja mozdítani a gyülekezetet a holtpontról. Nagy sírás-rívás támadt erre a családban, visszavontam terveimet, és elhatároztam: egy íratlan, lelkiismereti szerződést kötök a gyülekezettel. 15 éve vagyok a gyülekezetben - nem tűnik soknak. Annyi minden történt, sok szép, áldott élményben volt részünk (remélem, kölcsönösen). Szóval, még 15 év…. akkor már mehetek előrehozott nyugdíjba… Azt ígérem, törekszem odaadóan, lelkiismeretesen, becsületesen tenni a dolgomat, legjobb tudásom és odaadásom szerint. Nyilván, gyarló ember vagyok. És azt kérem cserébe (a megállapodás így lesz kölcsönös): éljenek békességben egymással, törekedjenek a krisztusi szeretet gyakorlására, vegyék igénybe, értékeljék lelkészi munkámat, álljanak abban mellém. Nem lehet mindig mindenki jelen, de amennyiben tehetjük … nemcsak értem, hanem a közösségért is. Ha elszakadunk egymástól, könnyebben elsodor a világ, a különböző kísértések, leural a közömbösség.

Valójában nagyon jól vagyunk itt… mindenünk megvan. Kevés lelkész mondhatja ezt el. Szerintem többségük cserélne velem. Nem sok ilyen gyülekezet van. Mindig nagy –nagy megelégedettséggel és hálával beszélek a bergenyeiek áldozatos magatartásáról.

Köszönöm hát gondnok és presbiter testvéreim + családjaik támogatását, hogy legjobb szándékkal igyekeznek minden külső feltételt biztosítani. Öröm ezt tapasztalni.

Köszönöm a gyülekezet hozzáállását. Igazán bevállalós közösség vagyunk. Nálunk az adakozás, a közmunka nem ment ki a divatból, sőt egyenesen a gyülekezet „természetéhez” tartozik. Jó ezt tapasztalni. A ravatalozó építése felemelő élmény volt!

Köszönöm az asszonytestvérek (külön említem a gondnokasszonyt) gyakori fáradozását, elsősorban a szeretetvendégségek szervezésében. Csodálom, ahogy nem unják meg soha a sütés-főzés számomra terhesnek tűnő feladatát végezni.

Köszönöm a Diakóniai Bizottság, a Kuratórium tagjainak sok vívódással, odafigyeléssel, szeretettel végzett munkáját.

Köszönöm a kántor, harangozó testvérek lelkiismeretes szolgálatát.

Köszönöm a fiatalok aktív, lelkes részvételét a gyülekezet életében … ütőképes, tettre kész társaság. Kisebb- nagyobb feszültségek adódnak közöttük, keresik a helyüket. Sokat segítettek. Köszönöm a tőlük kapott ajándékokat.

Köszönöm a gyülekezettől kapott adományokat: ételben, italban, különböző alkalmakon való meglepetésekben. El vagyunk halmozva… Nem mindennapi gesztusokat, felajánlásokat kapunk. Egyik atyánkfia – talán egy kicsit jobb kedvében – azzal állt elő: ha minden építkezés befejeződik, kellene építsünk egy kicsi házat... a lelkészcsaládnak.  Szinte elsírtam magam. Persze, a leghatározottabban visszautasítottam – úgy érzem, már így is túl sok mindent elfogadtam, közel kerültem a haszonlesés ill. a mások kihasználásának gyanújához  - de megható a gondolat. Ez már Isten országának az előíze. Építsünk három hajlékot … Krisztusnak először, testvéreim.

Köszönöm a kórus istentiszteleteinket színesebbé tevő, örömmel vállalt szolgálatát.

Köszönöm családomnak azt, hogy részt vesznek a gyülekezeti munkában, manapság már ez sem természetes.

  Édesanyámnak három tanácsát osztom meg végül a gyülekezettel, amit gyermekeinek lelkére kötött: szeressétek egymást, becsüljétek meg az életet (ne vessétek soha el), és ragaszkodjatok Istenhez, Krisztushoz.

  Végül gondnok aa. megköszöni a lp. szolgálatát, biztosítja a gyülekezet ragaszkodásáról, és kéri, hogy ne gondolkozzék elköltözésről. Sok aratnivaló van még itt! Majd felolvassa, hogy körzetenként hány „hátrálékos” van, és kéri a gyülekezetet: a lemaradókat biztassák és támogassák. Mindenkinek áldott új esztendőt kíván.

Lp. a híveket Isten kegyelmébe ajánlja, és a gyűlést áldással zárja.

 

Gerrit-féle szállítmányok értékesítése (2008)

Diakóniai Központ

 

Képek


image163.jpgimage161.jpgimage153.jpgimage151.jpgimage159.jpgimage155.jpgkep.jpgimage157.jpg