Jn 1, 1-5 (kar. I./de.)

 

1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. 1Móz 1,1 ; 1Jn 1,1

2 Ő kezdetben Istennél volt.

3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. * Kol 1,16-17 ; Zsid 1,2

4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Zsolt 36,10 ; Jn 5,26 ; 11,25 ; 1Jn 5,11

5 A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

 

    Az idei karácsony Krisztus után 2020-ban sok külső bizonytalanság között érkezett el. Szinte szükségünk lenne egy, a húsvéti bibliai köszöntéshez hasonló karácsonyira is: megszületett az Úr bizonnyal. Milyen jó, hogy ebben nem kell kételkednünk!

   Az embert mindig foglakoztatták a nagy kérdések: mi volt kezdetben, és mi lesz a végén. Ezek Istenre irányítják figyelmünket. Az ő Krisztusban megjelent üdvözítő akaratára.

   Mintha a teremtés történetét kezdené János: kezdetben teremtette Isten… A mi megváltásunk történetének a kezdetén (másról nem érdemes beszélnünk) volt az Ige. Az Ige Istennél volt: Isten örök létében volt elrejtve.  

   És az Ige Isten volt. Isten tökéletesen azonos szeretetével, és azzal, akiben megváltó szeretetét kijelentette.  Krisztusban benne van Isten teljes dicsősége, bölcsessége. Mi nem mondhatunk egyetlen szót sem Istenről Krisztus nélkül.      

 Ő kezdetben, kezdettől fogva Istennél volt…  A Fiú az Atyával való örök közösségből indult ki. Tetszett Istennek, hogy benne lakozzék az egész teljesség (Kol 1).

Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Figyeljük meg: nemcsak azt mondja ki az evangélista, hogy mindent szerelmes Fia által és reá nézve teremtett, hanem azt is hangsúlyozza, hogy nélküle semmi sem lett. Rajta kívül a semmi van. Nélküle minden hiábavaló: ünneplés, gazdagság, földi sikerek. Amit Krisztus nélkül értünk el, annak értéke nulla. Mint egy váltó, amin nincs aláírás.

   Annál döbbenetesebb arra gondolni, hogy Krisztus, akiben fennáll a mindenség, egy jászolban születik meg, érkezik erre a földre. Nincs hasonlatunk, nincs fogalmunk erre. Micsoda elképzelhetetlen nagysága ez az alázatnak, a szeretetnek!

   Benne élet volt. Vajon miért használ múlt időt az evangélista? Krisztus Urunk azt tanítja (ugyancsak János jegyzi fel): Én vagyok az út, az igazság és élet… Feltételezhetjük, hogy az apostol Jézus földi szolgálatára utal. Hogy benne kézzelfoghatóan, láthatóan, tapasztalhatóan megjelent az élet. Ő azonban azért vette fel emberi sorsunkat, hogy ne csak ebben az életben legyen benne reménységünk. Aki hisz a Fiúban, örök élete van…

Az itt használt kifejezés, a „dzoé” nem vegetálást, hanem Isten akarata szerinti, kiteljesedett, boldog életet jelent, ami az üdvösség ígéretét hordozza.

   Nem egy kicsit jobb életet hoz Krisztus, hanem az élet igazi gazdagságával akar megajándékozni. Én azért jöttem, hogy életük legyen („dzoé”), sőt bőségben éljenek (Jn 10,10). Ha karácsonykor csak egy kicsit jobban akarjuk érezni magunkat, többet enni, talán inni, pihenni – akkor kihagyjuk a lényeget. Ennyi nem elég, ez nagyon földi. Isten ennél többet akar adni: reménységet, belső békességet, benne való örömet. Hirdetünk néktek nagy örömet…

   Ez az élet volt, ez lett az emberek világossága. A Krisztus hozta élet nélkül sötétségben vagyunk. Kilátástalanságban, bizonytalanságban. Krisztusban nyilvánvaló lesz, hogy mire rendeltettünk itt a földön és az örökkévalóságban. Elhívásunk van Isten akaratának cselekvésére, és meghívásunk az Isten országába.

Vajon ott van-e ez a világosság bennünk? Ismerjük-e ezt az igazságot, világos-e ez számunkra? A szívünkben kell gyertyát gyújtanunk. Bennünk kell a világosság, Krisztus felragyogjon (Ef 5,14). Nélküle halál az élet.

    A világosság a sötétségben fénylik. A sötétségben jelent meg. A karácsonyi történetre gondolunk, a keleti bölcsek, a pásztorok által észrevett mennyei jelekre, és azok mély lelki üzenetére: Krisztusban a megváltás, a reménység világossága jelent meg.

(Két ismerős beszélget. Az egyik azt mondja: amióta megismertem Krisztust, ő lett otthonunk világossága. A másik ironikusan jegyzi meg: nálunk a villany világít. Emberünk nem zökken ki nyugalmából, hanem megkérdezi beszélgetőtársától: és amikor baj van, betegséggel, bűneiddel, halálfélelemmel viaskodsz, akkor még több villanyégőt kapcsolsz fel?)

   Miért nem fogadja be a sötétség? Miért nem kell a világosság, az élet? A Jn 3,20-ban találjuk a magyarázatot: nem akarjuk, hogy lelepleződjenek cselekedeteink. A hamisságaink miatt. Karácsony az őszinteség ünnepe, a bűnbánaté, a bizalomé.

   Milyen nagy változás lenne, ha abbahagynánk a bűneset óta tartó versengést, bizalmatlanságot, neheztelést, a magunk egyoldalú igazságának a hangoztatását, egymás félrevezetését. Ha krisztusi indulattal élnénk. Karácsonykor nekünk is születni kell, Krisztushoz hasonlóvá lenni. Amíg ez nincs, addig csak külsőség az ünneplésünk.

    Az első karácsony az emberi jóság, szeretet kudarca, és mégis: Isten kegyelmének sikertörténete. Az ő szeretete visszautasítottan is megjelent. Krisztus vállalt minket a végsőkig, egészen a keresztig. Karácsonykor Isten egy nagy igent mondott ki ránk. Válaszoljunk erre hálás, örvendező, dicsőítő szívvel! Ámen. 

 

Urunk, Istenünk, örökkévaló Atyánk a nekünk elküldött mennyei Testvérünk, egyszülött Fiad, Jézus Krisztus által. Az angyalok szavával magasztaljuk a te háromszor szent nevedet ezen az ünnepen: dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek. És milyen jó, hogy tovább folytathatjuk: és a földön békesség, és az emberek közt jóakarat. Mert azért született közénk a mi megváltó Urunk, hogy kiengesztelődést, igazi békességet szerezzen nekünk, és megtanítson a jóakarat, a szeretet igazságára, hogy azt élhessük meg ünnepünkben és hétköznapjainkban, családban, gyülekezetben.

   Hálát adunk ezért az ünnepért, hogy bizonyos korlátozással bár, de találkozhatunk, együtt adhatunk hálát karácsony csodájáért. Te látod, mennyei Atyánk, hogy a lelki karantén milyen sok embert zár ma is a bűn, a közömbösség fogságába! Te nyisd a szíveket, add nekünk a pásztorok, a keleti bölcsek lelkületét, hogy elinduljunk Krisztus és egymás felé! Köszönjük, hogy benne van, amint hallottuk, az igazi élet. Ő a szeretetnek, reménységnek mindenkit beragyogó, áldott fényforrása. Hadd ismerjük ezt fel, és engedjük, hogy világossága elűzze lelkünk sötétségét, tükröződjék tekintetünkben, beszédünkben, cselekedeteinkben.

   Imádkozunk gyülekezetünkért, azokért az egyháztagokért, aki betegségben,  szomorúságban, egyedüllétben, gondok között, lelki békétlenségben, vagy otthonuktól távol töltik ezt az ünnepet. Add, hogy a reménység, a bizalom, a hit, a Krisztusban való öröm világossága támadjon fel bennük! Kiváltképpen egyik asszonytestvérünkért könyörgünk, aki hetek óta súlyos betegséggel kórházban fekszik. Légy közel hozzá mennyei erőddel!

 Kérünk, áldd meg barátainkat, ismerőseinket, svájci, hollandiai, német- és magyarországi testvéreinket. Adj nekik, és minden gyermekedet szerte ezen a világon végtelen szereteted által igazi, karácsonyi békességet, boldogságot!  Áldd meg tovább is ünnepünket, találkozásinkat otthon és itt, a gyülekezet közösségében! Krisztusért kérünk. Ámen.  

 

 

     

  Jn 1, 6-12 (kar.I./du.)       

 

   6 Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János.

7 Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.

8 Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról.

9 Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. *

10 A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:

11 a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt.

12 Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, Róm 8,14-16 ; 1Jn 3,1

 

    A világosság a sötétségben fénylik, hallottuk a de. istentiszteleten. Embereket hív elő. Reménységet ébreszt. Rendeltetésünkre emlékeztet.

   Így jelent meg János, akit Isten küldött. Isten beépítette az ő tervébe. Ő mindnyájunkkal számol. Az élet könyvében mindannyiunk számára van hely, Krisztus érdeméért. Mekkora könnyelműség, ha visszautasítjuk! Olvastam, hogy Németországban többen pert indítottak azért, hogy nyilvánítsák meg nem keresztelteknek őket. Még az emlékét is ki akarják törölni az Istenhez tartozásnak. Vannak, akik a karácsonytól lesznek allergiásak. (Lehet, hogy a külsőségei az idegeinkre mennek, de az üzenete páratlan… megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Van ennél nagyobb, örvendetesebb tény?)

  János tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. A mi figyelmünket oda kell irányítani a lényegre. Sajnos, sokszor a nyilvánvaló igazságot sem látjuk, a különbséget jó és rossz között. Nagyon sok pót-világosság van, ami megtéveszt, ami tkp. a sötétség takargatása, leplezése. (Pl. az a kifejezés, hogy „illuminált állapotban van valaki” valójában lelki nyomorúságban való tapogatózásról szól.)

   Az evangélium hangsúlyozza: nem Keresztelő János volt a világosság, de a világosságra mutatott. Soha nem mi, emberek vagyunk a fényforrások. Mi csak tükrözhetjük az igazi világosságot. A Holdnak nincs saját fénye, mégis milyen szépen világít. Mi megvilágított életű gyermekei lehetünk Istennek. Aki egyszer igazán meglátta a karácsony mennyei tündöklését, annak szemében, lelkében mindig ott fog ragyogni az. Mi csillog a tekintetetekben?

   Az Ige volt a világosság. Istennek Krisztusban kijelentett örök megtartó, megváltó irgalma. Az ő szeretetének fénye elárasztja az egész világot. Megvilágosít minden embert. Megvilágosodni egyenlő azzal, hogy belépni a Krisztus világosságába. Benne világosodunk meg, telik meg mennyei fénnyel, békességgel az életünk. Vajon téged is megvilágosít? Látszik-e a beszédeden, magatartásodon, hogy rád vetül a Krisztus arcának sugara? Honnan tudjuk, hogy Krisztus köztünk van?  A megvilágított életekről. (Megható az egyik karácsonyi énekben, hogy a gazda vak lánya látja meg, ismeri fel a megszületett Jézusban a világ világosságát.)

  János róla tesz bizonyságot, hogy mindenki higgyen. Figyelitek: Isten nem akar lemondani senkiről. Állandóan arról hallunk (kivált a János evangéliumában), hogy „minden ember”, „az egész világ”. És mégis azt olvastuk tovább, hogy sokan (akik ragaszkodtak saját sötétségükhöz) nem fogadták be a világosságot. Isten ennek ellenére azt akarja, hogy mindenki megnyissa szívét az ő kegyelme előtt: Heródes is, Pilátus is, Júdás is.

   Krisztus eljött a világba, amely általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Kitaszította a teremtőjét. Jézus így is kitartott küldetésében. Nem vágott vissza isteni hatalmával. Végigjárta az utat egészen a keresztig, megváltásunkig. Képzeled el, a királytól kapsz egy szép birtokot, kastélyt, gazdagságot, és amikor szemefényét, egyszülött fiát küldi el hozzád, te kirakod az istállóba, elűzöd a saját területedről, keresztre feszíted. Hát nem képtelenség?!

    Ezt tette a világ a neki küldött Világossággal. A világ nem akarta megismerni őt. El volt telve magával, nem akart arra emlékezni, hogy van teremtője, és szüksége van megváltásra. Nézzétek, az ember a saját maga ura lett! Nem kell a gondviselés, nem kell a hit. Kezébe vette sorsát. Rettenetes dolog, ha az ember a saját maga kezébe kerül. Vajon te felismered-e a kiszolgáltatott karácsonyi gyermekben az Istent?

   Az övéi nem fogadták be. Mindnyájan Istenéi vagyunk. Azok is, akik káromolják az ő nevét, akik kigúnyolják kegyelmét, vagy teljesen közömbösek iránta. Az Istenéi vagyunk.  Mennyei Atyánk nem tagad ki minket, ha mi meg is tagadjuk őt.

  Akik pedig… volt néhány pásztor, néhány bölcs, pár jámbor halász és kegyes asszony. Van néhány hívő lélek, aki megnyitja a szívét előtte. Azoknak az Isten Fia hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Gyermeki jogainkat állította helyre. Testvérünkké lett, hogy érte az Atya kegyeibe fogadjon.

   Ez az Istentől születés. Karácsony a mi születésünkről is beszél. „Született, hogy szülessünk” mondja az egyik karácsonyi ének. Nemcsak testi értelemben, de lelkileg is. Nagyon fontos mindkettő. Kedves gyerekek, nagyon örülünk annak, hogy megszülettetek, és nagyon szeretnénk, ha Krisztus testvérei, Isten gyermekei lennétek! Karácsony ennek az örömünnepe akar lenni. Ámen.

 

Örökkévaló Istenünk, „hadd zengjen énekszó, fel, égig ujjongó” a mi ajkunkon is azért, mert megjelent a te üdvözítő kegyelmed minden embernek: testet öltött Egyszülött Fiadban, alázatban, egy jászolágyban. Köszönjük, hogy őt világosságként küldted ebbe a sok külső csillogása ellenére is sötét világba. Számunkra is, hogy belevilágítson éltünkbe, hogy leleplezze bennünk is azt, ami nincsen rendjén, ami nem szerinted való, hogy a sötétség zűrzavarát az ő szeretetének, békességének a tisztasága váltsa fel. Hálát adunk, hogy a mi életünkben is új időszámítás kezdődhet. Segíts, hogy megnyissuk szívünket előtte, ne magunkban legyünk illumináltak, beképzeltek, hanem felismerjük a te Igédben az igazságot, az utat és az életet! Csodálatos a te ígéreted: akik befogadják azt, akit elküldtél, vele a te szereteted teljességében részesülnek, és általa gyermekeid lesznek. Cselekedd, hogy ilyen értelemben is gyerekek legyünk, de hitünk őszinteségében, szándékaink tisztaságában is!

   Hálát adunk ezen az alkalmon gyermekeinkért, unokáinkért. Áldd meg őket kegyelmedből, hadd legyenek Krisztus követői, szeretetének, jóságának bizonyságai! Legyen szép, örvendező, és minket is hálára indító az ő életük! Áldd meg gyülekezetünket, családjainkat, azokat is, akik most nem lehetnek itthon. Imádkozunk ismerőseinkért, barátainkért, mindenkiért, aki Krisztusban hozzád tartozik. Általa ölelj át mindnyájunkat megtartó kegyelmeddel! Ámen.  

 

 

Jn 1,14-18 (kar. II./de.)

 

14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. 1Tim 3,16 ; Gal 4,4 ; Mt 17,2

15 János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.

16 Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Kol 1,19-20

17 Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el.

18 Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

 

    Akármit mondunk, az csak kevesebb lehet annál, amit ebben az igében hallottunk. Mennyi magasságokban járunk János bizonyságtételét olvasva. A karácsony üzenete egy sorba sűrítve: Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. Ki tudja ennél döbbenetesebben kifejezni Isten Fia eljövetelét? Csak az Ige.

   Az itt előforduló test („szárksz”) kifejezés hús-vér testet jelent. Amilyenben mi élünk. Isten örök szeretete közénk jön, hozzánk hasonló lesz, azonosul sorsukkal. Krisztus, az örökkévaló Isten, testvérünkké születik. (Ki vállalná közülünk pl. a foltos szalamandrák sorsát, hogy segítsen ezen a kiveszőben levő fajon?) Nincsenek szavaink. Csak ámulatunk hirdetheti, hogy ennyire szeret az Isten. Ez tette értünk, ilyen mélyre hajolt. A teremtő felveszi a teremtmény porlétét, amelyet ő alkotott. Azóta tudjuk, hogy velünk az Isten minden küzdelmünkben, nyomorúságunkban, kísértéseinkben, betegségben, a halállal szemben is. Testi létünk nem elválaszt, hanem összeköt vele. Valóban, ahogy a Római levélben olvassuk: Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben (Róma 10,8). Sőt, még konkrétabban: Krisztus bennetek van (Róm 8,10). Énekeljük is: „Egyesül velem az ég királya…”

  Velünk lakott, hozzánk költözött, helyet kért nálunk, végigjárta és végigjárja velünk emberi életutunkat. Vigasztaló barátunk szomorúságunkban, irgalmas szívű segítőnk bajainkban, támaszunk, kórházi szobatársunk… Veled lakik-e Jézus? Behívtad, befogadtad-e őt életedbe, családodba? (Egy menekülő szabadságharcos szállást kért az egyik faluban, aztán kora hajnalban továbbment. Még aznap megérkezett az ellenség, elfoglalta a települést, kiterelték a térre az embereket, és rájuk szegzett géppuskával megkérdezték, hogy ki fogadta be azt az embert. Mindenki jelentkezett.)

    Vajon mit válaszolunk mi Krisztussal kapcsolatban? Miről tanúskodik az életünk? Vallod-e azt, hogy hozzá tartozol, hogy az ő közösségében élsz, hűséges vagy-e ahhoz, aki mindent vállalt érted? Vajon vele ünnepelsz, vagy csak képmutató szavakkal beszélsz róla? Otthon van-e nálad, szeretete, jósága irányít-e? Ezen az ünnepen szép gondolatokat lehet hangoztatni, de a karácsony megélése azon múlik, hogy velünk van-e az Úr, megnyitjuk-e életünket előtte, engedjük-e, hogy ő uralkodjék bennünk.  Ha bűneinkhez ragaszkodunk, ha indulataink irányítanak, ha a világ tetszését keressük, akkor kizárjuk őt a szívünkből. 

   Krisztusban Isten dicsősége ragyog fel számunkra. Benne az örökkévaló, mindenható Atya Egyszülött Fia iránti legnagyobb szeretete jelent meg, és sugárzik szét a világra. Benne a menny valósága tárul fel, az az óriási felismerés lesz nyilvánvaló, hogy részesei vagyunk Isten örök, megváltó tervének. Nem hivalkodó csillogás ez: csak a hit képes észrevenni, egy kisgyermekben is.

   Mi láttuk, írja János szinte szent elragadtatással. Nem tudjuk letagadni. Ezt fedeztük fel a jászolbölcsőben és a kereszten is, a megalázott Messiásban és a győzedelmes Úrban. Ennek a bizonyossága mindent felülhalad. Karácsony nagy eseményében mi is csodálva és imádva szemlélhetjük ezt.  

   Telve kegyelemmel és igazsággal. Így jött el Krisztus: önmagát megüresítve, és telve kegyelemmel és igazsággal. Isten végtelen szeretetből lemond az ítélet jogáról, hogy kegyelme jusson érvényre a mi javunkra, Krisztus lemond a mennyei privilégiumokról, hogy megváltásunkat valósággal véghezvigye. Így szerezett igazságot nekünk. Krisztus küldetése a kegyelemről és az igazságról szól. A szeretetről és a megváltásról. A törvény helyettünk való betöltéséről, a mi felszabadításunkról annak terhe alól, tartozásaink kifizetéséről, és újból: kegyelemről és igazságról. A mi igazságunk a kegyelemben van.

Amikor Isten (majd) megvizsgál minket, akkor nem a Mózes törvényét veszi elő, hanem a Krisztusban megjelent kegyeleméből az ő igazságára tekint.   

   Nem maradhatunk érintetlenek. Isten irgalma, Krisztus alázatos megjelenése, szolgálata el kell gondolkoztasson, el kell indítson. Meg kell nyíljon a szívünk, a szemünk, a szánk, az értelmünk, a kezünk. Keresztelő János bizonyságot tett róla. Mit hirdet a mi életünk?

Mit kapnak tőlünk az emberek? Karácsony az ajándékozásról szól. Igaz, Krisztus önmagát adta? Mi sem tudhatjuk le ezt a kérdést(egymással szemben) azzal, hogy ezt-azt vásárlunk egymásnak. Ez szép gesztus, de mi magunk kell valójában az ajándékok legyünk. Szeretetünket, jóságunkat, tiszta szívünket kell adjuk: szeretteinknek, barátainknak, másoknak. Ezt kapják tőled?

   Karácsonytól karácsonyig hogyan szólsz másokhoz, milyen indulatok vannak benned, mit teszel másokért? Krisztusról csak úgy tudsz bizonyságot tenni, ha vele élsz, ha az övé vagy, ha rá figyelsz, neki engedelmeskedsz. János nem magát reklámozta: hanem megváltó Urára terelte a mások figyelmét. Nagyobb nálam, előbb volt, mint én. (Egyik szép város főterén volt egy üzlet, a kirakatban egy gyönyörű kivitelezésű tükör, ami csodálatosan visszaadta az impozáns épületek képét. Egy gazdag, de együgyű embernek nagyon megtetszett a látvány, megvásárolta a tükröt, ám az ő sötét szobájában a tükör is elsötétedett, semmi szépet nem mutatott.) Nem magunkat, Krisztust!

  Olyan csodálatos mondat: Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Ezért lett testté az Ige, ezért lett karácsony, nagypéntek, húsvét. Igaz, milyen megrendítő, a betlehemi gyermekben meglátni az Isten jóságának, irgalmának, szeretetének teljességét! A teljes mélységet és magasságot. A teljes alázatot és dicsőséget. A mi teljes romlásunkat és teljes megváltásunkat. Isten nemcsak részlegesen könyörült, nemcsak félig mentett meg. Mindent oda kellett adjon, a legdrágábbat, az Egyszülött Fiút, hogy megválthasson. Hogy teljes kegyelmet nyerhessünk. Kegyelmet kegyelemre. Ki nem apadó módon, Krisztus által. Vajon, akkor mi leróhatjuk félkézből, félszívvel, félszájjal, felemás odaadással a mi hálánkat? Érzitek, milyen hiányos a hozzáállásunk, milyen szegény a mi részünkről még a karácsony is? Csak a szüntelen kapott kegyelem tud képessé tenni arra, hogy kimozduljunk közömbösségünkből, hitetlenségünkből.

   Így juthatunk el Isten látásra. Az egyszülött Fiúban, aki kijelentette őt, megmutatta az ő örök szeretetét, jóságát - testet öltésében, emberré lételében, szenvedésében. És így, Krisztus megváltó érdeméért, a kegyelemből hozzá tartozásunk alapján láthatjuk meg majd Istent az ő dicsőséges országában. Karácsonykor a menny világossága nemcsak megcsillant egy pillanatra, hanem Krisztus által bevilágítja életünket, és elvezet az üdvösségre. Ámen.

 

Örökkévaló mennyei Atyánk, hatalmas és irgalmas, igazságos és kegyelmes Istenünk,

Áldjuk, magasztaljuk szent nevedet, hogy te egészen véghezvitted a megváltás munkáját. Nemcsak elküldötted egyszülött Fiadat, de gondoskodtál arról, hogy őbenne megváltó akaratod tökéletesen megvalósuljon. Az Ige testté lett, köztünk lakott, feláldozta magát, hogy igazzá legyen minden szavad, minden ígéreted. Köszönjük, hogy ő azért jött, hogy közösséget vállaljon velünk, végig járja velünk emberi utunkat, szolgáljon értünk. Hogy közel legyen ő minden üldözötthöz, testi-lelki veszélyeknek, nehézségeknek kitett emberhez, minden áldozathoz, ártatlanul szenvedőhöz, hogy sorsunk benne érje el célját, életünk benne dicsőüljön meg. Ó, indíts arra Lelked által, hogy a Krisztus uralmát, világosságát akarjuk, és ne engedjünk teret magunkban, szívünkben a sötétségből származó gondolatoknak, indulatoknak, szándéknak. Őrizz meg minket énünk trónra ültetésétől, az irigység, önzés megkötözöttségétől, hanem vezess a Krisztus szabadságában, alázatában, jóságában, szeretetében. Add, hogy benne meglássuk dicsőségedet, és elfogadjuk kegyelmedet és igazságodat. Adj nekünk engedelmes szívet, engedelmes akaratot, hogy belássuk, megértsük, hogy az a jó, amit te akarsz, amit te vársz el tőlünk. Hadd járjunk a te világosságodban, betöltve hivatásunkat. Tudatosítsd bennünk, hogy a Krisztus alázata és áldozata a megtartatás számunkra.

  Hálát adunk az ünnep minden áldásáért, alkalmakért, találkozásokért. Hálát adunk családunkért, gyülekezetünkért. Könyörgünk betegeinkért, a gyászolókért, szomorkodókért, testi-lelki bajjal küszködőkért, a bűn megkötözöttségében élőkért. Adj vigasztalást, gyógyulást, szabadulást. Áldd meg gyermekeinket, fiataljainkat, minden családot, minden egyes személyt. Áraszd ki békességedet az egész világra! Ámen. (átírva)

  

 

Jn 18,37 (kar. II./du.)

 

37 Pilátus ezt mondta neki: Akkor mégis király vagy te? Jézus így válaszolt: Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.

 

   Kérdezhetnénk, hogy mit keres Pilátus egy karácsonyi prédikációban. De mit keres a Krédóban, a Hiszekegyben?  Ott közvetlenül a Jézus születéséről szóló mondat után találjuk a nevét. „Született Szűz Máriától, szenvedett (,) Poncius Pilátus alatt.” Tudjuk, hisszük, valljuk, hogy Jézus, az Isten Fia mennyei küldetéssel jött erre a világra. Születése ennek az útnak az első stációja, aminek el kellett érkeznie megváltásunk véghez viteléig, a golgotai áldozatig. Van egy legenda, amely szerint a betlehemi jászol gerendáiból ácsolták össze a Jézus keresztjét. Az ő születése és kereszthalála összetartoznakk, de a mi születésünk, életünk is kapcsolódik a Jézus születéséhez és kereszthalálához. Minden születésben ott van a Krisztusé, minden emberi életre kiárad az ő megváltásának ereje. Vajon befogadjuk-e?

  Mai igeversünk az egyetlen hely az Újszövetségben, ahol Jézus szó szerint beszél az ő születéséről. Pilátus előtt áll. A földi hatalmasok nem tudtak mit kezdeni a Jézusban megjelent isteni szeretettel, alázattal. Irritálta őket. (Heródes, a nép vezetői is). Úgy tűnik, a földi uralkodók nemcsak valaki hatalmában, de valaki alázatában is rivális erőt látnak.

   A római helytartó Jézust kiléte, rangja felől faggatja. Akkor mégis király vagy te? Földi szemmel nézve szinte nevetséges a kérdés: ott áll Jézus véresre verve, szakadt, szétfoszlott ruhában, az ellene öklüket rázó emberekkel körülvéve. Milyen király lehet az ilyen? Ott fekszik Jézus gyönge, törékeny kisgyermekként rongyokba takarva egy istálló jászlában. Csak nem így ölt testet az Isten?

  Óriási a különbség a testi és a lelki látás között.  A testi a pillanatnyit látja, azt, ami előtte van, amivel rendelkezik, a lelki a mennyei hátteret, az isteni tervet. „Nyílj mg szívem, lásd meg jobban.” Van egy szép ifis ének: Open the eyes of my hart, Lord. Nyisd meg a szívem szemeit! Hogyan látunk? Mire nézünk? Mit veszünk észre? Csak a külsőségeket, csak a kézzel foghatóakat? Az csak a Pilátus látása. Logikusnak, reálisnak, ésszerűnek tűnhet, de nem a teljes valóságról szól, nem a teljes, isteni igazságról.

   Jézus azt válaszolja: te mondod. A te hited szerint van. Ha csak egy szerencsétlen sorsú vándorprófétának tartasz, akkor számodra az vagyok. De ha hittel felismered bennem az Isten Fiát, akkor Megváltód leszek. Akkor meglátod majd a megnyílt egeket, az Isten dicsőségét... Ami betölti az értelmedet, a szívedet, azt látod. Van, aki mindenben hasznot lát, van, aki mindenben a bűn lehetőségét veszi észre. Jn 6,40: aki látja a Fiút és hisz abban, aki elküldte őt, örök élete van.

  Én azért születettem, azért jöttem e világra. Ez nem fölösleges ismétlés. Jézus azt hangsúlyozza: az ő születése örök isteni terv része, neki küldetése van, ő jött valahonnan (a mennyei Atya kebléből, ahogy a de. hallottuk), és biztos cél fele tart. Ennek része az ő megaláztatása, elítéltetése hivatalosan éppen Pilátus által, része a kereszt gyötrelme, csúfsága, a megváltás fenséges titka és igazsága, majd a dicsőséges feltámadás. Az egyszülött Fiú – elhagyva a menny tündöklő fényességét - testet ölt, hogy ebben a testben megfizessen a világ minden bűnéért.

   Amikor áhítatos karácsonyi hangulat fog el (jó azt átélni!), akkor erről sem feledkezhetünk el. Hogy tekintene valaki a gyermekére azzal a tudattal: néhány év múlva rettenetes kínok és megaláztatás között életét áldozza másokért? Az angyalok karácsonyi énekében már benne volt ennek megrendítő üzenete, ugyanakkor legcsodálatosabb örömhíre.

   Jézus itt így fogalmaz: azért születettem, azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mi az igazság? (Pilátus a következő pillanatban fel is teszi Jézusnak ezt a kérdést, de – úgy tűnik - nem várja meg a választ. Jézusnak nem kell semmit mondania, mert ő maga az igazság.) Az igazság az, amiről Jézus bizonyságot tett: a bűn miatt elveszett állapotunk, az Atya megmentő szeretete, a Fiú végtelen irgalomból eleget tevő áldozta. Az igazság az, Aki minderről bizonyságot tesz, Aki mindennek a bizonyságává lesz. Krisztus az igazság, amint alázatban eljön, megszületik egy istállóban, amint szeretettel szolgál az emberek közt, gyógyít, vigasztal, az üdvösség evangéliumát hirdeti, amint engesztelő áldozatként odaadja magát, vállalja a golgotai keresztet (földi szemmel egy ember kivégzése, isteni szempontból a megváltás elvégzése). És az az igazság, ha mi követni tudjuk a mi Urunkat, ha példája inspirál, ha Lelke betölt, és jóságra, szeretetre ösztönöz.

  Aki az igazságból való, hallgat azén szavamra. Nekünk nem lehet „kívülről érkezve”, „a kerítésen áthágva” részesülni az igazságban. Nem lehet úgy elvennünk egy adag igazságot, és azzal ellennünk. Az meg kell ragadjon, Isten kegyelme be kell töltsön. Csak a kegyelem vezethet a kegyelemhez, az igazság az igazságra. Ez kell kérnünk, a nagybetűs Igazság előtt nyitottnak lennünk, neki engedelmeskednünk. Hogy az övéi legyünk és szerinte éljünk. Ámen.  

 

 

Jn 1, 19-23  (karácsony  III./de.)

 

19 János így tett bizonyságot, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: Ki vagy te?

20 Ő megvallotta, és nem tagadta. Ezt vallotta: Én nem a Krisztus vagyok.

21 Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. – A próféta vagy? Így válaszolt: Nem.

22 Ezt mondták tehát: Ki vagy? – hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról?

23 Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját”, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta. Ézs 40,3

 

   Az Isten személyes kijelentésére (arra a tényre, hogy elküldte egyszülött Fiát erre a világra) érkeznie kell a mi személyes bizonyságtételünknek is. Isten az emberben – bármennyire furcsán is hangzik – vele szemben levő, teremtője tetteire felelő, saját tetteiért felelős társat teremtett magának. Képére és hasonlatosságára. Mi pedig úgy teszünk (egymással szemben is), mintha nem tartoznánk válasszal.

A megszületett Gyermekhez viszonyulnod kell. Ő a tied is, te is hozzá tartozol. Persze, le is mondhatsz róla... Pár évvel ezelőtt olvastam a hírekben, hogy az ünnep napjaiban az egyik kórház bejárata előtt egy kitett csecsemőt találtak. Az jutott eszembe: sok esetben ez a Krisztus sorsa közöttünk.  

   János bizonyságot tesz. Jeruzsálemből – a fővárosból, a vallás, a tudomány, a gazdaság és kultúra központjából - papok és léviták érkeznek. János keresztel, hirdeti a bűnbánat nagy lehetőségét, mert eljött az, aki képes engesztelést szerezni, megbocsátani.  Aki tökéletes áldozatával eltörli a bűnt. Sokan kimennek hozzá: a szívekben várakozás, éhség van.  Sokan meg akarják ismerni azt, akiről az angyalok azt hirdették: született néktek ma a Megtartó. Figyelünk-e lelkünk jelzéseire, szükségeire, vagy csak testi hiányainkat igyekszünk pótolni az ünnepen?

   A nép vezetőit zavarja ez a megmozdulás. A bűnös világ számára probléma az ártatlanság, a hamisság számára probléma az igazság, a sötétség számára a fény megjelenése. Ezért írja az evangélium az előző versekben: a világ nem akarta befogadni a testté lett Igét, a világosságot.

  A küldöttek egy mindennapi, mégis elgondolkodtató kérdést szegeznek Jánosnak: ki vagy te. Tényleg, ki vagyok? Kinek tartom, kinek képzelem magam? Hol helyezem el a magam a világban, embertársak közösségében? Mi a célom, miben hiszek, mit vallok? Csak a magamé vagyok, csak a magam elképzelése, túlélése, boldogulása foglalkoztat, vagy valami magasabb küldetést vallok magaménak? Csak annyi az életem, hogy eszem, iszom, elvégzem a munkám, vagy úgy gondolom, hogy több ennél?  

   Ki vagy te? Erre kérdésre nem tudunk csupán magunkból kiindulva válaszolni. Nem tekinthetünk el teremtettségünktől, Istennel való kapcsolatunktól. Ugyanakkor emberi síkon is sok minden befolyásol. Valahova tartozom, valakik közt élek. A mai ember szeret független lenni, maga dönteni olyan kérdésekben is, amik fölötte állnak -  megtagadva, lehazudva igazi mivoltát. 

   János önmagát, szolgálatát Krisztushoz hasonlítva nyilatkozik magáról. Számára ő a mérce. Bárcsak életünknek a viszonyítási alapja is ő lenne! Vajon karácsonyukat az ő szeretetéhez mérjük, cselekedeteinket az ő igazságához, életünket az ő jóságához? Akire nézünk, az határoz meg minket. 

    János azt is tudja, látja, hogy – akárkinek is tartsák őt mások – nem ő a Krisztus. Nem mi vagyunk az ünnep középpontjai, nem mi vagyunk az üdvösség garanciája. Nem magunkra kell mutatnunk, nem magunkat kell prédikálnunk. Persze, ezt így tudjuk, így hangoztatjuk, mégis életünk döntő módon csak önmagunkról szól. Figyeltétek, hogy a legtöbbet magunkról beszélünk, megvalósításainkról, arról, hogy mi hogy megmondtuk másoknak, hogy kiosztottuk az eszet? Az énünk akkora lehet, hogy még Istent is eltakarja.

   A papok, léviták tovább faggatóznak: Illés vagy, netán a próféta? Hízelgő lenne János számára elvállalni ezeket a titulusokat, ezt a megtiszteltetést, ugyanakkor nagyon megtévesztő. A legveszélyesebb az, amikor az ember önmagát vezeti félre, ámítja el. Lehet, hogy szépeket mondanak rólad az emberek (ha nem is mindenki őszintén), és elhiszed: tényleg, te olyan nagyszerű vagy. A mai „lájkolós” világban erős ennek a kísértése. Nagy baj, amikor nem látom, nem értékelem helyesen önmagamat, feladataimat. Sokkal fontosabb, hasznosabb a magam helyén annak lennem, akinek Isten rendelt, mint egy hamis magaslaton idegen, nagyzolós szerepet játszanom... Isten abban akar megáldani, amit rád bízott.

     A jeruzsálemi bizottság zavarban van. Még egyszer megkérdezik: ki vagy akkor, mit mondasz magadról. És János azt mondja magáról, amit Isten mond róla. Milyen jó lenne ezt megtanulni tőle! Isten azt mondja rólad, hogy megváltottalak, enyém vagy. Hát akkor így tekints magadra, akármit is mondjanak mások, akármilyen helyzetbe is kerülj! Isten azt mondja rólad, hogy nem hagylak el, nem távozom el tőled, légy erős, hát vedd komolyan, építsd ezt be öntudatodba, életprogramodba!

   János „ars poeticája”, nyilatkozata magáról, küldetéséről így hangzik: Kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját. Én nem magamat reklámozom, hanem másnak az üzenetét közvetítem. És mivel életbevágó, életmenő igazságról van szó, ezért kiáltom azt, hogy aki hallja, felrezzenjen, elgondolkozzék. A pusztában, ahol elméletileg senki sincsen, és íme, mégis milyen sokan vannak. Eredményesebb, hatásosabb Isten akarata szerint a pusztában szólnom, mint a saját elhatározásomból és tetszésemből a fővárosban. Gazdagabb vagy Istennel a szegénységben, mint nélküle a gazdagságban. Boldogabb a gondok között vele, mint a jólétben tőle távol.

   János azonban nemcsak magáról, Istennel való kapcsolatáról vall, hanem arról is, hogy megbízatása a mások figyelmének Istenre irányítása. Életünk nem rólunk szól. Ha csak rólunk szól, akkor nem sokat mond.

   Egyengessétek az Úr útját! Krisztus eljött a mennyből, legyőzte Isten elképzelhetetlen szentsége és a mi elképzelhetetlen bűneink közti távolságot, elérkezett a szívünkig. És fennáll annak a veszélye, hogy kizárjuk őt. El tudjátok képzelni, hogy valaki börtönbe kerül valamilyen gonosz tettéért, barátja pedig hatalmas összegeket áldozva, a legjobb ügyvédeket fogadva, az ország elnökéhez kegyelmi kérvénnyel folyamodva kiharcolja szabadon bocsátását, és akkor az illető azt mondja: én maradok. Megszoktam.

Abszurd! Mégis ezt tesszük, amikor bűneikhez, haragunkhoz, kicsinyes indulatainkhoz ragaszkodunk. Eljött a Megváltó, és mi nem akarunk megváltottak lenni.

    Karácsonykor Isten a menny számunkra reménytelenül zárt kapuját nyitotta meg, akkor nekünk is meg kell nyitnunk a szívünket előtte. Isten mindent megtett, de ha te semmit nem teszel, akkor áldások nélkül, öröm és reménység nélkül maradsz. Ha nem egyengeted szíved útját bűnbánattal, megbocsátással, bűneid félretakarításával, a szeretetre, békességre való törekvéssel, akkor kimaradsz a megváltás csodálatos történéséből. Akkor hamis káprázatokat követsz, és nem az igazi világosságot fogadod be.

    Egyik hegyvidéki falucskában az a szokás, hogy karácsony estéjén a falu elöljárói csomagokkal megpakolt  szánnal végigjárják az utcákat, és ahol az ablakban ég egy gyertya, ott beadnak vagy letesznek egy szép ajándékot. Vajon ég-e szívedben a hit, a Krisztus utáni sóvárgás kis lángja, kész vagy-e fogadni a legnagyobb ajándékot?  Hogy megteljék szeretetével, békességével, az üdvösség reménységével, örömével életed, családod, otthonod. Ámen.             

            

 

Jn 1, 24-34  (karácsony  III./du.)

 

24 A küldöttek között voltak farizeusok is,

25 és ezek tovább kérdezték őt: Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta?

26 János így válaszolt nekik: Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek,

27 aki utánam jön, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.

28 Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.

29 Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! * Ézs 53,4-7

30 Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.

31 Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt.

32 Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta.

33 Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.

34 Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.

 

 

   Tovább olvastuk a János evangéliumát. Karácsonykor felcsendült Isten örömhíre mindenki számára, elkezdődött az ő jó terve a világgal, és az napról napra folytatódik. Bennünk is.

   Hallottuk a délelőtt, hogy Keresztelő János azt vallotta magáról, hogy ő kiáltó hang… Papok, léviták kérdezik őt. Úgy tűnik, hogy amikor János Ézsaiás prófétát idézi, akkor az elgondolkoztatja őket. Abbahagyják a faggatózást. Talán megsejtik azt, hogy itt nem emberi történések vannak kibontakozóban. Isten megváltó munkájának a jelei ezek.   

    A farizeusok azonban tovább érdeklődnek, tudakozódnak Keresztelő Jánostól. Mi még az Isten válaszát is meg tudjuk kérdőjelezni. A legtökéletesebb ajándék, Krisztus ellen is kifogásokat tudunk emelni (gyakori a karácsonyi ajándékok miatti elégedetlenség). Mégis azt kell észrevennünk, hogy minden őszinte kereső kérdés mögött a Krisztus utáni sóvárgás húzódik meg.

    Miért keresztelsz, kérdezik tőle? Milyen felhatalmazás, milyen megbízatás, milyen mandátum alapján? Ő szinte mentegetőzve válaszol: én vízzel keresztelek, én ezzel a szertartással csak utalok arra, aki eljövendő. Tőle van a felhatalmazásom. Az én küldetésem abban nyeri el értelmét, hogy róla teszek bizonyságot.  Mi csak utalunk a lényegre. A megváltást nem emberek, nem papok, nem egyházak szerzik meg, adják, biztosítják, egyedül Krisztus. Jó ezt világosan látnunk!

    Keresztelő János, akiről Jézus azt tanította, hogy a legnagyobb volt az asszonytól születettek közül  (Lk 7,28 …Krisztus szűztől született), az mondta nagyon alázatosan: én csak vízzel. De köztetek áll az, akiről szól minden. Nemcsak az én keresztelői szolgálatom, hanem az egész mindenség (hiszen minden reá nézve teremtetett).  Róla szólnak az ünnepek és hétköznapok, életünk és halálunk, láthatók és láthatatlanok, még bűneink is, bocsánatért kiáltva.   

  Köztetek áll: testté lett, köztünk lakott, hallottuk a tegnap… Valósággal közénk keveredett. Vajon felismerjük alázatában isteni dicsőségét, áldozatában határtalan szeretetét?

És János azt is kimondja: arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. Ő mennyei, ő – bár hozzánk hasonló lett – az Isten fia. Ó, milyen sokra tudjuk mi tartani magunkat egymással szemben is! És akkor eljön Jézus a menny kimondhatatlan fényességéből, és egy istállóban születik meg.  

  Az evangélista megjegyzi: ezek Betániában történtek… Konkrét helyen és időben. Mezőbergenyében 2020 karácsonyának harmadnapján. Isten kegyelme így munkálkodik.

   Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön. Milyen szép mondat! Volt-e ilyen élményed? Mindnyájunk életében be kell következzék. Milyen öröm, ha a Megváltó megjelenik nekünk, megérkezik hozzánk is! Ígérete szerint minden nap velünk van. Bárcsak hit által szüntelen látnánk őt, éreznénk közelségét, szeretetének erejét! 

   János ajka önkéntelenül is vallomásra nyílik. Íme, figyeljetek, lássátok meg, vegyétek észre, nyissátok meg szíveteket! Az Istennek áldozatra elkészített Báránya ő, aki elveszi a világ bűneit. Milyen mély értelmű: Isten így küldte az ő Fiát, tudva, hogy fel kell áldoznia őt. Még inkább fellobban a szeretetünk az iránt, akit nagyon szeretünk, és tudjuk, hogy oda kell adnunk… (Egy megrendítő novella arról szól, hogy egy családban két gyerek kapja el a diftériát, rohamosan súlyosbodik az állapotuk, valahogy sikerül orvost hívni, de kiderül, hogy csak egyetlen adag ellenszer van a készletében. El kell dönteni, hogy melyik gyermek maradjon életben. És amikor az orvos beadja az egyiknek az életmentő injekciót, mit gondoltok, az édesanya melyik gyermekéhez rohan oda, melyiket ölelgeti zokogva, melyiket szereti a szíve szakadtáig. Igen, a halálra szántat.) Íme, Isten még annál is jobban szereti a Fiát, mint ahogy mi azt elképzelnék vagy beszélni tudnánk róla. Miért teszi ezt az Isten? Ti találtok valami magyarázatot erre önmagatokban? 

  Ő nagyobb, előbb volt mindenkinél, Isten örök közösségéből jött. Én nem ismertem őt… Meglep ez a kijelentés. János tudott Jézusról, hallott születéséről, sőt, reá nézve, őt hirdetve végezte szolgálatát… de nem ismerte még megváltói áldozatának titkát, nagyságát. Most ismerte fel benne megrendülve az Isten Bárányát. (Egy történet arról szól, hogy egy jószívű nemes ember gonosz haragosa csapatával megtámadja annak a várát, és azzal a feltétellel hagyta abba az ostromot, hogy a vár lakói közül valakit maga a vár ura vezessen ki, és adjon át neki hadifogolyként, akit aztán ott, nyilvánosan kivégeztet. A szomorú, drámai eseményre mindenki odagyűl a várfalakra, és amikor kinyílik a várkapu, megdöbbenve látják, hogy a vár ura egyedül megy oda az ellenséghez, és magát adja át áldozatként. )

    Azért jöttem, hogy ismertté legyen Izrael előtt: mint a Megváltó, aki életét áldozza. És látja János, hogy a Szentlélek leszállt Jézusra, mint egy galamb. Mennyei jel. Megváltó Urunk Isten Szentlelkének erejét és szelídségét hordozza. Ő az, aki Szentlélekkel keresztel, aki elpecsétel magának, élő közösségébe vonz minket. Minket nemcsak külső jegy, hanem belső, élő kapcsolat köt Istenhez a Szentlélek által, tesz Krisztus megváltó szeretete minden áldásának, ajándékának részesévé.

Legyen ennek hiteles bizonysága az életünk! Ámen.