Mt 5, 38-48 (vas.de.)

 

38 Hallottátok, hogy megmondatott: „Szemet szemért, fogat fogért.” 2Móz 21,24 ; 3Móz 24,20 ; 5Móz 19,21

39 Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosz emberrel, hanem aki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda annak arcod másik felét is!

40 Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsóruhádat, engedd át neki a felsőt is!

41 Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre!

42 Aki kér tőled, annak adj, és ne fordulj el a kölcsönt kérőtől!

43 Hallottátok, hogy megmondatott: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.” 3Móz 19,18

44 Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, * Lk 6,27-28 ; ApCsel 7,60 ; 1Pt 3,9 ; Róm 12,14-20

45 hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.

46 Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is?

47 És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is?

48 Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes. 3Móz 19,2 ; 5Móz 18,13

 

    A Hegyi beszéd gyökeresen átírja nemcsak a régi törvényt, hanem - ha készek vagyunk azt szívünkbe fogadni - a mi gondolkodásunkat, egymáshoz való viszonyunk beidegződött szabályait is. Első olvasatban ez a tanítás ellenünk szól, mégis életünk igazi rendeltetését, a békesség útját mutatja meg.

   Nagy dilemma, hogy lehet-e így élni, vagy Jézus itt eszményekről, ideákról, úgymond a mennyei képletekben beszél. Képesek vagyunk-e helyesen értelmezni a Jézus szavait?

Azt mindenképpen felismerjük, hogy életünk alapvető kérdéseiről van szó. Mai igeszakaszunk témája, az ellenséghez, a rosszakarókhoz való viszony egyáltalán nem elméleti: naponta szembesülünk vele.

   Hallottátok, hogy megmondatott… A kiindulópont a hallott,  magukévá tett törvény, ami emberi igazságérzetünket fejezi ki: szemet szemért, fogat fogért. Így gondolkozunk. Mit gondolunk arról, aki valakit készakarva tönkretesz, megnyomorít, galádul becsap, valakinek nagy szenvedést okoz? Főként, ha ezek a valakik mi vagyunk. Hát azt gondoljuk, hogy neki is ezt kell visszakapni. Abban talán meg is egyezhetünk, hogyha pl. egy erőszaktevő sorsát ránk bíznák, a törvénynél kegyetlenebbül járnánk el. Bennünk a „szemet szemért” indulata van. Ugyanaz, mint az elkövetőben.

    Én pedig… Jön valaki, akiről azt halljuk az igéből: megalázta magát, nem élt előjogaival, nem ütött vissza, nem állt bosszút, engedelmes volt halálig, a keresztfa haláláig. Krisztus nemcsak tanítást, hanem életmodellt állít elénk. Benne ez az indulat van: a bűnösben is meglátja az eltorzult lelkű embert, aki mégis a jóra teremtetett, aki a lelke mélyén jó szeretne lenni.

     Hangsúlyozni szeretném (én ezt fontos felismerésnek tartom, remélem, ez az „én” nem tolakodik ama másik, nagybetűs elé) Jézus itt nem a kiszolgáltatottságról beszél, nem arról, hogy valaki kénytelen elszenvedni ezt a megaláztatást, hanem olyan helyzetről, amikor döntési szabadságom, hatalmam van. Nem a gonosznak való behódolásról van szó, hiszen az csak fokozza annak hatalomérzetét, gonoszságát. Nem arról van szó, hogy ha egy terrorista lemészárolt egy családot, akkor eléje vezetjük a következőt. Hanem arról: ha hatalmadban áll, ha egyenrangú félként állsz a gonosszal szemben, akkor ne az erőszak módszerével próbáld meg legyőzni az erőszakot, ne az ítélkezéssel az ítéletet. Valaki arcul üt téged, és visszaüthetnél, nagyobbat is - ne tedd!!!

Isten csak azt kéri számon tőlünk, amire lehetőséget kaptunk. Ahol valóban a döntés felelőssége áll fenn. Gonoszságból, irigységből megrágalmaz egyik barátod, te sokkal többet tudnál ártani neki, el tudnád egészen intézni: ne tedd. Így tartsd oda neki nagylelkűséged, bocsánatod arcát. Ha abba is beleöklel, akkor engedd őt át az Isten ítéletének.

   Ne adj újabb teret a gonosznak, hanem mutasd meg a békesség, az isteni szeretet erejét. Ne háborodj fel azonnal, ne támadj, hanem mutasd meg, hogy benned más van: jóság, megértés, segítő szándék… A mi fegyvertárunkban nincs olyan, hogy visszaütés. Testvéreim, igazából a másokat bántalmazó, az erőszakos ember szorul – lelki értelemben - a legnagyobb segítségre. Mert valójában önmagával van baja, lelkében nagy békétlenség van. Ne az ő indulata, ne az ő gondolkodása hasson rád, hanem fordítva! Légy ura a helyzetnek!  Kerekedj felül lélekben! Ordibál a főnököd?  Vedd észre, hogy hatalommániás, aki kényszeresen, betegesen bizonyítani akarja, hogy ő a főnök. Megrágalmaz, mindenben kötekedik, sérteget, bosszúságot okoz ismerősöd, rokonod, munkatársad? Értsd meg, hogy ő a problémás ember, aki szüntelen a mások rovására, a mások bántásával akar elégtételt venni. Nem gyávaságra, nem meghunyászkodásra tanít minket Jézus, hanem lelki nagyságra, bölcs belátásra és viselkedésre. Ugyanakkor határozottságra.

   Tudatosságra. Aki odatartja arcát az őt pofon ütőnek, azt nem indulatai irányítják, hanem hite: az kezében tartja az eseményeket. Az nemcsak a maga, de a másik indulatain is uralkodni tud. Akkor is, ha túlkapásokra kerül sor. Jézus is odaszólt a poroszlónak: ha rosszul szóltam, bizonyítsd be, ha meg jól, miért ütsz. Értjük: Jézus ezzel a kérdéssel tartja oda a másik arcát.  A jóság nyugalma és hatalma ez.

   Ha felebarátod pereskedni akar, el akarja venni… Nem arról beszél Jézus, hogy kiforgat a vagyonodból úgy, hogy semmi beleszólásod nincsen. Hanem követelőzik, be akar rajtad hajtani ezt és azt: add oda. Képzeljünk el egy testvéri pereskedést, néhány négyzetméterért folyó vitát (mindig a kicsinyes ember fél attól, hogy neki kevesebb jut, őt megrövidítik tulajdonában, önérzetében, a nagylelkű ember képes adni, lemondani, mert tudja, hogy neki több jutott kegyelemből). Ez már nem is a helyzet tisztázásáról szól, hanem hatalmi harc lesz belőle, a „megmutatom” őrülete: aztán többnyire magunknak mutatjuk meg. Félünk, hogy gyengének bizonyulunk. A Sátán lélektani trükkje ez: ne hagyd alább a másiknál gyűlölködésben, haragban, sértegetésben. Nyerd meg a gonoszság csatáját. Higgyük el: a jóság a nagyobb hatalom a gonoszságnál. Előbb volt. A gonoszság csak a trónkövetelő. Követeli az alsót, add oda felsőt. A Jézus korában az átlagembernek két ruhája volt. Add oda: vajon fel tudja-e venni jó lelkiismerettel?

   Ha egy mérföldre kényszerít (ehhez törvényes joguk volt a római katonáknak), akkor menj el vele kettőre. Kérdés az, hogy változik-e valami a másikban? Nem mindig. De ez az egyetlen esély. A fontos az, hogy a rossz benned ne szüljön rosszat. 

  Ha ez nem volt eléggé nehéz, akkor Jézus még tovább megy. Ez már valóban meghalad minket. Saját erőnkből, józan belátásunkból képtelenek vagyunk erre. Itt már az ő abszolút szeretetére van szükségünk.

   Megmondatott: szeresd és gyűlöld. Logikus, nem? Nem riválisról, nem rosszakaróról van szó, hanem igazi ellenségről, aki üldöz, aki átkoz, aki ki akar nyírni.

   Én pedig azt mondom: lehet, épp annak pillanat érkezett el, hogy végleg leszámolj az ellenséggel, és akkor megszólal a krisztusi tanítás: szeresd. Fordulj hozzá megértéssel, lásd meg benne magad, Isten teremtményét, akarj jót neki. Akarj jót neki! Ez a szeretet. Megkeseríti az életedet, kicsinyes bosszantásokkal, gonosz, merő rosszindulatból fakadó tettekkel, állandó gáncsoskodással, sértegetéssel, lehet, hogy valami nagy gonoszságot is tett ellened, és tervezi a következőt, legszívesebben lesújtanál rá, elrendeznéd (és meg is tehetnéd), és azt mondja Jézus: szeresd. Hogyan, Uram? Ember vagyok, nem Isten! Jézus lépéseket ajánl.

1)Imádkozz érte! És gondolj arra, hogy mennyei Atyád - akit vele, másokkal együtt mi Atyánknak szólítasz - gyermeke vagy. Ebben benne van a kegyelem, a bocsánat gondolata is. Krisztus az ellenséggel kialakított harci állapot átértékelésére buzdít. Próbáld meg megérteni: Isten teremtménye ő is. Ugyanúgy működik, mint te (lehet, valami jobban elromlott benne, mint benned: traumák, csalódások, bizalomhiány, stb. miatt) Lehet, tehetetlenségében, frusztráltságában adta lelkét, gondolatait a gonosz szolgálatába. A mennyei Atya előtt kell számot adnunk erről a viszonyról is.

2) Mutasd meg szeretetedet abban, hogy jót teszel vele. Ez már konkrét dolog. A szó elszáll, a tett megmarad. Jézus itt a legmagasabb példára hivatkozik: amiképpen Isten is. Légy Isten kegyelmi tervének része, értsd meg szeretetének lényegét! Add a jót a rosszaknak is.  (Bölcs beszélgetett tanítványával, a tenger partján álltak, nézték a viharos hullámokat. A tanítvány azt mondta: félelmetes, ilyen a gonoszság is. Nem tudjuk megfékezni. A bölcs így válaszolt: de megtehetjük, hogy ne az határozza meg szemléletünket. Akármikor megfordulhatsz, és nézheted a mezők, hegyek békés szépségét, és ezzel a nyugalommal nézhetsz vissza tengerre is.)  A szeretet: Isten felé fordulás:  világosság, jóság, békesség. Ezzel teljen be a szívünk! Ne a gonosz töltsön be! Isten végtelen szeretetével nézz másokra! A bűn betegség.  Lelkünk beteg, elhibázott reakciója. A szeretet a gyógyszer. 

   Harcolni kell a bűn ellen, de nem annak a módszereivel, hanem szeretettel. Krisztus szerint. Ki kell venni a fegyvert a támadó kezéből, a hazugot szembesíteni kell az igazsággal, az erőszakot meg kell akadályozni: de szeretettel, nem a bűnös eltaposásával, fölényes megítélésével.

   A lépcső utolsó foka már a menny határán van. Ne légy bosszúálló, hallottuk. Aztán: szeresd ellenségedet, és végül: légy tökéletes. El lehet ide jutni?  Nem. De lehet Krisztust követni, és egyre közelebb kerülni ehhez a célhoz. Ámen.   

 

Urunk, megtartó Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

hálát adunk, hogy megértük az új esztendő első vasárnapját, hogy együtt lehetünk szent Igéd hallgatására, a közösség megélésére. Jó nekünk újból megvallani azt, hogy hozzád tartozunk, újból meghallani azt, hogy te Krisztusban az üdvösségre hívtál el, és itt a földön az egymás iránti szeretetre. Bocsásd meg, hogy az élet küzdelmében, énünk felfuvalkodottságában sokszor elfeledkezünk erről, és nem bízunk benned, és nem tudunk a békesség, a jóság eszközei lenni egymás számára. Te tisztítsd meg szívünket, formáld át gondolkozásunkat a Krisztus indulatára. Hogy ne a harag, ne a gyűlölet irányítson minket, ne az elégtétel, a megfizetés vágya, hanem adj erőt a megbocsátásra, a békességre, a jóra. Nem a megalázkodásra, hanem az igazi alázatra, nem a hallgatásra, hanem az igazságnak szeretettel való kimondására, nem a meghunyászkodásra, hanem a bátor, hitvalló kiállásra taníts minket.  Vidd győzelemre bennünk, családjainkban, gyülekezetünkben a szeretet, a jó, a békesség ügyét! Ehhez kevés a mi erőnk, de Lelked által előbbre tudunk jutni a Krisztus követésében.

   Áldd meg gyülekezetünket. Imádkozunk ez esztendő minden istentiszteleti alkalmáért ünnepeken és hétköznapokon. Imádkozunk gyülekezetünk közösségéért. Gyarapíts minket lélekben és lélekszámban, erősíts hitünkben, bizodalmunkban! Áldd meg gyermekeinket, kicsinyeket és nagyobbakat, a fiatalokat, hadd tudjanak ellenállni a világ kísértéseinek, és tudjanak elindulni Krisztus felé – mert csak Benne van jövendőnk. Imádkozunk a felnőtt egyháztagokért, családosokért és egyedülállókért, családokban a hitért, békességért, szeretetért. Erősek csak ilyen módon lehetünk.  Könyörgünk a betegekért, légy velük gyógyító, felemelő kegyelmeddel, a gyászolóknak adj szívbeli vigasztalást, lelki békességet, erőt a terhek hordozásához, reménységet a továbblépéshez, légy támaszuk a gyengéknek, magányosoknak, és fohászkodunk bűnök, szenvedélyek, harag, gyűlölet megkötözöttségében élőkért – adj szabadulást, adj békességet nekik.

Ezen az alkalmon felemeljük szavunkat egyházunk tisztségviselőiért, gondnokáért, presbitereiért, régóta szolgálókért, és most szolgálatba állókért, diakónusaiért: áldd meg munkájukat, és adj gyümölcsöket. Cselekedd, hogy munkálkodásuk révén, a gyülekezet hozzáállása által is közösségünk külső és belsőképpen is épüljön, erősödjön!

   Légy örökkévaló kegyelmed által népünkkel, anyaszentegyházunkkal a Krisztus nevében!  Ámen.       

 

 

 

Mt 7, 6-14 (vas. de.)

 

7 Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.

8 Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.

9 Vagy ki az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle,

10 vagy amikor halat kér, kígyót ad neki?

11 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle?

12 Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.

13 Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon.

14 Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

 

      Ebben az igeszakaszban a mi Urunk kérésre, keresésre, zörgetésre buzdít. Úgy is mondhatnánk: bizalommal, hittel szüntelen Istenhez forduló, aktív keresztyén életre. Nagy László írja egyik sokat idézett versében: „nekem a kérés nagy szégyen”. A mai ember még kevésbé szeret kérni: inkább követel, elvár. Nekünk már azt is kérnünk kell, hogy Isten adjon alázatot, bölcsességet és hitet ahhoz, hogy kérni tudjunk. Sokszor mindent megpróbálunk egy-egy helyzetben, de ezt a lépést kihagyjuk. Aztán panaszkodunk, hogy nem megy. Vagy rosszul megy. A kéréshez, Istenhez forduláshoz itt biztos ígéretek kapcsolódnak: kérjetek, és adatik. Szinte csodálkozunk, hogy nincs feltétel. A kérésben nyilvánvalóan benne van a bizalom, a hit is. Annak felismerése: Istennek hatalma van megadni. („Mivel hogy ezt megcselekedheti, mint mindenható Isten, és meg is akarja cselekedni, mint hűséges Atya.”HK)

   Keresni: a lelki békesség, az igazság, az életcél megtalálásában vállalni azt, ami ránk tartozik. Szívvel, lélekkel akarni, kutatni: és találunk… A mi nyelvünkben a fizetés másik neve: kereset. Vagyis az, amit keres, amiért megdolgozik az ember. Az anyagiak területén világos: a fizetést keresni kell, a munkát vállalni kell, hogy az pénzben konkretizálódjon. Lelki dolgokban miért nem látjuk ezt ennyire világosan? Valami fontos hiányzik az életedből, sok minden nyomaszt, nincs békességed, bűneiddel való harcban mindegyre vereséget szenvedsz. De keresed a megoldást? Olvasod az Igéd, eljársz a közösségbe? Földi nyereségért mit meg nem tesz az ember, a lelkiekért olyan keveset vállalunk.  

   Zörgetni: ez már a befogadásról, a megérkezésről beszél. Van egy fokozás: kérni, aztán elindulni, és megérkezni a küszöbig. Voltunk úgy, hogy elmentünk egy kapuig, ajtóig, és nem mertünk zörgetni? Képzeljük el a keleti bölcseket, akik - miután kértek, kerestek, és elindultak -  megérkezve a házhoz elbizonytalanodtak volna.  Istennél mindig lehet kopogtatni. Bűneinkkel is, gyarlóságainkkal is. Szíve nyitva van számunkra.

  Jézus megismétli: aki kér, mind kap, aki keres, talál, a zörgetőnek megnyittatik. Bizonyosság. Ebben nem szabad kételkednünk. Ezt a lehetőséget soha nem szabad félretennünk. Sokszor utólag értettük meg: Isten másként adott, másként mutatott kiutat, másként fogadott be minket, mint ahogy azt elképzeltük, de végül is úgy, hogy az jó volt nekünk. Csak ne mondd azt, hogy nem kérek, nem keresek, nem zörgetek! Isten kegyelmét csak úgy lehet elveszíteni, ha nem fogadjuk el.

   Mindezek mögött Isten irántunk való atyai szeretete áll. Legszorosabb rokoni kapcsolatban vagyunk a mindenség Urával. Ha azt mondjuk, hogy mennyei Atyánk, és helyesen tesszük, akkor ebben nemcsak Isten gondoskodó jóságáról beszélünk, hanem arról is, hogy minket erős szálak kötnek a mennyhez.

Tudjuk, itt a földön megromolhat a szülő gyermek viszony. Szomorú történeteket ismerünk. De – leszámítva a szélsőséges eseteket – ösztöneinkbe az van beírva: szeressük, támogassuk gyermekeinket. Bár önmagunkban nem vagyunk jók, mégis tudunk jót adni. Mennyivel inkább Isten, akinek örök természete a szeretet.

   A következő igeversnek az a felirata, hogy az aranyszabály. Minden törvénynek, etikának az alapja. A legegyszerűbb erkölcstani tétel, mindent ide lehet visszavezetni.  Tiszteld atyádat, anyádat: igaz, szeretnéd, ha téged is tisztelnének, ha megöregszel? Ne ölj – mert te sem szeretnéd, ha életedre törnének, ha bántatnának, ha fenyegetettségben élnél, vagy szeretteid életével játszana valaki. Ne paráználkodj! Vajon kívánod azt magadnak, hogy megcsaljanak, becsületedbe gázoljanak, hogy házasságodat, családi békességedet valaki megrontsa?  Ne lopj, mert te sem örülnél, ha megkárosítanának, ha munkád, fáradozásod gyümölcsét más bitorolná? Ne hazudj! Mennyire fel vagy háborodva, ha hazudnak neked, félre akarnak vezetni, ha hamis híreket mondnak rólad! Ugyanígy reagál más is arra, ha te terjesztesz hazug híreket.

   Hát ennyi az egész!  És ezt a legnehezebb megérteni, gyakorolni. Gondold végig, mit mondasz másokról: szeretnéd, ha ők ugyanazt mondák rólad? Gondold meg, amikor mogorva, barátságtalan vagy: mennyire rosszul esik, hogyha te tapasztaltad ezt más részéről. Jézus azt mondja: először neked kell adni. Mi először elvárunk, számon kérünk, kritizálunk. (Munkahelyeken gyakoriak a néha eldurvuló csínyek, ugratások. Ez történt ott is, ahol egyik hangadó kolléga megszervezte, hogy a szó szoros értelmében áztassák el az egyik csendes, visszahúzódó fiatal munkatársat, aki elmondta a többieknek, hogy aznap találkozni akar barátnőjével. A terv szerint munka után, amikor az bemegy a zuhanyzóba, kint hagyott ruháit leöntik szennyes, olajo9s vízzel. De másként alakult: a fő szervező, azért, hogy a gyanú árnyéka se vetüljön rá, egyszerre ment el zuhanyozni kiszemelt áldozattal, és a többiek összetévesztették a ruhakupacokat. Nagy sértődés lett belőle, atyánkfia szándékosságot, összeesküvést gyanított, teljesen kikelt magából, vérig volt sértődve. Miért? Hát nem azt kapta, amit ő akart adni a másiknak? ) Persze, mindenki úgy gondolja, hogy ő más. Gúnyolódunk, valakit megalázunk, bántunk, valakivel gonoszul kijátszunk… Ha velünk történne, hogy reagálnánk? Sajnos, sokszor nem a krisztusi lelkület, hanem az erő, a hatalom (és az emberi dicsőség) határozza meg cselekedeteinket. Nem jó, ha ezek a mi kezünkbe kerülnek. Az a jó, ha engedjük, hogy Krisztus indulata irányítson.

   Menjetek be a szoros kapun! A szoros kapu ismert bibliai jelkép, azt fejezi ki, hogy nem könnyű a Krisztus követése. Nem megy magától. Önmegtagadással jár: le kell rakni ezt meg azt a bűnt, rossz tulajdonságot. Ezen a kapun nem lehet csak úgy átsétálni. Le kell hajtani a fejet, erőfeszítésben kerül átpréselni magunkat: küzdeni kell, tudatosan előre törekedni. A célra összpontosítani. Ez a nehezebb.

Kevesen vállalják. Könnyebb és kényelmesebb a másik. Korunk filozófiája is ez: minél komfortosabb, annál jobb. Tudjuk, hogy nem így van. A nagy komfortosságba, kényelembe belepusztulunk. Nem vállalunk gyerekeket. Nem áldozunk semmit a közösségért. Csak sodródunk a széles úton. Magunknak élünk. Amit nem tudtak történelmi csapások, háborúk elérni, azt megteszi a modern élet kényelme, az önző életforma. A tágas kapun csak úgy beesik az ember, a széles úton kiélheti vágyait. Megtarthatja bűneit, de elveszíti önnön magát.

   Jézus itt számarányokról is beszél: sokan, kevesen. Nem a mi dogunk eldönteni. De mi is látjuk, hogy sokan vannak, akik a könnyebb, de lefele vivő utat választják. A fontos az, hogy Krisztusban megtaláljuk az üdvösség ösvényét, teljes erővel, hittel az életre törekedjünk, azt szolgáljuk a békesség, szeretet minden eszközével. Ámen.  

 

Urunk, örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

áldjuk, magasztaljuk szent nevedet megtartó kegyelmedért, megváltó szeretetedért, hogy szent Fiad által gyermekeiddé fogadtál, megbocsátottad bűneinket, felruháztál igazságoddal és békességeddel, és abban a reménységben őrzöl,  vezetsz, hogy tőled senki el nem szakíthat minket. Hálát adunk áldásaidért, amikkel megajándékoztál az elmúlt hét során is, megköszönjük a testi-lelki erőt, az elvégzett munkát, minden jót, amit kaptunk, és amit tovább tudtunk adni.

Szent Igédben arra biztatsz minket, hogy kérjünk, keressünk, zörgessünk. Mert te atya szívvel vagy hozzánk, te még bőségesebben akarod adni javaidat. Bocsásd meg kicsinyhitűségünket, megfáradásunkat a kérésben, keresésben, zörgetésben: tégy minket kitartókká, erősítsz meg minket a bizalomban, reménységben, és Szent Lelked által munkáld bennünk a jónak akarását és véghezvitelét! Most azt kérjük tőled, hogy építsd a mi gyülekezetünket külső- és belsőképpen is, növeld hitünket, tégy gazdaggá a szeretetben, tartsd meg békességben… Adj megmaradást itt a földön, és üdvösséget a te országodban! Minden dolgunkban, egymással való viszonyunkban emlékeztess minket, Urunk, az aranyszabályra: amit akarunk, hogy mások cselekedjenek velünk, mi is azt tegyük velük. Adj bölcsességet, belátást, megértést! Taníts a Krisztus lelkületére! Vezess miket a szoros kapun át a keskeny úton, segíts, hogy teljes szívünkkel törekedjünk Krisztust követni, önmagunkat megtagadva. Ne könnyebbet, hanem a jobbat válasszuk mindig!

Áldd meg gyülekezetünket! Imádkozunk a betegkért, a gyászolókért, a nehéz helyzetben levőkért, a széles úton járókért, azokért, akiknek közömbös a szíve, akik eltávolodtak tőled. Ó, Urunk, vezess vissza minket magadhoz, hogy megtartassunk! Áldd meg imahetünket Jézus Krisztusért! Ámen.

 

 

1 Kor 2, 1-10 (vas.du)

 

1 Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. *

2 Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.

3 És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. ApCsel 18,9

4 Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével,

5 hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.

6 A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét,

7 hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Róm 16,25

8 Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. Zsolt 24,8

9 Hanem amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” Ézs 64,3

10 Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.

 

 

     Pál legőszintébb hangú levelei a korinthusi gyülekezethez írottak. Sok küzdelme, vívódás volt az apostolnak. Nagy harcok a lélek mélységeit tárják fel. Szokták mondani: csak nagy emberek engedik meg, hogy őszinték legyenek, hogy felvállalják magukat, elismerjék gyengeségeiket, korlátaikat is. Pál itt arról beszél: nem az ékesszólás ember. Nem az emberi bölcsesség lehengerlő fölényével érkezett Korinthusba. Kissé félve mondom ki, lehet, ha Pál apostol szolgálna az imahéten, prédikációi után azt kérdeznénk kissé kritikusan: ez a híres Pál?  Kinézetre jelentéktelen, beszéde egyszerű.

De Isten Lelke nagy volt benne, rendíthetetlen hite, az evangélium iránti 100%-os elkötelezettsége, hitelessége volt meggyőző. Egyenesen azt írja az apostol: erőtlenség, félelem és nagy rettegés között. Nem tudjuk mit jelent ez pontosan. Testi betegsége hatalmasodott el rajta, talán az ellenség fenyegette, talán érezte a nagy pogány város ellenállását, ezzel a nagy lelki küzdelemmel végezet szolgálatát. Célja azonban egy volt: csak Krisztusról beszélni, a megfeszítettről. Arról a Krisztusról, aki maga is felevette erőtlenségünket, megalázta, teljesen kiszolgáltatta magát. Nem diadalmas hadvezér volt, nem hatalmas király, nem rettenetes úr…

Erről a Krisztusról tett bizonyságot Pál: nem magasröptű, filozofikus eszmefuttatásban, nem fennkölt költői szavakkal, hanem érthetően, egyszerűen. A Lélek bizonyító erejében. Ez a lényeg. Minket is Isten Szentlelke győzhet meg. Jöhetnek a leghíresebb igehirdetők, szónokok, tudósok … Isten lelke kell megérintsen, hogy megértsük azt: miattam, helyettem, érettem. (Egy szerzeteshez ment egyszer egy nagyon könnyelmű életet folytató személy, és azt kérdezte: megbocsát-e az Isten. A szerzetes el kezdett sírni, és annyit mondott. Meg.  És az illető élete megváltozott. Ez az egyetlen szó a szíve közepét találta el. Meg. Van új élet, van megbocsátás.)

   Hitetek Isten erején nyugodjék. Mennyire igaz. Mennyire szeretném, ha a bergenyei gyülekezet hite Isten erején nyugodna! Aztán jöhetne akárki, akármi. Nem azért hiszünk, mert meggyőzött valaki, hanem azért, mert megszólított az Isten.  

    Mi is szólunk bölcsességet. Istennek szent Igéjében kijelentett bölcsessége kikutathatatlan mélységű. Nem a világi mérték szerint. Egy megfeszített megváltó: a világ szemében értelmetlen tanításnak tűnik. De Isten örök titka mutatkozott meg benne, melyet elrendelt a mi dicsőségünkre. Szép megfogalmazás: a mi dicsőségünkre. A dicsőség amúgy Istenre vonatkozó kifejezés. Itt velünk kapcsolatban hangzik el. Isten felevett csodálatos, üdvözítő tervébe. Nagyobb titok ez, mint a világ teremtése. Nagyobb csoda, mint az univerzum létezése. A szeretet végtelenségéről szól. Ami szem nem látott…. őt szeretőknek. A szeretetet csak szeretet által. Hogy mennyire szeretett Krisztus, azt csak szeretet által érted meg. Ámen.

 

 

Mt 11, 20-30 (vas.de.) 

 

20 Akkor feddeni kezdte azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, mert nem tértek meg:

21 Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákruhában és hamuban! Jón 3,6

22 Sőt mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak könnyebb lesz az ítélet napján, mint nektek.

23 Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni! Mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek nálad történtek, megmaradt volna a mai napig. Ézs 14,13-15 ; 24,10-15

24 Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének könnyebb lesz az ítélet napján, mint neked.

25 Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. 1Kor 1,19-29

26 Igen, Atyám, mert így láttad jónak.

27 Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.

28 Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Jer 31,25

29 Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Zak 9,10

30 Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.

 

 

    1.Feddő, intő, figyelmeztető üzenetet tartalmaz a mai igeszakaszunk első része. Szinte úgy gondolnánk: ezek a szavak nem is illenek a Jézus szájába. „Jézus teljes jóság vagy te”, énekeljük teljes joggal az egyik énekünkben… De ez a jóság éppen azt jelenti, hogy ő nem mondhat igent a rosszra, nem hunyhat szemet a bűn fölött. Ez a krisztusi jóság jót akar, és féltő szeretettel, óva int a rossztól, annak következményeitől, amiképpen a szülő is, ha kell, kemény szavakkal védi a gyermekét minden veszélytől. „Ijessz meg engem, Istenem”, kéri József Attila egyik versében.

Ebben az intésben, ami akkor Korazin, Bétsaida, Kapernaum fele hangzott el, és ma minket szólít meg, ott van a Jézus szíve fájdalma az emberek keményszívűsége miatt.

   Csodák történtek, betegek gyógyultak, kézzelfoghatóvá lett az Isten országának közelsége… Mi is sokszor megtapasztaltuk Isten segítségét, áldásait, és mégis konokul megmaradtunk régi útjainkon, életformánkban, hitetlenségünkben. Jaj neked! Mi lesz veled, ha nem térsz meg bűneidből, ha kitartasz elbizakodottságodban, üres önhittségedben? Mi lesz veled, ha azt mondod, vagy nem mondod, de mégis úgy élsz, hogy nem érdekel senki és semmi, csak saját önző akaratod érvényesítése? Mi lesz veled, ha azt mondod: minden rendben, tudom én, mit kell tennem, nincs szükségen tanácsra, miközben káosz, pusztító szenvedélyek, szeretetlenség kapnak helyet az életedben? Egy bölcs mondás szerint a világ nagy problémája az, hogy a rosszban nagyon magabiztosak, a jóban pedig nagyon bizonytalanok az emberek. Bűneinkben nagyon következetesek, Isten akarata keresésében pedig nagyon ingatagok vagyunk. Saját igazunkhoz nagyon ragaszkodunk, és Isten igazságát könnyen félretesszük. Nem így látjátok, testvéreim? Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy mit akarunk, szabadon döntünk, a magunk szempontjából a legjobbat választva, mellőzve a hitbeli és erkölcsi törvényeket, nem figyelve senkire és semmire - ez pedig egyéni, közösségi létünkben katasztrofális következményekkel jár. A Jézus fájdalmában fel kell ismernünk a mi nyomorúságunkat. Jajszavában bűneink komolyságát…

Szülők vitték kiskorú gyermeküket a pszichológushoz azzal a panasszal, hogy gyakran sír, szemmel láthatólag szorong, ahhoz, hogy kiderüljön, nem a gyermekkel van baj, hanem a szülőkkel: túl sok a vita, a veszekedés közöttük, gyermekük erre reagál…

Hogy mi a megoldás? A bűnbánat, hibáink, tévedéseink, felfuvalkodottságunk őszinte belátása, becsületes beismerése. A megtérés, vagyis gondolkodásunk, hozzáállásunk megváltozása, odafigyelés hitben Istenre, szeretetben egymásra…

Jézus az ítéletre is hivatkozik: nem fenyegetésképpen, hanem szembesítve minket annak realitásával. Nem dughatjuk fejünket a homokba, lelki értelemben sem: a bűnnek, hitetlenségnek, felelőtlenségnek következményei, fejleményei vannak… Keserű gyümölcsei meglátszanak már itt el földi életben, és számolnunk kell a végső elszámolással. Tudjuk, nem egy elvont, ún. elméleti kérdés az, hogy vajon, ha holnap meg kellene állnunk az Úr színe előtt, akkor tiszta, megbékélt lélekkel tudnánk ezt megtenni. Vannak-e rendezetlen lelki ügyeink, tartozásaink, mulasztásaink? Itt a földön semmi sem végtelen… Minden napunk kegyelem.

2. Ennek a szava szólal meg a figyelmeztetésben, ez csendül fel – még közelebb a mi szívünkhöz – a Jézus hálaadásában. Olyan jó úgy hallani ezeket a bibliai igéket, amelyekben Jézus értünk ad hálát. Egyik ifjúsági énekben énekeljük: „örül tenéked nagy örömmel, újjáteremt szeretetével”. Igaz, milyen boldogító dolog tudni azt, hogy örülnek nekünk: szeretteink, szüleink, gyermekeink, unokáink, barátaink, szomszédjaink. Örül nekünk Isten egyszülött Fia. És ez az öröm minket is átjár, ha engedjük, hogy betöltsön. Ha nem vagyunk önteltek (telve magunkkal), ha nem vagyunk túl bölcsek önmagunkban. Isten az ő kegyelmének, megváltásának titkait elrejti a gőgös, beképzelt ember elől – merthogy az bezárja szívét előtte. Többre tartja magát annál, semhogy Istenhez forduljon. (Isten az ő ajándékait sokszor az alsó polcra helyezi... Valamit kerestem a szobában, végül kisebbik lányunk találta meg lent, az ő szemmagasságában. Azt mondta: „édesapa túl magas ahhoz, hogy meglássa”.)

A templomunkra ki lehetne írni: csak lelki szegényeknek. Csak egyszerű embereknek. Rossz helyre tévedtél?  Ez az egyszerűség, „kisded” mivolt nem tudatlanságot jelent, hanem alázatot, tiszta szívűséget, egyenességet. Nem az a baj sokszor, hogy Isten igazságai túl egyszerűek? Aki hisz a Fiúban, örök élete van. Kérjetek, és adatik. Bocsáss meg, és néked is megbocsáttatik. Istennek békessége megőrzi szíveiteket. Az Úrban bízzál és jót cselekedjél! (Menj, és fürödj meg a Jordánban hétszer.) Pál apostol írja: az igehirdetés bolondsága... Nekünk Isten hatalma, megtartatás. Egyszerű helyszín, egyszerű beszéd, távolról sem elit közösség – és Isten meg tud szólítani, meg tud tartani. „Egyszerűvé formálj belső lelkiképpen…” Agyonkomplikált világban élünk: de a legfontosabb, leglényegesebb dolgok egyszerűek. Szólj igazságot, tanítja az Ige. A hamisság bonyolult, ezer variációja van, az igazságnak csak egy.

   A hit egyszerűségéhez pedig hozzátartozik az, hogy Istent egyetlen módon lehet megismerni, egyetlen módon lehet „kegyeibe férkőzni”: az egyszülött Fiú által. Isten Benne jelentette ki magát, jött közel hozzánk, Benne váltott meg, tett gyermekeivé. Sem a természettudomány, sem a filozófia, sem vallásos teljesítmények útján nem lehet közel kerülni Istenhez, egyedül Krisztus által. Áldott legyen az Isten neve!

3. A figyelmezetés, hála után elhangzik egy hívás is: jöjjetek énhozzám mindnyájan. Hajlamosak vagyunk Jézusnak ezt a kijelentését úgy értelmezni, hogy az a bajban levőknek, gyengéknek szól: betegeknek, nyomorúságot hordozóknak.

Ez igaz, de ha meggondoljuk, akkor mindenki megtalálhatja a helyét ebben a kategóriában: az egészséges, a fiatal, az erős, a sikeres ember is. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak (Ézs 40, 30).

   Jézus minket hív tehát, akik sokszor megfáradunk, túl vagyunk terhelve, sok mindentől félünk, sok minden miatt aggodalmaskodunk, bűneikkel viaskodunk, minket, akik felismerjük: szükségünk van rá. Jézus megnyugvást ígér. Lelki békességet. Igaz, milyen nagy hiánya ez az életünknek? Ha lenne egy orvos, ha igazi megnyugvásra, békességre írna receptet, nagy sorok kígyóznának a rendelője előtt. Ismerjük-e az áldott orvost?

Jézus különös gyógymódot ír elő: vegyétek fel magatokra az én igámat. Hát nem azt várnánk, hogy ő levegyen valamit a terheinkből!? De a Krisztus igája nem plusz teher. Annak hordozása áldást hozó. Mert Krisztusra emlékezetet, vele kapcsol össze. Mert tőle kapunk erőt. Értitek, testvérek? A bajunk az, hogy sokszor nem jó terheket veszünk magunkra. Sok mindent cipelünk fölöslegesen, és jó terheket nem vállaljuk: a Krisztus követését, az ő békességét, szeretetét. Pedig milyen szép lenne az életünk! Ha az iskolába, munkahelyre nem gondjaink sötét terhét vinnénk, ha a Krisztus jóságát, szelídségét. Van teher, ami áldás (gondoljunk a terhes, várandós, áldott állapotban van kifejezésekre), és van teher, ami összeroskaszt. Öreg, beteges, sokat panaszkodó nagyszülőkhöz került haza a kis unoka… és megváltozott a légkör, derű, jókedv költözött otthonukba, a nénit újból mosolyogni láttam. De tudnék példát arra is, hogy valaki olyan terhet cipel önként – egy-egy szenvedély, bűn, harag, gyűlölet, nagyravágyás, versengés terhét -, ami alatt megnyomorodik az élete. 

   Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok. A békességet tanulni kell.

Nem elméletekből, nem filozófiai eszmerendszerből, hanem egy élő személytől. Jézus Krisztustól. Az ő alázatosságából és szelídségéből. Engedjük, hogy tanítson, hogy hatása alá kerüljünk. Hogy betöltsön lénye. „Szeretnék lenni, mint ő…” Vele járni, hozzá hasonulni. Annyi keménység, durvaság, annyi erőszak, törtetés van ebben a világban! Mindez csak krisztusi alázattal, szelídséggel győzhető le.  Ellenállhatatlan erő van ezekben.  Az ó-keresztyén egyház egyik szentjéről jegyezték fel: kendőjével letörölte az őt ostorozó katona arcáról a verítéket, mire az azt mondta: ha átkoztál volna, azt fel sem veszem, de ezt nem bírom elviselni: igaz ember vagy, és igaz Urat szolgálsz. Mától én is az ő követője vagyok.

   Isten adja meg nekünk a krisztusi szelídségnek, alázatnak, tisztaszívűségnek békességét! Ámen.   

 

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, Vigasztalónk a Szentlélek által,  imádjuk háromszor szent nevedet azért, hogy megváltott gyermekeid lehetünk, gondviselő szeretetedben élhetünk, áldásaidban, kegyelmedben részesülhetünk. Köszönjük, hogy Krisztusban hozzád térésre, közösségedben való megmaradásra, és végső soron üdvösségre hívsz minket.  Bocsásd meg keményszívűségünket, sokszor hajthatatlanságunkat, ellenállásunkat, hogy kegyelmes hívásodat visszautasítjuk, engedetlen szívvel megmaradunk hitetlenségünkben, bűnös útjainkon. Köszönjük Krisztus tanításából az ítélet szavát is, amely által ébresztgeted lelkiismeretünket, hogy belássuk makacsságunk, tagadásunk következményeit, és hozzád forduljunk. Olyan jó volt hallani azt az Igéből, hogy te örülsz nekünk, hogy megváltó Urunk közben jár, sőt hálát ad értünk. Hadd engedjük, hogy ez a te örömöd kiáradjon ránk, hadd üresítsük meg magunkat, hogy betölthess áldásaiddal. Tégy egyszerűvé, tiszta lelkű gyermekeiddé, akik nem okoskodunk, nem tudálékoskodunk, hanem egyszerűen hittek elfogadjuk megtartó, üdvözítő akaratodat, és annak engedelmeskedünk! Valóban szívünket érintette meg Megváltónk hívása: jöjjetek énhozzám. Az apostollal együtt mondjuk: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad. Olyan csodálatos dolog ezt meghallani, elindulni, Krisztust követni. Adj erőt, hogy felvegyük az ő gyönyörűséges igáját. A terhet, ami felemel.  Legyünk békességének, jóságának hordozói. Ebben találhatjuk meg életünk kiteljesedését, ebből származik áldás.  És tanuljuk meg tőle a szelídséget és alázatosságot. Csak ezáltal tudjuk legyőzni a világ kevélységét, durvaságát, szeretetlenségét. Nevelj Lelked által minket, földi gyermekeidet, hogy egyre jobban hasonlítsunk egyszülött Fiadra.

 Áldd meg gyülekezetünket! A szívekben, a családokban munkáld a békességet, egyetértést, tedd nyilvánvalóvá köztünk Krisztus szeretetét! Add, hogy jósága, szelídsége uralkodjék közöttünk. Légy betegeinkkel, gyászolókkal, szomorkodókkal, testi-lelki problémákkal küszködőkkel, a bűneikben megátalkodottakkal. Adj szabadulást, gyógyulást és megtartatást Jézus Krisztus által! Ámen.

 

 

 

Mt  13, 10-23 (vas.de.)

 

10 A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban?

11 Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg.

12 Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.

13 Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek,

14 és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Ézs 6,9-10 ; ApCsel 28,26-27

15 Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”

16 A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall.

17 Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották. 1Pt 1,10 ; Zsid 11,13

18 Ti azért halljátok meg a magvető példázatát!

19 Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag.

20 A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja,

21 de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik.

22 A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. 1Tim 6,9

23 A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.

 

 

    Testvéreim, az evangélium nagyon visszafogottan, de különbséget tesz a Jézus tanítványai és a sokaság között. Pl. a Hegyi beszédet Jézus a tanítványainak mondja el, a Mt 13-ban található példázatok a sokaság fele hangzanak el. Mai igeszakaszunk elején levő párbeszédben is előjön ez a különbségtétel: miért beszélsz nekik… mert nektek megadatott. Nem gondolom, hogy nagyon kellene hangsúlyoznunk ezt, valamiféle hitbeli rangsorolást felállítva, vagy egy lelki elit kategóriáját létrehozva (még veszélyesebb lenne, ha a lelkészek és világiak között húznánk meg a határt), de mindenképpen figyelmeztet az ige: vannak, akik a hit útján előbb járnak, akik jobban értik az Isten titkait. Nem tanulás kérdése ez, hanem hitbeli kapcsolaté. Néha nagyon egyszerű emberek rendkívüli lelki bölcsességgel, hitbeli látással rendelkeznek… (Nagy Jenő bácsi marosvásárhelyi cipész volt, mély bibliai alázat, jóság és  helyes ítélőképesség jellemezték, hitéért börtönt is szenvedett… Vele kapcsolatban hallottam a következő történetet: beállított hozzá egy környékbeli asszony, ömlött belőle a panasz elsősorban a családjával kapcsolatban. Jenő bácsi hellyel kínálta, és kérte, hogy tegye le az általvetőjét. - Jaj, annyira sietek, felelte az asszony. - Hát látja, ez a baj, a lelki terheinket is azért nem tudjuk letenni, mert sietünk. Nincs időnk egymásra, Istenre. )

   Példázatra azoknak van szükségük, akik nem annak a valóságában élnek, amiről a tanítás szól. Hogy megérezzék, hogy átéljék, hogy vágyakozás ébredjen szívükben Isten másféle békessége után. Az evangélium üzenetéhez képest valóban néha egészen más tapasztalatok közül érkezünk. Ezért kell minket elgondolkoztatni, rádöbbenteni Isten kegyelme csodájára.  A második világháború szörnyű élményeit idézi a következő történet (Örkény István): egy kisgyermek, aki csak a koncentrációs tábor világát ismerte, megkérdezte édesanyjától: mondd, mi az, hogy otthon. - Úgy képzeld el, hogy van egy ház, ahol a családunk együtt lakik békességben, és mindenki szabad. - Nincsenek őrök, nincsen szögesdrót? – kíváncsiskodott a gyermek. - Nincsenek, válaszolta az édesanya. A gyermek erre így kiáltott fel: Jaj, de jó! Akkor onnan el lehet szökni!

  Mennyire ismerjük Isten országának igazságát, törvényeit, áldásait? És mennyire kötődünk a mi érdek-világunkhoz, mennyire korlátozzák gondolkodásunkat mindennapi harcaink, küzdelmeink? Sokszor nem értjük Jézust. Az kérdezzük: hogy mondhat ilyet. Nem a mi helyzetünkről beszél.

    Boldogok lehettek a tanítványok, hogy értették, hogy Krisztusban felismerték Isten üdvözítő akaratát. De minket is erre a meggyőződésre akar elvezetni megváltó Urunk.  Csak általa, csak benne maradva szerezhető meg ez a tudás.

  Aztán egy nehéz mondatot hallottunk: akinek van, adatik… Jézus itt arról beszél, hogy aki megnyitja szívét előtte, annak élete egyre jobban betelik áldásaival, hittel, örömmel, aki pedig bezárja életét előtte, elfordul tőle, az egyre szegényebb lesz lelkiekben. Amilyen úton járunk, azon jutunk előbbre. A szeretetben vagy a gyűlöletben, a hitben vagy a hitetlenségben. Amivel tápláljuk gondolatainkat, az fog egyre inkább betölteni. Jézus a példázatokkal fel akarja ébreszteni a közömbösségbe, a lelki vakságba, süketségbe süllyedt lelkeket.

   Azért beszélek példázatokban, mert becsukják szemüket, bedugják fülüket. Hátha megérinti őket! Ézsaiás próféta keserű szavait idézi Jézus: megkövéredett e nép szíve. Nem akarnak figyelni, nem akarnak hozzám fordulni, hogy meg ne gyógyítsam meg őket.

Milyen ítéletes, milyen nyomasztó üzenet! Mintha az orvos azt mondaná nekünk: ön menthetetlen, mert nem akar meggyógyulni. Isten gyógyítani akar, megtartani, békességben hordozni, bővelkedő élettel megakadályozni, de kemény a szívünk. Megrögzött elveink, szokásaink, életfelfogásunk, kis igazságaink és nagy önérzetünk megakadályoznak abban, hogy megértsük, elfogadjuk, kövessük megtartó akaratát. (Két testvérről hallottam, akik közül az egyik – mint a tékozló fiú – messze került a családtól, rossz társaságba és erkölcsök közé keveredett, elzüllött, eladósodott, a testvére pedig elhatározta, hogy hazahozza. Nagy áldozatok árán felkutatta, sok utánajárással rendezte bírósági ügyeit, kifizette tartozását, munkahelyet szerzett, és mindezt őszinte testvéri szeretettel. A testvér válasza minderre az volt: ne avatkozz bele az életembe!)  Isten kegyelmi története velünk ott kezdődik, hogy ő elküldte egyszülött Fiát… Milyen rettenetes, ha ott ér véget: minket nem érdekel.  Azt látjuk: sok egyháztagnak - fiataloknak és időseknek - nem kell az ige, mert azt mondják: tudom én, hogy mit tegyek. De tudjuk valóban? Ragaszkodunk bűneinkhez, pedig azok pusztulásunkat készítik elő. A megváltás legnagyobb akadályai éppen mi vagyunk. Másokat, a körülményeket hibáztatjuk, holott sok minden rajtunk múlik. Ilyen az élet, mondjuk, és mi tettük ilyenné. Szemünkkel mennyi hiábavaló dolgot nézünk, fülünkkel mennyi hiábavaló dolgot hallgatunk, szívünk mennyi hiábavaló dologgal van tele!

   Féltő szeretet szólal meg Jézus tanításában.  Azt akarja, hogy boldogok legyünk, hogy szép legyen az életünk. Ez csak benne és általa lehetséges.  Akié a Fiú… Az áldásokat nem kaphatjuk meg nála nélkül. „Veled, Uram, nem nélküled!”

   Boldog, aki lát, aki hall, aki Krisztusban felismeri megváltóját, Urát. Elfogadja békességét, megéli szeretetét, jóságát. Krisztusi világ...  Ha a gyülekezetben, ha a családokban ez valósulna meg, mennyivel boldogabbak lennénk. Nem egymás ellen, hanem egymás javára élnénk. Mert nem lesz kevesebb az örömöm, ha a másiknak is örömet szerzek, sőt kiteljesedik. Fordítva is igaz: nem leszek boldogabb, ha a másik fölé kerekedem, ha a másikat megalázom. Rossz beidegződések, önzés, sátáni mentalitás uralnak sokszor. (Adj jó vetőmagot a másiknak. A te termésed is szebb lesz. Visszatérül. )

   Halljátok meg! Látjuk-e? Halljuk-e? Annyi mindent látunk és hallunk ebben az online, fészbukos világban… Annyi mindent, de közben nem veszítjük-e el a lényeget?

    Halljátok! A mennyek országának az igéjéről van szó, ami itt a földön is jó gyümölcsöt terem. Négyféle viszonyulásról hallunk…

1. Akik hallják, de nem értik, nem figyelnek rá, nem érdeklődnek iránta. Hidegen hagyja őket. Mi értjük-e valóban azt, hogy Isten megbocsátásra szólít fel, hogy a békességre hív, hogy bűneinktől való elfordulásra tanít? Vajon nem azért nem akarjuk érteni, mert nem akarunk változást? Nem akarjuk, hogy kizökkentsen valami hamis nyugalmunkból, kényelmünkből, nem akarunk semmit feladni, nem akarunk semmiről lemondani. Lót története. Mert ragaszkodunk életformánkhoz, akkor is, ha az nem jó sem nekünk, sem másoknak. „Én ilyen vagyok, és nem is akarok más lenni.” A Sátán elragadja az ige magvait: ne gondolkozz rajta, jól van úgy rosszul, ahogy van. Sokan ilyen visszautasító, kemény szívvel hallgatják. Mintegy kívülről. Nem nekik szól. Pedig: szívünk szerint adatik nekünk. Ahogy fogadjuk, úgy lesz a mienk.

   B.Vannak könnyen lelkesedő emberek. Fellobbanó típusok. Milyen szép, mennyire igaz! Ezt akarom én is megélni. Újat kezdek, ezután másként lesz.  Aztán eltart egy-két napig, és marad minden a régiben. Hiányzik a kitartás. A hit útján is kitartásra van szükség. Kulcsfogalom ez. A jó nem lesz magától. A nemes növény nem terem magától. Talán sokszor megérintett az ige, kicsit megálltunk. Aztán tovább mentünk, ugyanabba az irányba. Elhatároztuk, hogy megértőbbek, türelmesebbek leszünk, nem mondunk rosszat, aztán ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Nem vállaltuk a harcot. A növekedésért.

1. A megfojtott ige. Az élet gondjairól, kísértéseiről beszél Jézus a példázat magyarázatában. Azok nagyra, sőt nagyobbra nőnek. Mindennél fontosabbnak látszanak. Korunk filozófiája: a pénz a legfontosabb. Nem tudjuk megcáfolni. Csak az élet cáfol rá sokszor. Minden megvan, és mégis elviselhetetlen az élet. Fiatalok esetében egészen kézzelfogható lesz a példázatnak ez a gondolat: elindulnak a hit útján, aztán a karrier, egy-egy  kapcsolat úgy elviszi őket. Pedig jó lenne megmaradni: áldás fakadna belőle. Sajnos, sokszor nem tudjuk felmutatni a hit többletét. Aztán úgy elsatnyul minden. Egy tövissel benőtt vetés szomorú látványt nyújt. A jó elnyomorodik bennünk.
2. Van jó föld is. Áldott legyen az Isten neve! Van termés. Van imádság, van békesség, van szeretet. Van áldás. Tudjuk, ez kegyelem. Csoda. Az élet, a növekedés csodája, ami a magból fakad. Az életnek milyen bámulatos talányát rejtette el Isten egyetlen búzamagban. És még nagyobb csoda az ő kegyelme, isteni jósága, irgalma, örök, szent Igéje, amely az életnek, a szeretetnek, az üdvösségnek gyümölcsét, kiáradó áldását termi meg bennünk. Engedjük, hogy igaz legyen, valósággá legyen életünkben, családunkban, gyülekezetünkben! Ámen.

 

Urunk, kegyelmes mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

mindenekelőtt dicsérni, áldani és magasztalni szeretnénk háromszor szent nevedet kegyelmedért, jóvoltodért, minden áldásodért, gondviselő szeretetedért. A vetésért és az aratásért, a télért és a nyárért, esőért és napsütésért, örömökért és a nehézségekért is, amik hit által szintén a javunkat szolgálják.

Áldott legyen szent neved, hogy hallottunk üdvözítő akaratodról, melyet Krisztusban vittél véghez. Bocsásd meg keményszívűségünket, hogy jobban ragaszkodunk bűneink rabságához, mint a te szabadságodhoz, gyűlöletünkhöz, mint a te békességedhez, hitetlen gondolkozásunkhoz, mint a hit látásához.

Szóld a te igédet hatalommal, Lelked erejével, érints meg minket, gondolkoztass el, és adj erős elhatározást szívünkbe, hogy Rád figyeljünk, engedelmeskedjünk szavadnak, elfogadjuk áldásaidat! Hisszük, a szeretet, békesség, hit, reménység tőled való mennyei kincsei jelentik az igazi értéket már itt a földön is. Részeltess testi, földi áldásokban is, hogy azokban is felismerjük jóságodat, irgalmadat, és taníts minket megbocsátásban, békességben, nem egymás ellen, hanem egymásért élni! Hisszük, ez a jövendő, a megmaradás útja. Őrizz meg minket a kísértésektől: a közömbösségtől! Ne legyen útszéle a mi lelkünk, keménynyakúsággal ne utasítsuk vissza a hozzád tartozás, a megváltás legnagyobb lehetőségét. És adj erőt, kitartást a hitben, hogy ne csak fellobbanó szalmaláng legyen az, ami után csak hamu marad, hanem tedd élővé bennünk, áldást hozóvá! Segíts abban is, hogy az élet gondjai, nagy kihívásai el ne nyomják bennünk a te szavadat, a te kegyelmednek áldott békességét, hogy ne a gőgünk, ne saját érdekeink érvényesítése nőjön nagyra bennünk, mert közben a jót fojtjuk meg lelkünkben, hanem tégy jó földdé, hogy igaz, áldott gyümölcsöket teremjünk egymás javára, dicsőségedre! 

   Áldd meg gyülekezetünket, annak minden tagját, gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket, adj összetartást, békességet, külső és belső növekedést! Tedd igazzá és győzelmessé közösségünk bizonyságtételét, hadd legyünk példák a szeretetben, Krisztus követésében, a dicsőséged szolgálatában! Csak általad lehetünk erősek. A te kegyelmed és békességed maradjon gyermekeiddel nemzedékről nemzedékre, Jézus Krisztusért! Ámen.      

 

 

Mt  14, 13-21 (vas. de.)

 

13 Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, gyalog követte őt a városokból.

14 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.

15 Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak.

16 Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni!

17 Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.

18 Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat!

19 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.

20 Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. 2Kir 4,44

21 Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.

 

 

    A Keresztelő János mártírhaláláról hallottunk a tegnap este. Bár földi szemmel emberi gonoszságok sorozata okozta halálát (a bűn lavinájáról beszéltünk: Heródes törvénytelen kapcsolatától kezdve János ok nélküli börtönbe vetéséig, a Heródiás lányának érzelmi csapdaként előadott táncáig, és a kegyetlen gyilkosságig), mégis ebben a vértanúhalálban végső soron Isten akarata teljesült:  a legnagyobb próféta igazmondásáért vállalta a halált is, örök példát mutatva, örök jutalmat nyerve Istentől.

   Arról olvasunk, hogy Jézus félrevonul egy lakatlan helyre egyedül.  A gyász megnyilvánulása ez. Jézust mélyen érintette a Keresztelő János halála, hiszen már születésével hírt adott a Messiás érkezéséről, de egész élete, munkássága Krisztusra mutató jel volt. Küldetésük szorosan összefonódott. Ez a lelki közösség szakadt meg a földi életre nézve. Minél mélyebb egy kapcsolat, annál mélyebb a veszteség fájdalma. Jézus az Isten Fia, az örök élet megszerzője, de a gyász keserűsége mégis átjárja a szívét…  Tudja, hogy csak ideig-óráig való az elválás, mégis megrendül lelkében. Ebben is átéli a mi emberi sorsunkat, akik e látható világhoz kötődünk.

   Aztán megtudják az emberek, hogy hol tartózkodik, és hozzá mennek. Valami mély vágy van a szívükben: sok emberi nyomorúság, baj, betegség, gyász között Krisztusban meglátni valamit Isten országa dicsőségéből, ami reménységet, békességet ad. Ez a lelki éhség azóta is megvan az emberben, ám nagy kérdés, hogy hova fordulunk vele. Szenvedélyek hazug, önámító mámorába, vagy próbálunk belefeledkezni a munkába, az anyagiak hajszolásába, vagy mindennapi kis, önző elfoglaltságainkba temetkezünk, elhitetve magunkkal, hogy nincs szükségünk sem Istenre, sem embertársakra.

   Jézus szívében szeretet van: meglátta a sokaságot, meglátta nyomorúságukat, testi-lelki szenvedéseinket, és megszánta, együttérzésre, könyörületességre indult. Jézus nem marad soha közömbös irántunk. A golgotai kereszt bizonyítja ezt a legmegdöbbentőbb módon. Aki hozzá fordul, az megértést talál nála. Sőt gyógyulást. Jézusnak nemcsak megesik a szíve az embereken, hanem segít is rajtuk. A gyógyulás nagyon gyakori kifejezés a Jézusról szóló evangéliumi történetekben. Érdekes, a gyógyít kifejezésünk eredendően a javít szóból származik.  Újból jóvá tesz testi és lelki értelemben. Helyrehozza azt, ami elromlott, újból eredeti céljának megfelelővé teszi. Ne csak testi bajainkra gondoljunk, hanem mindarra, ami elromlott életünkben: bizalmunk, hitünk, szeretetünk, kapcsolataink.

   Beesteledik. Elrepül az idő. Amikor valamibe belefeledkezünk, akkor szinte nem is érzékeljük az idő múlását. Vajon hol töltjük időnket?  Krisztus mellett?

A tanítványok emlékeztetik Jézus, hogy a sokaságnak ennie kell. Engedd, hogy menjenek el, és szerezzenek maguknak. Boldoguljanak. Mintha azt mondanák a tanítványok: ez külön kérdés. Az anyagiaknak semmi közük a hitemhez. A pénzemnek semmi köze ahhoz, hogy én Jézust követem. Hát nem lelki magatartásra van szükség ezen a területen is: evésben, ivásban? Testi szükségeink vitán felül állnak, de vajon a lelkiek? Ha éhesek vagyunk, élelemre, ha betegek vagyunk, gyógyszerre van szükségünk. És ha hitetlenségben, reménytelenségben szenved az életünk? Hány ember van, akinek – lehet, hogy külső jólét közepette – megnyomorodik a lelke!  Éhezik, fázik, nélkülözik. A világ soha nem volt még ennyire fejlett, gazdag, de ezzel nem áll összhangban lelki jólétünk, ellenkezőleg. Gondolhatunk akár önmagunkra is.

   Jézus komolyan veszi testi szükségeinket. A Miatyánkban is ott áll a kérés: mindennapi kenyerünket. Nem lehetünk álszentek. Albert Schweizer mondta: az éhezőnek először kenyeret kell adni, utána evangéliumot. Adjatok nekik ti enniük, mondja Jézus, és érezzük, ebben két üzenet van: a testi és a lelki. Lehetőségeink szerint – helyesebb úgy fogalmazni: Isten kegyelme szerint – kötelességünk a testi hiányokra is odafigyelni, azokra megoldásokat keresni, találni. De elsődleges feladatunk Krisztus békességének, megváltásról szóló evangéliumának továbbadása, kiosztása. Jézus életében a kenyér megsokasítása olyan csoda volt (2x), ami az ő hatalmát és törődését mutatta, de nem ez volt végső küldetése. Nemcsak a megélhetés biztosítása, hanem az örök élet bizonyságtétele.  

   Vajon nem azért ürültek ki gyülekezeteink, mert nem tudjuk adni a lelkieket? Nem tudunk Krisztusra mutatni, aki mind testestől, mind lelkestől megváltott.  Ma már külsőképpen nem sokan éheznek közülünk. Adott esetben a túl sokkal van baj, vagy azzal, hogy – a próféta szavával - arra adunk pénzt, ami nem eledel. Sok mindenünk van, de talán soha nem volt ilyen üres a lelkünk. Soha nem voltunk ennyire távolt Istentől, egymástól.

   Mink van? Öt kenyér és két hal, mondják a tanítványok. Abszolút kevésnek tűnik ez az 5000 éhes emberre tekintve. De a kérdés mégis az, hogy Jézushoz tudjuk-e vinni? Hozzátok nekem! Ami Jézus kezébe kerül az életünkből, azon áldás lesz. A sokban sincs öröm Isten áldása nélkül. Példák mutatják: a sokból is lehet a szó szoros értelmében vett nyomorúság, ha nincs áldás rajta. Egyetlen lejt sem érdemes pluszban szerezni, amin nincs áldás. De a legkisebb dolog is naggyá lesz, ha áldás van rajta.

Itt van a titka annak, hogy miért örülünk kevésbé a sokkal többnek, miért van az, hogy az önzés elvakultságában egyre többet akarunk szerezni, miközben egyre üresebb lesz a lelkünk. Elvesszük Istentől, egymástól, és nem tudjuk hálával, békességgel használni.

   Jézus parancsol, hogy telepedjenek le. Megvan az ideje a munkának lés a pihenésnek, a fáradozásnak, és az áldások elfogadásának. Van egy szellemes mondás: loholunk a boldogság után, pedig az mögöttünk van, és nem tud minket utolérni. Néha leülni, átélni az együttlét örömét Isten jelenlétében, Krisztus szeretetében, engedni, hogy betöltsön Isten áldása. Sokan mondhatták volna: nincs időnk, éhesek vagyunk, miért üljünk le, sietnünk kell.

    Jézus áldást mond, áldást oszt, és a kevésből sok lesz, elég lesz. Ettek, és jóllaktak, Megelégedtek. Az elégnél nincsen több. Az a gazdag ember, akinek elég, még ha nem is túl sok mindene van. Szegény az, akinek nem elég, még ha milliói is vannak. Akár euróban. Vajon, Krisztus áldásában meg tud-e elégedni a lelkünk? A szeretet, a kegyelem, a hála teszi teljessé az életet. Ezek az emberek boldogabbak voltak, mintha hétcsillagos étteremben lakmároztak volna. Az Isten országának az öröméből tapasztaltak meg valamit.  Ahol Krisztus jelen van, ott megelégedés, bővelkedés van. Benne és általa legyen gazdag az életünk! Ámen.

 

 

Mt 18, 11- 20 (vas.du.)

11 Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. * Lk 19,10

12 Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? Ez 34,11-12 ; 1Pt 2,25

13 És ha megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el.

14 Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.

15 Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet. 3Móz 19,17 ; Gal 6,1

16 Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. 5Móz 19,15

17 Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt! 1Kor 5,13 ; 2Thessz 3,6

18 Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Mt 16,19 ; Jn 20,23

19 Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.

20 Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

 

    Jézus ebben az ismert igeszakaszban, példázatban az ő küldetéséről beszél. Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Már önmaga megnevezése (Emberfia) arra utal, hogy ez a szolgálat áldozattal jár. Megváltó Urunknak Isten Fiából Emberfiává kellett lennie, önmagát megaláznia, szenvednie, emberi sorsunk minden nyomorúságát elviselnie, a keresztet vállalnia, hogy megmentsen minket, elveszetteket.

   Persze, mi reflexből tiltakozunk ez ellen a minősítés ellen. Miért lennénk elveszettek? Kivált a modern ember kéri ki magának. Megteremtette a maga komfortos világát, amelyik kényelmet, jólétet, biztonságot kínál számára. Gazdag lett… és úgy gondolja, halálos ágyán is, hogy nincs szüksége semmi másra, csak egyre több földi dologra. És nem veszi észre hogy üres a lelke, hogy valami lényeges hiányzik az életéből. Nem ocsúdik rá arra, amiről a Jelenések könyve így ír: te vagy a nyomorult. Milyen sokan élnek így közöttünk is! Neveket, családokat említhetnék, akik – szemmel láthatólag - egyáltalán nem érzik szükségét lelki dolgoknak, jól megvannak Isten és egyház nélkül. Jézus értük is jött, őket is megváltotta, őket is hívja, de úgy gondolom, hogy ez a példázat azokról szól, akik belátják elveszett állapotukat, felmérik „lelki helyzetüket”, akik vágynak megváltatni. Mindazáltal ez az ige elsősorban nem a mi viszonyulásunkat hangsúlyozza, hanem Krisztus messzemenő szeretetét.

   Mit gondoltok? - kérdi Jézus. Ezzel a kérdéssel bevon minket az Isten kegyelmének körébe. Igaz, megértitek a gazdát, akinek a 100 juha közül az egyik elveszett. Igaz, megértitek Istent, akinek fontos minden egyes ember. Igaz, értjük Krisztust, aki elindul a tévelygőért, a bűnbe veszettért, a saját veszélyes útját járóért?

Egy embernek van 100 juha. Kerek szám, a teljességet érzékelteti. A mennyeit. Itt a földön mindig hiányokkal küszködünk.

Egy eltéved… A történet nem részletezi, hogy hogyan, nem hangsúlyos itt, hogy ki a hibás, hogy az elkóborolt állat miért volt engedetlen. Csak az a tény lényeges: egy juh a 100 közül eltévedt, elmaradt. Az orvos nem kérdi, hogy mi okozott egy súlyos sérülést, nem fogalmaz meg erkölcsi ítéletet, hanem műt, sebet kötöz, gyógyít. Jézus sem firtatja: miért? Hogy van az, hogy bennünk annyi előítélet fogalmazódik meg: ez ilyen vagy olyan?  A Krisztus magatartása bűnbánatra, önvizsgálatra indít. Mi könnyen lemondunk emberekről, könnyen leírjuk őket. A jó pásztor ott hagyja a 99-et, a meglévőket a hegyekben. Ez a helyszínt leíró szó azt hangsúlyozza, hogy veszélyben van az elcsatangolt jószág. Arról is beszélhetnénk, hogy a közösség milyen fontos. Nem önmagában. 99 juh is el tud tévedni, ha a pásztor nincs velük. Fontos, hogy a közösség a Krisztus oltalmában éljen.  Ahol a tagok elsősorban rá figyelnek, és egymásra is.

  És ha megtalálja. Feltételes mód arról beszél, hogy nem 100%-os az esély. A pásztor mindent megtesz. Újból előjön a kérdés: vajon az eltévedt akarja-e, hogy megtalálják? Ádám bűne után elrejtőzött. Vajon nem rejtőztünk-e el annyira, hogy most retteg a szívünk azért, hogy találjon meg végre az Isten.

   Örül… olyan jó hallani. Örül nekünk az Isten. Még egyszer megismétlődik az üzenet, hogy szívünkbe vésődjön: ő nem akarja, hogy egy is elvesszen. Ámen.

 

Urunk, Istenünk, mennyei Atyánk,

hálát adunk, hogy végtelen szeretetedből  keresel minket, elveszetteket. Hogy egyszülött Fiadat küldted, áldoztad értünk. Bocsásd meg, hogy sokszor fel sem mérjük igazán helyzetünket, öntudatlanul haladunk a tévelygések útján, vagy éppen megpróbálunk elrejtőzni előled. Köszönjük, hogy megváltó Urunk a legmesszebbre ment el értünk, nincs a bűnnek, a hitetlenségnek az a távolsága, ami elválaszthatna tőle. Őrizz meg minket a megtaláltak vagy a biztonságban levők gőgjétől is, hiszen a mi biztonságunk, megtartatásunk is a jó Pásztortól függ! Segíts Lelked által, hogy számunkra is fontos legyen minden egyes ember, senkit ne ítéljünk el, ne írjunk le, mert mindenki drága számodra! Add, hogy fájjon nekünk minden tévelygés, közömbösség! Erősíts meg minket a közösségben! És adj bölcsességet, hogy a vitákat, félreértéseket is békességre törekvő szándékkal oldjuk meg! Segíts, hogy ne legyen kemény a szívünk, hogy beismerjük hibáinkat, és adj határozottságot és lelki nagyságot ahhoz, hogy ne hunyjunk szemet a bűn fölött, hanem nevén nevezzük azt: akár családban, akár gyülekezetben, baráti kapcsolatban!

És adj ilyen módon megtisztulást, felszabadulást a bűn terhe alól, a görcsös tagadás terhe alól! Olyan jó lenne békességben élni! Olyan jó lenne jobban vigyázni a közösség jó hírére, hitelességére is! Munkáld, hogy ez fontos legyen számunkra, gyülekezetünkben.

   Add áldásodat, békességedet, kegyelmedet nekünk! Áldd meg gyermekeinket, hogy bizalomban, engedelmességben, hitben és szeretetben nőjenek fel, vezesd fiataljainkat a Krisztus követésében, a családokban erősítsd az egyetértést, egymás megbecsülését: hálát, örömet! Légy gyógyítója betegeinknek, vigasztalója gyászolóknak, szabadítója a megkötözötteknek, segítője a nehézségben levőknek, Krisztusért! Ámen.   

 

 

Haggeus 2, 1-9  (szombat este)

 

1 A hetedik hónap huszonegyedik napján így szólt az Úr igéje Haggeus próféta által:

2 Beszélj Zerubbábellel, Sealtíél fiával, Júda helytartójával és Jósua főpappal, Jócádák fiával meg a megmaradt néppel, és kérdezd meg tőlük:

3 Van-e köztetek olyan, aki még látta ezt a templomot régi dicsőségében? És milyennek látjátok most? Ugye, szerintetek ez semmit sem ér ahhoz képest? Ezsd 3,12 ; Zak 4,9

4 Azért most légy bátor, Zerubbábel! – így szól az Úr. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe – így szól az Úr –, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! – így szól a Seregek Ura. Józs 1,8-9

5 Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek! 2Móz 34,27

6 Így szól a Seregek Ura: Még egy kevés idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Zsid 12,26

7 Megrendítek minden népet, és elhozzák kincseiket a népek, ezt a házat pedig megtöltöm dicsőséggel – mondja a Seregek Ura.

8 Enyém az ezüst, enyém az arany – így szól a Seregek Ura.

9 Nagyobb lesz ennek a későbbi templomnak a dicsősége, mint amilyen a korábbié volt – mondja a Seregek Ura –, és ezen a helyen békességet adok! – így szól a Seregek Ura.

 

   Dáriusz király idejében hazatért a nép egy része, a hazaérkezők pedig nekiláttak a romok megépítésének. Először saját házaikat hozták rendbe. A templom javítását halogatták. Haggeus próféta kemény szózattal fordul a néphez: esztek, de nem fogtok jól lakni. Isten szolgálata nélkül üresjárat az élet. Amikor azt érezzük: valami hiányzik, akkor valaki hiányzik!

   A hatodik hó 24. napján fogtak neki a munkának - óriási bevetéssel, odaadással, ui. egy hónap múlva, a hetedik hó 21. napján már szól az Úr az építő néphez (Kr.e. 520-515 között épült fel a templom). Prófétai idők voltak, de hozzánk is szól Isten. Talán a mi munkálkodásunkból sokszor ez hiányzott: a magunk tanácskozásaiba merültünk bele. Fontos a szakmai tudás, de annál lényegesebb, hogy Istenre és egymásra is figyeljünk. A lelkünk is kell épüljön közben.

Zerubbábel és Jósua főpap… Isten szavára figyelő emberek. Egy költői kérdés hangzik el: emlékszik-e valaki az előző templom dicsőségére? (967-960 között, 370 évig állt fenn). Talán lehettek néhányan. De 70 év hosszú idő. A templomot régi dicsőségében? Biztos a külső szépségére is utal a próféta (arannyal, drágakövekkel bevonva), de az igazi dicsősége az ünneplő gyülekezet volt.

    És milyennek látjuk most? Alakul, mondanánk… Rácsodálkozunk: milyen igényesen építették őseink, adtak a szépségre is, tényleg mestermunka. És oda kellett állni az egész falunak… 1849-ben a gyülekezet lélekszáma 460, e körül lehetett néhány évtizeddel előtte is, amikor ez a templom felépült. Rengeteget dolgoztunk mi is, de elődeink még többet! Milyen nagy lehetett az öröm, milyen lelki megújulás, lelkesedés kísérhette a templom felszentelését! Jövőt terveztek őseink gyermekeik, utódaik számára, hittel gondolkoztak. Vajon mi? Sokan mondták akkor Jeruzsálemben: ez semmit sem ér ahhoz képest. Mi nem mondjuk, de kicsinyhitűség van bennünk…

   Légy bátor, ez a próféta üzenete. Ez szólít meg. Légy bátor: a javításban, de a jövő tervezésében is. Nagy úr a félelem… bénító erővel hat. A kicsinyhitűség. Hogy nem éri meg, nem lesz, ki használja, stb. Nehémiásnál is olvassuk (ő a várfalakat építette meg), hogy az ellenfél állandóan ijesztgette. Esetünkben is voltak visszahúzó külső és belső hangok. Nekifogni, vagy nem. Mi lesz? Kinek?

„Legyen bátor az ország egész népe!” A templomépítés bátor dolog. Manapság még inkább. Nyugaton eladják a templomokat. Nem éri meg fenntartani. Istenben való bizodalom, dacolás a hitetlenséggel. Legyetek bátrak (ez nem elég), dolgozzatok, mert én veletek vagyok. Ez a három pillér. Valami több van az egészben az emberi tényezőknél. Mert templom. Mert Isten ígéretét hordozzuk.  Ígéretet tettem: az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim…

   Isten hatalmasan cselekszik, megrendíti a világot az övéi érdekében. Sok minden indult meg a mi esetünkben is: támogatók szíve. Isten megrendítette az eget is, elküldte egyszülött Fiát.

Elhozzák kincseiket. Hisszük-e azt, hogy kívánkozni fognak… mások is? Nagy álmom: Bergenye szellemi központ lesz. Jönnek mások is, csendes heteket tartunk. Megérzik a kisugárzó szeretetet, egyetértést. Azt, hogy velünk van Isten. Ha Krisztus helyet kap köztünk (kolostoros történet).  E házat pedig megtöltöm dicsőséggel. Ez a lényeg. Az Isten dicsősége. Minden ezt kell szolgálja. Akkor van virágzás, növekedés, áldás, hála.

   Nagyobb lesz ennek a későbbi templomnak a dicsősége, mint amilyen a korábbié volt, és békességben éltek. Óriási ígéretek! Fel kel nőnünk hitben ehhez, épülnünk kell a közösségben, meg kell újulnunk a reménységben. Ámen. 

 

 

2 Kor 4, 1-6 (vas.de.)

 

1 Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el,

2 hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt.

3 Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek.

4 Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát.

5 Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.

6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. 1Móz 1,3

 

     A húsvéti igehirdetésekben többször hallottuk: Krisztus feltámadása számunkra nemcsak új reménységet, de új küldetést is jelent. Másként tekintünk előre a jövőre, de másként éljük meg jelenünket is. Urunk győzelme a győzelmes, szolgáló élet fele indít.

Az apostol arról ír, hogy szolgálatban állunk… Isten irgalmából.  Az a tény tehát, hogy megbízatásunk van: a kegyelem különös ajándéka… Nagy lehetőség. Biztos, hogy nehézségei is vannak, de alapjában véve életünknek értelmét, lényegét adja.

    A lelkünk mélyéig vágyunk arra, hogy ne hiába tengődjünk, hogy hasznosak legyünk, valamit megvalósítsunk, hogy munkánknak, létezésünknek eredménye legyen. Különböző módon próbáljuk ezt elérni. Önző célok követésével, anyagias gondolkozással, szenvedélyeinket, bűnös sikerélményeket hajszolva. Vagy felismerve azt: felülről való küldetésünk, missziónk van. Szolgálatban állunk. Milyen szolgálatról beszél az apostol?   

     Az előző versek ennek a szolgálatnak néhány fő vonását említik: nem mulandó dicsőséget követünk.  Nem a pillanatnyi siker, haszon, emberek tetszése az, amit szem előtt tartunk. Élő, feltámadott Urunk van, az ő parancsait követjük. Továbbá: Isten Lelkének vezetésére figyelünk. A szolgálat célját, de hogyanját is Isten mutatja meg.

És: lelki szabadságban járunk. Olyan szolgálat ez, ami szabaddá tesz. Nem magunkat akarjuk megvalósítani, mégis azt tesszük, ami a legsajátosabb rendeltetésünk része, ami által igazán gazdaggá válik az életünk. Nemde az orvos élete abban bontakozik ki, hogy másokat gyógyít, a szülőé abban, hogy gyermekeit neveli, a tanítványé abban, hogy mesterét követi? Igaza van Jézusnak: aki meg akarja tartani a maga életét, elveszti azt. Aki csak magának akar élni, maga ellen él. Láttunk akár egyetlenegy önző, és mégis boldog embert?  

   Ennek a szolgálatnak néhány veszélyéről is szól az apostol.

a)A csüggedés. Húsvét után, Krisztust követve is el lehet csüggedni, jönnek nehézségek, ér csalódás. A legszebb szolgálatba is bele lehet fáradni, mert emberek vagyunk.  Nem csüggedünk… azaz ismerjük a reménység forrását. Tudjuk, kihez kell fordulnunk erőtlenségeinkkel. Tudjuk, kitől kell erőt kérnünk. Szükségünk van Isten és egymás biztatására. (Történet: „Egyszer közzétették, hogy az ördög felszámolja vállalkozását, és szerszámait annak adja el, aki megfizeti a megszabott árát. A kiárusítás éjjelén a szerszámok gyönyörűen ki voltak közszemlére téve. Szörnyű látványt nyújtottak egyrakáson. Rosszindulat, gyűlölet, irigység, féltékenység, csalás... és a többi, mind-mind a saját árával felcédulázva. Külön azoktól, távolabb lehetett látni egy ártalmatlan külsejű, ék alakú szerszámot, amely jócskán viseltes, kopottas volt és az ára jóval magasabb, mint a többié.
Valaki megkérdezte az ördögöt, mi az. ’Ez a csüggedés’ - válaszolta. ’No, és miért olyan drága?’
’Mivel hasznosabb bármelyiknél. Az ember lelkét ki tudom nyitni vele, amikor a többiekkel nem megyek semmire, és mihelyt abba beleférkőztem, úgy használom az áldozatomat, ahogyan nekem tetszik. Azért olyan kopott, mert majdnem mindenkinél használni szoktam, mivelhogy kevés embernek van róla tudomása, hogy az is az enyém’. Aligha kell hozzátenni a történethez, hogy a ’csüggedés’ ára olyan magas volt, hogy az bizony nem kelt el. Még most is az ördögé és még mindig használja.”)

  b)Elvetjük a titkos bűnöket. Tiszta lélekkel szolgálunk. Bűnnel terhelve nem lehet. Sok ószövetségi történet szól erről, hogy a bűn a győzelem akadálya lesz (pl. Ákán kapzsisága). A titkos bűnök megosztják a szívünket. És nem tudunk már teljes odaadással szolgálni. Durva példát említek: ha van egy titkolt kapcsolatom, már nem tudom maradéktalanul szeretni a családomat. Ha vezetőként korrupciós ügyekbe bonyolódom, nem tudom minden energiámmal a közösséget építeni. A bűnre nem a takargatás a megoldás, hanem a bűnbánat. Akár egy betegség esetében. (Egy beteg asszony mondta: addig megyek, amíg nem találok egy olyan orvost, aki azt mondja: nincs semmi bajom.) Igaz ez nagyobb körben is: ha egy közösségben irigység, versengés, pártoskodás, gyanakvás, bizalmatlanság van, akkor ott nem mehet jól az élet.

   c)Ravaszság, hátsó szándék. A ravaszság a hamisság eszköztárához tartozik, bevetése történhet a népszerűség megnyeréséért, anyagi haszonból, hatalmi vágyból. Az ember nagyon találékony tud lenni saját érdekei elérésében. Nagyon ravasz. Képmutató. Mézédes szavakkal beszél, segítőkésznek mutatkozik. Amíg eléri célját. Nem véletlen, hogy a bűneset leírásában a kígyó jellemzője ez: ravasz. Aki becsap, félrevezet másokat, hogy saját gonosz célját elérje.  

1. d) Az Ige meghamisítása. Hamis tanítókra gondolhat itt Pál, akik saját dicsőségükért próbálnak meggyőzni embereket. Szépeket mondanak. Ha hozzánk tértek, minden rendben van. Az Igét is meg lehet hamisítani. Lehet azt hamis lélekkel, szándékkal idézni. Isten Lelkének világosságára van szükségünk, hogy felismerjük. A legfőbb indikátor Jézus Krisztus maga.  Akié a Fiú, azé az élet.  Csak Krisztushoz mérve: az ő értelme és gondolkodása szerint.

   Pál azt írja: mi tiszta lelkiismerettel szóljuk az Igét. Odaállunk annak igazsága mellé. Nem az igazságot akarjuk magunk mellé állítani. Életünk a garancia. Nyíltan hirdetjük és cselekedjük, valljuk és vállaljuk. Rátesszük az életünket. Elsősorban nem másoktól várjuk el. Katonai vezetők önfeláldozásról szónokoltak, de védett bunkerekből irányították a harcokat. Krisztus az életét tette le. Így hiteles, így őszinte. Egyetlen célja volt: a mi megváltásunk.

Nem magunkat hirdetjük: hanem Krisztust. Mindennek róla kell szólnia. Róla, az egyszülött Fiúról, akiben megtartatásunk van. („Nem azért, aki vagyok, hanem amit tettél értem, nem azért, amit tettem, hanem aki vagy. Én Uram, én Istenem!)

   Az Igében arról is hallunk: mindig lesznek, akik visszautasítják a kegyelmet, Krisztus áldozatát is. Akik számára nem világos az evangélium. Képzeljük el, valaki az élete kockáztatásával megment minket, és azt mondjuk: valami átverés van ebben. Az apostol keményen fogalmaz: akik elvesznek. Akinek nem kell a bűnbocsánat, a kegyelem, a megváltás.  Akiknek nem kell az élet. Akik nem akarják meghallani, hogy Isten arra hívott el, hogy értelmünkben megújuljunk, akaratát felismerjük, kövessük, egymás javát szolgáljuk, és így legyen teljes a mi örömünk.

Gondolkozásukat megvakította a világ istene. Ezzel szemben milyen szép megfogalmazás: Isten képmása, azaz Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világossága. Milyen szomorú, ha ezt visszautasítjuk. Ha az Isten nagy Igenjére azt mondjuk: nem.

   Pedig végül ez marad az egyetlen igazság, az egyetlen váltság, menekvés. Isten, aki világosságot teremtett, és ezzel együtt életet, ő gyújtja meg a megváltás mennyei fényét a szívünkben Krisztus által, akinek arcán felragyog számunkra Isten dicsősége. Engedjük, hogy betöltsön, hogy életet ajándékozzon, az életre vezessen. Ámen.

 

Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk Jézus Krisztus által,

hálát adunk neked, hogy a mi feltámadott Urunk napján együtt lehetünk a gyülekezet közösségében, igédet hallgatva, szent nevedet magasztalva. Köszönjük a szép, tavaszias időt, köszönjük, minden külső áldásodat, de legfőképpen azt, hogy egyszülött Fiadban, a bűneinkért halálra adatott és megigazulásunkért feltámadott Jézus Krisztusban a tieid vagyunk, te Benne a reménységre hívtál el, és feladatokkal, szolgálattal bízol meg. Kérjük Lelked erejét ezeknek teljesítéséhez. Add, hogy hittel, örömmel vállaljuk, meg lévén győződve, hogy a mi életünk is ebben a szolgálatban teljesedik ki, válik igazán áldássá. Adj bölcsességet, alázatot, hogy az Igédből Krisztusban felismert célt hűséggel, kitartással tudjuk követni! Adj belső tüzet, odaadást, lelkesedést, hogy valóban betöltse életünket a te szent akaratod keresése, cselekvése! Segíts, hogy szeretettel, megértéssel álljunk egymás mellé a családban, a gyülekezetben – és ez soha ne legyen kényszer, hanem szívbeli elköteleződés!

   Óvj meg minket a csüggedéstől! Valóban, annyi minden elkeseríthet minket: csalódások, eredménytelenség, veszteségek. Add, hogy Hozzád forduljunk erőért, bátorításért, biztatásért. Megértsük azt, hogy te megpróbáltatások között, erőtlenségeink által is véghez viszed üdvözítő akaratodat! Tisztíts meg minket titkos bűnöktől, mert amíg azok nyomasztják lelkünket, nem tudunk szabadok lenni, nem tudsz igazán felhasználni minket. Sőt bűneink megfertőzik életünket, megrontják békességünket. Őrizz meg minket a képmutatástól, ravaszságtól, szent igéd meghamisításától (amikor azt arra használjuk, hogy mások felett ítélkezzünk, és nem arra, hogy magunkkal szembenézzünk)! És főként a lelki vakságtól szabadíts meg minket, hogy vissza ne utasítsuk a Krisztusban megjelent világosságot, életet! Adj látást, húsvéti hitet, hogy benne felismerjük a te dicsőségedet, amelyre minket is elhívtál!

   Könyörülj gyülekezettünkön! Adj lelki megújulást, adj Hozzád térést, ébreszd fel bennünk a te Igéd utáni vágyat, éhséget, szomjúságot! Cselekedd, hogy a világosság fele törekedjünk.  Gyógyítsd betegeinket, vigasztald a gyászolókat! Elődbe hozzuk testvéreinket, akik a múlt napokban veszítették el hozzátartozójukat: légy velük megtartó kegyelmeddel. Add nekik a feltámadás hitének erejét, tarts meg minket és a te népedet az egész világon! Ámen.  

 

2 Kor 7, 8-16 (vas.du.)

 

8 Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket,

9 de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt.

10 Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.

11 Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy ártatlanok vagytok az ügyben.

12 Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely Isten színe előtt van bennetek irántunk.

13 Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét.

14 Mert ha egy kissé eldicsekedtem neki veletek, nem szégyenültem meg, hanem amint mindent az igazsághoz híven mondtunk el nektek, úgy Titusz előtt való dicsekedésünk is igaznak bizonyult.

15 Ő még jobb szívvel gondol rátok, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és remegve fogadtátok őt.

16 Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.

 

 

      Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr – Pál apostol erre az ígéretre hivatkozik, amikor a gyülekezetet inti, figyelmezteti, buzdítja. A mi igehallgatásunkban is ez a kiindulópont. Az a tény, hogy Isten gyermekei vagyunk, hogy Krisztus megváltott minket, feltámadásával az örök élet örököseivé tett. (HK is ennek a kapcsolatnak a tisztázásával kezdődik). Krisztuséi vagyunk.

Szoktuk mondani: a név kötelez. Vajon, ennek a tudtában élünk? Mindig felismerhető rajtunk, hogy Isten gyermekei vagyunk, Krisztus követői. Nemcsak akkor, amikor ünneplőbe öltözünk, templomba jövünk, de a hétköznapokban, családunkban.

   Ez a hitbeli odatartozás arra is kell indítson, hogy megtisztítsuk magunkat… Beszédünk, magatartásunk milyen sokszor nem méltók Istenhez! Milyen sokszor lejáratjuk a világ előtt mennyei Atyánk becsületét, az ő országa jó hírét! Ghandi írta le: a Krisztus tanítása magával ragadott, de egyháza teljesen kiábrándított.

   Valószínű Pál erről a témáról írt a korinthusiaknak az ún. könnyek levelében, ami nem maradt fenn… amire csak utalásokat találunk. A gyülekezet életében sok kilengés, botlás, megbotránkoztató dolog volt, ez pedig nem volt jó üzenet a kívülállók fele. Nem tette vonzóvá a Krisztusban való hitet. Az apostol levele először felháborodást keltett. Jellemző emberi reakció… Még senkivel nem találkoztam, aki örült volna akármilyen figyelmeztetésnek. Olyannak igen, aki később belátta: tényleg kellett az intő, kijózanító szó, mert elgondolkoztatta, önvizsgálatra késztette. Ez a pillanat később elérkezett a korinthusi gyülekezet életében is. Ezért kéri az apostol a gyülekezetet, hogy nyissák meg újból szívüket előtte, hiszen senkit nem bántott, sőt a gyülekezet javát akarta. Akár az orvos, aki a beteg fejére olvassa a betegségét, hogy az tiszta képet kapjon egészségi állapotáról, és vigyázzon magára, gyógyíttassa magát.

   Jó híreket hozott Titusz is… A hírek lassabban jártak… és fontosabbak voltak (egy-egy képeslap, amit félévente küldhetett a fronton vagy fogságban levő hozzátartozó).  Hírek özönében élünk, és ez relativizálja is azok értékét: nem tulajdonítunk nagy jelentőséget egy-egy üzenetnek. Csak annak, ami személyesen érint. Vajon Isten Igéje? Az apostol örül a jó híreknek, ezt el is mondja. És még egyszer hivatkozik arra a bizonyos levélre.

    Megszomorítottalak vele, bánkódtam miatta, de most nem bánom. Pál apostol szívében – miután értesült levele fogadtatásáról - kétségek ébredtek: vajon csakugyan meg kellett írni, vajon kellett figyelmeztetni? Nagy kérdés azóta is. Van egy régi közmondásunk: ne szólj szám, nem fáj fejem. De ez a felelősség visszautasítását is jelenti. Ez a kényelmesebb – és a korszellem által is támogatott – megoldás. Ismerősöm, barátom, rokonom valamilyen káros szenvedély csapdájába került, durva, erőszakos a családjával, gyanús dolgokba keveredett, vagy éppen életunt lett, megkeseredett - az ő dolga. Felnőtt ember, boldoguljon. A közömbösség hozzáállása ez. Ennél talán még rosszabb az, ha valaki szeretetlenül, kritizálva, ítélkezve szól bele mások életébe, többet ártva, mint használva.

   Mi a helyes, hol van ebben a kérdésben a bölcsesség? Van, amit nem szabad elhallgatni. A másik érdekében, a szeretet és felelősség parancsa miatt. Ha egy vak ember a szakadék fele tart, emberi kötelességem figyelmeztetni őt. Ha valaki önpusztító módon él, környezetének is kárt okozva, és valamilyen fokú felelősségem van vele kapcsolatban, akkor valamiképpen figyelmeztetnem kell. Ha valaki sértőn, megalázón, bántón viselkedik velem, akkor tükröt kell tartanom eléje: ezt nem engedheted meg magadnak.

Nem erősíthetem azt benne hallgatásommal: minden rendben.  Akár gyülekezeti szinten is ki kell mondani - nem személyeskedve -: ez vagy az távolt áll keresztyén értékrendünktől. Ha van valamiféle erkölcsi, hitbeli tartásunk, akkor ezzel nem vállalhatunk közösséget.

   Az Ige intése megszomorít… de megtéréshez vezethet. Ha valaki nyitott szívvel hallgatja, komolyan veszi, kész önmagával, tettei következményével szembe nézni, és főként: változni. Szombat Attila testvérünk tett megható vallomást nemrégiben ezzel kapcsolatban…  Az Isten szerinti szomorúság (nevezzük bűnbánatnak) megbánhatatlan megtéréshez vezet. Az a Péter megszomorodása, a tékozló fiú magába szállása, Ninive városának bűnbánata. Ez az üdvösséget munkálja.  A szomorúság önmagában nem jó dolog. De van olyan megszomorodás, amire szükségünk van ahhoz, hogy megújuljunk, hogy Istenhez forduljunk. Fáj a lelkem – ez egy pozitív állapot. Azt jelenti: érez. Gyógyulni vágyik. Fáj a  bántás, a szeretetlenség, a mások fájdalma, amit én okoztam. Fáj az, hogy visszautasítottam a Krisztus szeretetét, hogy semmibe vettem, kigúnyoltam szeretetét. A gyógyulás itt kezdődik. Nem azzal, hogy arra panaszkodom, amit mások okoztak nekem.

Nem egyszerű folyamat ez (v.ö. 11. vers), de a bűnbánat következménye a bűnbocsánat, a szívbeli öröm Krisztus által, hogy eltöröltetett minden álnokságom, hogy újat kezdhetek.  

   A világ szerinti szomorúság halálba visz. Ez a Júdás megszomorodása, a gazdag ifjúé, és korunk sok, külsőképpen sikeres, híres emberéé, akik nem találják a békesség útját. A mindig csak másokat hibáztató kesergés ez, a reményvesztettségé.

   Az Isten szerint megszomorodásnak és megvigasztalódásnak van még egy plusz áldása azon kívül, hogy az én életem egyensúlyba kerül, hogy visszanyerem békességemet, hogy rendezem kapcsolataimat. Pozitív hatással van a közösségre: családra, gyülekezetre. Ha közösségünkben megszűnne a családokban a neheztelés, ha saját és mások életét tönkre tevő szenvedélyekből gyógyulások történnének, akkor ennek következményeként megerősödne a gyülekezetünk is. Miért nincsen így? Ha a kő elsüllyed a vízben, nem a víz a hibás. (Történet a követ szállító csónakról.)

 Nyilvánvaló lett buzgóságotok, tiszta szándékotok, helyére kerültek a dolgok. Néha azért kell sírnunk, hogy könnyeinken felragyogjon a lélek szivárványa.

   Az öröm kihat. Megvigasztalódtunk… Örült Titusz, és Pál, és más gyülekezetek, és öröm volt a mennyben. Az utolsó mondatban is ez áll: örülök, hogy minden tekintetben… Még jobban. Erősebb lett a bizalom. Isten atyai örömmel akar bennünk gyönyörködni… újjáteremtve minket Szentlelke által Krisztus hasonlatosságára. Engedjük! Ámen.  

 

Urunk, örökkévaló Istenünk,

köszönjük, hogy amint vagyunk, úgy jöhetünk hozzád. Bár bűnök terhelnek, gondok, bajok nyomasztanak, talán szomorúság van a szívünkben: mindezek között gyermekeidként állhatunk meg előtted, akiket Krisztusban megváltottál, békességre hívtál el és üdvösség reménységével ajándékozol meg. Köszönjük, hogy nagypéntek szomorúságát húsvét győzelme követte, és mi a mai napon is Krisztus urunk feltámadására emlékezhetünk, és az ő új életre szólító szavát hallhatjuk meg, megtartó szeretetének erejét élhetjük át. Bocsásd meg nekünk, hogy a hit harcában sokszor kudarcot vallunk, erősebbek a kísértések, saját indulataink kényszere: és megbántjuk atyai szívedet, vétkezünk egymás ellen és valójában önmagunknak is kárt okozunk! Téged kérünk, tégy késszé minket arra, hogy meghalljuk intő, figyelmeztető szavadat, amit lehet, hogy mások által juttatsz el hozzánk… Őrizz meg az engedetlenségtől, szívünk megkeményítésétől, az önfejű makacsságtól, hanem adj alázatot, belátást! Segíts Lelked által, hogy ne ragaszkodjunk hibáinkhoz, csak azért mert a mieink, mert mi követtük el, hanem felismerjük megtartó, bűnbánatra indító akaratodat! Taníts bölcsességre, hogy ne Igédre haragudjunk, amely leleplezi hibáinkat, hanem magunkra, akik vétkeztünk az ég ellen és egymás ellen!  Adj nekünk szerinted való megszomorodást és megvigasztalódást! Add, hogy életünk megújulása szolgálja családunk és gyülekezetünk javát, örömét! Olyan nagy szükség van erre itt közöttünk is! És oktass minket felelősségre, hogy ne hallgassuk el a rosszat, sem a magunkban, sem a másokban levőt, hanem tőled kapott tekintéllyel, szeretettel tudjuk egymást inteni, Krisztus útjára vezetni! Így legyünk a békesség eszközei.

   Könyörülj gyülekezetünkön! Most először lelki problémáinkat hozzuk elődbe: a sok békétlenséget, haragot, bántást, sértést, irigységet, gőgöt vagy éppen közömbösséget – még a családokban is -, a különböző testet-lelket pusztító megkötözöttséget, az alkohol okozta problémákat, az elidegenedést, hitetlenséget, a közösségtől való elfordulást. Adj szabadulást, gyógyulást, adj békességet!

Könyörülj betegeinken, gyógyító, életen-halálon keresztül megtartó hatalmaddal légy közel hozzájuk, vigasztald gyászolóinkat, adj számunkra feltámadott Urunkban élő reménységet, békességet, az üdvösség felőli bizonyosságot! Légy minden bajok, nehézségek közt élő testvérünkkel, az élet harcába belefáradókkal, csüggedőkkel: emeld fel őket, és ajándékozd meg őket bizalommal, lelki erővel!

   Áldj és őrizz meg bennünket, Jézus Krisztusért! Ámen.

 

 

2Kor 11, 16-33 (vas. de.)

 

16 Megint csak azt mondom, senki se tartson esztelennek, ha pedig mégis annak gondoltok, akkor esztelenként is fogadjatok el, hogy egy kissé én is dicsekedhessem.

17 Amit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem szinte esztelenül, a dicsekedésnek ezzel a merészségével.

18 Minthogy sokan dicsekednek test szerint, én is dicsekedni fogok.

19 Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltűritek az eszteleneket:

20 mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket.

21 Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben – esztelenül szólok –, merész vagyok én is.

22 Héberek ők? Én is. Izráeliták? Én is. Ábrahám utódai? Én is. Fil 3,4-6

23 Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben.

24 Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést, 5Móz 25,3 ; ApCsel 16,22

25 háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain.

26 Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztaságban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között,

27 fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben.

28 Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja.

29 Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen? Ki botránkozik meg, hogy ne égnék én is?

30 Ha dicsekednem kell, a gyengeségeimmel fogok dicsekedni.

31 Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki áldott örökké, tudja, hogy nem hazudok.

32 Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjanak engem. ApCsel 9,23-25

33 Ablakon át kosárban eresztettek le a falon, és megmenekültem a kezéből.

 

   Főként egyháztörténeti írásokban találkozhatunk egy kifejezéssel: status confesssionis. Olyan történelmi pillanatokra vonatkozik, amikor rendkívüli módon kell a hitet megvallani. Amikor nem lehet hallgatni, amikor ki kell állni. Ilyen történelmi szituáció volt a keresztyénüldözés, de akár az egyház elvilágiasodása a reformáció idején, vagy az újabb korban a náci uralom (amelynek rettenetes légkörében jött létre a német hitvalló egyház, v.ö. Bonhoeffer), vagy a kommunista diktatúra. Talán ilyen korszak a mienk is, amikor a liberális világnézet kikezd minden értéket, felszámol minden közösséget. 

   Egyéni-közösségi életünkben is adódhatnak ilyen sajátos alkalmak: amikor veszélybe kerül köztünk/körülöttünk az Isten igazsága, Krisztus békessége. Amikor ki kell mondani: nekünk egy Urunk van, aki út, igazság és élet számunkra.  A korinthusi gyülekezetben támadt szakadások, pártoskodások, a hamis tanítások megjelenése ilyen helyzetet teremtett. Pál úgy érzi, határozottan kell színt vallania. Nem lehet annyival megoldani: a ti dolgotok, majd elintézitek valahogy. A szülő nem mondhatja egymásra támadó gyermekeinek: nem érdekel, csináljatok, amit akartok.

   A kiélezett helyzet kiélezett vallomásokat szül. Pál egy – ő maga nevezi így – esztelen lépésre szánja magát.  A gyülekezet békességét, egységét feldúló hamis tanítók dicsekvésére válaszolva ő maga is dicsekvésbe kezd. Azt is kijelenti: nem az Úr szerint mondom. Ez emberi védekezés… de ha titeket annyira elbűvölt, megszédített a mások dicsekvése, akkor hadd mondjam el én is – aki mindent Isten kegyelmének tulajdonítok –, hogy én sem a falvédőről szálltam le. Van, amire hivatkoznom.

El tudjuk képzelni, milyen keserűség van az apostol szívében, hogy ehhez a megoldáshoz folyamodik. Ez a keserűséget elsősorban nem a gyülekezetet egységét lélektelenül kikezdők okozzák, hanem maga a gyülekezet, amely ilyen könnyen hagyja magát befolyásolni, leigázni, ilyen könnyen feladja a Krisztus útját tetszetős, ám a lelkeket tőrbe csaló elméleteket követve.

   Megértjük az apostol lelki szomorúságát. Nekünk is kérdésünk: milyen könnyen el tudnak idegenedni híveink, milyen könnyen túl tudnak lépni a közösségen, fel tudják adni hitüket, nyelvünket…  Hogy elviszi fiataljainkat a világ, az új gondolkodásmód és életforma!

   Pál a dicsekvést származásával kezdi. Arra hivatkoznak, hogy igaz izraeliták, Ábrahám utódai? A régi választott nép tagjai? Én is az vagyok. Azzal jönnek valakik, hogy ők Isten igazi népe? De hát Krisztusban való hitünk alapján nem ezt valljuk: akár élek, akár halok? Nem szól nekünk is az ígéret, hogy közösségünk van vele? Nem olvassuk: nincsen senki másban üdvösség?

Krisztus szolgáinak nevezik magukat? Ezt könnyű megtenni. Krisztus nevére sokan hivatkoznak, akik nem az ő tanítása, szeretete szerint élnek. Versengésből (Filippi levél), érdekből. (12 év rabszolgaság – ebben a filmben a rabszolgatartók az evangélium szavait citálják, Krisztus tanítására hivatkoznak, miközben embertelenül bánnak a hatalmuk alatt levőkkel. A mi szánkon, a mi bűnös szívünkben még ez a szent név is a képmutatás eszközévé válhat). Tudnunk kell: bár drága nékünk ez a név, az a tény, hogy valaki ezt a nevet emlegeti, nem jelenti azt, hogy a Krisztus követője. Megfeszített, feltámadott Urunk ő, aki engedelmességre, békességre hívja el az övéit. Alázata, szelídsége, szeretete a példa számunkra.

   Az apostol a továbbiakban az evangélium szolgálatában kiállt próbáira hivatkozik: arra, hogy szenvedésekkel, odaadással pecsételte meg azt, hogy ő nemcsak beszél Krisztusról, hanem valóban neki szolgál. És valóban mély benyomást tesz ránk az apostol felsorolása: nem volt kényelmes, széltől védett az élete. Az üldözések, bántalmazások közt tapasztalta meg Isten hatalmát. Ötször kapott 39 botütést (azt mondják, a tapasztalat miatt lett a testi büntetésben mértékegység ez a szám: hogy negyven fölött már gyakran belehaltak)… Arra gondolok, hogy ha valaki egy pofont kapna azért, mert templomba jön, talán egy életre távol maradna. Ezen kívül háromszor megvesszőzték, egyszer megkövezték (ez halálos ítélet volt, tkp. egy meghiúsult kivégzés), halálos veszedelmek, háromszor hajótörés, egy nap és éjszaka a tenger hullámain.

   A veszedelmek felsorolásában – fájó tényként – a népem szó a rablók mellé kerül. Pálnak sok háborúságban volt része saját népe fiai miatt. És őszintén beszél a külső bajok, küzdelmek, nélkülözések, viszontagságok mellett a lelki gondokról is: a gyülekezet miatti emésztődés, aggodalom, vívódás, imádság. Feltevődik a kérdés: ki kívánja ezt magának? Ki tesz meg ennyi mindent végső soron ismeretlen emberekért, akikkel szemben semmi lekötelezettsége nincsen?  Az apostol sem hősködésből vállalta, hanem az evangélium szolgálatáért. Krisztusért és másokért. Hogy eljusson a megváltás jó híre minél több emberhez. Elgondolkoztató. Mennyi fáradságot vállalunk azért, hogy másokhoz elvigyük a lelket szabaddá tevő örömhírt? Mennyire döntő számunkra az a kisszerű kérdés: mi hasznom belőle? Mi mindent megteszünk, hogy anyagiakban, szakmában, hírnévben, sikerekben előbbre jussunk! És milyen keveset azért, hogy másokat jutassunk előbbre. És milyen ritkán kérdezzük: mi haszna van másoknak belőlem? A lelki profit ezt jelenti: amit adok, amit megosztok, amit vállalok. Krisztus lelki profitot vár tőlünk: gyümölcsöt teremjetek, gyümölcsötök megmaradjon. A gyümölcsfa nem magának terem, de az ő öröme (is), ha másokat táplálhat.

   Végül az apostol rátér a gyengeségeivel való dicsekvésre. Szép gondolat a kalauz mai magyarázatában: többet kellett Istenre bízzak, és rájöttem: még mindig ő csinálja a legjobban. Valaki így fogalmazott: annyim van, amennyit elkérek Istentől. Isten az ő hatalmát a gyengeségeinkben tudja megmutatni.

   Egy képpel zárja Pál: a damaszkuszi kosaras menekülés mozzanatával. Igazából ezzel kezdődött pályafutása. (Nem véletlen: gondoljunk a Mózes kosarára.) Isten oltalmában volt az élete. Viharok, ezer veszély között Isten akarata vezette sorsát. Megmenekültem. Isten vesszőkosarában: nem mindig kényelmes, nem tűnik mindig biztonságosnak… de az a döntő, hogy kinek a keze őrködik fölötte. Bizonyosabban révbe jut egy csónak, amit Isten vezet, mint egy óceánjáró hajó, amit emberi gőg irányít. Tudjuk magunkat az Isten kosarában! Ámen.

 

Urunk, irgalmas mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, hálát adunk ezért az újabb alkalomért, amikor győzelmes hittel Krisztus Urunk feltámadására emlékezhetünk, amikor együtt lehetünk a te nevedben. Köszönjük, hogy szent igédben emlékeztettél arra, hogy minden találkozásunk, minden szavunk, cselekedetünk a bizonyságtétel lehetősége. És szükség van arra, hogy hitünket megvalljuk, hogy Krisztus igazsága mellett kiálljunk, azt fel tudjuk mutatni. Annyi kívülről támadó és bennünk ébredő kísértés ér bennünket!  Annyi közömbösség, hitetlenség vesz körül minket! A gonosz olyan nagy erővel igyekszik elszakítani tetőled, eltávolítani egymástól! Látjuk ennek szomorú, közösséget romboló következményeit. Hálát adunk, hogy te hatalmasabb vagy mindennél, és ha hittel ragaszkodunk hozzád, szeretettel egymáshoz, akkor megtartasz hatalmadban. Őrizz meg minket minden lelki hamisságtól, képmutatástól is, és taníts – Krisztust követve - másoknak szolgálni, áldozatot is vállalva ezért! Csak így válhatunk a kegyelem eszközeivé. Csak így lehet áldás az életünk. Csak így lehetünk boldogok.

Legyen áldott szent neved, hogy erőtlenségeinkben te sietsz segítségünkre. És megmutatod csodáidat gyermekeid életében. Segíts Lelked által, hogy ne a világ sikerei bűvöljenek el, ne a szenvedélyek kötözzenek meg, hanem szent akaratod cselekvése ösztönözzön, töltsön el lelkesedéssel!  Megtartó jóvoltoddal, Krisztusban üdvözítő kegyelmeddel, a Szentlélek által megszentelő erőddel légy gyülekezetünkkel! Könyörülj betegeinken, gyógyító, életen-halálon keresztül megőrző hatalmaddal légy közel hozzájuk, bátorítsad, erősítsed őket!  Vigasztald gyászolóinkat, adj számunkra feltámadott Urunkban élő reménységet, békességet, az üdvösség felőli bizonyosságot! Légy testvéreinkkel, akik különféle bajokkal és nehézségekkel küszködnek, adj lelki megújulást a megfáradtaknak, csüggedőknek, emeld fel a gyengéket, és ajándékozd meg őket bizalommal, reménységgel!

Áldj és őrizz meg bennünket, Jézus Krisztusért! Ámen.

 

 

Fil 2, 12-18 (vas.de.)

 

12 Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket,

13 mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.

14 Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent,

15 hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, 5Móz 32,5

16 ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába.

17 Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal;

18 de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt!

 

   Nem lehet ennek az igeszakasznak a hatása alól szabadulni. Mennyei szépségű, tisztaságú és emelkedettségű üzenet szólal meg benne. Megváltónkról, a kegyelem örök csodájáról, Urunk alázatáról, halálig menő engedelmességéről, megdicsőüléséről beszél az Ige. „Az angyalok Krisztust magasztaló, kimondhatatlan gyönyörűségű énekének egy darabja.”

   Az apostol egy intés indoklásaként írja le ezt a csodálatos himnuszt: az indulat legyen bennetek… Cselekedeteinket, magatartásunkat indulataink határozzák meg. Magyar nyelvünk jól érzékelteti ezt: ahonnan indulnak tetteink… Vajon honnan indulnak?  Mi határozza meg azokat, általuk minket: az önzés, gyűlölet, dicsőség vagy nyereségvágy? Honnan származik a káromkodás, gyalázkodó beszéd, hazugság, bántás, hűtlenség, lopás? 

   Akkor lesz bennünk Krisztusi indulat, ha rá figyelünk, ha egyre jobban hozzá igazodunk, hasonlítunk.  (Történet Assisi Ferencről… Egy kicsapongó életvitelétől ismert,/hírhedt fiatalember is csatlakozott a közösségéhez. Régi barátai megjegyezték: hogy megváltoztál! Azt válaszolta: Ferenc testvér mellett nem lehet gonosznak maradni.)  Krisztus mellett - aki ilyen alázatos volt, megüresítette önmagát, vállalta emberi sorsomat, a keresztre ment értem - nem lehet önzőnek, igazságtalannak, szívtelennek maradni.

   Ez a Krisztus Úr. Halált legyőző, indulataimat átformáló, engem a hit útján vezető Úr. Az ő uralma belső. Nem külső kényszer, hatalom. Szívemet, tudatomat irányítja. Amennyire átadom magam neki. A ma embere különösen nem szereti, ha uralomról, engedelmességről hall. A szabadság illúziójában élünk: azt teszünk, amit akarunk. Valójában azt, amit bűnös, gonosz természetünk diktál. Az önzés, a harag, a nagyravágyás uralma alatt élünk, és a magunk erejéből képtelenek vagyunk megvalósítani azt, amire rendeltettünk: hogy a szeretet, az egyetértés, a békesség emberei legyünk. Csak Krisztus szeretetének vonzásában, erőterében.

   Ezért tehát engedelmeskedjetek… nem emberek tetszése miatt, nem mások kedvéért, nem képmutatásból, hanem szívetek szerint. Nem az apostolért, lelkészért, nem a főnökért, aki néha ellenőrizni jön, hanem Istenért, aki mindig jelen van. Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket. Ez egy mindenképpen elgondolkoztató mondat. Ott van a két szó: félelem és rettegés. A nagy dán filozófus, Kierkegaard egyik vallásos témájú, a hit belső harcával foglalkozó műve viseli ezt a címet. Vajon tényleg félelemben kell élnünk? Hát nem azt olvassuk, hogy a teljes szeretet kiűzi a félelmet? Hogy bizodalmunk van az ítélet napjához. 

Az apostol itt – meglátásom szerint – küldetésünk komolyan vételét hangsúlyozza. Nem lehet elbagatellizálni, elviccelni… Látok egy olyan tendenciát a mai gondolkodásban, fiatalok magatartásában, hogy mindenből gúnyt űznek: mások nyomorúságából, a Szentírás tanításából. Egyfajta könnyelmű, infantilis, a dolgokat félvállról vevő, lazának és menőnek ható hozzáállás ez. Semmi sem szent, mindent ki lehet figurázni, mindenen röhögni lehet, semmi sem komoly (kivéve saját énemet). Az ige azt mondja: NEM.  A lelkileg érett gondolkozáshoz hozzátartozik az, hogy különbséget tudok tenni fontos és kevésbé fontos dolgok között, és tudom: vannak igazságok, amiket halálos komolyan kell vegyek. Az üdvösség kérdését. Krisztus életét adta ezért. Ez az én felelősségem, ez az én munkám. Krisztus teljesen életét adta, nekem teljes szívvel el kell fogadnom ezt.

   Persze, teszi hozzá az apostol, Isten munkálja ezt bennetek: a szándékot és a cselekvést is. Az indulatot, és annak megvalósulását is. Újból előjön a kérdés: kire vagyunk hangolódva. A modern agykutatások kimutatták, hogy cselekedeteinket – még mielőtt azok véghez vitelét elhatároznánk, tudatosítanánk, mielőtt az agyunk adott területei aktivitást ún. belső potenciális feszültséget mutatnának fel, valami befolyásolja. Kapcsolatok, belső értékrend, előzetes tapasztalataink? Az, amire/akire rá van hangolódva az életünk. Gyermekeiben Isten munkálkodik, tanítja az Ige.

   A hogyanról is beszél az apostol: zúgolódás és vonakodás nélkül - a jónak cselekvésében, Isten akaratának véghezvitelében. Az ember saját kedvteléséért sokat kész áldozni: zúgolódás és vonakodás nélkül. Senkit nem hallottam panaszkodni arra, hogy milyen rettenetes: havi 500-600 lejt kell kiadnia italra és cigarettára. Arra sem, hogy milyen nehéz, mert hetente 10-15 órát kell eltölteni a tévé előtt. Arra igen, hogy nincs időnk semmire. Kérnünk kell Istent, hogy hangolja át tudatunkat a jóra, hogy azt érezzük természetesnek, könnyűnek, örömöt szerzőnek. Az legyen a boldogságunk, ha jót tehetünk, ha megbocsáthatunk, ha szolgálhatunk.

   Ez az igazi bizonyságtétel. Kicsit túlzónak érezzük a pozitív jelzőket: feddhetetlenek, romlatlanok, hibátlanok… Törekednünk kell erre, de tudjuk, hogy önmagunkban nem vagyunk ilyenek: mennyei Atyánk viszont tökéletes. Az ajándék, amit át kell adnunk a világnak, az is tökéletes. () Túlzónak érezzük a negatív jelzőket is: elfordult és elfajult nemzedék. Bár – látjuk - sok romlás van világunkban. Az, ami/aki Istentől elfordult, az önmagából is kifordult, elvetemült, rendeltetésétől eltérő. Ennek kísérő jelenségei: szeretetlenség, önzés, erőszak, lelketlenség.

   Isten minden sötétsége ellenére szereti ezt a világot. Azért küldte el abba a világ világosságát. A mi feladatunk, hogy világítsunk, ragyogjunk… Ragyogjon rajtunk Krisztus arca. Szeretete, jósága. Csak akkor valósul meg, ha feléje fordulunk. Vannak-e ilyen világító életű emberek? A gyűlölet, önzés sötétsége úgy beborít mindent! Még odaadóbban kell figyelnünk az élet Igéjére, Isten szavára. Világító szövétnek az. Nem belülről fakadó tűz. Felülről való. Az apostol ezzel szeretne dicsekedni. Egyetlen dolog, amivel érdemes, amivel jogos nekünk dicsekednünk: hogy Krisztust szolgáljuk.  

   A Filippi levélben gyakran előfordul az öröm szó. Csak ebben a két igeversben (17-18) négyszer. Pedig az apostol italáldozatként történő kiöntetéséről, közelinek érzett kivégzéséről beszél. Ha megmaradtok a hitben, akkor küzdelmetek nem volt hiábavaló. A győztes mellett nem lehet veszíteni. Ez a feladatunk mindenben – építkezésben, egyéni szolgálatunkban, egyházi munkában -: kitartani a hitben, Krisztus mellett. Adja Isten! Ámen.

 

Urunk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, megáldó Istenünk a Szentlélek által,

dicsérjük, áldjuk, imádjuk és magasztaljuk háromszor szent nevedet azért, hogy van nálad vigasztalás, van irgalom és könyörület, van szeretet, és hogy mindezekben részünk lehet az egyszülött Fiú által, aki megüresítette értünk önmagát, szolgai formát vett fel, hozzánk hasonló lett, vállalva sorsunkat, nyomorúságunkat, magára véve bűneinket, és megalázat magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfa haláláig. Örökké legyen áldott neved, mennyei Atyánk, hogy Urunk halál feletti győzelmében és megdicsőülésében teljességre juttattad a te üdvözítő, hogy olyan nevet adományoztál neki, amely minden név fölött való, és hogy Úrrá tetted őt. Add, hogy életünkben is ő uralkodjék: Krisztus jósága, szeretet töltsön be minket! Taníts engedelmességre, arra, hogy komolyan vegyük azt, amit értünk tettél szent Fiadban, és amit nekünk is meg kell tennünk! Segíts, hogy zúgolódás és vonakodás nélkül szolgáljunk a mi Urunknak, tegyük a jót, kövessük a szeretetet és békességet mindenki irányában… hogy gyermekeidként a te tökéletes ajándékaidat tudjuk tovább adni családban, munkahelyen, iskolásban, mindennapjainkban. Hadd ragyogjon arcunkon – legyőzve a gyűlölködés, önzés, harag sötétségét – az ő világossága! Ajándékozz igazi örömet nekünk a Krisztus követésében, értesd meg velünk és engedd megtapasztalnunk, hogy ez a kiteljesedés útja!

   Könyörülj gyülekezetünkön! Imádkozunk gyermekeinkért: őrizd őket testi-lelki bajoktól, hadd növekedjenek testben és lélekben, a bizalom és szeretet légkörében, fiataljainknak adj bölcsességet, adj krisztusi gondolkodást, hogy az élet útját válasszák, tartsd meg őket Krisztus közelében a kísértések között, imádkozunk minden családért, az egyetértésért, egymás megbecsüléséért, békességért, örömért. Te légy idősebb testvéreinkkel is, légy támaszuk, reménységünk, reád bízzuk - mint áldott orvosra - betegeink ügyét, helyzetét, mutasd meg rajtuk gyógyító és megtartó hatalmadat, könyörgünk gyászolóinkért, légy mellettük vigasztaló kegyelmeddel. Adj benned való békességet, hitet és erőt testvéreinknek, akik a mai napon a te színed előtt elveszített hozzátartozójukra emlékeznek! Áldd meg a házassági évfordulóért hálát adó családot, és házasságra készülő ifjú párt! Adj jó előmenetelt a külső építkezésekben, és a belső megújulásban, Krisztus Jézusért! Ámen.

 

 

Róm 2, 1-10 (vas. de. – a renoválás alatt álló templomban)

1 Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amiben mást megítélsz, abban önmagadat ítéled el, hiszen ugyanazokat teszed, miközben ítélkezel. Mt 7,1 ; Lk 6,37

2 Azt pedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket tesznek.

3 Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy te megmenekülhetsz az Isten ítéletétől?

4 Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz? 2Pt 3,9

5 Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak a harag napjára, amikor Isten kihirdeti igaz ítéletét.

6 Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: Zsolt 62,13 ; Péld 24,12

7 azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra, örök életet ad,

8 azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a gonoszságnak engednek, haraggal és bosszúállással fizet majd.

9 Gyötrelem és szorongattatás vár minden emberi lélekre, aki a rosszat cselekszi, először a zsidókra, majd pedig a görögökre;

10 viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.

 

   Új környezetben szólal meg a régi ige. Int, figyelmeztet. Életünk kell megújuló templommá legyen, amelyik Isten dicsőségét szolgálja. Sok munka, fáradozás van a háttérben: Isten így akar alakítani.

   Igaza van az Igének: az ítélkező embernek nincs mentsége: önmaga alatt vágja el a fát. Másokban azokat a bűnöket látjuk (vagy sokszor csak gyanítjuk), amik ott vannak bennünk is. Az ige egyszerűen fogalmaz, mi sokszor elbonyolítjuk, bonyolulttá magyarázzuk a dolgokat: ugyanazokat teszed, miközben ítélkezel. Úgy gondold meg: másokat bírálgatva, kritizálva tkp. magadról beszélsz. 

   Nagy felismerésem: a kötekedő, másokat piszkáló emberek magatartásában valójában belső problémáik mutatkoznak meg.  Aki másokban keresi a hibát, annak önmagával van baja. A legtöbb ítélkező, panaszkodó embernek nem lenne jó, ha a családtagjaiban, környezetében levőkben – akikre panaszkodik – az ő gondolkodásmódja, természete uralkodna. (Egyik idős lp. mondta fiatalabb kollégájáról: szegény állandóan panaszkodik a híveire. De ha a gyülekezete mind olyan emberekből állna, mint ő, a kerület legrosszabb gyülekezete lenne.)

   Azt pedig tudjuk… Az apostol úgy beszél erről, mint egy általános ismeretről. Tudjuk, hogy a gravitáció...  Ez a hitbeli tudás kiveszőben, még bennünk is, akik olvassuk, tanuljuk, ismerjük az Igét, akik úgymond benne élünk. A világ bölcsessége, a pénz törvénye felülírja ezt a tudást. Mert az tűnik elsőbbrendűnek, fontosabbnak, minden elsöprőnek. Félrevezető, megtévesztő tudás ez: valami lényeges kimarad belőle. Azért van annyi békétlen ember: sok mindent megszerzett, de a lényeget figyelmen kívül hagyta.

   Isten ítélete: hát erről nem szívesen hallunk. Ezt legszívesebben elfojtjuk magunkban. Menekülünk. Közömbösséggel, hitetlenséggel kábítjuk a lelkünket, tudatmódosító szerekkel az értelmünket. Nem akarunk, nem merünk szembe nézni magunkkal, szembe nézni Isten akaratával, azzal, hogy önző célokat követve mennyire megtagadtuk rendeltetésünket. A bűn – céltévesztés. Lehet, valaki gazdag, híres ember lesz, mégis célt téveszt. Ézsaiás könyvéből hallottuk: ki-ki a maga útjára tértünk. Ennél pontosabb leírása nincs tévelygő életünknek, világunknak. Isten nem ítélni akar minket, nem a büntetés miatt köröz, nyomoz bennünket, hanem jóságának, hosszútűrésének, elnézésnek bőségével, bocsánatával megtérésre ösztönöz. Tévelygésünkre az a válasza, hogy mindnyájunk vétkét őreá vetette. Hogy egyszülött Fiát adta. Vajon semmibe veszed ezt is, gúnyt űzöl kegyelméből, nem törődsz jóságával? Akkor mire számíthatsz? Akkor mid marad?

   A megtérés – Istenhez fordulás. Mély belátása annak, hogy szükségem van rá, gyökeres, radikális átértékelése az életnek. Amikor rádöbbensz arra, hogy Isten Isten. Amikor tudatosodik benned: hitetlenséged miatt annyi áldást visszautasítottál, szegényebb lett a te életed, és nem kapta meg környezeted sem azt tőled, amit Isten reád bízott. Azért hátat fordítasz eddigi céljaidnak, életformádnak, és elindulsz Isten felé. A világosság irányába.

   Te azonban. Van egy másik lehetőség is. Te azonban kemény szívvel… Sok embernek nem kell az evangélium, nem kell Isten szava. Nem kell a megváltás, nem kell a segítség, az új élet. Kemény a sorsunk, de a szívünk is az. Lelki erőtlenségünk, de külső gyengeségünk, megfogyatkozásunk is ide vezethető vissza. Isten nem csúfoltatik meg.  Ha téves úton járunk, akkor a visszafordulás visz előbbre. Van valami hősies abban, ahogy az ember mindennel dacolva, Istennel is szembeszállva kitart az útján, és valami szánalmas, ahogy ez az út nyomorúságba viszi az embereket. Nemegyszer halljuk a kemény, pogány hitvallást: engem Isten sem állít meg (P Mobil: „az Istennel szemben is tarts ki”). A bűnben, a gyűlölködésben, az irigységben, káromlásban… haragot gyűjtve a harag napjára. Amit gyűjtünk, az lesz a mienk. Kegyelmet a kegyelem napjára.

   Ő mindenkinek cselekedete szerint fog megfizetni. Érdekes mondat. Az egész Római levél a kegyelemről szól. És itt az elején az áll: cselekedetei alapján. Ez a cselekedet a kegyelemhez való viszonyulás. Ha betölt a kegyelem, ha a szíved hálás, akkor a jóra igyekszel. Állhatatosan jót cselekedve törekedni a dicsőségre, halhatatlanságra. A pillanatban, de nem a pillanatnak élünk. Kitartani. Egyetlen rossz szó, gesztus mennyi bajt okoz… de a jónak is van hatása, eredménye, áldása. Hinnünk, tudnunk kell! Jó cselekedetekből építeni fel életedet. Milyen közösség épül veszekedésből, haragból, káromkodásból, és milyen kedves szavakból, megértésből, odafigyelésből? És az Ige említi a magasabb célt is: az örök életet. Amit Isten ad.

   És a másik út. Azoknak, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak… Igaz, értjük: a megtérés és a meg nem térés is tudatos döntés. Senki nem sorsa, körülményei miatt vész el, hanem mert úgy döntött. Mert ellenállt… hiszen igazából ragad, sodor az Isten kegyelme, ragyog az igazság napja. Csak ha hátat fordítasz, ha megtagadod, ha bezárod a szíved, akkor zárod ki magad belőle. Az után, amit Isten tett értünk, nehéz elkárhozni, nehéz ennyi szeretetet elpazarolni. Isten mindenkit üdvösségre rendelt, mindenkit megváltott… Ám vannak, akik kivonják, kiszakítják magukat az ő fennhatósága alól. Szabad akaratukra hivatkozva elhagyják Isten szeretetének felségterületét. A bűn szolgaságát választják. Mindenki kapja a kegyelmet, de vannak, akiknek nem kell. Számukra erősebb, kívánatosabb a gonoszság vonzása.

Isten ezeknek haraggal és bosszúállással fizet. Saját valutájukkal. Van egy történet, amelyben egy fogságba esett parancsnokot az ellenségei az általa kifejlesztett kínzóeszközökkel vallatják ki. Szeretnéd azt kapni, amit választasz?

   Az apostol megismétli, összefoglalja, még drámaibbá teszi. Gyötrelem és szorongattatás vár mindenkire, aki… Másfelől dicsőség, tisztelet és békesség azokra, akik... A sorrend azt sugallja: az előbbiből az utóbbi fele kell nekünk indulni. Dicsőség, tisztelet, békesség. Miért ne akarnánk ezt?

   Egy apa, akinek fia kábítószerszer-túladagolásban halt meg, elment egy szórakozóhelyre, és szóba állt füvező fiatalok egy csoportjával: sírva kérve őket, hogy ne tegyék. Nekiestek, félholtra verték. Hallgatunk-e arra, aki az életünket akarja megmenteni, aki békességet akar nekünk ajándékozni? 

Ma még így szól az ige: engedjük, hogy megérintse a szívünket, engedjük, hogy Krisztus – aki meghalt értünk - a szeretetre formálja át tudatunkat. Ámen. 

 

 Mennyei Atyánk, örökkévaló Istenünk,

áldjuk háromszor szent nevedet, hogy gyarlóságaink ellenére megtartottál minket, eljuttattál erre a napra, alkalomra. Annyi mindent meg kell köszönnünk  neked: földi életünket, a külső békességet, amiben élhetünk, családunkat, rokonainkat, barátainkat, akiktől szeretetet, támogatást kapunk, a gyülekezet közösségét, testi-lelki áldásaidat, megújuló templomunkat, de mindenekfölött azt, hogy szent Fiadban megváltottál minket, életen és halálon keresztül a tied vagyunk. Hallottuk szent igédből, hogy hajlamosak vagyunk az ítélkezésre, kegyelmed megtagadására, bűneinkhez való ragaszkodásra, békétlenségre teveled, egymással. Elismerjük, hogy mindezért méltán kerülünk a te ítéleted alá. Köszönjük, hogy te mégis megtérésre hívtál, és arra emlékeztettél, hogy Krisztusban megbocsátasz nekünk. Add, Urunk, hogy ne maradjon kemény a mi szívünk, ne legyünk engedetlenek! Az egyetlen helyes döntést hozzuk meg: ragadjuk meg kegyelmedet. 

Könyörülj itt és máshol élő népeden! Imádkozunk egyházunk megújulásáért. Bárcsak felismernénk az alkalmas időt, amelyben megtérésre, a Krisztus követésére hívsz, aki az út, igazság és élet! Adj bölcsességet nekünk, hogy az életet válasszuk, és erőt, hogy az életet szolgáljuk! Lelked által ébressz fel minket, állíts talpra, indíts el magad felé, munkáld megmaradásunkat a Krisztusban való hit által!

   Végtelen hatalmaddal, szereteteddel állj a betegek, gyászolók, nehézség között lévők mellett. Adj szabadulást, gyógyulást, békességet, adj megmaradást és üdvösséget! Ámen. 

 

 

Róm 11, 1-10 (vas.de.)

 

1 Azt kérdem tehát: Elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. Zsolt 94,14

2 Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt vádat emel Izráel ellen:

3 „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek.” 1Kir 19,10.14

4 Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.” 1Kir 19,18

5 Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint;

6 ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem. *

7 Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A választottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek,

8 amint meg van írva: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig.” 5Móz 29,3 ; Ézs 29,10

9 Dávid is ezt mondja: „Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá, megbotlássá és megtorlássá! Zsolt 69,23

10 Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, és hátukat görnyeszd meg örökre!”

 

   Nem egyszerű téma az, amit az apostol itt felvet, és vizsgálat alá vesz. Nem csupán egy elméleti, tisztázásra szoruló hittételről van szó… hanem olyan kérdésről, amelyikkel személyesen szembesül, ami miatt gyötrődik, és keresi az Isten kegyelme szerinti választ.

Figyelemreméltó az apostol gondolati útja: beszél népe keményszívűsége, visszautasító magatartása miatti szomorúságáról, különbséget tesz a testi és a lelki Izráel között, beszél Isten szabad kegyelméről (ő nem népeket nevez népének, illetve csak népe maradékának ígéri a megtartatást). Izráel nem hitből, hanem cselekedetekből kereste a törvény igazságát, ezért lett Krisztus számukra a megütközés köve. Beszél az apostol a hitből és a törvényből való igazságról… kijelentve, hogy a törvény végcélja Krisztus (ha ezt valaki tagadja, akkor nem érti vagy félreismeri az Isten akaratát). Ha száddal vallod, szíveddel hiszed… (Róm 10,9). Pál megállapítja: a kegyelem előtt nincs különbség zsidók és nem zsidók között, mert aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

  De tovább megy a kérdezésben: hogyan lehet valakit segítségül hívni, ha nem ismerjük. Hogyan ismernénk, ha valaki nem tett róla bizonyságot?  Prófétákat idéz: Izráel kebeléből származtak. Izráelnek prófétai küldetése volt a világ számára: Isten akaratát közvetíteni.  A hit hallásból van. Izráel hallotta, és mégsem akarta megéretni. Mint az az orvos, aki egy járvány idején emberek tucatjait oltotta be, megmentve az életüket, de magára nézve nem tartotta fontosnak a védőoltást. A betegség fölött állónak, immunisnak képzelte magát.  Egész nap … -  sok fájdalom van ebben a mondatban.

   És akkor egészen élesen tevődik fel a kérdés: elvetette Isten az ő népét? Igen, joga lett volna hozzá, hatalma is… De vajon Isten nem könyörül az ő népén? Végképp elfordul tőle? Szó sincs róla! Távol legyen ez a gondolat! Az apostol nagyon személyesen saját példáját említi. Hiszen én is, akit Isten apostolnak rendelt, hogy a pogányok általam hallják meg az evangéliumot…

   Megható ez az együttérzés. Pál apostol nem szakadt el lélekben népétől, szívén hordozza annak sorsát. Bizonyítékként még a származására is hivatkozik.  Más helyen leírja, hogy kár és szemét minden: származás, érdem (amivel emberileg dicsekedhetne), és íme, a felelősséget tekintve mégis fontos marad. Igazi krisztusi magatartás. Sok üldözésben volt része övéi részéről, de a szíve mégis népéért dobog. Hány ellenpéldát látunk: akár azokra gondoljunk, akik népünkhöz tartozást tagadják meg, akár azokra, akik vallásukat, hitüket. Rögtön a legnagyobb ellenségek lesznek, akik nagy hangon pocskondiázzák előző közösségüket. Valami baj van ezzel a lelkülettel!

   Isten nem teszi semmissé kiválasztását. Nem veti el népét. Illés panaszát, kemény vádjait idézi: megölték a prófétákat… De meghagytam magamnak. Gyönyörű ez a mondat. Magamnak. Szentháromság vasárnapja van, és ez az ünnep Isten kibeszélhetetlen hármas egységére, szentségére, a Szentháromság szeretetközösségére, és ennek a szeretetnek a kiáradására emlékeztet minket. A Szentháromság Isten munkájának célja a megtartatás. Aki az Istené, akit a Fiú megváltott, akit a Szentlélek megszentel, annak örök élete van.  Uram, hagyj meg minket magadnak! 

   Most is van maradék. Nagyon aktuális az Ige tanítása. Nem tudom, ti hogy vagytok, testvérek, engem sokszor elfog a kicsinyhitű félelem: mi lesz ebből a világból, keresztyénségünkből. Európa pogány lett: a gazdaság hencegésében, a liberális eszmék grasszálásában úgy visszaszorul az igazi keresztyén gondolkodás. Vajon hitünk kudarca ez? Eszembe jutnak az első keresztyének: maroknyian voltak. Hittek rendületlenül. Isten nem a tömegben, nem a gazdasági potenciálban, nem a politikai hatalomban van jelen, hanem a benne hívők alázatosságában. „Meghagytam magamnak 7000 férfit.” Ismeri az Úr az övéit. A számokkal sokat küszködünk. Százalékokkal, egyebekkel. Vajon hányan vannak Bergenyében, akik nem csak megtanulták, nemcsak elmondták talán, de valóban meg is élik: „nem önmagamé”. Milyen sokan csak maguknak élnek. Nem akarnak Isten közösségében részt, másokért felelősséget vállalni.  A magunknak való élet halál.

   Van és lesz maradék. Számolnunk kell a maradék-sorssal. És – ez a pozitív üzenet ebben – az Isten segítségével is. Nem kiválóságunk, kitartásunk, hősiességünk: Isten kegyelme tart meg. Nem azért, amit mi tettünk, hanem amit Isten tett és tesz értünk. Különben a kegyelem nem volna kegyelem.

   Hogy is van tehát? Amire Izráel törekedett – hogy ti. Isten megtartásra való népe legyen – nem érte el saját erejéből. A bűn meghiúsítja Istenhez érkezésünket. A – kegyelemből – választottak azonban elérték. Mert elérte őket Isten szabadító keze.

(Egy jelképes üzenetű, elgondolkoztató novella egy városáról szól, ahova azok kerülnek, akik valamilyen okból eladósodtak. Itt látszólag minden rendben van: tele van a város kocsmákkal, szórakozóhelyekkel, üzletekkel. Ezekben mindig lehet hitelbe is kapni. Sőt a városban munkalehetőség is van. Aki dolgozik, az pazarul élhet. Még tartozásaiból is törleszthet. Egyszóval, az adósok városa olyan hely, ahol jól el lehet lenni: csak nem szabad az ember. Gyakran érkeznek szülők, testvérek, barátok kiváltani szeretteiket, de leggyakrabban azt a válasz kapják: nincs szükségünk a segítségetekre, nagyon jól vagyunk itt, ahogy mindenki más is. Pedig csak annyin múlna, hogy elfogadják a lehetőséget. Gyanítjuk, hogy ez a város a mi világunkat jelképezi. Amelyben könnyelműen élve lelkileg eladósodtak, és nem szabadok az emberek. És nem is akarnak szabadok lenni.)

   Isten kegyelme általános. De akkor mégis miért használja az Ige ezt a kifejezést: kiválasztottak?  Két markáns teológiai álláspont alakult ki ezzel a bibliai tanítással kapcsolatban.  1) Krisztus mindenkiért meghalt. Benne, a Kiválasztottban mindenki kiválasztott. Aki ezt hittel elfogadja, az kegyelmet nyer. Krisztus személyén múlik minden. Benne az életet, őt elutasítva a halált választjuk. 2) Bár Krisztus mindenkiért meghalt, de Isten – örök akarata szerint – egyeseket kiválasztott arra, hogy azokat Fia érdeméért üdvözítse, másokat megkeményített, vagy hagyott a megkeményedés állapotában. Pál itt ezt az álláspontot képviseli.

   Mindkettőre találunk bibliai helyeket (ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket, vagy térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban… rajtunk múlik tehát, kérni, akarni lehet). Másfelől kivált az Ószövetségben jön elő a gondolat: megkeményítem szívüket, meghomályosítom szemüket. De ez nem eleve elhatározásként, hanem elsősorban ítéletként hangzik. Ha nem kell a bocsánat, a szeretet, akkor megerősítlek titeket makacsságotokban, kitartóvá teszlek a tagadásban.

   Ne legyen kemény a szívünk! Válasszuk a Kiválasztottat: Krisztust, s vele az életet!

Az Atya, Fiú, Szentlélek Isten könyörüljön rajtunk. Ámen.

 

Örökkévaló Istenünk, Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság!

Áldjuk, dicsérjük és magasztaljuk háromszor szent nevedet végtelen kegyelmedért, kimondhatatlan dicsőségedért és megtartó szeretetedért, amelyben minket, gyarló embereket is felvettél. Olyan csodálatos tudnunk azt, hogy a tied vagyunk, mennyei Atyánk, hogy teremtő, gondviselő hatalmadban hordozol, oltalmazol minket, hogy az egyszülött Fiúban, a mi Urunkban megváltottál, üdvösségre rendeltél, hogy a Szentlélek által megújítasz hitünkben, bátorítasz harcainkban, megőrzöl a kísértések között.

Hálát adunk ezért az ünnepért, az alkalomért, a gyülekezet közösségéért, szent Igéd drága tanításáért. Meg kellett hallanunk a figyelmezetést is: ha kemény marad a mi szívünk, ha makacsul elzárkózunk kegyelmed ajándéka elől, akkor az ítélet alatt marad az életünk. De meg kellett hallanunk – sokkal nyomatékosabban – a jó hírt, a kegyelem üzenetét is: ha engedelmeskedünk megtérésre hívó szavadnak, ha hit által elfogadjuk Megváltónkat, ha figyelünk Lelked vezetésére, akkor megtartasz magadnak. Sokszor elcsüggedünk a világ hitetlenségét, gonoszságát, az emberek közömbösségét tapasztalva, sokszor nem látjuk a te mindenek felett való hatalmadat, és mindent legyőző kegyelmed munkájának jeleit és a mi munkánk eredményét, de biztattál: volt, van és lesz maradék. Ismered, és megtartod a tieidet. Úgy formálj minket, gondolkozásunkat, akaratunkat, hogy készek legyünk elfogadni kegyelmedet és Krisztust követni, a jót cselekedni!

   Könyörülj rajtunk, közösségünkön, gyülekezetünkön, családjainkon, gyermekeken, fiatalokon és időseken, hogy ellent ne álljunk a te kegyelmednek, legyünk engedelmes és megtartásra rendelt néped! Elődbe hozzuk könyörgésünkben betegeinket, mutasd meg életükben, mind testükben, mind lelkükben gyógyító és megerősítő hatalmadat, akiket pedig el akarsz szólítani e földi világból, készítsed a magad számára, őrizd meg őket, hozzátartozóikat a te békességedben. Vigasztald a gyászolókat, szomorkodókat, segítsd a bajban levőket, emeld fel az elbukottakat, adj szabadulást a bűn fogságában senyvedőknek! Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, irgalmazz minékünk! Ámen.

 

 

2Kir 13 (vas.du.)

 

   Júdában Jóás a király (7 éves korától negyven évig). Istenfélő vezető, komolyan veszi az Úr törvényét, kijavítja a templomot. A belső és külső építés párhuzamosan történik.

Azt tapasztaljuk, hogy a belső megújulás magával hozza a külsőt is, bárcsak – hosszú évek óta építkező gyülekezetünkben - fordítva is igaz lenne… Megdöbbentő az, hogy Jóás, ez az Isten akarata szerint élő király összeesküvés áldozata lett. A hamisság nem szereti az igazságot, az állhatatlan ember a békességet, a bűn a lelki növekedést.

   Izráelben Jóáház, Jéhu fia kezd uralkodni. Azt tette, amit rossznak lát az Úr: visszatérő gondolat, ismétlődő jellemzés ez az északi országrész királyaival kapcsolatban. Arám uralkodói – Hazáél majd Benhadád - nyomorgatják az országot. Meglepő volt azt olvasni, hogy Joáház megengesztelte az Urat. Ismerte tehát ezt az utat is.  De – úgymond - csak menekülésre használta. Tud Isten szabadító hatalmáról, de csak a szükségben veszi igénybe. Nem akar Istennel járni, de a bajban segítségéért folyamodik. Sok ilyen keresztyén ember van. A délelőtt is hallottunk erről: hallja, tud róla, de nem akarja érteni.

    Az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! (2Móz 34,6). Szabadítást ad, de a bűn folytatódik. Nekünk Isten közelségére kell vágyni, nemcsak áldásaira… Hamar megmutatkoznak az engedetlenség következményei. A bűn gyümölcsei nem maradnak el. Ki mit vet, azt aratja le. Meggyengül Izráel. A hitbeli erőtlenséget követi a külső megfogyatkozás. Az erős hitű nép lehet erős. „Porrá lettek.” (Nagyon plasztikus kép ez!) „Maroknyi székely, porlik, mint a szikla”, énekeljük az ún. székely himnuszban. A történelem viharai, de hitetlenségünk, keményszívűségünk is hozzájárult ehhez. Azért, hogy annyi megsemmisült, széteső, megnyomorodott élet van köztünk, annyi békétlen család, nem a történelem a hibás, hanem elsősorban mi.

   Utána fia, Jóás lett a király Izráelben. Két Jóás nevű zsidó király uralkodik egyszerre. Egyetlen mondatba sűríti össze a biblia 16 esztendei uralkodását. Ennyi. Sírfelirata is lehetne. Rettenetes, ha csak ennyit lehet elmondani valakiről. Aki kizárja életéből Isten kegyelmét, az ennyivel marad. Vajon milyen mondatot írnak le rólunk a mennyei nagy könyvben?

   A rövid jellemzést követően még egy történetet lejegyez róla a szentíró. Elmegy Elizeushoz. Istentelenül él, de keresi Isten segítségét. Szorultságában még könnyekre is fakad. Nem a megbánás, hanem a félem, az aggodalom könnyei ezek. Nagy a fenyegetés az ellenség részéről. Az ország kifosztva. A királynak sem könnyű ez a helyzet.  Isten válaszol. Elizeus azt parancsolja, hogy vegyen egy íjat a kezébe, nyilakat lövet vele kelet fele. Ott van a próféta keze is a király kezén. Isten segítségét, áldását jelképezi ez. Elizeus nagybeteg, fizikailag nem sokat tud segíteni, de közbenjárása sokat jelent. A király kilövi a nyilakat a kinyitott ablakon át. A szabadulás nyílvesszői. („Három dolgot nem lehet visszafordítani: kimondott szót, elmúlt időt, kilőtt nyílvesszőt.”). Aztán parancsol a próféta. Üss a földre! A király úgy tesz. Háromszor a földre üt. Nem egyértelmű a parancs. Miben hibázott a király? (Elizeus haragra gerjed.)  Jóásnak rá kellett volna éreznie arra, hogy mi a tét. Ráhangolódni. Számára csak egy külső szertartás. Ledarált imádság. Isten Lelkére kell nekünk figyelni.  Isten akaratát odaadással keresnünk.

   Elizeus utolsó, halálában végbement csodatételéről olvasunk. Isten – ha lehet így mondani – halálunk után is használni tud. (Moábi rablócsapat fosztogatja az országot, éppen temetés zajlik – akármilyen nehéz helyzet van, az életnek menni kell tovább születések-temetések ritmusában -, amikor a portyázók rajtaütést hajtanak végre, az elhunytat sebtében belökik Elizeus sírjába. Az hozzáérve Elizeus holttestéhez -  aki halálában is Isten élő hatalmának bizonysága - életre kelt, talpra állt.)

   Isten kegyelméről, szövetségéről hallottunk az utolsó sorokban. Ez az, ami mindent túlél, amire mindig lehet számítani. Ott is, ahol bűn és engedetlenség van. Krisztusért még biztosabb, hathatósabb az. Visszahelyez elvesztegetett jogainkba, örök örökségünkbe. Ámen.  

 

 

Róm 13, 8-10 (vas.du.)

 

8 Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.

9 Mert ez a parancsolat: „ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét”, és bármi más parancsolat ebben az igében foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” 2Móz 20,14 ; 3Móz 19,18 ; 5Móz 5,18

10 A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése. 1Kor 13,4-7

 

    Az előző versekben a világi hatalomnak való engedelmességről olvastunk. Ennek összefüggésében került szóba az adófizetés. Keresztyéni kötelességünkre emlékezetet az ige. Ez az első mérföld, amit nem kerülhetünk ki. Nem lehet egyből a másodikkal kezdeni. Rendben kell lennünk a földiekkel, hogy a mennyeiekről beszélhessünk. (Adjátok meg a császárnak…) Igaz, hit által Isten országának a tagjai vagyunk, ám egy földi ország polgárai is: felelősségünk annak javán munkálkodni. A közügyektől való elzárkózás, a környező világ problémái iránti közömbösség nem bibliai magatartás.

    Innen folytatódik mai igénk gondolata: senkinek ne tartozzatok semmivel. A tartozás – látszólag - nem lelki kérdés, és mégis az: mert minden azzá lesz, ami megzavarhatja lelki nyugalmunkat, ami bizonyságtételünk hitelességét rontja a mások szemében, a könnyelműség gyanújába keverhet minket. Ha valaki anyagiakban nem megbízható, hogyan lehetne az lelkiekben? Ha valaki kis dolgokban nem tisztességes, miképpen lenne az nagyokban?

   Gondoljuk el, Pál ezt a levelet a római gyülekezetnek írja, ahol – a nagy impérium fővárosában - egy maroknyi keresztyén él. Milyen fontos az, hogy példamutatók legyenek: mind magán- mind közügyekben!  A hit – bár nem mérhető valóság – a mérhetőkben mutatkozik meg. Akár a piszkosnak nevezett pénzügyekhez való becsületes viszonyulásban, a lelkiismeretes megállásban olyan területeken, ahol különösen megmutatkozik az emberi gyarlóság. („Nem lát a mester”- történet…)

   Szóval, ne tartozzatok, csak azzal, hogy egymást szeressétek. Jól értjük: ez a tartozásunk marad. Itt folyamatosan törlesztenünk kell, és soha nem jutunk oda: mindent megfizettünk (Dsida Jenő sírfelirata). A megfogalmazás mégis pozitív kicsengésű… Úgy is mondhatnám: egy kedves, drága tartozásunk ez. Példánk az a Krisztus, aki nem tartozott nekünk semmivel, aki nem volt adósunk, és mégis önmagát áldozta. Magára vette adósságunkat, kiállt helyettünk.

   Egymást szeretni: úgy hangzik, hogy ez közös felelősség. Szeresd felebarátodat… ez a törvény egyéni változata. Krisztus gyülekezetében ez így hangzik: egymást. Kölcsönösség. Indoklását nem a másik magatartásából veszi, hanem Krisztus szeretetéből. Ezért erős, rendíthetetlen. Gyakran hallani: ó, az emberek rosszak, nem érdemes! Tudod, mit felel az Isten? Nekem mondod, aki egyszülött Fiamat adtam? (Amit Isten tesz, azt örökre teszi.) Rossz fele tájékozódsz! Panaszkodsz a felhők miatt, és nem látod a szivárványt. Minden okod megvan, hogy szeresd embertársadat, különösen hittestvéredet, aki istenfélelemben próbál élni, aki szereti Krisztust (ortodox liturgia).

    A törvény nagy dilemmája is itt oldódik meg. Aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Pont. Ha szívbeli szeretetből tettem valamit embertársammal, akkor a törvény felment (áldását adja rá), még ha az emberek esetleg el is ítélnek. Pl. valakit figyelmeztettem. Ha cselekedetem embertársammal nem szívbeli szeretetből fakadt, akkor elítél az isteni törvény, még ha az emberek fel is mentenek. Pl. jól megmondtam a magamét, egy kicsit elszórakoztam a rovására, mindenki ezt csinálja. 

   Mert ezek az embertársra vonatkozó parancsolatok (ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét) mind abban az egyben vannak összefoglalva. Logikus, nem? Ha szereted, nem teszel kárára (akármilyen körmönfont indoklással), sőt. Mennyire logikaellenesen gondolkozunk!  Abban az erőlködésünkben, hogy kimagyarázzuk magunkat, saját józan eszünknek mondunk ellent. Szeresd testvéredet: ne mondj rosszat róla, vigyázz a becsületére, jó hírére.

  Megfigyelhetjük: a felsorolt négy parancsolat olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben valamit jogtalanul akarunk felebarátunktól elvenni, saját indulatainkat, érzelmeinket, szükségeinket, vágyainkat tartva szem előtt. Értitek, mi a szeretet lényege? Nem a magam érdeke, hanem a másiké. Az az elsődleges szempont. Nem attól rettegek, hogy én húzom a rövidebbet, hanem hogy – miattam - a másik. Nyilván, emberek vagyunk, vétkezünk. A jóvátétel útja is a szeretet.

   A szeretet nem tesz rosszat. Szereti a rosszat cselekvőt (is), de irtózik a rossz elkövetésétől.  Ez a minimum-megfogalmazás. Már ez is előbbre vinné a világot: ne gondolj, de mondj, ne tégy, ne akarj rosszat! Ne bánts mást!

   Pál megismétli: a törvény betöltése a szeretet. A betölthetetlen törvény betöltése.

Először is itt Krisztus szeretetéről van szó. Arról, hogy Ő – végtelen szeretetből – betöltötte érettünk a törvény minden előírását. Olyan ez, mintha valakinek a reménytelenül nagy adósságát éppen az fizeti ki, akinek tartozott.

Másodszor a mi emberi szeretetünkre utal az ige. Rájövünk, hogy a törvény szeretetet vár. Ezt kell tennünk. Nem a paragrafusokat fürkészni, hanem… Sok kérdésünkre ezen a ponton kapunk választ. Például: hogyan neveljük gyermekeinket? Rengeteg elmélet van, amelyek életkori sajátosságokról, lélektani típusokról, környezeti hatásokról beszélnek. Nem fölösleges ismerni ezeket. De mindenekfölött szeretnünk kell őket. Igazi, áldozatkész, felelős és felelősségre tanító szeretettel. Krisztus példája szerint, a Lélek erejével. Isten segítsen ebben! Ámen.

    

Örökkévaló Istenünk megváltó Krisztusunk által a Szentlélek közösségében,

áldunk, dicsérünk és magasztalunk végtelen kegyelmedért, kimondhatatlan dicsőségedért és megtartó szeretetedért, amelybe minket, gyarló embereket is felvettél. Olyan csodálatos tudnunk azt, hogy a tied vagyunk, mennyei Atyánk, hogy teremtő, gondviselő hatalmadban hordozol, oltalmazol minket, hogy az egyszülött Fiúban, a mi Urunkban megváltottál, üdvösségre rendeltél, hogy a Szentlélek által megújítasz hitünkben, bátorítasz harcainkban, megőrzöl a kísértések között.

Hálát adunk szent Igéd drága tanításáért. Hallottuk az intést, a figyelmezetést is: külső életünket is úgy kell rendeznünk, feladatainkat úgy végeznünk, kötelességeinket úgy teljesítenünk, hogy azzal is a te neved dicsőségét szolgáljuk. És hallottuk a buzdítást, hogy a szeretet gyakorlásában soha ne fáradjunk el, hogy erről a drága megbízatásról soha ne feledkezzünk el.  Köszönjük, hogy te mindennél előbb szerettél és mindenek fölött szeretsz minket, hogy egyszülött Fiadat adtad értünk. Valóban, ezt a tartozást soha nem lehet törleszteni, ez egy életre, sőt az örök életre elkötelez minket. Cselekedd Lelked által, hogy örömmel fogadjuk megtartó szeretetedet, és örömmel adjuk azt tovább családban, munkahelyen! Sokszor elcsüggedünk a világ gonoszságát, az emberek közömbösségét tapasztalva, de segíts kitartanunk a jóban, a hűségben. Mert nincs más út, igazság és élet, csak az, amit Krisztusban adsz nekünk és ennek a világnak. 

   Könyörülj rajtunk, gyülekezeteinken, családjainkon, gyermekeken és felnőtteken, fiatalokon és időseken, hogy megmaradjunk, megerősödjünk a szeretet törvényében, és így legyünk megtartásra való néped.  Elődbe hozzuk könyörgésünkben betegeinket, mutasd meg életükben, mind testükben, mind lelkükben gyógyító és megerősítő hatalmadat, akiket pedig el akarsz szólítani e földi világból, készítsed a magad számára, őrizd meg őket, hozzátartozóikat a te békességedben. Vigasztald a gyászolókat, szomorkodókat, segítsd a bajban levőket, emeld fel az elbukottakat, adj szabadulást a bűn fogságában sínylődőknek.  Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, irgalmazz minékünk! Ámen.

 

 

Róm 16, 1-16 (vas.de.)

 

1 Ajánlom nektek nőtestvérünket, Fébét, aki a kenkhreai gyülekezet szolgálója:

2 fogadjátok be őt az Úrban a szentekhez illően, és álljatok mellé minden olyan ügyben, amelyben szüksége van rátok, mert ő is sokaknak lett pártfogója, nekem magamnak is.

3 Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, akik munkatársaim Krisztus Jézusban! ApCsel 18,2

4 Ők értem saját életüket kockáztatták, és nekik nemcsak én vagyok hálás, hanem a népek valamennyi gyülekezete is.

5 Köszöntsétek a házukban lévő gyülekezetet is! Köszöntsétek az én szeretett Epainetoszomat, aki Ázsia tartományának zsengéje Krisztusban! *

6 Köszöntsétek Máriát, aki sokat fáradozott értetek!

7 Köszöntsétek Andronikoszt és Júniát, rokonaimat és fogolytársaimat, akiket nagyra becsülnek az apostolok körében, akik nálam is előbb jutottak hitre Krisztusban!

8 Köszöntsétek az Úrban szeretett Ampliátuszomat!

9 Köszöntsétek Urbánuszt, aki munkatársunk Krisztusban, és az én szeretett Sztakhiszomat!

10 Köszöntsétek Apellészt, Krisztus kipróbált emberét! Köszöntsétek az Arisztobulosz háza népéből valókat!

11 Köszöntsétek Heródiónt, az én rokonomat! Köszöntsétek a Narcisszusz háza népéből azokat, akik az Úrban hisznek!

12 Köszöntsétek Trifainát és Trifószát, akik fáradoznak az Úrban! Köszöntsétek a szeretett Persziszt, aki sokat fáradozott az Úrban!

13 Köszöntsétek az Úrban kiválasztott Rúfuszt és anyját, aki nekem is anyám! Mk 15,21

14 Köszöntsétek Aszinkritoszt, Flegónt, Hermészt, Patrobászt, Hermászt és a velük lévő testvéreket!

15 Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és nőtestvérét, valamint Olimpászt és a velük lévő szenteket mind!

16 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Köszönt titeket Krisztus minden gyülekezete.

 

 

    Ha visszakérdezné valaki tőlünk, hogy mit hallottunk a felolvasott igében, legtöbben azt válaszolnánk: egy csomó nevet. Vajon mi az üzenete ennek az igeszakasznak?

   A múlt héten Mezőméhesen generális vizitáció volt, és a gyülekezet sajátos helyzetében szorongató módon vetődött fel a kérdés: mit lehet, mit kell tenni a közösség túléléséért, vajon a történelmi tények elsöprő erejével fel lehet-e venni a harcot, vajon milyen gyülekezetépítő stratégia gátolhatja meg az apadás folyamatát. Nyilván, tudjuk, valljuk, Isten kegyelme megmaradásunk garanciája, ám az Írás beszél a mi felelősségünkről is, arról, hogy ki kell tartanunk, könyörögnünk kell, egymást biztatnunk kell. Hallottunk erről a Jeremiás 29-ből is.

   A kérdés – nem kevésbé aktuális módon - a mi gyülekezetünkre is vonatkozik. Lélekszámban és lélekben, összetartásban is egyre erőtlenebbek vagyunk. A modern életforma eltávolított minket egymástól, személyek, családok idegenedtek el teljesen a gyülekezet közösségétől, váltak csaknem kívülállókká. Fiataljainknak többnyire csak hiányát tudjuk jegyezni. Persze, ismerjük az okokat, elfoglaltságokat, amik nagyon is valósak. Annyi fontos dolog, feladat, kihívás van… de vajon miközben igyekszünk azoknak eleget tenni, nem veszítünk-e el valami még fontosabbat, ami eredendő, felülről való küldetésünkkel kapcsolatos? 

   Úgy gondolom, hogy az apostol levele azon túl, hogy az első római keresztyén gyülekezet tagjairól tudósít, s ezáltal páratlan értékű adatokat őriz meg az utókor számára, beszél az első gyülekezetek hangulatáról is, arról, ahogy megélték a közösséget, ahogy egymásra figyeltek, ahogy tudtak egymásról. Ez nagyon tanulságos lehet.

   A Római levél záró fejezetének elején egy apostoli ajánlólevelet találunk: Fébét ajánlom. Ez elárul néhány dolgot általában az első keresztyén gyülekezetekről: a) egyetemes szellemben gondolkoztak. Aki a Krisztus követője volt, azt testvérnek tekintették, bárhonnan érkezett. Mennyi idegenkedés, gyanakvás él bennünk! Át kell formálódjon tudatunk a kereső lelkek befogadásra. b) Támogatták egymást. Nem tudjuk, milyen ügyes-bajos intéznivalója volt Fébének Rómában, de egy őt – az idegent - felkaroló, támogató közösségre talált. Biztos, hogy ezen a területen is erősítenünk kellene, többet tehetnénk egymásért, másokért. c) Az apostol szavának súlya volt. Vajon mekkora az ige tekintélye köztünk? Vitáinkban, magatartásunkban Isten szava tanácsol-e minket?

A leírásból megismerjük ennek az asszonytestvérnek néhány belső vonását is: szolgált, fáradozott egy gyülekezet épüléséért (igaz, azóta is milyen sok áldás származik az ilyen magatartásból?). Ua. hallottuk róla, hogy személyesen is sokaknak volt pártfogója. Pál magát is azok közé sorolja. Az apostol arra biztatja a római keresztyéneket: fogadják be, álljanak melléje, segítsék!  Az egymással törődés, odafigyelés alapvető tulajdonsága kell legyen egy keresztyén közösségnek.

1. Aztán a köszöntések sora következik, amelyek rendjén Pál a nevekhez, személyekhez egy-egy kedves jellemzést is kapcsol. Nem fukarkodik a dicsérettel. Mindenkiről tud valami jót mondani. Őszinte szívvel teszi, szavaiban nincs semmi hízelkedés. Pál ismeri a római keresztyének erőforrásait, és azt próbálja tudatosítani a gyülekezetben. Nekünk is meg kell tanulnunk a jóra összpontosítani. Hajlamosak vagyunk egymásban, a közösségben is elsősorban a negatív dolgokat meglátni. A mások élete tükör…

 Akvila és Priszka az elsők a sorban, őket Pál munkatársainak nevezi, és elmondja róluk: életüket tették kockára érte, és nekik a népek/pogányok valamennyi gyülekezet hálás lehet.  A házukban levő gyülekezet említése arra utal, hogy otthonuk találkozó hely a testvérek számára. (Elkötelezett, odaszánt életű emberek tudnak egy gyülekezetnek igazán a szolgálatára lenni!)   Ott van Epainetosz, aki az elsők között lett Krisztus követője Ázsiában. Van egy Mária nevű asszonytestvér, aki sokat tett másokért. Pál valamiképpen értesült erről. (Nincs internet, egy-egy levél hónapokig „utazott”.) Visszatérő jellemzés: sokat fáradozott az Úrban. Megbecsüljük-e azokat? Néha beszélünk-e róla? Presbiterek, asszonytestvérek, akárki. Biztos, szép vallomás valakiről. Nem hiábavaló (1Kor 15,58).    Apellészt Krisztus kipróbált emberének nevezi: valószínű, az üldözésekben tanúsított bátorságára utal. Mennyire tud, mennyire számon tart mindent Pál, mennyire szívében hordja a gyülekezetek sorsát! A kapcsolattartás mestere. Nem betanult technika ez nála, hanem szeretetből fakadó érdeklődés, lelki adomány, karizma is (pl. Napóleon). Egy házaspárt az apostol rokonaiként üdvözöl, és minden apostoli gőg nélkül elmondja: előbb jutottak hitre. Azt is: nagyra becsülik őket. Igaz, milyen fontos, hogy mindenkinek értékeljék a munkáját? Hogy mindenki tudja: fontos, egyenesen nélkülözhetetlen a közösség számára. Nálunk is szükség van minden egyes gyermekre, fiatalra, felnőttre. Mindenki kapott valami lelki ajándékot, amit felhasználhat. Isten szemében értékesek vagyunk, így kell egymást is értékelnünk.

1. Több név elé oda tesz az apostol: szeretett. Ez a minősítés szívből fakad. Ez a viszony tartotta össze, tette erőssé az első keresztyén gyülekezeteket. Krisztus szeretete, és az abból fakadó testvéri szeretet. „Szeretet áradjon köztünk.” Erre lenne nagy-nagy szükség! Csak ez gyűjthet össze. Ha gyermekeink, fiataljaink megérzik: itt Isten szeretete érinti meg őket, ha ezt tapasztalják a részünkről is. Gyülekezetünkben, másfele is sokan panaszkodnak arra, hogy nincs igazi szeretet, csak képmutatást találni. A múlt vasárnap hallottuk: nemcsak elvárnunk kell, hanem adni is. A bergenyei gyülekezetben annyi szeretet lesz, amennyit szívünkből beleadunk. Arra is vigyáznunk kell, hogy ne mi legyünk az a rés, ahol önzésünk, ítélkezésünk, kicsinyes magaratásunk miatt az említett lelki ajándékok „elfolynak”.
2. Felfigyelhettünk arra: Narcisszus házanépéből azokat köszönti Pál, akik hisznek. A krisztusi üdvözlet (v. ö. . 1. fejezet) azoknak szól, akik elfogadják. Nyitottnak kell lennünk mindenki fele, de van egy határ. Ez a hit feltétele. A szolgálatban nincs határ… de a közösségben igen. A hitetleneket is szeretnünk kell, de világnézetüket nem építhetjük be értékrendünkbe. Krisztusi céljainkról, eszményeiről, Isten tervéről nem mondhatunk le. Ilyen értelemben említi Pál az Úrban kiválasztott Rúfuszt és anyját. Isten kegyelmi különösképpen nyilvánvaló lett ennek a férfinek az életében. Éljetek elhívásotokhoz méltóan! Határozottan kell képviselnünk ezt az igazságot.
3. Rúfusz anyját sajátjának is nevezi Pál. Nagyon személyes. Meglátjuk az apostolban az embert. Akinek jól esett ez a figyelmesség, gondoskodás, az anyai törődés. Hát nem erre van szüksége mindenkinek? Vajon gyülekezetünkben megkapja-e? Időseink a tiszteletet, fiatalok a biztatást, megfáradtak a felkarolást? Eléggé őszinték vagyunk-e, hogy felvállaljuk magunkat és egymást?
4. Több név után elhangzik: a velük levő szenteket. Csodálatos küldetésünk van. Ez a tudat kell ott legyen mindnyájunkban. Nem hagyhatjuk el magunkat. Ne feledd, Isten képviselője vagy! Ez a méltóságod, amikor beszélsz, amikor valamit teszel. Krisztusért királyi családhoz tartozunk. Félek, hogy kiveszett ez a látásmód. A gyülekezet régi megnevezése ez volt: „nemes és szent ekklézsia”. De csak akkor, ha a tagok is azok. Szent gyermekek, szent fiatalok, szent gyülekezeti tagok, szent presbiterek, szent lelkész. Krisztusnak szentelt életet folytatnak. Isten dicsőségére. Szentlélek által.

   Záró sor: köszöntsétek egymást szent csókkal – közvetlenséget, ragaszkodást kifejező üdvözlési gesztus volt az első keresztyén gyülekezetekben. Köszönt titeket Krisztus minden gyülekezete – nincsenek még szakadások, még egyben van az egyház. Az Egyetlenegyben. Ma is segítsen minket Isten erre! Ámen.

 

Lk 1, 67-80 (vas.de.)

 

67 Apja, Zakariás, betelt Szentlélekkel, és így prófétált:

68 Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét.

69 Erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, * Zsolt 132,17

70 amint kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva,

71 hogy megszabadítson ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; Zsolt 106,10 ; 105,8-10

72 hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről,

73 arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk,

74 hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki,

75 szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.

76 Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az ő útjait,

77 hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére bűneik bocsánata által,

78 Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, Mal 3,20 ; Ézs 60,1

79 hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa. Ézs 9,1

80 A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt addig a napig, amíg meg nem kezdte küldetését Izráelben.

 

    Zakariás dicsőítő imáját, énekét halljuk. Megszületik – az angyali üzenet szerint – a megígért fiúgyermek. Zakariás és Erzsébet csodaként élik meg ezt az eseményt. Szívük tele van hálával, örömmel. Kihat környezetükre is. Az előző versben olvassuk: akik meghallották, szívükbe vésték. Ami nyomot hagy bennem, az általam másokban is. A hála vagy a panaszkodás, a dicsőítés vagy a káromkodás, a szeretet vagy a gyűlölet.

   Mi lesz ebből a gyermekből… ez nem az aggodalom kérdése, hanem Isten hatalmán való álmélkodás: vajon miképpen fogja őt az Isten felhasználni, milyen bámulatos dolgok történnek általa.

   Zakariás betelt Szentlélekkel. Néhány sorral előbb Erzsébetről olvassuk ugyanezt (bibliaórán hallottuk az említett igeszakaszt). Nemrég ünnepeltük pünkösdöt, mégis örök kérdés és titok marad: hogyan munkálkodik Isten Lelke. Egy biztos: nyitottnak kell lennünk, Istenre irányuló, akaratára hangolódó figyelemmel kell élnünk. A Szentlélek munkáját nem mi irányítjuk, hanem fordítva. Egy történetben két barát beszélget.  Az egyik azt mondja a társának: ne haragudj, te gyakran hivatkozol arra, hogy ezt és azt üzente neked az Isten, hozzám miért nem szól soha. A megkérdezett így válaszolt: mondd, megtelhet- esővízzel a vedred, ha soha nem teszed ki a szabad ég alá, a szíved Isten áldásával, ha nem nyitod meg előtte?

    A Zakariás imádsága Isten magasztalásával kezdődik. Nem is indulhat mással. Áldott az Úr! Jób mély gyászában, lelki fájdalmában elmondott fohászában is elhangzik ez: áldott legyen. Milyen jó lenne, ha mindig ki tudnánk mondani! Örömben és bánatban egyaránt. Egyik egyházi tanító mondta: nekünk nem a jólétet kell inkább akarni, mint a nehézségeket, nem az egészséget inkább, mint a betegséget, nem a gazdagságot inkább, mint a szegénységet, nem a gondtalanságot inkább, mint a megpróbáltatást, hanem mindenek felett az Isten dicsőségét. (És amit akarunk, annak eszköze lesz az életünk.)

Mert minden helyzetben bizalommal elmondhatjuk mi is, amit Zakariás: meglátogatta és megváltotta az ő népét. Ez igaz Keresztelő János születésekor és kivégzésekor is. Ez igaz jó és rossz napjainkban. A Krisztusban megjelent kegyelmet semmi sem érvénytelenítheti. Akármi történjen is: Isten megváltott népe vagyunk.

   Isten erős szabadítót rendelt, folytatódik Zakariás vallomása. Mert erős, hatalmas volt az is, ami minket fogva tartott. A bűn nem gyermekjáték. Manapság nem sokat beszélünk róla, nem divatos, a felvilágosult ember nem szívesen hall erről a témáról: pedig nagykorúságunk éppen azt kell, hogy jelentse: szembenézünk bűneinkkel, hibáinkkal, gyarlóságainkkal. És meglátjuk hit által az erős szabadítót, aki meg tud menteni minden vétkünktől és annak minden következményétől. Külső és belső ellenségektől, gonosz vágyainktól, melyek pusztulásunkat készítik elő, és a minket gyűlölő, romlásunkra törő ellenségeinktől. Ehhez a hitben való nagykorú látáshoz tartozik annak megértése is: Isten örök végzése, kijelentett akarata szerint történt ez. Istennél az „örökké szeretni foglak” vallomás (amit mi emberek is kimondunk sokszor felületes és hazug módon) kiegészül azzal: öröktől fogva szerettelek.

   Isten tehát megszabadít… és irgalmasan cselekszik. Szép szó ez: irgalmasság. Könyörület (az Ószövetségben az anyaméh kifejezéssel rokon): Isten hozzánk hajló tettét, jóvoltát jelenti. Milyen jó lenne, ha mi is, akik részesültünk benne, az irgalmasság emberei lennénk!  Gondoljunk az irgalmas samaritánus példázatára! Olyan irgalmatlan, kíméletlen, kegyetlen ez a világ. És – szinte észrevétlenül – olyan könnyen szívtelenné, érzéketlenné válunk benne mi magunk is. Kifordítjuk a Káté tanítását: akár élek, akár halok, csak önmagamé vagyok. Csak saját gondjaink érdekelnek. Vajmi keveset vállalunk másokért. És panaszkodunk, hogy milyen közömbösek az emberek. Pedig elsősorban nekem jó, ha könyörületes vagyok, ha jó a szívem. Boldogok az irgalmasok, tanítja Jézus a Hegyi beszédben. Nem úgy leszünk boldogok (pedig ez a rögeszménk), ha sikerül felkapaszkodnunk a nagyokhoz, hanem ha lehajoljunk a kicsikhez.  Isten irgalmából cselekszik – az irgalom mindig tettekben mutatkozik meg, nemcsak érzésekben.

   Isten erre a magatartásra szövetsége szerint kötelezte magát. Olyan ez, mintha egy nagyon szegény felebarát kerülne az utunkba, mi pedig – könyörületességre indulva - egy szerződést kötnénk vele, amiben kötelezzük magunkat, hogy rendszeresen segítünk rajta. Tudd meg, ember, hogy Istennel szövetségi viszonyban állsz! Mi nem sokat adunk hozzá a szerződéshez (még a zsákot is Isten adja). Nemzedékeken ível át Istennek ez a szövetsége, esküje. A keresztségben elhangzik Urunk ígérete: íme, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig, és elkísér minket földi életünk végéig, az üdvösségig.

    Hogy neki szolgáljunk. Ez következmény. Nem oka, hanem célja az Isten irgalmának. Ő örök szeretetből könyörült rajtunk – ahogy erre szent szövetségében kötelezte is magát -, erős szabadítót küldött (egyszülött Fiát áldozta), hogy megszabadulva ellenségeinktől neki szolgáljunk. A Keresztelő Jánosért való hálaadásban hangzik el ez a mondat. Az ő élete valóban erről szól. Egészen a mártíriumig. Minél inkább Krisztushoz kötődik valakinek az élete (aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak), annál inkább. Elcsépeltük ezt a szót az egyházban. Lelkészek használják előszeretettel. Néha belefoglalják a saját javukra történő foglalatosságot is…

   A szolgálat hálás szívből fakad. A szolgálat útján tudunk Krisztussal lépést tartani. A bűnbánat, a megbékélés legjobb formája is ez. Német katonák unokái izraeli idősotthonokban vállalnak önkéntes munkát. (Példa: A sziget c. film). A kísértések ellen is a legjobb módszer. Imádkozzál és dolgozzál, és az ördögnek nem lesz fogása rajtad. A helyes döntés megtalálásában is segít. Egy istenfélő fiatalember ment egyszer a lelkészéhez azzal, hogy két lány tetszik neki, az egyik nagyon gazdag, a másik nagyon ügyes, melyiket kérje meg. A lelkész azt mondta: van egy nehéz feladat a gyülekezetben, vállald el, közben kiderül, hogy kit kell választanod.  Ha szívünk vágyát dédelgetjük, nem biztos, hogy a jó megoldásra találunk. Szentségben, igazságban életünk minden napján: szépen hangzik!

   Aztán konkrét ígéretek hangzanak el: Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd…, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére. Bűnbocsánatot hirdetve (papi szolgálat). Bekapcsolódva Isten szabadító, könyörülő munkájába (királyi szolgálat). Gyönyörű kép, hasonlat: meglátogat a felkelő nap a magasságból, hogy világítson, ragyogjon a sötétségben (bűnben, gyűlölködésben, hitetlenségben), a halál árnyékában.

Hogy lábainkat a békesség útjára igazítsa. Csak a Krisztus világosságában találjuk meg azt, látjuk meg a másikban a testvért. Benne éljük át a bűnbocsánatot. Ha nincs békességed, akkor még nem töltött be egészen. Ha szívedben felragyog, a békesség embere leszel. Ámen.

 

 

Zsolt 20 (vas.du.)

 

1 A karmesternek: Dávid zsoltára.

2 Hallgasson meg téged az Úr a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve!

3 Küldjön neked segítséget szentélyéből, erősítsen a Sionról!

4 Gondoljon sok ételáldozatodra, égőáldozatodat fogadja szívesen. (Szela.)

5 Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet! Zsolt 21,3

6 Akkor örvendezünk győzelmednek, és zászlót emelünk Istenünk nevében. Teljesítse az Úr minden kérésedet!

7 Jól tudom, hogy az Úr győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes jobbjának hőstetteivel.

8 Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét. Ézs 31,1

9 Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk, és talpon maradunk.

10 Uram, segítsd meg a királyt! Hallgass meg minket, ha hozzád kiáltunk!

 

 

     Könyörgés győzelemért, ez a zsoltár felirata. Mi jut eszünkbe erről a szóról: győzelem? Először a világtörténelem nagy, sorsfordító háborúi, csatái, ütközetei. Győztes és vesztes felek (mi ebben a felvetésben – objektíven nézve - többnyire ez utóbbi kategóriába tartoztunk). 

Aztán egyéni küzdelmeink. Körülményeinkkel, embertársakkal. Kisebb, nagyobb győzelmeink, kudarcaink. Legalábbis a mi értékelésünk szerint. De tapasztaltunk, hogy nem minden ún. győzelem szolgálta a javunkat. És sok veszteség volt, amiből tanultunk, ami megerősített.

Most akár a foci vb-re is gondolhatunk: a csapatok versengésére, a meccsek körüli nagy hűhóra, túllihegett csetepatékra. 

   Az ige elsősorban a lelki harcokról beszél, bár van az üzenetnek evilági vonatkozása, rétege is. Persze, egy-egy fontos, döntő háború kimenetele nagyban befolyásolja egy nép, egy közösség sorsát, jövőjét. Sok mindent átír, megváltoztat, meghatároz. Igen, a külső ellenséggel szembeni harcainkban is kérnünk kell Isten segítségét, oltalmát, védelmét, a győzelmet. Lehet, elődeink életében ez a hozzáállás is hiányzott sokszor. Túl sok volt a gőg, kevés az alázat, túl nagy a széthúzás, és erőtlen az összefogás.

   Egyéni életünkben ugyanilyen fontos a lelki tusakodásban való megállás, az, hogy le ne győzettessünk, fel ne adjuk a küzdelmet, hanem – Isten kegyelméből - diadalt vehessünk. 

   Hallgasson meg Isten a veszedelem napján, legyen oltalmad. Amióta halál van, nincs biztonságban az életünk, amióta bűn van, nincs biztonságban a lelkünk. Kísértések, veszedelmek közt élünk: külső és belső értelemben. Minden nap szembe kell nézzünk ezzel. „A Sátán, a világ és tulajdon testünk szüntelenül ostromolnak.” Harci állapot. Szünet nélkül. És mégis békességben élhetünk. 

Küldjön segítséget. Ebben a harcban nem tudunk saját erőnkből megállni. Felülről való segítségre van szükségünk. Ezt a segítséget ígéri Isten. Rendelkezésünkre áll. Élünk-e ezzel a lehetőséggel? Profitálunk-e az Isten hatalmából, bocsánatából. (Történet : „nem éhen halt, a büszkeségébe halt bele.”)

   Jellemzően ószövetségi gondolkodásra vall ez a sor: gondoljon ételáldozatodra. Hogy ti. a magad részéről te is megtetted kötelességedet Isten fele. Mégis igaz: egyetlen dologra hivatkozhatunk: az áldozatra, amit Krisztus mutatott be. És ez az áldozat minket kötelez: engedelmességre.

   Adja meg az Ú szíved vágyát! Teljesítse minden kérésedet! Nem tudom, mi a legnagyobb kérésünk. Rendre gyülekezetünk tagjainak. Ezek vajon nem mondanának-e sokszor ellent egymásnak? Vágyaink sokszor egymás ellen irányulnak. Igen, adja meg Isten az általa megtisztított, a Krisztus békességével, jóságával, szeretetével betölt szívünknek a vágyát. Akkor valóban örvendezhetünk, és zászlót emelhetünk Isten dicsőségére.

   A második részben a felkent győzelméről hallunk. Ez első szinten a királyt jelentette, mi Krisztust ismerjük fel itt. Isten győzelemre vezette – bűn és halál felett – egyszülött Fiát, aki önmagát adta, engedelmes volt halálig, ezért Isten felmagasztalta őt.

Vannak, akik harci kocsikban, fegyverekben, gazdagságban, földi hatalomban bíznak, mi az Úrnak nevében, Krisztus kegyelmében. Ők térdre rogynak (egyszer minden térd meghajol), mi felkelünk.  Nem az számít hányszor estél ez, hanem az, hogy mindig felkelj. Krisztus felemel. Győzelmében részesít.  Akik az Úrban bíznak, azok mindig felkelnek. Ez a feltámadás szava is. A végső győzelem is benne van. Ámen.     

 

Örökkévaló Istenünk, Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság!

Áldjuk, dicsérjük és magasztaljuk háromszor szent nevedet végtelen kegyelmedért, kimondhatatlan dicsőségedért és megtartó szeretetedért, amelyben minket, gyarló embereket is felvettél, szent szövetségedbe fogadtál.  Olyan csodálatos tudnunk azt, hogy a tied vagyunk, mennyei Atyánk, hogy teremtő, gondviselő hatalmadban hordozol, oltalmazol minket, hogy az egyszülött Fiúban, a mi Urunkban megváltottál, üdvösségre rendeltél, hogy a Szentlélek által megújítasz hitünkben, bátorítasz harcainkban, megőrzöl a kísértések között.

Hálát adunk ezért az alkalomért, a gyülekezet közösségéért, szent Igéd drága tanításáért.

Köszönjük, hogy örökkévaló irgalmadra emlékezettél minket, és arra, hogy nekünk is ezt kell követnünk… Sokszor kárhoztatjuk a világ hitetlenségét, gonoszságát, az emberek közömbösségét, de mi magunk is hozzájárulunk ehhez. Nem tudunk igazán Krisztus jóságának, szeretetének továbbadói lenni. Úgy formálj minket, gondolkozásunkat, akaratunkat, hogy készek legyünk mindenben Krisztust követni, a jót cselekedni. És neki szolgálni, hiszen ez a mi megbízatásunk.

   Könyörülj rajtunk, közösségünkön, gyülekezetünkön, családjainkon, gyermekeken, fiatalokon és időseken, hogy legyünk engedelmes és megtartásra rendelt néped! Vezess a te világosságodban, őrizz meg a te békességedben! Elődbe hozzuk könyörgésünkben betegeinket, mutasd meg életükben, mind testükben, mind lelkükben gyógyító és megerősítő hatalmadat, akiket pedig el akarsz szólítani e földi világból, készítsed a magad számára! Vigasztald a gyászolókat, a szívükben hiányt hordozó emlékezőket, segítsd a bajban levőket, emeld fel az elbukottakat, adj szabadulást a bűn fogságában levőknek! És áldd meg a hálával áldozókat, az örvendezőket, add áldásodat fiatal testvéreinkre!  Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, irgalmazz minékünk! Ámen.

 

 

Lk 5, 33-39 (vas.de.)

 

33 Ők pedig ezt mondták neki: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak.

34 Jézus így válaszolt: Kívánhatjátok-e a násznéptől, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény?

35 De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak.

36 Mondott nekik egy példázatot is: Senki sem készít foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is tönkretenné, és nem is illene a régihez az új ruhából való folt.

37 Újbort sem tölt senki régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és kiömlene, sőt a tömlő is tönkremenne.

38 Hanem újbort új tömlőbe kell tölteni. *

39 Aki már óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó.

 

     A Lévi elhívásának a történetét hallottuk/olvastuk a tegnapi igeszakaszban. Jézus rámutat a megtért bűnösök igazi, tiszta örömére. Bárcsak részünk lenne benne! Nem azért jöttem, hogy az igazakat… Ha úgymond igazak vagyunk, ha úgy gondoljuk, ennek alapján jogunk van mások felett ítélkezni, akkor a Jézus hívása nem vonatkozik ránk. Ellenben ha érezzük bűneink súlyát, erőtlenségünket, akkor nekünk szól az ige által: jöjjetek énhozzám… Akkor hozzá térhetünk. A megtérés szükségeink belátása és a kegyelem felismerése.

    A farizeusok tovább keresik és sorolják a kifogásokat. A kifogás mindig önigazolás is: másra mutogatás, hogy ne kelljen magammal szembenézzek. Pl. híveink arra vonatkozóan, hogy miért nem járnak templomba, miért nem kapcsolódnak be a közösségbe, ezer külső okot tudnak megnevezni, de a magyarázat mégis mindenkinek a saját szívében van. (Egy lelkész kérdezte meg egyik egyháztagot, hogy miért nem jár templomba. Azt a választ kapta: annak pontosan 622 oka van. Hogy tud ilyen pontos számot mondani, csodálkozott a lelkész. Ennyi a gyülekezet lélekszáma - felelt az illető.) 

   A János tanítványai böjtölnek, mondják a farizeusok. A hit dolgaiban nincs uniformizmus. Nem vagyunk egyformák (vérmérséklet, stb.), a kegyelem útjai sem ugyanazok. Nem jó, ha ezek a különbségek vitákat generálnak. A keresztyén egyház elszomorító szétszakadozottsága ide vezethető vissza. Az egyik egyik törvényt különbnek tartja a többinél, és nézetét abszolút igazságnak nevezi, a másik ezt másként gondolja, de mindenkitől elvárja ugyanezt a gondolkodásmódot.

Ami jó, azt megtartsátok, tanítja az Ige. A hit lényege ugyanaz. Ugyanaz az alapja és a célja. Ismerek gyakran böjtölő református embereket, olyanokat is, akik ezt egyáltalán nem gyakorolják. Sokkal fontosabb lenne a rossz gondolatok böjtjét, a bántó szavak böjtjét megtartani. A lelkünknek kell megtisztulnia elsősorban. A böjt mindenképpen segítség az önfegyelem gyakorlásában, és tényleg van mit tanulnunk ezen a téren. A mai embert különösen fenyegeti ez a veszély: mindent azonnal akar. Nem tudunk várni, lemondani. Jó tehát igába fogni a testet, hogy zabolátlanságával ne sodorja veszélybe a lelkünket, de a böjt csak eszköz, csak módszer (ami teljesítménykényszerré válhat). A cél a fontos: késznek lenni a szeretetre, szembeszállni a bűnnel, Isten dicsőségét szolgálni. Egyszer egy szerzetest megkérdeztek: szerinte van-e haszna a böjtnek. Azt válaszolta: ha valaki ahelyett, hogy lopásra, paráznaságra, mások bántására, mások kárhoztatására vetemedne, böjtöl, bizonyára helyesen cselekszik.

   A te tanítványaid esznek és isznak. Hálával, örömmel, békességben teszik? Akkor minden a legnagyobb rendben. Inkább egyék valaki örömmel, tiszta szívvel, mintsem hogy haraggal böjtöljön. Nem az étellel van baj, hanem az emberrel. Az igazi böjt az, ha elérjük: a lelkünk éhezzék. (Egy szerzetest valaki azzal keresett fel, hogy nagyon megromlott a kapcsolata az anyjával. Az azt ajánlja neki: böjtöljön és imádkozzék, és 3 nap múlva jöjjön vissza. Most mit érez magában, kérdezi a szerzetes. Azt, hogy éhes vagyok.  Újabb 3 napi böjtöt ajánl a szerzetes.  A kérdés ismétlődik, a válasz kissé módosul: úgy megenném az anyám főztjét. Újabb 3 nap.  A kérdésre most már ez a felelet: kívánom, hogy anyámat átöleljem, megbékéljünk.) 500 éve történt, hogy Zwingli kolbászos vacsorával törte meg a hivatalos böjtöt.  Mert látta: külsőség, ceremónia, verseny lett – Krisztus Lelke nélkül.

    Böjtöl-e a násznép, ha velük a Vőlegény? Ez a lényeg: a Vőlegényre nézni, neki örülni. Istenem, hálát adok mindenért, amit adtál, és mindenért, amit nem adtál meg. Mindenekfelett Krisztusért, aki életem legnagyobb ajándéka.

Velünk van-e a Vőlegény? Betölt-e jelenlétének áldása, békessége? Tradicionális egyházakban böjti időszakban nem tartanak esküvőt. A megváltást nem lehet böjttel, zsákban és hamuban ünnepelni.  A győzelem öröme, Isten szeretetének ujjongása kell kiáradjon a szívekbe. Ha megérkezik pl. rég nem látott családtagunk, akkor attól kezdve nem úgy viselkedünk, mint előtte, amikor csak vártuk. Hiszen velünk van. Jönnek nehezebb napok, amikor a Vőlegény elvétetik. Akkor van szükség a böjtre, ha elvétetik… ha a kísértések eltávolítanak Tőle. A böjt lényege tehát: visszakerülni a Vőlegény közelébe. Utána vágyakozni, feléje törekedni, minden mást félre téve.

     Jézus egy példázatot is mond: nem ésszerű dolog új foltot tenni a régi ruhára. Értjük ennek a képnek a lelki tartalmát.  Krisztusban valami új kezdődött. A régi életformát, bűnöket nem lehet ehhez az újhoz illeszteni. Ha egy emberi kapcsolatba is a régi indulatokat, szemrehányásokat, nehezteléseket visszük bele, akkor az nem fog megújulni.

   Az újbor nem régi tömlőbe való. Sokat beszéltünk erről. Túl tudunk-e lépni az egyházban azon, ami túlhaladott? Igen, a külső világ is állandóan változik, de itt elsősorban nem is a keretekről van szó… hanem a belső hozzáállásról, lelkületről. Arról, hogy vetkőzzük le a régi haragot, neheztelést, hitetlenséget, kicsinyes magatartást, régi gondolkodásmódot, előítéletet. Ami úgy belénk rögzült.  Ami úgy visszahúz. Ne viselkedjünk – lelki értelemben - olyan ódivatúan, mintha nem lennénk a Krisztus követői. Krisztus nem agymosást, hanem szívmosást végez rajtunk.

   Testvérek vagyunk, a szeretet eszközei. Új gondolkodás, új szemlélet ez. Ez lenne az az áttörés, ami évszázados problémáinkat oldaná meg. Nem a megszokott kritikus hozzáállás, irigység, önzés, hanem a kegyelem, az irgalom és jóság látásmódja. Csak az él, ami megújul. Igaz ez hitünkre, kapcsolatainkra, közösségi életünkre is. Nem elég a külső (templom), belső felfrissülésre, feléledésre, erőt nyerésre van szükség.

   Mi sokszor a régi életmódunk átmentésével akarjuk Krisztust követni… de elszivárog belőlünk az evangélium bora… kiüresednek gyülekezeteink, templomaink, ellaposodik közösségi életünk… Új tömlő, új gondolkodás, új egymásra találás, új lendület. Azzal a Krisztussal, ki egyedül képes megújítani. Aki tegnap és ma és örökké ugyanaz. Újszerűen az. A mindig változatlan, örök szeretet, aki mégis mindig új: szeretetében, kegyelmében.

Gyermekeinket a régi szeretettel és mégis mindig újszerűen – mintha először tennénk – szeretjük.

    Elgondolkoztató az utolsó igevers. Csak Lukácsnál találjuk. Mintha ellent mondana az előző tanításnak. Valószínű úgy értelmezendő, hogy vannak, akik mégis ragaszkodnak a régihez. Az óbor abban az időben poshadt bort jelentett. Aki óbor-ivó, az a régihez szokott/kötődő ember, aki nem akarja feladni igénytelenségét. Ismerjük ezt a mentalitást: jó, ahogy van, nem akarok megváltozni. Krisztus azért jött, hogy felemeljen, szabaddá tegyen, megtisztítson, a maga hasonlatosságára megújítson. Ámen.   

 

Mennyei Atyánk, örökkévaló Istenünk,

áldjuk háromszor szent nevedet, hogy kegyelmedből megtartottál minket, eljuttattál erre a napra, alkalomra. Annyi mindent meg kell köszönnünk neked: földi életünket, családunkat, rokonainkat, barátainkat, akiktől szeretetet, támogatást kapunk, a békességet, ami adva van számunkra, a gyülekezet közösségét, testi-lelki áldásaidat, és mindenekfölött azt, hogy szent Fiadban megváltottál minket, életen és halálon keresztül a tied vagyunk. Bocsásd meg, ha nem tudunk eléggé hálásak lenni, ha engedelmesség helyett a kifogásokat keressük, a kapott javaink helyett elégedetlenkedve a hiányainkra tekintünk. Újból emlékezettél arra, hogy nem vagyunk egyformák, nem ugyanazon az úton vezetsz minket, de személyválogatás nélkül szeretsz és a te kegyelmedben hordozol mindnyájunkat. Add Lelked bölcsességét, hogy különbözőségünk nem állítson szembe egymással, hanem inkább egymás mellé, hogy egymást gazdagítsuk, kiegészítsük! Valóban a közös célra nézzünk, és mindenből a jót tudjuk megtartani: ami épít, ami szeretetből van.

    Töltsd a mi szívünket igazi lelki örömmel annak felismerése által, hogy a Vőlegény, Krisztus velünk van! Ő a mi diadalmas Királyunk, megváltó Urunk. A benne való hit hadd győzzön le bennünk minden kételkedést, aggodalmaskodást, félelmet. Ha pedig a kísértések eltávolítanak tőle, akkor segíts, hogy valóban mindent megtegyünk, hogy újból közelébe kerüljünk. Ez a legfontosabb!    

   Imádkozunk gyülekezetünk, egyháztagjaink és egyházunk megújulásáért. Mutasd meg nekünk, hogy mi az régi bűn, harag, előítélet, amit le kell vetkőznünk, amit félre kell tennünk, hogy a Krisztus szeretetének, jóságának megújító ereje hasson át minket, általunk környezetünket.

   Végtelen irgalmaddal, könyörülő jóvoltoddal állj a betegek mellé, vigasztald a gyászolókat (elődbe hozzuk testvéreink ügyét, akik a tegnap veszítették el szerettüket, légy közel hozzájuk Lelked által). Imádkozunk nehézségek, bajok közt levőkért, a régi megkötözöttségekben sínylődőkért.

Adj szabadulást, gyógyulást, békességet, adj megmaradást és üdvösséget! Ámen.