Péld 26, 1-12 (bibliaóra)

 

1 Mint hó a nyárhoz és eső az aratáshoz, úgy nem illik az ostobához a dicsőség.

2 Ahogyan elszáll a madár, és elrepül a fecske, úgy az ok nélküli átok sem teljesül.

3 Ostor való a lónak, zabla a szamárnak, és bot az ostobák hátának. Péld 10,13 ; 19,29

4 Ne felelj az ostobának a bolondságához illően, mert magad is hasonló leszel hozzá!

5 Felelj meg az ostobának a bolondságához illően, hogy ne tarthassa magát bölcsnek.

6 Lábát vágja le, és erőszakot szenved, aki ostobával küld üzenetet.

7 Példázatot mond az ostoba: csak annyit ér az, mint bénának a lába.

8 Mint aki követ tesz a parittyába, úgy jár az, aki tiszteletet ad az ostobának.

9 Beleakad a tövis a részeg kezébe, meg a példázat is az ostoba szájába.

10 Mint egy íjász, aki mindenkit megsebez, olyan az, aki ostobát vagy csavargókat fogad fel.

11 Ahogyan a kutya visszatér okádására, úgy ismétli meg bolondságát az ostoba. 2Pt 2,22

12 Láttál olyan embert, aki bölcsnek tartja magát? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá.

 

    Az ostoba ember ostorozása, ítélete szólal meg ebben az igeszakaszban. A bölcsesség kezdete Isten félelme, az ostobaság jellemzője pedig – ezzel ellentétben – az Isten nélküli gondolkodás, életvitel.

Nem illik a hó a nyárhoz, éppen úgy nem a dicsőség az ostoba emberhez. Pedig sajnos bőven van példa rá, hogy lelketlen, gonosz, bolond ember kap rangot, hatalmat, aki sem Istent nem fél, sem embert nem tisztel. Milyen tragikus következményei vannak ennek! Mennyi szenvedés származik ebből! Isten őrizzen!

   Hallunk az átokról, ami elszáll, mint a vándormadarak. Régebb nagyobb téma volt, korunk „posztfelvilágosult” emberét kevésbé foglalkoztatja. (Manapság az emberek nem átkozzák egymást, hanem kikészítik.)  „Ő azt az átkot, melynek terhe rajtam volt, magára vette” (HK). A bűn a legnagyobb átok.

   Aztán botot ajánl az ostoba hátának Salamon.  Nyilván, jelképes kijelentés ez. De feltesszük a kérdést: mi az ostobaság ellenszere? A bölcsesség botja, a közösség erős értékrendje, a hit igazságaihoz való ragaszkodás, hogy ne váljon valóra a közmondás: egy bolond százat csinál.

  Az ige figyelmeztet, hogy nem a bolondsághoz illő szavakkal, módszerekkel, válaszokkal kell nekünk az ostobaság ellen harcolni. Gonoszságot gonoszsággal nem lehet legyőzni. Ha ezt próbáljuk tenni, mi magunk is ahhoz hasonlóvá válunk. Mégis: le kell lepleződnie a hamisságnak a bölcsesség által, ki kell derülnie, hogy mi nem Isten szerint való. Nem hallgathatjuk el, nem erősíthetjük meg a rosszat, az álnokságot, szeretetlenséget.

   Szemléletes képek, hasonlatok beszélnek arról, hogy nem érdemes az ostobával szövetkezni, egy úton járni: maga ellen cselekszik, aki szövetségre lép velük, aki rájuk bízza ügyeit, aki tisztségbe helyezi őket. (Tanító mese a nagyravágyó galagonyabokorról…)

   Nem olyan egyszerű a különbségtétel: az ostoba is bölcsnek nevezi, adja ki magát. A képmutatás az emberiséggel egyidős trükk. Az ostoba is bölcsességeket akar mondani, de megakad szájában. Valami nincs rendben. Ha egy családját tönkretevő, a közösséget szétmaró ember a szeretetről ömleng, az nem hiteles. Valami nagy bökkenőt, disszonanciát érzünk a vallomásában.

   Íjász, aki mindenkit megsebez… A Las Vegas-i lövöldözés jut eszünkbe, és az, kicsit önmagunkba nézve, hogy vigyáznunk kell, milyen lélek lakik bennünk. Nem hiszem, hogy akárki is közülünk képes lenne olyasmire, de „lövögetjük” egymást: szóval, cselekedettel, gyűlölködéssel. Az ostobaságról beszélve magunkban is önvizsgálatot kell tartanunk: mi az, ami ostoba indulat, gondolat bennünk.

   Az Újszövetség is idézi azt a nem túl higiénikus szituációt felemlegető tanítást: ahogyan a kutya… Vannak gonosz beidegződéseink, rögeszméink (vajha a jóban lennénk rögeszmések!) - pl. mások ócsárolása, elmarasztalása, hazudozás, veszekedés -, amiken nem tudunk túllépni. Újra és újra ide lyukadunk ki, azt bizonyítva, hogy ezeknél megrekedt az életünk… (Volt egy ismerősöm, aki hosszú évekig szidta a szomszédját, aki aztán elköltözött, azután egyik rokon került a kritizálás kereszttüzébe, majd a barátok. Bebizonyosodott, hogy vele van baj, az ő szívében nincs békesség.)

   Nagyon mély, igaz tanítást megfogalmazó kijelentés: aki bölcsnek tartja magát, az az ostobánál is reménytelenebb  - és veszélyesebb – helyzetben van. Az önteltség nemcsak kísértés, hanem már maga is bűn. Aki nagyon dicsekszik magával, annak nagyon közel van a bukása. Tanítson az Úr alázatra, hogy felmagasztalhasson! Ámen.

  

 

Péld 27, 1-10 (szombat este)

 

1 Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap! Jak 4,13-14

2 Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad! 2Kor 10,12

3 Súlyos a kő, és nehéz a homok, de a bolond bosszantása mindkettőnél nehezebb.

4 Kegyetlen indulat a túláradó harag, de ki állhat meg a féltékenységgel szemben?

5 Jobb a nyílt feddés a titkolt szeretetnél. 5Móz 11,17 ; Péld 28,23

6 Jó szándékúak a baráttól kapott sebek, de csalárd a gyűlölködő csókja. Zsolt 141,5 ; Mt 26,49

7 Az, aki jóllakott, a lépes mézet is eltapossa, de az éhes embernek még a keserű is édes.

8 Mint a madár, amely elhagyja fészkét, olyan az az ember, aki elhagyja lakóhelyét.

9 Az olaj és a jó illat vidámít, de a jó barát lélekből jövő tanácsa is.

10 Barátodat és apád barátját ne hagyd cserben! Ne menj testvéred házába, mikor bajban vagy! Többet ér a közeli szomszéd a távoli testvérnél.

 

  Újból igen bölcs, a mindennapi életre, embertársi kapcsolatokra vonatkozó tanításokat és lelki tanácsokat hallottunk. Több ezer éves gondolatok ezek, de Isten Lelke „aktualizálásában” máig érvényesek, megszívlelendők.

   Ne dicsekedj a holnapi nappal! Terveznünk kell, az a mi felelősségünk, Jézus is beszél erről a torony építéséről szóló példázatában, de dicsekednünk nem szabad: „én így vagy amúgy megmutatom”. Az emberek számtalanszor szégyenültek meg nagyhangú kijelentéseik miatt. Jakab szerint a helyes hozzáállás ebben a kérdésben: ha az Úr akarja és élünk. Alázattal tervezni, hűségesen, kitartóan munkálkodni.

   Ne dicsekedj magaddal! Öndicséret gyalázat, figyelmeztet egyik közmondásunk. Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék. Valóban, semmink sincs, amit ne kaptunk volna. Sikereinket sok-sok kegyelmi tényezőnek köszönhetjük. Végső soron Istennek.

   Az Ige a továbbiakban az indulatok kordában tartásáról beszél különböző élethelyzetekben, kísértések között. Egyik legkellemetlenebb a bosszantás. Olykor ennek is ki vagyunk téve. Nem könnyű (az ige is elismeri: nehéz) bölcsnek, türelmesnek maradni.

Hallottunk a féltékenységről, ami még a túláradó haragnál is erősebb. Nemcsak házastársi - ill. baráti féltékenység van, hanem valaki féltékeny lehet felebarátja állására, tekintélyére, sikereire, lelki értékeire. Valóban megkötöző, emberi kapcsolatokat megmérgező indulat, rögeszme ez.

   Hallunk a titkolt szeretetről, arról, hogy valaki nem áll ki a másik mellett (talán így kényelmesebb), ennél nyilvánvalóan többet ér a jó szándékú, nyílt feddés. Pedig mennyire meg tudunk sértődni!  Jobb a szeretetből kapott pofon, mint a képmutatásból adott csók.

   Figyelnünk kell arra, hogy mennyire saját helyzetünkből kiindulva ítélünk: a jóllakott nem tudja megérteni az éhezőt, a sikerekben úszó a csalódottat, egészséges a beteget.  Kicsit belelépni a másik ember helyzetébe, belebújni a bőrébe. 

   A 8. vers - mint a madár, amely elhagyja fészkét, olyan az az ember, aki elhagyja lakóhelyét - nagyon aktuális. Sokan elhagyják lakóhelyüket, szülőföldjüket, pedig igazából nem beszélhetünk kényszerhelyzetről. Inkább kényelmi szempontok érvényesülnek. Az ítélkezés nem a mi dolgunk. Látnunk kell, hogy az elszakadás mindenképpen fájdalommal, veszteséggel jár.

   Külső események is felvidámítanak, de a jó barát tanácsa, biztatása ezeknél előbbre való. Ritkán halljuk: azért vagyok vidám, mert ma sem éheztem, vagy olyan szép virágokat láttam - pedig ezek is hálára indíthatnának.

   A cserbenhagyás régi emberi tapasztalat. Sajnos, barátok közt is előfordul. Légy hűséges, értékeld kapcsolataidat, légy megbízható!

   Nem vidd problémáidat testvéred házába! Kicsit furcsának találjuk ezt a tanácsot. Nem azt akarja mondani az ige, hogy ne keress segítséget. De ne vidd békétlenségedet, haragodat, rossz kedvedet mások közé. A negatív dolgok meg tudják terhelni mások életét.  Van lelki környezetszennyezés is.

   A közeli szomszéd dicséretéről hallottunk még. Azért rendelt Isten egymás mellé, hogy testvérei legyünk egymásnak, segítsük egymást. Jó hallani önzetlen munkatársról, segítőkész szomszédról, jóindulatú tisztviselőről. A nagy tanulság: találkozásainkban sugározzon a szeretet! Ámen.

 

 

Ez 14, 12-23 (bibliaóra)

 

12 Majd így szólt hozzám az Úr igéje: Ez 18

13 Emberfia! Ha egy ország vétkezik ellenem, hűtlenséget követ el, én pedig kinyújtom a kezemet ellene, eltöröm a kenyér botját, és éhínséget bocsátok rá, hogy kiirtsak belőle embert és állatot,

14 akkor még ha ott volna is ez a három férfi, Nóé, Dániel és Jób, ők is csak magukat menthetnék meg igazságukkal – így szól az én Uram, az Úr. Jer 15,1

15 Ha vadállatokat bocsátok az országra, hogy néptelen pusztasággá tegyék, ahol senki sem jár a vadállatok miatt,

16 és ott volna az a három férfi, életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy sem fiaikat, sem leányaikat nem menthetnék meg; csak magukat menthetnék meg, az ország pedig pusztasággá válna!

17 Vagy ha fegyvert hozok arra az országra, és megparancsolom, hogy járja végig a fegyver az országot, mert ki akarok belőle irtani embert és állatot,

18 és az a három férfi ott volna, életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy sem fiaikat, sem leányaikat nem menthetnék meg, hanem csak magukat menthetnék meg!

19 Vagy ha dögvészt bocsátok arra az országra, és vérbe borítom haragomban, hogy kiirtsak belőle embert és állatot,

20 és ott volna Nóé, Dániel és Jób: életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, sem a fiukat, sem a lányukat nem menthetnék meg; csak magukat menthetnék meg az igazságukkal.

21 De így szól az én Uram, az Úr: Ha rá is bocsátom Jeruzsálemre ezt a négyféle pusztító büntetést, a fegyvert, az éhínséget, a vadállatokat és a dögvészt, hogy kiirtsak belőle embert és állatot, 3Móz 26,16-25 ; Jer 15,3 ; Ez 5,17 ; Jel 6,8

22 mégis marad ott, aki megmenekül: fiak és leányok, akik kijutnak onnan. Ők majd eljönnek hozzátok, és ti meglátjátok életüket és tetteiket, és vigasztalást találtok a veszedelem ellenére, amelyet Jeruzsálemre hoztam, mindazok ellenére, amiket ráhoztam.

23 Megvigasztalnak benneteket, amikor látjátok életüket és tetteiket. Akkor majd megtudjátok, hogy nem hiába tettem mindazt, amit tettem vele – így szól az én Uram, az Úr.

 

   Ezékiel könyve nem könnyű esti álomba ringató olvasmány. Nagyon éles, kemény ítélet szólal meg benne. Reflexszerűen elhatárolódunk a tartalmától: az akkori bálványozó népet fenyíti, figyelmezteti Isten, nem rólunk szól. Azonban nekünk is az ítélet alá kell állnunk. Szól hozzánk is az Úr igéje: ha egy ország vétkezik ellenem. Tudom, nem kell állandó bűntudatban élnünk, Isten nem ezt akarja, ellenkezőleg, de bűntudatunktól nem a tagadás, hanem az őszinte megbánás útján szabadulhatunk meg. Szembe kell nézzünk „aktuális” vétkeinkkel, hűtlenségünkkel...

   Külső, belső nyomorúságunk egyértelmű. Egyre világosabban rajzolódik ki hanyatlásunk. Ha komolyabban vennénk Isten szavát (személyesen, ki-ki a maga életében), ha több hittel végeznénk szolgálatunkat, ha Krisztus parancsa szerint jobban szeretnénk, tisztelnénk egymást, egészen biztos, hogy más lenne a helyzet. Mennyi hitetlenség, széthúzás, könnyelműség, közömbösség, felelőtlenség van közöttünk szűkebb körben, vagy tágabb közösségben gondolkozva! Nagyon rám terhelődött ez mostanában. De – gondolom - nyomaszt ez mindnyájunkat. Látjuk a bűn megbabonázó hatalmát, és érezzük erőtlenségünket. Isten Igéje tehát minket is fel akar rázni.

   Ezékiel az Isten az ítéletének négy formájáról beszél: 1) eltöröm a kenyér botját (Izraelben a megsült, lapos formájú kenyereket botra fűzték, ahonnan aztán törtek, amikor szükség volt… Nem lesz, amit botra fűzni). Nem tudjuk igazából mit jelent az éhség. A szükség. Nincs igazán szegény ember közöttünk. Könnyelmű azért akad. Társadalmunknak mindenkinek jut több vagy kevesebb. Milyen rettenetes lehetett egy-egy éhínség idején látni a szülőnek, ahogy gyermekeiben elfogy az élet! Vajon, a lelki kenyér hiánya nem ugyanolyan katasztrofális?

2)vadállatok – a medve téma gyakran előjön mostanában, Indiában a közelmúltban is előfordult, hogy egy-egy vérengző tigris falvakat tizedelt meg, állandó rettegésben éltek az emberek. De vajon a fenevad, a Sátán nem ugyanolyan kegyetlenséggel szedi áldozatait? Alkohol, drogok, szellemi ajzószerek.

3) fegyver, háborúk. A legrettenetesebb büntetés. Népek, országok pusztultak el háborúk következtében. I.e. 3.600-tól 4 milliárdnyi áldozatot szedtek a háborúk. A háborúk az ember kegyetlenségének a bizonyítékai (a technika fejlődése nyomán csak borzalmasabbá válnak).  A lelki csatákban is milyen sokan elpusztulnak, fogságba esnek (kísértések, eltévelyedés, stb.)

4) dögvész: ragályos betegség, lepra, pestis, kolera. Gyakran tizedelték járványok a világ lakosságát. Városok maradtak lakosok nélkül. Sokat fejlődött az orvostudomány, de a lelki járványok, hitetlenség, liberalizmus, különböző fundamentalista irányzatok, lélektorzító elméletek, az internetes megszállottság legalább olyan arányban iktatja ki az embereket a közösségből, ragadja el a családtól, teszi élő halottá.

   Nagyon elgondolkoztató, amit Isten üzen (nyomatékosan: az életemre mondom… Furcsa, Isten nagyon erőssé teszi a mondanivalót: kegyelmemre, hatalmamra, az emberért égő szívemre, de igazságomra, szentségemre mondom): ha a büntetések közé került nép között ott lenne a három férfi: Nóé, Dániel és Jób, ők is – maximum – csak magukat lennének képesek megmenteni saját érdemeikkel.  Nóét igaz, istenfélő férfiúnak nevezi az Írás, Istennel járt, az engedelmesség és az ígéret embere volt, Dániel a bátorság, hűség megtestesítője, az Istenhez való feltétlen ragaszkodás példaképe, Jób az Istent a legnagyobb nyomorúságban sem megtagadó, hozzá utolsó leheletéig ragaszkodó ember.  Ez a három is csak saját magát menthetné meg, senki mást. Olyan súlyos az ítélet. Olyan súlyos a nép bűne. Nincs mentség. Nincs, akiben reménykedni. Ez a három név nagyon az Újszövetség fele mutat, és egyetlen nevet, személyt juttat eszünkbe, Jézus Krisztust, akit Isten engesztelő áldozatul rendelt a mi bűneikért, az egész világ bűnéért. Egyszülött Fiát adta - az egész világért. Milyen csodálatos Krisztus megváltó munkáját ebben az összehasonlításban látni!

   De már Ezékielnél is megszólal a kegyelem. A helyzet a legsúlyosabb. Mégis lesz, aki megmenekül. Isten mégis kegyelmet gyakorol. Ennek a kilátástalan történetnek ez a fordulópontja. Felcsillan a remény. Isten könyörül ott, ahol a bűn túllépett minden határt, ahol mindenkinek pusztulnia kellene. Ahol sem a Nóé, sem a Jób, sem a Dániel igazsága nem tud segíteni. Ahol nincs emberi megoldás. Miért, kiért? Önmagamért, válaszol másutt az Ige, az Újszövetség pedig még konkrétabban tesz bizonyságot a megváltás hátteréről: kegyelemből, Krisztusért.

   A fiak és leányok vigasztalásul lesznek. Eljönnek, meglátjátok Isten szerinti életüket és tetteiket, és bátorságot nyertek. Ilyen fiakra és leányokra van szükségünk. Akik Isten kegyelmének az eszközei, akiknek élete és életfolytatása olyan, amilyent Isten látni akar.

   Nem hiába szól az Isten. „Ne szóljon Igéd hiába” – kérjük az egyik énekben. Isten Igéje révén remény gyúl a szívekben, jövő nyílik a békességre, megtartatásra.  Adja az Úr, hogy köztünk is így legyen! Ámen.

 

 

ApCsel 16,16-24 (bibliaóra, Mv.)

 

16 Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak.

17 Követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! Mt 8,29 ; ApCsel 9,2

18 Ezt több napon át művelte. Mivel Pált bosszantotta ez, megfordult, és ezt mondta a léleknek: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle.

19 Amikor pedig látták a gazdái, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. ApCsel 19,24-27

20 Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: Ezek az emberek felforgatják a városunkat.

21 Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.

22 Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket.

23 Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket.

24 Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.

 

   Pál Európába érkezik. Útjának, küldetésének nagyon egyértelmű a célja: hogy hirdessük nekik az evangéliumot (Siklós József: Macedón férfi).  Bár ma mások a hirdetők, az evangélium ugyanaz maradt. Lídia az első európai keresztyén.

   Egy különös esetet ír le a mai ige. Ha valamelyik újságban jelenne meg friss hírként, eléggé fenntartással fogadnánk. Hatásvadász beszámolónak tartanánk.

Egy Filippiben élő szolgálóleányról hallunk, akiben jövendőmondó lélek volt. Misztikusnak, tudománytalannak hat ez a megjegyzés (egy vallástörténész az akkor uralkodó hiedelmek számlája írná, egy orvos megpróbálná valamilyen pszichikai betegség kategóriájába besorolni). Azonban nem kétséges: egy olyan megszállottságról van szó, ami - miként annak idején - ma is megkötözi az embert. Hogy érthetőbb legyen, gondoljunk a harag lelke, az önzés, a hazugság lelke, a vallási fanatizmus lelke kifejezésekre. Ezek is gonosz forrásból származnak, és sokszor látványos karrierjük vége a romlás. (Kommunizmus, nácizmus – sokat ígértek, nem?)

   A jövendőmondás (ami nem azonos az Isten Lelke ihlette prófétálással) a Bibliában nem karizma, nem Istentől való ajándék, hanem a „hazugság atyja” félrevezető manőverének eszköze, ezért hamisság, megtévesztés van benne (v.ö. 5 Móz 18, 9-). Az igazság álarcának meggyőző mutogatása ellenére csalás és ámítás. A jövendőmondás olyan okkult képesség, amely csodálatba ejtvén megtéveszti, félrevezeti az embereket (v.ö. bálványozás). Vannak gonosz csodák is: vannak Bábel tornyok, egyiptomi varázslók, népszerű, győztes ideológiák, amik az élő Istenről elvonják figyelmünket. Igazából minden kísértés célja ez.  Elég a jövőről annyit tudnunk, amennyit az Istentől jövő ige kijelent nekünk. Elég a békességhez, bizalomhoz, reménységhez. Ha átlépjük ezt a kört, ha többet akarunk kierőszakolni, akkor békességünket veszítjük el. A kicsikart több - kevesebb lesz.

   Szellemi síkon a lelkünk foglyul ejtése a tét, földi síkon pedig az anyagi haszon. Nagy kérdés: kié vagyok, és mi az értékrendem? Ez a kislány jóslásával sok hasznot hajtott megbízóinak. Micsoda virágzó üzlet manapság is! Németországban többezer bejegyzett, adófizető jós van. Döbbenetes látni, hogy nem műveltség, nem civilizáció kérdése. Manapság divat is. Vannak olyanok, akik szemében ártatlan, vicces dolognak tűnik. Akár a drog, az ital. Lelki kábítószerré válik. Isten azért tiltja, mert veszélyes. Olyan, mint az örvény. Az ember saját ámításának esik áldozatául. (Hallottam olyat, hogy Bibliával jósoltak.)

   Ez a lelki megkötözöttségben élő kislány elkezd kiáltozni: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! Minden rendben van ezzel a mondattal, nem? Heródes mondatával is. De vajon milyen lélektől származik? Fontos kérdés. A kislány jóslatára visszatérve: azt érzem, hogy az egy kicsit elejét és erejét próbálja venni az evangélium munkájának. „Tudom, hogy kik vagytok.” Van egyfajta lebecsülés ebben. Semmi újat nem mondhattok… A liberalizmus leghatásosabb fegyvere: relativizál. Az evangélium egy a sok közül. Az élet értelmezésének egyik kísérlete.

   Több napon át folyik ez. Pált pedig bosszantotta. Mintha itt az apostol érzelmeiről lenne szó. Nyilvánvalóan arról is. Biztos örült, ha az emberek örömmel hallgatták az Igét, boldog volt, ha befogadták, és szomorkodott, ha nem. Ez bosszantja. A lekicsinylés: hogy ti. tudjuk, hogy miben fáradoztok, sántikáltok. És Pál rászól: nem a kislányra, hanem a lélekre. Furcsa kifejezés. Azt sugallja: ez a lány irányítás alatt él, valaki befolyásolja. Nem szabad. Az ördög hatalmával számolni kell. Megnyomorítja az ember életét. Rabszolgává teszi. A forgatókönyv mindig ugyanaz. Különböző eszközei vannak. Akár egy ilyen lelki megkötözöttség, akár az alkohol, indulataink, aggodalmaink.

   A Jézus Krisztus nevében parancsolom: menj ki belőle. Ez a kijelentés azt üzeni: nem vagyunk azonosak bűneinkkel. Azok nagyon belénk gyökereznek, de nem tartoznak lényegileg hozzánk. „Én már ilyen vagyok.” Ezzel elfogadjuk megnyomorított állapotunkat. Milyen sok ember elfogadja! A gyűlölködéstől, a megkötözöttségtől Jézus tud szabaddá tenni. Ő másmilyennek akar látni.

   Kiment belőle, olvassuk. Ha Jézus szeretete, szabadító ereje hatni kezd bennem, akkor elszáll a haragom, eltűnnek hamis indulataim (mérőműszerrel nem lehet mérni). Nem tudjuk, hogy milyen jelek kísérték. Az előtte eszelősen viselkedő lány megnyugodott.  Talán beszélt is arról, hogy Krisztust akarja követni, többet nem fog jósolni. Mindenképpen kiderült a gyógyulás. A világosság – természeténél fogva – kiderül. És odalett a haszon. Veszteség érte a gazdákat. Ez a legnagyobb rossz, ami pénzsóvár emberrel történhet.  A földi kár a negatív mértékegység.  Ha egy uzsorás megtér, akkor az anyagi veszteséggel fog járni, de lelki nyereséggel. Szerényebben élek, de sokkal boldogabban, van ilyen?

   Megragadták Pált és Szilászt, az elöljárók elő hurcolták, és azt mondták: felforgatják a városunkat. Pedig tkp. lecsendesítették. Csak ők háborognak. Kálvint is ilyen vádak érték: a város rendjét megbontja, pedig igazából helyreállította. De mit tartunk rendnek? A Krisztus békessége felkavarja a világ békétlenségét.

   Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek… Mi azonban rómaiak vagyunk. Mintha ezzel meglehetne kerülni a bűn kérdését. Mi modern emberek vagyunk, nem hiszünk már ezekben. Mintha ezzel kiküszöbölnénk a bűnt. Nem, sajnos nem...

Letépik ruhájukat, megbotoztatják. Hát nem eszelősek, nem őrjöngnek, nem a Sátán katonáiként viselkednek?! A sokaság pedig szintén… A rossz példa ragadós. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket. Aki mást szabaddá tesz, az börtönbe kerül. Aki másnak életet szerez, az keresztfára. 

  A belső börtönbe kerülnek, lábukat kalodába szorítják. A jóslat – részben – meghiúsul, de más az Isten akarata, az ő tervét semmi sem húzhatja át. Üdvözítő akaratát véghez viszi. Ámen.

 

Urunk, mindenható mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

hálát adunk az evangélium tiszta üzenetéért, ami zavaros, megosztott világunkban a te békességedet, megváltó szeretetedet hirdeti. Te tudod, mennyei Atyánk, hogy az ámítások, csalások, félrevezetések kísértései vesznek körül, és mi milyen könnyen rácsodálkozunk ezek sikerére, látványosságára, érdekességére… Vonzásukba kerülünk, kívánatosnak tűnnek, de a végük a romlás. Békességet ígérnek, és békétlenséget teremnek.

Bocsásd meg, hogy sokszor szeretnénk túllépni a védelmünkre felállított határokon, szeretnénk önmagunkban bölcsebbek, hatalmasabbak lenni, pedig ez az út – tőled eltávolodva– nem a magasságba, hanem a mélységbe visz, nem győzelmet, hanem vereséget hoz! Bocsásd meg, ha idegen lelkek vezetésére hallgatunk, legyen az harag, a gyűlölködés, az önteltség, a hazugság, az anyagiasság lelke, vagy pedig a félelemé, aggodalomé! Köszönjük, hogy komolyan figyelmeztettél: oltalmadtól elszakadva gonosz erők, indulatok, gondolatok hatalma alá kerülünk. Őrizz minket mindattól, amit Igéd tilt számunkra! Add, hogy ne csak ismerjük, de cselekedjük is az igazságot: egyetlen helyes út van, a Krisztus követése, minden más tévelygés! Köszönjük, hogy ő tud minket szabaddá tenni. Ha a Fiú megszabadít titeket. Indíts Lelked által arra, hogy lélekben szabadok akarjunk lenni a jóra, akaratod megértésére, cselekvésére, se haszon, se hírnév el ne vakítson minket! Erősíts meg minket, hogy a fenyegetések köz is szilárdan álljunk a hitben, hűségben!

   Jó tudnunk azt, mennyei Atyánk, hogy Jézus Krisztusban kijelentett üdvözítő akaratodat senki meg nem hiúsíthatja. Áldj meg minket, imádkozunk szeretteinkért, családunk tagjaiért, őrizd őket hamis gondolatoktól, tudományoktól, indulatoktól, vond magadhoz, hogy a te világosságodban, békességedben élhessenek!

  Hallgass meg Krisztusért, akinek nevére minden térd meghajol egyszer! Ámen.

 

 

 

Gal 3, 1-5 (szombat este)

 

1 Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg?

2 Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy a hit igéjének hallása alapján?

3 Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?

4 Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába.

5 Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt?

 

    Nem kedves szavak. Pál apostol tud haragra is gerjedni. Fájdalom van a kifakadás mögött. Galácia gyülekezetei a Krisztus útján indultak el, békesség volt a szívükben, öröm, egymás iránti ragaszkodás… aztán jöttek az önjelölt tanítók, akik elbizonytalanították őket. Hajlamosak vagyunk erre. Természetünkből fakadóan. A közvélemény nyomására. Vagy mások gondolatainak hatására. Meggyőznek a kritikák: a Biblia tanítása idejét múlta, más szelek fújnak (valóban), nem érdemes, nem divatos.

   Ez történik körülöttünk, és mi engedünk a külső nyomásnak, a belső hangot elnémítjuk. Galáciában annál bonyolultabb a helyzet, hogy ezek a tanítók nem pogány eszméket népszerűsítenek, nem istentagadásra bujtogatnak, hanem Krisztusról beszélnek, de nem az evangélium szerint. 

Vajon a kegyelem és békesség nem Istentől van, nem Krisztusban adatik? És a galatákat megzavarók azt mondják, hogy nem elég. Valami fontosat kihagytok. Valami nincs rendben. Kell még valami, amit ti adtok hozzá, ami kézzelfogható, ami adatolható. Azóta is sok ilyen evangélium-kiegészítő van. Törvény, szokások, napok, külsőségek, emberi eszmék, elképzelések, stb.

   Ki igézett meg? Magyar nyelvünkben az Ige Isten szava. Az Ige kell megigézzen, eltöltsön, nem más tanítás, vélemény: akármennyire tetszetős, érdekes, sikeres is.

   Pedig úgy írtuk le Krisztust… Róla, a megfeszített Megváltótól beszéltünk. Aki a világ üdvözítője lett, önmagát adva, aki személyes Urunk. Úgy gondoljátok, hogy őt le lehet cserélni, megváltó áldozatát valamivel pótolni kell? Adhat valaki többet értünk?

   Gondoljátok meg, vajon a törvény alapján kaptátok a Lelket? Azért mert jók voltatok, mert jól tejesítettek? Ellenkezőleg. Isten pogányságotokban szólított meg, Krisztusban kegyelmébe fogadott, a Lélek erejét, örömét adta nektek (semmit nem adtatok hozzá), és most – mások befolyására – a törvény útján akartok továbbmenni. (Olyan ez, mintha egy súlyos törvényszegést elkövető bírónak megkegyelmeznének, és kikerülve a börtönből, visszakerülve hivatalába kijelentené: ő bizony nem gyakorol kegyelmet senkivel, mert ő a törvény embere.)

    Ennyire esztelenek vagytok? Az apostol szenvedélyes hangon szól. Az emberi logikára apellál. A hit magasabb annál, de a hit alapigazságai értelemmel is felfoghatók. Isten Lelke által indultatok, most elvetitek a kegyelmet magatoktól, és azt mondjátok: majd a törvény cselekedeteiből fogunk célba érkezni, megigazulni. A bűnbocsánat, a megtisztulás nagy élményei fölöslegesek voltak? Hiába hallottátok az evangéliumot, hiába fogadtátok el Krisztust. Mert – úgy látszik – nincs rá szükségetek. Saját erőtökből akartok megigazulni. Krisztus nélkül akartok üdvözülni.   

   Az ember könnyen ellenmondásba keveredik saját magával. Sokan élnek ebben a kettőségben. Isten Igéje számvetésre szólít. Kiben hiszünk valójában?

   Az apostol a végén, úgymond, Istent is bevonja ebbe a vitába. Isten, aki Lelkét adta, jeleket tett, megújított, bűnökből szabadított, a törvény cselekedeteiért tette ezt? Mert megérdemeltétek: vagy a hit Igéje által, kegyelméből, Krisztusért? Sola fide vagy sola ego?  Egyedül én…

   Az Úr őrizzen ettől a gondolkodástól, és attól, hogy a hamis tanításokra hallgassunk! Valóban, számunkra „ne legyen több más senki, csak a Krisztus, kiben kell bízni.” Ámen.

 

 

És 63, 15-64,3 (bibliaóra)

 

15 Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szánalmadat, irgalmadat miért vonod meg tőlünk? 5Móz 26,15

16 Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk. 5Móz 32,6 ; Ézs 1,2-4 ; 45,11 ; 64,7 ; Jn 8,41

17 Miért engeded, Uram, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, és ne féljen téged? Fordulj oda ismét a te szolgáidhoz, a törzsekhez, melyek a te örök tulajdonod! Zsolt 80,15 ; 81,13 ; 90,13 ; Ézs 6,9-10 ; 19,25 ; Róm 1,24 ; 11,32

18 Kis időre elfoglalták szent néped birtokát, szentélyedet ellenségeink taposták. Zsolt 74,7 ; 79,1 ; Lk 21,24 ; Jel 11,2

19 Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha nem rólad neveztek volna el minket. Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek! 5Móz 28,10 ; Dán 9,19

1 Ahogy a tűz lángra lobbantja a rőzsét, és felforralja a tűz a vizet, úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled a népek, Bír 5,4-5 ; Zsolt 2,11 ; 18,8-10 ; Mik 1,4 ; Hab 3,6

2 ha majd váratlanul félelmetes dolgokat művelsz: ha majd leszállsz, hogy meginogjanak előtted a hegyek. 5Móz 10,21 ; Zsolt 106,22 ; Ézs 28,1 ; 63,19

3 Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért. 1Kor 2,9

 

     Egy várakozásról szóló, izzó szenvedélyű könyörgést hallottunk. Van benne bűnbánat, van benne kérés, kérdés és bizakodás, úgy, amint ezek a vonások jellemzik a mi lelki világunkat is.

    Tekints le az égből, dicső hajlékodból… az alázat hangja ez, Isten hatalmának elismerése, és reménykedés: Isten mégis meghallgat, észreveszi nyomorúságunkat. Advent ennek a reménységnek a beteljesülése. Isten teljesen odahajol az emberhez, egyszülött Fiát küldi.

   Aztán fájó, már-már számon kérő kérdések záporoznak: hol van? A próféta úgy látja, hogy Isten megvonta szeretetét a néptől, elfordult tőle. Egy nagyon személyes, bizalmas megnevezés következik: te vagy a mi atyánk. Elődeinket hiába hívjuk segítségül, ők már nincsenek. Te vagy a mi atyánk. Te vagy egyedül, aki törődhetsz velünk, könyörülhetsz rajtunk: mint szülő gyermekén. És te vagy a mi megváltónk, aki atyai szeretetével együtt szabadító hatalmát is megmutathatja.

   Majd egy érdekes kérdés hangzik el, amit azóta is sokszor tettek fel az emberek: miért engedted, hogy letévedjünk útjaidról. Isten miért engedte, hogy vétkezzem, hogy ezt vagy azt a dolgot elkövessem, ebbe vagy abba a bűnbe, szenvedélybe belekeveredjem?

Titok ez, testvéreim. Isten biztos a jót akarja. Ő rosszal nem kísért senkit. Sőt: óv a rossztól. A kérdés az, hogy hallgatunk-e rá, engedelmeskedünk-e neki. Isten nem rabszolgáknak, hanem szabad embereknek teremtett. Felruházott a döntés felelősségével. Ettől vagyunk emberek.  Elődbe adtam a jót és a rosszat, az életet és a halált: válaszd az életet.

   Miért engedted, hogy kemény legyünk a szívünk? A kérdés igazából mély igazságra mutat rá. Magunktól nem vagyunk képesek a jóra. Még akarni sem tudjuk, még kevésbé cselekedni, véghez vinni. Isten Lelkének segítségére van szükségünk. Kérjük-e? (Kisgyermek példája. Megtettél-e mindent? Sokszor nagy hadakozásban vagyunk, mindenkit megsebzünk magunk körül: pedig kérni kellene.)

   A tieid vagyunk. Könyörülj rajtunk. A próféta a kiválasztásra hivatkozik. Ezt a népet választottad ki. Nekünk még nyomósabb érvünk van: a megváltás. Egyszülött Fiadat adtad értünk: ne hagyj elveszni.

   Elfoglalták néped birtokát, szentélyedet ellenség taposta. Ha jelképesen vesszük, akkor lelkünk szentélyéről beszélhetünk. A bűn győzelméről. Idegen uralom alá kerülésünkről.  Mert erről van szó: a gyűlölet, önző, haragos gondolatok foglyul ejtenek, tönkre teszik a lelkünket.

   Elhangzik egy mondat, ami nagyon találóan írja le a mi helyzetünket is: mintha nem is uralkodtál volna. Úgy tűnik. Elfeledkeztünk rólad. (Történet a templomról.) Társadalmunk, gyülekezeti helyzetünk mennyire elvilágiasodott! Fiataljaink konfirmálnak, szent fogadalmat tesznek, aztán kitörlődik a szívükből. Teljesen idegenek lesznek. Mintha nem is ismernék Isten igazságát. Ha csak külső máz, az hamar lekopik. Ha belül semmi sincsen.

   A próféta kérése, rimánkodása apokaliptikus látomásba fordul: szakítsd szét az eget, jöjj alá, tűz lángja lobbanjon.  Hát nem ez történt Jézus Krisztusban!? Csak Isten nem pusztító hatalommal, hanem végtelen szeretettel jött, örökkévaló irgalommal: megnyíltak az egek, fény ragyogott fel: és hegyek inogtak meg, és az ellenség is térdet hajtott.

Isten a benne bízókért tette. Benne vagyunk-e ebben a csodálatos, nagyszerű történetben?  Bízzunk Istenben, ezt sugallja az Ige. Kapaszkodjunk hit által belé, csüngjünk a szavaink, ígéretein, és fogadjuk be azt, akit értünk, megváltásunkra küldött! Ámen.

 

Urunk, kegyelmes mennyi Atyánk Jézus Krisztusban,

hálát adunk, hogy bár te örökkévaló vagy, aki leírhatatlan dicsőségben lakozol, még sem vetsz meg minket, bűnös gyermekeidet, hanem  – mint az apa tékozló fiát -  szeretetedbe ölelsz. Mi mindig azzal a bizalommal fohászkodhatunk hozzád, hogy te Krisztus érdeméért meghallhatsz. Te látod, Istenünk, mennyi kérdéssel vívódunk: miért van rossz, miért van bűn ezen a világon és bennünk. Add, hogy ne csak másokban vegyük észre, hanem magunkban is, és jöjjünk hozzád szabadulásért, megtisztulásért! Hisszük, hogy te a jót akarod: ó, segíts, hogy mi is erre törekedjünk. És tegyünk meg mindent e cél eléréséért, különösen azt, hogy szünetlenül kérjük erődet, megújító Lelkedet. Mi is megvalljuk, hogy a tieid vagyunk, tőled senki és semmi el nem szakíthat. Őrizz meg minket attól, hogy lelkünk idegen hatalom alá, a bűn szolgálatába kerüljön, vagy úgy éljünk, mint akiken nem látszik, hogy hozzád tartozunk!  Hanem segíts úgy járni, mint akiket Krisztus megszabadított!

Mi is kérjük: nyisd meg az eget, áraszt ki ránk kegyelmedet, világosságodat. Munkáld a megújulást, a hitben való növekedést ebben a gyülekezetben is, a békességet, egyetértést családjainkban. Köszönjük, hogy az első karácsonykor Krisztus megnyitotta az eget, hogy elhozza igazságodat számunkra, és megnyissa az utat országod felé. Áldd meg éjszakánkat, légy oltalmazónk, megtartónk az ő érdeméért! Ámen. 

 

Mt 6, 16-24 (bibliaóra)

 

16 Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.

17 Te pedig, ha böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat,

18 hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megjutalmaz téged. *

19 Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, Jak 5,2

20 hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el.

21 Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.

22 A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz.

23 Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!

24 Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. *

 

   A Hegyi beszéd Krisztus legismertebb tanítása. Isten országának az alkotmánya. A leglényegesebb dolgok hangzanak el benne. Egy új, a régit átértelmező erkölcsi törvény alapját fekteti le itt Jézus. Ha követjük, akkor közelebb jutunk Istenhez, emberi küldetésünk betöltéséhez, közelebb egymáshoz. A hit, a békesség, a szeretet tételei fogalmazódnak meg.

  A böjtölés – általános értelemben – az jelenti: lemondunk valamiről egy magasabb (lelki) cél érdekében. Böjtölni lehet a fölösleges kiadásokkal, a hiábavaló beszéddel, a hasztalan eltöltött idővel. A böjtölés belső ügy, nem nyilvános szereplés. Nem magamutogatás. Mennyi mindent teszünk az emberek kedvéért! Valaki azt mondta: az igazi jó cselekedet ott kezdődik, ahol már nem látnak az emberek. (Történet a királynő elveszett gyűrűjéről.) Meg kell tanulnunk: életünk Isten előtt zajlik. Neki kell számot adjunk. Szülőfalumban hallottam egy idős bácsitól: a tolvaj mindenfele néz, csak felfele nem.

   Az igazi kincs. Ami elromlik, ami tönkremegy, ami ellopható, az nem kincs a szó legmagasabb értelmében. Szükségünk van mulandó javakra is. De ne tekintsük azokat abszolút értéknek. Inkább ajándéknak, aminek sáfárai vagyunk. Földi céljaim, a karrier, a befolyás, vagyon, társadalmi pozícióm, szakmai sikereim, stb. - elmúlnak. Ne ragaszkodjunk fölöttébb hozzájuk! Az igazi kincsek mennyeiek. Megmaradnak. Hit, remény, szeretet. Amit hitből, szeretetből, jó reménységgel teszünk.  Ahol kincseink vannak, oda kötődik a szívünk is, oda irányulnak gondolataink. Nagy kérdés: mit tartunk igazi gazdagságnak.

   Jézus külön beszél – és ez különös – a szemről. Nem anatómiai szempontból, hanem lelki értelemben. A tekintetről, a belső indulatról, amit nézésünk tükröz. Ismerjük a kifejezéseket: megölne a nézésével, bűnös (v. parázna) tekintet. Valóban a szemünkön át érzékeljük a fizikai fényt. De a szemünkön át tudjuk sugározni a bennünk levő világosságot is. Vagy a sötétséget.

   A benned lévő világosság: Isten világosságot helyezett belénk. Sok minden elfojtja. Vigyáznunk kell, ne váljon sötétséggé, gyűlöletté, irigységgé, rosszindulattá. (Szemünk 1o millió színárnyalatot képes megkülönböztetni, felbontóképessége 576 megapixeles, 256 személyi azonosító jel van benne - 6x egyedibb az ujjlenyomatnál -, a szemizmok a legaktívabbak.) Durva tanító történet: egyik kegyetlen börtönőr megkérdezte a rabokat: melyik szemem van üvegből?  Egyik rab eltalálja. Honnan jöttél rá, kérdezi az őr. Abból, hogy több emberség sugárzik belőle, mint a másikból.

   A mammonról. Arám szó. A gazdagság, a pénz, a földi vagyon megtestesítője. Ma még nagyobb a kísértés. Anyagias világban élünk, a gyakorlati materializmus korában. Mindent abban (és ahhoz) mérünk.  Mindent annak alapján döntünk el: megéri, nem éri meg. (Németországi barátom kiszámította, hogy mennyibe kerül egy gyermek felnevelése. Arra a következtetésre jutott: nem kifizetődő vállalkozás.) Nem becsülhetjük le a „mammont”. De vigyázzunk, ne váljunk a szolgáivá! Ne az legyen a mi urunk, irányítónk. Ne az határozza meg gondolkodásunkat, magatartásunkat, kapcsolatainkat. A „disznófejű Nagyúr” (Ady). Bizalmunkat ne abba vessük…  Nagyon beszivárgott ez a mentalitás Krisztus népe körébe is (Jakab ír róla).

   A másik lehetőség – és nincs más alternatíva – Krisztusnak szolgálni. Elszakadni mindentől, hogy hozzá ragaszkodjunk teljesen. Benne megélni hitbeli, bizalmi kapcsolatunkat Istennel, és általa gazdag lenni a szeretetben. Ámen.

 

 

Mt 13, 1-9  (áhítat)

 

1 Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján,

2 de nagy sokaság gyűlt köré, ezért hajóba szállt, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt.

3 Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni,

4 és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat.

5 Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben;

6 de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak.

7 Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat.

8 A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.

9 Akinek van füle, hallja!

 

   Az előző versekben olvasunk arról: anyja és testvérei keresik. Beszélni akarnak vele. Vannak magyarázók, akik szerint tkp. le akarják beszélni a szolgálatról. Miért teszed ki magad támadásnak, vitáknak? De Jézusnak küldetése van. A mennyei Atya akaratára kell figyelni, annak engedelmeskednie. Ezért válaszol Jézus egy kérdéssel. Ki az én anyám és kik az én testvéreim?

   Aktuális kérdés. Az ige minket Isten gyermekeinek nevez. Pál írja: örököstársai vagyunk Krisztusnak. Testvérei, akik osztozunk a mennyei örökségben. Nem azért, minta ehhez a legkisebb jogunk is lenne. Hanem kegyelemből, irgalomból. Tudatában vagyunk-e ennek? Áthatja-e mindennapjainkat? Ha magasabb pozícióba kerül valaki, az a vele kapcsolatot tartó ismerőseit figyelmeztetni szokta: ebben a körben illik így és így viselkedni. Jézus lehajol. Nem nagyzolásra tanít, hanem annak komolyan vételére, hogy az ő közösségében élünk.  Nem hozunk-e szégyent rá? Sok vád ér minket. Csak a nevét hordozzuk. Régebb a legmagasabb törvény volt: a király nevében. Igen, lehet, hogy a Jézus nevére hivatkozva cselekszünk, de nem az ő megbízásából.

   Jézus kinyújtja kezét. Az evangéliumok néha a Jézus mozdulatairól is írnak. Hangsúlyossá lesz az üzenet. Ti vagytok, akik körülöttem vagytok. Ránk mutat. Nem az ítélethirdetés gesztusa ez. Megérdemelnénk. Te vagy az az ember.  Hanem a befogadásé. Te hozzám tartozol. Téged elhívtalak. Kire mutatna rá Jézus közülünk? Mi van a szívünkben? Ítélkezés, okoskodás, vagy alázatos hit, szeretet? Aki cselekszi mennyei Atyám akaratát. Ez az egyetlen feltétel. Nem lehet beleszületni, nem lehet megvásárolni: engedelmes szív kell!

   Azon a napon kiment Jézus a házból, elült a tenger mellett. Követhetjük Jézus útját… 

Milyen jó lett volna ott lenni! Hallani, látni. Nagy sokaság gyűl köré, Jézus hajóba ül, hogy jobban hallják. A vízfelület jól vezeti a hangot. Jézus mindent megtesz, hogy meghalljuk az ő szavát. Befogadni nekünk kell. 

   Sok példázat hangzik el. Ebben a fejezetben hetet találunk. Az első a magvető példázata.

Nem fordul elő benne az Isten neve. Mi mire gondolnánk, ha először hallanánk? Jézus az evangéliumot hirdeti. Térjetek meg! Ennyit tudunk, és halljuk ezt a történetet.

   Kimegy a magvető vetni, és nincs teljes sikere. Jó magot vet, de nem talál jó talajra. Igaz, értjük? El kell gondolkoznunk. Szeretnénk, ha minél több kikelne. Hogy áldás legyen. Okoskodhatunk is: nem kellett volna az útfélre vessen, sem a kövek meg tövisek közé. A magvető a saját földjébe vet. Ismeri azt. Mindent megtesz, hogy termőre fordítsa. Felszántja, gondozza a földjét. Mire ösztönöz, mire indít? Rólunk van szó. Hol a helyünk, mi a feladatunk? Érdekes kérdések ezek, és végső soron a termésről van szó, életünk küldetéséről. Uram, tégy jó földdé! Ámen.  

 

 

Mt 7, 24-28  (bibliaóra)

 

24 Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.

25 És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva.

26 Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát.

27 És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult.

28 Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, Mk 1,22 ; Lk 4,32

29 mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.

 

  A Hegyi beszéd záró sorai ezek. Nem lehet túllépni Jézusnak ezen a tanításán. Minden lényeges igazság benne van, ami fontos a földi életre és az üdvösségre nézve. Boldogmondások: Isten azt akarja… hogy benne örüljön a mi szívünk. Lelki szegénységünkben örökkévaló kincseket, sírásunkban vigasztalást ígér… szelídeknek örökséget, irgalmasoknak irgalmat.

   Küldetésünk: só, világosság. Nem vagyunk magunkéi. A mai világ ezt igyekszik elfejtetni velünk. Üresen cseng a dicsekvésünk: ennyit és ennyit értem el...  Jézus szerint: amit odaadsz, az igazán a tied. Csak az odaszánt élet értékes.

   A törvény magyarázata (elmélyítése). Nem a külső előírásokon van a hangsúly: a szív indulatain, tisztaságán. Jó a külső törvény, de belsővé kell váljon. Szívünk mélyén kell igent mondjunk rá. Valóban, jó nem gyűlölni, nemcsak a törvény miatt, hanem az Isten szeretete, kegyelme, bocsánata miatt.

   Adakozás, imádság, böjtölés. Nem mások előtt, ne külső dolog legyen. Ne magamutogatás. Belső szükség.

   Az igazi kincs (ami szabaddá tesz). Isten gondviselése.

   Az ítélkezés. Rólunk szól.

   Kitartás az imádságban. Nagy erőtlenségünk, hogy csak ideig-óráig. Aki mindvégig kitart…

   Az aranyszabály. A hamis próféták megismerése (gyümölcseikről). Örök témák.

   Összefoglalólag mondja el Jézus ezt a példázatot. Építésről hallunk.

Építő egyház. De vajon épülő egyház is? Nagy, aktuális téma a külső építkezés. Pályázatok, egyebek. Nálunk is prioritás (mondtam keserűen: ezt olyan szent ügy lett, ami mindent felülír… a legsemmirevalóbb lelkész lenne az, aki azt mondaná: nem erre hívattam el. Fontos, de nem a legfontosabb. Közben mi történik a közösséggel? Építkezési szakemberek lettünk, közben gyülekezeteink sorvadnak, erőtlenednek lelkiekben is, fiataljaink eltávolodnak. Olyan lett a világ, mi magunk is. Ma beszélgettem egyik kollégával, azt mondtam neki: a nagy projektek helyett kimeszelnénk szépen, egyszerűen templomainkat, és csődülnének az emberek ünneplőbe öltözve, fiatal szülők hoznák a gyermekeinket, fiatalok töltenék meg a karzatokat, és ujjongva énekelnénk, és hála lenne a szívünkben. Azt mondta: ez már a mennyország. Lehet, hogy már közel kerültünk hozzá, ezért egy kicsit már átlátunk?)

   Aki hallja (az első kérdés: halljuk? Hogyan lehet eljuttatni, megszólítani …), és megcselekszi. Csak a megcselekedett ige hat. Annak van ereje az életünkben, annak van áldása. Lehet, hogy sok száz prédikációt hallottunk/mondtunk, de nem cselekedtük. A legfontosabb ez, itt van a különbség a két építőmester, a kétféle életstílus között. Mi reformátusok cselekedjük-e? Életgyakorlatunk lett az evangélium? A „tiszta tanítás” elve kísértés is lehet: azt mondjuk, a mienk a legbiblikusabb, de mi van az életünkkel, családjainkkal, köztünk a Krisztus lelkületével, igazságával?  

   Kősziklára. Az ige meghallása, az annak való engedelmesség jelenti a biztos alap megtalálását. Ahol az élet egyensúlyban van. A helyén van. Nem külső csillogás, cifraság adja egy épület igazi értékét, biztonságát, hanem az alap… és ezért nyújthat oltalmat másoknak is. Kőszikla… az Ószövetségre hivatkozva Pál az első  korintusi levélben Jézust kősziklának nevezi (1 Kor 10,4). Sok más fundamentum is kínálja magát: anyagiak, pénz, siker… Ideig, óráig jelentenek biztos pontot.

A zápor és vihar jelentkezéséig. Mert jön a próba, a kísértés.  Szeretnénk, ha nem lenne. De van. Ám van erő, van oltalom is. Van megtartatás.  Nemcsak a kőszikla marad meg. A ház is, amely rá építtetett. Stabilitást jelent. A hit, szeretet, reménység igazi értékeit őrzi meg.

(Példa Viki néniről…)

    Aki hallja, de nem cselekszi meg. Miért engedelmeskednék? Miért lenne jó egy régi tanításra figyelni? Annyi modern elmélet van. Siker, karrier… De mire építem? Homokra, bizonytalan dologra? Az egyszerű istenfélő emberek hite többet ér, mint híres emberek gőgje és beképzeltsége. Titanic, az el nem süllyedhető hajó. Technika, pénz, fejlődés, civilizáció: bűvös szavak. Minden erről beszél. Fontosak, de hit nélkül a levegőben lógnak… Nem viszik előbbre az életet. Nem baj, ha szép, modern házaink vannak, de ne szeretet nélkül. Ezt tartom elgondolkoztatónak.

   Jézus hatalommal szól. Szavaiban megtartó erő van ma is. Engedelmeskedünk-e? Krisztust követő élet legyen a válaszunk. Ámen.

    

 

  Mt 16, 24 – 28

 

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mk 10,38 ; Lk 14,27

25 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mk 10,39 ; Lk 17,33 ; Jn 12,25

26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?

27 Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Mt 25,31 ; Róm 2,6 ; Zsolt 62,13 ; Péld 24,12

28 Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában.

 

     Az előző versekben Jézus az ő szenvedéseiről beszél. A tanítványok értetlenül hallgatják. Péter hangot is ad ennek. Csodák, gyógyítások tanúi voltak… gondolkozásukat alapjaiban átformáló kijelentéseket hallottak. Teljesen lenyűgözte őket. Ott hagyták munkájukat, családjukat. Követték Jézust. Igaz, látták, hogy sok támadás, ellenségeskedés veszi őt körül: de Jézus az Isten Fia. Lecsendesíti a tengert, megsokasítja a kenyeret, megszállottakat szabadít meg. Nem történhet meg vele, hogy megölik.

   Azt mondja Jézus Péternek (nagyon kemény, kijózanító szavakkal: távozz tőlem Sátán), hogy nem az Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére. A világnak a nagy problémája: csak emberi szempontokat vesz figyelembe. Ezek pedig kényelmi szempontok, az önzés, az érvényesülés szempontjai. Ezek vannak belénk kódolva. De így csak emberi célokat lehet elérni. Földi sikert, gazdagságot. Krisztus tovább akar vezetni minket. Krisztus útján csak Krisztust követve lehet járni. Szenvedéseken, poklon, a Golgotán keresztül az üdvösségre. (Megkérdezték az egyik katonától, aki Napóleon hadseregében szolgált – egy felmérés szerint a legbefolyásosabb történelmi személy volt Jézus után –: miért kockáztatod az életet, mi a jutalmad? A válasz ennyi volt: az, hogy a közelében lehetek.) Amikor azt énekeljük, hogy „szenvedés visz az égbe”, elsősorban a Krisztus szenvedésére gondolunk, amit értünk vállalt.

   Ha valaki énutánam akar jönni … ez a fogalmazás nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy másként döntsünk. Sok hívás hangzik felénk. Sok ígéret. Nemcsak politikai. A világ részéről. Soha még ennyi kísértés nem volt. Ismerjük-e a jó pásztor szavát? Egyszer megkérdeztek egy pásztort, hogy elmennek-e a juhai idegen után? Azt válaszolta, hogy igen, amikor betegek.

Akarjuk-e Krisztust követni? Út, igazság, élet számunkra ő? Konformációkor megvalljuk: ő számunkra az egyedüli Közbenjáró, aki Isten igazságát tökéletesen kijelentette nekünk, de aztán másféle igazságok kápráztatnak el, vonják el figyelmünket.

   Énutánam … Luther Márton egyszer ezt mondta: “A vallás szíve a személyes névmásában van.” Egyszer valaki meghallgatta a Londoni Royal Albert Hallban Händel Messiását, amelyet egy több száz tagú kórus adott elő. Egyik barátja is vele volt, egy hetvenes éveiben járó keresztyén. Amikor a Halleluja-kórus eljutott a csúcsára: “Királyok Királya és Urak Ura”, ez a keresztyén alig tudta magát tartóztatni. Könnyek peregtek világoskék szeméből, és közben odasúgta a társának: “Az én Megváltómról énekelnek.” A társa sohasem tudta elfelejteni, hogy milyen nagy hangsúlyt adott annak a kifejezésnek, hogy “az én” Megváltómról énekelnek. A vallás szíve valóban a személyes névmásban rejlik!

   Nem könnyű út. Tagadja meg magát. Az első számú akadály mi magunk vagyunk. Hamis elképzeléseinkkel, önérzetünkkel, bűneikkel, kívánságainkkal. A bűn az ajtó előtt leselkedik, de te uralkodjál rajta. Uralkodj magadon: ne engedd be. A legnehezebb önmagunkat legyőzni. Egónkat.  (A böjt erről szól: lemondani … ) A régi görögök azt tanították: ismerd meg magad … De ez még nem elég: le kell győznöd magad. Ki akadályoz meg, hogy megbocsáss, hogy újat kezdj, hogy békességben élj? Hol van a visszahúzó erő? Benned.

Pál írja: ó emberünket keresztre feszítettük indulataival együtt. Hit által, Krisztusra nézve, vele azonosulva élünk. Csak egy nagyobb erő, egy magasabb cél tudja bűnös önzésünket legyőzni. (Példa: egy nagymama agorafóbiás volt, nem tudott kimenni az emberek közé, egyszer az ablakból meglátta unokáját, amint elesett a biciklijével, gondoldás nélkül lerohant a zsúfolt utcára.)

  Vegye fel a keresztjét. Vannak nekünk rendelt keresztek. A keresztyénség első századaiban voltak ún. kereszthordozók. Odaláncolták magukat egy kereszthez, azt mindenüvé maguk után vonszolták. Nem hiszem, hogy ezt kellene tennünk. Ami azonban ránk bízatik, amit szent teherként viselnünk kell. Lehet testi vagy lelki megpróbáltatás. Valami a természetünkben, családunkban … Kereszt, ami arra emlékezetet: szükségünk van az Úr erejére. (Bach története a kottabeli kereszttel.)

   Kövessen engem. Krisztust, aki elhordozta a mi bűneinket. Azt nem kell nekünk tovább cipelni. Akiben van a mi váltságunk.

   Ismert tanítás: aki meg akarja tartani az ő életét. Úgy értjük, Krisztus nélkül. Csak magának él. Divatos elmélet ez: csak magadnak. És sok szomorú estet ismerünk. Akár a „csak egy gyermek legyen, hogy sok jusson neki” mentalitására gondoljunk, akár az együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk életfelfogásra (Ref. család). Rosszul kalkulálunk, ha Istent kihagyjuk…

   Aki elveszti, az megmenti. Aki odaadja, az megtalálja. Görcsösen ragaszkodunk a földihez, próbálunk minél többet kisajtolni belőle, kétségbeesetten habzsoljuk (sztárok élete). (Édesanya esete, aki beteg gyerekét erősen szorítja: nem adlak senkinek, az orvos könyörög: engedje el, asszonyom, hogy megmenthessük az életét.)

   Döbbenetesen igaz: mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?  A kapzsi ember az egész világot akarja. Azonban ha a világ egészen betölt, akkor már nincs helye a lelki javaknak. Semmi sem elég. (Lincoln: két fiam, három dióm van, mind a kettőnek kettő kell. Kolostoros történet: akinek nincs szüksége…) Közben a lelkünk sínylődik, szenved. Nagy házakban kis szeretet, reklámfényben úszó városokban az erkölcstelenség sötétsége… Goethe Faust c. költeménye. Az ördög az idődet, a figyelmedet, és végül a lelkedet akarja. Mit adhatunk váltásul. Állítólag Voltaire mondta halálos ágyán: egész vagyonomat (ami most számomra már semmit sem ér) odaadnám.

   Cselekedetei szerint. Sok vita van a jó cselekedetek körül. De a Biblia tanításáénak végkicsengése: a hit halott cselekedetek nélkül. Igen, a kegyelem, ami azonban arra indít…. (Lp. harmadszor is ugyanazt a beszédet mondta el. A hívek zúgolódni kezdtek. A lp. azt válaszolta: majd, ha látom, hogy cselekszitek, amit tanítottam nektek, akkor tovább megyünk.) Követik őket az ő cselekedeteik. Mik követnek minket? Mennyi van a lelki bankszámlánkon?

   Sürgető a helyzet. Ma, ha az ő szavát halljátok. Egy református középiskola gondnoka mindig elkísérte a fiúkat futballmeccsre. Bibliás ember lévén, oda is magával vitte a Szentírást, szünetben böngészgette. Mit olvas, kérdezték. Ilyen kor mindig a Jelenések könyvét? Miért? A győzelemről szól.

   Tudatosan élni. Készen lenni. Várni az Emberfiát, aki eljön az ő országában.  Az isztambuli St. Sophia mecsethez vezető folyosón egy nyitott Biblia képe látható ezzel a felirattal: “Az Úr mondta: én vagyok az ajtó; ha valaki énrajtam megy be, életet talál.” A mohamedánok meghagyták ezt a feliratot, amikor elfoglalták a keresztyén templomot. Ebben semmit nem vettek észre, ami Jézus Krisztusra utalt volna. Minden mást, ami a keresztyénségre vonatkozott, megsemmisítettek. Krisztus az életet akarja. Itt a földön, és őnála. Ámen.

 

 

 

 

Mt 18, 1-10

 

1 Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában?

2 Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította,

3 és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.

4 Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.

5 És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.

6 Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.

7 Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat!

8 Ha a kezed vagy lábad megbotránkoztat téged, vágd le, és vesd el magadtól: jobb neked, ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kezeddel vagy két lábaddal együtt vettetsz az örök tűzre.

9 Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és vesd el magadtól: jobb neked, ha fél szemmel mégy be az életre, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehenna tüzére.

10 Vigyázzatok, nehogy egyet is megvessetek e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát.

 

 

     Egy abszurd kérdéssel fordulnak Jézushoz a tanítványok. Ezek a rögeszmék nagyon mélyen belénk ivódtak. A versengés, egymás legyőzésének ösztöne. A hatalom akarása, az uralkodni vágyás. Görcsös ragaszkodás ahhoz, hogy a másikat ellenőrizzem, kontrolláljam. Ezek a beidegződések, amelyek a Biblia szerint az eredendő bűnből származnak, határozzák meg a történelmet, emberi kapcsolatainkat. Sokszor vezetnek társadalmi és egyéni tragédiákhoz.

   Ki a nagyobb? - nagy kérdés ez földi világunkban. Ki az erősebb, a gazdagabb, a befolyásosabb? Majdnem minden erről szó itt a földön. De vajon a mennyek országában? Ott más szabályok érvényesülnek. (A Hegyi beszéd másként határozza meg boldogságot.) Ott nem az erő, a hatalom, a vagyon, a diploma számít, hanem a szeretet. Nagynak lenni a szeretetben…

    Jézus válaszol, nem tácsolja, nem legyinti le a tanítványokat. Nem méltatlankodik: hát csak itt tartotok? Válaszában azonban elgondolkoztatja a bűn modellje szerint spekuláló tanítványokat.

Egy kisgyermeket hív oda, és őt állítja közéjük.  Egy kisgyermeket, aki teljesen meg van elégedve a sorsával, aki elfogadja helyzetét, státusát. Nem akar nagyobb lenni, többnek látszani. Aki békességben él a világgal, és bizalomban az emberek iránt. Aki kész tiszta szívvel, hátsó szándék nélkül szeretni és szeretetet adni.  Aki öreg, ráncos nagymamáját szereti a legjobban, aki a kis dolgoknak is nagyon tud örülni, aki egyik pillanatról a másikra elfejti búját, bánatát. Értjük, igaz, hogy miről beszél Jézus?

   Lelki értelemben akkor lehetünk gyermekek, ha megtérünk. Ha szívbeli ragaszkodással fordulunk Istenhez, ha készek vagyunk rábízni magunkat, és neki hittel engedelmeskedni. Érezzük magunkban az ellenállást: légy a magad ura, ne bízz meg senkiben. Már gyermekeinken is látjuk, hogy olyan hamar felnőttek akarnak lenni (nem a felelősségvállalás, hanem az önállóság, nagyzolás, „nagyoskodás” értelmében). Sajnos, nagyon sok ilyen hamar felnőtté lett gyermeket ismertünk, akik a bűnben lettek nagykorúak, koravének, az idősebbeket általában a rosszban utánzó, boldogtalan, kiégett fiatalok.

Jézus kategorikusan fogalmaz: ha olyanok nem lesztek, nem mentek be. Csak ha hisztek, csak ha tiszta lélekkel éltek! Csak Isten gyermekeként, egyszülött Gyermeke/Fia által megváltott fiakként és leányokként lehet bemenni Isten országába. Sem győztes hadvezérként, sem híres tudósként, sem sikeres emberként, sem gazdag vállalkozóként…

   Aki megalázza magát, az nagy lesz. Isten előtt az alázat tesz naggyá. A gőg megaláz, megszégyenít. Érdekes a Krisztus életbölcsessége! Aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. A (kis)gyermekek által valóságos Krisztus-élményt élhetünk át. (Dosztojevszkij: Karamazov testvérek.) Még nyomatékosabb a kijelentés, ami a gyermekek megbotránkoztatásáról szól (egyet e kicsinyek közül, aki hisz bennem). Megbotránkoztat, azaz kiábrándít, összetöri a lelkét, a hitét. Mennyi durvasággal találkoznak gyermekeink (molesztálási botrányok, de minden képmutatás, gonosz megnyilvánulás, ami a gyermekek lelkében tartós sérülést, traumát okoz). A bűn láncreakciója a társadalomban, családban. Bizalmatlan, szeretetlen környezetben felnőtt szülők ezt adják tovább. Ez a jelenség drámai méreteket öltött korunkban. Isten kegyelme törheti meg ezt a folyamatot. 

   Nagyon határozott, éles a tanítás: inkább vágd le a kezedet vagy a lábadat. Érezzük a fájdalmat a Jézus szavaiban: képzeljük el, hogy mit tennénk szívünk szerint a nyereségvágyból, élvhajhászásból kisgyerekeket pl. drogfogyasztásra rávevő, vagy másként kihasználó felnőttekkel? Nemde jobb lenne – akármennyire nem EU-konform kép ez – megcsonkítani őket, megmentve a gyermekek életét, és az ő lelküket is. Persze, Jézus tanítása nem mások elítélésére szólít fel, hanem önismeretre, bűnbánatra, a kegyelemért való könyörgésre: tiszta szívet teremts bennem. Saját felelősségünk meglátására. (Egyik atyafitól hallottam: jaj, tört volna el a lábam, amikor először beléptem a kocsmába.)

    Érdekes mondattal zárul az igeszakasz. Az angyalokról szóló tanítás egyik alaptextusa ez. Isten számunkra érthetetlen módon gondoskodik az ő kicsinyeiről. Ámen.    

 

 

Mt 18, 15-20 (bibliaóra)

 

15 Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet. 3Móz 19,17 ; Gal 6,1

16 Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. 5Móz 19,15

17 Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt! 1Kor 5,13 ; 2Thessz 3,6

18 Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Mt 16,19 ; Jn 20,23

19 Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.

20 Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

 

 

   A családon, gyülekezeti közösségen belüli félreértésekről, vitákról, bűnökről van szó a következő szakaszban. Tényként állapíttatik meg: vétkezik ellened a te testvéred. Itt olyan egyértelműen hangzik, és valóban vannak ilyen helyzetek, azonban a konfliktusba résztvevők szemszögéből nézve ritkán ilyen tiszta a képlet. Talán soha nem találkoztam még olyan helyzettel, amikor a panasz jogosságát mindkét fél egyenlőképpen értékelte volna: becsapott a testvérem - igen, becsaptam, félrevezettem, kitúrtam az örökségből. Megbántott a férjem  - igen, valóban megsértettem, igazságtalan dolgokat vágtam a fejéhez. Általában tagadással találkozunk (lehazudjuk a csillagokat az égről, csak nehogy gyanúba keveredjünk, nehogy ránk süljön a hiba, a tévedés). A bűn túlélési csele ez. Nem akar lelepleződni. Miközben magunkat védjük, tkp. bűneinket mentegetjük, mentjük át a következőkre nézve.

    Vétkezik ellened, menj, és fedd meg négyszemközt. Mondd el neki őszintén! A testvéred ő. Fontos ez a kifejezés. Nem az ellenségről van szó. Nem könnyű higgadtan, józanul beszélni, mert érzelmek vannak jelen, sértés, bántás esete forog fenn. És nem tudom kiszámítani a másik reakcióját: lehet, dühbe gurul, lehet, még több bántást zúdít rám. De fontos szóvá tenni. Nem mindegy, hogy hogyan. De a bűnt nevén kell nevezni. Ez az én felelősségem. Rámutatni embertársam (testvérem, férjem, feleségem, barátom) hamisságára, tévedéseire, még ha azokat ellenem követte is el. Ne haragudj, itt igazságtalan voltál. Persze, vannak emberek, akiknek nehéz, már-már lehetetlen akármit is mondani. A diktátorokat nem lehet figyelmeztetni. Azért kerülnek bele saját hibáik spiráljába. (Történet. Feleség szól a férjének: drágám, itt szabálytalanul előztél. A férj egy durva, sértő mondattal válaszol, amiben a fakanál, a buta liba, az egyik női felmenő neve és más bántó szavak szerepeltek. A következő pillanatban a rendőr leinti az autót. Uram, ön súlyos szabálytalanságot követett el. A válasz nagyon alázatos és bűnbánó: igen, valóban törvénytelen manőver volt, a mások testi épségét is kockázattam, belátom, tévedtem, elnézést, jobban fogok figyelni.)

   Ha hallgat rád… El tudjuk-e érni az egymás szívét? Vannak megható történetek. (Válás után beteg lett a gyerek, megrendítő esete újból összehozta a szülőket.) Ha nem, akkor végy magad mellé másokat. Nagyobb a súlya, hátha valami megmozdul benne. Talán az a tény is, hogy íme, figyelnek rám, törődnek velem, aggódnak értem, hogy fontos a közösségnek az, hogy békesség legyen. Régebb ún. békéltető bizottságok működtek. Túl öntörvényűek lettünk. Senkire nem figyelünk. Főként a közösségi érdek nem mozgat meg. Ki az Bergenyében, aki azért békül meg, mert árt a gyülekezet jó hírének, mert rossz üzenete van annak, ha a hívek haragban, gyűlölködésben élnek??? Kis közösségekben talán ezt még komolyabban veszik. Az első keresztyének nem engedhették meg maguknak, hogy ilyen vitákkal, konfliktusokkal éljenek. Mi már igen. Meglazultak a szabályok.

   Harmadik lépés a gyülekezet. Legyen közös ügy a békesség! Nem csámcsogni a témán, hanem imádkozni, tusakodni érte. (Afrikai törzs. Addig ülnek együtt, míg meg nem békülnek.) Hány belső konfliktus gyengíti a mi gyülekezetünket is! Ha nem hallgat a közösségre sem, akkor pogány és vámszedő. Akkor idegen lett, de – nyilván - az idegeneket is tisztelni kell, szóba kell állni velük.

   A közösség ereje: amit megköttök. Egybekapcsolódik a föld és a menny. Isten kegyelmének részesei vagyunk.  Isten ilyen méltósággal ruházott fel. A kulcsok hatalma. Az egyetértés áldása: ketten. Két ember egyet akar - óriási erő.

   Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Nagy biztatás: ahol Jézus, ott békesség, üdvösség.  Óriási ígéret. Törekedjünk, értékeljük. (Saul fia c. film - 10 ember.) Ámen.  

 

 

Dán 1, 1-21 (bibliaóra, Mv.)

 

• A bibliai történet aktualitását nem kell külön hangsúlyozni. Babilon a szinkretizmus, értékek keveredése és válsága, a szabadosság helye és jelképe. A sumér-akkád eredetű városnév jelentése: az istenek kapuja (héberül: Bábel). A város az i.e. 4. évezredtől lakott, az Eufrátesz partján épült (ma Irak), később a hasonló nevű birodalom központjává lesz. Marduk pogány isten fő kultuszhelye. (Egyébként ő a bölcsesség, a víz és a vegetáció istene. Megvan a maga bölcsessége a világnak is. Sőt, a maga istene is.) Igazi fénykorát a Kr. e. 600-500-as években élte a bibliai Nabukodonozor és Dáriusz uralkodása idején. Igazi világvárossá lett. Nem véletlen, hogy Nagy Sándor is Babilont tette hatalmas birodalmának a központjává.
• Az ige arról tudósít, hogy Jójakim, júdai király idejében felvonul Nabukadneccar (Nabú-apal–uszur) Jeruzsálem ellen. És az Úr kezébe adta. Jellemző a Biblia szemléletmódjára: országok, királyok hadakoznak, harcolnak a hatalomért, de mindenki fölött Isten uralkodik. Jó ezt tudni külső szorongattatások között is, de a bűnnel való küzdelmünkben is: valljuk a Káté első kérdésére adott feleletével: „engem a Sátán minden hatalmától megszabadított”.

Egy megjegyzés megüti a fülünket: a szent edényeket elviszi a maga istene templomába. (Hogy van ez? Igen, az Istennel való kapcsolat személyes, de nem kisajátítható. Ő az én Istenem, de nem én rendelkezem vele, hanem ő velem). Esetünkben mik ezek a „magunk istenei”? Tudom, a kifejezést azonnal hárítjuk, de kevésbé annak gyakorlatát. Minden bálvánnyá lesz, amihez való ragaszkodásunk fontosabb az élő Isten akaratánál. Önzés, önteltség, gőg, anyagiasság. Egyik keresztyén vállalkozó mondta, amikor barátja emlékeztette nem éppen tisztességes húzására: az üzlet az üzlet, a hit az hit.

• Dániel életrajzából kiderül: ő jórészt a fogság egész idejét végigéli. Közvetve megtudjuk azt is, hogy ezek a júdai ifjak királyi vérből valók (mi azt valljuk: királyunk vére által vagyunk a kegyelem gyermekei), nincs bennük fogyatékosság (elsősorban testi értelemben), szép megjelenésűek – ezek tkp. Istentől kapott adottságok. Aztán azt is halljuk, hogy műveltek, járatosak minden tudományban: ezeket szerezett képességeknek nevezhetnénk… mert tanulás, szorgalommal, kitartással sajátították el ezeket az ismereteket. Aztán ott van egy olyan jellemző is, ami tkp. a mai bibliaóránk címe: fogékonyak a bölcsességre. Ez nem velük született, nem izzadsággal magukévá tett vonás, hanem valami belső készség. Nyitottság.

Később kiderül, de már itt ki tudjuk jelenteni: tkp. Istenre figyelés. Máris megfogalmazódik a kérés szívünkben: Uram, tégy engem nyitottá, fogékonnyá, érzékennyé, figyelmessé szent akaratod iránt, Krisztus szeretete iránt. Tégy késszé megérteni másokat! Tégy alkalmassá békességed szolgálatára! Mindez benne van ebben a kifejezésben. Mire vagyunk fogékonyak, mire figyelünk? Van egy epés megjegyzés (gyenge eredményeket felmutató tanulókra szokták alkalmazni): bezzeg, a rosszra van esze! Fogékony a haragra, gyűlölködésre, erőszakra… Milyen könnyen megy! Fogékony a rossz tovább mondására, a panaszra… Mennyire kísért ez! És nehezebb az Úr dolgaira fogékonynak lenni. A döntő kérdés az, hogy mire figyelünk, mi köti le érdeklődésünket.  Gy. E. írja: „a figyelem a lélek szeme: amire figyelünk, egyre inkább ahhoz kezdünk hasonlítani”. Aki az anyagiakra, az anyagias lesz, aki a sikerre, az teljesítmény megszállottja lesz, aki saját érdekére, az önző lesz. Valaki azt mondta: ha Istenre figyelünk, akkor annak az a veszélye, hogy nem tudunk a jó vonzásának ellene állni. 

• Ebből a felfele figyelő kapcsolatból, ebből az Istenhez és parancsaihoz ragaszkodó hitből (Jézus azt mondja: aki engem szeret, megtartja az én parancsaimat, az szereti Istent, és az ő akaratát is) származik a Dániel és barátai példás helytállása. Semmiféle előny, érvényesülési lehetőség, de semmiféle fenyegetés és megfélemlítés sem veheti rá arra, hogy elhagyják hitüket. Ők valami jobbat ismernek. Aki megkóstolta Isten szeretetének édességét, az nem vágyik másra. Bár a bűnök kívánatosnak tűnnek, a behódolás, a gazdagság, elismertség, stb., de végül keserűvé válnak ezek a gyümölcsök. Ez a hit: a) tartást, b) céltudatosságot (motivációt) és c) bölcsességet

1. Idegen, ellenséges környezet várja a júdai ifjakat, az otthontól, a meghitt körből elszakítva kell élniük. Nagy a veszélye annak, hogy elveszítik fejüket, önmagukat. Más környezet, más szabályok? Otthon vallásos vagyok, a munkahelyen már nem? Ha ők akkor és ott beolvadnak, ha megalkusznak, ha belesimulnak a környezetbe, nincs Dániel könyve. És nem lesz, aki hazatérjen. Ám ők ragaszkodnak a lelki értékekhez. Ez tartalmat és tartást ad életüknek. Dániel elhatározta, hogy kitart a hűségben. Lehet, csúfolódnak, áskálódnak ellenük, de lelkük mélyén tisztelik őket. A kitartás tiszteletet szül. Napjainkban nem feltétlenül találkozunk nyílt támadással. Nagyobb ellenség a közömbösség. Senki sem, hát én miért? „Ha nincs is társam, követem mégis őt.”
2. A hit céltudatosságot jelent. Biztos irányt. Dániel és társai tudják, kinek hisznek, tudják, mi a feladatuk. Sok embernek nagy problémája a céltalanság. Csak tengődünk, csak fogyasztunk. A napi kaja, pia, szórakozás. De lehet lelki értelemben is: csak az élményeket hajhászunk. Jó helyekre járunk, de nem látszik semmi az életünkön. Vajon arra hívott el az Isten, hogy csak úgy meglegyünk? Ezeket a fiatalokat a hitük motiválja: megmutatni, bizonyságot tenni. Helyt állni. A földi célok elérésében is sikeresebb lehet az ember (nem vagyok a sikerkeresztyénség híve): becsületességben, odaadásban. Egy hívő munkás megbízhatóbb kell legyen. Nem szakmai többlet ez, hanem erkölcsi. + együtt, egymást támogatva. Ezért fontos.
3. A hit az alapja a bölcs életvezetésnek. Dániel értelmes fiatalember volt, de a bölcsesség több ennél. Nem intelligencia kérdése. Sok híres, tudós ember élete elcsúszik… A bölcsesség Istenre figyelés, akaratának útjainak keresése. Dániel bölcs volt, amikor belátta (de hitéből fakadóan nem is tehetett egyebet): ha kompromisszumokat köt, akkor a lényegről mond le. A lelkét adja oda. És mit ér az embernek, ha megnyeri az egész világot is. Kapott értelmet (esélyt is arra), hogy higgadtan elmondja elhatározását az udvarmesternek, bölcsességet (bátorságot), hogy vállalja a próbát. Nemcsak fizikailag épültek meg, hanem gyarapodtak a bölcsességben is. Aki a bölcsesség útján jár, az előrehalad. (Sokszor nem előre haladunk. Visszahúznak indulataink.) És bölcsességet tanúsítottak a király előtt. Legyetek készek számot adni a bennetek való reménységről (1 Pt 3,15). A bölcsesség nem hivalkodik. De bizonyságot tesz.

A király szolgálata. Krisztus szolgálata. Ámen.

 

Urunk, mennyei Atyánk, köszönjük, hogy Krisztus számunkra igazságul, bölcsességül, szentségül és váltságul lett. Köszönjük, hogy drága véren váltott meg minket, és húsvéti győzelmével a halál erejét is megtörte, így mi az övéi lehetünk, semmiféle hatalom el nem szakíthat tőle. Bocsásd meg, ha mi sokszor magunkban akarunk bölcsek lenni, okos kompromisszumokat kötni a világgal, a bűnnel! Ezért van annyi kudarc és megszégyenülés az életünkben.  Tégy minket, mennyei Atyánk fogékonnyá, a bölcsességre, a rád figyelésre, akaratod keresésére, cselekvésére! Add, hogy az legyen a fontos nekünk, amit te mondasz, amit te vársz el tőlünk, és ne a mások tetszését keressük. Adj nekünk kétségeket legyőző hitet, és hit által lelki tartást a mindennapokban, a munkában! Hadd képviseljük határozottan minden körülmények között a Krisztus igazságát! És tégy minket céltudatossá, hogy soha el ne feledkezzünk arról, hogy nekünk megbízatásunk van, hogy a te szolgáid vagyunk, akik békességedet, jóságodat kell képviseljük ezen a világon! És ajándékozz meg Lelked által igazi bölcsességgel, hogy tudjuk minden helyzetben, hogy mit kell szólnunk, mit kell cselekednünk! Áldj meg minket, hogy áldássá legyünk!

   Áldd meg népedet, gyermekeidet… ott is, ahol nyílt üldözéssel kell szembenézzenek, vagy ahol a liberalizmus, a közömbösség szelleme uralkodik, ahol az emberek elidegenedtek a szerinted való élettől: tedd a tieidet világító emberekké!

   Légy kegyelmed által szeretteinkkel, családunk tagjaival, munkáld otthonainkban, közösségeinkben a békességet, a bölcsességet, tedd valósággá a Krisztus szeretetét! Őérette hallgass meg! Ámen.  

Mt 25, 1-13 (szombat este)

 

1 Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Jel 19,7

2 Öt közülük balga volt, öt pedig okos.

3 A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat,

4 az okosak viszont a lámpásukkal együtt olajat is vittek korsókban.

5 Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.

6 Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!

7 Ekkor ezek a szüzek mind felébredtek, és rendbe hozták a lámpásukat.

8 A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik.

9 Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!

10 Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót.

11 Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!

12 Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.

13 Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok! *

 

    Jézus készül áldozata bemutatására, készíti a tanítványokat is a hitben való megállásra. Krisztus hűséges követői kell maradjanak akkor is, amikor szemmel látható módon, testi mivoltában nem lesz köztük. Ti is ezen az úton indultok el (kedves konfirmandusok), most már tudatosabban, mint eddig.

   „A tíz szűz példázatát hallottuk, amelyben Jézus ahhoz hasonlítja a visszajövetelét, ahogy egy vőlegény megjelenik menyasszonya házánál. Júdeában az volt a szokás, hogy a vőlegény késő este érkezett az esküvői ünnepre barátainak és ismerőseinek a kíséretében. Fejedelmi módon felöltözve, lehetőleg lovon vonult. Ilyen vőlegényhez hasonlította magát az Üdvözítő. A menyasszony feladata pedig az volt, hogy tíz leánybarátja kíséretében illő módon fogadja az érkező vőlegényt. A lányok lámpást is vettek magukhoz, amelyet egy bot végére akasztottak… A menyasszony tíz leány kíséretében elindult a családi háztól, és előrement azon az úton, amelyen a díszes menet közeledett a vőlegénnyel az élen.  Valahol, alkalmas helyen megálltak az út mentén, és vártak.

    Jézus példázata szerint kiment egy ilyen „menyasszonyos” küldöttség az útra, és letelepedtek. Mivel késett a vőlegény és csoportja, telt-múlt az idő, az éberség egyre alábbhagyott bennük, majd egészen elfogyott. Elaludtak. Éjfélre járt már az idő, amikor felhangzott a vőlegény kíséretének a hangja: jön a vőlegény! A tíz lány felriadt, és gyorsan igyekeztek meggyújtani a lámpásukat. Kiderült azonban, hogy ötnek nincs olaja. Bizony nagy gondatlanság, nagy hanyagság volt tőlük! Megpróbáltak kölcsönkérni azoktól a lányoktól, akiknek vígan égett a lámpásuk, de azok nem adhattak, mert akkor az ő lámpájuk aludt volna ki. A nagy napon már senki sem segíthet a másik emberen.”

   Isten arra hívott el, hogy világítsunk. „Úgy ragyogjon világosságotok az emberek előtt” (Mt 5). A konfirmáció (= megerősítés) erre is tanít: Krisztus világosságának, szeretetének a hordozói lenni ott, ahol élni fogtok. Szükség van erre, olyan sötét a világ. A szeretetlenség, az önzés miatt. Nem szidni kell a sötétséget, hanem világítani számára.

A várás azt jelenti: Krisztusra figyelve, szerinte élni. Nem pillanatnyi felkészültség ez, nem egy konfirmációi ünnepen való helytállás, hanem engedelmes élet. Nemcsak a Káté felmondása, hanem Krisztus követése.

   A lányok közül öt okos volt, öt pedig balga, ostoba volt. Kiderül, hogy nem intellektuális képességről van szó, hanem arról, hogy komolyan vették-e a vőlegény várását. Csak úgy elmentek erre az alkalomra, vagy igyekeztek arra, hogy minden rendben legyen, hogy ne okozzanak csalódást. Mit szólnátok, ha meghívnátok legjobb barátotokat az esküvőtökre, az pedig késve, munkaruhában toppanna be, és azt mondaná: sajnálom, nem volt időm elkészülni? Igaz, megkérdeznétek: hát ennyire nem fontos neked, ennyire félvállról veszed?  Értitek, ez a kérdés: mennyire fontos a Krisztus tanítása, szeretete, áldozata számunkra? Hol kap helyet az életemben? Mellékes dolog számomra, vagy szívügyem lesz: szüntelen figyelek, megélem a Benne való hitemet?

   Ostobaság, balgaság nem tenni olajt lámpásunkba. Esztelenség Isten ajándékai nélkül élni. Kívülről talán minden rendben, de belül?  Ott van-e a hit lángja, a szeretet tüze, a békesség melegsége? Mi van a lelketekben? Mit tudtok másoknak adni? Családban, suliban, barátoknak? Biztató szavakat, megértést, reménységet, vagy csak üres szavakat?

   Van egy elgondolkoztató figyelmeztetés is a példázatban: nem lehet halogatni. „Most, most még ifjú korodban add át Jézusnak szíved.”Add a szíved azért, hogy betöltsön javaival, hogy tartalmas életed legyen, hogy ne kerülj a bűn megkötözöttségébe, hanem szabad lelkű, másoknak szolgáló, örvendező fiatal és felnőtt légy! (2016-ban Kolumbiában lezuhant egy focistákat szállító repülőgép, mert nem volt elég üzemanyag benne… valami gyermekes ok miatt elfuserálták a tankolást.)

   Hajlamosak vagyunk azt mondani: én ki akarom használni az életet. Krisztus is ezt akarja, hogy a legjobban kihasználjuk, hogy kibontakozzon, ne szűküljön be az életem. Ezt pedig csak úgy tudjuk elérni, ha nyitottak vagyunk feléje. Az önző ember, aki mindent magának akar, magát teszi szegénnyé.     Egy egyszerű példa: van két barát, az egyik szinte állandóan a tévé előtt ül, mert ő „szórakozni” akar, a másik tanul, dolgozik, találkozik, segít, játszik, utazik… Kinek van szebb, gazdagabb, ha úgy tetszik sikeresebb élete? Legyetek nyitottak Isten ajándékaira! És ne halogassátok a kegyelem elfogadását: életednek egyetlen napja van, amikor megtehetsz valami fontosat, ez pedig a mai!

   Az ajtó bezáratik. Isten ajtókat nyit: hív, tanít, kegyelmét kínálja. Hogy majd belül legyünk.  Legyetek Isten kegyelmén belül, éljetek az ő szeretetében! Ámen.

 

Urunk, kegyelmes mennyei Atyánk, ezen az istentiszteleten hálát adunk neked életünkért, szeretteinkért, minden ajándékodért, amit kézzel fogható módon kaptunk tőled. Hallottuk az Igéből, a példázat tanításából, hogy te azt akarod, hogy lelki ajándékaidat is elfogadjuk, megnyissuk a szívünket Krisztus előtt, komolyan vegyük az ő szeretetét, az ő áldozatát, mindazt, amit értünk vállalt. Ó, segítsd konfirmandusainkat és mindnyájunkat, hogy ne mellékes dolog legyen ez számunkra, hanem valóban életünk fő ügye, törekvése!  Taníts minket megváltó Urunk szavára hallgatni, reá figyelni, neki engedelmeskedni, mert ezáltal lesz bővelkedő, gazdag és mások számára is áldás az életünk!  Ekképpen világítani tudunk ebben a sötét világban, békességedet tudjuk továbbadni, a reménység emberei tudunk lenni.  Áldd meg a konfirmandusokat a holnapi bizonyságtételük során, adj erőt nekik Lelked által, hogy megmaradjanak a hit útján, hűséges tagjai legyenek az egyháznak, bekapcsolódjanak a gyülekezet közösségébe, építsék ezt a közösséget! Szereteteddel és kegyelmeddel vezesd, hordozd őket! Áldd meg a szülőket, testvéreket, nagyszülőket, családjaik tagjait, keresztszülőket, mindnyájukat, ezt az egész gyülekezetet növeld a hitben, gazdagítsd a szeretetben, hogy egymás javát, dicsőségedet szolgálják. Ámen.        

 

 

 

Róm 9, 14-33 (bibliaóra, vázlat)

 

14 Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla!

15 Hiszen így szól Mózeshez: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” 2Móz 33,19

16 Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.

17 Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen azért emeltelek trónra, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.” 2Móz 9,16

18 Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.

19 Azt mondod erre nekem: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?”

20 Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?” Ézs 29,16 ; 45,9

21 Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja?

22 Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?

23 Vajon nem azért is, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített,

24 amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a többi nép közül is?

25 Amint Hóseásnál is mondja: „Azt a népet, amely nem az én népem, az én népemnek hívom, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek, Hós 2,25 ; 1Pt 2,10

26 és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: ti nem az én népem vagytok, ott neveztetnek majd az élő Isten fiainak.” Hós 2,1

27 Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: „Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül, Ézs 10,22-23

28 mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön.”

29 És amint előre megmondta Ézsaiás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna utódot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához.” Ézs 1,9

30 Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a népek, amelyek nem törekedtek az igazságra, igazságot nyertek, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van;

31 Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem érte el a törvényt.

32 Miért? Azért, mert nem hitből, hanem mintegy cselekedetekből törekedtek rá: beleütköztek a megütközés kövébe,

33 amint meg van írva: „Íme, elhelyezem Sionban a megütközés kövét, a megbotránkozás szikláját, és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni.”

 

 

   Többször feltevődik a kérdés itt a Római levélben: mit mondjunk ezekre. Az ember szereti megérteni azt, ami történik vele. Igen, az Isten dolgait is. Hogy van ezzel a kiválasztással? „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útjaitok az én útjaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim útjaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (És 55, 8-9) „A titkok az Úréi …” (5 Móz 29,29). Isten nem igazságtalan, két okból is: 1) kijelentette (törvényként kihirdettette), hogy könyörül, akin könyörül 2) mert éppen ez a kijelentés hangsúlyozza, hogy Isten szeretetből cselekszik. Könyörületről, kegyelemről hallunk. Hogy minden kegyelemből legyen, a kegyelemhez mérve történjék (az elvettetés is?). Nagy kinyilatkoztatás: nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut … (I. Rákóczi György igei mottója volt). Ez nem teszi fölöslegessé akarásunkat, futásunkat. Akarnunk kell, igyekeznünk kell, ua. tudnunk: az áldás Istentől van.

   Mindenképpen Isten kegyelmének eszközei vagyunk: ha engedelmeskedünk, akkor a megtartatásra, ha nem, akkor igazsága, ítélő hatalma megmutatására. Pál a fáraó példáját említi, aki azt hitte: ő keménykezű, ő az, aki megmutatja (milyen sok ember van így, aki ágál hitetlenségével), de Isten éppen keményszívűségében, ellenállásában mutatta meg szabadító hatalmát népe felé, ítélő erejét a fáraó felé. Isten terveit nem tudjuk áthúzni. Könyörül vagy megkeményít. (Vaj és agyag.)

   Az apostol következetesen, becsületesen végigviszi a kérdést: akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának? Sokszor halljuk ezt a kifogást. Így adta az Isten, hogy ilyen-olyan bűnbe keveredjek, stb.

• Isten szuverén úr. Valóban hatalma van azt tenni velem, amit akar. (A fazekas hasonlata.) Akár intő példaként is állítani mások elé. Megmutatni ítélő haragját rajtam bűneim miatt. Igen, lehetek a harag eszköze.
• Nem kétséges, hogy Isten irgalma, dicsősége eszközévé akar tenni (v.ö. idézet Hóseás prófétától). Azt akarja, hogy megtérjek. Az élő Isten gyermeke legyek. A Biblia sok felhívása arra utal: az én felelősségem, döntésem ez. Ha visszautasítom a kegyelmet, akkor bocsánatra rendeltből ítéletre rendelt leszek.
• A Krisztus által hozott kegyelemhez való viszonyulásomban realizálódik elrendelésem. A benne való hit által vétetek be a megtartottak maradékába. Ez teljes mértékben kegyelem.

   Mit mondjunk tehát? Az igazság azoké, akik hittel elfogadják, és nem azoké, akik a törvény útján, foggal-körömmel akarják elérni. A kősziklát, Krisztust nem lehet kikerülni. Aki nem számol vele, az belebotlik, beleütközik ebbe a kősziklába, aki hisz benne, az nem szégyenül meg, megtartatik. Aki Krisztus nélkül, saját érdemeiben, a törvény betartásában bízva akar eljutni Istenhez, az keserűen szembesül azzal, hogy próbálkozása egy nagy kudarc volt, de aki – látva saját erőtlenségét, kudarcait – hittel Krisztusba fogózik, az érte, vele, általa elnyeri az üdvösséget.

    „ A kereszt, amibe belekapaszkodunk, vagy amit eltaszítunk magunktól, mentség vagy ítélet lesz számunkra. A mennyországba a belépőt nem érdemeink jelentik, hanem Krisztus.” Ámen.    

 

 

Róm 10, 1-20 (szombat este)

 

1 Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek.

2 Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint.

3 Mert azzal, hogy Isten igazságát nem értették meg, hanem a maguk igazságát igyekeztek érvényesíteni, nem engedelmeskedtek Isten igazságának. Mt 5,20

4 Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. Gal 3,24

5 Mózes ugyanis azt írja a törvényből való igazságról, hogy „aki megcselekszi azokat, él általuk”. 3Móz 18,5

6 A hitből való igazság pedig így szól: „Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. 5Móz 9,4 ; 30,12-14

7 Vagy: „Ki megy le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza.

8 Hanem mit mond? „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben”, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk.

9 Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.

10 Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.

11 Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Ézs 28,16

12 Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt,

13 mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. Jóel 3,5

14 De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?

15 És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” Ézs 52,7

16 Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: „Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?” Ézs 53,1

17 A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.

18 Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” Zsolt 19,5

19 De tovább kérdem: Izráel talán nem értette meg? Először Mózes mondja: „Egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket.” 5Móz 32,21

20 Ézsaiás pedig nyíltan ki is mondja: „Megtaláltak azok, akik nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem kérdezősködtek utánam.” Ézs 65,1

21 Izráelről viszont így szól: „Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé.”

    

   Nagy tusakodásban van az apostol az ő népéért. Szívemből kívánom, könyörgök. Sőt, látja a pozitív vonásaikat is: törekszenek, de nem a helyes ismeret szerint. Sok tiszteletreméltó hitetlen ember van, becsületes, jó szándékú, igaz beszédű. Érdekes módon fogalmaz Pál: nem értették meg az Isten igazságát (pedig arra hivatkoznak), hanem a maguk igazságát igyekeztek érvényesíteni. Szépen hangzó elveik vannak, de nem Isten szerint valóak.

   Világos a tanítás: a törvény végső célja Krisztus. Egyedül benne van megigazulás. Mózes azt írja a törvényből való megigazulásról: aki cselekszi. Ha tökéletesen betöltöd, akkor tökéletes vagy. De ez – bűnös állapotunk miatt – képtelenség. Akár a mesében: a három királyfi verseng a szomszéd királykisasszony kezéért. A próba az, hogy meg kell vívni a sárkánnyal, azután megjelenni a király előtt úgy, hogy a ruhájukon egyetlen folt se legyen. Ez képtelenség. Ám a megkedvelt kisebbik királyfinak a királykisasszony adott egy váltóruhát. És a fiatal királyfi megnyerte a kezét.

   A hitből való igazság nem okoskodik, nem kételkedik, nem kérdi: hogy lehet. Hát ki megy fel a mennybe? Istenre bízza. Uram, te azt ígérted, akkor azt igaznak tekintem, elfogadom. Közel van hozzád, szívedben, szádban. Isten neked ajándékozza a hit igazságát. Boldog megigazítottként élhetsz.

    Egy sokat idézett igevers: Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Ennyi. A többi az Isten dolga. Ő végzett el mindent. Minden, amit te megtehetsz annyi, hogy elfogadod. És – ez már természetes következménye az előbbinek - vallod és hiszed. Ez a mi felelősségünk. Ebben a tekintetben, a kegyelem szempontjából nincs különbség: zsidók, görögök, szegények gazdagok, híres és névtelen emberek csak ezen az úton üdvözülhetnek. Aki segítségül hívja. Ennyit tehetünk, ennyit meg kell tennünk. (Egy zsidó meghalt egyik félreeső faluban. A temetésére odaérkező rabbi megkérdi a többiektől: hogyan halt meg. Azt felelik, hogy éhen halt. Nem hiszem, mondja a rabbi. Ez nem történhet meg egy zsidóval. Hogy nem segített valaki közületek rajta? Akartunk segíteni, de nem fogadta el.  Erre a rabbi: akkor mégsem az éhség miatt, hanem a büszkesége miatt halt meg.)

   Az apostol tovább megy: hogyan hívják segítségül, ha nem hallottak róla. Igehirdetők, próféták nélkül. Isten gondoskodott erről. Népet választott. De nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak. (Ez nem az evangélium hiányossága.) A hit hallásból van. Az engedelmesség első lépése: meghalljuk. Milyen nagy kérdés már ez is! Pedig a modern kommunikációs világban még inkább igaz: „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.”

  Aztán lényeges az, hogy megértsük, magunkra vegyük. Engedjük, hogy a Lélek megértesse velünk. Nem értelmi képesség kérdése, hanem hité. Azok találtak meg, akik nem kerestek. Izrael pedig nem akarta szívébe fogadni. Milyen szomorú az utolsó mondat!

   Lássuk meg Istennek Krisztusban felénk kitárt karját, és – mint a tékozló fiú - szaladjunk annak megbocsátó, megkegyelmező ölelésébe! Ámen.   

 

Róm 12, 1-8 (bibliaóra)

 

1 Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul,

2 és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

3 A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.

4 Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, 1Kor 12,12

5 úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.

6 Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon; 1Kor 12,4-11 ; 1Pt 4,10

7 aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást,

8 a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.

 

   Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké, ezzel a magasba szárnyaló hitvallással, dicsőítéssel zárul az előző igeszakasz. Isten léte, akarata magához vonz minden létezést, gondolatot. Mindenre Isten dicsőségének fénye hull.

   Ebből következik, hogy a mi életünk (is) ennek a mindenható Istennek a dicsőségét kell szolgálja. Legmagasabb küldetésünk ez: szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Kapcsolódjatok be Isten dicsőségének a nagy történetébe! Erre figyeljetek, ez töltsön be! Csodálatos dolog ebben az összefüggésben látni magunkat, küldetésünket, és örömmel vállalni azt. („Mit csinálsz? „Katedrális építek”.)

   A nagy visszatartó erő a világ: (ez a fogalom evilági kötődéseinket, ambícióinkat, vágyainkat, dicsekedésünket írja körül). Valóban, óriási vonzása van, nehéz nem hozzá igazodni, értékei annyira kívánatosak, a közmegegyezés szerint annyira fontosak, elsődlegesek: pénz, karrier, szórakozás, a magam érdeke, stb. Szinte olyan kérés az, mintha egy rókát arra akarnánk tanítani: váltson életstílust, ne bántsa a tyúkokat.

   Valóban az értelem megújulására van szükség, új, Krisztus szerinti, szeretet által átformált gondolkodásra, a Szentlélek erejére. Nagy megpróbáltatásokon átment emberek számolnak be arról, hogy ilyen gyökeres szemléletváltáson mentek keresztül: pl. a pénz, a siker volt az első az életükben, aztán történt valami, ami rádöbbentette: vannak mélyebb, igazibb értékek. Akkor lesz igazi változás, ha nem csak emberi felismerés lesz belőle, hanem a Lélek általi megújulás. (Egyetlen gyermek halála.)

Ez a Lélek szerinti felismerés azt mutatja meg, hogy mi az Isten akarata: mi az, ami rám bízatott, ami az én feladatom. És végső soron ez a jó, sőt ez a tökéletes. Furcsa ez a szó itt, a mi emberi megismerésünkkel (és cselekedeteinkkel?) kapcsolatban. De ha azok Isten akaratához igazodnak, akkor Isten azokat tökéletessé teszi (hangmérnök példa).

   Ha Isten cselekszi ezt bennünk, akkor nem dicsekedhetünk azzal úgy, mintha a mi teljesítményünk volna. Nem a magunk lebecsüléséről van szó, hanem éppen arról a józan önértékelésről, amire az Ige tanít. Mindét veszély egyformán fenyegethet minket: alá-, vagy túlbecsüljük magunkat.   Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok, írja Pál a Galata levélben. Tudnunk kell Istentől kapott értékeinkről. Fontos ez, amint a gyereknek is, hogy a szülő értékelje.

   Ilyen a kiegyensúlyozott, helyes önképpel rendelkezve épülhetünk be a közösségbe. A közösségek gyenge pontja tagjainak bizonytalan identitása: ha pedig magammal elégedetlen vagyok, akkor másokkal is az leszek: vagy irigység, vagy a versengés szelleme kerít hatalmába. Félek attól, hogy megrövidítenek, hogy nem kapom meg a nekem kijáró megbecsülést, és azt erőszakkal igyekszem kicsikarni, kompenzálni.

   A test képe nagyon szemléletes: a testnek sok tagja van, de nem egyformák. Még arról is vitát lehet nyitni, hogy melyik a fontosabb, magasabb rendű, de akkor derül ki, hogy mindenikre szükségünk van, ha valamelyik megbetegszik.  (Róka mese: lábam, farkam.) Egy test vagyunk Krisztusban (szervesen összetartozunk), és egymásnak is részei vagyunk. Ezt a közösséget sok minden megrontja: önzés, gyanakvás, bizalmatlanság… de mégis fennáll, ha hiányosan is éljük meg. A család példája.

   A közösségben különböző feladataink, szolgálatunk van, Pál fel is sorol néhányat: prófétálás, szolgálat, tanítás, vigasztalás, adakozás, könyörület, elöljárás… Hittel, alázattal végezzük. Krisztusi szabályok szerint. Akkor áldás lesz rajta. Ámen.  

 

 

Róm 13, 1-7 (szombat e.)

 

1 Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.

2 Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket.

3 Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle,

4 mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi.

5 Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is.

6 Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. Mt 22,21 ; Mk 12,17 ; Lk 20,25 ; 1Tim 2,1-2 ; Tit 3,1 ; 1Pt 2,13-15

7 Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig a tisztelettel, annak a tiszteletet.

 

   Nem túl könnyű a téma, ami elénk kerül: a hatalomhoz (ha úgy tetszik: a politikához) való viszonyról van szó. Mert valamiképpen állást kell foglaljunk (az is állásfoglalás, ha azt mondjuk: teljesen távol tartjuk magunkat az efféle világi ügyektől… Kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e? Dániel imádkozása is – ami teljesen magánügy - a hatalommal való dacolásnak számított.) A római keresztyének úgymond az impériumot vezető hatalmi kör árnyékában éltek, talán ezért is volt fontos számukra e kérdés tisztázása.

   Egy szigorú, szinte ellentmondást nem tűrő kijelentés hallottunk az első mondatban, egy axiómát és egy ahhoz kapcsolódó felszólítást. Nincs hatalom mástól, csak Istentől. Ezt a tanítást - többféle megfogalmazásban - máshol is ismétli az Írás: hatalmasságok, fejedelemségek, stb. Értjük a kijelentés teológiai üzenetét: minden hatalom alá van vetve Isten hatalmának, nem kerekedhet Isten hatalma fölé. Még az ún. istentelen hatalmak is Isten „engedélyével” működnek. Sőt: rendeltetésük van azoknak is, amelyek nem Isten akaratát követik, ellenkezőleg, dacolnak azzal (Fáraó példája). Néró, Hitler, Sztálin, Pol Pot, Mao Ce–tung. Megborzadunk még e nevek hallatán is. Milliók halála, megkínzása, megnyomorítása kötődik uralmukhoz. És mégis valljuk (?): mindaz a szörnyűség, amit véghezvittek, isteni korlátok közt történt.

   Még nehezebb kérdés az engedelmesség. Tudjuk, hogy maga az Ige árnyalja ezt a kérdést: Istennek kell inkább engedelmeskedni. Vagy a Jézus tanítása: adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené. Nem hiszem, hogy a náci időkben ez a mondat a feljelentés kötelezettségét jelentette volna. Vagy kommunista időkben az ateizmus kötelező tanának elfogadását.

    De a későbbiekben itt is tisztázódik: azokról a hatalmakról van szó, amelyek az Isten szerinti értékeknek a védelmében állnak. Akik – emberi, sőt hatalmi eszközökkel – a jót, a közösség megmaradását mozdítják elő. Igen, az ilyen hatalomnak engedelmeskedni kell, a törvényeit be kell tartani, az adót fizetni kell. Isten bölcs végzése az, hogy minket társadalmi formák közt tart meg… Ezek garantálják földi életünk biztonságát, a békességet. Lehet, sokszor nyűgnek érezzük, jó lenne túllépni ezeken a kötöttségen, de – akármilyen magas gondolatok vezetnének is - anarchia lenne belőle. Az pedig rosszabb még a diktatúránál is. (Vannak keresztyén felekezetek, amelyek kifejezetten állam-ellenesek… Minden földi hatalmat megvetnek.)

   Tedd a jót, dicséretet kapsz, ha a rosszat teszed, akkor félj, mert a földi hatalom Isten haragjának az eszköze. A jó és rossz olyan erkölcsi kategóriák, amelyeket a Biblia részletesen körülír. Akár a tízparancsolatról is beszélhetünk. A gyilkosság, lopás, hamis tanúzás olyan köztörvényes bűnök, amelyeket a polgári hatóság is megbüntet. Jó, hogy vannak törvények, szabályok! Nélkülük káosz lenne. Még akkor is, ha számolunk az emberek lelkiismeretével. Vajon jó lenne-e, ha minden arra lenne bízva? Nekünk, hívő embereknek mindenképpen figyelnünk kell a lelkiismeretre (olyan esetekben, ahol a törvény nem mond semmit, amit nem foglal paragrafusokban: pl. pletyka), de be kell látnunk: jó, ha a törvény keretet szab, megerősít. Akár a közlekedési előírásokban.

   A hatalom emberei Isten szolgái, így bizonyos értelemben munkatársak vagyunk.  Megbízatásuk az élet védelme. Ebben támogatnunk kell, imádkoznunk értük, tisztelettel viseltetnünk irántuk. Nem vall bölcsességre a hatalom ok nélküli becsmérlése (van, ahol komoly hagyománya van ennek). 

   Nagy dilemma – és ez a rész nem feszegeti ezt a kérdést - mi van, ha a hatalom nem az életet védi, ha annyi pervertálódik, megromlik, hogy a gonoszság, a háború, erőszak eszköze lesz? A próféták példája mutatja: mindenképpen kötelességünk az igazságnak hangot adni, sőt az igazság mellett kiállni, az elnyomottaknak pártját fogni. Az Úr őrizzen meg a gonosz hatalomtól, és adjon nekünk bölcsességet! Ámen.

 

 

Róm 15, 14-33  (szombat este, vázlat)

 

14 Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve minden ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani.

15 Ezért kissé merészebben írtam nektek, mintegy emlékeztetve titeket, merthogy arra kaptam Istentől a kegyelmi ajándékot,

16 hogy a népekért legyek Krisztus Jézusnak szolgája, aki az Isten evangéliumának papi szolgálatát végzem, hogy a népek áldozata a Szentlélek által megszentelt és kedves legyen.

17 Krisztus Jézusban tehát van okom a dicsekvésre Isten előtt, *

18 mert semmi olyanról nem mernék beszélni, amit ne Krisztus tett volna általam a népek megtéréséért szóval és tettel,

19 jelek és csodák erejével, a Lélek erejével: így hirdethettem Jeruzsálemtől kezdve mindenfelé egészen Illíriáig Krisztus evangéliumát.

20 Ezért úgy tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot ne ott hirdessem, ahol Krisztust már ismerik, hogy ne idegen alapra építsek, 2Kor 10,15-16

21 hanem amint meg van írva: „Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik.” Ézs 52,15

22 Ez is sokszor akadályozott abban, hogy elmenjek hozzátok.

23 Most pedig, mivel ezeken a vidékeken már nincs feladatom, és sok éve vágyódom arra, hogy eljussak hozzátok,

24 amikor Hispániába utazom, el is megyek hozzátok. Remélem ugyanis, hogy átutazóban megláthatlak titeket, és ti fogtok engem oda útnak indítani, ha már előbb egy kissé felüdültem nálatok.

25 Most pedig Jeruzsálembe megyek a szentek szolgálatára. 1Kor 16,1-4

26 Makedónia és Akhája ugyanis jónak látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényeinek.

27 Jónak látták ezt, de tartoznak is ezzel nekik, mert ha a népek részesültek az ő lelki javaikban, akkor tartoznak is azzal, hogy anyagiakkal szolgáljanak nekik. 1Kor 9,11

28 Ha tehát ezt elvégeztem, és az adományt átadtam, a ti segítségetekkel elmegyek Hispániába.

29 Azt pedig tudom, hogy amikor hozzátok megyek, Krisztus áldásának teljességével megyek majd.

30 A mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szeretetére kérlek titeket, testvéreim, legyetek segítségemre Isten előtt értem mondott imádságaitokban,

31 hogy megszabaduljak azoktól, akik hitetlenek Júdeában, és hogy jeruzsálemi szolgálatom kedves legyen a szenteknek,

32 hogy aztán majd Isten akaratából örömmel érkezzem hozzátok, és megpihenjek nálatok.

33 A békesség Istene legyen mindnyájatokkal. Ámen.

 

• Elismerő szavak: lelkileg gazdagok vagytok. Telve vagytok… Ezt kaptátok, azt adjátok tovább. Mivel van tele az életünk?
• Pál beszél – ismételten – arról a lelki ajándékról, küldetésről, amit ő kapott. A pogányok apostolának hívta el az Úr, hogy az evangélium hirdetője legyen, hogy a pogányok Krisztus szolgálatába álljanak. Nagy toborzás folyik a világon. Kinek a seregébe, csapatába állunk be?
• Benne, Jézus Krisztusban van okom a dicsekvésre… Figyelemreméltó, ahogy az apostol fogalmaz: semmire nem mernék hivatkozni, amit ne ő tett volna: jelek és csodák erejével. Mennyi alázat, micsoda tisztánlátás! A kettő együtt jár: az alázatos ember értékeli helyesen helyzetét, a gőgös elfogult. Arról is beszél Pál, hogy a Szentlélek új területekre vezette, ahol még nem hallottak Jézusról. Igen, mi sok mindent hallottunk róla, vajon ez az ismeret mire kötelez minket?
• Az utolsó részben az apostol arról a tervéről, vágyáról ír, hogy eljusson Rómába. Itt hallunk arról a merész elhatározásáról, hogy Hispániába jusson. Arra számít, hogy kis szünetet tart, felüdül, és úgy utazik tovább. Tudjuk, ez az elképzelése nem valósult meg. Fogolyként viszik Rómába, de ez volt az ő útja… Konkrét tervei nem válnak valóra, de szívbeli vágya teljesül: „jobban tiéd, Uram”.  Rómába érkezésének lelki hogyanja beteljesült: Krisztus teljes áldásával. A hívő ember mindig, mindenüvé Krisztust viszi. Áldás hordozók vagyunk-e?
• Jeruzsálemi gyűjtés adományait viszi Jeruzsálembe - ez tartozás is a népek részéről. Kéri a gyülekezet imatámogatását (egy Szentháromság formulát alkalmazva), hogy az ellenségtől megszabaduljon, és jeruzsálemi szolgálata kedves legyen. Hogy örömmel érkezzen.
• A békesség Istene legyen mindnyájatokkal… Ámen.

 

 

    

1 Jn 1, 1-10 (áhítat, Mannedorf, CH)

 

1 Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Jn 1,1

2 Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Jn 1,14

3 Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.

4 Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen. *

5 Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

6 Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot.

7 Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

8 Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.

9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

10 Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

 

  Igénk a kezdetektől indul, akár a Teremtés könyve vagy a János evangéliuma. Nem mindegy, hogy mivel kezdjük, hogy mi a kiindulópont. Az, hogy rossz a világ, hogy nem érdemes, és éppen ezért bezárjuk a szívünk mások előtt? Az előfeltevés nagyban befolyásolja az eredményt. Ha Jánossal együtt abból indulunk ki, ami mindennek a forrása, ha valljuk azt, hogy az Isten szeretet, akkor arra jutunk: minden okunk megvan szeretetben élni.

   Isten kezdetektől formálódó terve megvalósult, kézzelfogható lett, hangsúlyozza János. Láttuk, hallottuk, érintettük: betelt a szívünk jelenlétével. Mezőpaniti kollégám mondta el (…): a megválasztása utáni első hetekben egy nagyon idős házaspárt látogatott meg: Gizi nénit és Géza bácsit. A közösségben és a közösségnek élő, bibliás emberek voltak mindketten. Gizi néni ezzel fogadta: biztos hallotta, hogy nincs gyermekünk. Ez nem igaz.  Mi Krisztust fogadtuk gyermekünknek, és őt neveltük.  Milyen csodálatos az, ha az Ige ott él bennünk, a családban, halljuk, látjuk, érintjük, sőt a mi mozdulatunkká lesz! 

   Ez az élet megjelent. Vagyis nincs életünk önmagunkban: annak meg kell jelennie számunkra, hogy élni kezdjünk. Az önmagunkban és az önmagunknak való élet – akármennyire csillogó és harsány legyen - nem méltó erre a névre.  Az élet kapott és megosztott ajándék. Ennek az életnek megjelenése a kegyelem pillanata. Az örökélet prelúdiuma. Amit Isten tesz, azt örökre teszi (egyszer s mindenkorra), amit ad, örökre adja. Isten matematikájában: élet egyenlő örök élet.

   Vajon természetes, magától értetődő-e az, hogy megismerve, elfogadva ezt az életet, bizonyságot teszünk róla, hirdetjük azt? A tükör nem tehet mást: tükröz. Mi mondjuk-e, visszük-e az élet jó hírét, evangéliumát másoknak? Szomszéd néni jött át hozzánk: olyan finom ez a cseresznye, nem tehettem, hogy ne hozzak maguknak. Jánosnál is spontán kapcsolódik össze: hallottuk, láttuk, és hirdetjük, hogy közösségetek legyen! Ez a fő cél. Az Élet élni és éltetni akar. Ennek feltétele és formája a közösség.     Közösség egymással, és együtt az Atya szeretetét kijelentő, közénk hozó Krisztussal, hogy ebben az együtt-jelen-valóságban irgalma, jósága betöltsön, beragyogjon mindnyájunkat. Kivált régebb nagy kiváltság volt egy-egy magasabb, elitebb társaságba bekerülni. János nem kevesebbet állít itt: a mindenható Istennel vagyunk közösségben.  Ez felülhalad minden elképzelést, minden emberi érdemet.  Misztikusan hangzik, de hétköznapian valóságos. Egy kisgyerek tanyáról járt be iskolába, naponta több kilométert megtéve. Egyszer a tanító néni megkérdezte tőle: nem unatkozol, nem félsz a hosszú úton. Azt válaszolta a gyerek: nem, édesanyám minden reggel megkéri Jézust, hogy kísérjen el. „Velem vándorol utamon, Jézus.” Ennek a gyönyörűségét érezzük, valahányszor engedjük, hogy békessége, áldó közelsége betöltsön. 

   „És ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen.” Annak felismerésében, tudatosításában tehát, hogy Isten kegyelmében összetartozunk (az ismert slágert parafrazálva: „egy vértől valók vagyunk”). Minden alkalom, amikor ezt együtt átéljük,  magasztos ünnep kell legyen. Kimondhatatlan, dicsőült öröm, írja Péter a szavakkal küszködve. Amilyen mértékben befogadjuk hit által ennek a Krisztussal és egymással való közösségnek a mennyei erejét, annyira lesz teljessé örömünk, békességünk. A mindenből nem hiányzik semmi. Másfelől: ha nincs teljes, igazi örömünk, akkor valami „rés” van a lelkünkben, ahol az – úgymond – elfolyik az: irigység, kicsinyhitűség, aggodalmaskodás, bűn, sértődés. 

   Van egy üzenet, amit a Krisztus közösségéhez tartozók meg kell halljanak, élő információként szívükben kell hordozzanak. Így hangzik: az Isten világosság, nincs benne sötétség. Aki Krisztus közösségébe talál, az világosságra lép. Abban nincs helye a sötétségnek. Szívének, arcának is világossá kell válnia. Egy gyermekkori bibliaóra jut eszembe, amit a parókián levő lelkészi irodában tartott édesapám. Éppen készülődött a család erre az alkalomra, amikor „elvették a villanyt” (ezt a kifejezést használtuk az áramszünetre, amiben bőven volt részünk akkoriban). Ha már így történt, akkor én – kihasználva a sötétség előnyeit - nem bajlódtam a mosakodással és az öltözködéssel, úgy, ahogy voltam, szakadt ruhában, koszosan ültem be a terembe, ahol csak egyetlen gyertya gyenge fénye világított. Aztán váratlanul „megadták a villanyt”. Kínos volt.

Számolnunk kell a világossággal! Vajon mi derül ki rólunk, ha a lelkünk kerül éles megvilágításba? Mondhatjuk-e, hogy közösségünk van Krisztussal, miközben sötét gondolatok, indulatok vannak bennünk, és magunk is a sötétségben császkálunk?

   Mi sokszor szavainkkal akarunk tiszta, világos helyzetet teremteni: kifehéríteni a sötétséget.  Nos, állapítja meg kíméletlenül az ige: ez hazugság. Szinte udvariatlanul és nagyon keményen hangzanak a János szavai. Azt hazudjuk, hogy igazat mondunk. Pedig az igazság az, hogy hazudunk. És ez mindig egymás ellen történik.

   A mi megvilágosodásunk tkp. sötétségünk felismerése. „Uram, a te örökkévaló kegyelmed engem is megtisztíthat, bár bűnös ember vagyok.” Ha ez utóbbit tagadjuk, akkor magunkat csapjuk be. Akár a beteg, aki nem vesz tudomást betegségéről. „Addig megyek” – mondta valaki - „amíg olyan orvost találok, aki egészségesnek nyilvánít.”

Pedig nem azt kellett volna mondania: „addig megyek, amíg olyan orvost találok, aki meggyógyít”?  Olyan megváltót, aki megbocsát, aki békességgel ajándékoz meg.   

   Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő is ... Igen, nem szabhatjuk magunkat alacsonyabb mércéhez. Krisztust követve ugyanabban a világosságban járunk, mint ő maga: az ő szeretetének a világossága ez. Ő nem adhat kisebb ajándékot ennél, önmagánál. Ha világosságban járunk, akkor van igazi közösségünk egymással. Ebben a világosságban ismerjük fel egymást, egymásban a testvért. (Rabbi)

    Értjük tehát: az élet - az emberek világossága - megjelent, és ha elfogadjuk, ha belépünk jelenlétébe, akkor egymással is közösségre jutunk. Krisztus személye elválaszthatatlan Isten örök dicsőségétől és tőlünk. Ez azt jelenti: Benne elválaszthatatlanul összekapcsolódik az életünk Istennel. És – János ezt fontosnak tartja hangsúlyozni - Krisztusnak a vére megtisztít. Ez a következmény, nem a belépő. A belépő az, hogy Krisztusban megjelent, és halálában győzelemre jutott a bocsánat, feltámadásában az élet.

Az ő kegyelme legyőzi minden hamisságunkat, világosságra vezet, hogy felismerjük Őt és egymást, és ebben a közösségben örömünk kiteljesedjék, és megnyerjük az örök életet. Ámen. 

 

Urunk, Istenünk, annyi káprázat vakítja szemeinket, annyi lárma tesz süketté, közömbössé minket, annyi csalódás nehezíti el a mi szívünket, hogy éppen a legfontosabbat, az élet Igéjét nem látjuk, nem halljuk, nem fogadjuk be. Pedig ez az élet számunkra jelent meg, hogy nekünk igazi célt, igazi örömet ajándékozzon, vegetálásunkat, önző létezésünket igazi, kiteljesedő életté tegye. Hallottuk, kegyelmes Urunk, hogy Te nem csak kicsit feljavítod, nem csak kicsit elviselhetőbbé teszed az életünket, hanem az üdvösség dicsőségével koronázod meg. Már most ezt élhetjük át hitben a Krisztussal, és szeretetben az egymással való közösségben. Köszönjük, hogy te erre hívtál el, hogy mi ünnepeinkben, találkozásainkban, de a hétköznapokban is ennek a gyönyörűségét élhetjük át, ez tölthet be minket. Olyan egyszerű és mégis olyan érthetetlenül csodálatos az üzenet, amit lelkünkre helyezel: hogy Te vagy a világosság és nincs Tebenned semmi sötétség. Egyszülött Fiadat azért küldted, hogy a világ világossága legyen, és elűzze életünk sötétségét: a haragot, az önzést, irigységet, hitetlenséget, elégedetlenséget. És az ő szeretetének világosságában felismerjük önmagunkat, bűneinket, de rögtön azt is, hogy ő megtisztít minden hamisságtól. Felismerjük egymást, egymásban az embertársat, a testvért, megváltott gyermekedet, és így éljük át a közösség áldását, felemelő erejét, szívet betöltő örömét. Cselekedd, Urunk, Lelked által, hogy a te igenedre mi is igennel válaszoljunk, hívásodra engedelmességgel, mások szükségeire segítőkészséggel!

   Áldd meg ezt a közösséget, mindenkit a saját élethelyzetében, küzdelmei, feladatai között! Adj győzelmet harcainkban, reménységet csüggedéseinkben, jó előmenetelt szerinted való terveinkben, és mindenekben szeretet itt s majd a te országodban, Krisztus Jézusért! Ámen.    

 

Lk 1, 39-45 (bibliaóra)

 

39 Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába.

40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.

41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel,

42 és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!

43 Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?

44 Mert íme, amint meghallottam köszöntésed, ujjongva mozdult meg méhemben a magzat.

45 Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.

 

    Az előző versekben az angyali híradás hangzik el. Mária válasza: legyen a te beszéded szerint. Legyen úgy, ahogy Isten elhatározta. (Sorsomat úgy intézed, ahogy te akarod …) Jusson teljességre bennem és általam is az ő akarata.

   Mária a jó hírrel - a megfogant Igével - elindul Júda hegyvidékére. Sietve megy, fontos a találkozás, az öröm megosztása. Sok minden, amit elérünk, ezért nem tud betölteni: mert megtartjuk magunknak. Máriában is lehettek volna kétségek: nem hisznek nekem, irigyelni fognak, kinevetnek, stb. De nagyobb volt szívének boldogsága, semhogy elzárta volna azt másoktól. Az evangélium – jó hír – lényege az, hogy hangozzék. Hogy eljusson az emberekhez. A maratoni harcos legendája (490, görög-perzsa háború, Philippidész, tűző napon, teljes fegyverzetben 40 km-t szaladt, hogy hírül vigye: győztünk). Ne féljetek, szabadok vagytok! Hirdeti ezt az életünk, a Krisztus győzelmét, hogy nekünk szabadon, hálásan lehet élni? Sokszor olyan dolgok kötöznek meg, amiknek valójában nem lenne hatalmuk fölöttünk.

   Mária odaérvén, bement Zakariás házába (), és köszöntötte Erzsébetet. Ekkor megmozdult a magzat annak méhében. Félidős volt, mondanák az orvosok. De Lukács ezt mennyei jelnek veszi. Éppen akkor. Erzsébet, tudjuk, Keresztelő Jánossal várandós. Ő a Krisztus követe. Egész élete erről szól. Ez az ő küldetése. Már az anyaméhben kiderül ez. Milyen szép a prófétai tanítás: mielőtt az anyaméhben megformáltalak... Károli így fordít: repesett a magzat az ő méhében. Krisztus születése átértékel minden születést, az egész emberi életet, sőt halálunkat is.

    Erzsébet megtelik Szentlélekkel, mennyei bizonyságtevő erővel, és hangosan kiáltja: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Isten csodálatos módon kiválasztotta Máriát. A Mária-kultusz (tisztelet) erre az újszövetségi mondatra vezethető vissza. Másutt is olvassuk: áldott az az ember, aki az Úrban bízik (Jer 17,7). Krisztusban áldott lesz az életünk. Nyilván, Mária kiváltságos szerepet kapott. ()

   Az én Uram anyja jön hozzám. Erzsébet ismeri a prófétákat, a Zakariás által kapott kijelentést, ígéreteket. Mennyi bizonyosság! Igaza van Pálnak: a Lélek által érthetjük meg az Isten munkáját. Erzsébet biztos abban, hogy Mária a Megváltót hordozza szíve alatt.

Úgy összefüggnek a dolgok: Erzsébet ismeri az ígéreteket, Mária megjelenésekor a magzat ujjong az ő méhében - Isten teljességre jutó üdvözítő akarata mindenkit megérint, betölt hálával.

   Boldog, aki elhitte… A legnagyobb hírt is személyesen fogadhatjuk el. Júdában akkor még senki nem tudja, de a két asszony szíve csordultig tele van örömmel, boldogsággal, csodálattal. Aztán az evangélium kihat az egész világra. Ma is azoké, akik elfogadják. Boldog, aki elhitte. Hihetetlennek tűnik, rossz tapasztalataink, bűneink valósága kérdésessé teszi.

   Egy fogságból szabadult bácsi mondta el: hazaérkezése után éjszaka sokszor felriadt, és felköltötte a családja tagjait: „halljam a hangotokat!”, „ti vagytok?”, „itthon vagyok?” Adja az Úr, hogy őt látva, szavát hallva elhiggyük: az övéi vagyunk! Ámen.

 

Lk 1, 57-66 (szombat este)

 

57 Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült.

58 Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és vele együtt örültek.

59 A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni.

60 Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: Nem, hanem János legyen a neve.

61 De ezt mondták neki: Senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának.

62 Ekkor intettek az apjának, hogy milyen nevet akar neki adni.

63 Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak.

64 És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent.

65 Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről.

66 Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt.

 

    Amikor eljött az ideje: biológiai értelemben is, de Isten ígérete alapján. Az események összefüggenek. Holnapi falinaptári ige: Minden dolognak eljön az ideje (Péld 3,17). Mi sokszor türelmetlenkedünk. Bízz az Úrban, és végezd a munkádat!

   Erzsébet fiút szül. Biztos hangsúlyos az is, hogy fiúgyermeket hoz világra. De az is, hogy szül, hogy életet ajándékoz. Nagy titok ez. Bár a modern tudomány révén egyre többet megismerünk születésünk rejtélyéből, mégis csoda marad az. Honnan származik a génjeinkben található bámulatos mennyiségű információ, ki alkotta meg az élet továbböröklésének elképzelhetetlenül bonyolult, finoman hangolt és mégis magától működő feltételeit?

   Ennek az isteni csodának vagyunk a letéteményesei, hordozói. Vajon, megdöbben-e olykor a szívünk ezen? És vajon vállaljuk-e az ebből fakadó küldetést? Minden élő ember felelős az életért. Fiataljaink komolyan veszik-e? Vagy fontosabb lesznek a dolgok, tárgyak, szenvedélyek az életnél?

   Szép az igében hallani: a szomszédok meghallották a gyermek születésének a hírét, azt, hogy Isten milyen irgalmat tanúsított Erzsébet iránt. A gyermekben meglátják Isten csodatételét, ajándékát. Egyszerű emberek, mégis mennyi bölcsesség van bennük. Mennyi együttérzés, jóindulat! Együtt örülnek vele. Spontán fakad belőlük ez az együtt örülés. Olyan önző lett a világunk! Ki-ki csak magának. Jó néha megállni, rácsodálkozni Isten hatalmának munkájára a mások életében is.

   Születésünkkel belekerülünk egy kultúrkörbe, szokások, hagyományok közé. Nyolcad napon – Isten törvénye szerint – körülmetélik a kisgyermeket. Ez egy külső szertartás, de végső soron Isten – áldozat árán történő – bocsánatáról beszél. Ez egyben a névadás momentuma is. Reflexből Zakariásnak akarják nevezni. Nem biztos, hogy az a jó, amit megszoktunk. Isten sokszor valami újra, változásra, régi beidegződések feladására szólít fel minket. Ábrahám példája. 

   Erzsébet tudja, hogy fiára különös küldetés vár. Tkp. mindnyájunknak egyedi küldetése van. Nem lehetünk Keresztelő Jánosok, nem is kell annak lennünk: a magunk megbízatásában kell helyt állnunk. János neve azt jelenti: az Úr megkegyelmezett. A kegyelem küldötte lesz ő. Az anyai szó nem eléggé meggyőző, apja táblát kér, és ráírja: János a neve. Semmi terjengős magyarázat. Kijelentés, ahogy az angyaltól hallotta. A hit dolgaiban határozottnak kell lennünk: nem megyek, kitartok, ez az én meggyőződésem. A magyarázkodás a megalkuvásnak nyit ajtót.

   Elcsodálkoznak, és abban a pillanatban elkezd Zakariás beszélni.  És álja az Istent. Ez az első megszólalása. Nem panaszkodik, nem intézkedik. Akik hallották, a szívükbe vésték. (Mit hallanak tőlünk, jegyeznek meg rólunk?) És dicsőítik az Istent. A kegyelem láncreakciója.

Az Úr keze pedig valóban a gyermekkel volt. Lehet-e nagyobb kérésünk? Ámen.        

 

Lk 5, 12-16 (bibliaóra)

 

12 Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.

13 Jézus kinyújtva a kezét, megérintette őt, és így szólt: Akarom, tisztulj meg! És azonnal megtisztult a leprától.

14 Ő pedig megparancsolta neki: Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik. 3Móz 14,2-32

15 De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből.

16 Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott.

 

   Jézus az egyik városban jár… Jézus körül mindig csodálatos dolgok mennek végbe. Ahol ott van Jézus, ott az evangélium „történik”. Persze – mondjuk -, ő az Isten Fiaként, mennyei erővel felruházva járt ezen a világon. De ha szeretetét, ha türelmét, jóságát, békességét, alázatát hordozzuk, mi is az ő cselekedeteinek a továbbvivői lehetünk. Ezek a lelki értékek – ha megéljük azokat - ma is csodaként hatnak. A megbocsátás, a jó szó…

   Egy leprával borított ember… A lepra ma is az egyik legfélelmetesebb betegség. Bár Európában jórészt visszaszorították, a világon több millióan szenvednek ebben a betegségben. Gyógyítható, de a kezelés nagyon lassú (több évig eltarthat) és költséges. Egy alattomos betegségről van szó, lappangási ideje nagyon hosszú lehet, pár héttől pár évig terjedhet. Eltorzítja az arcot, megtámadja a végtagokat, munkaképtelenné téve a beteget. Valóban, a lelki betegség, megkötözöttség kifejező jelképe lehet.

   Ez a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és azt mondta: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. Micsoda hit volt ennek az embernek a szívében! Egyrészt nem kételkedik abban, hogy Jézus képes őt meggyógyítani. Felismeri és elismeri a Jézus hatalmát (saját élete fölött is, hiszen Uramnak szólítja). Ugyanakkor nem követelőzik, hanem nagy alázattal, engedelmességgel Jézustól várja a döntést is. Uram, én meg akarok gyógyulni, de egyedül te vagy ezt képes véghezvinni rajtam. Nem is a gyógyulás, hanem a megtisztulás szó áll itt. Azt tartották, hogy ez a betegség tisztátalanná teszi a hordozóját (valószínű azért, mert fertőz). A betegre ránehezedett a kirekesztés megbélyegzettsége is. Igen, testi és lelki értelemben vett betegeink sokszor ezzel is szembe kell nézzenek: elszigetelődnek, magukra maradnak, mint tisztátalanokra, úgy tekintenek rájuk.

    Jézus nem. Kinyújtja kezét, megérinti őt. Nem irtózik, nem utálkozik, nem fordul el. A bűneinktől sem. Igaz, milyen elgondolkoztató: a bűnös ember bűnös társától elfordítja a fejét, merthogy annak bűne éppen nagyobbnak vagy feltűnőbbnek látszik, a szent Isten pedig nem. A bűnt megítélő Istenben nincsenek előítéletek a bűnössel szemben.

    Jézus nem fordul el, sőt megérinti a beteget, közösséget vállal vele. Beáll a bűnösök közé, a bűnösök között él és hal meg („a bűnösök mellé jut kínos halál után”).

Áldott érintés, áldott kéz… Teljes együttérzésről és teljes szeretetről tanúskodik. Csak a teljes szeretet képes gyógyítani. És Jézus szól is: akarom, tisztulj meg. Jézus megváltó, gyógyító akarata egybecseng lelkünk legmélyebb vágyával. Csak sok minden átírja, áthangolja ezt a belső vágyat: nagyravágyás, tetszeni akarás, önzés, harag. De az ember igazából jó akar lenni, hiszen Isten jóvá teremtette. Legbelsőbb törekvésünk találkozik az Isten akaratával.

   És azonnal megtisztult. Nem gyógykezelés ez (bár, hisszük, az is Isten adománya), hanem csoda. Jézus radikálisan avatkozik be az ember életébe. Nemcsak egy kicsit tesz jobbá, hanem megváltoztat, megtisztít, megújít, reménységet ad.

    Jézus nem akar magának dicsőséget szerezni. Mózes előírásainak a betartására szólítja fel a meggyógyultat (3 Móz 14). Érdekes, azt mondják: ezeket az előírások Jézus fellépéséig teljesen elméletiek voltak: soha senki nem gyógyult meg. Ez a gyógyítás egy jel: eljött a Messiás. Ezért teszi hozzá Jézus: bizonyságul nekik. A hír annál inkább terjed. A meggyógyult élet a legjobb bizonyságtétel.

    Sokan összegyűlnek, hogy hallgassák és meggyógyítsa őket.  Jézus visszavonult. Nem tudjuk, hogy előbb tanította, gyógyította-e az embereket. Vagy csak üres kíváncsiságból jöttek. Jézus tudja, minek van az alkalmas ideje. Van, amikor nem tehetünk mást egymásért, mint imádkozunk. Talán többet kellene ezt gyakorolnunk. Ámen.

 

 

Lk 5, 27-32 (szombat este)

 

27 Ezután kiment, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt a vámszedő helyen ülni. Így szólt hozzá: Kövess engem!

28 Az otthagyott mindent, felkelt, és követte őt.

29 Lévi nagy vendégséget rendezett neki a házában. Nagy sokaság volt ott, vámszedők és mások, akik velük együtt telepedtek asztalhoz.

30 A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?

31 Jézus így válaszolt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

32 Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.

 

    „Csodálatos dolgokat láttunk ma”- ezzel zárul ez előző rész. Jézus körül csodák történnek. A közelében vagyunk-e?

   Jézus kimegy, meglát egy Lévi nevű vámszedőt. Lévi szakmai, társadalmi szempontból a helyén van: a vámszedő helyen. Végzi a munkáját. Csak lelkileg nincs a helyén. Csak abban a Krisztusban találhatjuk meg a helyünket, aki mindent betölt, minden helyet, munkát, kapcsolatot áldássá tud tenni.

   Jézus szól: kövess engem. És Lévi otthagy mindent. Elgondolkoztató ezt így olvasni: mindent. Mégcsak nem is latolgat, nem mérlegel, nem tanácskozik másokkal…

1. a) Jézus mellett dönteni személyes ügy, senki nem teheti meg helyettünk, b)másrészt: semmi sem éri meg hívásának visszautasítását. „Krisztusban minden a tietek”. Ha minden, akkor minden más – földi dolog – értéktelennek bizonyul.

Fontos mozzanat ez: otthagyni. Elszakadni, letenni, hogy engedelmeskedhessem Krisztusnak: lehet ez az anyagiakhoz való ragaszkodás, büszkeség, egy bűnös kapcsolat…

   Lévi mindenről lemond, és örömében nagy lakomát rendez. Nem bánkódik, sőt kimondhatatlan öröm van benne, amit másokkal is meg akar osztani. Mi olyan felületesen ítélünk! A lelki nyereség fogalma szinte ismeretlen számunkra.

Nagy sokaság gyűl össze. Ha megnyerném az ötös lottót, összehívnám barátaimat, ajándékokat adnék, de ha megnyerem az üdvösséget, akkor semmi? 

   Nem mindenki örül. Amióta szeretetlenség van közöttünk, azóta irigység, önzés, rosszindulat is. Nem tudom, miért van az, hogy semmi sem zavar jobban minket, mint a mások öröme, sikere. Kainnak nem az a fő problémája, hogy az ő áldozatát nem fogadja el Isten, hanem hogy a testvérét viszont igen. Nem az az öröm foglalkoztat, hogy Istentől mennyi jót kaptam, hanem az a bosszúság: mások még többet.

Kifogás mindig kerül: miért esztek és isztok vámszedőkkel és bűnösökkel. Ezt csak az mondhatja, aki magáról többet tart. Aki máshova sorolja magát. (Ha Jézus Isten Fiának tartja magát, akkor hogy ül/áll le ezekkel?)

   Jézus válaszában nem a gőg hamis mivoltára mutat rá, hanem az öröm tisztaságára. Hát nem jó az, hogy az orvos betegeket gyógyít, a Messiás elveszetteket keres meg, és hirdeti nekik a szabadulást!? Nem a kegyelemmel van baj, hanem velem…

Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam. Aki igaznak tartja magát, ám tegye, de aki érzi betegségét, bűneinek súlyát, az jöjjön hozzám. Megtérésre hívom, magamhoz, üdvözítő közösségembe. Ámen.