Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "

(Zsid 13,8)

Kereső

Heti ige


" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "(Zsid 13,8)

esketesi predikaciok (3)

Esketési prédikációk


2022.05.2

Domahidi Béla

És 61, 10-11  (esketés)

10 Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit. Mt 22,11-12; Jel 19,8; 21,2

11 Mert ahogyan a föld növényeket hajt, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjaszt majd igazságot az én Uram, az Úr is, és öröméneket minden nép hallatára. Zsolt 85,12; Ézs 4,2

 

   Kedves Menyasszony és Vőlegény, tisztelt násznép!  A felolvasott Ige egyértelműen az örömről szól. Isten teremtő és megváltó akaratának fontos célja az, hogy mi boldogok legyünk. Ennek az igerésznek nem kimondottan az esküvő a témája (bár találunk benne egy gyönyörű hasonlatot a vőlegényről és menyasszonyról), de nektek sem csak ma kell boldognak lenni: holnap is, és hosszú éveken keresztül… Kívánjuk, hogy a próféta kijelentése legyen a ti vallomásotok is.

   Nagy örömről hallottunk. A Biblia nem használja fölöslegesen ezt a jelzőt. „Nagy szeretet adott nekünk az Isten.” (1 Jn 3,1) „Isten nagy irgalmából újjászült minket”. Itt pedig nagy örömről beszél az Ige. Isten nemcsak egy kis örömöt vagy örömpótlékot akar nekünk adni, hanem ennek a lelki ajándéknak a teljességét. Nem múló örömöt, hanem örökkévalót. Egy indiai keresztyéntől kérdezték meg: milyen kenőcsöt használ, hogy mindig ragyog az arca. Nem kenőcs, válaszolta nevetve, hanem a szív öröme.

   Megfigyelhettük: az örömről szólván nem jövő időben fogalmaz a próféta (hanem ún. folyamatos jelent használ): örömöm telik. Figyelmeztetés ez: az örömteljes életet ne csak a jövőbe tervezzük. Majd ha házat építünk, majd ha megszerezzük, elérjük ezt vagy azt. Ha gyermekeink születnek, ha azok felnőnek… Sok ember él ilyen állandó délibábkergetésben… A modern ember saját terveinek a foglya. Persze, kell tervezni, de közben észrevenni Isten áldásait, és hálás lenni azokért minden pillanatban.

  Hogyan lehet örülni mindig, és nemcsak a jó napokban, nemcsak a mézeshetekben? Nem hiszem, hogy Isten csupán néhány napos, hetes boldogságot akarna nekünk biztosítani. Ha szabad így mondani: Isten nemcsak mézfogyasztásra, hanem méztermelésre teremtett minket. Hogy legyünk a jónak, békességnek, szeretetnek, mindennek tehát, ami tiszta örömöt nyújt, az eszközei, a hordozói, továbbadói.

   Az Úrban, hangsúlyozza az Ige. Örüljetek az Úrban, olvassuk az Újszövetségben is. Az igazi öröm forrása az Istennel való közösségünk, hitbeli kapcsolatunk. Azért van esély a jó házasságra, kiteljesedett életre, mert Isten szeretetében élhetünk. Vannak, akik másban, máshol keresik, és kicsúszik kezük közül az élet igazi tartalma: eltöltik azt mámorban, önzésben, anyagiasságban, békétlenségben, és nem fedezik fel valódi szépségét, mélységét. Azokat az értékeket, amiket Isten adott abban.

   Ismétli az Ige: víg örömre indít Istenem. Úgy gondolom, az öröm személyes kapcsolatból nő ki. Nem a tárgyak szerzik meg azt… Felülről való, és egymásban kapott ajándék. Titeket is erre nézve rendelt Isten egymásnak, és ezt éreztette meg veletek a szülők gondoskodásában, a testvérek ragaszkodásában, eddigi életetek sokféle áldásaiban.

   Indoklást is találunk: mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám. Régebb a ruha - sokkal inkább, mint ma - a társadalmi rangot, vagy éppen valakinek a hivatását, küldetését is kifejezte. Üzenete volt. Amiképpen ma pl. a menyasszonyi ruhának… 

   Az üdvösség ruhájáról hallottunk. Tudnunk kell: Isten Krisztusban megváltott, elhívott, az életre, az üdvösségre rendelt - ezért van igazán értelme és célja munkánknak, egyéni, családi életünknek.

   Az igazság palástja… Egy történetben a király közeli barátja összeesküvésbe keveredett. Súlyos büntetésre számíthatott.  Zajlott a per, az ítélet kihirdetésének pillanata következett, amikor a király felállt, és ráterítette palástját a vádlottra. Ezt azt jelentette: nem lehet elítélni. Fel kell menteni… Isten igaznak nyilvánít. Éljetek megigazított emberekként! Akkor nem lesz kérdés, hogy kinek van igaza. A palást a szolgálatra is utal… Sok mindent rátok bíz az Isten: elsősorban egymást, aztán leendő gyermekeiteket, az ő ügyének munkálását, a szeretet megélését. „Nem vagyunk mi magunkéi”. Igen: együtt egymásért, együtt azokért, akikért felelőssé tesz titeket az Úr.

   És itt következik az említett megkapó hasonlat: mint a vőlegény… ki fölteszi fejdíszét. A próféta keres egy szép, kifejező képet, és ez ugrik be neki: gyönyörűnek, fenségesnek találja ezt az esküvői mozzanatot, az új pár megjelenését, pazar öltözetét. (Gondoljunk a kalotaszegi esküvők pompájára!) Valóban: ünnepi, méltóságteljes pillanat, ami a külső „dekorációban” is megnyilvánul. A vőlegény akkor fejdíszt viselt. Jelképes üzenete is volt ennek: ő a család feje, akinek okosan, bölcsen, szeretettel kell családjáról gondoskodnia. A menyasszony díszes ékszerei arra utaltak: kedvessége, jósága adja a család igazi ékességét, teszi széppé a családi hajlékot… nem csak egy napig. Azt helyezzük szívetekre: a lelki fejdíszt és a lelki ékszereket mindig viseljétek, így minden napotok ünnep lehet. 

   Végül áldásról hallottunk: ahogy növények sarjadnak. Csoda és titok ez, amint az is, ahogy az igazság kihajt és kivirágzik. (Csak az igazságból származhat tiszta öröm.) Isten szeretetének, Krisztusnak igazsága növekedjék, uralkodjék köztetek, és ne az emberi elfogultság, ne az önzés!  Akkor szívetekben örömének csendül fel, amit mások is meghallanak. Mert az öröm, a békesség kisugárzik. (Sajnos a rosszkedv is.) Otthonotokban, családotokban, otthonotokból, családotokból a hála, a dicsőítés éneke hangozzék! Boldogságotokra, szeretteitek örömére, Isten dicsőségére. Ámen.

 

   Öröm, hála van a szívünkben, mennyei Atyánk ezen a szép alkalmon, amikor ifjú testvéreink örök hűséget fogadnak egymásnak a te színed előtt… Köszönjük, hogy a te igédben is örömről hallottunk, mert te örömünket teljessé akarod tenni: a mennyasszonyét és a vőlegényét, a családtagokét, barátokét, mindnyájunkét.

   Hallottuk, hogy ennek az igazi, nagy örömnek te vagy a forrása, mennyei eredetű tehát, és te ajándékozod azt számunkra. Nemcsak a távoli jövőben ígéred nekünk, hanem életünk minden napján, nemcsak ünnepeken, hanem a hétköznapokban is. Add ezt az örömet, szívbeli boldogságot fiatal testvéreinknek közös útjukon, családi életükben!

Segítsd őket, hogy el ne felejtsék: ez az öröm mindig személyes – a veled való hitbeli kapcsolatból, a Krisztussal való közösségből és az egymás iránti szeretetből származik. Nem földi javak sokasága, nem a vagyon jelenti annak alapját.

   Téged kérünk, Istenünk, hogy most, amikor ünneplőben vagyunk, de munkánk végzésében is hadd emlékezzünk arra, hogy te az üdvösség ruhájába öltöztetsz, és az igazság palástját teríted ránk. És vésd ezt az ifjú pár szívébe is: legszebb öltözet a te kegyelmed, a békesség, a jóság, a szeretet. Legyen rajtuk mindig ez a lelki fejdísz, és ékesítsék őket ezek a lelki ékszerek, amik hirdessék, hogy a te gyermekeid ők, tőled kapott értékekben gazdag az ő életük!

   Add a te áldásodat nekik: ahogy a föld meghozza termését, úgy legyen jelen életükben a hit, szeretet, reménység igazságból fakadó gyümölcse, és hangozzék mindig örömének szívükből, otthonukból! Ez töltse el örömmel, hálával a szülők életét is, akik olyan sokat fáradoztak, imádkoztak értük, a testvérekét, akik őszinte ragaszkodással álltak mellettük, és mindenkiét, akik számára fontosak ők.

   Jó akaratod, megtartó irgalmad nyugodjék őrajtuk, kegyelmed kísérje őket, hogy áldásodban, örömödben legyen részük itt és az üdvösségben. Krisztusért. Ámen.  

 

 

2 Kor 13, 11-13   (esketés)

 

 11 Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. Fil 3,1

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind.

13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

 

  Kedves Menyasszony és Vőlegény, tisztelt násznép, keresztyén testvérek!

Végül, mintegy összefoglalásként írja Pál a gyülekezetnek: testvéreim, örüljetek. Isten azt akarja, hogy örömünk, a ti örömötök is () teljes legyen.  Hát nem bűn az, ha Isten ajándékaihoz szomorú képet vágunk? Hát nem bűn az, ha nem vagyunk hálásak azért, hogy megváltott minket?

   A házasság egyik fő ajándéka ez az Istentől származó boldogság. „Nem jó az embernek egyedül, szerzek neki segítőtársat”, hangzik a Szentírás első lapjain. Isten terve az, hogy ebben az egymás számára rendeltségben (amit házasságnak nevezünk) legyen nekünk, kiteljesedjék földi életünk. „Nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül” az Úrban (1 Kor 11,11). Az igazi öröm forrása a Krisztusban való közösség.

   Állítsátok helyre a jó rendet! A teremtés, a természet világában rend, rendezettség uralkodik. Isten az igazságnak és a bölcsességnek az Istene. Az élet, a közösség rendjéhez hozzátartozik a házasság. Ha nincs házasság, akkor nincs család, nincs életteremtő otthon. Az Isten lelki rendjének szerves része a megbocsátás, egymás megbecsülése, a szeretet.

  Fogadjátok el az intést! Nem hangzik kellemesen. Hallunk ilyet házassági tanácsként: tűrni kell egymásnak. De ennek modern változatát is ismerjük: ne tűrj senkinek. A figyelmeztetést, a kiigazítást nehezen fogadjuk el. Pedig jaj nekünk, ha senki sem irányíthat minket! Van egy szuper autó, amit nem lehet kormányozni. Beleülnétek? Valaki akaratának érvényesülnie kell. Vajon a férj, a feleség, a szülők, a barátok akarata az? Én úgy gondolom, hogy mindenekelőtt Istené. Boldog ember az, akit megtanítasz a te törvényedre.

   Jussatok egyetértésre! Ebben benne van az, hogy néha különböző álláspontot képviselünk, különböző pozíciókból indulunk el, de egyetértésre kell törekednünk, mert egyetértésre lehet jutni. Ha van egy közös alap, közös cél, ha van közös akarat, közös jövőkép, felelősség, hit, akkor mindig meg lehet találni azt, ami összeköt, ami előbbre visz (coniugium – viata conjugala).

   Éljetek békességben! Biztosan hallottatok egymásra panaszkodó házastársakat. Ha azt mondjuk nekik, hogy „éljetek békességben!”, akkor sorolják, hogy miért nem lehet: mert a másik ilyen vagy olyan, ezt vagy azt tette, ezt vagy azt mondta.  Az ige arról beszél, hogy mégis miért lehetséges. Mert Isten a békességre tanít, mert Krisztus békességet szerzett, mert boldogok a békességre igyekvők.

  Nagy ígéret hangzik el: a szeretet és békesség Istene veletek lesz.  Isten az ő szeretetével, békességével jelen lesz a házasságotokban. Ha nem az Isten áldását fogadjátok be, akkor az irigység, az önzés veti meg a lábát köztetek. Ha nem a világosság, akkor a sötétség nyer teret.

   Köszöntsétek egymást szent csókkal! Itt valójában testvéri üdvözlésről, nem a házastársi csókról van szó. Érdekes, a Bibliában többször olvasunk erről a bensőséges gesztusról. Az Ószövetségben a családtagokat köszöntötték így egymást, a tékozló fiút így fogadja az apja, Júdás hamis csókjáról is olvasunk, Pál apostol leveleiben pedig többször elhangzik ez az előbb idézett mondat. Jó, ha a ragaszkodás, az összetartozás, a szeretet, gyöngédség megmarad és kifejezésre jut a házastársak között.

  Egy áldásformulával zárul ez az igeszakasz, házasságotokra is ezt helyezzük rá, ezt kérjük: a Szentháromság Isten áldjon meg, legyetek az ő eszközei a jóban, egymás örömére, javára, az Isten háromszor szent nevének dicsőségére. Ámen.

 

Áldjuk háromszor szent nevedet Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örökkévaló igaz Isten, hogy kegyelmedbe fogadtál minket, gyermekeid lehetünk, és bizalommal fordulhatunk tehozzád.

Így állunk meg most is előtted ezen az esketési istentiszteleten. Hálát adunk gondviselő irgalmadért, amelyben megőrizted testvéreink életét, hálát adunk a szülők féltő, gondoskodó szeretetéért, minden áldozatáért, amit gyermekeikért vállaltak, a testvérek ragaszkodásáért, miden testi és lelki jóért, amiben őket szeretteik által részesítetted, és kérünk téged, hogy áldd meg közös útjukat, házasságukat. Cselekedd, hogy valóban szent akaratod jusson érvényre abban!

   Igéd tanítása szerint ajándékozd meg őket tőled való örömmel, hadd legyenek boldog, hálás gyermekeid! Adj nekik bölcsességet egymással való hitvesi kapcsolatukban, gyermekük nevelésében, minden dolgukban, egész életfolytatásukban, hogy a te isteni rendedhez igazodjanak, a jóság, igazság, szeretet rendjéhez!

   Hadd tudjanak figyelni az intésre is. Arra is, ami jó szándékkal egymás és a mások részéről hangzik el feléjük, de különösképpen arra, amivel te figyelmezteted a szívüket, irányítod lépteiket a Krisztus követésére, a jóra. Őrizd meg őket egyetértésben! Valóban, annyi ember dolog van, ami félreértést szülhet: nyelv, vallás, saját elképzelések, de mutass rá a közös alapra Krisztusban, a közös célra, az üdvösségre, a te országod szolgálatára.

   És tanítsd őket házastársakként is békességben élni! Köszönjük, hogy te szent Fiadban te megbékéltél velünk, és mi ebben a békességben maradhatunk meg, ezt gyakorolhatjuk, ezt munkálhatjuk a családban, a közösségben.       

  Imádkozunk, hadd legyen otthonuk a békességnek, és szívük a ragaszkodásnak, az egymás tiszteletének, támogatásának, az egymás iránti szeretetnek a helye.

Az Ige szavával kérünk, mennyi Atyánk: áldd meg, szenteld meg őket, hadd éljenek egymás javára, országod növekedésére, nagy neved dicsőségére! Ámen. 

 

 

Jn 10, 10a – 15 (esketés)

 

 …én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.

11 Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Jn 10,15 ; 13,37 ; 15,13 ; Zsolt 23,1 ; Ézs 40,11

12 Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. ApCsel 20,29 ; 1Pt 5,2

13 A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.

14 Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem,

15 ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért.

 

   Kedves Menyasszony és Vőlegény!   Egy különös alkalom a mai számotokra. Persze, életünk, kapcsolataink eseményeit nem sűríthetjük bele ezekbe a kiemelt pillanatokba, de a rendelkezésünkre álló idő pillanatokból tevődik össze, ezért fontos, hogy azokban az Isten akaratára figyeljünk, az ő áldását fogadjuk el.

   Meghatározó pillanat volt születésetek… Hisszük, sőt, most már tudjuk, látjuk is, hogy nem a véletlen műveként történt: Istennek drága terve volt veletek.  Különböző utakon vezetett az Úr… Gyermekkorotoknak voltak fájdalmas, nehéz fordulatai is, kivált a te estedben, kedves Vőlegény, de végig veled volt Isten megtartó kegyelme, jósága. Rólad gondoskodó, téged szeretettel biztató lelki embereket rendelt melléd, és úgy munkálkodott életedben, úgy irányította sorsodat, hogy talpraesett, felelősségteljes, becsületes felnőtté válj. 

   Meghatározó pillanat volt megismerkedésetek, amikor felismertétek egymásban a társat, és elhatároztátok: együtt indultok tovább, családot alapítotok, saját otthont teremtetek. Jó volt ezen az úton Isten gondviselése mellett megtapasztalni azok segítségét, akik mindkettőtök számára szülők tudtak lenni!

   Ilyen döntő, a jövőt hirdető pillanat volt első, majd második gyermeketek megszületése. Földi síkon nincs ennél fontosabb esemény. Minden születés bekapcsolódás Isten kegyelmének a nagy történetébe, az evangélium drága folyamatába. Krisztusért minden születés a megváltás ígéretét hordozza.

   Ezért hallottuk az Igében: ő azért jött, hogy életünk legyen és bővelkedjünk. Ez a kijelentés vonatkozik most a ti házasságotokra is. Minden ember, minden hitvespár azt szeretné, ha szép, örömteli, sikerekben gazdag, bővelkedő élete, házassága lenne. Krisztus Urunk nagyon határozottan ezt akarja nekünk, nektek ajándékozni. Mivel tőle kaphatjuk, ezért tőle kell kérnünk és elfogadnunk. Nyitott kell legyen a szívünk az ő áldásainak átvételére. Valójában őt kell a szívünkbe beengednünk, hogy vele és benne mindent megnyerjünk, ami szép és jó: szeretetet, békességet, egyetértést, jóságot. Ezek nélkül a legpompásabb családi otthon is nyomasztó és rideg hely lesz.

   Azt kívánjuk nektek, hogy legyen Krisztus által szép, anyagiakban, de lelki javakban is bővelkedő házaséletetek… Hadd sugározzék rólatok másokra is az ő világossága!

   Ő a mi életünknek a jó pásztora. Pásztorra azért van szükség, mert vigyázni kell a juhokra, bárányokra, különben szétszóródnak, eltévednek, vadállatok prédáivá lesznek. Ránk is vigyázni kell. Szülőkként százszor elmondjuk gyermekeinknek: vigyázzatok magatokra. Jogos ez a figyelmeztetés, de ott kell legyen szívünkben a kérés: az Úr vigyázzon rájuk és ránk is. Vigyázzon arra, hogy meg ne hidegüljön szívünkben a ragaszkodás, meg ne gyengüljön a bizalom, senki és semmi el ne távolítson egymástól, hogy kitartsunk a hűségben, szeretetben.

    Tanuljátok meg: szükségetek van a házasságban is a jó Pásztorra, arra hogy Krisztus szeretete teljessé legyen bennetek, hogy az ő példája utat mutasson, hogy békessége betöltsön. Így tudtok ti is jó pásztorrá lenni a tieitek számára. Hogy soha ne váljatok béressé, aki nem törődik az övéivel, a rá bízottakkal.

   A béres, tanítja Jézus, amikor látja a veszélyt, a bajokat, sarkon fordul, és elfut… mert csak béres. Mert nem övé az őrzött nyáj, nem szívügye annak a sorsa.

   Isten pásztorrá tett titeket egymás számára, gyermekeitek számára. Hordozzátok felelősséggel ezt a szép megbízatást. Össze van kötve nemcsak életetek, hanem boldogságotok is. Ismertek ti is olyan eseteket, amikor valaki béresként viselkedik még szeretteivel szemben is. Önző módon csak magára gondol. Pedig közben ő is kárt vall. (Kezdő lelkészként hallottam egy szemléletes példát: olyan a házasság, mint a cirkuszban az artisták mutatványa, ahol azok életre-halálra egymásra vannak utalva. Nagyon kell figyeljenek, vigyázzanak egymásra, ki kell nyújtsák a kezüket egymásnak, különben mindkettejük, vagy ha többen vannak - a gyerekeket is bevonva a példába – mindnyájuk élete veszélybe kerül. Ha valamelyikük meggondolatlan, akkor könnyen sérüléseket okoz.) Nagyon jól szemlélteti ez a példa az egymásra hangoltság, és a függőleges, az Istennel való kapcsolat fontosságát.

   Azt is hallottuk, hogy Jézus, mint jó pásztor, ismeri az övéit. Ismer minket. Drágák vagyunk neki, számon tart, rajtunk tartja a szemét, szeretetével körülvesz. A lélek szakemberei azt mondják, hogy nagyon fontos, hogy az ember ismerje valóban önmagát, tisztában legyen saját érzéseivel, hogy ismerje a társát.Az ige alapján ezt azzal toldom meg: önismeretünknek, de egymás igazi megismerésének is az alapja az, hogy Isten előbb ismert minket. Az, hogy Krisztus úgy tekint ránk, mint megváltott gyermekeire, akiket drága vérén mentett meg. Ez a tudat, hogy Urunk ismer minket, segít abban, hogy mi az ő szeretetének a fényében ismerjük meg igazán egymást.

   Így lássátok meg ti is egymásban az Istentől rendelt társat, gyermekeitekben Isten drága ajándékait, akikért felelősek vagytok, szülőkben, rokonokban azokat, akiktől sok jót kaptatok, és ezt igyekezzetek hálával viszonozni!

   Az utolsó versben hallottuk: Krisztus életét adja az ő juhaiért. Drága, az Egyszülött Fiú halála által megszerzett életünk van. Arra is emlékezetet ez a megjegyzés, hogy mi is áldozattal tartozunk. A szeretet persze elsősorban örömöt, elégtételt, de áldozatot is jelent. Egymásért: házastársunkért, gyermekeinkért. Szeretetünket éppen abban tudjuk megmutatni, hogy áldozatot hozunk azokért, akik a mieink. Ez pedig nem kényszer, hanem boldog kötelesség.

   Legyen áldott az Úr neve, hogy megváltott, és segítsen, hogy mi is, nyomdokait követve, neki engedelmeskedve egymás számára a békesség, a reménység emberei legyünk! Drága Tesvéreim, így legyen áldott, szép, bővelkedő életetek! Ámen.

 

Urunk, mennyei Atyánk, áldott legyen háromszor szent neved, hogy mindenekelőtt kegyelmedre, gondviselő jóságodra emlékeztettél minket. Magasztalunk téged, hogy te az élet forrása vagy, és Krisztusban minket is erre a bővelkedő, és az üdvösség fele tartó élettel ajándékoztál meg.

   Hálát adunk, hogy ifjú testvéreink életében, életútján is csodálatos módon mutattad meg irgalmadat, atyai szeretetedet. Köszönjük, hogy velük voltál születésüktől kezdve, és te fogtad a kezüket, ha olykor nehéz utakon kellett is járjanak, te rendeltél szerető, törődő szülőket, vagy másokat, akik melléjük álltak, te formáltad jellemüket, hitüket Igéd és Lelked által, és adtad szívükbe az elhatározást, hogy egymást megismerve, összekapcsolják sorsukat, családot alapítsanak, és most kapcsolatukra, házasságukra a gyülekezet közösségében is kérjék a te áldásodat. Hálát adunk gyermekeikért, akikkel megajándékoztad őket, a nagyszülőket, dédszülőket.

   Add, hogy megértsék, hogy felnőttként, a házasságban is szükségük van arra, hogy Jézus legyen a jó pásztoruk, hogy ő vezesse, terelje, intse, óvja őket. Hogy el ne tévedjenek, távol ne kerüljenek tőled, mennyei Atyánk, és egymástól, szívükben élő maradjon a szeretet, a bizalom, a ragaszkodás.

És tanítsd őket arra, hogy ők is jó pásztorrá legyenek egymás és gyermekeik számára, valóban Krisztus szeretetével tudjanak vigyázni egymásra, szolgálni családjuk javát, épülését!

  Adj jó előmenetelt nekik munkájukban, adj eredményt munkájukban, tartsd meg őket egészségben, egyetértésben, békességben, áldd meg családjukban igazi örömmel, reménységgel!

Áldd meg a szülőket, dédszülőket, testvért, rokonokat, akik szeretettel veszik őket körül, hadd tükrözze mindnyájuk élete a te világosságodat, hirdesse a te dicsőségedet! Így legyenek hálás szívű, egymás javát munkáló gyermekeid! Jézusért kérünk. Ámen.