1 Jn 3, 18-24 (bibliaóra/szombat este, vázlat)

 

18 Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.

19 Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket,

20 hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.

21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt;

22 és amit csak kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte.

23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. Jn 13,34; 15,12.17

24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.

 

   János nagy témája a szeretet. A törvény lelke ez. Ha érvényre jutna közöttünk, nem lennének háborúk, nem lenne csalás, hazugság, sértés… Isten akarata valósulna meg „amint a mennyben, úgy a földön is”. Erre kell törekednünk! Krisztus azért jött, hogy – példát mutatva – erre tanítson.

  János figyelmeztet: ne szóval csupán, ne csak nyelvvel. Mi szépeket tudunk mondani, elsősorban magunkról. Érdekes megfigyelés: mindenki úgy érzi, azt gondolja magáról, hogy ő alapjában véve rendes és jó, a rossznak, a bajnak más a kiváltója, okozója… Önképünk kozmetikázása, önzésünk kimagyarázása ez.

   Sajnos, a szeretetet lehet hazudni is. Nemcsak fiatalokra vonatkozik ez a megjegyzés, hanem mindnyájunkra.  Cselekedeteink mutatják meg, hogy igazat mondunk-e, amikor a szeretetről beszélünk, vagy pedig nem. Hogy viszonyulok testvéremhez, rokonomhoz, barátomhoz, szomszédomhoz, ellenségemhez? A szeretet nemcsak békés, szélcsendes időben kell megnyilvánuljon bennünk és általunk, hanem a viharban is. El kell ismernünk, hogy szeretetünk „működését” sok minden akadályozza: rohanó életforma, türelmetlenség, a másik ember viselkedése.

   A szeretet cselekvése, gyakorlása mutatja meg azt, hogy az igazságból valók vagyunk. Azaz: Istenhez tartozunk. Az igazság – János szerint – elsősorban nem hitvallási tételek megvallásával, hanem a szeretet gyakorlásával függ össze.

   Akkor biztatjuk a szívünket... A szeretet visz közel Krisztushoz, tesz kedvessé Isten előtt: mindenekelőtt az ő szeretete, de a mienk is, ami abból fakad. Nem hősi gesztusokat, nem nagy tetteket vár tőlünk Isten, hanem szeretetet. „Kis dolgokat, nagy szeretettel.” Aki szeret, az Istentől van. Minél teljesebb lesz valaki a szeretetben (minél jobban odafordul másokhoz), annál jobban kapcsolódik Istenhez. Persze, sohasem tökéletesen. Elítél a szívünk, vádol. Ha törekszünk a szeretetre, akkor gyakran fog el ez az érzés: jobban oda kellett volna figyelni, többet kellett volna segíteni, stb.

  Isten nagyobb a szívünknél. Az ő kegyelme kipótolja mulasztásainkat. Ő mindent tud, és mégis megbocsát. Szeretetlenségünk miatti kesergésünkben a szeretet siet segítségünkre… Isten megbocsát, új esélyt ad… Mi olyan kicsinyesek tudunk lenni! Azt mondjuk, hogy többet soha nem bocsátunk meg, nem állunk szóba, stb. Isten mindig kész magához fogadni, eltörölni bűneinket, ahogy a világosság eltörli a sötétséget.

   Ezért bizalomban élhetünk. A világ, amely körülvesz, alapvetően nem megbízható. Sok rossz történetet hallunk. (Mo-n történt: valaki rendőrnek adta ki magát, egy idős asszony beengedte, az pedig minden pénzét elvette, félholtra verte…). Mi is bizalmatlanságban és bizonytalanságban élünk. Már ismerőseink szavát is kételkedve hallgatjuk… Isten iránt bizalommal lehetünk. Nem kell félnünk az ítéletétől. Tudjuk, hogy Krisztusban elfogadott, megváltott… És kérhetünk tőle, mert megkapjuk. Mint a gyermek a szülőtől, amikor jó a kapcsolat, azaz bizalom van köztük. Megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves előtte.

   Mi az ő parancsolata? Hogy higgyünk Krisztus nevében és szeressük egymást. Az igaz hitből fakad az igazi szeretet. Ez mindennapi feladat. Elég is minden napra. Ebben kell előbbre jussunk ebben az évben is. Több szeretet, kevesebb kritika, bántás, sértés.

  Akkor maradunk Istenben. Ámen.

 

 

Jer 36, 20-32   (vas.du., vázlat)

 

20 Majd bementek a királyhoz az udvarba, miután a tekercset elhelyezték Elísámá kancellár szobájában, és jelentették mindezt a királynak.

21 A király elküldte Jehúdít, hogy hozza el a tekercset. Jehúdí el is hozta Elísámá kancellár szobájából, és felolvasta a király és a király szolgálatában álló vezető emberek előtt.

22 A király éppen a téli palotában tartózkodott, mert az év kilencedik hónapja volt; előtte a szenesserpenyőben égett a tűz.

23 Amikor Jehúdí három vagy négy hasábot elolvasott, a király levágta azt a kancellár késével, és a serpenyő tüzébe dobta, míg csak az egész tekercs a serpenyő tüzébe nem került.

24 Nem rettentek meg, ruháikat sem szaggatták meg, sem a király, sem udvari emberei, amikor hallották mindezeket. 2Kir 22,11

25 Elnátán, Delájá és Gemarjá kérlelték ugyan a királyt, hogy ne égesse el a tekercset, de nem hallgatott rájuk.

26 Sőt megparancsolta a király Jerahmeélnek, a király fiának, Szerájának, Azríél fiának és Selemjának, Abdeél fiának, hogy fogják el Bárúk írnokot és Jeremiás prófétát. De az Úr elrejtette őket.

27 Így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz azután, hogy a király elégette a tekercset azokkal az igékkel, amelyeket Bárúk leírt Jeremiás diktálása után:

28 Végy elő egy másik tekercset, és írd rá az előbbi igéket mind, amelyek az előző tekercsen voltak, de elégette Jójákím, Júda királya!

29 Jójákímnak, Júda királyának pedig mondd meg: Így szól az Úr: Te elégetted azt a tekercset, és ezt mondtad: Miért írtad rá, hogy el fog jönni a babilóniai király, elpusztítja ezt az országot, és véget vet benne embernek és állatnak?! Jer 25,8-11

30 Ezért így szól az Úr Jójákímról, Júda királyáról: Nem fog az utódja Dávid trónján ülni. Holttestét pedig kidobják, és ott hever nappal a hőségben, éjszaka a fagyban. Jer 16,4; 22,18-19.30

31 Megbüntetem őt és utódját meg udvari embereit a bűneik miatt. Elhozom rájuk és Jeruzsálem lakóira meg a júdaiakra mindazt a veszedelmet, amelyet megmondtam nekik, de nem hallgattak meg.

32 Jeremiás tehát elővett egy másik tekercset, odaadta Bárúk írnoknak, Nérijjá fiának, az pedig felírta rá Jeremiás diktálása után azokat a beszédeket, amelyek a Jójákím, Júda királya által elégetett iratban voltak. Sőt még sok más hasonló kijelentést is csatoltak hozzájuk.

 

 

     Azt a címet is adhatnánk a felolvasott résznek: a tekercs története. Vagy még inkább: Isten Igéjének sorsa. Vajon közöttünk milyen sors jut Isten igéjének, hogyan viszonyulunk hozzá?  Isten parancsára Jeremiás lediktálja Báruknak a hallott igéket. Ő fel is olvassa a templomban a nép előtt (böjti ünnep – látszólag minden rendben, megy a kultusz, csak az engedelmesség hiányzik). Isten nem kertel. Szemünkbe mondja bűneinket és elénk állítja kegyelmét is. Mint egy igazságos bíró: komoly baj van, de van megoldás. Nem tudjuk, hogy az emberek hogyan reagálnak.

   Egy főember, Jehúdi, aki hírül viszi társainak a hallottakat, történteket. Felkelti az érdeklődésüket. Kemény szavak. Belesápadnak, megrettenve néznek egymásra. De nem a mennyei királytól félnek, hanem a földitől... Aki rövid időn belül meghal (i.e. 598. dec. 9-én). Aki pillanatnyilag birtokol bizonyos hatalmat, de tkp. egy nyomorult, szánni való, szerencsétlen ember. Hogy majd mit fog szólni. Mit szól a főnök, mit szólnak a barátok?    De mit szól Isten? (Rudolf Eichmann mondta el egyik kihallgatásán: élete legnagyobb felsülése, megszégyenülése az volt, hogy egy előkelő társaságban – ahova fiatalon került be - egyszer megpirongatták, mert valami, az ott érvényben levő etikettnek nem megfelelő gesztust tett. Azt, hogy pár finomkodó, sznob úriember kinevette, még évek múltán is égető szégyennek, megbocsáthatatlan baklövésnek tartotta, de hogy több százezer ártatlan embert küldött halálba, az nem nyomta a lelkiismeretét.) 

    Jehúdi az, aki felolvassa a tekercs tartalmát király és a környezetében levő vezetők előtt. A helyszín a téli palota, az időpont a kilencedik hónap (december)… Ég a tűz. A király a tekercset hasábonként (van valamim perverz élvezkedés ebben) szétvágja egy késsel, és a tűzbe dobja. Végighallgatja, és dacosan megégeti. Míg az egész meg nem semmisül. Isten szavából gúnyt lehet űzni, semmibe lehet venni, tűzbe lehet dobni. Lehet, nem tesszük éppen ezt, de ha soha nem vesszük elő, ha nem törődünk intésével, akkor igazából eltűntettük az életünkből. Hány református ember viszonyul így Isten szavához! 

   Vajon megoldódnak-e problémáink ezzel: nem veszünk tudomást sem Isten ítéletéről, sem Isten kegyelméről? Az ítéletet nem tudjuk feltartóztatni, de a kegyelem csak akkor lesz a mienk, ha elfogadjuk. Megjegyzi a Szentírás: a főemberek most nem rettentek meg, nem háborodtak fel. Az ember nagyon elvakult tud lenni. Mi sem rettenünk meg a káromkodástól, az istentelenségtől… népünk pusztulásától. Hárman vannak, akik kérlelik a királyt. Van három józan ember. De a király nem hallgat, hanem parancsot ad, hogy fogják el a prófétát. Pedig igazából Istent kellene elfogatni, mert az ő üzenete. Milyen nyomorult, szánalmas tud lenni az ember!

    Isten akaratát azonban emberi kicsinyes ellenállás nem tarthatja fel. Szól az Úr Igéje újból: írd le az előbbi igéket mind. Mert igazak, és igazak maradnak. Hogy senki nem figyel rájuk, hogy más a divatos… attól még igazak. Nem a tömegek véleménye határozza meg Isten szavának hitelességét.

    Számon kérő üzenet hangzik Jójákim király fele (miért égetted el?), a konkrét büntetés leírásával: nem fog uralkodni, holttestét kidobják… Félelmetes sorok. Azért, mert szóltam, és nem hallgattad meg. Isten kemény ítéletét úgy kerülhetjük el, ha meghalljuk kemény, intő szavait, és hozzá térünk. A veszedelmet nem emberi makacskodás, csak Isten kegyelme tartóztathatja fel.

   Báruk leírja. Az Ige megmarad. Még más kijelentést is csatoltak hozzá. Az Ószövetség nagy kiegészítése az Újszövetség. Megbocsátásról szól, kegyelemről, Isten szeretetéről. Fogadjuk el, hogy megtartassunk! Ámen. 

 

 

1 Móz 31, 1-18 (bibliaóra: Éberség)

 

1 De Jákób meghallotta Lábán fiainak a beszédét, akik ezt mondták: Elvette Jákób mindazt, ami apánké volt, az apánkéból szerezte minden gazdagságát.

2 Lábán arcán is látta Jákób, hogy nem olyan hozzá, mint azelőtt.

3 Akkor ezt mondta az Úr Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! 1Móz 26,3; 28,15

4 Üzent tehát Jákób, és kihívatta magához Ráhelt és Leát a mezőre a nyájhoz,

5 és ezt mondta nekik: Látom apátok arcán, hogy nem olyan hozzám, mint azelőtt, pedig az én atyám Istene volt velem.

6 Ti tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam apátokat.

7 De apátok becsapott engem, és tízszer is megváltoztatta a béremet. Isten azonban nem engedte, hogy kárt okozzon nekem.

8 Ha így szólt: A pettyesek lesznek a béred! – az egész nyáj pettyeseket ellett. Ha pedig így szólt: A csíkos lábúak lesznek a béred! – az egész nyáj csíkos lábúakat ellett.

9 Így vette el Isten apátok jószágát, és nekem adta.

10 Mert a nyáj párzása idején álmomban föltekintettem, és azt láttam, hogy a nyájban párzó bakok csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák.

11 Akkor ezt mondta nekem álmomban az Isten angyala: Jákób! Én azt feleltem: Itt vagyok. 1Móz 22,1.11; 46,2; 2Móz 3,4; 1Sám 3,4

12 Azt mondta: Tekints föl, és lásd meg, hogy a nyájban párzó bakok mind csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. Mert láttam mindazt, amit Lábán tett veled.

13 Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most indulj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! 1Móz 28,18-22

14 Ekkor Ráhel és Lea ezt válaszolta neki: Van-e még valami részünk vagy örökségünk apánk házában?

15 Nem számítunk-e neki idegeneknek? Hiszen eladott bennünket, és a vételárat egészen elköltötte.

16 Különben is a mienk és a fiainké mindaz a gazdagság, amit Isten apánktól elvett. Tégy hát mindent úgy, ahogyan Isten megmondta neked!

17 Ekkor Jákób fölkelt, föltette gyermekeit és feleségeit a tevékre.

18 Elhajtotta minden jószágát és minden szerzeményét, amit szerzett – a Paddan-Arámban szerzett jószágát és vagyonát –, hogy elmenjen apjához, Izsákhoz Kánaán földjére.

 

    Egy időben félretettem az Ószövetséget, mondván, hogy az Újszövetség gyermekei vagyunk. Ne töltsük az időnket azzal, ami túlhaladott. Foglalkozzunk inkább a megváltás, a kegyelem és megszentelődés nagy igazságaival! Tényleg jó ezekre összpontosítani, azonban rájöttem arra, hogy ahhoz, hogy a kegyelem következményeinek a súlyát fel tudjam mérni, ismernem kell az előzményeket is. Konkrétabban: fel és be kell ismernem magamban a régit, ami állandóan elkísér, és ami szüntelenül megkísért, hogy naponta kérjem Isten megújító erejét. Látnom kell önmagamat, problémáimat, bűneimet ahhoz, hogy megértsem: milyen felszabadító üzenet az, hogy azért jött az ember Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa… Bennem is.

    Vissza kell menni a régi történetek tanulságáig, az emberig, aki tusakodik önmagával, környezetével és Istennel.  Meg kell látni – magunkban - a nyugtalan lelkű, az ügyeskedő, saját érdekeiért harcoló, önigazolást kereső, hazugságoktól, csalásoktól sem visszariadó Jákóbot, akinek később, az Izráel név viselőjeként is számolnia kell ezzel a természetével.

    Jákób meghallotta, hogy Lábán fiai zsörtölődnek ellene, és Lábán arcán is látta, hogy nem olyan hozzá, mint azelőtt. Ugyanakkor kapja az Úr üzenetét is: térj vissza atyáid földjére. Mondhatjuk: Jákóbnak jó a szeme, jó a füle, és nyitott az értelme. Észreveszi a figyelmeztető jeleket, amelyek arra intik: veszély leselkedik rá, vigyáznia kell, ébernek kell lennie. Ezeket a jeleket helyesen értelmezi, és igyekszik helyes döntést hozni. Figyelni, azaz ébernek lenni és józan döntéseket hozni: ez mostani áhítatunk két nagy témája.

    Egy nem épp ortodox példával jövök (illusztrációnak talán nem rossz): az evolucionisták szerint emberelődünk két lábra állása nagyban növelte túlélési esélyeit, mert így – felemelkedve - könnyebben észrevette a veszélyeket. Maradj tehát talpon: azonosítsd be a belső és külső veszélyeket!  Soroljuk a belsőket? Besűrűsödő gondok, bajok, aggodalmak, csalódás, hanyatló lelki élet, kevesebb imádság, panaszkodás, önsajnálat, zsörtölődés, lehangoltság, eltávolodás a közösségtől… Lehet, bennünk üti fel a fejét valami negatív érzés, gondolat, vagy éppen környezetünk „akcióit” reagáljuk le,  tükrözzük vissza, de mindenképpen a mi belső egyensúlyunk kerül veszélybe. Az apósa és a sógorai magatartása befolyásolta Jákób kedélyállapotát is.

   Aztán a kívülről érkező vészjelzések. Családi perpatvar, szóváltás otthon vagy a munkahelyen, egy megterheltebb, több feszültséggel járó periódus munkában, kapcsolatainkban. Egy kellemetlen személlyel való találkozás, ami kiborít. Bántás, vádak, sértés (egyik legveszélyesebb dolog: sérült egónk elégtételért kiált!!!). Sikertelenség, kudarc, amit valamiképpen le kell vezetni.  Vagy akár siker, ami után lazítani kell, önmagunkat megjutalmazni. És máris nyakunkon a krízishelyzet. Ha váratlanul ér (ha nem vagyunk éberek, figyelmesek), akkor könnyebben kibillent. Ha tudjuk, hogy valaki meg fog lökni, megfeszítjük az izmainkat, és jobb eséllyel állunk ellent. Összeszedettség, több imádság, több odafigyelés.  Katona korunkban egyik tiszt követelte meg, hogy a „mit csinálsz, katona?” kérdésre válaszolva az éppen zajló aktivitás megnevezése után hozzátegyük: és éber vagyok.  A legviccesebb talán az volt, amikor ebéd közben kérdezett ránk, és jelentettük: „servesc masa si sunt vigilent”…

Ébernek lenni, vigyázni, és jó stratégiát, jó menekülési útvonalat választani (nemcsak az alkohol a rossz választás: ugyanúgy a sértődésbe, anyagiasságba, testiségbe, bezárkózásba, stb. való menekülés is). Ne a könnyebbet, hanem a jobbat válasszuk! Ami győzelemre segít. Önmagunk, kísértéseink felett. Erről még szólni fogunk.   

   Egy nagyobb zárójelben azt is meg kell említenünk, ha már a jó hallásról és éles látásról beszélünk, hogy a kísértések néha – megtévesztő módon - kívánatosnak tűnő dolgokban jelentkeznek. A bűnbeesés történetéből tudjuk: szól a kígyó (hát nem kíváncsiságot felkeltő?), Éva pedig látja, hogy csábító a gyümölcs a szemnek. Vagy a Péld 23, 31-32 – ben olvassuk arról, hogy „piros színben játszik a bor”, „csillog a serlegben”, és hogy „olyan könnyen megissza az ember”, „végül aztán megmar, akárcsak a kígyó, és mérget fecskendez, úgy, mint a vipera”.  Észrevenni a kellemesnek mutatkozóban, a nagyot ígérőben, a könnyű megoldást kínálóban a veszélyt, meghallani a hamis, a pótmegoldást ajánló szóban a kísértés hangját.

    A Szentírásban a hit hőseit (akik győzni tudtak tehát) az Úrra irányuló, rá hangolódott figyelem jellemzi.  (Simone Weil mondta: a figyelem a lélek szeme). Nekünk is erre van szükségünk. Ehhez ott kell legyen szemeink előtt, fülünkben az Isten ígérete, az Isten parancsa (1 Móz 28, 15 – Jákóbnak ígérete volt, hogy Isten visszaviszi arra földre!). A gonoszt nem nagy erővel (de hát ki érzi magát olyan erősnek?), hanem a jóval lehet legyőzni. Meg kell értenünk azt, hogy Isten sokkal többet ígér, sokkal többet ad, mint amit magunknak erővel, ügyeskedéssel, kábulattal meg tudunk szerezni.

   A jó és józan döntések néhány feltételét ismerjük meg az igéből.  

1. Ekkor azt mondta az Úr. A legfontosabb: az Úrra figyelni. Ezzel kezdeni. Sok bukásunkat elkerülnénk. Ez, tudjuk, nemcsak alkalmi érdeklődést, tudakozódást, hanem élő kapcsolatot jelent. Isten mindig mutat kiutat. Vannak küzdelmek, amikkel szembe kell menni, vannak, amik elől ki kell térni. Előre menekülni. Térj vissza atyáid földjére! (Az utak újak, a cél örök. ) Sok kérdés merülhetett volna fel Jákóbban ezzel kapcsolatban: hogyan oldom meg, mi lesz, ha szégyent vallok, vajon nem túl veszélyes, stb.? (A régihez, ha rossz is, nagyon tudunk ragaszkodni, nehezen mozdulunk ki egyáltalán nem komfortos komfortzónánkból az új fele, ha az jó is. Megszoktam a nyavalygást a betegségem miatt, mi lesz, ha egészséges leszek?) Lelki törvény: nem okoskodni, Isten útmutatását követni, és engedelmeskedni.
2. Jákób emberi segítséget is igénybe vesz. Bizalmi személyeket kérdez meg. Szüksége van megerősítésre. Feleségeit hívatja… Jó, ha vannak társak, barátok, hozzánk közel álló, akik a javunkat akarják, akik biztatnak. Nehéz, ha senki sem áll mellettünk, ha nem állunk senki mellett. Úgy tapasztalom: az, hogy számítanak rám, még annál is fontosabb, hogy én számíthatok valakire. Sokakat a felelősségtudatra ébredés (!) indított el egy új úton. Egyik bergenyei bácsi, aki éjjel- nappal ivott, miután lánytestvére – aki az ő háztartásában élt - beteg lett, letette a poharat, és két évig hűségesen, példásan gondozta testvérét. Ne felejtsük: Isten mindig megbízik bennünk, mindig számít ránk! Ne okozzunk csalódást neki!
3. Látjuk, a Jákób feleségeihez intézett beszédében van egy kis önigazolás, önfényezés is… ez csapda A szenvedélyekben, függőségekben megoldást kereső személyek többsége panaszkodik arra, hogy becsapták, elhagyták, kisemmizték, úgy általában igazságtalan volt az élet velük szemben. Sok igazságmomentum lehet ezekben a beszámolókban, mégis, egy nagy öncsalás lesz az egészből, nem teljesen igaz kiindulópontokkal és hamis konklúzióval. Jákóbnak hozzá kellett volna tennie: bizony, mindemellett az én lelkemet is sok bűn terheli. Mindig így járok, ha iszom egy-két pohárral, panaszolta egyik, az italtól nagyon megereszkedett atyafi. Mintha ez pech lenne. Pedig az alkoholnak az a természete, hogy kiüti azt, aki fogyasztója, és nem fordítva történik.
4. Jákób csalást Becsapták a csalót. A sportban tilos a doppingszerek használata. Azonban csalás az is, ha valaki a családban nem veszi ki a részét a mindennapi terhek hordozásából (férjek, akik szabad idejüket barátokkal töltik). Mindazáltal leginkább önmagát csapja be az ember: annak illúziójával, hogy ez megoldás, vagy az életnek kiegészítője lenne. Vagy kikapcsolódás, lazítás… Hát még az sem! Az ital sem idegeinket, sem májunkat nem lazítja el... Láttam egy karikatúrát, alatta egy frappáns mondattal. Egy emberke társalog az üveggel (vagy annak a tartalmával): „hogy van az, hogy én iszlak meg, mégis te nyelsz el engem.” Kabaréműsorban hallottam: medvetámadás esetén jó, ha van nálad egy üveg áfonyapálinka. - Miért? Odaadod a medvének az áfonyapálinkát? - Nem, te iszod meg, és nem fogsz félni a medvétől… De a helyzet – ha reális – ezzel nyilván nem oldódik meg. Sőt.
5. Jákób Isten kezét emlegeti: hogy Isten mindenekben megsegítette. Ez a tapasztalat felülírt életében minden mást. Voltak csalások és csalódások, voltak keserűségek, megaláztatás, kudarc, de az a végső következtetése: Isten velem volt. Csodálatos látás, csodálatos hit ez!!!  Mi kerül túlsúlyba, ha életünket elemezzük? Nemde az, hogy Isten velünk volt. Nemde az, hogy a legtöbbet, a legnagyobbat adta értünk: egyszülött Fiát. Ehhez képest minden más eltörpül. Egy régi időkbeli keresztyénnek a szó szoros értelmében nagyon viharos utazása volt: a hullámzó tengeren hajójuk zátonyra futott, mentőcsónakon menekültek, csomagjai odavesztek. Amikor ázottan, kimerülten megérkezett testvéreihez, és azok megkérdezték: hogy utaztál, azt válaszolta: megsegített az Isten. Ez a felismerés kell betöltsön!
6. Jákób elindul, konkrét lépéseket tesz. A helyzet nem fog elhagyni minket: mi kell elhagyjuk a helyzetet. Az egy helyben toporgásban csak mélyebbre ássuk magunkat. Fölkelt, vette családját, mindenét, és elindult. Isten ígéretei felé.

Kánaán felé. Aki Kánaán felé tart, annak szívében már most kánaáni hangulat, öröm él. Arról reménység sugárzik. Jó úton járunk, jó cél fele haladunk, mert belső éberséggel Isten szavára figyelünk, szívbeli engedelmességben Krisztust követjük a Lélek megújító erejével. Ennek öröme, békessége töltsön be mindnyájunkat! Ámen.

 

 

Urunk, örökkévaló mennyei Atyánk, hálát adunk ezért az új napért, ebben a kegyelmed új lehetőségeiért. Azért, hogy rád figyelve kezdhetjük és végezhetjük munkánkat. Köszönjük szent igéd üzenetét, amelyben az éberségre tanítottál minket.  Adj nekünk is jó szemet, és jó fület, hogy észrevegyük a belső és külső veszélyeket! Azokat is, amelyek fenyegetőek, amelyek félelmet keltenek bennünk, kiborítanak lelki egyensúlyunkból, és azokat is, amelyek ártalmatlannak, sőt kívánatosnak látszanak.  Erős kezedben tarts meg minket, adj nekünk bölcsen döntő, engedelmes szívet, és bátorságot, kitartást a felismert úton való járásban!

    Megváltó, megszabadító Jézus Krisztusunk, a régi hitvallás szavai kelnek életre bennünk: Uram, kihez mehetnénk, örök élet beszéde van tenálad. Köszönjük, hogy minden önigazulásunk semmivé lesz a te igazságod előtt, amellyel megajándékozol minket, minden önzésünk értelmét veszíti a te önmagadat ajándékozó szereteted mellett. Ezzel tölts be minket, és taníts arra minket is, hogy vigyázzunk és imádkozzunk! Legyen ott mindig a fülünkben, értelmünkben a te drága tanításod, szemünk előtt a te példád!

   Szentlélek Isten, újíts meg minket, vezess ki öncsalásunkból, adj nekünk tiszta értelmet és tiszta indulatokat, határozottságot a konkrét lépések megtételére, hűséget Krisztushoz, egymáshoz. Juttasd mindig eszünkbe a kegyelem, a megváltás igazságát!

    Örökkévaló Istenünk, vezess minket békességben és reménységben! Áldd meg életünket, áldd meg ezt a testvéri közösséget, mindenkit személyesen sajátos helyzetében, családja körében, munkájában, megbízatásában! Áldd meg ezt a találkozót, a mentő misszió szolgálatát sokak javára, gyógyulására, a te nagy neved dicsőségére! Ámen.    

 

 

 

Jn 4, 46-54 (vas.du., vázlat)

 

46 Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia.

47 Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van.

48 Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek. 1Kor 1,22

49 A királyi tisztviselő kérte őt: Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem!

50 Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.

51 Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él.

52 Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz.

53 Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe.

54 Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába.

 

     Samáriai kitérő (Isten világában minden biztos terv szerint halad… a kitérők is egyenesen a cél fele vezetnek). Jézus újra Galileában van. Sokan befogadják, sokan hallgatják, komolyan veszik üzenetét, amit az Atya megváltó tervéről mond el.

   Jézus újra elmegy Kánába. Szükségünk van megerősítésre. Az úrvacsora is erről szól. Biztatásra. A házasságban is: a szeretet újbóli megbizonyítására. Egy királyi tisztviselő jön hozzá a közeli városból, Kapernaumból. Meghallotta, hogy Jézus megérkezett. Várta, érdeklődött utána. A találkozást nekünk is akarni kell, keresni kell. Jézus Andrást és Pétert elhívja, Nátánáel maga megy hozzá.

   Kéri Jézust, hogy jöjjön. És Jézus visszautasítólag válaszol… Tegnap is hallottuk: a kánaáni asszonyhoz is keményen szól. Mit akar Jézus: próbára tenni, elgondolkoztatni? A hit jellemző vonása a kitartás. Az imádságban is. Egymással való kapcsolatban is. Amiről hamar lemondunk, az nem fontos számunkra: csupán egy kísérlet, egy próba.

Ha nem láttok jeleket, nem hisztek. Nem a csodákban kell hinni, hanem Jézusban. Nem a képességeit kell szeressem valakinek, hanem őt magát. Nem a szépségét, a szorgalmát…

Egyik mártír mondta: inkább Jézussal a kivégzőpadon, mint nélküle a királyi trónuson.

   A főember válaszában az jut kifejezésre: te vagy az egyetlen reményem. Ha nem jössz, meghal. Életre és halálra csak benned bízom, és rád bízom. Ez a hit. (Fordítási történet: ránehezedni teljes súlyunkkal.) Rád bízom, másra nem bízhatom. Gondjaimat, bánatomat, örömömet, sorsomat. Teljesen. Megható ez!

   Jézus azonnal így válaszolt: menj el, a te fiad él. Egy rövid mondat. Egy kijelentés. De a Jézus szájából, az ő szívéből származik. Benne van az Isten hatalma, ereje, megváltó szeretete (azt jött kijelenteni). Tőle többet ér egy biztató szó, mint mástól ezer fogadkozás.

   Hitt az ember… A hívő ember hittel cselekszik. A kérése, az elfogadása, a munkája, a hálaadása is hitből fakad. Úgy gondolom, ha azt mondta volna Jézus: most nem gyógyul meg, akkor is azt olvastuk volna: hitt az ember! De Jézus gyógyítani jött, az ő üdvözítő hatalmáról bizonyságot tenni. Valóban a gyógyulás csak jel: a valóság a megváltás, az üdvösség! Jelek nélkül is lássuk, higgyük a valóságot!

    Elindult, de Isten kegyelme megelőzte. Isten kegyelme előttünk jár. El van készítve. Sok minden, amitől félünk…  És szembe jöttek vele a szolgák a jó hírrel: a gyermeke él, meggyógyult. Ez a jó hír a nagy jó hírnek a következménye. Jézus él és gyógyít.

   Érdekes fordulat: utánajár. Leellenőrzi, mondhatnánk. Isten igaz Isten, elszámoltatható, számon kérhető. Ígéreteit le lehet ellenőrizni. Nem valami homályos talány az ige, hanem tiszta beszéd. Megváltásunk nem elmélet, hanem véres valóság, amit a feltámadás igazsága ragyog be.

   Pontos órát közölnek. Isten konkrétan munkálkodik. Örökkévaló terveit múló földi életünk időkeretében viszi véghez, személyesen. Időpontokat, évfordulókat tudunk mi is megnevezni. Véletlenszerűnek tarthatjuk: de ha figyelünk, megvilágosodik számunkra: Isten munkálkodott. Ha hittel engedelmeskedtünk: áldás származott.

   És újból a mondat: hitt ő és az ő háza népe. A hitből hit fakad. Annak ereje kiárad másokra is. megtér egy pogány család. Biztos, szívük mélyéig megkeseredtek, amikor hallották a nagypénteki eseményeket, és kimondhatatlan boldog öröm töltötte be húsvét győzelmének hírére. Hitben éltek, hálás szívvel. Ők maguk is jelek lettek. Legyünk Krisztus szeretetének, gyógyító, megváltó hatalmának jelei! Ámen.     

 

 

 Jn 6, 1-15  (bibliaóra, vázlat)

 

1 Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára.

2 Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken.

3 Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt.

4 Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. 3Móz 23,5-14

5 Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?

6 Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni.

7 Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset.

8 Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá:

9 Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? 2Kir 4,42-44

10 Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren.

11 Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.

12 Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba!

13 Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek.

14 Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. 5Móz 18,15

15 Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.

 

 

     Jézus nem olyan bölcs, aki kiül háza elé, és várja azokat, akik tanácsait hallgatni akarják. Úton van, hogy úttá lehessen. Keresi a kereső lelkeket. Betegek után járó orvos ő, bajba jutottakhoz siető segítő. Túlsó part. Határokat lép át, előítéleteket rombol le.

   Nagy sokaság követi. Vajon ma, a nagy rohanásba vannak-e, akik követni akarják? Vajon nem éppen azt keressük (nála nélkül, rajta kívül), amit csak ő tud felkínálni nekünk. Vajon nem úgy vagyunk, mint a történetbeli királyfi, aki egy nagy hegyen levő aranypalotába igyekezett. Egy kisgyermek kérte, hogy vigye magával. Azt válaszolta: hogyne, még akadályoznál. De amikor odaért, akkor közölték: belépés csak gyermekkel! Kell-e a Fiú? Vagy inkább feláldozzuk életünket életcéljainkért?

   Látták a jeleket… Mi magunk tudunk-e azok lenni a családban? Nagy kérdés. Ha nincsenek biztató, bizonyító jelek, hamis hitet tanítunk…

    Jézus felment a hegyre… jelképes… a csend helye, az elcsendesedésé, az Istenre figyelésé. Vannak-e hegyi élményeink? Vagy a völgy gondjai teljesen betöltenek? Szükségünk van!  Érdekes, itt nem olvasunk arról, hogy tanított volna…(Mt, Mk, Lk)

   Előjön a kenyér-kérdés (közel van a páska ünnepe!). Jézus látja a testi szükségeinket is. Testi emberek vagyunk… A fuldoklót először ki kell menteni, és utána beszélni neki Krisztus megmentő szeretetéről!  Az éhség - óriási gond. A nagy jólét mellett, a sok pazarlás mellett. Isten lehetőségeink mértéke szerint reánk bízta ezt a kérdést, és biztosan nem boldog attól, ahogy sokszor rendezzük. Jézus Fülöpnek szól… Ő volt közel? Jézus őt akarta próbára tenni, különösképpen megtanítani valamire? Jézus pedagógiája… Kétszáz dénár árú (egy dénár az évi adó összege… nálunk: 100 x 200 = 20.000 lej). Fülöp jó matematikából, de nem jó teológiából. Ha ismernéd az Isten hatalmát! A tudomány azt mutatja, hogy képtelenség az, hogy vagyunk… de vagyunk.

András egy kicsit előbbre jár. Gyakorlatiasabb. Azt mondja el, hogy mi van. Jó abból kiindulni, hogy mennyink van. Mi az, amivel rendelkezünk. Sokszor nem használjuk ki erőforrásainkat, nem beszélve Isten kegyelméről (Mai ige… egy keresett festmény a pincében.) Hozzáteszi kicsinyhitűen: de mi az ennyi embernek. Ne ítéljük el!  Mi is hasonlóképpen gondolkozunk. Lekicsinyeljük Isten hatalmát. Emberi módon értelmezzük.

   Ültessétek le az embereket! A vendéglátás előkészítése ez. Mi is leültetjük (a templomban), de mivel engedjük tovább? Üres lélekkel? Terítsetek asztalt!

   Jézus veszi, és hálát ad. Megköszöni, és áldás lesz. Krisztus jelenléte és a hálaadás csodát művel. Tudunk-e hálát adni a kevésért? Általában panaszkodni szoktunk: egészség, anyagiak. Kiosztotta - és volt mit osztani. Hatalmából és szeretetéből adott hozzá. Megsokasodik: több lesz. Ezt nem tudjuk megmagyarázni. Istennek hatalma van. De arra is gondolnunk kell: a szeretet megsokasítja a keveset is. Ugyanaz több lesz, boldogabbá tesz, betölt. Egy indiai család jobban örül… (Történet a gazdagságról…) Amennyit kívántak. Jóllakásig. Nem csak „éppen eleget”. Isten bőven ad. Kegyelmével jól tart. Nem maradunk szomjasak, éhesek. Világi örömök, szenvedélyek után űr marad. Valami hiányzik… Jól laktak. Hol laksz, hogy laksz? Otthonunk az a hely, ahol jól lakunk. Békesség, megértés. Jobb egy darab száraz kenyér… (Péld 17,1).

   12 kosár – egy diakóniai szám. 12 tanítvány… tovább vinni. Fizikai értelemben is… Ez az a próféta, mondják. Az utolsó idők csodatevő prófétája. És királlyá akarják tenni. De a szívünkben kell királlyá tennünk őt. Királlyá Jézust koronázzátok! Ámen.

 

 

Jn 5, 37-47 (szombat este, vázlat)

 

37 Az Atya, aki elküldött engem, ő tett bizonyságot rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok,

38 és az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek.

39 Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, Ézs 34,16; 2Tim 3,15-17

40 és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.

41 Én nem fogadok el dicsőséget emberektől,

42 rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete.

43 Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok.

44 Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?

45 Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek.

46 Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert ő énrólam írt.

47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?

 

 

    Jézus beszédében küldetésének a hitelességéről van szó. Azzal vádolják, hogy önjelölt Messiás. Saját bölcsességével állt elő, nem Istentől kapta felhatalmazását. Nem egyszerű kérdés. Valóban: mik az igazi kritériumok? Mi az, ami meggyőzheti a hitetleneket?

   Pál apostol is szembesül a dilemmával: azt írja, hogy nem emberi tanítás hitető beszédével szól, hanem Isten Lelkének erejével. Bizonyságként említi a jeleket, amik szolgálatát követték, sőt, még erőtlenségét is, amiben megmutatkozott az Isten ereje. János levelében szintén előjön a kérdés. Hogyan lehet megítélni, hogy ki szól, ki cselekszik Isten által? János két kritériumot említ: aki Jézus testben megjelent Krisztusnak vallja, ill. aki szereti embertársát.

   Az előző versekben Jézus hivatkozik Keresztelő Jánosra.

   Jézus itt azt mondja: az Atya tesz rólam bizonyságot. Aki küldött. Hiába magyarázom nektek… Isten igazolja az én szolgálatomat. Nem emberek. Az emberek tévedhetnek, vagy befolyásolhatóak. 

   És az Atyától jöttem. Ti nem ismeritek… Nem hallottátok hangját, nem láttátok arcát (milyen valóságos közelségről beszél Jézus), és igéje nem marad meg bennetek. Csak az Isten írását, parancsait ismeritek, de személyét nem. A személyesség próbája.

   Az írásokban keresitek az örök életet, pedig az írások rólam tesznek bizonyságát. Az írásokban csak ígéret, csak üzenet van… a beteljesülés Krisztusban. Valaki nem lehet szerelmes kedvesének a leveleibe, hiszen azok kedveséről tanúskodnak! A beteljesülés felismerésének próbája.

   Nem akartok hozzám jönni. Nem ismeritek fel az Ige testté lételét.

Beszéltek Istenről, de nincs meg bennetek az ő szeretete. Jézusról olvassuk: szerette az övéit mindvégig. Önmagát adta. Nem lehet ennél nagyobb szeretet. A szeretet próbája.

   Nem fogadtatok be. Aki a maga nevében jön, azt befogadjátok. Nem tudom, Krisztusnak milyen esélye van ma? Annyi mindent, mindenkit befogadunk. Annyi minden fontos. Nincs időm, mondjuk, miközben annyi mindenre van. A befogadás próbája.

    Nem keresitek az Isten dicsőségét. A felismerés nem jön magától. Nekünk is keresni kell, tenni kell. A hitért meg kell harcolni. Az Isten dicsőségét sóvárogni kell. Aki keres, az talál.

   Aki visszautasítja, az vád alá esik. Aki nem ismeri fel a Messiást. (Történet: király érkezik – bírói palástban - a kegyelmi rendelettel: nem kell.)

    Nem én foglak vádolni (én a megmentőtök akarok lenni), hanem Mózes, akiben reménykedtek. Akinek nem ismertétek fel igazi tanítását. Rólam ír ő. Egész rendszert dolgoztatok ki… A lényeget kihagytátok belőle.

    Az Írás beszéddé lett… a szabadulás ígérete megváltó áldozattá. Ezt kell nekünk meglátni, hittel elfogadni!  Ámen.     

 

 

Jn 6, 35-59: (bibliaóra: Én vagyok az életnek kenyere)

 

35 Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.

36 De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek.

37 Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el;

38 mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem.

39 Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.

40 Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

41 A zsidók zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállt le.

42 És azt kérdezték: Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le?

43 Jézus így válaszolt nekik: Ne zúgolódjatok egymás között!

44 Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

45 Meg van írva a prófétáknál: „És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.” Aki az Atyára hallgatott, és tőle tanult, az mind énhozzám jön. Ézs 54,13; Jer 31,33-34

46 Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. 1Tim 6,16

47 Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van.

48 Én vagyok az élet kenyere. 1Kor 10,3-5

49 Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak.

50 De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon.

51 Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.

52 A zsidók vitatkozni kezdtek egymás között, és ezt kérdezték: Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?

53 Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek.

54 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.

55 Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital.

56 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. 1Jn 2,24

57 Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam.

58 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.

59 Ezeket a zsinagógában mondta, amikor Kapernaumban tanított.

 

 

   A kenyér általános értelemben a táplálékot jelenti: kémiai energiaforrás, ami nélkülözhetetlen testünk fenntartásához. Mint ilyen: földi létünk alapfeltétele. Aki nem eszik… az nem sokáig maradhat életben (max. 30-40 napig). A kenyér üzemanyag, kalória testünk számára – így működünk. Az éhség az egyik legkínzóbb, legszorongatóbb érzés. (Farsang – a bő táplálkozás ideje.) Történet a német gyerekekről… Gyökössy Endre elbeszélése a vándor kenyérről. Érdekes, a kevésből könnyebb adni, mint a sokból (ez utóbbinak nagyobb gravitációs ereje).

   Világszerte 950 millió ember éhezik (Kongó, Eritrea, Csád, Burundi), naponta 24 ezer ember hal éhen. Az éhínség a bűnözés, terrorizmus melegágya is… Az éhség azonnal motiváló tényező, a kétségbeesett ember pedig sok mindenre képes.(Kenyérprogrammal többet elérnének a terrorizmus ellen, mint rakétaprogramokkal.)

   Világtörténelem nagy éhségei: Kínában 1958-62 között Mao Ce tung intézkedése nyomán 20-25 millió ember halt éhen (verebek). A Holodomor (1932-33) az ukrán nép legnagyobb tragédiája: 4-5 millió ember pusztult el.

    A kenyér tehát nélkülözhetetlenen, de azt is tudjuk, hogy nemcsak kenyérrel él az ember… Szükségünk van reménységre, békességre, életcélra, közösségre. Főként szeretetre. Ha ezek nincsenek, valósággal beteggé lesz az ember, akár a hiányos táplálkozás következtében. Jobb egy falat száraz kenyér békességgel, mint a folytonos lakomázás veszekedéssel (Péld 17,1).

   Jézus magát az élet kenyerének nevezi (vagyis teljes értelemben vett tápláléknak, erőforrásnak)…

„Azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek”. Ő azért jött, hogy igazi célt mutasson, betöltse lelki hiányainkat, szükségeinket, jól tartson kegyelmével, bocsánatával. Erőt adjon az örömre és a szolgálatra. Isten áldásaiban tegyen gazdaggá minket… Kell-e nekünk ez a kenyér? Furcsa ellentmondás: a jóléti társadalmakban igen magas a lelki betegek száma. 

   Aki hozzám jön, aki hisz bennem… ez a feltétel. Csak akinek megnyílik a szíve előtte, aki vágyik a vele való közösségre, aki felismeri élete táplálóját benne. Jézus nem tukmálja ránk magát. Az igazi szeretet szabadságban, elfogadásban születik. Ugyanakkor nem csak múló élményeket kínál, nem pillanatnyi fellelkesedést, hanem igazi békességet, igazi beteljesedést. Hiszünk-e benne? Kinyújtjuk-e kezünket!  Nagy agymosást végez a világ: azt hirdeti, azt hiteti el, hogy nincsen más, csak a kézzel fogható. Arra kell hajtani tehát! Fontosabb lesz a vagyon, mint a család, a siker, mint a becsület, egyéni céljaink, mint a közösség… (7 pénzérme a nyakláncon.)

   Akit nekem ad az Atya, akit vonz az Atya… Még arra sem vagyunk képesek, hogy felismerjük, hogy elfogadjuk a segítséget. Beteg a lelkünk (a beteg ember nem akar enni…) Sokat vívódom ezen: miért nem kell az embereknek Isten békessége, a tiszta élet öröme, a bűnbocsánat, a közösség felemelő élménye? A bűneset története is rámutat: más táplálékra vágyunk: ami önzésünket, nagyravágyásunkat, bűnös indulatainkat elégíti ki. Ami mérgezi a lelkünket. Ami lehet, hogy naggyá tesz minket, de örömünket nem! (Bélyeggyűjtő története.) Pedig Isten valami jobbat, többet akar nekünk adni. Lelke által végzi bennünk, hogy mi is ezt a jobbat akarjuk. Ezt kell kérjük, erre kell készek legyünk.

   Krisztus azért jött, az ő küldetésének az a lényege, hogy az Atya megtartó akaratát véghezvigye. Végrehajtsa Isten üdvözítő projektjét. Milyen jó hallani arról, hogy Isten akarata az, hogy Krisztusban életünk legyen. Valaki kizárólag csak a javunkat akarja. Mert úgy szerette Isten ezt a világot… Érthetetlen, mégis igaz. Minket, ilyen-olyan embereket szeret az Isten. Pedig nem vagyunk különösebben szeretetreméltók. Nem is az a kérdés, hogy mit tettem, hanem az, hogy mit tett Isten!

   40 vers: annak, aki látja (látnunk kell, észrevennünk, felismernünk a Fiút) és hisz benne (bíznunk, reménykednünk, rá hallgatnunk, neki engedelmeskednünk), annak örök élete van.

A földi csak előszobája a mennyeinek. Az örök Isten gyermekeinek nem adhat csak mulandó dolgokat… Valaminek a birtokába három úton juthatunk. Megvásároljuk, ajándékba kapjuk vagy örököljük. Az örökség csak egyik féltől függ. Ellenállhatatlan kegyelem. Én pedig feltámasztom… Krisztus áldozata, megváltó szeretet és hatalma szólal meg. Az örök élet csak a halálon keresztül, a feltámadás csodája által valósulhat meg.

   A zsidók vitatkoznak, zúgolódnak… Hogyan mondja, hogy a mennyből szállt le. Pedig csak az beszélhet mennyeiről. Különben hiteltelen lenne. Emberi ígérgetés, nagyotmondás lenne. Ismerjük apját és anyját. Hamar leszóljuk egymást, leminősítünk valakit származás alapján… pedig az egy olyan adottság, ami nem mondhat el mindent valakiről. Sajnos, az előítélet bennünk is megvan. Rengeteg híres ember származott egyszerű sorból. Cromwell apja patkolókovács volt. Fleming, Petőfi, Ady. Mindannyian egyéniek vagyunk, ott van bennünk az isteni szikra. Valami felülről való. Jézus esetében pedig ez a legsajátosabb módon igaz volt: ő Isten egyszülött Fia… aki Szentlélektől fogantatott. Földi szemünk sokszor meggátol a látásban, eszünk a bölcsességben, stb.

    Ne zúgolódjatok. Ezt nem értitek, ha nem figyeltek Istenre. Akit ő vonz, aki érzi szeretetét, aki hallgat Rá. Ez az engedelmesség titka. Csak a hit lépését megtéve tárul fel előttünk a hit titka, mutatkozik meg annak ereje. Csak belépve Isten közösségébe tapasztalhatjuk meg az ő áldásait. Addig csak okoskodunk. Nem tudjuk, milyen lehet az alma íze, amíg nem kóstoltuk.   Engednünk kell, hogy Isten tanítson. „Nem tanítja senki felebarátját…”  Akkor értjük meg. Akkor válik világossá.

   Jézus megismétli: aki hisz, örök élete van. Hinni egyet jelent az örök élettel. Nem kaphatunk kisebb ajándékot. Isten világában nincsen első, második és harmadik díj. Csak megváltás, befogadás, bocsánat, üdvösség. A tékozló fiú esete.

   Én vagyok az élő kenyér: akinek élete van önmagában, aki életet tud adni. Bennem nyeritek meg mindezt. Bennem lett elérhető, befogadható. Elődeitek a mannát kapták… meghaltak… de aki eszik ebből a kenyérből, örök élete van. Az én testem. Krisztus megváltó áldozata. Oda érkezünk önmagát adó, megváltó szeretetéhez, amely által megtartatásunk van.

   A zsidók vitatkozni kezdenek. Hogyan adhatja testét? Emberi módon értelmezik. Babits Mihály egyik versében érdekes párhuzamot állít fel: primitív népek meghalt vezetőik, királyaik szívét és eszét ették meg, hogy beléjük szálljon erejük, hatalmuk. Nekünk Krisztus igazságát és szeretetét kell hittel elfogadnunk, magunkévá tennünk, hogy betöltsön ereje, kegyelme. Jézus itt egyértelműen az ő áldozatára utal, ahol teste megtöretik, vére kiontatik, ahol szeretete nagysága, őszintesége valósággal megnyilvánul. Ahol nincs mellébeszélés. Nos, Krisztusnak ez az önfeláldozó irgalma a mi esélyünk a túlélésre. Van egy kifejezésünk: valaki reményt táplál valamire nézve… Igen, Krisztus bűnt eltörlő kereszthalála táplálja bennünk a reményt, a bizonyosságot, a hitet, hogy megtartatunk.

   Meg kell értsük, hogy ez mekkora jótett volt, el kell fogadjuk ezt az ajánlatot, különben nincs élet bennünk. Nem könnyű beismerni, hogy oda jutottunk, hogy Krisztusnak idáig kellett elmennie. Szoktunk mentegetőzni: nem várhatok ekkora áldozatot. Titanic történet: egy idős hölgy mondta egy fiatalembernek: üljön be helyettem, én a férjemmel maradok. (Az igazi áldozat az, ami fáj.) Be kell látnunk: szükségünk van, nincs más útja és módja. Aki elfogadja az Áldozatot (Krisztus azzá lett, ő a tökéletes Bárány, és nem a bárányt tökéletesen feláldozó pap), annak örök élete van. Aki elfogadja a megfeszítettet, az megismeri a feltámadottat is. Nem hihetünk a feltámadott Krisztusban, ha nem hiszünk az értünk megfeszítettben.

  Még egy áldásról beszél az ige: az én bennem marad, és én őbenne. Óriási ígéret. Jézussal élhetünk. Egyre teljesebbé lehet bennünk az ő akarata, szeretete. Betölt az ő indulata. Sok mindennek ki kell kerülnie szívünkből. Sok mindent el kell hagyjunk. Van egy régi legenda: valaki egy kereszttel el kellett jusson egy templomig… Ha bűnt követett el, vérezni kezdett a kereszt, ha valami jót, akkor ragyogni.

   Jézus a vele való közösséget nevezi igazi életnek. Sok mindenre rámondjuk: ez az élet!, azután kiderül, hogy üres káprázat. Az igazi élet Krisztussal van kapcsolatban. Az ő szeretetének jelét hordozza.

   Krisztus az élő kenyér… Nem csak ideig-óráig tartó csoda (mint a manna). Örök reménység, békesség. Erős bizodalom, legfőbb vigasztalás életünkben, halálunkban.

   Fogadjuk el, tápláljon minket is az Isten szerinti életre és az üdvösségre! Ámen. 

 

 

1Sám 16,7b  (gyerekfarsang)

 

Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.

 

   Isten elküldi Sámuel prófétát, hogy Dávidot királlyá kenje fel. (Vett-e fel valaki közületek Dávid jelmezt? Ha nem is öltöztetek Dávidnak, de az ő vonásait azért felölthetjük magunkra: bátorságát, kitartását, ragaszkodását… „Látok sok új Dávidot.”)

   Ebből a történetből hallottunk egy szép és tanulságos igeverset, ami azt tanítja, hogy nem az a fontos, amit lát az ember. Pedig manapság arra tevődik a hangsúly. A csomagolásra, a profilképre, az öltözetre, a külső csillogásra-villogásra. Az pedig becsaphatja az embert. A farsang arról szól, hogy a látszat csal. Hiába vesz fel valaki egy királyi jelmezt, attól még nem fog palotában lakni és egy ország felett uralkodni. Hiába öltözik Einstein-nak, attól még nem fogja tudnia a matekot és a fizikát. (Milyen jó lenne, ha így működne! Én Bill Gatesnek öltöznék!) Az, amit látunk, az félrevezethet. Ne a látszatra, a felszínre figyeljetek, lássatok mélyebbre! Ne engedjétek, hogy az befolyásoljon gondolkozástokban, magatartásotokban, amit mutat a világ! Gondolhatunk itt reklámokra, minden olyan információra, ami a képernyőkön át eljut hozzánk. Sok ámítás van azokban. Sok az illúzió, a szemfényvesztés. Nagyon ki van kozmetikázva. Az emberek mutatják, hogy milyen boldogok, jó szívűek, és a valóság egészen más. Nem külső a fontos, hanem a belső.

   Az ember azt nézi, ami a szem előtt van, az Úr azt nézi, ami a szívben van. Szóval, az sem mindegy, hogy mire nézünk! Mi köti le a figyelmünket. Ha valaki erőszakot bemutató filmeket néz, akkor az erőszakossá, szívtelenné teszi. Ha valaki drága dolgokat, cuccokat nézeget, azoknak a vágya tölti be, arról álmodozik. Nézzetek szép, hiteles dolgokat! Csodálkozzatok rá a természet csodájára, nézzetek családtagjaitok, barátaitok szemébe, nézzetek tartalmas, tanulságos filmeket, hasznos tudást közvetítő programokat. Nézzetek Isten igazságára (ez már egy lelki látás)!

   Ő azt nézi, ami a szívben van. A külső őt nem téveszti meg. Ismerünk olyan történeteket, hogy valaki kiadta magát ennek vagy annak, és az emberek elhitték…  Csalók gyakori fogása az, hogy megjátsszák az ügyvédet, azt mondják (hazudják), hogy segíteni szeretnének, de csak a pénzedet akarják megkaparintani.

De a mindennapi életben is tudunk olyan esetekről, hogy valaki kedvesnek, barátságosnak mutatja magát, közben rosszindulat van a szívében. Ezt képmutatásnak nevezzük. Az igazihoz képest más képet mutatok (álarc).

   Isten belelát a szívünkbe, ismeri legtitkosabb gondolatainkat is. Ő a lényeget látja, ami igazán bennünk van. Most az a fontos, hogy milyennek látnak az emberek, vagy az, hogy Isten milyennek lát? Mit szeretnétek, milyennek lásson? Jónak, kedvesnek, szófogadónak, szorgalmasnak, boldognak, segítőkésznek! Isten csak akkor láthat ilyennek, ha ilyenek vagyunk. Hát törekedjetek ilyenek lenni! Nem a külső smink a fontos, nem az, hogy milyennek mutatjuk magunkat másoknak, hanem, hogy mi van a szívünkben. Kívánom: legyen ott szeretet, jóság, békesség, öröm. És Isten is örülni fog, ha rátok néz, ha a szívetekbe tekint. Akkor rátok árad az ő világossága, betölt az ő áldása, Krisztus jósága. És ragyogni fog a szívetek, az arcotok is. Ámen.

 

 

Zsolt 1 (vas.du., vázlat)

 

1 Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,

2 hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Józs 1,8

3 Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Jer 17,8

4 Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a pelyva, amelyet szétszór a szél. Jób 21,18

5 Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében.

6 Mert ismeri az Úr az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.

 

    A Zsoltárokat a Szentírás imádságos gyűjteményének is nevezzük. Krisztus Urunk ezt az ószövetségi könyvet idézi a leggyakrabban.

Nagyon gazdag tartalmú, sok intést, vigasztalást, biztatást találunk benne. Mondanivalója átöleli a teljes emberi létet: megszólal benne az élet és a halál kérdése, a szenvedés, a kísértés témája, öröm és bánat, siker és csalódás, hit és kételkedés, bűnbánat és dicsőítés. Valamennyi a különböző helyzetbe került, de mindenképpen az Isten színe előtt (közelében, közösségében) élő ember vallomása.

   Sokatmondó: a Biblia legterjedelmesebb könyve (150 fejezetet tartalmaz) a boldogságról szóló tanítással kezdődik. Bár sokan másként képzelik el a boldogságot, más feltételekhez kötik, az igazi boldogság: Istenben bízni, az ő kegyelmében élni.

A fent említett tény arra is utal: nemcsak az ember alapvető törekvése az, hogy boldog legyen, hanem ez Isten akaratával is összhangban van. Azért jött az Embernek Fia…

   A boldogság elérésében először a csapdákat, hamis utakat kell elkerülnünk. Az élet piacán sok mindenki kínál nekünk boldogságot. „Légy a magad ura, tégy kedved szerint, élvezd a mát, ne törődj senkivel!” Mennyi boldogság-recept! Vajon valódiak-e? Hányan boldognak látszanak (gazdagok, híresek), de valójában kiábrándult, üres életű emberek. 

   Három nem-mel kezdődik a zsoltár. 1.Nem jár bűnösök tanácsa szerint. Azaz nem engedi magát befolyásolni. Nem a világ ajánlataira, hanem Istenre figyel. A boldogság a szívben dől el. „Istenben való szívbeli öröm.”

2.Nem áll a vétkesek útjára. Lehet, tetszetősek, kívánatosak, sok mindennel kecsegtetők ezek az utak. Sikerről, gazdagságról szólnak. De ami bűnből van, az nem tehet boldoggá. A bűn nem tartozik lényünkhöz. 

3.Nem ül csúfolódók székére. Nem abban leli örömét, hogy másokat kigúnyol. A káröröm nem teheti vidámmá a szívünket. Mások rovására nem lehetünk boldogok.

    Hanem… az Úr törvényében gyönyörködik, arról gondolkodik éjjel-nappal. Ez az Istenre hangolódást jelenti. Az ő akaratának elfogadását. Vele való közösséget, ami gyönyörűséggel tölti meg a lelket. Lehet-e boldogabb a teremtmény annál, mint amikor Teremtőjének a közelében van?

Kivirul az élete, gyümölcsöt hoz. Kiteljesedik. Áldás lesz. Csak Isten által. Nélküle vegetálás, hamis káprázat. Vele: folyóvíz mellé ültetett fa, ami zöldell, gazdag termést hoz. Betölti rendeltetését. A helyünkön vagyunk lelkileg? Csak Krisztusban.

    Tanulságként hozza a zsoltár az ellenpéldát is. Ismerni kell a másik alternatívát is. „Uram, kihez mehetnénk?”, hallottuk délelőtt.

Mint a pelyva, mint a haraszt (lehullt száraz gally és lomb). Mi a különbség a haraszt és a zöldellő ág között? Az ág kapcsolatban van az élő fával. Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek (Jn 15). Életünk csak a Krisztussal való közösségben maradhat élő, termékeny, áldást hozó. (Példázat: a szerzetes, a bot és a fa). A pelyvát, a harasztot szétszórja a szél.

Nem állhatnak meg az ítélet idején. Az igazak megkapaszkodhatnak a Krisztus igazságában. Ettől igazak.

   Az Úr ismeri útjainkat. Látta, hogy nem jó irányba indultunk. Ezért küldte Jézust, aki út, igazság és élet lett. Kövessük őt, hogy általa megtartassunk! Ámen.

 

 

Jn 7, 14-39 (bibliaóra, vázlat)

 

14 Már az ünnepi hét fele elmúlt, amikor Jézus felment a templomba, és tanítani kezdett.

15 A zsidók csodálkoztak ezen, és ezt kérdezték: Hogyan ismerheti ez az Írást, hiszen nem is tanulta?

16 Jézus így válaszolt nekik: Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem.

17 Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.

18 Aki magától szól, a saját dicsőségét keresi, aki pedig annak dicsőségét keresi, aki elküldte őt, az igaz, és abban nincs hamisság.

19 Nem Mózes adta-e nektek a törvényt? De közületek senki sem tartja meg a törvényt. Miért akartok engem megölni? ApCsel 7,53

20 A sokaság erre ezt mondta: Ördög van benned! Ki akar téged megölni?

21 Jézus így válaszolt nekik: Egyetlen dolgot cselekedtem, és ti mindnyájan csodálkoztok rajta.

22 Gondoljátok meg: a körülmetélkedést Mózes rendelte el nektek – nem mintha Mózestől volna, hanem az atyáktól van –, és szombaton is körülmetélitek az embert. 1Móz 17,10-13; 3Móz 12,3

23 Ha körülmetélitek az embert szombaton, hogy Mózes törvénye ne sérüljön, akkor miért haragusztok énrám, hogy egy embert teljesen meggyógyítottam szombaton?

24 Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet!

25 A jeruzsálemiek közül ekkor így szóltak némelyek: Vajon nem ő az, akit meg akarnak ölni?

26 És íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem szólnak ellene. Lehet, hogy a vezetők meggyőződtek arról, hogy ő a Krisztus?

27 Csakhogy róla tudjuk, honnan való; amikor azonban eljön a Krisztus, róla senki sem tudja majd, honnan való. Zsid 7,3

28 Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok; de én nem önmagamtól jöttem, hanem igaz az, aki engem elküldött, akit ti nem ismertek.

29 Én ismerem őt, hiszen tőle való vagyok, és ő küldött el engem.

30 El akarták fogni tehát, de senki sem vetette rá a kezét, mert még nem jött el az ő órája.

31 A sokaságból többen hittek benne, és ezt mondták: Amikor eljön a Krisztus, vajon több jelt tesz majd, mint amennyit ez tett?

32 Meghallották a farizeusok, hogy a sokaság ezeket suttogja róla, és szolgákat küldtek a főpapok és a farizeusok, hogy fogják el őt.

33 Jézus ekkor így szólt: Még egy kis ideig veletek vagyok, azután elmegyek ahhoz, aki elküldött engem.

34 Kerestek majd engem, de nem találtok meg, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.

35 A zsidók erre így beszéltek egymás között: Hová akar menni, hogy nem találjuk meg? Talán a görögök között lévő szórványba készül, és a görögöket akarja tanítani?

36 Miféle beszéd ez: Kerestek majd engem, de nem találtok, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek?

37 Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! 3Móz 23,36; Jel 22,17

38 Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ézs 58,11

39 Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg. Jn 14,16-17; 16,7; 2Kor 3,17

 

 

  Egy hétre való tanítást hallottunk. Jó néha nagyobb összefüggésben látni: mi volt a Jézus elhangzott tanításának az előzménye, mi a máig is érvényes üzenete.

   A lombsátor ünnepe – igazi örömünnep volt (5 Móz 16 - 7 napon át tartott, énekléssel, zenével, tánccal, a füge-, pálma-, mirtusz-, fűzfából készült  csokor meglengetésével - szombat kivételével,  a gondviselésről, szabadításról szólt, jelképes cselekmények: vízmerítés, egy-egy bibliai személy „meghívása”, sátrak készítése.) A nyolcadik napon az őszi záróünnepet tartották meg.  Mindenki – aki tehette - igyekezett részt venni.

   Felemelő találkozni, Istent magasztalni. De nem elég. (Sokszor még ez is hiányzik.) Az ünnep felénél Jézus is felmegy, és tanítani kezd. Jézus elkötelezett orvos, tanító, pásztor… küldetésének él. Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő … Csodálkoznak: honnan tudja. Jézus azt mondja: nem az enyém. Nem szereztem, nem tanultam, hanem kaptam. Nem tárgyi tudás, hanem bizodalom. (Ismerem a pásztort - 23. zsoltár). Belülről fakad. Szívembe íródott. („Törvényemet az ő szívükbe írom.”) Annyi mindent tanulunk - soha ennyi ismerettel nem rendelkezett az ember -, de sokszor mégis alapvető belső igazságokat hagyunk figyelmen kívül: tiszteld a másikat, amit akarsz, hogy veled cselekedjenek, te is azt tedd másokkal, stb. (Egy afrikai törzs – a megbocsátás. Félre kell tegyük a high-tech kütyüket, és a Biblia egyszerű igazságaira figyeljünk!)

   Azt is elmondja Jézus: nem elég hallani, ismerni, hanem cselekedni kell. Isten igazságát akkor ismerjük meg, ha követjük. Imahéten hallottuk: a bizonyságtétel elsősorban életformát jelent. A beszéd nem elég önmagában. Jakab írja: bizonyítsa be az ő életével.

    Jézus alázattal arról is szól, hogy nem a maga dicsőségét keresi. Hanem azét, aki elküldte. Mennyivel inkább igaz ez ránk! Nem tudom, azon kívül, hogy beszélünk róla, mit vagyunk készek vállalni (áldozni) Isten dicsőségéért. Életünk első, másod és harmadsorban is rólunk szól.

    Jézus szóba hozza a törvényt. És kiderül, hogy a nagy botrány az, hogy Jézus a Bethesdásnál meggyógyított egy beteg embert szombaton. A törvényre hivatkoztok, de nem tartjátok be ti sem. Mások felett ítélkeztek, de előbb magatok felett kellene ítéletet mondanotok. Mátyás királyról szóló mesékben érdekes fordulat az, hogy ő belekóstol a szegény emberek életébe, úgy tud igazságos lenni. (A történelemben sokszor azok bíráskodtak fölényesen mások felett, akik maguk kényszerítették az „elkövetőket” olyan helyzetbe, hogy áthágják a törvényt.)

   Egy érdekes gyakorlatra hivatkozik Jézus: a körülmetélkedést szombaton is elvégezték (az atyáktól van: az Ábrahámmal való szövetségkötés jele, bár akkor még nem volt szombattörvény…  nem volt mindig, nem lesz mindig – a kegyelem örökkévaló): a törvény érvényesítéséért úgymond a törvényt szegik meg. Mi a fontosabb? Irgalmasságot várok, nem áldozatot. Miért haragusztok énrám, hogy egy embert teljesen meggyógyítottam szombaton. A kegyelem, a szeretet törvénye a legmagasabb, a legfeljebbvaló.  Szeressétek egymást, aztán tegyetek, amit akartok!

Ne a látszat alapján, hanem igazságos ítélettel: Isten szerint – az ő terve, célja, akarata szerint - ítéljetek. Tudjuk: az az Isten akarata, hogy aki látja a Fiút… (Jn 6,40)

   Suttognak a háta mögött. Vajon ő lenne a Messiás? Hiszen tudjuk, hogy honnan való. Az igazságnak egy kis részletét ismerjük… annak alapján döntünk el dolgokat. Mit tudnak Jézus Krisztus örökkévaló létéről?

Jézus hangos szóval mondja: nem önmagamtól jöttem. Küldetésem van. Ez kicsit mindnyájunkra igaz: küldetésünk van: ami magasabb annál, mint amiről testi életünk tanúskodik. Közösségünk van Istennel. Milyen sokszor megtagadjuk ezt a kapcsolatot – emberi előnyökért.

Tőle való vagyok. Az Atya kebeléből érkeztem, az ő szeretetét hoztam…

     Mi zavarja az embereket? Az ember a maga elképzeléseihez ragaszkodik. A maga igazáért feláldozza az Istenét. Az István a királyban rögeszmésen ismétlődik: nem kell! A hamis tudás rosszabb a tudatlanságnál.

   Jézust el akarták fogni… némítani. Vajon mi hogyan viszonyulunk? Engedelmeskedünk, igazságát követjük-e? Örül-e a világunk – amelyben annyi igazságtalanság van – a Krisztus világosságának? Tiszteljük Jézust, de ne szóljon bele. Hallgasson! (Mi megmondjuk helyette.)

   Kerestek majd engem, de nem találtok. Ő mindig velünk van, bár testi szemmel nem látjuk. Csak hit által… Krisztus istenségét vagy hit által megvallod, vagy hitetlenül tagadod.

    Megrendítő: az ünnep utolsó napján feláll Jézus. A hálaadás kiemelt alkalma ez a termésért, vízért (és a következő évre néző könyörgésé).  Ha valaki szomjazik… Üres a lelkük, az életük. Belső békességre, bizonyosságra, Istenben való hitre, elrejtettségre áhítozunk. Jöjjön hozzám, és igyék! Krisztusban van menetelünk a kegyelemhez, Benne nyerjük meg Isten minden áldását. Akié a Fiú, azé az élet. Csak a Fiú által.

   Vele áldássá leszünk, áldássá leszel. Annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Mennyi gazdagság, bőség van ebben a képben! A víz Izraelben az áldás, az élet szimbóluma. Árad, ömlik (nemcsak szivárog) az élő, éltető víz a szomjas földön. Mi származik a szívünkből? Jó mellettünk lenni?

   A Lélek ajándéka ez. Kérjük Isten Lelkét, hogy ilyen krisztusivá tegyen miket! Ámen.    

 

 

Jn 8, 28-47  (bibliaóra, vázlat) 

 

28 Jézus tehát ezt mondta: Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. Jn 3,14; 5,19

29 És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.

30 Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

31 Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok;

32 megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.

33 Ők ezt kérdezték tőle: Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek. Hogyan mondhatod hát: Szabadok lesztek?

34 Jézus így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája.

35 A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre.

36 Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.

37 Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de ti meg akartok ölni, mert az én igémnek nincs helye bennetek.

38 Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.

39 Ezt mondták neki: A mi atyánk Ábrahám. Jézus így szólt hozzájuk: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek.

40 De ti meg akartok engem ölni, olyan valakit, aki azt az igazságot hirdettem nektek, amelyet Istentől hallottam: Ábrahám ezt nem tette volna.

41 Ti ugyanazt cselekszitek, amit atyátok. Ezt mondták neki: Mi nem paráznaságból születtünk: egy atyánk van, az Isten.

42 Jézus így szólt hozzájuk: Ha Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.

43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.

44 Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. 1Jn 3,8-10

45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

46 Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani? Ha az igazságot mondom, miért nem hisztek nekem?

47 Aki Istentől van, hallja Isten beszédeit; ti azért nem halljátok, mert nem Istentől valók vagytok. 1Jn 4,6

 

 

    Jézus életében teljesen összhangban van a jóságról, a megváltásról szóló tanítás és a cselekedet. Ezért hiteles, megragadó az ő személye. Jézus úgy beszél az áldozatról, hogy önmagát adja. Pál apostol azt írja, hogy bennünk csak rész szerint van meg az ismeret (és a szeretet). Benne viszont teljesen. Persze, vannak nagyon szép emberi gesztusok, ismerünk történeteket, hogy valaki még életét is kész volt kockára tenni gyermekéért, barátaiért (Tersánszky novella: a fronton két testvér helyet cserél…).

   Amikor felemelitek az Ember Fiát… amikor feláldozzátok, keresztre feszítitek. Megdöbbentő, Jézus nem haraggal beszél erről, hanem mint egy adott tényről. Ennek be kell következnie, és ezt ő engedelmesen vállalja. A kereszt a bűn következménye, másrészt a szeretet bizonysága. A bűn minden formája keresztre juttatja a másikat (rossz szó, irigység, stb.), de a kereszt a megbocsátás helye is. Ott mutatkozik meg Jézus igazi küldetése, Isten kegyelme. A keresztre nézve tudatosodhat bennünk, hogy kik vagyunk, és hogy mi az Isten akarata velünk. (Móricz Barbárok című írásában a bűnjel készteti beismerésre a tetteseket… Számunkra kegyelem, az újat kezdés jele is ugyanakkor.)

Akkor megtudjátok, mondja Jézus. Az Isten terve, szándéka az, hogy megbékéljen velünk. Egyszülött Fiát adta ezért. Bárcsak felismernénk ezt!

   Aki elküldött, az velem van, nem hagy egyedül, mert azt teszem, ami neki kedves. Nem volt könnyű ez a küldetés, megmaradni a szeretetben a gyűlölet közepette. Többször elhangzik: meg akartok ölni. Egy Afrikában szolgáló orvos számolt be arról: a törzs tagjai állandóan fenyegették, mert meg voltak győződve: gyógyító módszereivel megsérti a szellemeket.

   Sokan hittek benne… Sokan nem, de vannak olyanok, akik megértik, akik felismerik. Jézus azt mondja nekik: ha megtartjátok az én igéimet, akkor lesztek a tanítványaim. Ez a feltétel: megtartani Krisztus parancsát… Így lehet tanítványnak lenni, Krisztus közelében maradni. Nem elméleti vita dönti el ezt. Az engedelmesség a szeretet testet öltése, megvalósulása.

   Így lehet megismerni az igazságot: cselekedve tehát. Mi vitatkozni szoktunk róla. Az igazságot tenni kell!  Érdekes kijelentés hangzik el: az igazság szabaddá tesz. Figyeljük meg: hangsúlyozottan a Krisztusnak való engedelmesség!  Annak felfogása és elfogadása, hogy ő mindent nekünk adott (teljes gazdagságát), és mi is tartozunk önmagunkat neki adni (teljes szegénységünket). Mi azt gondoljuk, az a szabadság, ha senkinek nem kell engedelmeskednünk. De akkor önzésünk, indulataink, bűneink szolgái leszünk. A legnagyobb rabságba kerülünk. „Azt teszek, amit akarok…” Krisztusban igazi rendeltetésünket töltjük be, lelki ösztöneinknek engedelmeskedünk (amiket Isten belénk ültetett). A madárnak repülni kell, a virágnak nyílni. (Egy történet a fákról és a bölcs bagolyról.)

   Rögtön jön a replika: Ábrahám utódai vagyunk. Szabad nép. „Milyen szolgaságról beszélsz?”… Nekünk is megvannak történelmi mítoszaink. Ez nem is baj, de tudatában kell lennünk: az igazi szabadság belülről adatik. Nem vagyunk szabad nép! Nem a külső körülmények miatt… széthúzás, gyűlölet, pártoskodás, hitetlenség van, sok önpusztító szenvedély dúl közöttünk… Aki a bűnt cselekszi, szolgája a bűnnek. Erről sokat lehetne beszélni. Amíg megkötöz a bűn, nem lehetünk szabadok. Nem tudunk Istennek szolgálni, és egymásnak a javára lenni. A bűn megkötözi gondolatainkat, megmérgezi kapcsolatainkat, megbénítja közösségeinket. (Ákán története)

   Aki a bűnt szolgálja, annak a bűn fog fizetni. A bűn zsoldja a halál. De ha a Fiú megszabadít: ha elfogadjátok Krisztus szabadító, megtisztító szeretetét.

   Ábrahámról beszél Jézus, és arról, hogy nem a testi származás, hanem a lelki örökség a fontos. Hiába hivatkoztok rá. Hiába hivatkozunk a Krisztus nevére, ha saját útjainkon járunk, ha ellene szegülünk minden igazságnak, ha versengés, szeretetlenség van bennünk másokkal szemben. Nagyon képmutató tud lenni az ember: szájával, hagyományaival Istenről tanúskodik, de szívében ellensége lett Istennek. (Egyik tartományban összeesküvést szerveztek a császár ellen, templomot építettek a tiszteletére, és úgy tervezték, hogy annak felavatási ünnepén megölik.) Szívünkben idegen oltárok vannak.

    Jézus fájdalmas szívvel kérdi: miért nem hallgatjátok Igémet, miért nem akartok hozzám jönni? Miért nem kell az evangélium, a kegyelem? Jézus az ördög hatalmáról és kísértéséről is beszél, aki a hazugságot szólja. Mi kell nekünk: az igazság vagy a hazugság? Az igazság leleplez, rendre utasít minket is. Tükör. Sokan hangoztatják. Nincsen ördög… A „hazugság atyja örül”, ha nem hiszel benne. Így tud hatékonyan munkálkodni. Képzelj el egy sorozatgyilkost, akinek nem hisznek a létezésében. Övé a pálya… Tudnunk kell a lelki síkon zajló harcról, hogy annál inkább Krisztushoz meneküljünk.   

   Higgyünk az igazságnak, kövessük azt! Aki Istentől van, hallja az ő beszédeit, hallgat az ő szavára… Figyeljünk, hogy életünk legyen! Ámen. 

 

 

 

 

Jn 9, 1-12 (vas. du., vázlat)

 

1 Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert.

2 Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? 2Móz 20,5

3 Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.

4 Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Jn 11,9

5 Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.

6 Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire,

7 majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. 2Kir 5,10; Lk 13,4

8 A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?

9 Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az.

10 Erre ezt kérdezték tőle: Akkor hogyan nyílt meg a szemed?

11 Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok.

12 Megkérdezték tőle: Hol van az az ember? Nem tudom – felelte.

 

   Jézus tovább megy… szeretete viszi. Eljött, szerte járt. Mai is keres minket. Meglát egy vakot. Megrendítő mondat: a vak nem láthatja meg őt. Igazából a mi helyzetünkről szól ez a jelenet. Ő teszi meg az első lépést, ő hozza el és jelenti ki Isten kegyelmét. „Mikor hevertem bűnben, megkötözve…”

   Kérdések merülnek fel… A bajjal, a nyomorúsággal szemben mindig. Miért, mi a célja? Ezek kívülállókban is megfogalmazódnak, de a legmélyebbek azokban, akik benne vannak. Nagyon célzottan, „tendenciózusan” fogalmaznak a tanítványok: ki vétkezett? Nem is a bűnről beszélnek, hanem a személyes felelősségről. (Gyakran hallani: mi vétettem, hogy így büntet az Isten.) Rossz a kérdés, Jézus mégis jó választ ad arra.

  Jézus azt mondja: nem ő vétkezett, nem is a szülei (bár bűnös emberek), hanem… Ez nemcsak a gyógyítás perspektívájában igaz. Ha nem gyógyítja meg Jézus, akkor is. Hány beteg ember életében ragyog fel Isten dicsősége az egészségeseket megszégyenítő módon! Hányan tapasztalják meg az ő hatalmát, kegyelmét! (Pál apostol: erőtlenségemben vagyok erős.)

   Jézus a testi vaksággal kapcsolatban beszél a lelkiről. És a lelki világosságról. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Itt mintha valami idői határ lenne (máshol ez hiányzik). Figyelmeztetés: a világosságot el kell fogadni. Amíg fény van, addig gyűjtsed, a szeretetet raktározd el, a reménységedet tartalékold, stb…

   Itt nem ír János arról, hogy Jézus megkérdezte volna a vakot, vagy hitéről várt volna bizonyságtételt. Arra is gondolhatunk, hogy a tanítványokkal való beszélgetés az ő („hallgatólagos”) jelenlétében zajlott, és nem mentegetőzik, nem vitatkozik: egyetért Jézus tanításával.

   Furcsa gyógymód. Jézust ma letartóztatnák, csalónak, álorvosnak kiáltanák ki (nagy botrány lenne). De Jézus a Lélek erejével gyógyít. Ua. külső gesztusokat is tesz. Földre köp, nyálából sarat készít. Miért? A bűnös nő történetében a földre ír. Emberi mivoltunkra, teremtésünkre emlékeztet, és arra, hogy létünket áthatja az Isten ereje. Övéi vagyunk, mert teremtett, mert megváltott.

   Mégsem automatikusan megy végbe a gyógyulás. Jézus próbára teszi a vak ember engedelmességét. Nincs engedelmesség nélkül csoda (az Újszövetség egybehangzó tanítása ez). Siloám = küldött. Krisztus küldésének engedelmeskedve tölthetjük be küldetésünket. De az is kihallható: ő maga a Küldött, gyógyítónk, megváltónk. Ebben a mozzanatban benne van a keresztség titka is. Egyszerű dolgok: imádkozni, az Igére figyelni, megbocsátani. Mi néha mi nagyot akarunk, nagy dolgokat kis hittel, pedig fordítva kellene.

    Elment, megmosakodott, és már látott. És ez meg is látszott rajta. Nem lehetett letagadni. Látszik a vakság, a bűn, de a gyógyulás, a szabadulás is.

   Nem ez az? Ez kérdés. Jól látunk? Tekintetünk találkozik az övével. Szembenéz velünk. Ő az? Valami történt! Vannak, akik azt állítják, hogy nem lehet ő. Csak hasonlít hozzá. De ő véget vet a vitának: én vagyok. Az első felismerés: ki vagyok. (Később el kell jusson áldott orvosa felismeréséig: kicsoda Jézus. )

   Egyelőre csak a gyógyulás külső „narratíváját” tudja adni. Nem érti „a dolgokat”, nem ismeri még a gyógyítót. Sokszor csak eddig jutunk: külső történések elbeszéléséig. Nem látjuk a lényeget. A tikok Krisztusban tárulnak fel. Benne értjük meg. Benne jutunk el az igazi lelki látásra. Ámen. 

 

 

 

 Jn 9, 35-41 (bibliaóra, vázlat)

 

35 Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában?

36 Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne?

37 Jézus így felelt neki: Látod őt, és ő az, aki veled beszél.

38 Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt.

39 Jézus pedig ezt mondta: Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek. Mk 4,12

40 Meghallották ezt azok a farizeusok, akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle: Talán mi is vakok vagyunk?

41 Jézus ezt mondta nekik: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.

 

    A meggyógyított vak története sok tanulságot hordoz. Az előző részben a farizeusok okvetetlenkedésére azt válaszolja: ha ő nem volna Istentől való… Nagyon kemény a replika: te teljességgel bűnben születtél. Ezzel a megjegyzéssel annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy embertársuk életén Isten átka van. Nem véletlenül jutott neki ilyen szerencsétlen sors, biztos megérdemelte azt… De az elméletük megingott. Van gyógyulás, van kegyelem. Isten másként cselekszik, mint ahogy mi azt előírnánk számára.

   Ezután kiközösítik. Kizárják a gyülekezetből. Egzisztenciális csapást jelentett. Megélhetése került veszélybe. Törvényen kívüli lett. Senki nem védte, nem fogta pártját. Kellett neked meggyógyulni! Jézus meghallotta, és találkozott vele. Fontos számára, hogy „kegyence” lelkében is meggyógyuljon, hogy lelki látásra, reménységre is szert tegyen.

   Nem az állapota felől faggatja, hanem a legfontosabbat kérdezi. Igazából ez a leglényegesebb kérdés minden helyzetben: betegségben, anyagi gondok között is. Hiszel-e az Emberfiában? Keresni kell a megoldásokat, de ezt a kérdést nem lehet megkerülni. Hiszed-e, hogy van bűnbocsánatod, hogy Isten szeretetébe fogadott, hogy kegyelme hordoz, hogy üdvösséged van? A meggyógyult vak kérdéssel válaszol. Amiben benne van az óhaj, a lelki éhség, szomjúság és az elhatározás is: ki az, hogy higgyek benne. Szinte követelőzően hangzik. Mutasd meg, vezess hozzá! Hinni akarok. (A bölcs és a vízbe nyomott fejű ember.) Keressük-e ilyen kétségbeesett, bizonyosság utáni vággyal ilyen olthatatlan szomjúsággal. (Dsida Jenő verse)

  Látod őt, ő az, aki beszél veled. Jézus utal a gyógyításra. Az szól hozzád, aki lehetővé tette, hogy lássad őt. A hit megszületésnek titkánál vagyunk. Ő nyitja meg látásunkat, mi kell rácsodálkozzunk és felismerjük. Ő beszél is veled. Jézus szól, tanít, biztat.

   Hiszek, Uram. A legrövidebb hitvallás. Krisztus előtt hangzik el. Nincs szükség bonyolult teológiai fejtegetésekre… őszinte vallomás. Leborult előtte, imádta. Jézusra talált, a Messiásra, az Isten Fiára. Boldog, megváltott életű ember lett, aki látja immár a láthatatlant is.  

   Jézus arról az ítéletről beszél, amit személye jelent. A látás kritériuma Jézus. Aki látja őt, hisz benne, annak örök élete, aki nem, az tkp. nem lát. Az vak.

   A farizeusok megkérdezték: minket is vakoknak nevezel. Sokatmondó a válasz: ha vakok volnátok (ha beismernétek), nem volna bűnötök. „Amint vagyok vak és szegény.” Aki Jézushoz fordul, az kikerülhetetlenül gyógyító kegyelmével, hatalmával szembesül. De ha azt állítjátok: jó láttok, mindent tudtok, nincs szükségetek rám, akkor megmarad a bűnötök… Jöjj hozzá, hogy „derüljön éjszakádra fény”. Ámen.  

 

 

Jn 10, 6-10 (szombat este, vázlat)

 

6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik.

7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: én vagyok a juhok ajtaja. 3Móz 27,32; Ez 20,37

8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. Jer 23,1-2

9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál.

10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.

 

   A jó pásztorról szóló tanítás első részében (a fejezet első mondataiban) az ajtóról hallunk. Hogyan jut be a pásztor a juhokhoz? Az ajtón át. Ott is vezeti ki őket. Nem rontja le az aklot. Nem tör össze minden keretet. Jézus nem azt tanítja: vegyetek semmibe minden szabályt, lépjetek túl minden eddigi kötődésen, rúgjatok fel minden kapcsolatot (sok szekta kéri ezt követőitől). Hanem: értékeljétek át az egészet a szeretet törvénye alapján. Nem az agyunkat, hanem a szívünket mossa át. A juhok hallgatnak a hangjára…

   A Jézust hallgatók nem értik ezt a példázatot. Nem látják a Jézus küldetését, nem fogják fel szeretetét. (Történet az Államok elnökével… panaszra megy hozzá valaki…)

Én vagyok a juhok ajtaja. (Szűk hegyi karámok bejáratánál este a pásztor keresztbe feküdt, valósággal az ő teste képezte az ajtót, a védelmet.) Az ajtó a juhok számára van. Az ajtó átvezet… Jézus ajtónak jött menny és föld között. A kegyelem lehetőségét nyitotta meg előttünk, az Isten világába való betekintést és bejutást.

   Aki előttem jött, ezzel az igénnyel, az tolvaj és rabló. Értsük meg jól! Aki a mennybe akar vezetni minket, aki üdvösséget ígér, Krisztuson kívül, az csaló. Pedig nem kevesen vannak, akik azt mondják: bennem higgy! A pillanat üdvösségét kínálják az örökkévalóval szemben. „Nem érdekel, hogyan töltöm az örökkévalóságot, engem csak az érdekel, hogyan töltöm a jelenvaló pillanatot.” Hányan keserűen kellett felismerjék ennek a „bölcsességnek” az esztelenségét.

   A juhok - akik igazán ismerik a Pásztort, akik a nyájhoz tartoznak - nem hallgatnak más szavára. Nem mennek idegenek után. (Mi sokszor másfele nézelődünk, vacillálunk.)

  Aki rajtam megy át, aki bennem hisz, aki nekem engedelmeskedik, az megtartatik. Jézus nem a bizonytalanságba vezet. Az övéi kijárnak, bejárnak, legelőre találnak. A földi élet áldást rejtő ajándékáról beszél itt Jézus. (Isten a mi menny utáni vágyainkhoz Krisztust adta, Krisztus az üdvösséget.)

   A tolvaj, aki szóban ugyanazt kínálja, mint a Pásztor, csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Rettenetesen hangzik. A reklámszöveg nyilván másról szól. Örömről, gondtalanságról, sikerről, de a végeredmény ez.

  Én azért jöttem… Milyen szép, gazdag tartalmú mondat! Krisztus azért jött, hogy a juhoknak (nekünk) életük legyen… Az életet akarja számunkra, saját élete árán is. (Hegymászós történet.)

   Sőt bőségben éljenek. Vita tárgya lehet: vajon anyagi bőség is értendő ezen? Sokan ezt az álláspontot képviselik (főleg nyugati keresztyén szerzők). Légy szerencsés, sikeres! Bizonyára meg tud/akar az Úr áldani vagyonnal, gazdagsággal is, kérnünk lehet/kell a földi javakat is, munkálkodnunk és hálásoknak lennünk értük… de nem jelenthetik a végső célt, és nem lehetnek Isten kegyelmének kizárólagos bizonyítékai.

   Öröm, ha külső jólétben élünk, de még nagyobb, ha lelki javakban (is), „az Úr házának ajándékaiban” dúskálunk, ha bőséggel van részünk békességben, szeretetben, reménységben, jóságban, türelemben, és ezeket a kincseket meg tudjuk osztani másokkal. Ámen.  

 

 

Neh 4, 1-8 (vas. du., vázlat)

 

1 Amikor Szanballat és Tóbijjá, továbbá az arabok, ammóniak és asdódiak meghallották, hogy Jeruzsálem várfalainak a javítása előrehaladt, és a réseket kezdik betömni, nagyon megharagudtak, Neh 2,19

2 és mindnyájan egy akarattal úgy határoztak, hogy harcot indítanak Jeruzsálem ellen, és zavart keltenek benne.

3 De mi imádkoztunk Istenünkhöz, és őrséget állítottunk ellenük védelmül éjjel-nappal.

4 A júdaiak azonban ezt mondták: Megrokkant a teherhordók ereje, pedig sok a törmelék, és mi már nem tudjuk építeni a várfalat!

5 Ellenségeink meg ezt mondták: Meg sem tudják, észre sem veszik, egyszer csak rájuk törünk, legyilkoljuk őket, és azzal véget vetünk a munkának.

6 A szomszédságukban lakó júdaiak azonban tízszer is figyelmeztettek bennünket: Mindenhol, ahová visszatértünk, ellenünk készülődnek!

7 Azért odaállítottam a népet a fal tövébe, a várfal mögé a hézagokba, odaállítottam őket nemzetségenként kardokkal, dárdákkal és íjakkal.

8 Majd szemlét tartottam, és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmetes Úrra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért! 5Móz 3,22; 2Sám 10,12

 

 

   Két idézettel kezdem: a) a barátaink elmaradnak mellőlünk, az ellenségeink kitartanak az utolsó lélegzetvételig. b) Sok mindent kapsz jóakaróidtól, de a lelki állóképességedet, kitartásodat rosszakaróidnak köszönheted…

   Az igében is az ellenségről hallunk… Számolnunk kell vele. E világon nyomorúságotok lészen, tanítja Krisztus Urunk, de hozzá teszi: bízzatok, én legyőztem e világot. A bűn jelenléte óta e földi élet nem kedvez igazán a hit zavartalan megélésének.

    A kísértés gyakran belülről jelentkezik. A napokban olvastuk: sokszor saját kívánságaink, indulataink, gyengeségünk a forrás.  Helyes önismeretre, önfegyelemre, azaz akaratunk Isten tetszésének való alárendelésére van szükség ahhoz, hogy helyesen döntsünk, cselekedjünk. Fontos arra figyelnünk, amit Isten tanít.

    A kívülről érkező támadásokat sem észleljük mindig veszélynek. Az ellenség nem mindig mutatkozik be. Olykor nyíltan ostromol, de sokszor alattomos módon, észrevétlenül hálóz be. Gondolataink ajtaján, szokásaink kapuján hatol be.  Marx mondta: adjatok 24 katonát, legyőzöm a világot. Az ólombetűkre gondolt. Ma már nem is annyira írásban érnek hamis befolyások minket: vizuális agymosás folyik.

   Az Ige szerint mi zavarja az ellenséget? Hogy a javítás előrehaladt és a réseket kezdik betömni. Az ellenség szeret minket szabad prédának tekinteni. Nem szereti az ellenállást, nem szereti, ha külön arcunk, ha élő hitünk, reménységünk van. Nem kellenek lelki határok, szűrők: mindent engedjetek be… Elvégre a multikulturalitás korában élünk.

   De ha az ellenség beteszi a lábát az életünkbe, a közösségeinkbe, akkor ott helyet követel, akkor mindent a maga képére és hasonlatosságára próbál átformálni vagy deformálni. Persze, valljuk mi is a békés egymás mellett -, de nem a sajátos értékeket elnyomó egymásban élés elvét. Van egy kifejezésünk: valaki valakiben benne lakik, azaz állandóan zavarja, nem hagy békét neki. Mennyi minden lakik bennünk! Tanulságos történetet hallottam egy szegről. (Valaki eladta a lakását… jó árat kért, a vevő nagyon szeretett volna lealkudni abból, végül a tulajdonos azt mondta: jó, elengedek 10.000 eurót, de egy feltétellel. Egy szeg, melyet soha ki nem húzhatsz, maradjon az enyém, akármikor ellenőrizhessem. A vevő örömmel belement. Igen ám, de egy nap múlva jött az illető: jöttem megnézni a szegemet, aztán este, aztán éjjel, állandóan … Pokol lett az élet.) 

   Egy akarattal támadtak az építőkre. Íme, nemcsak a Szentlélek, hanem a gonosz szándék is egymás mellé állítja az embereket. Sőt, a rossz még jobban motivál. A halál szolgálata hány fiatalt tűzbe hozott (Iszlám Állam…). Milyen önérzetesen és mekkora költséggel hódolnak sokan önpusztító szenvedélyeiknek, de arról már nem lehet meggyőzni őket, hogy az életet szolgálják, hogy családot, gyereket vagy egy másodikat vállaljanak.

   Harc és zavarkeltés. Megtévesztés. Azt sugallja az ellenség, hogy nem érdemes. Add fel! Félelmet kelt. Ezzel már félig nyert ügye van. (Böjthe Csaba testvér: macska-egér történet.)

   De mi… nagyon öntudatosan szólal ez meg. De mi nem maradtunk tétlenek, nem hátráltunk meg. Ellenlépéseket tettünk. Bölcsességre van szükség, jól meg kell fontoljuk. Töprengenünk kell, vívódnunk, megoldásokat keresnünk, ha közösségként határozzuk meg magunkat. Ellenben ha ki-ki a maga útját akarja járni, akkor az ige nem nekünk szól.

(Persze illedelmesen akkor is végig kell hallgatni ezt a szöveget, de nem kell a szívünkre vennünk.  Akkor felejtsük el! Akkor kövesse mindenki szíve vágyát, ami kényelmesebbnek, könnyebbnek, előnyösebbnek tűnik számára!) Fel tudunk-e nőni közösséggé?

   Imádkoztunk és őrséget állítottunk. Lelki és földi síkon zajlik a védekezés. Egyiket sem szabad kijátszani a másik ellen. (Történet a csónakkal… viharba keverednek, a legerősebb leteszi az evezőt: hasztalan erőlködöm, csak az imádság segít, volt a csapatban egy sovány öreg emberke is, aki azt mondta: te csak evezz, én imádkozom.)

  Szinte törvényszerűen jelentkezik a csüggedés (mert emberek vagyunk): nem bírjuk. Megrokkant az erő. Hát ezt jól látjuk. Kevesen vagyunk, morzsolódunk, öregszünk, stb. Talán túl sokat is beszélünk erről. A félelem, a rossz hír sok energiát elvesz. Jön a rossz hír az ellenségtől, sőt a szövetségesektől is: mindenütt ellenetek készülődnek. De van jó hír is: az Úr hadakozik értetek. Erősödjünk meg a jó hírben! A rossz hír erőtlenségünkről szól, a jó az Isten erejéről, hatalmáról, kegyelméről. A világosságot nézzed, ha nem is látod a napot!

   Nehémiás nem kicsinyli le az ellenség hadi potenciálját, nem tesz felelőtlen nyilatkozatokat. Istentől kapott felelősséggel cselekszik. Felfegyverzi a népet. Stratégiát dolgoz ki. Ezt a döntését, lépését bizonyára komoly tusakodás, imádság előzte meg.

   És biztatja is sorstársait: ne féljetek tőlük. Tegyük meg, amit tehetünk! Ez ránk bízatott. Ez a mi felelősségünk. Gondoljunk, tekintsünk a nagy és félelmetes Istenre! Jusson eszünkbe szabadítása, emlékezzünk jóvoltára, erősödjünk meg hitünkben! Nagy és félelmetes: egyedül őt illetik meg ezek a jelzők. Ne ruházzuk fel az ellenséget ezekkel. 

És harcoljatok… (kiderül, hogy ez munkát és készenlétet jelent). Nagy bölcsesség van itt elrejtve. Hűségesen munkálkodva, rendületlenül bízva Istenben.

   Testvéreinkért, gyermekeikért, otthonunkért! Nem demagóg, túlfűtött szöveg ez. Tényleg létéért küzd a nép. Ez bízatott ránk is. A keresztyénség utolsó generációja vagyunk. Ha nem adjuk tovább, ha nem képviseljük hitelesen, akkor elhallgat közöttünk az evangélium szava.

   Hittel, hűséggel, kitartással, példamutatással, áldozatvállalással. Álljunk meg, vigyázzunk: egymásért, gyermekeinkért, Isten dicsőségére! Ámen

 

    

Róm 12, 1-2 

Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

   Elgondolkoztam azon: milyen nagy ajándék az, hogy Isten Igéjének világossága adatik nekünk, hogy abból élő reménységet, biztatást meríthetünk, hogy van életünknek egy zsinórmértéke, amihez cselekedeteinket igazíthatjuk. Milyen nagy kiváltság, hogy ismerhetjük Isten irgalmasságát, megtartó kegyelmét, üdvözítő akaratát, tervét, ami nagyszerűbb minden emberi gondolatnál… Ami mögött ott van végtelen szeretete, Krisztus megváltó áldozata. Vajon az élet nagy hajszájában, forgatagában tudunk-e figyelni erre, közel engedjük-e magunkhoz? Meghalljuk-e, szívünkre vesszük-e?  Annyi minden leköti figyelmünket, megbénítja akaratunkat, lelkileg cselekvésképtelenné tesz minket! Van-e esélye a kopogtató Jézusnak?

   Böjtfő nagyhetén vagyunk együtt: régi egyházi gyakorlat, hogy húsvét előtt van egy hathetes felkészülési időszak. Tudjuk, különböző egyházak különbözőképpen tartják, de ki kell mondanunk: nem katolikus, nem ortodox szokás, hanem a hozzá tartozik a keresztyén ember életgyakorlatához, és nem csak az étkezésre korlátozódik, hanem az élet minden területére vonatkozik: gondolatokra, beszédre, magatartásra, egymással való kapcsolatra. Ez az időszak különösképpen emlékezetet minket arra, hogy sok mindentől el kell nekünk fordulni, hogy készek legyünk az Úrnak engedelmeskedni (rékábiták).

Hallottuk, hogy Isten semmi jótól nem akar miket megfosztani: azt akarja, hogy vágyainkat, szokásainkat az ő irányítása alá rendeljük, hogy szabaddá legyünk elfogadni, követni azt, ami igazán jó, ami épít, ami erőt ad. Hogy békessége irányítson…

   A böjt a Szentírásban az Isten tiszteltének, a bűnbánatnak, a valamilyen feladatra való felkészülésnek a külső formája… mindenképpen az Isten előtti megállásnak a jele. Lelki összpontosítást, összeszedettséget jelent. Lemondást a fölösleges dolgokról, mindarról, ami akadály, ami energiát szív el, ami gyengíti akaraterőnket, ami időt rabol el, ami megterhel… azért, hogy készek lehessünk hivatásunk szerint élni. Megmutatja, hogy életünknek nemcsak szélessége, hanem mélysége is van. A lelki élet fontossága kerül kissé előtérbe. Testünk megköveteli a magáét… a világi dolgokért olyan sokat harcolunk, a lelkiekért olyan keveset. Nem kötelesség: lehetőség.

   A böjt önmegtagadás, hogy magunknál fontosabb dolgokra figyeljünk. A pillanatnyi kívánság megtagadása valami magasabb cél érdekében. Uralkodás gondolatainkon, indulatainkon, hogy azokat Krisztus szolgálatába állítsuk. (Foglyul ejtünk…) Ha egy gyerek a tanulásban eredményt akar elérni, akkor sokszor böjtöt kell tartania a játékban, hogy feladataival foglalkozzon. Ha egy sportoló babérokra tör, akkor sok mindenről le kell mondania. Ha valaki szakmailag akar előbbre jutni, akkor... Lehet, sokan azt mondják, hogy nincs elég eszed. Élj a mának! Azaz magadnak a mában. Ma, ha az ő szavát halljátok… A fő kérdés az, hogy mi a célunk… Éva egy almáért feláldozta az Édent.

   Igénk egy kéréssel indul. Kérlek titeket… Az apostol először kérése jogosultságát fogalmazza meg. A legnagyobbra, az Isten irgalmasságára hivatkozik. Arra mutat, amit ő tett értünk. A Krisztus áldozatára. Ebben mindnyájan érdekeltek vagyunk. Istennek joga van, mégsem követelőző ez a hang. A szeretetre apellál. A sajátjára és a miénkre. Nézz a Krisztus keresztjére! Hogyan viszonyulsz hozzá, aki önmagát áldozta. Akinek vére felkerült ajtófélfádra, hogy megmenekülj. Szembeköpöd, meggyalázod Megváltódat? Semmibe veszed? Isten a Sátánnal való túszdrámában Fiát dobta be a játékba, hogy megszabadulhass. Erre csak vállat rántasz? Azt mondod, nem érdekel, megvan a te életed? Egy orvos azt mondta egy apának: a gyermeke életére kérem, tegye le a szeszes italt… különben nem fogja felnevelni a kisfiát.  A bűn elfeledteti velünk az Isten irgalmasságát, sőt az ő ígéreteit is, mert a mi pillanatnyi érdekünkről, előnyünkről, igazunkról, elégtételünkről szól. Pedig Isten irgalmassága képviseli a leginkább az érdekeinket. Ő akarja igazán a mi javunkat. Ő tud igazi boldogságot adni. Benne lesz teljes az életünk. Minden más megnyomorít, kifoszt.

Nagyon személyesen kell meghallanunk. Minket kér az Igén keresztül. Isten irgalma bűnbánatra indít. (Történet: katona, veder… könnyekkel tele.)

    Legyen okos a ti istentiszteletetek… Akarjuk-e Istent tisztelni? Az életünkkel, beszédünkkel. Tarts távol magadtól mindent, amivel nem tiszteled Isten nevét. Hiábavaló beszédet, mértéktelenséget, gőgöt, anyagiasságot.  Szánjátok oda magatokat! Ezt nem szívesen tesszük meg. Jézus hasonlata szerint (a gabonamag) csak akkor és úgy lesz gyümölcsöző életünk. Amíg magunknak tartjuk meg, addig nem lesz érték belőle… Amíg magunknak élünk, addig nem sok haszna van belőlünk másoknak. Milyen sok ilyen ember van: csak magának, magáért él. Semmi haszna nincs ebből másoknak. A végeredmény nulla. (Álom, mit adtam… semmit.)  Jim Elliot írja a naplójában egy helyen: „nem bolond az, aki elengedi, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit nem veszíthet el.” Krisztus példája. Mi lett volna ezzel a világgal, ha Krisztus csak magának él, mi lett volna ezzel a világgal, ha nincsenek másokért szolgáló emberek, gyermekeikért áldozatot vállaló édesanyák, harcot kiálló elődök. Hol lennénk? Az életet az áldozat viszi előbbre. Az önzés életellenes.

   Élő, szent, Istennek tetsző áldozat. De ki akar áldozat lenni? Ki akar lemondani előnyeiről, előjogairól, kényelméről? Ki akar időt, anyagiakat, energiát áldozni… Azt hisszük, hogy az a mienk, amit magunkra fordítunk… Ez az önző személet egészen meghatározó, uralkodó…. Pedig nem vagyunk mi magunkéi. Böjt nélkül, önkorlátozás nélkül elpusztítjuk magunkat és a világunkat. Ha szabad folyást engedünk indulatainknak, vágyainknak… Ha a gazdagok, az erősek gátlástalanul kiélik mohóságukat… Abból lesz érték, amit továbbadunk. Amit Istennek áldozunk, azt csak visszaadjuk, hogy igazán áldás legyen. Amit leteszünk Krisztus kezébe.   Öt kenyér és két hal… Hogy mennyire fontos nekünk valami vagy valaki, azt az mutatja, hogy mit tudunk érte odaadni. Pedig Istennek szemben: milyen kevés, amit adhatunk, milyen sok az, amit kapunk. Bűnért kegyelmet…

    Ne igazodjatok e világhoz! Böjt másféle gondolkodásmód. Belátás, felismerés. Meglátása annak, hogy elmúlik e világ dicsősége. Igaz, el tud bűvölni, le tud nyűgözni, de üresség az, amivel betölt. Önzés, erőszak, nagyravágyás. „Eldőlt a szívemben.” A világért, de nem a világ szerint. A világ maga körül forog. 

   Változzatok… értelmek megújulásával. A gondolkodásunk, az ítéletünk. Nehéz a régi sémából kitérni. Régi gondolkodásmódot elhagyni, régi szokásainkat legyőzni. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, megszólíthatók kell legyünk. Egyik szülő panaszkodott: nem tudok gyermekemmel beszélni: vagy a szeme foglalt, vagy a füle, vagy az agya van tele… üresen néz.  Mindnyájan így vagyunk. „Túl fiatal, túl szerelmes, túl elfoglalt, túl gondterhelt, túl késő.” Tegyünk félre mindent… csendesedjünk el, vessünk számot! Jó az, amit teszünk, ezt akarjuk? Ez a kiértékelés Isten színe előtt kell történjen. A böjt igazán diszkrét ügy. Isten színe előtt. Értelmünk felülről újulhat meg. Ha ráhangolódunk Isten akaratára. Engedni, hogy ő újraprogramozzon. Kiiktasson belőlünk önzést, haragot, gyűlöletet.

   Külső segítséget jelenthetnek ebben a tartalmas szokások. A böjt is. Igehallgatás, közösségbe járás. Elcsendesedés. Helyes megítélésre jussunk: belássuk, hogy mi az igazán jó. Néha - hallottuk – tragédiák döbbentenek rá. Nem jó irányba haladok. Valamit elrontottam. Nem tudtam áldás lenni. 

   Ami neki tetsző, ami krisztusi, az a jó. Mind jó, amit Isten tesz, és amit mi teszünk az ő nevében. Őérte. Krisztus szerint, aki megalázta magát. Aki a böjt, a lemondás útját választotta, hogy nekünk Isten kegyelmét megszerezze. Ámen.

 

 

Jn 11, 1-44 (bibliaóra, vázlat)

 

1 Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából. Lk 10,38-39

2 Mária volt az, aki megkente az Urat olajjal, és megtörölte a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. Mt 26,7; Mk 14,3; Jn 12,3

3 A nővérei megüzenték Jézusnak: Uram, íme, akit szeretsz, beteg.

4 Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.

5 Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt.

6 Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, még két napig azon a helyen maradt, ahol volt,

7 de azután így szólt a tanítványaihoz: Menjünk ismét Júdeába!

8 A tanítványok ezt mondták neki: Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?

9 Jézus így válaszolt: Nem tizenkét órája van a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát,

10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.

11 Ezeket mondta, azután így szólt hozzájuk: Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem.

12 A tanítványok ezt felelték: Uram, ha elaludt, meggyógyul.

13 Pedig Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.

14 Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt.

15 Örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!

16 Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt!

17 Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van.

18 Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez,

19 ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.

20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt.

21 Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.

23 Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred!

24 Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. Dán 12,2; Jn 5,28-29

25 Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;

26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? Jn 5,24

27 Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba. Mt 16,16

28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged.

29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá.

30 De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta találkozott vele.

31 A zsidók, akik Máriával voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy hirtelen feláll és kimegy. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.

32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

33 Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, háborgott lelkében, és megrendült.

34 Megkérdezte: Hova helyeztétek őt? Azt felelték: Uram, jöjj és lásd meg!

35 Jézus könnyekre fakadt.

36 A zsidók ezt mondták: Íme, mennyire szerette!

37 Közülük néhányan pedig így szóltak: Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?

38 Jézus – még mindig háborogva magában – a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.

39 Jézus így szólt: Vegyétek el a követ! Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.

40 Jézus azonban ezt mondta neki: Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?

41 Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.

42 Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.

43 Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki!

44 És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!

 

    Nem szoktunk ilyen hosszú történeteket felolvasni. Röviden, gyorsan intézünk mindent. Pedig az élet alapvető ritmusa nem változott: a gyerekek (ha minden rendben zajlik) kilenc hónapra születnek, a Hold 28 nap alatt kerüli meg a Földet.  Jó néha a nagyobb, a szélesebb összefüggést látni. Ez a történet a Jézus halált legyőző hatalmáról szól. Lázár feltámasztása egy jel, ami már a húsvétot vetíti elő. Jézus nem hátrál meg a halál sötét hatalma előtt. Számunkra ez az a határ, ahol minden lehetőségünk lezárul, minden kompetenciánk véget ér. Isten azonban már születésünk előtt tudott rólunk, és halálunk után sem szakadunk el tőle.

   Volt egy beteg ember… Egy adott betegség az ember minősítő jelzőjévé válhat. Olyan meghatározó állapottá, ami valósággal átírja élettörténetét. Sokan vannak, akik hosszú évtizedekig hordozzák a betegség keresztjét. Valósággal azonosulnak nyomorúságukkal. Hajlamosak úgy tekinteni magukra (és mások is rájuk), mint csökkent értékű emberekre. De beteg testben is lakhat egészséges lélek.  Görbe fa is hozhat édes gyümölcsöt. (Öregotthon… kedves nővér, magácska csak egy zsörtölődő öregasszonyt lát bennem, pedig voltam én is fiatal, diákos százait tanítottam, 2 gyereket neveltem…) 

   Lázár (nevének jelentése: Isten segített) testvérei közösségében élt, Jézus gyakran volt a vendégük. Máriáról megtudjuk, hogy megkente az Urat olajjal. 

   Megüzenték Jézusnak. Jó, ha tudunk üzenni. Ha ismerjük őt (ha meghallottuk az ő üzenetét). Érdekes kifejezés: szóltak. Szólunk-e egymásról Jézusnak, odavisszük-e egymás ügyét? Úgy fogalmaznak: „akit szeretsz, beteg.” Milyen mély értelme van ennek a kifejezésnek: a betegség, a baj nem annak a jele, hogy nem szeret Jézus. Mi úgy gondoljuk, hogy ha Jézus szeret, akkor minden a kedvünk szerint kell történjen, sikerüljön … Milyen nagy dolog kimondani: lehet, beteg vagyok, problémáim vannak, de nem estem ki az Isten szeretetéből.  

   Jézus különös módon reagál. Ó, sokszor nem úgy, ahogy szeretnénk! Ezt vagy azt kérnénk, és tényleg úgy érezzük, hogy szükségünk lenne rá. Itt is más a Jézus válasza. Amiből megértjük: a legfontosabb az Isten dicsőségének nyilvánvalóvá létele. Minden helyzetben Isten kegyelme akar megmutatkozni. (Történet a gazdával és a lovaival…)

   Nem halálos, mondja Jézus… aztán Lázár mégis meghal. A halál mást jelent Jézus számára. Jó lenne ezt megtanulni. Később halljuk: aki hisz énbennem, ha meghal is, él. Mi csak a pillanatot látjuk. Bárcsak a hit szemével néznénk. („Uram, erőt kértem Tőled, hogy sikerem legyen. Te megengedted, hogy gyenge legyek, s megtanuljak így engedelmeskedni. Egészséget kértem Tőled, hogy nagy dolgokat cselekedjem. És kaptam betegséget, hogy a jobbat cselekedjem. Gazdagságot kértem Tőled, hogy boldog legyek, megkaptam a szegénységet, hogy bölcs legyek. Hatalmat kértem, hogy megbecsüljenek az emberek; kaptam tehetetlenséget, hogy az utánad való vágyat érezzem. Barátságot kértem Tőled, hogy ne kelljen egyedül élnem; Te szívet adtál nekem, hogy valamennyi testvéremet szeressem. Semmim se volt abból, amit kértem magamnak, és mindenem meglett, amit egyáltalán remélhettem. Csaknem akaratom ellenére nyertek meghallgatást ki nem mondott imáim. A legmegajándékozottabb vagyok minden ember között. Köszönet érte, Uram!")

    Az evangélista megjegyzi – szép megállapítás – szerette Jézus ezeket a testvéreket. Szeretetben éltek, békesség volt otthonukban, tiszta szívűek voltak. Jézus a legnagyobb ajándékot adta nekik: szerette őket.  

   Az evangélista számolja a napokat: két nap. Hosszú idő, ha valaki halálosan beteg. Vajon Jézus soha nem késik? (Richard Wurmbrand: elküldi angyalát, de annak még sokfele el kell jutnia… A csigának is el kell érnie a bárkát.) Valaki azt mondta családtagjainak: legyetek türelemmel, Isten még dolgozik rajtam. Még nem végzett. Van még mit faragjon rólam,  de már alakulgatok a keze alatt... Isten talán – így érzékeljük - késlekedik, de nem tétlenkedik. Nem akad el az ő munkájában. A látszólagos üres idők által is tanít: a krízisek által nevelni akar, bölcsebbé tenni. Terhek alatt elfogadni, megtapasztalni az ő erejét... 

    „Júdeában most akartak megkövezni, visszamész oda?” A tanítványok még nem értik egészen az élet-halál mennyei összefüggéseit (jézusi relativitását?).

   Jézus beszél nekik a nappalról és az éjszakáról… lelki értelemben. Ha Istenre figyelünk, akkor nem botladozunk. A sötétség (Krisztus nélkül) sok veszélyt rejt magában. Nem a júdaiaktól kell félni, hanem a hitetlenségtől. (Egyik súlyos beteg atyafi: „Nem félek a haláltól, csak Istentől.” Félelmemmel az ő kegyelméhez menekülök.)

   Jézus ekkor utal a Lázár halálára. Elaludt, mondja. (Szoktunk mi is ilyen módon beszélni valakinek az elvesztéséről, elviselhetőbbé téve az elviselhetetlent: a halál, mint alvás). Jézus nem költői, nem jelképes értelemben használja a szót. Olyan alvásról beszél, amiből ő valóban fel tudja ébreszteni az embert. Jézusnak joga és hatalma van így beszélni a halálról. A halál is Isten dicsősége megmutatkozásának a területe. A kereszt, a szégyen, a kudarc fája is azzá lett. (Lázár feltámadása itt csak földi élete meghosszabbítását jelenti.)

   Tamás – amikor megértette – kissé ironikusan (vagy egzaltáltan) mondja: menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt.

   Zsidók mennek vigasztalni a két lánytestvért…

Márta kisiet Jézus elé. Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. Egy mondat, ami fájdalomról árulkodik, ua. a Jézus hatalmának az elismerése is benne van, és talán egy kis szemrehányás is. Hozzá teszi: de most is tudom.

   Feltámad a te testvéred… Márta igennel válaszol: tudom. Csodáljuk a hitét. Fáj a gyász, de könnyebb elhordozni, ha hisszük, hogy az, akit elveszítettünk, Krisztusnál van.

   Sokszor idézzük a Jézus válaszát: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él. A feltámadás garanciája Jézus (HK), benne lesz az (és a mi reménységünk) igaz. Aki hisz őbenne, az már az élet birtokosa. Azt a halál csak szeretteitől választja el, de nem megváltó Urától. Benne lenni… az örök élet. A halálon túl Isten csodálatos világa van. Lázár tehát él Isten előtt. Jézus csak visszahívja őt még egy időre ebbe a földi létbe, hogy bizonyítsa az ő hatalmát. „Soha nem halunk meg.” Azaz az életre halunk meg.

   Márta megint bölcsen felel: hiszem, hogy te vagy az Isten Fia. Nem értem, amit mondasz, de hiszek benned. Nem a feltámadásban, Krisztusban hiszünk. (Példa.)

   Mária is Jézushoz siet, ugyazt mondja.

Jézus megrendül lelkében, megható. Megérinti az emberi szomorúság. Bár látja a folytatást, de a pillanat fájdalma lesújtja. Jogunk van sírni. Hiszünk az életben, de fáj a halál!

   Jézus a sírhoz megy. Más a helyzet, ha Jézus áll meg a sír mellett. Amit tesz, az jel, a húsvét előrejelzése.  Elveszik a követ, Jézus az égre tekint. Jézus hálát ad Isten nyilvánvaló és megnyilvánuló hatalmáért, és imádkozik a körülötte levőkért. Nekünk is meg kell értenünk: az Atya mindig meghallgatrja a Fiút! Az a mi megváltásunk, üdvösségünk biztos alapja.

   A felszólítás személyes. Mind a szólót, mind a megszólítottat illetően. Lázár, jöjj ki! Csak személyesen lehet feltámadni, lelki értelemben is. A leírás nagyon földi, a történés nagyon mennyei. Pólyáink, rongyaink között, esendőségünkben mutatkozik meg Isten csodálatos hatalma. Már most. S majd egykor elképzelhetetlen dicsőségben.  Ámen.

 

 

Jn 13, 1-11 (vas.du, vázlat)

 

1 Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. Jn 19,30

2 És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Mt 26,21

3 Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy,

4 felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára,

5 azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel.

6 Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat?

7 Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.

8 Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.

9 Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!

10 Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.

11 Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.

 

 

    A felolvasott igében a földi és a mennyei időszámítás párhuzamosan fut. A földit, ami körülöttünk zajlik, azt jól ismerjük. Az ún. aktualitásokat. Pl. az elmúlt napokban a Hollandiából érkezett hírek: a szépségkirálynő hirtelen halála, Sargentini jelentései. Vagy közvetlen környezetünk hírei: emberileg jók vagy rosszak. Közben mindennapi gondjainkkal is vívódunk.

   Mi is a páska, a húsvét ünnepére készülünk. De – hallottuk - Jézus azt is tudja, hogy Ő az Atyához készül. Ez a hit, bizalom, reménység ott kell legyen a mi szívünkben is. Nagyon kötődünk ehhez a világhoz. Emlékeznünk kell (reminiscere vasárnapja) földi feladataink mellett mennyei elhívatásunkra is. Tudatában lenni annak, hogy búcsúzóban vagyunk, és a menny a mi örök otthonunk. (Abschiedlich und himmelbewusst leben!)

    Az Ige a búcsúzó, a mennybe visszakészülő Jézusról a legfontosabb dolgot írja le: szerette az övéit… Ezt meg is ismétli az evangélium. Nyomatékosítja. Ez a két leglényegesebb dolog: szeret, mégpedig mindvégig szeret. Soha nem kerülünk ki szeretete köréből. Sem élet, sem halál nem választhat el. Mindvégig, míg megérkezünk szeretete teljességébe.

    Megdöbbenünk: ebben a meghitt történetben jelen van az ördög is. A legszentebb dolgokról hallunk, és ott van az ördög. Hogy kerül ide? Nagy kérdés, hogy kit fogadunk a szívünkbe. Szívünk fölött csak nekünk van hatalmunk, illetve annak, akit beengedünk. Jézus Júdást is szerette, de ő az ördögöt engedte be az életébe. A gyűlöletet, a nagyravágyást, saját akarata véghezvitelének démoni, szédítő vágyát. Az ördög mindig Jézus árulására próbál rávenni minket. Ennek érdekében mindent képes bevetni, ígérni: gazdagságot, kábulatot, sikert, hatalmat. Ami Krisztus ellen fordít, az az ördögtől van. Az életellenes. 

   Jézus tudatosan cselekszik. Mindennek, amit tesz, az az alapja, hogy ő az Istentől jött, az Istenhez megy. A mi életünknek, szemléletünknek is ez kell legyen a fundamentuma. Mindent, ami a lelkünkben van, Isten elé viszünk. 

  Jézus ezzel a gesztusával, tettével a rabszolga szerepét vállalja. Mindennapi mozdulatok írják le a cselekményt: leveti felső ruháját, kendőt köt, vizet önt… Igen, ezeket a mindennapi dolgokat lehet krisztusi lelkülettel is végezni. A mindennapi munkát, mosogatást, takarítást, szerelést. A haszid mozgalom a mindennapi élet Istennek szentelését tűzte ki célul: felkelésben, felöltözésben, kenyérsütésben, a legközönségesebb munkában Isten jelenléte kell felragyogjon. A lábmosás – az alázat kifejeződése. Le kellett hajolni, térdelni. Egyik testvér elmondta: letérdelve került közelebb az éghez. 

   Péter visszautasítja Krisztus szolgálatát. Nem találja Urához illőnek. Méltatlan dolognak tartja. A Mester nem alázhatja ennyire meg magát. Valaki azt mondta: a felemelkedésnek vannak határai, az alázatnak nincsenek.

   Egyik legnagyobb kérdése keresztyén életünknek az alázat. Sokszor nem értjük a mibenlétét, lényegét. Nem megalázkodás, nem hajbókolás, nem földön csúszás, nem egyéniségünk feladása, hanem a mélységek, a szolgálat felvállalása. Nem kényszer, hanem önként magunkra vett. Tanulnunk kell: emberi büszkeségünk tiltakozik ellen. „Nehogy én szolgálnék ennek vagy annak.”  Vannak egyházak, ahol a rítus, a liturgia része lett. Úgy gondolom, könnyebb szertartásként bevezetni, mint valóban a mindennapokban megélni, konkrétan gyakorolni.

   Az én lábaimat nem, tiltakozik Péter! Igazi protestáns. Tudja az illemet. Nem engedem. Jézus szelíden válaszol: meg kell mossalak, Péter. Tanulj alázatot! Alázat kell az elfogadáshoz is. Annak megértéséhez: szükséged van másokra, Krisztusra. Annak beismeréséhez: bizony, összeporoztad, összeszennyezted a lábad, a lelked.

  Péter a másik végletbe esik: teljes mosdatást kér. Nem könnyen tudjuk értelmezni Krisztus szavait: aki megfürdött… Igen, aki elfogadta váltságát, aki megújult értelmében, aki megtisztult lelkében (v.ö. 1 Pt 1,23), az Krisztusban valóban tiszta.  Nem kell megtérnie, csak megmosakodnia. Tiszták vagyunk-e? Beszélnünk kell itt a gondolatok tisztaságáról, az érzések, indulatok tisztaságáról. A hűségről, a hit tisztaságáról. Amit nem szennyez be az árulás lelkülete, nem lep be a hitetlenség, közömbösség sara. (Akinek poros a Bibliája, annak a lelke is az.)

   Tisztaság a Krisztussal való kapcsolatból származik, és a szolgálatban újul meg, fényesedik. Tegyük ezt egymást építve, Istent dicsőítve! Ámen.  

 

 

Gal 1, 10-24  (vas.du., vázlat)

 

10 Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.

11 Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől való,

12 mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.

13 Mert hallottátok, hogyan éltem egykor a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. ApCsel 8,3; 22,4-5; 26,9-11; 1Tim 1,13

14 És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.

15 De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, Ézs 49,1; Jer 1,5; ApCsel 9,3-6; 22,6-10; 26,13-18

16 hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a népek között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.

17 Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, azután ismét visszatértem Damaszkuszba.

18 Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. ApCsel 9,26-30

19 De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét.

20 Amit pedig nektek írok, íme, Isten színe előtt mondom, hogy nem hazugság.

21 Azután elmentem Szíria és Kilikia vidékére.

22 Júdea keresztyén gyülekezetei azonban személy szerint nem ismertek engem.

23 Csupán ezt hallották: „Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított.”

24 És dicsőítették énértem Istent.

 

 

   A tegnap kezdtük olvasni a Galatákhoz írt levelet. A galaták – kelta eredetű népcsoport – akik egy Kr. e. 278-as hadjárat során jutottak el a mai Anatólia területére. Ott megtelepedtek… 3 nagyobb törzs alkotta a honfoglalókat, ezt a rendszert évszázadokon át megőrizték. Kr. e 25-ben igázta le őket Róma (bizonyos autonómiát élveztek), Kr. u. a 3-4. században még kelta nyelvet használták. Köztudatban úgy tartották számon őket, mint büszke, öntudatos népet. Pál apostol második missziós útja során Európa fele tart, átutazik a területen, valószínű betegség miatt időznie kell náluk egy keveset, így jut el az evangélium hozzájuk. Az apostol még egyszer felkeresi őket. A levél Kr. u 55 táján keletkezett.

    Más evangélium… valószínű zsidó-keresztyén térítők érkeztek, akik a mózesi törvények prioritását, betartásának szükségességét hirdették. (Az orvosom kikezelt nyavalyámból, de én „bevett” gyógyszereimet nem hagyom…) Nehéz a régitől elszakadni, megérteni, hogy Isten valami újat akar kezdeni (szeretete ugyanaz, szeretének tettei nem).  A régi szokások, beidegződések nagyon meg tudnak kötözni… olykor még evangéliumi köntösben is jelentkeznek.

    El sem tudjuk képzelni, mit jelentett a zsidóknak befogadni a pogányokat. A Mózes törvénye szerint még nem is állhattak szóba velük (tilos volt velük egy légtérben tartózkodniuk). Mennyire szokatlanul új: Krisztusban a kegyelem mindenkié. Testvérek vagyunk. Mert mindenki vétkezett, egyforma. Hogy közben ilyen-olyan vallásos ceremóniáknak eleget tesz, az a lényegen nem sokat változtat. Nehéz volt ezt megérteni. Hát akkor legalább valamilyen emberi szűrőt építsünk be. Valamit vegyenek át a tradícióinkból… Nem lehet, hogy csak úgy egyből teljes jogú tagok legyenek. (Amikor Mo-n az állampolgárságról szóló népszavazás zajlott, nagyon sok külhoni magyar is nemmel voksolt. „Én annyi hercehurcán átmentem, és akkor most más csak úgy egyszerűen megkapja!” Ez a kegyelem. Nehezen fogadjuk el. Pedig mi is ebből élünk.)

  Kinek akarunk tetszeni, kinek a véleménye fontos? Az embereké? Sajnos, óriási hatással van ránk a környezetünk. A korszellem, a divat. Amit a barátok mondanak. Nem baj, ha az homlokegyenest szembemegy az Isten törvényével. Egy fiatal mondta, hogy haverei kiröhögnék, ha eljönne a templomba. Ki a referenciszemély az életemben?

   Ha az emberek tetszését keressük, akkor azt nehezen tudjuk Krisztus szolgálatával összeegyeztetni. Lelki hovatartozásunk tudatos felvállalásra, a krisztusi értékek melletti elköteleződésre van szükség: csak így tudunk eleget tenni keresztyéni hivatásunknak. Ha félszemmel a világra kacsingatunk, mások tetszését lessük, abból csak bukdácsolás lesz, nem követés. Azzal csak magunkat vezetjük félre. Van, amikor és amiben nagyon határozottnak kell lenni! (Édesapám példája: polgári temetésre hívták meg, felkérték, hogy szóljon az egyház nevében, de ne beszéljen a feltámadásról. Azt válaszolta: az egyház Urának van egy üzenete élők és holtak számára, ha azt nem közölhetem, akkor inkább semmit nem mondok.)

   Nem emberi dolgot hirdet Pál, hanem a Krisztus igazságát. Apostolsága küldetés. Megfigyeltük, hogy a küldetéstudat mennyire megerősít. Pl. fiatalok nem szívesen kérdezgetnének embereket arról, hogy mit gondolnak pl. az Európai Unió jövőjéről, de ha ez egy tudományos felmérés kérdése, aminek elkészítésére felhatalmazásuk van, akkor minden további nélkül. Ott van a mandátum. Krisztus mandátumát hordozzuk, ezt ne felejtsük.

   Pál bevallja keresztyénüldöző múltját, azt, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt (zsidósága, törvénytisztelete, szilárd meggyőződése még nem volt garancia arra, hogy az Isten ügyét szolgálja). „Buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.” Vannak konstruktív, progresszív hagyományok, amikhez jó ragaszkodnunk, de csak azért, mert valami hagyomány, még nem jelent feltétlenül értéket. A legfőbb érték – halottuk – a Krisztus szeretete. Ami azzal ellenkezik, az elvakultsághoz, bigottsághoz vezet (v.ö. iszlám szélsőségesek…)

  Ami történt, a változás az kegyelem volt. Pál itt is beszél az eleve elrendelésről: aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott. Isten tervében ez benne volt: hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem… Gyönyörű mondat, megrendítő vallomás. Értjük, igaz? A kinyilatkoztatás, Isten Krisztusban kijelentett terve a célját bennünk éri el. És akkor mi is ennek a továbbadói lehetünk.    

   Pál nem tanácskozott emberekkel, komolyan vette Isten hívását. Három év múlva ment fel Jeruzsálembe, találkozott Péterrel. 15 napig volt együtt a két nagy apostol. Történelmi jelentőségű mozzanat.  Jakabot, az Úr testvérét is megismerte Pál. Aztán elment Szíria és Kilikia vidékére.

   Akik hallottak róla, azok dicsőítették Istent. Ez a fontos. Úgy élni, hogy Isten dicsőségét szolgáljuk! Ámen.

 

 

 

Gal 5, 1-6   (lelkészi bibliaóra)

 

1 Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.

2 Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek.

3 De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani.

4 Ha törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek.

5 Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.

6 Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.

 

 

    Ismerjük a népi bölcsességet: „Soha nem azt figyeld, hogy mit mondanak, hanem azt, hogy ki mondja.” Lehet ezzel vitatkozni (bevallom, engem is bosszant, ha idézi valaki), de attól még be kell látnunk: a bizonyságtételt erősítheti vagy gyengítheti a bizonyságtevő személye. Ezt sajnos nekem is vállalni kell.

    Íme, én Pál mondom nektek. Pál itt apostoli tekintélyére hivatkozik. (És még sokszor a galatákhoz írt levelében – sehol máshol nem beszél ennyit erről a témáról.) Elhívatása, életének gyökeres megváltozása, az első apostoloktól kapott elismerés, az evangélium igazsága melletti kiállása, áldozatvállalása, a szolgálatban való önzetlensége bizonyítja hitelességét. 

   Én, Domahidi Béla, a Krisztusról szóló, Pál apostol által is hirdetett jó hír továbbítója vagyok (27 évi szolgálatom alatt eddig még soha nem mondtam ki a nevemet igemagyarázat során). De milyen jogon mondom tovább, milyen tekintéllyel, miféle mandátummal? Érzitek, velem együtt, a kérdés rám nehezedő súlyát.

    Ha például a szomszédotok egy reggel egy Ghandi idézettel állít meg, amit komoly arccal közöl veletek, hogy „a világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát”, akkor megkérdezitek (talán csak magatokban), hogy ezt miért mondta. Csak nem ő akar figyelmezetni engem, amikor tudvalevőleg a kazánjában műanyaghulladékot éget, stb. Az idézettel semmi baj, a szerzővel sem …  Ám ha a szomszéd történetesen tudatos környezetvédő, akkor is felmerülhet bennetek a kérdés: milyen alapon oktat ki? Kinek néz? Okosabbnak gondolja magát? Hát én nagyon is jól ismerem a problémát, amiről beszél. Engem ne untasson!  Az eset leírásához hozzátartozik, hogy ez egész belső dohogó monológ kifelé egy joviális mosolyban ölt testet. Látjátok az arcomon, látom az arcotokon.  

   A komolyan vett üzenet (mert csak arról érdemes beszélnünk) célba érkezése (komolyan vétele) útjában ott áll egyfelől a közlő, másfelől a befogadó személye. Minél jobban ismeri a két fél egymást, annál inkább igaz ez a megállapítás! A „good news” nem adható hatékonyan tovább „bad stories”kíséretében. Ha az embereknek velem rossz tapasztalataik vannak, ha én magam is hadilábon állok azzal, ami felől próbálom meggyőzni hallgatóimat, beszélgetőtársaimat (pl. anyagiasság, becsületesség, igazmondás, kedvesség), akkor nem számíthatok nagy eredményre. 

   Mentségünk lehet őszinte törekvésünk (hát az legalább megkívántatik!). Vagy minden negatív kölcsönhatáson túllátó reménységünk: akiket megszólítok, azok – az általam szolgáltatott rossz példa ellenére – komolyabban veszik, mint amennyire az nekem sikerül (a dohányzó orvos esete). Itt elkerülhetetlen, hogy konkrétabban, személyesebben  fogalmazzak: tudom, hogy nem mennyből jövő angyalként tekintetek rám (ha azt tennétek, én kellene figyelmeztesselek ennek veszélyeire), vannak történeteitek velem, megvan a véleményetek rólam (amin már csak rontani tudok), nem vagyok hiba nélkül, könnyen elveszítem a türelmemet, stb.  Azt is tudom, tudjuk: olyan ez a világ, ez a kor, amiben élünk, hogy mindnyájan óhatatlanul belekeveredünk az élet dolgaiba…

   Másrészt döntő a befogadó személy hozzáállása. A benne levő előítélet (ne firtassuk, hogy hogyan alakult ki: nagyon sokszor az én saját lelki konstrukciómból fakad). Ez könnyen hamis kibúvó is lehet a konfrontáció elkerülésére… Bennem, mint hallgatóban okoskodások ébrednek, irigység, szakmai féltékenység ó… a tisztelet hiánya, amire igen könnyen találok okot. A valaki iránti tisztelet kialakulásához az én együttmunkálkodásomra is szükség van. Mindenkit a maga helyzetében, adottságaival, korlátaival, vívódásaival kellene megérteni, becsülni. Egy másik nagy akadály a bizalmatlanság: arra szocializálódtunk, hogy minden mögött valami személyes szándékot, érdeket gyanítsunk. Vagy valamilyen pszichológiai magyarázatot keressünk. Hát, bonyolult kérdés. Egy idézet jutott eszembe: Isten bűneimmel könnyen elbánik, de velem nehezen boldogul.

   Nem tudom, hogy hallgatjuk egymást, azt tudom, hogy én hogyan hallgatok másokat, és arról most hallgatnék. A belső megjegyzésekről, elkönyvelésekről. Nem hiszem, hogy van valaki, aki mentes ettől, vagy ezt elkerülhetné. Pedig az üzenet (efelől meg vagyunk győződve) vitán felül áll: mégis szívtől szívig jut el hozzánk. Mégis talán olyan személy mondja, akiről nem sokat tartok, akiről tudom azt, amit tudok.

   Alapvető, most kérdés formájában megfogalmazott igény az, hogy tudom-e őszintén mondani, amit embertársam őszintén akar hallgatni. Tudom-e őszintén hallgatni azt, amit a másik őszintén mond? Aki senkit nem képes komolyan venni, az komolytalan, aki senkiről sem feltételez őszinteséget, abból hiányzik az őszinteség.

   Összefoglalva: szinte lehetetlen vállalkozás (Pál apostol számára is az volt) az evangélium szolgálata.

    Gyönyörű mondattal kezdődik a mai igeszakasz. Krisztus szabadságra szabadított meg minket. Benne van ebben a megszabadulás boldog élménye, és a szabadság reményteljes távlata.   Tetszik nekem a madaras történet (egy szabadságharcos meglátogatja barátja családját… kint a teraszon vacsoráznak, egy madár van kalitkába zárva, és egész este keserve hangon ismételgeti: szabadság, szabadság. A vendégnek megesik a szíve a madáron, amikor a ház elcsendesedik, kioson a szobájából, kinyitja a kalitka ajtaját, kiveszi a madarat, szabadon engedi. Reggel, nagy meglepetésére, újból ott látja a kalitkában - nyitva van az ajtaja -, és ugyanolyan szívet tépő hangon ismételgeti: szabadság, szabadság.)  Pedig Krisztus szabadságra szabadított meg. Hozzá kapcsolódó, benne megélt szabadságra. A szerelmes szabadsága nem az, hogy mindenkivel lehet, hanem az, hogy teljes szívvel a kedveséhez ragaszkodik. "Ha nem ejtesz fogságba, sosem leszek szabad" (John Donne). Krisztus a halál köteleit is megoldotta. Teljesen szabadon kötődhetem őhozzá.

   A szabadság nem lebegés, nem feldobott állapot, nemcsak egy életérzés: hanem harc, tudatosan, szabad lélekkel, felemelt fővel vívott küzdelem. Szilárdan megállni,  hűségesnek lenni, erősen ragaszkodni. Nemet mondani arra, ami nem szabad (hát ez logikus, nem?). Mint sok más egyébbel, a bűn miatt a szabadságértelmezésünkkel is baj van.  Szabadnak (liberálisnak) nevezett világunkban a szabadság azt jelenti, hogy mindent megengedhetsz magadnak, amit jónak látsz (én nem ütközik a polgári törvény előírásaiba). Ez ott van az egyházi köztudatban is.  Híveink annyit mindenesetre megtanultak a protestantizmusból, és ezt büszkén vallják is, hogy minket nem korlátoznak holmi vallási előírások: nekünk szabad enni, inni, nem tiltja a vallásunk. Tényleg nem, de tudok-e szabadon a szabadság mellett dönteni? Ha nem, akkor jobb a tiltások gyámsága alá helyezni magam. (Ha valaki nem tud mit kezdeni a szabadságával, jobb, ha a börtön védelmében él.)

   Ne engedjétek a szolgaság igájába fogni magatokat. Szabadságunk alapja az a tény, hogy a Fiú megszabadított minket (ez hálára kötelez), és az a felismerés Krisztusban minden a miénk. (Ha egy szegény lányt feleségül vesz a királyfi, abszurd dolog lenne, ha jobban ragaszkodna királynői gyűrűjéhez, mint a férjéhez, aki által minden egyéb mellett az is az övé lett.) Ne kötődjetek külső dolgokhoz!

   Elhangzik egy kemény mondat: ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ.  Döbbenetes kijelentés. Azután, hogy ilyesmiket ír Pál: benne (Krisztusban) van a mi váltságunk az ő vére által … őbenne lakozik az egész teljesség. Miért olyan nagy baj, mindent lenullázó kihágás, ha körülmetélkednek a galaták? Nem lehetne megengedőbb Pál annak alapján, hogy „ha nem használ, nem is árt”?  Annak alapján, hogy „soha nem lehet tudni”. De ez már nem teljes hit. Ez nem teljes bizalom. Az ősbűnnél vagyunk: még valami. Látta Isten, hogy jó. Az emberben – a Sátán ösztönzésére – megszületett a gyanú: mégsem egészen, még valamit hozzá lehetne/kellene tenni: okosabbak lehetünk az Istennél. A bizalmatlanság a szolgaság útjára vezet. Nincs szabadság a családban, egy közösségben, ahol bizalmatlanság van. Nem tudok az lenni, akinek lennem kellene, nem tudok másokat hagyni azzá lenni, akiknek lenniük kellene. Ha Krisztusban mindent megnyertem, akkor minden más (önmagában talán fontosnak látszó dolog) mellékes: akár eszem, akár iszom, akár… De ha valami a Krisztus helyére lép, akkor borul az egész.

   Pál logikusan érvel: ha a körülmetélkedés elsődleges feltétel lesz, akkor a hit súlyos csorbát szenved. (Egyébkén megértjük a zsidó keresztyéneket…  Mo-i példa: a 2005-ös rosszemlékű népszavazáskor sok erdélyi származású állampolgár nem-mel szavazott: hát nehogy mások csak úgy, minden feltétel nélkül kapják azt, amiért mi megszenvedtünk!) Egyetlen feltétel van: Krisztus.

   Ha feltételeket állítunk, akkor – mondja Pál - ne válogassunk kedvünkre, akkor vegyük az egészet. Ha a törvény útján, akkor megint az egész teher a vállunkon van. (Történet: túlélő túrára indítottak el fiatalokat, az első szabály az volt, hogy senkitől sem szabad segítséget kérni. Kaptak egy telefonszámot, amit vészhelyzetben hívhattak. Ha csakugyan sor került a hívásra, az ügyeletes első mondata az első szabály megismétlése volt: emlékeztetlek, senkitől sem szabad segítséget kérnetek.)

   A törvény komolyan vétele odavezet Krisztushoz, túl komolyan vétele elszakít tőle. Uram, kegyelmezz nekem, hogy ne legyen szükségem a kegyelemedre! Hogy a törvény útján eljussak hozzád. (Olyan ez, mintha az adós szolga nem fogadta volna el a nagylelkű elengedést – mert túl büszke ahhoz -, hanem azt kéri a királytól, hogy adjon pénzt – 10.000 tálentumot, hogy hivatalosan rendezni tudja a tartozását, és aztán… Érezzük, hogy ilyen módon nem lehet jól befejezni a történetet.)

   Nehogy érdemekkel állnánk Krisztus elé! A Krisztusban nekem ajándékozott kegyelem mértékéhez viszonyítva (mivel benne mindent megnyertünk: bocsánatot, üdvösséget) valóban csak árnyalat kérdése, hogy milyen külsőségeket követek…

   Ami igazán számít, az belőle fakad. Vele való kapcsolatomból. Az apostol ezt röviden, tovább már nem fokozható tömörséggel így nevezi meg: a szeretet által munkálkodó hit.

   Ez keresztyén mivoltunknak legnagyobb témája. Ez a legdöntőbb jel, bizonyíték. Magán és közösségi életünkben is mennyi minden fontos lesz, és éppen szorul ez háttérbe. Képzeljük el, ha halálos állapotba kerülnénk, valaki felajánlana egy kis haladékot: hát nem örülnénk jobban a napsütésnek, az embereknek, nem próbálnánk jobbak lenni?   (Gondoljátok meg: igazából minden nap ebben a helyzetben vagyunk!) Rájönnénk, hogy fölösleges lenne időnket haraggal tölteni, vagy akár haszonszerzéssel. A szeretetben munkálkodó hit. Nem érzelgősség: cselekedet. Éheztem, ennem adtatok… Jót tenni. A szeretet olyan, mint a fény: nem létezik nyugalmi állapotban. Az „úgy szerette Isten e világot” mondatnak van folytatása. A folytatás mutatja meg, hogy mennyire szeretjük a világot, családunkat, egymást, embertársainkat. A szeretet által munkálkodó hit. Ámen.

 

 

Urunk, mennyei Atyánk, úgy szeretnénk tiszta szívvel hallgatni a te igédet: teremts bennünk tiszta szívet. Úgy szeretnénk jót gondolni és szólni egymásról: formáld át Krisztus szeretetére a mi gondolkodásunkat, magatartásunkat, kegyelmed ítéletével győzd le előítéleteinket.

Úgy szeretnénk igazi, lelki szabadságban élni, szabadnak lenni a szeretetre, az önzetlen szolgálatra… köss minket Lelked által egyre jobban Krisztushoz, hogy benne azzá legyünk, akiknek rendeltél.

Bocsásd meg, ha parttalan nagyravágyásunkban, énünk ágálásában sokszor okosabbak akarunk lenni, mint te. Azt gondoljuk, hogy meg tudjuk toldani a te végtelen kegyelmedet a mi érdemeinkkel, hozzá tudunk adni valamit örökkévaló szeretethez a mi jó törvényeskedésünkkel. Hadd döbbenjünk rá arra, hogy Krisztusban a teljességet kaptuk: a teljes bocsánatot, igazságot, üdvösséget. Éppen ezért, segíts minket, hogy teljes szívünkből legyünk hálásak, igyekezzünk a te dicsőségedre élni, Krisztus szerint cselekedni. Taníts meg minket a szeretet által munkálkodó hit szabályára, hogy így legyen áldás az életünk családban, gyülekezetben, embertársaink között.

Könyörülj rajtunk, és őrizd életünket, közösségeinket külső és belső kísértésektől, hogy tőled senki és semmi el ne szakíthasson minket, hanem a Krisztuséi maradhassunk, az ő világosságát, jó ízét, szeretetét hordozhassuk. Ámen.      

 

 

Gal 3, 1-18 (vázlat)

 

1 Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg?

2 Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy a hit igéjének hallása alapján?

3 Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?

4 Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába.

5 Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt?

6 Így van megírva: „Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” 1Móz 15,6; Róm 4,3

7 Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. Róm 4,6

8 Mivel pedig előre látta az Írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” 1Móz 12,3

9 Eszerint a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.

10 Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.” 5Móz 27,26

11 Az pedig nyilvánvaló, hogy törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, mert „az igaz ember hitből fog élni”. Hab 2,4

12 A törvény pedig nem hitből van, hanem „aki cselekszi, az fog élni általa”. 3Móz 18,5

13 Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” –, 5Móz 21,23

14 azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a népeké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.

15 Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg.

16 Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. 1Móz 12,7

17 Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet. 2Móz 12,40

18 Mert ha a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján volna; Ábrahámnak viszont ígéret által ajándékozta azt Isten. Róm 4,14

 

 

   Kemény, dorgáló szavakkal pirongatja Pál a galatákat. Manapság még a gyerekeket sem lehet így rekcumozni. Ma kit szólíthatnék meg azzal pl., hogy „testvér, milyen református vagy, nem jársz templomba, káromkodsz, stb., hogy merészelsz így csúfot űzni egyházadból, megváltó Uradból?”. Pedig nem kevesen vannak gyülekezetünkben (is), akik így „gyakorolják” keresztyénségüket. És ma sem kisebb a tét, mint a Pál apostol korában: hűségesnek maradni Krisztushoz, megőrzni magunkban, magunk között az evangélium tisztaságát… A törvény által lettetek Krisztus követői, kaptátok a Lélek ajándékát, vagy hit által? Akkor miért kezdtetek el törvényeskedni?

    Ennyire esztelenek vagytok? Az apostol a galaták logikájára, józan eszére apellál. Gondoljátok végig racionálisan (Isten azért adott eszet, hogy használjuk): amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? Kegyelemből kaptátok, hit által fogadtátok el Krisztus bocsánatát, most testi cselekedetekkel, érdemekkel akarjátok a megváltás munkáját tovább vinni?

   Nagy dolgokat tapasztaltatok, Isten csodálatos erőkkel munkálkodott bennetek/köztetek, tanúságot tett az evangélium igazsága mellett… Nem tudjuk, hogy az apostol konkrétan mire céloz: bizonyára gyógyulások történtek a Krisztus nevében, emberek szabadultak meg az önzés, gyűlölködés, kicsapongás bűnétől, és kezdtek új életet, békesség született családokban, elesettek álltak talpra, és hirdették Isten dicsőségét. Mindezt hit által. És most a törvény útján akartok tovább menni: lássuk, mire jutunk saját erőnkből. (Olyan ez, mintha az adós szolga azt mondta volna: megható, hogy ilyen nagylelkű vagy, uram, de én csak kölcsönként fogadom el tőled az elengedett összeget, meglátod, rendezni fogom adósságomat…)

   Pál az Ábrahám példájára hivatkozik. Hitt Ábrahám, és Isten azt számította be neki igazságul. Nem az a nagy, amit Ábrahám produkált, hanem az, amit Isten tett érte, és amit Ábrahám – engedelmeskedve – elfogadott. A „törvényeskedés” Isten kegyelmét, az ő irgalmát sérti meg. Mintha egy orvos súlyos betegségből gyógyítana, kezelne ki valakit, és az azt mondaná: persze, elismerem a segítséget, de igazából az hozta állapotomban a döntő fordulatot, hogy én elkezdtem tornászni, almát enni, stb. Amit én tettem, amit én teszek… (Ének: „Mindent csak én, semmit te”. )

   Akkor hát semmit nem kell tennünk? Dehogynem! Életünket annak kell szentelnünk, aki ingyen kegyelemből megmentett. Neki kell engedelmeskednünk, teljes szívből, lélekből szeretnünk őt.  De ez a hála jele, és nem érdemszerző cselekedet, amivel Istent arra kényszerítenénk, hogy könyörüljön rajtunk.

   Nagy erőtlenségünk, hogy hiányzik belőlünk az őszinte hála. Ez ránk, reformátusokra különösen jellemző. Olyan felületesek, sőt cinikusak tudunk lenni!  Azt bizonyítja ez, hogy nem ismertük fel igazán a kegyelem jelentőségét. Mert ha igen, akkor „nem tehetnénk, hogy háládatosság gyümölcsét ne teremjük”(HK).

   Ábrahám hit által kapta az ígéretet: „általad megáldatnak a föld minden nemzetségei”. Az áldás forrása Isten… Ő nem azt mondta Ábrahámnak: mivel annyira igaz vagy, annyi érdemet szereztél, ezért tebenned sokan áldást nyernek. Nem, hanem mert hittél, mert elfogadtad Isten gazdag kegyelmét, áldását, azért annak továbbadója leszel. Az áldás hitből van, hit által lesz a mienk.

   Aki a törvény cselekedeteiben bízik, az átok alatt van. Mert írva van: átkozott minden, aki meg nem tartja mindazt, ami megíratott… és erre senki sem képes! Képzeljük el: van egy ország, ahol kihirdetik: a rabszolgák szabaddá lehetnek, ha 10 millió eurónak megfelelőü összeget befizetnek az államkasszába.  A másik lehetőség: személyes kéréssel fordulnak a királyhoz, aki minden hűséges alattvalójának kegyelemből szabadságot ajándékoz. Van, aki azt mondja: én restellek kegyelemért folyamodni. Ott van számára a másik út. Csakhogy azt az összeget soha nem tudja összegyűjteni. Átkozott, szerencsétlen marad, mert reménytelen képzelgésekbe kapaszkodik, mert rabszolgaként fog kínlódni, tengődni élete végéig, valójában konoksága büntetését hordozva.

   Krisztus váltott meg a törvény átkától, mondja ki a nagy, felszabadító igazságot Pál apostol. Nem is akárhogy: átokká lett értünk. Magára vette bűneink átkát. Ezzel valósággal kegyelemre „ítéltettünk”.

  Az Ábrahámnak ígért áldás Krisztusban lesz a népeké, tulajdonképpen mindenkié - hit által. Elfogadás által. Isten Lelke segít ebben. Az Atya kegyelmet kínál fel, a Fiú életével szerzi meg számunkra, a Lélek gerjeszti bennünk a hitet.

   Istennek ez az ígérete, végső akarata tehát Krisztusban adatik Ábrahámnak és az ő utódainak. Előbb volt az ígéret, a kegyelem, mint a törvény. A törvény csak még világosabbá tette a kegyelem szükségességét.

   Azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet. 430 év - elgondolkoztató érv. Kérdezhetjük mi is a saját körükön kívűlieket kárhoztató testvéreinktől, akik olyan egyházakhoz (vagy szektákhoz) tartoznak, amelyek az elmúlt 150-200 évben keletkeztek: ha a nagy, egyedül üdvözítő bibliai igazságot Amerikában fedezték fel, akkor mi történt 1800-1900 éven át az egyházzal: az apostolokkal, az első keresztyénekkel, hitvalló emberekkel?

   Nem a törvény alapján, hanem kegyelemből. Nem a törvény vezet el a kegyelemig, hanem a kegyelem a törvényig: a szeretet, a szolgálat törvényéig. Ámen.

 

 

Gal 5, 13-15 (vázlat)

 

13 Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.

14 Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 3Móz 19,18

15 Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, el ne emésszétek egymást!

 

 

    Az ige először tisztázza, hogy szabadságra rendelt minket az Isten Krisztusban. Milyen jó ezt hallani!  Számunkra nagyon fontos a szabadság.  Nemcsak külső - társadalmi, politikai – értelemben (bár nem kis dolog, hogy nem üldöznek hitünkért, szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat, használhatjuk nyelvünket, persze, vannak korlátozó szándékok, de alapvetően rajtunk múlik, hogyan élünk az említett lehetőségekkel), hanem belső vonatkozásban is. Ez a személyes, belső szabadság azt jelenti, hogy bölcsen, helyesen tudok dönteni, a jót tudom cselekedni. Nem a bűnök, nem indulataim irányítanak, nem mások befolyásolnak (aki a bűnt cselekszi, az szolgája a bűnnek), hanem Krisztus szerint gondolkodom, élek, szolgálok (akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad.)

   A szeretet, a szolgálat szabadsága ez. Vajon ez mutatkozik meg bennünk, közöttünk? Gyakorlatiassá téve ezt a tanítást: vajon, ha senki nem akadályoz meg abban, hogy hallagassam az igét, hogy ápoljam a közösséggel való kapcsolatot, teszem-e, jövök-e? Ha senki nem kötelez arra, hogy elhagyjam keresztyén hitemet, akkor megélem-e azt a szó igazi értelmében? Ha senki nem kényszerít arra, hogy gyűlöletben, haragban éljek, akkor tényleg békesség van-e a szívemben? Meg kell látnunk, hogy a legnagyobb visszahúzó, megkötöző erők éppen bennünk vannak.

   Figyelmeztet az apostol: a megvallott, a hirdetett, a hangoztatott szabadság nehogy kifogás legyen. Reformátusokként szívesen (és fölényeskedve) hivatkozunk arra, hogy nekünk nem kell keresztet vetni, böjtölni, (szinte babonás félelemmel) szigorú egyházi előírásokat betartani, tudom is én milyen vallásos szertartásokat követni… de ez a „hitvallásunk”sokszor nagyon fellengzősen hangzik, hamis kimagyarázkodásul szolgál. Valójában lelki”pongyolaságunk”, közömbösségünk, érdektelenségünk, sőt: erkölcstelenségeink takarója. (Aki kegyelmi rendelettel szabadul a börtönből, annak a visszanyert szabadságáért már semmit nem kell tennie, másfelől nem engedhet meg mindent magának: a kapott kegyelemhez mérten kell élnie. Elég rosszak az amnesztiás statisztikák!) Írva van: Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat (Zsid 12, 14).

   Igen, nekünk nem külső előírásokra kell figyelni, hanem a Lélek vezetésére: nekünk szabad a közösségért fáradozni, másokhoz önzetlen szerettel odafordulni, Isten dicsőségét hirdetni, és ezt nem intézményi parancsra, hanem örömmel, öntudatosan. A szabadság kritériumait nem alábbengednünk kell, hanem magasabb szintre emelnünk. Nehogy ürügy legyen a testnek, az emberi akarásnak, nagyravágyásnak, mondja az apostol, hanem mindenben a szeretet törvényét kövessük. Lelki értelemben az számít szabad embernek, aki a szeretetre, a békességre szabad.

   Az egész törvénynek ez a lényege (hogy ne öncélú, szőrszálhasogató törvényeskedésre, de hálára, szeretetre indítson.) Az ige ezt kéri számon tőlünk, és erre biztat: vigyázzatok, álljatok meg a hitben, és legyetek a krisztusi indulat képviselői. Ha igazi, bölcs, mély szeretet van bennetek egymás iránt, akkor van tisztelet is, akkor a viták is okos döntésekben végződnek, akkor megbecsülitek, támogatjátok egymást. Ha igazi szeretet van a családokban, akkor van békesség, növekedés, gyarapodás, öröm, ha szeretet van a gyülekezetben, akkor van összetartás, példamutatás, előrehaladás.

   Megszólal a figyelmeztetés is: a másik út a szétzilálódáshoz, a meggyengüléshez vezet. A Sátán az álnok megosztó. A Krisztus szeretetét fogadjátok be, ápoljátok, éljétek meg, és akkor kiárad rátok – és általatok másokra - az ő áldása, felragyog az ő világossága. Ámen.

 

 

 

Gal 6, 11-18 (szombat este, vázlat)

 

11 Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel!

12 Akik testi értelemben akarnak tetszést aratni, azok kényszerítenek titeket arra, hogy körülmetélkedjetek, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne üldözzék őket.

13 Mert akik körülmetélkednek, maguk sem tartják meg a törvényt, hanem azért akarják a ti körülmetélkedéseteket, hogy a ti testetekkel dicsekedhessenek.

14 Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.

15 Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés.

16 Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és Isten Izráelének! Zsolt 125,5

17 Ezentúl senki se okozzon nekem fájdalmat, mert én Jézus bélyegeit hordozom a testemen!

18 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel, testvéreim. Ámen.

 

   Egy kedves, személyes beszólással, vagy beírással kezdődik a mai igeszakasz, ami tkp. a galatákhoz írt levél záró része.

  Nézzétek, mekkora betűkkel írok! Feltételezzük, hogy az apostolnak már romlik a testi látása (és egyre inkább tisztul a lelki). Az élet rendjéhez tartozik a mi külső emberünk gyengülése (sorra érkeznek a jelzések), de vajon közben újul-e a belső, a lelki?

   Pál apostol tanítása is e téma körül forog: most testi sikerre törünk, vagy lelkire. Emberi elvárásra, tetszésre figyelve buzgólkodunk, vagy Istennek engedelmeskedünk? Nem is olyan egyszerű kérdés. Ha reális alternatívaként állna előttünk: elismertség, gazdagság, csillogás-villogás, irigylésre méltó, felfutó karrier, vagy őszinte Krisztus-követés alázatban, talán üldözésben, vajon jól tudnánk-e, hogy melyiket válasszuk?

   Az apostol kényszerről beszél. Valóban, óriási nyomás, valóságos lelki erőszak nehezedik ránk.  A divat kényszere, az elvárások kényszere, a mások véleményének kényszere. Ezeknek szorításában a szabadság – amiről sok szó esett előbb – a mi szemszögünkből nézve szinte csak illúzió. Melyik fiatal választja a menő, sok izgalmat kínáló, bár Istennel nem számoló életforma helyett a tiszta, becsületes, istenfélő életet? Most, amikor ezer csábítóbb lehetőség kínálkozik. Ki választja a nehezebbet? „Ha nincs is társam…”

   Pál tesz még egy éles szemű megjegyzést a galaták körül sürgölődő térítőkre. Ők sem tartják meg a törvényt, csak a ti testetekkel akarnak dicsekedni: igazából trófeáknak néznek. Íme, ezt is sikerült behálózni, megnyerni magunknak (az igazságról beszélnek, de valójában emberi ambíciók vannak a háttérben). Gondoljunk a szekták ügybuzgalmára, de akár más mozgalmak igen-igen nagy iparkodására, hogy híveket toborozzanak. Világmegváltó elméletek születnek, mindent tudó vezetők, guruk osztják az eszet, nagy leleplezések történnek. Az evangélium elnémíttatik.

   Minden sátáni, ami Krisztustól akar elszakítani. Ami valamivel helyettesíteni vagy pótolni akarja őt. A pók először harcképtelenné teszi áldozatát. Bekeni maga termelte ragaccsal a lábait… Előbb elszakítanak a közösségtől mákonyos tanaikkal, szétszálaznak minden bizalmi kapcsolatot…

  Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével. Ez értékrendem alapja és csúcsa. Nincs más mondanivalóm, nincs más bizodalmam. Ezzel dicsekszem: (nem a kereszttel, mint szimbólummal, hanem mint) Krisztus végtelen szeretetének bizonyságával, ami által keresztre feszíttetett a világ számomra. Aminek újjáteremtő erejét katartikus módon megtapasztaltam. Azt hirdetem, ami nyilvánvalóvá lett bennem.

   Krisztushoz képest semmi nem adhat többet, ha benne vagyok, akkor külső dolgok nem számíthatnak lelki előnynek (ha valaki körül van metélve, ne emlegesse, ha nincs körülmetélve, ne gondoljon vele). Egyetlen szempont van: az új teremtés, a Krisztusban megújult élet.  Ha valamit fontosnak tartunk Krisztus mellett, az bálvány lesz. Még ha – úgymond - a Bibliából vesszük is. A körülmetélkedés valóban az Ószövetség egyik fontos jele, törvénye volt, a szombat is, az áldozatok is… de ószövetségi parancs a vétkesek megkövezése, az ellenség kiirtása is, stb.

  Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek. Ha körülmetéltek, de nem tartom semmire, ha nem metéltek körül, de nem zavar, mert Krisztusban mindent megnyerek. (Ha Isten egyszülött Fiát adta, mit emlegethetek én még fel mellette?)  

   Nem a törvény bélyegét, hanem a Jézus bélyegeit hordja az apostol. Gondolhatunk külső sebekre (stigmák?) is, de sokkal inkább a teljes, testestől-lelkestől való odaszánás „bélyegére”. Amiről felismerem, amiről felismernek, hogy a Krisztusé vagyok.

   A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel, testvéreim! Ámen.

 

 

Mk 1, 1-8  (vas.du., vázlat)

 

1 Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete.

2 Amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; Mal 3,1

3 kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”, Ézs 40,3

4 megjelent Keresztelő János a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára.

5 Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek is mind, és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban.

6 János teveszőr ruhába volt öltözve, derekán bőrövet viselt, sáskát evett és vadmézet. 2Kir 1,8

7 Ezt hirdette: Utánam jön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam.

8 Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni. ApCsel 1,5

 

 

   A HK a 18. kérdésre válaszolva (honnan tudod ezt, mármint azt, hogy Krisztust Isten tökéletes váltságunkra rendelte) így fogalmaz: „a szent evangéliumból, melyet Isten a paradicsomban jelentett,… végre egyszülött Fia által beteljesített”. Krisztus az evangélium kezdete és kiteljesítője.

   Az általa megvalósuló, őreá néző evangélium új kezdetet jelent az embernek az Istennel való kapcsolatban. Bűneinek bocsánatát, lázadásában békességet, elveszettségében megtartatást. Nézz Krisztusra, megérted az evangéliumot, megérted az Isten veled való akaratát! 

   Márk a jó hírről szóló bizonyságtételét nem a részletekkel kezdi. Egyből a Jézus küldetésének a lényegéről beszél. Hivatkozik az útkészítőre is, Keresztelő Jánosra, akiről már Ézsaiás is jövendölt. Az akkori keleti világ uralkodóinak gyakorlatához tartozott: követeket küldtek maguk előtt… Krisztus számára nem a dicsőség, hanem a szolgálat útját kell előkészíteni. 

   Útkészítő, aki felhív az útkészítésre. Bűneinket nekünk kell megbánnunk, a szívünket nekünk kell megüresítenünk, és megnyitnunk. Mi sokszor valami nagy belső megragadottságra várunk (biztos, vannak ilyen pillanatok is az életünkben): pedig alázatban, töredelemben kell készítenünk a szívünket, kell keresnünk Isten akaratát, kell Krisztust várnunk, rá figyelnünk. Milyen nagy akadályok tornyosulhatnak elénk! Aki soha nem teszi félre a munkát, aki soha nem szán időt, aki soha nem száll magába, nem áll meg őszintén Isten színe előtt, nem kéri imádságban Isten Lelkének vezetését… Miként folytathatnánk istenfélő életet, ha nem törekszünk erre? Akarnunk kell, meg kell fogalmazódjék szívünkben a vágy… engednünk, hogy Isten Lelke betöltsön, irányítson! 

   Megjelent Keresztelő János… Tudjuk, hogy a Krisztus nyilvánosság elé lépését csodák előzték meg, de Márk a célra összpontosít. Ott van János, aki a Krisztus megérkezését és a megtérést hirdeti.

   Kiment hozzá Júdea egész vidéke, a jeruzsálemiek is mind. Nagy megmozdulás volt… az emberek szíve tele volt várakozással, Isten Lelke ébresztette ezt az éhséget… és elindultak keresni… Nem ültek tétlenül. Ha küld az Isten, menj! Ki kell mozdulni, el kell indulni! Egy helyben toporgunk, és panaszkodunk, hogy nincs haladás, növekedés.

   Megvallották bűneiket... Ezzel a lépéssel sok bajunk van. Addig nincs igazi megtisztulás. Hányan panaszkodtak nekem másokra? Százak. Hányan jöttek azzal, hogy valamilyen bűnükről akarnak beszélni. Nagyon kevesen. Pedig sok mindent leplezgetünk magunkban: sértést, bántást, sőt bántalmazást (akár családon belül is), visszaéléseket, szenvedélyeket, hazugságot, hűtlenséget, gonosz vágyakat, indulatokat. Bűnbánat nélkül nincs megújulás. Tovább görgetjük, takargatjuk, magyarázzuk, elkönyveljük… de nem tisztulunk, nem szabadulunk meg.

   A keresztelés a megtisztulást jelképezi (milyen jó lenne, ha a víz mindent lemosna!), és tudjuk, hogy egyértelműen a Krisztus vérére utal, ami által valóban megtisztulunk bűneinktől.  (Egy férfi indulatosságában véresre pofozta a szomszéd gyermeket… saját fiacskája látta a szörnyű jelenetet… nagyon felkavarta, nagyon bántotta a lelkiismeretét… aztán fogta magát, átment a szomszédba azzal, hogy apja nagyon sajnálja, ami történt, és átküldte őt, hogy visszaadják neki a verést. Az ügy megoldódott… bocsánat, békesség lett belőle.)

   János egyszerű életet élt… szinte remeteként, a világtól elfordulva. (Túl magához köt, tudatosan kell keresni a lelki függetlenséget…) Világosan, pontosan ismeri a feladatát, szerepét (jaj, milyen nagy dolog ez!): utánam jön. Keresztelő János puritán életformájával, rendíthetetlen kiállásával (nincs veszítenivalója) kivívja az emberek elismerését, tiszteletét. De tudja, hogy utána jön… Attól vagyok én valaki, azt teszi értelmessé a szolgálatomat, hogy valakire rámutatok. Kire mutat az életünk? Kiről zsól? Önmagunkról? Akkor nagyon szánalmas az.

   Erősebb nálam, ő az igazán méltó, aki isteni tisztasággal, hatalommal jön. Szentlélekkel. Én csak kiábrázolom azt, amit ő véghez visz. Mutasson az életünk hitelesen arra, amit Krisztus betelejesített! Ámen.     

 

 

Mk 1, 21-28    (szombat este, vázlat)

 

21 Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton pedig azonnal a zsinagógába ment, és tanított.

22 Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.

23 Éppen ott volt a zsinagógájukban egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel:

24 Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje.

25 Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle!

26 A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, és hangos kiáltással kiment belőle.

27 Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok engedelmeskednek neki.

28 És gyorsan elterjedt a híre mindenfelé Galilea egész környékén.

 

   Kapernaum ­ - tengerparti halász városka (Jézus korában kb. 1.000- 1.500 lakossal). Náhum városa? Jézus többször megfordult ott. Kr. u. a 11. században elpusztult (keresztes háborúk következtében). Az ásatások során előkerültek a zsinagóga romjai. Nem az épületek tartanak meg: az élő hit. Jézus bement szombaton a zsinagógába… és tanított. Kereste ennek alkalmait. „Azért jöttem, hogy mennyei Atyám akaratát tegyem.”

   Csodálkoztak a Jézus tanításán: hatalommal szólt. Hitelesen, erővel, világosan. Ő a testté lett Ige. Úgy beszélt, hogy megéreztette az emberekkel az Ige hatalmát. Mi hajlamosak vagyunk lebecsülni azt. Ismerjük a pénz, a gazdaság, a népszerűség hatalmát … de a Jézus szabadító hatalmát ismerjük-e?

   Az írástudók a törvényig jutottak el. A törvény szigoráig. Jézus a kegyelem üzenetét hirdeti. Az egyház sokszor csak az írástudók tudományát képviseli. (Megszabjuk a kegyelem törvényeit.)

   Ott volt egy tisztátalan lélektől megszállott ember. Különös kifejezés. Voltak betegségek, amiket az akkori emberek így írtak körül, így magyaráztak. De vajon hogy állunk ma ezzel a kérdéssel? Vajon a modern embert nem szállja meg az önzés, a hitetlenség, a gyűlölködés, a pénzsóvárgás tisztátalan lelke, ami ugyanúgy megnyomorítja, mint akármilyen betegség? Úgy legyintünk erre, nyilván az orvostudomány sem foglalkozik vele, pedig nagy bajokat, nyomorúságot okoz… családokban, közösségekben. Nincs lepra, pestis, kolera, vérhas, torokgyík, de a hitetlenség végzi a maga pusztítását. És nincs rá gyógyszer, nincs terápia, nincs kezelés. Csak Krisztus tud megszabadítani. Igaz, ugyanott vagyunk, ahol az akkori kor embere, csak problémáink sokkal nyilvánvalóbban lelki természetűek. Beteg a világ, sok tisztátalan lélek uralkodik. Isten Lelkének erejére, tisztaságára, békességére van szükségünk.

   Mi közünk hozzád? Nagyon modernül hangzik. Sokan mondják, vagy üzenik ezt. Akiknek nem kell az Ige, az evangélium, a hit, a közösség. Megvagyunk. Gazdagok, mindennel beteltek, csak a lelkünk éhezik és nyomorog. Csak közösségeink mennek tönkre. Azért jöttél, hogy elpusztíts minket. Igen, ami rossz, attól meg akar Krisztus szabadítani. Csak mi már nem tudunk különbséget tenni. A rosszat jónak látjuk. Ki akar lemondani bűneiről? Jobban ragaszkodunk azokhoz, mint az életünkhöz.

  Csodálkozunk, ez a beteg tudja: te vagy az Isten Szentje. Mintha leleplezés lenne. Tudom ki vagy, nem tudsz újat mondani. Tudjuk, hogy kicsoda Jézus, ismerjük az életrajzát, de tudjuk-e azt, hogy ő tud megszabadítani, megváltani. (Hiába ismerek jól egy orvost, ha nem fordulok hozzá súlyos betegségemmel.)  

   Jézus rászól… kiűzi. Meggyógyítja, megszabadítja. A megkötöző gondolatoktól, a bűnnek kényszerétől, gonosz indulatoktól.  Krisztus közelében, jelenlétében minden a helyére kerül, rendbe jön. Isten szólt, és világosság támad. Krisztus szól, és békesség születik.

   Mindnyájan megdöbbennek. Úgy szokták meg, hogy a betegség, a gonoszság uralkodik az emberen, hogy az megnyomorítja, tönkre teszi. Úgy szoktuk meg, hogy… pedig van új élet, van megtisztulás, van szabadulás Krisztusban.

   Elterjedt a híre Jézusnak. Szabadító hatalmának. Megváltó szeretetének. Járja be ez ajó hír a mi otthonainkat, gyülekezetünket is! Ámen.         

 

 

Mk 1,32-38 (szombat este, vázlat)

 

32 Estefelé pedig, amikor lement a nap, hozzávittek minden beteget és megszállottat;

33 és az egész város összegyűlt az ajtó előtt.

34 Sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben sínylődtek, sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte megszólalni az ördögöket, mivel azok ismerték őt.

35 Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.

36 Simon és a vele levők azonban utánasiettek,

37 és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: Mindenki téged keres.

38 Ő pedig ezt mondta nekik: Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert ezért jöttem.

 

 

    Márk Jézus messiási hatalmának bemutatására összpontosít. Rengeteg gyógyítási történetet ír le… az első fejezetben mindjárt négyet. A betegségek legyőzése, és kivált az gonosz lelkek kiűzése egyértelműen bizonyítja, amit az evangélium első sorában megfogalmaz: Jézus Krisztus az Isten Fia.

   Jézus Kapernaumban van, bemegy a zsinagógába, egy tisztátalan lélektől megszállt embert gyógyít meg, majd elmegy a Péter anyósához, akit súlyos láz gyötör, és – olvassuk - Jézus „odalépve…” (31. vers.)

    Estefelé pedig, amikor a nap lement, minden beteget hozzá vittek, és az egész város összegyűlt a ház előtt. Sok-sok betegre és az őket hozó, kísérő nagy tömegre kell gondolnunk (a történészek szerint 1.000-1.500 lakosa lehetett Kapernaumnak a Jézus korában).

  Sokakat meggyógyított, akik különféle betegségben sínylődtek… valószínű, nem is jutott el mindenki Jézus elé. De vajon mit jelent ez a mondat: sok ördögöt kiűzött. A mai orvostudomány nem ismer ilyen diagnózist. De vajon nincs-e hatalma a kísértőnek fölöttünk, vajon a gonosz indulatok, az irigység, önzés, nagyravágyás, a bosszú lelkülete, vajon különböző bűnök, szenvedélyek nem tesznek-e megszállottá, vajon ezek nem teszik-e tönkre az életünket, jobban, mint akármilyen betegség?  A modern ember tagadja a gonosz létezését, és mégis a gonoszság uralma alatt él. Ismeri Jézust, de nem hisz benne. Pedig nagy szüksége van az ő megszabadító hatalmára!

   Jézus tehát mind testi, mind lelki értelemben gyógyít, helyreállítja a test-lélek egyensúlyát. A szó igazi értelmében áldott orvos ő.

   Aztán olvastuk, hogy nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy csendes helyre imádkozni (az evangélium kronológiája szerint ez vasárnap reggel volt). Keresi az Atyával való háborítatlan közösséget… az alkalmat az Isten szeretetével való feltöltekezésre. Mennyire fontos ez: ha így indulnának napjaink, akkor biztos, hogy több lenne a békességünk, akkor többet tudnánk adni embertársainknak. Lelkileg sokszor azért vagyunk olyan erőtlenek, azért vagyunk a nulla szinten, mert nem merítünk a kegyelem forrásából. (Történet…)

  Simon Péter és a többiek utána siettek, megkeresték, és azt mondták neki: mindenki téged keres. Jézus meglepő módon azt válaszolja nekik: menjünk máshova. (Néhány nap múlva visszatér.) Jézus nem népszerűséget akar, hanem minél több emberhez el akarja juttatni az evangéliumot. Ez az ő küldetése. Hogy hirdesse az Isten országát, az üdvösséget, vigye az Isten békességét, kiűzze a rosszat, a gyűlölködést, haragot. Ez a legnagyobb csoda.

   Ma is ezt végzi Igéje és Szentlelke által. Áldott legyen az ő neve! Ámen.      

 

 

Mk 3, 7-12 (szombat este, vázlat)

 

7 Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tengerhez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából

8 és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett.

9 Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte.

10 Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék.

11 Amikor pedig meglátták őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia!

12 Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő.

 

    Halljuk az Igéből, hogy Jézus visszavonul: van a mi életünkben is színre lépés és visszavonulás, szolgálat és erőt gyűjtés.

   De Jézus nem sokáig lehet csupán a tanítványaival, mert nagy sokaság követi. Talán kíváncsiak lennénk arra, hogy Jézus milyen terv, munkabeosztás, milyen stratégia alapján végezte szolgálatát. Úgy gondolom, hogy állandóan Istenre figyelve tette ezt, és mindig küldetésének legfontosabb célját tartva szem előtt: a világ megváltását.

   Sok helyről – egész Izraelből, sőt még a pogány területekről is - jönnek Jézushoz az emberek betegségeikkel, gondjaikkal, kérdéseikkel, békességet, reménységet keresve, az Isten országának jó hírére szomjazva. Jézus a közvetítő az isteni kegyelem és az emberi nyomorúság között.

    Mert hallottak róla, hogy milyen nagy dolgokat tett. Tudunk-e róla, hogy milyen nagy dolgokat tett Krisztus értünk? Tudunk-e valóban megváltásunkról, az ő bocsánatáról, terhünket magára vevő jóságáról, megtartó szeretetéről? Ha pedig ismerjük a kegyelem csodálatos munkáját, akkor mások megtudnak-e valamit abból általunk? Mit hirdet az életünk? Ez az ismeret sokszor nagyon hiányzik az életünkből! Máshol, másnál, másban keressük a nagy dolgokat: földi célokban, sikerekben, anyagiakban, szenvedélyekben.

   Jézus szólt a tanítványoknak, hogy készítsenek elő egy csónakot, hogy a sokaság ne szorítsa össze őket, ne rohanjon rájuk. Nagy volt a tolongás Jézus körül… ez pozitív dolog önmagában, ahogy az emberek találkozni akarnak vele, de sokan csak a szenzációt keresik, csak a csodákat lesik, esetleg csak a testi gyógyulásra vágynak. Nem ismerik fel Jézusban a Megváltót, aki meg tudja bocsátani bűneiket, aki az üdvösségre hívja őket.

   Jézus sokakat meggyógyít, és a kinek valami baja volt, igyekezett Jézus közelébe érni, hogy megérinthesse őt. Kérdés lehet az itt, hogy az érintésben hittek az emberek, vagy Jézusban? Babonás hit volt a szívükben, vagy személyes, Jézusra tekintő? A vérfolyásos asszony – bár először ő is „csak”megérintette az Urat – a Jézus hatalmában hitt. Elsősorban a gyógyítóban hitt, és általa a gyógyulásban. Jézus nem egy csodadoktor, hanem a legszemélyesebb értelemben az én Uram, aki meg tud gyógyítani, tisztítani. 

   Jézus ördögöket is űz. Márk evangéliuma – hallottuk – gyakran beszél erről. A „tisztátalan lelkek” nem a régi világképhez tartozó, különböző betegségek magyarázataként előrángatott, elképzelt lények, hanem az ember megkötve tartó gondolatok, gonosz indulatok pusztító hatalmának a „megtestesítői”.    

    Ez a „háttérhatalom” ma sem kevesebb nyomorúságnak, bajnak, lelki szerencsétlenségnek az oka. A tisztátalan lelkek ismerik Jézust… tudják, hogy ki ő, egyenesen hitvallásszerű, amit mondnak: te vagy az Isten Fia (Péter apostol vallomása, a pogány százados bizonyságtétele is így hangzott), és mégis valami hamisan cseng ebben. Máshol elhangzik: de mi közünk nekünk hozzád? Azt hiszem, valóban ez a legördögibb: tudni, hogy ki Jézus, és mégis a másik oldalon állni. A kísértő nem mindig a tagadással jön. Van, amikor Jézus le nem hazudható kegyelmének elismerése mellett azt ültetei szívedbe, értelmedbe: nincs szükséged rá. Ne érdekeljenek a lelki dolgok! Ő az Isten fia, én az általad birtokolható világ ura vagyok. Törődj a földi dolgokkal!

   Jézus szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő. Jézusnak nem hamis bizonyságtevőkre van szüksége, hanem olyanokra, akik engedelmeskednek neki. Legyünk Krisztusnak az ő szabadító, gyógyító irgalmát hirdető tanúi! Ámen. 

 

 

Mk 16, 19-20 (vázlat)

 

19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. 1Tim 3,16; Zsolt 110,1; Zsid 1,3.13

20 Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. ApCsel 3,16; Zsid 2,4

 

   Az evangélisták nagyon röviden írnak Jézus mennybemeneteléről. Máté a szereztetési igével zárja, amelyben elhangzik az univerzális ígéret: veletek vagyok minden napon… Lukács megnevezi a helyszínt (Betánia), ír arról, hogy Jézus megáldotta a tanítványokat, akik végül örömmel tértek vissza. Aztán rendszeresen a templomban voltak.

   A János evangéliumában – hallottuk a felolvasásban – Jézus azt ígéri, hogy ő majd újból eljön, ebben implicite benne van az is, hogy el fog menni, de a részletekről nem ír az apostol. (Jézus a János evangéliumában beszél a legtöbbet arról, hogy ő elmegy az Atyához.)

   A legteljesebb leírást a Jézus mennybemenetelével kapcsolatban a Cselekedetek könyvében találjuk (a legelfogadottabb nézet szerint ennek szerzője Lukács, az evangélista). Itt még pontosabb a helymeghatározás: az Olajfák hegye, közel Jeruzsálemhez. Itt olvasunk a mennyei követekről, angyalokról, akik intik, emlékeztetik a tanítványokat. Hallunk arról, hogy a tanítványok együtt imádkoztak egy jeruzsálemi felházban, emeleti szobában. Mindez már a pünkösdi eseményre mutat.

   Az apostoli hitvallásban is egy rövid kijelentés szól Jézus mennybemeneteléről: felment a mennybe, de hozzá teszi hitvallás (éppen Márk evangéliumára utalva): ott ül a mindenható Atya Isten jobbján. Ez a Krisztus megdicsőülését jelenti, azt, hogy ő a mennyei Atyától csodálatos méltóságot nyer. (Oly nevet adott neki, mely minden névnél feljebb való, írja Pál a Filippi levélben).

   Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele, kérdez rá a HK (51). Először azt, hogy Szentlelke által belénk, az ő tagjaiba mennyei ajándékot áraszt, másodszor, hogy hatalmával minden ellenség ellen oltalmaz és megtart. Ajándékot kapunk.

   A legnagyobb ajándék a hit - hogy Krisztus véghezvitte, betetőzte megváltásunkat-, és az ebből fakadó bizalom, békesség. De beszélnünk kell a Lélek egyéb gyümölcseiről is: öröm, reménység, bölcsesség, szeretet. A másik „haszon”: Krisztus hatalma alatt, az ő oltalmában élünk. Külső, belső ellenségeinkkel szembeni küzdelmeinkben bátorságot és erőt kapunk a kitartásra, győzelemre.

   Márk evangélista egészen tömören számol be a Jézus mennybemeneteléről. Miután ezeket mondta – az előző részben a tanítványoknak adott küldetésről olvashatunk, az evangélium hirdetésének megbízatásáról, és az annak befogadását követő jelekről. Sokatmondó, hogy Jézus nem hagyja övéit tanácstalanságban. Tanítja, inti őket, szívükre beszél, felkészíti a szolgálatra, a hitben való járás időszakára, a Szentlélek vezetésére. Beteljesedik rajtuk is, és rajtunk is Krisztus ígérete: tiveletek vagyok. Egy pillanatra sem hagy magunkra. Igéjének igazsága, a Szentlélek világossága jelzi az irányt számunkra. Vajon figyelünk-e? Nem a kijelentés, hanem tekintetünk lett homályosabb, nem a Lélek, hanem hitünk lett erőtlenebb.

   Felemeltetett (felvétetett) a mennybe. Magyar nyelvünk különbséget tesz az ég és a menny között (mennyen és földön, égbolt, stb.). Gyermekek szokták kérdezni: hol van a menny? Nincs messze egyikünktől sem. Isten országa tibennetek van, mondja Jézus. Közel van („látó- és hallótávolságra”: István látja az ember Fiát állni Isten jobbja felől, Saul hallja a mennyei szózatot), áthatja mulandó világunkat, de tökéletlenségünk nem tudja befogni, még elképzelni sem annak teljességét. Egy valóságos, a mienktől különböző „birodalom”, ahol Isten akarata tökéletesen érvényesül, amely magában foglal mindent, ami jó, ami szép, ami tiszta. „Amilyent szem nem látott, fül nem hallott…” Krisztus ebből a csodálatos világból jött el bűnös földünkre, és készített utat számunkra oda, ahol nem lesz sírás, fájdalom, elválás… Egészen személyesen fogjuk megélni annak boldogságát Krisztus érdeméért. Aki hisz, örök élete van…

   Az Isten jobbjára ült… Ez a mondat Krisztus hatalmát deklarálja. (Jákób kisebbik fia, Benjámin nevének jelentése: jobb-kéz gyermek.) A korabeli uralkodói szokásrend szerint a trónörökös ült a király jobbján. A 110. zsoltárban olvassuk: azt mondta az Úr az én Uramnak: ülj jobb kezem felől. Isten végtelen szeretettel szereti a Fiút – ez lesz nyilvánvalóvá.

   A tanítványok elmentek… Jézus megbízatásával, rájuk testált hatalmával, az ő lelki jelenlétének tapasztalatával, és hirdették az Igét. Sugárzott róluk Krisztus szeretete, az ő illatát árasztották, az ő világossága csillant meg a tekintetükben. (Milyen szükség van ilyen Krisztus illatú emberekere!)

   Sajátos küldetés volt az apostoloké, de nekünk is feladatunk az evangélium továbbadása, drága kincsének megosztása. Hogy életünk példázza az Isten igazságát, Krisztus szeretetét. Azért van annyi erőtlenség köztünk, azért üresek padjaink, házaink, mert nem vesszük ezt komolyan.

   Szép mondat az utolsó (a legrégebbi evangélium záró sora): az Úr pedig együtt munkálkodott velük! Elment, és mégis együtt maradt velük, velünk. Jelenlétét a szolgálatban tapasztalták/tapasztaljuk meg igazán. Az áldás, a jelek felülről adatnak azoknak megerősítésére, akik hittel engedelmeskednek. Ez a kijelentés, ígéret ma is hatályban van. Legyünk ennek boldog bizonyságtevői! Ámen.  

 

 

Mk 10, 17-31  (szombat este, vázlat)

 

17 Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?

18 Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.

19 Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” 2Móz 20,12-16; 3Móz 19,13

20 Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.

21 Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!

22 A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! Péld 11,28; Zsolt 62,11; 1Tim 6,17

24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!

25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.

26 Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet?

27 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges. Jób 42,2

28 Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.

29 Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért,

30 az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.

31 De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.

 

 

     Jézus útnak indul, hozzá fut valaki. Nem tudjuk, hogy valóban az üdvösség utáni nyugtalan vágy hajtja, vagy éppen sietős dolga van. Két üzletkötés között ezt is el akarja intézni, arra gondolván: jó, ha az ember odafigyel a lelkére is.

   A magatartás alázatos (térdre borul), a megszólítás udvarias, a kérdés direkt: mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet… Persze, jó, hogy ez a kérdés (is) foglalkoztatja. De ez a gazdag ember érezhetően úgy gondolja, hogy csak neki kell tenni valamit. Hogy ő – ha nagyon akarja - el tudja érni, meg tudja szerezni. (Végtére is egy minden tekintetben ambíciós személyről van szó.)  Ám ahhoz, hogy elfogadd az Isten ajándékát, nem valamit, hanem magadat kell odaadnod… Vagyonoddal, érdemeiddel nem tudod kiváltani magad az elveszettségből az üdvösségre… Valaki már megváltott. Vele kell alkut kötnöd. Tőle kell átvedd az ajándékot. Ez személyes odaadást követel tőled. 

   Jézus visszautasítja a megszólítást. Csak Isten jó, őt keresed? Majd a parancsolatokra hivatkozik. Vannak egyértelmű dolgok. Sokszor elspiritualizáljuk a keresztyén életet… pedig a szülők tisztelete, a tiszta, becsületes élet, stb. megkerülhetetlen.

   A válasz gyors és magabiztos: ifjúságomtól fogva. Nemcsak az önelégültség, önteltség hangját kell kihallanunk, hanem az őszinte törekvését is. Tényleg Isten szerint akarok élni. Legjobb tudásom szerint igyekszem megfelelni neki. Ez tiszteletreméltó. Vajon hányan törekednek erre őszintén: a becsületességre, tisztaságra, igazságosságra?  Nemcsak képmutatás, nemcsak kegyes máz ez.

   Jézus megkedveli ezt az embert, mi is más szemmel nézünk rá. De Jézus szeretetéhez hozzátartozik az is, hogy rámutat a bajokra, hiányosságokra. Van valami, ami megkötözi az életedet, ez nem engedi, hogy valóban szabad légy. Add el, amid van! Valami, amihez görcsösen ragaszkodsz, ami mindennél fontosabb, aminek oltárán mindent feláldozol: idődet, kapcsolataidat, hitedet. Add el, add oda, és kincsed lesz a mennyben… Vajon jó üzleti ajánlat-e ez Jézus részéről? Van rá vevő? Valakinek fontos? Valaki él-e ezzel az ajánlattal? Mit adunk oda/fel a mennyeiért? A Krisztus követése életformája annak, aki az örök élet birtokosa. Nem lehet másként örök életet nyerni, illetve örök életet nyerve nem lehet másként élni.

   A 22. vers ennek az embernek a tragédiáját írja le. Nem tud lemondani a vagyonáról. Csak a halál veszi majd ki a kezéből. (Miért nem tudjuk elengedni azt, ami nem a mienk?)  Elborult az arca, szíve Árnyékot vetett rá a vagyona. Semmi ne kerüljön oda az Isten kegyelme és közéd!

   Jézus tanulságként fogalmazza meg: milyen nehezen mennek be Isten országába, akiknek gazdagságuk van, akiknek más reménységük van. A tanítványok megdöbbennek. Hogy van ez: Isten áldásai el tudnak választani tőle? Jézus még nyomatékosabban (és személyesebben) megismétli az előbbi mondatot, és egy meghökkentő hasonlattal toldja meg: könnyebb a tevének a tű fokán…

   Egy abszurd kép: vagy a tevének kell nagyon kicsinek lenni, vagy a tű fokának nagyon vastagnak. Vagy bűnöm kell elhanyagolhatóan kicsi legyen, vagy Isten kegyelme végtelen nagy (a végtelen értékek a fizikában is felfüggesztik a hagyományos törvényeket).  Istennél, Istennek minden lehetséges. Mi a mi gazdagságunk (amit olyan sokra tartunk)  az övéhez képest?

    Péter hangot ad a tanítványok lelkében kavargó nyugtalan kérdéseknek. Hogy van ez? Valamilyen gazdagsága, amihez ragaszkodik, mindenkinek van. Vagy csak az anyagiakra vonatkozik ez a tanítás? Mi mindent elhagytunk… 

   Aki elhagyott valamit/valakit értem, az evangéliumért, aki felismerte a legszükségesebbet, és azért félre tudta tenni a szükségeseket… az százannyit kap vissza (Isten bőségesen kárpótol). Már ebben az életben. Házakat, otthont, testvéreket.(„Foggal- körömmel harcoltam kis örökségemért, rájöttem: Isten az egész világot nekem, nekünk adta. Krisztusban minden teietek.”) Jövendő világban örök életet. Isten a legkisebbért is a legnagyobbat adja (nem adhat kevesebbet).

   Nagy sorrend-változások lesznek. Összeomlanak kimutatásaink. A Forbes-lista. Isten kegyelmének világában (Krisztuson látjuk annak jellemzőit) nem a földi rang, gazdagság számít. De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.

   Jézusnak ez a mondata belső logikájában, végkicsengésében is üzenet. Ha elsőből (mert nagynak képzelted magad, mert dacos és önző voltál) utolsó lettél (beismerted bűneidet, megaláztad magad, az Úrhoz tértél és őt szolgálod az övéinek szolgálván), akkor ugyanazon kegyelmi törvény alapján mindjárt első is leszel. (A mennyországba csak az első helyen, Megváltód mellett juthatsz be.) Ez az Isten akarata, ez a Krisztus küldetésének célja, a Lélek munkája. Ámen.