Mt 2, 1-2  (kar.I/de.) 1 Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, 2 és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.

    Drága testvéreim,  naptárunk szerint elérkezett a karácsony ebben az évben is. De mit jelez a szívünk? Karácsonyi öröm, hála van bennünk? Isten szeretetének, kegyelmének drága szent ünnepe ez, és Ő Krisztus által ezekben a lelki ajándékokban akar részeltetni most, és minden napon. 

   Amikor Jézus megszületett. Egy történelmi momentumot jelent be ez a mondat. Egy olyan időpillanat eljöttét, ami átértékeli az időt, egy olyan születést, ami átértékel minden születést.  A Jézus testet öltésében, ami olyan egyszerű, jelentéktelen körülmények közt történt, nagy dolgok indulnak el: a világ megváltása.

   A betlehemi csoda viszonyítási alap is: amikor Jézus megszületett, akkor nyilvánvalóvá lett az Isten szeretete, akkor – a zsoltárt idézve - megtelt a szánk a szabadulás nevetésével, akkor eldőlt üdvösségünk kérdése, akkor új remény gyúlt számunkra.

  Ua. ez a hír személyes vallomássá is kell legyen: amikor megszületett értem, amikor megszületett bennem. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

   Az evangélista földrajzilag és történelmi szempontból is betájolja a Jézus születését: a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében. Konkrét adatok ezek. Mennyei csoda, mégis ízig-vérig  evilági történet. Betlehem ma nem számít biztonságos helynek. Akkor sem volt az: egy istálló roskatag védelmébe húzódott meg a szent család. Heródes – valószínű nagy Heródesről van szó – kemény kezű, kegyetlen uralkodó, aki nemsokára halálra keresi Jézust.  Nem fényesek a kilátások. Ilyen szituációba, ilyen körülmények közé érkezik Isten Fia. A földiek meghatározottságában élünk mi is: így indul az életünk, így alakul annak pályája.  Ez az út tele van testi-lelki nehézségekkel, veszélyekkel, kihívásokkal. Krisztus azért vállalta földi sorsunkat, hogy minden helyzetben mellettünk legyen, erősítsen, és minden helyzetben a mennyei célra mutasson.

   Bölcsek érkeznek Jeruzsálembe. Valami megmozdult ezeknek a tudósoknak a lelkében.

(A csillag fénye nemcsak szemük, de lelkük retináján is tükröződött.)

A múlt héten hangzott el Jakab leveléből a kérdés: kicsoda a bölcs és értelmes?  A napkeleti bölcsek valóban magatartásukkal adnak választ erre a kérdésre. Az a bölcs, aki elindul Jézust megkeresni. Az, aki meghallja az őt kereső Krisztus szavát. A bölcsesség egyre nyomatékosabb módon sorsdöntő kérdés lesz a jövő kor számára. Technikailag már nagyon sok mindent meg tud valósítani az ember (többek között többszörösen el tudja pusztítani önmagát). Döntéseinek egyre súlyosabb következményei lesznek. Lelki bölcsességre, látásra van szükség a helyes, az életet szolgáló döntésekhez.

Egyéni életünkben is – bár más szinten – ugyanez érvényesül. Rossz döntéseinknek kihatása van családunkra, embertársainkra. Gondoljunk bűnökre, szenvedélyekre, csalásra, válásra, környezetszennyezésre, stb.

A Szentírás tanítása szerint a bölcsesség forrása Isten. Az igazi bölcsességnek néhány vonását figyelhetjük meg a napkeleti mágusok magatartásában.

   a.Először is: figyeltek. Nyitott volt az értelmük, szívük a mennyei jelek iránt. Nemcsak az orrukig láttak. Nagy betegsége korunknak az, hogy ezer dolog leköti a figyelmünket, és sokszor a lényeges dolgokat nem vesszük észre, azokat hagyjuk figyelmen kívül. Karácsony egyik nagy veszélye: úgy múlik el, hogy meg sem érkezik hozzánk igazán. Aki végigmulatja, végigtévézi , végigmaszekolja az ünnepet, az nem részesül belső örömében, békességében.

   b.Másodszor: felismernek. Nem teljesen találó a következtetésük, de ráéreznek arra, hogy valami nagy dolog kezdődött el. Nekünk Isten igéje világosan megmondja, tanítja, és mégis milyen sokszor nem ismerjük fel az Isten akaratát. Sok okoskodás, előítélet van bennünk. Sok minden megtéveszt. A keleti bölcsek számára a csillag, annak fénye, felragyogása volt a jel. Mi Krisztus világosságában ismerhetjük fel küldetésünket, találhatjuk meg mi is igazi rendeltetésünket, utunkat. Aki engem követ, nem járhat a sötétségben. Nem Krisztustól van a harag, a gyűlölet, ellenségeskedés, rágalmazás: ez világos. Engedjük: karácsony belső fénye világítson számunkra!

   c.Harmadszor: elindulnak. Eljöttünk, mondják. Sok jó felismerésünk maradt csupán egy felvillanó, majd kihamvadó gondolat, mert nem tettünk semmit. Milyen jó lenne megbocsátani, elmenni, elmondani … aztán maradt minden a régiben. Milyen jó lenne békességben élni, több időt tölteni a családdal, alkalmat találni arra is, hogy elmenjünk a templomba, ünneplőbe öltözve, boldogan. Milyen jó lenne megszabadulni egy-egy szenvedélytől, megkötözöttségtől. Istentől jövő felismerések ezek, csillagfények … amik kihunynak, ha nem teszünk semmit.  Valaki azt mondta: az én életemet jobban jellemzi az, amit elmulasztottam, mint az, amit megtettem. Karácsony a tettekről szól. Az Ige testté és tetté lett. Az ígéret megvalósult. Isten fia eljött. Az ő szeretet által tegyük meg azt, amit Isten Lelke által felismerünk. Nemcsak a karácsonynak kell megérkeznie, nekünk is meg kell érkeznünk a karácsonyhoz, karácsony Urához, Jézushoz.

  d.Negyedszer: együtt indultak. Nem külön-külön. Nem lett volna bölcs dolog, nem lett volna tanácsos. Mi már ünnepeinket is „privatizáltuk”. Karácsony az együtt áldására emlékeztet.

  e.Ötödször: a megszületett király imádására érkeztek. Figyeltek, észrevették a jeleket, nem vakította meg az anyagiasság, felismerték a mennyei üzenetet, a nagy, a jó dolgot, amit Isten indított el. Elindultak együtt, vállalták a fáradságot, költséget: ez lett a legfontosabb számukra. És tudták, imádniuk kell a megszületett királyt. Emberi létünk fő célkitűzése ez. Mi magunkat akarjuk megvalósítani. De Krisztus kell megvalósuljon bennünk: akkor teljesedik ki a mi életünk is. Őt kell felmagasztaljuk, magasra tegyük, hogy általa felemeltessék az életünk. Láttam egy filmet: háború volt, egy apa menekült karban ülő kisfiával, egyre közelebbről hallatszottak a lövések, és látta: nincs remény a menekülésre, akkor merész tettre szánta el magát: felemelte, feltartotta  a gyermeket, és kiállt üldözői elé. Azok – meghatódva a jelenettől – megkímélték mindkettejük életét. Emeld fel a Gyermeket!  Magasztald, áldd Krisztust, megváltó Uradat, mert általa megtartatol!  Ámen.   

 

Mt 2, 3- 6 (kar.I/du – gyermekek ünnepélye)  3 Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. 4 Összehívott minden főpapot és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. 5 Azok ezt mondták neki: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: 6 „Te pedig, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.”

    Azt halljuk a karácsonyi történetnek ebből a részletéből, amit felolvastam az első evangéliumból - és ez meg is lep minket -, hogy nem mindenki örül a Jézus születésének. Heródes királyt nyugtalanság fogja el. Félti a hatalmát. Az ilyen gonosz indulat nagyon sok rossz dolognak lehet az okozója, ahogy a későbbiekben ez ki is derül. Ma is sokan vannak, akik nem örülnek a Jézus születésének, nem örülnek az ő megváltó szeretetének. Nemcsak azokra a szélsőségesekre gondolok, akik keresztyén templomokban robbantanak, vagy ünneplő tömegbe hajtanak, akiknek a szívében megmagyarázhatatlan rosszindulat lakik (és az embereknek jóindulat), hanem azokra is gondolok, akik ezt az ünnepet köztünk is haragban, gyűlöletben, hazugságban töltik. Akik ezen a szent ünnepen is sértő szavakat mondanak egymásnak, csúfolják, megalázzák, bántják egymást.  Mert aki ilyet tesz, az nem örül igazán a karácsonynak, az nem örül igazán a megszületett Úr Krisztusnak, sőt az ő szívének is fájdalmat okoz.

   Krisztus azért is jött, hogy ezeket az indulatokat, gondolatokat, hamis cselekedeteket elvegye életünkből, és megajándékozzon az ő békességével. Az alábbi történet erről szól.

A kisfiú nagypapáját látogatta meg. Fafaragó volt az öreg. Éppen egy kis Betlehemen dolgozott. Már jó sok szereplő sorakozott készen az asztalon, mikor a kisfiú megérkezett. Odakönyökölt az asztalra, két tenyerére támasztotta fejét. Hirtelen a kis Betlehem alakjai közt érezte magát. Mintha belülről mozgatná valami - belépett az istállóba a kis játékfigurákkal együtt... Amint az istállóba belépett, rátekintett a jászolban fekvő Gyermekre - és a Gyermek visszanézett rá...                                                                             Ekkor hirtelen ijedtség fogta el a kisfiút. Könny szökött a szemébe.
- Mi bajod? Miért sírsz? - kérdezte a Krisztus-gyermek.
Szipogva válaszolta a kisfiú: - Mert semmi ajándékot nem hoztam számodra.
- Pedig szívesen elfogadnék tőled valamit! - szólt a jászolból a Gyermek. Erre a kisfiú nagyon fellelkesedett:
- Mindenem neked adom, amim csak van: kisvasútomat, festőkészletemet, az új biciklimet!
- Tulajdonképpen - mondta a Kisjézus - valami mást szeretnék kérni tőled: három dolgot.
- Szívesen, - vágta rá a kisfiú - de hát mit? - Add nekem az utolsó házi feladatodat! A kisfiú elpirult és lehorgasztotta fejét. Olyan közel bújt a Kisjézushoz, hogy amit mond, senki meg ne hallhassa - és ezt suttogta: - Elégtelent kaptam rá!
- Ezért kell nekem! - mondta a Kisjézus. Mindig hozzám hozd el, ami elégtelenre sikerült.
- És aztán - folytatta a Kisjézus - azt szeretném, ha nekem adnád a tejes bögrédet!
- De épp ma törtem össze! - sopánkodott a kisfiú.
- Éppen ezért akarom, hogy nekem add! - szólt a jászolban fekvő Gyermek. Hozz el mindent nekem, ami az életedben összetört. Én majd éppé teszem.
- Harmadjára - szólt a Kisjézus - a válaszodat szeretném, amelyet édesanyádnak adtál, mikor megkérdezte, hogyan tört el a tejes bögre.Ekkor a kisfiú elkezdett sírni. Zokogva mondta:
- Édesanyámnak azt mondtam: elejtettem a bögrét. De ez hazugság. Mérgemben vágtam a földhöz.
- Látod - szólt a Kisjézus - éppen ezért akarom a válaszodat is. Hozz el mindent nekem, ami rossz az életedben: hazugságaidat, durcáskodásaidat, bűneidet... Újra meg újra meg akarom bocsátani hibáidat. Kézen akarlak fogni és az utat mutatni neked. És a Kisjézus a kisfiúra nevetett... És az csak nézett és hallgatott és csodálkozott...

   Heródes összehívja a főpapokat és írástudókat, hogy megtudakolja tőlük: hol kell Krisztusnak megszületnie. És csodálkozunk, hogy milyen jól tudják: nincs vitatkozás, nincs véleménykülönbség köztük, egyhangúlag állítják: Betlehemben. De ha ezt tudták, és ha hallották a bölcsek bizonyságtételét, miért ültek még mindig Jeruzsálemben? Miért nem indulnak el Betlehembe? Mit gondoltok, miért?

   Igen, a hitetlenség miatt. Ők tudják, de nem hiszik igazán. Vagy ha hiszik is, de nem veszik a fáradságot. Hát nem kényelmesebb otthon ülni, tévét nézni, kívülről szemlélni a dolgokat. Biztos, hogy kényelmesebb, de vajon jobb is?

   Milyen szép, megható és mennyire igaz a prófécia, amit idéznek: te, kicsi Betlehem, milyen nagy hely lettél. Hiszen fejedelem származik belőled. Betlehem az egyik legismertebb városnév a világon. A mai napon is világszerte milliók és milliók emlegetik. Karácsonyi versekben, énekekben, prédikációban. Miért lett híres? Mert ott született Jézus, az igazi fejedelem, Isten Fia, a világ megváltója. A ti szívetek is akkor lesz nagy hellyé, akkor talál helyet a jó, ha befogadjátok Jézust.  „Aki legeltetni fogja népemet”. 

    Különös leírás, jellemzés. Egy pásztorkirálynak a képe jelenik meg előttünk, aki gyengéd figyelemmel irányítja, tereli, vezeti népét. Szeretem azt a képet, ahogy a juhok, bárányok legelnek. Olyan békés, megnyugtató. Krisztus azért jött, hogy szavára figyelve az ő békességében, szeretetében éljünk, és majd részünk legyen az ő országának tökéletes boldogságában Ámen.

Imádság

Urunk, mennyei Atyánk, hálát adunk neked azért, hogy az első karácsony melegét, örömét ma is lehet érezni, hiszen Krisztus ugyanúgy eljön ma is hozzánk szeretetével, jóságával, ahogy akkor, amikor kisgyermekként megszületett. Bocsásd meg, ha sokszor a mi szívünkben is gonosz indulatok vannak, harag, irigység, sértődés, és ezek úgy betöltenek, hogy nem jut időnk, figyelmünk karácsony legnagyobb ajándékára. Köszönjük, Istenünk, hogy Megváltó Urunk azért jött, hogy elvegye az életünkből mindazt, ami rossz, ami megrontja örömünket, békességünket. Hadd adjuk át neki őszintén.  Őrizz meg minket a tétlenségtől, hanem segíts, hogy amit megmutatsz nekünk szent Igédben, azt igyekezzünk cselekedni! Tudjuk, hogy a mai napon különösen azt kéred tőlünk, hogy szeretetben éljünk a családban, barátaink között … tanuljuk meg Krisztus példájából azt, hogy megnyissuk szívünket egymás felé, segítsünk egymásnak.

Így lehet a mi kis életünk is nagy áldások hordozója, nagy öröm hirdetője, jó dolgoknak az elindítója. Hadd legyen általunk is, Krisztus példáját követve, szebb, világosabb, boldogabb ez a világ.

   Urunk, Jézusunk, téged kérünk, légy pásztorunk, és vezetőnk, és kérünk, adj nekünk engedelmes szívet, hogy rád figyelve a békesség eszközei legyünk!

   Áldd meg gyülekezetünket, mindazokat, akik most ezen az ünnepi alkalmon együtt vagyunk, gyerekeket, szülőket, testvéreket, rokonokat, nagyszülőket! Jó tudnunk, hogy mind te családodhoz tartozunk. Áldd meg életünket, most és a te országodban! Ámen.   

 

 

Mt 2, 7- 12 (kar. II/de.)  7 Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, és gondosan kikérdezte őket, hogy mikor jelent meg a csillag, 8 majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: Menjetek el, és kérdezősködjetek a gyermek felől; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt! 9 Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. 10 Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük. 11 Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. 12 Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

    Az angyali szózattal köszöntelek, testvéreim, ezen az ünnepen: dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség. Áldott legyen mennyei Atyánk neve, hogy együtt lehetünk, és átvehetjük karácsony legnagyobb ajándékát: a Krisztussal való közösség örömét, békességét! Földi ünneplésünk így válik mennyeivé.

    Isten karácsonykor az ő szeretetének nagy titkát jelentette ki ennek a világnak, mely örök időktől fogva rejtve volt, az időknek teljességében pedig nyilvánvalóvá és valósággá lett, testet öltött. Csodálatos dolog. Csillag gyúlt, angyalok énekelve hirdették: Megtartó született, a kegyelem ajtaja nyitva áll mindenki számára.

   Szomorú, hogy miközben Isten Krisztusban kijelenti üdvözítő akaratát, az emberek tovább őrzik sötét, bűnös, gonosz titkaikat. Heródes titokban kérdezi ki a bölcseket. Érdeklődésének egyetlen célja van. Alattomos terveket sző: megölni az új királyt. Hogy van az, hogy a legszentebb dolog, a legnagyobb szeretetet sem tudja elgondolkoztatni, jóra indítani az embert? Hogy van az, hogy a gőgös, öntelt embert a legnagyobb alázat sem tudja beismerésre, alázatra indítani? Hogy van az, hogy sokaknak a szíve karácsonykor sem tud megenyhülni, megbocsátani? Mi van bennünk? Engedjük-e, hogy Krisztus világossága leleplezze – és el is űzze – sötét gondolatainkat, indulatainkat?

   Heródes – aki mániákusan ezt szokta tenni – a bölcseknek is parancsot ad: menjetek el, kérdezősködjetek. És kétszínűen hozzáteszi: adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam. Ugyanaz a szó, amit a 2. és a 11. versben is olvasunk. Csakhogy ott őszinte, tiszta vágyról illetve cselekedetről van szó, itt pedig gonosz szándékról. A szavak lehetnek a bizonyságtétel és a képmutatás eszközei is, attól függően, hogy milyen szívből származnak. Figyelmeztet az ige: legyenek szavaink őszinték, ne a mások megtévesztésére használjuk azokat. Ne viszonyuljunk hamissággal Istennek Krisztusban kitárt szívéhez, egymáshoz!

   A bölcsek tovább mennek. A végére akarnak járni az igazságnak. Végig akarják járni az utat, amire Isten elindította őket: míg megtalálják Krisztust. Hát nem ez a lényeg? Látni akarják őt. Meggyőződni. Ezért olyan rokonszenves, pozitív szereplői a karácsonyi történetnek. A csillag előttük megy. Nem tudjuk elképzelni, hogy ez hogyan is történt, milyen asztronómiai jelenség is mutatkozott meg ott. Sok mindent nem értünk, nem tudunk megmagyarázni. De a legfontosabbat tudjuk: Krisztus megszületett értünk. Addig vezeti a csillag őket, amíg megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Ez a cél. Megtalálni az isteni gyermeket.  A Szentírás a hol találták meg kérdésre nem is ad pontos választ (egy házban). A döntő az, hogy a bölcsek rálelnek arra a helyre, ahol Jézus volt.

    Keressük-e a helyet, ahol őt lehet látni? Ha valakivel találkozni akarunk, akkor olyan helyeket látogatunk meg, ahol az illető tartózkodik. Vajon az otthonunk olyan hely-e, ahol Krisztus jelen van? A templomunk, gyülekezetünk? (Egy történet szerint egyik elit gyülekezet lelkésze a gyerekekkel a karácsonyi ünnepélyre készülve, megbeszélte egyik rokonával, egy fiatalasszonnyal, hogy elhozza karon ülő kisfiát, aki a kis Jézust fogja alakítani, hogy még hatásosabb, hitelesebb legyen a gyerekek betlehemes játéka. A szülők, a gyülekezet számára meglepetésnek szánták ezt a mozzanatot. A próbákon minden nagyszerűen ment, igen ám, de nagy napon a forgatókönyv szerint szegényes, rongyos öltözetben megjelenő anyukát koldusnak nézték, és nem engedték be a templomba. Hiába magyarázkodott, azt gondolták, hazudik. Egyszerűen kitessékelték, ő pedig felháborodva hazament. Nemsokára megérkezett a lelkész, megkezdődött a karácsonyi műsor, de rögtön kiderült, hogy hiányzik a főszereplő. A  lp. megkérdezte a gyerekektől, hogy hol van Jézus, mire az egyikük azt válaszolta: az emberek nem engedték be a templomba. Hmm…)

   Amikor megértették a bölcsek, hogy célba érkeztek, nagy örömmel örvendeztek. Hosszú utat tettek meg. Sokat nélkülöztek, sok viszontagságom mentek keresztül. És most beteljesült sejtésük, álmuk, vágyuk. Végre megláthatják az Isten testet öltött Fiát. Örömükbe se aggodalom, se bizonytalanság, csak öröm vegyül.

  És bementek, és meglátták a gyermeket. Aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete van. (Jn. 6,40) Leborulnak, és átadják ajándékaikat, és azokkal együtt szeretetüket, imádatukat, örömüket. Megindító jelent ez, nem véletlen, hogy nagyon sok festőt megihletett. Olyan cselekmény, ami már egészen világosan, félreérthetetlenül Isten országát idézi. Mert – írva van – minden térd meghajol előtte: mennyeieké, földieké, föld alatt valóké. Ahol Krisztust tiszta szívből imádják, ott jelen van a menny, ott kiárad annak békessége, öröme, áldása, szentsége. Ott boldog az ember, ha adhat, és hálás azért, amit kap. Ott nincs rang, gazdagság, tudás alapján tett különbség, ott Isten dicsősége tölt be mindent. Mert igaz az ige a testté Lettben: Krisztusban minden a tietek.

   És a bölcsek, a Krisztus alázatával, jóságával, szeretetével, Benne az Isten kegyelmével találkozók már nem földi hatalom, gonoszság, bűn irányítása, parancsa alatt állnak. Más úton járnak: a béketűrés, szelídség, jóság útjain.

   Ezen az úton akar minket Isten Krisztusban tovább vezetni: innen földi otthonainkban, ott a békesség, szeretet szolgálatát bízva ránk, és mennyei hazánk felé. Ahol a karácsonyi dicséretet zengő angyalokkal együtt magasztalhatjuk Isten nevét.  Ámen.

Imádság

Urunk, örökkévaló Istenünk, irgalmas mennyei Atyánk, az angyalok seregével, a pásztorokkal, bölcsekkel, minden Krisztusban hívő gyermekeddel együtt áldjuk, dicsérjük, magasztaljuk szent nevedet …. örökkévaló szeretetedért, hogy Egyszülöttedet küldted el közénk. Köszönjük, hogy ez a csoda, ez az érthetetlen, és hit által mégis elfogadható titok beragyogja a mi életünket is. Segíts, Urunk, hogy a magunk bűnös titkait, titkolózásait, a sötétség cselekedeteit el tudjuk hagyni, és tisztaszívvel közeledjünk az alázatban érkező Királyhoz, hogy életünk Urát ismerjük fel benne! Adj kitartást a hitnek útján, munkáld bennünk a jó véghezvitelének akaratát! Őrizz meg a félúton megállástól, a kísértésektől: vezess a cél fele! Köszönjük, hogy Krisztus az út, ő a cél is. Hadd legyen életünk, családunk az a hely, ahol ő otthon van, ahol világosságával elűzi a gondok, bűnök … sötétségét, új indulatot teremt, szeretetet ajándékoz. Adj tiszta látást, helyes gondolkozást, hogy az élet Urát el ne küldjük, ne akarjunk nélküle ünnepelni, élni!

És tölts el szívünk igazi karácsonyi örömmel, reménységgel. Add, hogy meglássuk áldásaidat, szereteted jeleit külső dolgokban, mindennapi áldásaidban, családunkban, gyermekekben, egymásban, de legfőképpen Krisztusban. Hogy vele járjunk, békességében éljünk, már itt hordozva szívünkben az örökélet örömét. Vezess más úton, a békességén, a tisztaságén, közösségünket a megmaradásén! Áldd meg karácsonyi reménységgel, lelki békességgel azokat is, akik talán betegségben, gyászban, veszteségben érték meg ezt az ünnepet itt gyülekezetünkben, vagy máshol. A mi emberi sorsunkat vállaló Krisztus szerelméért könyörülj az éhezőkön, fázókon, az üldözötteken, az igazságért szenvedőkön, nyomorúságban levőkön! Mutasd meg szabadító, megváltó, üdvözítő kegyelmedet, amely Krisztusban érkezett hozzánk!

   Legyen áldott neved örökkön örökké, irgalmas mennyei Atyánk, hogy immár biztos a mi megváltásunk, mert Megváltó érkezett hozzánk. Ámen.

 

 

Tit 2, 11-14  (ifi-találkozó – karácsony) 11 Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 12 és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, 13 mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, 14 aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik.

   Egy „fiatalos” textus ez, Pál apostol ifjú munkatársának írta. És a karácsony lényegét fejezi ki (gyakran idézzük is ilyenkor), mert arról szó, hogy Krisztusban – az ő testet öltésével - megjelent az Isten kegyelme. Három témáról szeretnék beszélni ezzel kapcsolatban: 1)életünk, 2)küldetésünk, 3)célunk.

   Életünk – karácsony, a születés témája felveti az élettel kapcsolatos kérdéseket. Hogy van az, hogy vagyunk (ahelyett, hogy nem lennénk.)? Vajon, annyira természetes ez? Még ha a tudományos, a biológiai hátterét nézzük, akkor sem az. Egy csoda. Titok. Bámulatos konstrukciók vagyunk. Nincs az univerzumban még egy ilyen bonyolult, finom szerkezet, mint mi magunk. És ráadásul érzünk, gondolkodunk, szeretni tudunk, és – ez az abszolút többletünk- ismerhetjük Istent. Ezáltal azt is leszögezhetjük, hogy nem véletlenül vagyunk ezen a világon. Benne voltunk az Isten tervében, kegyelmében. Kivétel nélkül mindnyájan. Minden embernek.

Isten az életet akarja. Kis túlzással azt mondhatnám: életünk terve a mennyben készült, és – szüleink révén – a földön valósult meg. Közel járunk ahhoz, hogy kimondjuk: életünk hasonlít a Krisztuséhoz. Ő azért jött, hogy emlékeztessen: sorsunk hozzá kötődik. A Krisztus születése, eljövetele pedig mennyei távlatba helyezi az életünket. Életünk tehát több annál, mint amit látunk, vagy mások látnak. Könnyen odamondjuk: ez az ilyen és olyan fráter (frájer?). Ilyenkor elfeledkezünk a háttérről. Életünk ajándék. Hálásak kell lennünk, és nagyon vigyáznunk kell rá. Nemcsak testünkre, hanem a lelkünkre is. Mert ua. megváltott élet. Nagy érték (nem aranyon, vagy ezüstön). Nem csinálunk vele, amit akarunk (nagybácsis történet). Aki azt mondja: az valami lényegest hagy figyelmen kívül. Nem az ajándékozó akarata szerint használja életét.

   Küldetésünk. Krisztus azért született, azért jelen meg, hogy tanítson, szolgáljon, életét áldozza. Volt egy megbízatása, küldetése, feladata. Benne nyilvánvaló lesz a mi rendeltetésünk is. Nekünk is van küldetésünk. Nem öncélú az életünk. Kaptuk, akkor valamire nézve. Ez azt is jelenti: nem értelmetlen. Soha. Nem véletlen, de nem is értelmetlen. Néha annak érezzük. Barátaink hátat fordítanak, szerelmi csalódás ér, nem sikerül valami, megaláznak, és akkor könnyen azt mondjuk: nem ér semmit. Ez egy hitetlen mondat. A hitetlenségből nem származik jó. Persze, nem vagyunk mindig a csúcson. Nem övez mindig siker, elismerés. Van, amikor semmi visszajelzést nem kapunk, illetve csak negatívakat. Sokszor lenulláznak, leminősítenek. De ebben ne hallgassatok soha az emberekre.

Senki nincs, akinek ne lenne feladat, aminek ne lenne értékes és hasznos az élete. A legnagyobb veszély az, ha mi mondunk le. Ha mi jelentjük ki: semmit sem érek. Nézd magad az Isten szemével! Egy gyermek is, egy idős is, egy beteg is – roppant fontos feladatokat vihet véghez (repedt korsó története). Krisztus példája áll előttünk. Az ige azt mondja, hogy az a feladatunk, hogy józanul, igazságosan és kegyesen, azaz istenfélő módon éljünk. Hadd fűzzek ehhez néhány gondolatot: józan – nemcsak azt jelenti, hogy tudatmódosító szerek nélkül (nagy téma, erről fogok még beszélni, tudjátok milyen óriási probléma, sokkal több fiatal életét tönkre tette, mint a világháborúk, ha azt mondom, hogy szabad nekem … akkor a legnagyobb megkötözöttségbe viszem az életem). Azt is jelenti: megfontoltan, bölcsen, mérlegelve, hogy mi a jó és mi a rossz. Nem indulataink mámorában, nem haraggal. Igazságosan … krisztusi gondolkodással. Igazságos ez a világ? Nem. Mi igazságosak vagyunk? Nem. Az önzés miatt. Egyáltalán emberi természetünk miatt. Az igazság olyan, mint a fénysebesség. Csak közelíteni lehet, de elérni nem. De közelítjük-e? Megvizsgáljuk-e tetteinket? Megbánjuk-e tévedéseinket. Az ember sokkal jobban fél hibái beismerésétől, mint hibáitól. Pedig a lelki nagyság jele az, ha belátjuk. Tagadni mindenki tud: a legelvetemültebb ember is. Beismerni csak a nagyok.

Kegyesen: istenfélelemmel. Mint akik kegyelmet kaptunk. Megértéssel, irgalmat gyakorolva, segítve egymást. Nem ellenséget látva egymásban. Isten Krisztusban megjelent üdvözítő kegyelmét csak kegyes lélekkel lehet elfogadni. Ünneplem a karácsonyt, és bosszúvágy van bennem, szívtelen vagyok. Akkor csak külsőség az egész. 

   Mindehhez le kell győznünk a hitetlenséget. Egy harc magunkkal. Sok a bűnünk, mondja az egyik karácsonyi vers. Kérdés, hogy mennyire harcolunk ellene. Mindenkiben van. Krisztus szeretetével le tudjuk-e győzni? Hogy be tudjuk tölteni küldetésünket.

   Célunk. Már az út maga része a célnak. De többről is beszél az Ige. Üdvözítő kegyelem. Boldog reménység. Tudnotok kell, bár fiatalok vagytok. Jó ebben a reménységben élni. A Krisztust követő ember az üdvösség bizonyosságát hordozza szívében. Ez erőt ad, felszabadít. Nem kell mindent kipréseljek a pillanatból. „Carpe diem.” Akik csak ebben a földi életben reménykednek, azoknak az életében megfigyelhetjük a kétségbeesést: csak egy életünk van, mindent bele. És általában rosszul sikerül. Sztárok élete, depresszió. Persze, örülni kell az életnek, élvezni szépségeit, gyönyörködni azokban: de hálával és reménységgel. Nem egy életünk van. Illetve nem csak ez a földi életünk van.  (Kiskanalas történet.)

Imádság (karácsony)

   Urunk, örökkévaló Istenünk, a pásztorok ámulatával, a bölcsek csodálkozásával adunk mi is hálát azért, hogy végtelen jóságodat, atyai szívedet, szeretetedet ajándékoztad nekünk Jézus Krisztusban.

   Bár készültünk erre az ünnepre, mégis most szegényen és üres szívvel állunk meg előtted, és kérünk, hogy te tölts el minket békességgel, mennyei örömmel, Krisztusban való hittel.

Köszönjük, hogy benne megjelent te üdvöztő kegyelmed.  Annyi mindenre vágyunk, törekszünk, annyiféle célt szeretnénk elérni: mutasd meg, hogy a Krisztusban nekünk adott ajándékodra van a legnagyobb szükségünk. Legyen áldott neved, hogy Egyszülött Fiadban nem mulandó javakat kínálsz, hanem örökkévaló lelki kincseket, és végül üdvösséget.

   Kérünk, érints meg sokszor közömbös szívünket, tudatosítsd bennünk azt, hogy Krisztusban milyen gazdag életünk lehet, taníts minket a békesség, a szolgálat, a szeretettel való beteljesedés útjára! Segíts elhagynunk a világi, tőled elszakító kívánságokat, gondolatokat, életstílust, és Szentlelked által segíts, hogy igazán, tisztán, szentül, egyszóval Krisztussal éljünk ezen a világon! Add, hogy így legyen földi világunk is igazabb, tisztább, szentebb, legyen kevesebb az erőszak, a gyűlölet benne, és több a jóság, a megértés!

   Áldd meg karácsonyi reménységgel, lelki békességgel azokat is, akik talán betegségben, gyászban, veszteségben érték meg ezt az ünnepet itt gyülekezetünkben, vagy máshol! A mi emberi sorsunkat vállaló Krisztus szerelméért könyörülj az éhezőkön, fázókon, az üldözötteken, az igazságért szenvedőkön, nyomorúságban levőkön! Mutasd meg szabadító, megváltó, üdvözítő kegyelmedet, amely Krisztusban érkezett hozzánk!

   Legyen áldott neved örökkön örökké, irgalmas mennyei Atyánk, hogy immár biztos a mi megváltásunk, mert Megváltó érkezett hozzánk. Ámen.

Imádság (karácsony)

Örökkévaló mennyei Atyánk, hatalmas és irgalmas, igazságos és kegyelmes Istenünk,

Áldjuk, magasztaljuk szent nevedet, hogy te egészen véghez vitted a megváltás munkáját. Nemcsak elküldötted egyszülött Fiadat, de gondoskodtál arról, hogy őbenne megváltó akaratod megvalósuljon. Köszönjük, hogy ő azért jött, hogy szolgáljon, hogy végig járja velünk emberi utunkat,. Hogy közel legyen ő minden üldözötthöz, testi-lelki veszélyeknek, nehézségeknek kitett emberhez, minden áldozathoz, ártatlanul szenvedőhöz, hogy sorsunk benne érje el célját, életünk benne dicsőüljön meg. Ó, indíts arra Lelked által, hogy a Krisztus uralmát akarjuk, és ne engedjünk teret magunkban, szívünkben a heródesi gondolatoknak, indulatoknak, szándéknak! Őrizz meg minket énünk trónra ültetésétől, az irigység, önzés, önérzet lelki diktatúrájától, hanem vezess a Krisztus alázatában, jóságában, szeretetében!  Adj nekünk engedelmes szívet, engedelmes akaratot, hogy belássuk, megértsük, hogy az a jó, amit te akarsz, amit te vársz el tőlünk! Hadd járjunk a te világosságodban, betöltve hivatásunkat, biztosan haladva a cél fele. Tudatosítsd bennünk, hogy a Krisztus alázata és áldozata a megtartatás számunkra.

  Hálát adunk az ünnep minden áldásáért, alkalmakért, találkozásokért. Hálát adunk családunkért, gyülekezetünkért. Könyörgünk betegeinkért, a gyászolókért, szomorkodókért, testi-lelki bajjal küszködőkért, a bűn megkötözöttségében élőkért. Adj vigasztalást, gyógyulást, szabadulást! Áldd meg gyermekeinket, fiataljainkat, minden családot, minden egyes személyt!  Áraszd ki békességedet az egész világra! Ámen.

 

 

Mt 2, 13-18  (kar. III./de.) 16 Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket ahhoz az időhöz mérten, melyet a bölcsektől megtudott. 17 Ekkor teljesedett be az, amit Jeremiás prófétált: 18 „Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás. Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.”

   Azt halljuk a történetből, hogy nemcsak Jézus csodálatos születésének hírül adásában, nemcsak a karácsonyi események körül van szolgálatuk az Isten küldötteinek, az angyaloknak, hanem azután is. Nemcsak az ünnep napjaiban van szükségünk Isten Igéje világosságára, arra, hogy megérintsen kegyelme, betöltsön szeretete, hogy Krisztusban Megváltónkat ismerjük fel, hanem a tovább is, a hétköznapokban, munkánkban. És az élet sokféle kísértése között.

    Alig születik meg Jézus, már menekülnie kell. Az Úr angyala álomban jelenik meg Józsefnek, és üzenete világos, egyértelmű: Egyiptomba kell menni. A tízparancsolatból rögtön hozzá tesszük: a szolgálat házába. Krisztus szolgálni jött, végigjárni emberi utunkat. Végigélni a kitaszítottságot, száműzetést, szenvedést, halált. 

   Valami alapvető baj van az emberrel, ha a karácsonyi szeretetre a Heródes indulatával reagál.  Ezt a bajt, amit lépten-nyomon felfedezünk másokban, magunkban, a Szentírás bűnnek nevezi. Hajlamosak vagyunk egy már-már rokonszenves, bocsánatos vonásnak tekinteni: könnyen kimondjuk, hogy bűnös a világ, talán mi is, de nem mérjük fel ennek súlyát, nem számolunk igazán a következményekkel. A bűn kiindulópontja az Istennel való bizalmai kapcsolat megromlása, ennek az ősbizalomnak az elvesztése. Ebből származik az önzés, irigység, gyanakvás, a félelem attól, hogy valaki keresztezi érdekeimet, hogy a másiknak több jut, hogy Isten, az embertárs elvesz valamit tőlem, amit nekem jár, megfoszt valamitől, amihez ragaszkodom, vagy visszatart valamit tőlem, ami pedig boldogságom feltétele lenne. A bűn kérdése az, hogy mi kell nekem másoktól, az élettől, a hité pedig az, hogy én mit kell adjak másoknak. A bűn az, amikor az „én” kerül Isten helyébe. Mindennek az énemet kell szolgálnia. A hit az, amikor Isten kerül énem helyébe (élek többé nem én), és mindent az ő szent akaratának rendelek alá.

Heródes retteg, hogy elveszti hatalmát, amit megszerezett, amihez foggal-körömmel ragaszkodik. Saját gonosz akarata, mulandó dicsősége fenntartásáért halálra keresteti a megszületett gyermeket. Nyomorult életéért másokat halálba küld. Krisztus az ellenkezőjét tette: önmaga ment halálba mások életéért. Heródes nem riad vissza, hogy a legnagyobb szenvedést bocsássa másokra, a legnagyobb áldozatot kényszerítse ki másoktól, Krisztus attól, hogy a legnagyobb szenvedést vállalja, a legnagyobb áldozatot hozza meg. Két király: Krisztus és Heródes. Melyiket választjuk? Tudom, könnyen kimondjuk a helyes választ, de indulataink, de cselekedeteink, életünk miről árulkodnak?

Nem bántunk-e sokszor másokat, csakhogy elégtételt szerezzünk a magunk számára, nem önzésünk, önérzetünk diktál-e sokszor döntéseinkben, magatartásunkban?  Akármennyire ünneprontóan, szinte félelmetesen hangzik, ki kell mondanunk: Heródes indulata, akarata bennünk lakik. A kérdés az, hogy mennyire engedjük, hogy azt legyőzze Krisztus szelídsége, alázata. Mennyire akarjuk azt, hogy ne a mi akaratunk érvényesüljön (ami a bűn miatt megromlott), hanem a Krisztusé? Akarjuk-e, hogy ő uralkodjék bennünk? Vagy elűzzük őt az életünkből? Ha nem Krisztus, akkor Heródes.

   József pedig szó szerint azt teszi, amit az angyal kér tőle. Felkel, veszi a gyermeket és annak anyját. Elmondtuk már, hogy karácsony az engedelmesség ünnepe. A Fiú engedelmes szeretetéről szól, aztán a Mária, József, a bölcsek, pásztorok engedelmességéről, de a mienkről is. Éjnek idején. A Bibliában sok éjszakai jelent van. Jézus születése, Nikodémus, a vihar. A világ állapotára utal. Arra, amit János így ír: a sötétség nem fogadta be a világosságot. Érezzük az ellentmondást ebben a kijelentésben. Ha a sötétség befogadja a világosságot, akkor megszűnik sötétségnek lenni. Ha befogadja, akkor gyökeresen meg kell változnia. A sötétség sötétség akar maradni.

   Jézus megjárja Egyiptomot. Alig születik meg, menekültté, migránssá lesz. Az áldozatnak életbe kell maradni az áldozat bemutatásáig. És prófétai szó teljesedik be ebben is: Egyiptomból hívtam ki az én Fiamat. Íme, minden emberi gonoszság ellenére mégis minden Isten akarata szerint halad. A biztos végső cél, a megváltás felé.

A köztes úton sok nehézség, sok érthetetlen, fájdalmas dolog történi. Hadd mondjuk el, hogy Jézus azért vállalta a köztes utat is, annak minden fájdalmát, könnyét, kínját, hogy minket Isten országába vezethessen.

   Ezen a köztes úton történik meg az a szörnyű betlehemi gyermekgyilkosság, és a történelemnek annyi rettenetes fejezete világháborúk, gázkamrák, tömeggyilkosságok, terrorista cselekmények. A köztes úton – a bűn miatt - néha iszonyatos dolgok történnek.

Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén … furcsa kifejezés: nem olvasunk arról, hogy a bölcsek megígérték volna, csak a Heródes parancsáról olvasunk … Úgy tűnik, hogy Heródes maga az, aki így értelmezi a dolgokat. Mert a bűnös értelem bűnös gondolatokat szül. Lányaimtól hallom sokszor a mostanában divatos szlogent: minden az agyban dől el. Ez részben igaz: sok múlik azon, hogy hogyan értelmezek egy helyzetet, egy magatartást. Ha gyanakodva, ha bosszúvággyal, akkor azt fogom meglátni. A haragot nem a bölcsek váltották mi, a harag Heródesben volt, és a gyanakvó gondolat is. Irtózatosan kegyetlen lépésre szánja magát. A hatalomnak, a gazdagságnak, a bosszúnak a vágya teljesen érzéketlenné teszi az ember lelkét. Ha szervezetünkbe érzéstelítőt juttatnak (pl. műtét előtt), akkor azt tesznek velünk, amit akarnak. Ha a lelkünk zsibbad el, akkor mi teszünk azt, amit akarunk: gátlás nélkül. Így tudott Heródes, a nácik,  nyilasok, kommunisták, stb. Semmitől sem riadunk vissza. Ezért nagy kérdés, hogy milyen indulatok befolyásolnak minket. Krisztus önmagát feláldozni jött erre a világra a bűn miatt. Ezeknek az ártatlan gyermekeknek a halála, feláldoztatása az övére utal.

   Krisztus áldozatának fényében ki kell mondanunk: hogy egyetlen ártatlan halál sem fölösleges. Egyetlen ártatlan áldozat sem marad jutalom nélkül. A meggyilkolt angyalok. Egy novella egy betlehemi édesanyáról szól, aki bosszúvággyal indul a menekülő szemt család után, és meglátja a Jézusban saját gyermekét … karjaiba veszi, és megérti a most még olyan fájdalmas, de egykor végtelen gyönyörűséggé váló titkot: aki az Úrban, az Úrért halt, meg, annak nem vész el az élete. Mert az Úr meghalt érettünk, hogy üdvösséget szerezzen. Ámen.