Jn 3, 1-8  (óév - 2020.december 31.)

 

    A létige múlt idejű formájával kezdődik mai igeszakaszunk: volt. Jelenünk a múltunkkal kezdődik, életünk annak történéseiből, döntéseiből tevődik össze. Annak, hogy most itt vagyunk, előzménye van: testi és lelki értelemben is.

   Ha ezen a vonalon visszamegyünk, akkor életünk eseményein, szüleink, nagyszüleink, őseink során át eljutunk Isten teremtő és megváltó kegyelméig, aminek áldása személyesen bennünk is megnyilvánul.

Ennek az útnak a része volt a búcsúzó év is. Hamar lepergett, mégis sok minden történt benne. Van, amit szívesen újraélnénk, van, amit nem. Van, amit megőriznénk, van, amire leplet borítanánk.

   A jelenünket alakító múltunk az Isten hatalmában van. Neki kell hálát adjunk minden jóért, szeretetből fakadó szóért, tettért, a békességért, és tőle kell bocsánatot kérjünk azért, amit nem tiszta szívvel tettünk, elrontottunk.

   Azonban Isten nem akarja, hogy múltunknak, benne akár saját tévedéseinknek, bűneinknek, vagy a mások ellenünk elkövetett gonoszságának a rabságában éljünk. Kegyelmének új útjaink akar elindítani, hogy – bármilyen volt is a hátunk mögött hagyott idő – a jövőnket formáló jelenünket az ő kegyelme, szeretete, újjáteremtő ereje határozza meg.

    Nikodémus farizeus volt, a zsidó vallásos hagyományokat meggyőződésből tisztelő és szigorúan követő ember, nagyon határozott állásponttal, a törvény által szabályozott életgyakorlattal. Jézusról hallván, valami megmozdul a lelkében. Éjszaka megy Jézushoz… Valóban, számára ez a találkozás egy lelki új év, új élet kezdete lesz.

   Először megpróbálja kifejezni Jézus iránti elismerését. Nagyon emberi szavak ezek. De hát mi is emberek vagyunk. Néha imádságainkat is olyan darabosnak, vagy inkább kevésnek érezzük. Többet szeretnénk mondani, valami minket meghaladót.

Jézus nem arra válaszol, amit Nikodémus mond, hanem arra a kérdésre, ami a szívében van. Jézus arról beszél, amire igazán szüksége van Nikodémusnak, nekünk. Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.

   Sok kérdésünk van: vajon mikor csendesül le ez a járvány, mikor áll helyre a rend, hogyan alakul a továbbiakban a világ sorsa, személyes életünk, családunk. Biztos, fontos kérdések ezek is, de a leglényegesebb az, hogy újjá kell születnünk. Az által, aki értünk született. A leglényegesebb, hogy élő hitre jussunk, hogy belénk hasítson a felismerés, hogy ő a mi Megváltónk, és vele induljunk tovább. Evilági munkánk, tanulásunk, fáradozásunk is gyümölcsöző, áldásos lehet, de Isten országát saját erőfeszítésből el nem érhetjük. Nem mi küzdjük el magunkat az Isten országáig, hanem az közelít el hozzánk. Annak „kapuját” nem mi nyitjuk meg, hanem megnyílik előttünk. Ahhoz, hogy ezt higgyük, ennek tudatára ébredjünk,  meg kell szülessék bennünk a lelki ember.

   Nikodémus értetlensége a mienk is. Isten csodáit néha emberi léptékkel akarjuk lemérni. Földi perspektívából mondunk véleményt és ítéletet a mennyeiekről. Át kell adnunk szívünket, értelmünket Istennek, hogy az ő vezessen rá nagyságos dolgainak megértésére, csodálására. Nikodémus a mi emberi tapasztalatainkról beszél: ami elmúlt, az visszahozhatatlan. Élettörténetünk egyetlen mozzanatát sem változtathatjuk meg, de Isten Lelkének erejével átértelmezhetjük. A megtett utat nem tudjuk újra kezdeni, de Krisztussal újat lehet kezdeni.

   Víztől és Lélektől. A víz az egyik leggazdagabb szimbolikájú elem. Testi létünk alapja (szervezetünk 60- 70%-a víz, a vér 90%-a). De az állatok, növények élete is teljes mértékben a víztől függ. A víz nélkülözhetetlen a tisztálkodásunkhoz is. Kimondhatjuk: a víz életünk egyik alapvető feltétele.  Nem véletlen, hogy a víz a keresztelés szent jegyévé is vált. A keresztelés azt ábrázolja ki, hogy a Szentlélek minket Krisztus élő közösségébe kapcsol be. Az ő megváltó áldozata megtisztít, táplál, erőt ad. Nemcsak testi, biológiai életünk van, hanem egy lelki is. A Szentlélek valósággá teszi kapcsolatunkat Krisztussal, részesülésünket az ő érdemében. Betölt Krisztus szeretetével. Vágyakozol-e a lelki forráshoz? (Svájcban láttam egy templomot: az ajtó melletti falfelületen volt egy bemélyedés, abban egy csorgó volt kialakítva: kellemes csobogással csorgott a kristálytiszta víz egy kis kőtálba, s onnan tovább. Eszembe jutott: milyen jól fog ez a víz a szomjazóknak, milyen jól fog az ige az elepedt, csüggedt léleknek. Hálásak vagyunk-e ezért?)

    A testi születés a földi létre, a lelki a mennyei létre jogosít fel. Nincs élet testi világra jövetel nélkül, de nincs hit, igazi reménység sem lelki születés nélkül. Aki csak a testi létezést ismeri, az csak az egyre apadó, fogyó napokat, az egyre kevesebb hátra levő időt látja, de akiben Isten Lelke munkálkodik, az – Pál apostol tanítása értelmében ki tudja mondani: még egy földi évvel közelebb vagyok az üdvösséghez.

   Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.  Én drága bizonyosságot hallok ki ebből az igeversből: ha Krisztus mondja, akkor annak valóban úgy kell történnie, akkor az – általa – valóban úgy történik. Ez a „kell” az ő munkája, rám az tartozik, hogy ne zárkózzam el, engedelmes legyek, kérjem az ő Szentlelkét, megnyissam a szívem.

  A szelet nem én keltem, de hatását felhasználhatom. A Lélek munkáját nem tudom megmagyarázni, nem tudom leszabályozni, képletekkel leírni, de áldása előtt megnyithatom az életem, hogy betöltsön Krisztusban való szívbeli örömmel, reménységgel, megújítson Megváltóm ábrázatára, szeretetére. Ámen.

 

Legyen áldott szent neved, dicsőséges Istenünk, mennyei Atyánk, megváltó Krisztusunk, megújító Szentlélek! Ennek az évnek utolsó istentiszteletén megköszönjük a sok testi-lelki jót, mellyel megáldottál… Valóban, fel sem tudnánk sorolni: a mindennapi kenyértől kezdve a munkánkhoz kapott erőig, családunkért, barátainkért, a gyülekezet közösségéért, igéd drága ajándékáért, megváltásunkért Krisztusban, azért a hitért, hogy tőle senki és semmi el nem választhat. Köszönjük, hogy szüntelen megújult kegyelmed, irgalmad mirajtunk.

Felséges Urunk, visszatekintve erre a lejáró esztendőre, lelki szemeink elé kerülnek bűneink, vétkeink is, sok rendbéli szeretetlenségünk, önzésünk, gyakori panaszkodásunk, hűtlenségünk, indulatosságunk. Hallottuk, hogy múltunkat nem tudjuk újrakezdeni, de Lelked által, Krisztust követve újat kezdhetünk, bocsánatodban, reménységben, békességben indulhatunk tovább.

Eszünkbe jutnak veszteségeink, csalódásaink is, lelki mélységek, amiket megjártunk, megfáradásaink, betegségeink - hisszük, hogy ezekben is velünk voltál, ezek által is tanítottál, formáltál, készítettél minket. Vedd el terheinket, és add, hogy benned megnyugvást találva induljunk neki ennek az új életszakasznak!

   Igaz a te igéd, Istenünk: újjá kell születnünk. Nemcsak testi létet ajándékoztál nekünk, hanem egyszülött Fiadban, Lelked újjászülő ereje által a te élő közösségedbe hívsz meg, hogy lélek szerint, hitben járjunk, megváltottságunk boldog tudata, hozzád tartozásunk ismerete határozza meg magatartásunkat, hassa át minden pillanatunkat. Cselekedd Lelked által, hogy a mennyeiekre figyelve helyesen lássuk a földieket, az örökkévalóságra tekintve bölcsen számoljuk múló napjainkat is!

   Áldd meg életünket, szeretteinket, gyülekezetünket! Te, aki mindez ideig megtartottál, vezess tovább szent, üdvözítő akaratod útján, hogy senki közülünk el ne vesszen, hanem Krisztusért megtartassunk: szolgáljuk őt és egymást, és újuljunk meg hitben, szeretetben, reménységben! Ámen

 

 

Jn 3,11-21 (újév – 2021)

 

11 Bizony, bizony, mondom neked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket.

12 Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek?

13 Nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. *

14 És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, 4Móz 21,8-9

15 hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.

16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 1Jn 4,9

17 Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.

18 Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.

19 Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak.

20 Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei.

21 Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.

    Sokszor hallottuk ezeket az igeverseket (legutóbb az éjféli istentiszteleten), mégis az újszerűség, a felfedezés erejével hatnak ránk. Jó ennek a nagyon szép evangéliumi résznek az üzenetével belépnünk Urunk 2021. esztendejébe, és továbbindulnunk!

  Az új évben – hála Istennek – nem kell mindenben újat kezdenünk. Sőt, életünknek a legfontosabb támpontjai ugyanazok maradnak. Ezt olvassuk: megmarad a hit, remény, szeretet.  És ugyanaz lesz Isten kegyelme, ami - gyönyörűen fogalmaz az ige - megújul rajtunk minden nap… Nekünk is meg kell újulnunk a Lélek által. Engednünk kell, hogy áthasson, alakítson, és - így hallottuk a tegnap - újjászüljön. Isten örök szeretete sok mindent át kell formáljon  bennünk. Sok mindent el kell hagynunk, hogy az igazi értéket találjuk meg, sok mindentől el kell szakadnunk, hogy a világosság fele forduljunk, és annak hirdetői, képviselői, bizonyságai legyünk. A bibliaolvasó kalauz vezérigéje 2021-re: Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat (Mt 5,16). Falinaptárunkon is hasonló tartalmú bibliai tanítás áll: Aki engem követ, nem jár sötétségben (Jn 8,12). Ma reggel láttam, ahogy a felkelő nap sugara gyönyörűen megvilágította a szemben levő domboldalt. Isten különös módon ki akarja árasztani ránk a Krisztusban megjelent világosságot, hogy megvilágított életű emberek legyünk.

    Bizonyára jönnek változások külső életünkben. Azok mindig bizonytalanságot, félelmet hordoznak. Milyen felfordulást hozott az elmúlt év világszerte! De mi arra tekintünk, abban bízunk, aki tegnap, ma és örökké ugyanaz, aki megváltott, megoltalmaz, akarata szerint vezet, áldássá tesz. Ha valaki meghallotta az ő hívását, az szembe tud nézni mindenféle kihívással.     

   Jézus Nikodémussal beszélget… Az ő értetlenkedő kérdésére válaszol. Isten csodálatosabban munkálkodik, mint ahogy azt el tudjuk gondolni. Őt nem lehet törvényekbe szorítani, Lelkének munkáját emberi lehetőségekre korlátozni. Kegyelme végtelen. Jézus a leghitelesebb tanúja ennek. Ő a mennyből, az Atya kebeléből jött, de alászállván, megismerte a mi nyomorúságunkat is.  Ő az összekötő személy… Vajon elfogadjuk-e bizonyságtételét?

   Jézus Nikodémusnak, az Írás alapos ismerőjének egy képet elevenít fel az Ószövetségből: ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában. Egy vallási vezető tudta, hogy mi történt ott és akkor: mekkora csapás és mekkora szabadulás!

   A mennyből jött Isten Fiának itt a földön áldozatként kell felemeltetnie, hogy aki hisz benne, el ne vesszen… Aki reménységgel, bizalommal néz rá. Merre irányul a tekintetünk? A jólétben nagyobba a veszélye annak, hogy más kösse le a figyelmünket. De a bajban sem fordul mindenki Istenhez. A világjárvány biztosan elgondolkoztatott néhány embert, akik közelebb jutottak az Úrhoz, de nem láttunk tömeges megtéréseket. Hányan idegenedtek el még jobban a közösségtől, csak ami gyülekezetünkben is! A lelkek vannak karanténba zárva. Jöhet karácsony, húsvét, pünkösd. (Majd az utolsó ítélet fog jönni.)   

    Pedig minden jel Krisztusra mutat, Isten minden által hozzá akar vezetni minket, hiszen benne közölte legfontosabb mondanivalóját velünk. Azt, hogy ő szeret minket. Mégpedig úgy, annyira, olyan mértékben, vagy annyira mértéken felül, hogy egyszülött Fiát adta. A Jn 3,16 talán a legismertebb bibliai vers.

   Isten egyszülött Fiában nem valami titkos, rejtett, misztikus, ezoterikus tudást jelentett ki nekünk, hanem szeretetét mutatta meg. Ő, az örökkévaló, nekünk, gyarló embereknek. De ez nem maradt csupán szép kijelentés, isteni nyilatkozat, nemes szándék, hanem valósággá lett Krisztusban, akit Isten odaadott. A szeretet – látjuk – nemcsak érzelmeket jelent, hanem tetteket, áldozatot.

Kicsit elgondolkoztam azon, hogy ha azt mondanák nekem, hogy Etiópiában, Szomáliában, a Hegyi- Karabahban megszűnne az emberek életét rettegésben tartó háborúskodás (2020-ban ezekben az országokban több ezer életet követelt a fegyveres konfliktus, és tízezrek váltak földönfutóvá), Észak-Korea szabad állam lenne az évtizedek óta szörnyű elnyomásban élő lakosok nagy örömére (ó, mennyire szeretnénk ezt!), de lányaink feláldozása, ártatlan halála, kivégzése lenne az ára ennek: vajon mit tennénk? Persze, együtt érzek a szenvedőkkel, de ki vállalna ekkora fájdalmat? Hogy tudnám elhordozni azt, amikor még a gondolatától is megremeg a szívem. Isten azonban nemcsak elgondolta, elhatározta, hanem véghez is vitte. 

  Istennek a szeretete is isteni, felülhalad minden emberi elképzelést. Annyira szerette a világot (ezt a bűnös, eltévelyedett, saját sorsát rontó, önző, egymás ellen véres, kegyetlen harcot vívó világot), hogy azt küldte megváltására, aki mindennél drágább volt számára, akit a szívéből szakított ki. Hogy van ez? Nagyobb az Isten irántunk való irgalma, mint az egyszülött Fiú iránti atyai szerelme?

52 vasárnapon keresztül beszélhetnénk erről. Az örökkévalóság nem lesz elég, hogy megértsük.

   Mit kezdünk ezzel a mérhetetlen, kimondhatatlan, felfoghatatlan isteni szeretettel? Elfogadjuk-e? Hiszünk-e abban, akit Isten elküldött? Jaj, milyen rettenetes, ha erre a mindent felajánló isteni gesztusra a mi válaszunk a visszautasítás, a mi válaszunk a közömbösség! Isten mindet ad, mi semmit.

Aki hisz. Aki megnyitja szívét, akinek megrendül a lelke. Aki ráébred saját elveszett állapotára és Isten megmentő akaratára. Aki Krisztusban felismeri Megváltóját, Szabadítóját.

   A Krisztusban kapott jutalom is messze meghaladja érdemeiket, elképzeléseinket: Isten nemcsak megbocsát, hanem örök életet ígér. Ezért mi nemcsak az évek múlását látjuk, hanem – együtt Pállal – az üdvösség közeledtét is. Jó így élni: ebben a reménységben, bizalomban. Veszteségeinkben is tudhatjuk: Megváltónk a legfőbb csatát megnyerte nekünk.

   Isten nem ítéletre küldte a Fiát, pedig megtehette volna, nem vakító dicsőségben, megsemmisítő szentségben jött el Krisztus, hanem alázatban. Odahajolt le, ahol vagyunk, hogy felemeljen megtartó közösségébe. Aki hisz benne, nem jut ítéletre, de aki megtagadja őt, az már ítélet alatt van. Aki nem kér a kegyelmi rendeletből, az önként választja a büntetést. Aki nem kér a Krisztus megszabadító erejéből, az önként marad megkötözöttségében. Aki nem kér a Krisztus megváltásból, az önként választja a kárhozatot.

    Az ítélet az, tanítja az evangélium, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget. Olyan képtelenségnek hangzik, de nem ezt látjuk magunk körül, nem ezt tesszük? A bűn, a harag, a szenvedélyek sötétségét választjuk, ami megnyomorítja az életünket. Láttatok akár egy boldog embert, akinek szívében hamisság, irigység, önzés, harag, bosszúvágy van? Lehet, hogy megnyerte a világot, de nincs egy kicsi szobára való öröme és békessége.  

   János azt írja, hogy azért nem akarják az emberek a világosságot, mert tartanak attól, hogy lelepleződnek cselekedeteik. Inkább belepusztulunk, mintsem hogy beismerjük. Olvastam, hogy valaki bankrablást hajtott végre, hatalmas összeggel sikerült elmenekülnie. A rendőrség rövid idő alatt minden kiderített róla, csak azt nem, hogy hol tartózkodik. A bankrabló – félve attól, hogy elfogják – élete hátra levő részét egy elhagyott, sötét lakásban töltötte, mesés gazdagsággal, mégis szerencsétlen rabként. Egy napot nem cserélnék vele, egy dollárja sem kellene.

   Igénk arra biztat, hogy lépjünk ki a fényre. Fogadjuk be Krisztus, aki világosságként jött el. Engedjük, hogy bevilágítsa életünket, hogy felfedje bűneiket, és meggyógyítson azokból. Legyünk a világosság emberei. Vigyük másoknak is annak áldását, békességét. Ha világosságban járunk, ha Krisztus követjük, akkor mások is észreveszik, hogy az ő igazságát, szeretetét képviseljük. Nem kell ezzel dicsekednünk. De Isten dicsőségét kell szolgálnunk. Ismeritek a mondást: ahol virág van, ott Napnak is lennie kell.

Az Úr adjon nekünk ilyen, a Krisztus világosságát hirdető, virágzó, a szeretet, békesség, öröm, hála termését meghozó életet az ő 2021. esztendejében. Ámen.

 

Urunk, kegyelmes mennyei Atyánk, hálát adunk ezért az új évért, hogy annak első reggelén felragyogott a fizikai világosság, ami a te gondviselő jóságodat hirdeti, de hálát adunk a Krisztusban megjelent lelki világosságért, ami bearanyozza életünket, reménységgel, örömmel tölti el. Köszönjük, hogy azzal az ígérettel mehetünk tovább, hogy ebben az évben is minden nap megújul rajtunk kegyelmed, irgalmad, szereted. Hogy minden nap megerősítesz hitünkben, az üdvösség bizonyosságában.

Mindig megérint, megrendít az evangélium csodálatos üzenete: hogy te, mennyei Atyánk, a legdrágábbat adtad, egyszülött Fiadat, hogy tévelygő, elveszett gyermekeidet megmentsed. Örök hálával tartozunk neked, hogy ez a harc a te atyai szívedben a mi javunkra dőlt el. Hogy Fiadat, mennyei Testvérünket alázatban küldted el, hogy ő elhagyva a menny dicsőségét, vállalva sorsunkat, bűneinket, áldozatként emeltessék fel, hogy aki hisz benne, el ne vesszen. Egyetlen magyarázat van erre, a te örökkévaló szereteted. Krisztus ennek kétségtelen igazságát bizonyította be. Köszönjük az ő engedelmes hűségét, irántunk való mérhetetlen irgalmát, amivel vállalta ezt a küldetést. Nekünk egyetlen feladatunk van: elfogadni ezt a szeretetet, hinni abban, akit értünk és nekünk küldtél. Ha őt visszautasítjuk, akkor önként az ítéletet választjuk.

   Téged kérünk, Urunk, Lelked által vezess minket a Krisztushoz, az ő világosságára. Hadd világítsa meg szeretetével életünket, és legyünk mi is az ő fényét, békességét, jóságát hordozó emberek. Bocsásd meg, hogy annyi sötétség van bennünk: irigység, harag, önzés! Űzd ki ezeket mennyei világosságoddal, tégy szabad, hálás, boldog gyermekeiddé! Mutasd meg, hogy amihez a lelki sötétség leple alatt  ragaszkodunk, az mind hiábavaló kacat! Ajándékozz meg igazi, másokat is gazdagító értékekkel, virágzó, gyümölcsöt termő élettel ebben az évben! 

  Könyörülj gyülekezetünkön! Elődbe hozzuk betegeinket, akik az új évet is a régi fájdalmakkal, testi nyomorúságban, erőtlenségben, szenvedések között, talán csüggedésben érték meg. Légy áldott orvosuk, te munkálkodj megtartó kegyelmeddel az életükben! Imádkozunk azokért, akik a gyász sebét hozták magukkal és viszik tovább nehéz, nyomasztó teherként: vigasztald őket az élet beszédével, Lelked erejével. Légy a bajban, békétlenségben levőkkel, anyagi gondokkal küszködőkkel: cselekedj velük bőséges irgalmad szerint! Külön imádkozunk a bűnök, a közömbösség sötétségében élőkkel. Ragyogtasd fel életükben világosságodat, hogy hiábavalóságaikból elinduljanak Krisztus, a megtartatás fele!

Imádkozunk gyülekeztünk közösségéért. Újítsd meg rajtunk kegyelmedet napról napra, áldd meg igédet közöttünk, taníts engedelmességre, adj egyetértést, ragaszkodást irántad és egymás iránt, őrizz minden rossztól és kísértéstől, vezess minket a jóra!

   Könyörülj egész világunkon, szüntesd meg az azt fenyegető járvány terjedését, pusztítását, adj békességet népek, nemzetek között! Hadd legyen nyilvánvaló a Krisztus világossága: mert csak benne van reménységünk, megtartatásunk. Ámen.