Mk  7, 31-37       (vas.de.)

 

   Jézus a mai Libanon területén járt. Kissé tovább, északra Szíria található, ahol napjainkban keresztyéneket üldöznek. Kegyetlen módszerekkel. Az ott élő hívők nemcsak a Jézus nevét hordják, sokszor a sorsát, mártíriumát is vállalniuk kell. Libanon keresztyénjeit maronitákként emlegetik, de az országban – furcsa mód - a föníciai megnevezés is a keresztyén mivoltra utal. Tírusz, Szidón ma is jelentős városok, Jézus korában kiemelkedő kereskedőközpontok voltak. Közismert: a föníciaiak találták fel a pénzt. A Bibliában a kananeus gyakran a kereskedő szinonimája. Ókori írók a tenger kalmárjainak nevezték őket, Nagy Britanniáig jutottak. Még egy érdekes mitológiai adalék: Europé – a  monda szerint tíruszi királylány, akit Zeusz elrabol és Kréta szigetére  visz. Nevének jelentése alkonyat, napnyugta, sötétség. Nem túl hízelgő. Hanyatló kultúra? Szükségünk van a Krisztus világosságára.

   Ez a föníciai asszony nem pénzt kér, hanem segítséget, gyógyulást. Jézus senkinek nem adott pénzt, vagyont – mégis sokakat tett gazdaggá. Lelkünk gyógyulására van alapvetően szükségünk.  Régebb a betegségeket valami megszállottságnak tulajdonították. Nem minden betegség megkötözöttség, de minden megkötözöttség betegség. Annyi minden megkötözi a mai embert is: nagyravágyás, önzés, stb. Egy tanulságos gondolatot olvastam a napokban: miközben mindig másak akarunk lenni, elhanyagoljuk feladatainkat abban a küldetésben, akik vagyunk.

    Jézus visszaindul …, gyógyító, megváltó hatalmának jó hírét hagyja maga mögött: az evangélium örömüzenetét. Van remény. Szíriában, Libanonban is.

   A Galileai tengerhez érkezik. Ez Jézus tágabb hazája. Galilea neve – elgondolkoztató módon – azt jelenti: a pogányok földje. Jézus nem a tisztákhoz, a tökéletesekhez jött. Galilea sok csodának a helyszíne. Ahol Jézus földi élete során az valósult meg, amit lelki értelemben Krisztussal mindenhol, mindannyian átélhetünk. Tízváros, Dekapolisz – a mai Jordánia területén helyezkedett el. Széleskörű autonómiát élveztek. Konkrét helyek, történelmi hátterek. Ma is, itt is, Erdélyben, Hétvár területén, kisebbségben. Isten számon tart.

    Egy süketnéma embert visznek Jézushoz. A) Viszik. Nem tudjuk, kik. De vannak valakik mellette. Valaki azt mondta: az út lényege az útitárs. B) Süketnéma. Ez a két fogyatékosság összefügg: aki nem hall, nem is tud beszélni. Ha nem hallunk, nem is tudunk bizonyságot tenni. „Mi módon higgyenek abban, akiről nem is hallottak?” (Róm. 10,14).

Van szelektív süketség is. Annyi mindennel tele a fülünk … A baráti tanácsot, a jó szót, Krisztus életre hívó üzenetét nem halljuk meg.

Azt álmodtam, hogy egy nagy városban voltam, egy forgalmas útkereszteződésben álltam, és valahogy megéreztem, hogy a következő pillanatban nagy baleset lesz … Berohantam a forgalom kellős közepébe, kétségbeesve kiáltottam, hadonásztam, senki nem figyelt rám … Mindenki el volt foglalva saját dolgával. Egy pillanat múlva az orrom előtt futott egymásba nagy robajjal a villamos, egy autóbusz és egy csomó jármű. Keservesen sírni kezdtem.  C) Jézushoz viszik – aki közbenjáró, közvetítő, áthidaló Isten és ember között, megromlott állapot és az újra megtalált békesség között. 

    Jézus félrevonta. Bár ez az ember nem hallott, belső csendben élt, de Jézus a figyelmét lekötő felszínes látványtól is el akarta távolítani. El kell csendesednem, meg kell kérdeznem: ki vagyok, mit akarok, mi az Isten terve velem. Irigyeljük a művészeket, ők hivatalból félrevonulhatnak. Persze, nem végleges állapot, az autóknak nem a töltőállomáson kell vesztegelni … De oda is be kell térniük. Nem kell a templomba költöznünk …, de szükségünk van a templom áhítatára, csendjére. Áldott dolog, ha Jézus félrevon. Népszerű kérdés: kivel szeretnél egy jót társalogni, kinek szeretnél kérdéseket feltenni? A listán ilyen nevek szerepelnek: Einstein, Napóleon, Platón. Isten is. Ő azonban a kérdező. Valaki azt mondta: az Istennel való párbeszéded nem akkor fejeződik be, amikor te akarod.

    Furcsa gyógymód. Ma Jézus praxisát ma azonnal felfüggesztenék, komoly bírságokat rónának ki rá, mert nem felel meg az uniós szabványnak. Számomra a közelséget, személyességet jelenti. Az emberi, sőt, az isteni melegséget. Jézus érezhető érintése. Emberek vagyunk, testi létünkben is el kell fogadjanak. Betegek gyakran kérik, hogy fogjuk meg a kezüket.  Jézus nem receptet ír 10 m-ről tartott szemrevételezés után, hanem közel megy, közösséget vállal. Imádkozott - kapcsolattartás Istennel -, és szólt is – kapcsolatteremtés az embertárssal. Effata, nyílj meg. Néhány szó megmaradt az arámi nyelvből. Jézus anyanyelve. Atyai nyelve a szeretet univerzális nyelve volt.

    Meggyógyult … megnyílt a füle, nyelvének bilincse megoldódott. Nem tudjuk anatómiailag mi történt az emberrel. Isten alkotásai vagyunk, ha valaki ért hozzánk, ő biztos. De nemcsak anatómiánkat, hanem lelkünket is nagyon mélyen ismeri. Ez a mi szemléletünkben kicsit elhanyagolódik.

Rendesen tudott beszélni … Rendesen: normálisan, rendeltetésének megfelelően. Milyen bilincsek kötik a nyelvünket, hogy nem tudunk rendesen … bocsánatot kérni, imádkozni, jót mondani, vigasztalni, dicsérni, biztatni, elismerni?  A lélek kész, a test erőtlen, vagy a test kész, de a lélek erőtlen? … Rombolni könnyű, építeni nehéz.

    Jézus azt kéri, parancsolja: ne mondják el... Nem akar hírnevet, nem akar reklámot, nem akarja, hogy csodadoktornak tartsák. Olvassuk: annál inkább … A világosság ragyog, terjed. Soha ne rólam szóljon a gyógyulás, hanem arról, aki gyógyított.  

   Milyen jó mindez! Teremtés története: Isten mindent jónak teremtett. Jézus jót tett. A jónak az eszközei kell legyünk mi is. Közismert Petőfi vallomása: „ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám.” A jó az szép is. Miért szép, ha egy anya magához öleli a gyermekét, amikor valaki könnyet töröl?  

  Szóljon életünk, munkánk, alkotásunk a jóról: az szép is, áldásos is lesz. Ámen.

 

 

 

Lk 12, 41-59                     (vas.de.)

 

   Nem könnyű a Krisztus tanítása. Különösen a „bölcsek és értelmesek” számára. Isten csodálatos kijelentését, üdvözítő akaratát nem lehet emberi gondolatokba szorítani, saját tudásunkra korlátozni. Csak hittel, engedelmes szívvel elfogadni. Mindig nyitottaknak kell lennünk az evangélium változhatatlan és örök igazságának megújuló üzenetére.

 

   A.Jézus előzőleg a vigyázásról beszél (tegnap este hallottuk), és a hazatérő gazda példázatát mondja el. Pétert az érdekli, hogy ez csak rájuk, a tanítványokra vonatkozik, vagy mindenkire. „A szolgálatokban különbség van, de ugyanaz az Úr” – olvassuk az 1Kor 12,4-ben. Nyilván, különböző feladataink vannak, de ugyanaz a cél. Jó lenne arra tekinteni. A Barcelona-i neves székesegyház, a Sagrada Familia építésénél az odalátogató püspök megkérdezett egy gyereket, aki az ivóvizet hordta a munkásoknak: te mit csinálsz itt, mire az azt felelte: építem a templomot! Nem az Isten országát építjük mindannyian?

   Vigyük tovább a Péter kérdését! Kire vonatkozik az a drága ige: úgy szerette Isten e világot. Arra, aki magára veszi, aki elfogadja.  Arra a kérdésre, hogy az enyém lehet-e, az a válasz: akarod-e, hogy a tied legyen?  Ki lesz a Jézus tanítványa, ki fog ügyének szolgálni, szeretetéről bizonyságot tenni? Aki meghallja a szavát, és tőle kapott hittel vállalja a küldetést. Állítólag a latin-amerikai harcok során kérdezte meg egy parancsnok a katonáitól: ki visz el egy levelet az Egyesült Államokba ennek és ennek a személynek. Egy név, egy távoli, szinte megközelíthetetlen ország, ezer veszély.  A történet szerint jelentkezett az egyik elszánt katona, átvette a levelet, nem kérdezett és nem kért semmit, csak elindult, és néhány hét múlva visszatért a válasszal.

   Kicsoda a hű és okos sáfár? Lelkünk mélyén szeretnénk ilyenek lenni, akik Uruk kedvében járnak. Lelkünk mélyén érezzük, hogy ez a feladtunk, küldetésünk, életünk kiteljesedése. Tényleg, boldog az a szolga, aki igazi önmaga, azaz hűséges szolga tud lenni. Vajon, nem rossz célokat tűzünk ki sokszor magunk elé? Isten boldog szolgái kellene legyünk, és a magunk rosszkedvű urai vagyunk. Boldogan engedelmeskednünk kellene, és keserű lázadás van a szívünkben? Tudjuk-e, mi az igazi rendeltetésünk? A szolga jutalma az, hogy a gazda egész vagyona fölé rendeli. Ura számára fontosabb lesz, mint minden vagyona. Isten számára a legfontosabbak vagyunk. Ő csodálatosan megkülönböztetett. „Ne félj, mert megváltottalak.” Ez az öröm valóban betölti a szívet.

   A bajok forrása is a szív: ha ezt mondaná szívében. Van egy megrendítő mondat a Szentírás első fejezeteiben: az ember szívének gondolata gonosz ifjúságától fogva. Jézus figyelmeztet erre a szüntelen kísértő lehetőségre. A bűn vakságában eljuthatunk oda, hogy irányítani, késleltetni akarjuk Istent, hogy elhanyagolhatóvá akarjuk őt tenni életünkben. Hallottam olyan kijelentést: arról lekésett az Isten. Mi a következménye ennek a gondolkodásnak, magatartásnak? A gonoszság eszkalálódása, elharapózódása. Ha valaki kizárja Istent gondolkodásából, cselekedeteiből, ott a bűn fog uralkodni, miközben azt hiszi az ember: a magam ura vagyok, ez az én akaratom.  A bűn beépül gondolkodásunkba, személyiségünkbe. Világosság csak felülről jöhet.

   Ahol az emberek azt hiszik, hogy késik az Isten, ott úgymond kezükbe veszik sorsuk irányítását. Ott a Káin története folytatódik. Érdekes: uralkodni másokon, és elveszteni az uralmat magunk felett, mennyire összetartoznak. Aki elveszti a kontrollt maga fölött, az akar másokat uralma alatt tartani. 

   Megjön az ura … így fogalmaz Jézus a példázatban. Az úr-szolga viszony megmaradt, bár a szolga elfeledkezett magáról, megbízatásáról. Isten Úr marad akkor is, ha hátat fordítunk neki, de akkor nem kegyelmével, hanem ítéletével kell szembenézzünk.  Kettévágatja, a hűtlenek sorsára juttatja.

   Van egy idegenül hangzó mondat az igében: a tudatos és az öntudatlan engedetlenségről szól.  A verés a kor szokása szerint a büntetés egyik formája volt. Aki „tudván rontja az Isten törvényét”, nagyobb bűnt követ el - bár a jog nem ismer ilyen megkülönböztetést -, mint az, aki nem.  Péternek, nekünk kell meghallanunk: a tanítványnak nagyobb a felelőssége, a tanítványnak sokkal inkább szól ez a példázat, az Ige. Mi mások életében hiányoljuk az engedelmességet, az evangéliumi harmóniát, Isten magunkkal állít szembe. Ti, akik ismeritek.

   

1. Jézus, akiről azt olvassuk, hogy szelíd és alázatos szívű, aki elítéli a tanítványok heveskedését, amikor egy samáriai falura Isten ítéletét kérnék,  itt tűzről beszél. Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak. Azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett, azért jött, hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért, azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek. Mai igénk kijelentése összhangban kell álljon az imént idézettekkel. Három dologra gondolhatunk: a) Nem hideg szeretet a Jézusé. Lángoló, izzó, erős szeretet az. A tűz, a fizikai, de a lelki is, életfontosságú számunkra.   
2. b) Aztán utal Jézus az ítélet tüzére: nincs kegyelem ítélet nélkül: a kegyelem az ítélettől ment meg, illetve az ítéletet teszi nyilvánvalóvá azok számára, akik nem fogadják el. A tűz próbálja meg az aranyat, választja el a salaktól.

c)Jézus a szenvedés tüzéről is beszél, a szenvedés keresztségéről, amit el kell hordoznia érettünk.

   Nem a mi fogalmaink szerinti békességet akarja megerősíteni Jézus. Nem a bűnnel való megbékélést és kompromisszumot. Jézus egész küldetése arról szól, hogy meghasonlást hozott. A bűn konvencióját, az azzal való kiegyezést, annak egyeduralmát törte meg. Már születése botrány volt, Heródest mértéktelenül felingerelte.  Egész élete, szolgálata erről szólt.  Ahol járt, ahol az emberek kapcsolatba kerültek vele, szent nyugtalanság, vagy pedig izzó harag fogta el őket. A csodálatos halfogás történetében Péter lelkében is felkavarodik valami: Uram, én bűnös ember vagyok. A gadarai megszállott mondja: mi közöd hozzám. Ha nagyon azonosultunk a bűnnel, akkor Jézus jó híre rossz hír számunkra. Jézus nem adja áldását a zsarnokság látszólagos békességére, a gonosz terveinek a kibontakozására. (C.S. Lewis- nak, a neves hitvalló írónak van egy híres regénye: Narnia krónikái.  A mindent hatalma alatt tartó gonosz királynő a jég uralmát akarja fenntartani, a kinti világból érkező gyerekek ezt a fagyos rendet forgatják fel …, és hozzák el a tavaszt. ) 

   Az igazi békességhez tűz kell!!! „Égi tüzet, szent és tiszta tüzet”. Meg kell hasonulnunk hamisságainkkal, hogy az igazság embereivé váljunk. Jézus említi a családot … Az ő igazsága,  értékrendje lelki harcot válthat ki még családtagok között is, hogy elindulhasson ez a közösség a gyógyulás felé. Egy nagyobbacska kislány állt az édesapja elé: szeretném, ha vasárnaponként együtt jönnél velem és anyuval a templomba, és nem a barátaiddal mennél el máshova. Egy goromba mondat és egy pofon volt a válasz. De lánya ártatlan kérdése és az adott pofon égetni kezdte a lelkét az apának. Elgondolkozott azon, hogy vajon miért maradt ki életéből, programjaiból az a két személy, akik a legközelebb álltak hozzá. És miért maradt ki Isten. A meghasonlásból a bocsánat, a lelki békesség fele való elindulás lett.  

 

1. Jézus a sokasághoz fordul, és az idők jeleiről beszél. Időjárási, meteorológiai megfigyelésekre utal. Azt – úgy tűnik – már akkor is jól ismerték. Amióta könnyen hozzáférhető a több napra előre szóló időjárás-prognózis, azóta én is gyakran megnézem.

A tegnapi közmunkát is beellenőriztem. Nem is ez a baj, hanem az, hogy miközben fontos számunkra, hogy munkánk, különböző terveink véghezvitelében milyen időjárásra számíthatunk, a lelki alkalmas idők nem érdekelnek.  A világ törvényeit egyre jobban ismerjük. Tudjuk, hogy működnek az atomok, a gének. Pszichénk törvényszerűségeit vizsgáljuk. De a lelki dolgokról egyre jobban elfeledkezünk. Végső soron kijelenthetjük, hogy a tudomány révén nem lettünk gazdagabb a szeretetben, nem jutott előbbre az igazság útján. Krisztust csak hit által ismerhetjük meg. A hit pedig a Lélek ajándéka. Vajon érzékeljük-e a Lélek szélfúvását? Nyitottak vagyunk-e?

Tudjuk-e, hogy napról napra közelebb van az Krisztus visszajövetele? Közelebb van az üdvösség, mint mikor hívőkké lettünk. Hívő szívvel várjuk-e?

 

1. Ebben a múló és közelgő időben rendkívül fontos a helyes magatartás. A bölcs, Isten szerinti belátás. Útközben. Nagyon nyomatékos kifejezés ez. Arra utal: utunknak van kezdete és vége is.  A kettő között van a ma, a kegyelmi idő. Ma, ha az ő szavát halljátok. Ma még lehet, ma még szabad. Még meg lehet egyezni, még lehet bocsánatot kérni, meg lehet békülni. Olvastam: két híres színésznő testvér egymás riválisai lettek, más fiatalkorukban annyira megromlott a kapcsolatuk, hogy nem is beszéltek. Hosszú évtizedek sem voltak elegendők ahhoz, hogy megbocsássanak. Sok ilyen szomorú, le nem zárt, vagy békétlenséggel lezárt történetet ismerünk. Vajon hogy fogunk megállni az igaz bíró előtt?

   Vele szemben egyetlen feltételt kell teljesítsünk: elfogadni Krisztusban megjelent kegyelmét, egymással szemben a megbocsátás. Mindkettőt Isten szeretete teszi lehetővé.

Mindkettő – Krisztus tanítása szerint – a szeretet feltétele. Istent nem szerethetjük anélkül, hogy a Szeretettet, az Egyszülöttet be nem fogadnánk, egymást sem szerethetjük, ha nem bocsátunk meg szívünk szerint. Ámen.

 

 

 

ApCsel  2, 41 -47                                                        (vas.du.)

 

    A jeruzsálemi ősgyülekezetről hallunk. A későbbi keresztyén egyház számára mindig példakép, modell volt. Hivatkozási alap. Többször született kísérlet ennek a közösségi életformának a lemásolására, többnyire kudarccal végződött, mert ezek a jószándékú próbálkozások a külső feltételeket akarták visszaállítani: apostoli tekintély, vagyonközösség, stb.  Pedig azok az adott helyzet jellemzői voltak. Mi az, ami nem változik? „Ugyanaz az Úr, ugyanaz a keresztség, ugyanaz a Lélek” – olvassuk. Istennek ugyanaz az ereje munkálkodik. A hit lényege ugyanaz. De vajon a mi hozzáállásunk ugyanaz-e? Ugyanúgy készek vagyunk-e engedelmeskedni, egymást testvérként szeretni? Ez volt a különös: az első keresztyének tiszta szeretete, odaadó lelkesedése, engedelmessége. Ezt kell nekünk is kérnünk, erre kell törekednünk.

    A gyülekezet létrejöttéről egy igevers beszél: hallgattak a szavára (ige). Nemcsak hallották, hanem hallgattak arra, engedték, hogy hasson bennük, átjárja szívüket, irányítsa őket. Valaki azt mondta, legveszélyesebb közömbösség a keresztyén közömbösség. Amikor már mindent tudok, és nem várok semmit az Igétől. Nincs esélye beleszólni az életemben. Pedig van, ami változzon mindannyiunkban!

   Megkeresztelkedtek, magukra vették Krisztus megváltó, megtisztító, megszabadító áldozatának szent pecsétjét … Abban a tudatban éltek, hogy „drága áron megvásárolt gyermekei ők Istennek”, és abban, hogy egymáshoz tartoznak. 3000 lélek. Nagy szám …, de a titok nem nagy számokban van … Isten népe tkp. mindig kisebbségben élt … 

   Egy igen fontos szó: kitartóan. Ez hiányzik belőlünk, nagyon személyesen hozzátenném: belőlem is. Kitartás híján sok szép célról lemondtunk, sok áldást visszautasítottunk. A kövek közé esett gabonamag esete ez. Kétségtelen, hogy a jót mindenekelőtt Isten Lelke munkálja, de nekünk is igyekeznünk kell. Négy foglalatosságot sorol fel, a gyülekezet négy jellemzője.

    Apostoli tanítás – evangélium. Ebben kitartóan részesülni, befogadni, tovább adni. Nyilván, a krisztusi tanításról van szó, de itt az emberi közvetítőket említi az ige.

Igen, gyarló emberek révén jut el hozzánk. Ezt látnunk kell, ezzel számolnunk kell.

   Közösség. Találkozás, együttlét. A hit közösségben él igazán. Persze, vannak szükséghelyzetek …, de a keresztyének, akár a méhek, együtt tudnak áldássá lenni. Individualista, az egyén mindenhatóságát hangsúlyozó világunkban elfeledkezünk erről. Közösségeink meggyengültek, a hitünk is erőtlenné vált. Ez az egyik biztos ok. Szétszedett a Sátán … Az egyéni boldogulás útján mindannyian elveszünk. Kényelmesebb, könnyebb, de nem jobb!

   A kenyér megtörése. Jelenti a szeretetvendégségeket, de az úrvacsora megélését is. Annak a tudatnak/tudásnak az elevenen tartását, hogy Krisztus meghalt a bűnökért. Megrázó élmény. Akkor közeli élmény volt, de ma is ugyanaz az üzenete. Ma sincs más reménységünk. Mindennapi kenyerükké vált. Mi olyan „ünnepi” dologgá tettük. Bent felejtjük a templomban a hitünket.

   Kitartóan részt vettek az imádkozásban. Ha minden keresztyén ember 5 percet imádkozna, másként alakulna a nap többi 1.435 perce, másként alakulna a világ. Nem Istennek van szüksége rá, hanem nekünk. A mi életünk, gondolkodásunk változik meg jó irányba.

    Szent félelem támad a környezetben. Tiszteletnek is nevezhetnénk. Az igazi, őszinte, krisztusi hit – még az ellenség szemében is – tiszteletet parancsol. Ha az egyház tekintélyvesztéséről beszélünk, ezért is van. Ezután említi az Ige a csodákat. Az apostoli szolgálat jelei voltak.

   Mindenük közös volt. Olyan tisztán élték meg Krisztus tanítását. Csodálkozunk, de képzeljük el: egy család voltak, testvéri közösség. Természetes, hogy így éltek. Ha nem is valósul meg vagyonközösség, de közösek kell legyenek gondjaink, örömeink. Az első szerelem pazarlása. Gazdasági szempontból lehet, hogy nem volt ésszerű (olvassuk, hogy később éhség támadt, Pál is gyűjtött a jeruzsálemi gyülekezet számára), de hiteles volt. Ha nem élik meg ilyen tisztán a hitüket, vajon az fent maradt volna-e? Lehet okoskodni, mégis igazuk volt. A mártíroknak is. Példa gyanánt szolgálnak. Hűségük, kitartásuk ma is erőt jelent. Útmutatást.

   Bepillantást nyerünk az életgyakorlatukba is. Minden nap állhatatosan (korsós történet). A lelki életben is. Irigyeljük ezt a minősítést: egy szívvel, lélekkel. Tudjátok, melyek az erős családok? Az erős gyülekezetek? Az erős népek? Amelyek így tartoznak össze. A kifejezésben említett egy szív, egy lélek az emberit meghaladó,  felsőbb valóságról beszél: a Krisztus szívében, Isten Lelke által.  

   Örömmel és tiszta szívvel. Mindkettő nagy hiánycikk. Ezt nem lehet megjátszani. Az említett kísérletek ezen buktak el. Ez belső dolog. Ha ítélkezés, vádaskodás van köztünk -  jaj, mennyi ilyenről hallunk! –, akkor nincs jelen ez az öröm. Ha nem tiszta szívvel, ha gyanakodva, ha beleviszem a közösségbe keserűségemet, kudarcaimat, frusztrációimat, akkor megrontom, a magam számára is élhetetlenné teszem azt. Tiszta szívet teremts bennem, ezt csak Isten teheti meg.

    Az üdvözülőkkel is csak az Úr tudja szaporítani a gyülekezetet. Imádkozzunk ezért! Ámen.

 

 

Örökkévaló Istenünk, irgalmas mennyei Atyánk,

 

 

köszönjük, hogy a Krisztusban való megváltás jó híre eljutott az egész világra, így lehetünk mi is anyaszentegyházad tagjai, kegyelmed részesei.

Köszönjük, hogy az első keresztyének példáját állítottad elénk …, akik teljesek voltak Szentlélekkel, akiknek szívében élő volt az evangélium, akik hitelesen képviselték a Krisztus szeretetét, kézzelfogható módon hordozták áldásaidat. Hallottuk, hogy ugyanaz a Lélek, ugyanaz a hit, csak mi fáradtunk meg, lettünk közömbösek, indultunk el a magunk külön útjain.

Segíts, hogy hozzád térve megújuljunk, kitartóan figyeljünk Igédre és engedelmeskedjünk annak, szüntelenül emlékezzünk arra, és az úrvacsora által is erősödjünk ebben, hogy Krisztus drága áron megvásárolt gyermekei vagyunk, hadd keressük a közösséget, ahol egymás hite által épülni tudunk, és őszinte szívvel tudjunk könyörögni egymásért, családunkért, a világért! Emlékezettél minket megbízatásunkra is, hogy a világ fiai sóvárogva várják, és ezért kérjük tőled a bizonyságtétel lelkét, hogy hatalmadat, szeretetedet általunk mások is megismerjék.

  Adj egy szívet, egy lelket nekünk, összetartást, erős közösségeket, hogy egymás terhét hordozni tudjuk, és örömmel és tiszta szívvel hirdessük nagy neved dicséretét!

Áldd meg a hét munkás napjait is, oltalmaddal kísérd minden léptünket! Ámen. 

 

 

Lk  16, 1-12          (vas.de.)

 

   Jézus példázatainak az ereje abban áll, hogy olyan lelki valóságra, igazságra mutatnak rá, ami mindnyájunkat a legszemélyesebben érint, még akkor is, ha a bűn miatt érzéketlenné váltunk azzal szemben. A példázatokban Isten országának jó híre közelít el hozzánk. Jézus úgy beszél nekünk, akik engedetlenségünk miatt távol kerültünk a mennyei otthontól, mint aki onnan jött, és oda akar visszavezetni minket.

   A fenti kijelentés vonatkozik mai példázatunkra is. Egy negatív példát állít Jézus elénk pozitív üzenettel. A példázatbeli történet és a valódi mondanivaló közti párhuzamok felállításánál nagyon óvatosaknak kell lennünk. Azt kell kihallanunk belőle, ami az üdvösségre mutat. Hittel szemlélve életünk, vagy környezetünk eseményeit - Isten Igéje által -, mindenben tanítást, intést fedezhetünk fel.(A két szerzetes esete az utcalánnyal.)

   Mivel kezdődik a példázat? Azzal, hogy szól Jézus. Akkor értjük helyesen ezt a példázatot is, ha meghalljuk a Jézus hangját, megérezzük szeretetét, ha átjár az ő Lelke. Ezt ne feledjük! A mi történetünk Istennel (a keresztség is ezt hirdeti) Jézus által kezdődik.

   Egy gazdag ember. Tudjuk, hogy Istenre kell gondolnunk. Azt is tudjuk, hogy Isten nemcsak a példázatban lesz emberré, hanem ténylegesen is szent Fiában. Ez a hozzánk hajló szeretet az alap, a kiindulási pont.

Van egy sáfár, aki szolgálatban áll, akinek megbízatása van. Jézus példázataiban, tanításában rendkívül fontosak a kapcsolatok és a feladatok. Nem a semmiből jövünk (emberi vonatkozásban sem), nem a légüres térben élünk. Felelősséget hordozunk. Ettől akarunk sokszor megszabadulni, pedig ez tesz minket szabaddá, igazi önmagunkká.  Az Isten parancsától akarunk függetlenek lenni, holott az mutatja számunkra a helyes irányt.

Értjük tehát: itt a legmélyebb értelemben rólunk van szó, mégpedig Isten előtti megállásunkban, megbízatásunkban, a vele való viszonyunkban, illetve emberekkel való kapcsolatunkban.

   Aztán hallottuk: bevádolják a sáfárt. Ez a helyzet csak úgy rászakad.  És megint teljesen magunkra ismerünk. Nem derül ki, hogy kik vádolják be, hogy jogos vagy jogtalan vádak érik-e ezt a szolgát. A váddal szembe kell néznie, szembe kell néznünk. Honnan is erednek ezek a vádak?

   Először származhatnak tulajdon szívünkből: bizony, lelkiismeretünk sokszor ellenünk vall, akármennyire próbáljuk elnémítani, szenvedélyekbe fojtani vagy éppen túlharsogni. Ady Endre írja: „békíts meg magaddal s magammal, hiszen te vagy a béke”. 

   Érkezhet mások részéről. Egymás melletti élesünk – a bűn miatt – állandó harcot, versengést jelent. Gyanakvás, bizalmatlanság, rosszindulat él a szívekben. Testvér testvér ellen, rokon rokon ellen, szomszéd szomszéd ellen, barát barát ellen, ellenség ellenség ellen támad. Saját kudarcaink, örömtelenségünk miatt másokon próbálunk jóvátételt venni. Bűnös énünk védelmében másokat kezdünk el vádolni.

   Harmadszor: vádol minket Isten törvénye. Egészen jogosan. Éppen az előbb felsoroltak miatt. Azért, mert hibáikért másokat okolunk, Isten ellen lázadunk. A parancsolatok mindenike ellenünk szól. Vád alá helyezett emberek vagyunk. Ó, én nyomorult ember!

   A vád a példázatban tékozlásról szól. A tékozló fiú. A tékozló sáfár,  aki nem jár el hűséggel Urával szemben, visszaél helyzetével.

   A gazdag ember előhívatja, fejére olvassa vádakat, számadásra szólítja fel. Számot kell adnunk! Ez egészen világos…, csak bennünk vált egészen bizonytalanná a modern/posztmodern korszellem hatására. Senkivel és semmivel ne törődj, te döntöd el, mi a jó, te vagy a legmagasabb instancia, azt teszed, ami tetszik neked, ami a szemedben helyes, amit a szíved diktál, nincsenek abszolút értékek, a magad útját járd, neked kell jó legyen…  Adj számot! Mit tudunk mondani a mennyei bíró előtt?

   Egyik novella arról szól, hogy a mennyei Király, Jézus elé kerülnek az emberek, különböző bűnökkel, mindenki magyarázkodik, a tolvaj, a csaló, a családját elhagyó, mindenki másokat hibáztat. Jézus azt mondja: akkor engem vádoltok, mert mindenik ártatlan áldozat sorsát én hordoztam. Engem csaptatok be, csaltatok meg, velem szemben követtetek el igazságtalanságot. Menthetetlen vagy, ó, ember, írja Pál. A sötétségben, amiben mi mozgunk, el lehet kenni, tussolni a dolgokat, de az Isten világosságában minden nyilvánvaló lesz. Mindazáltal nem bűneink, hanem hitetlenségünk miatt ítél el az Isten.

   A sáfár gondolkodóba esik. A tékozló fiú magába száll. Jó dolog, ha elkezdünk gondolkodni Isten igazságán, a magunk helyzetén. Luther így döbbent rá arra, hogy nem elég a külső vallásosság.  Mi lesz velem, mi lesz a bűneimmel, hol találok egy kegyelmes Istent? Lelki értelemben kritikus annak az állapota, aki már nem gondolkodik el, akit nem foglalkoztatnak ezek a kérdések. Hányszor szembesülünk velük, de aztán továbbtörtetünk érzéketlenül, kíméletlenül saját utunkon - sok szenvedést okozva másoknak.  Félünk megállni, elcsendesedni. „Meg-megbotlunk az igazságba, aztán feltápászkodunk, és tovább megyünk.” Uram, Istenem, mit tegyek?

   Őszinte önvizsgálatra van szükség. A sáfár tökéletesen látja a saját helyzetét.  Nem szépít, nem mentegetőzik, nem áltatja magát öndicsérő mesékkel. Hogy azért milyen értékes és nélkülözhetetlen ember vagyok! Rádöbben arra: kicsoda ő valójában. Hogy ura szolgálata által lett, aki lett. „Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek”. Semmit nem érek önmagamban. Ennyi. A többi önmagam fényezése. Lehet, erről eddig teljesen elfeledkezett, azt hitte, érte van a világ.

   A gyógyulás itt kezdődik. Tegyük félre kozmetikázott énképünket, tegyük mérlegre azt, amit Isten mond rólunk. Ne építsünk hamis alapra! Isten nem akar minket a megalázni, lenullázni, hanem bölcs, az életet szolgáló döntésekre, lépésekre elvezetni.

  És töprengésében kipattan a fejéből, megszületik a szívében a gondolat, ki is mondja: tudom, mit tegyek! Boldog mondat ez. Vajon tudjuk-e? Annyi tanácstalanság, tétovaság van bennünk: mit kell tennünk, mit kell szólnunk? Pedig Isten fele elindulni, kegyelmét igénybe venni, másokkal jót cselekedni mindig jó választás, helyes döntés. Tudom, hogy meg kell bocsássak, tudom, hogy meg kell változzak, el kell hagyjam bűnös szenvedélyeimet, le kell mondjak tisztátalan gondolataimról, tudom, hogy több időt kell áldozzak szeretteimre, többet kell tegyek Isten ügyéért.  Ne a kifogásokat, hanem a gyógyulás lehetőségét keressük! Már itt igaz: a világ fiai okosabbak, céltudatosabbak. Irigykedve hallgatom az embereket, ahogy lelkesesen, szenvedélyesen beszélnek gazdasági húzásokról, üzletről, előmenetelről, megvalósításokról. Hát nem kellene több odaadás, tűz legyen bennünk?

   Tkp. mit tesz ez a szolga? Jogilag bizony eléggé kifogásolható. Ha ezen a szinten vizsgáljuk a kérdést, akkor azt mondhatjuk: egyik törvénytelenséget a másikkal akarja jóvá tenni. Megkárosítja a gazdáját, és embereket kenyerez le. De itt mélyebb üzenetről van szó. Térjünk vissza az előbbi mondathoz: törvénytelenséget törvénytelenséggel. Isten is Krisztusban törvénytelenségeinket a törvényen felül álló kegyelemmel tette jóvá. Mert a törvényt meghaladó volt az, hogy Jézus meghalt értünk … Ilyen nincs a törvényben, mégis ez volt a megváltás útja.

   A szolga tervét ura gazdagságára építi fel. Eddig is ez volt megélhetése, egzisztenciája, most is csak ebben reménykedhet. Megérti, hogy Ura vagyona révén húzhatja ki magát a csávából, nem magának félre téve abból (ahogy talán eddig cselekedte), hanem azt másokkal megosztva, másokkal nagylelkűséget gyakorolva. Csak át kell írni az adósleveleket, szerződéseket!  Mennyivel tartozol? Írj kevesebbet, és a főkönyvben és is kijavítom. 

    Hát nem ez történt?! Isten átírta a szerződést, új szövetséget kötött, elengedte tartozásunkat, mindnyájunk büntetését az egyszülött Fiúra vetette. Gazdagon kiárad ránk az Isten szeretete. Ő bővelkedik kegyelemben, megbocsátásban, irgalma kiapadhatatlan: hát lehet nekünk részesülni abban, sőt az ő számlájára másokkal is jót tenni. Az ő kincseit két kézzel szórni. Jaj, milyen kicsinyesek vagyunk lelkiekben, milyen nehezen tudunk megbocsátani, milyen nehezen tudjuk egymást elfogadni, milyen méricskélve tesszük a jót! Pedig azt mondjuk, hogy ismerjük a kegyelem forrását. Pedig milyen nagylelkűek lehetnénk! És akkor megkérdezik az emberek: honnan van ennyi jóság, alázat, tisztaság benned? Nem az enyém, mennyei Atyámtól kaptam. Az adósok tudják, hogy kitől kapják a bónuszt.

   Megdicséri az ura, hogy okosan cselekedett. A példázat logikája szerint a szolga élelmességét, leleményességét dicsérheti a gazda, de ha az üzenetre, a mondanivalóra figyelünk, akkor ez azt jelenti: Isten örül annak, ha belátjuk helyzetünket, ha foglalkoztat üdvösségünk kérdése, ha felismerjük Krisztusban a megoldást, ha kegyelmének ajándékát megosztjuk másokkal, ha találékonyak vagyunk lelki kérdésekben, a mások megsegítésében, ha nagylelkűek vagyunk a tőle kapott javak továbbadásában.

   Ha a világ fiai mulandó, világi célokért annyi áldozatot vállalnak, annyi mindent megtesznek, nem kell-e arra indítson miket, ahogy az örökkévalókért többet vállaljunk. (Nagyon leleményes csalásokról hallunk, vajon az igazság szolgálatában tudunk-e okosak lenni?)

   Szerezzetek barátokat a hamis mammonnal! Jézus visszautal a példázatra: a sáfár hamis úton szerez barátokat magának, akik majd – hálából - befogadják, ha elveszíti hivatalát.  A példázat egészére, így a következtetésre is vonatkozik az előjelcsere. Értsük jól!  Ha hamis fogásokkal is lehet barátokat szerezni, lehet a magunk, a mások javát szolgálni, mennyivel inkább krisztusi módon. Gyűjtsetek igaz kincseket, szerezzetek igaz barátokat, jövendő világon pedig örök életet!

  Továbbá: a pénzzel, a hamis mammonnal sok jó dolgot is lehet véghez vinni, igen, Isten dicsőségét is szolgálni. Ebben az összefüggésben az a tied, amit odaadtál. De elfogy egyszer, és minden előny is, amit azzal biztosítani lehet: vajon fogyó értékkel lehet-e örökkévalót szerezni? „Nem aranyon vagy ezüstön, hanem az ő drága vérén”, mondjuk a Káté szavaival. Ez arra tanít, hogy mi megváltottak aranyunkkal, ezüstünkkel is őt és kicsinyeit szolgáljuk. „Éheztem, ennem adtatok”. Jézus kicsinyeire tekintve (fratres minores) fogad be minket.

   Urunk a hűségre tanít. Kevesen és sokon, földiekben és lelkiekben, a másé és a magunké fölött. Hűséges az, ami Isten akarata szerint való.

   Csak Isten lelki ajándékait hűségesen kezelve, a bővelkedő kegyelemmel bővelkedően, találékonyan másoknak szolgálva lehet a mienk az ő gazdagsága, az ő országa. Ámen.

 

Mennyei Atyánk, szent és irgalmas Istenünk,

köszönjük, hogy Krisztus Urunk szavát hallhattuk meg igédben, ebben a példázatban. Az ő beszéde valóban élet és igazság. Minket is erre az életre hívtál el Őbenne, és ezzel a törvényt meghaladó igazsággal akarsz megajándékozni. Hallottuk, ez azt jelenti, hogy Krisztus magára vette bűneinket, megfizette adósságunkat. Általa bőven árad ki ránk kegyelmed, hogy mi is bőved adjuk azt tovább, másokat gazdagítva. Bocsásd meg nekünk, ha sokszor kevés jut abból családunknak, munkatársainknak, körülöttünk élő embertársaknak, mert kicsinyesek, önzők vagyunk.

Igéd által gondolkodtass el minket, hadd ismerjük fel helyzetünket, önmagunkban való szegénységünket, de azt is, hogy te kész vagy minket lelki javaiddal betölteni, ha szívünket megnyitjuk előtted. Emlékeztess minket felelősségünkre, feladatainkra …, hogy világossá legyen az, amit tennünk kell, amit változtatnunk kell, amit áldoznunk kell.

Adj bölcsességet, hogy életünket mi is a te gazdagságodra építsük fel, így válhassunk áldásod, jóságod továbbadóivá. Abban is te tanácsolj, hogy hogyan használjuk fel tőled kapott anyagi javainkat …, hogy azok által is a te dicsőségedet hirdessük.

Taníts mindenekelőtt hűségre, Krisztushoz való ragaszkodásra, becsületes életre, nagylelkű szolgálatra. Hálát adunk, mennyei Atyánk, hogy te megengedted magadnak Krisztusban, hogy megbocsáss nekünk, indíts arra, hogy mi is megengedjük magunknak azt, hogy segítőkészek, türelmesek, jóságosak legyünk.

   Könyörülj gyülekezetünkön, betegeinken, ó, adj erőt nekik, imádkozunk gyászoló testvéreinkért, te légy támaszuk, reménységük! Elődbe hozzuk a különféle nehézségek, kísértések, gondok közt küszködő testvéreinkkel, megtartó hatalmaddal, felemelő szereteteddel légy velük.

Oltalmazd, tartsd meg közösségeinket, népünket, anyaszentegyházunkat, Krisztusért! Ámen. 

 

 

 

Ef 5, 8-14                     (vas.du.)

 

   Egykor sötétség voltatok ….,  most azonban világosság vagytok. Figyeljük meg, az ige nemcsak azt mondja: a sötétségben ültetek (Ésaiás), hanem maga a sötétség voltatok. Aki sötétségben van, maga is része lesz annak. Ha sötétség van a lelkünkben, tetteikkel, beszédünkkel ezt a sötétséget árasztjuk, kissé képzavarosan fogalmazva, ezt a sötétséget sugározzuk. A sötétség helyet ad minden tisztátalanságnak, bűnnek, a sötétség utálja a világosságot, a sötétség másokban is önmaga sötétségét akarja látni, másokat is sötétté akar tenni.  A sötétségnek nincsenek törvényei, a sötétségben nincs szeretet, de reménység sincs. A sötétség a félelem, a bizalmatlanság és bizonytalanság helye … A sötét tekintet gyűlöletet jelent.

   A fizikai világban a sötétségnek nincs energiája, igazából a világosság hiánya.  Tapasztalatból tudjuk: világosság helyét azonnal és minden beavatkozás nélkül a sötétség foglalja el, így a kegyelemét is a bűn. Ahol nincs kegyelem, ott bűn, ítélet van.

   Most azonban … ez egy döntő fordulatra utal: valami történt. Felragyogott a világosság, elfogadtátok, megnyitottátok szíveteket a világ világossága előtt. Nagyon fontos kiegészítés: az Úrban. Nem magatokban. Aki maga akar világosság lenni, az a sötétség eszközévé válik. Luciferos  neve azt jelenti: a fény hordozója. Maga akart a világosság hordozója, birtokosa lenni. Most is a világosság angyalának tünteti fel magát, de amit ad, az csak lidércfény, hazugság.

   Az Úrban világossággá lehetünk, másokat is megvilágosítva, a világosság cselekedeteit követve, stb.

   Éljetek hát úgy, mint világosság gyermekei! A világosság, ha megjelenik, nyilvánvalóvá lesz. Nincs szükség különös műszerekre, hogy megállapítsuk, süt-e a nap, éjszaka idején ég-e a gyertya, a lámpa a szobában. Ugyanúgy a belső, Krisztustól kapott világosság is megnyilvánul bennünk, ha ezt a világosságot el nem takarja a kicsinyhitűség, a bűn vékája. Ez a felszólítás arra vonatkozik: éld meg a hitedet. Ha már Istentől világosságot kaptál, légy világító ember! Élj úgy, mint a világosság gyermeke!  Ez jelenti az Istenre figyelést, a tisztánlátást, cselekedeteink helyességét, jelenti a másikhoz való szeretetteljes odafordulást.

    Sorolja is az ige a világosság gyümölcseit: csupa jóság, igazság, egyenesség.  Itt egy kicsit meg kell állnunk! Hát ehhez képest elég sok homály van bennünk. Vajon mindig jót akarunk? Mindig ragaszkodunk az igazsághoz? Egyenesen járunk a Krisztus útján?

     Gondolataink, beszédünk, cselekedeteink hármas mértéke mai igénk szerint: jóság, igazság, egyenesség. Az a helyzet, hogy csak a világosságban tudjuk önmagunkat igazán megvizsgálni. Képmutatóan sokan hangoztatják ezeket a fogalmakat. Isten igéjének világossága tudja igazán, valóságosan, konkrétan megmutatni, hogy érvényesül-e bennünk a jóság, igazság, egyenesség krisztusi elve. A szívbeli jóság motivál-e, amikor mondok valamit felebarátomról, az igazság hajt-e, amikor a magam érdekeit védem, és ha hibáimról kell beszélni, akkor egyenesen járok-e el? A hit próbája a cselekedet.

   Nekünk kell meglátni, megítélni, hogy mi a helyes, mi a kedves az Úrnak. Ismerjük az Isten akaratát Jézus Krisztusban … János levelében így summázza: hogy szeressük egymást. Ami ezen túl van, az a sötétséghez tartozik. Akármennyire fényezzük is. Ami nem kedves Istennek, az nekünk sem jó és hasznos. Ne vegyetek részt, leplezzétek le!  

  Igaz, milyen nagy a mi felelősségünk? Isten tanít, figyelmeztet, a Krisztus példáját állítja elénk, ám erőszakkal nem veszi el bűneinket, nem zár be az ő világosságába. Mindegyre azon kapjuk magunkat, hogy kívánkozunk a sötétségbe, részt akarunk venni annak cselekedeteiben (Jókai Mór regénye: Szegény gazdagok: Fátia Neágra éjszakai, kettős életet él). Szembe kell nézzünk magunkkal, engednünk kell, hogy az Ige leleplezzen … Milyen sok baj adódik abból, hogy nem látjuk helyesen magunkat. Rosszul határozzuk meg önmagunk lelki koordinátáit, aztán önmagunkat hibátlannak képzelve mindenkit kárhoztatunk, elítélünk. Amíg nem lepleztük le a belénk visszalopakodó sötétség cselekedeteit, addig nem látunk tisztán, addig ítéletünk hamis.

   Haszontalan cselekedetek …  Mindez végső soron nem jó nekünk (még ha az ellenkezőjéről vagyunk is meggyőződve), nem szolgálja a mások javát sem. Könnyebb a külső sötétséget legyőzni, mint magunkba a krisztusi világosságot befogadni. Csak akkor fog az felgyúlni a lelkünkben, ha engedjük, hogy leleplezzen. A világosság természetéhez tartozik, hogy feltár. Az Ige az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert (Jn 1,9). Nem mondhatom: jó, befogadom Krisztus világosságát, csak ne vessen fényt a bűneimre. Villanyt gyújtok, de ne világítsa meg a rendetlenséget a szobában.

A világosságban felfedődnek a titkok, azok is, amikről szégyen még beszélni is. De vajon mi a nagyobb baj: hogy beszélnek róla, vagy az, hogy véghez vittük? Mi a nagyobb rossz: hogy valaki elkövet egy bűncselekményt, vagy ha kiderül? 

   Van egy érdekes szójáték: amit a világosság leleplez, az nyilvánvalóvá lesz, ami nyilvánvalóvá lesz, az világosság. Az elsőt könnyebb megérteni: amire fény vetül, az nyilvánvalóvá lesz. A második: a leleplező világosság csodatevő hatásáról, a kegyelem átformáló erejéről szól. Ami nyilvánvalóvá lesz, az a világosság eszközévé válik. Isten nemcsak átvilágít, hanem gyógyít is. Megbocsátott bűneiken Krisztus irgalmának fénye, világossága csillan meg.

   Ébredj fel … támadj fel … - ez nem a mi teljesítményünk, hanem Isten szavának, Isten kegyelmi szózatának a hatása.  Ha hívő szívvel engedelmeskedem annak, akkor felragyog nekem Krisztus! Csodálatos. Krisztus nem pislákol, nem valami erőtlen fényt áraszt: ragyog, tündököl. A sötét életemen – még gyarlóságaimon is – Krisztus világossága fog visszatükröződni. Olyan személyes: neked. Nemcsak látom, szemlélem, hanem betelek vele … Eláraszt békességével és vezet az üdvösség fele. Ámen.

Olyan csodálatos, Istenünk, a te igéd,

olyan csodálatos Krisztusban adott kegyelmed, Benne felragyogó világosságod. Bocsásd meg, ha mi még mindig a halál árnyékában veszteglünk, ha távol kerültünk tőled, ha valami bűn, engedetlenség eltakarja ezt a tündöklő fényáradatot.

Köszönjük, hogy ezt a világot a te világosságod élteti, fizikai, de lelki értelemben is.

Köszönjük, hogy ki lehet mozdulni a sötétség állapotából, amelyben mi magunk is a sötétség eszközeivé válunk, és a Krisztus világosságába lépve nekünk is részünk lehet az ő fényében. Igen, ez először leleplez, megmutatja igazi arcunkat, igazi énünket … Talán meg is rettenünk ettől, de aztán békességgel tölt el, a világosság cselekedeteire indít.

Hát add, Urunk, hogy ha ismerjük a világ világosságát, akkor éljünk úgy, mint az ő gyermekei. Akkor gondolatainkon, beszédünkön, cselekedeteinken ott legyen a jóság, igazság, egyenesség hitelesítő pecsétje, Krisztus lelkülete. Őrizz meg minket a gonoszság cselekedeteinek térhódításától.

 Te világíts át minket, gyógyítsd lelkünket Lelkeddel, és ha elnyomna az álom, ébressz fel, hadd lássuk, hogy Krisztus maga ragyog fel nekünk, ő tölt el szeretettel, örömmel, békességgel! Segíts abban, hogy soha ne kívánkozzunk el ebből a minket drága örömmel, reménységgel eltöltő, a menny felé vezető világosságból.

 Könyörülj a gyűlölet, az önzés sötétségében szenvedő világunkon, mutasd meg egyre több embernek a másik, a krisztusi lehetőséget, hogy több legyen a megértés, a segítségnyújtás, a békesség! Áldd meg e hét munkás napjait, kegyelmeddel kísérj minden lépésünkben! Ámen.

 

 

 

Lk 18, 18-42  (vas. de.)

 

    Jézus párbeszédben áll a környezetével. Kérdeznek tőle, ő válaszol, kérdéseket tesz fel. Ott van az élet forgatagában, mindennapjainkban, Svájcban, Bergenyében. Itt egy előkelő ember fordul hozzá tanácsért: jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet.

    Az örök élet. Olyan mellékessé vált. Leköti figyelmünket az evilági. Annyi mindent kínál. Ezer színes cél fiataloknak, felnőtteknek, vonzó életpályák … Van-e esély az örök életről beszélni? Pedig lelkünkbe van kódolva a kérdés, a gondolat, a reménység. Több az élet annál, ami látszik. Mélységében, de hosszúságában is.

   Jézus először a kérdés egyik szavára kérdez vissza. Pedig úgy tűnik, nem az a lényeg. Jézus azonban ezzel a kérdéssel nagyon fontos dologra, az üdvösség feltételére mutat rá. Ha valamit el akarunk érni, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a feltételeket. Ha pilóta szeretnék lenni, akkor meg kell szerezzem a szükséges ismereteket és gyakorlatot ezen a területen.  A lelki célok esetében is lényeges ez.

   Ha jónak nevezel, ha Isten a jó: hiszed-e, hogy engem az Isten küldött? Az Újszövetségben az örök életről szóló kijelentések mindenike Jézus Krisztussal áll összefüggésben. Nem lehet őt megkerülni. Krisztus nélkül nincs üdvösség. Extra Christum nula salus. Ha az örök élet a célod, akkor Krisztus kell legyen az utad!

   De látszólag a beszélgetés második lépése sem az üdvösségről szó, hanem – meglepő módon – a törvényről. Hogy van megírva? Ráébredtél-e már arra, hogy nem tudod betartani, nem tudsz igazán jó lenni? Megismerted-e igazán önmagadat? Jézus csak a második tábla parancsolatait idézi … a 10. kivételével. Szoktuk mondani: a második tábla az első applikációja, gyakorlatba ültetése. Isten csak úgy szerethetjük, ha egymást szeretjük. A hit próbája a cselekedet.

   Megtartottam … nagyon magabiztos ez a fiatalember. Mégsem biztos az üdvösségében. Határozottságunkkal belső határozatlanságunkat leplezzük. Egy nagyon szép nyilatkozatot mond el, szép bizonyítványt állít ki önmagáról. Szeretnék én is így kiállni a gyülekezet elé. Könnyebb lenne másokat inteni, tanácsolni, stb.

   Még egy fogyatkozásod van. Jézus nem feltétlenül a hibát keresi, nem kákán a csomót, hanem rámutat a legfőbb akadályra, ami meggátolja, hogy igazi békessége legyen ennek a fiatalembernek. Jézus mint a jó orvos, ott akar gyógyítani, ahol a baj, a betegség van. Mi hiányzik ennek a gazdag fiatalembernek az életéből? Vagyona van (gazdag), ismeri a törvényt (magas műveltséggel rendelkezik), fiatal (előtte az élet)  - mi kell ennél több. 

   A biztos alap hiányzik az életéből. Bizodalmát hamis értékekre építette. Magában, vagyonában bízik. Azt gondolja, az teszi őt valakivé, értékessé, az ad neki tartást. Ez lehet akármi más: tehetség, hírnév, népszerűség, megvalósítások, eredmények. Mindaz, amire önmagamban azt mondom, na, erre igazán büszke lehetek, ezt az emberek, sőt Isten is el kell ismerje. Bűn az, hogy gazdag volt? Nem! Hogy betartotta a törvényt? Szó se róla! De az önteltsége, az önhittsége, magában való bizakodása megakadályozta abban, hogy Isten lelki ajándékait elfogadja. Úgy van ez, mint a veszélyes vízesés felé sodródó gerendába kapaszkodó ember: hiába dobnak mentőövet: görcsösen a gerendát szorongatja. Az üdvösség kegyelemből van, abban csak alázattal lehet részesülni. Ha azt hiszem, hogy én szereztem meg, kiérdemeltem, rászolgáltam, akkor biztos, hogy nem az enyém.

   Add el a vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek! Két üzenetet hordoz.

A.Válj meg, szakadj el attól, ami önteltté tesz, ami önmagadhoz, saját megvalósításaidhoz kötöz. Ez nem feltétlenül egy külső lépés, inkább egy belső. Értsd meg, a lényeg nem a vagyonban, a sikerben van, hanem a szívedben. Nem az az elsődleges, hogy mit birtokolsz, hanem hogy te kinek vagy a tulajdona, kit szolgálsz azzal, amid van, amit kaptál. Lehet, az emberek elismeréssel adóznak, talán irigyelnek is, de ha nem jutsz túl magadon, nem érsz célt. Le tudsz-e mondani erről az érzésről, magatartásról?  Azt, amid van, fel tudod-e ajánlani Istennek? Assisi Ferenc jut eszünkbe …: szegénnyé lett, hogy megtalálja a Krisztus gazdagságát.

1. Másodszor: többre hívott el az Isten annál, hogy csak magadnak szolgálj. Értsd meg, Isten azért adott neked életet, gazdagságot, értelmet, tehetséget, hogy másoknak szolgálj, embertársaid javára válj. Társadalmunk úgy belénk oltotta az önzés érzését! Csak magadnak és magadért élj, te juss minél előbbre, minél feljebb. Ez egy öncélú harc, ami nem tesz boldoggá. Sok szempontból többre vittük, gazdagabbak vagyunk, mint elődeink, de kevésbé vagyunk nyugodtak, megelégedettek. Jézus itt a közösség, az egymásért élés szent törvényére tanít minket. Az a tied, amit Istennek szenteltél, amit másoknak adtál.

   Érdekes a sorrend: add el, oszd ki, kincsed lesz, és kövess engem. Jézus sokat beszél arról, hogy gyűjteni kell az igazi kincseket. Mennyi van a számlákon? Református

gondolkodásunktól kissé távol áll a lelki kincsgyűjtés gondolata. Mert minden kegyelemből adatik. Úgy van! A belső indok, motiváció a fontos: mivel kegyelemből,  ezért nekem – hálából – mindent meg kell tennem. Egy híres egyetemi tanárról olvastam: nagyon szigorú vizsgáztató hírében állott. A diákok reszkettek tőle. Az egyik félévet – meglepő módon - azzal kezdte: uraim, hölgyeim, a csoportomból mindenkinek megadom előre a tízest … Bizalmat szavazok, remélem, önök nem élnek vissza ezzel,  igyekeznek rászolgálni. Egyik évben sem tanultak olyan odaadással diákok, mint akkor. Ha Krisztus életét adta értünk, akkor mi sem élhetünk magunknak, nekünk is szolgálni kell, és közben gyűl a lelki kincs. Amit ő ad.

   Szomorúan ment el… Jézus az öröm forrása, de tőle is lehet szomorúan elmenni, ha nem fogadjuk el szeretetét, az utat, amit kínál. Sokszor képtelenek vagyunk feláldozni fontos dolgainkat a legfontosabbért.

   Jézus ezután azt mondja – mindnyájunk tanulságára –, hogy nehezen mennek be a gazdagok, a magukban bízók az Isten országába. Könnyebb a tevének a tű fokán … Sokféleképpen magyarázzák ezt a hasonlatot. Állítólag volt Jeruzsálemben egy igen szoros kapu, amit tű fokának hívtak … Egy teve nehezen préselte át magát azon, kivált, ha fel volt málházva. Ha a hasonlat elsődleges értelmét vesszük, akkor szinte abszurd kép tárul elénk. Jézus éppen ezt akarja érzékeltetni. Nagyon kicsivé kell lennünk ahhoz, hogy bemehessünk az ő országába. Mi pedig egyre nagyobbak szeretnénk lenni. (Egy hívő ember álmában ott állt egy kapu előtt, amire ki volt írva, hogy Mennyország, csak igazaknak. Jöttek a gazdagok, előkelők, rangos emberek, őt számba se vették, nagyon magabiztosan vonultak be a fényes bejáraton, ő ott tétovázott, nem mert belépni.  Úgy érezte, nem érdemli meg. Hirtelen megjelent egy angyal, kézen fogta, és azt mondta neki: gyere velem, az Úr küldött, hogy vezesselek be a mennyországba. Látva, hogy egy másik irányba indultak, megszólalt az emberünk: de hát most hagytuk el az oda vezető kaput. Mire így válaszolt az angyal: azt a táblát az ördög tette ki. De ez sok embert megtéveszt, hüledezett az emberünk. Tudod, magyarázta az angyal, aki magában bízik, annak amúgy sincs mit keresnie a mennyországban.) Ott van egy biztató mondat: Istennél lehetséges. Ő tudja elvégezni bennünk, hogy Krisztusban legyen a mi igazi bizodalmunk.

    Péter megszólal: otthagytunk mindent. Ott van e mögött a kérdés (Máté említi): mink lesz nekünk? Jézus a lelki kárpótlásról beszél. Nagy dolgokat említ, de kisebbekre is igaz: az Isten országáért vállalt áldozatot soha nem bánja meg az ember. Általában az emberek nem azért keseregnek, hogy jót tettek, hanem ellenkezőleg. „Bár lehetne visszahoznom kárba veszett életem.”

    Sokszorosát kapja vissza: „itt, s túl ez életen”. Gazdag Istenünk van. Olyan örömet ad, amit semmi más nem biztosít, olyan békességet, amit senki mástól, olyan üdvösséget, amit sehol máshol nem kaphatunk. Ámen.

 

Örökkévaló Istenünk, kegyelmes, megváltó  Urunk,

hálát adunk mindenekelőtt azért, hogy újabb alkalmat rendeltél a te színed előtt történő találkozásra. Köszönjük, hogy sokan lehetünk együtt, gyermekek, fiatalok, felnőttek, erdélyiek és svájciak, és átélhetjük azt, hogy kegyelmed által egy közösséget alkotunk. Valóban szép és gyönyörűséges, amikor együtt vannak a testvérek. Köszönjük, hogy drága, szent igéd szólt hozzánk, hogy abból a jó pásztor, Krisztus Urunk szavát ismerhettük fel, aki megváltó szeretettel intett, tanított minket. A sok fontos dolog között, amire választ keresünk az életben, a legfontosabbról hallottunk: az üdvösségről.

   Legyen áldott neved, hogy ezt nem nekünk kell megszerezni, kifizetni, kiérdemelni, mert készen van, mert Urunk élete árán megszerezte azt számunkra, nekünk csak el kell fogadni alázattal, hittel. Bocsásd meg, ha másba kapaszkodunk, ha másba vetjük reménységünket, és képtelenek vagyunk azt elengedni, neked felajánlani. Ó, segíts, hogy soha semmi – se vagyon, se hírnév, se karrier, se munka, se szenvedély – meg ne kötözhessen annyira, hogy képtelenek legyünk elindulni Krisztus után.  Mert ő az igazság, az élet… Arra is emlékezettél minket, hogy életünk értelme a jó, amit adni tudunk, a szolgálat, amit végezni tudunk, az áldást, amit meg tudunk osztani. Világosan megértettük azt, hogy te felelőssé tettél egymásért, miképpen azt is, hogy ha az üdvösség a célunk, akkor Krisztus kell legyen az utunk, akkor őt kell követnünk. Ahol ő van, ott a megtartatás.

  Add mennyei Atyánk, hogy Jézustól, az öröm forrásától, soha ne menjünk el szomorúan, hanem benne legyen békességünk, ő legyen szívünk boldogsága, életünk reménysége. Benne találjuk meg az üdvösséget, amit egyedül ő ajándékozhat nekünk.

   Légy gyülekezetünkkel, fiatalokkal, idősekkel, áraszd ki gyógyító kegyelmedet betegeinkre, vigasztalásodat gyászolóinkra – hadd fogadják el hittel Krisztusban az üdvösséget – állj mellettünk segítségeddel az élet küzdelmében, add áldásodat munkánkra, fáradozásunkra, igyekezetünkre, erősíts hitünkben, önts ki Lelkedet családjainkra, gyülekezetünkre, anyaszentegyházunkra. Áldd meg életüket végtelen jóvoltod szerint, Jézus Krisztusért! Ámen. 

 

 

 

Lk 20, 1-19        (vas.de.)

 

   Az evangélium mindig döntő jelentőségű, izgalmas párbeszédbe von be minket. Létezésünk lényegére, kapcsolataink minőségére, cselekedeteink igazságára kérdez rá.

1. A) Tanítása életszerű, kettős értelemben is: rólunk szól, az örök és konkrét emberi kérdésekről, törekvésekről, küzdelmekről, ua. a nagybetűs Életről, Krisztusról, akiben Isten megváltott minket, az örök élet távlatába helyezte életünket.
2. B) Igazsága elgondolkoztató, már ha el akarunk gondolkodni. Ha közel engedjük szívünkhöz. Két véglet kísérthet itt minket: Az egyik az, hogy nem érdekel. Nem kell nekem komolyan venni, tudom én, hogy mit akarok, még Isten Igéje se akarjon irányítani.  A másik az, hogy minden tudok az igéről, nekem már semmi újat nem mondhat. Aki egyik vagy másik okból bezárt, közömbös szívvel viszonyul hozzá, azt az Isten szava is csak közömbösségében erősítheti meg. Egyik verssor így hangzik: „hozzá teljes valóddal van közöd.”Mármint ahhoz a Krisztushoz, aki önmagát megüresítve teljes közösséget vállalt veled. Az ő ügye a te megváltásodnak ügye.

(Egy történet szerint volt két testvér: az egyik szegény, a másik gazdag. A szegény testvér nevére egyik napon súlyos következményekkel járó bírósági végzésről szóló értesítés érkezett. A határozat szerint a börtöntől csak a testvére kezességet vállaló aláírása mentheti meg. Fogalma sem volt, hogy mi történhetett, de elment a testvéréhez, felolvasta neki a hivatalos levelet, és segítségét kérte, mire az ennyit mondott: nem érdekel.  A te dolgod. Engem hagyj ki belőle. Én el vagyok foglalva az üzleti teendőimmel… Később kiderült, hogy összecserélték a testvérek neveit. Tkp. a gazdag testvér került igen nagy bajba, és volt teljesen ráutalva atyjafiára, akinek egy nappal azelőtt azt mondta: nem érdekelsz.)

Krisztus üzenetében, az evangéliumban mindig rólunk van szó.

1. C) Harmadszor: az evangélium hasznos és bölcs tanács: a helyes utat, döntést mutatja meg, azáltal, hogy mindenben Krisztusra, Mesterünkre irányítja a figyelmünket. Ő az út, igazság és élet.

    Halljuk az Igéből, hogy Jézus a templomban evangéliumot tanít.  Áldott idők voltak! Ma sajnos csak papok, lelkészek tanítanak a templomokban, akik gyarló emberek önmagukban, akik sokszor nem az evangéliumot hirdetik és nem a Krisztus lelkületével. Gyakran hallani mostanában: hiszek Jézusban, nem hiszek az egyházban. Apostoli hitvallás szerint valóban nem az egyházban kell hinnünk, de az egyházat, igen, hinnünk, támogatnunk kell, mert annak közösségében akar Isten minket megáldani, megtartani. Olyan ez, mint amikor azt mondja valaki: nem hiszek a családban. De hát akkor saját életét nem hiszi, hiszen mindannyian családból származunk, akármilyen is volt az.

   Itt a Lk 20. fejezetében három kísértő, csapdát állító kérdés hangzik el a farizeusok részéről Jézus fele az ő hatalmának eredetére, az adófizetésre, és a feltámadásra vonatkozóan. Az elsőről hallottuk.

   Milyen hatalommal cselekszed ezeket? Ki bízott meg téged? Honnan van a mandátumod? Mivel igazolod, hogy nem vagy önjelölt Messiás? Számonkérés, a visszautasítás keménysége is benne van a kérdésben. Gyermekkorunkban, ha valamelyik társunk figyelmeztetett valamire, rögtön odavágtuk: te ne parancsolj, senki nem kért meg rá! Inkább választjuk a magunk feje szerint a rosszat, mint a más tanácsára a jót.

Jézus számtalanszor kijelentett: Isten küldte őt … Ezzel kezdi szolgálatát: Isten Lelke van énrajtam, mert elküldött, a Keresztelő Jánosnak adott válaszban pedig ezt mondja: a vakok látnak ….

   Sok jel, csoda által megmutatta messiási hatalmát, de a hitetlen szívekben maradt az ellenállás, a gyanakvás, a bizonytalanság. Jézus visszakérdező válaszában arra utal: nektek kell magatokban döntésre jutni. Észre akarjátok-e venni a jeleket? Az ember képes a végsőkig tagadni, ha valamit nem akar elfogadni, képes – felállított elképzeléseihez ragaszkodva - mindent kimagyarázni. (A Mesterember című regényben egy Jakov Bok nevű ukrajnai zsidó származású mesterember kerül vérvád alá teljesen ártatlanul …, és érdekes, szomorú, ahogy a leghétköznapibb, legártalmatlanabb tetteiben is – az előítélet miatt – a bűn jeleit látják, azt magyarázzák bele.)

   A János keresztsége a mennyből való vagy emberi? Hiszitek-e, hogy vannak mennyből való dolgok? Ha nem, akkor nem tudjátok elfogadni azt, amit hirdetek, amit képviselek! Hiszitek-e, hogy van kegyelem, van jóság, szeretet? Ha nem, akkor nem tudtok mit kezdeni Isten jóságával, irgalmával.

   A farizeusok taktikázásba kezdenek: ha azt mondjuk, hogy nem, akkor következetleneknek fogunk tűnni, ha azt mondjuk, hogy igen, akkor magunkra vonjuk a nép haragját. A Krisztus követése nem lehet ilyen taktikázás eredménye: megéri, nem éri meg. Tudjuk, emberi kapcsolatokban is így van: ha ilyen taktikázás van jelen, ha számítás van a háttérben, akkor az egész csak a látszatról szól. Ha gyanakvás, áskálódás, rosszhiszeműség van szívünkben, akkor még egy angyalnak sincs esélye arra, hogy megnyerje bizalmunkat, tetszésünket.  Istennel való kapcsolatinkban is így van.

   Nem tudjuk, válaszolják. Visszacseng a fülünkbe, amit Jézus Nikodémusnak mondott: te a törvény tanítója vagy, és nem ismered?

   Azt várnánk, hogy Jézus bizonygatásba kezd, érvelni fog. De nem. Van, amikor nem kell belemenni a vitákba. Annyi fölösleges harcot vívunk … a magunk igazáért, mások igazságtalansága ellen. Látnunk kell: ha valakiben makacs előítélet van …, az jobban fog ragaszkodni ahhoz, mint akármilyen világosan bebizonyított tényhez. (A záhi roma-lányok egyikével – akit évekig pátyolgattunk – keveredtem vitába egyszer. Kijelentette, hogy nem állhatja a magyarokat. Rákérdeztem, hogy miért, mire azt válaszolta: mert elvették Erdélyt. Ki vette el, tűzültem bele a vitába, nézz körül: hát kié Erdély, melyik országhoz tartozik, kik irányítják, milyen nyelvet használtatok az árvaházban, bár jócskán voltak magyar anyanyelvűek is közöttetek. A válasz lebénított: nekem hiába magyarázza, mert a magyarok elvették Erdélyt, másként hogy kerültek volna ide). Igen, ha már a puszta létünk a zavaró tényező, akkor abba kell hagyni a vitát, és teljes erőnkkel a jót kell cselekedni. A farizeusoknak Jézus isteni jelenléte, tisztasága, szeretete okozott gondot.

   Én sem mondom meg nektek, jelenti ki Jézus. Ebben benne van: hiába mondanám. Nektek már kész, előre gyártott, elutasító válasz van a szívetekben. Isten kegyelmét csak alázatban lehet elfogadni.

    Jézus viszont elmond egy példázatot: a gonosz szőlőmunkások történetét.

Azt tudjuk meg a bevezetőben, hogy egy ember szőlőt ültetett. Ő maga fáradozott érte (Ésaiás próféta).  Idegenbe távozott, tehát az otthonát hagyta el. Tkp. ismerősökre bízta. Földijeire. Ha a párhuzamokat keressük: Isten köztünk otthon akar lenni. „Veletek lakozom”, ezt mondja az Úr. Ha valaki hallja az én szómat, vele vacsorálok. Isten minket népének, Krisztus a barátainak tekint. Tudatában vagyunk-e ennek? Egy környékbeli kisvárosban jártunk a múlt napokban. Várakozás közben két férfi beszélgetését voltunk kénytelenek végighallgatni. Egy harmadikat szapultak …, és szinte minden mondatukban szidták az Isten nevét is. Kegyetlenül, indulattal. Isten – akié az egész világ - otthon tud-e lenni nálunk?  Bérbe adja a szőlősét. Miként napjainkban, akkor is szerződéssel történt ez. Isten szövetséget kötött. A régit megújította egyszülött Fiában. Szerződéses viszonyban vagyunk Istennel.  

   Aztán a gazda, amikor eljön az ideje, kéri a részét. Nem cselekszik igazságtalanul, nem zsákmányolja ki, nem zsarolja a munkásokat. Mégis furcsa, érthetetlen a munkások reakciója: a szolgát megverik, üres kézzel küldik vissza. Nem értjük haragjuk okát. Honnan ennyi indulat, harag, gyűlölet? És honnan ennyi megértés, türelem a gazdában?

    Másodszor is elküldi a szolgáját: ezt meg is alázzák: csúfot űznek belőle és az őt megbízóból. Ki küldött, milyen jogon? A gazda nincs jelen, róla nem akarnak tudomást venni. Nincs Isten, azt teszek, amit akarok. Nietzsche rögeszmés gondolata volt ez: kezünkbe venni sorsunkat. Jaj, Isten őrizzen meg, hogy nélküle akarjunk boldogulni: a legrettenetesebb dolgok fognak kisülni belőle.

   A harmadik szolgát megsebesítik. Fokozódik a gyűlölet, az agresszió. Világunkban is. A 20. században annyi keresztyén vértanú volt, mint addig 19 század alatt összesen. A 21. század máris nagyon sok mártír nevét jegyzi.  Mi az oka? Anyagi kultúránkban fejlődtünk, a lelkiben nem. A magasan fejlett, lélekben primitív társadalmak. Egyre jobbak a fegyvereink, egyre rosszabb a lelkünk. Nagyon veszélyes kombináció ez! Nem jó szabadjára engedni az indulatokat. Szükségünk van határokra, gazdára.

   Mit tegyek? A gazda vívódik magában, megoldásokat keres. Kálvin írja: Isten örök dekrétumában elhatározta megváltásunkat. A szőlő tulajdonosa nem magát, nem tekintélyét, hanem a munkásokat akarja megvédeni. Nem a maga érdekét nézi, hanem mentséget, kiutat keres a munkások számára. Valósággal felmenti őket magában: a szolgákban nem láttak meg engem. Elküldöm Fiamat. Őt meg fogják becsülni. Nem lehet félreérteni a példázat üzenetét: „aki tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta”. Mekkora szeretet, mekkora bizalom, mekkora jóság!

A Fiú az Atya mandátumával, a szeretet hatalmával érkezik.  Az üzenet kellős közepén vagyunk.

   Közben a munkások is tanakodnak …, de egészen másról. Még mélyebbre jutnak a gyűlöletben …, még szörnyűbb dolgot eszelnek ki: ez az örökös. Vajon mi min tanakodunk, miközben Isten megváltásunkon fáradozik? Az ő dolgain, vagy a magunk Isten és egymás elleni tervein?  Önző világban élünk, önzővé tettük világunkat, olyan könnyű félrelökni egymást, félretenni Isten igéjét. Jertek, öljük meg!  Azt, aki által a gazda a mi – eléggé kínos – helyzetüket akarja megoldani. A gyűlölet, a nagyravágyás elvakulttá teszi az embert. A gyűlölet nem látja meg a szeretetet, jóságot, a tisztaságot sem. Zavaros szívvel, szemmel nem lehet tisztán látni.

   Akármi módon, csak a magunk érdekét érvényesíteni. Ha kell a mások becsülete, élete, vére árán. Mégis megtaláljuk itt az evangéliumi gondolatot. A világ megöli azt a Krisztust, aki önként adja magát!  Azt, aki útnak, megoldásnak, bocsánatnak, békességnek jött. De az ő vére bocsánat. De csak úgy, ha hívő szívvel elfogadom. Ámen!

 

Örökkévaló Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

hálát adunk mindenekelőtt azért, hogy alkalmat rendeltél számunkra a te színed előtt való találkozásra. Köszönjük, hogy sokan lehetünk együtt … gyermekek, fiatalok, felnőttek, helyiek, környékbeliek, székelyföldiek, Magyarországról érkezettek, és átélhetjük azt, hogy kegyelmed által egy közösséget alkotunk. Valóban szép és gyönyörűséges, amikor együtt vannak a testvérek!     Magasztalunk, hogy drága, szent Igéd szólt hozzánk, hogy Krisztus Urunk szavát ismerhettük fel, aki a helyes útra, a felülről való igazságra és a Benne gazdag életre tanított minket. Kérünk, Atyánk, bocsásd meg nekünk, ha sokszor közömbös volt a mi szívünk, fontosabb volt a mi elképzelésünk, mint a te megtartó akaratod. Adj nekünk bölcsességet és erőt, hogy helyes döntésre jussunk, vegyük észre életünkben kegyelmed jeleit, halljuk meg üdvösségre hívó szavadat. Segíts abban is, hogy emberi kapcsolatainkban le tudjuk győzni az előítéleteket, a bizalmatlanságot, és a szerinted való jó jusson érvényre közöttünk áldásunkra, épülésünkre. Köszönjük, hogy emlékezettél minket arra, hogy megbízatásunk van, felelősséget hordozunk … előtted, a családban, baráti körben, egyházban. Őrizz meg minket attól, hogy ezt megtagadjuk, mert akkor küldetésünkről mondunk le, akkor önző módon mindent magunknak akarva megszerezni, elveszítjük az igazi értékeket, elveszítjük önmagunkat! Dicsérünk téged azért, mert te mindent megtettél értünk, egyszülött Fiadat küldted … Add, hogy ezt szívünkre vegyünk, meglássuk Krisztusban szereteted, jóságod, és hívő szívvel elfogadjuk! Tégy minket jó szőlőmunkásokká!

   Légy gyülekezetünkkel, fiatalokkal, idősekkel, áraszd ki gyógyító kegyelmedet betegeinkre, vigasztalásodat gyászolóinkra, add áldásodat munkánkra, fáradozásunkra, igyekezetünkre, erősíts hitünkben, önts ki Lelkedet családjainkra, gyülekezetünkre, anyaszentegyházunkra! Imádkozunk vendégeinkért, azokért a gyülekezetekért, ahonnan érkeztek, az ottani személyekért, családokért. Áldd meg életüket végtelen jóvoltod szerint, Jézus Krisztus érdeméért. Ámen. 

 

 

 

Lk 21, 7-19        (vas.de.)

 

    A kérdések hozzánk tartoznak. Emberi mivoltunk velejárói. A Szentírásban az első, kételkedést ébresztő kérdést a kísértő teszi fel: csakugyan azt mondta Isten? Ezzel a kérdéssel próbálja szembeállítani az emberben Isten akaratát és saját boldogulását.  Mintha Isten akarata nem a legfőbb jót szolgálná! De én mire számíthatok, mi történik velem? Mikor lesz ez, kérdezik a tanítványok. Mi lesz a jele? Idők és jelek, azóta is vizsgálja, kutatja ezt az ember.

   Jézus válaszában a kérdés is átértelmeződik. Vigyázzatok, ez a ti dolgotok. Keresnetek kell azt, hogy miként tudtok a legjobban vigyázni! Sokan jönnek majd, és azt mondják: itt az idő, én vagyok. Nekünk más idők, más jelek kínálják magukat megtévesztő módon. A Sátán ismeri kérdéseinket, és tetszetős válaszai is vannak, csak nem helyesek. Tudja, hogy bizonyosságra van szükségünk … Hamis bizonyosságot kínál.  Vigasztalásra áhítozunk, hamis vigasztalást nyújt. A János evangéliumában olvassuk: a juhok ismerik a pásztor hangját! Figyelünk-e szavára, ismerjük-e őt?

   Nem elég a név. Jaj, a Jézus nevében mennyi gonoszság történt a világon: gyarmatosítás, elnyomás, háborúk!  Krisztus személyes jelenléte, szeretete a döntő ebben a kérdésben

(1 Jn 3,24). Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok, tanítja Megváltónk (Mt 11). Ne csupán Krisztusra utaló jeleket keressünk, hanem magát az Urat! Láttuk az Urat, kiáltanak fel a tanítványok.

   Háborúk jönnek - rettenetes mondat. Nemcsak fizikai értelemben pusztítanak, hanem a lelket is megnyomorítják.  Egy film a háború sújtotta ország egyik településének a mindennapjait mutatja be. Már a kisgyermekek is kegyetlenségbe, kínzásokba torkolló háborús játékokat játszanak. Túszul ejtik a lányokat, és kivégzik őket, nyilván, jelképesen, de igazi indulatokkal. És az áldozatoknak meg kell halni, a földre kell esni, addig nem engedik el őket. Szinte evangéliumi a film végkicsengése: a fegyvert imitáló botokat tartó fiúsereg által körülvett, magát megadni nem akaró, makacskodó kislánynak mondja a pajtása: halj meg, hogy szabad lehess. Hát Krisztus nem azért halt meg?

   Meg kell történnie, tanítja Jézus. Nehéz mondat. Gondoljunk most konkrétan az I. és a II. világháborúra, a templomainkban levő emléktáblákra, Auschwitz borzalmaira. A gonosz tombolása volt. A magát szabadnak képzelő ember Isten nélküli ámokfutása. Mégis, hisszük, végső soron Isten tartja kezében a világ sorsát. Csak az örökélet perspektívájában lehet ezt értelmezni, egyáltalán beszélni róla. Ezek a sok szenvedéssel terhelt jelek arra utalnak: megérett a világ az ítéletre, gyökeresen meg kell újulnia. Ahol egyetlen ütés is lesújt az ártatlanra, egyetlen bántó szó is elhangzik, ott nincs igazság, az a világ a teljes romlás jegyeit hordozza.

   Nemzet nemzet ellen, ország-ország ellen. Az önzés, irigység nagyon mélyen bennünk gyökerezik. Ha azt kérdezzük, miért, akkor magunkba kell nézni. „Ha tekintettel ölni lehetne, tele lenne az utca halottakkal.” Bizalmatlanság, rivalizálás van a szívekben. Azt hisszük, hogy a másik ember, csoport, nemzet megrövidít, kisebbé tesz minket. Káin indulata ez. Egy érdekes játékot ismertem meg, ahol a résztvevőket csapatokra osztják, azután bizonyos feladatokat megoldva pontokat kell gyűjteni. A játék irányítója szándékosan nem árulja el, hogy ez a cél nagy összefogással is elérhető. Ezért mindenki ösztönösen úgy értelmezi a játékot, hogy az egy vetélkedő: mindenik csapat külön, a többi ellen, egymás esélyeit rombolva kell elsőbbségre törekedjen. Pedig összejátszva nagyon magas pontszámot lehetne elérni. De nem az a játék lényege, hogy egymást legyőzzük? Nem erről szól az életünk?

   Jézus beszél a természeti katasztrófákról is: földrengésekről, járványokról, éhínségekről. A világtörténelem legpusztítóbb ismert földrengése 1556-ban a kínai Sankszi térségét sújtotta, az áldozatok számát 800 ezerre becsülik. 2010-ben a Haitit megrázó földrengés 222 ezer áldozatot követelt.  Kínában 1960-ban (a mezei veréb kiirtása miatt) Szecsuán tartományban és környékén 25-30 millióan haltak éhhalált, 1932-33-ban Ukrajnában az erőszakos beszolgáltatások miatt 5-6 millió ember pusztult el az éhségtől.

A spanyolnátha volt a világ történelmének legpusztítóbb járványa, 1918-19- ben 50 millióan haltak meg következtében a világ különböző országaiban.  Korunk ismert járványa az AIDS: több tízmillió fertőzöttet tartanak számon, több millió áldozatot szedett már (elsősorban Afrikában).  Rettenetes dolgok. Miért vannak?

   Egy történet szerint tűzvész pusztít egyik városban, az  elkeseredett emberek a papot ráncigálják elő, és kérdezik tőle szinte eszelősen: miért, miért? Bölcs válasz érkezik: ha azt kérditek, mi az oka ennek a csapásnak, nem tudom, de egyik célja biztos az, hogy kétségbeesésünkben Istenhez kiáltsunk, és megtanuljunk segíteni egymásnak.

   A felsorolásban az égen feltűnő jelek az utolsók. Szivárvány, a Krisztus születését hirdető fényes csillag, az Ember Fiának jele azt hirdetik: minden fölött az Isten irgalma, megváltó akarata uralkodik.

   Üldözni fognak titeket is. Nemcsak higgadt szemlélői lesztek az ítélet eseményeinek, hanem benne lesztek azok forgatagában. A főpapi imádságban mondja Jézus: nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból.

   Börtönbe is juttok, az én nevemért. Nem kívánjuk egyiket sem. De mit vállalunk a Krisztus nevéért? Érezzük a különbséget: az ő nevében - az ő nevéért? Ez mutatja meg igazi ragaszkodásunkat. Valaki azt mondta: fotel-keresztyének lettünk. Nyilván, nem kell készakarva keresnünk a veszélyeket, de ebben a világban, amelyikben ravaszabb, kifinomultabb és észrevétlenebb formában folyik az üldözés, sokkal öntudatosabban kell kiállnunk Krisztusban való hitünk mellett. Ó, milyen könnyen vesszük, milyen könnyen feladjuk! Hány fogadalom csak formálisan hangzik el? Sorsdöntő időket élünk.   

  Hitünk megélése nem fényűzés, szívügyünkké kell váljon.  Gondoljunk a rékábiták példájára, vagy akár arra, hogy vannak népcsoportok, ahol a hagyományokat – akármerre is változzék a világ – megtartják…  Mindez alkalom a tanúságtételre.  A hitvallás nem hatalmi pozícióból hiteles. Lehet, újból az üldözött szerep vár ránk.

   Érdekes a Jézus tanítása: nem gondoljatok a védekezésre, ne aggodalmaskodjatok. A tanács nem elméleti, reális esetekre vonatkozik: az evangélium első olvasói sokszor kerültek ebbe a helyzetbe. Állandó fenyegetettség között éltek. Óriási vigasztalás, erő volt számukra a Jézus biztatása. Adok szájat (szavakat) és bölcsességet. Ez hiányzik sokszor. A ráhagyatkozás, ez a hitbeli, szívbeli bizalmas kapcsolat Istennel.

   Csalódni fogtok emberekben: szülők, testvérek, rokonok, barátok is … Igaz, hányszor előfordult? Mindenki gyűlöl. A szeretetlen világban a szeretet ellenséges magatartás.

   Még egy hajszál sem esik le fejetekről. A Káté révén ez a gondolat úgy benne van a református köztudatban. Vajon annak belső reménysége is? Isten számon tart, még a legkisebb dologban is bízhatunk benne. Kedves, drága vigasztalás … Egyik kemoterápián átesett testvér mondta el: elhulló hajam is arra emlékezetett, hogy Isten tud rólam.

   Állhatatosság, kitartás. Felülről kapott erővel.  Hiszek rendületlenül Istenben, megtartó kegyelmében. Ámen.

 

 

 

Ef 2, 4-10            (vas. du.)

 

     Tovább már sűríthető módon gazdag üzenetű ez az igeszakasz. Isten irántunk való kegyelmének végtelen nagyságáról, megváltásunk örök hátteréről, mindent átfogó igazságáról szól a kijelentés, és ezt nem is lehet magyarázni, csak hívő szívvel elfogadni.

A titkok forrásánál állunk, ahol megszűnnek a kereső kérdések, csak hála és dicséret van. Csak ismételhetjük az Ige szavait, engedve, hogy annak öröme egyre jobban betöltsön.

   De Isten gazadag lévén irgalomban … - a nagy fordulópont az Isten irgalmassága. Megtartatásunk azzal kezdődik, hogy Isten könyörületességre indult. Halottak voltatok, olvastuk. Tehetetlenek a jóra, elveszettek … Nincs más erő, amely kimozdíthatna ebből az állapotból, csak az Isten irgalmassága.

De mi mozgatja az Isten irgalmasságát? Miért könyörül rajtunk az Isten? Amikor bűnös mivoltunkról beszélünk, akkor szívet megindítóan sajnálatra méltónak képzeljük magunkat: mint egy afrikai éhező gyermeket, aki nem tehet a helyzetéről. De látnunk kell, hogy még ennyi érdemünk sincsen: a szánalomra méltóság … Pál azt írja: az engedetlenség fiai voltunk, tudatosan követtük a sötétség cselekedeteit …, lázadók voltunk, tele gyűlölettel Isten iránt. Eszünkbe jut az ige: még a jóért is alig hal meg valaki, hát a gonoszért?  Az isteni irgalom a saját döntése miatt bajba keveredett ember felemelése, a lázadó, a gyűlölettől lihegő befogadása. Pál tudja, mit jelent. Nekünk is meg kell tanulni.

   Isten az ő nagy szeretetéért cselekszik így, amellyel minket szeretett. Hát nem csodálatra méltó? Isten szeretnivalónak talál mindenkit, a legelvetemültebb embert is. Talán helyesebb így fogalmazni: minket, a bennünk levő legelvetemültebb indulatok ellenére … Ez a mi esélyünk, sőt értékünk, hogy Isten, a mi teremtőnk szeret minket. Ő nemcsak a szeretet Istene, hanem a minket szerető Isten. Olyan nagy, átfogó ez a szeretet, hogy nem lehet kívül maradni azon, csak kilépni belőle, csak visszautasítani. De mi bajunk lehet nekünk ezzel a szeretettel? Gondoljunk arra, hogy valaki odamegy egy államfőhöz, híres emberhez, tudóshoz, lelkészhez, akárkihez, és azt mondja neki végtelen alázattal, szelídséggel: én segítek neked, hogy megoldjad kérdéseidet, hogy helyesen dönts, hogy kikerülj reménytelen állapotodból! Hogyan reagál ez a híres ember? Kikéri magának! Neki senki ne mutasson semmit! Ő tudja! Mi úgy képzeljük, hogy az áldozatoknak, a nehézségek között levőknek van szüksége kegyelemre. Nem! Sokkal inkább a földi értelemben győzteseknek, a magukat nagynak képzelőknek. A világot megnyerőknek. A magukkal eltelteknek. Aki úgy képzelik, nincs szükségük kegyelemre.

   Halottak voltunk a vétkek miatt! Durva! Elfogadjuk-e ezt az igei minősítést? Halott ember vagy… Költői túlzás? Jelképes beszéd? Nem úgy tűnik. Kétszer is leírja az apostol. A halál itt a lelki életfunkciók megszűnését jelenti. Lehet, éppen nagyon intenzív életnek tűnik az, amit folytatunk, jövünk-megyünk, agitálunk. Ezt az ellentmondást az apostol is kifejezésre juttatja: „halottak voltatok, mert éltetek e világ életmódja szerint”. Az volt a neved, hogy élsz. Nagyon is elevennek, sikeresnek éreztétek magatokat. Ez az élet, testvér – mondjuk néha arra, amiben igazából semmi élet nincsen. Miközben nem az életet, hanem a halált szolgáljuk.

   Életre keltett Krisztussal együtt. Az élet feltétele egy élő személyhez kötött. Személyesen akkor élhetünk a szó teljes értelmében, ha ehhez a személyhez kötődünk. Vele együtt – élő közösségre utal. „Jézussal járok minden nap” - énekeljük. Mi valósul meg ebből? Az élet forgatagában elveszítjük a kapcsolatot az élettel. Sok mindenről be tudunk számolni, sikerek, megvalósítások … de az élet hiányzik. Pedig élet nélkül mit ér az egész?

   Vele együtt feltámasztott. Itt a Krisztusban való, hitbeli új életről van szó. A tékozló fiú is elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadott. Meghallani szavát, meglátni, követni őt. Aki Krisztust látja, az feltámadt ember! Eloszlik a bűn sötétsége, megszűnik halálos, bénító ereje.

   Mennyei világba ültetett. Hogy állunk ezzel a kérdéssel? A mennyei világ képviselői vagyunk? „Már most érzem szívemben az örök élet kezdetét.” Már most úgy élek, mint aki oda tartozom. Az igazi bölcsesség, a helyes életszemlélet alfája ez! Aki Krisztussal él, azt a mennyei világ erői hatják át. Az maga is irgalmas samaritánusként jár itt a földön a nagy vacsorára készülve. Már most, de majd teljesen Isten országában az ő kegyelmének mérhetetlen gazdagságát árasztja ki ránk Jézus Krisztusban. Az igének minden kijelentése, Isten minden ígérete Krisztus fele vezet minket, benne lett igazzá és ámenné, a szerelmes Fiúban, akiért és akiben mindez adatik nekünk. Áldott legyen az Úr neve!

   Mai igeszakaszunkban kétszer is hangsúlyosan szólal meg: kegyelemből van az üdvösségünk. Újból és újból rá kell csodálkoznunk erre. Hogy Isten milyen nagy jót tett velünk, hogy Megváltó Urunk mit vállalt értünk. És emlékeznünk kell arra, hogy nincs amivel dicsekednünk. Az ajándék az ajándékozót dicséri. Vajon a megajándékozott?

   Mit kell tennünk? A jó cselekedetben – amiket nem mi hajtunk végre, amiket Isten előre elkészített bennünk – igyekezzünk kifejezni hálánkat, szolgálni a mi Urunkat.

A jó cselekedet olyan, mint a fák gyümölcstermése: nem azért süt a nap, mert szépen nőnek ezek a gyümölcsök, hanem fordítva. Ámen.

 

 

 

5 Móz 11, 8-9, 13-16 (vas. de.)

 

       Az erdélyi református falinaptár mai napra kijelölt igeversét tartalmazó igeszakaszt hallottuk ezen az ünnepnapon. Augusztus 20-a közelsége különösen hangsúlyossá teszi az Ige üzenetét számunkra.

     Az újszövetség népeként tudjuk, hogy Isten az ő szent Fia által elsősorban az ő országa számára hívott el, hogy életünk legfőbb küldetése a Krisztus követése, legfőbb feladata az ő igazságának cselekvése … Pál apostollal együtt (v.ö. Róm 11) azonban választ kapunk a kijelentésben arra a kérdésre is, hogy Isten megváltó, kegyelmi munkájában hol kap helyet népünk, nemzetünk sorsa, ügye. Szabad, lehet és olykor kell is nekünk erről beszélni.

     Tisztáznunk kell azt, hogy Isten kegyelmi tervében benne van a föld minden nemzetsége, egyetlen nép sem sajátíthatja ki az ő ígéreteit a maga számára. „Úgy szerette Isten e világot” …. Isten üdvözítő munkájának, a népek Krisztusban való reménységének az összefüggésében kell nekünk ezt a szívünket sokszor nyugtalanító témát vizsgálnunk. Ha csak egyedül mi lennénk a világon, a megmaradásunk kérdése ugyanolyan aktuális lenne, mint így, hogy sok nép közé szétszórva élünk.

     Mi tarthat meg tehát minket? Az ige érdekes választ fogalmaz meg számunkra. „Tartsátok meg mindazokat a parancsolatokat!” Az tart meg, ha megtartjuk az Úr parancsolatait. Nincs más út, csak a Krisztus útja. Vajon, akarjuk-e ezt az utat választani? Annyit ötletelünk, annyit tanácskozunk és okoskodunk, pedig a megoldás kész van, csak fel kell ismernünk, el kell foganunk és követnünk kell. Mégpedig együtt. Ezt olyan nehéz megtenni.  Legnagyobb nemzeti tragédiáinkat nem az ellenség okozta, hanem a rossz döntések, vagy az összefogás hiánya, Isten akaratának figyelmen kívül hagyása.

     Mit mond az Úr parancsolata? Hadd tekintsük most a legismertebbet, a tízparancsolatot. Kezdjük a második tábla törvényeivel, hogy így érkezzünk meg az alaphoz, az Istennel való kapcsolathoz.

- Tiszteld atyádat és anyádat! A család, a társadalom rendjéhez, életképességéhez, felülről adott belső harmóniájához hozzá tartozik az elődök tisztelete. Ahol ez megvalósul nemzedékről nemzedékre, ott nyilvánvaló lesz Isten áldása.

- Ne ölj! Ebben benne van a felebarát, de kivált a hozzám közelállók életének, békességének, emberi mivoltának megbecsülése, védelme (sokszor elmondtuk: szavakkal is lehet ölni), benne van az önpusztító szenvedélyektől való elfordulás (Magyarországon évente egy kisvárosnyi ember hal meg közvetlenül az alkoholfogyasztás következtében, ez arányában a legtöbb Európában), benne van a még meg nem született élet védelme (a második világháború és a 90-es fordulat között Magyarországon 5 millió abortuszt végeztek el), benne van a közösségeket pusztító gyűlölet, irigység elleni tudatos küzdelem.

- A  Ne paráználkodj! parancsolata az erkölcsi élet tisztaságára figyelmeztet. Ahol általános a hűtlenség, ahol válások, felbomlott házasságok vannak, ott törvényszerűen gyengül a közösség, ott kaotikussá válik az élet.

- Ne lopj! Ezzel kapcsolatban általában azt szoktuk sorolni, hogy mit vettek el tőlünk …, de most azzal kell szembesülnünk, hogy mi mivel rövidítettük meg egymást, miben voltunk igazságtalanok egymással szemben, és nemcsak anyagiakra gondolva, mert ellophatjuk egymás békességét, megcsorbíthatjuk egymás tisztességét

- Ne szólj hamis tanúbizonyságot, ne hazudj! Egy közösség nagy betegsége az, ha tagjai közt nincs őszinteség, ha nincs bizalom. A hazugság, rágalom társadalmakat tesz tönkre. Annyi rosszat tudunk egymásra mondani, annyi panaszunk van egymás ellen! Mint minden bűn, ez is visszaüt, árt az elkövetőnek is.  Jobban kell vigyáznunk egymás jó hírére! („Felebarátom jó hírnevét és tisztességét …” - HK).

- A tízedik parancsolat az irigység bűnétől óv. Ne kívánd! Pozitívan megfogalmazva: örülj a más örömének. Mi azt hisszük sokszor, hogy a mások sikere kárunkra van. Ha a másik előbbre jutott, akkor mi hátrányba kerültünk. (Történet a búzával.) Krisztust követve megtanulunk közösségben gondolkozni.

      Azt hallottuk az igéből, hogy akkor erősek leszünk. Isten parancsolatainak megtartása erőssé tesz, tartást ad, megszilárdítja közösségeinket. Ha minden vasárnap találkoznánk Isten Igéje körül …, más lenne a hangulat a faluban, az emberek között. Jobb lenne itt élni. Erős családok alkothatnak erős közösségeket, erős közösségek erős nemzetet. És ez több elméleti felismerésnél, elhatározásnál: cselekvő hit kérdése. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít … arra, hogy szolgáljak. Az az igazán erős, aki segíteni tud másoknak. Megfáradunk, de akik az Úrban bíznak, erejük megújul. Legyetek erősek az Úrban és az ő hatalmas erejében! Mennyei erőforrás.

  Isten birtokot, életet ígér, nagyon konkrét, földi vonatkozásban. Szükségünk van a földi feltételekre is. Otthonra, anyagi javakra, külső adottságokra. Mindez az Úrtól van. Hálásak lehetünk. Mostanában olvastam egy egyházi lapban a MPH képletéről. Munka, pénz, hála. Egészséges körforgás.

    Persze, a valóság mindig elmarad az álmainktól, mindig többre vágyunk …, de úgy gondolom, az életlehetőségek adottak. Békesség van, nem üldöznek, nem kényszerítenek vallásunk, nyelvünk feladására … Hálásak tudunk-e lenni? A közösségért, a gyülekezetért.    Isten ajándékai ezek. Minél kevésbé élünk velük, annál gyengébbek leszünk. Az esőcseppek egymagukban nem tudnak eljutni a tengerig, csak együtt, és így tudnak újból párává, felhővé lenni, áldást jelenteni. Szent körforgás, amiről az ige is beszél. Nem egymás rovására, hanem egymásért. A közösség szóban benne van a közös ég kifejezés:

 közös célunk (5 Móz 11,21).

    Ha szeretitek az Urat, a ti Isteneteket. Ez az alap, amiről beszéltem. Az ti., hogy Isten előbb szeretett. Kijelentett, Krisztusban felajánlott szeretete által szerethetővé tette magát. Istent szeretni azt jelenti: bekapcsolódom az ő megtartó közösségébe. Megértem, átérzem: az övé vagyok (HK).

   Életünknek van egy mennyei síkja is tehát. Ha erről lemondunk, akkor szegények leszünk, egyoldalú lesz az életünk. Egyensúlyát veszíti, megbillen. Ezért igazolódik be Jókai szójátéka: szegény gazdagok. Elveszítve ezt a kapcsolatot, minden megvalósításunk csak hiánypótlás, csak kompenzálás. Mi van, ki van életünk közepén?

   Teljes szívből, lélekből. Nem mellékes dolog, nem amolyan ráadás. A teljesség, amiből minden más következik. Ha Isten az áldás forrása, akkor mindenekelőtt hozzá kell ragaszkodnunk. Minden jó ebből származik. Mi sokszor fordítva akarjuk: az áldásokat Isten nélkül, az örömöket egymás nélkül.

   Olyan szép, kézzelfogható ígéret hangzik el az Igében: ha ragaszkodsz, ha figyelsz, ha engedelmeskedsz, ha betagolódsz az Isten rendjébe, ha befogadod Krisztus szeretetét,  akkor áldás árad rád. Békességed lesz …, akkor bőségben élsz,  mert Isten a békesség, az áldás Istene.

    Vigyázzatok hát, hogy szívetek el ne csábítson, hogy el ne forduljatok tőlem! Magunkkal van a legnagyobb harcunk. A mi szívünk akar sokszor más irányba indulni, az önzés, gyűlölködés törvényének engedelmeskedni. Vigyáznunk kell: keresnünk, vizsgálnunk az Isten akaratát, figyelnünk rá és egymásra. Ha ezt tesszük, „megtartásra való” nép leszünk. Ámen.

 

 

 

Róm 7, 1-13 (vas. de.)

 

    Pál apostol a meggyőzésnek minden tisztességes eszközét beveti, hogy a Krisztus igazságát ellenállhatatlanul bebizonyítsa.

Jelzi, hogy a törvény ismerőseihez szól, főkét zsidó származású keresztyénekhez. „A törvény a zsidó ember nagy keresztje, de egyben biztonságot nyújtó oszlopa is.”

Egy szemléletes jogi esetet említ, hogy azzal párhuzamot vonva rávilágítson igazi mondanivalójára: a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él. Ezt mi  is értjük: elhunytakat nem zárnak börtönbe, nem rónak rájuk büntetést, stb. A férjes asszonyt a törvény a férje mellé rendeli, amíg él. Azután már érvényét veszíti ezt a kötelezettség. „Holtomiglan, holtáiglan”. Ha valaki férje halála után kapcsolatot létesít, nem követ el házasságtörést.

   Hova akar az apostol kilyukadni? Ugyan így ti is! És ezzel a fordulattal rátér a hit igazságának a taglalására. Meghaltatok Krisztus - keresztre adatott - teste által a törvénynek, hogy az övéi legyetek. Régi, a bűn és a törvény harcában vergődő életetek lezárult, radikálisan véget ért, és annak hatása semmissé lett. Felejtsétek el, mondaná ma fiatalosan az apostol. Most azéi vagytok, aki feltámadott, aki titeket is új életre hív.  

   Valami gyökeresen más kezdődik. A bűn uralmának egy halál, a Krisztus halála miatt vége van (ti is vele együtt meghaltatok a bűnnek), és most az új élet hajnala ragyog fel számotokra. Ennek az új életnek az erői hatnak át. Ennek gyümölcseit termitek meg Isten Lelke által. Igazság, öröm, békesség, jóság, hosszútűrés.

   A reformáció hónapjába léptünk, és eszünkbe jut hitvallásunk egyik alaptétele: nem a jó cselekedetek. Az apostol nem azt mondja, hogy ezek szülik meg az új életet, de ezek követik. Nem attól lesz világosság, mert látni akarok, hanem azért láthatok, mert világosság van, és akkor nem viselkedhetem úgy, mintha sötétség volna, nem járhatok tapogatózva, stb.

   Amíg test szerint éltünk, addig a bűn törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban. Micsoda költői szóösszetétel: a bűn „törvény által szított szenvedélyei”. A bűn összecsapott a törvénnyel, ebből lett a szenvedély. A törvény azt mondja: nem szabad, én pedig szikrázó, lázadó akarattal azt mondom: én mégis megteszem. Nem ezt a harcot kell szépíteni, moderálni (sokszor ezt tesszük), hanem a régit le kell tenni, és újat kell kezdeni.

   Meghaltunk azok számára. Nagyon határozott kifejezés. Így megszabadultunk a törvény uralmától is. Nem a törvényhez kell méricskélnünk magunkat, nem így jutunk –törvényeskedve - lépésről lépésre előbbre, hanem elfogadva Isten kegyelmét. Persze, ez az előírásokban,  szabályokban gondolkodó magatartás is jobb, mint a törvénytelenség. Tiszteletreméltó ez az erőfeszítés is. Olvastam egy kegyetlen családfőről, akinek a vallásossága abban mutatkozott meg, hogy vasárnap visszafogta magát, és nem bántalmazta feleségét, gyermekeit. Persze ez is valami, de igazán messze esik attól, amit Isten elvár az embertől: ui. a szív, a gondolatok megújulását, átformálódását a Krisztus szeretetére.

    Mert mi a Lélek új rendjében szolgálunk, írja az apostol.  Egy hatalmas kijelentés, hatalmas felismerés ez! A magunkkal, másokkal, gyarlóságainkkal, problémáinkkal való viaskodásban Isten Lelke ráébreszt arra – és ez valóságosan beragyogja, átértelmezi az életünket -, hogy mi a szó legigazabb értelmében Isten gyermekei vagyunk Krisztus által. Persze, maradnak a külső kötődések is, marad a természetünk, maradnak genetikai adottságaink, de mindezt áthatja az a boldog hit, amit meg is vallunk: mi végső soron a mi hűséges Urunk és megváltónk tulajdonai vagyunk. Ennek az odatartozásnak az öntudata, a méltósága tölt el minket. Nem vagyunk akárkik, nem élhetünk akárhogy.   

   Az apostol ezután a törvény dicséretébe kezd. A törvény a megismertető. A leleplező. A kritikus. A kérlelhetetlen bíró, aki állandóan mellettem áll, és fejemre olvassa minden tévedésemet. Nem a tükör a hibás, ha piszkos arcot mutat rólam. A törvény szüntelenül és kérlelhetetlenül emlékeztet a bűneimre. Megalkuvás nélkül kimondja, hogy ki vagyok, milyen tökéletlen, és kivé, milyen tökéletessé kellene lennem. Arra sarkall, hogy jobb, hogy igazabb legyek.  Abbéli erőfeszítésembe pedig, hogy ezt a célt elérjem, beleroppanok, vagy képmutatóvá válok. Törvény nélkül halott a bűn. Azaz nincsen. Nincs törvény, nincs mi ellen vétkezni. Törvény nélkül éltem, mondja az apostol …, de a törvény nélküliség a káosz, az összevisszaság. A természetben is törvények vannak. Törvényre szükség van.

   Aztán szembesültem a parancsolattal, és bűneim nyilvánvalóvá lettek, én pedig valósággal belepusztultam. Ha világosan szembenézek Isten szent akaratával, parancsolataival, akkor az porrá zúz. Mit akar Isten? Teljes szeretetet! Mi van bennem? Mit akar Isten? Tisztaságot, kifogástalan életet, feddhetetlen gondolatokat, csak a jót kimondó beszédet, angyali cselekedetet. És mit talál bennem? Mit talál bennünk? Értjük, igaz: az életre adott törvény halálomat okozta … bűneim, gyarlóságom miatt. Ha egy iskolában nagyon szigorú előírások, rendkívül magas elvárások lennének, akkor szinte mindenki megbukna. Az iskola ilyen módon a tanulás akadályává válna.

   A törvény szent, igaz és jó. A törvény a tökéletességről szól (nem szólhat másról). Az eszményről, Isten maximális elvárásairól. Szent, igaz és jó, mert megmutatja, hogy mi a helyes, a jó, az Isten akaratába illő. De ha én nem vagyok jó és tökéletes, akkor a törvény elítél, lesújt, megöl.

   A törvény a bűnt bűnnek nevezi … de nem kínál megoldást! Franz Kafkának van egy nyomasztó története a törvény kapujáról. („A törvény kapuja előtt áll egy őr. Ehhez az őrhöz odamegy egy vidékről jött ember, és engedélyt kér, hogy beléphessen a kapun. Az őr azonban azt mondja neki, hogy most nem engedélyezheti a belépést. Az ember töpreng, majd megkérdezi, hogy tehát akkor később léphet majd be? - Meglehet - mondja az őr -, most azonban nem. - Minthogy azonban a törvény kapuja, mint mindig, nyitva áll, és az őr arrébb megy, az ember előrehajol, hogy beleshessen a kapun. Amikor az őr ezt észreveszi, nevet, és így szól: - Ha ennyire csábít, hát kíséreld meg, és menj be tilalmam ellenére. De jegyezd meg: hatalmas vagyok. Pedig a legutolsó vagyok az őrök sorában. Teremről teremre őrök állnak, egyik hatalmasabb, mint a másik. Már a harmadik látványát én magam sem bírom elviselni. - Ilyen nehézségekre nem gondolt a vidékről jött ember, hiszen a törvénynek mindig, mindenki számára elérhetőnek kell lennie, gondolja, de ahogy most a bundás őrt jobban szemügyre veszi, nagy, hegyes orrát, keskeny, fekete, tatár szakállát, úgy határoz, hogy inkább várakozik, amíg meg nem kapja a belépésre az engedélyt. Az őr ad neki egy zsámolyt, és megengedi, hogy oldalt, a kapu közelében leülhessen. Ott ül napokig, évekig. Többször is megpróbál bejutni, és zaklatja az őrt kérdéseivel. Az őr gyakran veti alá kisebb kihallgatásnak, kérdezgeti a szülőföldjéről és sok minden másról, de ezek közömbös kérdések, amilyeneket a nagyurak tesznek fel, és végül mindig azt mondja neki, hogy még nem engedheti be.

 Az ember, aki jól becsomagolt az útra, mindent felhasznál, legyen az bármennyire értékes is, hogy megvesztegesse az őrt. Az úgyszólván mindent elfogad tőle, de közben így beszél: - Csak azért fogadom el, hogy ne hidd, bármit is elmulasztottál. - Az ember hosszú éveken át szinte szakadatlanul csak az őrt figyeli. Megfeledkezik a többi őrről, és úgy véli, bebocsáttatásának egyetlen akadálya ez az első. Átkozza a szerencsétlen véletlent, az első esztendőkben gátlástalanul, hangosan, később, ahogy öregszik, már csak úgy magában dörmögve. Gyermeteggé válik, és mivel az őr évekig tartó tanulmányozása közben annak prémgallérjában még a bolhákat is felfedezte, még a bolhákat is megkéri, segítsenek neki, és térítsék jobb belátásra az őrt. Végezetül látása meggyengül, nem tudja, valóban sötétedik-e körülötte, vagy csak a szeme csalja meg. Most ugyan észrevesz a sötétségben valami fényt, mely kiolthatatlanul árad a törvény kapujából. Már nem él soká. Halála előtt az egész itt töltött idő minden tapasztalata azzá az egyetlen kérdéssé sűrűsödik össze a fejében, amelyet eddig még nem tett fel az őrnek. Magához inti őt, mert merevülő teste már nem tud felemelkedni. Az őrnek mélyen le kell hozzá hajolnia, mert a kettejük magasságának különbsége ugyancsak az ember rovására változott meg. - Most még mit akarsz megtudni? - kérdi az őr. - Telhetetlen vagy.
- De hát mindenki a törvény felé igyekszik - mondja az ember -, hogyan lehetséges, hogy ennyi év alatt rajtam kívül senki sem kért bebocsáttatást? - Az őr látja, hogy az ember már a végét járja, s hogy hallását elmúlóban még utolérje, ráordít: - Itt rajtad kívül senki be nem léphetett volna. Ezt a bejáratot csak a te számodra jelölték ki. Most megyek és bezárom…”) Szóval ez ilyen reménytelen saját erőből.

    De azért jött Krisztus, hogy minket a törvény rabságából megszabadítson, és a kegyelem kapuját nyissa meg számunkra. Micsoda öröm, hála kell eltöltsön minket ezért!

A 8. rész elején olvassuk: nincsen semmi kárhoztatásuk. Van egy kapu, ami feltárul, mert Krisztus eleget tett. Ott más törvény érvényesül: a megbocsátás, megkegyelmezés törvénye. Legyünk ennek részesei! Ámen.

Ezsd 7, 27-28 (vas.du.)

 

   Egy királyi törvénycsomagot ismerünk meg. Artahsasztá (Artaxerszész) perzsa király Kr.e. 500 – 424. december 25. között élt. 40 évig uralkodott. A történelem jószívű, toleráns uralkodónak ismeri. A Bibliában még egy vonását megismerjük: istenfélelem. Bizonyára hatással voltak rá a birodalmában, az udvarában tanácsosként szolgáló zsidók. A környezetünk mindig missziós terület.

   A király utasítja a kincstárnokokat, hogy pontosan teljesítsék, amit Ezsdrás pap kér tőlük, hogy a templom felszerelése, működése biztosítva legyen. A segítség mértékét is meghatározza.  Ami figyelemre méltó, hogy nem is saját parancsaként közli, hanem azt hangsúlyozza: ez a menny Istenének parancsa. Milyen jó vezetőknek és minden embernek felismerni az Isten akaratát! Mennyivel más lenne az életünk, ha közülünk is ki-ki a családban, a munkában, gyülekezeti életben Isten parancsát, Krisztusban kijelentett tanítását tartaná szem előtt. Nem Isten számára fontos! Nekünk jelenti a megmaradás garanciáját. Még egy kifejezést szeretnék itt hangsúlyozni (a bibliaórán is szó volt róla): pontosan. Azt is jelenti: szabályszerűen, azt is: lelkiismeretesen. Külső életünkben is meghatározó a pontosság, de a lelki életben sem jó a felületesség, a nemtörődömség, a hanyagság.

    A másik rendelkezés a papok, léviták, templomszolgák adómentességére vonatkozik. Mivel ezek az emberek nem maguknak szolgálnak, hanem Istennek és a közösségnek, azért nem kell őket ilyen kötelezettségekkel terhelni. Kérdés az, hogy valóban ilyen odaadással, bevetéssel tudunk-e szolgálni manapság, illetve, hogy mit jelent ez a mentesítés konkrét, aktuális helyzetünkben: csak anyagiakra vonatkozik-e, vagy minden olyan elfoglaltságra, szerepre, ami elvonja figyelmünket az igazi szolgálatról.

   A harmadik előírás a bíráskodásra vonatkozik. A törvény a szívben kellene, hogy legyen. De sokszor eltávolodunk tőle, megszegjük. Ezért van szükség törvénykezésre. Látjuk, ez mindig így volt. A bíráskodás nem csak büntetést jelent, hanem kiigazítást, jóvátételt. A király utasítása szerint ez Isten törvénye alapján kell történjen. Aki nem ismeri, azt meg kell tanítani.

   Reformáció ünnepére készülve kérdezzük meg: református népünk ismeri-e Isten törvényét, a Krisztus útját, ismeri a hitvallásokat. Óriási lelki bajok vannak e hiányosság miatt. Nemcsak arról van szó, hogy ez a tudás hozzátartozik református identitásunkhoz, hanem egyéni, közösségi életünk lelki paraméterei jelzik: a krisztusi törvény elhanyagolása, mellőzése miatt súlyos krízisben vagyunk. Ha csak a 10 parancsolatot vesszük: Istenben való bizalom, az ő igaz tisztelete, a káromkodás kérdése, az istentiszteleti élet, a szülők/elöljárók megbecsülése, az élet védelme, az erkölcsös, tiszta élet, a becsületesség,  beszédünk megbízhatósága, építő jellege, stb. Tanítsátok meg rá!

  Igen, a király a büntetést is kilátásba helyezi, mint ultima ratio-t, mint végső megoldást.

   Végül Ezsdrás hálát ad Istennek. Aki arra indította a királyt, hogy jót tegyen. Isten egyenesen szeretetet adott a szívébe. Furcsa itt olvasni. Pedig mindennek ez a lényege. Politikai döntéseknek, gazdasági lépéseknek, gyülekezeti határozatoknak a hátterében ez kell álljon. A döntő kérdés: szeretetből fakad-e? Szeretném-e, ha mások hasonlóképpen cselekednének?

   Én is megerősödtem, vallja Ezsdrás. A munkában, szolgálatban, Isten áldását tapasztalva. Erőt kap … közösségi célokra. Arra, hogy összegyűjtse a családfőket, a népet. (Bergenyében kb. 270 család van. Úgy gondoljuk-e, hogy másként alakulna ennek a közösségnek a sorsa, más lenne a légkör a faluban, gyülekezetben, ha alkalomról alkalomra Isten színe előtt együtt tudnánk könyörögni, tanácskozni, ünnepelni valamennyien?) Az Úr adjon nekünk bölcsességet! Ámen.

 

 

 

Róm 10, 1-13              (vas. de.)

 

   Az apostol az előző (9.) fejezetben népe sorsán töpreng, tusakodik, népe hitetlensége miatt kesereg. Ezzel tkp. példát is mutat számunkra: igen, különös felelősséggel tartozunk népünk iránt, különösen kell fájjon nekünk népünk elesettsége, lelki nyomorúsága, pusztulása. “Mind a magyar nemzet sorsára, mind az európai népek jövőjére vonatkozóan a népesedés drámai csökkenését nem lehet másképp értékelni, mint egy öntudatlan, de kétségtelen öngyilkosság jelét, mert ennek semmi más oka nincsen, mint a népek és nemzetek saját felelőtlensége önmagukkal szemben.” (Segesváry Viktor)

   Pál látva népe Krisztus- tagadását (tkp. a megváltás visszautasítását), egy súlyos kijelentést tesz (3. vers). Ebből is érezzük, milyen égő vágy van az apostol szívében népe megtérését illetően. Hangsúlyozza, hogy mindazáltal nem Isten Igéje erőtlenedett meg, nem az ígéretek hiúsultak meg, de azok a lelki Izraelnek, a hitben járóknak szólnak.   Divatos mostanában bizonyos körökben a magyarság kiemelt történelmi szerepéről, kivételes múltjáról, nyelvi, küldetésbeli felsőbbségéről beszélni. Persze, jó tisztában lenni értékeinkkel, feladatainkkal, de minket naggyá, megtartásra való néppé Krisztus által lehetünk. Ez a lelki minőség, ez a hit emelhet fel minket.

   A testi és lelki kiválasztás témáját érintve beszél az apostol Isten szabad kegyelméről, az ún. predestinációról (16.vers).  Ez a tanítás Kálvin János teológiájában fontos helyet kapott. Ennek lényege nagyon egyszerűen az, hogy Istennek Krisztusban kijelentett, meg nem érdemelt kegyelme tarthat meg minket …, és hogy ez a kegyelem kegyelemből, kegyelemszerűen adatik.  A 29. vers így vall erről ...

    Így érkezünk el mai igénkhez, ahol – még mindig a témánál maradva – arról beszél az apostol, hogy szívéből kívánja, de könyörög is azért, hogy Izrael népe üdvözüljön. A igazán helyes és pozitív vágy, óhaj és kérés ez! Van egy csúnya mondásunk: a pokolba kívánni valakit. Itt a fordítottjáról van szó: a mennybe kívánni valakit! Megvan-e bennünk ez az indulat? Félretéve emberi kicsinyességünket, tényleg a legjobbat akarjuk-e egymás számára?

   Látja az apostol népében az Isten iránti buzgóságot. Az erőfeszítést, hogy Istennek tetsző módon éljenek. Hogy Isten ügyét képviseljék. De nem a helyes ismeret szerint. Ez mindig veszélyes lehet, ti. a vallásos lelkesedés helyes ismerete nélkül. Mi ez az ismeret?  Péter apostol mondja: mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus. Krisztus igazi ismerete nélkül a vallásosságból vakbuzgóság lehet, ami rengeteg bajt okoz. (A lelkesedés a kapáláshoz sem elég, mondta valaki, ismernünk kell a növényeket.) És ha itt vallásos fanatizmusról beszélünk, akkor ne csak a dzsihádra gondoljunk, hanem a keresztes hadjáratokra, gondoljunk a reformációt követő vallásháborúkra! Mi köze van Krisztusnak a külső, véres harcokhoz? Ő egy lelki küzdelemre hív minket! „Vedd fel a harcot, fedd fel a keresztet!” A harcot magaddal, bűneiddel.

   Ha nincs helyes ismeret, akkor a magunk igazságát akarjuk keresztülvinni, amire könnyen rámondjuk, hogy az Isten igazsága. De Isten igazságát nem lehet/nem kell kikényszeríteni, hanem engedni kell érvényre jutni elsősorban magunkban. A növényeknek nem kell megparancsolni, hogy a nap éltető energiájának a törvényét kövessék, csak el kell ültetni őket, ápolni, gondozni. 

   A törvény végső célja Krisztus. Hatalmas kijelentés ez! Az apostol sok fejezeten keresztül tartó „bizonyítás” után jut erre az eredményre. Sok félreértést tisztázó, sok mindent a helyére tevő mondat ez! Annyit vitatkozunk a részleteken, miközben a lényegről feledkezünk el.  A cél Krisztus, és arra kell törekednünk, hogy minél közelebb kerüljünk hozzá. Általa igazulunk meg, általa jutunk közelebb egymáshoz is. Annyi fölösleges hitvita zajlott az elmúlt évszázadokban, és zajlik még mindig külsőségekről, ceremóniákról, ünnepekről, szokásokról. Tudunk-e végre Krisztusról beszélni, az ő tanítása szerinti életről, az ő szeretetéről? Arról, amit itt hangsúlyoz is az apostol: minden hívő Krisztusban igazul meg! Beszéljünk arról, hogy mennyire érvényesül Krisztus igazsága az életünkben, a családunkban, a gyülekezetünkben!

    Igen, kezdhetünk törvénykezni. Mit vár el a törvény tőled, tőlem? Sokkal jobban tudjuk, hogy másoktól mit vár el! Ritkán hallottam embereket amiatt panaszkodni: jaj, ebben és ebben a dologban nem jártam el igazságosan, mennyi rosszat okozhattam ezzel másoknak. Pedig a törvény kétélű fegyver. Mózes azt írja: aki cselekszi a törvényt, él általa. Ha 100%-ban eleget tettél, akkor nyugodtan alhatsz. Mózes öt könyvében 613 törvény van. 365 végrehajtandó, 248 tiltó. (Érdekes, a korabeli orvostudomány ennyi szervet tartott nyilván az emberi testben: minden napra, minden porcikánkra jut egy). Értjük már a Franz Kafka írását, értjük Luther vívódását a törvénnyel. Értjük Pál felkiáltását: ó, én nyomorult ember. (Az egyszeri ember mondja a feleségének a Bibliát olvasva: asszony, ha ez igaz, végünk van. Aztán, továbbolvasva: asszony, ha ez igaz, megmenekültünk.)

   A hitből való igazság, amelyik Krisztus igazságára apellál. A Krisztus igazságát fogadja el! Nem azt kérdi, hogy hogyan, miként … Nem emberi erőfeszítés, hanem a hit mozdulata. Az adós szolga példázatában hallunk erről. Mikor tudná visszafizetni? Soha. 

   Közel van hozzád! Nekünk adatott, Krisztusban felkínált lehetőség. A kegyelem ajándéka. Ami betölt. Ott lesz a szádban, a szívedben. Lehet-e nem örülni, lehet-e nem beszélni és bizonyságot tenni róla?

   Ha tehát száddal vallást teszel … - a kettő összefügg. A szív teljességéből szól a száj. Ha nem gyúlt fel a szív, nem hiteles a száj vallomása. De nem igazi a szív öröme, ha nem jut kifejezésre. Ha szeretek valakit, akkor valamiképpen közlöm-e vele. Ha nem is szavakkal, de gesztusokkal, cselekedettel. Hírekben olvastam: Károly herceg , Simon Peresz temetésén járva, titokban meglátogatta nagyanyja sírját Jeruzsálemben. Egy néma, és mégis sokat üzenő gesztus volt. (A nagymama több zsidó életét megmentette.) Értjük?

   Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Nagy kérdések. Hiszünk-e szívünk szerint? Szülők fogadalmat mondanak, konfirmandusok vallást tesznek, minden vasárnap együtt vallunk bűnt. Vajon szívből? Vajon népünk szíve szerint tért meg Urához, Megváltójához? Akkor miért van annyi hitetlenség, káromlás, annyi szeretetlenség?

   És a vallástétel… Nagyon szép hitvallásaink vannak.  Elmondjuk őket ünnepélyesen, illedelmesen, de miről szól az életünk? Hogyan folytatódik az istentiszteletünk?

Az apostol nem óhajtó, hanem kijelentő módban fogalmaz: hiszünk és vallást teszünk. Bár így lenne!

   Mert azt tanítja az írás: aki hisz őbenne nem szégyenül meg. Sok minden megszégyenít, sok mindenben hiába reménykedünk … A hit meg nem szégyenít. Nincs különbség. És még egyszer: aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. ÁMEN.

 

 

Róm 13, 7-14             (vas.de.)

 

   A Római levél – aminek meghatározó szerepe volt a reformáció elindulásában, ti. Luther ebben az újszövetségi könyvben ismerte fel a legvilágosabban a kegyelem örömhírét – az utolsó fejezetekben gyakorlati tanításokat tartalmaz. Az igaz hitet igaz cselekedeteknek kell követnie. A reformáció egyik lényeges, a Biblia alapján újrafogalmazott tanítása ez volt. Ilyen értelemben lett hangsúlyos az élet istentisztelete, Isten dicsőségének, igazságának a mindennapokban való megmutatkozása a hívők életében, magatartásában. A 95 közül az első tétel röviden így hangzik: Isten azt akarja, hogy egész életünk bűnbánat legyen.

   Az apostol a 12. részt az okos istentiszteletről szóló tanítással kezdi, majd eljut a legnagyobb, legfőbb törvényig, a szeretetig (9-12. versek).

   A 13. rész elején a felsőbbség iránti tiszteletről és engedelmességről van szó (sok vita volt e tanítás körül: vajon minden hatalom benne foglaltatik, a diktatúrák is, Hitler és Sztálin uralma is, de eligazító a 4. vers: Isten szolgája ő a jó elősegítésére. Arról a hatalomról van szó, amelyik a közjó előmozdítását munkálja, mégha nem mindenki számára rokonszenves törvényekkel teszi is ezt, és semmiképpen az erőszakot, igazságtalanságot képviselő uralomról.).

   Így hallottuk: meg kell adnunk mindenkinek, amivel tartozunk: adót, vámot, félelmet, tiszteletet. Nem megalkuvásra, de a rend tiszteletére tanít az ige, a becsületes, igazságos életfolytatásra, munkálkodásra.  Az első keresztyének nem külső lázadásokkal indították el az evangélium forradalmát (ha nevezhetjük így), hanem a Lélek belső, életeket megújító harca által. Így tudták fegyver nélkül meghódítani a római birodalmat. (Mostanában olvastam: járványok esetén, amikor mindenki menekült, a keresztyén diakónusok ott maradtak az adott városban, ápolták a betegeket. Nagy hatású, meggyőző bizonyságtétel volt ez.)

   Mai igénk visszatér a szeretet soha le nem zárható témájához: senkinek ne tartozzatok. Nem könnyű tétel. Ha az egymás kifejezést úgy értelmezzük, hogy ez csak a családra, a gyülekezetre, a hívők körére utal (a szövegösszefüggés feljogosít erre a magyarázatra), akkor sem könnyű a parancs. Gondoljunk arra, mennyi neheztelés, mennyi rosszindulat, kicsinyesség, irigység, sértő megjegyzés kap helyet családokban, a gyülekezet közösségében. De ha a kijelentést kiterjesztjük mindenkire, akkor igazán bajban vagyunk.    Tudunk-e (egyáltalán lehet-e) mindenkit szeretni? Azt, aki éltemre tör, aki értelmetlen gyűlöletet táplál irántam, aki igazságtalanul bánik velem, aki igyekszik mindenben gáncsoskodni, megkeseríteni az életemet? Persze, tudjuk, a szeretet nem valami meleg érzés, hanem a jónak a cselekvése az emberekkel szemben. Érzéseimben lehetnek ingadozások, de cselekedeteimet a szeretet kell irányítsa. Ha korrekt, megbízható, egyenes és igazságos vagyok – baráttal és ellenféllel szemben -, ha a szívemben tiszta szándék van: az már a szeretet megnyilvánulása. Sőt, az is idetartozik, hogy szeretettel megintem, figyelmeztetem a másikat, hogy emlékeztetem hamisságára (mint Nátán Dávidot, Krisztus Urunk a farizeusokat), kiveszem kezéből a fegyvert, hogy ne ártson másoknak, magának. A szeretetben benne van a nem is.

   Aki szereti a másikat, a törvényt betöltötte. Egymással szemben a legfőbb kötelességünk a szeretet. Amiképpen mi is ezt várjuk el másoktól. Isten nem is akar más lelki eszközt adni a kezünkbe, mint a szeretetet (mi sokszor mégis más eljáráshoz folyamodunk). Akkor teszünk meg mindent egymásért, amit Isten elvár tőlünk, ha szeretetből cselekszünk. Az önvizsgálatnak is ez a legjobb módszere. Megkérdezni magamtól: vajon mi motivált, mi vezetett felebarátommal való viselkedésemben, róla szóló beszédemben.

   Minden parancsolat benne van ebben az egyben: szeresd felebarátodat, mint magadat. Mert ha szereted, akkor tiszteled, nem bántod, nem használod ki, nem károsítod meg, nem vezeted félre, nem irigykedsz rá, stb. Ha szereted, Isten felől indulsz el feléje!

Igazságosnak, irgalmasnak lenni és a jót tenni – ez a szeretet, erről szól a törvény.

   Az idő sürgetéséről is beszél az apostol. Ha már akkor ébredésre buzdította hallgatóit, mennyivel inkább kell minket költögetni! Kétezer év óta annyi közömbösség, képmutatás rakódott rá a hitünkre, akár a reformációtól számított 500 év óta is olyan fásultak, kiüresedettek lettünk! 

   Közelebb van az üdvösség. Ha valóban hiszünk az üdvösségben, amit Krisztus szerzett meg számunkra, akkor ezt a kijelentést komolyan kell vegyük. A mai embert nagyon leköti a szemmel látható (képernyős), és kézzel fogható világ. Modern értékrendünkben az üdvösség nagyon hátra került a sorban. Nem a világtól való elfordulásra biztat az ige, hanem annak állandó tudatosításáról, hogy az üdvösség fele haladunk. Hogy magasabb célra hívott el az Isten. Ebben a reménységben kell végezzük munkánkat, ezzel a bizonyossággal kell kísértésekkel, betegséggel és végső soron a halállal is szembenéznünk. Egy óriási motiváló erő kell legyen a szolgálatban.

   A világosság állapotának nevezi ezt az apostol. Az éjszaka múlik. Október közepe van, érezhetően hosszabbodnak az éjszakák. De látjuk-e a lelki hajnalhasadást? Dereng-e, világosodik-e bennünk Isten Igéje? Levetni a sötétség cselekedeteit (amik sötétséget árasztanak, sötétté teszik az arcot, sötét gondolatokat ébresztenek bennünk), felvenni a világosság fegyvereit. A Krisztust követő élet fokozott figyelmet, harci készültséget igénylő állapot. Harc önmagunkkal,  a bennünk levő sötétség ellen – Krisztustól kapott világossággal.

   Az éjszaka leple alatt, a bűn leple alatt az ember sok mindent elkövet, amit még maga sem szívesen vállal. A nappalhoz, az Isten és mások előtt való élethez nem illenek ezek a cselekedetek … Sorolja is az apostol. Amikor valaki a közvélemény érdeklődésének középpontjába kerül – pl. egy amerikai elnökválasztás során –, és rendre előkerülnek viselt dolgai, akkor kiderül: elég sok a makula még egy ilyen kivételes pozíció betöltésére készülő személyek életében is. Hát ha az Úristen világít át minket!

   Olyan szépen hangzik: öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust. Egy elő személyt kell hit által befogadnunk, magunkévá tennünk indulatát, szeretetét. Vállaljuk-e a Krisztus barátságát, közelségét, jelenlétét mindenkor? A keresztségben megpecsételt, hitelesített módon hozzá kötődik az életünk. Vele élünk-e? Alárendeljük-e neki sokszor mást akaró testünket, indulatainkat, gondolatainkat?

   Csak annyit kell tennünk, hogy engedjük: mindennél erősebb szeretete érvényre jusson bennünk. Ámen.

 

 

Neh  7, 4-7 és 66-68               (vas.du.)

 

• Bámulatos munka, megbízatás, amit Nehémiás végez: nagy bölcsességgel, hittel. Jó értelemben vett irigységgel, csodálattal olvastam a napokban róla, hogy milyen áldás volt a szolgálatán. Hogy mennyire odaszentelte magát. Kegyelmi idők voltak. Bámulatra méltó összetartás, egymásra és Istenre figyelés jellemezte nép tagjait. Persze, voltak elégedetlenségek, megfáradások, voltak fellobbanó viták, de Nehémiás rátermett vezetőként oldotta fel ezeket a feszültségeket. Milyen jó lenne, ha ilyen összefogás, ilyen élni akarás jellemezne minket! Ha épülni, erősödni kezdenénk, akarnánk, ha falvanként, városokként fellendülne közösségi, gyülekezeti életünk. Hát nem vagyunk Isten népe, akiket Krisztusban megváltott?
• Felépül a várfal (40 + 12 = 52 nap alatt: Isten áldását és a nép hozzáállását csodáljuk ebben). A város nagy kiterjedésű, de gyér népességű. Egyik gondunk nekünk is ez. Sok a gyülekezet, sok a templom, és megcsappantunk lélekben és lélekszámban. A kettő összefügg. Ahol a lemondás, kicsinyhitűség hangulata uralkodik, ott beindul a leépülés. Egyetlen közösség sem maradt meg, amelyik feladta, amelyik azt mondta, hogy nem érdemes, itt mindennek vége van. Nem hangzanak el gyakran ilyen mondatok közöttünk? Ott, Júdában még házak sincsenek, mégis jövőt terveznek. A reménység, az élniakarás, a hit, a bizalom házakat épít, de a ház, a gazdagság önmagában nem épít bizalmat, élniakarást, reménységet.
• Isten azt a gondolatot adta nekem, mondja Nehémiás. Tudjátok, kinek ad Isten jó gondolatokat? Akik keresik, akik imádkoznak, akik rá figyelnek. Aki soha nem figyel Istenre, azt hiába szólítja Igéje által. Aki ünnepnapokon filmeket néz, aki vásárolni jár, kocsmában ül, az nem hallja meg az igét. Milyen sokan vannak, akik kizárják magukat! Nehémiás azt az indíttatást kapja, hogy gyűjtse össze a nép vezetőit és a népet, és készítsenek származási jegyzéket. Megtalálja az első hazatértekről szóló jegyzéket (családok szerint).  Fontos a földi nyilvántartás. De a Biblia beszél az élet könyvéről. Boldog az, aki beíratott abba. Krisztus elsősorban nem egyháztagokká, hanem gyermekeivé akar tenni.
• Fontos azonban a külső odatartozás is. Én is gyakran előveszem a gyülekezet névsorát …, és legtöbbször elszorul a szívem: hányan vannak, akik számára teljesen közömbös ez a lelki közösség, akik kivonultak a gyülekezet életéből, akik csak papíron tartoznak ide, de nem élő, nem aktív tagok. Izraelben ott és akkor más a helyzet: akik a névjegyzékben szerepelnek, azokra mind számítani lehet, azok vállalják a közösségi feladatokat. Mindenkire szükség van, senki sem fölösleges: megfogyatkozásunkban különösen érvényes ez. Elkötelezett emberekre, a közösségért áldozatot vállalókra. Belőlünk áll a gyülekezet. Senkinek sincs joga kisajátítani, de senkinek nincs joga cserben hagyni.
• A származási jegyzékek nemzetségeket sorolnak fel. A fogságban sem tűntek el: munkálkodtak, gyermekeket neveltek, hittek Isten ígéretében. Imádkoztak és dolgoztak. Talán ez a döntő kérdés: hiszünk-e Isten ígéreteiben?
• Összesen 49.937 fő. Ez akkori viszonyok között nem számított kevésnek. Ennyien veszik birtokukba az országot, és igyekeznek talpra állítani, felépíteni, felvirágoztatni.Ez egynegyede egyházkerületünk reformátusságának. Vajon mi akarunk-e összeszedetten élni (személyes és közösségi értelemben), építeni, erősödni? Mik a céljaink: csak vegetálni akarunk, ellenni és szépen eltűnni, vagy Isten segedelmével jövőt tervezni. Nem könnyű, de nem lehetetlen. Istennek, Istennel minden lehetséges.

• Kedves megjegyzés: még az állatokat is összeírták. Nem volt túl sok jószág. Ennyivel indultak neki az országépítésnek. Külsőleg szegényen, de gazdag lélekkel. A mohácsi vész után sem voltak sokkal jobbak a kilátások. Mégis a 15. századra Európa egyik legerősebb nemzete lett a magyarság.
• Az ige a hitünkre kérdez rá, az Istenben való reménységünkre, küldetésünk komolyan vételére. Bárcsak igennel válaszolnánk! Ámen.

 

 

Róm 16, 17-27                (vas. de.)

 

   Két ünnep gondolatvilága is hat reánk, amikor ezt az igét hallgatjuk. Az egyik a reformáció közelgő ünnepnapja, a másik az 56-os forradalom és szabadságharc éppen mára eső évfordulója. Hisszük, Isten Igéje emlékezésünkben, de mai sorsdöntő kérdéseinkkel való vívódásainkban is utat mutat nekünk.

   Egy különös felhívással fordul az apostol a gyülekezet tagjaihoz. Éberségre szólítja fel őket. Vigyázásra. A Szentírásban gyakran olvasunk figyelmezetésekről. Isten féltő szeretettel óv a rossztól (ami néha a jó színében mutatja magát). Mostanában olvastam: ragaszkodj következetesen a jóhoz, és akkor bölcsen fogsz dönteni és cselekedni. Ez a ragaszkodás tudatos odafigyelést jelent. Soha nem lehet karba tett kézzel, fotelbe hátradőlve ülni.  Az ördög nem alszik, tartja egyik közmondásunk. A Sátán, a szétszakító - emberei eszközök révén - meghasonlást szít, szembeállít egymással.

    Gondoljunk arra, milyen hamar felüti fejét a békétlenség családban, gyülekezetben, társadalomban, sokszor a semmiből, és milyen nehezen áll helyre a rend. Sajnos, mi nagyon nyitottak vagyunk erre. Kettős értelemben: hamar egymás ellen fordulunk, ill. könnyen engedünk a megosztó befolyásnak. (Egy tanulmány szerint a magyarság az európai unió legindividualistább népe: egyéni utakat járó, a közösséghez nehezen alkalmazkodó.  ’56 ennek a cáfolata volt: bámulatos egység, összefogás, szolidaritás jellemezte akkor a zsarnokság ellen fellázadt népet. Persze érdeklovagok, árulók akkor is akadtak). Hamar egymás ellen fordulunk, és könnyen engedünk a megosztó befolyásnak, ami talán nagyravágyásból, talán sértettségből, vagy gonoszságból fakad.

   Tartsátok szemmel azokat, akikben ilyen szándék van, tanácsolja az apostol, és térjetek ki előlük! Elhatárolódásra szólít fel. Nemcsak a szembeszállás, hanem a kitérés is a harc egyik formája. Nem kell minden kísértéssel szembemenni, van, amit egyszerűen el kell kerülni. Jézus Názáretben, ahol visszautasítják, sőt meg akarják ölni, „átmegy közöttük”, egyszerűen továbbáll.

   Van, akivel fölösleges vitát nyitni: hatástalan marad a jó szó, még a szeretet is… A megoldás: nem engedni, hogy hatása alá vonjon, nem engedni, hogy befolyásoljon. Óvni önmagunkat, óvni a közösséget. Vajon fel vagyunk-e vértezve ilyen támadások ellen? Nem a gonoszság a legnagyobb probléma a világban, hanem annak terjedése. Nem az a nagy baj, ha vannak békétlenkedő emberek, hanem az, ha másokat is megfertőznek ezzel a gondolattal. Az első világháborút egy puskalövés indította el (Ferdinánd trónörökös lelövése).

   A mérték: Jézus. A leleplező kérdés az ilyen, a közösséget megosztó személyek vagy csoportok esetében a következő: valójában kinek szolgálnak. Ez nem egyenlő azzal, hogy kiről beszélnek, mert a szavak sokszor a megtévesztés eszközei lehetnek. Mi a végső célja munkájuknak, tevékenységüknek? Mire megy ki ügyeskedésük? Ha csak emberi akarnokság, ambíció az egész, akkor rossz az alap, bármilyen nemes célokat is emlegetnek.  Szép szavakba lehet csomagolni családok, közösségek életét megkeserítő, megmérgező indulatokat is. „Ékesszólással” jönnek. De mit akarnak elérni? Szívükben a Krisztus szeretete ég?

   A jóhiszeműség … testvéri közösségben fontos erény, de ha a gonosz irányításának való engedelmességet jelenti, akkor igen veszélyes lehet. Meg kell tudjuk ítélni a lelkeket! (Nehémiás könyvében olvastuk: az egyik vezető ember tanácsolja Nehémiásnak, hogy meneküljön a templomba. Ő megérezte, hogy ezt a személyt ellenség bérelte fel. Ha hallgat rá, elveszíti hitelét az emberek előtt.)

   Ti másnak engedelmeskedtek. Vajon Jézus akarata érvényesül bennünk, közöttünk, vagy ő kiszorul az életünkből? Ez a „másnak” kifejezés nagyon megítélően tud hangzani. Nem a divatnak, nem különböző érdekeknek, hanem valaki másnak: aki igaz, tiszta és szent. Karl Barth, neves svájci teológus szerint: Isten egészen más. Minket is mássá akar tenni régi önmagunkhoz képest, ahhoz képest, amit bűnös természetünk diktál.

   Legyetek bölcsek a jóra, képtelenek a rosszra! Kedves tanítás. Benoit Breton francia-svájci barátom példája jutott eszembe. Elvitték katonai kiképzésre. De ahányszor fegyvert adtak a kezébe, rosszul lett. Végül felmentették. Mélyen vallásos, tiszta lelkű katolikus fiú volt. Jaj, ha rosszul lennénk, amikor rosszat gondolunk, szólunk, teszünk, ha csak a jóra tudna megnyílni a szánk, csak a jót tudnánk cselekedni!  Nem valami varázslat ez, hanem a Krisztus ereje. Ha rá figyelek, ha ő irányít. Igaz az ellenkezője is: ha a gonoszság, a gyűlölet eszközévé válok, akkor ezek a sötét erők hatnak bennem. És tudjuk, iszonyatos energia van a gyűlöletben, haragban. 

   Isten a békességet akarja. Ő a békesség Istene. Ő összezúzza – összetiporja - a Sátánt (ellenséget, üldözőt) lábaink alatt. Szemléletes kép ez. Isten harcol érettünk, legyőzi ellenségeinket, utat készít számunkra maga felé. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme által. Ebben a kegyelemben őriz meg minket mennyei Atyánk. Nagyon sokat mondó ez az igevers.

   A levél végén üdvözléseket olvasunk. Pál apostolt magános lovagként képzeljük el, aki rendíthetetlenül vívja a maga harcát, senkire nem figyelve, dacolva az egész világgal. Itt halljuk, hogy munkatársak, rokonok veszik körül. Mindenkinek fontos, hogy emberek álljanak mellette. Jézus is kérte haláltusájában a tanítványokat, hogy mellette legyenek. A legtöbb ember retteg attól, hogy egyedül marad. Eszünkbe jut a zsoltár tanítása: az Úr van az én jobb kezem felől.

    Egy nagyon szép dicsőítő résszel zárul a levél. Egy hosszú, bővített mondat. Az apostol azt érzékelteti, hogy Isten dicsőségét nem lehet szavakba foglalni.

   Neki van hatalma megerősíteni, megtartani: ezt adja világosan tudtunkra a Krisztusról szóló evangélium, melyet Isten most már az egész világnak hirdet, hogy mindenki eljusson a hit engedelmességére. Ennek az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség …

Legyen igaz az életünkben is már most, s majd örökkön-örökké! Ámen.

 

Urunk, megváltó Istenünk Jézus Krisztusban,

áldjuk szent nevedet, hogy ezen az ünnepen nemcsak emberi, történelmi győzelmekre és vereségekre, de megváltó Urunk értünk vállalt harcára és bűnt, halált legyőző kegyelmére is emlékeztettél minket örök Igéd által. Köszönjük, hogy biztattál, bátorítottál, hogy el ne csüggedjünk, mert te vagy mellettünk, mert tőled senki és semmi el nem szakíthat minket. Hálát adunk, hogy figyelmeztettél is arra, hogy szívünk erőtlensége, mások befolyása és a Sátán kísértései miatt könnyen eltávolodhatunk tőled és elfordulhatunk egymástól is. Hamis tanítások, idegen hatások irányítása alá kerül az életünk, és lelki vakságunkban nem is látjuk, hogy rossz az irány, hogy bizonytalan az alap. Ahogy történelme során népünk sokszor önmagára ébredt, és fellázadt az igazságtalanság, a sötétség ellen, add, hogy ezt a harcot ma lelkiekben tudjuk vállalni. Szabadíts meg a hitetlenség, az önzés, a pártoskodás, közömbösség kábulatától.

   Köszönjük, hogy világosan tanítod nekünk az Igében, hogy Krisztus kell legyen a mérték, hozzá igazodva látjuk meg, hogy hol állunk, hogy vajon szeretete, jósága uralkodik-e bennünk, vagy valami más. Vajon küldetésünk szerint élünk-e, egymás javára és te dicsőségedre, vagy nem. Lelked által vezess arra, hogy mi Krisztusnak engedelmeskedjünk, és ne hódoljunk be semmiféle hamis szándéknak.

   Tégy minket erőtlenné a rosszban, úgy tölts el minket Szentlelkeddel, hogy a szeretetlenség, a gonoszság, a harag, a gyűlölködés ne kaphasson helyet bennünk, hanem azt tegyük, abban teljék kedvünk, ami szerinted való! Add ezt a lelkületet népünknek, egyházunknak! 

   Legyen áldott neved, hogy te a békesség Istene vagy, és ebben a te békességben őrzöl meg minket is. Áldd meg családjainkat, légy gyülekezetünkkel, beteg, gyászoló, egyedül való, elhagyatott, testi-lelki bajban levő testvéreinkkel, áldd meg népünket, anyaszentegyházunkat, könyörülj egész vajúdó világunkon! Krisztusért. Ámen.