Lk  12, 1-12                 (bibliaóra)

  Nagy sokaság gyűl Jézus köré (megszámlálhatatlan, mint a Jelenések könyvében). (Krisztus és az üdvösség elválaszthatatlan – ez az evangélium).  Nagy lelki éhségre vall ez. Valósággal tolonganak körülötte. Földi dolgokért milyen sokszor tesszük mi is, vajon lelkiekért?

   Jézus először a tanítványaihoz szól. Különbség van a szolgálatban, megbízatásban, felelősségben: de ugyanaz az Úr. Ugyanaz a cél.  Jézus arra szólítja fel a tanítványokat, hogy óvakodjanak a farizeusok kovászától, képmutatástól. A kovásznak itt az erjesztő hatását emeli ki Jézus. A képmutatás valóban közösségeket tud átjárni, kultúrákat meghatározni. De mögötte nincs semmi, üres színjáték, önmagunk becsapása, mások félrevezetése. A képmutatás szó eredete:  hamis pénzzel fizetés. Szép dolgokról szól: kegyesség, tisztaság, szeretet, de nincs fedezete. Csalódást okoz. „Hiába festesz napot az arcodra, ha benned sötétség van.” Sokszor vetik szemünkre!

   Ez – a belülről rejtett dolog – lelepleződik, kitudódik szívünk minden titka. Nem az a fontos, amit az emberek tudnak rólunk, hanem amit Isten. Nekünk valóban szívünket és gondolatainkat kell megtisztítani. „Míg elhallgattam bűneimet …” (51. zsoltár).

    A fülekbe súgott evangélium egyszer az egész világot betöltő hír lesz, igazsága teljesen érvényre jut. Akkor és azóta is hányan megpróbálták elnémítani, elnyomni …, de Isten erejét, hatalmát nem lehet megállítani.

   Jézus utal arra, hogy az övéinek sokat kell szenvednie érte és az evangéliumért.

Ne féljetek attól, aki a testet öli meg. Sokkal jobban féltjük külső emberünket. Hány szülő fordít nagy gondot gyermeke testi egészségére, míg a lelkit teljesen elhanyagolja. Jézus nem arra tanít, hogy ne törődjünk földi életünkkel, hanem arra hívja fel a figyelmünket, hogy mindenekelőtt lelkünkre vigyázzunk. Attól féljetek … Lelki értékeinkre jobban kell vigyáznunk.  Háromszor hangzik el: féljetek. Őrizkednünk kell mindentől, ami lelkünket veszélyezteti. Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet. (Péld 4,23).

   Isten gondoskodó szeretetéről hallunk. Úgy kell nekünk vigyázni, hogy tudjuk: Isten vigyáz ránk csodálatos módon. Olyan szép ez a hasonlat: 5 verebet adnak két fillérét.

Isten még azokról sem feledkezik meg. Kirendeli eledelüket, törődik velük. Teremtményei. Nekünk még hajszálaink is... Jelképes kifejezés: legkisebb dolgokban is számíthatunk Isten gondviselésére. (Kalitkás történet).

    Isten oltalmát ígéri. Vállaljuk-e a vallástételt? Aki rólam, arról az Emberfia is. Mit jelent vallást tenni? Eredeti szövetben a martüreia ige áll. Tanúbizonyság (martor), de benne van a mártírium szó jelentése is. „Életünk példázza: szeretet az Isten.” Krisztus élete ezt példázza.

Letette életét értünk, mi mit vállalunk? „Od’adtam életem”.

   Aki pedig megtagad … Gyarlóságunk jut eszünkbe. Péter, a sziklaapostol gyáva tagadása. Könnyen beleesünk ebbe a bűnbe.

Itt hangzik el (pünkösdkor is hallottunk róla):  ha valaki az Emberfia ellen szól…   A Szentlélek ellen szólni: belső, tudatos, végleges tagadás. Keményszívű, káromló visszautasítása Isten kegyelmének. Ismerem a kegyelmet, de teljes erőmmel ellene fordulok. Nem belső kétségekről van szó, hanem lázadásról, Isten elleni állásfoglalásról.

(Olvastam: egy gonosztevő az őt meggyógyító orvost lőtte le.)

   A következő mondatban a Lélek ajándékáról hallunk. Jézus mindenre felkészíti tanítványait. Ne aggódjatok: mert kapjátok a kijelentést a Lélek által. Krisztus példája mutatja: néha ez a hallgatás. Hangolódjunk rá Isten Szentlelkére, hogy tanítson! Ámen.

Lk 12, 33 – 40   (szombat este)

   Egy különös felhívás: adjátok el vagyonotokat. Assisi Szent Ferenc példája jut eszünkbe, aki gazdag szülők gyermeke volt, és a keresztes háborúból hazatérve … minden vagyonáról lemond … Nincstelen szerzetesként éli le az életét.  „A lélekben szegények nem azért boldogok, mert valamit elvesztettek, hanem, mert valamit megtaláltak.”  Jézus felhívása elgondolkodtató. Annyi baj, békétlenség származik a pénz, a vagyon szerelméből, csakugyan sokszor jobb volna visszafogottan, szerényen élni … Több lenne a békességünk. Sok embert megkötöz a gazdagság (vagy annak vágya), betölti, elvonja figyelmét a lelkiekről. Semmi sem éri meg (a legnagyobb vagyon sem!), hogy érte kívül maradjunk az üdvösségen. „Mit használ az embernek …”. Adjatok alamizsnát!  Mindent azért kaptunk, hogy a jót munkáljuk, mozdítsuk elő, a jóra kaptunk értelmünket, vagyonunkat, tehetségünket. „Azért van árva …”,  azért van hangod, hogy vigasztalj, erőd, hogy segíts. A jóra fordítjuk-e?

   Valami másnak a megszerzése kell betöltsön, kell nyugtalanítson, lázban tartson: el nem avuló erszény, el nem fogyó kincs, amit a tolvaj nem tud ellopni, ami nem veszíti el értékét. Az élet legnagyobb értékeit nem lehet pénzzel megszerezni: hit, szeretet, üdvösség. El nem múló, örökkévaló kincsek … Boldog ember az, aki ezeket gyűjti, aki másokkal is meg tudja osztani.

    Mert ahol a ti kincsetek van, ott van a ti szívetek. Mi a legfontosabb számunkra, min csüng a lelkünk? Ha a gazdagság, akkor ott van a mi szívünk. Akkor hiába szól az Ige, szívünk máshol van. Júdás szíve nem Jézussal volt, bár ő maga ott volt mellette. Ha a saját sikerünk a kincsünk, akkor ahhoz kötődik a szívünk. Ha elmarad a siker, elveszítjük a szívünket. Jó helyen, minden féltett kincsnél jobban őrizd meg a szívedet!  

   A következő részben mindkét kifejezés a vigyázásra utal: felövezett derék, meggyújtott lámpás. Készek a szolgálatra. Ferenc József egyik elkötelezett, hűséges tisztjéről jegyezték fel, hogy egy nagy bőröndöt vitt mindenüvé magával. „Az én uram, a császár bármikor behívhat a szolgálatba.” Mennyivel többet jelent: az én Uram, Krisztus.

   Jézus egy példázatot mond el az urukat hazaváró szolgákról. Nem tűnik túl nehéz feladatnak. Engedelmességről, fegyelemről, figyelmességről szól. Isten nem vár túl sokat. Nem kell megkerülnünk a világot, hanem a magunk helyén kell készenlétben kell állnunk: beszédünk, cselekedeteink, életformánk azt kell hirdesse, hogy „misszióban vagyunk”.

   Boldogok a szolgák, akiket uruk ébren, szolgálatban talál. A szolgának a szolgálatban a helye. Ez a küldetése. És ez teszi boldoggá: felismerte helyét, tudja feladatát. Azt teszem, amit Isten reám bízott? Lehet, nem tökéletesen, de mégis ébren és odaadással. (A követ hordom, és várom az Urat!)

    Különös úrról beszél Jézus: aki kiszolgálja a szolgáit. Asztalhoz ülteti … Igaz, Krisztusra ismerünk? Az ő személye „lepleződik le” ebben a példázatban. Ő végez el mindent, a szolgáknak csak várni kell őt, csak elfogadni ajándékát.

   Szüntelenül, mindennap. Nem mondhatom, ma nem, el vagyok foglalva, ma más gondjaim vannak. El ne feledkezzél!

   Boldogok a szolgák, ha virrasztva találja. Virrasztani: várni valakit, aki fontos nekem, akit szeretek. Már most vele vagyok hit által. Ámen.

Lk 14, 15-35      (bibliaóra)

   Krisztus Urunknak ezt a tanítását a nagy vacsora példázataként ismerjük. Lukács evangélista a példázat elmondásának az előzményét is feljegyzi. Jézust egy ünnepi alkalomra hívják meg – talán lakodalomba -, és ott azt látja, hogy mindenki a főhelyek egyikét igyekszik elfoglalni. Elől ülni, látszani, kitűnni, tekintélyt szerezni, az emberek megbecsülését, elismerését, sőt hódolatát megszerezni: mélyen benne van ez a törekvés az emberi lélekben. Nem az alázat törvénye érvényesül itt, hanem a társadalmi harcé. Valaki azt mondta: ha kizárjuk Istent az életünkből, akkor tényleg a darwinizmus, a másik megelőzésének a szabályai jutnak érvényre köztünk.

(Példa Aquinói Tamásról). Jézus azt tanítja, hogy üljünk az utolsó helyre …, és majd előbbre ültetnek. Aki magát megalázza, felmagasztaltatik.

   Jézus hozzáfűzi, hogy az igazi vendéglátás az, amikor olyanokat hívunk meg, akik nem fogják, mert nem tudják viszonozni. Ha azokat hívjuk meg, akik visszahívnak, az csak önmagunk ünneplése, de ha a rászorulókat, az igazi jócselekedet.

   A jelenlevők egyike így szólt: milyen boldog az, aki Isten országának a vendége. Ebben a felsóhajtásban ott van a kételkedés, a bizonytalanság is. Sokszor hallani igehallgató, hitvalló emberektől is: milyen szép, de vajon ki fog oda eljutni. Csodálatos dolgokról beszél az evangélium, de mi olyan bűnösök vagyunk. Mindkettő igaz, de a kettő között látnunk kell Isten kegyelmét is.  Válaszként mondja el Jézus a nagy vacsora példázatát.

   Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A nagy és sok jelzők arra utalnak, hogy Istenről van szó. Isten nem kis arányokban, hanem világméretekben gondolkodik. Amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő szeretete. Úgy szerette Isten e világot. Mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön. Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.

    És jó hallani, hogy nemcsak tervben van a vacsora, nemcsak fontolgatja ez a gazdag ember, hogy jó lenne, milyen szép is volna. Elkészült. Krisztusban Isten könyörült rajtunk. Aki hisz a Fiúban, örök életet van. Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak. Isten mindent megtett, kész az üdvösség.

    A vacsora órájában kimegy a szolga, hogy értesítse a meghívottakat. 1) A korabeli Izráelben a kettős meghívás gyakorlata élt. Először általánosan … Pl. ha meglesz az aratás, meghívlak. Aztán konkrétan: ma estére előkészültünk. 2) A meghívottak a baráti körből valók, akik bejáratosak a házába, akiket máskor is hívott már.  Nekik szól az üzenet: már minden készen van. Ebben benne van a gazda fáradozása, áldozatvállalása, jóindulata, szeretete. Nagy szeretettel mindent előkészítettem.

    A példázat világából nézve szinte érthetetlen, de mindennapi tapasztalatainkat tekintve nagyon is érthető mondat hangzik el: egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Tiltakoztak a gazda jóindulata ellen, nem kértek barátságából, szeretetéből. Teljesen ismert, gyakran hallott okokra hivatkoznak. Nem szabad elfelednünk, hogy Jézus ebben a példázatban az üdvösségre történő hívásról beszél.

   Földet vettem … a vagyon szerzésről szól, az anyagiak szerelméről. A föld mindig érték volt, egyre többet ér (Alaszka története: Oroszország 1867-ben 7,2 millió dollárért adta el, ma egyetlen aranybányája többet ér ennél az összegnél). Egészen modern probléma: az ingatlanpiacon forog a legtöbb pénz. Szóval, érdemes foglalkozni vele, jövedelmező. De érdemes-e érte (vagy akármiért) lemondani az Isten országáról? Jézus tanítása szerint a szelídek öröklik a földet (az erőszakosak kipusztulnak). De figyeljük meg közelebbről! Jézus nem is annyira földszerzés ellen van. Ez a személy már megvette a földet, most csak meg akarja nézni, gyönyörködni akar benne, számba akarja venni, hogy milyen gazdag. Ez a nagy baj! Ha szívünk a földhöz/földi javakhoz kötődik, ha kezünk szerzeményében reménykedünk, ha az tölt be, az a mi örömünk. Mert ahol a kincsünk…

   Öt pár ökröt vettem. Nagyon tehetős ember lehetett. Régebb – egészen a múlt század közepéig – az ökör amolyan státuszszimbólum volt.  Komoly értéket jelentett. Összehasonlítási alapul is szolgált. Egy Biblia – néhány száz évvel ezelőtt - két ökör ára volt. Egy-egy templom felépítéséhez egy ökör árát adták családonként. Az ökör esetünkben a munka szenvedélyét jelenti. A Szentírás sehol nem beszél a munka ellen, sőt a Példabeszédek könyve nagyon kemény szavakkal, maró gúnnyal illeti a lustákat, naplopókat.  De a munkához is válhat megszállottsággá, ha nem helyesen viszonyulunk hozzá. „Mindene a munka” - ez abszolút pozitív jellemzésként cseng füleinkben …, de akkor mi marad? Megvan az öt pár ökör, ki kell próbálni, nem lehet letenni a munkát még egy jóindulatú, nagylelkű barát kedvéért sem, még Isten országának az elnyeréséért sem.

   Most nősültem, azért nem mehetek.  Vajon ezt a személyt nem lehetne felmenteni? A család azért nagyon fontos. Úgy van, de nem lehet a legfontosabb. Ha bálványozom a családomat, ha családom (barátaim) miatt elhagyom az Urat, nem járok közösségbe, megtagadom a hitemet, ezzel ugyanúgy a lemondtam az üdvösségről, mintha kicsapongó életet folytatnék. Lehet, hogy a társadalom megbecsülésének örvendek, de magam ellen kárhozatos bűnt követek el.

   Jól ismert kifogások. Manapság is ezeket halljuk: anyagiak, munka/karrier és család/barátok.

   A ház ura megharagudott. Fáj neki a barátai közömbössége. Szeretetének megcsúfolását élte át. Hát akkor azok irányába mutatja meg, akik örülnek, akiknek szükségük van rá!

Menj, hozd be a szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat, a koldusokat! Akinek nincs földje, nincsenek ökreik, még családjuk sincs. Akiknek éhes a szívük. Mindenkinek szüksége van (nyugtalan a mi szívünk), de a világi dolgok meg tudnak vakítani, el tudnak kábítani, érzéketlenné tudnak tenni. Maradt hely. „Van még hely ott.”

   Az utakra, kerítésekhez – hozd be a szökött rabszolgákat, akik még koldulni sem mernek, tudnak, akik megvetetten, üldözötten bujkálnak. Kényszeríts bejönni mindenkit!  Uram, kényszeríts magadhoz! „Ó, áldott betegség, mely Krisztushoz kényszerített engem!” Isten kegyelme be fog telni. De vajon részesülünk-e a kegyelemben? Komoly figyelmeztetés: a meghívottak közül senki. A kegyelem azoké, kik elfogadják. Könnyebb a nincstelennek, a szegénynek. Vigyázzunk, el ne nehezedjék a mi szívünk! Ámen

Lg 15, 11-32        (szombat este)

     A Lk 15-ben 3 példázatot olvasunk, mind a három a megtalálásról szól, Isten minket kereső kegyelméről. Az elveszett juh, az elgurult drachma ill. a tékozló fiú történetei ezek. A mai példázat a legismertebb valamennyi közül. Ebben az elveszett is cselekvő szerepet kap, döntésével hozzájárul megtaláltatásához … A sorrendben felfedezhető egy fokozás: 100-ból 1 vész el, 10-ből 1, 2-ből 1 (vagy mind kettő?).

   Sok mindent elmondtak erről a példázatról, egyik a leggyakrabban elővett tanítása ez Jézusnak. Valóban, nagyon személyes, hiteles, nagyon emberi ua. nagyon krisztusi. Könnyű ráérezni: rólunk van szó.

   Egy embernek két fia volt. Kérdezhetjük: ha ez az ember Istent jelképezi, a fiai mi, emberek vagyunk - vagy a kisebbik tékozló, vagy a nagyobbik farizeusi lelkületével -, akkor hol van ebben a példázatban „Istennek örökkévaló természete szerinti Fia”? Minden sorában jelen van! Ő az Atyához visszavezető út, a megbocsátás igazsága, és a megtalált élet. Isten végső akarata, Krisztus küldetése, a Lélek munkája éppen ez az élet, a hazatérés, a visszatalálás ebbe a megtartó közösségbe.

   A kisebbik fiú kikérte a vagyonból rá eső részt. Joga volt hozzá. Szabad döntése volt ebben. Vajon jól élünk-e lelki szabadságunkkal, jogainkkal? Józsué mondja a népnek: válasszatok, akit akartok. Ti lássátok! Én azonban és az én házam. Istent meg lehet tagadni, Jézust vissza lehet utasítani … És akkor vajon szabadok leszünk? Az ejtőernyősnek el lehet vágni a köteleket …, és akkor szabadon eshet. Isten ne szóljon bele az életünkbe, mi majd irányítjuk azt, mi majd boldogulunk. De mi lesz a mi lelkünkkel mennyei irányítás, oltalom nélkül? Az apa szó nélkül, szemrehányás nélkül kiadja kisebbik fia részét. Biztosan fájt neki fia lépése. De most is a fia miatt sajog a szíve. Tudnunk kell, Isten nem azért szomorú, mert megsértjük atyai szeretetét, hanem értünk, mert vesztünkbe rohanunk. (Egyik apa mondta az őt ütlegelő fiának: fiam, ne üss nagyon, mert észreveszik a szomszédok, és feljelentenek.)

   A fiú mindent összeszed … Összepakolja dolgait (milyen modernül hangzik!), és távoli vidékre költözik. Elszakadni, eltávolodni. Ahol nem ismernek, ahol kötetlenül élhetek, ahol senki nem szól meg. Van valami izgalmas ebben. Felszámolni a kapcsolatot Istennel, egyházzal, kezünkbe venni a sorsunkat.  Emancipáció! Miénk a világ. Megértjük a kisebbik fiút. Sok ilyen emberrel találkoztam. Köszönik, nem kérnek semmi hagyományosból. Ők már a maguk urai. Egy kicsit irigyeljük is őket: milyen bátrak.

   De a példázatban a következő mondat ez: eltékozolta a vagyonát. Attól a pillanattól kezdve, hogy kilépett a kapun, elkezdődött a tékozlás. Aki velem nincs, mondja Jézus, ellenem van, aki velem nem gyűjt – milyen mély ez a kijelentés! – az tékozol (Lk 11,23).

   Jézus nélkül tékozlás az élet. Lehet, hogy külsőképpen jól megy, lehet, hogy valaki megnyeri a világot, de lelkében kárt vall! Eltékozolja lelki javait, az Istenhez tartozás békességét, és szívében az Isten szeretetét.  A tékozlás mindig Isten akarata, az élet ellenében történik.

   A kicsapongó szónak rossz hangzása van (Károli úgy fordítja, hogy dobzódva élt), jelenti a féktelenséget, a régi érték és mérték elvesztését, jelenti önmagunk önfeledt ünneplését.

Aztán miután mindenét felélte és elköltötte - az atyai vagyont elpazarolta -, nagy éhség támadt. Hiteles lenne az is, ha úgy folytatódna a szöveg, hogy a lelkében. Igen, ott is. De előbb a külső nyomorúságot kell átélnie. Jó szó ez a nyelvünkben: nélkülözni. Isten nélkül  nélkülözés az élet: ha ő az élet forrása, akkor rajta kívül a sötétség, a halál van.

   Szorult helyzetében disznópásztornak áll be. Testvéreim, ezt nekünk lelkileg kell látnunk … Ez a fordulat egy lelki mélységet ábrázol. Egy sikeres, vagyonos üzletember mondta el: én ebből a példázatból értettem meg, hogy a külső sikerek ellenére a disznók vályúja mellé kerültem: tönkretettem családomat, becsaptam barátaimat, Istentől és mindenkitől távol kerültem, csak a pénz érdekelt ..., és egy lelki földönfutóvá lettem. Persze, a lelki nyomorúságot nagyon ki is lehet cifrázni: társasági élettel, vagyonnal, egyébbel. A moslék nem embernek való eledel! Mit kap a lelked? Fontos-e neked? Áll itt egy mondat, ami a legmegrázóbb az egész példázatban. Ő még abból is evett volna, de nem volt, aki adjon! (Nagyon naturalisztikus a szöveg: megtölteni hasát a moslékkal, amit a disznók zabáltak! ) Senki sem volt mellette.

   Ekkor magába szállt. A mélységben könnyebb magunkba szállni. Jónás példája.

De nemcsak töprengett, kesergett. Nagyon pontos helyzetrajzot készít állapotáról, felvázolja a megoldást, eltervezi az útját, még a mondanivalóját is.

És útra kelt. Nem csak vágyakozott. Sok jó tett halálát okozták már szép ábrándozások.

    Elment apjához. Személyesen hangzik. Nemcsak haza, a szülői házhoz. Apjához. Vele kell helyreálljon kapcsolata, és minden rendbe jön. Egy szép mondat hangzik el: távol volt még, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta. A teljes bocsánat van benne ebben a mondatban. Megértjük belőle, hogy a tékozló fiúz igazából apja szeretete hozta haza. És azt, hogy az apa éppúgy várta fiát, ahogy a fiú kívánkozott haza. Öröm van a mennyben. Jézusban a menny indult el felénk.

    A fiú elmondja őszinte, megszenvedett bűnbánó mondatát, de nem tudja befejezni. Az apa szól a szolgáknak. (Miért nem szól a fiához? Mert nincsenek szavak!) Mindenekelőtt fiának gyermeki méltóságát kell visszaállítani. Ünnepelni, örülni kell! Mert ez az én fiam elveszett, meghalt … (ugyanezt a nagyobbik fiúnak is elmondja, ennek megismétlésével zárul a történet). A lényeget fejezi ki.

   Az idősebb testvér … gyanút fog. Megtudakolja, hogy mi dolog ez? A testvéred jött meg. Milyen jól fogalmaz a szolga! Nem az apád kisebbik fia. A testvéred.

    Ő azonban megharagudott. Zokon veszi. Testvérek harca, vetélkedése.  Apja kijön, kérleli. A fiú a törvényre hivatkozik. Sokan ennek alapján allegorikusan magyarázzák a példázatot: az ószövetség és az újszövetség népe. Nem tudom, mennyire jogos.

   Két szemrehányás hangzik el. Az apa felé: nekem még egy kecskegidát sem adtál. 

A testvér felé: paráznákkal emésztette föl vagyonodat. Mit akar, mit keres, talán kunyerálni jött? A vádak igazak, mégsem az igazságról szólnak, nem a lényeget mutatják. Vajon itt tényleg valami igazságtalanság történik? A megbocsátás kissé mindig igazságtalanság, a törvény meghaladása.

    Mindenem a tied. Krisztusban minden a miénk. Isten szemében nem leszünk kisebbek, amiért ő a testvérünket is befogadja. Isten szeretete végtelen, csak a mi szívünkbe fér belőle sokszor olyan kicsi belőle.

  Vigadnod és örülnöd kellene, mert … Öröm van a mennyben. Csak tudjunk bekapcsolódni!

 Ámen.

Urunk, Istenünk,

áldott légy, hogy megtartottál minket ezen a héten is, hogy kegyelmedben hordoztál. Annyi fenyegető hír érkezik hozzánk a nagyvilágból, add, hogy a mi bizodalmunk benned legyen, és erősen álljunk abban a hitben, hogy minket tőled senki és semmi el nem tud szakítani.

   Köszönjük, hogy a te minket kereső, hazaváró szeretetedről hallottunk az igében. Bűnbánattal ismerjük be, hogy önteltségünk, nagyravágyásunk miatt sokszor lettünk mi is tékozló gyermekeid, akik saját útjainkon indultunk el, magunkra akartunk boldogulni. Köszönjük, hogy igéddel elgondolkoztattál minket, és újból ráébredhettünk arra: nálad nélkül a vesztünkbe rohanunk. Áldott légy, hogy szeretetd minket is vonz, hogy Krisztus maga az út, aki feléd vezet, általa részesülhetünk bocsánatodban, és juthatunk vissza megtartó közösségedbe. Mennyei Atyánk, Te valóban azt akarod, hogy kiteljesedett, megtalált életünk legyen. Hadd töltsön be annak öröme, hogy Hozzád tartozhatunk, Krisztus érdeméért örököseid lehetünk! Taníts minket egymást is azzal a szeretettel elfogadni, amellyel te hajolsz hozzánk!

   Légy velünk az éjszakában, oltalmazd életünket, testünket, lelkünket, áldd meg családunkat, szeretteinket, a tieidet mindenütt ezen a világon, légy azokkal, akiknek a háborúk, tragédiák, szenvedések tüzében kell megállnia. Könyörülj ezen a háborgó világon! Add a te békességedet!  Ámen.   

Lk 17, 11-19  (bibliaóra)

   Jézus Jeruzsálem fele halad. A nagy áldozat bemutatására készül. Szeretete, irgalma teljességének felajánlására. Útközben is ezt az irgalmat és szeretetet gyakorolja. Szent céloknak a megvalósulása is szent. A menny fele haladva a menny öröme, hangulata kell szívünkben legyen. Sokszor előfordul, hogy miközben jót tervezünk, akarunk, a lépésekből, a részletekből kimarad az. Jót akarunk a családunknak, de a mindennapokba annyi szeretetlenség, idegesség csúszik be.

   Jézus határokat lépett át. Galilea és Samária között, az egészségesek és leprások között, az igazak és a bűnösök között, menny és föld között.

   A tíz felbukkanó leprás férfi távolról kiált. A kirekesztettség, kitaszítottság állapota. Távol az élettől, a családtól. A lepra a bűn jelképe (ne értsük félre: nem a bűn következménye). A bűn elválaszt …, szétdobál.

Kiáltanak … - a nyomorúság hangja ez. Betegségben, elesettségben könnyebb felismerni: szükségem van Jézusra (pedig mindig). „Áldott betegség, mely Jézushoz vezetett engem!”

   Jézus meglátta őket …: mindig fontos mozzanat. Látni = ismerni, belelátni. Jézus látja a mélységeket is, a külső mosoly mögöttit is. Ami a szívben van.

  Jézus gyógyításai nem sablonosak. Személyre szabottak. Ma is így van. Van, akit megérint, van, akinek sarat tesz a szemére, van, akinek megfogja a kezét, vagy távolról mondja ki a gyógyító szót. Itt – a törvény szerint – elküldi a papokhoz. Olvastam valahol, hogy ezt a törvényt soha nem kellett alkalmazni egészen Jézus koráig. A lepra gyógyíthatatlan volt. Jézus ebben az értelemben is a törvény betöltője… Ő a Messiás: valóban elközelített Isten országa.

   Útközben meggyógyultak. Az engedelmesség útján. Értitek, testvérek? Legfontosabb az engedelmesség. Mi görcsösen szabadulni akarunk egy-egy problémától. A Jézus szavára kell figyelnünk, az hozza el – ráadásként -  a szabadulást.

  Egyikük visszatért. Magyarázhatjuk a többi bizonyítványát: a hirtelen öröm elvette eszüket. Azt sem tudták, mit tegyenek. Hirtelen fontos lett az élet, a tervek, a család, a munka, éppen Isten nem, aki mindezt ajándékozta. Mennyire fenyeget ez a veszély! Fontos dolgok … eltakarják a legfontosabbat.

   Dicsőítette az Istent. Rögtön a következő mondatban az áll: arcra borult. Úgy dicsőítette Istent, hogy hálát adott Krisztusnak. Mély teológiai látása volt ennek az embernek. Felismerte az Isten Fiát. Őskeresztyén hitvallás: hiszem, hogy Jézus Isten Fia megváltó …

   Egy samáriai. Határvidék. A nyomorúság összeköt.  Zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták, nincsenek ellenségek.

   Jézus megszólal. Megszólal, hogy erősítsen, hogy elgondolkoztasson. Hol a többi? 10 százalék. Senki nem dicséri az Istent? Dicsérjük-e, Bergenyében vannak-e Isten dicsérő emberek. (Sodoma pusztulásának története. Lót idegen a környezete számára, de az Isten gyermeke.)

   Hited megtartott … Ez az ember teljesen meggyógyult. Lelke is egészséges lett - hit által. Adassék meg ez minekünk is! Ámen.

Lk 18, 1-8        (szombat este)

   Mindenkor imádkozni kell. Sokszor beszélünk arról, hogy hát nem jön. Persze, nem szabad üres szóáradat legyen, de törekednünk kell az imádság alkalmaira. Tudatosan szembe kell szállni a megfáradással. Az imádság erőforrás. Ahhoz is erőt kapunk, hogy az akadályokat legyőzzük.

   Egy istentelen bíró. Negatív képet állít elénk Jézus. A bíró nem az igazságot, hanem a hatalmat képviseli.  A földi hatalmasságok sokszor megkerülhetetlenek. Isten Igéje bölcs viszonyulásra tanít: ez nem megalkuvás, hanem a kötelező tisztelet megadása. Kit-kit a maga helyzetében megbecsülni. Nem hízelegni, nem képmutatóskodni.

   Özvegyasszony, kiszolgáltatott. Hivatalos tárgyaláson nem is tudja képviselni az ügyét. Nincs joga, bizonyságtétele nem hiteles. Ha 100 nő állított valamit két férfi ellenében, akkor is a férfiaknak volt igazuk.

   Szolgáltass igazságot ellenfeleimmel szemben! Hamis bíró is tud igazságot szolgáltatni. Nem tudjuk, milyen ellenségei voltak az asszonynak. Lehet, földjét vették el, kiforgatták vagyonából.

   A bíró nem volt hajlandó: kényelemből, elvből. Érdekes mozzanat a példázaton belül: a bíró ismeri a róla kialakult véleményt, tisztában van keményszívűségével. Szinte büszke is rá: ilyen vagyok. Vajon Isten ilyennek akar látni?  

    Aztán mégis azt mondta: terhemre van …, annyit zaklat …, rám jár …, hát igazságot szolgáltatok. A bíró ismeri az igazságot is. Nehéz hazudni, ha nem ismerjük az igazságot. Azt is tudja, hogy mi a dolgok állása az özvegyasszony ügyében, tudja, mi az igazság. Igaz, sokszor tudjuk, de nem lépünk érdekünk ellen. Saját becsületünk védelme fontosabb, mint a másiké. Egyik bűnt a másikkal leplezzük.

   Jézus hangsúlyozza: figyeljetek, mit mond végül a hamis bíró!

Vajon Isten? Érezzük a fokozást: ha egy gonosz, önző ember, aki hatalmat visel, végül igazságot szolgáltat, mennyivel inkább Isten, aki igazságos. Aki ott is igazságos, ahol mi igazságtalanok vagyunk, ott is igazságot ajándékoz, ahol nem érdemeljük meg.

   Választottai, éjjel-nappal. Mindkét kifejezés szoros kapcsolatra utal. Nem csak hébe-hóba, nemcsak egy-egy felsóhajtás, hanem szüntelen könyörgés Isten színe előtt, azzal a tudattal, hogy az ő gyermeke vagyok.

   Hamar … ez okoz a legnagyobb gondot nekünk. Sokszor úgy érezzük: késik az Isten. Az ellenségeink virulnak, diadalmaskodnak, nyomorúságaink szorongatnak, egy teher elviselhetetlen nehéznek tűnik  …, és nem jön válasz. Más az Isten időszámítása.

(Richard Wurmbrand: az Úr elküldte angyalát, de annak közben másoknál is meg kellett állnia.)

    Ráhangolódni hittel az Isten akaratára. Ámen.

Lk 19, 1-10                                              (bibliaóra)

    Zákeus története azzal kezdődik, hogy Jézus Jerikóba érkezik. Istennel való történetünknek (igazából megváltásunknak) ez a kiindulópontja: Jézus elindul felénk, eljön hozzánk. Biztos, sok minden történt aznap Jerikóban, a Jerikói híradásokban – ha lettek volna - nagyon sok minden szerepelhetett volna: gazdasági, politikai, családi események, de Zákeus személyes életében – akár a világ történelme összefüggésében is -  ez volt a legfontosabb. Sok minden történik életünkben is, de üdvösségünkre tekintve az a lényeges, ami köztünk és Krisztus között végbemegy. A történet – éppen Krisztus által - túlmutat önmagán: rólunk is szól. Jézus hozzánk is meg akar érkezni, helyére akarja tenni értékrendünket, meg akarja tisztítani életünket, meg akarja gyógyítani kapcsolatainkat.

Zákeusról viszonylag sok mindent megtudunk, ahhoz képest, hogy csak egy mellékszereplője az evangéliumnak.

   Először azt, hogy gazdag. Ennek a szónak manapság is bűvös hatása van, abban az időben ez még inkább így volt. A gazdag ember szabad volt a túlélés mindennapi gondjaitól, nem gyötörték a létbizonytalanság kérdései. Övé volt a világ, legalábbis így gondolkoztak mások róla.

   Foglalkozására nézve fővámszedő volt: kiderül tehát az is, hogy honnan származik vagyona. Alkut kötött a megszálló hatalommal, és nemzettársai rovására – kihasználva a hivatal kínálta nem mindig tisztességes előnyöket – gazdagodott meg. Az emberek egyszerre irigyelték és gyűlölték őt.

   Még egy testi tulajdonságát is megemlíti az Ige, bizonyára azért elsősorban, hogy megtudjuk, miért tartózkodik egy fa lombjai közt, amikor Jézus megszólítja, de az is lehet, hogy ő ezt az adottságát egyfajta hiányként élte meg, amit vezetői beosztásával és gazadagságával kompenzált.

   Az igét olvasva bepillantást nyerünk Zákeus lelkébe is. „Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus”. Ez úgy hangzik, mintha csak a kíváncsiság sarkallta volna. Hadd nézzük meg, ki az a híres rabbi, akiről annyit beszélnek az emberek, akinek csodáit az egész országban emlegetik! Zákeus a vámnál sok mindenről hallott. De van egy mélyebb vetülete is a fenti kijelentésnek: a fővámszedő, aki gazdag, akik a hatalmat képviseli, akitől félnek, akit irigyelnek …, egyáltalán nem érzi teljesnek az életét. Nincs igazi öröme. Minél nagyobb vagyont halmoz fel, minél nagyobb befolyásra tesz szert, annál kevésbé megelégedett. Egyre jobban belebonyolódik ebbe az életformába, egyre kifosztottabb a lelke. A bűn természete, hatásmechanizmusa azóta is ez. A körforgásból nehéz kiszállni.

   Zákeus azonban nem törődik bele ebbe az állapotba. Változtatni akar, és ezért kész sokat bevállalni. Nagyon fontos mozzanata ez a történetnek.

   Amikor tehát a Jézus jöveteléről hall – olvastuk – előrefut, felmászik egy vadfügefára. Már nem fiatal ember (fővámszedőként korban is tekintélyesnek kellett lennie), mégis nem mindennapi, nem szokványos lépésre szánja magát. Kívülről nézve nevetséges, amit tesz. De mindennél erősebb benne a vágy. Nem érdekli, mit mondanak az emberek. Nagy esélye van arra, hogy észrevegyék. Úgy tűnik, mindent egy személyre tesz fel: Jézusra.

   A megszokott, bejáratott életformához való ragaszkodás, a mások véleményétől való függés, a lelki beletörődés sok embert megakadályoz abban, hogy Krisztussal találkozva igazán megváltozzék az élete. Pl. én már ilyen vagyok, belőlem már nem lesz templomba járó, mit mondanának az emberek. Hogy nyilvánosan bocsánatot kérjek egy nyilvános bűnömért, a föld alá süllyednék! Hm, hogy elkezdjek járni bibliaórákra? Azt mondanák, elment az eszem. Túl idős vagyok ahhoz, hogy én áthangoljam gondolkodásomat, magatartásomat, stb. Csak annak életében lehet változás, aki kész változni. Azt mindenképpen az Úr munkálja, de nekem is akarni kell.  Zákeus, mint egy gyermek, előreszalad, fára kapaszkodik. Azt hiszem, ez a történet a gyermeki bizalomról is szól. Megszólhatnak, megjegyzéseket tehetnek, de Jézus biztos nem fog visszautasítani.

   Azt látjuk a történetben, hogy még mielőtt Zákeus találkozni szeretett volna Jézussal, megváltó Urunk már találkozni akart vele. Krisztus szeretete megelőzi minden lépésünket. „Szerelme vonz magához.” Engedünk-e ennek a vonzásnak?

   Jézus odaért, felnézett rá. A gyógyítás történetekben visszatérő mozzanat: Jézus ránéz, rátekint a betegekre …: itt is ez történik. Tekintetük találkozik: azé, akik mindent megtett, mindent feláldozott, hogy gazdag legyen, és azé, aki mindenét otthagyta, hogy szegény lévén feláldozza magát, hogy minket megváltson, igazán gazdaggá tegyen.

   Ma nekem a te házadban kell megszállnom. Mi ez az imperatívusz, ez a parancsoló mód?  Isten parancsolata, akarata az örök élet (Jn 6, 40). Krisztus a megváltás parancsával érkezik. Az üdvösség parancsa alatt állunk. Zákeus, neked nem szabad elveszned! Azért jöttem. Neked ma meg kell nyitnod otthonod és szíved ajtaját! A parancs mindnyájunknak szól.

   Zákeus sietve (örömmel) száll le. Pedig lelepleződött. Mindenki látja, ahogy ez a tekintélyes, sok esetben rettegett ember lekászálódik a fáról. Sokan bizonyára gúnyolódnak is. Zákeus szíve mégis kimondhatatlanul boldog. Mit számít az emberek gúnyolódása, ha Krisztus nála akar lenni! Ha megnyerheti békességét.

   Melyik csoportba tartozunk? Az örvendezők, vagy az ítélkezők csoportjába?

Az embertársaink elleni ítélkezés mindig Krisztust is érinti. Itt is – miközben valószínű epésen gúnyolódnak Zákeussal - Jézus ellen zúgolódnak. Bűnös embernél szállt meg. Hogyan mondja magát Isten Fiának? Isten Fia a vámszedőkkel paktál? Nagy kérdés! Két dologról beszél: Krisztus alázatáról. A szent, a bűntelen éppen a bűnösökhöz jött!  Képzeljük el azt a királyt, akit fényes delegáció vár valahol, ő pedig a napszámosokkal, rabszolgákkal ül le ebédelni. A második a mi gyarlóságunkról szól: az általunk felállított különbségek igazak és nem igazak, tiszták és bűnösök között csak látszólagosak. Mindnyájan eltévelyedtünk, nincs, aki jót cselekedjék. A gyógyulásra várók kategóriájába tartozunk: vajon felismerjük-e?

   Zákeus nemcsak érzelmileg, nemcsak a szavak, a teológiai elvek szintjén tér meg. Nemcsak a bűnei elsiratásáig jut el. Sokan megrekednek ezen a szinten. Ő azonban a szíve mélyéig megváltozik, vagyongyűjtő ösztöne is meggyógyul. A gazdag ifjútól kéri Jézus, Zákeus itt önként ajánlja fel: vagyonomnak felét a szegényeknek, és akiktől csalással elvettem, azoknak kamatostól. Kamatos kamattal. A hit próbája a cselekedet. A kegyelem állapotának jelzője az igazság.

   Szép mondat, krisztusi biztatás: ma lett üdvössége ennek a háznak. Az üdvösség története már elkezdődött Zákeus életében és otthona körében. Érdemes volt-e meglépnie ezt a lépést? Jézus befogadnia? Vagyonát kiosztania?

   Isten tervébe kapcsolódott be. Ezért jött az Ember Fia. Bárcsak küldetése bennünk, otthonunkban, családunkban is megvalósulna!  Ámen.

Urunk, Istenünk, irgalmas mennyei Atyánk,

köszönjük ezt az estét, igédnek drága ajándékát, hogy megváltó Urunk felénk is elindult, velünk is találkozni akar. Bocsásd meg, ha annyi minden foglalkoztat, leköt, betölt, add, hogy ez legyen a legfontosabb számunkra.

Te látod, bennünk is mennyi előítélet, irigység, vádaskodás van másokkal szemben, milyen könnyen különbségeket állítunk fel, pedig szent színed előtt mindnyájan kegyelemre szorult bűnösök vagyunk.

Segíts, hogy megtanuljuk azt Zákeustól, hogy nem elég csak bánni a rosszat, csak vágyni a tisztulás után, hanem nekünk is vállalni kell azt, ami ránk tartozik: le kell küzdenünk lelki restségünket, a mások véleményétől való tartásunkat, szokásainkat, régi beidegződéseinket, hogy készekké legyünk a változásra, a Krisztus arcára való formálódásra. Köszönjük, hogy Megváltó Urunk előbb keresett, szeretett minket, a mi tétova lépéseinket is ő vezeti maga felé.

Abban is add nekünk Lelked ösztönzését, erejét, hogy oda tudjuk adni azt, ami megkötöz, ami lefele húzza az életünket, pedig azt gondoljuk, hogy az tesz naggyá! Indíts el az igazság, a békesség útján, és taníts a megbocsátás, a jóvátétel mennyei törvényeire.

Könyörülj rajtunk, családjainkon, gyülekezeteinken! Bárcsak igaz lenne közöttünk is: ma lett üdvössége ennek a háznak. Hadd váljon valóban idv-házzá egyházunk, életünk Jézus Krisztusban!

   Légy velünk az éjszakában, oltalmaddal, kegyelmeddel végy körül minket, minden este, minden reggel – amíg itt e földön élünk – emlékeztess arra, hogy megváltott gyermekeid vagyunk. Áldd meg életünket, add, hogy igéd soha ne térjen vissza hozzád üresen! Ámen.

Lk 21, 1-4  (szombat e.)

    Jézus a templomban van. Rontsátok le, harmadnapra felépítem. Isten temploma, a testet öltött Ige van jelen a kézzel építettben. Az a fontos, hogy ő jelen legyen.

   Jézus feltekint … - gyakori fordulat ez az evangéliumokban. Így látja meg a betegeket, a bajokkal küszködőket … Számára nem vagyunk közömbösek. „Szelíd szemed Úr Jézus.” Látja hibáinkat is. Előtte nem takargathatjuk. A gazdagok büszkén, önelégülten adakoznak. Károli így fordít: hányják. Odavetik. Méltósággal, kimért mozdulattal, hogy lássák, hogy értékeljék. Szeretjük magunkat megmutatni: értékeinket, fontosságunkat.

   Figyelemre méltó: Jézus látja, amint a gazdagok a perselybe dobnak … Ez teszi őket valakivé, ők is erre a legbüszkébbek. Pedig Isten azt nézi, ami a szívben van.

   És látja a szegény özvegyasszonyt. Őt magát. Nincs külső dolog, amire hivatkozna, amivel dicsekedhetne. Csak az emberek előtt működik ez. (Mese a kabátról …)

Ez a szegény özvegyasszony két fillért dobott. Ez nem túl nagy összeg. Csekélység. Nem kerül be az aranykönyvbe.

    De Jézus megszólal, valami meglepő, mégis lényeges dolgot: mindenkinél többet.  Vajon Jézus nem ismeri a pénz értékét? Bizonyára igen, és mindenkinél jobban az emberek értékét. Mindig rácsodálkozunk: mennyire más szemmel néz, lát minket. Mennyi minden eltorzítja az igazi látást!  Jézus meglátja a pogány asszonyban a bizodalmat, a századosban a hitet, Simonban Pétert. A lelket, azt, ami a szívben van, ami egyedül számít Isten előtt!

   Mindenkinél többet … Mikor tanuljuk meg a Krisztus értékrendjét? Aki magát megalázza, felmagasztaltatik. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet, stb.

   Mert azok a feleslegükből! Nem azt mondja Jézus, hogy rossz! De ne tulajdonítsanak ennek nagyobb jelentőséget, mint amennyit ér ez a lelkület! Sokszor fényezzük magunkat olyan dolgokkal, amiket nem nevezhetünk saját érdemünknek. Mindenki szereti fontosnak feltüntetni magát … Isten szemében is fontosak vagyunk. Ez a mérték. Ne gondoljunk többet magunkról, és másokról kevesebbet! A szív értékrendjét alkalmazzuk!

A felesleg az felesleg. Jaj, milyen sokszor azt sem adjuk! A nyugati világ eldobott élelmiszeréből jó részt fel lehetne számolni az éhséget a világon.

   De ettől még messze van a minden! Az özvegyasszony teljes vagyonát adta. Nem kérdezte: mit eszem holnap, hanem reménységgel, hálával ajánlotta fel… Nos,  kinek nagyobb szívében a hála, kiben nagyobb az odaadás? Igaz, másként néz ki a kérdés?

   Isten mindent odaadott …, tulajdon Fiának nem kedvezett. Mi is adjunk mindent, hogy megnyerjük az életet! Ámen.

Lk 21, 25-33        (lp-i bibliaóra)

    Nem túl szívderítő igeversek (szívesen hozzátennénk Péterrel együtt: mentsen Isten, nem eshetnek meg ezek velünk!), mindazáltal sok vigasztalás, bátorítás van bennük. Krisztus nem egy szellőtől, széltől is óvott, de a legnagyobb viharban is megőrzött életet ígér az övéinek. Nem csendes hajózást, hanem biztos révbe érkezést. Az evangéliumnak, az örömhírnek része a bűn megítéltetése és legyőzése is. Bennünk és a világban.

   A szinoptikusokban az utolsó időkről szóló tanítást a templomnak a tanítványok vagy mások részéről megnyilvánuló csodálata, illetve Jézusnak erre adott válasza vezeti be, mely szerint a templom leromboltatik, nem marad kő kövön. Jézus egy másik összefüggésben is beszél a templom lerombolásáról a János ev. 2. részében. „Romboljátok le, és harmadnapra felépítem”. Jézus ez utóbbi esetben az ő testének templomáról, azaz feltámadásáról beszél. A kettő összefüggésben áll egymással, ami azt hangsúlyozza: az utolsó idők eseménysorozata, végkifejlete Jézus Krisztus feltámadásával, személyével, ezért az üdvösséggel kapcsolatos. Mai igeszakaszunkban különösen evidens ez az üzenet.

   Az apokalipszisről szóló tanításban fontos szerepet játszanak a jelek. „Jelek lesznek.” Jelekre figyelő emberek vagyunk, soha ennyi jelfogó eszközünk, kijelzőnk nem volt … „A tévelygés útjain nagyon pontos készülékek vezetnek”. Vajon az igazán jelentősekre, a lelkiekre figyelünk-e, és helyesen értelmezzük-e azokat? Tudjuk-e honnan, kitől származnak? (Jézus szemére veti a farizeusoknak, hogy az időjárás jeleit ismerik…)

A tudomány is vizsgálja, analizálja a különböző jeleket, fontos ez, gondoljunk katasztrófavédelemre, stb., de itt ennél többről van szó. A jeleknek hitben való látásáról és értelmezéséről. Egy idézet szerint, akkor látsz helyesen, ha minden teremtett dologban észreveszed a Teremtőt.

   Égi – napban, holdban, csillagokban megmutatkozó - jeleket említ Jézus, és eszünkbe jut az özönvizet követő szivárvány, a Jézus születésekor feltűnő fényes csillag. Végső soron az Isten hatalmát, kegyelmét hirdetik. A kegyelem jeleit kell észrevennünk. A káoszban is a logoszt.

   Hallottuk: a földön általános lesz a nyugtalanság … a tenger zúgása (ekhó) és háborgása miatt. Az emberek kétségbe esnek tanácstalanságukban, megdermednek (odalesznek, kifulladnak, meghalnak) a félelemtől. „Rettenetes dolgok történnek”, olvastuk néhány igeverssel előbb. Mintha a pokol erői szabadultak volna el és uralkodnának gátlás nélkül. A tenger a Szentírásban leggyakrabban (szinte kizárólag) Istennek a kiszolgáltatottságban, a fenyegetettségben megmutatkozó szabadító hatalmával összefüggésben jelenik meg (teremtés történet, egyiptomi szabadulás, Zsoltárok, Jób könyve, akár az evangéliumok). De mi marad, ha ebből a mondatból kivesszük az Isten nevét? Csak a fenyegetettség, a fékezhetetlen erőknek való kiszolgáltatottság.

   Az egek tartóoszlopai (erősségei) megrendülnek … Meglehet, nem tudományos, de nagyon érzékletes, szuggesztív kifejezés. „A ránk szakad az ég” szólás jut eszünkbe. Meghasadnak az evidenciák. De a kegyelem evidenciája marad. Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

   Őt látja meg minden szem eljönni a felhőben (az ég felhőiben) hatalommal és dicsőséggel. Elgondolkoztató: ugyanaz a szeretet kétféleképpen jött a földre: alázatban és dicsőségben. Ugyanannak a szeretetnek fel kell emelnie az elesettet, és meg kell törnie a gonosz hatalmát.

  Amikor ezek elkezdődnek: emeljétek fel fejeteket. A Káténk is idézi ezt a gondolatot szép, személyes hitvallásként: „felemelt fővel” (52.kérdés

 ). Reménykedve, bátorsággal, mint aki számára a szabadító és a szabadulás érkezik. Közeledik megváltásotok. Akikért Krisztus váltságdíjat fizetett, ill. akik elfogadták ezt, azok számára az ítélet felmentő: a megváltást jelenti.

   Jézus egy példázatot is mond. Nézzétek a fügefát, a fákat mind! Ezek a mindennapi jelek Isten nem mindennapi, nagyságos dolgait, tervét hirdetik. Talán Wurmbrand írja le: cellájába bemászott egy hangya, és őt euforikus örömmel töltötte el Istennek ezt a kis, szorgalmas teremtményét látni.  Amikor zsendülnek, kihajtanak a fák, akkor közel a nyár.  Magatoktól is, minden további magyarázat nélkül is tudjátok. Nincs szükség bonyolult elemzésre, internetes utánanézésre. Hát nem egyszerű, nem logikus, nem nyilvánvaló? A fa reagál a természet változásaira, és jelzi, hogy közeledik a nyár. Babits Mihálynak az Eucharistia című verséből idézek két versszakot.

Áradj belénk hát, óh örök                 hogy szellem és ne hús tegyen
igazság és szent szeretet!                  magyarrá, s nőjünk ég felé,
Oldozd meg a bilincseket                 testvér-népek közt, mint a fák,
amikkel törzs és vér leköt,                kiket mennyből táplál a Nap.

    Úgy gondolom: ahogy a teremtett világban bámulatos összehangoltság van, egzakt törvények hatnak, úgy a lelki élet területén, az üdvtörténetben is a kegyelem biztos, Istentől rendelt szabályai érvényesülnek. Tudósok dolgoznak az ún. világképleten, ami teljesen egybefoglalva leírja a jelenségeket, kölcsönhatásokat. Az Isten „rejtett, szép világának” ez a formulája adott Jézus Krisztusban. Benne és reá nézve kell nekünk értelmeznünk életünket, világunk eseményeit.

    Amikor ezeket látjátok, tudjátok, hogy közel az Isten országa. A jelnél fontosabb a jelzett dolog. Krisztus megváltó munkája, a világtörténelem irányított folyamata egyértelműen az üdvösségre, Isten országára mutat. Ez a lényeg, ez a fontos! Mi nem a világ végét várjuk, hanem Isten országát. Tudjuk, hogy jelek előzik meg: a teremtett világ vajúdása, a gonosz megítéltetése, és ezeken keresztül biztosan eljön, megvalósul.

   „Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését.” (Tit 2,13) Figyelnünk kell a jelekre is (terrorizmus, modern népvándorlás, általános erkölcsi dekadencia?), de tekintetünk mégis a célra szegeződjék.

    A 32. versben a mondat elején az ámen szó áll. Bizony, valóban. Isten terve már a kezdetekkor a beteljesülés ígéretét hordozza, kegyelme megvalósul nemzedékről nemzedékre (generáció).

   Külön szólnék a 33. versről … A bergenyei templom szószékterítőjén is ez az igevers áll: figyelmeztetőleg és bíztatólag. Láttam ezt az igeverset lepusztult szász templomban is. Ez a kijelentés a kétségbeesés és a remény határán ez utóbbi fele akar elindítani. Krisztus fele, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

    Elmúlik minden, megmarad minden. A mulandóban és a mulandó által is az örökkévalót keressük, szolgáljuk! Ámen.

Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy a mulandókkal való viaskodásainkban az örökkévalóra emlékeztettél minket.  Lelked által segíts, hogy szolgálatunkban is ez a szempont érvényesüljön.

Magasztalunk, hogy úgy hallunk a megpróbáltatásokról, és úgy kell szembenéznünk azokkal, mint akik ugyanakkor halljuk a biztatást is: tőled, Krisztusban megjelent szeretetedtől senki és semmi el nem szakíthat. Adj nekünk tisztán látást, bölcsességet a jelek észrevételében, értelmezésében, de mindenekelőtt abban, hogy mindenben a te kegyelmed munkáját lássuk meg!  És adj nekünk hitet, bátorságot, hogy felemelt fővel várjuk a mi Megváltó Urunkat az égből …, nem tétlenül, hanem szívvel-lélekkel neki szolgálva, odaadással vállalva a szeretet megbízatását mások fele! 

Hisszük, mennyei Atyánk, hogy üdvözítő tervedet véghez viszed rajtunk is, hisszük, hogy mindenek között a te hatalmad őriz minket hit által Krisztusban.

 Tégy minket a te soha el nem múló, örök életre vezető szavadnak hűséges szolgáivá, eszközeivé!

Áldd meg életünket, családjainkat, gyülekezetünket, a sok félelmet keltő hír között őrizz meg minket a te kegyelmed, a Krisztusban beteljesülő megváltás jó hírében! Ámen. 

Róm 6, 12-23  (szombat este)

   A politikai életben mindig fontos az, hogy ki uralkodik, ki van hatalmon. Az emberek szabadsága, jóléte függ ettől. Nem szeretnénk diktatúrát!

   De ki uralkodik a mi szívünkben? Kinek az akarata érvényesül? Aki a szívünket irányítja, az egész valónkat, életünket. Pál ezért fogalmaz konkrétan: a ti testetekben. Kinek a befolyása érvényesül, kinek az eszközévé válik egészen valóságosan a mi testünk? Szánk kinek szolgál? Beszédünk épít vagy rombol? Kezünkkel a jót tesszük, vagy a rosszat? Lehet simogatni és ütlegelni, felemelni és lelökni.

Még nehezebb kérdés: értelmünk kinek a hatása alatt áll? Gondolataink a jóra irányulnak, vagy a rosszra? Amit (amire) gondolsz, az vagy. Ne legyen a mi testünk a gonoszság fegyvere, hanem az Isten eszköze az élet szolgálatára!

   Annyi negatív példát ismerünk. Hadvezérek, nagyravágyó uralkodók milliókat hajtottak nyomorba, halálba…, de a magunk kis körében is annyi erőszakos cselekedet történik. 

   A földön legtöbb szenvedést az embernek az ember okozza. Isten az öröm követeivé akar tenni! Az igazság embereivé.

   Tudjátok meg, tudatosítsátok magatokban, hogy ti a kegyelem uralma alatt vagytok. Nem kell kényszeresen a rosszat tennetek. Mennyire igaz az Ige: csak a kegyelemben részesült ember tud a kegyelem eszköze lenni. A gonoszságban járó (akit lehet, hogy az általa átélt gonoszság formált ilyenné), csak ezt az életformát ismeri, képtelen mást tenni, mint a rosszat. A lélektan szerint a sértett ember tud a legtöbb sértést okozni. 

   Az apostol még egy túlkapásra figyelmeztet: ha a kegyelem alatt vagyunk, akkor ez nem azt jelenti, szabadon és korlátlanul vétkezhetünk. Aki így gondolkozik, vagy ez egyáltalán eszébe jut, az nem ismerte meg igazán a kegyelmet. Fuldoklom a mély vízben, valaki utánam ugrik, kiment, aztán, amikor magamhoz térek, visszanyerem az erőmet, rátámadok a jótevőmre, és kirabolom. Isten őrizzen!

   Amikor a bűn szolgái voltunk, nem ismertük Istennek Krisztusban megjelent szabadítását, akkor a bűnnek engedelmeskedtünk, de megszabadulva a bűntől, az igazság szolgáivá lettünk. Nincs lelki légüres tér. Vagy-vagy. Az emberi szabadság illúzió.

   Amikor az ember a bűn rabja, akkor minden tagját erre használja. Kezét, lábát, eszét, nyelvét, egész magatartását. Aki pl. a gyűlölet, a bosszúállás megkötözöttségében él, annak esze azon jár, mindent azért tesz, úgy beszél, stb.

   Most megfordult a helyzet: tegyetek meg mindent az igazságért, hogy szentek legyetek. Döbbenetes fordulat: teljes romlottságból teljes odaszenteltség. Pál saját esetéből tudja.

   Gyakorlatias kérdést tesz fel: előző életetek milyen gyümölcsöt termett? Büszkék vagytok rá? (Egy történet: életed videója.) Szívesen végignéznéd Krisztussal együtt? Szégyellünk még rá is gondolni: káromló beszéd, romlottság, utálatosság, kicsapongás.  A vége halál.

   A megújult életnek is vannak gyümölcsei. Szeretet, öröm, békesség. A vége örök élet.

Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig … Legyünk ennek az ajándéknak elfogadói és hordozói! Ámen.

Nehémiás 13            (szombat este)

   Kemény történet. A mai olvasó számára a társadalmi normákhoz nem illőnek („politikailag inkorrektnek”) tűnik. Nehémiásra ma súlyos vádak hullanának, intoleránsnak, bigott hívőnek titulálnák, eltiltanák, stb. 

   Kizártak Izráelből minden keverék népet … Tudjuk, ez az Ószövetség világa, amelyben szigorú törvények, előírások garantálták a vallás tisztaságát, a nép megmaradását. 

   Nem hiszem, hogy ezt ma nekünk így szó szerint gyakorolni kellene, de a lelki értelemben vett nem-keveredés, nem-megalkuvás ma is életbevágóan fontos. Mennyi minden keveredik a mi hitünkben! Babonaság, közömbösség, anyagiasság, stb. Mennyire megértünk egy új reformációra!

   Azt látjuk:   az „Isten háza” gazdasági/politikai célokat kezd kiszolgálni: Eljásib és Tóbijjá. Nehémiás egyszerűen kidobat minden holmit a templom udvarán berendezett kamrából… Nem finomkodik. Az emberek fele szeretettel, a bűnnel szemben határozottan kell fellépni. A hamissággal – akármilyen megfontolásból – nem jó megalkudni. Martin Niemöller gondolata. Az életünkből is nagyon határozottan ki kell dobni mindent, ami lehúz. („Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt” – Ef 4,31/Károli.)

   A léviták fizetését sem adták. Milyen hamar meglazul a fegyelem, a figyelem. Ez az emberi természet. Belső dolog, elköteleződés kell legyen. Nemcsak magatartásunk/viselkedésünk kell megváltozzon, hanem a lelkületünk, hozzáállásunk.  Viselkedni meg lehet tanulni, de Istennek (és egymásnak) igazán csak lélekkel lehet szolgálni.

   Nehémiás megbízható embereket választ… Fontos a szervezés, a megfelelő emberek odaállítása.

   Intézkedik a nyugalom napja méltó megtartása felől … A rendelkezést semmibe vevők esetében büntetést helyez kilátásba… István király korában is hasonló törvények uralkodtak. Mégsem lett igazán keresztyénné a népünk. Csak nevében. Nem elég a törvény. Szívünk kell indítson, motiváljon: az az igazi.

    Kemény kézzel teremt rendet: veszekedik (még átkozódik is) az anyanyelvüket elfelejtőkkel, sőt „megverte és megtépázta őket”. Erőszakkal is érvényt szerez a törvény előírásainak. Esküre kényszeríti a júdeaiakat, hogy nem engedik gyermekeiket idegennel házasságot kötni.  A módszer vitatható. Nem tudom, alkalmazható lenne-e napjainkban. Nehémiásnál bevált. De hány öntudatlan embert, egyháztagot kellene ma is az önpusztítás, a könnyelműség, a felelőtlenség, a közömbösség útjáról erővel visszaráncigálni. Ma is fel kell rázni az embereket, rádöbbenteni arra, hogy nincs más lehetősége a megmaradásnak, csak a hűség, a Krisztus útja.

   Salamon király példáját említi. Idegen asszonyok… Lényeges, hogy milyen befolyás ér minket. Még a sziklát is kivájja a folyamatosan rácsepegő víz.

    „Megtisztítottam”. A reformáció szó jut eszünkbe. A lelki megújulás Isten igéje által. És rögtön utána olvassuk: „megállapítottam … mindenkinek a maga munkáját”. Ez a szolgálat, ami reánk bízatott, a mi felelősségünk, amit Isten tőlünk kér számon.

   Adja Isten, hogy megújuljunk és hűségesen munkálkodjunk, az ő dicsőségére, megmaradásunkra! Ámen.

Róm 12, 9-21        (szombat este)

   Az ige a szeretetről beszél … A keresztyén erkölcs, sőt a világ legfontosabb kérdése.

Első figyelmeztetés: ne legyen képmutató. Mert olyan is lehet: színlelt, nem a szívből fakadó, csak mások előtt megjátszott, csak szavakban bizonygatott.

   A szívből fakadó szeretet iszonyodik a rossztól, ragaszkodik a jóhoz …, és ezt a másokkal való kapcsolatra is érti az ige. Iszonyodik attól, hogy rosszat adjon, és abban leli örömét, ha jót tehet.

   Külön téma a testvérszeretet, aminek jellemzője a gyengédség. Ez nem gyengeség, hanem megértés, tapintat, tisztelet, szolgálatkészség. Ezek különösen jelen kell legyenek a testvéri közösségben.

   „Lélek által”, „az Úrnak szolgálva”. Nem lehet elválasztani: Istennek úgy lehet szolgálni, ha szeretetben élek. A Lélek erre indít, ehhez ad erőt.

   A reménység a szolgálatnak egy másik formája. Úgy gondoljuk, hogy elsősorban nekünk van rá szükségünk. Ez igaz, de másokat is erősítünk, bátorítunk ezzel. Képzeljük el, ha szüntelen azt hallanánk: „ez kibírhatatlan, nem érdemes, úgyis hiábavaló minden, semmi nem lesz belőle” … Kedvünket szegné, elkeserítene. (Katonaság.)

   A nyomorúságban kitartók. Talán ez a mi gyenge pontunk. (Isten gyenge pontja az, hogy szeret.) Hamar kétségbeesünk. Talán külső célokban sem vagyunk kitartóak, de lelkiekben egyáltalán nem. Fiatalok fogadalomtétele. „ Az anyaszentegyház hűséges tagja.” Vajon értik, és ha igen, hogyan értik?

   Az imádkozásban állhatatosak. A dolgok összefüggenek: az imádságban állhatatosak tudnak kitartani. Emberi erőnk nagyon véges. Ezzel számolnunk kell. „Megtántorodnak a legkülönbek is.” Nem emberekben, Istenben kell bízzunk. Egyik keresztyén mártír lp. üzente a börtönből híveinek: ha én feladnám is egy gyenge pillanatomban, ne feledkezzetek meg arról: Krisztus nem adta fel.

   Hallunk a közösség megéléséről, vendégszeretetről, az ellenséghez való viszonyulásról. Amióta belépett a bűn az életünkbe, van ellenségeskedés. A keresztyének az ellenséggel szemben sem válthatnak taktikát és lelkületet. Arra hívattatok, hogy áldást örököljetek.

Együttérzés, és egyetértés. Akkor is kísértett a széthúzás, egyénieskedés, hatalomvágy, stb.

  A rossznak a jóval való legyőzését tanítja. Ne álljatok bosszút, ne haragudjatok, stb.

Nehéz tétel, mindig megakadok az olvasásánál. Működik-e? Úgy látom, sokszor nem. Hiszen ha hiányzik az ellenségből az alapvető emberi érzés, hiába kap szeretetet, jóságot, ez még inkább a rosszra ösztönzi. 

   Az első keresztyének üldözések között éltek, Pál intéseit ez a helyzet is magyarázza: a lázadás biztos még súlyosbította volna a helyzetünket, még inkább ellenük tüzelte volna ellenségeiket, a hatalom embereit, a közvéleményt. Ghandi a Bibliából tanulta meg a passzív ellenállásnak nevezett „harci modort”. (Történet az angol katonákkal). A rossz nem állítható meg könnyen. De ha igen, egyetlen módon: jósággal. Ámen.

ApCsel 28, 23-31

    Egy hitvitáról olvasunk … Érdekel-e ma valakit? Nem tudom, napjainkban milyen teológiai disputára lehetne – szabad választásukra apellálva - összegyűjteni az embereket. Nagyon eltolódtak a hangsúlyok. A lelki kérdések hátérbe szorultak (pedig a legnagyobb nyomorúságunk ezen a területen mutatkozik meg). De úgy általában beszélhetünk a közömbösség jelenségéről. A felelősség hárításáról.  Mózes könyvéből hallottuk: az Istenre figyelés az élet feltétele. Mi mást tartunk annak … „Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti”.

   Sokan eljönnek, vannak, akik kíváncsiságból: elsősorban zsidók, akik a Pál tanításának a lényegét akarják megismerni.

   Pál bizonyságot tett: itt szavakban, de egy egész szolgáló élet áll mögötte. Nem tanítókra, hanem tanúkra van szüksége a mai világnak, akiknek élete az Igazságot példázza. A bizonyságtétel három pillére: az Ige, egyéni életünk, és a közösség. „Arról ismernek meg titeket …”. Kiüresedésünknek egyik oka közösségeink meggyengülése. Akármennyire ellentmondásosan hangzik: a közösség, a gyülekezet tagjai lettek kívülállók.  Nem éri el a szívüket az evangélium.

   Pál nem elméleti kérdéseket vet fel: az Isten országáról és Jézusról beszél. Isten országáról, amiben élünk, és amit várunk. Jézusról, akiben elközelített az Isten országa, világossá lett az Isten hívása. Az Ószövetség üzenetének egyik alapvonulata az országról szól. Pl. az Ábrahámnak tett ígéret, Mózes küldetése, a próféták viaskodása. Az apostol korában a földi „ígéret földje” idegen megszállás, római elnyomás alatt áll (néhány év múlva meg is szűnik).

   Pál egy másik, egy más ország országról beszél, ami örökkévaló, amit az új szövetség által ad nekünk Isten. („Tied az ország”  és „tetszett az Istennek, hogy nektek adja az országot”). De már a régi is erről szól. Ezért indul ki Pál Mózesből. Onnan kell kiindulni, ahol az emberek vannak. Aki nem hallott Jézusról, annak nem a preegzisztencia, predestináció elvont tételeivel kell előhozakodni.

   Egyesek hittek, mások nem. Sokszor bennünk is keveredik ez a kétféle hozzáállás, viszonyulás. A tagadás átmeneti állapot. Mindnyájunknak meg kell állanunk Isten ítélőszéke előtt, minden térd meghajol Krisztus előtt, tanítja az Ige. Tagadó, tehát átmeneti világban élünk. (Igazából a „nem hinni” azt jelenti: „valami másban hinni”.)

   Nem értettek egyet: Jézusban van az egység. Aki nem ismeri (el) őt, az mindig talál kifogásokat … Aki nem ismeri Krisztust, annak hamis elképzelései vannak az igazságról.

   Pál Ézsaiás prófétát idézi (Jézus is): hallanak, de nem értenek, látnak, de nem ismernek. Hogy meg ne térjenek! Szándékosan nem akarnak. A szabad akarata nem azt jelenti, hogy a szabadságot is választjuk. Szabadon választjuk a megkötözöttséget. Hogy meg ne gyógyítsam őket. Az orvosi gyakorlatban is így van: aki nem akar, aki szembeszáll, azt nem lehet gyógyítani.  Egyik fiatal drogfogyasztó mondta: nincs szükségem segítségre. Mindenki a szüleimhez akar vinni. Ők pedig kezeltetni akarnak.

   A pogányoké a hit. Isten kegyelme mindenki számára nyitott. Ha nem kell Európának, a keresztyén kontinensnek, kell majd Afrikának, Ázsiának.

  Vitatkozva eltávoztak … Inkább tenni kellene. Megvetem ünnepeiteket, olvassuk az Ézsaiás 1. részében. Terhemre vannak, fárasztanak … Isten a szolgálatra hívott el.

   Az utolsó versben hallottuk: az apostol hirdette mindenkinek az Isten országát és tanított az Úr Jézus Krisztusról … A világosságban élő ember minden megnyilvánulása a világosságról árulkodik.  Ámen.

2Kor 11, 1-15

   Pál nagyon kedves szavakkal szól a gyülekezethez. Szép hasonlattal arra utal, hogy eljegyezte őket. A jegyesség egy boldog, örömmel, várakozó reménységgel teli állapot (advent). A jegyességben kitartásra, bizalomra van szükség.

    Krisztus jegyesei vagyunk … Ő hívott el az ő közösségébe, váltott meg, tett szabaddá. Kicsit olyan, mintha egy királyfi felszabadítana egy rabszolgalányt, és eljegyezné. A szeretet nagyságát mutatja.

   Az apostol attól fél, hogy a kísértések legyőzik a korintusiak szívében a Krisztus szeretetét. Értjük tehát, nem a szeretet nagyságával, erejével van baj, hanem annak befogadásával. Eltántorodnak gondolataitok a Krisztus iránti hűségtől.

   A hit gondolkozás kérdése is. Megfontoljátok, hogy mi jó az Úrnak. Eltompult az értelmük (Róm 1). Megtérés: a gondolkodás visszafordulása, a figyelem odairányítása. Gondolkodó teremtmények vagyunk. Néha lebecsüljük ezt a képességet. Körülményekre hivatkozunk, más kifogásokra. „Foglyul ejtünk minden gondolatot” (2Kor 10,5). Istentől kell bölcsességet kérni, hogy adjon belátást, adjon józanságot. Jó dolog-e haragban élni, jó dolog-e elszakadni az Úrtól, stb.? Szinte tudományos alapossággal kell megvizsgálnunk!

   Korintusban az a veszély, hogy más evangélium szól, más(féle) Jézust hirdetnek. Más örömhír, más életcél, más megváltó …

   Jól ismerjük ezt a helyzetet. Mennyi minden elviszi híveinket az egyház közösségétől, Krisztustól: pénz, más életcélok, társaság, …. Mi a jó nekünk? Gondolkozzunk logikusan! Az, ha összetartunk, ha békességben élünk, vagy ha szétmegyünk, ki-ki a maga útjára?

Persze, nem lehet lebecsülni a világ gravitációját, vonzását.

   Pál itt személyes képességeiről is beszél. A hamis tanítók ékesszólásban megelőzik őt. Sok mindent nagyszerűen tálal az ellenfél. Csillogás, elegancia, értelem. Az ateisták nem dadogók társasága. Nagyon jól érvelnek, tetszetős elméleteik vannak. Kívánatos életmodellt mutatnak.

   Az apostol hivatkozik alázatára, önzetlenségére … Krisztus is alázatban jött el. Követői számára nincs más út. Persze, ez a felfuvalkodott embert nem biztos, hogy meghatja. (Történet. Egy milliomos gyermekét mentette meg és hozta ölében haza egy fekete öregember.  A gazdag apuka ráripakodott, hogy be ne tegye lábát a házba.)

   Pál még adományt sem fogadott el, hogy nehogy a haszonszerzés gyanúja vetüljön rá. És most harsány hanggal jönnek a hamis tanítók, pénzt vesznek el … Mégis ők a népszerűek.

   „Vajon azért jártam így el, mert nem szeretlek?”, teszi fel a kérdést az apostol. Ellenkezőleg! Szeretetből! Örök dilemma, hogy célt ér-e a jó szándék? Megérzi-e a gyermek, a barát, a gyülekezet az igazi szeretetet? Vagy képmutatás, a nagyzolás vagy éppen a nagy közös züllés világának hangulata ragadja magával.

   Nincs más út. Ezen fogok járni. Ez a példa, és ez a küzdelem formája is a hamis apostolok ellen! Nem lehet őket saját pályájukon túlkiabálni, túllicitálni … A magunk csendes, alázatos módján kell Krisztus igazságát, jóságát képviselnünk, megélnünk.

    Nem könnyű különbséget tenni. A Sátán a világosság angyalának adja ki magát. Luci-feros, aki lopott, talmi fénnyel ágál. Szélhámos, szemfényvesztő álapostolok grasszálnak, dicsekszenek, könyvelnek el nagy sikereket. A siker mindig vonzó. („Sikeres” bűneink a legveszélyesebbek.) Nehéz észrevenni a háttérben hamis indítékokat.

   Cselekedeteik gyümölcse leplezi le őket. Krisztus a szőlőtő. Aki benne marad, általa él, az teremhet megmaradó, áldott gyümölcsöket. Ámen.

Fil 2, 12-15

    Ezért tehát… Az előzmény az, amit Isten tett értünk. Senki sem mondhatja: semmivel nem tartozom. Életünk, békességünk, reménységünk Isten megelőző kegyelmén nyugszik.

   Engedelmeskedjetek … legyetek követői Krisztusnak. Külső életben sem lehet sikereket elérni engedelmesség (figyelem, együttmunkálkodás) nélkül: gondoljunk a sportra, műszaki megvalósításokra, tanulásra. Miért gondolnánk, hogy a lelki életben önfejűek lehetünk, saját magunkra is boldogulunk. A vallásos élet a privát szférába került át. Aztán magunkkal szépen kiegyezünk. Ma ezért nem, holnap azért.

   A megalkuvás ellen szól az apostol: ne csak jelenlétemben (nem embernek kell szóljon), hanem távollétemben is. „A hit (megélése)ott kezdődik, ahol senki sem lát.”

   Félelemmel és rettegéssel. Kierkegaard írt egy könyvet ezzel a címmel. Tkp. a keresztyén könnyűelvűség ellen. Izsák feláldozásának, Krisztus kereszthalálának párhuzamát állítja - hitbeli, erkölcsi kihívásként – olvasói elé. Nem lehet félvállról venni. A mai embernek látszólag semmi sem szent, csak saját önérzete és érdeke.  A mások becsülete, tisztessége is játék, Isten dolgai is. Nem homlokráncoló komolykodásról van szó, hanem céltudatosságról.

   Munkáljátok, mert Isten munkálja. Érdekes. Ismert gondolat: mert Isten mindent megtett értünk, ezért nekünk is mindent meg kell tenni. Isten kegyelme felszabadítja energiáinkat a kegyelemszerű cselekedetekre. Az adós szolga: felmentése után előtte állt az élet, úgymond. Lehetett volna nagylelkű, gáláns, de ő kicsinyességének a szánalmas csapdájába esett bele (vissza).  

   Zúgolódás és vonakodás nélkül – ez a feddhetetlenség feltétele. Mindegyre rádöbbenünk, hogy a legtöbb bajunk okoskodásunkkal, rossz természetünkkel, hátsó szándékainkkal, igazából önmagunkkal van. Másoknak is ezzel ártunk a legtöbbet. Ha lenne bennünk készség és bátorság belenézni a „szabadság tökéletes törvényébe” (Jak 1,25), megérteni, hogy Isten milyennek akar látni minket. És rábízni akaratainkat, indulatainkat, terveinket, akaratunkat, hogy ő formáljon minket szent elképzelése szerint.

   Hogy – mondja az Ige – az ő hibátlan gyermekei legyünk. Ezt csak Istennek van joga rólunk mondani, mi nem állíthatjuk magunkról. De ha ő ennek tart, akkor ehhez kell tartanunk magunkat! Erre kell törekedjünk.

   Ebben kell példát mutassunk az „elfordult és elfajult” nemzedéknek. Nem hízelgő minősítés ez. Kérdezhetjük, vajon jó kiindulópont, jó alap-e ez a párbeszédre. Missziós látás ez. Akármennyire szereti az orvos a páciensét (lehet, éppen a barátjáról van szó), annak betegségeit fel kell tárnia. Mi nem vagyunk – lelki értelemben sem – orvosok, de ismerjük az áldott Orvost. Általa tudjuk azt, hogy a világnak megváltásra, gyógyulásra, megtérésre, békességre van szüksége.

   Csillagként ragyogni. Nem kis megbízatás. Ismernünk kell a fény végtelen forrását. Ám hiába mentegetőzünk, álszerénykedünk: ennek a világnak világító, Krisztus világosságát hordozó tanítványokra van szüksége. A sötétség ellen semmi más módszerrel nem lehet harcolni (nem csákánnyal kell szétverni azt), csak világossággal. A Krisztuséval.

   Ezt vállaljuk Isten erejével! Ámen.    

Zsoltár 5 (szombat este)

    Fúvós hangszerre. A zeneszerszámok Isten dicsőítésének az eszközei voltak. Úgy kisajátítottuk (önmagunk szórakoztatására)!

   A bevezetőben a zsoltáros Isten odafigyelését kéri. Az eget ostromolja imádsággal, sóhajtozással, kiáltással, csendes szóval. Már jó reggel keresi Istent kéréseivel. Azt látjuk, hogy élete Isten előtt zajlik, ebben a közösségben tölti mindennapjait, így éli meg gondjait, nehézségeit is. Nincs egyedül. Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.

   Isten igazságáról beszél: nem leled örömöd a bűnben, nem talál otthont a gonosz nálad… Isten igazsága, szentsége az előtte megálló embert saját bűneire emlékezteti. Isten jóvá teremtett, mégis sokszor a bűnben leljük örömünket. És vajon nem fészkeli-e be magát gondolatainkba a gonosz irigység, gyűlölség, önzés formájában?

   A zsoltáros a mások életében látja inkább ezt (könnyebb), de észre kell vennünk a sajátunkban is, Istentől kérve szabadulást, gyógyulást.

   Igaz, amit tovább mond: mert te szeretsz engem. Tudom: nem tökéletességemért van ez, hanem Isten kegyelméből. Érdemem csak annyi: elfogadtam. Megértettem, szükségem van Isten szeretetére.

  A zsoltáros azt kéri, hogy Isten igazságban vezesse őt, mert ellenségei vannak, egyengesse az utat. Adventkor beszélni szoktunk Keresztelő János munkájáról, aki készítette az utat a Messiásnak. Itt Isten az útkészítő. Az adventi út a mennyből indul … csak készítenünk kell a szívünket.

   Az ellenségről szól a zsoltáros. Hazudnak (nem jön ki őszinte szó  a szájukból – csak mímelik azt), nyitott sír a torkuk, sima a nyelvük. A mézes-mázas szavakban méreg van. Mennyi baj van azóta is emiatt. Szóháború zajlik. Szavakban történő hadviselés. Dec. 1-én is sok elhangzott … 

   Leplezd le, bukjanak le! Sokszor szeretnénk ezt. Tegnap este beszéltünk erről a fiatalokkal. Észre sem vesszük a bosszú sarjadást magunkban. Jó ezekkel az indulatokkal is szembe nézni az Úr színe előtt. Látod, Uram, hogy ezt akarom. Krisztus bocsánatot kért gyilkosai számára is. Az ő imádsága marad fenn az idők végéig példa gyanánt, nem gyűlölőinek átokszavai. Cselekedj igazságod szerint.

   Örülnek. Ujjonganak előtted. Megáldod az igazat. Igaz az, akit te megigazítasz. Kegyelmedből. Ámen.

1 Jn 4,1-6 (bibliaóra)

   Fontos kérdést boncolgat az ige … úgy tűnik, már akkor is aktuális volt, úgy vélem, hogy ma sokkal inkább. Annyiféle hatás, befolyás ér minket, ami irányítja, formálja (deformálja) valóságértelmezésünket, különböző (tév)eszméket, előítéleteket hív életre bennünk. Klasszikus történelmi példa a náci propaganda (a zsidók démonizálása), de vannak sokkal észrevétlenebb, ártatlanabbnak tűnő impulzusok is, amik meghatározzák, áthangolják gondolkodásunkat. Ilyen pl. az anyagias, individualista életszemlélet, ami úgy jutott uralomra köztünk, hogy nem is vesszük észre, hogy mennyi mindent megváltoztatott bennünk.

  Ezek elől a hatások elől nem tudunk kitérni, csak biztos alapon állva védekezni velük szemben. Ezek a kihívások önmagukban nem hagynak érintetlenül minket. A változó világban nem maradhatunk változatlanok (az a félreállást jelentené, a holt vágányt), értelmünk nem maradhat tabula rasa, de az a kérdés, hogy kinek engedünk teret magunkban? Mire figyelünk, mit követünk?

   Így van ez a lelki élet területén is. Gondoljunk a bűneset történetére. Alig hangzik el Isten parancsa, figyelmeztetése, rögtön megszólal egy másik hang is. „Valóban? Ki mondta, hogy tisztességes kell légy? Csak akkor érvényesülsz, ha…  Ne légy élhetetlen! Mindenki ezt csinálja. Hagyd a Biblia régi szövegét!” Ha nem is így fogalmazódik meg szó szerint, de ez a következtetés: látjuk, mennyire eltávolodtak az emberek az isteni élettől, egymástól. Ha valakinek felemlegetjük, lehet, azt mondja: igazából jó lenne, de már képtelen vagyok rá, nem tudok visszatérni, nincs időm. (De jó lenne, írja Ady is, de már benne van a bűn örvényében, csak a lelke vágyódik, mint egy rab madár, a szabadságra.)

   Ne higgyetek minden léleknek! Ezzel az ige a szabadságunka emlékezetet. Sokszor olyan könnyen beadjuk a derekunkat. Könnyen azt mondjuk: nincs mit tennem. Ilyen a világ. Vajon, akkor nekem is ilyennek kell lenni? A hitélet harc, éberség. Vizsgáljátok meg a lelkeket! Bölcsességre van szükségünk. Nem könnyű átlátni a szitán, különbséget tenni. Olyan megtévesztő. Báránybőrbe bújt farkasok. Mindig azzal jönnek, hogy jót akarnak.  De vajon valóban Istentől valók-e? Ez a döntő kérdés. Nem az a mérvadó, hogy mit mondanak magukról … Tudjuk, Krisztus drága nevével is olyan sokszor visszaéltek az egyház történelme folyamán. Minden jó adomány felülről való. Ami felülről való, az jó, javunkra van. Minden más hamisság, hamisítvány.

   És van egy nagyon fontos szempont. Aki vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el. A Krisztus személye a kritérium. Őreá nézve dőlnek el a kérdések, oszlanak meg a lelkek. Aki vallja, hogy testben jött el. A karácsonyi evangélium szólal meg. Aki Krisztust nem megszületett, testünket felvevő, bűnünket elhordozó Megváltónak vallja, az egy hamis krisztusképet épített fel magában.  Az első időkben sok hamis, spekulatív tanítás jelentkezett: arianizmus, doketizmus (Krisztus csak látszólag öltött földi testet, tkp. szemfényvesztés volt).

Most még szélesebb a skála.  Amelyik lélek Krisztust Krisztusnak vallja (úgy, ahogy őt az evangéliumban megismerjük), Istentől van. Pozitív megfogalmazás is elhangzik: vallanunk kell, hinnünk benne, életünk alapjává tennünk … Akkor nemcsakhogy Istenhez tartozunk, hanem Tőle vagyunk. János kedvenc kifejezése. Krisztus, aki Istentől jött, minket Isten közösségébe kapcsol be.

   Aki nem vallja Jézust, aki tagadja az Isten Fiát, az Isten kegyelmi munkáját tagadja, ezért nincs köze Istenhez. Ez az antikrisztus lelke, ami e világban van. (Jézus azt mondja a főpapi imájában: többé nem vagyok a világban - Jn 17,11 -, de azt is ígéri: tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.)

  A fogalom maga is azt hangsúlyozza: Krisztus ellenes gondolkodás, lelkület. Az az indulat legyen bennetek, írja Pál, ami Krisztus Jézusban volt. Ami ezzel ellentétes, az a gonosztól van, a gonosz eszközeivé tesz. Gőg, önzés, hitellenség. Jelen van-e a világban? Úgy gondolom, óriási mértékben. Olyan könnyen a vonzásába kerülünk. Vértezzétek fel elméteket!– nagyon tudatosan kell ragaszkodnunk Urunkhoz és ahhoz, amit benne hiszünk, különben elsodortatunk.

   Ti Istentől vagytok … Olyan személyesen hangzik. Krisztus születése a mi születési történetünk is. Istentől vagyunk, az ő lelkét, bölcsességét kapjuk. Legyőztétek őket: nem saját erővel, fölénnyel, hanem annak hatalma által, aki … Hisszük, Isten meg tudja őrizni szíveinket és gondolatainkat. Gyermeki bizalommal kell ragaszkodjunk a legnagyobbhoz. Az ellenség megszégyenül…

   A hamis próféták sikeresek. A világból, ismerik a világ nyelvét, tudják, mit akarnak hallani az emberek, akik hallgatnak rájuk. Az ige tárgyilagosan beszél erről.

   Ránk az hallgat, aki Istentől van. Érezzük, hogy valós helyzetben fogalmazódik meg az apostol üzenete. Úgymond kisebbségi sorsban. Mi is ebben a helyzetben vagyunk. Sokan elidegenedtek. Nem kell az embereknek az evangélium. Csak az érti, értékeli, akiben Isten Lelke van.

   Ez is egy megkülönböztető jele az igazságnak, illetve a tévelygésnek: ti. a tény, hogy kikre hallgatunk, kikhez tartozunk, kikkel vagyunk együtt. Legyünk következetesek, ragaszkodjunk reménységünk Urához, legyünk készek megosztani tőle kapott lelki ajándékainkat: aki elfogadja, annak örömére lesz. Ámen.

Zsolt 19 (szombat este)

   Az egek hirdetik Isten dicsőségét. Az egek kifejezést (hasámaim) tsz.-ban használja a Szentírás. Régebb többszintesnek képzelték el a világot, származhat innen is ez a többes szám. Mai tudományos ismereteink alapján talán így is fogalmazhatnánk át a zsoltárt: a körülöttünk levő csillagrendszerek hirdetik Isten nagyságát. De beszél az Ige a mennyről is, Isten „rejtett szép világáról”, amely már nem lehet emberi ész vizsgálatának a tárgya. Krisztus a mennyből száll alá, Isten csodálatos világát hagyta el, hogy azt elhozza számunkra, hogy megváltson miket.

   Ez a dicsőség betölti a mindenséget. Valami módon minden ezt tükrözi, a maga öntudatlan módján is erről beszél. Nap a nappalnak, éj az éjnek adja át a hírt: szavak nélkül (az univerzum az Isten teremtő hatalmát hirdető sakramentum.). A természet hangtalanul is az Isten nagyságát magasztalja (mi pedig sokszor hangosan tagadjuk). Eljut üzenetük az egész földre, a világ végére. Akinek van füle, hallja, akinek van szeme, az meglátja a teremtő ujjának nyomait. Olyan ez, mint amikor valaki az otthoni kenyérben megérzi édesanyja szeretetét.

  Isten ragyogó alkotásáról, a Napról beszél a következőkben a zsoltár. Izráel környezete - egyiptomiak, babilóniaiak - Napot, égitesteket imádó népek voltak. A választott nép öntudatosan vallotta, hogy azok teremtmények, amelyeket Isten alkotott, megszabva pályájukat. Milyen szép, szemléletes a leírás: fut, mint egy hős.

  Eszünkbe jut az Újszövetségből: Krisztus a világ világossága. Vagy Ézsaiás könyvéből: a nép, amely sötétségben lakik… A Nap meleg, világossága nélkül menthetetlenül elpusztulnánk – Krisztus szeretete éltető erő számunkra.

   A zsoltár második részében az Isten Igéjéről hallunk. Az Úr törvénye tökéletes. Elszorul a szívünk, ha törvényről hallunk. Mi jut eszünkbe? Szigorú előírások, számonkérés, büntetés, stb. És itt azt halljuk: felüdíti a lelket. Az én igám gyönyörűséges, mondja Jézus. Isten szava az életet, a megtartatást hirdeti. Az Ige testté lett ..., aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.

   Felüdíti a lelket, bölccsé teszi az együgyűt. Egészen biztos, sokkal bölcsebben, helyesebben élnénk, ha Isten szavára figyelnénk, annak engedelmeskednénk. Még az együgyű (tanulatlan) is bölcsen járna el.  (Nagy Jenő bácsi példája).

   Örömet szereznek … nagy örömet hirdetünk nektek. Isten Igéje, a testté lett Ige, Krisztus örömre vezet minket. Hol keressük az örömet? Miben keresik fiataljaink, gyermekeink? Nem azért van olyan sok csalódott, kiábrándult ember?

   Ragyogóvá teszi a szemet. A ragyogó szem a figyelemre, a derűre, életkedvre utal. Annyi a megfáradt tekintet. Még így ünnep táján is.  Jól esik egy-egy hálától csillogó, érdeklődő szempárt látni.

   Megmarad mindörökké. Tudjuk: az ég és a föld elmúlnak. Sok elmélet, irányzat, emberi törekvés tűnt el. Isten Igéje, tanítása megmarad.

   Mert mindenben igazságos. Karácsonyi énekünkben énekeljük: igazság jő vele. Nagyon ráfér erre a világra. Annyi az igazságtalanság. Bennünk is. Általában a világot kárhoztatjuk, de magunkban is megtaláljuk a hamisság gyümölcseit. Igazságtalanok vagyunk egymással, kicsikkel, önmagunkkal.

   Kívánatosabb a színaranynál (mik a vágyálmaink: utazás, különös élmények, nagy teljesítmény, siker, pénz?). Megtanít a hogyanra, a helyes  életre. Élni kell nekünk megtanulni, akár gazdagon, akár szegényen. Édesebb a színméznél (Ezékiel próféta).

   Személyes hangra vált a tanítás. Engem is. Csak ha felismerem ezt, akkor leszek részese. Akkor lesz enyém annak bőséges jutalma.

   Megóv a tévedésektől (bár azok mindig lesznek), a kevélységtől is (a gőg az embert önnön büszkesége rabjává teszi). Az igazság mindig jó (helyes) válasz, az alázat mindig jó (helyes) magatartás.

   Dicsőítéssel zárul a zsoltár: kősziklám, megváltóm, fogadd el számnak szólását, magasztalását. Úgy legyen! Ámen.