Jel 21, 1-7    (szombat este)

 

   A Jelenések könyvének utolsó előtti fejezetéből hallottuk az Igét. Kitisztul a kép. Annyi félelmetes ítélet, súlyos csapás után új égről és új földről hallunk. Krisztusban a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden (2 Kor 5,17), írja Pál. Isten már most végzi bennünk Lelke által ezt a megújító, újjáteremtő munkát.

   Isten a teremtett világot teljesen megújítja: nem tatarozza, nem kozmetikázza (ahogy sokszor mi tesszük azt az életünkkel). Nincs tenger, semmi fenyegető hatalom, erő.

    És látja János a szent várost, az új Jeruzsálemet. Nincs jobb, találóbb kifejezés az üdvösség helyének, keretének a körülírására. A mennyből, Isten világából száll alá. Teljesen Isten akarata szerinti … Már nemcsak a minta mennyei, mint a szent sátornál, hanem maga a dicsőséges város is. Teljesen elkészítve, mint egy menyasszony. Meglepő hasonlat, mégis szép: a mennyei Jeruzsálemet egy személyhez hasonlítja az ige, akinek tisztasága, szerelme, szépsége az üdvösség leírhatatlan, személyes, bensőséges valóságát érzékelteti.

    Hatalmas hang szól, magyarázza a látomást: Isten sátora az emberekkel van … A sátor (gondoljunk a szent sátorra) az ószövetségben lakóhely, otthon, védettséget, biztonságot kínáló hely. A legbizalmasabb családi közösség helye. Az Isten sátora: az ő közelsége, akadálytalan jelenléte. Velük fog lakni. (Egy novella arról szól, hogy a hatóságok egyik faluban Isten nevére adnak ki körözési parancsot, mert a falu lakói Istenre hivatkozva megtagadták az egyik igazságtalan törvénnyel szembeni engedelmességet.  Kimennek a katonák, és házról házra elkezdik keresni Isten. Minden családnál azt mondják, hogy Isten velük lakik - halljátok, testvéreim? -, mégsem nem találják sehol. Egy idős néni mondja ki az írás végén a lényeget: Isten szeretettel jön, és csak szeretettel lehet vele találkozni.)

    Ahhoz megyünk és annál lakozunk (Jn. 14,23). Nincs ennél nagyszerűbb mondat. Isten arra méltat, hogy közösséget vállal velünk. Ki vagyok én, Uram? Honnan ez a szeretet? Mivé teszel engem szereteted által? Milyen trónra ültetsz, milyen dicsőségben részesítesz? Ha Isten elfogad, van-e jogunk akárkit kiutasítani?

   Gyönyörű sorok, üzenet: letöröl minden könnyet … Először tehát Isten vigasztalásáról hallunk (A HK első kérdése: mi életben és halálodban egyetlen vigasztalásod.)

Boldogok, akik sírnak, akik hiányaikkal Istenhez fordulnak, akik benne reménykednek.

Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom. Hát nem ezek életünk legfájdalmasabb pontjai? A halál, az elsőszámú és egyben utolsó ellenségünk. Valamennyi a bűn következménye. Úgy belebonyolódtunk, hogy nem is tudjuk külön választani az okot az okozattól. Az Isten szerinti, bűn nélküli életben nincsenek ezek. Isten megvigasztal és minden a helyére kerül: fájdalmaink örömökké válnak.  Az elsők elmúlnak. Isten mindent újjá teremt.

   Írd meg! Ezt olvasni, hallani kell Isten népének! A mi vigasztalásunkra, épülésünkre, bátorításunkra hangzik el.  Igaz ígéret ez, megbízható. Megtörtént, elvégeztetett. Krisztus golgotai szózata most teljesül be. Akkor legyőzetett a bűn, most teljesen eltöröltetik, minden következményével együtt.

   Az élet vizének forrásából ingyen …. Megtelik a szívünk örömmel ettől a gyönyörű képtől, de az üdvösség ajándéka minden sejtésünknél fenségesebb („amilyent emberi szív meg sem gondolt”).

   Aki győz … vajon csak az erősek, csak a hősök kapnak jutalmat?  Győzött a Júda törzséből való oroszlán (Jel 5,5). Diadalma diadalunk. Csak az örök, amit Krisztustól öröklünk. Meghalt, de feltámadott, és megerősített miket ebben az örökségben. Nem kell egymás ellen tülekednünk, mindenkinek jut. Mindnyájan Isten teljes jogú gyermekei leszünk.

   Van egy záradék az Igében: kizárásról szól. Jó tisztában lenni ezzel: akik megtagadják a kegyelmet, akik el sem fogadják, akik gúnyt űznek belőle, akik semmibe veszik a mások életét/halálát (a Krisztusét), akik bemocskolják magukban Isten szentségét, akik hamis isteneket imádnak és hazugok. Sok baj gyökere a hazugság (rágalmazás, rossz hír keltése, gyanúsítgatás, hamis tanúságtétel)

   Második halál… Ez az ige az életről szól (a halálról csak azért, hogy az életet válasszuk). Figyelmeztető táblákon is – pedig az életet védik – szerepel a halál szó: halálos veszély. Kerüljük el! Az elkerülésnek egyetlen módja van: az egyenes út, a nagybetűs, Krisztus útja, kegyelme.  Ámen.

 

 

2Pt 1,1-11     (bibliaóra)

 

   A bemutatkozás két nevet tartalmaz: a Simon Péterét és a Jézus Krisztusét. Így van értelme, a tanítványi mivolt meghatározó jellemzője ez a Krisztushoz tartozás. Martin Buber írja: az én csak a te által válik igazi önmagává, egyáltalán valóságossá. Létünk alapja Krisztus. Vele teljes a mi életünk.

   Kikhez szól? Mindazokhoz, akik ugyanabban a drága hitben részesültek. Testvérek, drága hitünk van! A Krisztus igazságára épül, amit drága áron szerzett meg és ajándékozott nekünk. Vajon, nekünk mennyire drága? Mennyire értékeljük? Tudjuk, a legdrágább, legértékesebb dolgokat is félre lehet dobni (világunkban ezt a folyamatot látjuk), a legfontosabb kapcsolatot is fel lehet rúgni, elszánt, megkeseredett hitetlenséggel azt lehet mondani: nem érdekel. Nekünk legyen drága ez a hit, ez az igazság!

    Az apostoli köszöntés jól ismert szavai hangzanak el: kegyelem és békesség. Hát nem ezek a legfontosabbak? Lehet-e a jobbat, többet kérni, kívánni? Biztos Péter is ismerte a siker, szerencse, a hírnév, jólét, meggazdagodás szavakat, de – bár ezeknek is megvan a jelentőségük - ezeknél fontosabb, amit itt kimond. Azt is halljuk: minél jobban megismerjük Istent és szent Fiát, annál jobban bővelkedünk ezekben. Mert nála van a kegyelem és békesség forrása. Már-már azt sugallja: a kegyelmet és békességet nem is annyira kérni kell, mint Istentől – hozzá egyre közelebb jutván – elfogadni.

   A továbbiakban is ezt hangsúlyozza az ige: mennyei Atyánk dicsőségével és isteni erejével elhívott minket, és megajándékozott mindennel, ami az életre és a kegyességre, azaz istenfélő magatartásra való …  Isten felruház minket Lelke által, képessé tesz, hogy őneki éljünk.  Szeretete erőtere vonz minket … szinte nehéz ez ellen a lelki ösztönzés ellen rugódozni. Mégis sokszor megtesszük: szembeállunk, saját útjainkra térünk, Isten nélkül akarunk boldogulni.

    Pedig drága és hatalmas ígéretek várnak ránk … hogy az isteni természet részesei legyünk. Valósággal szédületes ez a kijelentés. Az isteni természet részesei. Krisztus azért hajolt le hozzánk, hogy vele és általa felmagasztaltassunk, azért vette fel sorsunkat, hogy mi is osztozhassunk az ő isteni dicsőségében. Ez a felemeltetés ua. megmenekülés a pusztulástól. Nincs más alternatíva: vagy Isten gyermekei, vagy az ördög rabszolgái. Vagy visszafogadott, kegyelmet nyert fiak és leányok, vagy tékozlók.

   A pusztulást – tanítja az apostol - a kívánság okozza (epitümia). Nagyra- és uralkodni vágyás, valami megszerzésének, elérésének a vágya, ami nem Isten akarata szerint való, mert nem a javamat szolgálja.  A kísértés gerjesztette kívánság ez, aminek célja a bukásunk, és nem a boldogságunk.  Vajon nem kell-e jobban odafigyeljünk. Milyen vágyak, indulatok befolyásolnak minket?  Mit engedünk közel a szívünkhöz, minek engedünk teret, kibontakozási lehetőséget magunkban? Fontos a belső, lelki figyelem, irányultság. Fontos a kísértésektől való elfordulás (fizikai értelemben is) a Krisztushoz való odafordulásban. Az Úr közelében a kívánságaink szublimálódnak: tudjuk a jót kívánni, a békességet, az áldást, és annak szétosztását.

  Törekedjetek teljes igyekezettel. Van, ami rajtunk áll tehát, a mi felelősségünk. Olyan könnyen kimondjuk: ilyen vagyok. Elgondolkoztunk-e azon, hogy Isten milyennek akar látni? Teljes igyekezettel azon vagyunk-e, hogy a Krisztus arca ábrázolódjék ki rajtunk? Ehhez szüntelenül rá kell nézzünk. Ő kell betöltsön. Gy. E. : amire nézünk, az befolyásol.

    Mi történik? Kibontakozik Krisztus élete bennünk.  Szívet-lelket gyönyörködtető felsorolást hallottunk: hit, emberség, ismeret, önuralom, állhatatosság, kegyesség, testvéri szeretet, mindenki iránti szeretet.  A hittől a szeretet kiteljesedéséig. Közben olyan tulajdonságok, amik kedvesek Isten és az emberek előtt is. A hittől a szeretetig. A tökéletesség mértéke a szeretet. Minél inkább helyet kap szívünkben, annál kevesebb lesz az ítélkezés, neheztelés, megszólás, irigység.  Ezeknek az őszinte mérlegelése jelzi, hol tartunk a szeretettel való beteljesedésben.  

   Ezek a gyümölcsök azt is világossá teszik: Krisztusban vagyunk, nem vagyunk tétlenek. Krisztus nem tétlen tanítványokat akar, akik elvannak, mint a befőtt. Se nem ártanak, se nem használnak. A fény világít, a só sóz, a hegyen épített város menedéket nyújt. A tanítvány követi Mesterét. A krisztusi természethez hozzá tartozik a szolgálat.

Az elfordulás tőle: vakság, visszatérés a bűnökhöz.

   Meg kell erősödni az elhívásban, a kiválasztásban. Ha Európában a keresztyénség alkonyáról, hanyatlásáról beszélnek, akkor itt van a bajok gyökere. Beleszülettünk egy keresztyén hagyományba, ami nem személyes meggyőződésünk már, nem személyes megszólítottság. Pedig Isten így keres mindnyájunkat. Neveden hívtalak. Az igazi hit nem valamit hisz, hanem valakiben hisz.

   Az a hit általi tudatosság kell áthasson  minden pillanatban, hogy Isten elhívott, megváltott, megbízott gyermekei vagyunk. Így lehet igazán Krisztus nyomdokaiban járni, hálát adni, erőt kérni, feladatokat végezni. (Egy orvos számolt be az életéről, még gyakornok korában kipróbálta a kábítószereket, majd egyre jobban hatásuk alá került, nem tudta végezni a munkáját, lakását is elveszítette, utcára került, ahol – nyilván - hallgatott orvos- múltjáról, ott történt, hogy egy partin vett részt, már belőtte magát, amikor a társaságban valaki rosszul lett, a barátai kétségbeesetten kiáltoztak: nincs-e valaki, aki segíteni tudna … mire a mentők megérkeztek, a fiatalember meghalt. Nagyon megrendítette az eset, és nagyon mélyen magába szállt: orvos vagyok, azért tanultam, hogy gyógyítsak, emberek életét mentsem meg, és egy utolsó drogos lettem, aki sem magamon, sem másokon nem tudok segíteni. Ez volt a fordulópont életében a szabadulás fele.) Nekünk is erre kell ráébrednünk: Istenhez tartozunk, Istennek tartozunk. Nagyszerű küldetésünk van. Nem vehetjük félvállról.

   Nem fogtok megbotlani. Nagy kijelentés. Ha mindig erős lenne a hitünk, ha soha nem kételkednénk, ha semmi el nem vonná figyelmünket. Milyen jó, hogy az Ige nem feltételes módban fogalmaz!

   Nagy ígéret hangzik el: dicsőségesen mehettek be. Ennél többet senki nem mondhat nekünk. Ezért érdemes hinni, szolgálni, Krisztuséi maradni. Ámen.

 

 

 

2Kir 8, 1-6 (szombat este)

 

 

   Elizeus életének egy kevésbé ismert mozzanatát hallottuk. Elizeus Isten embere, Isten követe. Akik rá hallgatnak, Istennek engedelmeskednek. Az Istenre figyelő élet áldás. Megfigyelhettük: az asszonynak állandó jelzője most már: akinek fiát életre keltette. Ez a csoda meghatározta őt, egész lényét, valóját, betölti örömmel, hálával napjait. Így van az, akinek az Úr életet ajándékoz, akinek odaajándékozza életre keltett Fiát.

   Indulj útnak! Azt látjuk: az Isten szerinti élet nem kényelmes üdülés, hanem állandó kihívás, vándorlás, küzdelem. Ez még nem a békesség és mennyei nyugalom hona. Az asszonynak útra kell indulni, idegenbe mennie, nem is kis ideig: 7 esztendeig. Idegenben még többnek tűnik. Az igében az áll:  jövevényként. Annyira ide gyökerezünk – ez földi vonatkozásban fontos is, jó, ha ragaszkodunk otthonunkhoz, szülőföldünkhöz –, de tudnunk kell: nem ez a mi maradandó városunk. Idős testvér mondta egyszer: várom a mennyei behívót. A behívó előtt kiküldőt kapunk. Menj, tedd ezt! Bár az éhínség elől kell elmennie, mégsem menekülés, hanem megbízatás.  És az asszony azt tette. Ha nem engedelmeskedik, akkor nem folytatódik a történet. Az engedelmességből áldás fakad.

   Nem tudjuk, mennyire volt áldásos az asszony idegenben tartózkodása. Biztos nem hallgatta el, hogy fiát Elizeus próféta Isten hatalmával feltámasztotta. Sokan hihettek, sokan áldhatták a felséges Isten nevét. A filiszteusok között, az ellenség földjén is.

Isten néha az ellenséghez küld. Mi is ellenségei voltunk. Megbékéltetett magával.

    A kijelentett hét esztendő elmúltával visszatért az asszony. Pedig lehet, hogy már berendezkedett, megszokta, talán kényelmesen is élt. Mégis, tudja, hol van a helye, hol vár rá szolgálat. Hazaérve, segítségért folyamodik a királyhoz. Nem túl kellemes dolog mások segítségét kérni. Kiszolgáltatva lenni. Az ige arra biztat, forduljunk bizalommal a mennyei Királyhoz. Ő nem utasít vissza, és nem kell kiszolgáltatva éreznünk magunkat előtte (szemrehányás nélkül), sőt ő szolgáltatta ki magát nekünk.

    A király éppen Géházival, Elizeus szolgájával beszélget Elizeus nagy tetteiről, az Úr nagy tetteiről.  Isten tervében nincsenek véletlenek, sőt, a látszólagos, a vélt véletlenek részei az ő stratégiájának.  Az Úr kezében hordozza övéit: itt segíteni akar a király által az asszonynak, segíteni akar az asszony által a királynak. Isten így akar felhasználni miket: földi és lelki segítségnyújtásban. Az engedelmességnek messzemenő, messze mutató következményei vannak.

    Íme, az asszony, ímhol a fia, akit életre keltett. A Fiú a meggyőző érv … a meghalt és feltámadott, az életét odaadó és újra felvevő Krisztus.

   Van egy érdekes mondat: elbeszélte az ügyét … az Úrral valót, és előadta földi kérését is. Vajon, miről beszélünk, csak földi ügyeinkről (fontosak), vagy az Úr szabadításáról is.

Az asszony nemcsak a mezőit kapja vissza, hanem mindenét. Akié a Fiú, azé az élet! Ámen.

 

 

2Pt 2      (szombat este)

 

    Péter apostol egy egész fejezeten keresztül ír a hamis tanítók ellen. Szinte egy lélegzetvétellel mondja el üzenetét a veszélyhez mért szenvedéllyel.

   Mindig voltak, mindig lesznek. Mi az oka? Az emberi gyarlóság, hiúság, nagyravágyás, fontoskodás. Az ősbűn mindegyre megújuló (mutáns) megnyilvánulása: Isten nevében Isten helyére lépni.

   Eretnekségeket csempésznek be. Nem tiszta tanítást, nem tiszta módszerekkel. Ami megkülönböztető jegyük: megtagadják az Urat, aki megváltotta őket is. Erről ismerjük meg, írja János ….  Krisztus személyén dől el az igazság és hamisság, a helyes út és a tévelygés, az élet és halál,üdvösség és a kárhozat kérdése. Megváltóm-e vagy nem, elég-e az ő kegyelme nekem, vagy nem. (Spártaiak harcoltak egyik szövetségesük oldalán, egy kém jött hozzájuk, aki azt állította, hogy a királyuktól hozott üzenetet: azt parancsolja, hogy vonuljanak vissza, hagyják abba a harcot, és bőségesen jutalmat kapnak. Hazudsz, mondták neki, királyunk soha nem szólít meghátrálásra, cserbenhagyásra, és soha nem ígér más jutalmat annál, aminél nincs is nagyobb: ez pedig a győzelem.)

   A tévtanítók néhány jellemzőjét is felsorolja az apostol: kicsapongás (lelki is lehet), az igazság káromlása, szép szavak, kapzsiság. A szép szavak nagyon veszélyesek, ha nem igazak. Minket fenyeget: a hálót Isten gyermekeire vetik ki. Fel kell készülnünk. Tudnunk kell, hogy az ítélet készen van számukra. El nem kerülik kárhozatukat. Ha nem a Krisztus útján járnak, akkor rossz irányba haladnak. Egyetlen út van, minden más tévelygés.

    A bűnbe esett angyalokról Péter  apostol ír erről a legtöbbet. Van néhány csak az ő levelében előforduló tanítás. Felmerülhet a kérdés, hogy számukra miért nem nyílt és nyílik meg a kegyelem lehetősége. Nincs hiteles, igei válaszunk erre. Arra gondolhatunk, hogy Isten őket angyali természettel, magas tudatossággal ajándékozta meg, Isten közvetlen közelében éltek, és ha mégis szembeszálltak vele, akkor nem akarnak Isten megtartó szövetségébe tartozni.

   Előjön Nóé példája, akiről már hallottunk. Az igazság hirdetője. Mondhatnánk, bizonyságtételének nem sok eredménye volt: ám családja tagjai megértették általa Isten akaratát, és a maradék lettek, akiket Isten újból megáldott. Mégsem volt hiábavaló. Sodoma és Gomora város lakói istentelenségük miatt pusztultak el. Tkp. az ítéletben kiábrázolódott az az állapot, amiben éltek. Isten nélkül nincs élet. Csak annak a látszata. Minden gazdagság ellenére. Az ítélet: annak nyilvánvalóvá létele, hogy milyen Isten nélkül.  Lót, az igaz: a megigazított, az Isten igazságát elfogadó. Később Bálámról is hallunk.

   Isten meg tudja szabadítani övéit a kísértésektől, a gonoszokat megtartani … az ítélet napjára. Különös kijelentés: ítéletre megtartó hatalom. Miért áll fenn ez a gonosz világ, kérdezzük sokszor. Mindenekelőtt azért, mert Isten hosszan tűr érettünk, aztán, ahogy halljuk az igében: a gonoszokat – akik meg nem térnek - Isten az ítéletre tartja meg.

   Tisztátalan vágyak … Erről is többször olvasunk Péter leveleiben. Bibliaórán hallottuk: a kívánság dönti pusztulásba a világot.

   Dicsőséges hatalmakat káromolnak. Mekkora bűn! Milyen könnyelműen teszik! A magát nagynak képzelő ember, akinek énje az istene, aki Istennek képzeli magát, isteni jogokat követel magának. Lásd mai világunkat is. Elbizakodottak, önteltek. Mint az oktalan állatok.

   Egy részletes jellemzésben feslettségről, stb. hallunk. Érezzük, konkrét helyzetre gondol az apostol. A könnyű evangélium hirdetőiről van szó. „Használd ki a mát! Minden a tiéd. Nincsenek korlátok, gátlások. Isten úgyis mindent megbocsát.” Igaz, a bocsánat általános, de nem automatikus: bűnbánó lélekkel lehet elfogadni.

    Üres az életük. Színesnek tűnik, de szappanbuborék, nincs tartalma, nincs értéke, miközben nagy a reklám, a fellengzős szöveg.

    Szabadságot ígérnek … de maguk is a romlottság szolgái. „Szabad leszel”. A drog, mondják, különös szabadság élményt nyújt, kitágul a tudat… de milyen nyomorult, gyalázatos megkötözöttség lesz belőle.  Egyetlen lelki szabadság van: a Krisztushoz tartozás. Lelki szabadságunk közege – akár a halé a víz – az ő szeretete. Lételemünk.

   A visszaesés veszélyeire is figyelmeztet az Ige.  Utóbbi állapotuk rosszabb az elsőnél. Aki a tisztaságból visszakívánkozik a romlásba, az igazságból a hazugságba, annak lelke valósággal megromlott, eltorzult. Isten kegyelme őrizzen minket ettől, hanem maradjunk meg a kegyelemben, Krisztus szeretetében! Ámen. 

 

 

 

Lk 1, 57-80      (szombat este)

 

 

   Erzsébet fiút szül – az Isten ígérete szerint. Az ígéret gyermekei vagyunk (Róm 8,9).

Eljöttek a rokonok és szomszédok, és együtt örültek. Benne volt akkor még az emberekben ez a közösségi reflex. Facebook-os világunkban ezer képet küldünk, osztunk meg életünk eseményeiről, mégis egyre inkább privatizálódik örömünk. „Úr, Jézus, kérlek, taníts meg örülni”, másoknak, másokkal. Azért örültek kiváltképp, mert meghallották, hogy Isten irgalmasságot cselekedett Erzsébettel. Ez az elem, ez a hitbeli látás hiányzik sokszor örömünkből. Ha észrevennénk mindenben Isten kegyelmét, akkor mindig boldog és hálás lenne a szívünk.

   Nyolcadik nap kerül sor az újszülött körülmetélésére Isten parancsa szerint. Csodálatos dolog, ha életünk nagy fordulópontjain, de mindennapjaiban is Isten akarata van jelen.  Zakariás neve azt jelenti: az Úr megemlékezik. János név jelentése: Isten kegyelmes. Ez a név  a Krisztus útkészítőjének életprogramja: Isten kegyelmét hirdetni. Anyja tudja ezt. Az asszonyi szó nem elég meggyőző,  Zakariás írásban tesz bizonyságot Istene akarata, Isten kegyelme mellett. Ua. megnyílik a szája is. A kételkedés zárta be, a hitvallás nyitja meg.

    Beszélni kezdett, és az első mondanivalója az volt, hogy áldotta az Istent. Mivel kezdjük a napot, mivel kezdjük munkánkat, iskolai programunkat, stb.? Sok erő származik a hálaadásból. Szent félelem szállja meg mindazokat, akik hallják - valami különös, csodálatos ez. Szívükbe vésik a hallottakat, és megkérdik: vajon mi lesz ebből a gyermekből. Emberi szemmel nézve Keresztelő János nem futott be nagy karriert, nem lett gazdag, nem szerzett diplomát, de az éppen Jézus minősíti őt a legszebb jelzővel: nem született nagyobb. Isten másként értékeli életünket. Annak alapján, hogy mennyi áldását fogadtuk el és adtuk tovább másoknak. János sok áldás előtt nyitotta meg életét, sok áldást adott tovább, emberek sokaságát vezetve Krisztushoz.

    Aztán hallottunk egy gyönyörű, magával ragadó imádságot, Szentlélekkel elmondott fohászt, dicsőítést. Csupán néhány gondolat.

Zakariás hálát ad Istennek, mert meglátogatta és megváltotta a népét. Biztos személyesen is nagyon örül, nagyon büszke a fiára, először mégis másokra tekintve hálás. A megváltásért, ami az Istennek legnagyobb áldása, ajándéka Krisztusban. 

   Erős Szabadítónak nevezi az elközelített megváltót, akit Isten örök időktől fogva elrendelt, szent szövetsége szerint. Végtelen öröm felismerni, hogy Isten terve biztosan megvalósul, és még nagyobb azt megérteni: Isten minket is felhasznál kegyelmi munkájában. A megváltás célja az, hogy megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki (74.vers).

   Az evangélium egyik legszebb összefoglalása ez: Krisztus azért jött, hogy megszabadítson (bűntől, megkötözöttségeinktől, a bűn következményétől) avégre, hogy félelem, akadály, kételkedés nélkül, örömmel, felszabadult lélekkel szolgáljunk Istennek.

Istennek szolgálni. Ebben teljesedik ki az életünk. Ha üresnek, értelmetlennek étezzük életünket, akkor ezért van. Svájci lp. ismerősöm mondta el, fia kitűnő műszaki szakember volt, az AEÁ egyik legnagyobb cégénél dolgozott magas beosztásban. Egyszer mindenki meglepetésére otthagyta az egészet, Afrikába költözött, egy ottani lányt vett feleségül, és egy keresztyén szervezet munkatársaként dolgozik.

   Ha életünk céljára kérdezünk rá, végül is ide jutunk … A teremtett, megváltott ember legfőbb küldetése: teremtő Istene akaratát cselekedje, megváltó Ura szeretetét élje, adja tovább. A szolgálat tehát a legmagasabb rendű feladatunk. Életünk igazi kiteljesedése. A legértékesebb élet nem azoké, akik a legtöbbet halmoznak fel, gyűjtenek, hanem akik a legtöbbet adják.

   Nem egyforma a feladat, amit kapunk. Sajátos megbízatások vannak: e kisgyermeké is. Az Úr előtt utat készítesz. Nekünk először járni kell ezen az úton, hogy mi is készíthessük másoknak, mi is Krisztusra tudjunk mutatni. Íme, az Isten Báránya!

   Isten végső terve az üdvösség. Ez a Keresztelő János útkészítő munkájának a lényege: ráirányítsa az emberek figyelmét arra, aki Üdvözítőül jött. Aki hisz őbenne ….

   Mindez Isten könyörülő irgalmáért van, amellyel meglátogatott a felkelő nap a magasságból, hogy világosságot hozzon és a békesség útjára igazítsa lábunkat. Hát nem ez a legfontosabb? Ennyire kivilágítva soha nem volt földünk. Műholdakról is látszik, amint a nagyváros fényárban úsznak. De nem volt talán soha ennyi lelki sötétség, irigység, harag, önzés. Csak a felülről való világosság vezethet minket a békesség útjára: annak fényénél ismerem fel Istent és az embertársat. Ámen.

 

 

Bírák 16, 1-21          (bibliaóra)

 

    Sámson nazír volt, Istennek szentelt életű személy, mégis nyilvánvaló bűnök vannak az életében. Nincs tökéletes ember. Tisztában kell lennünk ezzel. Kísértések között élünk. 

A Sátán ismeri gyenge pontjainkat … Sámson esetében ez a testiség volt. Lehet a hiúság, az anyagiasság, gőg, stb. Sokszor rácsodálkozunk híres emberek esetében kicsinyes gyarlóságaikra. Mindnyájunknak szükségünk van kegyelemre.

    Figyelmezetés is: nem kell a kísértéseknek elébe mennünk, nem kell kihívnunk azokat magunk ellen. Mit keresett Sámson Gázában, miért nézett a parázna nő után, miért ment be hozzá? Vannak olyan helyzetek, amik egyértelműen veszélyt hordoznak magukban.

Saulnak imponáló az ereje, de tudjuk, lassan már a saját dicsőségére használja. Ez a bukás kezdete. Istentől kapott talentumainkat saját dicsőségünkre, öncélú csillogásra fordítjuk.

    A másik történetet komolyabb felütéssel kezdődik: megszeretett egy asszonyt. Ha sokat járunk Isten útjain kívül, akkor valami magára vonja a figyelmünket, és egyre jobban, egyre végzetesebben magához köt.

   Még el sem kezdődik a szerelmi történet, Delila máris lepaktál a Sámson ellenségeivel. Milyen szomorú: számára játék, képmutatás az egész. A Kísértő célja ez: elszakítani Istentől, az élet forrásától, elvágni a gyökereket. Nagy ígéretekkel halmoz el: gazdagság, szerelem, beteljesedés.  (Két barát története. Egyikük szédíti a másikat

: nagyszerű, remek, mesés az életem, olyan örömöket élek át, amikről nem is álmodtál, a családi légkör langyos lábvíz ehhez képest, ahhoz, hogy kiderüljön: a hencegés mögött semmi sincs. Csak „olyan egyedül” volt.) Ital, drog, egyebek …

    A másik ember csak prédának kell! Nem másért. Trófeának. Ez a gonosz természete.

Még egy kis anyagi haszon is ráadásnak: 1.100 ezüst (a Miká bálványának ára). Egy munkásélet keresete. Baj van az ezüst pénzekkel a Bibliában! „Nem aranyon, vagy ezüstön”. Krisztus nem ezüstben fizet: sokkal értékesebbet kínál fel értünk.

   Elkezdődik a halálos játék. Sámson – félelmesen ábrázolódik ki rajta később külsőképpen is – vak. Hogy nem látja, hogy mire megy ki a dolog? Hogy Delilának egyetlen célja van: őt az ellenség kezére játszani. Mennyire ostoba tud lenni az ember: nyilvánvaló, hogy merre visz az út. De nem akar visszafordulni. A filiszteusok ott ólálkodnak a belső szobában (az imádság helye kellene legyen, Jézus szerint). Vajon imádkozik még Saul? Veszélyes jel. Látja, hogy nem tréfa … ha tehetnék, megölnék.

   És tovább megy: másodszor, harmadszor. Ekkor már elalszik. Lélekben, figyelemben fokozatosan gyengül. A figyelem a lélek szeme. Nagyon kell vigyázzunk, hogy figyelmünk mire irányul! Hogy észrevegyük a figyelmezető jeleket.

   „Hogyan mondhatod, hogy szeretsz” … A szavak – ha nincs a szív mögötte – nem jelentenek semmit. Sámson belefárad. Lelkében adja fel a harcot. Ekkor már közel van a külső bukás is. Erős volt, de nem volt már kapcsolatban az erőforrással.

Kitárja a szívét … nyilatkozata vallomásértékű. Hitéről, odatartozásáról való bizonyságtétel. Mi a baj vele? Hiszen tovább kell mondanunk! Sámson itt a régi hitéről, már feladott odatartozásról beszél: voltam. Igen, valóban az Úrnak szolgáltam. De most már fontosabb vagy te. Ez nem élő hitvallás, ez tkp. a hit megtagadása. Júdás lépése: igen, tanítvány voltam, de bennetek – farizeusok, vezetők - látom a jövőt.

    Elaltatta ölében. A Sátán nagyon el tud altatni minket. Sámson felriad, és nem arra gondol: megsegít az Úr, hanem arra: majd én … Ám a feltételeket már megtagadta. Elhagyta az Úr. Erőforrása az Úr volt. Isten nélkül valóban olyanná lett, mint bárki más. Isten tud mássá tenni!

   Sámsont megvakítják, megalázzák, rabszolgává teszik. Célba ért a Sátán terve.  A bukott angyal az emberek bukását tekinti célnak. Ragaszkodjunk ahhoz, ki meg akarja nyitni szemeinket, szabaddá akar tenni, aki fel akar emelni minket! Akitől senki és semmi el nem szakíthat. Ámen. 

 

 

 

Lk 4, 14-30        (szombat este)

 

    Jézus a Lélek erejével tér vissza Galileába. Megkísértése után történik ez. A Jakab leveléből hallottuk a bibliaórán, hogy a kísértés – ha kitartunk benne – állhatatosságot szül, az pedig tökéletes cselekedetet. A kísértések közelebb vezetnek Istenhez, mint a kisgyermeket a szülőhöz a sötétség ijesztő valósága. A kísértések emlékeztetnek arra, hogy felülről való erőre van szükségünk. Általuk bölcsebbek leszünk, tudatosabban éljük meg hitünket, jobban megértünk másokat.

   Jézus híre elterjedt, olvastuk  – ez az a jó hír, amit Jézus nemcsak szól, hirdet, hanem sugároz is. A jó hírnek hangzania, de látszania is kell.

   Názáretbe megy Jézus, ahol felnevelkedett.  Jézus – az evangélium szerint – tanítói szolgálata elején keresi fel fogadott szülővárosát. Furcsán hangzik, de nyilvánvalóan gyermekkori ismerősei, barátai, szülei rokonai élnek ott. Hirdetnie kell az Isten elközelgő országát a hozzá közelállóknak is. Szívszorongató jelenet ez. Az a gyermek, az az ifjú, aki ott élt közöttük szelíden, alázatos szívvel, az most Isten felkent Messiásaként jön vissza, kijelenteni azt, hogy ő a testet öltött Isten Fia.

   Jézus az írásokból indul ki. Az Ésaiás könyvéből olvassa azt a részt, amelyik az eljövendő Messiásról szól. (…) A Lélek erejével olvas arról, hogy az Úr Lelke van rajta, az evangéliumot hirdetve arról, hogy ő az evangéliumot hirdeti, gyógyítva, szabadítva arról, hogy ő az Istentől küldött gyógyító és szabadító. Mennyire hiteles, mennyire egy az Igével a Krisztus élete! Ő maga az Ige.

    Mindenki rá figyel. Ott van az emberekben a kíváncsiság: vajon mit fog most mondani, hogyan magyarázza a felolvasottakat. Jézus pedig az Igét mondja tovább, amelyik róla beszél. Ma teljesedett be a ti hallásotokra! Jézus a kijelentés magyarázata. Benne teljesedik ki az Isten akarata. És olvastuk: mindnyájan csodálkoztak a tanításán (valóban csodálatos az!), egyetértettek vele. Van-e szebb dolog, mint Jézussal egyetérteni? De vajon akkor egyetértünk, ha leleplezi képmutatásunkat, lelki ürességünket? Ha megtérésre szólít fel, eddigi hamis álláspontunk, értékeink feladására? Nem elég szeretni az igazságot, annak engedelmeskedni is kell. Nem elég szép dolgot mondani Jézusról, tanítását magunkra nézve is követelménynek kell tekintenünk.

   Názáretben a tanításon való csodálkozás, az arra való rábólintás, fellobbanó lelkesedés, egyetértés után hamar megjelenik az okoskodás lelkülete. A kérdésben lekicsinylés van. Hát nem a József fia? Az egységet, ha nem igazi, nem a Krisztusban való hitből fakad, hamar meg tudja bontani az emberi okoskodás, a magát nagyra tartó, fontoskodó, mindent megmagyarázni gondoló mentalitás. Ha pedig kimagyarázzuk, akkor már nem kell hinni benne. A tudományok bűvöletében élő embernek nagy kísértése ez. Nagy alázat kell ahhoz, hogy észrevegyük, elfogadjuk Isten megalázkodását.

   Jézus hangjában fájdalom van. A názáretiek, akik közel állnak hozzá, visszautasítják őt, és vele együtt az evangéliumot. Jézuson kívül nincs evangélium. Igen, ma is sokan megbotránkoznak Jézusban: miért kellett meghalnia, miért nem gyógyított meg mindenkit, miért nem mutatta meg Isteni erejének teljességét. Egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában. Súlyos mondat. Az előítélet erejéről, hatalmáról beszél. Arról, hogy mennyire nem tudjuk észrevenni egymásban Isten kegyelmének munkáját. Ha a názáretiek Jézusban nem voltak képesek meglátni ezt. 

   Jézus ószövetségi példákat idéz. Illés is idegenbe, egy pogány özvegyasszonyhoz küldetett. Ott befogadták. Felismerték, hogy ő próféta. Elizeus a szír Naámánt gyógyította meg, aki felismerte Isten hatalmát. Hogy van ez? Vajon, nem kellene-e elszántabban harcolnunk előítéleteink ellen, egymás lebecsülése ellen? Isten áldása, Krisztus szeretete látja kárát. (Egy kolostor története …  egyikőtök a Messiás.)

   Hihetetlen gyorsasággal változik meg a názáretiek véleménye. Megtelnek haraggal. Jézus beszéljen csak a Biblia szép tanításairól, de őket ne utasítsa rendre, őket ne tanítsa, nekik ne mondja meg. A mai modern ember hozzáállását látjuk. Nem sokat változtunk. Kérdés, hogy milyen irányba. Haragjukon nem is tudnak uralkodni, kiűzik Jézust a városból, sőt, meg akarják ölni. Egy fonák megoldás: ha az igazságot kiűzzük, megöljük, akkor nem kell foglalkoznunk hamisságaikkal, igazságtalanságaikkal. Jézusra, a Megváltóra haragszanak, hogy meg akarja váltani őket. Őket nem kell megváltani, nincsenek rászorulva.

   Érdekes kifejezés: Jézus átment közöttük, pedig közöttük akart maradni. Vajon közöttünk van-e Jézus, vagy csak átmegy, nincs megállása, nincs helye nálunk? Jézus magára vállalja Názáret nevét, de a názáretiek nem vállalják a Jézus nevét, szeretetét. Vállaljuk-e, hordozzuk-e őt? Azt tanítja:  aki hisz bennem, örök élete van. Kérjük, maradjon velünk, hogy általa megtartatásunk legyen. ÁMEN.

Kegyelmes Urunk, szerető mennyei Atyánk,

köszönjük, hogy  Igéd, Krisztus Urunk szava által szóltál hozzánk. Bárcsak a Lélek által nyitott szívű hallgatók lennénk! Bárcsak a jó hír nemcsak szólna, de meg is látszana közöttünk! Szívbeli öröm hallani a próféciát Megváltónkról, aki azért jött, hogy evangéliumot, a megváltás jó hírét hirdesse és tegye valósággá számunkra, szegény bűnösök számára, … hogy szabadulást hirdessen nekünk, sokszor félelmek, gondok, bűnök megkötözöttjeinek, … szemünk megnyílását a te csodáid meglátására, …. és gyógyulást szívünk sokféle erőtlenségéből. Hogy hirdesse kegyelmed, szereteted kedves esztendejét, idejét, amelyben élhetünk. Vidd véghez bennünk mennyei Atyánk azt, hogy hitünk ne csak fellobbanó szalmaláng legyen, hogy egyetértésünk, békességünk ne változó földi dolgokban gyökerezzék, hanem abban a Krisztusban, aki eljött, aki megalázta magát, aki életét adta értünk, aki velünk akar maradni minden nap a világ végezetéig! Indíts arra, hogy befogadjuk, benne örömünk, békességünk, megtartatásunk legyen! 

   Őrizz meg az éjszakában, atyai jóságoddal, szereteteddel végy körül minket, tartsd fölöttünk megtartó, áldó kezedet! Imádkozunk szeretteinkért, imádkozunk a betegekért, gyászolókért, szenvedőkért, üldözöttekért, testben-lélekben megfáradtakért. Imádkozunk gyülekezetünk békességéért. Adj nekünk Krisztusra figyelő szívet, az ő nevéért! Ámen.

 

 

 

Lk 6, 1-11           (bibliaóra)

 

   Jézus gabonaföldeken megy át egyik szombaton … Feltételezhető, hogy a szombatnapi járóföld szabályát is megsértette. Megtehette volna, hogy kikerüli, mégis vállalta a helyzetet, ezzel is tanítva minket. Gabonazsendülés ide volt, mint éppen most. Olyan élethű az a mozzanat, amint a tanítványok tenyerükben kimorzsolják a búzaszemeket a kalászból, és esznek!  Azt gondolnánk, hogy csak magukban vannak. Olyan szép, idillikus a kép. De rögtön a következő mondatban olvassuk: ott vannak a farizeusok. Meglátják, meghallják, tudomást szereznek róla.

   Könnyű lenne a keresztyén élet, ha nem lennének kísértések, vádak, bosszantások. Könnyű lenne a futball, ha nem lenne ellenfél. Miért tesznek olyat, amit nem szabad? A törvény nem ismer árnyalatot, személyes hátteret. Igen, nem. Nyilván, fontos a törvény, látjuk, hova vezet a törvények lazasága, de a törvénynél többre van szükség ahhoz, hogy megvalósuljon Isten akarata köztünk.  Jézus nem a törvény alóli kibúvásról beszél, hanem a törvény meghaladásáról. Többet akar adni.

   Ezért válaszol. Egy történelmi példát hoz fel Dávid életéből, aki történelmi hősnek számított, abszolút tekintélynek. Szorult helyzetében – Saul elől menekül – az áldozati kenyereket ette meg kísérőivel együtt (1 Sám 21). Előírás szerint nem lett volna szabad, de az élete függött tőle.  Pedig még sok feladata volt. A törvény végső célja, lényege tehát az élet védelme …

Krisztus azért jött, hogy életünk legyen. Ő az út, igazság és élet. Mi nem a törvényt, nem annak holt betűit, hanem a törvény céljának beteljesítőjét, Krisztust követjük, neki engedelmeskedünk. Nem semmibe venni a törvényt, de igazi célját tartani szem előtt. Törvényeskedésünkben milyen sokszor nem érvényesül ez a szempont. Egyházi gyakorlatunkat is beleértve…

   Az emberfia ura a szombatnak. Nekünk túl minden törvényen a Krisztus uralma alatt kell élnünk. Ő az, aki „a törvényt igazán jelenti meg” (És 42,3).

(Háború idején a szabályzat előírja, hogy amíg tűz alatt van egy terület, addig nem szabad a sebesülteket menteni. Egyik katonának a legjobb barátját találat érte…  A tiszt tiltása ellenére odakúszott hozzá. A barát utolsó percei voltak ezek. Amint végleg lecsukta a szemét, a társa igyekezett fedezékbe vonulni, ám ő is lövést kapott. Mégis sikerült visszaérnie csapatához. A tiszt durván ráripakodott: szükség volt erre? Igen, válaszolta, a barátom azt mondta: tudtam, hogy eljössz!) 

Hadd maradjunk itt: az előírások szerint a zsidóknak nem volt szabad a pogányokkal kapcsolatba lépni (Péter esete Kornéliusszal). De Krisztus eljött, vállalta a közösséget velünk, bűnössel. A szeretet törvénye a legmagasabb!

   Jézus tanít a zsinagógában: ez a tény is jelzi, hogy nem feldúlni akarja a régi rendet, hanem belülről megújítani. Nem mondja: semmi közöm, ez bűnösök, képmutatók társasága. (Egy valami biztos, hogy tiszta a gyülekezetben: Isten igéje.) Ott van egy beteg, akinek jobb keze sorvadt. Munkaképtelen, béna. A Messiás és a beteg ott állnak szemtől szemben. De ott vannak a héttérben az írástudók is, akik lesik, hogy vajon gyógyít-e szombaton. Baj, ha a törvény a vádaskodás eszköze lesz. Ha csak arra használjuk, hogy másokat el tudjunk ítélni. A törvény elsősorban nekem figyelmeztetés. A törvény hármas haszna: tükör, fék, ösztöke. (Gal 2,16)

   Jézus a középre állítja. Érdekes mozzanat. Íme, egy szenvedő, megalázott, kiszolgáltatott, beteg ember, akiért (és nem ellene!) adatott a törvény.  Lássátok meg, róla szól minden! Minden értetek van. A gyógyulásért, a bűnbocsánatért. Jézus ezért állt középre, lett emberré (hogy mutat rá Pilátus?), hogy így elhordozza bűneinket, hogy megszerezze üdvösségünket. Látjuk-e a törvényben (szolgálatunkban) az embert, akinek az javát, gyógyulását szolgálja, akit véd? Látjuk- e Jézust?

   Nyújtsd ki a kezedet! Jézus a lehetetlent kéri. Ami számunkra lehetetlen. Nem hangzott el gyógyító formula, imádság, csak ez a felszólítás. Jézus közelében, Jézus által lehetővé válik a lehetetlen. Engedelmeskedjünk! Sokszor kimondjuk: nem tudom. De az ő szavára mégis tegyük meg! Csoda történik.

   Mit várnánk, milyen reakciót? Örömöt, hálát, csodálkozást. Mit olvasunk? Esztelen indulat fogta el. Őket, a törvény embereit. Nagy baj van a lelkükben. Amíg sötétség van a lelkünkben, addig nem értjük, rosszul alkalmazzuk Isten törvényét, kapott hatalmunkat.

Az Úr gyógyítsa meg gondolatainkat, indulatainkat, hogy legyünk egész- ségesek, az Egészhez, hozzá tarozók! Ámen.

 

 

 

Lk 6, 20-36       (szombat este)

 

    Egy nagyon szép, minden szavában kimondhatatlan gazdagságú tanítást hallottunk. Jézus a tanítványokra néz, és nekik mondja el, többes szám második személyben fogalmazva. Mindez tehát a tanítványi mivoltban lesz igazzá, valósággá. Krisztus nélkül erőlködés, vagy éppen elérhetetlen vágyálom.

   Boldogok vagytok, ti … Ismerjük a folytatást: szegények, éhezők, sírók, üldözöttek. A hit, a Krisztushoz tartozás öröme valami nagy, belső békességnek az alapja, ami minden helyzetben Krisztust láttatja meg, az ő szeretetének, kegyelmének az erőforrását találja meg. Minden által a vele való kapcsolat mélyül el. Az ilyen ember/tanítvány boldog a nélkülözésben, sírásban, az üldözésben is,

Örüljetek és ujjongjatok! Mert nagy a ti jutalmatok… Nem lelki ópium ez, hanem élő reménység. Figyeljünk a jelen időre: már most megvan ez a jutalom, már most részesültök benne, hogy majd egyszer teljesen nyilvánvalóvá legyen. Vajon betölt-e minket? Annyira meg tudnak keseríteni kicsinyes gondok, bajok. Legfőbb értéke az-e az életünknek, hogy Jézuséi vagyunk? Aztán jönnek nehézségek, megpróbáltatások, de azok egyre közelebb vezetnek Megváltónkhoz. Vajon valami irreális, misztikus hit ez? Krisztus nélkül bizonyára. Benne azonban beteljesedett valóság, belső bizonyosság.

   Ítélet is elhangzik: a gazdagok fele, akik másban keresik életük értékeit, akik magukban akarnak boldoggá lenni, Isten nélkül. Mai világunk ebbe az irányba halad. Úgy gondoljuk, nincs szükségünk Istenre, mindenre találunk megoldást. Csak – Jézus tanítása szerint – közben lelkünkben vallunk kárt.

   Nektek, mondom, akik hallgattok. Reánk vonatkozik elsősorban. Kire figyelünk? Miért fontosabb az, hogy mások mit tesznek, annál, hogy nekünk mit kell tenni? Mi sokszor a világhoz mérjük magunkat. Krisztus tanítása  kell a zsinórmértékünk legyen! Ha azt tesszük, amit mások, akkor nem evangéliumi elveket követünk. Halljuk-e igazán az ő szavát?

   Szeressétek ellenségeiteket! Nehéz követelmény. Számtalanszor hallottam, olvastam, mégis mindig elgondolkoztat, el is keserít. Hol vagyok én ettől! Tegnapelőtt a városban jártam, nagy zsúfoltság volt a főtéren, parkolóhelyet kerestem, valaki csúnyán rám ordított, hajszálon múlt, hogy nem válaszoltam ugyanúgy vissza.  A gondolat, az indulat megvolt bennem. Ez egy világnyi távolságra van attól, amit Krisztus elvár tőlünk. Mindegyre szembesülünk azzal, hogy magunkban képtelenek vagyunk. Megint igaz: csak Krisztus által. Nemcsak valami érzelmi megnyilvánulásról van szó, hogy elfojtom a gyűlöletet, valami elfogadó, megértő, vagy a problémák fölé emelkedő, fennkölt  magatartást munkálok ki magamban  (tiszteletreméltó törekvés ez is, sztoikusok magatartása, Diogenész, stb.), hanem azzal folytatódik az Ige: tegyetek jó, áldjátok, imádkozzatok. Gyakorlati tanácsok. Sokszor elmisztifikáljuk a kérdést. Az engedelmességből csoda származik. Minden idegszálunk tiltakozik, de tegyük meg! Nem édes a gyógyszer, de azzá lesz. ()

   Biztos, egy egész életre szóló program …, és soha nem jutunk el a tökéletességre. Nagy alázatra, szüntelen Krisztusra figyelésre van szükség… Nem tudom, ki képes megtenni. Arcul ütnek, és odatartjuk a másik arcunkat? Mi nagyobb: a mi énünk, vagy Krisztus jósága? Egy magyarázat szerint az első pofont az énünk kapja, másodszorra a Krisztus arcát tartjuk, már ő hordozza a sértést. Ott van-e bennünk?  Vagy énünk, önérzetünk elnyom mindent mást. Nagy alázat kell, nagy szeretet, a sajátunkat meghaladó. Csak a Krisztusé elég ehhez! 

   A lelkületről van szó: így kellene. Naponta szembesülünk azzal, hogy nem ez van bennünk.  Három segítséget kapunk:

   Az aranyszabály. Amit akarnátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen. Tudunk-e annyit adni, amennyit elvárunk? (Történet: vejem és a menyem.) Induljunk ki magunkból! Mit szeretnénk kapni? Magunkat mennyire megértjük, és milyen könnyen felmentjük. Ezért, vagy azért késtem, voltam ideges, stb., és csodálkozunk, hogy mások nem értenek meg. De a következő pillanatban ugyanolyan értetlenek vagyunk mi is másokkal szemben. Amit akartok - ha őszintén ezt tesszük a mérlegre, már közelebb kerülünk a tanításhoz.

   A második segítség a szeretet törvénye. A krisztusi szeretet a második mérföldön kezdődik. A minket szeretőket könnyű szeretni, tisztelni. Becsülök másokat, hogy megbecsüljenek. Emberi bölcsességnek nem rossz, de Urunk ennél többet vár. Mert többet adott. Nekünk, aki lázadók voltunk. Ennek a krisztusi jónak kell az elkötelezett, az elszánt, a rettenthetetlen követői legyünk. Szenvedélyem, vágyam, minden törekvésem a jó! A világ gonoszságával nem lehet másképpen felvenni a versenyt. Fegyverek ellen nem lehet ugyanolyan fegyverrel harcolni. Állandó lelki küzdelem ez.

   Harmadszor az Isten irgalmasságáról hallunk. Legyetek irgalmasok ti is! Azt hiszem, innen érthető az egész. Az irgalmasság lelkét kell nekünk kérni. ÁMEN. 

 

  Urunk, Istenünk, téged kérünk, értesd meg velünk, hogy a legnagyobb kiváltság az, hogy a tieid, a Krisztus tanítványaid lehetünk. A Vele való hitbeli közösségből fakad az igazi, belső öröm, békesség, még akkor is, ha kívül harcok vannak, ha nélkülözéssel, sértéssel, üldözéssel is kell szembenéznünk, ha néha könnye, kínja van az életünknek. Ezzel a te áldó, végtelen szeretetben megmutatkozó jelenléteddel töltsd el értelmünket, szívünket, és segíts, hogy ez legyen a mi erőforrásunk, ez legyen a mérték, a minta számunkra beszédünk, cselekedeteinkben.

   Te látod, mennyi ellenségeskedés, harag, neheztelés van bennünk és közöttünk, milyen nehezen tudunk megbocsátani, milyen nehezen tudunk jó tenni azokkal, akiktől talán rosszat kaptunk. Mennyire bennünk van a visszaadás ösztöne, indulata. Emlékeztess minket saját esendőségünkre, Krisztus szeretetére és végtelen irgalmadra, mennyei Atyánk, amellyel megbocsátottál nekünk, amely által hordozol napról napra! Tégy minket, irgalmat nyerteket, az irgalmasság embereivé családban, gyülekezetben, embertársaink között …, hadd legyen életünk a te dicsőségednek hirdetője és Krisztusról szóló bizonyságtétel! Hadd jusson általunk is előbbre a jónak az ügye környezetünkben, világunkban!

Rád bízzuk magunkat az éjszakéban, te oltalmazz minket, szeretteinket. Te vigyázz kegyelmeddel erre az egész békétlenkedő világra! Mutasd meg, hogy nincs más biztos út, csak a Krisztus útja, nincs más megtartó erő, csak a szeretet! Könyörülj a betegeken, akik itthon vagy kórházban szenvednek, gyógyító kegyelmeddel légy közel hozzájuk, vigasztald Lelke által a gyászolókat, szomorkodókat, és vidd véghez mindnyájunkon  megtartó, üdvözítő akaratodat, Jézus Krisztusért! ÁMEN.

 

 

 

 

Lk 8, 1-15               (bibliaóra)

 

 

   Jézus szolgálatát és követőit mutatja be az evangélista az első versekben. Városról városra, faluról falura járt … Célja az volt, hogy megkeresse az embereket, hogy az Isten országának evangéliumát eljuttassa nekik. Legyen áldott az Isten neve, hogy az ige szól most közöttünk is! Ua. az üzenete. Az Isten országának evangéliuma.

Az a jó hír, hogy Istennek hosszú távú, megtartó terve van velünk. Sokszor elcsüggedünk az élet harcaiban: a nehézségek miatt nem látjuk a célt. A cél öröme az utat is áthatja, betölti reménységgel. Különféle kísértések között is. Ott van Jézussal a tizenkettő, és asszonyok is követik őt, akiket meggyógyított. Nem tudnak tőle elszakadni, és bár nem feladatuk a Jézus követése, hálából teszik ezt. Sőt támogatják is őt és tanítványait vagyonukból. Jézus, a szeretet Királya, elfogadja  mások szeretetének gyümölcsét.

   Mások is csatlakoznak…, elkísérik Jézus egy darabon, hallgatják a tanítását. Amikor nagy tömeg gyűl össze, egy példázatot mond el. Ők először hallják: nekünk is ilyen friss érdeklődéssel, nyitott értelemmel kell hallhatnunk.

   Egy mindennapi példa, mi – az idősebbek - még tudjuk, miről szól, gyermekeinknek/unokáinknak már magyarázni kell. Kiment a megvető, és …

Vajon mit értenénk belőle, ha először hallanánk? Jézus a példázatban nem ejti ki az Isten nevét, nem beszél igéről, evangéliumról. Csak a példázat hangzik magában. Mire törekszik egy jó gazda?  Arra, hogy a jó földbe kerüljön a mag. A vetés lényege a termés. De nem minden elvetett magból lesz kalász. A mag nem kerül mindig a jó földbe. Útfélre, köves helyre, tövisek közé hull egy része. Mit hirdet Jézus mindenütt? Az Isten országának evangéliumát. Ebben a példázatban is. A termés a földi élet feltétele. Ha nincs termés, nincs élet. Az evangélium az életet jelenti. Isten kegyelméből adatik. Olyan fontos, olyan egzisztenciális.

   De befogadjuk-e, ez a nagy kérdés. A példázat az evangélium befogadásáról szól.  Vajon Jézus azt akarja, hogy másokra gondoljunk, esetleg mások felett ítélkezzünk, hogy milyen keményszívűek? Nyilvánvaló, hogy nem. Rólam van szó. Nekem kell magamat megvizsgálnom.

   Némely mag az útfélre esett. A mag ugyanolyan minőségű ott is. Nem a maggal van baj, hanem a hellyel. Hogy fogadom? Milyen a szívem? Néha, bizony, mint az útfél. Vannak kitaposott elméleteim, előítéletek, kijárt bűn-ösvények bennem, a magam véleménye, ítélete, szenvedélye.  Amiket megszoktam, amikhez ragaszkodom. Én már ilyen vagyok, ilyen akarok maradni. De akkor nem hiába szól az ige? Ha nem adok fel semmit ún. igazságomból, sérelmemből, keményszívűségemből, akkor nincs esélye az Igének arra, hogy áldássá legyen. Ha Isten szavát fenntartással, előítélettel és nem hittel hallgatom, akkor tényleg könnyen kikapkodják a szívemből, felszedik az égi madarak, futó élmények, gondolatok. Ha úgy ülök be istentiszteletre, hogy semmi újat nem várok, hogy semmiben nem akarom, hogy hatással legyen rám az ige. Legtöbben így vagyunk: egy előadás, szép beszéd, akár egy színdarab, irodalmi felolvasás. De nem engedem közel a szívemhez, nem Isten felszólító, megfeddő üzeneteként hallgatom.

   Köves hely. Mi az oka annak, hogy a sokszor meghallott Ige hatása, ami megérint, ami elgondolkoztat, nem marad tartós? Valami megfogan bennem, de aztán csak az emléke marad, kiszárad. Nem hatja át életemet, és amikor jönnek a gondok, bajok, problémák, elfoglaltságok, teljesen kivész az életemből, mintha nem is lett volna ott. Nincs mélysége, nincs nedvessége. Isten Lelke hiányzik. Emberi élmény, amit hamar felvált valami más …

(Gyökössy Endre története).  A Lélek munkája kell legyen! A Lélek vize. „Megitattatok…” 

   Tövisek. Nem szeretjük kapáláskor. Ha ellepik a vetést, akkor csak sínylődik a nemes növény. Annyi minden befutja az életünket: tervek, célok, gazdagság utáni hajsza. Ezeket mind értékesnek gondoljuk …, de tövisek lehetnek, amik fölébe nőnek az Isten akaratának. Csak ezek foglalkoztatnak. Ezek töltenek be. Amit szívedben forgatsz, arra irányul minden energiád. Az formál át. Gyűlölet, becsvágy, stb.  A tövisek mutatósak, szépen zöldellnek, egyetlen baj van velük: nem hoznak hasznos termést. Figyeljük meg: eleve olyan volt a talaj, tövises, amikor oda esett a mag. Annyi mindennel tele van a fejünk, a szívünk. Egyik ács mondta el: én egy tetőt összeállítok magamban egy istentisztelet alatt. Jó lenne megüresíteni szívünket, jó lenne ezeket félretenni, hogy naggyá legyen az ige. 

   A jó föld … milyen is az? Termékeny, tiszta, könnyen művelhető. Isten is azt akarja, hogy ilyen legyen az életünk… Itt fel tud nevekedni az ige. Nem egyik pillanatról a másikra. Mindennek ideje van. De minden jó ütemben halad. Növekszik. Az élet jele. Növekedjetek a kegyelemben!  Milyen fontos, hogy ne álljunk meg, nem elégedjünk meg: én már elértem egy szintet. Százszoros termés. Olyan öröm van ebben a megállapításban. Termés, áldás. Aminek haszna van, ami táplál másokat. Nem elég csak úgy meglenni, ellenni (mint a befőtt): gyümölcsöt kell hoznunk. ÁMEN.

 

 

 

Lk 8, 26-39          (szombat este)

 

 

    Jézus tkp. határsértést követ el. Áthajózik a gadaraiak földjére ... ez már nem Izráel. Igen, Krisztus értünk átlépte a menny határát is, hogy megkeressen és megváltson. Milyen jó lenne nekünk is – ilyen értelemben – túllépni a határokat, a harag, a sértődés, az önzés határait. Az igazság mindig önmagadon túl van, tanítja valaki… Jézusnak célja van. Az ő hatalmát meg akarja mindenütt mutatni. „Tegyetek tanítványokká minden népeket”.

   Partra szálltak, és szembejött vele egy ember, akiben ördögök. Ha egy mai újsághírben olvasnánk hasonlót, nagyon csodálkoznánk, hitetlenkednénk. Vajon nincsenek manapság bennünk ördögök? Nincs bűn, megszállottság, megkötözöttség?  Az ember Fia azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3,8)… És nemcsak pszichológiai betegségekről, többről van szó. Van rossz, van kísértés, van sátáni hatalom, de van gyógyítás is, van szabadulás ezekből.  Félelmetes lehetett ennek az embernek már a megjelenése is, ahogy ruhátlanul, torzonborzan felbukkant mások előtt. De szánalom is ébred bennünk a szerencsétlen ember iránt …  Nemcsak külseje, lelke is mennyire eltorzult!

 

   Amikor meglátta Jézus, felkiáltva leborult előtte. Megdöbbentő jelenet. Ha valaki látta a helybeliek közül, biztos remegés fogta el. Mi történik itt? Jön egy idegen, aki nem fut el a környék rémének számító embertől, és az sem támad rá, hanem leborul előtte. Jézus másként reagál a bűnre, mint ahogy elvárható lenne. Bárcsak mi is másként reagálnánk! Mi közöm hozzád? Semmi közöm…. Nem akarom, hogy közöm legyen. Ez a kijelentés a legnagyobb nyomorúságra vall. Ha valaki erről beszél, akkor súlyos bajok vannak a lelkében.  Ez a Sátán célja: ne legyen semmi közünk Krisztushoz. Hogy azt higgyük, ő csak másokhoz jött. Drogos fiatalok körében megismétlődő eset: a szülők megtalálják a kábítószerezésbe keveredett, otthonról elszökött gyermeket, az mindig tiltakozik a hazamenetel ellen. Pedig szemmel láthatólag nagyon rossz, lepusztult állapotban van. Hagyjatok békén, jól vagyok. Mi közötök hozzá, hogy mit csinálok, hogyan élek? Jó ez nekem. Halljuk ezt más összefüggésben is. A bűn – mint egy beteg kód a génjeink között – beépül a tudatunkba, személyiségünk része lesz. Nem akarunk tőle szabadulni. Ne gyötörj!

Megtudjuk, hogy régóta … Azt is, hogy láncokkal, bilincsekkel kötözték. Persze, nem jó, ha egy megkötözött ember szabadon jön, megy. A környezetének sem. De biztos nem lehet földi kötelekkel a kérdést megoldani. Aztán a pusztába menekül. A puszta a lelki megüresedés helye. De mi tölti be??? Milyen lélek van bennünk?

 

    Itt egy párbeszéd indul. Jézus szóba áll vele, megkérdi a nevét. Emberszámba veszi. A bűn uralma élő ember tkp. hadifogoly. Jézus kis akarja váltani. Istennek gyermeke ő is. Furcsa nevet hallunk: mintha még dicsekvés is lenne benne. Légió vagyok … annyi ördög van bennem.  Van, aki bűneivel kérkedik. Jézus megparancsolja a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki belőle …, és az ördögök kérik, hogy ne az alvilágba, hanem egy disznónyájba.  Különös képek ezek.  Nem könnyű értelmezni. Talán benne van az evangéliumok korának világképe is, de bizonyára aktuális üzenetet is hordoz. A sátán rombolni, pusztítani akar. Életeket megnyomorítani, megsemmisíteni. Ez ábrázolódik ki abban, ahogy a disznók a tóba rohannak. A gonosz a destruktív ösztönöket erősíti fel. Isten a jót akarja munkálni bennünk. Kire hallgatunk? Kérdezhetnénk: Jézus miért engedi meg? Talán azért, hogy megmutassa a gonosz hatalmát, igazi célját ilyen szemléletes módon.  Arról is olvasunk, hogy ideig-óráig mozgástér adatik a Sátánnak. Luther szerint: Isten láncos kutyája. Hatalma megtört, de nem szűnt meg. Annyi sátáni, ördögi dolgot látunk magunk körül, olykor magunkban is … Szeretetlenség, erőszak, önzés, gyilkosságok. Az ember, ha helyet ad a lelkében, akkor ezek töltik be.

Az emberek kijöttek - bizonyára a veszteség hírére -, és csodálkozva látták, hogy az, akit őrültnek tudtak,  felötözve, ép elmével Jézus lábánál. Úr-szolga viszony ez. Ki uralkodik életünk fölött?

 

  Egyhangúlag kérték, hogy menjen el.  Nagy félelem fogta el őket. Nem a megszállottól féltek, hanem a gyógyulástól. Úgy megszoktuk a sátánit, hogy a szabadulástól félünk. Különös, megtévesztett lény az ember. A tisztától fél, a jótól. Ha megszületne egy törvénytervezet, ami azt tűzné ki célul, hogy lepleződjék le minden személyes, közösségi hamisság, a javaslat megbukna a világ minden országában. Félünk a tisztaságtól, az igazságtól, a lelki gyógyulástól. Nagy figyelmeztetés ez. 

   Jézus elmegy … Jézus senkire sem erőlteti rá magát. A meggyógyult is vele menne. Jézusnak más terve van vele. Maradj, légy bizonysága Istennek. Hirdette a jót, amit Isten tett vele. Mi változtatta meg? A jó. A kegyelem, a szeretet. Ő is ennek lesz a bizonyságtevője. Hirdesse életünk a jót! Ámen.

 

 

 

Lk 9, 37-50                   (bibliaóra)

 

 

   A megdicsőülés történetét olvastuk a tegnap. Jézus lejön a hegyről, és máris az emberi problémák sűrűjében találja magát. Nagy sokaság jön eléje: ott van egy ember, aki Jézushoz kiált. Túlkiáltja a tömeg morajlását. Kiválik a hangja, a fájdalma. Vannak nagy mélységei az emberi szenvedésnek.

   „Tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenegyem”. Ez a mondat – Isten Fiára vonatkoztatott olvasatban  – tkp. evangélium az evangéliumban. Krisztusra, az Egyetlenegyre irányítja figyelmünket. Rá kell tekintenünk! Benne van a mi reménységünk.

Itt az apa tekint esdeklő reménységgel Jézusra, kéri Isten Egyszülöttjét, hogy tekintsen egyetlen fiára, azaz könyörüljön rajta. Aztán beszámol fia gyötrelmes betegségéről … Bibliakutatók találgatják, milyen betegségnek a diagnózisát írja le Lukács: epilepszia, erős, rohamokban jelentkező fejfájás? Lehet, hogy a tisztátalan lélekre történő bibliai utalás és magyarázat tudománytalannak tűnik számunkra, de máig érvényes üzenetet hordoz, túlmutat önmagán. A)A bajok gyökere a lélekben van. Vajon ki uralja lelkünket, gondolkodásunkat? A gyűlölködés, az önzés, irigység, a kapzsiság, a kételkedés lelke? És itt már rólunk van szó.

B)Figyelmeztetés is ugyanakkor: önmagunkban – legyünk bár a legfelvilágosultabb, legműveltebb emberek - ki vagyunk szolgáltatva a gonosz hatalmának, de Krisztusban szabadulásunk van. Ő nemcsak a természet, de a gonoszság erőinek is parancsol. 

   „Tanítványaid nem tudták kiűzni”. Jézusnak egy nagyon keserű, feddő mondata hangzik el a tanítványok fele. Minket is megítél. Igaz, milyen erőtlenek vagyunk!? Jézus nem a tanítványok képességeire tesz megjegyzést, nem azt mondja, hogy buták, tanulatlanok, korlátoltak, hanem: hitetlenek.  A hit kapcsolat Jézussal, az ő mennyei erejének befogadása.  Hit nélkül gyengék vagyunk. Csak annyi erőnk van, amennyit magunkból ki tudunk préselni. Hit által Isten hatalma árad ki reánk. „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni”, olvassuk, de lehetetlen neki szolgálni is. Vajon nem azért van sok gyarlóság bennünk, körülöttünk, mert hitünk csak alig pislákol bennünk? Hitetlenségünkkel megszomorítjuk Urunk szívét, képtelenek vagyunk betölteni küldetésünket (mennyit ér egy hitetlen tanítvány?), egymást bátorítani.

   Jézus kéri az apát, hogy vezesse elé a fiát. Közben azt „leteperi az ördög”. Figyelnünk kell erre a kifejezésre! Isten teremtő akaratában nincs benne a szenvedés, a baj, a betegség. A bűn miatt megromlott világ velejárói ezek. Nem a fiú, nem az apa személyes bűnéről van szó (emlékezzünk a vak meggyógyítása történetére a János evangéliumából!), hanem az elesett ember állapotáról, amelyben van betegség, van nyomorúság.  Ezeket Isten felhasználhatja – „pokol hatalma is feléd segél” -, de nem ő a forrása ezeknek. Minden jó adomány, tökéletes ajándék tőle van.  

Jézus ráparancsol a tisztátalan lélekre, a betegségre …  és meggyógyítja gyermeket.  Jézus képes eltörölni a bűnt és annak következményét. (Mi sokszor csak a következményektől akarunk szabadulni.)

 

  Csodálkoznak a tanítványok a történteken, és Jézus – még nagyobb csodálkozásukra - azt mondja: a gonosz hatalmával neki is szembe kell néznie. Nem véletlen hangzik el éppen itt ez a tanítás. Jézus a bűnbe esett, szenvedő embert csak a bűn legyőzésével szabadíthatja meg. Vállalnia kell a bűn következményeit: bűn nélkül. Olyan szép az Ésaiás próféta vallomása ezzel kapcsolatban (És 53. fejezet):  „vétkeink miatt kapott sebeket”, „betegségeinket viselte”, „az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért”. Itt Jézus azt mondja: az Emberfia az emberek kezébe adatik. Nem beszél tisztátalan lélekről …, de ezeknek az embereknek a szívét, a kezét, az értelmét  a gonosz lélek, az esztelen gyűlölet vezérli. Minden, ami Jézus ellen van – ma is, a mi életünkben is -, az a sötétség, a hazugság fejedelmének szolgálata. Aki nincs velem, ellenem van. Ha Krisztus ellen döntünk, akkor ezzel együtt a gonosz mellé állunk. Nincs más út. De éppen a Krisztus áldozatában látjuk, hogy Isten a legnagyobb rosszból is a legnagyobb jót képes kihozni. A bűnre az Isten válasza a megváltás.

   A tanítványok nem értik a kijelentést … Az imént a hitetlenségükkel, itt az értetlenségükkel szembesül Jézus.

Ott van még egy mondat: féltek tőle megkérdezni. Vajon kit féltenek: Jézust vagy magukat? Nem könnyű Isten igazságával és kegyelmével szembesülni. Nem könnyű elfogadni Isten tervét, a keresztet. Meglátni azon a bűn mélységét és a szeretet magasságát.

 

   A nagyravágyás lelkéről/lelkületéről szól a következő szakasz. Megmérgezi az életet, a kapcsolatokat, ugyanúgy leteperi az embert, mint ahogy arról az előző történetben hallottunk, és másokat is eltipor. Mennyi baj volt és van emiatt!  Világban, egyházban. Ki a nagyobb? Testvérharcok, pártoskodások, háborúk.  Jézus ismeri szívük gondolatait, átlátja ennek az érzésnek, indulatnak a pusztító hatását. Egy élő szemléltető eszközt állít eléjük: egy kisgyermeket. Szó szerint így olvassuk: maga mellé állította. Nézzetek rá, és lássatok meg engem!  Ez a kisgyermek az alázatot, a tisztaságot, ártatlanságot képviseli. Még nem fertőzi az ítélkezés, a gyűlölködés indulata. Még tudja, a maga gyermeki szintjén, hogy mi a jó és mi a rossz. Mennyivel bonyolultabb a mi felnőtt világunk!

Aki befogadja őt, engem fogad be és azt, aki engem küldött - tanítja Jézus. Egy kisgyermekben az örökkévaló Isten mutatja meg magát. A legnagyobb a legkisebben rejtőzik, a legnagyobb erő, hatalom és dicsőség alázatban jelenik meg, és alázatban lehet

elfogadni. Ámen.

 

 

Lk 10, 1-20                 (szombat este)

 

 

   Jézus szolgálni jött – és szolgálatba állítani. Boldog ember az, aki elindul a Jézus szavára, az ő szavával, lelkületével.

   Maga előtt küldi el. Jézus hírnökei vagyunk. Az emberek először a tanítványokat, minket ismernek meg. Nagy felelősség ez. Valaki azt mondta: mindig elbűvöl a Jézus tanítása, de kiábrándítanak az ő követői. Hogy van ez? Nyilván, nem voltak akkor sem tökéletesek a tanítványok. Ez a 72 is 72 féle volt, emberi gyarlóságokkal. A legfontosabb az volt, hogy mentek, engedelmeskedtek. Nos, vállaljuk-e ezt? Krisztus nevében a családban, a munkában, barátaink között. Igazságát, szeretetét képviselve. Baj az, ha amolyan keresztyén titkosszolgálati ügynökökként működünk: nem veszik észre rajtunk, hogy Krisztus követői vagyunk. Lehet, hogy mi magunk sem. A gyertya, ha ég – világít.

    Kettőnként küldi … Sok minden megváltozott, de ma is  ugyanúgy jó, ha van valaki, egy lelki testvér, akivel megosztjuk gondjainkat, akitől biztatást kapunk, akit mi is buzdítunk.

Az ismert mondat (aratási idő van): sok az aratnivaló, de a munkás kevés. Fontos-e nekünk, szívügyünk-e? Ady egyik versében (más összefüggésben) kérdi: mért fáj neked az égő élet? Fáj-e nekünk a közömbösség, az emberek elidegenedése? Az, hogy sokan eltávolodtak az egyháztól (vagy az egyház távolodott el)? Akkor kezdődik el valami, ha elkezd fájni, és akkor hiteles ez az érzés, ha közben végezzük is az aratást.

    Nem könnyű szolgálat. Jézus nem szépíti. Bárányokat a farkasok közé. Ellenséges indulattal, visszautasítással találkozunk. Szüksége van a világnak az evangéliumra, de mégsem kell az. Szüksége van a megkötözött embernek a szabadulásra, de nem kell a szabadság. Szükségünk van a békességre, tiszta életre, de nem kell. Más kell …

  Ésszerűtlenül hangzik: ne vigyetek semmit. Hát nincs szükség erre meg arra? A tanítványnak mindenekelőtt hitre van szüksége. Minden egyéb megadatik. Lélekben legyetek gazdagok, felkészültek! Péter és János csodatette óta megfordult a helyzet: aranyunk, ezüstünk van, egyebet nem tudunk adni. Lelkiekben koldusok vagyunk.

Semmi fölösleges dolgot ne vigyetek! Nem külső eszközökkel fegyverez fel a mi Urunk. Legnagyobb kincset a szívetekben hordozzátok. Boldog az az ember, aki ilyen módon gazdag. Meg kellene tanuljuk ezt. 

   Ne köszöntsetek senkit – ne vesztegessétek az időt az üdvözléssel. Nem a barátságtalan magatartásra tanít az ige (a Hegyi beszédben olvassuk: ne csak azokat köszöntsétek, akik titeket is…), hanem azt hangsúlyozza: fontos, sürgős küldetésetek van. A hírnökök nem volt szabad megálljanak az úton beszélgetni, tereferélni az emberekkel.

   Békességet hirdessetek, békességet vigyetek. Egyházi köszönésünkben is …, de igazi békességet adunk-e át? A békességhez befogadó szív kell. (Adáshiba).

    Hallunk a közösségvállalásról. Azt egyétek, amivel megkínálnak. Ne törvényeskedjetek! Nagyobb igazságot kell nektek hirdetni, nem nemzetségtáblázatról és az ételekben való kultikus válogatásról kell beszélnetek. Az élet kenyeréről tegyetek bizonyságot, az örökélet buzgó kútfőjéről. Amit adnak, azt vegyétek. Földi béretek sem marad el. Méltó a munkás. Ez a ráadás. Minden egyéb megadatik.

   Miért nem járjanak házról házra?  A házról-házra kifejezés a görög szövegforrásban csak három helyen található meg.  Egyik ilyen hely éppen mai igeszakaszunk, aztán Saulusról olvassuk, hogy „pusztította az anyaszentegyházat, házról-házra járva (ApCsel  8,3), ill.  az 1Tim 5, 13-ban : "egyszersmind pedig dologkerülők lévén, megtanulják a házról-házra járást...”. Ez megint nem pozitív. Nem házalni kell, hanem Igét hirdetni ott, ahol nyitottak, ahol összegyűlnek az Igére éhező és szomjazó emberek. Az első keresztyének ezt gyakorolták.

   Mi a feladatuk? Jézus hatalmát, szeretetét, evangéliumát vinni. Jézus igehirdetésének summája hangzik fel: elközelített az Isten országa. Közel jött … itt az üdvösség napja.

Sodoma – az ítélet városa. A kegyelem lehetőség … Korazin, Bétsaida, Kapernaum megkapta ezt a lehetőséget, de nem akart vele élni. Jézus az ítéletre figyelmeztet. Ha meg nem tértek. Ha keményszívűek, közömbösök maradtok. Vajon mit mond rólunk? Az evangélium, a tanítvány visszautasítása egyenlő a Krisztus visszautasításával.

   Hallottuk: örömmel jönnek vissza. Jó a Jézus küldetésében járni, csodákat, áldásokat élni át. Még az ördögök is engedtek. Jézus mondja: láttam a Sátánt villámként leesni az égből ... Ahol Krisztus evangéliuma hirdettetik, ott megszámláltattak a gonosz napjai. Ebben a szolgálatban a tanítványok felhatalmazás kapnak. De a jelekben nem saját sikerüket kell lássák, hanem Isten üdvözítő akaratának megvalósulását.

   Mindenekelőtt annak örüljetek … Ez a legnagyobb csoda, ajándék: a kegyelem! Ámen.