Kereső
Dátum / Névnapok
Napi ige

"Aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5b)

 

 

 

Konfirmáció - 2020

Mt 19, 1-11 (hétfő)

 

1 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, elhagyta Galileát, és elment Júdeának a Jordánon túli vidékére.

2 Nagy sokaság követte, és ott meggyógyította őket.

3 Ekkor farizeusok mentek hozzá, hogy kísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?

4 Ő pedig így válaszolt: Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket? 1Móz 1,27

5 És ezt mondta Isten: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” 1Móz 2,24 ; Ef 5,31

6 Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza! 1Kor 7,10-11

7 Erre azt mondták neki: Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon neki válólevelet? 5Móz 24,1

8 Jézus így válaszolt nekik: Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt.

9 Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve –, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.

10 Erre így szóltak hozzá tanítványai: Ha ilyen a férj helyzete a feleséggel, akkor nem érdemes megházasodni.

11 Ő azonban így válaszolt nekik: Nem mindenki fogadja be ezt a beszédet, csak azok, akiknek megadatott.

 

    Kedves konfirmandusok, célegyenesbe érkeztünk, legalábbis ami a hivatalos felkészüléseteket illeti.

De tudjátok, hogy a keresztyén ember soha nem mondhatja: én már mindent tudok, nincs szükségem több tanácsra, tanításra. Lelketekre szeretnénk kötni: legyetek mindig nyitottak Isten Igéje, a Krisztusról szóló evangélium iránt, maradjon mindig fontos számotokra a közösség, ahol megszólított az Úr, ahol erősíteni és használni akar titeket. Szép és nagyszerű életprogram ez!

   Ezen a héten a bibliaolvasó kalauz napi újszövetségi igeszakaszait fogom felolvasni nektek. Hisszük, hogy megtartó Istenünknek minden nap van üzenete, útmutatása számunkra. Ha napjainkat Isten akarata határozza meg, akkor egész életünk szerinte alakul, és áldás lesz.

    Az előző versekben olvassuk: Jézust sokan követik, sokakat meggyógyít. Cselekedetei kétségtelenül isteni hatalmát bizonyítják. De voltak, ma is vannak, akik nem akarnak hinni benne. Ilyen indulatokkal mennek a farizeusok Jézushoz, és kísértve, provokálva őt megkérdik tőle: szabad-e a férjnek akármi okból elhagyni a feleségét.

   Lehet, hogy most arra gondoltok, hogy ez a téma távol áll tőletek, ám a házasság, a család nagyon fontos, lényegi része emberi életünknek, így erről is beszélnünk kell. Elvégre arra szeretnénk ösztönözni titeket, hogy hitben érett fiatalok és majd felnőttek legyetek, hogy öntudatos, becsületes, a keresztyén értékeket valló tagjai legyetek az egyháznak, a társadalomnak. Annyi más vélemény is hangzik manapság: jó, ha tudjátok, hogy mit követtek, kinek a szavára hallgattok.

   Szóval a házasság, a család. Tanultuk az V. parancsolattal kapcsolatban, hogy Isten a család közösségében, gondoskodásában, szeretetében akar minket megőrizni. Itt alakul ki az Istennel való kapcsolatunk és az egymás iránti felelősségünk is. Ez az az kör, ahol otthon vagyunk, ahol megértenek, ahol megbízatásunk van. Persze, családjaink nem tökéletesek, de mi lenne velünk család nélkül? Ki szeretett volna közületek árvaházban, intézetben felnőni?

   Remélem, ti is úgy gondoljátok, úgy tervezitek már most, gyermeki szívetekben, hogy egyszer majd szép családotok lesz, ahol igyekezzetek megteremteni a békesség és a boldogság légkörét. (10-12 éves gyermek voltam, amikor az osztálytársaktól azt hallottam, hogy 2000-ben eljön a világ vége. Első dolgom az volt, hogy gyorsan kiszámoltam, hogy akkorra hány éves leszek, vajon lesz-e időm addig családot alapítani.)  

    Említettem, hogy a család nem egy ideális közösség, mert mi emberek, akik alkotjuk azt, nem vagyunk hibátlanok. Hajlamosak vagyunk a szeretetlenségre, gyűlölködésre, ahogy a Káté is tanítja. Éppen ezért a családokban bajok is szoktak adódni: harag, veszekedés, bizalmatlanság, közömbösség, elhidegülés. Sőt - ez nagyon fájdalmas, de nagyon gyakori - válás is. A válás mindig sebeket okoz minden érintett szívében.

   A válás, de egyáltalán akármilyen családi konfliktus (pl. a testvérek közti harag, neheztelés) nem Isten akarata szerint való. Isten azért rendel egymás mellé a családban, hogy felelősséget vállalva, hűségben, szeretetben elköteleződve éljünk egymás mellett. Amit Isten egybekötött, ne válassza el ember, mondja Jézus. Isten nem a széthúzást, nem az ellenségeskedést, nem a meghasonlást akarja, hanem az egységet, az összetartást és békességet.

   Igen ám, de emberi természetünk, gyarlóságunk sokszor másfele ösztökél minket. Már az Ószövetségben is volt válás, már a Mózes könyvében olvasunk arról a rendelkezésről, hogy aki elküldi feleségét, adjon neki váló levelet. Az ószövetségi nép így próbálta valamiféle mederben tartani, legalizálni az emberi állhatatlanság megnyilvánulásait. Ez egyfajta törvényes rendezése volt (ahogy ez ma is történik) a család felbomlásának.

   Jézus azt mondja, hogy az emberi szív keménysége miatt volt és van szükség erre a szabályra. Istennek eredendő szándékában ez nem volt benne. Sok mindent elrontunk (bár ne tennénk!), de Isten kisiklásainkban sem akar magunkra hagyni. Bűneinkben bocsánatot, elrontott dolgainkban lehetőséget ad az újrakezdéshez. Ez az ő kegyelme. Csak ne vegyük azt félvállról! Ne legyünk soha könnyelműek! Ne úgy induljunk a házasságnak, hogy „ha nem megy, elválunk”. Ne mondjuk nyeglén: „nyugodtan vétkezhettünk, Isten úgyis megbocsátja”. Minden hűtlenségünkkel megsebezzük Isten szívét és egymásét is.

   A tanítványok azt mondják: bonyodalmas ügy a házasság. Szinte nem is érdemes… Hát nem könnyű! Áldozattal jár, de sok áldás is származik belőle. A tanulás, a munka is nehéz, de haszna van. Ha mindenről lemondunk, ami nehéz, akkor semmire sem jutunk. Manapság sok fiataltól lehet hallani: félek családot alapítani. De ha az ő szüleink is ezt mondták volna, akkor nem lenne, aki erről a kérdésről filozofáljon. Ha szép, értékes életet akartok, akkor vállaljátok azt, amit Isten rátok bízott!

    Jézus arról is beszél az igeszakasz végén: nem mindenki fogja fel ezt. Van, aki süket marad Isten szava, és érzéketlen más szenvedése iránt, van, aki önző módon csak magára gondol, és nem törődik mással, még a családban sem. Legyetek mindig készek elfogadni Jézus tanítását, hogy áldása, békessége rajtatok legyen, és legyetek ti is áldott eszközei már most és majd: munkátokban, szolgálatotokban,  családotokban, ott, ahol Isten feladattal bíz meg titeket! Ámen.

 

 

Mt 19, 13-15 (kedd)

 

13 Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, a tanítványok azonban rájuk szóltak.

14 De Jézus ezt mondta: Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.

15 Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnan.

 

    Halljuk tovább az igéből (a bibliaolvasó vezérfonalat követve a Máté evangéliumát olvassuk szakaszonként), hogy Jézushoz kisgyermekeket visznek.

    Ha a tegnap a házasság témájával kapcsolatban mondhattátok, hogy igazából még nem foglalkoztat titeket, mert még messze előttetek van, a mai történetre azt mondhatjátok: ezen már régóta túl vagyunk. Nem vagyunk kisgyermekek.

    Hát ez részben igaz. Már nem vagytok kisgyermekek, de még felnőttek sem. Elég sok gyerekes vonás van még bennetek, de már próbáltok nagyoknak látszani, egy kicsit meg is játszva azt. Ennek az életkornak természetes sajátossága ez a magatartás.

    Másrészt, tudjátok, hogy a régi kisgyermek (ti csak pár éve hagytátok „szegényt” a hátatok mögött) valamiképpen mindig bennünk él, bennünk bujkál. Furcsa ezt hallani, de késő idős korig meghatároznak minket a gyermekkori élmények, tapasztalatok. Az, amit tanultunk, amiről álmodoztunk, amit saját értékrendként a lelkünkbe építettünk. (Nekem pl. mindig tetszettek gyermekkori olvasmányaimban azok a szereplők, akik segítettek másoknak, lehetőleg hőstettek révén. Megmenteni valakit, kiállni valaki mellett: ez mindig meghatott. Már akkor ott mocorgott bennem, hogy valamilyen segítő foglalkozást választok.)

    Pszichológusok beszélnek arról, hogy mennyire döntő, hogy milyen hatások érnek egy személyt gyermekkorában, hogy milyen légkörben nőtt fel: elsajátította-e a bizalom, a szeretet alaptörvényeit, tanította-e valaki Isten dolgaira, Krisztus példáját láthatta-e környezetében.

    Sok beszámolót ismerünk, amik arról szólnak, hogy valakit kisgyermek korban ragadott meg valakinek a kitartása, a hite, és felnőve ezt az életcélt tűzte ki maga elé. Egyik híres orvosról jegyezték fel: gyermekkorában meghalt a kistestvére, elhatározta, hogy orvos lesz.

   Szóval, nagyon jó, ha kisgyermekként reflexeinkbe ivódik az igazságosság, jóság, tisztaság, Isten akaratának a keresése. De nyilván, ez később is fontos marad. Nagyon jó, ha fiatalként, felnőttként is a Krisztusban megismert igazságot követjük, Krisztus tanításához, példájához (és nem a világ csábításaihoz) igazítjuk életünket, magatartásunkat, ha az ő nyomában járunk, mert abból áldás fakad. „Akkor leszel jó szerencsés, és akkor boldogulsz”, mondja az Ige.

   Ezek a szülők, akik Jézushoz viszik kisgyermekeiket, nem voltak jártasak a lélektanban, de tudták, hogy lényeges dolog, hogy gyermekeik jó indíttatást kapjanak, Jézus áldásával induljanak az életbe.

(Szókratész egyszer így szólt: “Ha föl tudnék mászni Athén legmagasabb pontjára, nagy hangon meghirdetném: Polgártársaim, miért forgattok föl és gyűjtötök össze minden követ, hogy vagyonra tegyetek szert, és közben olyan kevés gondot fordítotok gyermekeitekre, akiknek egy napon mindezt hátrahagyjátok?)

   Szeretnénk, ha ti is Jézus áldásával indulnátok az élet feladatai, kihívásai fele. Szeretnénk, ha felelős, hitvalló, becsületes felnőttek, hűséges egyháztagok lennétek. Néhány nap múlva megfogadjátok, hogy ezt a kötelességet magatokra veszitek.

   Olvastuk: a tanítványok rájuk szóltak. Máté nem írja le, hogy mi volt az oka ennek. Talán azt gondolták a tanítványok, hogy a Jézus tanítása felnőtteknek való, a gyermekek úgysem értik meg. Vagy nem akarták, hogy Jézust ilyen „gyermekdologgal” zavarják. Emberi hozzáállásunk – még ha a legjobb szándékból is fakad - nem mindig egyezik az Isten akaratával. Sokszor hozzánk közelállók próbálnak eltávolítani Krisztustól. Jó barátaid mondják: minek járnál templomba, az az öregeknek való. Vagy lehet, hogy családtagok tanácsolnak olyan dolgokat, amik nem egyeznek Isten Igéjével.

    Ne engedjétek, hogy akárki véleménye, vagy befolyása eltávolítson attól, aki megváltott titeket, aki  a legjobbat akarja és tudja is adni nektek. Egy kislány egyszer így válaszolt arra a kérdésre, hogy miként szokott ellenállni a kísértésnek: “Amikor a Sátán odajön és kopogtat a szívem ajtaján, Jézust küldöm az ajtóhoz, hogy ő válaszoljon a kopogtatásra. Amikor a Sátán meglátja Jézust, így szól: “Bocsánat, eltévesztettem a házszámot.”

    Igénkben is Jézus maga szólal meg, és azt mondja: engedjétek, ne akadályozzátok. Vigyázzunk arra, hogy soha ne legyünk akadályai annak, hogy mások Krisztushoz érkezzenek! Ahogy a betegnek orvoshoz kell fordulni, úgy kell nekünk Krisztushoz jönni tanácsért, bátorításért, helyes látásért, bölcsességért, hogy jól tudjunk dönteni.

  Ilyeneké a mennyek országa. Miért mondja ezt Jézus? A kisgyermek őszinte, tiszta szándékú, nincs benne tudatos gonoszság. Nyitott, érdeklődő és könnyen örömre derül (apró dolgokon is). Jó lenne, ha ilyen maradna a lelketek. A világ, az élet harca próbál durvává tenni. Ne engedjétek! Maradjatok tiszta lelkű, krisztusi lelkületű gyermekek – felnőtt korotokban is. Legyen rajtatok a Krisztus áldása! Ámen.  

       

 

Mt 19, 16-26  (szerda)

 

16 Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: Mester, mi jót tegyek, hogy örök életet nyerjek?

17 Ő pedig azt felelte neki: Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat!

18 Az megkérdezte: Melyeket? Jézus így felelt: Ezeket: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, 2Móz 20,13-16

19 tiszteld apádat és anyádat”, és „szeresd felebarátodat, mint magadat!” 3Móz 19,18

20 Az ifjú erre ezt mondta: Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?

21 Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!

22 Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

23 Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.

24 Ismét mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.

25 Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: Akkor kicsoda üdvözülhet?

26 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta nekik: Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. 1Móz 18,14

 

    A bűnbánati héten – a bibliaolvasó kalauzt követve- olyan témák vetődtek fel, amikre nézve kijelenthettétek, hogy nem érint titeket. Első nap a házasságról és a válásról hallottunk, ez még nem foglalkoztat közelebbről, a tegnap a kisgyermekekről volt szó… ti már túl vagytok ezen az életkoron, kinőttetek a dedós dolgokból. Ma egy gazdag ifjúról hallottunk – és ezzel a történettel kapcsolatban is lehet ellenvetésetek: ti nem vagytok gazdagok. A gazdagok milliós bankszámlákkal rendelkeznek, luxusvillákban laknak, álomautókkal közlekednek. Valóban? Csak ebben mérjük a gazadagságot?

   Nem gazdagság az, hogy családunk van, hogy egészségesek vagyunk, hogy Krisztusban Isten megváltott gyermekei lehetünk, hogy békességben élhetünk?

   Szóval, mi szívesen keressük a kifogásokat, amikor Isten meg akar szólítani minket: „ez nem rám vonatkozik”, „engem nem érdekelnek a lelki dolgok”, „mással vagyok elfoglalva, más irányba visznek álmaim, terveim”. Pedig nagy kár nem figyelni Istenre, mert ő az élet teljességével akar megajándékozni minket. (Van egy tanító történet arról, hogy valaki egy halász segítségével eljut egy ismeretlen szigetre, ahol hatalmas aranyrögöket talál… Nem akar senkivel osztozni a kincsen, ezért a halászt visszaküldi, hogy nincs többé szüksége a segítségére. Aztán ott pusztul el a halom aranya mellett.) Ne zárjátok ki Istent az életetekből, ne küldjétek el Jézust! Ne feledkezzetek ez Isten Igéjéről, mert ha annak engedelmeskedtek, „akkor lesztek jó szerencsések, és akkor boldogultok”. (Józs 1,8)

   Ez a gazdag ifjú első körben nem akarja Jézust kizárni az életéből. Sőt, hozzá fordul lelki vívódásával. Mit tegyek, hogy örök életet nyerjek? Értékeljük, hogy foglalkoztatja ez a kérdés. Nem vakítja meg teljesen a földi vagyon, érzi, hogy valami többre van szüksége.

   Jézus a beszélgetés elején rámutat arra, hogy aki az igazi jót keresi, az nem kerülheti meg Istent. Aki a jót akarja, annak Istennél kell azt keresnie. Akarjátok, hogy jól alakuljon, jó irányba haladjon, a jót szolgálja az életetek? Akkor keressétek Istent, keressétek Krisztust!

   Jézus válaszában először a parancsolatokra hivatkozik.  Tudjátok, hogy az Ószövetségben rengeteg tiltó és parancsoló előírás van. A gazdag ifjú meg is kérdi Jézust: melyiket kell megtartanom. „Mit követel tőlünk az Isten törvénye”, hangzik a 4. kátékérdésben is. Jézus az összeset kettőbe sűríti össze. Valójában ezt a kettőt foglalja magába, bontja le gyakorlattá a tízparancsolat is. Jézus a gazdag ifjúnak a második tábla parancsolatait sorolja fel (a 6.,7.,8.,9.,5. parancsolatokat) – és összegzésként hozzáteszi: szeresd felebarátodat, mint magadat.

   Azt feleli: mindezt megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem. Érezzük, hogy arra vár, hogy Jézus megerősítse. Tkp. azért ment Jézushoz, hogy kivívja elismerését. „Példamutató, ahogy élsz. Minden rendben, egy minta ember vagy.” Ismeritek azt a helyzetet, amikor valakitől csak azért kérdezünk meg valamit, hogy megerősítse a véleményünket. Igaz, te is ezt tetted volna a helyemben.

   Jézus azonban ismeri ezt az embert, jobban, mint az saját magát, belelát s szívébe, életébe, és tudja: van egy nagy függősége, megkötözöttsége: éppen a pénz, gazdagság. Akörül jár minden gondolata, az jelenti élete lényegét, az teszi őt (saját maga előtt is) értékessé.

Ezért mondja neki: ha szabad akarsz lenni a kegyelem elfogadására, akkor add el a vagyonodat, oszd ki a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben – mert még nincs. Sok kincsed van, de a mennyei gazdagságod értéke nulla. Ha valóban törődsz a lelkeddel, az örök élettel, akkor tégy is érte. Vigyázz, nem elég csak akarni a jót, az üdvösséget kívánni, ha más fontosabb lesz, ha mást választasz, ha más köt le, akkor csak átlagos érdeklődő maradsz.

  Van még egy feltétel, vagy inkább következmény, amiről Jézus beszél: ha nem a vagyon tölt be teljesen, nem önzésed, saját kívánságod, ha figyelni tudsz másokra is, akkor tudsz követni engem. Krisztus követése része a cél elérésének, része az élet kiteljesedésének. Aki Krisztust követi, annak szép, tartalmas, értékes, áldott az élete. Az az üdvösség fele halad. Ennyire egy kritériumon, egy személyen fordul meg keresztyén életünk.

   Az ifjú szomorúan távozott. Gazdag volt, sikeres, ráadásul vallásos is: minden parancsolatot megtartott – de nem volt képes megkötözöttségét elhagyni, Krisztust az első helyre tenni az életében. Nem volt képes ezt a döntést meghozni, ezt a lépést megtenni. Többször hangsúlyoztuk, hogy a konfirmáció döntés is: a világ kínálta, múlandó örömöket, sikereket, vagy Krisztusban az örökkévaló értékeket választom.

  Mai igeszakaszunk végén elhangzik egy párbeszéd Jézus és tanítványai között. Jézus azt mondja: nehéz a gazdagoknak. Értjük: azokat, akiknek életükben, halálukban egyetlen vigasztalásuk a földi gazdagság, betölti, lefoglalja a vagyon birtoklásának gondja, szenvedélye. Azt hiszik, hogy befutottak, révbe jutottak, célt értek, hogy minden a legnagyobb rendben van velük (a világ mértéke szerint ez igaz is). Főleg, ha még vallásosak is, akkor teljesítették az emberi maximumot. A gazdagság azt csalóka látszatot kelti: elértem a teljességet. De a földi, a kézzel fogható könnyen összeomlik.

   Kicsoda üdvözülhet? - kérdik a tanítványok. Mert nemcsak a gazdagság, hanem sok más evilági vágy, ambíció is betölthet, megkötözhet: hírnév, szenvedélyek… Jézus válasza eligazító: Isten tud ráébreszteni arra, hogy nála nélkül üres az életünk. Ő tud elindítani Lelke által Krisztus fele, hogy benne áldott, bővelkedő életünk legyen. Ámen.  

 

 

Mt 19, 27-30 (csütörtök)

 

27 Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, hát velünk mi lesz?

28 Jézus erre ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének trónszékébe, ti is tizenkét trónszékbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett. Jel 3,21

29 És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet.

30 De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.  

 

    Tovább haladunk a Máté evangéliumával ezen a rendkívüli módon reggel tartott istentiszteleten. Jeremiás prófétánál olvassuk, azt üzeni Isten az ő népének: jó reggel kerestelek titeket. Jó, ha azzal indul napunk, hogy mi is keressük Istent, az ő akaratát, Krisztus békességét, hogy az határozza meg napjainkat, és végső soron napokból összetevődő életünket. Bárcsak az lenne az első kérésünk: Uram, mutasd meg ma is akaratodat, adj engedelmes szívet, őrizd gondolataimat, beszédemet és cselekedeteimet, áldd meg életemet.

   A tegnap a gazdag ifjú történetét hallottuk, ami azzal zárul, hogy ez a fiatalember Jézustól szomorúan távozik (miatta fejeződik be szomorúan ez a találkozás: a vagyonhoz való szenvedélyes, beteges ragaszkodása fontosabb, mint a Krisztusban való öröm), és Jézus beszél arról, hogy a gazdagok, vagy akik „bizalmukat másba helyezik” (HK), azok nehezen mennek be Isten országába. Aki mulandó dolgait szorongatja a kezében, az nem tudja elfogadni, átvenni Isten örökkévaló ajándékait. (Görcsösen kapaszkodunk hamis biztonságot sugalló szalmaszálakba, nem ragadjuk meg a megváltás mentőövét.) Aki konokul ragaszkodik megrögzött bűneihez, annak Isten nem tud új életet ajándékozni.

    A tanítványok kérdésére, hogy akkor ki üdvözülhet, Jézus azt válaszolja: Istennél lehetséges. Ő tud Lelke által megérinteni, elgondolkoztatni.

    Ez a párbeszéd folytatódik mai igénkben… Péter az, aki megszólal. Ő szokott általában a tanítványtársak kérdésének is hangot adni. Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.

   Valaminek az értékét szemünkben az mutatja, hogy mennyit vagyunk képesek vállalni és odaadni azért. Minél többet áldozunk valamiért, annál fontosabbnak tartjuk azt. Mennyit szánunk oda Krisztusért, Isten dolgaiért: pl. időnkből, energiánkból? Vannak gyülekezeti tagok, akiknek évente egy óra sem jut erre a célra. Akitől mindent kaptunk, mi annak semmit sem adunk. Annál többet magunknak, önzésünknek, szenvedélyeinknek, bűneinknek! Nincsen rendjén ez így!

  Péter és társai valóban sok mindent elhagytak, családjukat, munkájukat, biztonságukat, életformájukat, csakhogy Jézussal lehessenek, őt követhessék. Itt az apostol a jutalomra kérdez rá.

Emberi vonás ez: szeretjük tudni, hogy ami a fizetség, mi az eredmény, hogy mi a haszna az egésznek. Azonban figyeljétek meg, hogy Péter ezt a kérdést utólag teszi nem. Nem akkor hozakodik elő vele sem ő, sem a többi tanítvány, amikor Jézus elhívta őket. Nem érdekből, hanem őszinte szívvel követik az Urat. Nem számításból, hanem odaadásból. Azért, meg megragadta őket Jézus tisztasága, szeretete, jósága.

   Azok a legszebb dolgok az életünkben, amikben semmi hátsó szándék nincsen. A szülő képes így szeretni a gyermekét. Az igazi barát tud így ragaszkodni a társához. Szerelmes a választottjához. De néha, utólag, menet közben feltevődik a kérdés: mi lesz a jutalom. Megéri? Megéri Krisztust követni?

    Jézus válaszol, és azt mondja, hogy aki őt követi, aki neki szolgál, az nem marad jutalom, nem marad fizetség nélkül. Az mindenképpen megtapasztalja az Isten gazdag áldását.

   A jutalom két területéről beszél Jézus. Az egyik a földi: aki elhagyott valamit, valakit az én nevemért, az százszorosát kapja már itt. Ha Krisztusért szakítani tudsz a téged rosszra ösztönző dolgokkal, személyekkel, ha fel tudod adni bűnös vágyaidat, terveidet érte, akkor átéled az ő csodálatos békességét, azt, amiről azt tanítja a Káté: „Istenben való szívbeli öröm Krisztus által”. Megérted azt, hogy mennyire értékes vagy, és hogy milyen jó Istenhez tartozni.

   Jézus beszél a megújult, az eljövendő világ jutalmáról is. Aki engem követ, az örök életet nyer, az részesül az én dicsőségemben a mennyei Atya színe előtt. A 32. kátékérdés így hangzik: téged miért neveznek keresztyénnek. A válasz utolsó sora ez: Krisztussal az örökkévalóságban minden teremtményen uralkodjam. Krisztus nem mint szolgákat vár minket az ő országába, hanem mint az ő dicsőségének részestársait… Királyi méltóságában részesít minket. Nemcsak túlélést biztosít, hanem gazdag életet.

   Higgyétek el, az igazi hatalom a Krisztusé! Mennyi mindent megtesznek az emberek földi hatalomért, dicsőségét, hírnévért! Képesek mások, de saját életüket is tönkretenni azért.

Add át életedet Krisztusnak, és megtalálod annak igazi rendeltetését, szépségét, jutalmát már itt, s majd az ő országában! Ámen.

 

 

Mt 20, 1- 16   (péntek)

 

1 Hasonló a mennyek országa ahhoz a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Ézs 5,1-7

2 Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe.

3 Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül,

4 és ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe, és ami jogos, megadom nektek.

5 Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett.

6 Amikor pedig délután öt óra tájban is kiment, talált újabb embereket, akik ott álldogáltak, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül?

7 Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott fel bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe!

8 Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig. 3Móz 19,13 ; 5Móz 24,15

9 Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt.

10 Amikor az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de egy-egy dénárt kaptak ők is.

11 Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen,

12 és ezt mondták: Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől.

13 Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy dénárban egyeztél meg velem?

14 Vedd, ami a tied, és menj! Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.

15 Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk? Róm 9,16

16 Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.

 

    Egy ismert, és gyakran idézett példázatot hallottuk. Jézus ebben Isten országát egy személyhez, egy gazdához hasonlítja. Isten országa nem valami elvont eszmény, hanem személyes valóság… Valaki nagyon személyesen kiválasztott, nagyon személyesen megváltott, nagyon személyesen őriz az üdvösségre.

   A korán reggel jelenti az idők kezdetét, amiről a HK is beszél („az idők kezdetétől fogva az idők végezetéig”), jelenti az emberi élet elejét, zsenge korszakát, és szó szerint a reggelt is, napjaink elkezdődését. Milyen jó lenne mindig Istenre figyelve vágni neki minden munkánknak, ügyes-bajos dolgainknak! Egyik reggeli énekünkben van szó arról, hogy a Sátán mérges nyilával sokszor ránk támad. Jó, ha úgy indulunk, hogy fel vagyunk vértezve mennyei erővel, tanáccsal.

    A gazda munkásokat keres szőlősébe. Isten országára nem tétlenkedve, hanem szolgálattal készülünk. Megbízatásunk van mindnyájunknak a legkisebbtől a legnagyobbig: Isten igazságának, kegyelmének, Krisztus szeretetének az eszközei lenni… Lehet, csak kis dolgokban: abban, hogy inni adunk szomjazó embertársunknak egy pohár vizet, mondunk egy biztató szót, imádkozunk valakiért.

   Elgondolkoztam azon, hogy vajon, ha tudták volna a reggeli munkások, hogy ugyanannyit kapnak, mint az utoljára érkezők, akkor nem vártak-e volna a munkába állással késő délutánig? Hogy van ez a lelki életben? Éljük világunkat, aztán a végén Istenhez fordulunk? De hol van a vége? Nemcsak az a kérdés, hogy ki az, aki tudja, hogy meddig tart az élete, hanem az is: vajon mit ér az önzésben, hitetlenségben eltöltött élet. A szolgálat egyik jutalma maga a szolgálat. Kegyelem, öröm az, hogy Isten ügyében munkálkodhatunk, buzgólkodhatunk, hogy az ő munkatársai, Krisztus tanítványai lehetünk. Milyen megtiszteltetés! Életünk legnagyobb értéke! (A családért való fáradozásban a legnagyobb elégtétel éppen az, hogy szeretteink javát munkálhatjuk.)

    Látjuk, hogy a gazda kitartóan kijár a piacra, mintha elsősorban nem is az elvégzendő munka, hanem a munkások, napszámosok sorsa érdekelné. Hogy ne vesztegeljen tétlenségben, hogy célt nyerjen az életük, hogy fizetséget kapjanak. Szoktuk mondani: Isten nélkülünk is véghez tudná vinni szent akaratát, de tetszett neki, hogy a mi szolgálatunkat is felhasználja. És ez is értünk van! Hogy önmagában üres, céltalan életünk megteljen tartalommal, áldással. Hogy megtapasztaljuk azt, amiről Pál így ír: munkálkodásotok nem hiábavaló az Úrban. Mert nem csak a mulandókért fáradozunk. Haydn, a híres zeneszerző két évig dolgozott egyik zeneművén. Baráti megkérdezték: hogy van ennyi türelme. Úgy, felelte Haydn, hogy ezt a darabot az örökkévalóság számára készítem.

  A gazda egy órával a munkanap lejárta előtt is kimegy, embereket fogad fel, akik elmennek a szőlőjébe. Isten az utolsó esélyt is megadja nekünk. Túl azon, amit mi logikusnak vagy ésszerűnek nevezünk. Amíg Krisztus hív, soha nincs késő. Amíg az ő szavát halljátok, átadhatjátok szíveteket, életeteket őneki. A jobb oldali gonosztevő története jut eszünkbe. 

   Este a fizetésnél az utolsókkal kezdi a gazda. Miért? Talán kárpótolni akarja tétlenségben, csalódásban eltöltött napjukat? Azt, hogy fölöslegesnek, értéktelennek érezték magukat? Éreztetni akarja velük, hogy ő értékeli őket, azt a keveset is, amit elvégeztek?

    A gazda hivatalos szerződést úgymond csak az első csoporttal köt, csak nekik ígér egy meghatározott pénzösszeget, 1 dénárt. Egy becsületes napszám volt ez akkor. És az utolsó munkások most ezt a bért kapják meg.  

   Aztán az elsők kerültek sorra, akik azt gondolták, hogy ők többet fognak kapni. Ez a mi logikánk: aki többet dolgozik, többet kap. A kapitalizmus alaptörvénye, működési axiómája. A mi agyunk erre van ráállva. És nagyon jól tudjuk, hogy mi jár nekünk. Isten világában más törvények érvényesülnek. AZ igeszakaszunkat megelőző versben olvassuk (tegnap hallottuk): sok elsőből lesz utolsó, utolsóból első. (Akár az ószövetségi nép kiváltságára, kiválasztottság-tudatára is gondolhatunk.)

   A napot végigdolgozó munkások felháborodnak, és zúgolódni kezdenek. Elégedetlenségük az összehasonlításból adódik. Ők megkapták azt, amiért elszegődtek. A baj az, hogy ugyanannyit kapnak a többiek is, akik sokkal kevesebbet teljesítettek… Érdekes, furcsa vonása emberi természetünknek az, hogy állandóan másokkal mérjük össze magunkat. Sérelmeink java része erre vezethető vissza: a családban, az iskolában, a munkahelyen.

  Ők csak egy órát dolgoztak, mi pedig szenvedtük a nap hőségét, mondják. Igazságtalanság! Ne mondjuk képmutatóan, hogy nem az! Elmegyünk egy céghez, keményen dolgozunk 2.000 lejért, és egyszer megtudjuk, hogy a kapus, aki kétnaponta jár be, és szinte semmit nem csinál, ugyanannyit kap. 

   A gazda azt mondja: az utolsónak is annyit akarok adni, mint az elsőnek. Azt teszek a magaméval, ami nekem tetszik. A gazda igazságos volt az első munkásokkal, nem csapta be őket, megadta, amit ígért nekik, és nagylelkű az utolsókkal: nekik is ugyanannyit akart adni.

   A példázat végső soron Isten igazságosságáról szól, ugyanakkor az ő érthetetlen kegyelméről is, amivel nem szállhatunk vitába. Ne az legyen a kérdésünk, hogy ennek vagy annak az embernek hogyan tud megbocsátani az Isten, hogyan részesítheti áldásában, hanem az: hogy van az, hogy én, nyomorult bűnös, Krisztusért az ő gyermeke lehetek, abban a méltóságban részesülök, hogy az ő szolgálatában állhatok. Örömünket nem a mások sikeréhez, hanem Isten végtelen kegyelméhez, jóságához mérjük, és akkor mindig lesz okunk a hálára! Ámen.

 

Mt 20, 17-19  (szombat)

 

17 Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik:

18 Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik,

19 és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják, és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.

    

    Tanultuk bibliaismeretből, hogy Jézus háromszor is beszél tanítványainak arról, hogy ő szenvedni fog, megalázzák, megkínozzák, megölik, de harmadnapra feltámad. A Máté evangéliumának leírása szerint most már utoljára, vagyis harmadszorra hozza ezt szóba a tanítványok előtt. Közeledik az idő, az ő feláldoztatásának ideje.

  Tudjátok, hogy vannak az életünkben kikerülhetetlen események. Lehet, hogy egyáltalán nem tűnnek kellemesnek, kívánatosnak, de részei élettörténetünknek, sőt, küldetésünknek. Ha kihagynánk, szegényebbek lennénk, üresebb, értéktelenebb lenne az életünk. Kicsit erőltetett az összehasonlítás, de ilyen a konfirmáció is, és sok más egyéb az életünkben, amit Istennek engedelmeskedve véghez tudunk vinni. Lehet, nehéznek érezzük, de növekedésünket szolgálja, áldásul lesz nekünk és másoknak. (Egy mindennapi példát említek: ha a szülők, nagyszülők nem vállalnák a gyermeknevelés nehézségeit, kihívásait, akkor kihalna az emberiség… Ez a másokért végzett szolgálat ugyanakkor az ő életüket is gazdagítja.)

   Jézus a világ megváltásának nagy feladatára készül. Tudatosan, önként vállalja ezt, értünk is. Ezért indul el Jeruzsálembe. A Jézus példája mindig elgondolkoztat: mit vagyunk készek megtenni másokért.

Nagyon önző lett a világ. Persze, régebb jobban rá voltak utalva az emberek az egymás segítségére, de igazából ma is szükségünk van egymásra. Sokan mondják, hogy csak az érdekel, amiből hasznom származik. Miért venném magamra a mások gondját? Csak, tudjátok, ez a magunknak élés egy önpusztító életforma. Aki csak önmmagát szereti, az elvéti élete igazi célját. Isten úgy teremtett, hogy csak egymás által lehet teljes az életünk. Boldogságunk össze van kötve a másik ember boldogságával.

   Olvassuk az Írásban, hogy Krisztus nem azért jött, hogy neki szolgáljanak (pedig az Isten Fia volt), hanem hogy ő szolgáljon. A keresztyén élet titka ez. Ezért mondjuk ki már a HK első kérdésében: „nem önmagamé”. Nem bezárkózó, hanem kitárulkozó élet a mienk: Krisztus és az embertársak fele.

   Jézus nyíltan beszél arról a tanítványoknak, hogy nem könnyű ez az út. Kiváltképpen az övé, amit végigjárt értünk. Az Emberfia átadatik a főpapoknak, írástudóknak, halálra ítélik, kigúnyolják, megkorbácsolják, keresztre feszítik. Hát nem szívderítő dolgok ezek! A tanítványok megrettenve hallgatták. Hát akkor érdemes Jézust követni?

   Ezt meg kell kérdeznetek most önmagatoktól. Tényleg, érdemes-e nektek hitvalló keresztyénnek lenni, komolyan venni azt, amit holnap megígértek. Azt is látjátok, hogy sokan csak üres szokásnak, ceremóniának tartják az egészet, és nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a kimondott szónak, fogadalomnak. Érdemes-e a mai világban, ahol egyre inkább hátrány az, ha valaki hitvalló keresztyén, elkötelezni magunkat Krisztus és az ő egyháza mellett? Persze, ha csak úgy névleg, „papíron” tartozom oda, az úgy rendben van, megkereszteltek, konfirmáltam, de nem sokat jelent nekem az egész. Ez az általános, a divatos hozzáállás.

   Krisztus követése ma sem könnyű. Persze, nekünk nem kell a kereszten meghalni, de lehet részünk gúnyolódásban, akár hátrányos megkülönböztetésben is. Sokkal könnyebb életpályák kínálják magukat.

Amikor Józsué a honfoglalás befejezése után összehívja a népet, akkor megkérdi tőlük: kinek akartok szolgálni. A nép gondolkodás nélkül azt mondja: természetesen az Úrnak. Józsué az feleli: ez nem olyan egyszerű (mondani igen). De akkor engedelmeskednetek is kell, akkor meg kell magatokat tagadnotok, akkor a másfele csábító kísértésekről le kell mondanotok. Mintha azt mondaná Józsué: ha úgy gondoljátok, válasszatok mást. Válasszatok könnyebbet!

    Ne járjatok templomba (az sokkal könnyebb), kövessetek más divatos irányzatokat (vallásos vagy nem vallásos változatban), ne fájjon nektek az egyház, a közösség sorsa, ne törődjetek azzal, amit Isten Igéje tanít, ne vívódjatok lelki kérdésekkel, felejtsétek el azt, hogy megbízatásotok van!

   Biztos, hogy ez a simább, a kényelmesebb (szélesebb?) út. A kérdés az, hogy vajon ez a jobb is? Krisztusnak is könnyebb lett volna nem foglalkozni a mi bűneinkkel, elveszettségünkkel. De mi lett volna velünk? Mi lesz gyülekezetünkkel, mi lesz népünkkel, mi lesz Európával, mi lesz a világgal, ha elhagyjuk hitünket, illetve ha nem lesz az valóban szívügyünk, ha közömbösen, érdektelenül élünk?

   Jézus beszámolója azzal végződik: de harmadnapon feltámad. Van szenvedés, van küzdelem, van önmegtagadás, de van győzelem, áldás, üdvösség is. Csak a mulandót, a pillanatnyit akarjátok, csak földi sikereket, élvezeteket, vagy az igazi lelki kincseket, értékeket, amiket Istentől kaptatok, a szolgálat terhét, de örömét és áldását is, és az örök életet?

   Válasszatok, döntsetek! Krisztus már döntött – a kereszt, az önfeláldozás, a szolgálat, a megváltás mellett, végső soron mellettünk. Ne tagadjátok meg szeretetét, legyetek hűséges követői! Ámen.

 

 

Mt 20, 20-28  (vas.de. - konfirmáció)

 

20 Akkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit.

21 Jézus megkérdezte tőle: Mit kívánsz? Ő így felelt: Mondd, hogy melletted üljön az én két fiam a te országodban, az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől.

22 Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk. *

23 Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette. *

24 Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre.

25 De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.

26 De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok,

27 és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. 1Kor 9,19

28 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.

 

      Halljuk az igéből, hogy egy édesanya megy Jézushoz tanítvány fiaival együtt. Mennyire fontos ez: az Úrhoz vinni gyermekeinket, konfirmandusainkat, fiataljainkat! Életüket biztos alapra helyezni ebben a bizonytalan világban. A szeretet, reménység forrásához vezetni őket, amikor annyi kísértésnek vannak kitéve.

   A történetünkben elhangzó kérésében azonban elfogultság, önzés is van. A Zebedeus-testvérek anyja jót akar fiainak - előnyhöz juttatni, beprotezsálni, nagyobb méltóságban részesíteni - de a mások rovására. Szeretnénk a legjobbat gyermekeinknek, de vajon igazságosan járunk-e el? Nem egymás ellen kell nekünk harcolni! Lelki értelemben úgysem vehetjük el az egymás helyét. Közülünk kinek-kinek a maga megbízatásában kell a legjobbaknak lenni, Isten szerint élni, rendeltetésünket betölteni. Ti is, kedves konfirmandusok, egyenként a saját küldetésetekben kell kiválóak, hűségesek legyetek.    

   Jézus nem utasítja egyből vissza a kérést. Rákérdez Jakabra és Jánosra: kiihatjátok-e a poharat, amit én kiiszom? Olyan elgondolkoztató. Kedves konfirmandusok, nemsokára kérdéseket teszünk fel nektek. A HK-ból, bibliaismeretből, aztán hitetekre, hűségetekre nézve. Mindig elszorul a szívem, amikor látom, hogy az őszinte gyermekszívvel mondott fogadalmak semmivé lesznek, mert jönnek a kísértések, kihívások. Mintha Jézus azt mondaná: csak az legyen tanítvány, aki vállalja a nehézségeket is. Csak az, aki nem riad vissza a megpróbáltatásoktól, aki mindenen át kitart. Csak az lehet jó katona, aki nem szalad el az első puskalövés hallatán. 

   Tőletek is megkérdi Jézus (többször hallottátok: a konfirmáció döntés): valóban vele akartok-e maradni, megérinti-e szíveteket az, amit ő tett érteteket, és komolyan veszitek-e, amit ő ígér nektek, és amit most ti is megígértek őneki?  Krisztus követése nem a kényelemről szól, hanem kemény harcról önmagatokkal, a világgal (emlékeztek: „a Sátán, a világ és a mi tulajdon testünk”), odaadásról, hűségről, áldozatról. Azért, mert szeretjük azt, aki halálig szeretett minket.

   Az igében Zebedeus fiai olyan könnyen kimondják: igen. Könnyen elhangzik a fogadalom a ti szátokból is, aztán elmaradoztok a templomból, a gyülekezeti életből, elidegenedtek a közösségtől, a keresztyén élet egyre kevesebbet jelent számotokra, és talán végleg el is szakadtok: vagy máshova csatlakozva, vagy a közömbösségbe. Lehet-e valaki keresztyén Krisztus nélkül, hűséges gyermek, testvér, szülő a családdal való kapcsolattartás nélkül?

  Jézus nem vonja kétségbe tanítványai válaszát. Jézus az evangéliumokban nem mondja senkinek, hogy hazudsz. Hisz, megbízik bennünk, őszinteségünkben. Az utolsó percig szeret. (Valaki azt mondta az életére törő testvérének: szeretetemet csak te tudod –az életemmel együtt – kioltani.) Igen, megteszitek, feleli Jézus. Van bennetek lelkesedés. Megható ezt bennetek is látni. (Hadd említsem meg, annak idején a konfirmáció meghatározó élmény volt számomra. Nagyon valóságosan, személyes éltem át azt, hogy Krisztus engem is megváltott, hogy az övé vagyok: egy életen, egy örökkévalóságon át. Nagyon boldog voltam. Úgy éreztem, hogy még az életem is kész lennék odaadni. Aztán sokszor kis dolgokban tagadtam meg Megváltó Uramat.) Vigyáznunk kell, ismernünk kell gyarlóságunkat, korlátainkat. Mindegyre szükségünk van Krisztus kegyelmére, biztatására.

   Kiihatjátok, mondja Jézus, de a jobb és bal kezem felőli hely azoké lesz, akiknek a mennyei Atya elkészítette. Isten akarata kell legyen a legfőbb elv. Semmit nem akarhatok jobban, mint Isten akaratának az elfogadását. Meg kell értenem, hogy az a legjobb, amit Isten akar. Nagy titok ez! Krisztusban éppen ezt mutatta meg az Isten.

   A többiek megharagudnak… Érthető. Ilyenek vagyunk. Nagyravágyók, versengők.  Jézus magához hívja őket. Látjátok, ez a békesség megtalálásának a feltétele: közelebb menni Jézushoz, így egymáshoz is közelebb kerülni. Az ő jelenlétében minden más lesz. Sajnos, mi sokszor Krisztustól távol akarjuk elrendezni konfliktusainkat.  Sőt egymástól is távol. (Indiai történet: azért kiabálnak a haragos családtagok egymásnak, mert a lelkük távol került egymástól.)

   A világban az erősek uralkodnak. A nagyok, a gazdagok. Ne így legyen köztetek! Ti ismeritek az én alázatomat, ez mindig a szemetek előtt kell legyen. Semmi sem lehet fontosabb, mint az egymás iránti szeretet.  Aki naggyá akar lenni, annak ezt az utat kell követnie.

   Kedves konfirmandusok, legyetek nagyok a szolgálatban, az alázatban! Tudom, nem ez a mai trend. Nem ezt sugallja a facebook, az instagram színes világa. De ez a Krisztus tanítása.

  Aki első akar lenni, legyen a rabszolgátok. Keményen hangzik!  Nem tudom, mit fogadtatok be, mit őriztek meg szívetekben, mit visztek magatokkal abból, amit tanultatok, nem tudom, hogy milyen lelki utat választotok. Szeretném, ha a Krisztus példája lenne mindig előttetek, szeretném, ha az ő szeretete megmaradna bennetek. Szeretném, ha mindig fontos lenne számotokra az ő tanítása. Meg vagyok győződve, hogy ebből igazi öröm, áldás, beteljesedés származik.

  Mert az Emberfia sem azért jött… Krisztus követése szolgálat. Kis és nagy dolgokban. Szeretetének, jóságának, tisztaságának a megosztása környezetünkben.  Ezt tegyétek, és boldog, tartalmas, áldott lesz az életetek! Ámen.

 

Mennyei Atyánk, öröm és hála van szívünkben ezen az ünnepen. Megköszönjük, hogy Krisztus szeretetében, békességében, megváltó kegyelmében lehetünk együtt. Ezen az alkalmon kiváltképpen konfirmandusainkért vagyunk hálásak. Köszönjük, hogy egy újabb nemzedék tehet vallást hitéről, Krisztus melletti elköteleződéséről. Segítsd őket Szent Lelked által, hogy valóban szívből fakadjon a bizonyságtétel, és meg is maradjanak abban! De kérünk, hogy mindnyájunkat erősíts hitünkben, bizodalmunkban, egymáshoz való ragaszkodásunkban. Olyan szükségünk van erre, úgy szétszóródtunk, annyira közömbössé lett a szívünk! Add, hogy fontos legyen számunkra te ügyed, a te szent akaratod, hiszen reánk nézve is az a legfőbb jó! Őrizz meg minket versengéstől, nagyravágyástól, attól, hogy egymás ellenében akarjunk előbbre jutni! Taníts meg minket a krisztusi, királyi parancsolat igazi értelmére, lényegére: szeresd az Urat, és felebarátodat!

   Hallottuk, hogy a Krisztus követése nem könnyű, önmegtagadással jár, olykor szenvedéssel, megaláztatással. Úgy látjuk, nehéz idők következnek, kérünk, adj erőt konfirmandusainknak, mindnyájunknak, hogy kitartsunk a hitben, mert aki mindvégig megáll, az üdvözül. És segíts, hogy a te megtartó akaratod legyen a legfontosabb számunkra, az a megbízatás, amit tőled kaptunk! Hisszük, hogy te az áldást és a jutalmat is megadod. Igédben ígéred: ha rád figyelünk, akkor leszünk jó szerencsések és akkor boldogulunk.

   Taníts alázatra, türelemre, jóságra, szeretetre és a szolgálatban való állhatatosságra! Mert megváltó Urunk is azért jött, hogy szolgáljon. Add, hogy mindenen át őt kövessük, nyomában maradjunk, benne legyen szép, célját elérő, rendeltetését betöltő az életünk, és benne nyerjük meg az üdvösséget.

   Áldd meg további együttlétünket, ifjaink hitvallását, közösségünket a te végtelen kegyelmedből most és mindörökké. Ámen.       

 

Jn 6, 66-69  (köszöntés)

Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.

67 Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni?

68 Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.

69 És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.

    Kedves konfirmandusok, halljuk a köszöntésetekre felolvasott igében, hogy sokan visszavonultak a Krisztus követéséből. Egyházi életünkben a konfirmáció egyfajta vízválasztó. Az elköteleződés kiemelt pillanata, eseménye kellene legyen, a gyülekezet életébe történő tudatos bekapcsolódásé, de a gyakorlatban – sok esetben – az eltávolodás fordulópontja lesz. A búcsú alkalma. Kedvesek voltatok, amikor azt nyilatkoztátok, hogy még egy évig szívesen járnátok kátéórákra. Gondnok testvérünk is mondta, hogy a jelenléti füzetecskét ne dobjátok el konfirmáció után sem. Persze, nemcsak templomba járásról van szó. De a közösség találkozások által erősödik.

    Jézus szavában keserűség van. Megkérdi a tizenkettőtől: ti is el akartok menni. Most személyesen tőletek, hatotoktól is. Olyan könnyen elsodor a világ! Annyi kísértéssel, annyiféle tanítással, divatos elmélettel fogtok szembekerülni. A Sátán darabokra akar szedni minket.  

   Lesz, aki azt mondja: az egyházatok (lelkészetek) félrevezetett, nem az igazságot tanította nektek. Mi majd megmondjuk. A magunkét, hogy aztán te is magadévá tedd azt. Tudjátok, hogy Krisztus a teljes igazság. Nekünk – lelki értelemben - annyi igazságunk van, amennyit elfogadunk tőle. Rá figyeljetek, hozzá ragaszkodjatok, neki engedelmeskedjetek!

   Aztán hallani fogjátok: a keresztyén hit gúzsba köt. Nem enged kibontakozni. A liberális eszmék tesznek igazán szabadokká. Ki kell lépni a régi „rendszerből”: ne legyen fontos sem a család, sem a közösség, sem a hagyományos értékek. Te magad vagy a lényeg. Te majd eldöntöd… Mi azt valljuk, Isten Igéje a bölcsesség forrása, biztos útmutatás, csak arra figyelve tudunk helyesen dönteni, cselekedni. És akkor leszünk igazán szabadok, ha a Fiú szabadít meg minket.

   Mások azt fogják tanácsolni: ne vedd szívre. Elég, ha megkereszteltek, konfirmáltál, egyházfenntartást fizetsz. Ezzel letudtad kötelezettségeidet. Senki nem várhat tőled ennél többet. Ne érdekeljen mélyebben az ige, az evangélium. Van elég dolgod… De kérdezzük meg őszintén: vajon nincs-e állandóan szükségünk az Istennel való élő kapcsolatra, az ő kegyelmére, egymás segítségére, a közösség hordozó erejére? 

   Péter válaszol, és szívünkből kívánjuk, hogy a ti szívetekben is ezt a hang, ez a vallomás szólaljon meg: kihez mehetnénk, örök élet beszéde van nálad. Sokféle hívás, vélemény ostromának lesztek kitéve, de a kérdés az, hogy az örökkévalót, vagy a mulandót keresitek.  Az Úr segítsen titeket, hogy megálljatok a hitben, Krisztust követve legyen szép, hasznos, boldog életetek, és legyen részetek gazdag jutalomban itt és az üdvösségben. Ámen.

 

Úrvacsora

   Jézus áldozatának, megváltásunknak a története árulással kezdődik. Azon az éjszakán. Figyelmeztet az ige: Jézus szeretetére mi sokszor szeretetlenséggel válaszolunk, jóságára gonoszsággal, törődésére közömbösséggel. De ő ezek ellenére kitart mellettünk. A kereszt tehát nemcsak a mi bűneinkről szól, de Jézus Krisztus hűségéről is. Arról, hogy ő minden áron a jót akarja nekünk. Megtartatásunkat, üdvösségünket. Ez a feltétel nélküli, megbocsátó szeretet kell megérintsen, megragadjon.

   Jézus kenyeret és bort ad a tanítványoknak. Valójában az Ószövetségi páska-szertartás elemei voltak ezek, de Jézus most általuk az ő saját áldozatát ábrázolja ki látható, kézzelfogható módon a tanítványok előtt. Amit látunk, amit megérinthetünk, sőt megízlelhetünk, az valóságos hatással van ránk. (Olvastam egy történetet, hogy kigyúlt egy ház, egy gyerek bent maradt, végül egy tűzoltó kimentette, aki súlyos égési sérülést szenvedett. A gyermek hamar felépült, és ragaszkodott ahhoz, hogy szüleivel meglátogassa a tűzoltót a kórházban. Amikor meglátta a tűzoltó csúnyán megégett, sebes arcát, karjait, akkor érette meg igazán, hogy ez az ismeretlen ember milyen nagy áldozatot hozott érte…) Az úrvacsorában a szent jegyek Krisztus értünk vállalt áldozatának tagadhatatlan igazságát hirdetik, ugyanakkor azt is, hogy nekünk részünk van ennek az áldozatnak az áldásában. A mi javunkra történt, és mi ezáltal bocsánatot nyerünk, mi ebből erőt meríthetünk.

  Így vegyétek őszinte szívvel, megilletődve, átélve azt, amit Krisztus értetek is tett, és megérezve annak örömét, hogy ti Krisztus érdeméért megváltott gyermekei vagytok Istennek, szabadok a bűn terhétől. Életetek teljes bizalommal Isten kegyelmére hagyhatjátok, mert aki a legnagyobbat adta, az minden mást is, ami jó, megad nektek! 

  Az úrvacsora a hála alkalma is, ua. a megerősödésé: hitben, bizalomban. Jöjjetek máskor is, legyen az úrvacsora mindig áldott alkalom számotokra! Ámen.   

 

Urunk, mennyei Atyánk, köszönjük, hogy ifjú testvéreinket elvezetted erre az alkalomra, amikor gyermeki hittel, fiatalos lelkesedéssel vallást tettek hitükről, a te Igéd megismeréséről, Krisztus megváltó szeretetének elfogadásáról, az iránta való hűségről, az ő követésének vállalásáról. Olyan jó és megerősítő látni a te kegyelmed munkáját a mi közösségünkben is, abban a tényben, hogy vannak olyanok, akik oda akarják szánni önmagában törékeny és erőtlen, számodra mégis rendkívül fontos és becses, drága áron megváltott életüket a te nagy terved, szent akaratod szolgálatára, Krisztus szeretetének felmutatására. Áldd meg őket hitvallásukban és annak megvalósulásában, ünneplésükben és hétköznapjaikban, céljaikban, tanulásukban, jövendőjükben! Adj jó előmenetelt nekik minden szép, jó és dicséretes dologban! Hadd legyenek anyaszentegyházunknak értékes, odaadó, világító tagjai itt, s akárhol, ahol élni fognak. Áldd meg a szülőket – adj nekik sok örömet, hálás elégtételt őbennük, tartsd meg őket egészségben, békességben!  Könyörgünk a nagyszülőkért, testvérekért, keresztszülőkért és rokonokért. Cselekedd, mennyei Atyánk, hogy tiszta öröm legyen most a szívükben, hogy szeretetben és hitben, a hozzád és egymáshoz tartozás bizonyosságában megerősödve tudjanak tovább menni! Hadd legyen mindnyájunk élete gazdag áldásaidban, bővelkedő a szeretetben, kitartó a megbízatásokban, és az üdvösség reménységét hordozó. Áldd meg köztünk és mindenütt a világon anyaszentegyházadat, minden gyermekedet! Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök igaz Isten, hallgass meg minket. Ámen.

www.bergenyei-reformatus-egyhaz.ro © Minden jog fentartva.