ApCsel 2, 37-41  (vas.de.)

 

37 Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?

38 Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Lk 3,10

39 Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

40 Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! 5Móz 32,5

41 Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

 

   Ez az igeszakasz - röviden összefoglalva - arról szól, hogy az első pünkösd alkalmával a Szentlélek munkája nyomán hogyan születetett meg, miként jött létre az ősgyülekezet. Örök hivatkozási alap ez, minden gyülekezeti modell kiindulópontja. Ha arra kérdezünk rá, hogy milyennek kell lennie egy keresztyén, krisztusi közösségnek, akkor ide nyúlunk vissza „információért”. Most nekünk elsősorban nem az első gyülekezet sajátos, külső adottságait kell megvizsgálnunk, nem kortörténeti hivatkozásokat kell felsorolnunk, hanem őszintén bele kell néznünk abba a tükörbe, amit Isten Igéje elénk állít, és meglátnunk, hogy milyenek vagyunk, és Isten milyenné akar minket formálni.

   Az első gyülekezet (leendő) tagjai először is meghallották a Péter beszédét. A hit hallásból van, tanítja az ige. Odafigyelésből. Nekünk már ennél az első lépésnél komoly gondjaink adódnak. Úgy szétszedi a figyelmünket az élet ezer gondja, baja. Ha el is jövünk az istentiszteletre, gondolataink sokszor másfele  kalandoznak. Fontos a fontos dolgokra odafigyelni, elcsendesedni, valóban megnyitni a szívünket.

   Aztán olvastuk: a beszéd szíven találta őket. Pedig - szinte meg is botránkozunk - Péter apostol kemény szavakkal emlékezteti őket arra, hogy Jézus elítélésében részt vállaltak (lehet, a közömbösségükkel). Már megtörtént a feltámadás nagy csodája, jóvátétele, de – éppen ebben az új helyzetben – rendezni kell a bűn kérdését. Nem lehet elhallgatni, szőnyeg alá söpörni, eltussolni. Az új élet kezdete az, amikor ítéletet tartok magam fölött. „A bűn azzal kezdődik, hogy konfliktusba kerülök Istennel, a megtérés pedig azzal, hogy szembeszállok az Istennel konfliktusba keveredett énemmel.” 

   Belátom: valamit elrontottam, nem jól tettem. És itt nem a főpapokról, farizeusokról van szó immár, nem arról, hogy félrevezettek, hogy mások rossz irányba befolyásoltak. Amíg valaki mást hibáztatsz, amíg nem magadról beszélsz, addig nincs gyógyulás. A minket megérintő, szíven találó Ige…

(Egy történet szerint egy háborúpárti, sok győztes csatát megvívó hadvezért fogadtak az egyik városban. Rendszerint díszőrség meg hasonlók vonulnak fel ilyenkor, ennek a városnak vezetői azonban elhatározták, hogy a háborús rokkantakat, csonkabonkákat, sebesülteket, a fiaikat, férjeiket elvesztő, gyászruhás özvegyeket vonultatják fel. A hadvezért megrendítette a látvány: mindezt én okoztam?)

   De - ez világos az Igéből - nem elég csak a megérintettség, jóllehet nagyon fontos fordulópont. A pünkösdi igehallgatók azt kérdezik: mit cselekedjünk.  Ide kell eljutnunk, a felismerésre, hogy valamit tennünk kell, valamin változtatnunk kell. A tékozló fiú esetében sem volt elég, hogy magába szállt, átértelmezte életét, belátta tévedését, mélyen megbánta bűnét: fel kellett tápászkodnia, el kellett indulnia. Nem elég megsajnálni valakit: meg kell próbálnunk segíteni rajta. Ez hiányzik nagyon! Lelki tunyaság, a „jól van, ahogy van” érdektekesége, a „nem lehet, nem érdemes” kicsinyhitűsége jellemez. Lehet-e belőlem pilóta, ha nem is jelentkezem a kiképzésre, építhetek-e házat, ha még az alapöntésnek sem fogok neki? A lelki élet területén is: ha a nekilendülésnek a lépése kimarad, akkor a fellángolásból nem lesz meleget árasztó, tisztító tűz. A belső, spirituális vajúdásnak nem lesz eredménye.

   Az eredmény a megtérés. Tudom, idegenül hangzik. Számomra is. Ha azt mondják valakiről, hogy megtért, akkor furcsán nézünk, epés megjegyzéseket teszünk.  Lehet, sokszor sokan vissza is éltek ezzel a bibliai szóval. Nem is a kifejezést kell nekünk feltétlenül használni, kivált nem önmagunkkal kapcsolatban, hanem törekednünk kell az igazi megtérésre. A metanoia = gondolkozásunknak valamilyen esemény, élmény, felismerés hatására történő megváltoztatása, Isten Igéjéhez, Krisztus szeretetéhez igazítása. Belső történés, ami külsőkben is megnyilvánul.

   Persze, jó az, ha valaki egyáltalán elhagyja az italt, szakít romlott, erkölcstelen életformájával, kibékül haragosával, de még jobb, ha belülről indul ez a folyamat. Valaki azt mondta: Jézus nemcsak viselkedni és korrektül élni tanít meg (már az is óriási dolog, ha ezt megtanuljuk), hanem szerinte gondolkozni, érezni és élni. Egyszóval a lelkünkben formál át.

   A megtérés tkp. belépés hit által az Isten közösségébe. A bűnbocsánatban való részesedés. (A keresztség ennek a bizonyosságát erősíti meg.) A reformáció 500. évfordulóját ünnepeljük, ám Istenhez térés nélkül, Krisztus követése nélkül csak nagy rendezvények lesznek, könyvek jelennek meg, de nem lesz mélyre ható, áldást hozó megújulás.

   Hallunk a megtérés, az Istenhez fordulás következményeiről:

A . A Lélek ajándéka. Aki Istenhez fordul, aki hit által belép közösségébe, aki alárendeli magát az ő akaratának, az kapja Lelkének ajándékát, erejét. Ha befogadnak egy családba, akkor bekerülök annak a szeretet-körébe, „rám ragad” annak a hangulata, lelki kisugárzása. Ezt kapom egészen személyesen a Szentlélek által: Isten szeretetét, Krisztus minden jótéteményét, élő jelenlétét.

1. Ezáltal pedig Isten ígéreteinek és áldásainak gazdagságát. Nektek lett ez az ígéret. Olyan keveset fogadunk el az ígéretekből! Szoktam mondani, hogy egyéni életünkben, de gyülekezetként is sokkal többre lennénk képesek, ha engednénk, hogy Isten többet hozzon ki belőlünk. Sokkal több áldást kapunk, mint amennyit elveszünk, mint amennyi megmutatkozik életünkben. Isten sokkal többet bízott reánk, mint amennyit elvégzünk. Sokkal jobban össze tudnánk fogni, mint amennyire tesszük. Egymásért sokkal többet tehetnénk, mint amennyit vállalunk. Merjük Isten ígéreteihez tartani magunkat!
2. A harmadik következményt az igében két ellentétes tartalmú szó írja le: elszakadás és csatlakozás. Nem lehet két Úrnak szolgálni. Van, aminek hátat kell fordítani. Nem lehet egyszerre káromkodni és Istent nevét magasztalni. Nem lehet minden bűnös dologban részt venni, ugyanakkor tiszta életet élni, nem lehet egymást gyűlölni, és a szeretet szolgálatát végezni.

Szabaduljatok meg ettől a… nemzedéktől. Nem az ítélkezés hangja ez, hanem felszólítás arra, hogy értelmesen éljünk. Ha nincs jó hatással rám egy társaság, ha árt a lelkemnek valamilyen beidegződött szokásom, akkor hátat kell fordítanom annak. A kísértéseknek legkönnyebben úgy lehet ellenállni, hogy elkerüljük azokat.

   Az elszakadást bekapcsolódásnak kell követnie: be kell tagolódjam a Krisztust vallók és vállalók közösségbe. Élő tagja kell legyek az ő seregének. Jogokkal és kötelességekkel. Sokan vannak  református egyházunkban (is), akik csak formálisan tartoznak ide. Arra gondolok, hogy nem személyes hittel, elköteleződéssel. Beleszületünk, és kívülállók maradunk. Szemlélődők, szurkolók vagy kritizálók vagyunk, de nem a pályán küzdők. Panaszkodunk, vagy megjegyzéseket teszünk, hogy ilyen és olyan a gyülekezet, holott a gyülekezet mi vagyunk.  Akiket Isten – a mi szolgálatunkat, hozzáállásunkat, lelkesedésünket is felhasználva – meg akar tartani.

   Kérjük Isten Lelkét, hogy újítson, erősítsen meg a belső emberben, hogy hit által Krisztushoz és szeretetben egymáshoz ragaszkodva betölthessük küldetésünket: egyénenként és közösségként is! Ámen.

 

Urunk, Istenünk,

köszönjük, hogy nem szűnsz meg hívogatni minket, köszönjük, hogy te soha nem mondasz le rólunk, mindig kész vagy kegyelmedbe, szeretetedbe fogadni minket. Ezért bizalommal jöhetünk hozzád. De kihez is mehetnénk bűneinkkel, félelmeinkkel, kihez fordulhatnánk vigasztalásért, erőért, hiszen örök életnek beszéde van tenálad.

Formáld értelmünket, tudatunkat, hogy fontos, első helyre tett dolog legyen a te Igéd hallgatása, hogy áron is megvegyük az alkalmakat! És Lelked által munkálkodj, hogy a Te szívedből jövő Ige megérintse a szívünket, és eljuttasson a felismerésre: valóban nekünk szól, érettünk történt, és eljuttasson az elhatározásra, hogy elinduljunk, hogy kimozduljunk a beletörődés állapotából, és engedelmes lélekkel kérdezzük: „mit cselekedjünk?”

Vezess minket, mennyi Atyánk igazi megtérésre, hozzád fordulásra, Krisztus szeretetének elfogadására, a te közösségedbe való belépésre! Add nekünk Lelked erejét, bölcsességét, tisztánlátását, és segíts, hogy ígéreteid, áldásaid előtt megnyissuk életünket! Mert te sokkal többet adsz, mint amennyit elfogadunk, sokkal többel bízol meg, mint amennyit vállalunk.

Áldd meg, Istenünk, közösségünket! Látjuk erőtlenségeinket is, de köszönjük, hogy van ez a közösség, köszönjük minden áldását, köszönjük, hogy a te szereteted, kegyelmed és erőd tartja össze. Győzz le közöttünk minden irigységet, ítélkezést, kicsinyességet, haragot, gyűlöletet, győzz le minden megkötözöttséget és közömbösséget, adj megújulást!

Krisztus halált, bűnt lefegyverző győzelme által adj szabadulást a szenvedélyekből, adj megújult életet! Ó, milyen szép lenne tiszta élettel neked szolgálni, egymást is építeni! Milyen áldás származna abból! Munkáld ezt Lelked által a lelkekben! Imádkozunk gyülekezetünkért, betegkért, gyászolókért, gondokkal küszködőkért, félelmek között élőkért. Szereteted, gondviselésed hatalmában őrizz meg minket! Ámen.

 

 

 

ApCsel  2, 42  (vas.du.)

 

 

Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.

 

   Ritkán szoktuk a délelőtti igét tovább olvasni, most így történt. A délelőtti üzenetet folytatásaként az ige arról beszél, hogy miként valósult meg a gyakorlatban az ősgyülekezetben a Krisztusban való hit megélése.

   Ők pedig kitartóan részt vettek… Fontos szó ez: kitartás. Nincs eredmény e nélkül. A Krisztus követésében, szolgálatában, a közösséghez való ragaszkodásban is állhatatosnak és kitartónak kell lennünk. Mi a magunk érdekének érvényesítésében vagyunk nagyon eltökéltek. Szenvedélyeinkhez való ragaszkodásban nagyon következetesek.

Miben voltak kitartóak? Négy dolgot sorol fel az ige: Ige, közösség, úrvacsora és imádság.

   Ige… Valóban nem lehet más zsinórmértékünk, csak Istennek minden emberi tanításhoz képest más üzenete. Sok minden fontos közösségünk életében: jó hangulat, gazdag, változatos programok, stb., de az alap Isten Igéje. Ha erről lemondunk, akkor a lényeget veszítjük el. A modern embernek is erre a felülről való bölcsességre van szüksége. Persze, nem mindegy a külső forma sem, de a tartalom az elsődleges: a Krisztus megváltó szeretetéről szóló evangélium.

   Közösség… A hagyományos közösségek széthullásának korát éljük. Nem kerülte el ez a folyamat a keresztyén gyülekezeteket sem. Kevésbé tudott ártani ott, ahol tudatosan, élő hittel álltak ellene a korszellemnek. Sokat beszélünk a közösség összetartó erejéről. Nem elegek a külső feltételek: szív, szeretet, lélek kell legyen benne. Ragaszkodás, törődés, figyelem. Gyógyító közösséggé kell válnunk. Erőforrássá. Kimutatást vezetünk az istentiszteleteken résztvevők számáról. Ezek az adatok nem mindig a lényeget mutatják. Vajon hányan nyertek erőt, vigasztalást, hányan tudtak kríziseken túllépni, hányan tudtak szenvedélyeikből szabadulni? Nagy erőtlenségek (is) mutatkoznak közösségeinkben. Jó lenne látni az okokat, jó lenne elindulni a megoldás fele! Hadd említsek néhány bűnt, amik közösségünk gyenge pontjai.

   Irigység - rákfenéje minden közösségnek. A hitbeli egység segít a legyőzésében. Örüljünk egymás örömének, legyünk hálásak egymásért! Tanuljunk meg közösségben gondolkozni! (Ha száműznének egy lakatlan szigetre, akkor ráébrednénk: minden kihívás mellett milyen nagy áldás a közösség.)

   Harag, gyűlölet, pártoskodás - rengeteg energiánkat elveszítjük itt, közösségen belül egymás ellen harcolva, sértve, sebezve egymást, nyíltan vagy hátból támadva. Egyetlen út a Krisztus bocsánatának az elfogadásáé. A harag olyan, mint amikor beszórom konkollyal a szomszéd földjét: később az én földem is megtelik gyommal.(Nem is az ellenem elkövetett igazságtalanság egyszeri eseménye, hanem annak magamban haraggal, gyűlölködéssel továbbvitt, továbbszőtt utótörténete tesz valóban tönkre.)

    Egymás kritizálása - helye van az intésnek, olvassuk az igében, a szeretetből fakadó figyelmeztetésnek, de nem az ítélkezésnek. Egy-egy sértő, durva, bántó megjegyzés végképp el tud idegeníteni valakit a közösségtől. Az ítélkezés farizeusi magatartása mögött sokszor meghasonlott személyiség húzódik meg, aki saját maga igazolását a mások kárhoztatásából meríti. (Lelki parazitizmus, Pál írja: megemésztitek egymást.)

    Kicsinyesség  -  abból fakad, ha túl nagy az önérzetem, és kis dolgokból is nagy problémát kreálok.  Hát nem kicsinyesség az például, hogy miközben Krisztus az életét adta értünk, mi a templomi padok felett vitatkozunk? Nem kicsinyesség, hogy jóllehet Krisztus megváltott mind testestől, mind lelkestől, mi mégis megjegyzéseket teszünk egymás külső megjelenésére? Hát nem kicsinyesség, amikor olyan dolgokat vetek a másik szemére, amik bennem is megvannak, talán fokozott mértékben? 

    Megkötözöttség, szenvedélyek - sietek leszögezni, hogy mindnyájunk érintettek vagyunk. Lehet valakinek megkötözöttsége a pletykálkodás, a kötekedés, a dicsekvés is. Vannak szenvedélyek, amiknek szembetűnő, félelmetes a romboló hatása. Egyik lelkész mondta: templomainkban el kellene helyezni az alkohol áldozatainak emléktábláját is, akiknek életét derékba törte, megnyomorította, fiatalon elpusztította ez a káros szenvedély. Rengeteg egyháztagunk él ebben a fojtogató függőségben. Rengeteg gyülekezetnek a biztos pusztulását vetíti előre ez a testet-lelket megnyomorító megkötözöttség. Ahol uralomra jut, ott az élet, a jövő lehetetlenedik el. Istennél minden lehetséges. A szabadulás is… 

    Közömbösség - én ezt tartom a legveszélyesebb dolognak. Mostanában olvastam egy döbbenetes mondatot: a világtörténelem ártatlan áldozataiért az elkövetők mellett a közömbös embertársak a felelősek. A közömbösség öl, és bár nem tesz semmit, rettenetes rombolást tud véghezvinni. A nem érdekel mondattal világot lehet elpusztítani. A Szentírás ezzel szemben arról beszél: igyekezvén, törekedvén, buzgólkodván. Mert Krisztus sem nézte közömbösen elveszettségünket, hanem önmagát adta. Legyünk mi is a szolgálatot vállaló követői!

     A kenyér megtörése... Ez mindenekelőtt az úrvacsorát jelenti, de a szeretetvendégséget is. Az úrvacsora emlékezés Krisztus kereszthalálára, de részesedés is Krisztus megváltó halálának érdemében. A bűnbocsánat, a kegyelem valóságosságát hirdeti, és annak hit általi elfogadását. Krisztus jelenlétének egyik bizonysága. A szeretetvendégség osztozás a testvéri közösség örömében. Igaz, milyen jó vendégül látni szeretteinket! Milyen jó együtt asztalozni azokkal, akiket szeretünk! Milyen jó mindezt Krisztus szeretetében átélni!

   Imádság …  Kálvin János írja az Institúcióban:  “Az imádság jótéteménye által érjük el tehát azt, hogy a mennyei Atyánál számunkra letett kincsekhez juthatunk. Az imádság ugyanis az embereknek Istennel való bizonyos társalkodása, amely által az ég legszentebb helyébe hatolva Istent személyesen figyelmeztetik az ő ígéreteire, hogy tapasztalják, ha a szükség úgy kívánja, hogy nem cselekedtek hiábavaló dolgot akkor, amikor hittek Isten szóbeli ígéreteinek. Látjuk tehát, hogy Isten semmi olyan várni valót sem tűz elénk, amit az ő parancsa szerint könyörgésekkel is ne kellene tőle kérni. Annyira igaz az, hogy az imádság ássa ki számunkra azokat a kincseket, amelyeket a mi hitünk, miután az Úr evangéliuma azokat kijelentette, meglátott. Már pedig, hogy mennyire szükséges, és hányféle haszonnal jár az imádság gyakorlása, azt szóval nem lehet eléggé kifejezni.” (Inst 3.20.2). Ámen.

 

 

 

ApCsel 5, (12-32) 33-42 (vas.de.)

 

33 Amikor ezt meghallották, dühükben a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük.

34 De felállt a nagytanácsban egy farizeus, név szerint Gamáliél, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó, és megparancsolta, hogy egy kis időre vezessék ki ezeket az embereket.

35 Azután így szólt a nagytanácshoz: Izráelita férfiak! Jól gondoljátok meg, hogy mit akartok tenni ezekkel az emberekkel!

36 Mert nem is olyan régen felkelt Teudás, és azt állította magáról, hogy ő valaki, csatlakozott is hozzá mintegy négyszáz ember, de végeztek vele; akik pedig bíztak benne, azok mind elszéledtek, és ügyük semmivé lett.

37 Azután felkelt a galileai Júdás az összeírás idején. Sokakat állított a maga pártjára, de ő is elpusztult; akik pedig bíztak benne, azok is mind szétszóródtak.

38 A mostani esetre is azt mondom: hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül;

39 ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhetne, hogy Isten ellen harcoltok. Azok hallgattak rá,

40 behívatták az apostolokat, megverették őket, azután megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében, és elbocsátották őket.

41 Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért; 1Kor 4,9

42 és nem hagytak fel a naponkénti tanítással a templomban és házanként, és hirdették, hogy Jézus a Krisztus.

 

 

   Az előző versekben olvassuk: sok jel és csoda történt az apostolok által. Erőtlenségünket nincs mivel mentegetnünk. Az apostolok szolgálatát, az evangélium kibontakozásának útját különös jelek kísérték. Isten ma nem ugyanazokat a jeleket adja, de köztünk is meg akarja mutatni hatalmát, kegyelmét. Ugyanaz az Úr, olvassuk. Közösségeinket erő, reménység kell áthassa, ami gyógyító hatású.

  Egy akarattal voltak együtt: ez önmagában erős bizonyságtétel volt. Az egység csodálatos dolog. Ahol ketten egy akarattal... Manapság a pluralizmus a divat. A „mindenkinek igaza van a maga módján” elve. Annak is igaza van, aki becsületesen él, annak is, aki nem, aki hűséges a családjához, annak is, aki nem. Valami hibádzik ebben a gondolkodásmódban. Persze, sokoldalú a világ, senki sem birtokolja a teljes igazságot, de vannak egyértelmű dolgok. Vannak örök értékek. Krisztusnak és Pilátusnak is nem lehet ugyanúgy igaza.

   Nagy tisztelet övezte az apostolokat: nem is mertek hozzájuk csatlakozni. Nem mert akárki hozzájuk csatlakozni. Az első keresztyének halálos komolyan vették küldetésüket…  Amiért áldozatot hozok, az fontos számomra. Egy lényeges igazság ez. Amiért semmit nem tettem, azt könnyen félvállról veszem. Krisztus az életét adta. Nagy ára van a megváltásomnak. Számomra mennyire fontos, én mit vállalok érte? Tudjátok, sok embernek miért nem jelent semmit a hite? Mert semmit nem tett érte. Mi jobban ragaszkodunk a magunk ingatag véleményéhez (csak mert mi mondtuk), mint a Krisztus örök igazságához. 

  Az Úr növelte a hívők számát. Milyen helyesen fogalmaz az ige: nem az apostolok teljesítménye, munkájuk eredménye. A növekedést Isten adja. Ma is, köztünk is ő tudja ezt a csodát véghez vinni.

   Sok beteg meggyógyul. Ahol Isten lelke munkálkodik, ahol Krisztus szeretete jelen van, ott gyógyulás történik. Akár külső, testi is, de lelki mindenképpen. Ott szívek vigasztalódnak, ott bűnök bilincsei oldódnak, ott kapcsolatok állnak helyre.  Péterre különös feladat hárul. Úgy gondolom, hogy éppen bukása tette erre alkalmassá. Ezért van védve (lett immunissá) a hatalomvágy kísértésétől (később a rá hivatkozó „jogutódoknak” ez nem mindig sikerült). Érdekes kifejezés: legalább az árnyéka. A közelséget jelenti, de azt is: nem ő a fény forrása.

   Hallottuk az is az előző alkalmakon, hogy fogságba kerülnek. A valós indok a féltékenység. Az ember nem tud túllépni kicsinyességén.  Számolnunk kell gyarlóságainkkal: magunkban, másokban. Az Úr angyala megnyitotta a börtön ajtaját, és azt mondja nekik. Hirdessétek az élet minden beszédét.  Isten akarata az élet. Erről szól a kijelentés. Erről szól Krisztus küldetése. Mi is tkp. az életet akarjuk, de miközben annak teljességét szeretnénk elérni, a halál útjára tévedünk. Bűneset. Szenvedélyek. Isten nemcsak a célt „írta szívünkbe”, az utat is megmutatja nekünk.

   Amikor a tanács elé szeretnék állítani őket, és kiderül, hogy nincsenek, nagy zavar keletkezik. A bűn, a gonoszság kultúrájában Isten igazsága zavart okoz.

  Amikor újra a tanácstalan tanács elé állítják őket, akkor a vád az, hogy betöltik a várost tanításukkal (pedig nem a saját tudományukat hirdetik), és hogy a vezetőkre akarják hárítani „annak az embernek” a vérét. Ez részben igaz, tényleg szeretnék az apostolok, ha a Jézus megváltó vérének ereje kiáradna mindenkire.

   A Péter válasza évszázadok távlatából is aktuális (a reformáció 500. évfordulóján még inkább): Istennek kell inkább engedelmeskedni. A keresztyén ember hitvallása ez.

   Isten azért rendelte Jézust, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek, sőt, az egész világnak. Ez az az üzenet, ami dührohamot vált ki a vezetőkből. Tudjátok, miért nem kell nekünk bűnbocsánat? Mert nem ismerjük be bűneinket. Hallottam egy történet. Két barát közül az egyik elég súlyos igazságtalanságot követett el a másikkal szemben, ez utóbbi sokat szenvedett, viaskodott emiatt, aztán elhatározta, hogy elmegy a barátjához, és megmondja neki: ő megbocsátott, felejtsék el az ügyet. Igen ám, de amikor közölte barátjával, hogy ő nem neheztel rá a történtek miatt, hogy megbocsátott, a másik ordítani kezdett: hogyan merészeli neki akárki azt mondani, hogy ő tévedett, hogy valaki meg kell neki bocsásson.  Ő nem követett el semmit, és soha semmi ilyesmit nem akar hallani volt barátjától, igazából látni sem akarja őt többet. 

   Történetünkben is hasonló reakciót vált ki a Péter bűnbocsánatról szóló beszéde: azon tanácskoznak, hogy végeznek velük. Ez a gonosz terv már nem a törvényről szól, hanem a gyűlöletről, bosszúvágyról, emberi haragról. Persze, ezekhez az indulatokhoz törvényt, igazolást mindig találunk.

   A felolvasott igeszakasz egyik érdekes mozzanata a Gamáliel nevéhez fűződik. Azt tudjuk meg róla, hogy farizeus, nagytekintélyű törvénytudó. Mindenképpen tisztelendő benne, hogy nem kerül az elszabadult indulatok hatása alá, hogy nyugalomra, higgadtságra inti a tanácstársait.

Jól gondoljátok meg! És nagyon gyakorlatiasan meggyőző példákra hivatkozik, tapasztalati érveléssel próbálja bölcs döntésre ösztönözni a többieket. Teudás és a galileai Júdás esetét említi, akik valamit kezdeményeztek (római elnyomás lévén, valami vallásos színezetű lázadásra gondolhatunk), másokat is maguk mellé sikerült állítaniuk, aztán kifulladt a mozgalmuk. Ők maguk pedig elvesztek.

   Különös javaslattal, sugalmazással áll elő: hagyjátok békén őket! Abban a felfokozott hangulatban véleménye valóban kijózanítólag hat. Az igazságot nem mindig „szolgáltatni” kell, hanem adott esetben – a magunk számára is - meglátni. Gamáliel nemcsak annyit mond: majd megmutatja az idő, hanem – istenfélő ember lévén – azt mondja: ha emberi dolog, megsemmisül, ha Istentől van, hiába harcoltok ellene. Nem indulatos állásfoglalásra, hanem bölcs mérlegelésre buzdítja a társait. Nem hitre, hanem belátásra. Valóban, vannak dolgok, amiket nem tudunk átlátni, mégis szeretünk ítélkezni, szeretünk szentenciát megfogalmazni. Gamáliel nem újszövetségi hittel, de mély emberi bölcsességgel szól. Ugyanezt mondja a hívő ember is, csak személyesen, mintegy belülről szemlélve a kegyelem munkáját. Pál vallomása jut eszünkbe: meg vagyok győződve.

   Hadd mondjuk ki első körben azt, hogy nagy szükségünk lenne a Gamáliel bölcsességére, megfontoltságára, értelmességére. Sok egymás elleni harcunknak, kicsinyes vitánknak elejét venné ez a higgadt hozzáállás. Sokszor akarjuk azonnal, heves indulatokkal, erőszakkal „egyenesbe hozni a dolgokat”, még jobban eltorzítva azokat.

  De milyen jó lenne a bölcsesség mellé hitet ragasztani, nem csak annyit tudva, hogy Isten majd megmutatja az ő igazságát, hanem azt is: Isten megmutatta Krisztusban számomra is, ez az igazság arra indít, hogy hitben, szeretetben, reménységben éljek, szolgáljak.

   A verés nem marad el, de az apostolok az elébb említett reménységet hordozzák szívükben, ezért örömmel távoznak. Tudják, hogy Isten majd valóban megmutatja kegyelmét, igazságát, bocsánatát az ő Egyszülöttjében. Nem tehetnek mást, hirdetik, hogy Jézus a Krisztus. Ámen.

 

Urunk, teremtő Istenünk,

áldjuk és magasztaljuk háromszor szent nevedet, hogy megtartónk és gondviselőnk vagy, hogy napról napra kiárasztod ránk áldásaidat. Hálát adunk mindenekfelett azért, hogy egyszülött Fiadban, Krisztusban megváltottál minket, aki meghalt a mi bűneinkért, de fel is támadott a mi megigazulásunkért.

Köszönjük ezt az alkalmat, találkozást, azt, hogy először is Te látogattál meg minket kegyelmeddel, tanítottál szent Igédből, biztattál, erőt adtál Szentlelked által. Hisszük, valljuk, hogy ettől a te szeretetedtől senki és semmi el nem választhat minket.

  Hálát adunk, mennyei Atyánk, életünkért, családunkért, de a lelki családért, a Krisztusban hívők közösségéért, az egyházért. Most kiváltképpen saját gyülekezetünkért hálás a szívünk, ennek a közösségnek hitért, lelkesedéséért, szolgálatáért. Csodálatos a te munkádat szemlélni itt élő néped életében. Kérünk, maradj velünk oltalmaddal, irgalmaddal, adj kitartást nekünk a hit útján, adj egyetértést, megmaradást! Segíts, hogy keresztyéni küldetésünket örömmel töltsük be! Rendelj közöttünk Rád figyelő, a közösségért szívvel-lélekkel munkálkodó szolgálattevőket!

   Imádkozunk egyházmegyénkért, a gyülekezetekért, lelkipásztorokért, gondnokokért, presbiterekért,

családokért. Erősíts meg minket minden kísértés között, hogy sem lélekben, sem lélekszámban meg ne erőtlenedjünk, hanem Krisztussal, élő Urunkkal diadalmaskodni tudjunk! Mert Benne az életre hívtál el minket: itt s a te országod számára. Ámen.  

 

 

ApCsel 7, 44-53 (vas.du. – május 7./vázlat)

 

44 A bizonyság sátora ott volt atyáinknál a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy készítse el arra a mintára, amelyet látott.

45 Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogány népek földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig,

46 aki kegyelmet talált az Isten színe előtt, és könyörgött, hogy lakóhelyet találhasson Jákób Istenének, 1Kir 6,2 ; Zsolt 132,5

47 de Salamon épített neki házat.

48 A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, amint a próféta mondja: Ézs 66,1

49 „A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr –, vagy hol van az én nyugalmam helye?

50 Nem az én kezem alkotta-e mindezt?”

51 Ti keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is.

52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig ti az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek,

53 akik bár angyalok által kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.

 

   István, az első keresztyén vértanú védőbeszédének az utolsó sorai ezek. Bár hagyományosan ezt a megnevezést használjuk, István tkp. nem saját maga védelmére mondja el ezt a beszédet, bizonyságtételt, hanem bíráit akarja elgondolkodtatni, bűnbánatra indítani. Valójában őket akarja megvédeni saját keményszívűségük következményétől.

  István áttekinti Izráel történetét Ábrahámtól kezdve, részletesen kitér Mózes szolgálatára, és a mai igeszakaszban a honfoglalás fontos eseményéről beszél. Illetve arról, hogy Izráel fiai a bizonyság sátrát is magukkal hozták. Ezt Mózes arra a mintára készítette el, amit Isten mutatott neki. A bizonyság sátra - mint az áldozatok és az istentisztelet helye - a szövetségkötés ténylegességét hirdette a választott nép tagjainak, ua. Isten oltalma, irgalma ígéretének a jelképe is volt számukra. Egy földi, mozdítható épület, egy hajlék, amely Isten mennyei hatalmának, dicsőségének a jelenlétét fejezte ki övéi körében.

   Ezt a sátrat magával hozta tehát Izráel népe a pusztából, és ebben tartotta istentiszteleteit az ígéret földjén is, amit Isten neki adott, kiűzve a pogányokat. Így volt ez egészen a Dávid idejéig. Dávid templomot szeretett volna építeni, de végül fia, Salamon tehette ezt meg. 

   A vád István ellen az, hogy a szent hely ellen beszél. Most pedig éppen a szent hellyel kapcsolatban mondja el, hogy bár az valóban az Istennel való találkozás kiváltságos helyszíne, ígéretek kapcsolódnak hozzá, mégsem kötheti a nép a templom révén Istent magához, nem birtokolhatja hatalmát, áldását. A szent hely nem garancia arra, hogy Isten népével marad annak engedetlen útjain is.

   A Magasságos nem kézzel épített hajlékban lakik. Nem zárható be templomokba. Nem a „felszentelt” épületeink tartanak meg miket. Hány templom kiürült, elnéptelenedett az idők során! A szívünkben kell Istennek hajlékot építenünk. A templom lehetőség, fontos találkozási hely, de nem biztosíték arra, hogy valóban Istennel járunk, lakozunk. (Történet).

  A végtelent a véges nem foghatja be: Isten a mindenség alkotója, nem rendelhetjük őt, munkáját templomokhoz, intézményekhez, elméletekhez. Ha befogadjuk, akkor jelen van, megáld.

   István hangja ezen a ponton éles lesz. A Szentlélekről tesz bizonyságot. Isten Lelke nem épületekben, hanem élő lelkekben akar munkálkodni. Hiába építünk templomot, ha szívünkből kizárjuk Isten szeretetét, kegyelmét, ha ellene szegülünk. Igaz, milyen ellentmondásos: tiszteljük a külső dolgokat, hagyományokat, de nem tiszteljük azt, akire ezek mutatnak? Ha valaki megrongálná a templomunkat, fel lennénk háborodva, de hogy gyalázzuk Isten nevét, akinek tiszteltére épült a templom, az nem zavar. Nagy veszély az, ha a hangsúly a külsőségekre terelődik.

   Kidolgoztátok a templomi élet ceremóniáit, és üldöztétek az Isten szavát hirdető prófétákat. Milyen lelki vakság ez! Szentté és sérthetetlenné nyilvánítottátok a templomot, és megöltétek azokat, akik megjövendöltétek az egyetlen Igaz eljövetelét. A jelenlevők a felsorolt bűnökben csak átvitt értelemben vettek részt, de István itt indulataikról, a bennük levő hitetlenségről beszél. Olyan, mintha elkövettétek volna... Elítélhetjük a háborúban résztvevőket, minket Isten megkímélt ilyen borzalmaktól, de milyen sokszor vannak háborús indulataink. Olyan, mintha elkövettük volna. Ha a tekintetünkkel ölni lehetne, tele lenne az utca meggyilkolt emberekkel.  

   Igen, István az egyetlen Igazról akar beszélni, aki eljött, aki elvégezte a megváltást, hogy a bűnösöknek bocsánatot szerezzen. Nem a bűn kárhoztatásunk fő oka, hanem annak meg nem bánása. Ugyanazok a szavak hangzanak el, mint a Péter pünkösdi beszédében: ott megtérést vált ki, itt dühösködést, keményszívű ellenállást.

   Ti árulók és gyilkosok lettetek. A törvényre hivatkoztok, de a törvény egyetlen betöltőjét eltettétek a láb alól. A törvény üzlet számotokra, kényetek-kedvetek szerint alkalmazzátok. Paragrafusainak előírásait, tiltásait, ítéleteit mások fejére olvassátok, de soha nem alkalmaztátok őszintén magatokra, hogy meglássátok: képtelenek vagytok betartani.

    Az egy Igazban lehet reménységetek nektek és mindenkinek, aki magára vállalta és halálba vitte a keresztfán a törvény betűjét, hogy annak igazi, megtartatásunkat szolgáló célja életre keljen általa. Ámen.  

 

 

 

 

 

ApCsel 9, 19- 30 (vas.de.)

 

19 majd miután evett, erőre kapott.Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal,

20 és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.

21 Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?

22 De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus.

23 Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele.

24 Saul azonban megtudta, hogy mire készülnek. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék, 2Kor 11,32-33

25 de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban.

26 Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték el, hogy tanítvány.

27 Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, beszélt is vele, és milyen bátran szólt Damaszkuszban Jézus nevében.

28 Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében.

29 Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, azok pedig arra készültek, hogy végeznek vele.

30 Amikor azonban megtudták ezt a testvérek, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba.

 

 

   Egy csodálatos változás, megtérés történetét írja le az ApCsel 9: Saulból, az üldözőből követő lesz, a tagadóból hitvalló, az elfogató paranccsal érkezőből a szabadulás jó hírét közvetítő, farizeusból keresztyén.

   Egy megrázó élmény következménye mindez. A damaszkuszi úton Jézus maga szólítja meg Sault. Belerendül a lelke, szeme világát is elveszíti. „Megvakultak hiú szemeim” – írja Ady Endre.   Egyértelmű, hogy nem mehet tovább azon az úton, amin elindult. Saul most már nem is akar.

A csodák sokszor azért nem válnak csodákká életünkben, mert nincs bátorságunk szakítani régi énünkkel, nincs bátorságunk a felismert utat követni. (Farkas Gyuri bácsi mondta el, a gyűjtőtáborban megfogadta: ha hazakerül, minden ünnepen, minden vasárnapi istentiszteleten, minden gyülekezeti alkalmon részt vesz. És úgy tett.) Ne régi éneddel, visszahúzó gondolataiddal azonosulj, hanem új életre vezető elhívásoddal!

   Saulnak, a későbbi Pálnak át kell értékelnie az életét: ki kell tudnia mondani, amit később le is ír: kár és szemét volt. Az Isten nevében, a törvény, elveim, a hagyomány nevében Isten akarata ellen cselekedtem. Hamis buzgóságomban csak ártottam az Isten ügyének. Ismereteim voltak, de nem volt élő kapcsolatom Istennel, nem értettem az ő megváltó tervét Krisztusban.

   Ebben a vívódó állapotában megy el hozzá Anániás. Ráteszi kezeit: ez az áldás továbbadása. Azt fejezi ki ez a gesztus, hogy a hit élő láncszemei vagyunk. Hitből hitbe jelentetik ki Isten akarata. Egyházunknak erre van szüksége. Úgy tűnik, szakadozik ez a lánc!

Anániás bizonyságot tesz Jézusról.  Tudnom kell, hogy kinek hiszek, kinek engedelmeskedem. Annak a Krisztusnak, aki megváltott.

   Akkor megnyílnak szemei – új látásra. Már nem azt látja, amit előtte. Nem úgy látja. Pedig körülötte semmi nem változott, csak benne.

Aki találkozik Krisztussal, az másként látja a világot, másokat, önmagát. E nélkül az élmény nélkül csak üres beszédnek tűnik a róla szóló bizonyságtétel.

   Hallottuk: evett, erőre kapott. Külső feltételekre is szükség van. (A lélek erősíti a testet.) A test a lélek eszköze. Nagy kérdés, hogy hogyan tovább. Fontos a folytatás. Saul megtért, belátta tévedését, meglátta a Krisztus világosságát, de mi lesz ezután? Gyökössy Endre írja le szemléletesen, hogy gyakori tapasztalat az, hogy valakit megérint, elgondolkoztat az ige, de a mindennapok rutinja visszahúzza az illetőt.

   Saul ott maradt a tanítványokkal. Egy olyan közösségben, ahol Krisztusról hallhatott. Ahol megtörténhetett lelki lábadozása, lelki gyógyulása.  Szüksége volt biztatásra, szüksége volt élő bizonyságtételre. Társakra, akik tanácsolják, akik erősítsék a hitben. Sokszor lesajnáljuk a gyülekezet közösségét, hogy ilyen meg olyan, és igazunk van, de Isten mégis itt akar egymás hite által építeni.  

   A megtért Saulban nagyon hamar megmutatkozik a későbbi, missziós lelkületű Pál. Azonnal hirdetni kezdte Jézusról, hogy ő az Isten Fia.  A lényeget, a bizonyságtétel alfáját és ómegáját hangsúlyozza. Nem erkölcsi prédikációkat tart, nem a Jézus tanításának társadalmi hasznáról beszél, hanem Jézust, az Isten Fiát hirdeti. Csodálkozva kérdezték (a zsidók): hát nem az? Minden egyéb talál a leírásban, csak az nem, hogy ő az. Személyében igen, de lelkében, gondolkodásában már nem. A régiek elmúltak. Később maga is elismeri, le is írja: üldöztem az Isten anyaszentegyházát… nem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek. De újjá lett minden. Amikor megismerte a Krisztust, teljes szívvel szolgálatába szegődött.

   Olvastuk: egyre jobban bátorságot kap, és bebizonyítja, hogy Jézus a Krisztus. Számunkra evidencia, együtt emlegetjük Megváltónknak ezt a két nevét, a zsidók számára ez azt jelentette: Jézus, a megfeszített rabbi a Messiás. Aki által Isten megtartja az ő népét és a világot.  Pál apostol első igehirdetéseinek tartalmára tekintve felmerül a kérdés: vajon a mai embernek szüksége van-e Krisztusra? Mitől reméljük a megváltást? Mi az, amit életbevágónak tartunk? Mi a legnagyobb érték? Szinte észre sem vesszük, hogy az anyagiak milyen abszolút elsőbbséget vívtak ki maguknak életünkben. Szinte minden erről szól. 

   A damaszkuszi zsidók elhatározzák, hogy végeznek vele. A törvény nevében. Pál az ő szemükben hitszegő lett, a hagyományok megtagadója. Nagyon fontos, hogy milyen alapon állunk, milyen igazsághoz igazodunk. Egy kábítószerfüggő mondta az őt kezelő orvosnak: maga az első számú ellenségem. Önpusztító szenvedélye felől nézve igaza volt.

    Csodálkozunk, hogy ilyen kegyetlen tervet eszelnek ki Pál ellen. (Durva kifejezéseket olvasunk: merénylet, megölni.) Erőszakos világ volt az, állapítjuk meg. Vajon a mienk szelídebb? Módszereiben talán igen, de lelkületében, úgy gondolom, nem. Hallottam valakit így nyilatkozni közeli rokonáról (akivel összevesztek): ő számomra nem létezik. Magamban megsemmisítettem. A tanítványok igazi testvérként viszonyulnak (vállalva a kockázatot) elviszik, rejtegetik, majd egy kosárban leeresztik a várfalon. Kosár: a megmenekülés jelképe. Egy kötélen múlik az élete. Szinte szívszorongva gondolunk arra: mi történt volna, ha… Milyen lesz akkor a keresztyén egyház sorsa? Isten kis dolgokban is éppúgy jelen van, mint a nagyokban, a kötélen leeresztett kosár által éppúgy szabadulást tud adni, mint erős hadsereg által.

   Pál Jeruzsálembe megy, de nem a farizeusokhoz tér vissza, nem a régi életformájához, hanem a tanítványokhoz próbál csatlakozni. Ők pedig – mert tanítványként, a feltámadás bizonyságaiként, a Szentlélek áldását megnyerve is emberek - gyanakodva fogadják. Félnek tőle. Fellépését képmutatásnak tartják, hátsó szándékot sejtenek. De rendel Isten egy közvetítőt, Barnabást, aki fogja Pált, és elviszi az apostolokhoz, és bemutatja őt. Tkp. Jézust Pálban: hogy látta az Urat, beszélt vele, szólt a Jézus nevében. Meglátni, meghallani, bizonyságot tenni. A Krisztust követő élet feltételei ezek. Olyan szép a következő mondat: velük együtt járt kelt. Közéjük tartozott.

   Beszélt és vitázott a görög nyelvű zsidókkal (Pál jól beszélte ezt a nyelvet), akik megsejtették, hogy milyen nagy erő lakozik ebben az emberben… és elhatározták, hogy végeznek vele. Ami nem illik elképzeléseinkbe, azt próbáljuk elnyomni, kiirtani. Pedig Isten újat akar, emberi törvényeskedés helyett az ő szabadságát. A testvérek által Isten újból – és még nagyon sokszor – megmenti Pál életét.  

  Tárzuszba, szülővárosába kerül. Körvonalazódik Pál apostol sok szenvedéssel, üldözéssel járó szolgálata, de megmutatkozik Isten megtartó, üdvösséget munkáló kegyelme is. Legyen áldott az ő neve, hogy Pál apostol, a reformátorok, elődeink fáradozása, hite, de mindenekelőtt Krisztus megváltó áldozata révén nekünk is részünk lehet ebben! Ámen. 

 

Mennyei Atyánk, megváltó Istenünk Jézus Krisztusban,

hálát adunk a te csodálatos munkádért, amit külső és lelki életünkben is megtapasztalhatunk. Köszönjük, hogy minket is megszólítasz igéd által, megállítasz a mi saját akaratunkat követő útjainkon, és rámutatsz arra, hogy másak a te gondolataid, terveid, hogy Krisztus által minket is az élet szolgálatába akarsz állítani. Segíts Lelked által, hogy ezt a felismerést ne hallgattassuk el magunkban, hanem engedelmeskedjünk annak! Adj hozzád térést, új látást, engedelmes szívet. Így lehetünk áldásod eszközei. Így lehetünk a hit élő láncszemei a családban, a gyülekezetben. Áldd meg, mennyei Atyánk, ezt a közösséget, adj nekünk valóban tanítványi lelkületet, bölcsességet! Hadd tudjunk egymás hite által épülni, erősödni, tudjuk egymást támogatni, bátorítani. Te győzd le a bizalmatlanságot, az ítélkezés szellemét, hadd találjunk lelki otthonra itt, és egyedül rád figyeljünk, Krisztus példája szerint éljünk! Egyházunk csak így töltheti be küldetését, csak így maradhat meg. Egyéni életünkben is munkáld, hogy a világ sokféle kísértése mellett, a mindent meghatározó anyagias gondolkozás ellenére Krisztusban való hitünk, egymás iránti szeretetünk legyen a legfontosabb érték számunkra. Bocsásd meg, ha sokszor kiiktatjuk egymás életünkből, ha keményszívűek vagyunk. A te kegyelmed formáljon át minket! Segíts Krisztust látni, őt hallani, róla bizonyságot tenni. Ez a hitvalló, cselekvő keresztyén élet egyetlen lehetősége. Adj szabadulást számunkra is a kísértésekből, nehézségekből, és most kivált azokért a testvéreinkért könyörgünk, akik világszerte üldözések között, életveszélyben vannak. Tartsd, őrizd meg őket kegyelmedben!

   Könyörülj gyülekezetünkön. Imádkozunk betegeinkért, idős testvéreinkért. Kérünk, mennyei Atyánk, áldd meg azt a diakóniai szolgálatot, ami közöttük ezekben a napokban indult, hogy mind a megbízottak, mind a szolgálatukban részesülők életén a te kegyelmed munkája, a Krisztus gyógyító szeretete legyen nyilvánvaló. Imádkozunk a gyászolókért, szomorkodókért, vigasztald őket Szentlelked által, légy gyermekeinkkel, ifjainkkal, minden családdal, légy a távol levőkkel. Atyai oltalmadban tarts meg minket! Dicsőség szent nevednek most és mindörökké. Ámen.   

 

 

 

 

Lk 12, 22-32 (Ne félj, te kicsiny nyáj!) – református életlánc, Uzdiszentpéter, 2017. május 21.

 

22 Tanítványaihoz pedig így szólt: Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek,

23 mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál.

24 Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis táplálja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál!

25 De aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? *

26 Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt?

27 Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik.

28 Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek!

29 Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok!

30 Mert ilyesmikért a világ pogányai törik magukat, a ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre.

31 Inkább keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek.

32 Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!

 

                                                                                                                       
  Drága testvéreim, ismert igeverseket hallottunk. Azt is nagyon jól ismerjük, akinek üzenete az evangéliumból most megszólított minket. Ő maga az evangélium, az örömhír.

Jó nekünk, testvéreim, ezen a találkozón a Krisztus jelenlétének, szeretetének friss, megújító erejét átélnünk. Az ő tanítványaiként vagyunk együtt, különben csak emberi felhajtás lenne ez az egész. Persze, mindenképpen jó találkozni, de igazi, megtartó hit a Megváltónkkal való közösségből fakad. Ma itt, Uzdiszentpéteren az ő szavára figyelünk, és valljuk szent Péter apostollal együtt: „Uram, kihez mehetnénk, hiszen örök élet beszéde van tenálad?”.  Mennyi áldás, békesség, megőrző bizalom származna abból, ha mindig Krisztusra néznénk, tanítását szívünkbe fogadnánk, példáját követnénk! Ha nem engednénk, hogy gondolatainkat, figyelmünket, akaratunkat sok minden más lekösse: önzés, anyagiasság, nagyravágyás, kicsinyhitűség, aggodalom.

   Most ez utóbbiról szól az Ige. Ne aggódjatok életetekért! Nagy erőtlenségünk ez, rengeteget lelki energiát veszítünk ezen a területen. Tegyük hozzá: teljesen fölöslegesen. Utólag gyakran belátjuk, hogy nem volt értelme. Csakugyan, az aggodalmaskodással semmit nem tudunk megoldani. Az aggodalmaskodásnak semmiféle jó gyümölcse nincsen. Ki az közületek, aki azt tapasztalta: ment valamire az aggodalmaskodással? Ha így van, akkor tényleg komolyan kell vennünk a Jézus szavát. Még egy perccel sem tudjuk életünket meghosszabbítani. Rövidíteni annál inkább!!!

   Aggódás helyett bizalomban kell élnünk: megtenni, ami ránk tartozik, a többit Istenre bízni. El kell mondjam, hogy az én szívemben is sokszor kap helyet az aggodalom. Már szolgálatom sorsát illetően is annyi kicsinyhitű gondolat fogalmazódik meg bennem: hogy nincs rá szükség, az embereket nem érdekli. Teljesen leköti, betölti őket a világ, már nem fontos számukra az Ige, a közösség. És olyan sokat aggódom, néha kétségek között, gyülekezeteink, népünk, egyházunk jövőjét illetően is.

  Nekem, nekünk mondja most Krisztus Urunk, aki életét adta értünk, aki legyőzte a halált, aki vigasztaló Szentlelkét ígéri: ne aggódjatok életetekért. És figyeljétek meg, testvérek, Jézus nem evilági garanciákat sorol fel. Nem azt tanítja: ne aggódjatok, mert hatalmas vagyont fogtok kapni, mert kedvezően alakul majd a politikai helyzet, mert fejlődik az orvostudomány… Az aggodalom ellenszere nem a bebiztosítottság, hanem a hit, a bizalom, az Istenre tekintő reménység. 

   Igen, az étel, ital, ruházat: a földi dolgok. Tudjuk, testvéreim, hogy nektek itt, a Mezőség közepén ilyen szempontból is nehezebb (egykor még nehezebb volt) az élet. Messze a várostól keményebben meg kellett/meg kell küzdeni a mindennapiért. És hiszem, hogy mégis sok hála és megelégedettség van a szívetekben. Első szolgálati helyemen, Mezőveresegyházán mondta egyik szerény körülmények között élő, magát, családját kemény munkával fenntartó asszonytestvérem: hála Istennek mindenünk megvan. Szó szerint így mondta ott, a szegényes otthon asztalánál ülve: mindenünk megvan, nem is tudjuk megköszönni. Azóta sem hallottam ilyet, pedig számtalan, jobb körülmények közt élő emberrel találkoztam.

   Létfontosságúak a földi dolgok, a Biblia sehol nem mondja, hogy nem. A ti Atyátok tudja, hallottuk az Igében, hogy szükségetek van ezekre. Valóban szükségünk van ételre, ruházatra, lakóhelyre, pénzre, de több az élet ezeknél. Ezt kell megértenünk. Ha ez a több hiányzik, akkor hiába van meg bőségesen minden egyéb. Nem fog megtartani. Népünket, egyházunkat nem vagyona, nem templomai, földjei fogják megtartani végső soron – persze, ezek is fontosak, ezekért is fáradozunk -, hanem a hite.

   Nézzétek meg a hollókat! Nézzétek meg a teremtett világban Isten gondviselő jóságát! Annak apró és hatalmas jeleit. A hollók, az égi madarak nem tudnak vetni, dolgozni, Isten mégis táplálja őket. Itt vannak, átvészelik a telet, valósággal csodálatot ébresztenek bennünk előkelő életformájukkal (nem véletlen, hogy a Hunyadi címerre a holló került rá). Csodálatot elsősorban a Teremtő iránt.

   Mi pedig hasonlíthatatlanul értékesebbek vagyunk a hollóknál. Isten minket nemcsak teremtett, hanem meg is váltott egyszülött Fiában. Személyesen ismer (a bergenyei karzaton olvasható az ige: Ne félj, megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy). Táplál minket: hisszük, testi kenyérrel is. Vajon igazán hálásak tudunk-e lenni ezért? És táplál mennyei eledellel is. Lelkünket erősíti a hitben, szeretetben, reménységben. Áldott legyen az Ő neve!

   Kulcsszó ez: értékesek vagytok. Ti is, drága uzdiszentpéteri, tusoni, pagocsai testvérek, mi is, akik Istennek Mezőbergenyében élő gyermekei vagyunk. Értékünket Isten szeretete adja. Megvethetnek, lenézhetnek, kisemmizhetnek, Isten szemében drágák, becsesek maradunk.

Örökkévaló értéket helyezett belénk az Isten, amikor szent Fiában az üdvösségre hívott el. A megváltás, az üdvösség, a menny dicsősége felől kell nézni igazán azt, hogy mennyit érünk. Minden embernek, de fogalmazzunk személyesebben: minden kisebbségben élő magyar reformátusnak tudni kell ezt. Szilárd meggyőződéssel, erős hittel vallania kell ezt.

   Nézzétek a liliomokat! Gyönyörű májusi idő van: virágok nyílnak.  A liliom – mondják a szakemberek - a legrégebbi termesztett dísznövény. Leveleit kelések, gyulladások kezelésére használják. Édesanyánk liliomlapit kötött a kezünkön, lábunkon megjelenő kelésekre. Pompás, elegáns virág. Egyetlen bimbójában ott tündöklik az Isten dicsősége. Úgy gondolom, a világ összes tudósa a legfejlettebb technológiával sem tudna előállítani egy ilyen gyönyörű virágot. A liliom maga semmit nem tesz, nem is tud tenni a szépségéért. Kelleme, bájossága Istentől van. Ő öltözteti, tanítja Krisztus Urunk.  

Isten öltöztet minket: gondolhatunk külső ruházatunkra is, arra, hogy – az idősebbek emlékeznek – a régi időkhöz képest, amikor egy-egy ruhadarab nagy érték volt, valóban dúskálunk az öltözetben. De ő takarja be lelkünk meztelenségét is, ő borítja ránk a kegyelem, a bocsánat fehér ruháját.

   Inkább keressétek az Isten országát, és ezek ráadásként megadatnak. Mi sajnos megfordítjuk a sorrendet, a mulandókat tekintjük fő célnak. Először ezek, aztán esetleg jöhetnek a lelki dolgok. Ez a sorrend-csere nagy veszélyt hordoz magában. Ezzel állítottuk feje tetejére világunkat, ezzel veszítettük el sok értékünket. Ennek a következményeit látjuk magunk körül. Pedig ha Isten nélkül akarunk boldogulni, akkor életünk forrását, közepét veszítjük el.

   Olyan szép az utolsó mondat: igazából ez jutott eszembe először, amikor igét kerestem. Krisztusnak fontos a kicsiny nyáj is, sőt, fontos egyetlen juhocska és bárányka is. Nem a sokaságban mutatkozik meg elsősorban az ő kegyelme, Ő tud megtartatást adni a kevés által is. (Már az Ószövetségben elhangzik: nem azért, mert nagy nép vagytok). Nagy nyugati gyülekezetek szűnnek meg, itt még megvagytok. Példát mutattok. A nyáj megmaradásának a titka a jó Pásztorban van. Ameddig ragaszkodunk, ameddig rá nézünk, ameddig szavát követjük, addig van füves legelő, van csendes víz, és megtartatás a kísértések között, a halál árnyékának völgyében is.  Ha mi, ha családunk, gyülekezetünk megértjük az ő szavát, ha engedelmeskedünk annak, Isten kegyelméből megáldja kicsiny nyájainkat.

   Nektek adja az országot. Testvéreim, olyan túlzó ígéretnek tűnik ez, különösen, ha földi viszonyainkra tekintünk. Makkai püspök azt írta a Mezőségről, hogy ez a vidék olyan – a mi sorsunk tekintetében - , mint a Holt tenger.

De testvéreim, a jövőt a hit építi. Ábrahám öreg ember volt, egyedül volt szintén idős feleségével, de hitt, és nagy néppé lett! Hitünk, reménységünk lelki országában akar minket Isten megáldani, megtartani. Ha ebben gazdaggá és erőssé válunk, ha hűségesen, kitartóan ragaszkodunk ahhoz, aki az ígéretet adta nekünk, akkor a pokol kapui sem vehetnek rajtunk diadalmat. És mienk az ország, az üdvösség, amit Krisztus szerezett meg. A HK szavaival valljuk, hogy ő a nekünk szerezett váltságban oltalmaz és megtart. Most és mindörökké. Ámen.

 

 

Mennyei Atyánk, örökkévaló, kegyelmes Istenünk,

hálát adunk neked ezért az alkalomért, találkozásért, hálát adunk, hogy hit által a Jézus Krisztussal való közösség örömét élhetjük át most együtt. Valóban, nem lehet másban reménységünk, bizodalmunk, egyedül Őbenne, a mi megváltó Urunkban.

Bocsásd meg nekünk, Atyánk, hogy sokszor úrrá lesz rajtunk az aggodalom, a kicsinyhitűség, akkor, amikor csak magunkra nézünk, erőtlenségünket vesszük számba. Taníts minket reád tekinteni, benned bízni, erős hittel hozzád ragaszkodni! Hisszük, hogy akkor megtapasztaljuk gazdagon megáldó kegyelmedet, meglátjuk csodáidat. Igen a természetben is, égi madarakban, a mező virágaiban, de életünk eseményeiben is felismerjük kezednek munkáját, szeretetednek oltalmazó erejét. Hálát adunk a földi áldásokért, ételért, italért, ruházatért, minden anyagi javainkért, de köszönjük, hogy rámutattál arra, hogy ezeknél több az élet, te sokkal nagyobb ajándékot akarsz nekünk adni: szent Fiadban bocsánatot, békességet, üdvösséget. Add, hogy ezeket a lelki kincseket hívő szívvel elfogadjuk, és ezekben legyünk gazdagok, ezek által tudjunk másokat is támogatni, erősíteni! Segíts Lelked által, hogy először a te országodat keressük, először akaratodat cselekedjük, mert akkor minden egyéb megadatik nekünk. Adj bölcsességet, hogy ne cseréljük fel a sorrendet! 

Köszönjük, hogy neked fontos a kicsi is, te erődet az erőtlenségben is meg tudod mutatni, és hogy nekünk ígéred az országot. Hisszük, hogy ez jelenti a földi jövendőt, a mi megmaradásunkat is, de mindenekfölött az üdvösséget, az örök életet, amelyre elhívtál Jézus Krisztusban.

Te tartsd meg, végtelen kegyelmedből áldd meg az uzdiszentpéteri gyülekezetet, itt élő testvéreinket! Te ismered helyzetüket, gondjaikat, légy támaszuk, bátorságuk, bizodalmuk: munkáld az összefogást, a közösség lelki megerősödését, a hitben való kitartást, egyházukhoz való ragaszkodást. Hadd vegyék szívükre itt és bárhol élő gyermekeid Krisztus ígéretét: ne félj te kicsiny nyáj!  Könyörgünk egész református anyaszentegyházunkért, annak erdélyi, közelebbről mezőségi gyülekezeteiért, áldd meg hitünkben, segítsd küzdelmeinkben.  Kezedbe tesszük le életünket, családunkat, egyházunkat: légy az üldözöttek oltalma, betegek gyógyítója, szomorkodók vigasztalója és minden gyermeked megtartója Krisztus Jézusban. Ámen.

 

 

 

ApCsel 11, 25-30 (vas.de.)

 

25 Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába.

26 Így történt, hogy egy teljes esztendőt töltöttek együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.

27 Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába.

28 Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. * ApCsel 21,10

29 A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.

30 Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.

 

 

   Éppen a múlt vasárnap hallottuk: Barnabás volt az, aki Sault Jeruzsálemben odavitte a tanítványokhoz. Ő volt az, aki bizalmat szavazott az egykori üldözőnek. Nem volt könnyű ezt a lépést megtenni: bölcsességre, belső látásra volt szükség ehhez.  Azt látjuk a mai igerészben, hogy továbbra is számon tartja Sault. Nem feledkezik el róla. Lemegy érte Tarzuszba.

   Emlékszünk, hogyan menekítették Pált Jeruzsálemből Cézáreán keresztül szülőföldjére. A kényszerű menekülésből áldás származik.     Bizonyára hasznos időszak volt ez Saul számára, a készülésé, Isten igéje, a Krisztus evangéliuma titkának a megértéséé, bár igazából még nem tudta, hogy milyen szolgálat vár rá. Fontos a hitben készen állni. Még nem hallottam senkitől, hogy a hitemnek nem vettem semmi hasznát. 

  Barnabás tehát lemegy Pálért. Fontos üzenet: nem elfelejteni egymást. Kevés időnk marad egymásra. Emberek hullnak ki figyelmünkből. Egymás biztatására, támogatására rendelt az Istent. Ez az egyik legfontosabb szolgálat.  Nem csak arra kell figyeljünk, hogy Isten mit akar elvégezni általam, hanem arra is, hogy hogyan segíthetem Isten tervét, amit mások által akar elvégezni. Kihozni a jót másokból.

   Barnabás magával viszi Pált Antiochiába. Érzi: erre az emberre Isten sokat bízott. Nem a féltékenység munkál benne, hanem a közös célra tekint. Nem az számít, hogy ki végzi el, hanem az, hogy elvégeztessék. Egyéni ambícióink gyakran az Isten terve megvalósulásának a legfőbb akadályai. 

   Az áldások hamar megmutatkoznak: egy teljes évet töltenek a gyülekezetben, és nagy sokaságot tanítanak. Az Igének ez a megállapítása megítél most igehirdetőt és igehallgatót. 20 évvel többet prédikáltam itt, mint Pál Antióchiába… vajon milyen eredménnyel? Nyomasztó kérdés. Másfelől: vajon, össze tudunk-e gyűlni a tanításra? Nyitott-e a szívünk erre? Sokan vannak, akiknek soha nincs és nem is lesz idejük erre. Persze, az istenfélelemnek nem ez az egyetlen ismérve. Otthon is lehet imádkozni, de akik nem érkeznek ide soha, általában nem az otthoni imádkozás miatt nem jönnek.  Magányosan is lehet keresztyén lenni, de nagyon sok áldásról lemondunk, amiket Isten mások által nekünk és általunk másoknak akarna adni.

    Nem véletlenül áll itt az a mondat, ami egyháztörténetileg is igen jelentős: a tanítványokat itt nevezik először keresztyéneknek. Krisztiánoszoknak. Kiskáténk tanítja: azt jelenti, hogy krisztusi, Krisztust követő.

   Nagy kérdés, akár a reformáció 500. évfordulóján is, hogy méltán viseljük-e ezt a nevet? Vagy csak egy olyan dísz az életünkön, aminek a lényegét már elfelejtettük. Valahogy úgy, ahogy nem minden Ötvös nevet viselő személy ért az ötvös mesterséghez. Krisztiánosz: egy minőségi jelző kell legyen. Krisztus közösségéhez tartozó. A hit élő kapcsolatot jelent. Ha ez hiányzik, akkor csak a forma marad. A lélektan szerint valakihez való ragaszkodásunk, egy kapcsolat tartalma két fontos tényezőtől függ: amit kaptunk, és amit adunk. Krisztustól békességet, bocsánatot, üdvösséget kaptunk (ha hívő szívvel elfogadjuk), vajon mit adunk? 

   Egy furcsa mozzanattal találkozunk az igében. Próféták jöttek le Jeruzsálemből.  Az egyik énekünk szerint a próféták elhallgattak. Jézus is azt mondja: a törvény és a próféták Keresztelő Jánosig prófétáltak (Mt 11,13). De azt látjuk a Cselekedetek könyvében, hogy abban az időben Isten Szentlelke által bizonyos személyek kijelentést kaptak a jövőre nézve.

 Gyökössy Endre így fogalmaz: Isten Lelkének szele abban az időben olyan erővel fújt, hogy ilyen különös csodák történtek. De látjuk, hogy ezek a prófétálások nem fontosabbak, mint a Krisztusban kijelentett evangélium. Csupán híradások, amik háttérbe szorulnak a nagy jó hír mellett. Amikor Pál Jeruzsálembe készül, egy érdekes jelenet zajlik le, amelynek főszereplője ugyanez az Agabosz, akiről itt hallunk (ApCsel 21,10-).

   Az éhínség, amiről jövendöl, valóban bekövetkezik. Mi már nem érezzük ennek a szónak a súlyát. Valóban dúskálunk. A nyugati embernek már az a gondja, hogy túl sok van. Nem is tudjuk igazán értékelni. Gyermekeink dobálóznak a kenyérrel (régebb a kenyérnek szinte kultikus tiszteletben volt része, hallottam egy ezzel kapcsolatos, régi történetet Panitból: családi botrány lett abból, hogy a feleség az a kenyeret a tetejére fordítva tette az asztalra). Habár tudjuk, hogy földünkön nem mindenütt jellemző az élelmiszertöbblet. Az ENSZ adatai szerint a világon kb. 700 millió ember krónikusan alultáplált.

    Hadd beszéljek a lelki éhségről is. Ezt nem érzékeljük olyan egyértelműen, mint a testit. De a sok szenvedélybetegség, a különböző, néha extrém szellemi irányzatok térhódítása mutatja, hogy üres a lelkünk, és nem mindig jó helyen keressük a megoldást belső éhségünk kielégítésére.

   Klaudiusz császár (akiről az igében hallottunk) 41-54 között uralkodott, a 4. császára volt a római birodalomnak.  Testi fogyatékossága ellenére bölcs, tehetséges uralkodó volt. Az éhségről, amiről itt szó van, a hivatalos történetírás is tud, a birodalom egy részét érintette. Az egész föld kifejezés a keresztyének lakta tartományokra vonatkozik, amint az Igéből is kiderül, elsősorban Júdeára.

   Az antióchiai tanítványok nem csupán imádkoznak, hanem elhatározzák, hogy segítséget küldenek. Ez a helyes reakció a kijelentésre. Nem csupán tudomásul venni, hanem megmozdulni. Isten nem csak rámutat a helyzetre, hanem világossá teszi feladatainkat is. Az igének sok tanítása szól hozzánk is: hogyan fogadjuk, hogyan válaszolunk. Bódás János írja egyik versében:

„Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?

Mi vagy?Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég… siess… keresd,
Ki van jelölve a helyed!                              

   Adja az Úr, hogy kész legyen a szívünk engedelmeskedni! Ámen.

 

 

ApCsel 17, 16-21 (vas.de. - 2017. június 11.)

 

16 Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal.

17 Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel, a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált.

18 Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele. Némelyek ezt kérdezték: Mit akarhat ez a fecsegő mondani? – mások ezt mondták: Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője – mivel Jézust és a feltámadást hirdette.

19 Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? 1Kor 1,22

20 Mert amint halljuk, idegen dolgokkal hozakodsz elő, szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.

21 Az athéniak és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak.

 

 

   Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv tkp. a Szentlélek munkájáról beszél, akinek ereje áthatja az apostolokat a Krisztus evangéliumának hirdetésében. Lépten-nyomon rácsodálkozunk, hogy mennyire másak az Isten útjai. Ha a világ vezető szakembereiből egy bizottság alakult volna, hogy a keresztyén missziót megszervezze, biztos, hogy más stratégiát dolgoz ki: talán sok pénzzel, hatalmi eszközökkel, nagy reklámmal. Úgy, ahogy megszoktuk. Ahogy sajnos sok esetben történt is.

   De a bibliai beszámolóban azt látjuk, hogy néhány – akkor még névtelen – ember, igazából nincstelenül, éhezve, nélkülözve, de a Lélek erejével, Krisztusért égő szívvel nekivág a nagyvilágnak. Viszontagságos utakat járnak be, közben mindenütt üldözi őket. Ilyen sem volt a történelemben: az üldözöttek hódítják meg a világot. Nem is ők, ahogy később Pál írja, hanem Istennek bennük levő ereje.

  Ismerjük az a mondást: a cél szentesíti az eszközt. És mi eszközöket keresünk, miközben igazából a célra van szükségünk, arra, hogy erős meggyőződéssel, élő reménységgel szolgáljuk azt, amit Isten reánk bízott. A világot hittel, személyes hittel lehet meggyőzni. És az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. (1Jn 5, 4) Megmaradni, hitünket megőrizni is csak hittel lehet a Szentlélek ereje által.

   A következő történet arról szól, hogy egy angyalt egyszer megkérdezte Istent: ez meg ez a pap miért nem szerepel a mennyei nyilvántartásban, míg annak a bizonyos vargának a neve már rég fel van írva. Isten leküldte az angyalt a földre, hogy meglássa, mi van a döntés hátterében. Találkozott a pappal. „Te ki vagy?”, kérdezte tőle a pap. „Mennyei angyal vagyok”, válaszolta. „Akkor te ismered Istent?”, kérdezte tovább az Úr szolgája. „Igen”, jött a válasz. „Akkor mondd meg, hogy ő most mit csinál?” Az angyal, az Istentől kapott parancs szerint így válaszolt: „Egy tevét hajt át egy tű fokán”. „Ez képtelenség, ebből látom, hogy csaló vagy”, mondta a pap az angyalnak. Az angyal ekkor azonnal megértette, hogy ennek az embernek szemernyi hite sincs. Tovább ment hát a vargához. „Ismered az Urat?” „Mondd, mit csinál most?” „Éppen egy tevét hajt át egy tű fokán.” A varga szemébe ekkor könnyek szöktek, kitárt karjait az ég felé emelte, és elragadtatva felkiáltott: „Ó, Istenem, milyen csodálatos vagy! Hatalmad, szereteted mindenre képes!”

    Pál Athénban, Görögország fővárosában, a hellén kultúra központjában van. Igazából azt várnánk, hogy lenyűgözi ennek a kultúrának a gazdagsága, anyagi és szellemi teljesítménye, a görög filozófia univerzalitása, a művészet kifinomultsága. És azt olvassuk, hogy háborog a lelke. Mert a külső csillogás mögött lelki sötétséget lát.

    Korunkra, világunkra is vonatkozik ez a felismerés. Soha nem volt ilyen nagy az ember, soha nem ért el ilyen eredményeket, valósággal megszédítenek azok, ugyanakkor talán soha nem volt ilyen nagy lelki krízisben, bizonytalanságban. Tele van a város bálványokkal. Akkor a szó szoros értelmében, de meg vannak a mi bálványaink is: pénz, karrier, szenvedélyek, stb. Ezeknek vonzásába, ördögi erőterébe szinte észrevétlenül kerülünk bele, és nagyon könnyen azonosulunk is értékrendjükkel: mintha az legsajátosabban a mienk lenne, mintha valóban az lenne számunkra a legfontosabb, életünk igazi lényege.

   A bálvány legnagyobb veszélye nem az, hogy leköt, hanem az, hogy egyúttal el is szakít: Istentől, igazi önmagunktól, küldetésünktől, éltető kapcsolatoktól, közösségtől, rendelt célunktól. A HK így fogalmaz: az egy igaz Isten helyett valami mást képzel vagy tart Istennek és bizalmát abba helyezi.

   Pál nemcsak annyit tesz, hogy bánkódik, hanem vitába is száll. Úgy tűnik, hogy az emberek akkor nyitottabbak voltak. Manapság lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy nem érdemes vitatkozni. Mindenki szentnek és sérthetetlennek tartja a saját véleményét (legyen az akármennyire megalapozatlan).  Persze, ezzel együtt felelősségünk, hogy alkalomadtán elmondjuk azt, amit – Isten gyermekeiként - jónak vagy éppenséggel rossznak tartunk. Hogy bizonyságot tegyünk a hitünkről. Hogy családban, baráti körben nyilvánvalóvá tegyük, hogy kinek és kiben hiszünk, milyen igazságot követünk, milyen reménységgel élünk.

    Pál Athénben nemcsak a zsinagógában, hanem kint a város utcáin is beszélgetésbe elegyedett az emberekkel. Az evangélium érvényes, releváns a világ forgatagában is. Így találkozott vele néhány epikureus és sztoikus filozófus. Az epikureizmus Epikurosz ógörög filozófusról kapta a nevét. Az epikuroszi felfogás szerint a legnagyobb öröm a félelemtől való mentesség és a nyugalom, melyet a tudáson, barátságon és önmegtartóztatáson keresztül lehet elérni. Erényes és visszafogott életvitelt hirdetett. A sztoicizmus kialakulását a Kr. e. 310 körül tevékenykedő Zénón nevű filozófushoz köthetjük. A sztoikus filozófia minden ember azonos értékűségét hirdette, az univerzum mélyen fekvő egységét tartotta hangsúlyozandónak, valamint a panteizmust, amely tanítás szerint az isten(ek) egylényegű(ek) a természettel, az univerzummal. A keleti filozófiák közül leginkább a buddhizmussal rokonítható ez az irányzat.

    Mindenképpen azt látjuk, hogy az evangélium konfrontálódik ezekkel a tanításokkal, és azóta is a sokféle világnézettel, filozófiai irányzattal. Legyetek készek számot adni a bennetek levő reménységről. Nagy kérdés az, hogy van-e hiteles, életszerű mondanivalónk? Nagy kísértés volt mindig a teológiának a vezető ideológiai irányzatokkal történő elegyedés (lásd nácizmus, kommunizmus, ma pedig a liberális tanok). Pál nem más valakit, hanem nagyon határozottan Jézust, a feltámadott Urat hirdette. Krisztus követőinek egy üzentük van… (Az oxigén sem változtatja tulajdonságait.)

  Az első időkben – és ez tanulság számunkra is – a keresztyénség éppen tanítása egyszerűségével, tisztaságával, s követők vonzó életvitele által tudott megnyerő lenni, hódítani. Van egy régi, ismert történet arról, hogy valaki beleesik egy árokba, rendre jönnek különböző vallások - hindu, buddhista, mohamedán - képviselői: mindenik elmagyarázza, hogy miért jutott oda az illető, hogy mit kell tennie… a keresztyén pedig az Úr Jézus nevében kihúzza a bajba jutottat. Nagy kérdés, hogy mennyire tud használható válaszokat adni a hitünk (a hirdetett és a gyakorolt) a mai világnak, fiataloknak, a társadalomnak.

   A vitázó felek valósággal megragadják Pál, miután megtudják, hogy egy idegen istenséget hirdet.

(Vajon nem lett idegen a krisztusi hit a modern ember számára is? Statisztikai adatok félelmetes tényeket tárnak fel. Posztkeresztyén kor - elidegenedtünk Istentől, egymástól, önmagunktól. Legalább észrevesszük-e?) Elhurcolják az Aeropágoszra, Athén fő piacterére, a központi színpadra. Van ilyen: a bizonyságtétel kényszerhelyzete. Pál nem készült erre, de adódott a lehetőség. Legyetek készek számot adni a bennetek levő reménységről!

  Kiderül, hogy a felfokozott érdeklődés az újszerűségnek szólt. Az új mindig lenyűgözte az embert. Érdekes ez a mondat (21. vers), nagyon jellemző (nemcsak az akkori athéniakra, hanem a mindenkori emberre.) Új elméletek, új termékek, új módszerek, új filmek. De lesz-e ebből új élet? Vagy ezek által csak a régit fényezzük?

    Isten Szentlelke igazi, új életet akar ajándékozni nekünk, azaz a Krisztus szeretetében naponta megújulót, szüntelen rá figyelőt. Meg vagyok győződve, hogy ez a valóban élettől lüktető, izgalmas, szép életforma . Adja Isten ezt a Lélek általi lelki megújulást nekünk! Ámen.

 

Urunk, Teremtő Istenünk,

hálát adunk, hogy gyermekeidként élhetünk, így állhatunk meg most is előtted. Magasztaljuk nevedet ezért az alkalomért, a találkozás, Igéd hallgatása lehetőségéért, hogy a külső és belső békesség áldásáért. Köszönjük, hogy Lelked által ma is munkálkodsz, hitet, reménységet ébresztesz bennünk, megajándékozol a Krisztus szeretetével. Indíts minket engedelmességre, óvj minket minden hamis tudománytól, befolyástól, hitetlenségtől, mindentől, ami elszakítana tetőled, szembe állítana egymással, elhomályosítaná igazi célunkat.

Adj erőt, hogy megálljunk a Krisztusban való hitben, hűségben és bizalomban!  És cselekedd, hogy hitünk ne csak tanítás, ne csak szép gondolatok összessége, hanem szeretetben, szolgálatban megmutatkozó valóság legyen: egymás melletti kiállás, segítségnyújtás, a jónak továbbadása! Így tedd keresztyénségünket hitelessé, mert erre van szüksége a világnak, környezetünknek, családunknak!

Őrizz meg minket az elidegenedéstől, eltávolodástól, az anyagiasság kísértésétől, hanem tartsd meg minket kegyelmedben, egymás iránti elköteleződésben!

Te újíts meg minket gondolkodásunkban, beszédünkben, magatartásunkban! Mert nem a külső újdonságok által, hanem belülről erősödhetünk meg.

Könyörülj gyülekezetünkön, gyermekeinken, fiataljainkon, minden családon, idős testvéreinken! Imádkozunk a betegekért, gyógyító hatalmaddal, irgalmaddal légy közel hozzájuk, elődbe hozzuk gyászolóinkat, Lelkeddel erősítsd, vigasztald őket, segítsd kegyelmeddel a különböző gondok, bajok között élőket, őrizd azokat, akik családjuktól távol vannak, messze idegenben dolgoznak, vagy oda készülnek, te légy velük, hogy Tőled és övéiktől soha el ne idegenedjenek! Te tarts meg minket egységben, békességben, a te kegyelmedben!

Áldd meg gyülekezetünket, anyaszentegyházunkat, népünket, Krisztus Jézusért! Ámen.

 

 

 

ApCsel 17, 22-34 (vas.du.)

 

22 Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket,

23 mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.

24 Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, 1Kir 8,27 ; Ézs 42,5

25 nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.

26 Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait,

27 hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, Zsolt 145,18 ; Ézs 55,6

28 mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.”

29 Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. Ézs 40,18 ; Róm 1,22-23

30 A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.

31 Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.

32 Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: Majd meghallgatunk erről máskor is.

33 Pál ezután eltávozott közülük.

34 Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dionísziosz is, egy Damarisz nevű asszony és velük együtt mások.

 

    Egy kultúrtörténeti pillanat tanúi vagyunk. Az evangélium eléri a hellén civilizáció központját, Athént.  Pál ott áll az Aeoropágosz közepén. Nem akart oda jutni, de vállalja a bizonyságtételt: legyetek készek számot adni a bennetek levő reménységről!

   Pál apostol híres athéni beszéde sok érdekes vonást mutat fel. a) Nem kritikával kezdi. A végén eljut oda is, de először megnyeri a hallgatói figyelmét, rokonszenvét.  Nagyon vallásosaknak látlak. Ez igaz, a bálványimádás, a babonaság is a vallásosság egy formája. Gyakran hallani: valamiben hinni kell. Ez nem az igaz hit definíciója.  Sztálin is hitt valamiben.

1. b) Pál apostol beszédéből kiderül tájékozottsága. Egy üzenete, egy nagy ügye van, de ismeri a környezetét, ahol ezt megszólaltatja. Pál érdeklődő, nyitott szellemű ember. Végigjárja Athén szentélyeit, ismeri az irodalmat, hisz idézi egyik költőjüket. Az orvosnak ismerni kell a betegségeket, akármennyire visszataszítóak is azok. Ismernünk kell világunkat.
2. c) Az apostol keres egy kapcsolópontot a hallgatóságával. A hallgatók helyzetéből kell kiindulni. A lelki-gondozónak is a tanácsot kereső állapotából kiindulnia. Nem mondhatja azt, ilyen nincs, ezt felejtse el, ez képtelenség… Ismeretlen Istennek. Innen kezdi el Pál az ő beszédét Istenről, Krisztusról. Valaki, akit igazából nem ismertek, aki mégis közelebb van hozzátok, mint képzelnétek. Ő mindent betölt.
3. d) Nagyon logikusan és személyesen érvel. Előbb általános ismeretekre hivatkozik. Isten teremtő hatalmáról beszél, majd arról, hogy ő teremtette az egész emberi nemzetséget. Egy vérből, és ezzel az összetartozást hangsúlyozza. Az ő nemzetsége vagyunk: ez nagyon személyesen hangzik. Úgy vezeti fel üzenetét, hogy ott áll mindenki a megszólítottság helyzetében.
4. e) Ezután fogalmazza meg az intést: ha mi, értelmes emberek, Isten teremtményei vagyunk, akkor nem hihetjük, hogy ő – ami alkotónk - élettelen tárgyakhoz hasonló, és nagyon konkrétan a megtérés szükségességét. Megváltoztatni az értelmet, odafordulni az élő Istenhez, aki…
5. f) Pál apostol itt ér el bizonyságtétele csúcsához: aki szent Fiában kijelentette magát, megváltott, és ítéletet tart majd felettünk. Ő bizonyságot is tett Egyszülött Fia mellett az által, hogy feltámasztotta őt a halálból. Ezt nem lehet a Krisztusról szóló beszédből kihagyni (a gyermeknevelésből a gyermeket). Ez minden keresztyén bizonyságtétel summája.

   Ez az a pont, ahol félbeszakítják. Ez az a megosztó üzenet, amit már csak hit által lehet elfogadni. Pál beszédében a logika ösvényén indul, de elérkezik a hit keresztútjáig, ahol válaszolni, választani kell.

   Van, aki gúnyolódik, van, aki udvariasabban azt mondja, majd még. Ma is ezek a reakciók.

Pál küldetés befejeződött: az eredmény nem az ő érdeme (a kudarc sem az ő hibája). Isten ad jeleket: van megtérés. Isten köztünk is végzi munkáját. Legyen nyitott a szívünk! Ámen. 

 

 

ApCsel 18, 12-23 (vizitáció, Marosszentanna)

 

12 Amikor pedig Gallió volt Akhája helytartója, a zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték,

13 és így szóltak: Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent.

14 Amikor azonban Pál szólásra akarta nyitni a száját, Gallió ezt mondta a zsidóknak: Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket.

15 Ha viszont tanításról, nevekről és a ti törvényetekről vitatkoztok, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni. ApCsel 25,18-19

16 Aztán kiutasította őket a törvényszék elől.

17 Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagógai elöljárót, és ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió mit sem törődött ezzel.

18 Pál pedig még jó néhány napig ott maradt, azután elbúcsúzott a testvérektől, és Szíriába hajózott Priszcillával és Akvilával együtt, előbb azonban megnyíratta a fejét Kenkhreában, mert fogadalmat tett. Róm 16,1 ; ApCsel 21,23

19 Efezusba érve elvált tőlük, maga pedig bement a zsinagógába, és vitázott a zsidókkal.

20 Amikor arra kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó,

21 hanem búcsút vett tőlük, és ezt mondta: Visszatérek hozzátok, ha Isten úgy akarja. Azután elhajózott Efezusból. *

22 Miután Cézáreába érkezett, felment Jeruzsálembe, köszöntötte a gyülekezetet, azután lement Antiókhiába. Jn 7,8.10

23 Ott időzött egy darabig, majd útra kelt, sorra végigjárta Galácia vidékét és Frígiát, erősítve valamennyi tanítványt.

 

 

    Visszatérő motívum a Cselekedetek könyvében Pál apostol missziós szolgálatával kapcsolatban: ellene mondanak, támadást indítanak, zendülést keltenek. A gonosz nem változik, csak taktikát változtat.  Nem adja fel, nem törődik bele a jóba. Fel kell ismernünk a természetét. Önmagunkban is. Ne legyenek illúzióink!  A megtérés ezzel ellentétben, ahogy a kifejezés is utal rá: Krisztushoz igazodó változás, megújulás. Egészen konkrétan: gondolkodásban, beszédben, cselekedetben. Egy idézetet olvastam a napokban: Isten Igéje hatására nem a véleményünk kell elsősorban megváltozzon (bár az is valami), hanem az életünk.

   Gallio helytartóra történik utalás, akit a történelem nagyműveltségű, kiváló szónokként tart számon.  Az ő idejében Pált a törvény nevében ítélőszék elé hurcolják. Pilátus, Júdea provincia helytartója korában Jézussal hasonlóképpen cselekedtek…

   Az igeszakasz első részében 7-szer fordul elő a törvény szó. Hatalmas témája ez a Szentírásnak, életünknek. Nem vitás: törvényekre, szabályokra szükség van. A mindennapokban és a hit területén is.  Pállal együtt valljuk, hogy Isten törvénye szent, igaz és jó, de ereje bűneink miatt mégis a halálunkat okozza. Krisztus keresztje azt, ami a törvényben ellenünk szólt, érettünk valóvá tette, visszaadva annak igazi rendeltetését, célját: az élet szolgálatát. Istent nem törvényéről, hanem szeretetéről lehet megismerni.

   Van egy érdekes kifejezés: „törvényellenes módon tisztelni Istent”. A mi fogalomtárunkban ilyen is van. Törvényellenesen megbocsátani, szeretetet gyakorolni. Ha nem úgy történik, ahogy a kánon, a jogrend előírja, akkor nem érvényes, nem jó, sőt, ítélet alá eső. Angliában állítólag előfordult az, hogy megbüntettek valakit, aki kimentett valakit egy tóból, ugyanis a parton egy tábla állt: vízbe ugrani tilos.  

   Közhelynek számít, hogy mi (reformátusok) az ige, a kegyelem és az evangélium egyháza vagyunk. De mennyi törvényeskedés van közöttünk! Mennyi előítélet, kicsinyes, merev szabály! Mennyi ítélkezés!

A legszomorúbb az, hogy ezek a viták nemcsakhogy emésztik belső erőtartalékainkat, de teljesen nem érdeklik környezetünket. Testvéreim, egy posztkeresztyén világban élünk, amelyet nem hoznak tűzbe, sőt még jobban kiábrándítanak, elidegenítnek dogmatikai vitáink, belterjes határozataink, elvontan teologizáló zsinati döntéseink, üressé vált hagyományaink. Tanítás és nevek, törvény. … kuriózumok, amire legjobb esetben értetlenséggel vegyes tisztelettel néznek.

   Sosthenészt, a zsinagógai elöljárót elkezdik ütlegelni (valószínű azért, mert Pált befogadta), a helytartó azonban ezzel sem törődik. Reformáció 500 -  nem csatározásokra, nem kifinomult szópárbajokra, nem elmés hitvitákra van szüksége a világnak, hanem világosságra, szeretetre. A szolgálatunk, példamutató életünk talán még mondhat, üzenhet valamit, amire odafigyelnek.

   Pál még marad néhány napot. Jó, ha van alkalom arra, hogy megbeszéljük a dolgainkat, engedvén, hogy a kérdések letisztuljanak. Korintus sorsát különösen szívén hordozta az apostol. Legszemélyesebb hangú leveleit ebbe a gyülekezetbe írta.

   Aztán Aquillával és Priszcillával Szíriába utazott. Összeszorul a szívünk, amikor a Szíria nevét halljuk. Annyi szörnyűség történt mostanában ebben az országban! Egy beszámolóban olvastam: a harcoknak több ezer keresztyén áldozata volt, és közülük félmillióan hagyták el otthonukat. Statisztikai adatok, mögöttük személyes szenvedés, gyász, fájdalom van.

   Egy furcsának tűnő megjegyzést olvastunk: Pál megnyiratkozott Kenkhreában, mert fogadása volt. (Róm 16,1) A nazírság hagyományának újszövetségi gyakorlatáról lehet szól (az ApCsel 21 megerősíti ezt a feltételezést). Egy fogadalomra kell gondolnunk (ez talán éppen az európai missziós úttal állt kapcsolatban), aminek értelmében Pál egy ideig nem vágatta le a haját, majd mielőtt Európát elhagyta volna, ünnepélyesen megnyiratkozott.  Olykor szükségünk van külső jelekre, rítusokra, amik minket személyesen erősítenek. Egy kedves történetet olvastam arról, hogy valaki a cipőit minden este jól az ágy alá tette, hogy reggel, amikor felkel, le kelljen térdelnie azokért, és ne feledkezzen el imádkozni. Ezeknek az idézőjeles személyes „ceremóniáknak” nem a formája, hanem a célja a fontos: amíg valóban emlékeztetnek minket, amíg Kálvin kifejezésével élve „külső gyámolító eszközök” tudnak lenni, addig van jelentőségük.

   Efézusba érve Pál azt teszi, mint mindenütt. Bemegy a zsinagógába, és vitatkozik a zsidókkal. Tudjuk, hogy mi a téma (17, 3). Pál apostol „egy ügyű”, életét a Krisztus szolgálatára feltevő ember, igazi apostol, aki soha nem feledkezik el, hogy kinek a küldötte.

Nagy erőtlenségünk, hogy ez evilági forgolódásainkban annyira háttérbe szorul. Hivatalos nyilatkozatunk igen, de mindennapi életünk nem tükrözi azt, hogy akár élünk, akár halunk Krisztuséi vagyunk. Családunkban, barátaink között.  Lefekvésünkben, felkelésünkben, munkánkban, pihenésünkben. A templomban hallott Ige akkor éri el célját, ha testünknek a Szentlélek által betöltött templomában is érvényre jut.

   Kérik, hogy maradjon. Megint egy csodálkozásra indító mozzanat. Isten munkája nem sablonos. Eddig mindenünnen elküldték, elkergették, végre egy hely, ahol marasztalják, és Pál nem hajlandó maradni. Más feladatokat kell még elvégezzen. Azt mondja: visszatérek hozzátok, ha Isten is akarja.

Gyakran használjuk mi is ezt a mondatot. De nem biztos, hogy mindig tiszta lélekkel.

Mondhatjuk ezt álkegyességgel is, anélkül, hogy valóban keresnénk, figyelnénk az Isten akaratát. Ha Isten is akarja, akkor holnap megmondom a szomszédomnak a magáét. Úgy tesszük meg ezt a kijelentést, hogy közben úgymond nem adunk esélyt Istennek, hogy beleszóljon az életünkbe.

A mondat másik hamis változata az, amikor úgy mondjuk ki valamire, hogy közben eszünk ágában sincs elvégezni azt a bizonyos dolgot. A legkisebb erőfeszítést sem akarjuk megtenni. Nem gondoljuk komolyan, de Isten nevét belekeverjük hazugságunkba, másokat félrevezető beszédünkbe.

Úgy gondolom, és a későbbiek ezt igazolják, hogy Pál úgy mondta ezt, hogy valóban kereste az Isten akaratát, és mindent megtett, hogy az miatta ne hiúsuljon meg. Valóban visszatért Efézusba, és áldott munkát végzett.

   Cézérea, Jeruzsálem, Antióchia, Galácia vidékének és Frígiának gyülekezetei … milyen óriási lendület, erő van ebben a törékeny emberben. És kivált, hogy ez a felsorolás ezzel a mondattal zárul: erősítve valamennyi tanítványt. Ehhez kevés lett volna az emberi erő.

   Hogy aktualizáljam kissé az igét: azért van vizitáció, de tkp. minden találkozás, istentisztelet, hogy erősítsük egymást. Ezt tesszük-e? Bántani, lesújtani, kritizálni könnyű. Az megy magától. Nem nagy művészet leesni segíteni az embert. Felemelni, bátorítani, vigasztalni, támogatni már nehezebb. De ez a krisztusi, ezt bízta reánk az Isten. Ezt tegyük egymás javára, megmaradásunkra! Ámen.

 

 

Urunk, teremtő, megváltó, megszentelő Istenünk,

hálát adunk ezért az alkalomért, találkozásért, Igéd élő és életre oktató üzenetéért. Hálát adunk a gyülekezet közösségéért, a külső és belső lehetőségekért, békességért.

Köszönjük, hogy figyelmeztettél arra, hogy harcunk önmagunkkal, a bennünk lappangó és minket körülvevő rosszal soha nem szűnik meg, de soha nem szűnik meg kegyelmed, irgalmad, Krisztus irántunk való győzelmes szeretete sem.

Bocsásd meg, hogy sokszor nem a törvény igazi értelmére, az életet szolgáló céljára figyelünk, hanem annak külső formáira, amit főként másokra akarunk alkalmazni, amit elsősorban másokon kérünk számon. Értesd meg velünk azt, a te szent Fiadban bocsánatodat, szeretetedet tetted törvénnyé! Taníts minket egyéni életünkben, családunkban, egyházunkban is eszerint élni! Őrizz meg minket a fölösleges vitáktól, emberi okoskodástól, meddő szócsatáktól, ítélkezésektől, te ajándékozz meg igazi békességgel, egyetértéssel, hiteles élettel! Erősíts minket minden által hitünkben, tedd egyre teljesebbé hozzád tartozásunk örömét, Krisztusnak való engedelmességünket! Add, hogy ebben a gyülekezetben is ennek a hagyománya gyökerezzen meg!

   Taníts minket akaratodat keresnünk és cselekednünk! Add, hogy valóban gyermekei bizalommal, engedelmességre kész szívvel figyeljünk rád, és tegyünk meg mindent mi is, ahogy akaratod általunk célba jusson! Őrizz minket a képmutatástól, álkegyességtől, hogy szent neved, drága Igéd soha ne kifogás, hanem erőnek, bátorságnak, bölcsességnek forrása legyen számunkra!

   Segíts abban, hogy mi is segíthessük, támogass, hogy támogathassuk egymást! Ezt bíztad reánk. Áldj meg minket ebben a szolgálatunkban, hogy közösségünkben erősödjünk, gazdagodjék lelki ajándékaidban.

   Áldd meg végtelen kegyelmedből, jóságodból és irgalmadból ezt a gyülekezetet: gyermeket, fiatalokat, minden családot, az idősebb testvéreinket! Áldd meg a gyülekezet vezetőit: lelkipásztorát, gondnokát, presbitereit! Imádkozunk a betegekért, gyógyító hatalmaddal, irgalmaddal légy közel hozzájuk, elődbe hozzuk a gyászolókat, Lelkeddel erősítsd, vigasztald őket, segítsd a különböző gondok, bajok között élőket, őrizd azokat, akik családjuktól távol vannak. Te tartsd meg ezt a közösséget egységben, békességben!

   Könyörülj rajtunk, vezess egyre közelebb magadhoz, tégy egyre hűségesebbé Krisztus iránt, egyre engedelmesebbé a te Szentlelkednek! Ámen. 

 

 

ApCsel 19, 21-40 (vas.de. – jún. 18.)

 

21 Amikor mindez megtörtént, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Makedóniát és Akháját bejárva, Jeruzsálembe megy. Így szólt: Ha ott már voltam, Rómát is meg kell látnom. 1Kor 16,1-8

22 Elküldött Makedóniába kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timóteust és Erasztoszt, ő pedig egy ideig Ázsiában maradt.

Az ötvösök zavargása Efezusban

23 Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt. ApCsel 9,2

24 Mert egy Demeter nevű ötvös, aki ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, nem csekély keresethez juttatta a kézműveseket.

25 Ez az ember összegyűjtötte a kézműveseket, valamint a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: Férfiak, tudjátok, hogy ebből a mesterségből származik a mi jólétünk.

26 De látjátok és halljátok, hogy nemcsak Efezusban, hanem szinte egész Ázsiában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre ez a Pál, aki azt mondja, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. *

27 Nemcsak az a veszély fenyeget azonban, hogy a mesterségünk csődbe jut, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és így ő, akit egész Ázsia és az egész földkerekség tisztel, el fogja veszteni dicsőségét.

28 Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: Nagy az efezusi Artemisz!

29 A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Majd megragadva a makedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, egy akarattal a színházba rohantak.

30 Pál is be akart menni a nép közé, de őt nem engedték a tanítványok.

31 Néhány tartományi főtisztviselő, aki barátja volt, szintén üzent neki, és kérte, hogy ne menjen el a színházba.

32 Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta, a gyűlésben ugyanis nagy volt a zűrzavar, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze.

33 A tömegből előszólították Alexandroszt, mivel a zsidók őt tuszkolták előre; Alexandrosz pedig intett a kezével, hogy védőbeszédet akar mondani a nép előtt.

34 De amikor felismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és ezt lehetett hallani mintegy két órán át: Nagy az efezusi Artemisz!

35 Végre a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és így szólt: Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz templomának és az ő égből leszállt képének az őrizője?

36 Mivel tehát ezt senki nem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot!

37 Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket.

38 Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó kézműveseknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással!

39 Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, azt törvényes népgyűlésen kell elintézni.

40 Mert így is az a veszély fenyeget minket, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt, nincs ugyanis semmiféle ok, amellyel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet. Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.

 

 

    Az ApCsel a 13. fejezettől (a 28-ig) Pál apostol missziós útjairól, még helyesebben a Krisztust hirdető evangélium diadalmas terjedéséről beszél. Ez a hódítás nem erőszakkal, nem fegyverrel, hanem csendben, a lelkek területén folyik, sok ellenállásba ütközve, sok visszautasítással szembesülve, mégis ellenállhatatlanul. Nem emberi ambíció, Isten Lelkének munkája. Erre van szükségünk ma is.

   Azóta is úgy van: az evangélium igazsága nem sima ügy, vannak, és mindig lesznek akadályai, külsők és belsők, de ha engedjük, hogy Isten Igéje, akarata, Krisztus szeretete érvényre jusson bennünk/közöttünk, akkor abból békesség, öröm származik.

   Efézus az akkori világ második legnépesebb városa (félmillió lakossal), egy hatalmas metropolisz, élénk, pezsgő kereskedelmi (Kis-Ázsia pénzügyi központja volt) és kulturális élettel. Az Artemisz templomot először Krőzus király építette márványból  i.e. 550 táján, amit úgy tartottak számon, mint az ókori világ hét építészeti csodája közül az egyiket.  Ez a templom tűz áldozata lett, Nagy Sándor építette újjá. Nemcsak Pál apostol munkálkodott itt, hanem János apostol is itt töltött 10 évet, a hagyomány szerint itt írta meg evangéliumát.

   Pál apostol szolgálatának egy érdekes fordulatát ismertük meg a mai igeszakaszban. A tegnapi igerész ezzel a mondattal zárult: az Úr ereje által az Ige hatalmasan terjedt és megerősödött. Az Ige önmagában csak egy tanítás, Isten ereje teszi élővé és hatóvá. Kérnünk kell ezt!

   Pál a Lélek által elhatározza, hogy Görögország tartományait bejárva, Jeruzsálembe megy. Már ekkor felvetődik benne a gondolat, hogy el kell jutni Rómába, a birodalom fővárosába. Előre küldi munkatársait, és ekkor történik a Demeter nevű ötvös szította lázadás.

   Az Úr útja miatt. Azt látjuk, hogy Isten akaratának az érvényesülése emberi „érdekeket” sért. A Biblia tanítása szerint a jó és a rossz rivalizálása az bűnesettel kezdődött. A bűn mindig előnyökkel kecsegteti az embert. Tagadd meg az Istent, és te leszel az úr! Vedd semmibe az erkölcsi, lelkiismereti törvényeket, és érvényesülsz! Csak a magad érdekeit kövesd, ne törődj másokkal, és hatalomra, gazdagságra teszel szert! Merülj a szenvedélyekbe, és boldog leszel!

A jónak a megerősödése, a diadala mindig kihívás a gonosz számára. Ha egy inspirált, karizmatikus igehirdető a drogfüggő fiatalok között munkálkodva ezrével győzné meg őket, hogy hagyjanak fel ezzel a káros, anyagi, egészségi és szellemi lepusztulással járó szenvedélyükkel, akkor a drogkereskedők és dílerek biztos gyorsan akcióba lendülnének, hogy ezt az embert fizikailag, lelkileg, erkölcsileg tönkre tegyék. A világ az igazságról beszél, de nem az igazságról szól, hanem a haszonról, hatalomról, hedonizmusról (élvezetek hajszolása).

   Demeter egy virágzó vállalkozásnak a vezetője volt: az emberek hiszékenységét használta ki. Ezüstből kis Artemisz-templomokat készítettek, azt adták el a városban megfordulóknak (kereskedőknek, a vallási „turizmus” klienseinek.) Az üzlet nagyon jól ment. Azonban Pál apostol szolgálata nyomán megcsappant a kereslet. Ő az élő Isten tiszteltét hirdette, ami – igaz? - nem fért össze a pogány templom másolatának babonás tiszteletével. Az Isten Lélek, és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. A HK azt tanítja: „ahogy Isten az ő Igéjében kijelentette”.

   Demeter összegyűjti a szakmabelieket, és elmondja nekik: jólétüket veszély fenyegeti. Pál nagy tömegeket nyert meg és „vezetett félre”.  Itt az ellenfél ismeri el az evangélium győzelmét. Szinte irigykedve hallgatjuk: nagy tömegeket ért el az evangélium. Sokan vannak, akik hallgatnak az Igére. Vajon nem ennek a fordítottja zajlik manapság: emberkéz alkotásai, a világ csábításai vonzanak tömegeket?  Vasárnaponként a bevásárlóközpontokban nagyságrenddel többen megfordulnak, mint a templomokban.

  De Demeter mintha nemcsak a mesterséget sajnálná, fájlalná, hanem az Artemisz tiszteletének hanyatlását, a hagyományok meggyengülését. „El fogja veszíteni dicsőségét.” A bűnnek, a pogány életmódnak is megvan a maga ideológiája, ami pont olyan fontosnak mutatja magát, mint az evangélium. Gondoljunk az elmúlt évtizedek nagy, milliók lelkét megtévesztő, megfertőző ideológiáira: materializmus, kommunizmus, nemzetszocializmus, liberalizmus. Ezeknek hatására óriási méreteket öltött az egyházaktól való eltávolodás. Európa lakosainak kb. 2/3 vallja magát keresztyénnek (Csehországban ez az arány csupán 23 %), de csak nagyon kis hányada ápol élő kapcsolatot valamelyik gyülekezettel.

   A hallott bibliai történet példát szolgáltat az tömeglélektan működésére is, arra, hogy milyen könnyen lehet az embereket befolyásolni, milyen könnyű az indulatokat felkorbácsolni, a közhangulatot manipulálni. Nagyon veszélyes játék!  A közösség hatása, a csoport nyomása óriási. Olyan, mint egy hatalmas örvény, aminek beszívó ereje ellen szinte lehetetlen védekezni. Ezen az elven működik a divat, és háborús pszichózis. Szilárd hitre, határozott tudatosságra van szükség ahhoz, hogy valaki szembeszállhasson, vagy legalább átlássa a veszélyt, a hamis tartalmat, az elvétett irányt. (Egy film a keresztes háborúkról, amelyeket a tömeglélektan és a pénz is mozgatott. Feltüzelt fegyveres fiatalok indulnak a szent harcba, üdvrivalgással vonulnak, egy kolostor mellett haladnak el, kijön egy idős szerzetes, megáll a diadalmas sereg előtt, és kérleli, hogy ne menjetek.  Nem karddal kell Isten igazságát szolgálni, hanem szeretettel.  Durván félrelökik, még néhány botütés is jut neki, elvonul a zajos csapat, ott fekszik az öreg barát vérbe fagyva, ráközelít a kamera: egy szenvedő Krisztus arcot látunk.)

    Anyagi haszon és tömeglélektan: a legbiztosabb módszerek az emberek befolyásolására. A bűn taktikájának igen fontos elemei. A megújulási mozgalmak mindig ezeknek a hatása alól történő szabadulás krisztusi lehetőségét hirdették. Például a reformáció.

   Amikor az efézusi ötvösök meghallották ezeket, nagy haragra gerjedtek, és elkezdtek kiáltozni: nagy az efézusi Artemisz. A zűrzavar kiterjed az egész városra, a tömeg magával ragadja Pál útitársait, és a színházba csődülnek, ami a népgyűlések helyszíne is volt. Az efézusi színházat egy domboldalba vájva alakították ki: 24.000 ember befogadására volt alkalmas.  Pál nem ismer félelmet, menni akar, a tömeg elé lépni, ám nem engedik a tanítványok, a tartományi vezetők is üzenik, hogy ne menjen…

Legtöbben azt sem tudták, hogy miért csődültek össze. Alexandroszt tuszkolják előre, de amikor felismerik, hogy zsidó (minden, ami más, az zavaró): hatalmas kiáltozás tör ki. Két órán keresztül.

   A város jegyzője józanságról, higgadtságról tesz tanúbizonyságot. Nem hívő ember, de bibliai erényekkel rendelkezik. Mennyire fontos, hogy mértéktartással, bölcsen szóljunk adott helyzetben. Háborúkat, tömegkatasztrófákat, családi botrányokat lehet így megelőzni. Mint az arany alma ezüst tányéron: olyan a helyén mondott ige!   

   A jegyző lecsendesített a sokaságot. Igaz, tett egy kis engedményt hiszékenységüknek, de haragos embereknek nem érdemes ellentmondani. Valóban, a célja a felizgatott tömeg lecsendesítése volt, hogy majd maguk gondolják át higgadtan mindazt, ami történt. A másik célja a törvényességre való figyelmeztetés. Jó, ha minden helyzetben tartjuk magunkat a külső, de a belső törvényekhez is: Krisztus szeretetéhez, jóságához! Ámen.

 

Felséges Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk Jézus Krisztusban a Szentlélek által:

áldjuk szent nevedet, hogy az evangélium erejét, szent igéd igazságát velünk is közlöd. Bocsásd meg, ha kemény a szívünk, ha jobban ragaszkodunk saját gondolatainkhoz, mint a te tanításodhoz, ha annyi minden betölt minket, hogy nem jut idő, hely a te áldott szavad számára. Bocsásd meg, ha jobban hasonlítunk az igéből azokhoz, akik szembeszálltak a Pál szolgálatával, mint azokhoz, akik örömmel és engedelmes lélekkel fogadták el az általa hirdetett üzenetet.

Köszönjük, hogy figyelmeztettél a belső és külső akadályokra, énünk, régi természetünk ellenállására, és a minket körülvevő világ és megkörnyékező bűn hatására.

Azóta is igaz, hogy ahol érvényre jut, mennyei Atyánk, Krisztusban kijelentett akaratod, ahol Lelked által munkálkodni kezdesz, ott támadást indít az ellenség is, a hitetlenség szelleme.

Olyan nagy hatással van ez ránk is: valóban, mint egy örvény, úgy vonz minket az anyagiasság,

a többség véleménye, kívánsága. Adj nekünk új indulatot, Krisztushoz ragaszkodó szívet, tiszta látást, bölcsességet, hogy ne tévesszük soha szem elől az utat, a célt, feladatainkat.

Segíts következetesen Igédhez szabnunk gondolkodásunkat, életmódunkat, kapcsolatainkat!  Ó, olyan észrevétlenül be tud minket hálózni a Sátán! 

Te tégy szabaddá minket, ajándékozz meg a Krisztusban való hitnek örömével, reménységével, békességével, és Lelked bölcsességével, józanságával! Add, hogy másokat is békességre tudjunk vezetni, megfontolásra indítani, és tégy erősekké minket, hogy semmiféle körülmények között el ne térjünk a te útjaidtól, Krisztus parancsaitól, amelyek megtartanak minket!

   Imádkozunk gyülekezetünkért. Gyermekeinkért, azokért is, akik már vakáción vannak, őrizd őket a pihenés időszakában, azokért is, akik előtt még vizsgák állnak, imádkozunk a fiatalokért, őrizd őket a kísértések között, adj szívükbe ragaszkodást Igédhez, hogy el ne sodorják őket különböző hatások, imádkozunk minden családért, azokban a békességért, egyetértésért, áldásaid kiteljesedésért, új családok alakulásáért, születendő gyermekekért, azokért, akik távol vannak szeretteiktől. Gyógyító, megerősítő kegyelmedbe ajánljuk betegeinket, megvigasztaló szeretetedbe a gyászolókat, szomorkodókat, szabadító hatalmadba a bűn megkötözöttségben levőket. Könyörülj rajtunk, egyházunkon, népünkön, adj megmaradást, adj jövendőt, amelyben téged dicsérjünk: itt s majd a te országodban, Krisztus Jézusért! Ámen. 

 

 

Jób 13,1-12 (vas.du.)

 

1 Mindezt saját szememmel láttam, fülemmel hallottam, és megértettem.

2 Én is tudom, amit ti tudtok, nem vagyok alábbvaló nálatok.

3 Ezért a Mindenhatóval akarok beszélni, Istennel szemben akarok védekezni.

4 Mert hazugságot koholtok ellenem, mindannyian mihaszna orvosok vagytok!

5 Bárcsak hallgatnátok végre! Legalább ebben bölcsnek tűnhetnétek! Péld 17,27-28

6 Hallgassátok meg védekezésemet, és figyeljetek ajkam ellenvetéseire!

7 Isten érdekében beszéltek álnokságot? Az ő érdekében beszéltek hamisságot? Jób 42,8

8 Neki akarjátok pártját fogni, vagy Isten mellett perbe szállni?

9 Jó vége lesz-e, ha megvizsgál titeket? Becsaphatjátok-e, ahogyan becsapjátok az embereket?

10 Szigorúan megbüntet titeket, ha titokban személyválogatók vagytok.

11 Nem ijedtek meg fenséges voltától? Nem fog el benneteket rettegés?

12 Jeles mondásaitok hamuba írt példázatok, sáncaitok agyagsáncok.

 

 

   A bibliaolvasó kalauz ószövetségi igerészét olvastuk a Jób könyvéből. Tartalmában, üzenetében a Szentírásnak egyik legmélyebb, helyenként nehezen értelmezhető, magyarázható könyve.  A szenvedésről szól, annak okát, célját, értelmét keresi, kutatja.

   A Jób történetét ismerjük. Istenfélő, igaz ember, aki egy csapásra mindenét elveszíti: vagyonát, gyermekeit, egészségét. Súlyos állapotba kerül, mély lelki krízisbe jut. Egyetlen dolgot nem ad fel: Istenben való hitét, Istennel való kapcsolatát. Bár sok fájdalmas, értetlenkedő kérdés, Isten elleni keserű panasz is megfogalmazódik a szívében, mégis szenvedését Isten előtt hordozza.

  Három barátja látogatja meg, akiket megrendít a Jób nyomorúsága, de hamar okoskodó hitvitákat nyitnak, vádaskodni kezdenek, érzéketlenül kioktatják, bűnnel vádolják meg (mert Isten nem büntet ok nélkül.)  Jób még inkább lesújtva érzi magát. Nem elég mérhetetlen baja, bánata, még barátai igazságtalan, ítélkező, kioktató megjegyzéseit is el kell viselnie.

   Ma igeszakaszunk harmadik védőbeszédének a folytatása.

   Saját szememmel láttam, mondja Jób, Isten nagyságos tetteire utalva (Jób 12,16-23). Isten szabadon, szuverén módon cselekszik, őt senki sem kérheti számon.  Nyilván, Jób nem azt hangsúlyozza ezzel, hogy Isten önkényesen vagy igazságtalanul jár el, mert a teremtőnek jogában áll teremtményein megmutatni hatalmát, a szent Istennek jogában áll bűnös gyermekein megmutatni igazságát. Megértettem, teszi hozzá Jób. Ebben bennem van saját élettapasztalata is. „Én nem perlek, és nem merlek igaz bírám vádolni”, énekeljük egyik bűnbánati énekünkben.

   Én is tudom, amit ti tudtok, veti szembe barátaival. Amit fennhéjázva, ítélkezve a fejemre olvastok, az igaz az Isten szemszögéből, de részetekről szeretetlen, részvét nélküli bírálat.

   A Mindenhatóval akarok beszélni. Egyik visszatérő motívuma, gondolata ez Jób beszédeinek. Annyi bántás, gőg, sértés van a barátok szavában, hogy Jób abban látja az egyedüli esélyt, ha a kegyelmes, irgalmas Isten előtt védheti meg ügyét. Isten előtt, aki bár mindezt megengedte az életében (a miértre nem születik válasz), de aki mégis könyörülő és szerető mennyei Atya.

Színe előtt akarok védekezni, ahol igazságos ítéletével szemben betakar végtelen kegyelme. Jób ráérez az Újszövetség nagy igazságára: Isten büntető igazsága megbocsátó irgalommá lesz Jézus Krisztusban. 

    Ti hazugságot szóltok ellenem, mihaszna orvosok vagytok. Milyen elgondolkoztató megjegyzés ez! Vajon szavaink gyógyítanak, vagy sebeket tépnek fel? Miközben bibliai idézetek mondunk, lehetünk nagyon szívtelenek, kegyetlenek. Hányan ezért ábrándultak ki az egyházból, mert nem Isten szeretetével, hanem emberi szeretetlenséggel találták szembe magukat, nem az evangélium bocsánatát, hanem a törvény képmutató ítélkezését kapták a „beavatottaktól”. „A Biblia olyan erdő…” Ha valaki gyógyulni akar, van-e esélye közöttünk? Befogadó, Krisztus jóságát képviselő közösség vagyunk-e?

    Ha hallgatnátok, bölcseknek tűnnétek. Közmondássá lett: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Jakab írja: legyetek késedelmesek a szólásra. Hamar szólunk, könnyen megjegyzéseket teszünk egymásra, egykettőre kibeszéljük, lekáderezzük egymást. Nem a bölcsesség jele ez.

   Jób úgy érzi, hogy barátai nem hallgatják meg igazán. Nem figyelnek igazán rá, saját gondolataikkal vannak elfoglalva. Milyen nehéz azzal beszélni, aki mindig csak a magáét hajtogatja! Aki saját gondolatainak, előítéletének a foglya.  

  Jób azt is látja, hogy barátai mintegy az Isten védelmében vetemednek hazugságra, rágalmazásra. Isten nevében nagyon sok Isten-ellenes dolgok követtek el a történelem folyamán. Istennek akarjátok pártját fogni? Isten igazsága nem szorul a mi védelmünkre. Jó, ha ahhoz szabjuk magunkat, de nem nekünk kell azt megvédeni.

   Mi lesz, ha megvizsgál titeket?  Most én vagyok a célkeresztben, én vagyok az ítélkezés körének a közepén, de gondoltatok-e arra, hogy holnap ti kerülhettek az én helyzetembe? Jó kiindulás ez! Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azonképpen.

   Az Úr előtt majd jeles mondásaitok hamuba írt példázatok lesznek. Bölcs, ironikus megjegyzés ez. Igen, porba, hamuba írt a mi bölcsességünk, védekező sáncaink agyagból vannak… Egyetlen menedékünk, reménységünk és vigasztalásunk: Jézus elvette a mi bűneinket, nevünket beírta az élet könyvébe. Ámen.  

 

 

ApCsel 21, 27-40 (vas.de. – 2017. jún. 25.)

 

27 Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták, *

28 és így kiáltoztak: Izráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép, a törvény és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet. ApCsel 24,5

29 Néhányan ugyanis látták vele a városban azelőtt az efezusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a templomba.

30 Felbolydult tehát az egész város, a nép összecsődült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták.

31 Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a helyőrség ezredeséhez, hogy egész Jeruzsálem lázong.

32 Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését.

33 Amint az ezredes odaért, elfogatta őt, és megparancsolta, hogy verjék kettős bilincsbe, majd kérdezősködött, hogy ki ez, és mit követett el.

34 De a tömegből ki ezt, ki azt kiáltotta. Mivel a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék a várba.

35 Amikor pedig a lépcsőhöz ért, valósággal vinniük kellett Pált a katonáknak a tömeg erőszakossága miatt,

36 mert az egész tömeg követte, és kiáltozott: Végeztesd ki! ApCsel 22,22 ; Lk 23,18

37 Amikor már éppen be akarták vinni Pált a várba, így szólt az ezredeshez: Szabad valamit mondanom neked? Az megkérdezte: Te tudsz görögül?

38 Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal ezelőtt fellázította és a pusztába vezette a szikáriusok négyezer emberét?

39 Pál így felelt: Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Kilikia nevezetes városának polgára. Arra kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez.

40 Miután ő megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így kezdett beszélni:

 

 

    Érdekes, mozgalmas könyv a Cselekedetek könyve! Valóban cselekedetekről, pörgő eseményekről szól, amelyek között Isten Lelkének a jelenléte, működése mutatkozik meg. Hétköznapokban a mennyei. Bűnök között a kegyelem. Mert több az élet, mint amennyit látunk vagy megértünk belőle. Akár a Pál apostol szolgálatának, ami életünknek is van egy magasabb vetülete. 

   Ünnep van Jeruzsálemben. Az ünnep az öröm, a megbékélés áldott ideje kellene legyen. De az ellenséges, gyűlölködő indulatok fellobbanásának az alkalmává is válhat. Ha a lelkekben nincs békesség, akkor az ünnep a bűn erődemonstrációja lesz. Amikor megszűnik a mindennapi beütemezett elfoglaltság, és saját formánkat hozzuk. Hány botrány, veszekedés vagy éppen tragédia történt az ünnepeken! Sokszor hallunk a hírekben arról, hogy egy-egy ünnepen zavargások törnek ki. De közelebbi példákat is tudunk hozni: a családunkban milyen sokszor támad feszültség, szóváltás éppen valamilyen ünneplés során. Baj az, ha az ünnepen (vagy akár a hétköznapokban is) magunkat, saját nagyravágyásunkat akarjuk kiélni. Isten nélkül. Milyenek a mi ünnepeink?

   Az Ázsiából való zsidók felismerik Pált. Az apostol sokfele megfordult, és Krisztusról szóló tanításával mindenütt felkeltette az emberek figyelmét.  Bizonyságtételének hatása van, nyoma marad. Manapság eléggé észrevétlen marad közösségi és egyéni életünkben is az Ige tanítása. Biztos, hiányzik belőlünk Pál lelkesedése. De nem is Pál karizmatikus személyisége, hanem az általa hirdetett evangélium volt olyan ellenállhatatlan erejű, hogy valamiképpen viszonyulni kellett hozzá.  Ma is ugyanolyan radikális ez az üzenet: életünk, céljaink átértékelésére, Isten akaratához igazítására hív fel, a bűnök elleni harcra ösztönöz, igazi rendeltetésünkre, a szeretet szolgálatának komolyan vételére emlékezetet. Hogyan fogadjuk? Megérintettként, közömbösen, visszautasítással? 

    Itt az ellenség táborához tartozók látják meg Pált. Megragadják őt, és közben segítségért is kiáltoznak. Ez inkább taktikai fogás volt: Pál gyenge fizikumú ember volt, nem sok „biztonsági személyre” volt szükség ahhoz, hogy legyűrjék. De hitét az egész világ le nem győzhette. „Az a győzelem, ami legyőzi a világot, a mi hitünk.” Ezt a hitet kell nekünk kérni.  

   Ő az, aki a nép, a törvény és e szent hely ellen tanít, mondják.  Három főben járó bűnt olvasnak a fejére. Nép, törvény, szent hely. Már-már kimondanám, hogy ma még a Pálra kezet tevők szintjén sem vagyunk: már ezek a hagyományos értékek sem érdekelnek. Nem beszélve az evangélium magasabb igazságáról.

   Ráadásul azzal vádolják, hogy görögöket hozott be, és megszentségtelenítette a templomot.  Ez - mai szóval élve - csúsztatás. Még ha igaz lett volna is, akkor sem lett volna ez olyan felháborító dolog, de csak „azt hitték”. Mennyi baj kiindulópontja ez a mondat: azt hittem. Az ember sokszor azt hiszi, azt látja a másikról, amit gyanakvása, rosszindulata, gyűlölete elhitet és láttat vele.  Érzéseink nagyon befolyásolják „megfigyeléseinket”, és az ebből fakadó félreértések szülik negatív indulatainkat.

   Jézus így tanít: ha a te szemed tiszta, egész tested/lényed tiszta lesz. Amilyen a szemed, a tekinteted, úgy látod a világot. És te magad is olyan leszel. Szeretetlenül nézel, azt fogod látni, gyanakvással, azt fedezed fel a másik emberben is. Az indulatos ember mindig indulattal találja szembe magát. Elsősorban saját magáéval.

   Nagy lárma, csődület támad, Pált kivonszolják a templom elé, a kapukat bezárják. Mintha azt fejeznék ki: nincs keresnivalója a szent helyen, méltatlanná vált, ki van zárva: a templomot védeni kell egy ilyen embertől. Isten nyitni akar, befogadni. Mi kizárjuk sokszor egymást. Testvér a testvért, rokon a rokont, barát a barátot. Akit kizársz, nem biztos, hogy még lesz alkalmad visszafogadni.

   Megtudjuk az igéből, hogy egy ingerre mozdul mindnyájuk agya, keze: meg akarják Pált ölni. Templom, szent hely, törvény, vagy akármire hivatkoznak, közönséges gyilkos szándék munkál bennük. Ha az evangélium, Krisztus szeretete nem lesz szívünk része, akkor a hitnek csak a fogalomtárát használjuk, de nem az erejét. Akkor csak képmutatás, máz az egész keresztyénségünk, aminek nincs igazi, meghatározó nyomatéka, hatása bennünk. Ami mellett minden megfér.  

   A helyőrség ezredesének jelentik, hogy lázongás van…  El tudjuk képzelni, mennyire felbolydult a város. Az indulatok begerjesztik, felerősítik egymást.  Az erőszak erőszakot hív elő.  Másrészt: könnyebb a mások hibáin felháborodni, mint a magamét számba venni. Azok a leghangosabbak, akiknek hallgatni kellene. Aki nagyon hangos a mások elítélésében, az nagyon mélyen hallgat a saját bűneiről.

   Az ezredes rohanva érkezik a katonákkal. Nem tudjuk, mi motiválta elsősorban: a zűrzavar megakadályozása, vagy egy ember életének a megmentése.  Mindesetre, abbahagyják a Pál ütlegelését. Kettős bilincsbe verik… azt a Pált, aki a szeretet himnuszát írta, aki a bűnbocsánat, az ingyen kegyelem evangéliumát hirdette. Furcsa a világ! Gyakran a bűnös vádol, ártatlant büntetek, a csaló kér számon másokat, a törvény magas szintű kijátszója rója fel a kis hibákat, szabálytalanságokat másoknak. 

   A nagy kiabálás miatt nem lehet kivenni, hogy mi is a vád, ezért a helyzet tisztázására Pált a várba viszik.  A tömeg megtalálja a közös hangot. Végeztesd ki! Elmondtuk már: rossz, a gyűlölet sokkal jobban összegyűjti az embereket, mint a jó, a segítő szándék. Feszítsd meg! , kiáltották nagypénteken is egyhangúlag. A lázadás szelleme ott lapul bennünk. 

   Pál szól az ezredeshez, kéri, hogy védőbeszédet mondhasson. A tiszt csodálkozik, hogy tud görögül, és hogy nem az a lázadó, aki pár nappal azelőtt zavargást keltett. Pál is lázadt a maga csendes, szerény módján: a hitetlenség, a vallási fanatizmus, a pogányos babonák, erkölcstelenség, közösségi, társadalmi igazságtalanságok ellen. A gonosz tömegeket tud mozgatni. Vajon a jó?

   Kiderül, hogy római polgár… joga van a védekezéshez. Krisztusért a menny polgárai vagyunk. Jogunk van a védelemre, de ezt nem nekünk kell megtenni (mit is mondhatnánk?), mert van Szószólónk, van Közbenjárónk, van Megváltónk. Olyan jó ezt tudni!

   Úgy gondolom, hogy Pál is ezzel a bizalommal szólt. Szenvedélyes hirdetője volt az Igének: még akkor is, ha emberileg nem sok esélye volt, nem hagyta ki a lehetőséget. Tényleg nem az életével törődött. A mások élete, sorsa, jövője, üdvössége foglalkoztatta.

   Hallottuk, hogy csend lett. Ez mégiscsak a figyelem, a tisztelet jele. Meg akarták ölni, a kivégzését kérik, de meghallgatják. Olyan világot élünk, hogy már nem nagyon hallgatjuk meg egymást, Isten igéje sem fontos.  Ezerfele szétszóródik a figyelmünk, és nincsen belső készség Isten dolgait, közösségi megbízatásokat engedni szóhoz jutni.

    Héber nyelven szól. Anyanyelvükön. Amit értenek, ami közel áll a szívükhöz. Anyaszentegyház: ahol a krisztusi szeretet nyelve szól. Ez a lelki anyanyelvünk. Nyilván, fontos a földi is. Fontos, hogy megőrizzük, hogy drága kincsként továbbadjuk. Használjuk örömmel, hálával, jó szándékunk kifejezésére, Isten dicsőítésére!  Egyedül ő tud megtartani minket. Engedjük, hogy kegyelme megerősítsen a hitben, bizalomban Krisztus által! Ámen.

 

 

Urunk, kegyelmes mennyei Atyánk a minket élete árán megváltó Jézus Krisztusban,

a minket vigasztaló Szentlélek közösségében, legyen áldott háromszor szent neved a veled való közösség átélésének, az előtted való elcsendesedésnek, a rád figyelésnek, a találkozásnak és az  egymás iránti szeretetben való megerősödésnek ezért az alkalmáért. Köszönjük, hogy sokszor és sokféleképpen mutattad meg életünkben közelségednek, jelenlétednek áldásait, segítségedet, jóvoltodat: a mindennapokban, munkában, feladatokban, nehéz helyzetekben, próbatételekben, de sikerekben, elért eredményekben, testi, lelki örömökben. 

És hálát adunk azért is, hogy adsz erőt a szolgálathoz, a krisztusi küldetés teljesítéséhez családban, gyülekezetben, a világban. Köszönjük az ünnepeket és hétköznapokat, köszönjük békességedet. Őrizz meg, hogy azt valóban ne rontsa meg emberi indulat, harag, kicsinyes önző magatartás!

   És segíts, hogy életünkön meglátszódjék Igéd igazsága, Krisztus szeretete, hozzád tartozásunk méltósága, Lelkednek jóra indító ereje! Taníts hitben élni, járni, gondolkozni, cselekedni, hogy valóban senki és semmi, se közömbösség, sem akármilyen csábítás, kísértés le ne győzhessen minket, el ne szakítson tetőled! Tarts meg minket a te igédhez való hűségünkben, hogy döntéseinkben, egymásért való kiállásunkban egyedül igazságod és szereteted vezessen! Így buzdíts minket egymás elfogadására, támogatására, felemelésére! Formálj minket erős közösséggé minket! Őrizz minket képmutatástól, ítélkezéstől, szemforgató törvényeskedéstől, hanem ajándékozz meg igazi jósággal, szelídséggel, szeretettel, odaadással, bizalommal! Irányítsd lelkünket mindig a jóra, és taníts meg bensőnkben arra figyelni, ami igazán fontos, ami megtart, ami épít, ami dicsőségedet szolgálja!

   Könyörgünk gyülekezeteinkért, munkálkodj közöttünk itt és otthon is Igéd és Lelked által, győzd le hitetlenségünket, a bennünk levő akadályokat, hogy valóban elindulhassunk egymás felé és Feléd, mennyei Atyánk. Adj a lényeget meglátó szemet, Igédet meghalló fület, egymást szeretetben intő, biztató, megszentelt ajkakat, akaratodat megértő értelmet, a jót cselekvő kezeket!

Imádkozunk gyermekekért, fiatalokért, felnőttekért, minden egyháztagért itthon vagy másutt, minden családért, fohászkodunk a betegekért, gyengékért, szomorúságban, gyászban élőkért, megpróbáltatást hordozókért. Kegyelmedből könyörülj rajtunk, és tarts meg minket! Ámen. 

 

 

ApCsel 24, 10-21  ()

10 Amikor a helytartó intett Pálnak, hogy beszélhet, ő így szólt: Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében.

11 Magad is meggyőződhetsz arról, hogy alig tizenkét napja jöttem fel Jeruzsálembe imádkozni.

12 De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani.

13 Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak.

14 De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében. *

15 Nekem ugyanaz az Istenbe vetett reménységem, amit ők maguk is várnak, hogy lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak.

16 Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt.

17 Több év múltán eljöttem népemhez, hogy adományokat adjak, és áldozatokat mutassak be.

18 A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben. *

19 Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem.

20 Vagy mondják meg ezek maguk, találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam.

21 Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek!

 

    Szinte mindnyájan kerültünk már olyan helyzetbe, hogy jogtalanul megvádoltak. Tudjuk tehát, mit jelent védekezni, igazunk mellett érvelni. Tudjuk, hogy milyen nehéz a rossz szándékkal szemben a magunk jónak vélt álláspontját erősítgetni. Az ember önmaga előtt, de mások előtt is kétségbeesetten bizonyítani akarja, hogy helyesen járt el.  Nagyon mélyen bennünk van ez a vágy: igazolni cselekedeteink, viselkedésünk, magatartásunk egyáltalán önmagunk létjogosultságát. Bűnösökként és ártatlanokként egyaránt.

   A vád mindig jogos (igaz) a vádló szemében. A megvádolt sokszor tehetetlennek érzi magát. Nagyon keserű érzés ez. Azt éljük át ilyenkor, hogy meginog a világ rendje. Nem történhet ekkora igazságtalanság! Szüntelen ki vagyunk téve ennek a veszélynek. Egy külön státusz, külön életérzés a megvádoltaké. Igazolni kell azt is, ami természetes, ami valakik szemében gyanússá vált. Görbe tükörben nehéz hiteles (igazi) arcot mutatni. (Ennek a helyzetnek az abszurd voltáról szól Franz Kafka a Per című regényében.)

   Gondoljunk arra, hány igazságtalan per volt ezen a világon, hány embert hurcoltak meg ártatlanul, vagy találtak bűnösnek a fennálló torz törvények miatt.

   Pált vádolói előzőleg pestisnek nevezik (nem éppen hízelgő), aki lázadást szít a földkerekségen mindenütt. Kemény szavak! Vajon, ebben a feje tetejére állított világban van-e olyan igazság, amihez igazodni lehet, vannak-e törvények, amik irányt szabnak, vannak-e értékek, amik szentek? Ha az evangélium, a megbocsátás, az Isten kegyelméről szóló tanítás pestis, „az emberiség szégyene” (Nietzsche), akkor milyen mértéket követünk?

   Pál mindenesetre nem mond le a szólás esélyéről… Mindent meg kell tennünk az életért, miközben készek vagyunk a halált elfogadni. Elmondja, hogy bizalommal szól, mert Félix régóta bírája a népnek, ismeri tehát törvényeit, szokásait, sajátos vérmérsékletét. Minél jobban ismerjük, annál jobban meg is érjük egymást? Az emberi kapcsolatokban mintha nem ez a törvény érvényesülne. Pedig a lelki fejlődés iránya ez volna. „Két évig voltunk együtt életben, halálban”, mondja könnyek között Balázs bácsi (orosz fogságot megjárt egyháztagunk) egyik fogolytársáról, és rázkódik a válla a felidézett emlék kiváltotta zokogásban. Családtagokként ennél több időt töltünk együtt. Vajon, a szolidaritás hiányzik, vagy az igazi empátia? Az egymásrautaltság elemi átélése? Mert békeidő van, és mindenki érvényesülni akar? Úgy látszik, a minimálisra visszaszorított életlehetőségek lelkileg minőségibb kapcsolatot eredményeznek.

   Pál apostol tkp. egy nagyon prózai, igazából mindennapi történetet mond el, a részletek ismertetésével. Tények, amik képtelenek leírni a valóságot. Pál kiszolgáltatott emberként áll előttünk. Keze által csodák történnek, de itt nem bénítja meg vádolóit, nem változnak sóbálvánnyá, nem esnek holtan össze. Krisztus kereszthalála óta tudjuk: az ítélet az Istené. A kegyelem is.

   12 napja van csupán Jeruzsálemben, nem vitatkozott senkivel sem a templomban, sem a városban, nem is beszélt senkivel. Puszta jelenléte zavaró. Az előítélet hatalma ez, a megbélyegzés eredménye.

Érdekes kijelentést tesz: az általuk eretnekségnek bélyegzett tanítást hirdetve, követve úgy szolgálok Istennek, hogy hiszek mindabban, ami a törvényben van. Ugyanabban a törvényben, csak Krisztus által. Kiterjesztve az egész világra. Népem megmaradását akarom én is, de nem a mások kizárásával.

Ugyanaz a reménységem, mégis halálos ellenségnek tekintenek. Hogy van ez?

   Hogy van annyi ellentét, egymást marcangoló, elkeseredett vita, anatémás kizárósdi az anyaszentegyházban betűk, napok, árnyék-kérdések miatt?  A társadalomban politikai hovatartozás miatt. Hát nem egy cél fele haladunk? Ha kiátkozzuk egymást, nem magunkat fogjuk elveszíteni? De igen! (Lásd Kis-Ázsia történelmét!) Krisztológiai viták Krisztus nélkül. Egyik hitvalló német lelkész mondta: „ugyanazt akarom, mint a nácik: Németország megerősödését, de hitben és lélekben”.

Szent célt nem lehet szentségtelen eszközökkel elérni. Sem közös célt egyéni utakon.  Önmagunk problémái vagyunk.  

   Van-e értelme a vitáknak reménység nélkül? Ha mindnyájunk akarata érvényesülne, akkor elpusztulna a világ. Legyen meg a te akaratod! Egy reménységünk van nekünk Krisztus által.

   Arra törekszem, hogy lelkiismeretem tiszta legyen…  Egy szép mondat. Amit jónak lát valaki, azt helyesnek is tartja. Csak ne Krisztus kegyelemteljes igazsága, ne egymás ellen hadakozzunk! Pál Isten megbízatását hallotta meg, ez lett élete célja: mások javára, a babonák, a gyűlölködés sötétségét legyőzve.

    Tiszta lelkiismeret… Jó lenne először felfele figyelni, aztán befele, s csak végül kifele…

Pál hosszas távollétére is utal… Tisztulási fogadalom közben támadtak rá páran az Ázsiából való zsidók közül. Nem államcsíny tervezése vagy lázadás közben. (Nem test és vér elleni küzdelem zászlóvivője az apostol.) Egyébként nekik, a rá támadóknak kellene megfogalmazniuk a vádat: miért adták törvényre.

   Mintha Pál saját mentségére hozna fel bizonyítékokat. Biztos igaz ebben a helyzetben is vallomása: „még az életem sem drága”, de nem adja olcsón magát, védekezik.

   A Nagytanács előtt sem találtak benne büntetésre méltó vétket, hacsak felkiáltását nem: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek! A Krisztus feltámadása miatt (ami nem maradhat ki az apostol hitvallásából.)  Az élet szolgálata, az örökélet reménysége miatt. Hát ezért érdemes vállalni! A bilincset is (ha kell), de még inkább a küzdelmet. Az életet szolgálni: családban, közösségben.

    Jó-e magyarnak lenni, reformátusnak lenni? Jó-e itt élni? Van-e életünknek a szeretet által mélysége és magassága? Fontosak a külső dolgok is, de a belső tényezők elsődlegesek. Mi lesz népünkkel, egyházunkkal? Akarunk-e élni?

   Megismertük-e Krisztusban és követjük-e az üdvösség útját, ami tovább mutat, tovább visz a földi céloknál, egészen Isten országáig, hatalmáig, dicsőségéig. Ámen.

Lk 12, 1-9 (Kisgyőr)

 

1 Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!

2 Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.

3 Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.

4 Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.

5 Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek!

6 Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük.

7 Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok! Lk 21,18

8 Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt.

9 Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt.

 

 

    A textust keresve ennek az igeszakasznak a felirata ragadott meg: buzdítás a vallástételre. Ez a gondolat régóta foglalkoztat, szorongat. Tudom, hogy nemcsak engem. Úgy elnémultunk! Mintha hiányozna hitünkből a frissesség, a lendület, az öröm. Szenzációszámba menne valakiről ezt hallani: életcélja az, hogy az Úrnak szolgáljon, egy boldog református, sugárzik róla… Hát valami hasonlóra buzdít minket az Ige: kisgyőrieket, bergenyeieket…

   Úgy gondolom, különös alkalom a mai… Minden testvéri találkozás, kivált, ha több száz kilométer távolság ellenére jön létre: kegyelemből való ajándék. Ajándék az életünk, családunk, hitünk, egyházunk (500 évet emlegetünk, de Ravasz László szerint visszamegy az a Krisztus keresztjéig, sőt Isten örökkévaló elrendeléséig).

   Isten Igéje is különös módon szólít meg most és mindig. Nem parancsolón, és mégis határozottan. Személyesen abban az értelemben, hogy világossá teszi: amit választunk, az a mienk.  Békesség és háborúság, tisztaság és tisztátalanság, remény és csüggedés, üdvösség és kárhozat tekintetében is igaz. Krisztussal vagy nélküle. Öntelten (ha tele vagyunk magunkkal, akkor semmi másnak nem marad hely) vagy alázattal, sötétségben vagy krisztusi tudattal, értékeket tagadva vagy vállalva.

   Valami összegyűjti az embereket Jézus köré. Az evangélista így ír: megszámlálhatatlan sokaság. Arra is utal ez a megjegyzés, hogy mi nem tudjuk Isten népének a számát. Ismeri az Úr az övéit. Ezzel kapcsolatban magunkra nézve is van bennünk bizonytalanság. Nem érezzük jónak, méltónak magunkat, azt látjuk, sok minden elromlott az életünkben: ekkor nyílik meg a kegyelemhez vezető út.   A tékozló fiú esete. Valakinek a vallomását olvastam mostanában: nagyon mélyre csúszott az életem, és az Isten kezében landolt.

   Mi a titka a Jézus sikerének?  Jézus maga. Tanítása, szeretete, tisztasága. Ha népünket, világunkat összetartó erőt keresünk, akkor a Biblia válasza ez! Visszaéltünk ezzel a névvel, kiforgattuk, meghamisítottuk, megfeszítettük sokszor, de nincs más út. Reá nézve dől el a sorsunk (ez megtörtént a kereszten), reá nézve döntünk sorsunk felől (ez mindennapi harcunk kell legyen):  Krisztussal vagy nélküle, azaz ellene. Mert ő ugyanakkor a taszító erő azok számára, akik szembehelyezkednek vele.  A világ nem ismerte őt. Nélküle akar boldogulni. A kegyelem zavaró tényező a bűn számára.

   Ott akkor majdnem letapossák egymást… van egy kis humor is ebben, kis intés is: a tömegben veszély is rejtőzik. Kérdés, hogy mi irányítja, befolyásolja. (Sokat lehetne erről beszélni!)

   Jézus először a tanítványihoz szól. Mi ez a kiválasztás?  A Biblia végig erről szól. Van kiválasztás! Ha keresztyén vagy, ha hiszel Krisztusban, akkor kiválasztott vagy… Isten először őt, az Egyszülöttet választotta ki, aztán Általa minket. Az evangélium tkp. mindig elárulja, hogy mit mondott Jézus szűk körben. (Csak a porba írt mondat marad titok, a mások bűnét nem bízza ránk, nem köti az orrunkra Jézus.) A megbízatásban, a felelősségben különbség van, de az üzenet mindenkié. Egy hajón nem mindenki kapitány, de az utazók élete egyformán a hajó biztonságától függ.

   Első mondata Jézusnak: óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Elérkezett az őszinte beszéd és magatartás ideje. Nem vezethetjük félre, nem áltathatjuk többé magunkat és egymást!  Az igazság úgyis lelepleződik, miért ne élnénk már most a mértéke szerint. Figyeljük meg, ez nem az igazság mások fejére olvasását jelenti, hanem magunkra nézve kötelező érvényének elismerését. Ha valami más motivál, mint az igazság, az képmutatás. Számoljunk azzal, hogy Isten mindent tud rólunk, éljünk ennek a tudatában, így beszéljünk egymásról…

   Szembesülnünk kell azzal, hogy mennyire nem akarunk szembesülni…  Egyszer elmondtam  otthon  - akkoriban jelentek meg nálunk a kivetítők -: ha a gondolataimat is ki lehetne vetíteni, akkor sokan kimennének a templomból.  A képmutatás igen rezisztens lelki betegség: mindenáron fenn akarjuk tartani a látszatot. Nincs semmi baj, rendes emberek vagyunk. „A legdurvább dolgokra is készek vagyunk, hogy kedves embereknek lássanak.”

   Őszintén élni veszélyes. Jézus „barátilag” figyelmezteti tanítványait. Veszélyes, de csak így érdemes. Egyik lányunk egyszer – látva otthoni vívódásainkat, vesződéseinket - így sóhajtott fel: a gyereknevelés elég stresszes dolog. Persze, hogy az. Nagy örömei, elégtételei vannak, de nehéz pillanatai is. A hit megélése azzal jár, hogy szüntelen belső küzdelmeink vannak, és néha külső harcaink is.  Sokat tudunk mi panaszkodni kis dolgok miatt, de végtelenül hálásak lehetünk a külső békességért, például azért, hogy nálunk hitünk gyakorlása nem jár fizikai fenyegetettséggel (jöhetnek még nehezebb idők).

Mindazáltal az őszinte hit konfliktusokhoz vezet. (Ezzel logikailag megegyező kijelentés az, hogy pl. a segítő, gyógyító szándék ellenállásba ütközik. Igaz ez? Nyilvánvaló! Akar szabadulni a valamilyen szenvedélybetegségben szenvedő? Igen, de mégsem.) Szóval meghasonlás adódik: önmagunkkal és másokkal. A világosság a sötétség legyőzése. A sötétség magától van. Önmagában való léttel rendelkezik. Semmi nem kell hozzá. A világossághoz energia kell. A békességhez, a szeretethez is. A nem adva van, az igenért meg kell harcolni.

   Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet! Azokra is gondolnunk kell, akik életüket adták hitükért. Azokra, akik ma is vállalják a nehézségeket.  Attól féljetek, aki a lelket öli meg. Ezt nem vesszük eléggé komolyan. Testi egészségünkre nagyon sokat adunk, a lelkire vajmi keveset. Hányan keresik Isten békességét, az Ige vigasztalását?

   500 év után (is) a lelkeket megölő, halálosan elaltató hatalommal van bajunk. Sok bajt, pusztulást vészeltünk át, a jólétet, a fejlődést, a civilizációt nem éljük túl. A kényelmet. A szabadságot. Nem vagyok semmiféle összeesküvés elmélet híve, de Jézus azt tanítja: valaki a lelkünkre pályázik. Sok eszköz van a kezében.

Háromszor hangzik el itt: féljetek. Elgondolkoztató. Nem ijesztgetés, hanem figyelmezetés. Vegyétek komolyan! A lelki fenyegetést. Egy olyan támadás ez, aminek jellemzője, hogy nem érzékeljük, nem vesszük észre. Tünete a tünetmenetesség. Re-misszió. Immunisak leszünk a misszióra, Isten szavára. Nem tudatosodik gyermekeinkben, fiataljainkban, felnőttekben, idősebb nemzedékben. Valami lelki álomkór ül rajtunk, érzékeink eltompultak (írja Pál). Közel kell engedjük a lelkünkhöz Krisztus szeretetét! Meg kell nyissuk az értelmünket, a szívünket! Kérnünk kell Isten Lelkét! Ragaszkodnunk kell egymáshoz!

   Egy jól ismert, a HK nyomán „reformátussá” lett igei biztatást hallottunk az igeszakasz végén (bárcsak minél több ige „reformátussá lenne”). Öt veréb… Miért vennénk verebet? „Krisztus földi életének idején nem árultak hamburgereket, de pálcára tűzött sült veréb kapható volt. Egy rézpénzért kettőt is lehetett belőle venni. Két rézpénzért viszont már öt verebet adtak, az árus az ötödiket ráadásnak adta. Egyetlen veréb ennyire értéktelen volt. Mire akart ezzel Krisztus rámutatni? Arra, hogy Isten szemében értékesek vagyunk!” Mert Isten még a verébről sem feledkezik meg. (Nálunk a családban ennek a madárkának a neve rendkívül fontos szerepet játszik: kisebbik lányunkat Verébnek szólítjuk).  A nem elfelejtés, az emlékezés odafordulást, törődést jelent. Mennyi gyöngédség van ebben a mondatban! (A kínai verébirtás története).

    Értékesek vagytok. Valaki óriási értéket helyezett el bennetek. Az ő tulajdon Fiát nem kímélte, olvassuk a Római levélben Egy isteni történetnek a részesei vagyunk. (Nem adhatjuk alább! Nem elégedhetünk meg hitünk formálissá válásával.)

A vallástétel erről szól. Valakihez tartozunk, egy nagy isteni, megigazító igazsághoz igazodunk, Krisztus szeretetét, világosságát hordozzuk, drága vérrel megpecsételt értékekhez ragaszkodunk, szent célt követünk.  (Kolostorok találkozóján egyik idős szerzetes odamegy fiatal társához. „Igaz, ebből és ebből a kolostorból érkeztél?”  „Igen”, válaszolja az csodálkozva. „Felismertem rajtad mesteretek mozdulatait,  beszédét.”). Kit ismernek fel rajtunk?

   Vagy hitvalló egyház leszünk, vagy elsorvadunk. Vagy megéljük, boldogan képviseljük hitünket, vagy lemondunk róla. A hit a megvallás által él, úgy ahogy a nyelv a beszélés folyamatában. Magyar vagyok, de hallgatok vele, van ilyen? Hogy tanulnak meg gyermekeim magyarul? (Szórványban sajnos ez nem egy abszurd felvetés, hanem reális kérdés.) Ha hitemről semmi nem tanúskodik, ki fogja követni? A keresztyénség utolsó nemzedéke vagyunk: hitünket hitvallás útján adhatjuk tovább.  Ez által hitünk is erősödik. Amit megvallok, az nekem is fontosabb. Egyértelmű, hogy kiről kell szóljon!

   Ennek az üdvösségre kiható következményei vannak. Vallást teszek róla az angyalok előtt. Az egész menny előtt! Mennyei nyilvánosság előtt. „Béla az én barátom. Sok bűn volt a rovásán. De megváltottam. Szeretem őt.”

   Aki megtagad engem... Ez is rajtunk áll: elhallgatni, elfordulni, a sötétséget választani. Az emberek előtt: akik ma így, holnap úgy vélekednek, akik semmibe vesznek, akik kihasználnak, cserben hagynak. Álljunk a Krisztus oldalára, mert ő már rég mellettünk áll! Ámen. 

 

 

 

Jób 17, 11-16 (vas. du.)

 

11 Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.

12 Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.

13 Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam,

14 ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nővéremnek,

15 hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt?

16 Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.

 

 

   Keserű panasz szólal meg ezekben az igeversekben. Jób nyomorúsága mellett, az őt ért rettenetes csapások mellett ott van barátai vádaskodása, akik rendületlen kitartással bizonyítani akarják, hogy Jób vétkezett, különben nem történt volna meg vele mindez. Nem mintha Jóbnak nehezére esne beismerni bűnös mivoltát, de úgy érzi, nem volt rosszabb, gonoszabb a környezeténél, másoknál annyival, amennyivel súlyosabb próbák érték. Szenvedéseinek oka/célja másban van.

    Könnyű ítélkezni kívülről, könnyű a más életében magyarázatokat találni, ok-okozati összefüggéseket felfedezni, nehezebb vigasztalni, Isten igazságát és kegyelmét észrevenni.

Csak gúnyolódásban van részem. Barátai gáncsoskodása felkavarja a lelkét. Sajnos, nem pereg le rólunk a bántás, a sértés, lelkünket sebzi meg, és belső fájdalmunkban nyugtalanul, kétségbeesve keressük a magyarázatot, elemezzük a magunk életét, vizsgáljuk az összefüggéseket.

   Jób Istent hívja kezesnek ebben a vitában. Ki mást? Gyötrődésében ezt a vigasztaló lelki utat fedezi fel: Istenhez fordulni, az ő megértését, segítségét, pártfogását kérni. Milyen jó, hogy előttünk is nyitva áll ez a lehetőség! Sokszor maradunk magunkra. Mi, Istennek újszövetségi gyermekei valljuk azt, hogy Krisztusban elkötelezett kezesünk, ügyvédünk van, aki magára vállalja bűneinket, valóságosan mellénk áll. „Jó tudnom azt, hogy közbenjáróm hű Jézusom, ki jobbod felől ül” - énekeljük. 

   Jób úgy látja, hogy barátai – bár nagyon okosan, mégis – értelem nélkül szólnak. Nem bölcsen, hanem a maguk tudásában felfuvalkodottan, a maguk gondokozási rendszerének a magabiztosságával, de ugyanakkor korlátozottságával is. Ostoba fölényességével.

   Jób prédának érzi magát… mint aki példázattá lett, akire tanulságként hivatkoznak: látjátok, így jár az ember, ha képmutató, ha titkos bűnöket hordoz a szívében. Mint akit arcul köpnek (a szenvedéstörténet jut eszünkbe), és mint akit mindezért bosszúság emészt. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság miatt. Kibeszélhetetlen nyomorúság nehezedik a Jób életére, és nincs ereje, módja igazát bizonyítani, azt, hogy Istenben való  hite nem változott.

Te beszélsz Isten kegyelméről, Isten segítségéről, amikor romokban hever az életed?!  Jóbnak pedig nincsenek testi, evilági érvei. Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről. És abban a pillanatban a gúnyolódóknak van igazuk.

  Aztán van egy mondata, kijelentése Jóbnak (9. vers), ami valóban az ő belső, lelki győzelméről, kitartásáról, csodálatos, Istentől származó hitéről tanúskodik.

Bár könnye, kínja van, de ez az én utam. És hittel járom. Mások nevetnek rajtam, feltettek a halál-listára, leírták az életemet… de én az élő Istenre tekintek, benne bízom, hozzá ragaszkodom, vele maradok közösségben. Aki tiszta kezű, annak megnő az ereje. Nagy csalódások érhetik, látszólag nagy bukások lehetnek az életében, de erőt kap, Isten csodálatosan megmutatja áldását életében.

    Az Ézsaiás 53. fejezete jut eszünkbe Istennek szenvedő, megalázott, még halálában is meggyalázott Szolgájáról, akiről a végén még is azt mondja az Ige… Egy zenetörténeti példa a J.S. Bach-é lehet, akinek 10 kiskorú gyermeke halt, meg, két feleségét temette el, életének utolsó szakaszát súlyos szembetegsége miatt szinte teljesen vakon töltötte… Mégis talán senki nem tett a zene által szebben, diadalmasabban bizonyságot Isten hatalmáról, kegyelméről. 

Ezzel a diadalérzéssel mondja a megalázott, megcsúfolt Jób is: jöjjetek. Jézus így vall: meglátjátok az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben hatalommal és dicsőséggel.

   Hirtelen változik a vallomás hangulata, stílusa, Jób közelgő elmúlásáról beszél. Elmúltak napjaim, terveim szertefoszlottak, közelebb van a sötétség, mint a világosság. Jutunk mélységekbe, vannak hullámvölgyek az életünkben. Jób itt a sötétséget látja – furcsa képek ezek –, a sírgödröt nevezi atyjának, a férgeket anyjának: ez a földi perspektíva áll előtte. A hívő ember életében is vannak reménytelen pillanatok. Tudjuk, később Jób arról tesz bizonyságot, hogy él az én Megváltóm. Jó nekünk mindig Istennek Krisztusban megjelent világosságára figyelni! Ámen.

 

 

ApCsel 27, 1-8 (vas. de.)

 

1 Miután úgy határoztak, hogy hajón Itáliába szállítanak bennünket, átadták Pált a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Júliusz nevű századosnak.

2 Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékének kikötőibe készült, és elindultunk. Velünk volt a makedón Arisztarkhosz is Thesszalonikából.

3 Másnap befutottunk Szidónba. Júliusz emberségesen bánt Pállal, és megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla.

4 Onnan továbbindulva az ellenszél miatt Ciprus szélárnyékos oldalán hajóztunk el.

5 Majd Kilikia és Pamfília partja mentén haladva befutottunk a líkiai Mirába.

6 Ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, és arra szállított át minket.

7 Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig; de a szél miatt nem tudtunk kikötni, ezért elhajóztunk Kréta szélárnyékos oldalán Szalmóné közelében.

8 Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek, és amelyhez közel van Lászea városa.

 

    Az előző fejezetben arról értesülünk, hogy Pál apostol - aki ún. vizsgálati fogságban van - lehetőséget kap a védekezésre Fesztusz helytartó és Agrippa király előtt. Ő azonban nem a maga ártatlanságát bizonygatja elsősorban, nem a maga mentségét keresi, hanem arról a Krisztusról tesz bizonyságot, aki őt elhívta, megváltotta. Különös. „Helytartók és királyok elé visznek titeket”, tanítja Jézus. Vajon miről, kiről tanúskodik az életünk? Fontos szempont-e számunkra az, hogy minden megnyilatkozásunkban Urunk igazságát, világosságát képviseljük?  A keresztyén ember Krisztus nagykövete ezen a világon. Ezt kell nekünk tudatosan vállalni, következetesen szem előtt tartani.

(Egyik ismerősön mondta el őszintén: barátjától kapott egy az autóra felragasztható hal-jelvényt, de a felesége azt tanácsolta neki: ne tedd fel az autóra, mert amilyen rámenősen vezetsz, nem biztos, hogy azzal jó üzenetet közvetítesz a Krisztus követőiről.) Hát igen: vezetésben, nyaralásban, munkában, mindenütt.  Ott is, ahol mások nem tudják, hogy kik vagyunk, nekünk nem lehet elfeledkezni arról, hogy kihez tartozunk.

   Élettörténetüknek van egy emberi vonulata. Talán ezen a szinten lehet okoskodni arról, hogy mi lett volna, ha… Sokat vívósunk ezzel. A 26. fejezet utolsó versében áll: ha nem fellebbezett volna a császárhoz - talán valóban másként alakul Pál története. Talán nem szállítják fogolyként Rómába. Jobb lett volna? Gazdagabb, eredményesebb lett volna az élete? Nem hiszem! Mert életünknek van egy isteni oldala is. Ez a mi küldetésünk, stb. Ezzel kapcsolatban írja Pál: jó és rossz hír által… Isten véghezviszi az ő tervét. Velünk és általunk is. Milyen jó ezt felismerni! „Tudom, az Úrnak terve van velem”, énekeltük a gyermekkel a bibliahéten.

   Felfigyelhettünk arra, hogy történetmondásban valaki átveszi a beszéd fonalát. Újból többes szám első személyben folyik az elbeszélés. Valakik tehát elkísérik Pált. Isten mindenképpen. De emberi segítséget is rendel. Sokat jelent, ha bajban, nehézségben valaki mellettünk áll.  Isten általunk akarja megmutatni szeretetét, gondviselését. A történetet lejegyző, írásba foglaló személyen kívül ott van Arisztarkhosz, akiről olvastuk, hogy Pállal volt Jeruzsálemben.

    Az idős apostolt tehát testvérek kísérik el. Igaz, milyen megható ez a szolidaritás? A nehézségeket is vállalják, csakhogy közelébe lehessenek Pálnak, szolgálhassanak neki. Az is benne van, hogy ekkor már nagyon nagy az apostol tekintélye… szinte kiváltságnak számít a közelében lenni. Bár ránézésre közönséges fogoly. A külső körülmények sokszor elfedik a szem elől az igazi lelki nagyságot. Magunkban kell hordoznunk azt.

   A császárhoz fellebbező Pált Itáliába készülnek szállítani. Az volt a gyakorlat, hogy akik a császárra apelláltak, azokat Rómában gyűjtötték össze, aztán hosszú várakozási idő következett (Pál esetében talán két év: Kr. u. 60-62 között.) Az igazságszolgáltatás malmai akkor is lassan őröltek.

   Az ige feljegyzi a százados nevét is. Júliusz császári nevet visel. A név identitást, de ambíciókat is kifejez (elsősorban a szülőkét). A divatról is sokat elárul. Krisztus nevét viseljük (keresztyének vagyunk): egyéniségünk része-e ez? Egy régi közmondás: szája az Istené, szíve az ördögé. Bárcsak teljes valónkkal szolgálnánk Urunkat!. 

   Szépen jellemzi az Ige a századost: emberségesen bánt.  Az evilági erkölcsi szempontjából szinte a legtöbb, amit valakiről el lehet mondani. Akiben ott van ez az érzés, az meglátja a másokban a magához hasonlót. Az komolyan veszi Krisztus tanítását: amit akartok, hogy az emberek veletek... Milyen sokszor megrontja, eltorzítja látásunkat az önzés! Csak saját egyoldalú szempontjainkat ismerjük.  Elfeledkezünk saját gyarlóságunkról. Krisztus Urunk azért öltötte magára testünket, hogy megismerje helyzetünket, megízlelje emberi mivoltunk örömeit, keserűségeit, eljegyezze magát velünk. (Gyökössy E. kabátos története…)

   Júliusz századosnak ez a cselekedete, magatartása – bár ő maga pogány ember - önkéntelenül is Istenre mutat. Az embert megalázni a legnagyobb bűn, az embert felemelni a legnagyobb jócselekedet. Emberségesnek lenni azt jelenti: tisztelem az Isten képét a másik emberben, a teremtőt a teremtményben. Jakab apostol szerint nem is mutathatjuk ki másként Isten iránti szeretetünket, csak úgy, ha szeretjük az embertársat. Sajnos, sok Isten nevét emlegető ember viselkedik embertelenül, és vannak, akik nem tartják hívőnek magukat, mégis segítőkészek. Isten és az embertárs tisztelete (kivált, ha az kiszolgáltatott helyzetben van), elválaszthatatlan egymástól. 

    Pál elmegy barátaihoz Szidónban… azok gondoskodnak róla. Valóban, az igaz barát testvérül születik a nyomorúság idején.  Kevés az igaz barát. Egy görög bölcs nagyon kicsi házat építtetett, valaki megkérdezte, hogy miért csak ekkora, azt felelte: nagyon szeretné, ha annyi jó barátja lenne, akik meg tudnák tölteni. Ti az én barátaim vagytok, mondja Jézus. Senkiben nincs nagyobb szeretet annál…

    Földrajzi neveket hallunk. Ciprus, Kilikia (Pál ebben a tartományban született, Tárzuszban), Líkia, Mira, Alexandria. Helyettesíthetjük is a ma használtakkal: Vásárhely, Kolozsvár, Budapest, Brüsszel. Akkor is, ma még inkább jövés, menés zajlik: vajon közben jó irányba haladunk-e lelki értelemben? 

   A hajózás nehezen alakul. Úgy sürgetnénk! Van, amikor várni kell. Csendben lenni. A Mai igében olvastuk: van, amikor Isten életünk eseményeiben szólít meg, és van, amikor a csendet akarja felhasználni. Hogy rá figyeljünk, hogy akaratát keressük. Áldott időszakok lehetnek ezek az életünkben. Lehet, hogy külsőképpen nehézség, vagy éppen csalódás, de ezek által közelebb kerülünk Istenhez.  Akár egy-egy kórházi élmény, akár egy-egy betegség, vagy életünknek egy nehezebb időszaka. Ezékiás király mondja: áldásul volt nekem a nagy nyomorúság. Kérjük Istent, hogy minden által erősítse Krisztusban való hitünket, áldja meg életünket! Ámen.

 

 

1 Jn 1, 3-4  (vas.du.)

 

3 Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.

4 Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen. *

 

   Szeretettel köszöntöm a helyieket és a vendégeket, jó nekünk együtt lenni, átélni, hogy emberi sorsunk is összekapcsol, de különösképpen Isten kegyelme és Krisztus szeretete. Kulturális különbségek lehetnek közöttünk, de a lelkünk egyformán magán hordja a teremtő vonásait.  Sokat beszélünk mostanában a  közösségről…  Általában arról beszél az ember, ami hiányzik. Fiatalok ritkán beszélnek az egészségről, náluk ez nem téma. Annál inkább az idősebbeknél.

   A közösséggel is az a helyzet, hogy hiányában vagy meggyengülésében sokkal jobban látjuk, láthatjuk azt, hogy mennyire fontos, szükséges. Gondolok itt az Istennel és az egymással való kapcsolatra is. Megváltoztak a közösség külső feltételei: régebb a család hagyományosan összetartott (nálunk több generáció élt együtt egy-egy családban), az emberek jobban rá voltak utalva egymásra (pl. kaláka)… Ma ezek a kötöttségek nincsenek, de éppúgy szükségünk van egymásra, mint eddig.

   Valamilyen betegség, hiány, fogyatkozás a testünkben (de a lelkünkben is) annál veszélyesebb, minél kevésbé érezzük. Attól, hogy nem érzem, még fenyeget engem. Mai világunkban sok minden elnyomja az Istennel és egymással való kapcsolat természetes igényét: a reklámok által is erősített önzés, a figyelmünk állandó lekötése, az egocentrikus gondolkodás.

   Mi keresztyének úgy határozzuk meg magunkat, hogy Krisztushoz tartozunk (ez identitásunknak egyik fő pillére), és egymásnak is élő tagjai vagyunk. Abban a szóban, hogy keresztyén (Krisztus-követő), benne van mindkettő: Krisztuséi vagyunk, és közösséget alkotunk mindazokkal, akik az ő követői. Egy cél fele haladunk, egy a végső reménységünk.

   Mi a közösség igazi feltétele? Az, hogy Isten önmagával való közösségre teremtett.  Isten maga is közösségben él, ő egy, de nem magányos, a Szentháromság csodálatos, kifejezhetetlen szeretetközösségében létezik. Arra hívott el, hogy vele éljünk, rá figyeljünk, őt dicsérjük, tőle senki el ne szakasszon, hozzá igazodjunk.

   Isten ua. egymással való közösségre is teremtett. Nem jó az embernek egyedül. Példabeszédek könyvében olvassuk: önmagunkat egymás arcában ismerhetjük fel.  Martin Buber zsidó filozófus szerint az én a te által értelmezhető.  Igaz, mindenki szeretné, ha lenne egy fényűző lakása, szép autója, jachtja, sok pénze – de ha mindezt egy lakatlan szigeten képzeljük el, ahol soha senkivel nem találkozhatunk, senkivel nem tarthatunk kapcsolatot, akkor nem ér az egész semmit.

   Mi a közösség haszna, áldása? Az, hogy abból erőt merítünk, és egymást is erősítjük. A Zsoltárok könyvében gyakran megfogalmazódik ez a „motiváló”, Istentől érkező üzenet: nem hagylak el, veled vagyok. Mennyi biztatás van ebben! Sem élet, sem halál el nem szakíthat tőle. Jó tudnunk azt, hogy Krisztus mindig velünk van. Sokat jelent az embertársak közelsége is. Egymás bátorítását, támogatását, felemelését bízta ránk a mi Urunk.

    A bergenyeiek közül anno többen megjárták az orosz fogságot. (Már már csak egyetlen idős bácsi él az egykori hadifoglyok közül.) Tőlük hallottam a következő történet: egyik falubelijüket, aki teljesen kimerült az erőltetett menetben, és le akart ülni (fel akarta adni), a többiek valósággal felrángatták, maguk után vonszolták, és biztatták: végy erőt magadon, tarts ki, itt vagyunk melletted… És túlélte, hazajött. Ha megfogjuk egymás kezét, nehezebben sodor el a kísértés hulláma, könnyebben meg tudunk állni. Egymás számára is inspiráló példa lehetünk (történet).  

Az Európai Unió zászlaja: kék mezőben egy kör, amit 15 csillag alkot. Mi van a kör közepén? Ha nem lesznek lelki értékek (hit, békesség, egyetértés, tisztelet, szolidaritás, jóság, szeretet), amik összetartsák, a gazdasági érdek kevés lesz.  

   Mi az áldása az Istennel, az egymással megélt közösségnek? Sok mindenről lehetne beszélni. Az igénk egy dolgot emel ki: az öröm. Önmagunkban, Isten és egymás nélkül nem lehet teljes, kerek az életünk. Mint a csapat  játékosok nélkül. Prédikáció gyülekezet nélkül.

    Boldogok akarunk lenni, de sokszor egymás rovására. Egymást legyűrve, legyőzve. Meg kell tanulnunk nem egymás ellen, hanem egymásért élni, nem lehúzva, hanem felemelve egymást. Volt egy régi magyar küzdősport, amelyikben az nyert, aki az ellenfelét a feje fölé tudta emelni. Felfele, az Istennel való közösségre is utalva, mert csak benne és általa lehet igazán gazdag, teljes az életünk.

    Igaz az Ige itt és mindenütt: mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.  Úgy legyen! Ámen.   

 

 

1Kor 1, 18-31  (vas.de.)

 

18 Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. 2Kor 2,16 ; Róm 1,16

19 Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” Ézs 29,14 ; Zsolt 33,10

20 Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? Ézs 19,12 ; 33,18

21 Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.

22 És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, Mt 12,38

23 mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság,

24 de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége.

25 Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél.

26 Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. 5Móz 7,7

27 Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, 1Sám 16,7 ; 2Kor 4,7

28 és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket,

29 hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. 5Móz 8,17-18 ; Róm 3,27 ; Ef 2,9

30 Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá,

31 hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.” Jer 9,23

 

   Az első korintusi levél, amit a bibliai vezérfonal alapján olvasni kezdtünk, az egyik legismertebb levele az apostolnak. Máig érvényes tanításokat tartalmaz (Pl. a szeretet soha el nem múlik, vagy: amiképpen hordtuk a földinek ábrázatát, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatát is.) A világ sokat fejlődött azóta, az ember lényegében – megváltozott körülmények között - ugyanaz maradt.

   Kiderül a levél első soraiból, hogy a gyülekezetben pártoskodás, széthúzás van (a helyzet, sajnos, nem ismeretlen számunkra sem), ezt igyekszik az apostol kezelni, gyógyítani, éppen a Krisztusban adott egységre hivatkozva. Hát részekre szakítható Krisztus?  Azóta is visszatérő probléma, jelenség ez. Az egyházban is, ahol nyilván, mindenki Isten Igéjéről és Krisztusról beszél, ahogy politikában a törvényről, a jog világában az igazságról. De nem elég a szó, a szöveg. Nem mindenki, aki azt mondja: „Uram, Uram”, megy be a mennyek országába. Krisztus lelkülete, indulata, szeretete kell a szívünkben legyen.

    Az Ige szerint Krisztus keresztjének örök üzenetét kell szemünk előtt tartanunk. Az ő odaadó szeretetét, az ő áldozatát, amit értünk vállalt. Ez a beszéd, ami az alázat, a szolgálat, az önfeláldozás igazságát mutatja meg, bolondságnak tűnik azok szemében, akik visszautasítják a kegyelmet, tehát elvesznek. Az a párhuzam jutott eszembe: az egyiptomi szabadulásnál lehettek olyanok is zsidók között, akik azt mondták: miért kennénk be a bárány vérével az ajtónkat? Ez értelmetlenség, fölösleges dolog, mit segíthet. Mégis ez volt a szabadulás egyetlen módja. Egyrészt, mert az engedelmességet bizonyította. Másrészt: rámutatott a bűn borzasztó valóságára és a kegyelem végtelen nagyságára: valakinek meg kell halnia, önmagát kell áldoznia ahhoz, hogy én megszabadulhassak.

   Ma is hajlamosak vagyunk másban keresni a szabadulás útját. A hatalom, a pénz, a siker az, ami számít, ami megtart. Kinek kell a kereszt? Lassan már a jelkép is zavarja az embereket. Közismert lett a svédországi eset, ahol egyik templomban levették a keresztet, hogy ne sértse a mások identitását. Persze, tudjuk, nem is a külső szimbólum a fontos, de annak igazi értelméről nem mondhatunk le. Megváltásunk csodájáról.

    A kereszt önismeretünk és istenismeretünk alapja. Talán igaznak, jónak, úgymond rendes embernek hiszed magad? És ez még arra is feljogosít, hogy kritizálj, megítélj, lekáderezz másokat? A kereszt megmutatja, hogy ez radikálisan téves nézet, hamis önkép. Isten előtt egy „keresztrefeszítenivaló” bűnös vagy, számtalan gyarlósággal, szívedben sok tisztátalansággal. De a kereszt megmutatja Isten kegyelmének csodálatos nagyságát is. Bár méltó lennél a halálra, Isten mégis annyira szeret, annyira fontos, drága vagy számára, hogy helyetted egyszülött Fiát adta halálra, hogy te szabad lehess a büntetéstől. Szabad a jóra, a békességre. Aki ezt megértette, az nem tud többé enélkül a megrendítő igazság nélkül élni.   

   Nekünk, írja az apostol, akiket Isten üdvösségre hívott el, a keresztről való bizonyságtétel, Krisztus Urunk kereszten szerzett érdemének elfogadása: az Isten ereje.

   Úgy van, a kereszt ellentmond minden emberi logikának. A kereszt az erőtlenséget, a legyőzettetést, az áldozattá válást, a kiszolgáltatottságot hirdeti. Van megtartatás, van jövő ezen az úton? Úgy gondoljuk: a világot hatalommal lehet birtokba venni, akaratunknak erőszakkal és ravaszsággal lehet érvényt szerezni, ebben a földi életben pénzzel, ügyességgel lehet előbbre jutni.  De ez csak a látszat. A dolgok lényege, a titkok közepe másban van. Végső soron a világ minden bölcsessége, okossága, gazdagsága és hatalma hiábavalónak bizonyul.  Ami biztosnak, értékesnek látszott, az semmivé foszlik. De áll a Krisztus szent keresztje. In hoc signo vinces (Nagy Konstantin). 

A megtartatás azoké, akik elfogadják a kereszt evangéliumát. Mert Krisztus életünk célja, rendeltetése, igazi öröme, teljessége, megmaradása.

   A világ nem ismerte meg Istent a saját maga bölcsessége által. Emberi okossággal csak emberi célok érhetők el. Hasonlítunk a mesebeli királyfihoz, aki elindul, hogy megkérje a szomszéd király lányának kezét, de annyira útközben annyira belemerül az idegen ország csodálatába, a kínálkozó szórakozási lehetőségekbe, hogy elfeledkezik eredeti tervéről. A királykisasszonyról, akié mindaz, amit látott. Az ember a világban nem Istent, hanem a saját érvényesülési kilátásait fedezte fel. Az „olyan leszel, mint az Isten” lehetőségét.

   Isten az igehirdetés bolondsága, együgyűsége által jelenti ki magát. Egyszerű: a kisgyerek is megérti. Ezért nehéz a bölcseknek felfogni. Ingyen van: a szegény is megszerezheti. Ezért nehéz a gazdagoknak elfogadni. Igen, mi sokszor mást akarunk hallani. Nekünk több kell: csodák, jelek, szenzáció, stb. És – ehhez képest - azt olvassuk: Higgy az Úr Jézus Krisztusban,  és üdvözülsz. Ennyi. Egy név, egy személy, az Isten Fia, aki meghalt értünk.  Legjobb barátunk, aki életét adta, akire mindig számíthatunk. Kaphatunk-e többet ennél a megtartó szeretetnél?  „Ha legszebb helyeket járnám is be, a legnagyobb élményeket élném is át, a legédesebb gyönyörűségekben lenne is részem: végül a Krisztus keresztjéhez érkezem.”

Nincs más evangélium, csak az, ami a megfeszített Krisztusról szól. Az ő végtelen szeretetéről, amit hívő szívvel egyszerűen elfogadhatunk.

   Ez az Isten bölcsessége. Szeretetének mélysége és magassága. A görögök a héroszokban, hősökben hittek, a zsidók Isten rettenetes, ítélő közbelépésétől várták a szabadulást. És egy szenvedő, keresztre feszített Messiást látnak. De éppen ebben az erőtlenségben mutatkozik meg Isten ereje. A világ minden gazdagsága képtelen eltörölni a bűnt, egyedül ez az áldozat. Minden ügyeskedés hiábavalónak bizonyul, minden önmegváltó terv meghiúsul, egyedül a kereszt nyitja meg az utat Isten kegyelméhez. Isten Fia megkerülhetetlen. A kereszt nélkül messzire lehet jutni, de Istenhez egy lépést sem lehet közeledni. A szeretet, a megbocsátás örök rejtélye, igazsága, megújító ténye mutatkozik meg benne.

   Pál példaként említi az elhívottak (az első keresztyének) egyszerűségét: nem bölcsek, hatalmasok, előkelők. Isten ezeket választotta ki. Felborul az értékrendünk. Isten másként ítél. Az ő szerelmes Fiának szemszögéből. Akié a Fiú, azé az élet.

   A világ szemében semmik, és mégis mindennel bírnak. () Nincs a világnak annyi kincse, amivel meg lehetne szerezni azt, amivel rendelkeznek. Erre akar rádöbbenteni az Ige. Mérhetetlenül gazdagok vagyunk. Meg lehet szerezni az egész világot, ám ha ez hiányzik, akkor felborulnak számításaink.  Sokat panaszkodunk szükségeink miatt. Hitünkben kell megerősödjünk, öntudatosabbak legyünk. Újra és újra ráeszmélnünk arra, hogy megváltottak vagyunk. Szegénységünkben is gazdagok. Sokkal nagyobb kincsekkel rendelkezünk, mint amiről tudomásunk van.  A reformáció ezt a felismerést is jelenti.

   Nincs, amivel dicsekedhetnénk. Ez a kijelentés alaptétel a Bibliában. Mennyi hencegő ember van! Mid van, amit ne kaptál volna? Isten nem azért emelt fel, hogy másokat lenézzünk, hanem, hogy felsegítsünk.

    Az ő munkája, hogy Krisztus Jézusban vagytok. A kereszt közösséget teremt. Istennel való kapcsolatunk nem a mi szeretetünkön, hanem az övén múlik. Olvastam: amikor tékozló fiúként Istenhez térünk, akkor ő nem a bűn okozta undorító sebhelyeinkre, csúnya sérüléseinkre, hanem szent Fiának irántunk való szeretetből szerzett szent sebeire tekint, és megbocsát. Ez a mi egyetlen reménységünk. Ámen.

 

 

Urunk, örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

hálát adunk, hogy minden emberi értelmet meghaladó jóságodért, kegyelmedért, amelyben nekünk is részünk van szent Fiad által. Köszönjük gondviselő szereteted, amelyben hordozol minket, amelyet életünk folyamán szüntelenül tapasztaltunk. Köszönjük megváltó irgalmadat, hogy egyszülött Fiadat adtad, aki drága, szent életével váltott meg minket a kereszten. Ó, segíts minket Lelked által, hogy megértsük a kereszt titkát, abban meglássuk bűneink kárhozatos erejét, és kegyelmed végtelen nagyságát is, hogy abban megtanuljuk az alázatot, a szolgálat, az önfeláldozás igazságát! Taníts minket arra, hogy a keresztet a szívünkbe hordjuk, azaz soha ne felejtsük el azt, hogy mit tettél, hogy Krisztus Urunk mit vállalt értünk! Ez adjon nekünk helyes látást, önértékelést, igazi reménységet, indítson hálára, a jónak cselekvésére. A kereszt, a megváltás evangéliuma legyen számunkra erő a megmaradásra, a kitartásra, a hitben való megállásra. Legyen számunkra a bölcsesség, amellyel szembe tudunk szállni a világ minden okoskodásával, káprázatával, kísértésével.

    Köszönjük a közösséget, amit Krisztus keresztje, áldozata, megbékéltető szeretet teremt: teveled, mennyei Atyánk, és egymással. Munkáld Lelked által, hogy ez a közösség, összetartás tudjon megszilárdulni közöttünk, anyaszentegyházunkban, gyülekezeteinkben, családjainkban! Győzz le minden rosszat, meghasonlást, hitetlenséget, bűnt, szenvedélyt, önzést, keményszívűséget, durvaságot közöttünk, és teremts egységet, tisztaságot, ajándékozz meg szeretettel!

   Könyörgünk gyülekezetünkért. Te látod, mennyei Atyánk, hogy mennyire megfogyatkoztunk külsőképpen is, de meglankadtunk a hitben, az összefogásban, egymásra figyelésben. Gyógyítsd meg lelki erőtlenségünket, vonj közelebb magadhoz, állítsd közelebb egymáshoz, hogy megtartassunk! Könyörgünk betegeinkért: légy mellettük megerősítő hatalmaddal, fohászkodunk a gyászolókért, vigasztald őket és töltsd meg a te békességeddel szívüket, légy a testi, lelki nehézségek közt élőkkel, adj szabadulást számukra, légy a reménytelenekkel, állítsd biztos sziklára lábukat, a békétlenkedőket ajándékozd meg a te drága békességeddel. Te légy testvéreinkkel, akik távol vannak az otthontól, őrizd őket minden útjukban! Áldd meg ismerőseinket, barátainkat, áldd meg népedet mindenütt ezen a világon! Krisztus Jézusért. Ámen.

 

 

1Kor 5, 6-13 (vas.de.)

 

6 Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Gal 5,9

7 Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. 2Móz 12,5

8 Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával. 2Móz 13,7 ; 5Móz 16,3

9 Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. 2Thessz 3,14 ; 2Kor 6,17

10 De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból.

11 Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek!

12 Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? 1Thessz 4,12

13 A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül! 5Móz 13,6 ; 17,7

 

 

   Nem könnyű téma ez! Legszívesebben átugranánk. Nem szeretjük, ha a bűnről kell beszélni. Bárcsak elkövetni sem szeretnénk!

   Nem jó a ti dicsekedésetek, írja Pál a Korintusi gyülekezetnek. A korintusi keresztyének egy gazdag város lakói, akik sok mindent átvettek a nagyváros laza erkölcséből, fényűzéséből. A kísértés legnagyobb veszélye az, hogy természetesnek mutatja magát. Mindenki így él. Józsué azt mondja: én azonban és az én házam. Sundar Singh: ha nincs is társam. Kell legyen valami szent dac, ellenállás a szívben, felsőbb elvekhez, isteni igazsághoz való ragaszkodás. Ha nincsenek értékeink, amiket soha nem adunk fel, ha nincsen gyökerünk, elvisz a szél. Elvegyülünk, eggyé leszünk a világgal…

   Mivel dicsekszik a bergenyei gyülekezet? Azzal, hogy hitében hűséges, egymáshoz ragaszkodó? Úgy fáj, bár nem itt születtem, amikor valaki azt mondja: rosszabbak itt az emberek, önzőbbek, mint máshol. Nem szívesen hallom. Az volt az álmom: ez a gyülekezet egyre jobban meg fog erősödni a hitben, ragaszkodásban, egymás irántitiszteletben, szeretetben, olyan közösséggé válik, ahol valamiféle őskeresztyén hangulat uralkodik (Thomas tiszteletes mondott egyszer valami hasonlót rólunk), ahol egyetértés van, megbecsülik egymást a hívek, összetartanak, nem mondanak rosszat egymásról, támogatják egymást, örömmel találkoznak. Látjuk, nekem is be kell látnom: nem ez van. Pedig annyi alkalom, annyi lehetőség adatik nekünk. (Egy nigériai püspök járt Magyarországon, a Boko Haram terrorszervezet rémtetteiről számolt be, és a hívek hűségéről, kitartásáról a fenyegetettség ellenére. Összeszorult szívvel hallgattam, és arra gondoltam: minket nem üldöznek, annyi mindent szervezhetünk, és mégis nagy a pangás.)

   Ott, Korintusban az volt az egyik fő gond, hogy a gyülekezetben volt egy saját törvényei szerint élő, Krisztus tanításával, példájával nem törődő, kicsapongó életet folytató csoport, akik hangadók voltak, akik megrontották a közösséget. Ezzel kapcsolatban írja Pál: kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti, megposhasztja (példa). Olyan kémiai folyamatot indít el, ami megváltoztatja – rossz értelemben – annak a minőségét. Ehetetlenné teszi. 

   Hozzánk talán a világ kovásza jutott be, erjesztette meg életünket, tett közömbössé, gőgössé, nemtörődömmé, idegenített el, vitt el a könnyelmű élet fele. És nem látjuk, nem vesszük észre, hogy ez, ami jónak tűnik, valójában nem jó számunkra. A langyos vízben lassan megfövő teknősbéka esete.

   Távolítsátok el, tanítja az apostol. Határolódjatok el! Divatos, kívánatos, vagány, de nem az életet szolgálja. Isten semmi jótól nem tilt el minket. Nem valami örömtelen életet kínál nekünk: ellenkezőleg az Ige azt tanítja, hogy Jézus azért jött, hogy „örömük legyen és bővelkedjenek”. Ezért óv a könnyűnek tűnő utak súlyos következményeitől.

    Pál jelképes beszédben azt mondja, hogy legyetek új tésztává… ami nincs megerjedve, megkeseredve. És arra hivatkozik, hogy a mi húsvéti Bárányunk, Krisztus már megáldoztatott, fel is támadott, azaz elkezdődött a benne való ünnep (pászka ünnepén kovásztalan kenyeret ettek a zsidók, innen a párhuzam). Komolyan vesszük-e Krisztus áldozatát, húsvéti győzelmét, igényét a mi életünk fölött, szeretetének hatalmát? Vagy úgy élünk, mintha semmi közünk nem lenne hozzá? Nem a rosszaság, gonoszság kovászával, érzésével, cselekedeteivel, hanem a tisztaság és igazság friss tésztájával szolgálhatjuk Isten ügyét, egymás javát.

   Ne tartsatok kapcsolatot a kicsapongó, megbotránkoztató, parázna életet folytatókkal. Radikális tanítás. Elszakadásra szólít fel. Mai igeszakaszunk egyik lényeges üzenete. Három dolgot szeretnék elmondani ezzel kapcsolatban:

1. Vannak helyzetek, amikor csak úgy tudjuk megőrizni lelkünk épségét, ha kilépünk egy közösségből. Ha egy társaságban káromkodás van, és kérésemre még nagyobb szitkozódás lobban fel, akkor az nem az én helyem. Nem kell kegyes gőggel lenéznem senkit, de be kell látnom: mást a lelkem igénye. (Ha nem bírom a tömény cigarettafüstöt, akkor kimegyek a friss levegőre.)
2. Jelenti ez a hívő közösség önvédelmi harcát is: van egy közös értékrend, amivel ha valaki homlokegyenest szembemegy, akkor igazából megtagadja azt a közösséget, mintegy önmagát zárja ki. A nemzetközi kékkereszt tagjai közé nem léphet az, aki alkoholfogyasztó, hiszen e szervezet éppen az alkohol elleni küzdelmet tűzte zászlajára. Vajon lehet-e a keresztyén közösség tagja, aki elveiben és életfolytatásában ellentmond a krisztusi tanításnak? Mi van, ha valaki mégis alkalmasnak tartja magát? Azt mondjuk, hogy az Ige ítéli meg… de ehhez szükség van a gyülekezet erős öntudatosságára.
3. Az elszakadást az ige nem fizikai, hanem lelki értelemben veszi. Ha tényleg gonoszságtól, kísértésektől mentesen akarnánk élni, akkor ki kellene menni a világból. Valaki a napokban mondta: elege van ebből a képmutató társadalomból. Igaza volt, de mindenütt ezt találjuk (különböző árnyalatokban). Ilyen az ember, ilyenek vagyunk. Talán vannak őszintébb közösségek, de tökéletesség sehol nincs. Tényleg ki kellene vonulnunk a világból, ha szabadulni akarnánk minden rossz befolyástól. De komolyabb, súlyosabb és személyesebb a kérdés: milyen a mi belső világunk? Milyen belső világban élünk?  Miközben kárhoztatunk másokat, bennünk rend és tisztaság van? Én azt tartom nagyobb veszélynek, ha a saját világunkban kapnak helyet azok, amikről itt az ige beszél: paráznaság, nyerészkedés, bálványimádás, rágalmazás.

A világ akármilyen gonosz, élhetünk tisztán, ha bennünk Isten rendje uralkodik. Ha pedig ez nem így van, akkor akármilyen makulátlan a környezetünk, bennünk sötétség és zűrzavar lesz.

    Sokszor úgy szidjuk a világot, vagy éppen másokat, hogy ugyanabban a bűnben mi magunk is vádolhatók vagyunk. Egyik férfi magából kikelve panaszkodott barátjának: képzeld, valaki ellopta a kutyámat. Tudod, mennyire hűséges volt, valósággal családtagnak számított. Nagyon megviselt.  Az ilyen embereket felakasztanám. Barátja csak ennyit mondott: most legalább egy kicsit átérzed a szomszédod  helyzetét, akinek a feleségét elcsábítottad. 

   Ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit testvérnek neveznek, de parázna, nyerészkedő, stb. (11. vers).

Látjuk, hogy az első keresztyén gyülekezetek igyekeztek védeni a gyülekezet hitének, erkölcsének értékeit. Mi így élünk, ezeket a szabályokat tartjuk érvényesnek, ezeket igyekszünk követni: akik nem, azok nem tartoznak hozzánk. Azokkal nem vállalhatunk közösséget.  Nem mondhatunk igent arra, ami rossz. Nem a bibliai tanítást kell megváltoztatnunk, hanem magunkat ahhoz szabnunk. Igen, mindenkit el kell fogadnunk, de a közösséghez tartozásnak feltételei vannak. Egy család nem állhat fenn, ha mindenki azt tesz, amit akar. Az már káosz. Miért erőltetnénk továbbra is azt, hogy családnak nevezzük. Hasonlóképpen a gyülekezet is. Meg kell erősödnünk a hitben, szeretetben, erkölcsiségben, különben beolvadunk, eltűnünk, testvérek. Csak a történelmünk marad.  

   Ne is egyetek együtt… kemény szavak. Abban az időben, még inkább, mint manapság, az együttevés a barátság, a közösségvállalás kifejezése volt. Eszünkbe jut: Jézus együtt eszik a vámszedőkkel. De ő az, aki hatással van rájuk, és nem fordítva. Akik szándékosan visszautasítják őt, azokkal nem lép barátságra. Az apostol rendkívül fontosnak látja a gyülekezet tisztaságának megóvását, az elkülönülést. Sorsa, léte, jövője függ ettől. Nem csupán jelenlegi önmagáért, jó híréért, becsületéért (ez a kevesebb), hanem másokért, a következő nemzedékért. Ha feléljük erkölcsi tőkénket, mit adunk tovább?

   A világot nem tudjuk megváltoztatni, de magunkat és közösségünket igenis! Ez a mi felelősségünk. Családban, gyülekezetben szeretettel ki kell mondanunk: nincs rendben, ha káromkodás van, nincs rendben, hogy kicsapongás van, nincs rendben, ha békétlenség van… Isten könyörüljön rajtunk! Ámen.  

 

Urunk, Istenünk, alázattal köszönjük meg az Ige figyelmeztetését. Megvalljuk, hogy sokszor olyan önteltek vagyunk, úgy gondoljuk, hogy csak másokkal van baj, velünk minden rendben van, aztán szembesülnünk kell azzal, hogy csak hivatkozunk a Krisztus nevére, de nem élünk szerinte, szent Igédet csak idézzük, de nem vesszük komolyan a mindennapi életben.

Add, mennyei Atyánk, hogy ne magunkban, hanem egyedül Benned legyen dicsekedésünk, abban, hogy Te szent Fiadban megváltottál, és szolgálatodra elhívtál!

Adj nekünk Lelked által tisztán látást, hogy észrevegyük a hamisságot magunkban és másokban, és adj határozottságot, hogy el tudjunk attól szakadni. Te őrizd gyülekezetünket is, hogy a bűn kovászát el tudjuk távolítani, hogy ne kössünk alkut, kompromisszumot azzal, ami nem tiszta, nem egyenes, nem szerinted való! Úgy szeretnénk azt, ha nem idegen vélemény irányítaná közösségünket, hanem egyedül a te kegyelmed, a te szent akaratod!

Taníts minket bölcsességre, hogy inteni tudjuk az ellenszegülőket, az életvitelükkel Krisztust megtagadókat, hogy tiszta példát tudjunk felmutatni számukra! Erősítsd meg bennünk a Hozzád való ragaszkodást, tégy minket öntudatossá a hitben, Krisztus követésében, és cselekedd, hogy gyülekezetünkben ez a szemlélet jusson diadalra!  A te békességedért imádkozunk.

   Könyörgünk, áldd meg gyülekezetünk tagjait, gyermekeinket, fiataljainkat, minden családot, légy közel az egyedül valókhoz, gyógyító hatalmaddal vedd körül betegeinket, erősítsd őket testben, lélekben, most különösen egyik kisgyerek gyógyulásáért fohászkodunk, légy a szomorkodók, gyászolók vigasztalója, bajban levők támasza, eltévelyedettek tanácsolója, mindannyiunk megtartója. Könyörgünk, légy ismerőseinkkel, barátainkkal közelben és távolban, Krisztusért kérünk. Ámen. 

 

 

Jób 36, 26-37,1 (áhítat)

 

26 Milyen magasztos az Isten! De nem ismerhetjük meg, éveinek száma kifürkészhetetlen.

27 Mert összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál,

28 amelyet a fellegek árasztanak, bőségesen hullatnak az emberre.

29 Ki érti, hogyan teríti szét a viharfelhőt, miért mennydörög hajléka?

30 Világosságot áraszt maga körül, de a tenger mélyét beborítja.

31 Mert ezekkel ítélkezik a népek fölött, de eledelt is ad bőségesen.

32 Mindkét kezét villámfény borítja, ráküldi azokat ellenfeleire.

33 Hírt ad róla a mennydörgés, a jószág is érzi közeledtét.

 

1 Bizony, megremeg ettől a szívem, és ki akar ugrani helyéből. Zsolt 29 ; 104 ; 147

 

   Az igeszakasz egy rácsodálkozó felkiáltással kezdődik: milyen magasztos az Isten! Az Ószövetségben (különösen a Zsoltárok könyvében) visszatérő gondolat ez. A Szentírás maga Isten teremtő hatalmának a bemutatásával kezdődik. Kezdetben teremtette Isten. Kimondhatatlan titok van e kijelentés mögött. Egyik neves tudós mondta: a világ legnagyobb csodája, hogy az éppen ilyen, amilyennek tapasztaljuk.

Az Újszövetség Isten teremtő hatalmát együtt emlegeti az ő gondviselő, megváltó szeretetével. Nézzétek az égi madarakat! - tanítja Jézus.

   Elihú, Jób barátja azt állítja: bár látjuk csodáit, Istent nem ismerhetjük meg. Ez így igaz. A teremtett világ bámulatos tényei csak sejtetik velünk a Teremtő dicsőségét. Istent az ő műveiből az ember nem tudja igazán megismerni… Csak Az által, akiben Isten kijelentette magát. Aki látott engem, látta az Atyát, tanítja Jézus. Isten Krisztusban leplezte le magát a világ számára. Benne mutatta meg szeretetét, kegyelmét, irgalmát, újjáteremtő erejét.

   Elihú itt elsősorban a leginkább szem előtt levő, leggyakoribb természeti eseményekben, az eső, vihar, mennydörgés jelenségeiben ismeri fel és szemléli Isten cselekvő jelenlétét.

Ki érti, hogyan teríti szét a viharfelhőt? Hajlamosak vagyunk azt gondolni: az ókorban élő ember tudatlansága, hiszékenysége van e csodálkozás mögött, hogy mi már annyi mindent tudunk, ismerjük ezeknek a jelenségeknek a magyarázatát… Valóban, sok mindent tudunk, de a lényeg igazából megfejthetetlen marad. Ismerjük például a víz kémiai képletét, természetét, körforgását, de nem tudjuk, hogy miért viselkedik éppen így. Miért van az, hogy a +4 fokos víz sűrűsége a legnagyobb, miért alakult úgy, hogy a víz sejtjeink alapanyaga legyen, nélkülözhetetlen szervezetünk működéséhez. (A szénnel kapcsolatban is tehetnénk fel néhány kérdést.) Miért? Ki állította fel ezeket a szabályokat?  

   (Egy anekdota szerint jó nevű gyógyszerész tartott előadást az egyik egyetemen, bonyolult gyógyszerkészítményekről, kilométeres képletekről beszélt, utána egyik diák megjegyezte, hogy szerinte mégis a víz az egyik legcsodálatosabb vegyület.  A professzor lekezelően mosolygott: kedves barátom, maga elég alacsony szinten áll kémiából. Mire a diák azt válaszolta: professzor úr, az ön által ismertetett gyógyszerek bizonyára nagyon hasznosak, sok ember életén könnyítnek, de víz nélkül sem Ön, sem a világ 7 milliárd embere nem maradhatna életben.)

   Aztán hallunk a világosság és sötétség témájáról is. Isten világosságot áraszt maga körül (30. vers). Fizikai, lelki vonatkozású kijelentés. Isten a világosság, olvassuk a János evangéliumában.

Tisztaság, szeretet, békesség, jóság, hűség, irgalom.  Teremtő ereje révén a fizikai világosság forrása is. A fény a világmindenség (egyik) legnagyobb csodája. Sok mindent tudunk róla (ismerjük sebességét, elektromágneses hullám ua. részecsketermészetét, „hordozóját”, kvantumát, a fotont, stb.), mégis rejtély marad. (Történet a kisgyerekkel és a bölccsel.)

    Még nagyobb csoda a Krisztusban megjelent világosság, bűnbocsánat, kegyelem. Miért tette ezt Isten? Bizony, megremeg ettől a szívem! (37,1). Ámen.

 

 

1Kor 9, 1-18 (vas. de. – 2017. július 30.)

 

1 Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Jézust, a mi Urunkat? Nem az én munkám eredménye vagytok-e ti az Úrban?

2 Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban. 2Kor 3,2

3 Ez az én védekezésem azokkal szemben, akik engem bírálnak.

4 Vajon nincs-e jogunk arra, hogy együnk és igyunk?

5 Nincs-e jogunk arra, hogy keresztyén feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol, meg az Úr testvérei és Kéfás?

6 Vagy csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk arra, hogy ne dolgozzunk?

7 Ki katonáskodott valaha is a saját zsoldján? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik a terméséből? Vagy ki az, aki nyájat legeltet, és nem iszik a juhok tejéből? 2Tim 2,6

8 Vajon csak emberi módon mondom-e ezeket, vagy nem ugyanezt mondja-e a törvény is?

9 Mert Mózes törvényében meg van írva: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” Vajon az ökörről gondoskodik így Isten, 5Móz 25,4 ; 1Tim 5,18

10 vagy teljes egészében értünk mondja ezt? Bizony, értünk íratott meg, hogy aki szánt, azzal a reménységgel szántson, és aki csépel, azzal a reménységgel csépeljen, hogy részesedik a termésből.

11 Ha mi nektek a lelki javakat vetettük, nagy dolog-e az, ha földi javaitokból fogunk aratni?

12 Ha mások részesedhetnek ezekből, miért nem inkább mi? De mi nem éltünk ezzel a joggal, hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk Krisztus evangéliuma elé.

13 Nem tudjátok, hogy akik a templomi szolgálatokat végzik, a templomi eledelből esznek, és akik az oltár körül szolgálnak, az oltárra vitt adományokból részesednek? 5Móz 18,1

14 Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. Mt 10,10 ; Lk 10,17

15 Én azonban ezek közül egyikkel sem éltem. De nem azért írtam nektek ezeket, hogy velem is így történjék ezután. Mert jobb volna inkább meghalnom, mint hogy valaki dicsekedésemet alaptalanná tegye.

16 Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!

17 Mert ha önként teszem ezt, jutalmat kapok, ha pedig nem önként, sáfársággal vagyok megbízva.

18 Mi tehát a jutalmam? Az, hogy prédikálásommal ingyenessé teszem Krisztus evangéliumát úgy, hogy nem élek az evangélium hirdetésével járó jogommal.

 

 

    Bevetőben elmondom: mostanában közösségi életünkben megszaporodtak az ünnepek, a különböző találkozók, táborok, fesztiválok – ez mindenképpen pozitív, jó dolog, amiképpen az is, ha az ún. polgári (civil) rendezvények esetén is van igény arra, hogy az istentisztelet is belekerüljön a programba.  Mindig kérdés: vajon meg tudja-e szólítani az ünneplőket a krisztusi evangélium, annak személyes, életbevágó üzenete relevánssá lesz-e azok számára, akik – akár egy ilyen alkalmon is - hallgatják azt?

   Csak az igehirdetőn múlik mindez, ez esetben csak rajtam? Nos, én úgy gondolom, hogy – hála Istennek - nem. Két okból is: egyrészt a lp. csak közvetítő, valójában azt beszéli a gyülekezet elé (azt pre-dikálja), amit Isten mondani akar Igéje által. Másrészt: az igehirdetés személyes, de távolról sem nem egyszemélyes esemény: mindnyájan részesei vagyunk, részesei kell legyünk annak. Az ünnepi istentisztelet akkor válik lelki élménnyé, ha szívünket ünneplőbe öltöztetjük, ha ráhangolódunk üzenetére, ha engedjük, hogy betöltsön. Ha ki tudjuk kapcsolni a belső fülhallgatókat is.

   Ahogy olvassuk a korintusi levelet, rájövünk arra, hogy Pál mennyire szenvedélyesen küzd a gyülekezet egységéért, tisztánlátásáért, a közösségben a krisztus értékek megőrzéséért. Sokféle kísértés vesz minket is körül. Sőt, úgy látjuk, hogy egyre több. A szeretet, a hűség, a tisztaság, az erkölcs útjai egyre keskenyebbek. Lelki értelemben is egyre nagyobb a környezetszennyezés.  A sokféle megosztó befolyás miatt fokozottan veszélyben van egységünk, békességünk.  A hit állandó harc. A HK tanítja: a Sátán, a világ és a mi tulajdon testünk minket szüntelenül ostromolnak. Ellenséges környezetben élünk… és ez akkor is igaz lenne, ha teljesen félrevonulnánk, és csak  magunkban lennénk. Erre a tűz alá fogott lelki helyzetre nézve bátorít Krisztus Urunk: bízzatok, én legyőztem e világot.

   Csak sejtjük az elhangzó mondatokból, hogy az apostolt megvádolták… és most az őt ért vádak ellen védekezik, harcolva ua. a gyülekezet hitének épségéért, lelki integritásának megőrzéséért is. Nem feltétlenül a saját becsületének jó híre foglalkoztatja, nem önérzete mozgatja, hanem mindenekelőtt arra törekszik, hogy a gyülekezetben ne legyenek félreértések, fölösleges viták, meghasonlások. Egyik szigorú középiskolai tanárunk mondogatta: nem bánom, ha rossz tanárnak tartotok, nekem az a fontos, hogy jó, hasznos legyen nektek az, amit tanítok.

   Hát nem vagyok-e szabad? Jó néha ezt a kérdést egész komolyan feltenni. Ebben a „fészbukos” kirakat-világban túlzott mértékben befolyásol minket a mások véleménye, miközben azzal kérkedünk, hogy teljesen szabadok vagyunk, azt kezdünk magunkkal, amit akarunk. Sok élet nyomorodott bele ebbe a hamisan értelmezett szabadságba.

(Egy történet szerint egy fiatal elment a bölcshöz. Szabad akarok lenni, mondta. Nézd, válaszolta a bölcs, a fák szabadsága az, hogy gyümölcsöt teremnek, a madaraké az, hogy repülnek, a halaké, hogy a vízben úsznak, a tied az, hogy azt teszed, amiért az életedet kaptad. Erre pedig máris szabad vagy.)  Az igazi szabadság tehát nem azt jelenti: azt teszek, amit akarok, hanem: azt teszek, amire rendeltettem.

   Szabadság a cél felé haladás. Mi sokszor a cél megtagadását nevezzük szabadságnak. Nem hiszem, hogy Isten valakit békétlenségre, élete eltékozlására rendelt volna. Az első kátékérdésben kimondjuk: Isten engem a Sátán minden hatalmától megszabadított. Aztán mégis úgy bele tudunk bonyolódni a mindennapi problémákba, a magunkkal és másokkal való küzdelembe, kicsinyes vitákba! Pál kijelentése rádöbbent: igazából szabad vagyok. Krisztus szabaddá tett a jóra, a tiszta gondolkodásra, arra, hogy előítéletek nélkül éljek…

Viccként szoktuk emlegetni, pedig mélyebb értelme is van: a székely bácsi hosszú hónapok után rájött arra, hogy nem is ő van bezárva, hanem a börtönajtó. Vannak börtönajtók, külsőképpen sok minden behatárolhat, de lelkünkben ahhoz kell tartsuk magunkat, amit Isten tart rólunk. Ne félj, mert megváltottalak. Ezt a bizodalmat senki és semmi el nem veheti tőlünk. „Abban a szabadságban, amire Krisztus megszabadított, maradjatok meg!” (Gal. 5,1) Sem vallási előírások, sem a mások elvárása nem köthet gúzsba: krisztusi szabadságban élünk. Ha gyűlölnek is, szabad vagyok szeretni, ha rosszat mondanak, szabad vagyok jóval válaszolni. Ha mindenki el is fordul a hittől, szabad nekem hitben élni. Szabadságunk kérdését nem Bukarestben, Budapesten, nem Brüsszelben fogják eldönteni. Az bennünk dől el, annak alapján, hogy Isten az örök döntése szerint Jézus Krisztusban megváltott.

   Ebben a szabad széttekintésben meg kell látnunk Isten ajándékait, az áldásokat, amiket kaptunk, és a feladatot, ami ránk bízatott. A Sátán egyik módszere az, hogy lelkünkben leértékel, lenulláz minket, hogy aztán csalóka pótlékokban keressük a megoldást: szenvedélyekben, anyagiasságban, stb.  Az Ige azt mondja: Isten az ő tulajdon Fiának nem kedvezett. Az ő szemében mindennél értékesebbek vagyunk. Az Isten Fiának élete határozza meg a mi életünk árfolyamát. A másokét is. Ne hagyjuk alább!

   Ez az én védekezésem, írja Pál. Nem magamra hivatkozom, hanem az én Uramra. Nem feledkezhetünk el a mennyei kötődésünkről. Ha csak a földiek alapján ítélkezünk, akkor hamis következtetésre jutunk. Sok mindennek minősíthetnek minket (kisebbségi sorsban különösen gyakran megkapjuk a besorolásunkat), gyakran előjöhetnek önértékelési kríziseink, ezért nagyon erős tudatossággal kell nekünk vallani: Krisztus megváltott, van, aki igazán szeret engem ott fenn (mégis egészen közelről), és vannak, akik szeretnek itt lent. Ez a mi védekezésünk.  Egymás mellé állás. Összefogás. Felülről elrendelt összetartozás.

 Jogunk van… kissé furcsa a Bibliában jogokról olvasni. Sok gondunk van nekünk ebben a témakörben. Megszoktuk, hogy mások szeretik megmondani, megszabni azt, hogy mihez van jogunk. De látjuk, ez a jog felsőbb és belsőbb meghatározottságú. Isten gyermekei vagyunk, ez a státuszunk. Mi illeti meg Isten gyermekeit? Tisztelet, saját maguk iránt is. Amíg magunkat és egymást nem tiszteljük, nem várhatjuk el azt másoktól. 

   Pál itt konkrétan az ige szolgálatát végzőknek arról a jogáról ír, hogy a lelki munkáért anyagi javakat fogadjanak el. (Később arról számol be, hogy erről a jogról ő lemondott, hogy minden akadályt félre tegyen, hogy az evangélium hitelességét minden emberi gyarlóságtól megőrizze. Ez a bibliai második mérföld. Kötelességemen túl… Krisztus küldetése és követése is a második mérföldről szól. A nagy dolgok a második mérföldön történnek: a szolgálat, a szeretet.) Vissza: az apostol ószövetségi idézetet is hoz. A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját… Bibliakutatók szerint ez az első állatvédelmi törvény.  De itt az ige – szemléletes közmondásunkat átfogalmazva – a lovat inti, hogy a lovas értsen. Igazi célja, hogy jó reménységgel végezzük munkánkat, tudva, hogy részesülünk annak gyümölcseiben. Isten megláttatja velünk az áldásokat. Ez a kegyelem ráadása. Nem azért fáradozom, hogy elismerést szerezzek, de vigasztaló, ha ez is megadatik. Nem azért, hogy gyermekeim, barátaim, stb. hálásak legyenek, de nagyon örülök, ha hálásak. Nem azért, hogy igazam legyen, de jól esik kivált a mennyei visszaigazolás.

   Nagy biztatás van itt az Igében: tegyük, végezzük munkánkat jó reménységgel. Munkánk nem hiábavaló. Nem jön azonnal a siker. De melyik vérbeli földműves az, aki 3 sikertelen év után azt mondja: az idén nem vetek, lesz, ami lesz. Hát semmi lesz. Lelkiekben se adjuk fel soha! Családunkért, népünkért, ezért a világért vállaljuk, kit meg kell tennünk. És az Úr meg adja nekünk az aratás örömét is. Ámen.

 

Urunk, mennyei Atyánk, Megváltó Krisztusunk, megújító Szentlélek Isten,

áldjuk, dicsérjük háromszor szent neved kegyelmedért, minden testi-lelki áldásodért, amit érdemeink fölött bőségesen kiárasztasz ránk. Most kiváltképpen ezért az ünnepi alkalomért adunk hálát, a találkozásért hitben Teveled és szeretetben egymással. Hálát adunk minden testvérünkért, aki most itt van. Jó nekünk átélni azt, hogy különböző helyekről érkezve egyek vagyunk a Krisztusban, a szó igazi és jelképes értelmében egy nyelvet beszélünk, közös a reménységünk, a bizodalmunk. 

Köszönjük Igéd drága, örök üzenetét, biztatását, világosságát. Köszönjük, hogy emlékeztettél arra, hogy bár külső-belső kísértések ostromolnak, mások ellenséges indulata, vagy a rajtunk erőt vevő hitetlenség, a közömbösség, lemondás, a köztünk levő széthúzás, Te vagy az, aki megerősítesz, hogy ezeket az akadályokat legyőzve, küldetésünket be tudjuk tölteni. Hallottuk, hogy ez a mi szabadságunk. Az, ha rád figyelünk, az, ha engedelmeskedünk megtartó szavadnak, ha hűségesen ragaszkodunk egymáshoz. Ezekben bontakozik ki igazán a mi életünk, tudunk azokká lenni, akik szent akaratod szerint vagyunk. Lelked által szabadíts fel a jóra, egymás iránti szeretetre, a békesség szolgálatára, a megbocsátásra, a tiszta örömre! És indíts minket arra, hogy szabad lélekkel végezzük feladatainkat, őrizzük és adjuk tovább áldásaidat! Igédből felismertük azt, hogy ez a mi igazi értékünk, ez a mi belső, felülről származó jogunk, amit senki el nem vitathat, el nem vehet tőlünk. És az a mi reménységünk is, hogy akaratod szerinti munkánk, fáradozásunk nem hiábavaló: meg van és meg lesz annak jutalma, gyümölcse. Szent igéd a garancia: ebben a reménységünkben meg nem szégyenülünk.

   Áldd meg, Urunk, népünket, egyházainkat! Hadd imádkozzunk most a Felvidéken élő testvéreinkért, légy oltalmuk, és erősítsd őket a hitben, összefogásban! Imádkozunk az anyaországért, munkáld a jónak győzelmét, a külső fejlődés mellett a lelkiekben, hitben, erkölcsben, reménységben való fellendülést. Imádkozunk a Székelyföldért, adj kitartást, rendületlen hitet, bizodalmat és megmaradást ott élő testvéreinknek. Imádkozunk erdélyi népünkért, mindnyájunknak, Istenünk, adj kegyelmet és békességet, áldj meg jó kedvvel és bőséggel minket. Könyörgünk, tekintsd irgalommal gyülekezetünkre, légy közel betegeinkhez, gyászolóinkhoz, szereteteddel végy minket körül, adj nekünk gyarapodást, megmaradást. Jó tudnunk azt, mennyei Atyánk, hogy te úgy szeretted az egész világot, hogy egyszülött Fiadat adtad. Hadd legyen ez személyes hitvallásunk. Jézus Krisztusért. Ámen.

 

 

Jób 42, 1-6 (vas. du.)

 

1 Jób ekkor megszólalt, és így felelt az Úrnak:

2 Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. Mt 19,26

3 Ki akarja eltakarni örök rendemet tudatlanul? – kérded. Valóban olyasmiről szóltam, amit nem érthetek: csodálatosabbak, semhogy felfoghatnám. Jób 38,2

4 Hallgass meg, hadd beszéljek! – kértem. Én kérdezlek, te meg oktass engem! – felelted erre. Jób 38,3 ; 40,7

5 Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Jób 19,26-27

6 Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.

 

    A Jób könyvének utolsó fejezetéhez érkeztünk. A könyv egészében véve az ártatlannak látszó ember értelmetlennek tűnő szenvedéséről szól.  A könyv névadója, Jób, nagy mélységeket jár be. A földi szenvedés minden formáját átéli: anyagi veszteség, gyász és betegség. Erre rátevődik még feleségének fájó értetlensége, batátainak szívtelen vádaskodása. A heves, elkeseredett vita végén – melynek során mindhárom barát a Jób bűnösségét bizonygatja (mintegy Isten igazságának védelmében) – az Úr maga szólal meg, és az ő hatalmát és gondviselését mutatja be. Azt sugallja ez az üzenet: nem a véletlen irányítja a világ sorsát, benne az emberi élet alakulását. Valaki mindenről tud (a legapróbb részletekig menően), mindent a kezében tart. Odafigyel teremtményeire, még ha azok úgy érzik is, hogy teljesen elfeledkezett róluk.

   Jób, az igaz, istenfélő ember, ettől a személyes felismeréstől valósággal térdre kényszerül. Mindig van, amire rácsodálkozzunk Isten hatalmát és szeretetét illetően. Az mindig több annál, mint amennyit eddig tapasztaltunk.

   Tudom, hogy mindent megtehetsz. Jób ezzel a vallomásával nem a honnan van a rossz? elvi kérdésére válaszol (bár évszázadok óta ezt a választ keresik az emberek a Jób könyvében), hanem arról tesz bizonyságot a szenvedések tüzén átmenve, hogy Isten minden helyzetben képes szabadulást adni. Miért adódnak ezek a helyzetek? Mi okból? Ezt nem tudjuk pontosan megválaszolni, megmagyarázni. A rossz létezik. Van betegség, vannak katasztrófák, van elmúlás. Honnan származik mindez? A fizikai világ titkainak vizsgálatánál a tudódok a nagy bumm pillanatáig mennek vissza, azt próbálják rekonstruálni … mert, állítják,  az első milliomod másodpercek határozták meg az univerzum további fejlődését…

   A rossz eredetének vizsgálatánál is a kezdetekhez szoktunk visszamenni… a bűn megszületésének pillanatáig.  A rossz tehát jelen van világunkban, és szoros kapcsolatban áll a világ bűnével. A bűn a rossz forrása, a rossz a bűn sötét tükröződése. (A sötétség is a világosság hiányát „tükrözi”.) A bűn-rossz valóságából sok szenvedés fakad.  Nos, nem ismerhetjük pontosan a lelki szenvedések törvényét, de felismerhetjük azok célját: hogy ti. egyre jobban átélhessük Isten atyai hatalmát, jóságát.

   Istent semmi meg nem akadályozhatja abban, hogy megvalósítsa teremtő, megváltó szándékát. Jézus Krisztusban válik személyessé ez az isteni terv. Elveszett állapotunkban (amelybe belekeveredtünk) ez az Isten által felkínált megoldás. Ő élettel ment életet. Pál apostol írja: ha egyszülött Fiát nem kímélte, hogyne adna meg – érte, vele együtt - mindent nekünk. Ki szakíthat el tőle? „Pokol hatalma is feléd segél” - énekeljük. (Nem tudjuk, miért van pokol, de azt igen, hogy senki és semmi el nem választhat Isten szeretetétől. Imponáló ez a nem-tudás, ha ez a boldog következtetés fakad belőle.)

   Ki akarja eltakarni az örök rendet tudatlanul? Ez a kijelentés arról szól: a mi káoszunk mögött (fölött) örök rend van. Mi csupán tapasztalati világunkról tudunk nyilatkozni. Isten világában szeretet és békesség uralkodik. Ha erre törekszünk, akkor egyre jobban bekapcsolódunk az Isten rendjébe. Boldog az az ember, aki felismeri, meglátja ezt az örök rendet.  

   Olyasmiről szóltam, mondja Jób, amit nem érthetek. Vajon, nincs-e bennünk a szólás kényszere? Az, hogy a bajokat szinte kétségbeesetten próbáljuk magyarázni, és közben magunkat mentegetni: ezért, azért történt. Pillanathoz szegzett emberek vagyunk, akik nem látjuk a teljes perspektívát.

   Jób nagy felismerése (többször megszólal ez már a barátokkal való vitában): Istennel kell ezt megbeszélni. Az Úr elé akarom tárni ügyemet. Ő kell meghallgasson. Neki kell elmondjam, előtárjam kérdéseimet, dilemmáimat, nyugtalanító vívódásaimat.

És Isten válasza tovább vezette: valóban az Úr kell őt oktassa, és nem fordítva. Nem a teremtmény magyarázza meg a teremtőnek…

   Döbbenetes mondat: most szememmel láttalak. A szenvedésben… nem a hatalmas, ítélő Istent, akiről a barátok mindegyre beszéltek, hanem a mellettem állót, a velem együtt szenvedőt. Jóbnak Krisztus-élménye volt. Hol volt Isten Auschwitzban? Mellettünk a priccsen, velünk az éhezésben, a megaláztatásban, a nyöszörgésben, halálhörgésben.

  Visszavonok minden vádat, hibáztatást, és bűnbánatot tartok, hogy miközben kárhoztattalak, te velem voltál, velem együtt hordoztad a keresztet… és előkészítetted szabadulásomat. A kérdések maradnak, de annak az Istennek tehetjük fel, aki vállalta sebeinket, erőtlenségünket, és aki Krisztusban a győzelmet vívta ki számunkra. Ámen.

 

 

 

1 Kor 12, 1-11 (vas.de./2017. aug. 6.)

 

1 A lelki ajándékokra nézve pedig nem szeretném, testvéreim, ha tudatlanok lennétek.

2 Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami benneteket a néma bálványokhoz.

3 Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.

4 A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Róm 12,6-8 ; Ef 4,5.11 ; 1Pt 4,10

5 Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz.

6 És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.

7 A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.

8 Mert van, aki a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.

9 Az egyik ember ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait.

10 Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást vagy pedig a nyelveken szólás magyarázását kapta.

11 De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.

 

 

    Lelki ajándékokról beszél az Ige. Vajon fontos-e ez a téma számunkra? Annyira anyagias gondolkozásúak lettünk! Gyerekeinkről való gondoskodásunkban is úgy háttérbe szorultak a lelki értékek.  Hit, erkölcs, bizalom, szeretetet: másodlagos dolgokká váltak. Pedig a tartalom előbb való a kereteknél. Nemrég olvastam egy cikkben: az új nemzedék talpon maradása szempontjából fontosabb az erős jellem, mint az anyagi bebiztosítottság.

   Pál finoman emlékezteti a korintusaikat bálványimádó korszakukra.  Arra akar rámutatni: a hit, Krisztus nevének megvallása már a Lélek munkája. Az, ha imádkozni tudunk, ha döntéseinkben Isten Igéje eszünkbe jut, ha hála ébred a szívünkben, annak a jele, hogy Isten Lelke munkálkodik bennünk. Nem mindig látványos dolgokban nyilvánul ez meg: legtöbbször a hitvalló élet egyszerű tetteiben. Isten kegyelmét nem az bizonyítja, hogy megütjük a főnyereményt a lottón, hanem az, hogy mindennap gondoskodik rólunk a mi Istenünk. Jézus Úr… azaz engem is az ő akarata irányít, szeretete ott van a szívemben.

   A kegyelmi ajándékokban különbség van. Ugyanaz a Lélek különböző, vagy különböző mértékű ajándékot ad Isten gyermekeinek. Nem vagyunk egyformák. De egyformán értékesek vagyunk. (Pál apostol a test hasonlatával szemlélteti ez: különbözik a kéz a lábtól, a szem a szájtól – de a testnek mindenik tagjára szükség van.) A Bibliában sehol nem találkozunk egyetlen olyan történettel sem, ahol azt mondta volna Isten valakinek: te nem érsz semmit, téged semmire nem tudlak használni. Isten Lelke tudja igazi tartalommal megtölteni életünket. Kezében lesz értékes mindnyájunk élete. (Történet a zongorával. )

A különböző kegyelmi ajándékokat ugyanarra a célra kapjuk. Egy nagy rendeltetése van az életünknek: egymás javára és Isten dicsőségére élni. Ez a legfőbb jó, amit tennünk kell.

   Különbség van a szolgálatban, a feladatokban is. A megbízatásunk sem egyforma. Pál apostolra sok bízatott az evangélium hirdetésében, de pl. nem volt családja. Van, akinek egy közösségben az aktív szolgálat, másiknak a csendes jelenlét szerepkörét kell betöltenie, egyesekre a kétkezi segítségnyújtás, másokra a vigasztalás, békéltetés felelőssége hárul. Csak olyan nincsen, aki semmiféle meghatalmazást nem kapott.

   Ugyanaz az Úr. Krisztusra utal az Ige: a szolgálatban ő a példaképünk. Ő azért jött, hogy szolgáljon. Minden igazi szolgálat az ő példájának követése. Keresztyénnek lenni azt jelenti: azt adom a világnak, amit Krisztustól kaptam.  (Példa: egy ütközet után a csatatéren túlélők után kutatva egyik római tiszt egy sebesült barbár katona életét is megmentette, aki aztán hűséges szolgája lett. Egyszer az megkérdezte tőle: miért mentetted meg az életem. A tiszt így válaszolt: volt egy kitűnő parancsnokom, aki azt tanította: minden súlyosan sebesült katonán, mégha az ellenség soraiból való is, segíteni kell.  Mire a szolga felkiáltott: milyen jó, hogy nem az én parancsnokomnál szolgáltál, mert ő azt mondta: minden sebesült katonát, ha az az ellenség soraiból való, meg kell ölni.) A szolgálat tkp. valami kötelesség teljesítése: a szolga tartozik urának. Nem szívességet tesz, hanem feladatát végzi. Olyan nagylelkű Urunk van, hogy nem nevez minket szolgáknak.

   Különbség van az isteni erő megnyilvánulásaiban.  Furcsa kifejezés… Isten munkatársai vagyunk, olvastuk a levél elején. Az ő erejét kapjuk erőtlenségünkben. Feladatainkhoz, tervei megvalósításához. Tetszett Istennek hogy ne nálunk nélkül vigye véghez szent akaratát.  Ismerjük magunkat, és valóban csodálatra indít, hogy Isten felhasznál. Kiárasztja erejét ránk. Milyen erőtérben élünk? Kire figyelünk? Negatív erők irányítanak, vagy Isten szeretete?

   A lelki ajándékokat azért kapjuk, hogy használjunk vele. A világ legnyomasztóbb dolga az, ha valaki haszontalannak érzi magát, tevékenységét. Képzeljük el azt a mesterszakácsot, akinek a megígért fizetését pontosan megadnák, munkáját dicsérnék, de a főztjét – a legfinomabb ételeket, amiket nagy gonddal készített elő - mindig elöntenék? Tudná ugyanolyan lelkesedéssel végezni a munkáját? Sokszor azonban hamis szempontok alapján ítéljük meg életünk hasznosságát. Idős testvérektől hallani: nem ér semmit az életem, mert már nem tudok dolgozni. Biztos, hogy fontos volt annak idején, hogy sokat munkálkodtak,  fáradoztak, sok mindent elvégeztek, de most más bízatott rájuk. Vajon, ha egyik ember kétszer annyit keres, mint a társa, kétszer annyit ér? Nem hiszem! Értjük, ez egyfajta torz szemlélet. Az ige a lelki értékekre irányítja figyelmünket.

   Pál fel is sorol néhány lelki ajándékot. A bölcsesség igéje.  Nem véletlenül került az első helyre. Ritka ajándéka a Léleknek. A bölcs ember az, akinek a lényeget meglátó szeme van. Az, aki Istenre figyel, és ezért másokat is tanácsolni tud (pl. Dániel próféta).  Ismeret igéje. Ezt tudásnak neveznénk. Vonatkozik ez az isteni tudományban való jártasságra, de másféle tudásra is. A tudás hatalom. Ajándék. Felelősség is. Az első atombomba-kísérlet után mondta valaki (aug. 6 – Hirosima vasárnap): a külső világban ezután biztos, hogy több fény lesz, de félek, hogy a lelkekben több sötétség. 

Hit – tudjuk, hogy mindenkinek adatik, de van, aki kiváltképpeni hitet kapott. Imádkozni érte, kérni lehet, akarni kell. A te hited megtartott, mondja Jézus több gyógyítás-történetében. Hiszek, Uram, légy segítségül hitetlenségemben.  Gyógyítás … nemcsak orvosokra gondol itt az apostol, mert nemcsak a testi gyógyítás van, hanem a lelki is. Van, amikor fáj a szívünk, mégsem kardiológushoz kell fordulni. Vajon szavaink gyógyítanak-e? Vannak emberek, akik megértésükkel, empátiájukkal különösen alkalmasak lelki sebek gyógyítására. Egy jó szó, szeretetből fakadó gesztus többet érhet a legdrágább orvosságnál.

   Aztán hallunk prófétálásról, a lelkek megítéléséről (milyen jó lenne mindig világosan elválasztani a rossz szándékot a jótól), nyelveken szólásról.

   Mindez egy és ugyanazon Lélek munkája, foglalja össze Pál apostol. Minden, ami jó Istentől van, minden, ami rossz, ellenkezik akaratával. Hangolódjuk rá a Lélek munkájára, hogy Istennek tetsző, hasznos, áldott legyen az életünk! Ámen. 

 

 

Urunk, irgalmas Istenünk, mennyei Atyánk, aki megváltottál Jézus Krisztusban, megszentelsz Szentlelked által, hálát adunk ezen az ünnepen minden áldásodért, amiben részeltettél minket. Megköszönjük életünket, földi javainkat, szemmel látható, kézzel fogható ajándékaidat, de most különösen a lelkieket is. Hallottuk szent igédből, hogy Lelked által ruházol fel minket hittel, adsz nekünk élő reménységet, tanítasz az igazi bölcsességre, és használsz fel a mások javára, épülésére. Segíts, mennyei Atyánk, hogy vágyjunk a mennyei kincsekre, nyissuk meg szívünket előtted, hogy te tölts be minket, és igyekezzünk ezekben gazdagok lenni! Olyan nagy szükségünk van a lelki ajándékokra, és olyan nagy szüksége van azokra környezetünknek! Munkáld, hogy szolgálni tudjunk azok által: erősíteni, bátorítani, támogatni, vigasztalni egymást! Adj bölcs szívet nekünk, hogy rád figyelve másokat is tanácsolni tudjunk, adj hitet, hogy megálljunk minden kísértésben, másokat is segítve a hit útján, adj ajkunkra gyógyító szavakat, adj szeretetben égő szívet, a jónak cselekvésére törekvő akaratot, krisztusi indulatot!

   Áldd meg, irgalmas Urunk, gyülekezetünket! Imádkozunk minden egyháztagért, kicsikért és nagyokért, fiatalokért és idősekért. Hozzád könyörgünk, mennyei Atyánk, adj testi-lelki megerősödést a betegeknek, adj vigasztalást a gyászolóknak, adj erőt a megfáradtaknak, kitartást a küzdelmek között levőknek, győzelmet azoknak, akiket kísértések ostromolnak.

Imádkozunk református anyaszentegyházunkért, hálát adunk 500 éves múltunkért, de a jövendőhöz is a te áldásodat, megtartó irgalmasságodat kérjük. Hallhass meg imádságunkban nagy kegyelmedből szent Fiad érdeméért. Ámen.

 

 

 

1Kor 15, 35-58 (vas.de. – 2017. aug. 13.)

 

35 De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg?

36 Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal,

37 és amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét.

38 De Isten olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet.

39 Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké.

40 Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké.

41 Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól.

42 Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;

43 elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben.

44 Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is.

45 Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. 1Móz 2,7

46 De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki.

47 Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való. Dán 7,13

48 Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.

49 És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. * Róm 8,29 ; Fil 3,21

50 Azt mondom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Mt 16,17 ; Gal 1,16 ; Ef 6,12 ; Zsid 2,14

51 Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. *

52 Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. 1Thessz 4,15-17 ; 2Kor 5,1-5

53 Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba.

54 Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! Ézs 25,8 ; Hós 13,14

55 Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?”

56 A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény.

57 De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!

58 Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.

 

 

   Az első korintusi levél elején tisztázódik: azoknak szól ez az apostoli írás, akik a Krisztussal való közösségben élnek és az ő megjelenését várják. Akik Isten kegyelméből, hit által bele kapcsolódtak a Krisztus-történetbe, benne vannak az ő evangéliumának sodrában. De mi a helyzet velünk, akik ezen a vasárnapon (különböző okokból) eljöttünk ide? Megszólítottnak érezzük magunkat? Vagy azt mondjuk: Uram, ne zavarj, mert most istentiszteleten vagyok?

   A levél azt írja le, hogy az említett Krisztushoz tartozás hogyan mutatkozik meg a közösségi, családi életben, hogyan határozza meg a hívők gondolkozását, magatartását… Ha nagyon általánosan fogalmazunk, akkor – éppen a korintusi levél alapján – azt mondhatjuk: a keresztyén hitnek két fontos következménye van: a szeretet és a reménység. Két fejezettel előbb olvastuk a szeretet-himnuszát, az 15. részben pedig a feltámadásra vonatkozó reménységünkről szól az Ige. Hadd mondjuk ki azt, hogy ez a hit, reménység, szeretet nemcsak üdvösségünket, de evilági életünket is meghatározza, szebbé, igazabbá teszi. 

    Igeszakaszunk egy olyan kérdéssel indul, amelyet valószínű többen feltettek az akkori gyülekezetben, de amely azóta is foglalkoztatja Isten népét: hogyan támadnak fel a halottak? A hogyan a rációnak, az emberi észnek a kérdése. Teljesen jogos, hisz Isten intellektussal ruházott fel minket, értelmünknek pedig szinte feltétlen reflexe az, hogy magyarázatokat keres. A hit nem az értelem kiiktatása, hanem annak megnyitása az érthetetlen dolgok fele. Egy példa jutott eszembe ezzel kapcsolatban.  A kisgyerek beszélget édesapjával: te mindig mondod, hogy gondoskodsz a családról, dolgozol értünk, de mit csinálsz? Az apa elviszi gyermekét a munkahelyére, a kutatólaboratóriumba, ahol bonyolult műszerek vannak, ahol hosszú, furcsa képletsorok jelennek meg a képernyőn, és megpróbálja gyermekének elmagyarázni, hogy mi zajlik ott, hogyan elemzik a különböző vegyületeket, hogyan vizsgálják azok tulajdonságait, kölcsönhatását.  Nem sok mindent ért a gyerek, de egy dolog világos lesz: édesapja tudja, hogy mit kell tennie. Jól végzi a munkáját.

   Vigyázzunk, hogy korlátolt értelmünk ne legyen akadály a végtelen valóság, Isten mély titkainak elfogadásában! Csak eszünkre támaszkodva ne legyünk esztelenek!

   Az apostol a magvetés, az új növény megjelenésének a hasonlatát hozza. (Az új fordításban mintha a régi igazság új hangsúlyait fedeznénk fel.)

   Először a halál szükségességét hangsúlyozz az apostol: a magból akkor keletkezik új élet, ha az előbb meghal. Egybecseng a Krisztus tanításával: ha a gabonamag egymaga marad, ha nem hal meg, nem terem gyümölcsöt. Az önző élet üres. Az az ember, aki csak a maga hasznát keresi, hasznavehetetlen a Krisztus szolgálatában.

Másodszor: egy merőben új élet fakad a meghalt nyomán. Nem a leendő testet veted el… kicsit költőiesen fogalmazva: csak annak a reménységét. Isten egy csodálatos, más valóságot ajándékoz, aminek a mostani csak árnyéka. Nem a mostaninak kozmetikázása, nem ennek végtelen meghosszabbítása.

Harmadszor: Isten cselekszik. Olyan testet ad annak, amilyent elhatározott. Új teremtés ez, melynek véghezvivője Isten. Modern igemagyarázók szerint gyengesége ennek a hasonlatnak, hogy Pálnak akkor még nem lehettek genetikai ismeretei. De ebben a kijelentésben világos lesz: a feltámadás nem genetikai továbblépés, hanem Isten újjá és újat teremtő munkája. A csoda mindig személyhez kötődik. Lényegében Isten személyéhez.

Egy hegymászó mély szakadékba zuhan, megsérül, a falak meredekek, felszerelése is tönkre ment, világra szóló csoda lenne, ha valahogy ki tudna onnan jutni. A csoda bekövetkezik: jön a társa, és kihúzza.

   Azt tanítja tovább az igében az apostol: vannak mennyei testek, és vannak földi testek. Kezdjük érteni, miről beszél.  Mi csak a földi kategóriákat ismerjük, a földi testek, az anyagi világ törvényeit, az abban mutatkozó szabályokat, hasonlóságokat, különbségeket, az élővilágot, csillagokat (korukra vonatkozóan a tudósok milliárd évekről beszélnek), de - akár a szent sátor esetében – a feltámadással kapcsolatban a mennyei mintára kell tekintenünk. A földi jellemzője a romlandóság, erőtlenség, mulandóság, a mennyeié: romolhatatlanság, dicsőség, erő.

   Pál konkrétan kimondja: a földi test vettetik el, mennyei támasztatik fel. Van földi test, és van mennyei test is. Vitatkozni lehet a test kifejezéssel, de csak földi fogalmaink vannak a mennyei valóság (létforma) körülírására.  Itt a földön csak testi feltételek mellett létezhetünk, a mennyben majd mennyei feltételek mellett.

   Érthetőbb és személyesebb lesz a tanítás, amikor Pál az első Ádám és a második Ádám, Krisztus példáját említi. Ádám Istentől életet nyert élőlény, Krisztus örök, megelevenítő Lélek, aki születésekor földi testet öltött (a mi sorsunkat vette magára), feltámadásakor a mennyei létformáját vette vissza. 

   A mi esetünkben meghatározott a sorrend: első a földi, utána a mennyei.  A két valóság valamiképpen összetartozik. Mindkettő Isten hatalma alatt áll. A földi lét (por mivoltában) is Isten alkotása, a mennyei az ő teremtő, megváltó kegyelmi munkájának kitejesedése lesz.

   Amint viseltük a földinek képét… viselni fogjuk a mennyeinek képét is. Mély értelmű kijelentés. Testi létünk is ajándék. De Adám-szerűek vagyunk, azaz testi mivoltunkhoz hozzá tartozik a betegség, a szenvedés, és belső emberi jellemzők: gyarlóság, önzés, bizalmatlanság. Test és vér nem örökli Isten országát, de test és vér mivoltunkban – mint Isten teremtő munkájának csodái - kell igyekeznünk neki szolgálni. Törekednünk kell arra, hogy már most a Krisztus indulata uralkodjék: mert majd hasonlók leszünk hozzá. Ez a legmagasabb célunk, hivatásunk. Nem lehet ennél többet, nagyszerűbbet elmondani rólunk. Isten örökkévaló országában nem az evilági törvények uralkodnak, de a szeretet megmarad. A megtestesült szeretet, Krisztus személye a híd a földi és a mennyei között.

    Akik nem halnak meg, azok is elváltoznak. Elváltoznak a változhatatlanságra. Jelképes beszéd: romolhatatlanságba, dicsőségbe öltözik….

   Teljes lesz a diadal a halál fölött. Krisztus utat nyitott… ez az út célba érkezik. Úton levők vagyunk, sóhajtozunk. De biztos a cél. A kételkedő kérdéseket a végén győzelemittas kérdések váltják fel: hol a te hatalmad? Krisztusra nézve lehet bennünk ez a reménység.

   Az utolsó igevers. Ez a hit, ez az ismeret, ez a tudás, bizalom, reménység arra szolgál, hogy szilárdak legyünk, ne ingadozzunk. És meggyőződéssel, lelkesen szolgáljunk az Úrnak. Buzgólkodjatok! Gyermekkoromban soha nem dolgoztam lelkesebben, mint amikor a szüleink megígérték: elengednek a táborba … és nekifoghatunk költőpénzt gyűjteni. 

   Nem hiábavaló. Kulcskijelentés.  A kísértő nagy hiábavalóságokba vezeti az embert. Siker, pénz, hírnév… (Anna lányunk mondta: „sokan menőnek képzelik magukat, de ez nem igaz”.) Látszat.

Hívő ember életében is vannak csalódások. MÉGIS: NEM hiábavaló, mert IGEN, Jézus megváltott, legyőzte a halált. Óriási erőforrás ez. Nemcsak arról van szó, hogy nem lesz hiábavaló, ez majd ki fog derülni. Már most tapasztalhatjátok, és ebben a reménységben, bizalomban élhettek. Ezt tegyük! Ámen.

 

Mennyei Atyánk, megváltó Urunk Krisztusban, megújító Istenünk a Szentlélek által,

áldjuk, dicsérjük háromszor szent nevedet kegyelmedért, minden testi-lelki áldásodért, amit érdemeink fölött bőségesen kiárasztasz ránk. Hálát adunk mindenekelőtt azért, hogy a szó legigazibb értelmében Krisztushoz tartozhatunk, általa pedig megváltott gyermekeid vagyunk.

   Köszönjük Igéd drága üzenetét, biztatását. Köszönjük, hogy emlékeztettél egyszülött Fiad győzelmére, és arra, hogy nekünk nemcsak ebben az életben van reménységünk őbenne.

Általa mutattad meg, jelentetted ki, hogy mi a te igazi terved, szándékod velünk örök szereteted szerint: hogy örök közösségben veled éljünk, üdvösségünk legyen.

Bocsásd meg okoskodó, kételkedő, hitetlenkedő kérdéseinket. Köszönjük, hogy megérted értetlenségünket, és atyai türelemmel tanítasz minket Igéd által arra, hogy bár földi életünk véget ér egyszer, (mert test és vér nem örökli az Isten országát), de te teljesen új élettel ajándékozol meg minket. Add, hogy komolyan vegyünk testi létünket, földi életünket és az abban adott lehetőségeket. Az ajándékba kapott időt. A mellénk rendelt embereket. Mások szükségeit. Erős bizodalmunk legyen, hogy te gondoskodsz rólunk, nem hagysz soha magunkra. És rendíthetetlen reménységünk legyen az, hogy biztos úton vezetsz a te országod fele. Krisztus az út, Krisztus a cél. Taníts minket őt követni, és így szeretetben járni, mert a szeretet mindig megmarad.

   Legyen áldott szent neved, hogy életünk, munkánk, szolgálatunk, amit Krisztus szerint végzünk szeretteinkért, embertársainkért, népünkért, egyházunkért, nem hiábavaló. Fáradozásaink között te ajándékozol meg igazi hálával és örömmel, és te adod meg munkánk jutalmát is: itt s majd az örökkévalóságban.   

   Könyörgünk, Urunk, tekintsd irgalommal gyülekezetünkre. Légy közel betegeinkhez, gyászolóinkhoz, szereteteddel vedd körül minden megpróbált embertársunkat, adj a kísértések között szabadulást, csüggedésben vigasztalást, a munkához erőt és áldást!  Őrizd gyermekeinket, bölcsességre oktasd ifjainkat, áldd meg családjainkat! Olyan jó Istenünk, ha szeretettel tudjuk egymást körülvenni. Imádkozunk népünkért, egyházunkért, adj nekünk gyarapodást, megmaradást. Jó tudnunk azt, mennyei Atyánk, hogy te úgy szeretted az egész világot, hogy egyszülött Fiadat adtad. Hadd legyen ez a személyes hitvallásunk is. Jézus Krisztusért. Ámen.

 

 

Péld 2, 1-15 (vas.de. – aug. 20.)

 

1 Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod,

2 ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre,

3 bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, Jak 1,5

4 ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket,

5 akkor megérted, mi az Úr félelme, és rájössz, mi az istenismeret.

6 Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. 2Krón 1,12 ; Dán 2,21

7 A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek. Zsolt 3,4 ; 7,11

8 Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi.

9 Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.

10 Bölcsesség költözik szívedbe, és az ismeret gyönyörködteti lelked.

11 Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged.

12 Megment a helytelen úttól és az álnokul beszélő embertől;

13 azoktól, akik elhagyják az egyenes ösvényeket, és sötét utakon járnak.

14 Örülnek, ha rosszat tehetnek, vigadnak a gonosz fonákságokon.

15 Ösvényeik görbék, útjaik hamisak.

 

 

    A Példabeszédek könyve a Szentírásnak stílusában, tartalmában is sajátos, egyedi része, tkp. bölcs, olykor szellemes mondásoknak, tanításoknak a gyűjteménye.  Ezek a szállóige-szerű gondolatok azonban nem csak emberi felismerésekből, tapasztalatokból származnak, hanem az Istenre figyelő hitből. Ezért azon túl, hogy a mindennapi életre vonatkozó bölcs tanácsokat osztanak meg, felfele is mutatnak: az Istennek való engedelmesség fontosságára emlékeztetnek. A Példabeszédek könyve számos témát szólaltat meg: a vallási, családi és közösségi életre vonatkozó gyakorlati tanácsoktól kezdve a házasság, a gyermeknevelés vagy a barátság kérdéséig. Fő mondanivalója azonban az, hogy az igazi bölcsesség Istentől származó ajándék, az Isten igazi megismeréséből, sőt a Vele való hitben megélt közösségből fakad (Péld 1,7). A bölcsesség nemcsak tudás, ismeretek megszerzése tehát, hanem kapcsolat, viszonyulás. (Pl. lehet, hogy valaki csodálatos elméletet dolgoz ki a jövőtervezésről, a nemzet megmentéséről, de ötlete üres teória marad, ha nincsenek családok, gyerekek, ha nincs élő közösség.)

   Ebben a bibliai könyvben többször elhangzik a figyelmeztetés is: óvakodni kell a hamis úttól, gonosz társaságtól, erkölcstelenségtől, stb. Térjetek meg (Péld 1,23), és kiárasztom rátok lelkemet!

    Mai igeszakaszunkban a megmaradásnak, a helyes életvitelnek, az Isten által rendelt élet kibontakozásának feltételéről hallunk. Ha! Ez a feltételes kötőszó felelősségünkre emlékeztet, döntéseink fontosságára és következményeire. A Istennel való kapcsolat (amit már említettünk) meghatározó jelentőségéről.  Isten az életet akarja, törvényei megtartatásunkról szólnak, (az újszövetség nyelvén fogalmazva) kegyelme Krisztus által üdvösségünket munkálja.

   Egy nagy felkiáltójel ez: ember, gondold meg az Úr parancsait, tanácsait, mert az életedről, jövődről szólnak azok! János evangéliuma így ír erről: akié a Fiú, azé az élet. Kell-e nekünk ez az igazság, vagy más irányt választunk, egyéni utakon indulunk el?

Ha megfogadod, ha magadba zárod, ha figyelmesen hallgatsz, ha szívből törekszel, ha kiáltasz utána, ha lázasan keresed. Milyen mesteri fokozás ez! Azt hangsúlyozza, csak ilyen megfeszített akarással, teljes odaadással, szent szenvedéllyel lehet a bölcsességet megtalálni, lehet Isten megismerésére eljutni. (Bölcs és a kereső lélek.)

    Vajon mi tölt be, mire törekszünk? Annyi más, könnyebb, olcsóbb kínálat van. Egy történet arról szól, hogy egy futár rendkívül fontos megbízatást kap… Hegyen, völgyön, hatalmas tartományokon, országokon kell áthaladnia, hogy az üzenetet, amitől népe sorsa függ, eljuttassa a megfelelő helyre. Rengeteg veszéllyel, kísértéssel kell szembenéznie a hosszú út alatt: a szórakozás, a könnyű kapcsolatok, a meggazdagodás csábításaival, de ő következetesen kitart, célt ér, és a rá bízott ügyet győzelemre viszi. Milyen sok vesztes, kudarcos élet van! Mert nem az elrejtett, igazi kincset keressük, hanem megelégszünk a csillogó-villogóval, amit az orrunk elé tart a világ!

    Akkor megérted... Erre a megértésre, hitre, belső világosságra, ismeretre, megismerésre akar minket Isten elvezetni. Hogy megtartson, és általunk másokat is. Isten összekötötte az életünket önmagával és egymással. Ha elvágjuk ezeket a kötelékeket, akkor széthull az életünk. Kányádi írja: aki megért s megértet, egy népet megéltet.

Ez az igazság Krisztusban tárul fel előttünk. Benne válik nyilvánvalóvá, személyessé Isten terve. János írja: hogy közösségetek legyen velünk. Nincs más út, csak a Krisztus útja.

    Csak az Úr ad bölcsességet. Nem egy tudományellenes kijelentés ez. Sok fontos és hasznos tudás van. De ezt az egyetlenegyet nem nélkülözhetjük. Igazi értelem származik belőle. Értelmet ad a többinek is. Mit ér, ha valaki gazdag, stb. lesz, de elfelejtkezik embertársairól (vagy egyáltalán arról, hogy ember legyen). Még súlyosabb, ha Istenről feledkezik el.

   Az Úrban való bölcsesség kísérő jelenségeiről, következményeiről olvasunk a továbbiakban.

1.Becsületesség. Hiány van belőle. Pedig mindenki szereti, ha mások becsületesek, igazságosak vele, minden embernek a vágya az, hogy embertársai becsületesek, korrektek legyenek. Akkor mégis honnan van ez a deficit? Ígéret is fűződik hozzá: Isten jutalmat tartogat számára. Mondják: ebben a világban nem érdemes becsületesnek lenni (v.ö. József Attila ismert kétsorosa), mégis, az ige szerint ez a jutalmas élet.

2.Törvénytisztelet. Nem nagyon szeretjük ezt a szót, pedig az ellentéte a káosz, az összevisszaság. Szükségünk van szabályokra, törvényekre (és itt elsősorban lelkiekre gondolok). Gyarló az ember, túl gyenge a lelkiismeretünk ahhoz, hogy helyes döntéseket hozzon. István király nagy érdeme az volt, hogy törvényeivel, rendelkezéseivel egy olyan útra állította országát, népét, amely hosszú távon megmaradását garantálta. Isten tisztelete, a keresztyén erkölcs, vármegyék kialakítása, birtokviszonyok tisztázása. Ígéret is hangzik: Isten vigyáz azokra, akik vigyáznak szavára. Megőrzi őket.

3.Megfontolás. Egyéni, közösségi létünkben nélkülözhetetlen, esszenciális kérdés. Valójában az istenfélő, másokat méltányoló ember életpraxisának jellemzője. Meg tudom-e fontolni szavaimat, cselekedeteimet, Isten igéjének mérlegére téve azokat?

   És szó van a bölcsesség áldásairól is.

1.Ha ezen az úton jársz, akkor – tanítja az Ige – Isten oltalmában van részed, és a bölcsesség gyönyörködteti a lelked. Örömet ajándékoz. Istennek engedelmeskedni, Krisztust követni öröm. Belső, tiszta, el nem vehető boldogság.

2.Megment a helytelen úttól.  Megtanít jól látni, okosan ítélni. Elválasztani a jót a rossztól. Nagy gondunk ez. Éppen a Példabeszédek könyvében olvassuk: van út, ami jónak tűnik az ember szemében, a vége halál. 

3. Célba juttat. A jó úton járni önmagában is jó, de azért is, mert jó cél felé vezet. Az Ószövetségben ennek a beteljesedése az volt, amit a 21. versben olvastunk: ők fogják lakni a földet (Jézus: boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet), de benne van a mennyei ország ígérete is. Isten így akar a megmaradás útján vezetni minket, családjainkat, gyülekezetünket, népünket is: csak figyeljünk Rá, kövessük Krisztust, aki az út, az igazság és az élet. Ámen.

 

    Urunk, örökkévaló, megtartó, irgalmas Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, megszentelőnk a Szentlélek által, hálát adunk neked ezért az ünnepért, találkozásért, amikor a Veled való közösségben vagyunk együtt. Köszönjük minden áldásodat, a testieket és a lelkieket is, köszönjük, hogy

gondviselőnk, oltalmazónk, tanácsolónk, gyógyítónk, vigasztalónk és megerősítőnk vagy.

   Most különösen azért dicsérjük szent nevedet, hogy történelmünk során megtartottál minket, adtál bölcs, Rád figyelő vezetőket, királyokat, bibliás fejedelmeket, hitvalló ősöket. Visszatekintve látjuk, hogy megengedtél népünk életében nehézségeket, próbatételeket is: hogy megtaníts arra, hogy egyedül Benned bízzunk, hogy figyelmeztess arra, hogy a bűnnek, engedetlenségnek következményei vannak, hogy a széthúzásban, pártoskodásban rávezess arra, hogy csak együtt és Rád figyelve lehet nekünk megmaradni.

Bocsásd meg, ha önfejűség, büszkeség, hitetlenség miatt sokszor mi is letértünk az általad mutatott útról, ha szenvedélyek, ha harag, gyűlölködés nyomorítják meg életünket, közösségeinket, és akadályoznak meg abban, hogy betöltsük rendeltetésünket.

   Hallottuk szent Igédből, hogy te vagy a bölcsesség forrása, hogy akkor tudunk helyesen élni, akkor lehetünk áldásaidban gazdagok és egymást gazdagítók, ha Téged igazán megismerünk, ha igazságodat követjük, ha a becsület, törvényeid tisztelete és megfontolás irányítanak minket. Egyszóval, ha szent Fiad, Krisztus példáját követjük, szeretetét hordozzuk szívünkben. Mert Ő az út, igazság és élet. Segíts Lelked által, hogy az ő tekintetével nézzünk egymásra, az ő mozdulataival tegyük a jót, szívünkben az ő indulatával forduljunk mindig egymás felé! Így áldd meg családjainkat, adj békességet, egyetértést, megbocsátást, áldd meg gyülekezeteinket, munkáld híveid közt a hit, szeretet, reménység kiteljesedését, áldd meg népünket: győzz le minden belső és külső ellenségeskedést, erősítsd a bizalmat közöttünk, és nevelj minket egyességre, összefogásra, Krisztus Urunknak való engedelmességre! Tudjuk, ez a jövendő útja, amin vezetni akarsz minket.

   Könyörülj a mi közösségünkön. Imádkozunk gyermekeinkért, a fiatalokért, ó, értesd meg velük, hogy az igazi bölcsesség, öröm Tenálad van. Imádkozunk a szülőkért, nagyszülőkért, könyörgünk betegeinkért, légy közel hozzájuk gyógyító kegyelmeddel, fohászkodunk a gyászolókért, vigasztald őket az örök élet beszédével, imádkozunk az örvendezőkért: az új párért, akik áldásoddal indultak el a közös útra. Ajándékozd meg őket igazi boldogsággal! Imádkozunk az 50. házassági évfordulójukat ünneplőkért, köszönjük minden segítségedet, áldásodat, amit megtapasztaltak együtt, megtartó kegyelmedet és emberi hűségüket is, amellyel kitartottak egymás mellett.

Tarts meg, áldj meg Mindnyájunkat Krisztus Jézusért! Ámen.

 

 

Péld 6, 1- 23 (vas.du.)

 

1 Fiam, ha kezességet vállaltál felebarátodért, és kezet adtál egy idegenért, Péld 11,15 ; 17,18 ; 20,16 ; 22,26

2 ha csapdába estél saját kijelentéseid miatt, és megfogtak téged saját kijelentéseid,

3 akkor így cselekedj, fiam, hogy megmenekülj, ha felebarátod kezébe jutottál: Siess hozzá gyorsan, és ostromold felebarátodat!

4 Ne engedj álmot szemednek, és szunnyadást szempilládnak!

5 Menekülj, mint a gazella a vadász elől, és mint a madár a madarász kezéből!

6 Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz, és okulj! Péld 30,25

7 Bár nincs vezére, elöljárója vagy uralkodója,

8 mégis biztosítja a kenyerét nyáron, begyűjti eledelét aratáskor.

9 Meddig fekszel, te rest, mikor hagyod abba az alvást?

10 Még egy kis alvás, egy kis szunnyadás, összetett kézzel fekvés: Péld 24,33-34

11 így tör rád a szegénység, mint útonálló, és a szűkölködés, mint egy fegyveres ember.

12 A mihaszna és rosszindulatú ember hamis szájjal jár-kel,

13 szemével kacsingat, lábával jelt ad, és ujjával integet. Péld 10,10

14 Fonákság van szívében, rosszat kohol mindenkor, és viszálykodást szít.

15 Azért hirtelen tör rá a veszedelem, egy pillanat alatt összetörik menthetetlenül.

16 Hat dolgot gyűlöl az Úr, sőt hét dolog utálatos előtte:

17 a nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek, Péld 12,22 ; 30,13 ; Ézs 1,15

18 a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak, Ézs 59,7

19 a hazugságot beszélő hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember.

20 Őrizd meg, fiam, apád parancsát, és ne hagyd el anyád tanítását! Péld 1,8

21 Kösd mindenkor a szívedre, hordozd a nyakadra fűzve! 5Móz 6,6-8 ; Péld 3,3

22 Jártodban vezessen, fektedben őrizzen, és ha felébredsz, irányítsa gondolataidat!

23 Mert lámpás a parancs, világosság a tanítás, az élet útja a figyelmeztető intés. Zsolt 119,105

 

    Sok gyakorlati, bölcs tanácsot találunk a Példabeszédek könyvében. Többször óv ez a szentírási könyv a kezesség vállalása ellen. Ha csapdába estél saját kijelentésed miatt.  Igen, az ember gyakran szól meggondolatlanul, aztán vállalnia kell a következményeket. A hallgatás miatt kevesebb gondunk adódik. Ne nyugodj addig, amíg nem szabadultál a kezességtől! Ostromold addig felebarátodat, amíg felmentést kapsz (ismerünk szomorú történeteket)! Érdekes a téma az Újszövetség szempontjából, amelyik – ha nem is szó szerint – arról beszél, hogy Krisztus a mi kezesünk lett. Magára vállalta adósságunkat, elhordozta vétkeink büntetését.

   A szorgalom dicsérete (ill. a restség ostorozása) hangzik el a következő szakaszban, amely a hangya példáját állítja elénk. E kis állatkának nemcsak a szorgalmát emeli ki a szentíró, hanem azt is, hogy minden kényszer nélkül munkálkodik. Ez a szenvedélye, a természete. Nincs vezére, senki nem hajtja, mégis belső ösztönzésből begyűjti eledelét, gondoskodik magáról, társairól.  Vajon milyen belső indíttatások vezetnek minket.

   Meddig fekszel, meddig alszol? A fekvés, a lustálkodás a szegénység útkészítője. Újzsenge vasárnapi téma: aki nem munkálkodik odaadóan, kitartással, arra valósággal rátör a szűkölködés, hiszen semmit sem tett ellene.

   Az álnok emberről olvasunk a továbbiakban: hamis szájjal jár-kel. Nem az igazat szólja, rosszindulat van gondolataiban, beszédében és cselekedeteiben. Cinkostársainak jelt ad, amikor csalásra készül, amikor valaki félre akar vezetni.

Szívében fonákság van (az egyenesség ellentéte), rosszat kohol. Akkor érzi jól magát, ha rosszat tesz, abban telik öröme, ha árthat.  Mások szenvedése vidítja fel. A bűn átprogramozza indulatainkat, érzéseinket. Nem ez a természetes, de hát természetünk megromlott („úgy megromlott, hogy mindannyian bűnben fogantattunk és születtünk” - HK).

   A példabeszélő hisz abban, hogy a rossz elnyeri méltó jutalmát, hogy semmivé lesznek tervei, egyszer csak rátör a veszedelem. Az biztos, hogy a gonosz embernek gyalázatosan ér véget a karrierje, de közben sokat árthat.

   Hat dolgot, sőt hetet gyűlöl az Úr (jellegzetes megfogalmazása ez a Példabeszédek könyvében).  Ez a felsorolás önvizsgálatra késztet: nagyravágyó szemek, hazug nyelv, ártatlan vért ontó kéz, gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak – vajon miben vitézkednek tagjaink? + Két embertípust említ: hamis tanú, a viszályt szító ember.

   Az erkölcsös kitartás, megállás útja a figyelem és engedelmesség, ha nem a pillanatnyi sikerekkel kecsegtető, ám hamis út kísértésének enged valaki, hanem a nehezebbet, de a jobb részt választja. Őrizd meg, fiam, apád parancsát, és ne hagyd el anyád tanítását! Hordozd a nyakadba fűzve, kösd szívedre! Nem elég, ha külsőképpen (például a nyilatkozatok szintjén) vállaljuk. Minden hal-jeles autóval közlekedőért tűzbe tennénk a kezünket? Mindenkiért, aki kiteszi otthon a falra a református fali naptárat? Fontosak a külső jelek is, de mi van a szívben?

   Ezek az Istenre mutató igazságok vezetnek jártunkban, őriznek fektünkben, ezek irányítják gondolatainkat. Az határoz meg, amire nézünk, amire törekszünk. Bárcsak Isten Igéje töltené be ezt a szerepet életünkben!

   Lámpás a parancs (sokszor nehezünkre esik), világosság a tanítás (hányan vallják Isten Igéjét életük világosságának?), a figyelmeztetés az élet útja. Ezen akar minket vezetni a mi Urunk. Ámen.

Jn 6, 41-51 (vas.de.)

 

41 A zsidók zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállt le.

42 És azt kérdezték: Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le?

43 Jézus így válaszolt nekik: Ne zúgolódjatok egymás között!

44 Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

45 Meg van írva a prófétáknál: „És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.” Aki az Atyára hallgatott, és tőle tanult, az mind énhozzám jön. Ézs 54,13 ; Jer 31,33-34

46 Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. 1Tim 6,16

47 Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van.

48 Én vagyok az élet kenyere. 1Kor 10,3-5

49 Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak.

50 De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon.

51 Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.

 

    János evangélista az ellenhangokat is rögzíti. Jézus küldetését, üzenetét nem fogadja egyöntetű lelkesedés, sőt, az sok szembeszegüléssel, tagadással találkozik. Sokan vitába szállnak vele, visszautasítják.

   Az evangélium nem egy elvont tanítás, hanem olyan, ami megszólít, személyes döntés elé állít. Ezt mutatja mai igeszakaszunk is.

   Először a kijelentés hangzik el, abban - többek között - az Újszövetség egyik legmagasabban szárnyaló, legmélyebb titkokat feltáró igéje (Jn 6, 40). Érzitek mennyei kisugárzását, minden földi okoskodást, kételkedést felülíró erejét?!

   Az Atyának az az akarata… Lehet-e valami fontosabb számunkra, mint Isten reánk vonatkozó akarata… Ehhez képest már-már mellékes, hogy mit akarnak velünk a világi hatalmak.

hogy aki látja a Fiút… A Jn 12-ben olvasunk arról, hogy görögök mennek Fülöphöz  – valamiképpen az embervilágot képviselik -, és azt mondják: látni akarjuk Jézust… Hogyan láthatjuk őt? Hit által! Boldogok, akik nem látnak – testi szemükkel – és hisznek… Simeonnak elég volt a kisded Jézust látni, a tanítványoknak megadatott a Feltámadott látása, olvassuk, hogy majd minden szem meg fogja látni őt.

és hisz benne… Hinni abban, akit  hit által látunk, bízni benne, a legmélyebb bizonyossággal tudni azt, hogy ő megváltott, eltörölte bűnömet, megszerezte számomra az igazságot.

örök élete legyen.  Isten akaratának végső célja ez. Nem nyugszik addig az Isten, amíg véghez nem viszi üdvösségünket.

   És zúgolódni, háborogni kezdenek ellene. Hogy állíthat ilyet magáról?

Különösen Jézusnak az a kijelentése zavarja őket, hogy „én vagyok az életnek kenyere, amely a mennyből szállt le.” Hiszünk-e abban az Istenben, aki konkrét lépéseket tesz az emberért? Aki áldozatvállaló szeretettel fordul teremtményeihez. Érezzük, hogy ez a kérdés. Vagy az élő, cselekvő, a világért egyszülött Fiát adó Istenben hiszünk, vagy csupán egy elméleti hitünk, egyféle Isten-eszményünk van. Az, hogy Jézus a vizet borrá változtatja, betegeket gyógyít, kenyeret szaporít - rendben van, de ne beszéljen arról, hogy ő a mennyből jött, hogy isteni küldetést teljesít. Ez már túlzás!

   Hát nem Jézus ez, akinek ismerjük apját, anyját?! Mintha ezzel minden kimondatna valakiről. Szeretjük mi lekicsinyelni, beskatulyázni, és ezzel mintegy hatalmunkba keríteni egymást. Abban az önbecsapós, hamis tudatban élünk, hogy ha valakit leszólunk, azzal le is győzzük az illetőt. Sémákban gondolkozunk, és másokat is sémák közé akarunk szorítani. Még a hozzánk hasonló emberekkel kapcsolatban sem mondhatjuk, hogy mindent elárul róluk földi származásuk. Vajon a földi meghatározottságon túl nem megmagyarázhatatlan titok mindnyájunk élete? Nincs-e valami többlet minden emberben, amit semmi nem magyaráz? Nem hordozzuk-e mindnyájan Isten képét, hasonlatosságát, nem vagyunk-e mindnyájan szabadságra teremtve?

   Mennyivel inkább igaz ez Jézus Krisztusra nézve, aki igaz ember és igaz Isten is! Mennyire nem tudjuk őt leírni (a szó mindkét jelentésére gondolva), személyét, küldetését kategóriáinkba beszorítani, szeretetét megmagyarázni. 

Az ige figyelmeztet tehát: túl hamar, túl felületesen ítélkezünk egymásról, és Isten Fiáról. Nem látjuk a mélységeket. A lényeget. Ezért nem látjuk helyesen magunkat sem. Miközben másokra előítélettel nézünk, igazából magunkat korlátozzuk. Lekicsinylünk másokat, ezzel önmagunkat alacsonyítjuk le. Az előítélet visszafele is hat. Ha rossz a véleményem a világról, embertársakról, akkor saját rossz véleményem az én lelkemet is megfertőzi. Aki harcban áll a világgal, aki mindig kritizál másokat, az valójában önmagával elégedetlen, annak hiányzik a belső békessége.

    Jézus válaszol. Nem azt mondja: veletek nem lehet, nem érdemes. Úgysem értitek meg, úgysem fogadjátok el… Miért zúgolódtok? – kérdi. A kérdés a figyelmünket önmagunkra irányítja.

Mi kívül, másban keressük a hibát, pedig a probléma legtöbbször belül, bennünk van. Tényleg: miért? Miért bántasz, kérdi Jézus az őt arcul ütő katonától. Milyen rossz lelkiismeretből fakadó indulat van benned, mert nyilvánvaló, hogy én nem vétettem semmit ellened? Milyen bosszúvágy feszít, amit másokon akarsz kiűzni? Miért mondunk rosszat egymásról? Miért? Mi lenne, ha a reformáció évében, de legalább a hónapjában, nem tennénk ezt? Képesek vagyunk rá?

   Nem magától értetődő, hogy Jézusban felismerjük a mennyei kenyeret. Nem emberi képesség kell ehhez. Nem tudományos ismeretek. Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Predestináció ez?  Kérhetjük-e, hogy Isten vonjon (közelebb) magához? Természetesen, igen. Kérjetek, és adatik. Aki keres, megtalál. A lelki éhség, a hiány az, ami erre indíthat. Érezzük-e ezt a belső szükséget? Az üresség a beteljesedés ígéretét hordozza.  (Az éhség arra utal, hogy van kenyér.)

Akit vonz az Atya, az hallgat az ő szavára. Istentől tanított lesz. Kitől tanulsz? Istentől? Akkor megérted, hogy nincs más út. Krisztushoz kell menned, hogy az Atyához érkezz.

Másként nem láthatod őt. Csak Krisztuson keresztül.

   Aztán egy rövid mondat. Megint egy evangéliumi axióma: Mondom nektek, aki hisz, örök élete van. Ez így, együtt igaz. Mondom nektek: vagyis Krisztus szájából hiteles. Nem elvontan. A hit élettelen és értelmetlen Krisztus nélkül. Nem hitre, mint olyanra van szükségünk. Itt többről van szó annál, mint amit gyakran hangoztatnak az emberek: hinni kell valamiben (emberi síkon igaz lehet). Hinni lehet önmagunkban is, abban, hogy tökéletesek vagyunk, hinni lehet a vagyonban, pénzben, stb.

Mondom nektek, szól hozzánk Krisztus, aki hisz, örök élete van. Ennyi. Semmi más, semmi több. Nos, hiszünk-e annak, aki így szól hozzánk? Ha igen, akkor örök életünk van. Akkor megoldódott a legnagyobb kérdésünk. És a többihez is erőt kapunk. Minden átminősül ennek fényében: viszonylagos lesz, illetve minden végtelenül fontossá válik, az örök élet távlatába kerül.

   Jézus megismétli: én vagyok az élet kenyere… Több a mannánál, ami csak a földi életben-maradást, a túlélést biztosította (nem mellékes ez sem). Mennyből alászállt kenyér vagyok, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Nem csak ajándékokat kapunk, hanem az Ajándékozó önmagát adja. Egyik híres római hadvezér kérdezte meg tisztjeitől egy nehéz ütközet előtt, hogy mire van szükségük, milyen hadi felszerelésre, stb. Mindenki sorolta, hogy mit kér, míg egyikük azt mondta: én azt kérem, hogy maradj mellettem, te vezesd a csapatomat.  Nemcsak minden napra kirendelt kenyérre, hanem az örök életre tápláló, megtartó Kenyérre van szükségünk.

   Harmadszor is halljuk: én vagyok az élő kenyér. Az életnek élő kenyere. Csak az, aki él, tud életet adni, biztosítani. Holt dolgokhoz, tárgyakhoz ragaszkodunk. Pedig milyen világos: csak élő tud életet ajándékozni. És újból felkínáltatik a lehetőség, szinte soknak is érezzük az ismétlést: ha valaki eszik. Meghívás ez, a kegyelem szava, nagy lehetősége. Isten nem erőlteti ránk. A végtelen szeretet végtelen szeretettel szólít meg. Aki eszik, élni fog. Emlékszünk a bűneset történetére: aki eszik, meghal. Itt az ellenkezőjéről hallunk.

   Az én testem. Jézus önmagát adó áldozata, szeretetének beteljesedése.  Ezt fogadjuk el, hogy kegyelembe fogadtassunk. Ámen.

 

Urunk, kegyelmes Istenünk, hálát adunk ezért az alkalomért, a gyülekezet közösségéért, a találkozásért, Igédnek most közöttünk is megszólaló örök üzenetéért. Előtted megállva mindig önmagunkkal is szembe kell nézzünk. Hitetlenségünkkel, engedetlenségünkkel, ellenkezésünkkel. Bocsáss meg nekünk, és nyisd meg szívünket, lelki szemeinket arra, hogy felismerjük Krisztusban megtartó akaratodat! És őrizz meg minket az előítélettől, mások lekicsinylésétől, és különösen attól, hogy megváltó szeretetedet, amely Krisztus Urunkban jelent meg, emberi okoskodással leírjuk, megtagadjuk! Taníts minket helyesen, hittel látni, a lényeget észrevenni önmagunkban, másokban és Urunk megváltó munkájában! Téged kérünk, vonj minket minden által közelebb magadhoz, mert lelkünk üressége egyedül csak Nálad elégíttetik meg, igazi békességünk egyedül Krisztusban lehet. Taníts figyelni, hallgatni szavadra és engedelmeskedni annak! És mindenekfelett: taníts hinni abban, akit értünk küldtél, egyszülött Fiadban, aki az életnek élő és éltető, üdvösséget ajándékozó Kenyere!

   Áldd meg gyülekezetünket, tarts meg minket külső és belső harcaink között, adj nekünk megújulást, megerősödést  az egymás iránti bizalomban, a Krisztusban való hitben. Könyörülj a betegeken, gyászolókon, megterhelteken, megfáradtakon -  tölts el őket reménységgel, Lelked erejével! Imádkozunk a távol levőkért, hálát adunk a hazaérkezettekért, te vezess mindnyájunkat a Krisztus útján, békességben, megtartatásunkra.

Áldd meg egész anyaszentegyházunkat, azon belül református egyházunkat, erdélyi reformátusságunkat, testvérgyülekezeteinket. Végtelen irgalmadból, Krisztus Jézusért. Ámen.

 

 

Péld 10, 1-16 (vas. du.)

 

1 Salamon példabeszédei. A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának. Péld 1,1 ; 15,20 ; 17,21.25 ; 25,1 ; 29,3 ; Préd 1,1

2 Nem használnak a bűnnel szerzett kincsek, de az igazság megment a haláltól. Péld 11,4

3 Nem hagyja az Úr éhezni az igaz embert, de a bűnösök mohóságát elveti. Zsolt 37,19.25

4 Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít. Péld 6,6 ; 12,24 ; 19,15

5 Aki nyáron gyűjt, az eszes fiú, de aki aratáskor alszik, az szégyellni való.

6 Áldások szállnak az igaz fejére, a bűnösök szája pedig erőszakot rejteget.

7 Az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz. Zsolt 9,6 ; 112,6

8 A bölcs szívű megfogadja a parancsokat, a bolond beszédű pedig elbukik.

9 Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, arról kitudódik az.

10 Aki kacsingat, fájdalmat okoz, a bolond beszédű pedig elbukik. Péld 6,13

11 Életnek forrása az igaz ember szája, de a bűnösök szája erőszakot rejteget. Péld 13,14 ; 16,22

12 A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet. 1Kor 13,7 ; 1Pt 4,8

13 Az értelmes ember ajkán bölcsesség található, de bot való az esztelen hátára. Péld 19,29 ; 26,3

14 A bölcsek tartózkodók tudásukkal, a bolondot pedig hamar romlásba viszi a szája. Péld 18,7

15 A gazdagnak a vagyon az erős városa, a nincsteleneknek romlásuk a szegénység. Péld 18,11

16 Az igaznak a keresetéből élet lesz, a bűnösnek a jövedelméből vétek.

 

   Salamon példabeszédei...  Salamon jó házból, királyi családból származott. Bizonyára jó nevelést kapott. Fontos előfeltétel ez is. De az igazi bölcsességhez szükség van az Istennel való kapcsolatra. Ez pedig mindig személyes döntés. Kaphatunk ösztönzéseket otthonról (áldott lehetőség ez, legyünk hálásak), de a hit lépéseit nem teheti meg más helyettünk.

   Ebben az igeszakaszban sokféle tanítás, bölcsesség fogalmazódik meg. Az ellentételezés módszerét használja a szent író: így, mondhatni, fekete-fehéren látszik a különbség.

   Hallunk a bölcs fiúról, aki örömet szerez családjának, az ostoba pedig szomorúságot. Nem szellemi képesség ez, ahogy már tisztáztuk. Magatartás, életfelfogás, irányultság.

   A bűnnel szerzett kincsnek nincs igazi haszna (mennyire igaz, mennyire elfeledkezünk róla!), de az igazság megment a haláltól. Az újszövetségben teljesedik be ennek értelme. Krisztus igazsága, amit ő nekünk szerzett meg, valóban menekvés, váltság.

   Több versen keresztül olvasunk a munkáról, hanyagságról, áldásokról, azok eltékozlásáról.

Isten gondoskodik (az igaz nem éhezik), de nekünk is hűségesen, szorgalmasan kell munkálkodni. Isten gondoskodásának része a mi munkánk is.

Az igazak fejére áldás száll, a bűnös pedig erőszakkal igyekszik célt érni. (Egy családban történt: az apa halála után egyik testvér azt javasolta, hogy apjuk leírt végakaratához híven rendezzék közös dolgaikat. A másik hallani sem akart róla. Mert, úgymond, őt az apja soha nem szerette, biztos, nem volt igazságos utolsó kívánságában sem. Nem is olvasta el az írást, neki fogott pereskedni. Hosszú évek után, hamis tanúkkal, testvérét megfenyegetve, ügyvédeknek egy vagyont fizetve kivívta igazát: pontosan annyit, amennyi apjuk leírt testamentumában adni szeretett volna neki.)

   Egy ismert igevers: az igaznak az emlékezete áldott. Gyakran idézzük megemlékezéskor. Igaz élőkre és elköltözöttekre is (Jézus nem is tesz különbséget: Isten az élőknek Istene).

   A feddhetetlenül élő becsülete biztonságban van (ha be is sározzák), a görbe utak kitudódnak (ha ideig-óráig jól leplezik is azokat. Példa: a Küküllői eme jegyzőkönyve a 17. századból. A jegyző lelkipásztor hamis ügyére derül fény több száz év után.)

    Az igaz ember beszéde élet forrása (azaz Istenre mutat, az ő igazságáról szól, békességet hirdet), a bűnösök szája erőszakot rejteget, és azt hozza elő másokból. Viszályt szít, békétlenséget teremt (milyen könnyű!), bosszúra ingerel.  A beszéd áldás és átok is lehet. Prédikáció és propaganda.

   Mennyire szép és igaza a 11. vers! Minden hűtlenséget eltakar a szeretet. Nem szőnyeg alá seper. Nem elrejt. Hanem betakar. Elfedezi a szégyent, meggyógyít.

    A bölcsek tartózkodók, nem kérkednek tudásukkal. Az ostoba gyakran dicsekszik. Fordítva is igaz: a szerfölött dicsekvő ember ostoba. Az üres hordó jobban kong. Mid van, amit ne kaptál volna? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel. Sok embertől hallottam: senkitől nem kaptam semmit. Ez lehetetlen. Születésünk pillanatától rá vagyunk szorulva mások gondoskodására, törődésére. Dicsekedés helyett dicséretre tanít az Ige.

   A két végletről hallottunk: gazdagság és nincstelenség. Egyik énekünk…

Az igaznak keresetéből élet lesz. Munkája, szerzeménye az életet szolgálja. Békességről szól. A bűnösnek még a jövedelméből is vétek lesz. Kemény, tisztességes munkával szerzett pénzből vétek lehet, ha bűnös szívvel használjuk. Nem tudjuk, pontosan milyen vétekre gondol a szentíró, de mai példákkal tudjuk alátámasztani e kijelentés hitelességét. Az Úr adjon nekünk igaz szívet, hogy jót gondoljunk, szóljunk és cselekedjünk! Ámen. 

 

 

Urunk, irgalmas Istenünk,

megértettük az igéből, hogy nem földi származásunk, hanem mennyei kötődésünk határoz meg minket igazán. Kapcsolj minket magadhoz, adj nekünk élő hitet! Segíts minket a te dicsőségedre és egymás javára, üdvösségére élni! Vezess minket a Krisztus igazságában, mert ez az élet feltétele! Adj erőt és kitartást, hogy hűségesen munkálkodjunk, és adj bölcsességet, hogy áldásaidat, javaidat áldásként használjuk! Hadd lássuk be azt, hogy amit hamis úton, erőszakkal szerzünk, abban nincsen öröm.  Köszönjük, hogy emlékeztettél az örökkévaló értékekre, arra, hogy Krisztusért nekünk üdvösséget ígérsz. Bárcsak úgy tudnánk élni, szolgálni, hogy az igazság, a megtartatás útjára vezető nyomokat hagyjunk magunk után! Úgy élni, hogy beszédünk és cselekedeteink is áldássá legyenek. Te őrizz meg békességedben, minden kísértés között légy oltalmunk, hogy hitünkben senki és semmi meg ne tántoríthasson! Tudjuk azt, hogy tőled van jutalmunk, dicséretünk.

És kivált a szeretet törvényét írd szívünkbe, mert az hoz gyógyulást, az munkálja az életet!

Indíts arra Lelked által, hogy jót gondoljunk és szóljunk!

Könyörgünk gyülekezetünkért, kicsikért-nagyokért, idősekért-fiatalokért, egészségesekért-betegekért, örvendezőkért-szomorkodókért. Örökkévaló kegyelmedben tarts meg minket! Ámen.

 

 

 

Jn 7, 37-53 (vas.de. – Nagysármás)

 

37 Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! 3Móz 23,36 ; Jel 21,17

38 Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ézs 58,11

39 Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg. Jn 14,16-17 ; 16,7 ; 2Kor 3,17

Ellentétes vélemények Jézusról

40 A sokaságból azok, akik hallották ezt az igét, ezt mondták: Valóban ő a próféta. 5Móz 18,15

41 Mások így szóltak: Ő a Krisztus. Többen pedig ezt mondták: Csak nem Galileából jön el a Krisztus?

42 Nem azt mondta-e az Írás, hogy a Krisztus Dávid magvából és Betlehemből jön el, abból a faluból, ahol Dávid élt? Zsolt 132,11 ; Mik 5,1

43 Ellentét támadt tehát miatta a sokaságban:

44 némelyek közülük el akarták fogni, de senki sem vetette rá a kezét.

45 A szolgák visszamentek a főpapokhoz és a farizeusokhoz, akik ezt kérdezték tőlük: Miért nem hoztátok ide?

46 A szolgák így feleltek: Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő.

47 A farizeusok ezt mondták nekik: Titeket is megtévesztett?

48 Vajon a vezetők vagy a farizeusok közül hitt-e benne valaki?

49 De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott!

50 Ekkor Nikodémus, aki korábban már járt nála, és közülük való volt, így szólt hozzájuk:

51 Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett? 5Móz 1,16-17 ; ApCsel 15,16

52 Azok pedig így válaszoltak neki: Talán te is galileai vagy? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta.

53 Ezután mindenki hazament. *

 

   Egy döntő jelentőségű, a gyülekezet számára meghatározó alkalom a mai. De – ha nem is egyforma mértékben - minden napunk, minden cselekedetünk ilyen. Vajon megnyilvánulásainkban milyen értékek mellett állunk ki, kinek rendeljük alá életünket?

    Az ünnep utolsó nagy napján: van valami komoly, valami sürgető ebben a mondatban. Ünnep van: amikor szép és felemelő együtt lenni, amikor nagy, szent elhatározások születnek, fogadalmak, megerősítések, amik elkísérik a hétköznapokat is. Hála legyen Istennek azokért az ünnepekért, amiknek ez a templom volt a helyszíne: keresztelésekért, konfirmációkért, házasságkötésekért, karácsonyokért, húsvétokért, stb., amikor a földit beragyogta a mennyei, lelketeket megérintette az Isten kegyelme. 

   Sokan vannak Jeruzsálemben. Olyan jó együtt lenni, találkozni, de nem elég önmagában. Többre van szükségünk, mint csupán emberi biztatásra, vigasztalásra: mindezeken túl örök reménységre, ami velünk marad akkor is, ha elmúlik az ünnep.  Jézus kiált, felemeli hangját… túlkiáltja az ünnep zsongását. Halljátok, testvéreim: meg kell hallanunk! El kell jusson a fülünkig, tudatunkig!  A hit hallásból van. Jaj, annyi minden akadályozhat az igazi, lényegre figyelő hallásban! Külső tényezők: ezer féle elfoglaltság, rohanás, számtalan lehetőség az időtöltésre, stb.  És a belsők is: bűn, hitetlenség, aggodalom, harag, gyűlölet. Milyen jó lenne nem ezekbe, hanem Isten békességébe belefeledkezni!

   Ha valaki szomjazik: ha valaki érzi lelkében a hiányt, a szükséget, a több utáni vágyat. Ez az epedő szomjúság ott van mindnyájunk életében. Nyugtalan a mi lelkünk, amíg tebenned nyugalmat nem talál. A kísértő annyi mindennel megpróbálja elnyomni ezt a szomjúságot, a tisztaság, jóság, szeretet, egyszóval az Isten utáni belső vágyakozást. Pótlékokkal, amik fontosnak tűnhetnek, de semmiképpen nem jelenthetik az élet alapját.

   Jöjjön hozzám. Nagyon személyesen hangzik. Jézus önmagához hív. Én vagyok… többször elhangzik ez János evangéliumában. Ne másnál keressétek, ne máshova forduljatok! Aki az életet akarja, annak a nagybetűs Életet kell keresnie. Benne az igazi barátot, megváltót. Életet csak az Élő adhat. Higgyétek el, lelkünknek a Lélekre, Krisztusra van szüksége! Aki Hozzá megy, hisz benne, az maga is áldássá válik. Aki a fény fele fordul, világosságot fog tükrözni az arca. Élő víz folyamai ömlenek belőle. Vajon mi ömlik, árad belőlünk, szavainkból, gesztusainkból családunk, környezetünk fele. Lelkünk honnan táplálkozik?

   A sokaságból különböző vélemények hallatszanak. Sokféle „hitvallást” fogalmaznak meg az emberek: ez egy próféta, vagy: a Krisztus ő. Kételkedő, okoskodó hangok is vannak: csak nem Galileából? Csak nem vidékről, a provinciából, a szórványból? Nem azt mondja-e az Írás? Kutatjuk az írásokat, ahogy Jézus tanítja, és azokat sokszor egymás ellen, sőt – itt azt látjuk – Krisztus ellen használjuk…

Emberi érdekeknek alárendelve, gyarlóságainkkal egy nevezőre hozva az Írásból akár bűneink kimentése (mi bűneinket mentegetjük, Isten minket akar megmenteni), a mások gyűlölete, félreállítása, stb. is kiolvasható. Vagy az a hamis tétel, amit gyakran hajtogatunk mi, reformátusok: nekünk mindent szabad. Szabad tehát káromkodni, erkölcstelen életet folytatni, kicsapongásokban élni, stb.

Igen, mindent szabad, ami jó! Isten a jóra szabadított fel minket Krisztusban. Hit által ismerhetjük fel őt. Abban, hogy szeret. (Egy vak gyerektől meg kérdezték, hogy miről ismeri fel a szüleit. Azt válaszolta: arról, hogy szeretnek. Nem a hangjuk színe, kezük érintése a legfontosabb megkülönböztető jel, hanem az, hogy szeretnek.)

   Ellentét támad Jézus miatt. A miatt, aki azért jött, hogy „életük legyen és bővelkedjenek”. Valami baj van az emberek viszonyulásával, indulatával. Az igaz, a szent, Isten szelíd, alázatos, önmagát áldozó Báránya körül is meghasonlás támadhat. Ebben a gonoszsággal, erőszakkal teli világban a jó, a békesség, a segítő szándék még nem garancia arra, hogy el is fogadják az emberek.  Jézus mégis kitartott ezen az úton, egészen a keresztig.

   Fellobbannak az érzelmek (az önmagával békétlenségben élő ember hamar a békétlenség eszközévé válik környezetében is), vannak, akik el akarják fogni. Miket beszél, miért kavarja, forgatja fel a régi rendet? A szeretet zavaró ott, ahol gyűlölet van, a szelídség háborúságot kelt ott, ahol a durvaság uralkodik, az igazság bosszantó ott, ahol a hamisság trónol. Elfogni, elhallgattatni. Hányszor volt ez a sorsa az igazság követeinek?

   A szolgák visszamennek (a 7,32 – ben olvasunk arról, hogy milyen okkal küldték oda őket), a főpapok, írástudók megkérdezik: miért nem hoztátok ide? Az ember szeret rendelkezni mások fölött, szereti irányítani a dolgokat. Szereti kezében tartani és saját tetszése szerint magyarázni és felhasználni az igazságot. Az elvakult ember azt akarná, hogy ne ő engedelmeskedjék Istennek, hanem fordítva.

   Ember még nem beszélt így, mondják. Ember nem is beszélhet így. Akkor mégis miért nem győzte meg Krisztus a hitetlen világot? Az ember szívének keménysége miatt. (Egy teológiai anekdota szerint Isten létéről vitatkozik egy istenfélő és három hitetlen barátja. Azt mondják az ateista barátok: ha Isten létezik és mindenható, akkor álljon ki melletted, adjon most valami jelet. Hirtelen nagyot villámlik, megszólal egy mennyei hang: ennek az embernek igaza van. Amikor az ijedségtől magukhoz térnek, azt mondják az istentagadók: na, jó, elfogadjuk ezt a véleményt is, de akkor is mi győztünk: három a kettő ellen.)

   Csak nem tévesztett meg titeket? Valóban, az igazság megtéveszti hazugságukban a hazugságban élőket. Jézus megkérdőjelezi a bűn uraságát. Azt akarja, hogy elvétsük a hamis utat, és őt kövessük. Bárcsak engednénk, hogy Isten kegyelme „megtévesszen” minket!

A főpapok, írástudók azzal érvelnek, hogy a vezetők közül senki sem hitt. Nem biztos, hogy jó ez a hivatkozás. Nem biztos, hogy a vezetőknek van igaza. (Számos történelmi példa igazolja.) Istennek van igaza akkor is, ha mindenki más véleményen lenne. Krisztusnak, szeretetének, bocsánatának, jóságának van igaza, ha keresztre is feszítik őt. (Történet: egy tekintélyes, gazdag embert beperelt a szolgája, a bíró jól ismerte a beperelt gazdát, mégis – miután meghallgatta mindkettőjük vallomását - a szolgának adott igazat. A gazdag felháborodva kérdezte tőle: te egy úrra, vagy egy szolgára hallgatsz.  A bíró azt felelte: itt egyetlen úr van, az igazság, mi mindnyájan az ő szolgái vagyunk, és neki kell engedelmeskedjünk.)

   Az írástudók szerint a megtartatás útja a törvény. Ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott. Tudd, ismerd, alkalmazd, különböztesd meg a jót a rossztól, és élsz!

Két gond (bökkenő) van itt: a törvény értelmezése Isten privilégiuma. Mi a törvénnyel kapcsolatban gyakran esünk abba a hibába, hogy buzogányként a kezünkben forgatjuk, és másokra akarunk lesújtani vele. Holott mi is annak ítélete alatt vagyunk. A másik az, amivel Pál viaskodik nagyon sokat a Római levélben, ami Luther dilemmája is volt: hogy a törvényt nem tudjuk betölteni. A reformáció bibliai tétele így hangzik: kegyelemből, hit által.

   Nikodémus a törvényre hivatkozva javasolja: ne ítélkezzünk, amíg nem hallgattuk meg, azt sem tudjuk, hogy mit tett. Amit cselekszik, az nyilvánvalóan az érdekünk ellen van, de hátha a törvény szerint mégis neki van igaza. A törvény igazi tisztelete azt jelenti: azt is szeretem, amikor elítél. Amikor ellenem védi meg az igazságot. 

   Lelegyintik. Csak nem fogod pártját? Galileai vagy. Provinciából, a szórványból való. Pedig, tudjuk, Nikodémusnak igaza volt: nem önmagában, hanem abban, ahogy az Igazságra mutatott.

  Hazamennek, hallottuk. Jó dolog hazamenni. De hogyan megyünk? József testvérei szorongva mentek haza, a bölcsek más úton, a gazdag ifjú csalódottan, itt az írástudók hitetlenül. Menjünk Krisztussal haza, az ő békességével, az ő szeretetével, jó hírével, tőle kapott megbízatás lendületével, lelki örömmel, amit továbbadunk családunk, gyülekezetünk javára! Ámen.

 

Urunk, kegyelmes mennyei Atyánk, Krisztusban megváltó, Szentlélek által minket vigasztaló Istenünk, hálát adunk ezért az ünnepért, alkalomért, a gyülekezet közösségéért itt Nagysármáson is, a találkozásért, Igédnek most közöttünk is megszólaló örök üzenetéért. Köszönjük, hogy Szentlelked munkája nyomán mi is egészen személyesen hallhatjuk meg Krisztus szavát, féltő szeretettel felhangzó kiáltását: jöjjetek hozzám. Bocsásd meg, hogy annyi minden más leköti figyelmünket: gondok, aggodalmak, hitetlenség, ellenkezés. Te nyisd meg szívünket, hogy felismerjük Krisztusban az életet, az áldások forrását, és igaz hittel hozzá kapcsolódva mi is kegyelmed, szereteted eszközei legyünk: a családban, a gyülekezetben, a világban! Krisztus világosságának, szeretetének továbbtükrözői.

Őrizz meg minket bűneik mentegetésétől, okoskodástól, és taníts helyesen, hittel látni, Krisztusban felismerni és elfogadni megtartó akaratodat! Téged kérünk, vonj minket minden által közelebb magadhoz, mert lelkünk üressége egyedül csak Nálad elégíttetik meg, igazi békességünk egyedül Krisztusban lehet. Taníts figyelni, hallgatni szavadra és engedelmeskedni annak! És mindenekfelett: indíts engedelmeskedni Annak, akit értünk küldtél! Aki azért jött, hogy helyettünk, érettünk betöltse a törvényt, áldozatával eleget tegyen minden bűnünkért, nekünk szabadulást, teljes békességet szerezzen és üdvösséget ajándékozzon.

Könyörgünk a nagysármási református gyülekezetért, ebben a közösségben a békességért, egyetértésért, bölcsességért, minden meghasonlás, emberi félreértés legyőzéséért, hogy a te szereteted jusson diadalra. Cselekedd, hogy ez a gyülekezet most is a te Szentlelked vezetésének engedelmeskedve válassza meg új pásztorát, és mindnyájan a fő Pásztorra, Jézus Krisztusra figyeljenek, megértve azt, hogy más a vető, más az arató: a fontos az, hogy ki-ki a maga helyén az Úrnak szolgáljon.  

   Áldd meg ezt a gyülekezetet, tarts meg a küzdelmek, a kísértések, kihívások között, adj megújulást, megerősödést  az egymás iránti bizalomban és a Krisztusban való hitben, és add, hogy ne fogyatkozzék meg sem reménységében, sem létszámában! Könyörülj a betegeken, légy közel hozzájuk gyógyító kegyelmeddel, a gyászolóknak adj igazi vigasztalást, a megterhelteket, megfáradtakat hordozd atyai jóságodban… Mindnyájukat tölts el élő reménységgel, Lelked erejével!

Áldd meg egész anyaszentegyházunkat, erdélyi református egyházunkat, egyházmegyénket, gyülekezeteinket végtelen irgalmadból, Krisztus Jézus érdeméért kérünk. Ámen.

   

 

 

Péld 13, 15 – 25 (vas. du.)

 

15 A jóindulat kedvessé tesz, de a hűtlenek útja saját romlásukat okozza.

16 Minden eszes ember okosan cselekszik, de az esztelen bolondságot terjeszt. Péld 12,23 ; 15,2

17 A gonosz küldött romlásba dönt, de a megbízható követ gyógyulást szerez. Péld 25,13

18 Szegénység és gyalázat éri azt, aki megveti az intést, de tisztelik azt, aki megfogadja a feddést. Péld 12,1

19 A beteljesült kívánság jólesik az embernek, az ostobának pedig utálatos eltérni a rossztól.

20 Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz.

21 A vétkeseket üldözi a baj, az igazaknak pedig szép jutalmuk lesz.

22 A jó ember örökséget hagy még unokáinak is, a vétkes vagyona pedig az igazra vár. Jób 27,17 ; Péld 28,8 ; Préd 2,26

23 Sok eledelt terem a szegények szántóföldje, de van, akit tönkretesz a törvénytelenség.

24 Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti. Péld 19,18 ; 22,15 ; 23,13 ; 29,17

25 Az igaz jóllakásig ehet, de a bűnösök hasa éhen marad.

 

 

    Az eszesség, bölcsesség áldásairól hallunk. Tudjuk, ebben a földi világban nem mindig érvényesül ez a képlet. Mégis igaz. Mégis ez a megtartatás útja.

   A jóindulat kedvessé tesz… Igazából mindenkinek jóra, megértésre, biztatásra, szeretetre van szüksége (bár a gonosz igyekszik lelkünket eltorzítani, hogy eljussunk ezek tagadásáig).  Az ige azt üzeni: jóindulattal fordulj másokhoz, függetlenül attól, hogy mások hogyan viszonyulnak hozzád. Szoktuk mondani: manapság már a becsületnek sincs becsülete. De nincs más út számunkra – ha Krisztus nyomdokaiban akarunk maradni. Ez a mi megbízatásunk. Bárcsak természetünkké válna. Szíts szeretetet!

   Az eszes ember okosan cselekszik. Fölösleges szóismétlésnek tűnik. Pedig milyen sokszor belekeveredünk abba az ellentmondásba, hogy magunkat eszesnek tartva ostobán viselkedünk. Krisztus Urunk a fák példáját említi: jó fa jó gyümölcsöt terem. Ennyi. Ilyen magától értetődő kellene legyen. Az esztelen embert cselekedetei és annak következményei árulják el. Bolondságot terjeszt.

   Halljuk azt is, hogy küldetésünk van. Kérdés, hogy felelőtlen, gonosz vagy megbízható szolgák vagyunk. Magatartásunkkal életeket menthetünk vagy dönthetünk romba. Milyen értékeket képviselsz a családban, munkahelyen? Kinek a követe vagy?

   A példabeszédek könyvének szinte mindenik szakaszában hallunk az intésről, feddésről. Hát, nem kedves a szívünknek ez a tanítás! Pedig amíg nem vagyunk tökéletesek, intésre van szükségünk. Néha egy-egy gyermek által int meg az Isten. (Egy hadvezér látott egy gyereket, aki ágakat tördelt. Mit csinálsz? Készítem a kereszteket.)

    Aki elfogadja az intést, tisztelik azt. Ez ellentmond a mai közfelfogásnak, társadalmi gyakorlatnak (sok egyéb is a Bibliában) Nem veszítünk a tekintélyünkből, ha beismerjük: tévedtünk. Az ember mégis görcsösen tiszteli (és másokat is ere kényszerít) a magáról alkotott hamis, festett képet. Csupa rendes, jó szándékú egyén alkotja a gonosz emberiséget.  Az Ige intése szembesít magunkkal. Csak leleplezett, felismert bűneinkből gyógyulhatunk ki. A nem figyelmeztethető ember nagyon veszélyes lehet. (Lásd pl. Észak-Korea diktátorát!)

Témájában ide kapcsolódik a 24. vers: aki kíméli a botját. Ez ma politikailag inkorrekt tanításnak számít. Az uniós normák szerint ki kellene ollózni a Bibliából. Lehet, hogy gondunk van a szószerinti értelmezéssel. Nem erőszakosságra akar tanítani az ige (sok visszaélés van e téren). Aki szereti, az megfenyíti. Figyeljünk jól: a feltétel az, hogy szereti. Nem szeretetlen bántalmazásról, hanem szeretetből fakadó fenyítésről van szó. Az felelős, gyermeke javát szem előtt tartó szülői hozzáállásról. Fenyíteni = nevelni, fegyelmezni.

   Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz. Jó cél fele halad… Lehet, hogy olykor nehéz úton. A gonosz utak néha nagyon is simák. A bűnös nehezen hagyja el, adja fel azokat.

   Felelősségünk is egymás iránt: bölcsekké lenni.  Akire figyelünk, az alakít, az határoz meg. Akire nézel, ahhoz kezdesz hasonlítani. Nézvén a hitnek Fejedelmére. Kik befolyásolnak minket? Ha egy közösségbnem az Ige nem juthat érvényre, akkor az nagyon fontos vészjelzés.

   A vétkeseket üldözi a baj… Említettem, hogy ez sokszor nem így látszik. Ám a tanítás vonatkozhat belső bajra is: békétlenség, szeretet nélküli élet. Semmi sem sivárabb annál.

Az igazakra jutalom vár. Nem földi babérok (néha az is megadatik).

   Az örökségnek, amit kapunk és adunk, vajon van-e köze az örökkévalóhoz. Az Úr az én örökségem. A hit, a reménység öröksége. A vagyon nem tart meg. Szükségünk van anyagiakra, de annál többre is.

  Áldás követi az igazak munkáját. Ezt általában kizárólag materiálisan gondoljuk el.

Jóllakásig ehet. Újszövetség: a lelki kenyérből. Jó dolog jól lakni, de a legjobb, ha a lelkünk is eltelik: hálával, örömmel. Enélkül ehetünk akármennyit, éhségünket nem tudjuk leküzdeni.  Tartson jól az Isten! Ámen.

 

 

Lk 4, 32  (tanévkezdő istentisztelet)

Ők pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt.

Kedves Tanító nénik, Szülők, Nagyszülők, Gyerekek! Szeptember közepe nálunk az iskolakezdésről szól, az iskola a tanulásról, és ettől egy kicsit elszorul a szívünk. Miért kell tanulni? - kérdezzük. A kérdés jogos, de eléggé ésszerűtlenül hangzik. Nos, lássuk, gyerekek, ti miért tanultok? („Mert muszáj”, „hogy okosabb legyek”, „hogy később felhasználjam”, „hogy munkát kapjak”, stb.) Mindenik válasz – hiszen ti mondtátok – tartalmaz igazságot. Csakugyan… 

   Kicsit attól is függ, hogyan nézzük. Gondoljatok arra, hogy a tanulás lehetőség. Kiváltság. Tényleg hálásak lehettek, hogy szüleitek, tanítóitok mindent megtesznek, hogy ti tanulhassatok, értelmes, ügyes, talpraesett emberek legyetek. Vannak országok, ahol ez nem így van. A gyerekeknek nincsen lehetőségük iskolába járni. Milyen jó nekik? Ezt ne mondjátok, mert nagyon nehéz sorsuk van, és nagyon kemény jövő vár rájuk, hiszen írástudatlanként nem kapnak munkát, stb.

   Régebb nálunk is nehezebb volt tanulni. Nagyapám paniti származású volt, az ő édesapja fiatalon beteg lett, így neki már gyermekkorában dolgoznia kellett, a földet művelnie, nem jutott ideje az iskolára. Később egyedül (autodidakta módon) tanult meg írni, olvasni. Nagy tudásszomj volt benne, rengeteg könyvet vásárolt, és ahogy nagyobb (idősebb) lett, továbbképzőkre, gazdatanfolyamokra jelentkezett, megtanult méhészkedni, fákat nemesíteni … Ezek által igazából gazdag ember is lett, tudásával, ismereteivel másoknak is segíteni tudott.  

   A tanulás alkalmat ad arra, hogy megismerjük világunk titkait, hogy fejlődjünk, előbbre jussunk. Annyi izgalmas, érdekes dolog/jelenség van körülöttünk! A tudás kinyitja a távlatokat, hogy ne csak az orrunkig lássunk. Hogy megismerjük az okokat, összefüggéseket, és így képesek legyünk tájékozódni ebben a világban. Hogy hozzáértő, képzett, jó szakemberekként tudjunk majd dolgozni, alkotni. Istentől kapott megbízatás ez. Az Édenkertben Isten azt a parancsot adta az embernek: ismerd meg, őrizd és műveld a teremtett világot. Persze, sokfélék vagyunk, nem egyformák a képességeink, érdeklődésünk sem. De biztos, hogy mindenki megtalálhatja azt a területet a tanulásban, munkában, ami érdekli, ami leköti, ahol ki tud bontakozni a tehetsége. A tálentumokat azért kaptuk, hogy kamatoztassuk. Ti miben vagytok jók? 

   Magyarországon jártunk, és Széphalmon - ahol Kölcsey, a Himnusz szerzője élt - egy nagyon érdekes intézményt látogattunk meg: a magyar nyelv múzeumát. Ott az egyik teremben a nyelv megtanulásának a folyamatát mutatták be, és szemléltetésként ismertettek egy történetet, mely szerint egyszer régen az egyik király eléggé kegyetlen, embertelen kísérletet elvégzésére adott parancsot… Egy kisgyereket elvettek az édesanyjától, bezárták egy szobába, csak enni kapott, nem szólhatott hozzá senki. Talán 7 éves koráig tartották így szobafogságban, aztán kiengedték az emberek közé. A gyermek azonban már képtelen volt megtanulni beszélni, képtelen volt beilleszkedni a közösségbe, nemsokára meg is halt.

    A Bibliában sokat hallunk a tanulásról, tanításról. Jézus maga is tanított. Neki is tanítványai voltak. Ő nem matematikát, nem irodalmat, földrajzot adott elő – bár biztos, hogy ezeket is nagyon jól ismerte -, hanem „lelki tantárgyakat”. Ezek elsajátítására is nagy szükségünk van. Megtanulni, hogyan kell közösségben, szeretetben élni, egymást tisztelni, becsületesnek lenni, megbocsátani, kiállni az igazság mellett, hinni, reménykedni. Megismerni Isten országának a titkait, megérteni, hogy milyen drágák vagyunk Isten szemében, felismerni, hogy feladatokat bízott ránk. Tudatosítani és szívbeli bizalommal elfogadni a Krisztus ígéretét, hogy ő nekünk örök életet ajándékoz. Hát nem érdekes, lényeges dolgok mindezek? Akkor érdemes jó kedvvel tanulni.

   A következőben röviden arról lesz szó, hogy a felnőttek is tanulhatnak a gyerekektől. Isten sokszor a gyerekek által gondolkozat el minket (példa).           

Szerintetek mit tanulhatnak a felnőttek tőletek?

1)  A bennetek levő életkedv. Igaz, hogy hamar el is tudtok keseredni, de gyorsan el is párolog minden szomorúságotok, haragotok. Könnyen elfogadjátok az újat, mindenben élethelyzetben felfedeztek valami kalandot, izgalmas dolgot.  (Tordára utaztunk, akkor került az új városközpontba egy hatalmas trikolór. Kisebbik lányunk felkiáltott:  hú, hogy kinagyították ezt a zászlót!)

2) Kis dolgoknak is tudtok örülni. Szakértők szerint ez azért van, mert ti valóban átélitek a pillanatot. Nem az foglalkoztat állandóan, hogy mi történt a tegnap, vagy hogy mi fog történni holnap. Arra összepontosítotok, hogy mi történik veletek az adott pillanatban, itt és most. (Kissé feszülten készültünk valahova, amikor valamelyik gyermekünk kiszaladt a szobából: megfogott a pók egy legyet, nem fogja bántani?)
3) Könnyen tudtok nevetni. Mi, felnőttek úgy elfelejtettük az önfeledt nevetést. Pedig a tiszta szívből fakadó nevetés felszabadít, és másokat is jó kedvre hangol. Még az osztályban is jó hangulatot kelt a derűs, jó ízlésű nevetés, kacagás. És ingyen van. (Emlékszem, nagy volt a hangulat az egyik magyarórán, amikor újdonsült osztálytársunk, aki Székelyudvarhelyről érkezett, elszavalta József Attila egyik versét.)

4) Nem befolyásol annyira a külvilág véleménye. Különösen egy kisebb gyermeket nem zseníroz, ha sáros cipővel indul el az oviba, iskolába – a szülő tépi a haját. Ki figyeli, ki látja őket? Na, emiatt egy cseppet sem zavartatják magukat. Persze, vannak szabályok (egyre jobban megtanuljátok, ezt nevezzük viselkedésnek), de nem kellene mások elvárása gúzsba kössön.

5) Érzelmeiteket még őszintébben kifejezitek: lelkesedéseteket, elragadtatásotokat, csodálkozásotokat. Könnyebben sírtok is. A harag is könnyebben meglátszik rajtatok, vagy ha valami nem tetszik nektek. A duzzogás. A hiszti. Ezek az utóbbiak nem éppen pozitív dolgok, de nem fojtjátok magatokba, még nem hordotok pókerarcot.

   Talán ezért mondja Jézus: legyetek olyanok, mint a kisgyermekek. Ámen.

 

Urunk, Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk Jézus Krisztus által,

köszönjük ezt az alkalmat, hogy az új tanév kezdetén együtt lehetünk – gyerekek, szülők, tanítók - , egymást biztatva, erősítve és te áldásodat kérve. Valóban, add, hogy hálásak legyünk mindenért, amit kaptunk tőled: életünkért, a szülők gondoskodásáért, és a tanulás lehetőségéért, a tanítók odaadó nevelő munkájáért. Köszönjük, hogy a tanulás által megismerhetjük teremtett világod titkait, csodáit, rejtélyeit, törvényeit, és alkalmassá válunk arra, hogy hozzáértő, építő, másokon is segítő munkát végezzünk különböző szakmákban, hivatásokban. 

   És köszönjük, hogy ismerhetjük a Krisztus tanítását, aki a helyes útra, az igazságra és az életre oktat, vezet minket. Az ő szent igéjéből ismerhetjük meg igazán önmagunkat is, és tanulhatjuk meg a megbocsátást, az egymás iránti tiszteletet, szeretetet, azt, hogy érdes jónak lenni. Egyedül rá figyelve nyerhetjük meg az igazi békességet, és fogadhatjuk szívünkbe az üdvösség ajándékát.

Tégy minket Krisztus hűséges, szorgalmas tanítványaivá!

   Téged kérünk, mennyei Atyánk, formálj minket engedelmes gyermekeiddé, áldd meg a tanulókat, és tanítóinkat, szülőket, barátokat! Tégy minket példákká mások számára! Add áldásodat nekünk, hogy mi is szolgálhassunk másoknak! Ámen.     

 

 

Jn  9, 1-12  (vas. de.)

 

1 Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert.

2 Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? 2Móz 20,5

3 Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.

4 Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Jn 11,9

5 Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.

6 Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire,

7 majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. 2Kir 5,10 ; Lk 13,4

8 A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?

9 Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az.

10 Erre ezt kérdezték tőle: Akkor hogyan nyílt meg a szemed?

11 Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok.

12 Megkérdezték tőle: Hol van az az ember? Nem tudom – felelte.

 

     Jézus továbbmegy - ő megy el értünk a legmesszebbre -, és meglát egy születése óta vak férfit. Isten és ember találkozásának az alaphelyzete ez. Az, akinek tekintete mindent átfog, aki a világosság és élet forrása, meglátja a teremtőjét észrevenni képtelen, az önmagában („természete szerint”) elveszett, vak embert. Lelki vakságunkban nem látjuk, hogy Isten néz: megindulva nyomorúságunkon, szeretettel, irgalommal. Pedig ez a mi nagy esélyünk. Ez a kegyelem. Bűnben fogantattunk és születtünk, de Isten könyörült rajtunk. 

   A tanítványok egy súlyos kérdést fogalmaznak meg – talán a vak ember hallótávolságán kívül, úgymond összesúgva a háta mögött-: ki vétkezett? Ha baj van, akkor annak okozója és okozata is kell legyen. Ez a mi logikánk. Bűn és bűnhődés. Rettenetes, nyomasztó dilemma a kérdezők számára, de még inkább az érintettek lelkében. Nemrégiben beszéltem valakivel, akinek családjában nehéz gondok jelentkeztek, a beszélgetés egy pontjánál azt mondta elcsukló hangon: úgy érzem, azért történt mindez velem, mert elhagytam a vallásomat. Hát nem keressük folyton a bűnbakokat, a Jónásokat, az Ákánokat?! És szívszorongva gondolunk arra: talán mi vagyunk azok.

Hány szülő vívódik ezzel a kérdéssel, ha betegen születik vagy beteg lesz a gyermeke.  Kikerülhetetlen a kérdés: miért. És kikerülhetetlenül beindul az önvád belső, gyötrelmes folyamata. Mit vétettem, milyen titkos bűnt követhettem el?

   A Jézus válasza felszabadító.  Az evangélium nem okos magyarázatot, hanem jó hírt jelent. Nem ő vétkezett, nem is a szülei. Milyen jó ezt hallani! Hatalmas terhek hullnak le a szívekről. Fellélegzik a világ. Jézus Krisztus, az igaz Bíró, Isten szent Fia mondja ezt, Aki magára vette, elhordozta a bűn minden átkát. Nem kell reménytelenül a vétkeink súlya alatt roskadoznunk.  Jézus kijelentése figyelmünket a bűn gyanúsítgatva keresett elkövetőiről a megmentőre irányítja. A kiszemelt vádlottakról arra, aki a felmentést adja. Ne azt kérdezd, hogy mi okból, hanem azt, hogy mi célból!

   Hogy nyilvánvalók legyenek rajta Isten cselekedetei. Milyen csodálatosan hangzik! Nyomorúságainkon felragyog az Isten dicsősége. Bűneinken az ő bocsánata. Ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem (Róm 5,20). Ez Isten végső terve: kegyelmének kiáradása. Hogy bukásunkban felemeljen, tévelygésünkben megkeressen, tisztátalanságunkban megtisztítson, szomorúságunkban megvigasztaljon, betegségeinkben meggyógyítson.

    Ennek hirdetése, megélése a feladatunk. Értitek? Isten cselekedetei általunk is nyilvánvalókká akarnak lenni. Azért van síró, hogy vigasztald, /és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed. /Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött, /hogy oltalmat leljen karod között. (Bódás János: Ki van jelölve a helyed)     Mi sokszor szereptévesztésben vagyunk: Isten büntető hatalmát szeretnénk gyakorolni. Egyik kántortanítóról mondták, hogy e szavak kíséretében fenyítette a rendetlenkedő gyermekeket: „büntessen meg Isten az én kezem által.” Pedig alapvetően más a mi küldetésünk. Hogy áldást örököljünk és adjunk tovább. Hogy hirdessük Isten jókedvének, irgalmának esztendejét.

   Amíg nappal van. Mert eljön az éjszaka. Megszabott idők ezek. Van valami mozgósító hangsúly ezekben a kijelentésekben. Pál apostol is írja: a jót addig kell tenni, amíg időnk van (Gal 6,10). Amíg tart a ma. Földi életünk korlátok közé helyezett. Nem véletlenül kéri a zsoltáros Istentől: taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Istenre figyelő bölcsességre van szükségünk.

    Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.  Nyelvtanilag egy nagyon egyszerű mondat. Teológiai tartalmában kimeríthetetlenül gazdag. Valaki azt mondta: a fizikusok a fényről, erről a legismertebb, legfontosabb jelenségről tudnak a legkevesebbet. Látjuk, használjuk, leírjuk, de szinte fogalmunk sincs mibenlétéről. Így haladja meg Krisztus áldozata, dicsősége minden elképzelésünket.

Jézus saját szolgálatával kapcsolatban is utal az idői határosságra. Komoly figyelmeztetés ez. Amíg a világban vagyok: Jézus földi küldetése egy időszakra szorítkozott. Az, amiről János ír, hogy szemeinkkel láttuk, kezeinkkel illettük, ez a speciális kegyelmi idő három évre szabott volt. Mi most a hitbeli látás korszakában élünk. Ez az általános kegyelmi idő sem tart örökké. Ma, ha az ő szavát halljátok…

   Jézus a világosság, abszolút értelemben: a testi és a lelki is. Ő mind testünket, mind lelkünket megváltotta.

   Egy furcsa gyógymódot mutat be az evangélium: Jézus a földre köpött, nyálával sarat készített. Olyan hétköznapinak tűnik. A csodák így történnek. Ha a teremtő közli magát a teremtett világgal, gyógyító erő fakad abból. A nyál – mondják a tudósok – rengeteg információt hordoz, benne van egész DNS-ünk. Jézus önmagából, mennyei programjából, küldetéséből adott át nekünk. Ezáltal minket – földieket – a mennyeihez kapcsolt.

    Menj, mosakodj meg a Siloám tavában! Megint egy „miért?”. Vannak dolgok, amik nem egyeznek a mi logikánkkal. Mi haszna lehet? Uram, hiszen te gyógyítasz meg.  Miért küldesz a „küldött vízhez” (Siloám neve). Talán tudatosítani akarja Jézus a meggyógyultban: küldött vagy, küldetésed van. Nem magadért voltál vak, és nem magadért látsz. Nyomorúságod és szabadulásod is túlmutat rajtad. 

   Visszajött és látott. Egy szó, műfajilag egy ige… és mennyi mindent kifejez! Milyen élmény lehetett, ahogy a sötétségből előderengtek, majd élesen kirajzolódtak a színek, formák! Ahogy ott táncolt körülötte fények játékával a színes világ. A testi gyógyulás a lelkit indítja be. Érdekes.

   A szomszédok látják, hogy lát. Hogy visszanéz rájuk. Találkozik a tekintetük. Eddig ujjal lehetett mutogatni rá, fejet csóválni. Most szembenéz velük. Milyen nagy áldás, hogy szembenézhetünk egymással, és mennyire nem értékeljük. Vagy visszaélünk vele. Mi van a tekintetünkben? Hogyan nézünk egymásra: tiszta szemmel, jó szándékkal? Szemünk a lélek tükre.

   Nem ő az, mondják egyesek. Nem hisznek a szemüknek. A „beskatulyázás”, az „elkönyvelés” hatalma ez. Iszonyatos nehezék lehet valakinek az életén. A címkék: a hazug, a tolvaj, a részeges, a semmirevaló. És nem lesz ereje kitörni a ráosztott szerepből. Megnyomorítjuk egymást. A külső fölött ítéletet mondva, nem hagyjuk megerősödni a belső embert. Csak hasonlít hozzá. Nem lehet ő. Ő vak, és annak is kell maradnia.

   Emberünk tisztán lát, tisztán gondolkodik, tisztán beszél: én vagyok. Ki kell mondani a szót, az örömet, a szabadulást. Hogyan nyílt meg a szemed? Egy újabb, kíváncsiskodó kérdés.  És a meggyógyult egyszerűen mondja el: nem színezi ki, nem beszél az érzelmeiről, megrendüléséről. Ez bizonyságtétel, nem róla szól, hanem Arról, aki a csodát tette. Ő csupán hirdeti – most látásával is – annak hatalmas dolgait. Azt mondta, és elmentem. Alávettem magam hatalmának, szeretetének, átengedtem magam gyógyító irgalmának, békességének.Nem volt veszítenivalója. Nekünk van? A csoda engedelmességet feltételez.

   Még egy kérdés. Hol van az az ember? Tudjuk, a párbeszéd – Jézus és a meggyógyult között - később folytatódik. De itt még nem ismeri a gyógyítóját. Nem tudja, csak sejti, hogy kicsoda. Hogy olyan ember, aki „minden teremtménynél hatalmasabb, azaz egyszersmind valóságos Isten is”. Most még nem tudom, lelki szemem még nem nyílt meg. De látni akarom őt. Testi gyógyulásaink, minden áldás mellett adja meg nekünk a legnagyszerűbbet: az Isten szent Fiának, megváltó Urunknak, Üdvözítőnknek a látását! Ámen.

 

 

Urunk, teremtő mennyei Atyánk, megváltó, megszentelő Istenünk Jézus Krisztus által a Szentlélek közösségében, áldunk, magasztalunk Téged ezen a mai ünnepnapon, és dicsérjük szent nevedet kegyelmedért, jóságodért, gondviselésedért. Köszönjük, hogy szereteted úgy vesz körül minket, mint a fénylő nap. Olyan jó ezt nekünk megtapasztalni külső és belső életünkben, örömökben és gondok között, egészségben és betegségben, bővelkedésben, de a szükségek között is, és jó teljes bizalommal hozzád fordulni! Köszönjük, hogy Krisztus irántunk való szeretetében a legmesszebbre elment, egészen a mi bűneinkig, egészem a Golgota keresztjéig. Szentlelked által nyitogasd a mi vak szemeinket, hogy Benne meglássuk világosságodat, gyógyító hatalmadat, üdvözítő akaratodat! Bennünk is sokszor súlyos, nyugtalanító kérdések ébrednek: miért történt meg az vagy az az életünkben, miért vannak nehézségek, miért nem úgy sikerült, ahogy akartuk. És ezekkel vívódva, sokszor jutunk az önvád ördögi körébe: vajon mit tettem rosszul. Olyan felszabadító volt hallani: nehézségeinkben a te szabadításodat akarod megmutatni, bűneinkben a te bocsánatodat, erőtlenségeinkben a te erődet. Fel akarod ragyogtatni rajtuk a te dicsőségedet. Hogy nyilvánvaló legyen rajtunk a te kegyelmed, megtartó irgalmasságod. Add, hogy ennek részesei és hirdetőivé váljunk: családban, közösségben! És segíts, hogy komolyan vegyük a számunkra rendelt időt, hogy lelkiismeretesen, odaadással végezzük a ránk bízott munkát:

legyünk Krisztus gyógyító szeretetének tanúi, hiszen ez a mi küldetésünk, ez a mi életünk legfőbb célja, beteljesedése. Add, hogy hit által egyre világosabban lássuk Megváltónk munkáját életünkben, és egyre hűségesebben engedelmeskedjünk neki: békességének, jóságának eszközeiként!

   Könyörülj, mennyei Atyánk, gyülekezetünkön! Kegyelmedbe ajánljuk betegeinket, légy közel hozzájuk megerősítő, gyógyító hatalmaddal, imádkozunk a gyászolókért, szomorkodókért, adj nekik élő reménységet, lelki békességet, légy minden bajban, nehézség közt élő testvérünkkel: légy támaszuk, megtartójuk. Fohászkodunk azokért, akik messziről érkeztek ide közénk, áldd meg életüket, családjukat, munkájukat, imádkozunk azokért, akik távol vannak a családi közösségtől, óvd, őrizd őket kegyelmeddel a magad és szeretteik számára.

  Áldd a reformáció heteit gyülekezetünkben, találkozásainkat, istentiszteleteinket! Adj megújulást, hitben való felbuzdulást, reménységben, szeretetben való gazdagodást! Ámen.

 

 

Péld 17, 1-17 (vas.du.)

 

1 Jobb egy darab száraz kenyér ott, ahol békesség lakik, mint ha zsíros falatokkal van tele a ház, de veszekednek benne. Péld 15,17

2 Az eszes szolga föléje kerül a haszontalan fiúnak, és a testvérekkel együtt osztozik az örökségben.

3 Az ezüsthöz tégely kell, az aranyhoz olvasztókemence, de a szívek vizsgálója az Úr. Zsolt 7,10 ; Péld 11,20 ; Jer 17,10 ; Jel 2,23

4 A gonosztevő az álnok ajakra figyel, a hazug a gonosz nyelvre ügyel.

5 Aki gúnyolja a szegényt, Alkotóját gyalázza, és aki a veszedelemnek örül, nem marad büntetlen. Péld 14,31 ; 24,17-18 ; Abd 12.15

6 Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák.

7 Nem illik a bolondhoz a választékos beszéd, de az előkelőhöz sem a hazug beszéd.

8 Drágakőnek véli ajándékát, aki adja, amellyel célt ér, bárhova forduljon is vele.

9 Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától. Péld 19,11

10 Jobban megrendíti a dorgálás az értelmes embert, mint száz botütés az ostobát. Zsolt 141,5

11 Csak pártütésre törekszik a rossz ember, de kegyetlen követet küldenek ellene.

12 Inkább a fiát vesztett medvével találkozzék az ember, mint egy ostobával, amikor megzavarodik.

13 Aki rosszal fizet a jóért, annak a házából nem távozik el a baj.

14 A viszály kezdete olyan, mint amikor megindul az árvíz, azért tartsd távol magad a perpatvartól, mielőtt kitör. Péld 20,3

15 Aki igaznak mondja a bűnöst, és aki bűnösnek mondja az igazat: mindkettőjüket egyaránt utálja az Úr. Ézs 5,23

16 Mire jó a pénz az ostoba kezében? Vehet-e bölcsességet, akinek nincs esze?

17 Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik. Péld 18,24 ; Lk 10,36-37

 

 

     Mély bölcsességeket, józanságra, értelmes életvezetésre intő tanácsokat tartalmaz a Példabeszédek könyve. Többször elmondtuk: nemcsak emberi tapasztalaton alapszik, de Isten Lelkének a világosságát is felfedezhetjük bennük. Az igazi bölcsesség Istentől van, nem lehet pénzen megszerezni.

   Gyakran idézzük igeszakaszunk első versét, és mennyire igaz: jobb egy darab száraz kenyér, de mai világunk életfilozófiája másról szól: minden áron a gazdagság, ha békességedet kell is feladnod érte. Minél többet szerezni, ha a családi közösség rovására megy is. Ilyen lett a világ, mondjuk, de sok minden a mi döntésünktől is függ. Legyünk hálásak szeretteinkért, törekedjünk a békességre: az a legfőbb érték.

   Az ezüsthöz tégely kell… Megint egy mély meglátásról tanúskodó tanítás. A tűz próbálja meg a nemesfémeket, szívünket, belső emberünket Isten ismeri.

A jó szív a jó felé hajlik, a gonosz a hamisság felé. Bent, a lelkünkben dől el, hogy ki befolyásol minket, hogy kinek engedelmeskedünk.

   És egy komoly figyelmeztetés: aki a szegényt gúnyolja, vagy a beteget, az Alkotóját gyalázza. Minden ember Isten képét hordozza, ez mindnyájunk méltósága. Pénzalapú világunkban különösen hajlamosak vagyunk a külsők alapján ítélni. A szegény ember – értéktelen(ebb) ember. Pedig – hallottuk a tegnap – igazi értékünket az Istennel való kapcsolatunk adja.

   A 6. vers úgy helyére teszi társadalmi szemléletünket: az öregek koronája az unokák. De fordítva is: a gyermekek ékessége a szülők. Kölcsönös megbecsülésről van szó, bizalomról. Ahol ez hiányzik, ott nagy baj van. Ahol nem értékelik egymást a nemzedékek…

     Az együttélés aranyszabályát fogalmazza meg a szentíró – a Hegyi beszéd stílusában-: aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre. A megbocsátás krisztusi törvényénél vagyunk. Milyen indulat munkál bennünk? A szeretetre törekszünk, vagy az állandó harcra? Békességet akarunk, vagy háborút. Az ige azt sugallja: ez legtöbbször rajtunk múlik. Ha állandóan felhánytorgatjuk a mások tévedését (általában megfeledkezve a magunkéról), akkor abból csak beteges kapcsolat alakulhat ki. Ebben a légkörben nem tud bizalom születni, szeretet kibontakozni. A tévedésre, vétekre legjobb gyógyszer a bocsánat.

   A következő vers azt fejti ki – szinte ellentmondásként hangzik -, hogy szükségünk van dorgálásra. A szeretet egyik eszköze az. A megbocsátás nem szőnyeg alá seprése a dolgoknak. Szembenézés a bűnnel, leszámolás azzal, és közös továbblépés. Ha valakit becsap a barátja, akkor a megbocsátás nem azt jelenti, hogy úgy tesznek, mintha semmi nem történt volna. Ha igazi – bár most a bűn miatt próbára tett barátságról van szó -, akkor kell legyen bátorság és őszinteség a felekben, hogy beszéljenek róla, hogy a sértett fél a szeretet feltétele alatt elmondja fájdalmát, a mások belássa, hogy milyen következményei voltak tettének, és – ezzel a sebet mintegy bekötözve - közösen tovább lehet lépni a gyógyulás útján.

   A Példabeszédek könyvének negatív szereplője az ostoba ember, aki álnokul szól, pártütésre törekszik, mindig rosszban sántikál, és szertelen harag munkál benne. Jobb a bocsait kereső medvével találkozni – aktuális kép számunkra-, mint ilyen emberrel. Őrizkedni kell tőle. Akár az árvíztől.

   Aki rosszal fizet jóért, annak házából nem távozik a baj. A rossz lelkű ember rossz lelki légkörben él, rossz hangulatot kelt maga körül - maga a baj forrása. Nem külső bajokról van itt szó (betegség, anyagi gondok), hanem elsősorban lelkiekről.

   A hamisan ítélkező embert utálja az Úr. Aki igaznak mondja a bűnöst, saját érdekében.

  A  17. vers üzenete valóban sokatmondó. Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik. Krisztusra gondolunk, aki nyomorúságunkban, elveszetsségünkben – testét és vérét adva - testvérünkké lett, megváltva minket. Ámen.

 

 

 

Jn 12, 20-32 (vas. de.)

 

20 Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.

21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni.

22 Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.

23 Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.

24 Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Róm 14,9

25 Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Mt 10,39 ; 16,25

26 Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

27 Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Zsid 5,7

28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.

29 A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: Angyal beszélt vele.

30 Jézus megszólalt: Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.

31 Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme.

32 Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Jn 3,14

 

    Megváltó Urunk küldetése egyetemes, az egész világra kiterjed. Úgy szerette Isten e világot…  az evangélium univerzális érvényű. Isten kegyelme mindent átölel. Bár Jézus nem tartozott azok közé, akik „külföldet járják”, nem vett részt nemzetközi konferenciákon, földi szolgálata során többször találkozott „idegenekkel”: gondoljunk az Egyiptomba történt menekülésre, a gadarai megszállottra, a szíro-főniciai ill. a samáriai asszonyra, a pogány századosra, aztán a római katonákra, Pilátusra.

Igénkben görögökről hallunk. Mondatjuk: jelképes szerep az övék.  Az akkori kornak a tudományos, filozófiai, művészeti gondolkodását képviselik. A görög kultúra mind a mai napig érezteti hatását.

   Néhány görög feljön tehát a zsidók ünnepére… hogy imádják az Istent. Ősi igény, lelki szükség, vágy ez az emberben: imádni Istent (gör. proszküneó = hódolni Isten előtt), ezzel bekapcsolódni az ő világába. Felülemelkedni a mindennapok gondjain, rutinján. Mintha kiveszett volna belőlünk ez a belső indíttatás. Még gyakorló keresztyének közül is kevesen válaszolnák ezt: azért megyek templomba, hogy imádjam az Istent. Mintha nem illene a mai emberhez a hódolat, az alázat. Nem ismerünk el tekintélyeket magunk fölött. Persze, Isten imádása is lehet csupán külsőség, miközben a szívben gonosz indulatok uralkodnak.

   Ezeknek a Mózes-szimpatizáns görögöknek a szívében azonban őszinte sóvárgás van. Bizonyára az ünnepen az emberektől hallanak Jézusról – mindenki róla beszél? -, ezért odamennek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából volt (úgy tűnik, a tizenkettő körében ő a „külügyis”, a szóvivő, v.ö. a szerecsen komornyik története). Nyílt természetű ember lehetett, aki lelki élményeit szívesen és hitelesen tudta megosztani másokkal (Jn 1, 45). 

    Nagy tisztelet van a zarándokok kérésében, uramnak szólítják Fülöpöt: szokatlan fenomén, fordulat ez az evangélium szóhasználatában. Talán arra gondolnak, hogy aki Jézussal jár, az hordoz valamit az ő isteni erejéből, természetéből. És jól gondolják: baj, ha semmi sem látszik. Nem leszünk szuper emberek, de Jézus világosan beszél arról, hogy tőle nyert világosságunknak fénylenie kell az emberek előtt, hogy felismerhetők kell legyünk a megélt szeretetről. Mindez nem a mi érdemünk, megbízatásunk nem rólunk, hanem a megbízóról szól.

   Látni akarjuk Jézust! Nagyon határozottan hangzik a kérés. Feltett szándékunk, célunk meglátni, megismerni őt. Nagyon mélyről fakadó óhaj, akarás fejeződik ki ebben. Betegágyon, veszteségben, próbák között szólal meg a legőszintébben, a legforróbban a mi lelkünkben is: Uram, csak egy pillanatra mutasd magad, tapasztalható közelségedet. Ismerjük az ének sorait: nem láthat bár e földi szem, Jézus, tied vagyok. Urunk tanítja: „Boldogok, akik nem látnak, és hisznek”.

   A hit korszakában élünk. Nem a testi észlelés, tapasztalás adatik meg nekünk (ami félre is vezethet), hanem a lelki látás, találkozás, közösség. Ez a hit csak személyes lehet. Senki más nem hihet helyettem (érckígyó története: aki felnézett rá, János evangéliuma: aki hisz őbenne).  Valaki azt mondta: ha Jézussal valahol ezen a világon találkozni lehetne, mindent feláldoznék, mindent félre tennék, csakhogy eljussak oda. Én is csatlakoznék hozzá. De gondolkozzunk el kissé: vajon valóban félre teszek-e mindent? Ma az én Uram Igéje és Szentlelke által keres engem. Megveszem-e áron is az alkalmakat? Odaszentelem időmet, figyelmemet? (Olyan jó volt a tegnap átélni: megéri félretenni minden elfoglaltságot, lelkünknek is megadni a magáét.)

   A világ, környezetünk, családunk (talán kimondatlanul) rajtunk is számon kéri, tőlünk is követeli: mutasd meg Jézust. Nemcsak tanításokat, nemcsak bibliai idézeteket, nemcsak a leplet, hanem őt magát, élő szeretetét, jelenlétét. Mit tudunk mondani, adni, kire mutatunk?   

   Fülöp nem egyedül oldja meg a felkérést. Szól Andrásnak, együtt mennek Jézushoz.  Ez a kis mozzanat megint a közösség, az együttmunkálkodás áldásait hangsúlyozza. Jézus válaszol. Látszólag másról kezd el beszélni, pedig a lényegre mutat rá: eljött az óra. Eljött az áldozás, a feláldoztatás ideje. Amikor görögökért és másokért életét adja az Ember Fia. Ez az óra értünk is eljött. Örök történet, történés.

    Mély értelmű kifejezés: megdicsőül (gör. doxaszte). Részesül Isten dicsőségében. Nyilvánvalóvá teszi Isten kegyelmének, szeretetének tündöklő igazságát. Aki Isten ügyét szolgálja, az Isten dicsőségét hordozza, és akármi is történjen vele, Isten dicsőségében részesül. Nagy igazság ez, amit be kell építenünk gondolkodásunkba.

  A jól ismert hasonlat hangzik el a földbe esett gabonamagról. Hát nem törvényszerű, hogy ha földbe esik, akkor a régi meghal, hogy új legyen belőle? Isten törvényei efele vonzanak, de mi képesek vagyunk „törvénytelenül” cselekedni. Felülírva Isten akaratát. Saját – rosszul értelmezett - érdekünket követve. Önzésünkben a gyümölcstelenséget választva.  

   De ha meghal, sokszoros termést hoz. Az áldozatnak áldása, hozadéka, termése van. Az emberinek is, mennyivel inkább az Isten Fia áldozatának!

   Azt hiszem a 25. vers az, amit igazán a görögöknek (és nekünk) címzett Jézus.

Engem kerestek. Éhség, hiány van a lelketekben. De meg kell tudnotok, hogy aki szereti az életét, aki magáért él, aki csak valami plusz élményt hajhász, az nem feg velem találkozni, mégha szemtől szembe lát is engem, ha hallja is szavamat. Ilyen radikális a Jézus tanítása. Aki gyűlöli az életét, az örök életre tartja meg. Mekkora ellentmondás! Jézus az önzés feladásáról beszél, arról, hogy szenteljük az életünket neki. Ez az örök élet feltétele. Csak az az enyém, amit Isten ad, amit tőle – hívő szívvel – elfogadok. Amit kierőszakolok, az csak ideiglenes. Amit Isten nélkül értem el, az elveszettnek tekintendő. A magunk megtagadása konkrétan a Krisztus követését jelenti: benne találni meg igazi identitásomat. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

   Gyönyörű mondat: aki nekem szolgál, az engem követ, és aki engem követ, azt megbecsüli az Atya. A mindenható Isten! A bűnös embert. Jó tudnunk ezt. Szükségünk van elismerésre, megbecsülésre. Még egy gyermektől kapott dicséret is jól esik, lelkesít. Mennyire vadásszuk az emberek megbecsülését (mindenkinek fontos, szinte élet-halál kérdése). Legnagyobb lelki fájdalom, ha azt tapasztaljuk: senki nem értékel, nem szeret. A legnagyobb elégtétel: nem hiába munkálkodom. Van, aki örül annak, amit adni tudok. Aki a Krisztusé, az soha nem felejtheti el: Isten mindn érdemén túl megbecsüli őt.

  Most megrendült az én lelkem. Nagyon őszintén beszél Jézus a követés nehézségeiről is. Engem kerestek? Lássátok meg bennem az ember Fiát, aki megrendül lelkében, hogy hasonló helyzetben magatok mellett tudhassátok őt. Belső vívódások között se legyen kétséges számotokra: az a küldetésetek, hogy Isten megdicsőítse nevét bennetek. Ti Istent imádni jöttetek: ő pedig bennetek akar megdicsőülni. Ez a legszebb szolgálat.

   Mennyei hang hallatszik. Látják Jézust, hallják az Atya szózatát. Rendkívüli idők. A megváltás eseményhorizontján: menny és föld készül a nagy eseményre. Milyen kegyelem, hogy részesei, tanúi lehettek ennek! De hit nélkül csak a csodálkozás lesz belőle, esetleg okoskodás, vita: mennydörgés volt, vagy egy angyal. Tiértetek történt, mondja Jézus. Hitetek erősödésére. Nem az a kérdés: hogyan, hanem az: miért. Értetek, értünk.

Most megy végbe az ítélet… a megdicsőítésben. Minden jó tett ítélet a gonosz fölött. Minden áldás ítélet az átok fölött. Az önmagát áldozó igazság, szeretet ítélet a bűn, a gyűlölet urasága fölött. 

   Ha felemeltem, magamhoz vonzok mindent. Engedjük, hogy Krisztus – aki önmagát adta értünk – minket is magához vonzzon, eltöltve minket szeretetének, békességének áldásával, az üdvösség reménységével! Ámen.

 

Urunk, kegyelmes Istenünk, hálát adunk ezért az alkalomért, a gyülekezet közösségéért, a találkozásért, Igédnek most közöttünk is megszólaló örök üzenetéért. Hálát adunk, hogy ismerhetünk és dicsérhetünk téged. Tudjuk, hogy erre nekünk van szükségünk.

Felismerjük mi is magunkban azt a mély vágyat, sóvárgást, amiről az igében hallottunk: Jézust látni, megérezni megvigasztaló, békességet nyújtó közelségét. Te nyisd meg szívünket, lelki szemeinket arra, hogy meglássuk Krisztust, benne megtartó akaratodat. Boldog ember az, aki hit által felfedezi Benne a Hozzád vezető utat, a megtartó igazságot és életet.  Téged kérünk, vonj minket minden által közelebb magadhoz, mert lelkünk üressége egyedül csak Nálad elégíttetik meg, igazi békességünk egyedül Krisztusban lehet!

Taníts úgy élnünk, engedelmeskednünk, hogy hordozói legyünk dicsőségednek! Adj erőt a szolgálathoz, az áldozathozatalhoz is! Köszönjük, hogy ebben is előttünk jár a mi Urunk, aki önmagát adta, hogy halála az életet hozza el számunkra. Olyan csodálatos volt azt hallani, hogy ha Krisztust követjük, akkor Te megbecsülsz minket, akkor azt mondod: jól van, hű szolgám. Tudjuk, ez nem a mi érdemünkért van, hanem Krisztus érdeméért.

Áldd meg gyülekezetünket, tarts meg minket külső és belső harcaink között, adj nekünk megújulást, megerősödést  az egymás iránti bizalomban, Krisztusban való hitben! Könyörülj a betegeken, gyászolókon, megterhelteken, megfáradtakon, töltsd el őket reménységgel, Lelked erejével! Imádkozunk a távol levőkért, te vezess mindnyájunkat a Krisztus útján, békességben, megtartatásunkra.

Áldd meg egész anyaszentegyházunkat, azon belül református egyházunkat, erdélyi reformátusságunkat, testvérgyülekezeteinket! Adj áldott, építő találkozásokat nekünk az elkövetkező napokban, hetekben, végtelen irgalmadból, Krisztus Jézusért! Ámen.