Mk 11, 1-10  (virágvasárnap, 2017)

 

Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél Jézus elküldött tanítványai közül kettőt,és így szólt hozzájuk: Menjetek be az előttetek lévő faluba, és amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide!Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi.Azok elmentek, megtalálták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották.Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót?Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket.Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá.Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat;az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!

 

   Olyan szívet gerjesztő, szép emlékeket idéző ez a nap: a tavaszi természet zsendülése, ünneplőbe öltözött konfirmandusok mosolya, feldíszített templomok hangulata keveredik benne. De ennél sokkal többnek kell lennie.

   Jézusról szól, aki eljött, bevonult bűnös világunkba, hozva Isten szeretetét, bocsánatát, békességét, bevonult Jeruzsálembe, hogy elinduljon a Golgota felé megváltó áldozatát bemutatni. És most a mi templomunkba, a mi életünkbe is meg akar érkezni. Most mindenekelőtt erre a Krisztusra kell odafigyelnünk.

   Azt hallottuk az igében, hogy a virágvasárnapi történetben benne vannak, aktívan részt vesznek a tanítványok is és Jeruzsálem lakói. És benne vagyunk mi is, akik összegyűltünk erre az alkalomra: a konfirmnadusok, az ünneplő gyülekezet, hiszen Krisztus minket is hív az ő követőinek sorába, minket is megváltott és fel akar használni az ő munkájában.

   A tanítványok – bár nem értik egészen mi történik – engedelmeskednek Jézusnak. Az igaz hit – tanultuk – egyik fontos jellemzője az engedelmesség. Krisztus szavának a komolyan vétele. Akkor is, ha nem mindig logikus, nem mindig divatos, ha a világ másról szól. Jézus parancsaiból áldás származik, belső, lelki békesség. Milyen jó lenne megtanulni ezt a hit útján való kitartásban, a megbocsátásban, a szeretet szolgálatának a vállalásában!

   Ennek a történetnek egy másik kulcsszava ez: adni. Az evangélium nem is említi a gazda, a tulajdonos nevét, csak annyit olvastunk: elengedték. Odaadták. Megváltó Urunk az életét áldozta, vajon mi mit ajánlunk fel neki? A Káté így fogalmaz: „magamat neki élő hálaáldozatul adjam”. Én járok jól! A Krisztus kezében biztonságban lesz az életem, eléri célját, kiteljesedik. Aki vagyonából, idejéből, energiájából Istennek adni tud, az mérhetetlenül többet kap vissza.

   Aztán azt látjuk a bevonulás kedves jelenetében, hogy Jézus másként jön, mint a világi hatalom képviselői. Pedig neki adatott minden hatalom mennyen és földön (a kereszteléskor mindnyájunk fölött elhangzott ez az ige). Ő nem pompával, nem földi gazdagsággal, hanem végtelen alázattal érkezik. Nem harci paripán, hanem szamárháton. Jézus egészen más. A világ csillogást, hírnevet kínál, Jézus a kereszt útjára hív, de békességet, lelki örömet, üdvösséget ajándékoz. Virágvasárnap, a konfirmáció nagy kérdése: ebben a külső dolgokért való nagy tülekedésben meglátjuk-e hit által őt, az örökkévaló Királyt, és készek vagyunk-e befogadni, elindulunk-e azon az úton, amelyen ő jár előttünk. Mi sokszor azt szeretnénk, hogy ő járjon a mi útjainkon. Ő kövessen minket.

   Jézus nem egyedül vonul be. Nem magányos hős ő, aki mások fölé magasodik. A történetben tanítványai kísérik. És sokan kivonulnak fogadására. Minket is hív Jézus, és titeket is, kedves konfirmandusok. Virágvasárnap nem lehet teljes nélkülünk. Milyen szép így együtt lenni, milyen jó lenne együtt maradni!

   A szó konkrét és lelki értelemében, milyen sokszor nem vagyunk a Jézus közelében. Sok minden másfele hív, vonz. A tanítványok is igyekezhettek volna családjaikhoz, az emberek is belefeledkezhettek volna az ünnepi előkészületekbe, és Jézus egyedül maradt volna, pedig értük, értünk jött. A bűnbánati héten hallottunk a közösségről: Istennel és egymással.

   Az emberek szívét eltölti az öröm. Virágvasárnap üzenetéhez hozzátartozik ez. Az öröm, lelkesedés, ujjongás: azért, hogy Isten könyörült rajtunk, hogy Megváltónk van, hogy szeretetében élünk, hogy tőle senki el nem szakíthat. Jézus sokat tanított a boldogságról. Egy kicsit másként. Emlékeztek: boldogok, akik sírnak, boldogok az irgalmasok, boldogok, akiknek szívük tiszta, a békességre igyekezők, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot. Boldogok, hálásak vagyunk-e mindezek miatt? Hát nem boldog ember az, akinek az Úrban van bizalma? Sok külső feltételre is szükségünk van, de a belső a legfontosabb: ha szívedben nincs békesség, akkor lehet akármekkora vagyonod, lehetsz akármennyire híres, nem fogsz boldog lenni.

   Hozsánna! És ujjongó felkiáltás ez. Áldott, aki az Úr nevében jön. Akkor lesz áldott az életünk, ha a hozzánk érkező Urat befogadjuk, ha vele ünnepelünk, Vele élünk, és megmaradunk az ő szeretetében. Ámen.

 

Kegyelmes Istenünk, örökkévaló mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

hálát adunk ezért az alkalomért, ünnepért. Valóban csodálatos dolog hit által megtapasztalni jelenlétedet, és átérezni az egymás szeretetét is. Köszönjük, hogy Krisztus elindult a megváltás útján, bevonult az első virágvasárnapon Jeruzsálembe. Tégy késszé arra, hogy mi is örömmel vegyük megérkezését, befogadjuk őt, betelve az ő szeretetével, jóságával, békességével! Valóban, ő másként érkezik, mint a világ nagyjai, hatalmasai: alázattal, végtelen szelídséggel jön, pedig ég és föld Ura ő. Adj nekünk is alázatos szívet, hogy így várjuk őt, és taníts minket az engedelmességre, hiszen Megváltónk minket is hív az ő szolgálatára: gyermekeket, konfirmandusokat, fiatalokat, felnőtteket. És indíts arra is minket, hogy fel tudjuk ajánlani azt, amink van, amit tulajdonképpen tőled kaptunk, Krisztusnak, a dicsőséges királynak! Az marad a mienk, abból lesz áldás, amit neki tudunk szentelni. Így lehet teljes és boldog a mi életünk. Taníts meg erre minket!

  Ajándékozz meg most minket igazi, lelki örömmel, hozsánnát zengő hittel, hálával, azért, mert Krisztusban megváltott gyermekeid vagyunk, mert a te megtartó kegyelmedben élhetünk! Így bízzuk reád életünket, szeretteinket, gyülekezetünket, anyaszentegyházunkat, most különösen konfirmandusainkat. Áldd meg, szenteld meg fogadalomtételüket, egész életüket, Krisztus Jézusért! Ámen.

 

 

Mk 11, 7-10 (virágvasárnap, 2019 +)

 

Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá. Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat; az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!

 

    Egyszerűségében is, vagy éppen amiatt olyan lebilincselő, megejtő ez a történet… Persze, kérdezhetjük, hogy mi a szenzáció abban, hogy közel két ezer évvel ezelőtt egy Jézus nevű vándorpróféta elnyűtt ruhában, szamárháton beporoszkált a Római birodalom egyik provinciájának a fővárosába, Jeruzsálembe. Ennél százszor parádésabban vonult be pl. Nagy Sándor Babilonba, Mohamed Mekkába, Napóleon Bécsbe vagy Berlinbe. Erővel és hatalommal, fegyverrel és hadsereggel. Fölényt, eltipró győzelmet demonstrálva.

   És jön Jézus, úgy, ahogy az evangéliumban látjuk.  Semmi nincs megrendezve, emberi fontoskodással előkészítve (a szamárcsikót is akkor kérik kölcsön a tanítványok), és mégis – érezzük is ezt - valami rendkívüli, egyetemes, örökkévaló jelentőségű megy itt végbe. A hatalmas Isten megváltó terve, akarata valósul meg ebben a jelentéktelennek tűnő, hétköznapi jelenetben. Benne van Isten ebben az eseményben, benne van a halk és szelíd hangú, alázatos Jézus személyében. Az örökkévaló, a mindenható, akinek neve kimondhatatlan. És aki, íme, megjelenik egy fájdalmas arcú, mennyei szeretettől sugárzó tekintetű Emberfiában. Sokkal nagyobb, jelentősebb az, ami akkor és ott (és Krisztusban azóta is) történik,  mint bármi más: akármikor, akárhol  a világon.

  Szinte magunk előtt látjuk … Igaz, látjátok, testvérek: ki-ki, ahogy elképzeli a testet öltött, örök Igét, tiszta Szeretet. Ő mindnyájunk vonását viseli, mindnyájunk bűnét hordozza.

   Egy szürke szamárcsikó a Jézus “járműve”: nem fényes limuzin, nem is tüzes, büszke mén. Nincs semmi diadalittasság Jézus tartásában (csak pillanatig gondoljunk bele: ő a világ bűnéért szenvedni, eleget tenni indul el), hiányzik minden külső csillogás földi életének ebből a mozzanatából: nincsenek kitűzött zászlók, nincs odarendelt zenekar. Csak a szívek dobognak a megváltás várásának boldog izgalmában. Jézus az emberekhez akar megérkezni, a szívekbe akar bevonulni. Nem a fővárosba, nem a politikába, nem a történelembe.  Hozzánk, életünkbe, családunkba, közösségeinkbe az ő békességet ajándékozó, megváltó szeretetével.

   A tanítványok felső ruhájukat ráterítik a szamárcsikó hátára: – ez lesz a Jézus nyerge. Milyen kedves gesztus: valamiképpen meg akarják adni a módját a maguk szegénységében. Ahogy gyülekezeteinkben a legszerényebb sorban élők is megszentelik az ünnepet pár szelet kaláccsal, néhány piros tojással. Tudjuk az Újszövetségből, hogy a tanítványokhoz hasonló napszámosoknak ez volt minden vagyona: a felső és az alsó ruha. A felsőt adták zálogba, ha megszorultak. A nélkülöző tud a legtöbbet adni. Kénytelen a kevéshez, amit külsőképpen nyújtani képes, hitét, szeretetét is hozzátenni.

   Aztán nézzétek, micsoda kísérete van Jézusnak! Néhány elcsigázott galileai halász. Azonban előttük a sorsukban osztozó, de a mennyből érkezett Messiás halad. És felragyog a csendesen vonuló sereg fölött Isten örökkévaló dicsősége.

   A város lakói is így fogadják Jézust: leterített felső ruhákkal. (Emlékeztek, Urunk azt tanította: ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsóruhádat, engedd át neki a felsőt is)… Ő a kereszten valóban az alsó, az utolsó ruhadarabját is odaadja, és szívét, drága, szent isteni életét. 

   Az emberek lombos ágakat is hoznak … Zöldellő fák, zsendülő határ: virágvasárnap. Meghitt tavaszi ünnep. Látjuk magunk körül a természet megújulását, és Krisztusban a lélek megújulására várunk. Ezen az ünnepen sok templomot kidíszítenek a konfirmációra készülő fiatalok. Jaj, bárcsak a lelkek is gyümölcsöt hozó virágba borulnának!

    Jézus nem hatalmát megerősíteni, nem saját személyét ünnepeltetni jön, hanem önmagát feláldozni. Kivágott, száraz fává lesz (gondoljatok Ézsaiás jövedölésére!), hogy új élet sarjadjon szent áldozatából: bűnbocsánat, békesség, öröm, reménység.

   Ezt a csendes, szegényességében, alázatosságában is magasztos bevonulást a sokaság szinte önkéntelenül feltörő örömkiáltása kíséri: “Hozsánna!”. Ez az Ószövetségből származó kifejezés kérés és dicséret is egyben. Virágvasárnap jelszavává lett. Nem kell tudományos pontossággal ismernünk nyelvtanát ahhoz, hogy át tudjuk érezni hangulatát, mondanivalóját. Belülről feltörő hála, ujjongás van benne: a szabadság, szabadulás csontokig ható érzése, öröme. Valami nagy-nagy, régóta várt reménység önfeledt kiáltása szakad fel itt a lelkekből. Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, aki megváltást hoz, nyomorúságban jó hírt, csüggedésben reménységet, bűnterhek között bocsánatot, halálfélelmekben az üdvösség bizonyosságát! Áldott a Dávid eljövendő országa! Milyen nagy igazság! Ez az ország valóban Krisztusban érkezik el. Az ő végtelen jóságában, szeretetében. 

   Hozsánna a magasságban! Ez a magasság összekapcsolódik a mi mélységünkkel. A kétségek, küzdelmek, a megváltás utáni vágy közt vergődő ember mellé – sorsát vállalva - odaáll alázattal és határtalan irgalommal az Isten Fia, a bűnös mellé az Üdvözítő. Virágvasárnap előrevetíti nagypéntek gyalázatát, gyötrelmét, de húsvét diadalát is. A földi sötétséget, és a mennyei világosságot.

   Hozsánna! Mondjátok, konfirmandusok, őszinte örömmel, együtt a szülőkkel, rokonokkal, mondjuk mind, keresztyének és keresztények repeső, boldog, megindult szívvel! Krisztust dicsérve, Istent magasztalva itt, s majd a mennyben is. Ámen.

 

Áldott Istenünk, örökkévaló mennyei Atyánk, ezen az ünnepen azért magasztaljuk szent nevedet mindenek fölött, hogy virágvasárnapkor nemcsak egy régi történetet idézünk fel, hanem hozzánk is megérkezik, életünkbe is bevonul Krisztus. Érezzük azt, hogy nem vagyunk kellőképpen felkészülve az ő fogadására, hogy sok minden nincs rendben bennünk, de tudjuk, hogy ő végtelen szeretettel és bocsánattal jön. Segíts, hogy mi is azt tudjuk adni neki, amink van, és valóban őszinte, szívbeli ünnep legyen a mai, és minden alkalom, amikor együtt ünnepeljük Krisztus megjelenését, jelenlétét! Hálát adunk a szép, tavaszias időért, szép templomunkért, a gyülekezet közösségéért, konfirmandusainkért. Tudjuk, az igazi megújulás akkor kezdődik el, ha Krisztust befogadjuk, ha az ő jóságának, megváltó szeretetének ereje hat át minket. Add átéreznünk ennek örömét, reménységét, hogy tiszta szívből fakadjon fel a kérés, a dicséret közöttünk is: hozsánna, áldott, aki jön az Úr nevében!  Áldott légy Urunk, aki a megváltás, a szabadítás, a bűnbocsánat, az üdvösség drága hírét és ajándékát hozod, akinek világossága beragyogja életünket!

  Áldd meg, Urunk, ünneplésünket, konfirmandusaink hitvallását, fogadalomtételét, gyülekezetünket, anyaszentegyházunkat! Tölts el minket Lelked buzgóságával, adj nekünk kitartást a Krisztus követésében, állhatatosságot a neki való szolgálatban egymás javára, a te dicsőségedre! Ámen.