1 Jn 5, 6-12 (adv./vas.de.)

 

6 Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság.

7 Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: *

8 a Lélek, a víz, a vér, és ez a három egy.

9 Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb, mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot.

10 És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról.

11 Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Jn 3,36

12 Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.

 

 

    Megfigyelhetjük az édesanyákat, nagymamákat, de édesapákat, nagyapákat is, hogy gyermekeikről, unokáikról véget nem érő módon, szinte rajongással képesek beszélni. Egészen belelkesednek ilyenkor, és látni rajtuk, hogy a szóban forgó kis emberke mennyire fontos számumra. A karácsonyi ajándékozásnál is szinte jobban örülnek, hogy adhatnak, mint maguk a kis megajándékozottak.

   János szíve is túlcsordul a szeretettől, és a Krisztussal való találkozásának a nagy élményét próbálja megosztani másokkal. Szinte nem is tud másról beszélni. Ám bizonyságtételében nincs semmi önzés, semmi másokat lebecsülő, kizáró magatartás: következetesen többes számban beszél. „Hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen velünk.”  Az én Uramtól drága lelki ajándékokat, lelki örömet, békességet kaptam, szeretném, ha mások is részesülnének ebben.

   Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött... Karácsony mély csodája van benne ebben a szóban: eljött. Ismerjük az erre vonatkozó ószövetségi próféciákat, ismerjük az evangéliumból a születéstörténetet, azonban valójában nem tudjuk felfogni ennek az üdveseménynek a horderejét.

Eljött - beszél ez bűneinkről, nyomorúságainkról, de beszél Isten örökkévaló kegyelméről is. Szükségünk volt rá, mint súlyos bajba jutottnak a segítségre, és ő vállalta megváltó, önmagát megalázó szeretettel megmentésünket.  (Ismertem egy családot, ahol a vezető beosztásban levő férj egy fiatal barátnőért elhagyta felségét és 4 gyermekét, pár év múlva súlyos beteg lett, akkor meg őt hagyták el. Utolsó stádiumban levő betegséggel került kórházba, és akkor megjelent az első feleség, az elhagyott… Hosszú heteken keresztül ápolta. Később ő mondta el, hogy amikor először látogatta meg férjét a kórházban, ezzel fogadta: tudtam, hogy eljössz.)

   Víz és vér által - nagyon erős szimbólumok ezek… Beszélnek a születésről, de a keresztségről és a golgotai áldozatról is.  A víz földi életünk hordozója, a vér itt az elégtétel, a kiengesztelés, a megváltó szeretet jelképe – ez pedig lelki életünk alapfeltétele. Krisztus azért jött, hogy megtisztítson és megváltson.  A víz és vér az ő küldetését fejezik ki, szeretetének a jelei. Krisztust szeretete hozta el közénk.

  Karácsony egyáltalán nem annak a szeretetnek az ünnepe, amivel mi fogadtuk Isten Fiát, hanem amivel ő jött. Hangsúlyozza az apostol: nemcsak a víz, nemcsak a születés, a keresztség, az elpecsételés, hanem a vér, az áldozat is része volt Krisztus küldetésének. Láttam egy érdekes, a középkorból származó karácsonyi festményt: a klasszikus jászol-jelenetet ábrázolja, de az istállónak amolyan szoba jellege van, szerényen berendezve – a festő kortársainak egyszerű otthonához hasonlóan – néhány szegényes bútordarabbal, a falon pedig ott lóg egy kereszt. Alig születik meg Jézus, de a kereszt már ott van, várja őt. (Ennek a művészi anakronizmusnak mély üzenete van.) 

  A Lélek pedig bizonyságot tesz róla.  Fogantatott Szentlélektől, tanítja hitvallásunk.  A Lélek – Isten örök akaratának közvetítője - tesz hitelesen bizonyságot Krisztusról, eljövetelének titkáról és értelméről, küldetéséről, haláláról.

   Lélekkel kell (érdemes) tehát ünnepelnünk.  Hajlamosak vagyunk a magunk „privát karácsonyát” megalkotni, megrekedni a külsőségeknél, vagy a karácsonyi történet emberi oldalánál. Szép, megható az önmagában is, de az, ami ott – az Ige testté lételében - végbement, mérhetetlenül több mint csupán egy ártatlan gyermek szívszorító története. A Lélek az igazság, az igazságot mondja, leplezi le, a lényeget érteti meg velünk.  

   A Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Emlékeztet Istenhez tartozásunkra, megromlott kapcsolatunkra, rámutat a Krisztus szeretetére. Így lehet ünnepünk a találkozások, a felismerések, a megújulásnak és reménységnek az alkalma.

   Három bizonyságtevő van: a Lélek, a víz és a vér. A Lélek Krisztus mennyei eredetéről, örökkévaló létéről, a Szentháromság csodálatos, kimondhatatlan szeretetközösségéről tesz bizonyságot, a víz – a keresztelés révén – az ő megbízatásáról (ez az én szerelmes Fiam), a vér pedig áldozatáról. Ez a három egy, egyről beszél, a nagybetűs Egyetlenegyről, Jézus Krisztusról.

   Vajon meggyőz-e minket ez a bizonyságtétel? Elgondolkoztat-e az, amit értünk tett Isten az ő Fiában, Krisztusban. Akármennyire megdöbbentő, vannak, akik teljes közönnyel viseltetnek. Vannak, akiket teljesen hidegen hagy, vannak, akikben semmi sem mozdul meg. Karácsony a szabad napokat, az ünnepi asztalt, a sokszor szeretetlenül adott ajándékokat jelenti.

   Emberi vonatkozásban is szomorú a közömbösség: hallunk édesanyákról, akik eldobják gyermeküket, testvérekről, akik évekig nem váltanak szót egymással. Olvastam, hogy egy fiatalember barátja megmentése közben halt meg egy bizonyos helyzetben, és az illető – bár semmi komolyabb akadálya nem volt - még a temetésre sem ment el.  Hála Istennek, vannak ellenpéldák is. Asszonytestvéreink egy konferencián ismertek meg egy édesapát, aki a fél veséjét adta oda gyermekének, vállalta a betegeskedést, rokkantságot, csakhogy megmentse gyermeke életét.

   Az emberek bizonyságtétele is elgondolkoztató, negatív és pozitív értelemben, de itt Isten tesz bizonyságot szeretetéről, és ez valóban nagyobb.  Nem hatalomról szól, nem csupán kimondhatatlan mennyei dicsőségről, hanem az egyszülött Fiúról, akiben mennyei Atyánk szeretetét kínálja.

   Aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Az részese lesz ennek a nagy kegyelmi folyamatnak, bekerül az Atya szeretetének vonzásába, a Lélek erőterébe, a Fiú megváltó áldozatának megújító hatása alá. Ennek az ünnepnek is nagy kérdése: hiszünk-e ebben?

   Istent szeretete indította el felénk, minket a hitünk indít el feléje. Azt mondod, nehéz hinni: de nézz a Lélek által a Fiúra, nézz a bölcsőre, nézz a keresztfára! El tudod-e fogadni a bizonyságtételt? 

   Aki nem hisz, hazuggá teszi Istent. A legnagyobb ajándékot nem lehet következmények nélkül visszautasítani. A nem-hivés, a közömbösség egyenlő a tagadással. Aki azt mondja tehát, hogy engem nem érdekel, az Isten bizonyságtételét vonja kétségbe, Istent teszi hazuggá. Milyen mértékben lett közömbösségében tagadóvá népünk, egyházunk, gyülekezetünk?

   Krisztusról szóló bizonyságtételnek ez a fő üzenete: Isten örök életet adott nekünk.  Adventhez hozzá tartozik ez a reménység: karácsony, nagypéntek, húsvét ezt hirdeti, bizonyítja. Az örök szeretet érkezett közénk, hogy megváltson, és hogy igaz legyen: senki és semmi el nem szakíthat tőle. Krisztus Urunk nagy ajándéka számunkra tehát az örök élet.

   Akié a Fiú, azé az élet. Gyönyörű igevers. Krisztusban, ha elfogadjuk őt, nem kevesebbet kapunk, mint az életet. A földi élet igazi szépségét, szeretetben, jóságban kiteljesedő gazdagságát is, és az örök élet élő reménységét, szem nem látta, fül nem hallotta, szív meg nem gondolta dicsőségét.

Akié a Fiú: Krisztus a miénk lehet, ahogy kisgyermekként a pásztorok és bölcsek öröme lett, később betegek orvosa, a világ megváltója, mindenkinek mindene. Fogadjuk el, fogadjuk be! „Jöjj, Úr Jézus, jöjj szívünk vár, az angyalokkal égi díszben jöjj hamar, úgy várjuk jöveteled már!” Ámen.

 

 

Lk 1, 26-33 (adv./vas.)

 

26 A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe

27 egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve.

28 És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! **

29 Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés.

30 Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél!

31 Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Ézs 7,14

32 Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, Ézs 9,6

33 ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.

   

   Ismerjük jól a történetet, mégis úgy megmelegíti a szívünket. Az karácsonyi csoda előkészületénél vagyunk. Tudjuk, Isten örök időknek előtte elhatározta a mi megváltásunkat Jézus Krisztusban, de most betelt az idő. A kegyelemnek is van ideje … „Íme, itt a kellemetes idő, íme, itt az üdvösség napja.” (2 Kor 6,2).

   Isten Gábrielt (nevének jelentése: Isten ereje, erős férfiúja), az angyalfejedelmet egy kis provincia kis városába küldi. Nem a fényes helyszínek története a karácsony. Nem Brüsszel, nem Budapest, nem Bukarest van előnyben, hanem Jézus oda megy, ahol befogadják, akár egy jelentéktelen helyen is, nálunk Bergenyében, vagy egy kis mezőségi szórványban.

   Gábrielnek egy szűz leányhoz kell mennie, akiről megtudjuk azt, hogy Názáretben lakik, és a Dávid házából származó Józsefnek a jegyese. Mária egyszerű körülmények, mindennapi emberi viszonyok között, egy közösség tagjaként, annak kapcsolatrendszerében él. Bizonyára a jegyespár együtt szép jövőt tervez. Isten azonban még csodálatosabbat képzel el számukra. Istennek tündöklő terve van velük és velünk. Belekerül József és Mária, és belekerülünk mi is a kegyelem, az üdvösség történetébe.

A Mária név jelentése keserűség. „Boldognak mondanak engem az emberek”, vallja később dicsőítő énekében… Szívünk szomorú, amíg el nem jön a Megváltó. „Jöjj, Úr Jézus, jöjj, szívünk vár, jöjj az angyalokkal égi díszben, jöjj hamar, úgy várjuk jöveteled már!”

   Jó hírrel jön az angyal, mennyei köszöntéssel: Üdvöz légy! A karácsony ennek a Krisztusról szóló jó hírnek a felcsendülése.  Mária ezt hallja (magára nézve) az angyaltól: kegyelembe fogadott vagy, veled van az Úr. Tudjuk, ez Krisztussal kapcsolatban hangzott el feléje. Krisztusért hangzik el felénk is. Ennek a jó hírnek a tartalma, üzenete mindig ugyanaz. Örök evangélium. Sok minden változhat, változik, sok problémánk, aggodalmunk lehet, nyugtalaníthat a világ sorsa, egyéni életünk alakulása, de Krisztusra tekintve mindig tudhatjuk: Isten kegyelmében van elrejtve az életünk. Velünk az Isten.  Ha pedig ő velünk van, akkor nincs ok a csüggedésre, akkor van, lesz megtartatás. Karácsony nagy tanulsága: jobb Istennel az istállóban, mint nélküle a palotában.

   Mária megdöbben. Úgy gondolom, ez egészen természetes emberi reakció. Hiszen valóban érthetetlen, ami elhangzik. Túllépi az emberi lehetőségeket. Igazából egy megrázó hír arról, hogy Isten – azért, hogy megmentő kegyelmét nekünk ajándékozza - emberi testbe öltözik. Fiában önmagát adja. Ő, a Magasságos, lehajol hozzánk a mélységbe.

   Ne félj – a karácsonyi történetben is elhangzik ez a biztatás. Sok félnivalónk van. Félünk a mától, holnaptól, nehézségektől, megpróbáltatásoktól, emberektől, félünk önmagunktól. Igen, és méltán félünk az Istentől. A félelemnek egyetlen ellenszere van: kegyelmet találtál.

Képzeljük el az adós szolgát, aki rettegve megy a király elé, és azt hallja: kegyelmet kapsz.

   Nagyszerű érzés megtapasztalni az Isten jóságát. Aki kegyelmet kap, az maga is a kegyelem eszközévé válik. Mária esetében ez egy különleges, drága, szent megbízatás volt: Isten örökkévaló, egyszülött Fia, a testet öltött Ige édesanyjává lenni. Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz. Az emberi születés is bámulatos titok, az élet továbbajándékozása: igazi csoda.

Aki lemond erről a csodáról, az életről mond le. Ennél kifejezhetetlenül nagyobb titok, csoda a Krisztus születése, aki öröktől fogva volt - és íme, egy szűz testén keresztül a földre érkezik. Kisgyermekként. Itt véget ér az emberi értelem, logika, a ráció, és átadja a helyét az adorációnak, az imádatnak.

Az angyal bejelenti Jézus születését. Nevezd Jézusnak, azaz üdvözítőnek: ő a te üdvözítőd is. Jézus nevében benne van küldetése.

   Nagy lesz, mondja az angyal, de a világ hatalmasaitól eltérően nem a hadakozásban, nem a gazdagságban, hanem a szeretetben, a jóságban, alázatban. Mindenki nagy akar lenni, erős, gazdag. A történelem, mondják, a hatalomról és a pénzről szól.  De azt halljuk az Igéből, hogy ez csak a látszat, ez a világ öncsalása, kényszerképzete: mert az igaz nagyság az Isten irgalmában van, az igazi nagyság a Krisztus szelídségében van. Ez fog végül diadalmaskodni minden gőg, erőszak fölött. A magasságos Fia emberfiává lesz. (Volt egy ismerősöm Svájcban, akinek a fia kivételes tehetségű fiatalember volt, egyetemet végzett, egy kutatócsoport tagja lett, egyik legnagyobb számítógépcégnél dolgozott. Aztán egy afrikai kirándulás teljesen megváltoztatta életét. Annyira megrendítette az ott élők szegénysége, elesettsége, hogy ott hagyta a fényes karriert, egy segélyszervezetet hozott létre, és oda költözött a fekete kontinensre. Ez csak halvány szemléltetése annak, amit Krisztus vállalt értünk.) A magasságos Isten fia kicsivé lett, hogy könyörüljön rajtunk, hogy érezhessük: velünk van, hordja keresztünket, magára veszi bűneiket. Ilyen Urunk van.

   Akiről még azt is hallottuk végül, hogy uralkodik. Uralkodásának nem lesz vége. A szeretet uralma e földön egy kis jászolban kezdődött. Kicsiny, szerény kezdet. Ez lesz nektek a jele, találtok egy kisgyermeket. De ő lesz a királyok királya, akit Isten felmagasztal, Úrrá és Krisztussá tesz. Érdemes az ő uralma alatt élni! Ki uralkodik rajtunk? Szeretetlenség, világias gondolkodás, a földi hatalmasságok kegyét keressük, vagy engedjük, hogy ez a kisgyermek, az ő alázata, szeretete irányítson? Az ő uralkodásának nem lesz vége, akik az övéi, uralma alatt élnek, azokat megtartja, azoknak üdvösséget ajándékoz. Ámen.

 

   Urunk, Istenünk, hálát adunk neked ezért az alkalomért, találkozásért, szent Igéd drága, biztató üzenetéért, áldásaidért, amikben részeltettél minket. Hisszük, hogy minden, ami jó, Tőled származik. Áldunk Téged mindenekfölött azért, hogy Krisztusban megváltott gyermekeid lehetünk, hit által (mind testestől, mind lelkestől) hozzád tartozunk, és szeretetben egymáshoz is: egy családhoz, egy gyülekezethez. Köszönjük, hogy a te kegyelmed, szereteted eljut nemcsak a nagy helyekre, hanem a legkisebb közösségekbe is, a legárvább lélekig is.

   Úgy megtelt a mi szívünk Igéd jó hírével: Máriával együtt mi is meghallhattuk, hogy kegyelembe fogadtál, Te velünk vagy, ezért nincs okunk a félelemre, aggodalomra, csüggedésre. Te látod, mennyei Atyánk, hogy ezek az érzések még az ünnep napjaiban hányszor eluralkodnak rajtunk.  A csodálatos hír pedig az, hogy elérkezett az idő teljessége, hogy Egyszülött Fiad testet öltött, eljött erre a világra, hogy megkeressen, könyörüljön raktunk, felemeljen, megváltson minket. Ó, segíts, Istenünk, hogy nyitott szívvel, hálával, imádattal fogadjuk el ezt a te nagy ajándékodat! És adj erőt ahhoz is, hogy a te kegyelmednek eszközei legyünk, Krisztus Urunk szeretetének továbbadói, békességének hordozói! Hadd legyen ő naggyá a mi életünkben! Miközben valljuk, hogy ő a világ Ura, megváltója, engedjük, hogy az ő megtartó, szent akarata uralkodjék bennünk. Így áldd meg ünnepünket, egész életünket!

Könyörgünk, hozzád, mennyei Atyánk, kegyelmedet áraszd ki erre a gyülekezetre! Légy gondviselője, megtartója itt élő népednek, segítsd őket, hogy megálljanak a hitben, reménységben! Segítsd őket, hogy ragaszkodjanak Urukhoz, egyházukhoz, egymáshoz! Hisszük, hogy aki a te nevedet hívja segítségül, az megmenekül. Gyógyító, vigasztaló kegyelmeddel vedd körül a betegeket, gyászolókat, légy az egyedül valókkal, éreztesd meg mindnyájunkkal a hozzád tartozás örömét, Krisztus közelségének karácsonyi örömét már itt, majd az örökkévalóságban, az ő nevéért! Ámen.

 

Jel 2, 18-29  (adv.IV./vas.de.)

 

18 A thiatirai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Isten Fia, akinek olyan a szeme, mint a tűz lángja, és a lába hasonló az aranyérchez:

19 Tudok cselekedeteidről, szeretetedről és hitedről, szolgálatodról és állhatatosságodról és arról, hogy az utóbbi cselekedeteid többet érnek az elsőknél.

20 De az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt, azt az asszonyt, aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak, és bálványáldozati húst egyenek. 1Kir 16,31 ; 2Kir 9,23.30

21 Pedig adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából.

22 Íme, betegágyba vetem őt, és a vele paráználkodókat nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek cselekedeteikből;

23 gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint. Zsolt 7,9 ; Jer 17,10 ; Zsolt 62,13 ; Jel 6,8

24 Nektek pedig, a többieknek Thiatirában, akik nem fogadjátok el ezt a tanítást, akik nem ismertétek meg a Sátán mélységeit – amint azt nevezik –, ezt mondom: nem vetek rátok más terhet,

25 de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök.

26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a népek felett, Zsolt 2,8-9

27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

28 ahogyan én is hatalmat kaptam erre az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot.

29 Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!

 

 

    A Jelenések könyvéhez érkeztünk a bibliaolvasó kalauzt követve. Az Újszövetség utolsó könyve – valóban a legkésőbbre került be a Kánonba. Nehéz időkben keletkezett, több bibliakutató szerint az első század végén, a Domitianus császár uralkodása alatti kegyetlen keresztyénüldözések idején. Több jelképben, utalásban a római birodalmat ismerjük fel. Bár az a birodalom ma már nem létezik, a Jelenések könyvének a lelki tartalma érvényes marad. Vannak más birodalmak, világhatalmak.

   A könyv fő célja a vigasztalás, a bátorítás, a kitartásra való buzdítás, a remény ébren tartása: Isten minden emberi (vagy éppen ördögi) ármány és gonoszság ellenére véghezviszi üdvözítő tervét. Minden gonoszság egyszer legyőzetik, a hitnek, a hűségnek pedig el nem vész jutalma.

   Látomásos írás, ókori mítoszok, a zsidó apokaliptika képei, szimbólumai jelennek meg benne (több hasonló műfajú zsidó írás is keletkezett ebben az időszakban Jeruzsálem lerombolásának nagy nemzeti traumájához kötődve). Nem ezeknél a külső elemeknél kell nekünk megakadnunk, hanem a fő üzenetre figyelnünk: az Úr minden üldözés között megőrzi az övéit.

   A görög név – Apokalipszis – kinyilatkoztatást jelent, titkok feltárását. A titkok leleplezése azonban nem nyíltan, hanem mintegy rejtjelezve, kódolva történik, olyan szimbolikus képekben, amiket csak a beavatottak értenek. Veszélyes és meggondolatlan dolog lett volna a fennálló üldöző hatalmat szókimondóan, direkt módon bírálni.

    Az olvasó egy nagy, mennyei és a földi helyszíneken zajló drámának, olykor bizarr, nehezen érthető, mélyen szimbolikus eseménysorozatnak lesz a részese. Ha ezeknek a különös, álomszerű vízióknak, látomásoknak üzenetét meg akarjuk fejteni, akkor mindennek hátterében Jézus Krisztust, a Bárányt, az Emberfiát kell felismernünk. Ez az írás is rá vonatkoztatva, benne nyeri el értelmét, magyarázatát.

   János mennyei jelenésekről szóló könyvének elsődleges címzettje hét kis-ázsiai gyülekezet. (Az Égei-tenger partvidékén terültek el - Patmosz szigetétől sem messze - 120 km-es körzetben.) Thiatira gazdag kereskedő város, kelmekészítés és festés központja (v.ö. Lídia, a bíborárus asszony), Apolló és Ártémisz pogány isteneknek is voltak itt templomai.

   Mindenik levél a küldő megnevezésével, és megmutatkozásának leírásával kezdődik. Erről hallottunk a mai igében is.  Isten Fia jelenik meg, szeme olyan, mint a tűz lángja… A szem a látás, a figyelem érzékszerve, a tekintetben a könyörület és az ítélet nyilvánul meg.  A lába hasonló az aranyérchez. A láb az erő, a támasz, a stabilitás kifejezője.

    Arra kell gondolnunk, hogy Krisztus testté lett, emberként élt közöttünk. Ugyanazt a levegőt szívta, mint mi. Szemével látta teremtett világunk sokféle szépségét és problémáját, szertejárt Izráel országában, hogy sok emberhez eljusson gyógyító szeretete és az evangélium vigasztalása. Olvassuk, hogy ránézett Péterre annak tagadása után, azt is, hogy lábát megmosták, és átszegezték. Őrökkévaló királyunk közülünk való. 

    Tudok cselekedeteidről. Krisztus irgalmas tekintetének oltalma alatt élünk. Intés is ez: vigyázz, hogy élsz, mit teszel, mit hordozol a szívedben… de biztatás is: ne félj, számon tartalak, ismerlek, szeretlek!

   Irigylésre méltó a felsorolás: szeretet, hit, szolgálat, állhatatosság. Milyen jó lenne, ha minket is ez jellemezne! Sokat beszélünk a szeretetről, de annyira híjával vagyunk annak. Mindenki bizonygatja a maga részét, de az összesítés nem igazolja a bevallásokat. A szeretet ünnepére készülve engedjük, hogy Isten szeretete, jósága töltsön be. Csak annak van mélysége, ereje, csak az hiteles és megbízható. Az emberi szeretet, vagy amit annak nevezünk, nagyon bizonytalan tud lenni. Baráti kapcsolatban, gyülekezeti közösségben, sokszor a családban is… Hangoztatjuk, de a szívünk elhidegült, eltávolodtunk, elidegenedtünk egymástól. (Kommunista börtönben történt: az egyik politikai fogoly a vallató tisztben felismeri volt osztálytársát.  Szegény fiú volt annakidején, gyakran evett náluk, aztán elkapta az új világ szele, ideológiája, magasra jutott… Emberünknek remény gyúl a szívében, és amikor a kihallgatásra kerül sor, hogy közös emlékeket idézzen, kihangsúlyozza, hogy honnan van, melyik városkából.  Mire a tiszt rezzenéstelen arccal, hideg, gonosz tárgyilagossággal közölte: ó, akkor maga másvalakihez tartozik, magát más fogja kivizsgálni.  És megnevezte a börtön legkegyetlenebb tisztjét.)

   A hit, tanítja a Káténk, biztos ismeret, szívbeli bizalom. Isten Krisztusban megváltott, és ennek nemcsak a Bibliában leírt történetét ismerem, hanem a lelkemben való folytatását is. Krisztus az én Megváltóm. Ingyen, kegyelemből. Nem azért, amit tettem, hanem annak ellenére.

   Szolgálat - kulcsszó, sokat használjuk, kevesebbet gyakoroljuk. Krisztus küldetésének fő célja: ő nem azért jött, hogy neki, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Amit mi teszünk, az már csak válasz lehet. Az Ige arra is figyelmeztet: vigyázzunk, ne a magunk tetszésének, ne a mások elvárásainak, hanem valóban megváltó Urunknak szolgáljunk: az ő alázatával, tisztaságával, jóságával. Vajon mennyit vállalunk? Krisztus eljött a mennyből a földre, mi sokszor még 100-200 métert sem teszünk meg érte.

Állhatatosság, vagyis kitartás. Úgy tűnik, ez nem erős oldalunk. Könnyen feladjuk, hátat fordítunk… Pedig nincs  győzelem kitartás nélkül. Pál írja: nem a meghátrálás emberei vagyunk. Maradjunk meg abban, amit Isten ránk bízott!

   Thiatirában azonban nagy lelki gondok is vannak. Egy jelképes nevű személy testesíti meg mindezt: Jézábel… Az Ószövetségben Áháb felesége, aki a Baál kultuszt honosította meg az országban. Prófétának mondja magát. „A próféták elhallgattak”, énekeltük. Ó, mennyi próféta jelentkezik ma is, vallásos vagy világi üzenettel: fundamentalista vagy liberális irányzatok, a meghittet megvető, új, vonzó élményeket kínáló ideológiák! És bomlanak, erőtlenednek közösségeink.    

   Igyekszik eltántorítani szolgáimat - az egyetlen prófétától… A paráznaság elsődleges értelemben a házasságtörés, de jelenti a hűtlenséget Istennel és egyházával szemben. A bálványáldozati hús szó szerint a pogány bálványok sokszor kicsapongásba, tivornyákba torkolló ünnepein fogyasztott étel (éles ellentétben az Úrvacsorával).  Jelképesen jelenti az idegen táplálékot, azt a spirituális eledelt, tanítást, ami másról szól, mint Krisztusról. Krisztushoz kell ragaszkodnunk, különben elsodortatunk.

  Pedig adtam neki időt, hogy megtérjen. A kegyelmi idő az az advent, amikor Isten vár. Várja gonoszságtól való elfordulásunkat, hozzá térésünket.

   Íme, betegágyba vetem őt, és a vele paráználkodókat nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek cselekedeteikből. Az ítéletben is kegyelem van.

Aztán a bűn, a hűtlenség rettenetes következményeit sorolja az ige. Könnyű azoknak, akik mindig másokra vonatkoztatják, pedig itt az áll: és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint.

   Rátok azonban, akik kitartottatok, nem fogadtátok el ezt a tanítást, nem ismertétek meg a Sátán mélységeit, nem vetek több terhet. Ez a furcsa megfogalmazás talán egy olyan irányzatot takar, amelyik azt hirdette, hogy a bűnök tombolásában lehet megtapasztalni Isten kegyelmét (Pál is utal erre a nyakatekert gondolkodásra: vétkezzünk minél többet, hogy növekedjék a kegyelem. Provokáljuk ki azt! A gonoszságnak is megvan a maga misztikája.)

Egy tanító történet szerint egy szerzetes készült a halálra. Egy hangot hallott: vigyázz, túl tökéletes vagy, nem nyerhetsz kegyelmet. Elment, mindenféle gonoszságot elkövetett. Amikor meghalt, és Isten színe elé került, akkor szembesült a ténnyel: a Sátán szólt hozzá, hogy félrevezessse. Nem kell a bűnt keressük, van elég belőle bennünk. Isten kegyelmét kell keresnünk. (Bűneinkben és önigazultságunkban való kitartásunk tudnak Istentől igazán elszakítani.)

   Amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök. Jézus készíti az ő jövetelét. Mink van? Lelki ajándékokra gondoljunk. Ne engedjük, hogy kivegye azokat kezünkből, lelkünkből a világ, akárki.

   Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet. Ez a győzelem. Krisztus cselekedeteit megtartani, követni. És akkor arra kapunk hatalmat, hogy egyre jobban az ő indulatát, szeretetét, igazságát hordozzuk, cselekedjük. Akkor az ő világosságában élhetünk, Ő, a hajnalcsillag lesz velünk, lesz a mienk.  Az Úr segítsen! Ámen.

 

Dicsőséges, fenséges Istenünk, örökkévaló mennyei Atyánk megváltó Urunk által a megvigasztaló Szentlélek közösségében, köszönjük, hogy úgy készülhetünk karácsonyra, hogy tudjuk: értünk megszületett Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön. Ő azért vette magára emberi állapotunkat, hogy mi az övé lehessünk testestül, lelkestül. Azért vállalta a keresztet, hogy bűneinkért megfizetve üdvösséget szerezzen nekünk. Segíts, hogy őt várjuk, őt fogadjuk be, egyedül rá nézzünk!

Ismered helyzetünket, életünket, mennyei Atyánk, a kísértéseket is, amik körül vesznek, vagy amik éppen szívünkben ébrednek. Ismered gondjainkat, problémáinkat. Kérünk, könyörülj rajtunk, te őrizz, biztass minket!

   Köszönjük a hit, szeretet, a hűség és kitartás drága lelki ajándékait. Tudjuk, hogy ezek tőled vannak, ezekben te erősítesz minket. Így járhatunk bizalommal karácsony és a Krisztus követésének útjain.  Add, hogy mi is teljes szívünkkel, akaratunkkal törekedjünk ezekre az áldásokra.

Őrizz minket az elfordulástól, őrizz minket a hamis utaktól, mindenféle bálványozástól, őrizz minket a halálos közömbösségtől és a tőled, egymástól elszakító gondolatoktól, szenvedélyektől! Add, hogy Krisztus gondolata, indulata, jósága legyen mindenben életünk mértéke, irányítója.

Köszönjük, hogy még engedetlenségünkben is kegyelmeddel jársz utánunk. Mert azért jött egyszülött Fiad, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.

   Álld meg ünnepre készülésünket, és majd ünneplésünket! Indítsd sokak szívét arra, hogy jöjjenek Igéd hallgatására, a közösségben való hálaadásra! Őrizz meg a betlehemiek közömbösségétől, a jeruzsálemiek gőgjétől! Add nekünk a pásztorok, bölcsek alázatát, bűnbánatát, tiszta vágyát! Gyűjts össze minket Krisztus jászla, keresztje körül! Adj megújulást, megtisztulást, igazi lelki békességet Őáltala!

  Áldd meg gyermekinket, fiataljainkat, családjainkat, idősebb testvéreinket, hadd jussunk közelebb tehozzád és egymáshoz! Győzz le minden békétlenséget, haragot, ellenállást, keményszívűséget! Tégy örvendező gyermekeiddé!

Imádkozunk betegeinkért, a gyászolókért, testükben-lelkükben szenvedőkért, gondokkal küszködőkért: kegyelmeddel öleld őket magadhoz, vigasztald, gyógyítsd, erősítsd.

   Áldd meg az ünnepet mindenütt anyaszentegyházunkban, Krisztus nevéért kérünk! Ámen. 

 

 

1 Tim 6, 11-21 (vas.du.)

 

11 Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.

12 Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. 2Tim 4,7

13 Meghagyom neked Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus alatt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, Jn 18,37

14 hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig.

15 Ezt a maga idején megmutatja majd a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. Zsolt 136,3 ; Jel 17,14 ; 2Móz 33,20 ; Jn 1,17-18

16 Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.

17 Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk.

18 A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal,

19 gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet.

20 Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől, *

21 amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. A kegyelem veletek!

 

   Sokszor hallottuk ezt az igerészt, de mindegyre szükségünk van a biztatásra, intésre. Minden advent ránk kérdez, szembesít azzal, hogy mitől kell megszabadulnunk és mit/kit kell befogadnunk.

   Mindig van, amit elhagyjunk, kerüljünk: mérgesség, harag, idegeskedés. Ezt a kérdést nem tudjuk végleg lezárni. Testünkkel kapcsolatban sem mondhatjuk: abban semmiféle szükség nem jelentkezhet, semmiféle betegség nem támadhatja meg.

   Szóval, kerülni a rosszat (először is felismerni, mert néha jónak mutatkozik, vagány dolognak, énünk mohón igent mond rá: Isten Igéje leplezi le), és törekedni a jóra. Sok mindenre törekszünk, vajon – egyebek mellett - a jóra is?

    Igazság, kegyesség, hit, szeretet. Vajon értékek ezek napjainkban? Képzeljük el: gyerekek beszélgetnek, egyik azt mondja: az én szüleim gazdagok, híresek, befolyásosak, stb., a társa pedig azt mondja: az én szüleim igazságosak, szelídek… Ki arat nagyobb elismerést, ki lesz népszerűbb a többiek körében?

   Harcold meg a hit nemes harcát. Az élet harcairól sokat beszélünk, de közben vívjuk-e ezt a belsőt is? A kísértésekkel, a hamissággal, önzéssel, önmagunkkal. Egy lelki küzdelem. Nem sokan vállalják. A lelkiismeretével kevés embernek van baja. Azért nemes, mert célja az Isten akarata szerinti új ember megerősödése szeretetben, azért, mert Krisztus oldalán vívjuk, nem fegyverekkel és erőszakkal, hanem a hit erejével, a szeretet kitartásával.

   A jutalom nem mulandó dolog, hanem az örök élet.

   Timóteus élete, szolgálata erről a reménységről szóló hitvallást tudott lenni. Az örök életről, amit Isten az ő Fiában ad azoknak, akik hisznek benne.

   Pál Isten előtt, az ő életet ajándékozó ill. munkáló kegyelmére és Krisztus áldozatára hivatkozva (komoly hivatkozási alap!), kéri Timóteust, hogy tartsa meg a parancsolatokat. Krisztus törvényét, az ő visszajövetelét várva. Aki szereti Krisztust, az őt várva megtartja parancsolatait.

   Ez a rész egy emelkedett, himnológiai záradékkal fejeződik be: Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom.  

   Külön intés és útmutatás szól a gazdagoknak. Ne a bizonytalan gazdagságban bízzanak, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk.  Ez a mérték, ez a lényeg. A többi már az önteltséget, a hamis bizodalmat táplálja, és nagy kísértés lehet. Legtöbb gazdag olyasmiért harcol, amire igazából nincs szüksége. (Ha pl. D.P. –t, Románia leggazdagabb emberét megkérték volna halála előtt egy félévvel, hogy adja vagyonának 10%-át valamilyen nemes célra, nem állt volna rá. Ez a megkötözöttség.)

  A 18. vers akár adventi, karácsonyi programként is értelmezhető, hadd fogalmazzuk át többes szám első személyben: tegyünk jót, legyünk gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzunk szívesen, javainkat osszuk meg másokkal. Erre törekedni. Így készülni, ünnepelni. Megváltásunk örömünnepe Krisztus megérkezésével bennünk kell elkezdődjön,  miket is át kell hasson szent vigassága, meg kell indítsa szívünket, kezünket, hogy általunk is kiáradjon a világra. Ünnep a mennyben, ünnep a szívben, ünnep a földön. 

   Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Egy másfajta, nem evilági kincsről van itt szó. Ez „égi, belső”, senki el nem veheti, mindenkivel megoszthatjuk. A kegyelem drágasága ez, amit Krisztus által kaptunk.

Nem csak az ünnep időszakára, hanem életünk minden napjára. Ámen.   

 

 

Lk 21, 25-33  (vas.du.)

 

25 És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Zsolt 65,8

26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. Ézs 34,4

27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Dán 7,13

28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.

29 Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind!

30 Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár.

31 Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa.

32 Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz.

33 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.

 

 

     Ebben az igerészben a Krisztus második visszajöveteléről szóló evangéliumi tanítást találjuk. Lukács Jézus szavait idézi, a leghitelesebb forrásból származik tehát a felvilágosítás.

  Erre figyeljünk először! Krisztus tanít, aki betöltötte az Ószövetség adventi várakozását, aki testet öltött, kijelentette a megváltásunkra vonatkozó mennyei titkot, nemcsak hirdette, de saját áldozatában meg is bizonyította, be is mutatta Isten kegyelmét, annak igazságát, hogy „úgy szerette Isten e világot…”

   A kegyelem abszolút feltétele és érvénye alatt kell látnunk és meghallanunk az utolsó időkről szóló tanítást. A jelek félelmet keltőek (és a bűnös világ romlott állapotát hirdetik), de a végkifejlet, a következmény biztató.

   Jelek lesznek az égen és a földön. A teremtés egésze részt vesz és megrendül ebben a folyamatban. Valami újról szól ez a vajúdás (Jézus másik hasonlata az ő eljövetelével kapcsolatban a szülő nő, aki tele van szorongással és rettegéssel, de a szülés szenvedésteli eseménye mégis egy új élet örömét és reménységét hordozza).

   A népek kétségbeesnek tanácstalanságukban. Ez a kifejezés az Isten nélkül élő emberek csoportjára vonatkozik (nyilván, Pált idézve, Isten gyermekei is kétségeskednek, de nem esnek kétségbe). A másik kifejezés: megdermednek a félelemtől és annak megsejtésétől, hogy a látható világ összeomlik. Aki csak a láthatókban, anyagiakban bízik, az mindenét elveszíti, az a semmivel kell szembenézzen.

   Értjük ezt a félelmet, ezt a megdermedést (Lót felesége kővé vált, mert csak a kövekben bízott, és Sodoma építőköveinek és drágaköveinek elsüllyedése a véget jelentette számára).

   Ekkor meglátják az Emberefiát eljönni a felhőben hatalommal és nagy dicsőséggel. Krisztus először a menny szeretetét hozta el, másodszor a menny dicsősége érkezik vele. Először el lehetett utasítani, ki lehetett taszítani az istállóba, a keresztre (jaj, milyen nem embernek való helyek jutottak az Emberfiának!), másodszor nem lehet elrejtőzni hatalma elől. Szembe kell nézni azzal, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, aki a világ megváltója.

   Szép, biztató üzenet: egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. „Felemelt fővel”, mondjuk a Kátéban. Nem szégyelljük (hallottuk a de. is), bár sokszor megaláztak, sokszor kinevettek. Sokszor lúzernek neveztek (és talán mi is veszteseknek éreztük magunkat). Gondoljuk el: keresztyének a cirkuszokban, gályákon, börtönökben, haláltáborokban, újabban terror- és bombatámadások célpontjaiként. Nem győzelmes menetelés ez. És mégis: felemelt fejjel. Reménységgel! Elközeledett megváltásotok.

   Jézus nagyon gyakorlatias. A valóságból veszi a hasonlatot, mert a valóságról beszél. (Nagyobb erő és érték a láthatatlan szeretet, mint minden látható, de mulandó kincs.)

A fügefa (és a többi fa) példája. Ha zsendülnek, hajtanak, akkor nyilvánvaló, hogy közeledik a nyár.

Ezek a sokszor ijesztő jelek azt hirdetik nektek, akik hisztek: közel van az Isten országának kiteljesedése. Krisztus erre hívott el.

   Nem múlik el ez a nemzedék: nép, nemzetség. Nem rajtunk kívül, hanem a mi történelmünkben fog bekövetkezni.

   Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. Drága igevers. A teremtett dolgok elmúlnak, de a teremtő szó és megváltó szeretet soha. Ez legyen a mi személyes reménységünk is! Ámen.