Kereső
Dátum / Névnapok
Napi ige

„Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá.” (1Kor 1,30)

 

 

Vasárnapi prédikációk (6)

Jn 13, 31-35 (vas.de.)/ Lekció: Jn 13, 21-30

 

31 Amikor Júdás kiment, így szólt Jézus: Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne;

32 ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt.

33 Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom.

34 Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! 3Móz 19,18 ; 1Jn 2,8

35 Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.

 

    A bibliaolvasó kalauz mai napra kijelölt igeszakasza tkp. a lekcióban hallott rész, ahol Jézus az ő elárultatásáról beszél. Az úrvacsora szereztetési igéje is ezzel kezdődik: azon az éjszakán, amelyen elárulták. Ez a téma visszavisz minket a bűnesetig (ahol az ember az Istennel való, mély bizalomra épülő kapcsolatát árulta el). A történelem árulások sorozata. A mi történelmünk is bővelkedik ilyen szomorú mozzanatokban. Nemrég volt október 6-a, az aradi vértanúk emléknapja.  Schweidel József honvéd tábornok mondta állítólag kivégzése előtt:  „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár.” Kölcsey írja a Himnusz egyik sorában: „Hányszor támadt tenfiad, szép hazám, kebledre?” De nyilván nekünk most az ige fényében elsősorban a mindennapok személyes tagadásaira kell gondolnunk, hitünk és lelki értékeink pillanatnyi érdekek miatti hűtlen feladására, felbomló családi, baráti kapcsolatokra, szakadásokra, pártoskodásra a gyülekezetekben, testvéreink elleni rosszindulatú támadásokra, mindarra, amit egymás háta mögött mondunk, teszünk.

   Jézus megrendül lelkében. Mennyire emberi, mennyire isteni egyben: megrendülni a gonoszság láttán, nemcsak annak – mindenkire kiható - negatív következményei, hanem az elkövető(k) sorsa miatt is. Megrendülni az emberért, aki saját bűnei szövevényébe került. Jézus gyászolja az árulót, a bűnöst. A gyilkost, aki magában is megöl valamit a másikra támadva: saját lelkét, emberségét, üdvösségét.

   Közületek egy elárul engem. A bűn nem ismer határokat… Elárulja, megöli az ártatlant, a barátot, a jótevőt, a szentet, magát a testté lett Istent is. A kegyelem nem ismer határokat: meg akarja tartani a tékozlót, a hamisságban élőt, az elvetemültet: a határtalan gonoszságot véghezvivő embert is.

    Miért hozza szóba Jézus ezt az ügyet? Aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik! Jézus azért szól, mert ő az igazság: a tökéletes, átlátszó igazság. Benne nincs árnyéka a bűnnek, kétszínűségnek. Nem ítélkezik: a benne levő igazság szólal meg. Vajon, amikor olyan sokat hadakozunk, vitatkozunk az igazságért, ez az indíttatás tiszta lélekből fakad-e?

Jézus azért szól, mert ő az út: a megbánás felkínált útja. Saját cselszövéseink hálójába bonyolódva könnyen szem elől tévesztjük a békesség lehetőségét. Jézus erre mutat rá. És Jézus szól, mert ő az élet, aki elárultként is a megbékélést, az életet akarja szolgálni.

   A tanítványok zavartan néztek egymásra. Szinte csodálkozunk: senkire nem gyanakodnak konkrétan. Ebben a tanácstalanságban benne van saját gyarlóságaik beismerése – az első három evangélium jobban kihangsúlyozza ezt. Sorra kérdezik: csak nem én vagyok az, Uram. Azt hiszem, ez a helyes magatartás: ismerni gyengeségeinket. 

Nagyon hiteles az a mozzanat, ahogy a tanítványok igyekeznek kideríteni, hogy kiről beszél Jézus. Ott van Jézus mellett az a tanítvány, akit szeret. Vajon János, az evangélium szerzője, ezzel a minősítéssel nem követel valami tisztességtelen privilégiumot magának? Nem sérti meg ezzel a többieket? Szerintem nem. Joga van ezt vallani. Úgy, amiként mindnyájunknak.

   Jézus nem említ nevet, mert nem leleplezni, nem megszégyeníteni akar, hanem figyelmeztetni. Egy szimbolikus cselekedetről olvasunk. Jézus – a páska vacsora szertartása szerint – bemártja a falatot a tálba és Júdásnak adja. Van olyan magyarázat is, hogy Jézus tkp. mindenik tanítványt megkínálja. Júdást is. A hangsúly eszerint azon van, hogy „valaki, aki együtt eszik velem, az szolgáltat ki engem”.  Aki a legszorosabban hozzám tartozik. Tudjuk, a legközelebbiek árulása fáj a legjobban.

   Tedd meg hamar! – mondja Jézus. Szabad vagy. Tudjuk, hogy szabad akaratunk kétélű fegyver. Szabadok vagyunk akár a bűn sötét rabságát is választani. Mire használjuk szabadságunkat?

Júdás kimegy. Sötét éjszaka van. Jézus a világosság. Rajta kívül – lelki értelemben – a sötétség van. Az árulás története sötétségben végződik.

   Aztán tovább olvastuk a történetet. Az alapigénk a szeretetről szól. A szeretet mindig tovább megy. Túllép áruláson, ármányon, gonoszságon.

   Jézus más szemszögből nézi az eseményeket. Most kezdődik a kálváriája, mondanánk. Emberileg valóban. De Jézus azt mondja: most dicsőült meg az Ember Fia. Nagyon meg kell tanulnunk – bár mi általában a pillanatnyi helyzet alapján ítélünk -, hogy a szeretet soha nem veszít. A hit soha nem veszít. Az igazság soha nem veszít. Még ha látszólag teljes kudarcot is vall. Ha eltiporják, semmibe veszik, ha keresztre feszítik is. Aki Isten ügyét szolgálja, az az ő örök dicsőségének jegyét hordozza. Abban Isten maga dicsőül meg. És ő is megdicsőül Istenben. Hatalmas kijelentések. Elsősorban Krisztusra, az ő megváltó áldozatára vonatkoznak, de általa ránk is…

   A baj onnan adódik, hogy mi a magunk dicsőségét keressük. Annak rendelünk alá mindent. Ezért élünk állandó békétlenségben. Aki adni akar, az örül a kevésnek is, amit adni tud, aki kapni akar, az a sokkal is elégedetlen, mert mindig van/lehetne több is.  Bárcsak Krisztust követve, neki engedelmeskedve engednénk, hogy a szeretet cselekedeteiben Isten dicsőüljön meg bennünk, hálával megtapasztalva: részünk van az Isten dicsőségében.

  Jézus azt mondja a tanítványoknak: még egy kevés ideig veletek vagyok, aztán – ha lejár földi megbízatásom - hiába kerestek itt a földön („Nem láthat bár e földi szem…”), és nem jöhettek oda, ahol én vagyok. Egy idői meghatározást tartalmazó kijelentés ez. Most még nem jöhettek. A következő fejezetben olvassuk, Jézus azzal bíztatja a tanítványokat: elmegyek, helyet készítek, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ezt a várakozási időt hit által Krisztussal tölthetjük, a Lélek ajándékozta élő reménységben. Eközben van egy fontos megbízatásunk, feladatunk, parancsunk a mi Urunktól.

  Új parancsolatot adok nektek. Valóban, mindig új: úgy kell hallgatnunk, mintha először hallanánk. Minden nap hozzá kell újuljunk, meg kell harcolnunk érte. Le kell győzzük önzésünket, hogy a mások iránti szeretet irányítson.  Nagy a kísértése annak, hogy a szeretet krisztusi parancsa - és ezt a hitünkkel kapcsolatban is hangsúlyozzuk, a reformáció 500. évében még időszerűbb erről beszélni (v.ö. „semper reformanda” = állandó megújulás, frissítés) – szóval, komoly lelki probléma az, ha ez a parancs régivé válik, ha merev paragrafus lesz belőle, amit nagyon jól ismerünk, amiről unottan beszélünk: hogy hát igen, a szeretet. Eleven valóság, izgalmas kihívás kell legyen,  amiben benne van a megbocsátás kockázata, az új felismerések tanulsága (amint rácsodálkozom Isten kegyelmének titkára, vagy ahogy  ellenfelemet tudom egyre jobban megérteni, és együttérzésre, irgalomra indulok iránta).

  Parancsolat ez: nem érzelmek hullámzásától, nem előítéleteink alapján hozott döntésünktől függ. Parancs tehát, hogy jó légy, hogy jót tégy, parancs, hogy ne mondj rosszat, parancs, hogy testvéred mellé állj. Parancs, hogy szeressétek egymást. Mit jelent szeretni? Azt, amit Krisztus tett értünk. Ő a viszonyításai alap, tájékozódási pont. Az igazi szeretetben benne van ez a függőleges kötődés is.

   Egymást… ez elsősorban a tanítványi körre vonatkozott. A testvéri közösségre. Ahol nincs helye a szakadásoknak, irigységnek, versengésnek. De minél nagyobb a szeretetünk, annál inkább szélesedik ez a kör. Jézus szeretetébe az ellenségei is belefértek. (Jézus az ő mennyei szeretete által ellenségeiben nem a rosszat erősítette meg, hanem a jót ösztönözte. Kell-e szeretnünk az IÁ harcosait? Nehéz kérdés, még nehezebb feladat. Igen, azzal a krisztusi lelkülettel, amely irgalomra, szánalomra indul irántuk, akik a gyűlölet megkötözöttségébe kerültek, akiknek meghalt a lelkiismeretük, akiknek szíve talán sok csalódás során keményedett meg annyira, hogy képesek ártatlan embereket ölni.)

   Arról ismernek meg, hogy szeretitek egymást. Ez a megkülönböztető jel. Minőségi vonás. Törekednünk kell erre. Reformálódásunknak egyik legfontosabb célkitűzése: összetartó, egymáshoz korrekt módon viszonyuló, testvéri közösséggé válni. Van egy történet: egy összeesküvés során egyik résztvevő elárulja barátját, akit elfognak, aki a kihallgatáskor, a szembesítés rendjén azt mondja áruló barátjára nézve: nem tudom, ki ez az embert. A szemem azt mondja, hogy egykori barátom ő, de a lelkem azt: akit én ismerek, az ilyet nem tehetett velem. 

   Mit látnak rajtunk az emberek, és mit mond rólunk a lelkük? Felismerik-e bennünk azt a Krisztust, akiről azt valljuk: akár élünk, akár halunk, az övéi vagyunk? Akiről azt valljuk, hogy ő a mi Urunk, a világ megváltója. Meg akarjuk győzni efelől a világot? Egyetlen fegyver van a kezünkben: a szeretet. Ámen.

 

Örökkévaló Istenünk, teremtő mennyei Atyánk megváltó Krisztusunk és a megújító Szentlélek által,

hálát adunk ebben az ünnepi órában kegyelmednek, végtelen jóságodnak megtapasztalt valóságért, áldjuk nevedet ezért a gyülekezeti, templomi közösségért, és azért, hogy gyermekeidként állhatunk meg előtted, teljes bizalommal és reménységgel mondhatjuk el kéréseinket, dicsőítésünket.

   Köszönjük, hogy különböző helyekről és élethelyzetekből érkezve együtt lehetünk, testvéri szeretetben dobbanhat össze a szívünk, olvadhat egybe imádságunk. És köszönjük mindenekfelett drága, szent Igéd tanítását, feléd elindító ösztönzését. Bárcsak beszéded engedelmes hallgatói lennénk, és felismernénk abból üdvözítő akaratodat, Krisztus Urunk megváltó szeretetét!

   Bocsásd meg nekünk hűtlenségünket, tagadásunkat, engedetlenségünket, árulásunkat veled szemben, azt, hogy annyira a pillanat befolyása alatt élünk, kisszerű célokért lemondunk az igaziról, amit te rendeltél számunkra. És bocsásd meg azt, hogy sokszor fordítottunk hátat egymásnak is, közömbösek voltunk, nem törődtünk a ránk bízottakkal, a magunk sérelmeivel voltunk elfoglalva, és nem egymás javát tartottuk szem előtt minden áron. Segíts felelősen gondolkodni, segíts szabad akaratunkkal valóban a szeretet cselekvésének szabadságát választani! A szeretet parancsát követni. Mert az a gyümölcsfa szabadsága, hogy gyümölcsöt hozzon, a fényé, hogy világítson, a mi szabadságunk pedig az, hogy Krisztus példáját kövessük, békességét, szeretetét adjuk tovább. Erre van szüksége, szűkebb környezetünknek, családunknak, és ennek a sok nyomorúság közt vergődő egész világnak. Hadd hordozzuk a Krisztushoz tarozásnak ezt a drága, szent jegyét, a gyűlölködés, az önzés, a nemtörődömség hódító divatja idején is. Ezt legyen erősségünk, amivel egymást is erősítjük, sőt mások előtt is bizonyságot teszünk a szeretet krisztusi útjáról, győzelméről.

   Áldd meg mindnyájunk életét, add erődet küzdelmeinkben, áldásodat munkánkban, bocsánatodat bűneinkben és békességedet minden dolgunkban! Tégy minket szereteted eszközeivé a családban, a gyülekezetben, embertársaink körében!

   Könyörülj a betegeken, Lelked gyógyító hatalmával erősítsd őket, irgalmaddal vedd körül, vigasztald a gyászolókat, szomorkodókat, bátorítsd a csüggedőket, juttasd győzelemre a lelki harcokat vívókat, és adj kiutat, megoldást, bizodalmat a gondok terhét hordozóknak!

   Légy megtartója, lelki ajándékokkal gazdagítója, üdvösségre vezetője szeretteinknek, népünknek, anyaszentegyházunknak! Jézus Krisztusért. Ámen.     

 

 

Péld 27, 11-27 (vas. du./vázlat)

 

11 Légy bölcs, fiam, és vidíts fel engem, hogy megfelelhessek annak, aki gyaláz. Péld 23,15

12 Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják. Péld 22,3

13 Vedd el ruháját, mert kezességet vállalt másért, és zálogold meg az idegenért! Péld 20,16

14 Aki kora reggel nagy hangon áldja felebarátját, átoknak veszik azt tőle.

15 A záporeső idején csepegő háztető és a zsémbes asszony egyformák: Péld 19,13

16 aki feltartóztatja, szelet tartóztat fel, és jobbjával olajat fog meg.

17 Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat.

18 Aki a fügefát gondozza, az eszi a gyümölcsét, és aki gondoskodik uráról, azt megbecsülik.

19 Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember.

20 Amilyen telhetetlen a halál és az enyészet helye, éppoly telhetetlen az emberi szem. Préd 1,8

21 Ami az ezüstnek az olvasztótégely és az aranynak az olvasztókemence, az az embernek a jó hírneve.

22 Ha apróra töröd is a bolondot mozsárban, mozsártörővel, akkor sem megy ki belőle a bolondság.

23 Ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal,

24 mert a kincs nem marad meg örökké, sem az ékszer nemzedékről nemzedékre!

25 Amikor behordják a szénát, és a fű kizöldül újra, mikor begyűjtik a hegyekről a takarmányt,

26 akkor a bárányokért ruhát, a kecskékért mezőt vehetsz;

27 és lesz elég kecsketejed eledelre, házad népe eledelére és szolgálóid megélhetésére.

 

 

   Légy bölcs! - gyakori felhívás ez Példabeszédek könyvében. Hogyan? Egyik formája – az Ige szerint –, ha jóakaróim kedve szerint teszek (tudom-e, ki akar valóban jót nekem?). Ha nyitott a szívem legfőbb pártfogómmal és tanácsadómmal, Istennel szemben.

   Van, amikor a veszedelem elől el kell rejtőzni, van, amikor célszerűbb kitérni mások ostoba, gonosz haragja elől, és nem szembeszállni azzal. Bölcs belátásra van szükség ebben is.

   Aztán óv az ige a kezességtől (v.ö. Zsid 7, 2 2 - Krisztus jobb szövetség kezesévé lett), a barát kora reggeli, feltűnő dicséretétől. Ismerünk eseteket: valaki mértéken felül ajnározta, dicsérte barátját, haverét, aztán fordult a helyzet, és annak a legnagyobb ellenségévé lett. Bölcsesség, mértéktartás, megfontolás.

   Egyik visszatérő témája ennek az ószövetségi könyvnek zsémbes asszony, aki kikezdi az ember türelmét, akár a csepegő eső a házat… És nehezebb feltartóztatni, mint a szelet. Kissé túlzónak, egyoldalúnak, bizonyos értelemben sértőnek érezzük: Salamon, a sokfeleségű király érthető módon volt elfogult ebben a kérdésben a szebbik nem rovására.  A bűn, a gyarlóság azonban közös. Bizonyos negatív vonások túltenghetnek a feleségekben, mások viszont a férjekben.

   Mély emberismeretről vall a következő két gondolat, tanítás: vassal formálják a vasat, és egyik ember alakítja a másikat. Mennyire találó felismerés! Hatással vagyunk egymásra. Semmi nem tud jobban befolyásolni, mint a másik ember. Ezért fontos, hogy hogyan viselkedünk egymással szemben: családban, iskolában, munkahelyen, baráti körben.

Aztán a másik:  a víz tükrözi az arcot, a szív pedig az embert. Szíved mutatja meg, ki vagy, nem a szavaid (kivált, ha nem szívből fakadnak).

   A telhetetlenséggel kapcsolatban egy nagyon szuggesztív hasonlatot találunk: ahogy telhetetlen a halál, az enyészet, úgy a szem is. (Ha a tekintetünkkel ölni tudnánk…)

  A jó hírnév régebb nagyobb téma, fontosabb szempont volt. Ma már annyi mindent tudunk egymásról! A sok információ közt elvész az igazság. Nyilván, ma is szeretik az emberek, ha másoknak jó véleménye van rólunk.  A jó hírnév a tisztaság garanciája.

   Fizikai eszközökkel, fenyítő módszerekkel nem űzhető ki senkiből az ostobaság, a hitetlenség, a gőg. Belső változásra van szükség.

  Sejtelmes tanítással zárul ez a fejezet: ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal, mert a kincs nem marad meg örökké… Én a családra vonatkoztatom. Az idő nem áll korlátlanul rendelkezésünkre, ki kell használni az alkalmakat a jóra, az egymással való törődésre, a szeretet gyakorlására.

   Bölcs, gazdasági ízű tanácsokat olvastunk a végén: hogyan kell jól forgatni az anyagi javakat ahhoz, hogy – és megint a családhoz érkezünk -, mindig elegendő eledel legyen házad népe számára. Felelősség, gondoskodás.  Ahogy az Úr gondoskodik rólunk. Ámen.

 

 

 

Ez 6, 1-10 (vas.de.)

 

1 Így szólt hozzám az Úr igéje:

2 Emberfia, fordulj Izráel hegyei felé, és prófétálj ellenük! Ez 36,1 ; Mik 6,1

3 Ezt mondd: Izráel hegyei, halljátok meg az én Uramnak, az Úrnak az igéjét! Ezt mondja az én Uram, az Úr a hegyeknek és a halmoknak, a patakmedreknek és a völgyeknek: Én most fegyvert bocsátok rátok, és elpusztítom áldozóhalmaitokat!

4 Elpusztulnak oltáraitok, összetörnek tömjénező oltáraitok, és odadobom a halálra sebzetteket bálványaitok elé. 3Móz 26,30

5 Izráel fiainak hulláit bálványaik elé szórom, és oltáraitok köré hajigálom csontjaitokat.

6 Romba dőlnek a városok mindenütt, ahol csak laktok, és elpusztulnak az áldozóhalmok, hogy oltáraitok is romba dőljenek és elpusztuljanak. Összetörik és megsemmisítik bálványaitokat, szétzúzzák tömjénező oltáraitokat, és tönkreteszik csinálmányaitokat.

7 Hullanak majd köztetek a halálra sebzettek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!

8 De hagyok maradékot. Lesznek, akik megmenekülnek a fegyvertől, a népek közé szétszóródva a többi országban. Ézs 6,13

9 Akkor mindazok, akik közületek megmenekültek, megértik majd a népek között, ahová fogságba vitték őket, hogy én törtem össze tőlem elfordult parázna szívüket és bálványaikkal paráználkodó szemüket. Megundorodnak önmaguktól gonoszságuk miatt, mert mindenféle utálatosságot követtek el. Hós 5,15

10 Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr; nem hiába mondtam meg, hogy ilyen veszedelmet hozok rájuk.

 

 

    Ezékiel a babiloni fogság prófétája. Nehéz időkben szolgál, nehéz megbízatás hárul rá. Papi családból származik. Népével együtt elhurcolják. A szokatlan helyzethez mérten különös küldetés és életsors az övé. Szolgálatát sok látomás kíséri: ezekben meghatározó módon az Isten dicsősége van a központban. A kilátástalan mindennapokban, a bűn, a bálványozás elharapózása idején a próféta számára felragyog Isten szentsége. 

   Bibliaórán hallottunk a próféta felelősségéről (3. rész). Tovább kell mondania Isten szavát, függetlenül az emberek reakcióitól. Ezékiel egész élete a szolgálatról szól. Ő maga is részévé válik az üzenetnek, amit közöl. És közösséget vállal azokkal, akikhez elküldi az Isten (a 3. részben olvassuk: Isten parancsára elmegy népéhez, és hét napig ül közöttük összetörve). A kapott Igét először szívébe fogadja: saját lelkén szűri át az ítélet és a kegyelem szavait. Magánélete, még házassága is azt ábrázolja ki, amit hirdet. Prófétálásnak célja a nép megtérése, Istenhez fordulása.

     Ezékiel világosan látja: a nyomorúság oka a nép bálványozása. És – ha nincs megtérés – a következmények még súlyosabbak, egyenesen végzetesek lesznek.

Keressük a bibliai üzenet aktualitását. Tudjuk, Isten Krisztusban kegyelemre választott ki, tudjuk, hogy az egyszülött Fiú elhordozta bűneinket. Élete árán megszabadított minket… Azért, hogy „ezután őneki éljünk”. Ne magunknak, ne bűneinknek. Isten az, aki megtart kegyelmében – mi még abban megmaradni sem vagyunk képesek -, sőt hajlamosak vagyunk elfordulni ettől a kegyelemtől saját romlásunkra. Erre figyelmeztet az Ige. Vajon hogyan hallgatjuk, mennyire vesszük komolyan? Ha hátat fordítunk a minket kereső Istennek, ha semmibe vesszük tanítását, akkor a „semmivel” maradunk.

   A reformáció: visszatérés - a külsőségektől a lelki megújuláshoz, az Istenre figyeléshez, a mindennapi Krisztus-követéshez. Mi is látjuk, hogy „az evangélium szerint megreformált” népünk, egyházunk (ebbe a körülírásba beleértjük magunkat is) mennyire elfordult az Istennek tetsző élettől: természetesnek számít a káromkodás, erkölcstelenség, hitetlenség, az önző, kicsapongó életforma - erre Isten nem adhatja áldását.

   Úgy gondolom, Ezékiel nem ijesztgetni, riogatni akarja kortársait, hanem egész szolgálata egy önemésztő, másokért égő könyörgés: gondoljátok meg, miért rohannátok saját vesztekbe. Isten nem akar rettegést hozni a népre, hanem féltő szeretettel kéri, inti, figyelmezteti - a bűnös jelent követő, pusztulást érlelő jövőt előrevetítve -, hogy hagyja ott gonosz útjait…  Vannak fizikai törvények, és a léleknek is vannak törvényei. Nóénak bárkát kellett építeni, és nem mondta azt okoskodva: ha Isten meg akar tartani, akkor tartson meg bárka nélkül. Nem taszíthatjuk el magunktól a kegyelmet, azt mondva: Isten úgyis kegyelmez nekünk.

   Olvastuk, hogy a nép nem akar hallgatni Ezékielre, illetve Istenre, aki őt küldi üzentével.

Ezért Ezékiel – Isten parancsára - jelképesen a hegyekhez fordul. Izrael hegyei. Erdély hegyei. Halljátok meg az Úr Igéjét! Vajon mivel töltöttük meg környezetünket? Nemcsak a fizikai környezetszennyezésre gondolok, hanem a lelkire. Mivel töltjük meg mezőinket, völgyeinket, udvarainkat – a békesség, az öröm, a jó szándék gondolataival, szavaival, cselekedeteivel? Mivel töltjük meg otthonainkat: szeretettel?

Izraelben áldozó-halommá, a bálványozás helyévé vált minden nevezetes hegycsúcs, dombtető, minden nagy fa (megfertőztették a földet, amit nekik adtam). Íme, milyen régi keletű dolog ez! Az ember ma is magának, szenvedélyeinek szolgál, ennek rendel alá mindent. Időnket, javainkat nem Isten dicsőségére használjuk. Egy gazdag ember mondta: túl drága az időm ahhoz, hogy Istenre pazaroljam (lehet, mi nem mondjuk, de e gondolat szerint élünk). Pedig minden percünk tőle van. Vajon Istenről elfeledkező nagy igyekezetünkben, sikereinkben jó fele haladunk-e? Önző módon mindent a magunk szolgálatába állítunk, de látja-e valaki a célt, tudjuk-e, hogy mire megy ki az egész?

   Fegyvert bocsátok… érdekes szó ez: bocsátok. Azt is jelenti: megbocsátok, megengedek valakinek, elfelejtem bűneit, de azt is: engedem, hogy úgy történjen, ahogy akarja. Leveszem gondjaimat róla. Oscar Wilde szerint két nagy baj érheti az embert. Az egyik, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretné, és a másik: ha úgy történnek. Mit akarunk? Amit Isten? Az ő akarata velünk öröm, békesség és megtartatás. Kain mást akart, Júdás mást akart. Van-e alázat bennünk megállni Isten színe előtt, számba venni, beismerni konokfejűségünket, bűneinket? Amíg ez hiányzik, nincs reformáció. Istenem, nem a jót akartam (illetve azt akartam, ami az én szemeimben tűnt jónak), nem a jót tettem… Ez nekem és másnak is rossz.  Ezért „hozzád térek, végy fel, kérlek”.

Igaz, úgy gondoljuk, hogy sokan el kellene jussanak erre a felismerésre? Neveket is tudunk sorolni, akik nyilvánvalóan elrontották az életüket, egy-egy szenvedély szánalmas fogságába, vagy gonosz természetük irányítása alá kerültek. Igen, én is erre gondoltam először: másokra. Pedig rá kell döbbennem: nekem személyesen kell saját bűneimet felismerni, Krisztus érdeméért Isten megtisztító kegyelmét kérni. Az ige nem arról világosít fel engem, hogy ki kell megtérjen, hanem arra mutat rá, hogy én biztosan Istenhez kell forduljak.

    Mert elpusztulnak az oltárok, bálványozó helyek… és a halálra sebzettek ott múlnak ki bálványaik előtt. Megrendítő kép. Az első gondolatunk: ennek nem szabad így lennie. Ezt nem akarjuk. Isten sem akarja ezt. De akkor a bálványokat sem kell akarnunk. Egyik hadvezér mondta, látva a holtestekkel borított csatamezőt: nem akartam ezt. De mi mást jelent a háború? Nem a bűn következményétől, a bűntől magától kell félnünk! Szeretek rossz hírt terjeszteni másokról, de rettegek attól, hogy ez kiderül, szeretek másokat becsapni, de belehalnék, ha csalónak neveznének, szeretek csak magamnak élni, de bele vagyok keseredve, ha magamra maradok.

Értjük tehát, hogy nekünk is megvannak a bálványaink, ahol értelmetlenül, lelki vakságban elvérezik az életünk. Önzés, anyagiasság, istentelen élet, bűnös szenvedélyek. Tiszta, evangéliumi látásra van szükségünk. A lelki harc vállalására. Nem képmutatásra, nem kozmetikázásra, hanem lelki megtisztulásra.

   Akkor majd megtudjátok… Már tudjuk, hogy Isten áldásainak visszautasítása (pl. egykézés), a tanításával nem törődő, kicsapongó élet, a hitehagyás egy nép hanyatlásához, pusztulásához vezetnek.

   Aztán reménysugár az ítélethirdetésben. Lesz maradék. Az Ószövetség sokat beszél a maradékról. A kegyelem jele. „Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk”, hogy egyáltalán vannak még, akik magyarul beszélnek, hogy van református egyház.

   Tanúk lesznek: én törtelek össze (mert megrontottátok régi szövetségemet), én tartottalak meg (mert egyszülött Fiam által új, kegyelmi szövetséget kötöttem veletek). Annak lesztek tanúi, hogy a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka az örök élet. Isten maradékká akar tenni. Hogy mindenki üdvözüljön.

   Megundorodnak önmaguktól… van ilyen? Ellentmond a pszichológia törvényének. Mi annyira védjük magunkat, álláspontunkat! „A szenteknek is maguk fele hajlik a keze”, állapítja meg a közmondás. El tudjuk képzelni, hogy azt mondja valaki: igen, családomnak, embertársaimnak sok keserűséget okoztam, ez emberileg megbocsáthatatlan, tudom, hogy nem is várhatom el, csak Isten könyörülhet rajtam. Igyekszem – erőm szerint – mindent jóvá tenni. Mindenkit figyelmeztetek: ne ezt az utat járja… Nem nagyon találkoztam sem környezetemben keresve, sem magamba tekintve ilyen emberrel. Isten lehetetlen dolgot kér? Nem, csak azt, hogy hozzá térjünk, hogy az ő világosságában lepleződjön le életünkben a bűn valósága, és derüljön ki a kegyelem igazsága. Váljon el bennünk a rossz a jótól, és minden hamisságtól elfordulva kezdjünk újat Krisztusban. Ámen.

 

 

 

Urunk, mindenható, szent Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban

hálát adunk végtelen, megváltó kegyelmedért, szent Igédért, az örök életnek Krisztusban megjelent beszédéért,

hálát adunk, hogy őérte minket is felvettél megtartó közösségedbe, velünk is közölted szent, üdvözítő akaratodat,

hálád adunk, hogy mindennapjainkat, földi életünket is te hordozod, adod áldásaidat, megmutatod rajtunk gondviselő jóságodat.

   Bocsásd meg, ha szereteted előtt, amely betölti az egész világot, bezárjuk a szívünket, bocsásd meg, ha saját bűnös útjainkhoz, terveinkhez ragaszkodunk, amelyeknek vége csalódás, romlás, és nem engedelmeskedünk megtérésre hívó szavadnak, bocsásd meg, ha bálványainkkal vagyunk elfoglalva, önmagunkkal, saját érdekeinkkel, kedvteléseinkkel, elképzeléseinkkel, és elfeledkezünk a neked való szolgálatról, amely pedig igaz értéket, szépséget, tartalmat ad az életnek.

Te látod, mennyei Atyánk, népünk, egyházunk hanyatlását, megerőtlenedését, szívünk hajthatatlanságát, konokságát.  Könyörülj rajtunk, téríts magadhoz, indíts arra Lelked által, hogy a Krisztus útján induljunk el, mindenek felett Hozzá ragaszkodjunk! Hisszük, akkor lesz jövőnk, lesz megmaradásunk.

Tekints irgalommal gyülekezetünkre is, adj lelki ébredést, hitbeli megújulást, közösségben való megerősödést, adj gyarapodást külső és belső értelemben is!

   Imádkozunk a betegekért. Te ismered egyenként helyzetüket, állapotukat. Ó, légy mellettük gyógyító, megtartó hatalmaddal, erősítsd testben és lélekben is őket! Hadd könyörögjünk személyesen Bán Kingáért, a te dicsőségedre, gyülekezetünk javára sokat fáradozó testvéreink lányáért, aki emberi lehetőségek szerint gyógyíthatatlan betegségben szenved. Krisztusunk, te légy áldott orvosa, megmentője, megváltója! Könyörülj családján, férjén, gyermekein, szülein, testvérein! Erősítsd őket hitben, reménységben!

Imádkozunk a gyászolókért, szomorkodókért, akik lelkükben hiányt, fájdalmat hordoznak.

Légy vigasztalójuk, társuk, békességük! Emeld fel a csüggedőket, bátorítsd az aggodalmaskodókat, drága jelenléteddel tölts be az egyedül valók magányát, adj szabadulást a megkötözötteknek, térítsd magadhoz a tévelygőket, és mindenekfölött növeld hitünket, és adj nekünk szeretetet!

Külön imádkozunk családunk, gyülekezetünk idősebb tagjaiért: tedd derűssé, hálássá, áldottá életüket övéik közösségében.  

   Hallgass meg minket Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örökkévaló Istenünk. Ámen.

 

 

Zsolt 94, 12-19 + 22 (vas. du. - idősek találkozója)

 

12 Boldog az az ember, akit te megfenyítesz, Uram, és megtanítasz törvényedre, Jób 5,17 ; Zsid 12,6-8

13 hogy megóvd a rossz napoktól, míg a bűnösöknek megássák a sírját.

14 Nem taszítja el népét az Úr, nem hagyja el örökségét. Ézs 54,10 ; Róm 11,1-2

15 Mert diadalra jut még a jog, és azt követi minden tiszta szívű ember.

16 Ki kel védelmemre a gonoszok ellen? Ki áll mellém a gonosztevőkkel szemben?

17 Ha az Úr nem segített volna rajtam, én már a csend honában laknék.

18 Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, Uram, támogatott engem.

19 Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet. 2Kor 1,4-5

22 De nekem az Úr a váram, Istenem az oltalmam és kősziklám.

 

 

    Idősek találkozóján vagyunk együtt. Egy kicsit elgondolkoztam ezen a megfogalmazáson. Mindnyájan idősek vagyunk. Van bizonyos idő a hátunk mögött. Több, kevesebb. Az idő Isten ajándéka. Van egy internetes történet. Minden nap feltölti valaki a bankkártyánkat 1.440 lejjel. Mit kezdünk vele? Nem lehet átvinni egyik napról a másikra. 1.440 perc.

   Boldog az az ember- hallottuk.  A Szentírásban sokszor találkozunk ezzel a „pozitív” kifejezéssel. Isten velünk való tervének fő célkitűzése. A HK szerint Isten azért teremtette az embert, hogy az örök boldogságban vele éljen. Ez 65-ön felül is érvényes. Sok minden beárnyékolja boldogságunkat. Tőlünk független események, advavalóságok, amikről nem tehetünk: betegség, hozzátartozók elvesztése, nehézségek… Ez a korosztály jól ismeri ezeket a megpróbáltatásokat.

De figyeltünk-e arra, hogy olyan történések, fordulatok is megrontják örömünket, békességünket, amik rajtunk múlnak, a mi döntésünk, elhatározásunk függvényei. Néha rossz programot követünk: évekig emészt a neheztelés valaki ellen, pedig lerakhatnánk ezt a terhet. Vannak, akik valamilyen sötét szenvedéllyel küzdenek, ami valójában örömtelenné, mogorvává, agresszívvá teszi őket, ismét másokat a magány emészt, de semmit nem tesznek ellene. Ki kell lépjünk Isten világosságára!

   Furcsa dolgot hallunk: az a boldog, akit Isten megfenyít. Akivel törődik, akin kipróbálja kegyelme metszőkését. Így tanít az ő törvényeire, óv minket a rossztól. Szülői módszer ez… inteni, hogy a gyermek elkerülje a rosszat, a jót kövesse, abban legyen része. Isten az életet akarja.

A bűnösöknek megássák a sírját… nem a fizikai halálról van szó (hiszen egyszer mindnyájunk sírját megássák), hanem a lelkiről. Isten nélkül élve is elveszett az ember.

   Milyen jó hallani: az Úr nem taszítja el népét. Nem hagyja el örökségét. „Isten nemzetsége vagyunk”, áll egyházkerületünk reformációs zászlaján. Vajon csakugyan Isten akarata szerint élünk, rá figyelve, törvényét követve? Élet-halál, megmaradás és elveszés kérdése. Sok szorongás van bennem, bennünk e kérdés tekintetében, de reményteljes hallani a zsoltáros hitvallását. Isten nem taszítja el népét. És még hozzáteszi: diadalra jut a jog, az igazság, és követi azt minden tiszta szívű ember.

   Aztán hallottunk a zsoltárok örökös témájáról is: az ellenségről.  A gonoszokról. A kísértésekről. Ki kel a védelmemre? És ott a válasz, amely a múlt tapasztalataiból meríti erejét, hitelességét: ha az Úr nem segített volna… De velem volt, mellém állt, sok bajon átvezetett, sok gonoszság között megőrzött. Azt gondoltam, hogy roskad a lábam, és a te szereteted támogatott engem. Gyönyörű, ma is erőt adó vallomás. Szereteted támogatott. Milyen jó ezt – évtizedekre visszatekintve is – megállapítani!

   Hányszor roskadoztunk, fáradtunk el, jutottunk teherbíró-képességünk határáig, és az Úr újból és újból erőt adott. (Gyurkovics András, görög katolikus lelkész élettörténete, aki Kárpátalján született… „Az Úr adott erőt.”)

  Remény, biztatás a jövőre nézve is: ha megtelik szívem aggodalommal (mert milyen könnyen megtelik), vigasztalásod felüdíti a lelkem. Szép vallomás. Készek vagyunk-e tovább adni? Olvashattuk egyházi lapunkban a bergenyei hívek vallomását. Evangéliumi gyülekezeti reflexek alakultak ki: a gyengébbek felkarolása, betegek, bajban levők meglátogatása, amikoris nem a falu híreit osztjuk meg egymással, hanem a mennyei híreket.  Milyen szép szolgálat!

  De nekem az Úr váram, oltalmam és kősziklám. Megtartóm. Krisztusban Megváltó Istenem. Ámen.

 

Urunk, örökkévaló mennyei Atyánk Jézus Krisztusban a mi Megváltó Urunkban,

legyen áldott szent neved minden áldásodért: az életünkért, mindazért a jóért, örömért, amiben részeltettél, és megköszönjük neked a nehézségeket, a keresztet, a könnyeket is. Hisszük, azok által is formáltál, alakítottál minket, hogy megértőbbek legyünk egymás iránt, és hit által közelebb kerüljünk hozzád, hogy Krisztus arca ábrázolódjék egyre inkább ki rajtunk. Hálát adunk családunkért, szeretteinkért, akik körülöttünk vannak, és azokért is, akik már nincsenek velünk, akiket hazahívtál… Hisszük azt, hogy életünkben, és a halálon át is a Krisztus tulajdonai vagyunk és maradunk.  Hálát adunk erőnkért, testi-lelki javainkért, amikkel szolgálhatunk mieinknek, gyülekezetünknek, megköszönjük mindazt a munkát, amit el tudtunk végezni, amire nézve Igéd alapján azt valljuk, hogy nem volt hiábavaló az Úrban. Semmi sem az, ami szeretetből, segítő szándékból, jóindulatból, krisztusi tisztaságból fakad.

   Hálát adunk ezért a találkozásért, amelyen alkalmakat rendeltél Igéd hallgatására, hogy abból erőt merítsünk, újból megbizonyosodjunk afelől, hogy te erős kézzel vezetsz minket, lelki ajándékaiddal árasztasz el minket, és azt akarod, hogy boldog, hálás szívű gyermekeid legyünk, hogy békességedet továbbadjuk embertársainknak, hogy példák legyünk a hitben, a buzgóságban, Krisztus követésében.

Olyan jó, hogy mi is elmondhatjuk: a te szereteted támogat minket, ha roskadozik is lábam, te felemelsz! Sokszor tapasztaltuk ezt, és ezzel a reménységgel megyünk tovább.

Valóban te vagy erőnk, kősziklánk, menedékünk és megtartatásunk itt s az üdvösségre tekintve.

    Könyörgünk hozzád, légy idős testvéreinkkel itt a gyülekezetben, azokkal, akik a betegség terhét hordozzák, talán nem régtől fogva, vagy már hosszú évek óta. Légy irgalmas azokhoz, akik súlyos állapotban vannak, akik – hozzátartozóikkal együtt – különösen nehéz keresztet hordoznak. Imádkozunk a gyászolókért, akiknek fáj szeretteik elvesztésének lelki sebe, te gyógyíts, vigasztald őket, ajándékozd meg békességeddel. Fohászkodunk azokért, akiknek szívében nyugtalanság van, félelem, csüggedés, Lelked által öleled magadhoz, biztasd, bátorítsad őket.

   Imádkozunk egész gyülekezetünkért. Úgy, mint akik felelősnek érezzük magunkat. Talán úgy látjuk, hogy volt, amit elmulasztottunk ebben a megbízatásunkban. Minden emberi gyarlóságunk ellenére, kérünk, kegyelmedből tartsd meg közösségünket, adj külső és belső gyarapodást, hogy el ne fogyjunk, hanem megmaradjuk, hirdetve nagy neved dicsőségét. Ezt bíztad reánk, ezt akarod. Ó, adj nekünk, fiataljainknak engedelmes szívet ehhez!

Áldott legyen háromszor szent neved. Ámen. 

 

 

Jn 20, 19-23 (vas.de.)

 

19 Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!

20 És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.

21 Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.

22 Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!

23 Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.

 

   Aznap, a hét első napján. Aznap, testvéreim, olyan csoda történt, amire azóta is emlékezünk, amit azóta is ünnepelünk, ami azóta is a hit, a reménység világosságával tölt el minket. Jézus Krisztusnak a halál feletti győzelméről van szó. Ennek jegyében áll az életünk. Ezért van értelme hitünknek, szolgálatunknak, közösségünknek, a lelkészbeiktatásnak is. Élő Urunk van! Ezzel kell kezdenünk, ezt kell tudatunkba, szívünkbe vésnünk. Ez a jó hír kell meghatározza gondolkodásunkat, életfelfogásunkat, munkánkat. Galambod számára is ez a nagy hír, ami sok-sok évvel az első után, ezen az úrnapján itt is elhangzik. Ez a nép is a világot megváltó, feltámadott Krisztus gyülekezete.

   De látjuk az Igében, hogy bár hangzik az örömhír, az emberi szívben nem múlik el azonnal, egy csapásra minden gond. Beesteledik - a földi élet küzdelmét, megfáradását sugallja ez a rövid megállapítás -, és félelem van a szívekben. Okot mindig lehet találni, ha félni akar az ember. Persze, sokszor van is miért és mitől félnünk. De – Isten gyermekeiként - mindig van, amiért reménykedjünk és bizakodjunk is. Melyiket választjuk? Zárva vannak az ajtók. Egy patthelyzet. Se ki, se be. A félelem bénító erővel hat. Az élet beszűkül. Nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, olvassuk a Római levélben. Csak ő állíthat lábra, adhat erőt, bátorságot nekünk.

  Eljött Jézus. Jézus a feltámadás levegőjét hozza, a reménység, az élet friss illatát. Ez a lényeg: hogy Jézus jelen van. Itt is, ezen az ünnepi alkalmunkon, de a mindennapokban is. Egy régi szerzetes imádság szerint: „mikor a követ töröm, amikor este fáradtan hazatérek, ahogyan üdvözlöm testvéreimet, az én Uram hajol közel hozzám”. Vele átértékelődik minden. Isten országának az erői kezdenek hatni. Ha ő velünk van, ha rá tudunk figyelni, ha engedjük, hogy betöltsön szeretetével, kegyelmével, akkor minden a helyére kerül. Még félelmeink, kicsinyhitűségünk, erőtlenségeik és bűneink is - Isten kegyelmének gyógyító hatalma alá.

   Jézus a középre lép. Hogy mindenki rá figyeljen.  Nem lehet mellékes dolog az, hogy Jézus velünk van. Ez a legfontosabb egy gyülekezet életében. A gyülekezet előző lelkészéről írta egyik szolgatársunk: élete egyetlen központ fele mutat: Istenre. Ez volt itteni szolgálatának is az erőssége, áldása. Hiszem, az új lelkipásztor szolgálata sem fog másról szólni. És akkor már nem is a bizonyságtevő személye az elsődleges (persze, nagyon hálásnak kell lennünk értük), hanem az, akire mutat az életük. Nem tudom, 500 év múlva emlegetik-e az itt tevékenykedő lelkészek nevét (adja az Úr, hogy ez se merüljön feledésbe), de a legfontosabb, hogy mindig legyenek itt olyanok, akik hittel, reménységgel, imádással emlegetik a Krisztus nevét.

   Békesség néktek! Milyen egyszerű, szép köszöntés. Mennyi erő van benne! Ha Krisztus mondja, ha az ő szavaként tudjuk meghallani, akkor óriási biztatás fakad belőle. Hát nem erre van szükségünk félelmeinkben, aggodalmainkban!? Engedjük, hogy betöltse szívünket! Békesség néktek, kedves galambodiak! Ha Isten békessége uralkodik a szívetekben, családjaitokban, a gyülekezetben, akkor van összetartás, van áldás, növekedés. Ezek a legsajátosabb vonások, legdrágább lelki kincsek egy gyülekezet életében. Háborgó, nyugtalan világban élünk, de mi ismerjük a békesség forrását.

Békesség neked, lelkésztestvérem, és kedves tiszteletes asszony! Ebben a lelki ajándékban legyen részetek bőséggel! Akkor lehet épülni, akkor van öröm, vannak szép, felemelő élmények, a nehézségekben is megmutatkozó bizalom. Ebben a meghitt, csendes völgyben legyen általatok is megtapasztalható Krisztus békessége. Hadd jöjjünk ide, mint eddig is, ezt hálával átélni.

    Békességünknek ára van. Büntetése, ahogy Ézsaiás próféta fogalmaz.  Áldozat előzte meg. Minket is figyelmeztet: a békességre való igyekezet önmegtagadást, alázatot követel tőlünk, Isten igazságának megtartását. A bűn megrontja, elrabolja békességünket. Kell-e ezt külön bizonyítani? Bűneink átkát Jézus magára vette. Hogy ne a bűn kényszere alatt éljünk. Az igehirdetésünk ezért – Pállal együtt valljuk – nem szólhat másról, mint Krisztusról, a megfeszítettről.  Jézus akkor tanítványainak kezén, lábán mutatta megváltó halálának bizonyságait. Igéje által nekünk is. És megindul a lelkünk, miként akkor az apostoloké. 

   Akik örülnek, hogy látják az Urat.  Szomorkodtak előbb, tele voltak szorongással. Isten az örömet akarja. Ha látjuk az Urat, felvidul a szívünk. A nehézségekben, a kísértések között is. Jól csak a szívével, a hitével lát az ember. Lássátok meg az Urat az Igében, lássátok az úrvacsorában, egymás arcán is, egymás szeretetében!

   A békesség ua. küldetés is. Lehet/kell is magunkban örülni, ünnepelni, de a világban annyi a békétlenség. Küldetésünk van. Néha rossz stratégiát követünk azzal, hogy csak magunkkal törődünk. Eközben erőtlenné válunk. Aki adni tud, az fog kapni is. Aki meg akarja tartani az életét (csak a magáét), az elveszti azt. A küldetés erőt ad.

   Kihez küld a mi Urunk? A legközelebbiekhez. Nem kell feltétlenül Afrikába mennünk. Missziós küldetésünk első számú címzettjei a családtagok, barátok, a mellettünk élők.  Biztassuk egymást a jóra, a kitartásra, a közösség megélésére! Úgy nézni egymásra, mint akiket Isten egymásnak ajándékozott. A gyülekezet és lelkipásztor kapcsolatára is vonatkozik ez. Galambod kisebb gyülekezetnek számít, de a szolgálat itt is nagy, határtalan. Amíg van szomorkodó, békétlen, bűneivel küszködő ember, addig van tennivaló is.

   A Lélek erejével feltöltekezve. A szolgálat több emberi ambíciónál: isteni küldetés. Emberi gyarlóságunk miatt olykor belefáradhatunk. Szükségünk van a Lélek erejére.  Kérnetek kell ezt együtt, és egymás mellé állva. A lelkész egyedül nem tehet meg mindent. Prédikálhat a leggyönyörűbben, ha nincs, aki hallgassa, lehetnek a legszebb elképzelései, ha nincs, aki támogassa, meg akarhatja mozgatni az egész gyülekezetet, ha senki nem mozdul.

  Végül a bűnbocsánatról hallottunk. Teológiai vita helyett csak annyit: békességünk, szolgálatunk szoros összefüggésben van a bűnbocsánattal. „Az építkezés dacolás a gravitációval” – a szolgálat dacolás, harc a bűnnel. Drága testvéreim, kegyelemből újra és újra éljétek át a bűnbocsánat örömét, hogy békességben, tiszta szívvel kövessétek Krisztust, hirdessétek Isten dicsőségét és szeressétek egymást. Ámen.

 

 

Urunk, teremtő, megváltó, megszentelő Istenünk, áldjuk, dicsőítjük szent nevedet ezen az ünnepen kegyelmedért, jóvoltodért és irgalmasságodért, hogy egyéni és közösségi létünkben is megtartottál, és gyakori engedetlenségünk ellenére oltalmazó, hűséges kézzel vezettél. Köszönjük életünket, családunkat, szeretteinket, mindennapi kenyerünket, békességüket.

Köszönjük mindenekfelett a hit drága ajándékát, melyet szent igéd, az evangélium által erősítesz bennünk, köszönjük, hogy tudhatjuk: Krisztusban megváltott gyermekeid vagyunk, akiket mindenen keresztül védelmezel, és megtartasz az üdvösségre.

   Hálát adunk az anyaszentegyházért, amelyben, mint egy erős várban, hatalmaddal ölelsz körül minket, és reménységben, szeretetben őrzöl, hálát adunk a gyülekezet lelki közösségéért, ahol sok áldást, biztatást nyerhetünk és adhatunk egymásnak.

  Magasztaljuk szent nevedet, hogy a mi életünkben, közösségünk történelmében, de jelenében is a te kegyelmed munkájának, Krisztus megváltó hatalmának biztos jelei ismerhetők fel. Áldunk téged, hogy mindig gondoskodtál újjáteremtő igéd szolgálatáról ebben a közösségben is.

   Téged kérünk, áldd meg a gyülekezet új lelkipásztorának szolgálatát ebben a közösségben, add neki a Lélek erejét és minden ajándékát: hitet, szeretet, bölcsességet, kitartást. És ugyanezt add a gyülekezetnek is, hogy Krisztusban egymásra hangolódva, együttmunkálkodva tudják dicsőségedet hirdetni, minden egyes tag javát munkálni! Cselekedd, hogy itt is mindig nyilvánvaló legyen Krisztus megváltó halálának igazsága, feltámadásának csodája! Add, hogy a gondok, bajok, kísértések között is reménységgel az élő Úrra tudjanak nézni, az ő békességét hordozni, egymással megosztani. Így vigasztald köztük a szomorkodókat, bátorítsad a csüggedőket, vezesd magadhoz az eltévedőket, te viselj gondot gyengékről, bajban levőkről!

Taníts mindnyájunkat engedelmeskedni, megbocsátani, békességre törekedni! Engedd megtapasztalnunk a közösség felemelő erejét, a Krisztushoz tartozás örömét. Áldd meg családjainkat, gyermekeket, fiataljainkat, felnőtteket, hadd növekedjünk együtt a kegyelemben, legyünk példák az összetartásban, egymás iránti szeretetben!

   Áldd meg, oltalmazd, mennyei Atyánk egész egyházunkat, gyülekezeteinket, népünket, világunkat! Vezess a Krisztus útján, mert senki másban nincs nekünk megtartatásunk, egyedül őbenne! Őérte hallgass meg minket! Ámen.

 

 

 

Gal 1,1-5 (vas.de./vázlat)

 

1 Pál apostol – aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül –

2 és a velem levő testvérek mindnyájan: Galácia gyülekezeteinek.

3 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól,

4 aki önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint.

5 Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

 

    Pál, apostol… sokat elárulhat rólunk az, ahogy mások elé lépünk. Ki vagyok, kinek tartom magam, milyen arcot szeretnék mutatni a világnak, és milyennek látnak mások? Mi az, ami meghatároz, jellemez? Mit vallok, és mi látszik az életemen? Mindenki számára életbevágóan fontos, hogy elfogadja önmagát, megnyugtató módon megtalálja a helyét, tisztában legyen saját értékeivel és hiányosságaival. Nem is gondoljuk, hogy mennyi bajnak a forrása az, ha békétlenségben élünk önmagunkkal vagy a minket beskatulyázó környezetünkkel! Sokszor azonban nem megfelelő úton-módon keressük a megoldást, az érvényesülést, énünk kibontakozását, megelégedettségét, a bennünk levő feszültségek kiegyenlítését (kompenzálását). Lehet ez a pénz, az anyagiak kísértése, lehet ez a szenvedélyekbe menekülés. Sok függőség mögött a megingott önbecsülés áll. És lehet ez a hatalom mámora, akaratom erőszakos érvényesítéséé, mindegy, milyen áron: a magam vagy a mások életébe gázolva. Egy hete az Egyesült Államokban egy eszét, lelkét vesztett ember 26 ártatlan személyt ölt meg… Mit akart megmutatni? Mit akarunk megmutatni, amikor bántjuk egymást, amikor rosszat mondunk egymásról: azt, hogy mi nagyobbak, erősebbek vagyunk? Azt, hogy - akár a mások gyalázásának tisztességtelen útján - mégis mi fogunk felülkerekedni. Vajon mit nyerünk ezzel?

  Pál is – még Saulként - nagy akart lenni, nagy dolgokat akart véghezvinni, hírnevet, tekintélyt szerezni a zord vallásosság mezébe bújva. Féltek is tőle, ő pedig élvezte hatalmát, és úgy vélte: megtalálta igazi önmagát, szerepét, küldetését. A Jézussal való találkozáskor döbbent rá, hogy hamis úton járt, hazugságban élt, énjének gonosz oldala jutott uralomra benne. Akkor eszmélt rá, hogy kicsoda valójában, amikor Jézus bemutatkozott neki: én vagyok Jézus. Amikor Jézus bemutatkozik nekünk, akkor ismerjük meg igazi önmagunkat: azt a bűnös embert, akit ő megváltott és a szeretet szolgálatára hívott el.  Amíg nem jutunk el eddig, hamis önképet ápolgatunk magunkban… 

   A Pál név azt jelenti: kicsi. Uram, a te kegyelmed lenyűgöző nagysága előtt belátom (én, aki odavoltam magamtól), hogy milyen parányi vagyok. Identitásomat, életem értékét az adja, hogy te könyörültél rajtam, megváltottál és neved hirdetőjéül rendeltél. Milyen jó lenne erre alapozni önbecsülésünket: Isten kiválasztott és megbízott! Apostol vagyok (apostello = kiküldeni). Nem egy misztikus név ez: mindnyájunkra vonatkozik. Mindenkinek van küldetése. Önmagunk igazi megismerése és felülről való rendeltetésem felismerése egybeesik. A legtöbb ember identitászavarának az az oka, hogy nem látja világosan (vagy nem vállalja) sajátos megbízatását. Ha nincs küldetésem, akkor olcsón számolom az életem. Akkor kisszerű célokat követek: földi szenvedélyek, önző életforma, anyagiasság, stb.

   Nem emberektől… és erre megint jó odafigyelnünk. Mi emberektől várjuk a megerősítést. Figyeltétek, hogy mennyire az emberek véleménye határoz meg minket? (Egyetlen megjegyzés el tud szakítani a gyülekezet közösségétől, stb.) Azoké az embereké, akik csak kritizálnak, megjegyzéseket tesznek, lefigymálnak, de a kisujjukat sem mozdítanák értünk. Vajon miért számítanak nekünk azok, akikre nem számíthatunk? Jó lenne lelki függetlenségben, lelki autonómiában élni! Akiket nem hány ide s tova akármilyen tanítás, irányzat, vélemény. Akik tudják, hogy hol a helyük és mi a feladatuk.  Akkor nem kellene féltenünk erdélyi magyarságunkat, református egyházunkat, a világ keresztyénségét.

    Nem emberektől, hangsúlyozza Pál. Nézzünk Istenre! Az legyen a fontos, amit ő mond. Legyünk erősek, eltökéltek! Pált szidták, üldözték, meg is kövezték: mégsem csüggedt el. Nem lett depressziós. Istenre nézett. (Történet a fiatal hívő lányról, aki zsebeibe port és hamut tett. A világ minden kísértése, fölényeskedő elmélete por és hamu lesz.) Nem emberektől… Magasabb küldetésünk van. Nem azt jelenti, hogy elnézünk mások feje fölött, semmibe vesszük mások véleményét: de elhívatásunk, küldetésünk, önértékelésünk Istentől származik. (Ézsaiás: jutalmam Istentől van.) Ez a mi öntudatunk alapja, szolgálatunk lényege, tartásunk titka. (Kivégzett francia király gyermekeinek mondta nevelőjük: ne felejtsétek, hogy ti királyi sarj vagytok… Mennyire elfelejtettük: feladtuk magunkat, méltóságunkat, a vályúk mellé kerültünk!)

   Hanem Jézus Krisztus által. Hitünk intenzitását, hűségünk szakítószilárdságát ez mutatja: mennyire ragaszkodunk Jézus Krisztushoz, ami Urunkhoz. Mennyire fontos református népünk, gyülekezetünk, gyermekeink, fiataljaink számára a Krisztushoz tartozás, a vele való közösség? Egyedüli esélyünk, mentségünk az, ha belekapaszkodunk. Ha elfordulunk tőle, akkor széthullunk, végünk van. Elsodor a világ.

   Annak a mindenható Istennek vagyunk a gyermekei, aki feltámasztotta a mi Urunkat. Ezt nem lehet nem szóba hozni, ezt nem lehet elfelejteni, ennek nem lehet minden alkalommal nem örülni. Az első keresztyének számára olyan óriási élmény volt, hogy minden héten megünnepelték a Krisztus halál feletti győzelmét. Az örömnek, hálaadásnak ezt az alkalmát az Úr napjának nevezték. Minden napunk az Úr napja kell legyen!  Az élet Fejedelme ő.

Mi pedig őt követve az élet részesei vagyunk. A fogyasztói társadalom, liberális korunk szólamai mind-mind az életről beszélnek, mégis – Ferenc pápa szavaival - „a halál kultúráját” képviselik. Krisztust követve az életet szolgáljuk: a békességet, a megmaradást, az összefogást… Ennek kellene láthatónak lennie közöttünk is. Az élet tanúbizonyságai vagyunk. Testvéreim, ha eljön a tavasz, egyértelmű jelek mutatják azt. Mi látszik közöttünk? Az élet virágzása? Az, hogy haragvó szívekben helyreáll a békesség, emberek megbocsátanak egymásnak, az, hogy a mámorító szerek megkötöző, pusztító hatalmából van szabadulás, vannak szép, példás egyetértésben élő családjaink? Van közösség, összetartás, erő? Élő Urunk van: de akarunk-e élni vele s általa?

   Pál megemlíti a testvéreket is. Nem egyedül járunk. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges…(133. zsoltár) „Szörnyű lenne, ha egyedül lennék”, mondta egyszer kisebbik lányunk.  Szörnyű lenne, ha ezen az istentiszteleten rajtam kívül senki sem volna jelen. Értitek, testvérek, miről beszél az apostol? Milyen jó, hogy vannak társak! (Ismerjük Sundar Singh énekét: „Ha nincs is társam…”). Legyünk hálásak: kevesebbszer kritizáljuk egymást, és többször örüljünk egymásnak. A testvérek Isten ajándékai.

   Galáciáról néhány szót. Nevét gall (kelta = galata) származású lakóiról kapta, akik Kr. e. a III. században végigvonultak Európán, és eljutottak Kis-Ázsiáig, annak középső területét foglalták el. Kr.e. 25-ben a térség római tartomány lett, lakosai sokáig őrizték nyelvüket, vallásukat, de lassan beolvadtak. Pál apostol ebben a tartományban, országrészben több gyülekezetet alapított (pl. Antióchia, Lisztra, Derbe, Ikónium).

   Az apostoli köszöntés: kegyelem és békesség. A kegyelem Isten jóvolta és irgalma - megtartatásunk, üdvösségünk alapja. Tudjuk, a kegyelem kegyelemből van. A békesség háromszintű: Istennel, emberekkel, önmagunkkal. Nagy ajándék. Jobb a bőségnél (Péld.). Elfelejtettük ezt az igazságot. Feláldozzuk a békességet a nagyobb örökségért, önzésünkért, népszerűségért, kicsinyes győzelmekért. Ezek a lelki ajándékok csak lelki úton, csak személyesen, csak hit által, csak Istentől, a mi Atyánktól, és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól nyerhetők meg.

   Isten a mi Atyánk, valljuk, de tiszteljük-e, szeretjük-e őt igazán? Krisztus valóban a mi Urunk-e, akinek engedelmeskedünk, akinek szavát, parancsát követjük, vagy megtagadjuk őt, kilépünk közösségéből? Súlyos kérdések. Ha nincs kegyelem, ha nincs békesség, ez az oka.

    Krisztus önmagát adta a mi bűneinkért. Nem lehet e tény fölött csak úgy átsiklani. Önmagát adta: lelki és testi áldozatot is jelent ez. Szeretett és vállalt. Bűneinkért - mert van bűnünk, van bűnöm. El kell tudjam mondani őszintén egyes számban is. A többes szám sokszor csak kibúvó. Bűnbánat nélkül nincs megújulás. Képzeld el, legjobb barátod a hátad mögött gonosz dolgokat forralt ellened, kiforgatott, lábbal tiporta becsületedet, megalázott, és eléd áll, és azt mondja: folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Van mit folytatni? A bűnbánat kérdése radikális marad. Csak akkor fogadhatom el a Krisztus áldozatát, ha szembenézek bűneimmel.

  A megváltás célja: hogy kiszabadítson a jelenlegi gonosz világból. Amint ezelőtt 2.000 évvel, úgy ma is érvényes. A világ gonoszságát nem kell bizonyítani. A kiszabadítás a végső célra, az üdvösségre vonatkozik.  Amíg itt vagyunk, addig szolgálnunk kell a világban.

   Övé a dicsőség. Csak a dicsőítés szavaival lehet itt szólni. A tanítás, a vallomás átcsap magasztalásba. (Egy történet szerint az öreg rabbihoz elmegy egy édesanya. Van egy sereg lányom, fiút szeretnék. Menj haza, fiad lesz. Úgy is történik, de az Úrnak nem tetszik, hogy a rabbi nem kérdezte meg őt, és megüzeni neki egy angyal által: kizárlak a paradicsomból. Erre a rabbi nagy dicsőítésbe kezd. Az angyal nem érti. A rabbi azt feleli: eddig a jutalomért magasztaltam Istent, de most egyedül a jóságáért, kegyelméért.) Ámen.

 

Urunk, Istenünk, felséges mennyei Atyánk,

neked nem kell bemutatkoznunk, te igazságod és szereted révén jól ismersz miket. Bocsásd meg nekünk azt, hogy mi sokszor még előtted is képmutatók próbálunk lenni, és még inkább egymás előtt. Te vezess el minket igazi, helyes önismeretre Jézus Krisztus megismerése által, akiben felismerhetjük Megváltónkat, élő Urunkat! Erősítsd bennünk ezt a hitet, tudatot, hogy mi általa, hozzá mérve vagyunk, akik vagyunk, hozzá való tartozásunkból származnak igazi értékeink, feladataink! Add, hogy ezt boldogan felvállaljuk, ebben a lelki szabadságban éljünk és szolgáljunk ne csupán magunknak, de másoknak is, akikért felelőssé tettél minket! Köszönjük, hogy nem vagyunk magunkra: embereket, testvéreket rendeltél mellénk. Segíts, hogy mi is testvérré legyünk számukra! Ajándékozz meg minket szüntelenül veled való közösségünkben legnagyobb áldásaiddal: kegyelemmel és békességgel! Lelked által értesd meg velünk kegyelmed csodálatos művét mibennünk és a világban, és Krisztus bűnt eltörlő, békességet szerző áldozata által tölts el a te csodálatos békességeddel, és őrizz meg minket abban, hogy ezt éljük meg és ennek legyünk az eszközei!  Adj erőt, hogy szembe tudjunk szállni minden kísértéssel, rosszal – elsősorban önmagunkban - ami megrontaná önmagunk vagy környezetünk békességét!

    És kérjük tőled, mennyei Atyánk, a dicsőítés Lelkét. Olyan erőtlenek, olyan szegények vagyunk ebben, annyit kesergünk, panaszkodunk, sóhajtozunk, és ritkán telik meg a szívünk hálával, ritkán nyílik meg a szánk őszinte, önfeledt magasztalásra. Pedig milyen lenyűgöző a te hatalmad, mindenhatóságod, milyen csodálatos a te irgalmasságod, jóságod, milyen végtelen a te szereteted, milyen dicsőséges megváltó műved a mi Urunk Jézus Krisztusban!  Téged áldva kérjük gyógyító, vigasztaló, megerősítő, békességet ajándékozó kegyelmedet betegeink, gyászolóink, problémákkal küszködő testvéreink számára.

   Könyörülj rajtunk, és örökkévaló szeretetedben tarts, őrizz meg minket a mi Urunkért, Jézus Krisztusért! Ámen. 

 

 

Zsolt 37, 1-7  (50 évesek találkozója)

 

1 Dávidé. Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! Péld 24,19

2 Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények. Jób 20

3 Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.

4 Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Jn 15,7

5 Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik:

6 világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. Ézs 58,8

7 Légy csendben, és várj az Úrra!

 

 

    Türelemre, bölcsességre int az Ige. Mondják: az 50. életévvel a bölcsesség kora kezdődik. Igazából kegyelem, hogy megértük (Leshoto-ban az átlagéletkor 47-49 év). A zsidóknál ettől a kortól számított valaki tapasztalt embernek. Tudjuk, az évek – bár sok mindent hoznak – önmagukban ne tesznek bölccsé. Vannak fiatalok, akik nagyon éretten gondolkoznak, és idősek, akik meggondolatlanoknak bizonyulnak. Az életkor nem véd meg a bűntől – Isten Igéjének bölcsességére, Lelkének erejére van szükségünk.

   Ne indulj haragra! Eléggé indulatos világban élünk. Mi már tudjuk: a harag nem vezet eredményre. Rájöttünk már, hogy nem érdemes. Kár ezt a rövid életet negatív dolgokkal meg- és eltölteni. Mégis sokszor megkörnyékez.

   Ne irigykedj!  Fölösleges energiapocséklás. Megkötözi az embert. Nagyon bénító érzés. Van egy szellemes mondás: aki 20 éves korára nem lesz szép, 30 éves korára erős, 40 éves korára okos, 50 éves korára gazdag, az már soha.  Nem nagyon fenyeget minket egyik sem. Jó elfogadni adottságainkat úgy, ahogy vagyunk.  Jó békességben elhordozni azt, amin nem tudok változtatni. És teljes erőmből igyekeznem változtatni azon, ami rajtam múlik. Ezt 50 évesen sem szabad feladni. De másokra ne irigykedjünk: különösen a hamisan érvényesülőkre nem. Mert szerencséjük mulandó. Sok mindent láttunk már… sztárok csillagának felívelését és aláhullását, diktátorok bukását… gazdagok semmivé válását.

   Bízzál az Úrban és jót cselekedjél! Életfilozófiánk, jobban mondva hitvallásunk lehet.  Ebben a bizalmatlan világban, ahol sokszor csalódtunk, marad valaki, akiben bízni lehet, aki hűséges marad, kitart mellettünk kegyelmével, jóságával. Aki erre az alapra épít, az megáll. Ebből a hitből, bizalomból származik a jó cselekvése. Nem azért, mert mindig azt kapjuk vissza, nem azért, mert hálásak lesznek az emberek, hanem azért, mert erre indít Isten kegyelme, azért, mert ez a mi meggyőződésünk, és csak ezt érdemes. Ez adja az emberi élet értékét. Mennyi jót tettél? Isten nem kérdi majd, hogy mennyi pénzed volt a bankban, milyen földi sikereket értél el. Sok biztatást hallottunk életünk során, de úgy gondolom, ez az, ami számít. Ez az, amit soha nem bán meg az ember. Aki a jót teszi, az időtálló dolgot épít (már kérdezgetjük: mi marad utánam, mit valósítottam meg.) A jó mindig valuta lesz.

  Isten biztonságot ígér. Külső szempontból is igaz: ha jóindulat, megbecsülés, tisztelet van a családban, a társadalomban, akkor van békesség, kiszámíthatóság, megbízhatóság (), de lelki életünk stabilitása is ezen múlik.

   Gyönyörködj az Úrban! Érdekes felhívás. Az Istenhez tartozás öröméről van szó. Arról a boldogságáról, ami el kell fogja, be kell töltse a szívünket. Ennek következményei vannak a mindennapokban: ha ebben az örömben élek, akkor meglátom mindazt a szépet, ami körülvesz. Tudok gyönyörködni az apró dolgokban is, természetben, munkámban, embertársakban. Nem negatívan viszonyulok. Nem a nehézségeket, hanem az áldásokat látom meg.  (Tudós legenda. Edison laboratóriuma lángokban állt. Ezzel hívta feleségét: gyere, ritkán látsz ilyen szép, nagy tüzet.)

   Megadja szíved kérését. Arany János verse: „kértem kérve, ő halasztá évről évre”. Tudom, hogy sok minden nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Van, amit nem értünk el, pedig nagyon szerettük volna. De vannak dolgok, amik megadattak, amiért hálásak lehetünk. Szívünk kérése… vagyis azt adja meg Isten, ami a legbelsőbb, ami a leglényegesebb. Tudjuk-e, hogy mi a legfontosabb, és rátesszük-e arra az életünket? Kérjük-e, törekszünk-e rá teljes szívvel?

   Hagyd az Úrra utadat! Mennyi békességet, megnyugvást áraszt. Ráhagyatkozás. Tedd le életedet, útjaid irányítását az Isten kezébe. Persze, attól még neked nem lehet leülni, semmit tenni, felelőtlennek, könnyelműnek lenni. Tégy meg mindent, és bízz az Úrban!

Ez hiányzik sokszor. Két véglet: a) feladom. Nem érdemes. Majd valami lesz. Még – hamis módon – Istenre is hivatkozhatom: majd ő elintézi. B) A másik: állandó stresszben élek, hogy nem tettem eleget. Persze, hogy nem. A határ a csillagos ég. De mi nem tudunk odáig elmenni. Isten nem is várja tőlünk. Csak azt, amit reánk bízott, csak azt, amit el kell végezzünk. A tékozló fiúnak vissza kell fordulni, Zákeusnak jóvá kell tennie, stb. – és kapják Isten teljes áldását, kegyelmét. Isten tesz igazságot. Ezt is jó hallani. Mindnyájunknak volt része igazságtalanságban. Mi okoztuk, vagy mások nekünk.

   Az igazságra világosság ragyog, jogunkra fény derül. Az Újszövetség azt tanítja, hogy Krisztus szerezte meg igazságunkat és jogainkat: elvitathatatlanul Isten gyermekei vagyunk.

   Légy csendben, várd az Urat! Elcsendesedés. Szükségünk van rá. Testünknek, lelkünknek. Tudatosan oda kell figyeljünk. Néha saját magunkat zsákmányoljuk ki. Felelősek vagyunk magunkért. Tedd félre, ami megkötöz, ami túlságosan elvonja figyelmedet! Lassíts, jusson időd fontos dolgokra: templomra, közösségre, barátokra, kirándulásra! Olyan kár, hogy sokszor nem élünk Isten áldásaival! Túlságosan el vagyunk foglalva kicsinyes dolgainkkal, és nem vesszük észre a nagyot. Advent következik. A lelki elcsendesedés alkalma is. Az Úr érkezése tegye boldoggá, áldottá várakozásunkat! Ámen.

 

Urunk, teremtő, megváltó, megszentelő Istenünk,

hálát adunk ezért az ünnepi alkalomért, hálát adunk életünkért, családunkért, és mi ünneplők az ajándékba kapott évekért, azokban minden jóért, minden áldásért. Bocsásd meg, ha sokszor megkötözött az irigység, a harag érzése, és nem tudtunk azok lenni, akiknek te látni akartál, túl el voltunk foglalva magunkkal, és nem figyeltünk eléggé rád, másokra. Köszönjük, hogy számunkra is érvényes az igéd: „bízzál az Úrban és jót cselekedjél”. Segíts minket Lelked által, hogy egyre inkább erre törekedjünk: hadd legyen életünk a te jóságodnak, szeretetednek eszköze családban, barátok, embertársak között!  Adj erőt, hogy el tudjunk fordulni mindentől, ami rossz, ami meggátol minket a lelki növekedésben, a jónak véghezvitelében, és taníts minket benned örülni: hálásnak lenni kis és nagy dolgokért, külső áldásaidért, a hit, reménység lelki ajándékaiért! Mindenekfelett azért, hogy Krisztusban megváltott gyermekeid lehetünk. Add, hogy ennek örömét, bizakodását semmi meg ne ronthassa bennünk, és abban is, hogy panaszkodó, elégedetlen világunkban derűt, békességet tudjunk sugározni mások felé! Olyan jó tudni azt nekünk, már saját élettapasztalatunkból is, hogy rád hagyhatjuk gondjainkat, rád bízhatjuk életünket, szeretteink életét… és biztos hittel végezhetjük feladatainkat: te adod meg azok jutalmát, gyümölcsét, ha nem is azonnal. Azért taníts minket elcsendesedni előtted, reménységben élni!

Imádkozunk a mi nemzedékünkért, te tudod, mennyei Atyánk, hogy sokszor jelentkezik már a megfáradás életünkben, ismertesd meg az igazi erő forrását. Imádkozunk gyülekezetünkért, családunk tagjaiért, áldd meg őket, és tégy minket is áldássá számukra.  Ámen.

 

 

Gal 3, 6-16 (vas. de.)

 

6 Így van megírva: „Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” 1Móz 15,6 ; Róm 4,3

7 Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. Róm 4,6

8 Mivel pedig előre látta az Írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” 1Móz 12,3

9 Eszerint a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.

10 Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.” 5Móz 27,26

11 Az pedig nyilvánvaló, hogy törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, mert „az igaz ember hitből fog élni”. Hab 2,4

12 A törvény pedig nem hitből van, hanem „aki cselekszi, az fog élni általa”. 3Móz 18,5

13 Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” –, 5Móz 21,23

14 azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a népeké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.

15 Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg.

16 Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. 1Móz 12,7

 

   A mózesi törvényt jól ismerő, ahhoz nagyon ragaszkodó emberekhez szól az apostol, ezért hivatkozik az Ószövetség egyik legnagyobb tekintélyére, Ábrahámra.

   Kérdés, hogy vannak-e számunkra tekintélyek? Jelent-e akármilyen indítékot, motivációt pl. az elődök példája? Vagy annyira magunk körül forgunk, annyira lekötnek gondjaink, mindennapi elfoglaltságaink, hogy elfeledkezünk életünk mélyebb beágyazottságáról, értékeiről? Ha csak földiekben gondolkozunk, elhanyagoljuk felülről való rendeltetésünket.

   Pál az Ábrahám hitéről beszél. Hitt Ábrahám, Isten ezt számította be neki igazságul. Talán azt kell itt először hangsúlyoznunk, hogy Ábrahám nemcsak valamit, hanem Valakiben hitt… A hit erejéről, pozitív hatásáról beszél a pszichológia is mostanában… Meggyőző kísérletek mutatják, hogy ha valaki nagyon (akár vakon) hisz valamiben, az fontos tényező a sikerek elérésében. De itt többről van szó. Egy belső, személyes kapcsolatról Istennel. Bizalomról, ráhagyatkozásról. Ábrahám hitt Istenben – ez nem is volt kérdés számára -, de ami fontosabb volt: hitt Istennek, az Isten kijelentésének, szavának… Hitt és engedelmeskedett (ez a kettő a Biblia szemléletében egybeesik), és Isten igaz szavát követve igazzá lett, igazságot nyert. (A hívő ember alaphelyzete ez: nem vagyok igaz, de az igazságot követem. A hitetlené: igaznak tartom magam, de nem az igazságot cselekszem.)

   Akik hitből valók, azok Ábrahám utódai. Ez a megfogalmazás arra utal, hogy az Istenben való hit egy új létformára hív. Másféle életérzésre és – szemléletre, másféle gondolkodásra és önértelmezésre.

   Az Ábrahámnak mondott, általa a népekre vonatkozó ígéret ennek a hitnek (a Biblia egyetlen hitet ismer – v.ö. egy a hit -: az Istenre tekintőt) megigazító erejét és áldását terjeszti mindazokra, akik hisznek. A hitnek két fontos következményéről beszél tehát az apostol: megigazulás és áldás.

   Isten hit által igazítja meg a hívőket. Isten a cselekvő, de csodálatos munkájában – amit Krisztusban végzett el – hit által részesülünk. (Egyik fodrász születésnapján egy táblát helyezett ki a műhelyére: ma minden szolgáltatás ingyenes. Aki betért, valóban tapasztalta: ingyen helyrehozták a frizuráját. Mi kellett ehhez? Először a fodrász nagylelkűsége, de az is, hogy a betérők a felkínált lehetőséget komolyan vegyék, higgyenek abban.) 

   A hitből valók (hitben járók) nyernek áldást: megint Isten a kiindulópont, a forrás, de áldásai előtt hit által nyitjuk meg szívünket. Olvassuk: Isten Ábrahám barátjává lett (Jak 2,23). Ez a kegyelem aláhajlása, valóban érthetetlen gesztusa. Nos, az Ábrahám hite azt jelentette: elfogadta ezt a barátságot, elfogadta az őt elfogadó Istent. Micsoda lehetőség!

   Egyik énekünk sorai jutnak eszembe: mennyi békét elveszítünk. Mennyi áldást elveszített népünk hitetlensége miatt! Gyerekáldást, a békesség, a növekedés áldásait. A hitet áldás kíséri. (Emberi síkon is igaz: pl. ha a gyermek hisz a szüleinek, akik azt mondják: hidd el, fiam/lányom, sokkal jobb neked, ha nem a könnyelmű utat választod – akármennyire sikeresnek és menőnek is látszik -, hanem minőségi, értékes célokra törekszel, akkor ebből áldás származik számára.) Mai modern elméletek azt sugallják, hogy az ember a tudomány révén kezében tartja az áldások tárházának kulcsát. Valóban, a tudomány sok mindenre utat nyitott, de látjuk, hogy mennyire kétélű dolog: a rohamos fejlődés egyre közelebb sodor minket a végleges pusztuláshoz ( …), vagy pl. a világ legcivilizáltabb részét nem a lakosság növekedése, hanem a demográfiai összeomlás fenyegeti. Minél gazdagabbak vagyunk, annál gyengébbek a hitben, szeretetben.

   Ha már hitről beszél Pál, akkor nem hagyja ki, hogy ne hozza szóba a törvényeskedő gondolkozást.  Az Istenben való hitből áldás, a törvényben való bizakodásból átok származik. Mi a baja az apostolnak a törvénnyel?  Az, hogy a törvény függetlenné vált Istentől, és valósággal bálvánnyá lett. Valósággal Isten helyére lépett. Ha a törvény minden, akkor nincs is szükség Istenre. Igaz, mennyire modernül hangzik! Ha a törvény, ha bizonyos elv, tanítás, elmélet lesz az igazság, a helyesnek titulált gondolkodás, életvitel egyedüli garanciája, akkor nagyon veszélyes területen mozgunk. Akkor a törvény, az ideológia nagyon könnyen/hamar embertelenné és életellenessé válhat. Akkor nincs helye alázatnak, szeretetnek, megbocsátásnak. Persze, a törvény jó önmagában (messze több mint a káosz), de nem elég.

Megint az emberi kapcsolatokból hozom a példát: ha a szülő teljes mértékben tiszteletben tartja a családi törvény előírásait: mindent megad a gyermekének, amire annak szüksége van, gondoskodik róla, neveli, később pénzzel támogatja… de nem alakul ki köztük egy élő, bizalmas szülő-gyermek viszony, akkor nem biztos, hogy a törvény szerinti eljárás jó eredményt produkál. Személyes kapcsolatokban bontakozhat ki az életünk. Ez a hit világában is igaz.

   Aki a törvény cselekedeteiben bízik, átok alatt van. a) Azért főként, mert senki nem képes a törvényben megmaradni. Csak Istenben megmaradva lehet a törvényben is megmaradnunk. Fordítva nem működik. Aki a törvény útján akar igazságra, tökéletességre – és így Isten kegyébe - jutni, az egy elátkozott, mert célba soha nem érkező úton indul el. b) Másodszor, a törvényben való bizakodás felfuvalkodottá, elvakulttá teszi az embert, aki a törvény kardját forgatva mások előtt, elfeledkezik saját gyarlóságairól.

   Ezért tanítja az Írás: az igaz hitből fog élni. Igazságunk tehát annyi: hiszünk a minket megigazító Istenben. Nem dicsekszünk önmagunkkal. Ha a törvény útján indulunk, akkor önmagunkra, saját igazságunkra kell alapoznunk, akkor nincs szükségünk Istenben való hitre. Hit nélkül Istenhez eljutni pedig képtelenség.

Törvényre a bűn miatt volt/van szükség, és ez már önmagában mutatja: ha törvényről beszélünk, akkor bűnről is beszélnünk kell, ha bűnről beszélünk, akkor – ha van egyáltalán kiút -, akkor a kegyelemről is beszélnünk kell. A törvény – eredeti célja szerint - a kegyelemhez vezet.

   Krisztus megváltott minket a törvény átkától. Hát ez az a felszabadító mondat, ami az imént vázolt képtelen patt-helyzetet feloldja! A törvény világosan megmutatja, hogy átok alatt vagyunk. Én is, te is. Gondolataink, beszédünk, cselekedeteink Isten ellen, az ő szeretete ellen szólnak. Önzésünkben megbántjuk atyai szívét, megsértjük egymást. Nem tudunk jobbak lenni. Egy kicsit törvényesebbek talán. Ez is valami: a törvény mérséklő hatása. De Isten törvénye mindegyre leleplezi gonoszságunkat, hamisságunkat, kétszínűségünket, álnokságunkat, romlottságunkat… Igaz, mennyi kifejezésünk van erre, és mindegyik rólunk, rólam szól. Bedughatjuk a fülünket, másra gondolhatunk, a tényen nem változtat. (Ha egyházi vezetésünk egy körlevelet küldene szét azzal, hogy nagy baj van egyházunkban, hitetlenség, széthúzás, életet/családot/közösséget nyomorító, pusztító szenvedélyek, békétlenség, közömbösség, és jó lenne bűnbánatot tartani, Krisztus útjára térni, akkor azt így elfogadnánk, helyesnek tartanánk. De ha lenne egy olyan toldaléka is a levélnek: minden gyülekezeti tag személyesen és konkrétan ismerje be bűneit, amik jelen vannak életvitelében, családjával való kapcsolatában, akkor ezen a ponton megakadna a kezdeményezés. Nincs, aki vállalja közös, nagy bűnünket (amit általánosságában beismerünk, személyes vonatkozásban tagadunk) egyedül Krisztus.

   Krisztus megváltott. Ő magára vette bűneinket, minden gonoszságunkat, amit mi elhárítottunk magunktól, de ami mégis nyomta/nyomja a lelkünket. (Van-e olyan: semmi közünk ahhoz, amit elkövettünk?) Átokká lett értünk… súlyos szó. Átokká a bűnre nézve.  Átkozott, aki fán függ. A Krisztus kereszthaláláról van szó. Nem lehet túllépni ezen a tényen, szereteten, adventre készülve különösen.

    Benne teljesedik ki az Ábrahám által a népek számára kijelentett áldás. Krisztusban az áldás népe vagyunk.

   Ez az újszövetség, az új testamentum. Végrendelet - a meghalt és feltámadott Krisztus akarata. E szövetség igazsága, hitelessége mellett ő maga tanúskodik: a megfeszített és élő Úr. Fogadjuk hittel, hogy részünk legyen a megváltás áldásaiban! Ámen.

 

Urunk, mindenható Istenünk,

szent színed előtt állva a te kegyelmedet, a te erődet kérjük mindenek előtt. Bocsásd meg kicsinyhitűségünket, kételkedéseinket, megfáradásainkat, engedetlenségünket! Te látod, milyen sokszor erőt vesz rajtunk emberi természetünk. Vagy milyen sokszor befolyásol minket a mások véleménye, környezetünk elvárása, a világias gondolkozás. Kérünk Téged, Lelked által növeld a mi hitünket Benned, mennyei Atyánkban, és Krisztusban, megváltó Urunkban! Taníts minket a mások példájára, kitartására is néznünk! Köszönjük ezeket a példákat. Add, hogy hitünk engedelmesség is legyen, de csak bibliai elvek hangoztatása. Köszönjük, hogy hit által hozzád tartozhatunk, és részünk lehet megmentő, megtisztító kegyelmedben, és lelki áldásaidban. Bocsásd meg, hogy sok áldást, békességet elveszítünk, mert nem hallgatunk rád, mert magunkban akarunk boldogulni! Őrizz meg minket az öntelt törvényeskedéstől, attól, hogy a magunk igazában, képzeteiben, emberi elméletekben bizakodjunk, vagy ennek alapján ítélkezzünk mások felett! Világosan tanítod igédben, hogy a törvény útján nem juthatunk el hozzád.

   Legyen áldott szent neved a felszabadító üzentért: Krisztus váltott meg minket a törvény átkától,  a bűn következményétől, amit semmi más módon le nem győzhetünk, úgy, hogy önmagát adta értünk, magára vette, vállalta bűneink büntetését.  Segíts, hogy az ő új szövetségének az elkötelezettjei legyünk, a váltsághalála és feltámadása által megpecsételt igazságot, szeretetet kövessük!

Könyörülj ezen a gyülekezeten, anyaszentegyházadnak itt élő tagjain: fiatalokon, idősebbeken, egyéneken és családokon! Imádkozunk a betegekért, megtartó, gyógyító kegyelmed erejében részesítsd őket. (Kiváltképpen kis testvérünkért könyörgünk, aki a napokban esett át súlyos szívműtéten… légy áldott orvosa, és állj kegyelmeddel az egész család mellett. És hálát adunk egy másik kisgyerek életéért, aki már a gyógyulás, felépülés útján jár – áldd meg életét, szeretteit.) Fohászkodunk, mennyei Atyánk a gyászolókért, emlékezőkért, légy bánatuk enyhítője, ajándékozd meg reménységgel őket.  És légy azokkal, akik a bűn nyomorúságát hordozzák, Krisztusban vezesd őket, vezess minket szabadságra! Adj hitet, lelki megújulást, szeretetet az egész anyaszentegyházban, a világon. Krisztus megváltó érdeméért! Ámen.

 

 

 

Gal 5, 1-15 (vas. de.)

 

1 Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.

2 Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek.

3 De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani.

4 Ha törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek.

5 Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.

6 Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.

7 Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek?

8 Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket.

9 Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. 1Kor 5,6

10 Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az.

11 Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya.

12 Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket!

13 Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.

14 Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 3Móz 19,18

15 Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, el ne emésszétek egymást!

 

   Krisztus szabadságra szabadított meg.  Szóismétlésnek tűnik, pedig egyáltalán nem az. Tudjuk, hogy nem egyszer fordult elő a történelemben, hogy az ún. felszabadítók még nagyobb szolgaságba kényszerítettek egy-egy népet, mint amilyenben előtte volt. De személyes életünkben is: sok minden ígér szabadságot, aminek következménye a legsúlyosabb megkötözöttség vagy függőség. Az ital, a drog, a könnyelmű életforma szabadsággal kecsegtetnek, de valójában béklyóba szorítanak, romlásunkat, pusztulásunkat készítik elő. (Egy szellemes gondolat így hangzik: egy éve szabad vagyok az italtól, a kábítószertől és a feslett élettől, de félek, hogy ennek vége szakad, amint kiengednek a börtönből.) Lelkünk belső bilincseitől kell megválnunk. Azt kell felismernünk, hogy Isten segítségével akármelyik pillanatban otthagyhatjuk azt, ami megkötözi, megnyomorítja életünket, megmérgezi kapcsolatainkat.

(Történet a rab papagájról, amelyik állandóan azt ismételgette: szabadság, szabadság.)

   Krisztus valóságos lelki szabadságra szabadít meg: szabaddá tesz bűnöktől, indulatoktól, előítélettől, szabaddá tesz a jóra. Úgy gondolom, az igazi szabadságot a céljában lehet lemérni: nem szabadság az, amelyik semmibe veszi a mások jogait, kihasznál, bánt, megaláz másokat. Az elnyomó hatalom nem lehet szabad: foglya saját rögeszméjének.

   A szabadságban szilárdan meg kell állni. A szabadság lelkünknek egy olyan állapota, ami itt a földön állandó fenyegetettségnek van kitéve. A szabadsághoz következetesen ragaszkodni kell, arra vigyázni kell, törekedni, küzdeni érte. Külső hatásokkal és belső kísértésekkel kell nekünk a harcot felvenni. (Aki gyűlölködik, az alá van vetve saját bosszúvágyának.)

   Pál a törvényeskedést a szolgaság egyik formájának tartja. Vagyis a törvényben, külső előírásokban, ceremóniákban való hamis bizakodást, vagy ebből fakadó önteltséget. Legyen az a körülmetélkedés, valamelyik napnak a megtartása, a keresztelés ilyen vagy olyan formájának a gyakorlása, stb., ami vallási gőghöz, beképzeltséghez vezet, és mintegy fölöslegessé teszi a kegyelmet. Ha az üdvösség maga ilyen külső dolgokhoz kötött, akkor kétségbe vonom Krisztus áldozatának kizárólagos jelentőségét. A Megváltóhoz való személyes ragaszkodás helyett ezek a kézzelfogható jelek kapnak elsődleges rangot a hitemben. Ha ezekben bízom, akkor Krisztus kegyelme másodlagos lesz. A hamis vallásosság igájához kötöm magam, gondolataimat.

  A 4. vers – ha törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek - nem is kíván magyarázatot. A törvény jó… kordában tartja az életet, szükségünk van rá, de még annak a gondolatnak az árnyéka sem lehet bennünk, hogy ezzel egyetlen lépést is tudunk tenni saját erőnkből Isten felé, hogy ez a legkisebb mértékben is hozzájárulhat üdvösségünkhöz. Ui. azt teljes mértékben, maradéktalanul Krisztus szerezte meg számunkra. 

   Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. Nem testi cselekményekben (a magunk azokkal kapcsolatos teljesítményében) bizakodunk, hanem Isten Lelkének megújító munkájában. Nem a törvény paragrafusaiba, hanem hit által Jézus Krisztusba kapaszkodunk. Ha Benne vagyunk – és ez a lényeg –, akkor más nem számít, csak a szeretet által munkálkodó hit.

Értitek, testvéreim, Isten ezt várja tőlünk. Minden más mellékes: származásunk, vagyoni állapotunk, társadalmi rangunk. Isten szemében értékünket az adja, hogy hitünket mennyiben tudjuk megélni a szeretetben. Beszélhetünk, okoskodhatunk, teológiai vitákat folytathatunk, egymást ilyen-olyan bibliai hivatkozású meggyőződés alapján pokolba küldhetjük… egyetlen dolog nyom a latban: a szeretetben munkálkodó hit. Jó együtt hallani és látni a kettőt: az igazi szeretet forrása a hit, a hit realitásának bizonysága a szeretet.

    Pál arról ír, hogy a gyülekezet tagjai megtorpantak a szabadság útján, valaki megzavarta, félrevezette őket. Az anyaszentegyházban azóta is sokszor szült meghasonlást emberi szándék, okoskodás, hatalmi harc. Krisztus mellé olyan sok minden odakerült: emberek kiemelt szerepe, újrakeresztelkedés, napok, ünnepek megtartása, nyelveken szólás, Isten ószövetségi nevének használata. Közösségek oszlottak meg, szakadtak részekre: valóban, egy kis kovász az egész tésztát megposhasztja.

   Azt is hangsúlyozza az apostol: én bizalommal vagyok irántatok. Szép, biztató vallomás. Az apostol rendíthetetlenül reménykedik abban, hogy helyreáll a békesség, az egység, Krisztus igazsága. Hogy állunk ezzel a kérdéssel? Sokat emésztődöm azon (másokkal együtt): úgy eltávolodtak híveink a közösségtől. Kisebb részt más tanítások miatt, inkább a világias gondolkodás, a közömbösség miatt.  A gyülekezetünk lelki állapota az erőtlenség jeleit mutatja, sokan teljesen elzárkóznak: megújulásra lenne szükség, igazi reformációra. Milyen lélekkel vágunk neki a következő 500 évnek?  

   Az apostol válaszol arra a galaták közt hamis szándékkal terjesztett hírre, hogy most már ő is a körülmetélkedést hirdeti. Akkor miért üldöznek, kérdezi. Hiszen akkor megszűnt a kereszt botránya, azaz nem kell beszélni róla. Nem kell beszélni a Krisztus áldozatáról, golgotai keresztjéről – ami, ugye, még zavar is másokat, lásd a Franciaországban levett kereszteket -, mert más utak is vannak a megváltásra. Körülmetélkedés, szertartások, különböző praktikák, másféle vallásos elképzelések.

   De ti, testvéreim, a szabadságra kaptatok elhívást. A ti hitetek, reménységetek Krisztusba gyökerezik. Arra azonban vigyázzatok - és mennyire aktuális ez a figyelmeztetés reánk nézve is -, hogy ez a szabadság ne legyen ürügy a testnek. Krisztusban megélt szabadság legyen. Református egyházunkban nagy a kísértés arra, hogy a hitbeli szabadságra hivatkozva szabad teret engedjünk sokféle, a Krisztus tanításával, szeretetével össze nem egyeztethető szokásnak, gyakorlatnak: szabad káromkodni, szabad részegeskedni, szabad erkölcstelennek lenni, szabad nem járni templomba, szabad a közösséget elhanyagolni. Nem ezt teszi református népünknek nagy része? Nincsen ez jól! Ez a szabadság igazából önáltatás, a bűnnek az álcája, és nem a Krisztusban való élet tisztasága.

    Szabadság, hit, szeretet: ezek összetartoznak.  Szabadságban élve nem lehet helye a szeretetlen csatározásoknak, viszálykodásnak családban, gyülekezetben. Hanem az életet, a közösség megerősödését kell szolgálnunk. Ámen.

 

Urunk, örökkévaló mennyei Atyánk Jézus Krisztusban a Szentlélek által,

úgy jövünk hozzád, amint vagyunk, örömeinkkel, gondjainkkal, kérdéseinkkel és kéréseinkkel, de azzal a hálával is, hogy naponta érezhetjük gondviselő szeretetedet, jóságodat, azzal a bizalommal is, hogy egyszülött Fiadban megváltottál minket, életünkben, halálunkban Krisztus által a tieid vagyunk. Köszönjük, hogy Igédben kijelentetted: te minket szabadságra hívtál el, a jónak megélésére, cselekvésére, hogy ne a bűn, ne a gyűlölködés, ne tisztátalan indulatok uralkodjanak rajtunk. Bocsásd  meg, hogy már szabadokká tettél a szeretetre, a békességre, mi mégis sokszor a bűnnek szolgaságát választjuk, és kegyelmedet visszautasítva, a törvény igáját vesszük magunkra. A törvényt arra használjuk, hogy másokat elítéljünk, magunkat pedig mentegessük. Mutass rá meghasonlott helyzetünkre, és értesd meg velünk azt, hogy te egyetlen dolgot vársz tőlünk: a szeretetben munkálkodó hit gyümölcsét. Mert a te országod nem beszédben áll, hanem Lélekben és erőben. Taníts minket hittel látni és szeretettel cselekedni: családban, munkában, tanulásban, a gyülekezet közösségében! Te látod, mennyei Atyánk, mennyi megkötözöttség van.  Juttasd köztünk is diadalra Krisztus lelkületét, tisztaságát, jóságát! Erősíts meg minket a hozzá való ragaszkodásban, példája követésében, szeretete gyakorlásában, a tőle nyert szabadság megélésében! 

   Könyörülj rajtunk, gyülekezetünkön, anyaszentegyházunkon! Teremts tiszta szívet, tiszta indulatokat bennünk, ronts le minden előítéletet, vádaskodást! Adj több megértést egymás iránt! Légy közel betegekhez, gyászolókhoz, nehézségek közt küszködőkhöz, adj szabadulást a bűn szolgaságában élőknek!

   Áldd meg adventünket, segíts Lelked által, hogy lélek szerint, egyre jobban figyelve rád és egymásra készüljünk a szeretet ünnepére! Jézus Krisztusért. Ámen.

 

 

Ez 27  (vas.du/vázlat)

 

    Tírusz (héb. sur, 'szikla'): az ókorban föníciai város a Földközi-tenger keleti partvidéke mellett. Egy sziklaszigeten épült (innen érthető a neve). Egy ideig Egyiptom uralma alá tartozott, majd független lett; Tírusznak 2 kikötője is volt, s nevezetes volt hajóiról, fémművességéről, szőtt és festett kelméiről, valamint üvegiparáról. Először jó kapcsolatban állt Izráellel. Salamon szerződést kötött Tírusz királyával, Hirámmal, aki faanyagot és kézműveseket küldött Izraelnek, Izrael pedig élelmiszert adott Tírusznak. A barátságos viszony jegyében Áháb feleségül vette Etbaál tíruszi király lányát, Jézabelt. Amikor azonban  külpolitikájába is be akarta vonni Izráelt, a próféták erélyesen tiltakoztak ellene. Asszíriával és Babilóniával szemben Tírusz képes volt ellenállni. Csak Nagy Sándor idejében került idegen uralom alá (Kr. e. 332 - gátat építettek a sziget és a szárazföld közé, ostromtornyokat állítottak fel, a 7 hónapi ostrom 10.000 áldozatot követelt). Nagy Sándor után a Szeleukidák kezére került a város, de Kr. e. 198: függetlennek kiáltotta ki magát, és saját időszámítást vezetett be. A rómaiak megerősítették autonómiáját. (Katolikus lexikon)

   Isten Igéje szól Ezékielhez, Isten szava szólítja fel a prófétát arra, hogy siratóénekbe kezdjen Tírusz felett. Igazából egy gyászének ez, amelyben Tírusz összeomlásáról van szó. Már a műfaj is arra utal, hogy – amint később olvassuk az Ezékiel könyvében – „Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen”.  Ebben a próféciában Tírusz úgy jelenik meg, mint egy gyönyörű, pompás hajó, minden gazdagsággal megrakva. Ez a metafora nyilvánvaló utalás Tírusz gazdagságára, meg arra a tényre, hogy a város kor egyik legforgalmasabb kikötőjével rendelkezett. A tíruszi kereskedőhajók messze földön híresek voltak.

   Mi volt Tírusz bűne? Féktelen meggazdagodási vágya, önteltsége és a rivális Izráel bukása fölötti gonosz káröröm (Ez 26, 2). A siratóének részletesen leírja Tírusz gazdagságát, szerteágazó kereskedelmét, a rengeteg árucikket, ami megfordult piacain – bepillantást nyerünk az ókor piacgazdaságába, kereskedelmébe. És – az aktualitást keresve – ráismerünk modern világunk vonásaira, sokszínűségére, multikulturalitására és liberalizmusára. Ahol minden a pénz, az arany körül forog, ahol az áru lett a legfontosabbá, ott kiszorul Isten. Ott nincs értéke a hitnek, szeretetnek, mert az anyagiak jelentik a viszonyítási alapot. Tírusz a szerzésnek, a meggazdagodásnak ebben a nagy lázában minden egyébről elfeledkezik.

   Gazdag és tekintélyes lettél a tenger közepén. Azt sugallja ez a mondat, hogy Tírusz mégis bizonytalanra épített. A tenger az áruforgalom színtere, de az ítéleté is. Lehet-e biztos hely a tenger közepe? Vajon, a mi korunk embere biztos alapra épít, miközben – még inkább, mint akkor Tírusz – gazdag és tekintélyes lett? Nagy dolgokra törekszik… „nagy vizekre eveztek”.  A következő mondat pedig már arról szól, hogy szétzúzza a keleti szél. És minden elsüllyedt. „Bár a föld mind romba dől”, énekeljük egyik énekünkben. „Isten szava megáll mindenha.” Valami biztosabbra van szükségünk. Ez a gyászdal erre figyelmeztet.

   Olvasunk a környékbeliek reakciójáról, megdöbbenéséről. Szinte meghat ez az őszinte megrendülés. Mintha arra ébredtek volna rá ebben a tragédiában, hogy bizonytalan alapokra építettek. Hogy valami biztosabbat kell keresni.

   Az újszövetségben olvasunk arról, hogy Tírusz vidékéről jönnek Jézushoz. Krisztusban találják meg a biztos alapot. Isten Krisztusban Tíruszt is meg akarja tartani, és az alázat útján elvezetni az üdvösségre. Ezt kell nekünk is megtanulnunk. Ámen.

 

 

 

Róm 15, 4-13  (vas.de. )

 

4 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.

5 A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, Fil 2,2

6 hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.

7 Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.

8 Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket,

9 a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.” Zsolt 18,50

10 Azután ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.” 5Móz 32,43

11 Majd ismét: „Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsék őt mind a nemzetek.” Zsolt 117,1

12 Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.” Ézs 11,10

13 A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.

 

      Egy olyan szép igeszakasz ez, amire előre ki lehet mondani az áment. Bárcsak életünk lenne a hitelesítő igen mindarra, amit hallottunk. Úgy van, úgy legyen, én is így gondolom, ezt a krisztusi igazságot képviselem, eszerint igyekszem élni. Mert – olvastuk az igeszakasz elején – minden értünk íratott meg. A Szentírás tanítása nem egy elvont elmélet, hanem életbevágó, nekünk szóló, javunkat, üdvösségünket szolgáló üzenet, hogy abból türelmet, vigasztalást merítsünk, és reménységben éljünk.

   Adventi ajándékok ezek. A) Türelem, vagyis béketűrés: ebben a nagy külső hajszában olyan jó lenne megtalálni a belső békességet, megértve azt, hogy Isten mindent megtett értünk, hogy a legfontosabb el van intézve… és a többihez is kapunk erőt. Olyan jó lenne ezt a felülről kapott békességet minden helyzetben megőrizni, másokkal is megosztani. B) Vigasztalásra szomorkodóknak, bajban levőknek van szükségük – és mindannyian kerülünk olyan helyzetbe, amikor jól fog, ha valaki mellénk áll, együttérzéssel, jó szóval támogat.  Sok aggodalom, külső-belső probléma emészthet minket. Az ige éppen azzal biztat: ezeket a lelki terheket nem egyedül kell hordozzuk. Minden gondotokat …                      C) Mintegy célt, feladatot állítja az ige elénk a reménységet. Az Istenben bízó ember a reménység követe. Abban a panasz-áradatban, amiben mindannyian fuldoklunk, olyan üdítően hat a reménység példáját meglátni valaki életében. (Egy bölcs tanítás szerint: ha egy nehéz helyzet megváltoztatásáért semmit sem tehetsz, akkor is tehetsz annyit, hogy reménykedsz.)

  Azt is halljuk, hogy a türelemnek, a vigasztalásnak, az élő reménységnek a forrása maga Isten.  Nem valami közönyből fakadó türelemről, vak reménységről és üres vigasztalásról beszél az Ige, hanem arról, ami Istentől jön. Ami mögött ott van az ő végtelen kegyelme és szeretete. Ott van az ő áldásokat osztogató jósága.

   Amiket arra nézve kapunk, hogy egyetértés legyen… Világos az Ige logikája: Istentől jön az igazi vigasztalás, reménység… Isten az, aki Krisztusban mellénk áll, felemel, megerősít testi, lelki, morális értelemben, azért, hogy mi is ezzel az indulattal, lelkülettel forduljunk másokhoz. Nincs egyszemélyes szeretet, egyszemélyes kegyelem, egyszemélyes jó cselekedet. Isten Ádámnak társat rendel: családtagokat, barátokat állít mellénk. Egyetértés: benne van a szóban, hogy meg kell találjuk az egyet, ami/aki összeköt. Az egy Urat, akit szolgálunk, az egy célt, amire törekszünk. Baj, ha egymásban vetélytársakat látunk, riválist, ellenséget – ha nincsenek közös, nagy, szent témáink: pl. hit, közösség, egyház, nemzet. Én azt látom, hogy rengeteg energiánkat elfecséreljük az egymás elleni viaskodásra a családban, a gyülekezetben, nem beszélve a politikáról: pedig ösztönözni, bátorítani kellene egymást, befogadni - elfogadni egymást, örülni egymás sikerének, együtt hordozni az egymás terheit. Persze, tudom, sok csalódás érhetett minket, bizalmatlanok vagyunk, de vajon azt akarjuk továbbvinni, amire panaszkodunk? Ne szidd a sötétséget, gyújts meg inkább egy gyertyát, hangzik egy bölcs tanítás.  A viszonyítási alap nem az, amit az emberek, hanem az, amit Isten tett velünk: befogadott (minket, bűnösöket…) Krisztusban, aki Isten igazságát ajándékozta nekünk, ezért lett hozzánk hasonlóvá, ezért vett fel magára alázatos, szolgai formát. Karácsony titkát nem lehet ennél szebben, mélyebben körülírni. Ezért ment olyan messzire (a szó igazi és jelképes értelmében) irántunk való könyörületből. Benne az Isten irgalmát, jóvoltát, bocsánatát kaptuk. Hogyan viszonyulunk ehhez? Mi mindig a negatív élményeinket akarjuk feldolgozni, de mit kezdünk a pozitívekkel? Az Isten kegyelmével. Ez mire indít, mire vezet minket? Csak annyira, hogy – a bibliaórán hallottuk – úgy élünk, mintha nem is ismernénk Istent, mintha egymáshoz semmi közünk nem lenne? Vagy pedig arra, hogy segítő szeretettel fordulunk egymáshoz, megmutatjuk azt, amit kaptunk, lelki ajándékainkkal szolgálunk egymásnak, és egy szívvel, egy szájjal dicsőítjük  Istent… Ez az, ami valóban összeköthet, szívünket egybe foghatja. Ez az, ami bekapcsol minket Isten világába. Olyan földhöz ragadva élünk sokszor, pedig Isten Krisztusban mennyei távlatokat nyitott meg előttünk. Kicsinyes dolgokba merülünk bele, amikor olyan nagyszerűek bízattak ránk. Mint az a koldus, akiről halála után derült ki: milliói voltak, csak nem használta.

   És Pál idézi a gyönyörű próféciát: hajtás sarjad. Népek uralkodójává lesz. Benne reménykednek a népek. Krisztus várása, befogadása az életünk feletti uralom kérdését is felveti. Ő nemcsak kis karácsonyi hangulatot hoz, hanem szeretetének, igazságának uralmát. Nos, akarjuk-e, hogy ő uralkodjon bennünk, családunkban? Itt a templomban lehet, hogy hamar kimondjuk az igent, de gondoljunk arra, hogy milyen nehezen mondunk le sérelmeinkről, a bosszúvágyról, szenvedélyeinkről. Aki Krisztus uralma alatt él, az szabad ember. Sok minden ígér szabadságot: nagy eszmékről, amit milliók követtek, derült ki: ámítás, félrevezetés volt. Egyéni tapasztalataink is vannak erről.

Szabad az, aki Isten rendje szerint él: a nap szabadsága az, hogy világít, a gyümölcsfa szabadsága az, hogy gyümölcsöt hoz, az emberé az, hogy Istennel, embertárssal békességben él.

   Benne reménykednek a népek. Ez a mi nagy reménységünk:  Isten Krisztusban véghez viszi megtartó akaratát itt a földön, és üdvözítő tervét az ő országában.

   Egy szép áldás hangzik el mai igénk végén: adventi, karácsonyi köszöntésnek is gyönyörű. A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által. Valós ígéret ez. Annyi hiányt regisztrálunk az életünkben. Isten egyre inkább be akar tölteni. Ez azt is jelenti: egyre több helyet kell készítsünk, egyre több mindent félre kell tegyünk: indulatot, haragot, neheztelést, hogy Isten kegyelme, jósága, békessége áradjon ránk, családunkra, gyülekezetünkre. „Jól készítsétek útát, a vendég már közel…”. Ámen.

 

 

 

Jk 3, 13-18 (vas. du.)

 

13 Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!

14 Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne vétkezzetek az igazság ellen azzal, hogy bölcsességetekkel kérkedtek. Ef 4,31

15 Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi.

16 Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar van és mindenféle gonosz tett. Gal 5,15 ; 1Kor 3,3

17 A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. 1Tim 1,5.18

18 Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák. Ézs 32,17

 

 

    Úgy látszik, már a korai gyülekezetekben is kérdés volt az, hogy egyesek bölcsebbnek tartották magukat másoknál. Kicsoda a bölcs és értelmes? Egy legenda szerint Isten két angyalt küldött a világra, az egyiket azért, hogy anyagi javakat, a másokat azért, hogy bölcsességet, értelmet osszon szét az embereknek. Az első hamar visszatért: Uram, az ajándékodat szétkapkodták, nem jutott mindenkinek egyformán, egyesek annyit markoltak belőle, hogy másoknak alig maradt. A második angyal hosszú idő elteltével érkezett, és a rábízott ajándékot szinte mind visszahozta. Uram, az emberek között majdnem mindenki okosnak és bölcsnek tartja magát, így nem kértek a te ajándékodból.

   Az ige azt tanítja: bölcsességünket magatartásunkkal kell megmutassuk.  Ahogy szólunk, ahogy viselkedünk. A bibliai bölcsesség helyes életvitelt jelent. Bölcs szelídség. Azaz megértés, türelem, segítségnyújtás, vigasztalás, a békesség szolgálata. Nem bölcs az, aki rágalmaz, bánt másokat. Pedig közöttünk sokszor ez a bölcsesség ismérve. Aki megmondja a tutit, aki kioktat, az a bölcs ember. Az ilyen ember magát is annak tartja. Pedig százszor könnyebb rendre utasítani, kifogásolni, kritizálni, mint segíteni, felemelni.

Jakab int: ha irigységből, viszálykodásból fakad a ti bölcselkedésetek, akkor ne nevezzétek bölcsességnek. Az igazi bölcsesség nem okoskodó gondolatokat, nem éles eszű kimagyarázkodást jelent, hanem tiszta szívet, jó szándékot. Ami ellenségeskedésből, vetélkedésből fakad, akármennyire meggyőzőnek tűnik is, annak semmi köze a bölcsességhez.

   Nem felülről való – mert az igazi onnan ered, Isten ajándéka – hanem földi, testi, ördögi.

Elgondolkoztam azon: a milliók életét megnyomorító nagy diktátorok nem voltak, nem is lehettek ostoba emberek. Tkp. zseniális képességekkel rendelkezett Hitler, Sztálin is, csakhogy ez földi, testi, ördögi volt. A következményekben lepleződött le igazán.

Kisebb körben is így van. Ahol veszekedés, irigység, ott zűrzavar. Ez a házi áldás negatívja. A gonosz szereti a zavaros helyzeteket. Azt, amikor felborul a világ rendje, felkavarodik a lélek csendje. A konfliktusokban érzi jól magát. A háborúskodásban ember és ember, nemzetek, népek, országok között. Ez senkinek nem jó (a résztvevők közül), de a Sátán sokszor felkorbácsolja lelkünket, vad szenvedélyt olt belénk, hogy egymás ellen harcoljunk. A háborúk őrülete, tömeghisztériája.

   Zűrzavar és gonosz tett. Az ünnep ezzel szemben éppen a letisztulást jelenti. Isten békességének befogadását. Ezért szép, ezért építi a lelket, erősíti a közösséget.

  Olyan jó és megnyugtató hallani, hogy van felülről való bölcsesség is: ami tiszta, békeszerető, méltányos, irgalommal, jó cselekedettel teljes. Krisztus vonásaira ismerünk. Ahol ő lehet jelen, az ő szeretete uralkodik. Valósággal, és nem képmutatásból, hangzik az ige. Mit választunk? Értelmetlen kérdés. Hát nem világos? Nem! Elméletben egyértelmű, de a gyakorlatban nem. Hadd kérdezzük meg magunktól: ha tudom, hogy békétlenséget szül valami, mégis miért teszem meg? Mennyi mindennel vagyunk így!

   Hallunk a békességet teremtőkről. Boldogok, tanítja Jézus. Igazából vetni kell, munkálni a békességet, hogy gyümölcse legyen. A békesség rajtunk múlik. Mit vetünk? Szavainkkal, tetteinkkel, megnyilvánulásainkkal a családban, környezetünkben? Egy forrófejű szerb fiatal lelőtte az osztrák trónörököst, világháború lett belőle több millió áldozattal. Mit vetünk? Szelídséget, egyenességet, őszinte beszédet?  Minden napnak a kérdése ez. Mert akkor annak a gyümölcseit aratjuk. Az Úr adjon nekünk kitartást és bölcsességet a jó vetéshez! Ámen.    

 

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Krisztusban, megújítónk a Szentlélek által, hálát adunk ezért az adventi ünnepért, a találkozásért, és mindenekfölött azért, hogy kegyelmedben, békességedben lehetünk együtt most és indulhatunk tovább a mindennapok feladatai közé. Köszönjük Igéd drága biztatását, tanítását: indíts Lelked által, hogy szívünk szerint áment, igent tudjunk mondani arra. Köszönjük a felkínált mennyei ajándékokat, amelyeket meg akarsz erősíteni bennünk: a türelmet, a vigasztalást, a reménységet. Tudjuk, Te vagy ezeknek forrása.

   Emlékeztettél arra, hogy egy a hitünk, egy az utunk, Krisztusban egy igazságot vallunk, egy üdvösségre hívtál el általa, hát segíts, hogy valóban egymás mellé álljunk, biztatva, támogatva egymást. Hadd legyen ez valósággá köztünk, családjainkban, gyülekezetünkben különösen ebben az áldott ünnepi időszakban! Hallottuk Igédben: nem egymáshoz, hanem Krisztushoz kell viszonyítanunk magunkat, az ő önfeláldozó szeretetéhez, irántuk való határtalan jóságához. Áldott legyen szent neved, hogy Ő Úr lévén szolgává lett, hogy a keresztig menő engedelmességével minket megszabadítson a bűn és halál hatalmából. Adj hitet, bölcsességet, megújult értelmet nekünk, hogy a Krisztus uralma alatt akarjunk élni: mert akkor lehetünk igazán szabadok, és azok, akiknek teremtettél!

   Cselekedd, hogy Krisztust várva, őt befogadva, hit által hozzá kötődve megteremjük a szeretet drága, értékes gyümölcseit a családban, munkahelyen, iskolában, baráti körben, gyülekezetben! Ajándékozz nekünk jóságban, megbocsátásban, örömben, reménységben bővelkedő életet!

  Könyörülj gyülekezetünkön, áldd meg gyógyító kegyelmeddel betegeinket, hazaváró irgalmaddal azokat, akiket készítesz magad elé, vigasztalásoddal a gyászolókat, erőddel a testben-lélekben gyengéket, békességeddel a békétleneket, tőled való lelki boldogsággal és hálával az örvendezőket, és áldj meg mindnyájunkat örök, megtartó szereteteddel Jézus Krisztusért! Ámen. 

www.bergenyei-reformatus-egyhaz.ro © Minden jog fentartva.